Idézetek
Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.George Orwell *** Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.*** Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.Lk 6,43-44 *** Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.Deák Ferenc *** A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.2011. évi CLXXXIX. törvény *** Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!Pio atya *** Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.Kárpátia *** ...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.Wass Albert
Időjárásunk
Közhasznú oldalak
Napi evangélium
Bejelentkezés
Közmunka csak a megfelelő voksért: nyílt szavazás volt Borsodban
Különös szavazat-ellenőrzési módszer nyomaira bukkantunk a Borsod megyei Forró községben az önkormányzati választásokon. A legendás láncszavazás vagy a korszerűbb telefonos szavazólap-bemutatás helyett egész egyszerűen több ember esetében nyílt szavazássá változtatják a voksolást. Néhányan fellázadtak az évtizedes gyakorlat ellen.
Az Átlátszó értesülései szerint az ország számos településén gyakorlattá vált az utóbbi hetekben, hogy a közfoglalkoztatottak ténylegesen nem dolgoznak. „Fél nyolckor felveszik a munkát, fél kilenckor már otthon van mindenki”- állította több településen több forrásunk. De akik kint vannak, azok is jobbára üldögélnek.
A forrói Fő utca melletti vízelvezetőben például vastagon áll a rohadó üledék – dacára annak, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint szeptemberben 190 közfoglalkoztatott dolgozott a településen. Mint a forrói példa is mutatja, azokon a településeken, ahol számottevő roma szavazó van, a polgármesterek most az ő kegyeiket keresik – igaz, vannak bizonyos elvárások is, de ezek nem a munkával kapcsolatosak.
A modell nem túl bonyolult: ahol a lakosság összlétszámához viszonyítva jelentős számú roma él, ott az lesz polgármester, akire ők szavaznak. Ezek a települések jellemzően az ország legszegényebb régióiban találhatók, ahol a 22 ezer forintos segélyen kívül a közmunka az egyetlen jövedelemforrás. A kisebbségi önkormányzatok működése alaphelyzetben merő formalitás, de ha a polgármester a kisebbségi önkormányzat vezetőire bízza annak eldöntését, hogy ki kaphat közmunkát, akkor a helyi roma vezető tényező lesz a településen...
Folytatás: Közmunka csak a megfelelő voksért: nyílt szavazás volt Borsodban

Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.