Magyar királyok




II. Géza
1141-1162


Vak Béla és Ilona fia, 11 éves korában királlyá koronázzák. Nagykorúságáig nevelője anyai nagybátyja, a szerb Belos, aki előbb bán, majd az ország nádora.
II. Gézának is sok gondot okoott a magát Kálmán fiának tekintő, több külföldi hatalom támogatását megszerző trónkövetelő, Borisz. 1146-ban Borisz, német és osztrák zsoldosokkal elfoglalja Pozsony várát. Géza lepénzeli a zsoldosokat, és így szerzi vissza a várat. Nem sokkal ezután Brucknál seregei fényes győzelmet aratnak Borisz fölött. A következő években keresztes hadaktól hangos az ország, előbb III. Konrád német, majd VII. Lajos francia király seregei vonulnak át magyar földön.
Uralkodása alatt sokat fejlődik az ország. A vármegyék száma 72-re nő, felerősödik a bevándorlás, mohamedánok, besenyők, flamand, szász és szláv telepesek érkeznek. Egyház- és államszervezői tevékenysége is jelentős. Ő honosította meg a cisztercita és johannita rendet. 1149-től Géza kétirányban is háborúzik. Újra és újra beavatkozik - sikertelenül - az orosz fejedelmek közötti harcokba, Bizánccal pedig hat éven keresztül hadakozik. 1155-ben békét köt Bizánccal. 1162-ben hal meg.

                                                         
Forrás: Magyar királyok, kiadó: Comenius Kiadó Kft. 
 
 


Ircsi Design 2008-2016. © Dr. Aracsi Józsefné