Nagyszalontán született 1817-ben, és csodával határos, hogy a mélységbõl indult, kivételes értelmû fiatalember hogyan volt képes olyan nagy és sokoldalú mûveltségre szert tenni, miként sajátított el olyan nyelvi kultúrát, hogy férfikorára már otthonosan olvassa a latin, görög, német, angol és francia irodalom remekeit. Késõbbi kritikái és tanulmányai az esztétikai igényesség mellett olyan tudományos felkészültségrõl tesznek bizonyságot, hogy a Tudományos Akadémia nem hiába választotta tagjai közé. Irodalomtudományunknak is az egyik legfõbb klasszikusa. Mint kritikus és esztéta pedig a realizmus igényének megfogalmazója. A tudós és a felkészült elmélkedõ az alap és a háttér a költõhöz. Errõl a költõrõl azt szokták mondani, hogy irodalmunk legnagyobb epikusa, vagyis mûvészi alkatánál fogva elbeszélõ. S ez igaz is, csak nem a teljes igazság. Mert a nagy epikus ugyanakkor legnagyobb lírai költõink közé is tartozik. Olyan költemények, mint az Õsszel, a Dante, a Széchenyi emlékezete és a végsõ ciklus, az Õszikék számos darabja, például az Epilógus lírai költészetünkben is a Petõfi-Ady-József Attila jelezte nagyságrendbe tartozik. Még akkor is, ha elsõsorban valóban epikus költõ, akivel nagyságban senki sem vetekszik irodalmunkban.

Életútja nem gazdag külsõ mozgalmasságban. Sihederkorában ugyan egy rövid idõre felcsap vándorszínésznek, de a fiúi kötelesség hazaszólítja az eltartásra szoruló szülõk mellé. Iskolai tanulmányai hamar félbemaradnak: úgy tanul idõvel, hogy maga is tanít. A negyvenes években otthon községi segédjegyzõ, fiatalon nõsül, huszonnégy éves fõvel már családapa. Paraszti szívóssággal igyekszik pénzt is gyûjteni, hogy eltartsa övéit, és jó mûveltséget adhasson gyermekeinek. Közben érik lassan a költõ. És 1845-ben az ismeretlen falusi nótárius egy akadémiai pályázatón jutalmat nyer Az elveszett alkotmány címû szatirikus költeményével, amely egyszerre paródiája a hexameteres eposzoknak és a nemesi pártok marakodásának. A paraszti környezet szemléletét magáénak tudó és érzõ Arany egyforma gyanakodással figyeli a maradi nemest is, a haladó nemest is. Ugyanaz a forradalmi demokrácia szólal meg e legkorábbi Arany-mûben, amely ekkor már harsányan felhangzik Petõfinél. És Petõfi hatása nem is marad el. A János vitéz romantikába ágyazott népi realizmusa tudatosítja Aranyban az irodalmi igényességû népiességet, és ez válik költõi valósággá a Toldi elsõ részében, amely nemcsak akadémiai pályadíjat hoz, hanem országos népszerûséget és Petõfi barátságát is. Ettõl kezdve útja Petõfi mellett vezet. 1848-ban, 49-ben a forradalom hûséges közkatonája: hol nemzetõr, hol belügyminisztériumi tisztviselõ; forradalmi lírája Petõfiével egyenértékû. De nem volt jelentékeny politikai szerepe, így a bukás után csak állását veszti, és kezdhet mindent elõlrõl. Egy ideig járási írnok, majd sikerül tanári állást szereznie a nagykõrösi gimnáziumban. Ezek a nagykõrösi évek a szakadatlan továbbmûvelõdés és a költészet jegyében folynak. Életének ez a legtermékenyebb korszaka. Itt, távol a fõvárostól, emelkedik az élõ magyar költészet fõalakjává. S ez lehetõvé teszi, hogy Pestre kerüljön. A Kisfaludy Társaság meghívja ügyvezetõ igazgatójának, majd az Akadémia tagjaként az Akadémia titkárának nevezik ki. Kínos lelkiismeretességgel látja el a nemegyszer kínosan unalmas adminisztratív munkákat. Ahogy közeledik a kiegyezés, egyre kevésbé tud egyetérteni bármelyik politikai párttal. Paraszti ösztönnel és polgári tudatossággal áll szemben a nemesi törekvésekkel, de nem kevésbé riasztja a bontakozó kapitalizmus rideg embertelensége. A hivatalos irodalom szinte bálványt és normát csinál belõle, amihez neki semmi kedve sincs. Ez a helyzet magyarázza, és nem csupán annyira szeretett Juliska lányának korai és hirtelen halála, hogy 1865-tõl 1877-ig - tehát tizenkét éven keresztül - hallgat. Nem tétlen, csak hallgat. Közben lefordítja Arisztophanész minden vígjátékát, miután már klasszikussá váló Shakespeare-fordításokat készített; közben megírja az önéletrajzi mozzanatokkal teljes Bolond Istók második énekét; közben tervezi a Toldi-trilógia befejezését, és újra meg újra elõveszi a hun mondai trilógiát, amely végül is töredék maradt, csak elsõ része, a Buda halála készült el egészen. Majd 1877-ben, amikor hatvanévesen, sokféle betegségtõl gyötörten megszabadul a hivatali teendõktõl, egyszerre fellángol újra a költõi alkotóerõ: következik az Õszikék lírája és a végsõ nagy balladák komorsága. Még megéri, hogy 1882-ben felállítják Petõfi szobrát, de néhány nappal késõbb a legyengült szervezetû, hatvanöt éves költõt egyetlen hûlés elviszi.

