Sőt... Lucius gyorsan egy fehér, könnyű, lágy esésű nadrágot varázsolt magának, majd – ez már tőle is sok volt – egy laza mozdulattal vetkőzni kezdett.
Földre került a talár, a mélyzöld felső, az alatta lapuló hófehér ing.
Desirée nagyot nyelt mikor a finom izomzatú mellkas előbukkant.

Hermione elkerekedett szemekkel bámulta, amikor Malfoy fekete pantallója is a földre csusszant, gyorsan követte az alsógatya is.
- Lucius. – vigyorodott el az aurorlány, de a férfi magára kapta a fehér gatyót, megkötötte a madzagot rajta, és elkezdett bemelegíteni.
Először a nyakát döntötte lassan jobbra – balra, aztán néhány vállkörzés következett. Néhány ugrás fel a levegőben, és Lucius készen állt.

Narcissa van kedved megnézni a jógázó uradat?:)

Narcissa még látta, amikor Hermione és Desiré eltűnt a mellékajtón. Néhány pillanatig gondolkodott rajta, hogy megnézi, hogy mire készülnek azok ketten, de mégis inkább úgy döntött, hogy haladéktalanul a végére kell, hogy járjon annak, ami foglalkoztatja. A Voldemortnál eltöltött óra ráébresztette az asszonyt, hogy mennyire kiszolgáltatott és mennyire kevés esélye van, ha Piton nem segít. És Piton nem lehet mindig mellette.
A szobájába sietett és nekilátott, hogy lezárja a függő ügyeit. Mikor már a harmadik levelet gyűrte össze és dobta a papírkosárba, lemondóan hátradőlt. Nem ír levelet. Nem kell Pitonnak tudnia. Nem tartozik magyarázattal. Nem tartoznak egymásnak semmivel. Jöhet a következő feladat. Becsukta a szemét és sorra végigvette az elmúlt idők emlékeit és letakarított róluk minden érzelmet. Semmire sincs szükség ami sebezhetővé teszi. Nem kell más, csak a kemény és megközelíthetetlen Narcissa Malfoy. Folyamatosan mondta a varázsigét és nem sokára a fiához fűződő rajongásából nem maradt más, csak a következetes fegyelem és az igények kielégítése. Haladt tovább az emlékek vonalán és csak tisztított és takarított, míg elért a Pitonnal töltött percek képeihez. És Narcissa hiába szedte össze minden akaraterejét nem bírta leszakítani az emlékdarabot az időfonalról. Nem volt hozzá elég ereje. De tudta, hogy nem maradhat ott. Veszélyt jelent rá is, és a férfira is. Az egyetlen megoldás, hogy elfedi. Kell valaki akinek a képe, mozdulatai rárakódhatnak arra az emlékre és végül egyé válik a kettő. És Narcissa soha többet nem fogja látni. Igaz. De más sem. Az asszony felállt, megigazította a ruháját, futólag belenézett a tükörbe, és megvillantott egy lefegyverző mosolyt. Jó lesz, állapította meg és elindult, hogy megkeresse Alexandert.

A férfi mintha meg sem lepődött volna az asszony váratlan betoppanásán. Ahogy Narcissa mögött becsukódott az ajtó a férfi karja olyan erővel szorította Narcissát, hogy szinte összeroppantotta a derekát. Hagyta, hogy Alex az ágyhoz vigye. Összeszortotta a szemét és ernyedten belesimult az erős ölelésbe. Az arcát simogató kezek nyomán Narcissa lassan felengedett és viszonozta a férfi csókjait. Magában elmormolta a varázsigét és akarta, hogy megtörténjen, mert szüksége volt ezekre az emlékekre. Nem csak képekre, azt megoldotta volna, kellettek az illatok. Az érzések a combján a férfi keze nyomán, a remegés ahogy a melle belesimult Alex tenyerébe és a kapkodó sóhajok, amik a lelkébe kúsztak. Szüksége volt valamennyi izgalmas-izgató apró dologra, hogy később kedvére játszhasson velük.
– Elég... – súgta Narcissa és megpróbált kiszabadulni Alex karjaiból.
– Nem elég! Nem mehetsz most el. – Hörögte a férfi és a keze bilincsként szorította össze Narcissa karjait a háta mögött.
– Engedj! Most már mennem kell. Majd visszajövök...
– Csak nem gondolod, hogy várok? – nevetett fel Alexander és kitágult pupillákkal belebámult Narcissa szemébe. – Csak nem gondolod, hogy nem foglak most megkefélni? Senki sem szalasztana el egy ilyen felkínálkozó lehetőséget!
Az asszony alig tudta palástolni a hirtelen fellángoló dühöt. Csak nem gondolja ez az ostoba, hogy bármit is tehet, amit ő nem akar? Alexander kutató keze közben Narcissa bugyijában matatott és az asszony megfeszítette magát. Belebámult a férfi szemébe és olyan ellentámadást indított, hogy Alex visszahőkölt és elengedte. Narcissa a teljes erjét belevetette a férfi elméjének kutatásásba A tomboló érzékiség és az izzó vágy mögött megtalálta azt a titkos és védett részt, amire már korábban is felfigyelt. Egyetlen pillanat alatt robbantotta fel a védelmet, és megszerezte az információt amire szüksége volt.
De a férfi is megérezte, hogy lelepleződött. Egyszerre szegezték egymásnak a pálcájukat és ha addig a felajzottságtól lihegtek most a düh és a félelem tombolt.
– Alex, ne tégy ostobaságot!
– Nem tudhatja senki!
– Lucius Malfoy felesége vagyok, elfelejtetted?
A férfi rövid gondolkodás után leeresztette a pálcáját. Narcissa megkönnyebbülten sóhajtott fel magában. Nem kizárt, hogy egy párbajban alulmaradt volna. Nem ez volt az erőssége. Elindult az ajtó felé és közben olyan kihívóan ringatta a csípőjét amennyire csak tudta. „Ez még jól jöhet valamikor“ gondolta miközben becsukta maga mögött Alexander Vidoc ajatját.
A szükség szobája előtt elhaladva még hallotta Hermione hangját. És még egy hangot, amibe beleborzongott. Lucius a Roxfortban van?

Lucius nem nézlek meg. Most hagytam ott egy jó pasit, valami hülye erkölcsi érzék miatt. :)))) Mesélj Hermike, mit csináltok odabent?

Hermione nem örült neki, hogy Lucius Malfoy ismét egy helyiségben volt vele, de mivel Desirée is itt tartózkodott, nem aggódott annyira. Nem bánta ugyan meg, hogy odaadta magát Malfoy – nak, de még egyszer nem fordulhat elő!
Hogy miért nem?
Maga sem tudta. De nem akart megalázkodva lihegni egy nyilvánvalóan sötét mágus alatt többé!
- Hermione! Szedd össze magad! – szólt rá Desirée, mert a lány iszonyúan dekoncentrált volt. Hermione tágra nyílt szemmel nézett körül. Látta, hogy Lucius két tenyere egymáshoz tapad, lábai pedig erősen tartják a testét. Teljes koncentrációjában semmi nem zavarta meg.
- Ne haragudj, Desirée, de ez nekem nem megy... – és a lány kirohant.
- Remek! Lucius! Minek jöttél ide?! Épp most akartam elbeszélgetni a lánnyal!
A férfi csak talányosan nézett.
- Kirándulás lesz. – sóhajtott a nő. – Ott megpróbálok mindent kiszedni Pitonból. De ahhoz az kell, hogy az igazgató engedélyezze az ottlétemet. És mindenki egyetértsen ezzel. Lehet, hogy a nejed nem lesz túl szívélyes. – ezzel a nő kilépett, Hermione után.
Éppen látta még Narcissa ringó csípőjét.
’Itt az idő beszélni vele!’- és utána rohant.

Narcissa! Vajon engedélyezed Desirée – nek, h részt vegyen a kiránduláson?

Narcissa megfordult a sietős lépések zajára és megvárta az integető Desirée-t. Elképzelni nem tudta, hogy mit akarhat a kis cselszövő.
– Narcissa! – a fiatal nő édes mosollyal nézett az asszonyra – Gondolkodtam azon amit mondtál, és valóban jobb lenne, ha nem lenne köztünk feszültség. Érted ugye, amit mondok. Ha Piton fontos, neked, akkor békén hagyom. Én megértem, hiszen van akihez én vonzódom. Azzal jelentőségteljesen rákacsintott a meglepett nőre.
– Piton? Hogy fontos lenne? Nem, azt hiszem tévedsz. Kettőnk közül, csak Te vagy akit determinálnak az emóciói. Hogy értsd... hülye liba vagy, aki hagyja, hogy egy élvhajhász strici megmondja neki, hogy mit csináljon. – azzal tovább indult. Azonban Desirée fogcsikorgatva bár, de mindenképpen el akarta érni a célját.
– Akkor a holnapi kiránduláson találkozunk! Ugye nem baj, ha veletek tartok? – azután még suttogva hozzátette. – Tudod, lehet, hogy nem lesz elég nevelő, ha valakinek esetleg éppen mennie kell...
– Felőlem. – Vont vállat Narcissa, így nem láthatta azt sem, hogy elégedett vigyor terül szét Desirée arcán miközben csúf mozdulattal meglendítette a karját. Fekete göndör haja repkedett utána ahogy sarkon fordult és elsietett. Most már csak Piton gyanakvását kell elaltani – gondolta magában a lány. Valahogy elhitetni, hogy döntött és, hogy mellette áll. Sőt, talán bevethetné a legősibb trükköt. Hogy valójában mindig őt szerette és csak a kétségbeesett viszonzatlan szerelem kergette Lucius karjaiba. Desirée felröhögött. Piton is csak egy férfi, és egyik sem menekül, ha Ő elkapja a farkát. Majd kiderül, mi a legcélravezetőbb. Ösztönösen, ahogy szokta.

