Idézetek
Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.George Orwell *** Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.*** Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.Lk 6,43-44 *** Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.Deák Ferenc *** A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.2011. évi CLXXXIX. törvény *** Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!Pio atya *** Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.Kárpátia *** ...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.Wass Albert
Időjárásunk
Közhasznú oldalak
Napi evangélium
Bejelentkezés
Pethő Dénes református lelkipásztor
A rádiók, lámpák szerelmese
Pethő Dénes lelkipásztor jelenleg négy településen szolgál, Igrici, Hejőpapi, Hejőszalonta, Hejőkeresztúr. Nejével, aki a helyi iskolában tanít és Botond nevű ötéves kisfiával – aki az állatvilág alapos ismerője – élnek az igrici parókián. Műszaki beállítottságú, így esetében a szolgálat nem csak az egyházi teendőket jelenti, ha valakinek elromlik a fűnyírója, kerti traktora, azt is szívesen megbütyköli. Tuzséron nevelkedett, innen is indult a gyűjtőszenvedélye, a helyi ERDÉRT vállalatnál cserélték a köztéri égőket, máig is megvannak a kidobásra ítélt, most is működőképes darabok. Kezdetben a fogorvosi pályára készült, a debreceni „Refi” után fordult a lelkészi pálya felé. A rádiókat 2006-ban kezdte el gyűjteni, ezeket javítani is tudja.
ORION és TERTA
A gyűjtemény főleg ORION márkából áll – a 330, 331, 440, 441 típusból mintegy negyven darab szerepel benne. Van amelyik exportra készült szélesebb hullámsáv tartománnyal, annak idején 3000-4000 forintot is elkértek érte – meséli. Az ORION utódja a TERTA lett ebből is rendelkezik példánnyal, de a későbbi bolgár változatot már nem sokba nézi. Mint mondja, silány alapanyagokból készült. A templom berendezéseivel is sokat foglalkozott, önmaga javította az orgonát és a legutóbbi 2004-2006-os felújítás alkalmával felkutatta az ország egyik leghíresebb órásmesterét Farkas Tituszt, aki különleges toronyórát varázsolt a megújult templomtoronyba.
A gyűjtési szenvedélye is tovább él egy időben a Volkswagen bogár felé fordult, ebből is beszerzett néhány példányt, a legfrissebb hobbija pedig a régi fénycsövek felkutatása. ÉM-PGY
Forrás: http://www.eszak.hu/helyi/2014/04/01/a-radiok-lampak-szerelmese.eszak

Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.