Chapter 13.
Ember
Angela Pauling sosem
tartotta magát különlegesebbnek másoknál.
Elégedett volt az életével, soha nem volt rossz sorsa, a családja boldog
volt, a szülei ritkán vitáztak, és amit csak tudtak, megadtak neki, így boldogan
telt a gyermekkora. De ahogy egyre idősebb lett, akkor kezdte csak igazán
felfogni, mennyire is nehéz lehet sok embernek a világban. Így megpróbált
segíteni.
Persze tudta, hogy
egymaga nem válthatja meg a világot, hiszen ahogy ő látta, ahhoz minden embernek
össze kellene fognia, hogy jobb hely legyen a Föld. Tehát csak ott segített,
ahol tudott, a környezetében élő embereken.
Mindig mosolygott, és
kedves volt mindenkivel, és ez nem esett nehezére. Már kisgyerekként is rengeteg
barátja volt, így, mikor középiskolába került, nem esett nehezére beilleszkedni.
Mindenki szerette a kedves és segítőkész lányt, és Angela is mindenkit kedvelt.
Így, mikor utolsó
évben egy új osztálytársuk érkezett, ő volt az első, aki szóba elegyedett a
fiúval... Matt Valley eléggé visszahúzódó személyiségnek tűnt, nem is igazán
beszélgetett másokkal, de Angela rögtön megkedvelte. Az osztálytársaik azonban
kissé bizalmatlanok voltak az új jövevénnyel, ám úgy tűnt, a fiút ez nem
zavarja. A lány viszont elég hamar összebarátkozott vele, de szerette volna, ha
nem csak ő van ezzel így.
Ezért, mikor hamarosan
még egy osztálytársuk érkezett, aki, mint kiderült, ismeri Mattet, sőt, vele is
lakik, Angela nagyon megörült. Eleinte úgy tűnt, a két fiú eléggé
távolságtartóan viselkedik egymással...
Deamon tökéletes
ellentéte volt Mattnek. Az osztály hamar befogadta, és szinte mindenki
megkedvelte, Angela pedig hamarosan mást sem hallott a barátnőitől, mint, hogy
mennyire jóképű az új fiú... Viszont ő szerette volna, ha a két fiú jól kijön
egymással, de egy idő után úgy tűnt, már nem kell közbeavatkoznia. Deamon és
Matt ugyanis láthatóan már nem viselkedett annyira ellenségesen egymással.
Minden nyugodtnak
tűnt, Angela pedig boldog volt, hogy a számára oly' fontos barátaival minden
rendben...
De mikor Matt
láthatóan egy "kisebb baleset" után jött iskolába, komolyan aggódott, de örült,
mikor látta, hogy nem csak ő, hanem az osztálya többi tagja is. Tudta, hogy már
a fiú is közéjük tartozik, és nem lóg ki onnan, amiben talán Deamon is segített
valamicskét... Minden egyes embert nagyon szeretett, de be kellett látnia, hogy
hiába ismerte a többségüket már lassan négy éve, a két fiú valahogy közelebb
állt hozzá. Nagyon megkedvelte őket ez alatt a rövid idő alatt, igaz barátnak
tartotta őket...
Ezért, mikor egy
pénteki napon, a két barátja után sietett, hogy szóljon nekik valamiről, amit
elfelejtett, eléggé meg kellett lepődnie. Ugyanis érdekes látvány fogadta.
Nevezetesen, hogy Deamon éppen megcsókolja a másik fiút, akinek, úgy tűnt nem
igazán van ellenére a dolog...
Angela egy pillanat
alatt lépett vissza a ház takarásába, és hevesen dobogó szívvel indult
hazafelé...
Matt Valley úgy
döntött, feleslegesen próbálkozik bármivel is, ezért inkább egyszerűen csak
hagyta magát. Már ellenkeznie sem volt ereje, miközben az ördög éppen a rajta
maradt ruhadaraboktól próbálta megszabadítani... Éppen eleget ellenkezett, vagy
legalábbis próbált, azon a 10 perces úton, amit a bejárattól a kanapéig
megtettek, és ami általában fél percbe sem telne. De egy türelmetlen, makacs és
meglehetősen perverz lakótárssal a nyakában kicsit lassabban mennek az ilyesmik.
Az ördög éppen a
nadrágját próbálta lehámozni róla, mikor átvillant az agyán, hogy ezt soha nem
fogja megszokni... Soha nem gondolta volna, hogy valaha is ilyen helyzetbe fog keveredni... azt meg
pláne nem, hogy többször is... Néha úgy érezte, az, hogy tiltakozik, olyan, mint
egy reflex. Mindig ellenkezett... még ha annyira nem is volt ellenére a dolog...
- Ne... Deamon! -
próbálkozott, de a fiú csak vigyorgott rá...
- Nem fogom
abbahagyni, ne is próbálkozz...
- De... Legalább ne
itt...
- Matt. - támaszkodott
meg fölötte az ördög - Ha te most azt hiszed, hogy én képes vagyok abbahagyni,
tévedsz... - mosolygott, majd megcsókolta.
Matt Valley pedig
véglegesen elhatározta, hogy hagyja magát... Látta, hogy nincs értelme
ellenkezni. Úgyhogy inkább átkarolta az ördög nyakát, és teljesen rábízta
magát...
Meg aztán... annyira
nem is volt ellenére a dolog...
Deamon Mallett soha
nem szeretett tétlenül ülni otthon. Mindig elment valahova. Ha nem volt
semmilyen programja, akkor csak ment az orra után, vagy kitalált valamit.
De most, mikor diák
volt, nem volt gondja ilyesmire. Az osztályból szinte minden nap akadtak, akik
elhívják valahová.
Kivéve most.
Úgyhogy, kénytelen
volt saját magának kitalálni valamit...
Éppen ilyen szándékkal
lépett oda az angyalhoz, aki éppen csak kilépett a fürdőszobából, és látványosan
elpirult, mikor hírtelen feltűnt előtte.
- Van valami programod
a hétvégére? - kérdezte a haját törölgető lakótársát.
Matt meglepetten
pislogott ki a törököző alul.
- Miért?
- Mert nekem nincs...
- És engem miért
kérdezel?
- Ennyire nem lehetsz
értetlen, Matt... - jelentette ki az ördög. Majd elmosolyodott. - Van valami
dolgod?
- Nincs... - válaszolt
félszegen.
- Akkor, mit szólnál,
ha elmennénk valahová? - kérdezte egyre szélesebb vigyorral Deamon.
Az angyal elkerekedett
szemmel pislogott rá.
- Uh... én... jó... -
nyögte ki végül, miközben az arca egyre vörösebb lett.
- Remek, majd
kitalálok valamit. - mondta az ördög, majd elindult a szobája felé, mikor a
másik fiú utána szólt.
- Ez most... olyan
mint egy... randi? - kérdezte bizonytalanul. Deamon megfordult, de csak a
törölközővel találta szembe magát, amit az angyal az arca elé húzott. Ismét
elmosolyodott...
- Igazából fogalmam
sincs, nem voltam még randin. - jelentette ki. - Nem igazán az én stílusom, de
felőlem nevezhetjük annak...
- Oké... - hallatszott
halkan a válasz.
Az angyal elmosolyodott a törölköző rejtekében...