Piton... cselszövögethetsz. Vagy amit akarsz. De, hiába menekülsz... :))))

Piton hamar megtalálta a polcon, amit keresett. Amint a dühe lecsillapodott, megértette, hogy Hermione Grangernek igaza van. Mint mindig – no, majdnem mindig. A kellemetlen kötelezettségeivel nem traktálhat egy diákot. Pláne, egy másik házhoz tartozót.
Lesietett a gyengélkedőre. Végül is, semmi oka rá, hogy haragudjon Alinea Montclairre. Ha olyan rossz ízlése van, hogy az ölelésére vágyakozik, az már az ő baja. Ám azzal is tisztában volt, hogy soha, egyetlen rajongónak sem kellett még ilyen szörnyű árat fizetnie a lila ködös álmaiért…
Alinea éppen most tért magához.
- Hogy van? – érdeklődött fakó hangon a tanár.
- Nem túl jól. Professzor, nagyon félek, nem tudom, mit tegyek. Segítsen! Tudom, hogy talán hiába kérem az eddigiek miatt, de kérem! Nem akarok úgy odamenni, mint valami áldozati bárány és eszem ágában sincs a nagyúr játékszere lenni. Azt gondolom, maga jól ismeri a sötét varázslatokat. Mutasson nekem valamit, amivel megvédhetem magam!
- Figyeljen! Mivel eddig nem a Roxfortban tanult, gondolom, fogalma sincs, mi az, amit egy hatodik évfolyamos Mardekárosnak tudnia kell… - Azzal a talárja alól előhúzott egy fekete bőrkötéses könyvet, aminek az elején egy gonosz holló éktelenkedett. Átnyújtotta a lánynak. – Egy hetet kap, hogy felkészüljön. Ajánlom, hogy mindent tanuljon meg, mert amikor a Sötét Nagyúr előtt fog állni, anyaszült meztelenül, nem ígérhetem, hogy maga mellett leszek.
- Persze, hogy nem – Alinea keserűen vetette oda a választ. Naná, hogy amikor baj van mindenki a maga bőrét félti – sóhajtott magában. Ha voltak is reményei a professzorral kapcsolatban, mára már igencsak elhalványodtak. Persze, abban bízott Piton gyakorlati tanácsokkal és oktatással látja el, ahol is esetleg… ehelyett hoz egy könyvet. Jellemző. Ahogyan azonban a fekete kötetet tartotta a kezében, furcsa vibrálást érzett belőle áradni. Valami nem tisztát, valami erőset és igen, határozottan izgalmasat is. – Húha, csak nem a professzor egyik féltve őrzött fekete mágiás könyve – megvidámodott a gondolattól és kissé szemtelenül kérdezte meg – Na és, vajon, ha Hermione lenne az én helyemben, akkor mit tenne az érdekében. Neki is könyvet vinne? Bár ahogyan hallom, biztosan örülne neki, persze, lehet, hogy ennek nem annyira – emelte meg kissé a mágikus könyvet. Érdekes, hogy bár ő is a tanítványa, vele mégsem tart olyan távolságot, mint, mondjuk velem. Valahogy, mintha nagyobb lenne a mozgástere.
- Nem tartozik magára, hogy mi közöm van Hermione Granger-hez. Ő Griffendéles, sok mindent megtehet, amit maga - nem.
Azzal sarkon fordult, magára hagyta Lucius Malfoy nevelt lányát. Volt még egy kötelezettsége, amire fel kellett készülnie. Egy még sokkal kellemetlenebb…
 

Alinea elgondolkozva és a könyv borítóján lévő fekete hollót simogatva nézett utána. Nocsak, milyen érzékenyen reagált, hmm…
Kinyitotta a könyvet, és azonnal érezte, hogy nem egy egyszerű olvasmány lesz ez. Sötét érzelmek rajzottak elő a kötetből. Alinea eleinte borzongással, később kíváncsisággal, majd egyre határozottabb izgalommal olvasott. Néha kuncogott, majd egyszer hangosan is felnevetett, mire szinte rögtön megjelent a javasasszony. A lány alig tudta eltüntetni az olvasmányát. A professzort is bajba keverte volna, ha lebukik vele. Amikor reggel becsukta végül, már tudta, miért kapta ezt a könyvet. Nem, azt nem lehet mondani, hogy már nem félt, de újonnan nyert tudásával, talán, talán sikerül megfelelnie.
Amikor az igazgató belépett a terembe délelőtt, egy egészen más látvány fogadta, mint amire számított. A Montclair lány nyugodtan, halvány mosollyal az arcán üldögélt az ágyában. Nem tudta mire vélni a változást, bár gyanúja azért volt. Nyilvánvaló, hogy egy éjszakai látogató hatott rá ilyen érdekesen.
– Kedves misss Montclair! Hogy érzi magát ma?
–Üdvözlöm igazgató úr, köszönöm, határozottan jobban – a lány kissé elpirult a figyelő kék szemektől. Még jó, hogy Dumbledore -nak nincs rémszeme, és nem tudja, mit rejtegetek a takaróm alatt.
– Ennek nagyon örülök. Kérem, kisasszony, nézze el egy öregember alkalmatlankodását, de nyilván megérti, hogy aggódunk Önért. A Sötét Jegy nem játék. Tom egy fékevesztett, dühöngő őrültté vált. Már gyermekként volt benne valami nyugtalanító, de akkor nem hallgattam a megérzéseimre. Pontosabban – mosolyodott el halványan az agg mágus – a negatív megérzéseimet űztem el. Ezért kérem, ezentúl ne fogadjon el mástól utasítást, csak tőlem, vagy Piton professzortól. Sem Malfoy professzor, sem Lucius, a nevelőapja nem elég kompetens ebben az ügyben.
– Természetesen bármilyen tanácsot szívesen fogadok. Az én helyzetemben, amiről nyilván már ön is tud, ne legyen válogatós az ember. Ki akarok mászni ebből a gödörből, és az eszközökben sem fogok válogatni.
– Ne szívesen fogadja. Hanem fogadja meg! És kérem, a kiránduláson el ne mozduljon Piton professzor mellől.
- Érdekes ötlet, miből gondolja, hogy alkalmas vagyok rá.
– Kisasszony, mint már említettem, csak benne bízhat. És bennem. De én nem veszek részt a kiránduláson. Tehát, hallgat a józan eszére? Piton professzor tudni fog a kérésemről, és ő is örömmel vigyáz magára. Más esetben kénytelen lennék eltiltani a kellemes kiruccanástól. – kacsintott rá az öreg, majd lassan kiballagott, de még hallotta, amikor Alinea utána szólt:
–Természetesen bármit megteszek, amit kér tőlem.– Alinea kaján örömmel gondolt arra, vajon mit fog hozzá szólni Piton.

Beus, kapd fel a karakter légyszi és légy most Hermione helyett az igazgató, neked az úgyis remekül megy :)

Dumbledore tudta, hogy a lány szót fog fogadni. Kezelhető teremtés volt ez az Alinea Montclair, csak más nevelőapához kellett volna kerüljön. Csoda, hogy ilyen józan ésszel felnőtt…
A jó öreg lassan sétálgatott a kastélyban, és a képekkel csevegett. Mindegyik régi ismerőse volt Albus – nak. A kőszörnyeknél azonban Pitonba botlott.
- Áh! Perselus! Drága barátom! Épp jókor. Ön kell most nekem. Van néhány kérésem a kirándulással kapcsolatban. Jöjjön. – mutatott előre Dumbledore, és felmentek az irodába.
- Nos, Perselus. A kiránduláson, nyilván ön is sejti, nagyon óvatosnak kell lenniük. Mindamellett nem akarom eltiltani a gyerekeket ettől. Jól fognak szórakozni. Ha jól sejtem, Mafloy professzoron kívül Desirée is ott lesz, és persze ön. Arra kérem, Alinea Montclair – re kitüntető figyelmet fordítson. Most jövök a kislánytól. Ne lepődjön meg, ha majd el sem akar mozdulni ön mellől. Remélem, nincs ellenére. Csak önben bízhatom. – nézett Pitonra Dumbledore az átható pillantásával.
A fekete hajú varázsló kissé elhúzta a száját.
Piton! Beszéjjed meg az öreggel a dógokat!

- Gondolja? – fordult Piton az igazgatóhoz, közben felhúzta a talárja ujját. – Most kellene magammal vinnem Montclairt. De nem teszem. Még nem készült fel.
Az igazgató szomorúan pillantott az izzó jegyre, közben a fejét csóválta. Ám nem akadályozhatta meg, hogy Piton a szokásos módon távozzon…
Néhány perc múlva Piton Tom Denem előtt állt. Pontosabban imbolygott, mert a Cruciatusok sorozata igencsak megviselte. Ám érzéketlennek kellett mutatnia magát, mint aki valóban túl van már minden emberi tulajdonságon.

…Ugyanazt a kínt élte át, mint 16 éves korában, amikor először állt Voldemort előtt. Akkor Tom Denem ujjaiból villámok cikáztak és telibe találták.
(: az Palpatine! - Nem mindegy? Dark Side…:)
Egy pillanatra felidézte magában a rémült és dühös kamaszt, aki akkor volt. Amikor az elviselhetetlen kínok közepette a "Mesterre" emelte könnyes szemét és rákiáltott:
„Fulguris fracto!” - és a villámok megtörtek. Akaraterejével visszafordította őket és az átok a Sötét Nagyurat találta el. Tom Denem akkor megértette, hogy semmilyen módon nem tudja rákényszeríteni az akaratát Pitonra. A fiú azért jött hozzá, mert tanulni akart tőle. És nem szolgálni…

…Most pedig be kellett látnia, hogy sápadt főtanácsadója lényegében semmit sem változott. Akármi történt azóta.
- Nem tűröm, hogy felülbíráld a döntésemet, Piton! - mordult Voldemort, amiért a professzor a kiszemelt áldozat nélkül érkezett. Aztán rájött, hogy mennyire nevetséges. Akkor és olyan testet épít magának, amilyet csak akar! Hiszen megvan a képessége, hogy bármilyen alakot felvehessen! Sőt, ennél sokkal többet tud: bárkinek a tudatába és testébe beférkőzhet. Úgy, mint régen. Dumbledore és Harry Potter kivételével. Egy hosszú percig Pitonra meredt, de nem tudott az elméjébe hatolni. Pontosabban nem tudta eldönteni, hogy Piton gondolatai, emlékei valóságosak-e. De ezúttal meg sem kísérelte átszakítani az "ötödik fátylat". Fel-alá járkált, majd izzó vörös szemét a taláros férfira szegezte:
- A Roxfortot akarom! És Draco Malfoyt!
Piton érezte, hogy fellángol a jobb csuklója körül a láthatatlan, tüzes kötelék, ami Narcissához fűzi. Hiszen már hónapokkal ezelőtt megfogadta az asszonynak, hogy segíti Draco-t és vigyáz rá, bármi lesz a feladata.
Voldemort azonban hajlamos volt rá, hogy menet közben megváltoztassa a döntéseit. Mint most is.
- Az öreg Malfoy vagyona is kell! Gondoskodj róla, hogy Alinea minél előbb az örököse legyen!
- Ehhez nincs szükséged a segítségemre - mondta Piton. - Lucius epedve várja, hogy ismét a szolgálatodba állhasson.
- Valóban… - döbbent rá a Sötét Nagyúr. – Elmehetsz, Piton. Lucius Malfoy! Színem elé! Azonnal!
Piton közben egy szelíd érintést érzett az elméjében. Fogalma sem volt, ki érintette meg.

