Chapter 04.

Megtörni

Százszor megfogadta, hogy többet a közelébe sem engedi. Ezerszer megfogadta, hogy többet nem hagyja, hogy ez történjen. Megszámlálhatatlanul határozta el magát, hogy ezt semmiképp nem engedi többször...

Matt egész éjjel nem tudott aludni a történtek után, így bőven volt ideje rágódni a dolgon. Megrémült. De korántsem attól, amit az ördög tett. Felkészült rá, hogy ilyesmi történhet. Vagyis, azt hitte, felkészült.  Az rémisztette meg, hogy annyira tehetetlen volt. Nem tudta ellökni magától Deamont.

Vagy nem is akarta...?

Nem, az nem lehet! Matt még a gondolatát is elvetette annak, hogy ő is akarta volna. Dühös volt magára, már csak azért is, hogy ilyen az eszébe jutott. De tényleg... Volt egy perc, mikor teljesen nyugodtnak érezte magát... Mikor Deamon átölelte... NEM! Elég ebből...

A bejárati ajtó kinyílt. Az angyal tisztán hallotta Deamon lépteit. Ismét remegni kezdett. Nem akart találkozni a fiúval... Nem tudott a szemébe nézni. Elviselhetetlennek érezte a gondolatot, hogy hozzáérhet. Feszülten hallgatta a lépteket. Ám, mikor ismét ajtózáródásra lett figyelmes, és a léptek is elhaltak, megnyugodott. Azt sem bánta volna, ha soha többet nem látja az ördögöt...

Észre sem vette, mikor aludt el... Másnap, az óra csörgésére még a szokottnál is nehezebben ébredt. Bosszúsan állapította meg, hogy farmerben aludni nagyon kényelmetlen... Gyorsan kisietett zuhanyozni, majd magára kapta az iskolai egyenruháját... ami jelen esetben csak egy ingből állt. Az évszakhoz megfelelően kétféle ing volt. Egy hosszú és egy rövid ujjú. A galléron és a szegélyeken az iskola színében, azaz kékben pompázó kockás minta. Nem volt túl vészes, hiszen azt vett fel hozzá az ember, amit akart...

Matt feltett szándéka volt, hogy hamarabb elkészüljön, mint a lakótársa. Így nem kell vele együtt mennie. Az iskolában pedig, nem kell tartania Deamontól. Legalábbis remélte. Igaz, hogy az ördög könnyen mondta ki, hogy a saját neméhez vonzódik, de Matt az osztály előtt még egyszer sem hallotta, hogy mondta volna. Hatásos fegyver is lehetne ez egy zsaroláshoz... De az angyal nem érezte képesnek magát erre. Nem, ez nem az ő stílusa... Mellesleg, nem tartotta valószínűnek, hogy lakótársát különösebben zavarná, ha az osztálya tudná az igazat... Matt pedig arra is gondolt, hogy ha az osztály tudná, akkor valószínűleg az egész iskola... Vagyis, elég nagy esélye lenne rá, hogy mindenki azt gondolja, ők nem csak lakótársak...

Az angyal viszont szerette volna megtartani ezt a határt... A határt, amit az ördög nagyon is igyekezett átlépni...

Matt próbálta összeszedni a gondolatait iskolába menet. Egy autó majdnem el is gázolta mikor nem figyelt eléggé. A sofőr pedig válogatott jelzőkkel minősítette szegény angyalt, aki majdnem szívrohamot kapott az út közepén... Ez is Deamon hibája...

A diákok még alig szállingóztak az iskola felé, mikor Matt megérkezett. Azonnal a termükbe sietett, és levetette magát a helyére, majd a padra borult, és próbált kigondolni egy tervet arra, hogyan akadályozza meg... mit is?

Az igaz, hogy Deamon megcsókolta, de egyáltalán nem jelezte, hogy szándékában áll még egyszer megtenni... Talán csak idegesíteni akarta őt. Vagy összezavarni. Akárhogy is, sikerült neki... Büszke lehet magára. De ha mégis... ha mégis megpróbálná meg egyszer, akkor mit tegyen? Nem lökheti el magától, hiszen erősebb nála. Pedig magasabb az ördögnél... Bár, az is igaz, hogy gyengébb... Fizikailag, legalábbis. Lehetetlen helyzet.

Valaki megérintette a vállát. Összerezzent, de megkönnyebbülésére csak Angelaval találta szembe magát.

- Szia! - köszönt a lány. - Hogy-hogy nem Deamonnal jöttél?

- Áh... ő még aludt, mikor indultam... - motyogta az angyal.

- Rosszul nézel ki... - állapította meg a lány. - Valami baj van? Összevesztetek?

- Nem, semmi baj. - legyintett Matt.

- Ugyan, nekem elmondhatod. - mosolygott Angela. - Barátok vagyunk.

- Tényleg semmi baj. De azért kösz... - erőltetett meg egy mosolyt az angyal. Ezt tényleg nem mondhatta el. Bár, az igaz volt, hogy az osztályból igazán csak a lánnyal volt jóban. Ez van. Matt nem volt az a tipikus társasági ember. Pláne, hogy nem is volt ember...

- Akkor rendben. Csak azt hittem történt valami. Deamon kicsit furcsán viselkedett tegnap. -mondta Angela, miközben leült egy székre.

- Hogy érted ezt? - kapta fel a fejét Matt.

