Idézetek

Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.

George Orwell

***

Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.

***

Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.

Lk 6,43-44

***

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.

Deák Ferenc
***

A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:

a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;

b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.

2011. évi CLXXXIX. törvény

***

Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!

Pio atya

***

Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.

Kárpátia

***

...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.

Wass Albert

Időjárásunk

Közhasznú oldalak

Napi evangélium

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Újraválasztották az ideiglenes óvodavezetőt

HírekA tavalyi hiba után, amikor negyed évig nem volt Hejőszalontán hivatalos, képviselő-testület által megválasztott, törvényes óvodavezető, most az utolsó pillanatban került sor a megválasztására. Tavaly, 2013. december 6.-án Államkincstári felszólításra – ami valószínűleg a magasabb óvodavezetői fizetés legalizálása miatt történt – a Képviselő-testületnek óvodavezetőt kellett választania, mivel addig a polgármester által törvénytelenül kinevezett Pinczés Edina óvónő, önkormányzati képviselő, ügyrendi bizottsági elnök, családgondozó és anyagbeszerző látta el ezt a feladatot. Akkor a testület többsége Anderkó József javaslatára - mivel állítólag senki nem jelentkezett az óvodavezetői álláshirdetésre- 2014. augusztus 31-ig, a többi óvónővel szemben tapasztalatlan, 2013 nyarán diplomázott Pinczés Edinát választotta meg ideiglenes óvodavezetővé.

Szabó Gergely kérdésére Anderkó előadta, hogy többek között a közigallas.hu kormányzati oldalon is meg lett hirdetve a vezetői pozíció. Az "igazmondó" polgármester állítását azért leellenőrizte a képviselő, viszont az oldalt üzemeltető Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal semmilyen hejőszalontai hirdetésről nem tudott!

Szabó Gergely 2014. augusztus 8.-án, a testületi ülésen megkérdezte, hogy meghirdetésre került-e már az óvodavezetői pozíció, mivel egy hónapon belül lejár az ideiglenes óvodavezető mandátuma, melyre a polgármester kijelentette, hogy még nem történt meg az állás meghirdetése!

Annak ellenére, hogy már augusztus 8.-án is tudott Anderkó arról, hogy augusztus 31-ig óvodavezetőt kell választania a testületnek, erre csak 2014. szeptember 1.-én került sor a telefonos úton összehívott rendkívüli testületi ülésen. Az ülés jegyzőkönyve szerint (Ide kattintva elérhető) a "polgármester bejelentette, hogy a kozigallas.hu-n meghirdetett óvodavezetői pályázatra érdeklődés nem volt, pályázat nem érkezett, így viszont sürgetővé vált az ideiglenesen megbízott Pinczés Edina óvodavezetői megbízatásának a meghosszabbítása." A testület a 2014/2015. nevelési évre ismét Pinczés Edinát bízta meg.

A megválasztás szépséghibája csupán ismét csak annyi, hogy a polgármester állításával ellentétesen a kozigallas.hu oldalt üzemeltető Hivatal ismét csak azt tudta megerősíteni, hogy 2014. szeptember 1-ig sem volt meghirdetve oldalukon az óvodavezetői pozíció.

Vajon hányszor történhetett meg az elmúlt évek folyamán, hogy a képviselő-testületet hazugságokkal félrevezették? A képviselőket nem zavarja, hogy madárnak nézik őket? A képviselők lelkiismerete nem szólal meg olyankor, amikor előkészületlenül, gyakorlatilag vakon hoznak meg döntéseket, melyeknek Hejőszalonta és a hejőszalontai emberek érdekeit kellene a lehető legjobban szolgálnia?

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.05 másodperc
148,133 egyedi látogató