Lucius! Remélem, remek kondícióban vagy! Jelenésed van Voldemort színe előtt!!!

Lucius éppen a saját lábát nézegette közvetlen közelről, amikor felizzott karján a Jegy, amitől olyan hirtelen egyenesedett ki, hogy éles fájdalom cikkázott keresztül a gerincén.
Pillanatnyi elmezavar után magára kapkodta a földre leszórt ruháit, a vállára kanyarította a talárját és hoppanált......volna.
De mivel Roxfortban tartózkodott ez idő tájt, ez lehetetlennek bizonyult.
Bőszen káromkodva viharzott végig a folyóson, feldöntve egy - két nem elég fürge diákot, és kirongyolt az épületből. Hosszú szőke haja kibomolva lebbent utána, néhány diáklány ábrándos szemmel nézte fékevesztett száguldását.
Gyorsan átvágott a parkon, és amikor megpillantotta Hermione Grangert, rögtön tudta mit kell tennie.Megragadta a boszorkány karját és erőnek erejével húzta végig az úton.
Hagrid mindent látott a kunyhójából, és felbőszült hangon üvöltve rohant ki onnan, de már nem érhette utol a párost.Lucius egy gúnyos mosolyt küldött a nagydarab házőr felé, és hoppanált karjában Hermionéval.

Mielőtt belépett volna Voldemort tróntermében, alaposan összeszedte a gondolatait.
Tudta nagyon sok minden múlik az elkövetkezendő pillanatokban.
Élet avagy halál.

Újból megragadta a vonakodó boszorka karját, majd belépve a gonosz mágus trónusa elé lökte a kócos hajú leányzót, ő maga pedig mélyen meghajolt a varázsló előtt.
- Hívatott Nagyuram!
Voldemort vörösbe forduló szeme felizzott mikor a fiatal kamaszra nézett.
- Mi célból hoztad őt ide elém, Lucius? – tekintett végül a szőke mágusra.
- Ez a lány Harry Potter sárvérű barátnője, Nagyuram, és úgy véltem kitűnő ajándék lenne a számodra.
Voldemort aljas mosolyra húzta a száját.
- És úgy gondolod Potter el is jönne kiszabadítani?
- Szinte biztos vagyok benne Nagyuram. – hajbókolt Lucius.
- Rendben, nagy szerencséd van Lucius barátom, most megúsztad a büntetést, de parancsolom, hogy Draco és neveltlányod esküvőjét minél előbb tartsátok meg. Mondjuk mához egy hónapra, és tedd őt az örökösöddé. Mehetsz!
Malfoy elsápadt, hiszen tudta rögtön mit jelentenek Voldemort szavai.
Nagy a valószínűsége annak, hogy már csak egy hónap van hátra az éltéből, most csak halasztást nyert nem végső feloldozást.
- Úgy lesz Nagyuram, ahogy kívánja. – ennyit mondott csak, majd sebes léptekkel kirohant a helyiségből.

Hermi, nagyon félsz? Mutasd meg milyen tökös csajszi vagy)))))

Bázz!! Normális vagy?! Minek cipelted oda???! Vagyis ez világos!:D

Hermione lehajtott fejjel hallgatta, amit ezek ketten beszélnek. Agya szélsebesen kattogott. Harry nem jöhet el… Harry nem jöhet el érte… Harry nem…
Aztán Lucius eltűnt. A lány nagyot nyelt. Tudta, hogy Voldemort őt nézi.
’Merlinre, ez Voldemort! Merlinre…’
- Igen! Én vagyok, te kis koszos bajkeverő! – csikorogta Volde mester. – Érzem a félelmedet… manna ez nekem… a levegőben úszik a szagod, te kis fattyú! – üvöltötte, habár ő azt hitte, nevet…
- Uuuram… - szólalt meg a lány rekedten. Próbálta lezárni az elméjét Voldemort előtt.
- Tehát van annyi vér a pucádban, hogy szólni mersz?!
- Nem szólhatsz a Nagyúrhoz! – csapott a lány vállára Féregfark.
- Hagyd Féreg! – hörögte Voldemort, és elzavarta a csúszómászót. – Most csak te és én vagyunk. A kis barátnő. Ígéretes tehetség vagy, azt mondják. Majd meglátjuk. És azt is, mennyire jó pajtásod ez a kiválasztott Potter!
- Én… nem hiszem, hogy…
- Mi?!
- Harry nem fog eljönni értem. – nyelt nagyot a lány, de még mindig nem nézett fel.
- Neeem!? Majd meglátjuk! Mindenképpen meghal valaki! Vagy te, vagy ő, vagy Lucius! – röhögött a nagyúr.
- Lucius Malfoy rosszul van informálva. – szólt halkan a lány.
- Ne játszadozz velem, te sárvérű szuka!
- Piton professzor tudja az igazságot. Csak ő hozhatja el Harry Pottert! Miattam nem fog eljönni. Lucius Malfoy hibázott, amikor a barátság erejében hitt. Olyan nem létezik. Harry inkább hagyja, hogy itt haljak meg, de nem fog eljönni.
- Hazug kis ribanc… .-lihegte a nagyúr gusztustalanul. – És Piton?!
- Őt hívassa ide. Még ma.
- Jól hallom, hogy egy kis ostoba diák parancsolgat nekem?!
- Nem… csak… tanácsoltam… - Hermione hangja elcsuklóban volt.
- Tehát Piton! Remek! Meglátjuk, kinek van igaza. Idehívom Pitont és Malfoy – t is! Most! – üvöltött egy nagyot, és hívta a két halálfalóját.
Hermione – t elzavarta a terem egyik homályos sarkába. A lány leült. A hideg kő szinte égette a bőrét, de nem zavarta. Azt tette, amit Piton tanított neki. Ellenállást tanúsított a nagyúrral szemben. Az agyát nem tudta megerőszakolni ez a féreg. De ez rettentően kifárasztotta a lányt, főleg, hogy még nem csinált ilyet.
És most várt.
Bízott benne, hogy Piton veszi az adást és minden úgy lesz, ahogy nekik a legjobb. Malfoy már keményebb dió volt, de … majd az is… majd… elrendeződik…
A lány pillái elnehezültek, és ájultan hanyatlott a padlóra. Teste elernyedt.
Malfoy és Piton pedig megkapták a jelet… ja menni kell, hát menni kell…

Lucius és Perselus… nem tudom, hogyan menjetek… együtt, külön, akármi… ezt majd egyeztessétek le.
A lényeg, hogy szembesíteni akar titeket a nagyúr.

Amikor Voldemort sürgető hívását megérezte, egy zavaró érzés tolakodott Piton elméjébe: Hermione Granger. Csak az ő mentális érintése lehetett. Ugyanakkor valaki más is őt hívta: Narcissa Malfoy. És még valaki: Albus Dumbledore. Mi a fene ez? Mit akar tőle mindenki?
Habozott. Csak úgy tudhatja meg, hogy mi történik, ha az elméjébe tolakodó tudatcsápokat szétválasztja…
Granger-t Lucius vitte a Nagyúr elé… A kislány pedig a legegyszerűbb módját választotta az ellenállásnak: elájult. Piton maga előtt látta, ahogy Féregfark Voldemort utálkozó intésére felnyalábolja a kis boszorkányt és átviszi a szomszéd helyiségbe. Majd Peter Pettigrew elkezdte simogatni az ájult lányt…
„Ébredj, Hermione!” - üvöltötte gondolatban Piton.

Vissza a feladónak, Hermione! Rendezd le a férget, addig kitalálok valamit Luciusszal.

Hermione egy üvöltést hallott, amitől összerándult a gyomra. Felpattantak a szemei, és valakit látott a szeme sarkából, aztán már érezni is érezte. Féregfark undorító, tömzsi ujjaival simogatta a lányt.
- Takarodjon… - suttogta rekedten Hermione.
- Szép kislány! Most mi ketten vagyunk! Csak te meg én!
- Undorító! Vegye le rólam a kezét. – ült fel lassan a lány. – Azt hiszi, ha ugyanazt mondja, mint ő, akkora hatalma is lesz?! – és a lány a pálcája után nyúlt, amit Voldemort balek módon nem vett el tőle.
- Hiába ellenkezel! – sipította Peter, és a lányra vetette magát. Hermione érezte a nag súlyt magán, de valahogy kievickélt alóla, és ráfogta a pálcáját.
- Takarodj innen, vagy megöllek. – remegett a hangja.
- Nem mersz! Ugyan! Okos kislány, szép kislá…
- Intivo kőszikla! – kiáltotta el magát Hermione, és egy hatalmas kőtömb repült egyenesen Féregfark felé, majd csattanva nekicsapódott. Peter véresen hanyatlott a padlóra.
A lány fellélegzett és tudata ismét Pitonét kereste.
’Piton professzor! Voldemort Harry – t akarja! Ne engedje! Ide kell jönnie, mert csak együtt tudjuk véghezvinni a tervet! Piton professzor! Lucius Malfoy is itt lesz! Piton professzor!’
Hermione leadta még párszor a vészjelzést, majd leült, és szemét Peterre függesztette. Ha felkel, ő megöli, az biztos.

Piton! Sziréna! SOS!

