Üdvözlet Fanok!
Nos, az idei év első híre máris egy kis pótlás részünkről, hiszen már többnyire mindenkinek szemet szúrhatott, hogy az ünnepek során sikerült elérnünk a 100. feliratunkat is, amire természetesen mi mind rettentően büszkék vagyunk. Aki nem lát a kulisszák mögé nem is sejtheti, mennyi melót teszünk bele egy-egy munkafolyamatba és fordításba, lektorálásba, feliratba, videóba, karaokéba, hírbe, stb… Ezért is örülünk mindig az ilyen mérföldköveknek amiket együtt elérünk, hiszen az ilyen dolgok hajtanak előre a továbbiakban. Szóval nagy köszönet és tisztelet a csapat minden tagjának a munkáért, fáradozásért és persze mindenkinek aki segített, támogatott minket!
Természetesen ahogy eddig is a felirataink nyersen is és égetve is elérhetőek, nyilván ezáltal már az Indavideó oldalunkon is 100 videó felett járunk. Azonban máris látható, hallható, hogy egy kis karaokéval hangolódunk rá a következő projektünkre, ami remélhetőleg egy kicsit majd felpörgeti az ünnepek utáni fáradságot. A jövőre nézve, talán csak annyit, hogy természetesen szeretnénk még sok hasonló hírrel szolgálni és persze megannyi új felirattal és projekttel. Tehát a munka messze nem állt le, hiszen még rengeteg a tervünk és a teendőnk!