
Szombaton hazai pályán a nagycsapat mérkőzése előtt a tartalékok játszottak sorsdöntő mérkőzést, amelynek fontosságát az összes játékos átérezte. A mérkőzésen az első gól a félidő hajrájáig váratott magára, ugyanis a 38. percben szereztük meg a vezetést, Burányi Krisztián talált a hálóba. Az első játékrész vége előtt az ellenfél kiegyenlített, sőt a fordulást követően már a vezetést is megszerezték. Az utolsó húsz percben azonban sikeres hajrát vettünk, először Pogány Péter egyenlítette ki az eredményt, majd ezután Kiss Tamás döntötte el a három pont sorsát a javunkra. Ezzel csapatunk három mérkőzéssel a vége előtt már behozhatatlan előnyre tett szert, így megnyertük a bajnokságot! Gratulálunk!