- Mit sivalkodsz, kis hülye? – rontott a terembe Piton. Két kezét a halántékára szorította, fejében még mindig Hermione rémült kiáltása visszhangzott. Egy pillantással felmérte a terepet. Féregfarkat és a kősziklát. Meg a lyukat a falban. – Nem rossz megoldás – ismerte el. Majd a homloka közepén ismét megjelent az a haragos, függőleges vonás. – Miért hagyta, hogy Lucius idehozza, Granger? És miért van még mindig itt?
-Ha nem vette volna észre, Lucius Malfoy felnőtt férfi. Saccperkábé 40 kilóval nehezebb nálam! A varázspálca ilyenkor nem sokat számít!
- Nem mintha számítana a véleménye. Harry-t nem fogja ideengedni Dumbledore. Most még nem.
- Pedig muszáj lesz! – nézett haragosan a lány a tanárra. – Nem érti, hogy…
- Erre most nincs idő! Szedje össze magát és hoppanáljon!
- Még csak 16 és 3/4ed éves vagyok! Nem tudok hoppanálni!
- Mi az, hogy nem tud egyedül? Menjen zsupszkulccsal!
- Zsupszkulccsal? Professzor úr! Azt előbb be kell jegyeztetni! – csodálkozott a lány Pitonon. Azt hitte, hogy tudja… - Nincs zsupszkulcsom!
- A szertárkulcs, amit adtam! Amit úgy őrizget, mintha valami értékes jegyajándék lenne! – A lányhoz lépett, egyszerűen letépte róla a blúzát, és Hermione kezébe adta a nyakában egy madzagon függő szertárkulcsot. – Mégis, mit gondol, minek adtam?
- Biztos nehezéknek, ha bele találnék esni a tóba! – morgott a lány és zavartan összefogta a blúzát.
- Elég volt! Most menjen! Nekem meg kell várnom Luciust!

Hermione! Utána jöhet Lucius…Vagy aki akar.
Mi ez a nagy lelkesedés, Möszjő Piton? Csak nem unja?! Pont most?!

Ezt nem hiszem el, hogy ennyire nyitva hagytátok :D ezt lecsapom azt remélem tudjátok.

- Lám, lám! – hangzott fel az ajtóból egy negédes hang – Hát mégis csak áruló vagy Piton! Sejtettem én ezt mindig.
Lucius arcán gonosz mosoly terült el, miközben másik két halálfalóval pálcát szegeztek a döbbenten rájuk meredő varázslóra és boszorkányra.
- Ugyan már Perselus lejjebb azzal a pálcával! – vált élessé a szőke mágus hangja, és a bájitalok mestere, ha fogcsikorgatva is, de engedelmeskedett.
- El se hiszem, hogy ilyen könnyen bele sétáltál a csapdámba, pedig hidd el felkészültem ellened egy komoly nagy csatára, hiszen félelmetes a híred.
Malfoy kiélvezte diadala minden másodpercét.
– Ez a csitri – bökött Granger felé – olyan vehemenciával védett pár napja Desirée előtt, hogy nem lehetett nem észrevenni. Biztos voltam benne, ha bajba kerül Téged hív majd. És igazam lett! Gyere ide Granger!
Hermione összerezzent, majd kétségbeesetten pillantott a professzora, akinek azonban a menekülés útján járt minden gondolata.
- Azt mondtam ide! – kiáltott Lucius, és az éles eszű griffendéles nem tehetett mást, oda vánszorgott.
Malfoy elkapta, majd szorosan magához húzta, az ujjait végighúzta a még fejlődésben lévő keblen, és a lány fülébe súgta.
- Csak nem azt hitted, hogy Te érdekeltél engem? A tervem része voltál te ostoba sárvérű. – Lucius undorodva ellökte magától a boszorkányt, de a pálcáját még elvette tőle.
- Piton dobd a földre a pálcádat!
A fekete fából készült bot nagyot koppant a padlón, amit Malfoy magához hívott egy begyűjtő varázslattal.
- Kellemes szórakozást a továbbiakban! – húzta széles vigyorra a száját Lucius – Nekem sürgős jelenteni valóm van a Nagyúrnak. – gúnyosan meghajtotta magát, majd távozott. Elmenőben még meghagyta a két halálfalónak, hogy hozzák ki Féregfark véres testét.

Malfoy tán még életében nem volt ennyire elégedett magával, mint ezekben a percekben. Tudta, most sikerült helyretennie a dolgokat, és visszakerül az őt megillető helyre. Voldemort jobbjára, ahol régen is volt.
- Nagyuram! – lépett be a terembe, és mikor a Sötét Nagyúr engedélyt adott a szólásra, ékesszólóan beszámolt az eseményektől. Kellően kidomborítva a saját érdemeit.
Hogyan derült fény Hermione és Piton kapcsolatára, és miképp használta ez Ő fel. Megemlítette Desirée nevét, hiszen egy kis dicsfény rá is hullhat.
Voldemort szeme felizzott, majd csikorgó hangon bömbölve adta ki a parancsot.
- Hozzátok elém az árulót!
Lucius Malfoy hátán is végigszánkázott a jeges rémület, nem szeretett volna Piton helyébe lenni.
Hermikém sztm használd a nyakadban lévő zsupszkulcsot, és ha Piton megígéri, hogy jófiú lesz, vidd őt is :-DD

Hermione a padlóra zuhant, ahogy Lucius ellökte. Letörölte a bőrét, ahol hozzáért az a mocsadék, majd feltápászkodott, és a kulcsot kezdte nézegetni a nyakában.
Aztán tekintete Pitonra vándorolt.
- Csak egy okot mondjon, és nem hagyom itt. – szólt halkan a lány, mire Pitontól csak egy gúnyos szájhúzásra tellett. – Habár, ha belegondolok, ezzel megásnám a saját sírját… de miért is ne? – elmélkedett tovább a lány. Piton még mindig nem szólt, csak kiismerhetetlen arccal álldogált, de Hermione tudta, hogy hezitál ő is.
- Azt hiszem, nem most fogom megmenteni az életét. Majd megteszi számos rajongója közül egy! Menjen, és mondja meg Lucius Malfoy – nak, hogy sütkérezzen addig a dicsfényben, amíg lehet. Mert most lépett bele egy rozsdás szögbe, és a vérében a fertőzés már elindult. Köszönöm a kulcsot, uram! – tette még hozzá a diáklány, mert illemtudó volt. Aztán megfogta és eltűnt Piton elől.
Roxfort határában landolt. Elég csúnyán összezúzta a térdét, és most alig bírt ráállni. Elvánszorgott Hagrid kunyhójáig, de a vadőrt nem találta ott. Fáradtan ült le az ajtaja elé.
Narcissa Malfoy éppen kint bóklászott, hogy rendezze gondolatait erről az egészről, Alexről, és…
Amikor meglátta a vánszorgó Hermionét. Kíváncsisága feléledt. Elindult felé.
Narcissa! Aztán meg kéne látogatni Alineát is…

– Pont úgy nézel ki, mint akit megrágtak és kiköptek. Mit csináltál már megint? – fintorgott az asszony. – Megint sikerült összefutni az imádott férjemmel? Vagy újabb heves csata, a hűvös Piton professzorral?
- Képzelje. Mindkét férfi engem akar, és párbajban megölték egymást! – csattant fel a lány ironikusan, mire Narcissa halványan elmosolyodott.
– Ezek szerint Draco nem volt ott! Piton a túlélés mestere. Luciust meg remélem, jól megszorongatja a Nagyúr! Ha már olyan aljas volt, hogy odavitte neki Alineat, és Téged is. Gyere, felkísérlek a betegszobába és közben megkeressük a barátnődet, hátha neki is szüksége van segítségre. Mindenesetre jobb, ha minél kevesebbet tud arról, ami veled történt. Lehet, hogy Piton felkészítette, de szerintem fogalma sincs valójában, hogy mi vár rá, ha Voldemort elé kerül. – azzal feltámogatta a dülöngélő lányt és elindultak a kastély felé. Hermione nem csak fáradt és gyenge volt, hanem úgy érezte, hogy az elmúlt órák eseményei lecsiszolták róla a maradék toleranciát, és jólneveltséget. Hirtelen ötlettől vezérelve nekiszegezte a kérdést az asszonynak.
- Meg sem gyászolja Piton professzort, a szívszerelmét?! – kapta ki a karját utolsó erejével a nőéből, és lecövekelt a bejárat előtt. – Mi lenne, ha igazat mondtam volna, és tényleg meghalt?! Egy árva könnycseppet sem hullatna miatta?!
– Nem tudom, miről beszélsz. – nézett rá Narcissa. – Honnan vetted ezt a csacsiságot, hogy közöm lenne Piton professzorhoz? Régi ismerősöm és kész. Megkértem, hogy tartsa szemmel Draco-t és ha lehet vigyázzon rá, hogy ne kerüljön bajba. Mardekáros szemmel nézve, természetesen!
– Természetesen… - morogta a lány. – Érdekes módon a Mardekárosok mindent másképp látnak kissé, mint mi, normálisak! – Narcissa nem szólt, csak bevonszolta a lányt a gyengélkedőre.
Alineat éppen akkor engedte el a javasasszony, amikor Hermione és Narcissa Malfoy odaértek. A lány megígérte, hogy később meglátogatja Hermionét és bár látszott rajta, hogy ég a kíváncsiságtól, hogy megtudja, mitől néz ki a lány már megint ilyen szakadtnak és elgyötörtnek, visszafogta magát, és gyorsan elhúzta a csíkot.
Narcissa megvárta, amíg Hermione hálóingbe bújik és megissza a regeneráló főzetet, amit Madam Pomfrey rakott az éjjeliszekrényre. Narcissa leült az ágy szélére és megvárta, amíg Hermione álomba szenderül. Közben azon gondolkodott, hogy reméli, Pitonnak tényleg lesz ereje hozzá, hogy kimásszon a bajból. Hiszen ki más tudna vigyázni Dracora?

Hermione lecsendesedett, amikor végre párnát érzett a feje alatt. És olyan jólesett neki Narcissa hűvös asszonykeze, ahogy a homlokán pihent…
Ráér majd holnap elégtételt venni az egész világon…
Luciuson…
Pitonon…
Narcissán…
Aztán mély álomba zuhant. Olyan mélybe, hogy nem is látott álmot. És ez most nagyon kellett a szervezetének.