Már életében halhatatlannak számított. Nagy epikai mûveiben - a Toldi verses regényhármasában, a Buda halálában - és a mûvészi tökéllyel kiformált balladákban kora világirodalmának szintjére emelte a lélekábrázolást. Népi ihletésû, de a romantika és a realizmus eredményeit magába foglaló költészetében a hibátlan formamûvész, a költõi nyelv zeneiségének és szemléletességének mûvésze egyesül, hogy kifejezze a népét féltõ, kora problémáitól gyötört, a hajdani képek látomásait idézõ, minden hatásra érzékenyen rezdülõ lelket.

Falusi embernek indult, és városi ember lett, aki tanúként ismerte és tanúsította a Pestbõl és Budából Budapestté váló új nagyváros városi élményeit. Nincs az az igényes népiesség, és nincs az az igényes urbánusság a mi irodalmunkban, amely ne Arany Jánosban gyökereznék, és ne õbenne találná meg legfõbb hagyományát. Az õ életmûvének egysége bizonyítja a magyar népiesség és a magyar urbánusság elválaszthatatlan egységét, ugyanannak a nemzeti irodalomnak kétféle, de egybetartozó arculatát.Akárcsak Toldi Miklós, aki elindul falujából, hogy az urak világában megigazuljon, a nép mélyrétegébõl a költészet magasságába emelkedõ Arannyal diadalt ült a népi gyökerû demokratizmus. Petõfi és Arany célkitûzése az irodalomban közös volt, s az irodalomban együtt gyõzedelmeskedtek. Esztétikailag is, politikailag is téves volt hol az egyiket kijátszani a másik ellen, hol a másikat az egyik ellen. Petõfi forradalmibb, ez kétségtelen; Arany tele van bensõ gyötrõdéssel. De együtt indultak azzal a céllal, hogy a népet gyõzelemre segítsék a költészetben és a politikában. És együtt lettek nemzeti klasszicizmusunk fõalakjai.

