Idézetek
Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.George Orwell *** Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.*** Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.Lk 6,43-44 *** Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.Deák Ferenc *** A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.2011. évi CLXXXIX. törvény *** Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!Pio atya *** Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.Kárpátia *** ...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.Wass Albert
Időjárásunk
Közhasznú oldalak
Napi evangélium
Bejelentkezés
Meddig titkolózik még a Hejőszalontai Önkormányzat?
A Miskolci Törvényszék 2014. június 12-én helyben hagyta a Miskolci Járásbíróság 2014. április 01.-én született elsőfokú ítéletét, miszerint Szabó Gergely adatkérőnek (önkormányzati képviselőnek) az Önkormányzat köteles 8 napon belül kiadni:
- A hejőszalontai konyhán foglalkoztatottak létszámát 2013. augusztus 1. és 2013. szeptember 30. között,
- a szakács feladatát ellátó nevét a jelölt időszakban,
- az élelmezésvezető nevét a jelölt időszakban,
- az étlapokat a jelölt időszakban.
Az Önkormányzat a titkolózást még mindig nem akarja abbahagyni. Ahelyett, hogy a hejőszalontai embereket tájékoztatná, hogy 2013. augusztusban és szeptemberben ki főzött az önkormányzat által üzemeltetett konyhán, amikor az alkalmazott szakács táppénzen volt, inkább megfellebbezi az első fokú ítéletet. A fellebbezésben a Zagyva Ügyvédi Iroda próbálta a hejőszalontai emberek pénzéből bizonygatni eredménytelenül, hogy a kért információkhoz miért nincs joga egy hejőszalontainak.
Nem csak erre a kérdésre nem válaszolnak Hejőszalontán az Önkormányzatban. Szabó Gergely képviselőt ahol csak lehet, akadályozzák. Szinte semmire nem kap választ így nem is tud megfelelően eleget tenni a képviselőségéből adódó elvárásoknak.
Nem kap választ többek között az önkormányzati kisbuszok használatáról, a Hivatali eszközök leltáráról, az Önkormányzat vagyonáról, a nyékládházi gyümölcsösben végzett munkálatokról, a közmunkáról, a kultúrház felújításról. Semmiről.
Mit takargat a polgármester és a jegyző? Talán bűncselekményeket? Szabálytalanságokat? Semmittevést? Hanyagságot? Idővel ki fog derülni.

Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.