Hermione! egészítsd ki, kérlek, azután lökd vissza a profnak, mert már nagyon szeretne Luciussal és Voldival párbajozni. Téged, most a holnapi kirándulásig kivontalak a forgalomból. Bocs! (Alinea meg csak este szokott ráérni...)
Piton- tessék. Hermionét nem zaklatni reggelig, mert elvágja a torkotokat!! Grgrg…:D

- Hívattál ismét, Nagyúr - lépett Piton a trónterembe. Hűvösen pillantott Lucius felé, akinek tátva maradt a szája. Az önelégült vigyor egy szempillantás alatt eltűnt a képéről. Piton helyében minden épeszű mágus elmenekült volna! De hát mondta valaki, valaha, hogy Piton épeszű?
- Érdekes történetet mesélt Lucius az imént - csillogott gonoszul Voldemort szeme. - Már-már kezdtem komolyan kételkedni a hűségedben, Piton! Ha nem én magam hívattalak volna az imént, vele együtt, esetleg azt gondolnám, hogy az életedet is kockára tennéd holmi kis sárvérűekért... - Voldemort felröhögött. Aztán mentális csápjaival megragadta Lucius és Piton elméjét. Egyszerre. A jól bevált módszert, a legilimenciát alkalmazta. Lucius képtelen volt elrejteni előle zaklatott gondolatait.
„Szóval a főtanácsadói posztra pályázol? És félsz tőlem… Jól van! Ez így helyes!” – üzente Voldemort Luciusnak.
Piton viszont...
A professzor higgadtan állt előtte, a melle előtt keresztbe fonta a karjait. Csupán egyetlen emlékhez engedte, hogy Tom hozzáférjen. Voldemort még harsányabban röhögött. Elméje közben nyitva maradt, így Piton gond nélkül tölthette a fejébe – a saját gondolatait!
- Jól van, Piton! Csak játszadozzál tovább a kis sárvérűvel! Használd fel, hogy megtudjam, mire készül Harry Potter! A Roxfortban maradsz és kifürkészed Dumbledore szándékait! A Montclair-lánytól viszont tartsd távol a perverz fantáziádat! Vele még komoly terveim vannak!
- Lucius! - dörrent a szőke mágusra Voldemort. - Hát ez édeskevés, amit fel tudsz mutatni. Helytelen, hogy összeszűröd a levet az aurorokkal! Ha észreveszem, hogy kettős játékba kezdesz, végzek veled! A fiad életével a továbbiakban én rendelkezem. Egyetlen okom van rá, amiért megbocsátok Neked: mégpedig az, hogy megerősítetted a bizalmamat Pitonban. Már-már kételkedtem volna a hűségében, ha betartja Dumbledore kisded játékszabályait. - Ismét a professzorhoz fordult. - Még hogy diákkal soha?! Örülök, hogy látom, Piton, mégiscsak tudod, mire valók a sárvérű ribancok! Most menj! Nem kell idejönnöd többet! Majd én küldöm hozzád a legmegbízhatóbb embereimet, amennyiben igényt tartok a szolgálatodra.
Miközben Piton megkönnyebbülten távozott, még hallotta, ahogy Tom Luciushoz fordul:
- Tudod, Lucius, egy aranyvérűhöz méltatlan ám, amit művelsz! Ezek az undorító nőügyek... De ezen könnyen segíthetek: többé csakis felügyelettel hagyhatod el a főhadiszállást! És most, barátom, beszélgessünk a pénzügyeidről. Mennyi idő alatt tudnád a rendelkezésemre bocsátani az aranytartalékaidat a vérfarkasok kiképzéséhez?
Bár rendkívül érdekelte volna a válasz, Piton tudta, hogy nem feszítheti tovább a húrt. Már csak azért sem, mert Dumbledore visszahívta. Sürgősen hoppanált.
Alinea, tied a pálya. Utána Lucius…
(: A prof. holnap egész nap nem ér rá. Továbbképzik.:) DDD

Alinea bár rettentően kíváncsi volt, mégis elhagyta a kórtermet. Várt egy darabig, de mivel Narcissa látogatása hosszúra nyúlt, úgy döntött felmegy Dracohoz és megbeszéli vele a Voldemortnál történteket. A fiút egyedül találta a szobájában. Mesélni kezdett, de arra, amit Draco elmondott, még álmában sem gondolt. Iszonyatosan dühbe gurult.
–Ne haragudj rám Alinea, el kellett volna mondanom.
–Tényleg el kellett volna, akkor most nem lennék ebben a rémes helyzetben. Tudod te egyáltalán, mit jelent a bizalom meg a barátság?
– Ne haragudj, annyira akartam! Apám helyett és érte is.
–Bolond, és én is az vagyok. Nagyban bizonygatom anyádnak, hogy nem, nem, az ő fia aztán nem, erre meg…Draco, miért? Pláne, önként. Totál hibbant vagy!
–Mondtam már, ha sikerül jól teljesítenem, megmentem apámat! No meg a hülye Potternek is befűtök.
–Te teljesen megőrültél, ez nem játék! Tudod te egyáltalán, mi vár rám, ha odamegyek?
Alinea beszámolt az elmúlt napok eseményeiről. Draco eleinte kissé hitetlenkedve, majd egyre idegesebben hallgatta.
–Még jó, hogy van az a könyv!
–Segítségre akkor is szükségem van! Elvárom, hogy te is tegyél végre értem valamit Draco Malfoy!
Dühösen kiviharzott a szobából és újra a gyengélkedő felé vette az irányt Hermione végre egyedül volt.
–Hogy vagy? Mi a fene történt veled, már nem először látlak ilyen szakadt formában
–Alinea… én is örvendek… - morogta Hermione, mert, habár kialudta magát, de még mindig azt a szörnyű, fémes ízt érezte a szájában, amit Voldemort – nál… és sajgott minden porcikája. De legjobban az önérzete. – Szerinted hol voltam? Sétagaloppon Roxmorts – ban, vagy a francia riviérán? Oh, bonjour, je m’appelle Hermione! A drága nevelőapád tehet mindenről! Tudodki elé cipelt!!!
–No de, gondolom, mivel úgyis olyan jóban vagytok a professzorral, segített kikecmeregni a bajból?
– Piton? Nem érdekel Piton! Jött, de csak azért, hogy ismét fennhéjazó stílusban előadja, hogy ő a tökéletes katona! De szerencsém volt. Adott még régen egy zsupszkulcsot. Azzal eljöttem. Egyedül. – tette még hozzá Hermione, és elfordult az ablak felé.
–Micsoda, csak úgy otthagytad? –kiáltott fel a lány.
– Mit várt mindenki? Ő a felnőtt. És a tanárom! Annyi sötét varázslatot tud, amennyit én az életemben nem bírnék megtanulni, még akkor sem, ha a könyvtárban élnék! Majd megmenekül. Ha akar!
–Azt hiszem, igazad van Figyelj, nem mondanám másnak, de kaptam egy könyvet tőle, lehet, hogy te is hasznát látnád –húzta elő talárja alól a fekete kötetet.
Hermione csak pár perc múlva nézett újra Alineára, de már megbánta, hogy olyan fúria volt az előbb. Ez a lány olyan kedves, és nyilvánvalóan bajban van…
- Igen… ismerem. Piton nekem is odaadta. – legyintett lemondóan. – És azt akarta, hogy ÉN tanítsalak belőle! Persze nemet mondtam. De látom, a professzor úr nem vette a fáradságot, hogy átadja a fekete mágia tudományát neked. Nézd, Alinea. Ne haragudj az előbbiért. Iszonyúan kivagyok… de… segítek neked ezentúl. Akár Piton nélkül is kitaláljuk, hogyan lesz ezek után! Ugye jössz a kirándulásra?
Alinea bólintott, majd elbúcsúztak egymástól azzal, hogy délelőtt találkoznak a nagyteremben.
Herm, mond csak el, mi történt veled kedves:)

Lucius, kedvesem, tedd helyre a nagyúr környékén a dolgokat;)) aztán kirándulhatnánk már – persze, Lucius oda is követi a díszes társaságot- gondolom, de ezt majd Lucius eldönti:))

Lucius teljesen megrökönyödve hallgatta végig Voldemort szavait, és egyre csak arra tudott gondolni, hogy a Nagyúr bizony már nem a régi, ha ennyire nem képes már átlátni Piton mesterkedésein.
- Úgy véled Lucius? – dörrent a gonosz mágus hangja az elméjében – De nem haragszom rád, sőt kimondottan jól esnek az őszinte gondolatok a fejedben.
Malfoynak halvány lila gőze sem volt ebben a pillanatban, hogy mi lesz a további sorsa.
Halál, halál, halál.
Dübörgött a fejében.
- Nem, Lucius, nem! – sétált le a trónusáról Voldemort – nem ölek meg. Miért is tenném?
- De az előbb...- szólalt meg Malfoy hirtelen.
- Crucio! – süvített az átok a szőke mágus felé, aki meggörnyedt a fájdalomtól – Nem tűröm, hogy a szavamba vágj!
- Bocsáss meg Nagyuram! – nyögte Lucius.
- Tisztában vagyok vele, hogy Piton az, aki kettős játékot űz, de most még szükségem van rá, a tervem végrehajtása miatt. Ezért megparancsolom Neked, hogy tartsd őt szemmel továbbra is. Higgye csak azt, hogy elaltatta a gyanúmat. Távozz, majd hívlak, ha szükségem lesz rád.

