Ice Prince Kennel

Ősidők óta köztudott, hogy minden hadsereg, ami egy kicsit is ad magára jól képzett, bevetésre is alkalmas kutyás alegységekkel rendelkezik.
   A Szovjet hadsereg igen nagyra tartva önmagát és erejét nem egy kiképzett fajtát, hanem saját maguk által kitenyésztett kutyafajtát kívántak létrehozni, amely megfelel a zord időjárási és tartási viszonyoknak. Erre az akkori vezetés sem pénzt, sem fáradságot nem kímélve, rendkívüli módon törekedett. Az első időszakban igen sok kudarcot hozott. Tudniillik nem rendelkeztek megfelelő minőségű tenyészállatokkal. Az egész szovjet vezetés szégyenkezett, hogy már az űrben is jártak és nem képesek egy bolhás kutyafajtát létrehozni. Utólag talán humoros, de akkor a sok eredménytelenség miatt többen is "élvezték" Szibéria hűsítő éghajlatát.
   Az idők során a Vörös Csillag elnevezésű, Moszkva környéki katonai telepen Grigoríj Pantelenovics Medvegyej tábornok munkásságának és szaktudásának köszönhetően megtalálták azt a három kutyafajtát, amelyből megszületett a kívánt eredmény. Ez volt a kaukázusi juhász, a bernáthegyi és az orosz foltos kopó. A szakszerű és kitartó munka már rövid távon bizonyította, hogy jó úton járnak. Ráadásul a németektől, a csehektől és a szlovákoktól több champion minőségű bernáthegyi tenyészállatot kaptak. Ezekhez az import tenyészállatokhoz az egész Szovjetunió területéről összeválogatták a legjobb kaukázusi és orosz kopók egyedeit. Ezen fajták összegyúrásából és célirányos szelektálásából kialakult a moszkvai őrkutya.
   A fajta olyan jól sikerült, hogy hosszú időn át titkolták a közvélemény előtt létezését. Az eredmény egy nagytestű, erős csontozatú, jó szaglású, betegségekkel szemben ellenálló, különlegesen jó őrző-védő tulajdonságokkal rendelkező és nem utolsósorban gyönyörű küllemű kutyafajta lett, amely az orosz időjárási és tartási körülmények között megállta a helyét. A hétköznapokon a rakétakilövők, a katonai repülőterek megbízható és rettenthetetlen őre. Felvonulásokon, katonai parádékon a legmodernebb fegyvereikkel bemutatott látványosság a Vörös tér dísze és a hadsereg büszkesége volt. A fajta civilek tulajdonába csak a Szovjet Birodalom meggyengülése után kerülhetet.
   Magyarországra 1986-ban kerültek az első példányok, melyeket az idők során újabbnál újabb gyönyörű kutyák követtek. (Koós János, Varga Erika, Füzessy János tulajdonába). Ezek a tenyésztők népszerűsítették és honosították meg e fajtát, rakták le a magyarországi moszkvai őrkutyák alapjait. Jelenleg hazánkban kb. 500 db jó minőségű moszkvai őrkutya él, amely az elkövetkező néhány évben akár meg is többszöröződhet, és igen nagy örömet okozhat tulajdonosainak. A Karakán Club, amely fajtagazdája és tucatnyi a fajta iránt elkötelezett tenyésztő a garanciája a fajta fejlődésének, népszerűsítésének. A szovjet utódállamokban a mai napig nagyon sok kiváló tenyésztője van ennek a fajtának, ami garantálja a hosszú távú fennmaradás és fejlődés lehetőségét. Ezen tenyészetekből bekerült egyedek a magyar állomány minőségét nagyon javítják. Az eredmény jelei már erőteljesen mutatkoznak, ami a fajta sikeres elterjedéséhez vezet.
   A mai rohanó világban fontos egy olyan családtag, mint a moszkvai őrkutya, mely gyerekeinket a legdrágább barátként szereti és védelmezi. A rábízott területet és értékeket az élete árán is képes megőrizni. Félelmet, meghátrálást a behatolókkal szemben nem ismer. Ezen képességeket örökli ugyan, de a kölyöknevelés során igényli a gazdi segítségét. A családnál és a terület őrzésénél nincs számára fontosabb. Ezt már szinte hivatásnak érzi. Végül, de nem utolsósorban értelmi szintje és különlegesen szép külleme szemet, lelket gyönyörködtető látvány, amely nagy örömöt okoz az e fajtát tartó ember számára.
   Ha teheted lépj be a moszkvai őrkutya tartóinak családjába, hogy osztozzunk ebben a különleges élményben, amit egy moszkvai őrkutya szeretete, önkéntes szolgálata és igaz barátsága jelent.