Bihari dzsentricsalád fia. És ez nem mellékes kiindulási pont; a bihari dzsentrik ugyanis nagyáltalában különböztek az országos dzsentrimodelltõl. A Partium sajátos helyzete a királyság és Erdély között, a gyorsan polgárosodó és a századfordulón irodalmi központ helyzetû Nagyvárad közelléte, a bihari nemes és a bihari polgár korai érdek-összefonódása ezt a dzsentriréteget érzékenyebbé tette a tényleges társadalmi helyzet iránt, többnyire liberálisabbak, sõt hamarosan demokratikusabbak voltak, mint általában az ország nemesi famíliái. Még reakciósságuknak is liberális volt a felszíne, például a Tiszáéké, és demokratizmusuk akár a szocializmusig is eljuthatott, mint a Bölöniéké. Ebbõl a társadalmi rétegbõl lépett az irodalomba Zilahy Lajos, aki nagyszalontai volt, mint Arany János, mûvelt jogászcsaládban nõtt fel - az apja közjegyzõ volt -, és maga is jogi doktorátust szerzett, mint nem egy elõdje és mint a magyar irodalom oly sok jelentékeny alakja. Õ is verseskötettel indult, mint oly sok prózaíró, és világéletében mindhaláláig írt vagy inkább rögtönzött verseket, amelyekhez pompás formaérzéke volt minden költõi ihlet és eredetiség nélkül. Alkatilag nem volt költõ, de mesterien értett mindenhez, aminek valami köze van az irodalomhoz. Késõbb úgy tudott pompás, csillogóan okos publicisztikai cikkeket írni, hogy a legellentétesebb világnézetû olvasó is azt hitte, hogy az õ véleményét fejezi ki. Kezében volt a stílus minden eszköze, okos volt és szellemes, feltétlen emberségét szívesen rejtette a játékos cinizmus álarca mögé, kitûnõ jobboldali kapcsolatait baloldali írók érvényesülésének megkönnyítésére használta. Baloldali népszerûségével olykor a jobboldalt segítette. Úgy szerette a pletykákat, mint a vénasszonyok, és pletykálkodással társadalomkritikát tudott - nem is hatástalanul - kifejezni. Líráját epikába rejtette, haladó eszméit szalonképessé tette a konzervatív körökben, reakciós nosztalgiáinak forradalmi színezetet tudott adni. Egész életmûve a stílusbravúr és a pongyolaság, a remekmû és a giccs között lebeg. És aki csak találkozott vele, mindvégig úgy emlékszik rá, hogy ennél rokonszenvesebb embert el sem lehet képzelni. És talán még az is jellemzõ, hogy ugyanolyan lelkes elragadtatással beszélt a kommunista Illés Béláról, mint a kommunista Illés Béla õróla. És az a kettõs tévedés pontosan jellemzi, hogy élete végsõ két évtizedében Amerikában kommunistának tartották; itthon reakciósnak... itt is, ott is teljesen alaptalanul. De közben - szinte illegálisan - népszerû író volt itthon is, Amerikában is.

Az elsõ világháborúból, amelyet pacifista módon gyûlölt, és a forradalmakból, amelyekkel némi fenntartással, de tulajdonképpen rokonszenvezett, az ellenforradalomból, amelynek vérengzéseitõl utálkozott, úgy lépett ki, hogy felismerte az örökölt társadalmi rend menthetetlen elmúlását, a dzsentrihagyományok végérvényes idõszerûtlenségét. Tulajdonképpen polgári demokrata volt, aki tudomásul vette, hogy a szocializmussal is számolni kell; a paraszti nyomort pedig vagy felszámoljuk, vagy elpusztulunk. Valamiféle méltányos osztálybékérõl ábrándozott, miközben kifogástalan úriemberként otthonos volt az ellenforradalom uralkodó osztályában, de a német fasizmus megjelenésétõl fogva bizonyos volt, hogy ez fenyegeti mindennél jobban a magyar nemzeti létet. Így jobb- és baloldaliságának sajátos egyensúlyát ez tette végül is baloldalivá, hogy feltétlen antifasiszta lett.

Írói útja az elsõ világháború utáni jelentkezéstõl a második világháborúig: sikerek és növekvõ népszerûség töretlen diadalmenete. Finoman erotikus, líraian érzelmes szerelmi regényei (Halálos tavasz, Valamit visz a víz), a biedermeier hangulatokat idézõ, régi nemesi világról mesélgetõ történetei (Szépapám szerelme, Az ezüstszárnyú szélmalom), tucatnyi kitûnõen szerkesztett, derût és bánatot arányosan vegyítõ, emberi részvéttel teljes színjátéka úgyszólván osztatlan tetszéssel találkozik, és amennyiben valami kevés politikumot ki lehet olvasni belõlük - hát csaknem mindenki a maga véleményét hallja ki. De következtek ezeknél súlyosabb mondanivalójú regények. A Két fogoly akármennyire is erotikus, családiélet-regény, elején a háború elõtti élet kedvesen idillikus nemesi-kispolgári körképével, mégis a háborúellenesség hitvallása, és késõbb A fegyverek visszanéznek már a háborús felelõsségrõl, a hadiipar tömeggyilkos bûnösségérõl szól. A szökevény pedig az egész Horthy-kor egyetlen olyan regénye volt, amely nemcsak megértéssel szól a forradalmakról, de vádirat az ellenforradalom gyilkos ,,különítményei" ellen. Nagyon jó jobboldali kapcsolatok kellettek annak, aki egy ilyen baloldali könyvet merészelt írni. A lélek kialszik - talán legjobb regénye - a kivándorlók honvágyának, talajvesztésének lelki krónikája.