Lucius megkönnyebbült sóhajjal fordult ki a teremből, de agya máris sebesen járt, hogyan fizesse ezt vissza az egyre jobban gyűlölt bőregérnek.
Narcissa, ismertesd a kirándulás tervét mán! :)

Narcissa végignézett az előcsarnokban összegyűlt csapaton. Megnyugodva látta, hogy Hermione már kijött a gyengélkedőről és Dracoval illetve Alineaval cseveg. Nem messze mögöttük Piton professzor villámló szeme utasította rendre az ismételten összezördülő mardekáros és griffendéles diákokat. A kis Potter fiú leplezetlen utálattal bámult Narcissára.
Néhány perc múlva Desirée viharzott be az előcsarnokba és rövid tájékozódás után, megállt nem messze Pitontól.
– Rendkívüli örömömre szolgál, hogy elvihetem ezt a remek társaságot kirándulni.
Narcissa hangjából csak az nem érezte a gúnyt aki nem akarta. Az asszony leplezetlen undorral folytatta.
– Szeretett igazgatónk és a kivételes Piton professzor kérésére, végül is úgy néz ki, hogy a valóban kiváló Hermione Granger remek kirándulás javaslata szerint... indulás Roxmorts-ba és onnan a szellemszállásra! Megnyugtató lenne, ha az egész társaság felelőségteljesen és okosan viselkedne. Ez a tanárokra is vonatkozik! – és egy hosszú pillantást vetett Desirée illetve Piton felé.
– Ron Weasley! A szüleidet kora délután látogatjuk meg. Az édesanyád meghívott minket ebédre, és úgy hallottam kitűnő háziasszony.
Ron fülig vörösödött és elképzelni sem tudta, hogy hogyan férnek majd el ennyin a házukba. Annyira zavarban volt attól, hogy hirtelen a figyelem középpontjába került, hogy esszébe sem jutott, hogy egy egyszerű varázslat megoldja ezt a nevetséges problémát.
Piton időközben gyorsan levont 10 pontot a Griffendéltől mert Draco és Harry egymásra néztek. A „nézés” hatására Draco csillapíthatatlan köhögő rohamot kapott, Harrynak pedig leégett a szemöldöke. Desirée szívélyesen rámosolygott Pitonra és szorosan mellette lépkedve követte az induló csapatot.
Elindultunk...
Lucius és/vagy Desirée
(: Úgy látszik, Lucius mégsem szabadul el Voldemorttól…:)

Piton gyanakodva figyelte Desirée-t. Amint megérkeztek Roxmorts-ba és a gyerekek többsége betódult a Mézesfalásba, az ifjú auror a tanár mellett toporgott.
- Talán nem ártana ellenőrizni a Roxfortból a Mézesfalásba vezető titkos átjárót – „segített be” Piton. A nő kelletlenül elsomfordált. Piton Hermionét kereste a tekintetével. A kis griffendéles azonban élénk beszélgetésbe merült Alinea-val és Draco-val, így őt most nem zavarhatta meg… Pedig beszélnie kell vele. Dumbledore maga kérte.
Narcissa hűvösen pillantott rá. Látszott rajta, hogy az asszony neheztel rá valamiért, de Piton nem tudta az okát.
(Miért is? Narcissa?)

Valójában szó sem volt neheztelésről. Narcissa pontosan azzal a fensőbbséges lenézéssel kezelte Pitont mint bármelyik férfit, aki Lucius vendégeként megfordult a házukban. Nem volt fontos, hogy mit gondol és nem vágyott rá, hogy ezekkel az emberekkel közelebbi ismeretségbe kerüljön. Nem emlékezett rá, hogy valaha is lett volna bárki, aki érdekelte. De Piton pillantása zavarba hozta. Mit bámulja őt? Persze, mert Piton azt hiszi, mindent tud. De valójában csak nézi az embert átható tekintettel és hagyja, hogy a félelem elvégezze a dolgát. Jó ez... annál akinek vannak titkai. Narcissa utálkozva de megkérdezte a professzort.
– Segíthetek valamiben, vagy egyszerű bambulás okán meresztgeted a szemed?
A professzor felvonta a szemöldökét. Narcissa stílusa határozottan megváltozott, mióta visszatért Voldemorttól.
- Segíthetsz – vetette oda a professzor. – Dumbledore utasítására különórákat kell adnom Grangernek. Intézd el, hogy zavartalanul beszélhessek vele.
– Milyen szép megfogalmazása ez a dolgoknak – nevetett fel gúnyosan Narcissa. – Jobb, ha távol tartod a mocskos kezeidet a diáklányoktól Piton! Túl gyakran keveredsz mostanában hírbe. Ha így folytatod, maholnap Lucius is átveheti az állásod. Megvédeni ugyan ő sem tudná őket, de minden egyéb, amit Te tudsz, neki is megy.
- Semmit sem értesz – zárta le a vitát a férfi.
Voldemort jelenlétét érezte... Az asszony lehetett volna a szövetségese. De most már késő.
Narcissa ellépett Piton mellől, úgy lökte oda neki.
– Semmit sem kell értenem. Nekem nincs szükségem se szövetségesekre, se barátokra. Az esküdet úgy sem felejtheted. De mindjárt szólok Grangernek. Bizonyára sokat segít majd neked.
Piton szája széle megrándult. Megtudta, amit akart.
A gyereksereg közben elindult a Szellemszállás felé.
(Van még hozzáfűzni valód – vagy jöhet Hermione?)

Hermione vidám hangulatban cseverészett Alineával, és még az sem zavarta, hogy Draco is ott ácsorog mellettük. Amíg visszafogja az ólajtó pofáját, addig oda áll, ahová akar. Most biztos a kedves mama miatt ilyen… gondolta a lány, de nem osztotta meg Alineával a nézeteit. Tudta, hogy ő kedveli a fiút…
Amikor hatalmas csokievés után elindultak a Szellemszállás felé, hirtelen Narcissa lépett a lány mellé. Ám nem tudtak kettesben maradni, és a nő nem akarta, hogy bárki meghallja, ezért egy apró cetlit csúsztatott a lány kezébe, aztán fenségesen elvonult mellőlük. Kis magánakcióját senki nem vette észre. Senki, kivéve a saját fiát…
Draco meglepve nézte a jelenetet. Az anyja mit fogdossa sárvérű Grangert?!
A lány, ahogy megérezte a kezében a cetlit, gyorsan zsebre dugta. Még nem tudta elolvasni. Egyelőre nem.
A kis csapat zsibongva ért a Szellemszállás határához. Ekkor Desirée megállította őket, és beszélni kezdett.
- Figyelem, csapat! Desirée vagyok, annak, aki még nem ismer, és amolyan aurorként tartózkodom veletek!
- Mi az, hogy amolyan? – tette fel az első kérdést egy laza srác hátulról.
- Igaz… igaz… - nevetett fel a nő. – Auror vagyok, de nem kell félnetek. Csupán biztonsági okokból vagyok veletek. Na, meg remélem, jól fogok szórakozni! Nos! Figyelem! Ott hátul is! A Szellemszállásnak rossz a híre, de ártalmatlan maga a ház. Annyiban jelent csak veszélyt, hogy rengeteg titkos, eddig felfedezetlen átjáró van benne! Ezért senki, hangsúlyozom senki ne tévedjen el, ha mégis, jelezzen a pálcájával, mert ez a tévelygés akár végzetes is lehet! Bezáruló csapóajtók, falak, melyek aztán eltűnnek… ott maradhat bárki örökre!
A társaság megszeppenve figyelt.
- Nos, van kérdés?
Senki nem jelentkezett. Piton elismerő pillantása jólesett a nőnek.
- Rendben! Én megyek elől. Mindenki utánam! Egy tanár zárja majd a sort! Akkor, irány a Szellemszállás! – adta ki a parancsot Desirée, és elindult.
Hermione, kihasználva a nagy tolakodást és sorba rendeződést, gyorsan elolvasta a kis cetlit. Aztán összegyűrte, és a zsebébe dugta újra. Draco minden mozdulatát figyelte, majd el óvatlan pillanatban úgy helyezkedett, hogy a lány mellé kerüljön, és jól nekiment.
- Granger! Nem bírsz figyelni,?! – nyekeregte színpadiasan a fiú aztán, és kiemelte könnyedén az összegyűrt fecnit.
- Mama kedvence! – szűrte Hermione a fogai közt, és rátaposott Draco lábára, majd elindult ő is.
A srác kaján vigyorral a képén kullogott, s közben elolvasta a cetlit.
Narcissa! Mit firkantottál Herminek?

mit is, mit is? „ Tudod a képletet, mire vársz?” ja, nem ezt...

„Hermione! Keresd meg Pitont!
Draco! Hozzám! Most!”
A fiú keze megremegett. Utálta ezt az anyjában. Gyakran elejtett egy-két szót, amitől az embernek görcsbe rándult a gyomra. Ha megkeresi Narcissát, azzal elárulja, hogy elolvasta a levelet. Ha nem keresi meg, akkor esélye sincs, hogy megtudja, mit akar az anyja. És hogy mit akar Piton. Pedig Bellatrix biztosan örülne neki, ha híreket hallana.
Narcissa valahol a lustán hömpölygő gyerekcsapat közepén ment és Draco átverekedte magát a soron.
– Fésülködj meg! – nézett rá Narcissa. – Úgy nézel ki... mint Potter!
– Jól van. – morogta Draco – Mit akar Piton Granger-től?
– Piton... semmit. De Te maradj a közelében. – Narcissa jelentőségteljesen nézett a fiára.
– Kinek? – fintorgott Draco – a sárvérű Granger-nek?
– Nem. Az apádnak. – azzal otthagyta a fiút, aki csak állt és teljes értetlenséggel bámult utána.
A gyerekek vidám hangoskodás közepette lökdösődtek el Draco mellett, míg a megzavarodott fiú szembe találta magát Piton szigorú tekintetével.
Beus te vagy az oka!!!! Meg persze szuper-Piton!:DDD
Piton tessék... gázolj át a kölködön...
(: Hát mégsem az elszállásolt hadsereg…? :)

