HUN-BOX Szabadidő Sportegyesületről
HUN-BOX Szabadidő Sportegyesületről!
2009.11.24.
Hat és fél évvel ezelőtt megalakult Gyomaendrődön a HUN-BOX SC. A küzdősportokat kedvelők ismerkedhettek meg a különböző sportágak alapjaival, ám a kezdeti felbolydulást később már nem övezte akkora lelkesedés. Váradi Zoltán 2008. őszén "felélesztette" a klubot, idén már jöttek is a sikerek, egyebek mellett öt világbajnoki ezüstérem.
Ez év január ötödikén elhatároztuk, hogy csinálunk egy kisebb bokszgálát Gyomaendrődön. Keményen hozzáfogtunk edzeni, minden nap legalább két órát, hétvégenként, néha két tréning is volt. Jó kis csapat verbuválódott össze. Március 20.-án megtartottuk a gálát, ami elég nagyra sikeredett. A gyomaendrődi Varga Lajos Sportcsarnokban teltházat sikerült elérni. Több mint ezer néző volt, s az ország minden részéről érkeztek versenyzők. Ágoston Gergő kikapott a junior világbajnok, budapesti Nemesapáti Norberttől. Földesi Viktor kiütötte a Túrkevei Hajdú Tamást.Fekete Attila színvonalas mérkőzésen kikapott a Mezőtúri Rácz Tamástól, Németh Ricsi legyőzte a Mezőtúri ellefelét.Váradi Tamás pontozással legyőzte a Pécsi Fenyvesi Mátét, Uhrin Csenge viszont kikapott a két szervezetnél profi világbajnok Szebelédi Renátától.Tóth Peti verte a pécsi ellenfelét, Kovács Endre MMA-ban kikapott a debreceni Zahari Vincétől. A gála jó hangulatban telt el, köszönjük a közönség hangos biztatását - kezdte az év durranásával Váradi Zoltán, a HUN-BOX SC vezetője.
Április 24-25.-én Budapesten WTKA Európa kupán vettünk részt, ahol Uhrin Csenge és Váradi Tamás kupagyőztes lett. Tóth Peti kikapott a döntőben, ő ezüstérmes lett. Részt vett még Joó Gábor is, aki azóta abbahagyta az edzéseket. Május hónapban Pécsett vettünk részt az Oriental Magyar bajnokságon. Itt Tóth Peti Magyar bajnok lett, míg Váradi Tamás és Uhrin Csenge ezüstérmes. Május végén Váradi Zoltán képviselte a HUN-BOXot a mezőtúri ketrecharc-gálán, de sajnos csúnyán kikapott, s combizomszakadást szenvedett. Május végén rendezték meg a Lashi Luma kupát, ahol Tóth Péter nyertes meccse után lehetőséget kapott indulni a Lashi Luma vándorkupáért, és 120 ezer forint nyereményért. Peti nagyon összeszedett formában verte nagyhírű budapesti ellenfelét és elhozta Gyomára a közel 130 centi magas Kupát - folytatódott az összegzés.

A nyári szünetben , augusztusban Zsámbokon vettünk részt egy K-3 gálán, ahol Uhrin Csenge ökölvívásban legyőzte profi ökölvívó ellenfelét, Kovács Endre két ellenfelét is térdeléssel kényszerített K.O.-ra, Váradi Tamás első meccsét döntetlenre, majd a ráadás menetben nyerte, míg a másik meccsét szintén döntetlenre, s a ráadásmenetet a bírók szerint elbukta. Nos a bírók hazai pályára húztak, és hangos közönségfütty ellenére is az ellenfelet hirdették ki győztesnek. Szeptember hónapban elmentünk Budapestrea Muay Thai Magyar bajnokságra. Uhrin Csenge kikapott, Kovács Endre térd K.O.-val bejutott a döntőbe, de sérülés miatt nem tudtuk vállalni a mérkőzést. (Az ellenfél orrcsontja a térdelésnél beleállt Endre térdébe, és sajnos fájdalmasan bedagadt a helye.)Váradi Tamás viszont a döntőben a második menetben egy jó hajrával feladásra kényszerítette ellenfelét, így Magyar Bajnok lett. Következő héten Budapesten egy gálán vettünk részt, ahol Uhrin Csenge hatalmas közönségdíjas mérkőzésen alul maradt ellenfelével szemben. Kovács Endre viszont MMA-ban pontozással verte ellenfelét, míg Váradi Tamás kikapott két évvel idősebb, s közel 10 kilóval nehezebb ellenfelétől.
Október 17.-én Budapesten K-3 selejtezőn és Interkupán vettünk részt. Németh Ricsi sajnos a meccs feladására kényszerült, Kovács Endre egy szabálytalan ütés következtében izomsérülést szenvedett, s a húzódó fájdalom miatt a mérkőzés feladására kényszerült. Váradi Tamás hatvani ellenfelét fojtás KO-val az első menetben feladásra kényszerítette. Tamás még bevállalt egy meccset, két évvel idősebb. Tomi három menetben elverte, sőt a harmadik menetben leiskolázta a nyíregyházi srácot, de jött a zsámboki eset, döntetlenre hozták ki. A ráadásmenetben Tomi elfáradt, csalódott volt, és kikapott. Október 24.-én Aszódon volt egy boxgála, ahol Váradi Tomi egy pontozásos győzelmet ért el, ...majd következett az év legnagyobb megmérettetése.
Hátul a nagyfőnök, Váradi Zoltán. Balról-jobbra: Váradi Tamás, Uhrin Csenge, Kovács Endre
November negyedikén kiutaztunk Olaszországba Marina di Carrarába a WTKA küzdősport világszervezet világbajnokságára.
Elért eredményeink:
-Kovács Endre: amatőr MMA : -ötödik helyezés amatőr Muay Thai: -világbajnoki ezüstérem
-Uhrin Csenge: amatőr full-kontact: -világbajnoki ezüstérem amatőr K-1: -világbajnoki ezüstérem
-Váradi Tamás: amatőr Lau-kick light: -világbajnoki ezüstérem
-amatőr light kontact: -világbajnoki ezüstérem
A legszomorítóbb az egészben, hogy három esetben is megvolt a reményünk az aranyra, de Olaszországban olasz ellenféllel, olasz bíráskodással, ennyire tellett...
Jövőre március 20-án, a II. Gyomaendrődi Küzdősport Gálát szeretném megrendezni. Több neves versenyzővel is tárgyalásban állok, s remélem sikerül garantálnom a telt házat és fergeteges hangulatot. Akit vonz ez a sport és szeretné kipróbálni annak itt a telefonszámom, hívjon bátran: 06-30/544 2700 - szóval, így telt az év a HUN-BOX SC-nél.