Idézetek

Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.

George Orwell

***

Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.

***

Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.

Lk 6,43-44

***

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.

Deák Ferenc
***

A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:

a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;

b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.

2011. évi CLXXXIX. törvény

***

Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!

Pio atya

***

Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.

Kárpátia

***

...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.

Wass Albert

Időjárásunk

Közhasznú oldalak

Napi evangélium

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Megtörtént az első "szemétbizniszes" tárgyalás

HírekKorábban az alfahir.hu adott hírt arról, hogy 2015. év őszén Hejőszalonta Önkormányzatának képviselő-testületi ülésén olyan kijelentések hangzottak el, hogy a hatóságokat, köztük a rendőrséget sem érdekli, ha a közeli hulladéklerakóba járnak a környékről lopni, mert legalább addig sem a településen követnek el bűncselekményeket a kiilleszkedett személyek. Tehát – a híradás alapján – úgy tűnt, hogy az illetékes szervek hallgatólagosan beleegyeznek a szeméttelepről történő lopásba, ezért nem akarnak határozottan fellépni az elkövetőkkel szemben, mivel így kívánják megóvni a település törvénytisztelő polgárait... (Folytatás: borsvezer.info)

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.83 másodperc
93,174 egyedi látogató