- Eredj az utamból, Draco – morogta Piton, amikor észrevette a fiú szemében a leplezetlen megvetést. A fiú őt okolta, amiért semmit sem tett Lucius kiszabadításáért. Egyszer majd elbeszélget vele erről. Is. De nem most. Fontosabb dolga volt.
Hirtelen összeakadt a tekintete Hermione-vel. Nem beszéltek, mióta Voldemort mindkettőjüket maga elé citálta. Pontosabban Hermione-t Lucius vitte magával és a kis boszorkány viselkedése hatott Voldemortra úgy, hogy végül Luciusnak és Pitonnak is színt kellett vallania. Legalábbis Piton erre a következtetésre jutott. A férfi tisztában volt vele, egyedül ez a csitri képes rá, hogy változtatasson a végzetén.
Piton Hermione mögé lopózott, majd egy hirtelen mozdulattal a lány nyakába dobta az időnyerő láncát, amit reggel elkért McGalagonytól. Előreugrottak néhány percet. Ugyanott voltak, a Szellemszálláson, az egyik titokzatos szobában - de csak ők ketten. Hermione reszketett Piton karjaiban. Annyira valószínűtlen volt, hogy a Mardekár ház feje ezt teszi vele!
- Figyeljen, Granger - szólalt meg bársonyos hangján Piton, miközben lefogta a lány karját és szuggesztíven a szemébe nézett. - A Sötét Nagyúr úgy tudja, szeretők vagyunk. - Miközben ezt kimondta, nagyot nyelt.
- Gyűlölöm ezt a szót! Én nem vagyok senkinek a szeretője!! És nem is leszek!
Piton a pokolba kívánta a griffendéles okostojást ezért a megjegyzéséért.
- Maga is, én is addig vagyunk biztonságban tőle, amíg úgy viselkedünk, mintha tiltott kapcsolat lenne köztünk. Elképzelhetőnek tartaná, hogy... - hirtelen elakadt a szava. A lány egyre gyorsabban kapkodta a levegőt. Akárcsak ő.
- Piton professzor… - suttogta a lány. – Ha ez kiderül…
- Mindössze arról van szó, hogy hetente egyszer találkoznunk kell. Akkor én mondok magának valamit, amit tovább adhat az undok griffendéles barátjának - Piton arcán egy dühös rángás futott át, de a világért sem mondta volna ki Harry nevét -, és maga is mondhat valamit, amiről úgy gondolja, Voldemort semmire se megy vele. Nem baj, ha együtt látnak minket, csak ne vigye túlzásba!
- Megnyugodhat. Legkevésbé egy majdnem 50 éves férfivel szeretnék mutatkozni. Akár Dumbledore professzor is elkaphat ezért minket! És a barátomat Harry – nek hívják. HARRY – NEK!
- Nyugodt lehet, Dumbledore tud róla. Ő most a kis kiválasztott személyes továbbképzésével van elfoglalva. Ezért adok magának én különórákat. - Piton remélte, Hermione-ben egy fokkal több az együttműködési készség, mint tavaly Harry-ben. Végül is, a lány eddig is megtett mindent, ami tőle telt. A tanár tudta, hogy egyedül SVK-ból nem sikerült kitűnőre vizsgáznia. És Piton azt sem felejtette el, hogy Hermione segítsége nélkül nem szabadult volna olyan könnyen Voldemorttól. Tulajdonképpen hálás volt, amiért a lány belement ebbe a gyomorforgató színjátékba. Csak ne viselkedne úgy, mint egy szexéhes bakfis, aki most gyűjti az első élményeit és láthatóan nem bánná, ha mindjárt rávetné magát!
- Nem fogok visszaélni a helyzetével! Még akkor sem, ha maga azt akarja - vicsorgott a professzor.
- Szerintem, összetéveszt valakivel. – jegyezte meg a lány, csevegő hangon, de egyre Piton mellkasát fixírozta melegbarna szemeivel, és kezével a saját nyakát masszírozta. Piton alig bírt magával. Gyűlölte, hogy ezt érzi.
- Maga miatt kerültem ilyen ostoba helyzetbe, Granger! - Piton most már egész testében remegett a visszafojtott dühtől. (Vagy mástól…)
- Könnyű a kisebbre fogni. Attól, hogy tanár én pedig fiatal vagyok, még van eszem és szívem! Nem úgy, mint egyeseknek ebben a romos házban… - tette hozzá merészen Hermione. Tudta, hogy most az ő kezében van minden. És Piton végső elkeseredésében fordult hozzá, ezzel is tökéletesen tisztában volt. Biztos Narcissa Malfoy tangájában nyúlkálna szívesebben…
Piton szeme alatt megrándult egy ideg.
- Vegye úgy, hogy ez az első óránk. Nos: Luciusszal legyen nagyon óvatos! Ő vette át a helyemet a Nagyúr jobbján. Pontosan a terveim szerint történt, mivel a hajbókoláshoz és a perverz vágyak kielégítéséhez csak ő ért igazán! Nekem más dolgom van - és szórakozottan megdörzsölte a jobb csuklóját.
- Mosakodni kéne… - mormolta a lány, - De köszönöm, vigyázni fogok Lucius Malfoy – jal! - és pár másodpercig egymást nézte a vén bájitalprofesszor ( Mea Cupla, édes drága Piton prof… :) ) és a fiatal Griffendéles. Teljesen valószerűtlen volt ez az egész helyzet. Nem is régen Piton még legszívesebben belerúgott volna ebbe az okostojásba! És most, tessék…
Letelt az idő, hirtelen megjelentek körülöttük a többiek. Piton gyorsan körülnézett - úgy tűnt, röpke kalandjukra senki sem figyelt fel. Kivéve... Harry Pottert. Piton tekintete találkozott a fiú dühös pillantásával, miközben elengedte Hermione karját. Gyorsan elsietett.
(Hermione, egészítsd ki, sződd tovább, ahogy jónak látod!)

- Hermione! Ez már több a soknál! – csattant fel Harry, mire sokan odakapták a fejüket.
- Harry. Van egy rossz és egy jó hírem. – vonta félre a lány, de magán érezte Piton kutató tekintetét.
- Ami Pitonnal kapcsolatos, az nem lehet jó!
- Harry! Lenyugodnál már?!
- Nos?
- A rossz hír az, hogy Piton nem száll le rólad.
- Kösssz, Hermione! És akkor mi a jó hír? Hogy öngyilkos lesz két héten belül?! – fintorgott a gyerek.
- Az, hogy engem kért meg arra, hogy korrepetáljalak.
- Mi?! – rázta meg a fiú a fejét.
- Igen.
- Igen, és engem! – sétált melléjük Desirée. Hermione Pitont kereste a szemével, s meg is találta. Lazán támaszkodott az ajtó mellett. A professzor alig láthatóan nemet intett a fejével.
A vázlat egyszerű volt: le kellett rázni Desirée – t. Hermione felsóhajtott.
- Desirée! Hogyhogy?
- Piton nagy mókamester! De te kevés dolgot tudsz, Hermione, majd téged kiegészítve tanítom Harry – t.
- Óh. Ez nagyszerű. – morogta a lány. – De akkor nem tudod ellátni a másik feladatodat.
- Dehogynem! Majd Pitonnak viszem a híreket Harry fejlődéséről. – kacsintott rá a nő, és elfordult.
Hermione nagyot nyelt. Sajnos fel kellett használja az aduját… ez a nő nem akart leszállni róla…
- Harry, bocs… de keresd meg Ront, mert még eltűnik itt nekem! – noszogatta a fiút a lány, aki aztán el is tűnt mellőle. Hermione Desirée – hez lépett.
- Piton azért bízta rám Harry – t, hogy több időt tölthessen mással. – nézett rá jelentőségteljesen.
- Mással? Úgy érted… - nézett Narcissa felé a nő.
- Nem. Úgy értem… - és Hermione Desirée – re mosolygott.
- Velem?! – suttogta a nő.
- Aham. – bólintott a lány. – Ezért ne rondíts bele a terveibe, kérlek. Hagyd, hadd történjenek a dolgok. – majd elindult a lépcső felé, ahol Piton állt, de rá sem nézett, csak lement az alsó szinte, ahol Alinea várta.
Csakhogy Draco is ott volt…mint mindig… a fiú szeme vadul pásztázta a helyiséget.
- Hát ennek meg mi baja?! – bökött a fejével Draco felé Hermione.
Alinea ellökte magát a faltól, de mielőtt szólhatott volna, megjelent valaki az ajtóban…
Lucius! Légy a meglepetésvendége a becses társaságnak;)

Mikor Lucius belépett jéghideg fuvallat süvített végig a helyiségen, még Draco is összerázkódott a csontjáig hatoló zord áramlattól. Malfoy fagyos tekintettel pásztázta körbe a társaságot, majd pillantása megállapodott egyszem (?) fián.
- Draco! – csattant a hangja, mint a nyers bőből fonott korbács – Beszélnem kell veled! És különben is mi ez? – nézett körül undorodva a Szellemszálláson. – Csaknem új lakást keresnek Weasleyék?
A Harryt kereső Ron vérvörös arccal fordult ki a helyiségből, de magában százkínhalált hozó átkot eszelt ki az idősebb Malfoynak.
- Ms Granger, ha máshol rontaná a levegőt, megköszönném. – fordult Lucius a kócos hajú boszorkányhoz, aki felhúzott orral rongyolt ki Ron után.
- Alinea kedves, ha követnéd! – szólította meg kedvesebben nevelt lányát is a szőke mágus, és miután mindenkit szépen felkért a távozásra, végre kettesben maradt a fiával.
- Draco, csak egyszer mondom el. – lépett hozzá közelebb, majd előkapta a pálcáját és lezárta a szobát.
Hang se ki, se be.
- Ne bízz Pitonba!
- Miért apám? – nézett álmélkodva a fiú Luciusra, akinek megkeményedtek a vonásai.
- Mert nem sokon múlt, hogy ne okozza végső pusztulását a családunknak Draco, azért. Szerencsére a Nagyúr keresztül lát, még rajta is, bár Ő, a tévedhetetlen bájitaltan professzor – köpte gyűlölettel a szavakat Lucius – azt hiszi mindenkinél okosabb, és bárkit átverhet.
A Holdhajú elindult kifelé, megszüntette a bűbájt, de még visszafordult.
- Egy hónap múlva megtartjuk az esküvőt Draco. Szoktasd magad a gondolathoz!

Malfoy gyors léptekkel sietett végig a poros átjárókon, gyűlölte az efféle helyeket. El nem tudta képzelni mi okból jöhet ide bárki is. Kifelé menet megpillantotta Desiréet, aki szemmel láthatóan flörtölt a bőregérrel.
Lucius mikor elhaladt mellettük, megragadta a fekete boszorkány karját, és kiráncigálta az omladozó épület elé.
- Te ostoba ribanc! – sziszegte a fülébe – Légy fél órán belül a roxmortsi házamban, és ajánlom, hogy ott legyél, mert...- de nem fejezte be, mert a ház egyik sarka mögül felbukkant Narcissa.
Lucius elhúzta a száját nejét meglátván, és dehoppanált a körükből.
Narcissa

Az asszony tétován járkált a rendkívül koszos és omladozó ház körül és nem értette, hogy miért Ő látja el védővarázslatokkal a házat, amikor ehhez Piton (-a tökéletes) sokkal jobban ért. Az hogy Desirée-t megint Luciusszal látta, egy cseppet sem izgatta. Abban viszont teljesen biztos volt, hogy az auror lány rosszban sántikál. Nem lenne jó, ha a kis ribanc keresztbe tenne. Narcissa nem szeretett volna sötét varázslatokat alkalmazni, de bármikor kész lett volt rá, ha szükséges. A Lucius mellett eltöltött sok év, olyasmire is rávitte az asszonyt, amiről nem szívesen mesélt volna. Hirtelen ötlettől vezérelve utána szólt a fekete lánynak. Desirée aki valójában szeretett volna minél előbb eltűnni kedvetlenül állt meg Narcissa mellett.
– Annyira sajnálom, hogy Lucius ilyen goromba veled. Tudod neki valóban nincsenek érzései. Vannak olyan férfiak mint például Perselus, akik csak eljátsszák, hogy nincsenek érzéseik. – Narcissa szeme könnyesen csillogott és a hangja megremegett. – Te nem tudod, hogy milyen érzés, ha az embernek minden szerelme mást szeret. Előbb Lucius, most Perselus... – könnyes szemét Desirée-re emelte – Hozzád vonzódik. Elmondta nekem. Csak nincs bátorsága kezdeményezni.
Az aurorlány sajnálkozva nézte a megtört asszonyt és a szája sarkában apró gúnyos mosoly bujkált. Hiába, a fiatalság varázsa... Lucius feleségének vége. És az utolsó döfés az lesz, ha majd meglátja, hogy Ő és Piton milyen jóban vannak. Eszébe jutott, hogy sietnie kell Luciushoz és biztos volt benne, hogy nem meséli el a hírt a férfinak. Majd később, majd ha már sikerült kicsikarnia Pitonból valami használható információt.
Narcissa letörölte a könnyeit és elégedetten nézett Desirée után. Valakinek csak ki kell elégítenie Piton igényeit, hogy békén hagyja a diáklányokat, még mielőtt valami veszélyes botrány kerekedne. És Desirée igazán megérdemli Pitont.
:DDDDD
Lucius!

