Magyar
királyok
Ottó
1305-1307

IV.
Béla unokája, Henrik bajor herceg és
Árpádházi Erzsébet fia. Már 1301-től
követelte a magyar trónt. Vencel 1305-ben lemondott a
javára és a Szent Koronát is átadta.
Ottó ezután Ausztrián keresztül
kiséretével Magarországra indul. A Szent
Koronát egy lónyereghez kötözött
hordóban hozta magával. Siettek, éjszaka is
utaztak, reggel észrevették, hogy a hordót
tartó zsineg elszakadt és a korona elveszett. Gyorsan
visszanyargaltak és csodával határos módon
megtalálták. Magyarországra érve hivei
Fehérvárra vitték, ahol a veszprémi
és a csanádi püspök koronázta meg.
Ottó a szertartás után Budára ment, de a
köznemesség és a bárók
többsége nem fogadta el uralkodónak. Már csak
Kán László erdélyi vajda
támogatását remélhette, aki eddig
várakozó álláspontra helyezkedett a
trónért vívott küzdelemben. Most azonban
feleségül ajánlotta lányát
Ottónak. A király reményekkel telve utazott a
vajdához, de az időközben meggondolta magát,
és Ottót a menyasszony helyett börtön
várta. A Szent Korona pedig a vajda kezébe került.
Ottónak csak az év végére sikerült
kiszabadulnia és nagy nehezen visszavergődni
Bajorországba. A magyar királyi címet élete
végéig (1312) viselte.

Forrás:
Magyar királyok, kiadó: Comenius Kiadó
Kft. |
|
 

Ircsi
Design 2008-2016. © Dr.
Aracsi Józsefné
|
|
|
|
|
|
|