Zilahy nem a nagy társadalmi összefüggések és nem a mélyenszántó lélekelemzések írója, de a társadalmi és a lélektani részletek igen jó megfigyelõje. Módszerében pedig mesterien vegyíti a romantikát, realizmust, impresszionizmust, olykor a mértéktartó naturalizmust is. Leírásai, alakjai igen szemléletesek, cselekménymozgatása lebilincselõ.

Mint publicista, szerkesztõ és kultúrpolitikus sokáig igyekezett az ellentéteket kibékíteni: polgárt a nemessel, mindkettõt a parasztokkal, népieket a kormánnyal, szocialistákat a fennálló renddel, a fennálló rendet a kommunistagyanús értelmiségiekkel, antiszemitákat a zsidókkal és viszont; s mindennek betetõzéseként a nemzet teljességét akarta mozgósítani a fenyegetõ fasizmus ellen. Vagyis politikusként ábrándos szélmalomharcot vívott, de a fasiszták mégis felismerték, hogy ez a mindenkihez annyira alkalmazkodó Zilahy az õ ellenségük. És amikor a magyar uralkodó osztály már vakon belerohant a fasizmusba, akkor hivatalosan betiltották Zilahy éppen mûsoron levõ Fatornyok címû, kétségtelenül antifasiszta drámáját. A történelem fordult úgy, hogy Zilahy most már egyértelmûen a baloldalhoz tartozott. És mert Magyarország egyetlen menekülési lehetõségét a fasiszta Németország bukásában látta, tehát várta a Szovjetunió gyõzelmét.

A felszabaduláskor lelkesen áll az újjáépítendõ ország és újraszervezendõ irodalom élére. A megalakuló Magyar-Szovjet Baráti Társaság szervezõje és elsõ elnöke, az elsõ meginduló irodalmi és tudományos folyóirat szerkesztõje. Pártonkívüli, de a pártok közül a Magyar Kommunista Párttal mûködik együtt. És belekezd nagy regényciklusába a magyar úri osztály hanyatlásáról.

1948-ban pedig, nem sokkal a személyi kultusz kibontakozása elõtt, hivatalos megbízással Amerikába megy, ott lelkes elõadásokat tart az új Magyarországról - de nem jön vissza. Késõbb úgy beszélte, hogy a hazai legilletékesebbek tanácsára maradt kint. Ennek részleteit még majd a történelemnek és irodalomtörténetnek kell kinyomozni. Tudtommal ott, a távoli nyugaton, ellentétben számos más emigránssal, soha semmiféle kritikai vagy éppen rágalmazó szót ki nem ejtett a hazai eseményekrõl. Ezért kerekedett Amerikában kommunista híre (alaptalanul), viszont eltávozása miatt reakciós híre itthon (alaptalanul). A messzeségben pedig befejezte a nagy regényciklust, A Dukay családot. Ennél egyenetlenebb nagy mûvet aligha írtak magyarul: kitûnõ regények és összecsapott fércmûvek váltakoznak benne, nagy távlatú társadalomábrázolás jelentéktelen pletykákkal keveredik, de olykor a pletykaanyagból hiteles korábrázoló mozzanat lesz, a társadalmi példázat pedig híg szerelmi történetté lapul. Egyes regényei kitûnõek, mások igen gyengék, együtt végül is jelentékeny korkép és kordokumentum tele pongyolaságokkal, elnagyolásokkal; mûvészi színvonala nem egy helyütt oldalról oldalra hullámzik mûvészi és giccsbe hajló felé.

Közben úgy megtanul angolul, hogy regényeit maga fordítja, sõt van, amit elõbb angolul ír meg. Franciául is sok mûve megjelenik. És amikor Jugoszláviában az ottani magyar kiadó elhatározza összes mûveinek magyar kiadását, akkor elhagyja Amerikát, és Jugoszlávia magyarlakta vidékére költözik. Ekkor már egy színmûvét itthon is újra játsszák, néhány könyve itt is kapható, õ maga is haza-hazalátogat. Majd nyolcvanéves korában elhatározza, hogy hazaköltözik, és itthon már örömmel várják. Hazakészülõdés közben érte a halál.