Idézetek
Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.George Orwell *** Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.*** Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.Lk 6,43-44 *** Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.Deák Ferenc *** A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.2011. évi CLXXXIX. törvény *** Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!Pio atya *** Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.Kárpátia *** ...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.Wass Albert
Időjárásunk
Közhasznú oldalak
Napi evangélium
Bejelentkezés
A hejőszalontai képviselő-testület alakuló üléséről
Az őszi önkormányzati választások után Hejőszalonta képviselő-testülete 2014. október 22.-én tartotta meg az alakuló ülését.
A Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a választási eredményeket.
Anderkó József polgármesterjelölt 256 (64,81%) érvényes szavazattal megnyerte a tisztséget Szabó Gergely jelölttel szemben, aki csak 139 (35,19%) érvényes szavazatot kapott.
A bejutott képviselők: Pinczés Edina (214 szavazat), Szabó Gergely (160 szavazat), Váradi Károly (194 szavazat), Varga János (158szavazat).
A be nem jutott képviselőjelöltek a kapott érvényes szavazatokkal:
Balogh Józsefné (139 szavazat), Nagy Lajos (110 szavazat), Szendrei Attila (107 szavazat), Illés Zsolt (74 szavazat), Márton István (119 szavazat), Németh Ferenc (59 szavazat).
A képviselők és a polgármester eskütételét követően meghatározásra került a polgármester illetménye, ami havi 299.200 Ft, melyhez hozzájön még a 44.900 Ft költségtérítés.
Anderkó József polgármester az alpolgármesteri tisztségre Váradi Károlyt jelölte, mivel a korábbi ciklusban is jól együtt tudtak dolgozni, a munkájával elégedett volt. Váradi Károlyt 4 igen és 1 nem szavazattal a testület megválasztotta alpolgármesternek, melyhez havonta 104.700 Ft tiszteletdíj és 15.700 Ft költségtérítés párosul.
A képviselő-testület 4 igen és 1 érvénytelen szavazattal megválasztotta az Ügyrendi Bizottságot, melynek tagja Pinczés Edina, Varga János és Soltész Balázsné. Ezt követően egyhangúan elfogadásra került a bizottság ügyrendje.
Pinczés Edina képviselő javaslatára a testület egyhangúlag határozott, hogy az elkövetkező 5 éves ciklusban a képviselők tiszteletdíjat nem kapnak.
Végül 4 igen és 1 tartózkodással elfogadásra került az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata.
Az alakuló ülés jegyzőkönyve ide kattintva elérhető.

Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.