TECHNIKAI BIZTOSÍTÁS@

Fegyverzeti szolgálat:

A zászlóalj kézifegyverekkel lett ellátva. A fegyvermester a technikai szolgálat raktárosa volt és a  lövész gyakorlatokat is vezette.

Gépjármű szolgálat:

Induló gépjármű állományunk 4 db CSEPEL 344 és 1 db GAZ 64 gépkocsi volt. Az RTF állomások hordozó gépjárművei a magyar hadseregben még ismeretlen típusok voltak. Rendszeresítésük később történt. Rendszeresítésük és kiszolgálásuk megszervezésével Horváth Tamást munkáját kell elismernem, aki ezt minden tanfolyam elvégzése nélkül sikeresen végrehajtotta. Meghibásodás esetén a közeli szovjet alakulatnál kéregettünk alkatrészeket. Javító műhely és javító gépkocsi előbb volt mint a technikai szolgálatnál. A tisztek fűtési problémáinak segítése céljából házilag olajkályhákat készítettünk. Innen az [1] irodalomban az „olajkályha füst” említése. Aggregátor szakértönk nem volt. Máig is büszke vagyok arra, hogy amikor már senkinek sem sikerült, egy gyakorlat előtt megjavítottam az SZDR aggregátorát.

RTF állomások hordozó járművei

Technikai szolgálat:

A szolgálat alapját képezte a fent említett kiválasztott tiszti csoport. Először a berendezések tartozékainak lerovancsolása történt a előtaláltak alapján. Amikor a dokumentáció is megérkezett, mivel alkatrész készletjegyzék nem állt rendelkezésre, a kapcsolási rajzok alapján az alkatrészeket kigyűjtöttük és összesítettük őket típus és mennyiség alapján. Rabszolga munka volt de ez alapozta meg a gyors javítás lehetőségét. A berendezések gondosan összeállított TASZT -val (Tartalék, Alkatrészek, Szerszámok és Tartozékok) rendelkeztek, amely kisebb meghibásodás esetén javításukat biztosította. A kezelési utasításokban rendszeres karbantartások szerepeltek és ezek betartása és szigorú ellenőrzése a megbízható üzemelés feltételének bizonyult az évek során. Az összes előírt ellenőrző mérést a TASZT műszereivel nem lehetett végrehajtani. Lépéseket tettem közepes és nagy javító készlet és a kívánt műszerpark beszerzésére . A nagy javítás magyarországi megvalósításának lehetőségét elöljáróim segítségével a Finommechanikai Vállalatnál tanulmányoztam. A vállalat az OLP (Országos  Légvédelmi Parancsnokság) lokátorainak gyári javításával foglalkozott.

A tanulmány út alapján az RTF berendezések nagy javítását célszerűbbnek látszott a Szovjetunióban végrehajtani.

A technikai szolgálat állományának kiváló munkája eredményként, tudomásom szerint, erre nem volt szükség.

A műszerpark hiányára vezethető vissza egy a kezdetben jelentkező hiba jelentség. Az SZDR-2M berendezésnél eddig nem észlelt zavaró jelek jelentek meg az indikátorok képernyőin. Szabotázsról kezdtek beszélni. A Szovjetunióból hívtak egy szakértőt. A csoportfőnökséget Forgács László képviselte. A GRU -tól érkező tiszt első dolga volt mikrohullámú generátorok kérése. A TÁKI – tól (Távközlési Kutató Intézet) kölcsön kapott generátorok segítségével végre lett hajtva a nagyfrekvenciás fokozatok leellenőrze és a halladóhullámú csövek műszeres behangolása, illetve a nem megfelelőek cseréje. A zavarok megszűntek. A „szabotázs” gyanúja szintén. 

Megalakult a technikai javítóműhely és a kihelyezett őrsök kiszolgálására technikai javító gépkocsi lett berendezve.

Emlékezetes munkám volt a szemlék folyamat ábráinak összeállítása [1].

 

Kolchuga berendezés videója.

Vissza a lap elejére    Következő fejezet   Vissza a fő menübe

 


[1] Feltétlenül az [1] alapján ide kívánkozik:

„Katonabarát” technika ( Lutár Sándor visszaemlékezése)

Az SzDR–2M (MP) berendezés technikailag sikeres konstrukció volt.

Szuperheterodin felépítésű vevője átfogta a berendezés teljes (926–3700 MHz)frekvenciasávját, így az frekvencia szerint keresés nélküli rendszert képezett (amely gyorsabb, mint a leggyorsabb kereséses rendszer). Iránymérő-rendszere az egyenlő jel mérés módszeren épült fel, amely pontossága meghaladta az elméleti számítás alapján várható pontosságot. Az indikátor még analóg kijelzésű volt, ami hibára adott lehetőséget, de az –MP változatban már digitális értékeket olvashattunk le a számlálócsőről. Az antenna rendszere a troposzférikus szóródáson alapuló vételt biztosított, ezzel igen nagy mélységben – mintegy 500-600 km – tette lehetővé a
felderítést.

Üzemelés szempontjából a berendezés megbízható volt, a heti, havi karbantartás, az I. és II. szemle rendszeres elvégzése garantált üzembiztonságot jelentett. A berendezés mindent kibírt („katonabarát” volt) és technikailag sokat tudott. (Ezt bizonyítja, hogy az utolsó SzDR–2MP berendezés 2003-ban került kivonásra.)

Talán nem véletlen, hogy a 21. évszázad elején az ukrán KOLCSUGA vagy a cseh SDD távolfelderítő berendezések is az SzDR berendezések működési elvére épültek.