Magyar
királyok

Zsigmond
1387-1437

Luxemburgi
IV. Károly fia. Tíz évesen eljegyzik I.
Lajos magyar király lányával,
Máriával. Fokozatosan jutott hatalomra, 1387-ben
megkoronázták. Uralkodása első szakaszát az
egyre mélyülő anarchia jellemzi. A király
hatalmát korltozó bárók még
fogságba is vetik. Szabadságát és
trónját a leghatalmasabb bárókkal
kötött szövetsége (Garai, Cillei) mentette meg.
1408-ban a bárók ligáival szemben megszervezi a
saját ligáját, a Sárkányos Rendet.
Zsigmond a köznemességet is bevonja az országos
politikába, de a városokra is igyekszik
támaszkodni. külpolitikájában a
török előretörésének
megakadályozása áll első helyen, bár egy
kisebb ütközet után súlyos vereséget
szenved.
A király foglalkozik a nagypolitikával is,
elnököl a konstanci zsinaton, megszünteti a nyugati
egyházszakadást, harcol a husziták ellen, mindent
megtesz, hogy német királlyá, majd
német-római császárrá
koronázzák. Élete végére ez is
sikerül neki. Második
házasságából egy lánya
születik. A trónutódlási
kérdést az ő házasságával oldja meg.
Élete utolsó éveiben idejét a Cseh-
és Magyar Királyság közt osztja meg, a
halál is útközben éri 1437-ben Znaimban.

Forrás:
Magyar királyok, kiadó: Comenius Kiadó
Kft. |
|
 

Ircsi
Design 2008-2016. © Dr.
Aracsi Józsefné
|
|
|
|
|
|
|