- Elég lehangoltnak tűnt. Mintha bántotta volna valami. De nem mondott semmit. - felelte a lány.

- Értem... - motyogta az angyal. Vajon a csók miatt...? Nem, az nem lehet. Deamon sokkal magabiztosabb. Nem, biztos nem a csókkal volt baja.

- Oh, emlegetett szamár. - mosolygott Angela, és az ajtó felé mutatott. Matt arra fordította fejét, és megpillantotta lakótársát, aki meglehetősen rossz állapotban támolygott be az ajtón, és azonnal a helye felé vette az irányt.

- Szia Deamon! - köszönt neki a lány, ezzel elérve, hogy az ördög észrevegye őket.

- Hello! -válaszolt Deamon, pillantása találkozott az angyaléval. Elmosolyodott, Matt pedig elfordította a fejét. Érezte, hogy kezd elpirulni.

De az ördög nem szólt hozzá. Ahogy a nap folyamán egyszer sem.  Az angyal igazából ezt pozitívumként élte meg. Egészen addig, amíg ki nem csengettek az utolsó óráról...

Deamon az ajtóban várt lakótársára, aki inkább úgy döntött, bevárja Angelát.

- Oh, bocsi, de ma nem megyek veletek... Nem kell megvárnotok. Sajnálom, de Lucy beteg, és neki viszem el a házi feladatot... - szabadkozott a lány.

- Semmi baj...- motyogta Matt, és megpróbált nem figyelni a szorongató érzésre a gyomra tájékán. – Akkor, szia... - mondta, és elsietett, egyenesen ki az ajtón, Deamonra nem is figyelve.

Az ördög csak lassan követte az angyalt. Nem sietett. Magában mosolygott, hiszen, ahogy gondolta, egy igen jó délutánnak nézett elébe...

- Francba! - rúgott egy kisebbet az ajtóba az angyal. - Ilyen nincs! Hol a fenében van a kulcsom?! -kérdezte magától kétségbeesetten. Olyan gyorsan rohant haza, amennyire csak bírt... Azt tervezte, hogy addig ki sem dugja az orrát a szobájából, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy az ördög vagy alszik, vagy elment... Ezt találta a legbiztosabb megoldásnak arra, hogy elkerülje a fiút. De a terve füstbe ment, mikor rájött, hogy eltűnt a kulcsa... Pedig biztosan emlékezett arra, hogy eltette. Hiszen reggel bezárta az ajtót, mikor elindult...

Végül aztán feladta a keresést, és hátát az ajtó lapjának vetve leült a földre. Kifárasztotta a futás. Ráadásul hiába strapálta magát, nem kerülhette el a találkozást az ördöggel... Matt Valley szerint, a Világ új szórakozása az ő kínzása lett... Remélte, legalább jól szórakozik a műsoron...

Már majdnem elmosolyodott a megjegyzésén, mikor lépteket hallott a folyosó végéről. Felkapta a fejét, de próbált nyugodt maradni. Deamon lépdelt felé, az arcán a szokásos mosolyával.

- Nincs kulcsod? - kérdezte, és megeresztett egy szélesebb mosolyt. Mattnek eszébe jutott, hogy ha ilyen szélesen mosolyog, még a végén körbeszaladja a szája a fejét... Morgott valamit válasz képen, ami akárminek beillett volna. - Legközelebb vigyázz jobban a dolgaidra... - lengette meg  az angyal kulcsait a fekete hajú fiú.

- Te voltál? - ugrott fel Matt. - Mégis mire volt jó ez az egész? - kérdezte dühösen. Biztos volt benne, hogy a lakók fele hallotta.

- Először is, - kezdte az ördög, és arrébb tessékelte az angyalt, hogy hozzáférjen a zárhoz - a kulcsodat az asztalodról vettem el, még a suliban. Másodszor. Sejtettem, hogy kerülni akarsz, és nekem ez nem tetszik. Harmadszor pedig... mármint, mi mire volt jó? - kérdezte gonoszul vigyorogva Deamon, ahogy kinyitotta az ajtót.

Matt dühösen meredt az előtte álló fiúra. Érezte, hogy fülig vörösödik, amitől csak még mérgesebb lett, ám ezért inkább magára...

- Hagyj engem békén... - kérte, de a hangja inkább könyörgőnek tűnt, mint fenyegetőnek.

- Miért? - hajolt közel hozzá az ördög. - Úgysem tudsz ellökni magadtól... hiszen nem is akarod igazán. - Matt úgy érezte, menten szívrohamot kap, annyira felgyorsult a pulzusa... de nem hátrált meg. A lábai földbe gyökereztek. A hátát az ajtókeretnek vetette, mert úgy érezte, menten összecsuklik... De Deamon folytatta. - Miért hagyjalak akkor, Matt? - kérdezte. Ajkai szinte már súrolták a másikét.

- Ez... ezt nem lenne szabad... - mondta, bár hangja suttogássá gyengült.

- Nem? Nos, nem tudom, te hogy vagy ezzel, de én nem szeretek szabályok közt élni... - jelentette ki az ördög, miközben közelebb húzódott az angyalhoz. - Főleg, az ilyen hülye szabályokat nem szeretem... amiknek nincs semmi értelmük. Úgyhogy, akárhogy is legyen, de én most, meg foglak csókolni, Matt... - mondta az ördög, és azonnal be is váltotta az ígéretét...