- Kezd nagyon elegem lenni belőled! – fogadta köszönés nélkül Lucius a belépő aurorlányt, aki megpróbálta a legkisebbre összehúzni magát, mert ha Lucius dühöngött, akkor bármi kitelt tőle – Napok teltek el /ugye?/ és te kurvára egy helyben toporogsz folyamatosan.
Malfoy nem kiabált, de a halk suttogás talán még rosszabb volt, mintha ordított volna.
- Nézd Lucius ... – kezdett bele Desirée, de a férfi két lépéssel előtte termet, és egy oltári pofont kevert le neki.
- Nem nézek semmit! – markolta meg a fényes fekete hajzuhatagot, és hátra rántotta a nő fejét – Majdnem rámentem a pár órával ezelőtti kihallgatáson a Nagyúr előtt. Vagy ezt akartad elérni? – hajolt egészen bele a boszorka arcába, akinek a félelem kitágította a pupilláit.
- Dehogy Lucius. – szólalt meg remegő hangon – Nekem te vagy a legfontosabb, ezt tudhatnád, hiszen mindent neked köszönhetek.
A szőke mágus ajka gonosz vigyorra húzódott, ezt már szerette.
Belecsókolt a rettegő nő szájába, aki megkönnyebbült sóhajjal viszonozta. Lucius egyik kezével a nadrágja övét oldotta meg, majd térdre kényszerítette a boszorkát, aki hű ágyasként teljesítette ura minden óhaját.

Desirée negyedóra múlva már a Szellemszállás felé sétált, amikor szembetalálta magát Hermione-val. Baromira nem örült neki, mert mindenképpen Pitonnal kellett beszélnie. De a kócos hajú elé állt...

Hermi:)

- Desirée! Hol voltál?! – lihegte a lány.
- Dolgom volt. – fogta rövidre a nő.
- Kérlek… - súgta neki. – El kell mondanod nekem, mit kell tenni, hogy egy … szóval… egy …
- Hermione? – nézett rá Desirée furcsán. A kislány fülig vörösödött. – Te pasikról akarsz velem társalogni?
- Igen… - lehelte a lány.
- És mégis… de hát…
- Kérlek… csak azt mutasd meg, hogyan kell kezdeményezni. – súgta neki ismét.
- Hogy? Itt? Kislány ez nem éppen a megfelelő hely!
- Dehogynem! Hisz ő is odavan érted, csak nem bírja kimutatni! – intett a fejével Piton felé, aki rendületlenül a gyereksereget pásztázta fekete szemeivel. Eszében sem volt a kis csitri és a fekete szajha felé figyelni…
- Perselus? – suttogta vissza a nő. – Azt mondod, hogy most kapjam le a tíz körméről?! Hermione! Te romlottabb vagy, mint kettő másik! – nevetett fel kajánul az aurorlány. – De tudom, amit tudok. Piton nincs oda értem. Mindazonáltal a fiatalság úgy tanul ha kérdez és tapasztal. Akkor most nyisd ki a szemed. A nemes cél érdekében megteszem. – kacsintott a kis kócosra. – Már csak egy nevet akarok tudni.
Hermione nagyot nyelt, majd kitágult szemekkel körülnézett.
- Őőőő, Ron! – vágta rá hirtelen.
- Szóval a kis vörös… nem rossz választás. – mosolygott a nő, Hermione pedig azon imádkozott, nehogy valaki meghallja, amit itt beszélnek…
Desirée lejjebb húzta a dekoltázsát majd levetette a talárt. Hanyagul a karjára terítette, és Piton elé penderült. Nem hagyta szóhoz jutni, egész egyszerűen leejtette elé a talárját.
- Óh., pardonnez – moi… - mosolyodott el, majd lehajolt.
Piton nagyot nyelt. A csodás keblek látványától kissé melege lett… aztán attól, amit Desirée ezek után csinált… pláne…
A nő megfogta a talárt, majd lassan felemelkedett, de közben végig Piton lábát simogatta, majd az ágyékához érve kissé megszorította. Mindezt senki nem látta, mivel kezeit a talár alá rejtette..
Piton felnyögött. Akkora merevedése lett, mint ez a ház.
- Perselus… van pár szabad szoba odafent… - nyalta meg meggypiros, telt ajkait a fekete szépség, és elindult. Ám Narcissa Malfoy az útját állta…
Hermione az egészből csak annyit érzékelt, hogy Piton halvány sárga arcbőre egy árnyalatot fehéredett és orrcimpái remegtek, ahogy kapkodta a levegőt… majd hirtelen a lányra nézett.
Hermione sürgősen keresett valami más célpontot, és odament Harry – ékhez.
Desirée és Narcissa ismét szemtől szemben álltak…
Nárcisz!

Ilyet nem lehet csinálni!!! :DDDDDDDDD Mit tehetnék? :DDDDDDD legalább szex....

Az asszonyt napok óta hányinger kínozta, és ezen sajnos a kirándulás sem segített. Összeszedte magát és mosolyogva nézett a lányra.
– Légy ügyes! – súgta Narcissa, majd Pitonhoz fordult. – Megnéznétek mi az a furcsa zaj odafent? Én nem találtam a zaj forrását. Lehet, hogy egy mumus. (Vagy egy BKVellenőr:DDD) Azzal félreállt és elengedte maga mellett Desirée-t és a láthatóan felhevült és zavarodott professzort.

Beléptek az első szobába és Desirée meglepő eréllyel lökte bele Pitont az ajtó mellett terpeszkedő ócska fotelbe. Egy pillanat múlva már nem volt rajta a blúza és a professzor elnyílt szájjal bámulta a lány gyönyörű melleit. Annyi lélekjelenléte még volt, hogy Colloportus-sal lezárja az ajtót, de mással már nem foglalkozott. Túl régóta nem volt nővel ahhoz, hogy képes legyen ellenállni az auror lánynak. Desirée pálcája nyomán szétnyíltak Piton ruháján a gombok. A lány keze a férfi mellkasára siklott és meggypiros ajkai lecsaptak Piton szájára. A férfi felnyögött és magához húzta Desirée-t. A lány elhúzódott.
– Nyugi professzor! Ne siess! Tudom, hogy akarod... látom én... – azzal felkuncogott és rákulcsolta az ujjait Piton ágaskodó hímvesszőjére.
A professzor kéjesen nyögdécselni kezdett és Desirée élvezte a hatalmat, ami szó szerint a kezében volt. Hiszen a férfiak mind egyformák. Mind elveszíti a fejét, ha egy nő kézbe veszi a farkukat. De a lány tudta, hogy nem csak annyi a dolga, hogy elhetyegjen a professzorral. Érzékelte a gyatra próbálkozást Piton részéről, hogy védje az elméjét a lány tolakodó jelenlététől, de Desirée nem véletlenül volt auror. És nem véletlenül volt Lucius szeretője. A legjobb a legjobbak közül. Piton megadta magát. A lány ledobta a szoknyáját és a férfi fölé térdelt. Óvatosan ereszkedett rá és közben duruzsolva beszélt. Piton hörrenve markolt a lány csípőjébe, ahogy Desirée lassan mozogni kezdett.
– Valami... ami fontos... és csak Te tudod... – suttogta a lány miközben a nyelve a férfi fülét simogatta.
– Nincs olyan. – nyögte a professzor – Minden benne van a könyvben...
A lány megállt és Piton sóhajtva nyitott a ki a szemét
– Ne hagyd abba édes! – A szája a lány száját kereste.
– Tudod, hogy a tiéd vagyok – búgta Desirée – Csak annyit kell elmondanod, amennyit akarsz. – és a csípője finoman szorítva magában a férfit újra mozdult.
– Hermione! – sóhajtott Piton – Voldemort őt akarja. És megölni Luciust.
Desirée egy pillanatra megmerevedett, de akárhogy kutatta Piton elméjét, úgy tűnt a férfi igazat mond. Piton kábán hagyta, hogy az érzékei letarolják és az elméje nyitott könyv volt Desirée előtt. Azt is tudta, hogy Piton sohasem ismerné el, hogy alul maradt vele szembe.
De Desirée mindent látott. Mindent, amit a férfi valaha is gondolt, érzett vagy átélt. Azt is tudta, hogy nem lesz elég idje, hogy hozzájusson a szükséges információhoz. Kell, hogy Piton segítsen.
– Jó veled Perselus! – súgta a férfinak – Mindig téged akartalak! Beszélj még hozzám!
– Alinea...
– Igen? Mond drágám, mi van Alineával?
De már nem jutott több szó, mert Piton magához szorította a lányt és elélvezett.
Desirée morcosan kászálódott fel a fotelból. Jó lett volna megtudni, hogy mi van Lucius nevelt lányával, de majd legközelebb. Öltözés közben szájon csókolta a még mindig kábán ülő professzort.
– Hát, ez hirtelen volt, de ne szomorkodj édes, legközelebb majd biztos tovább bírod! Csak gyakorolni kell. És erre hidd el, Én vagyok a legalkalmasabb.

Az alsó szinten Desiré újra összefutott Narcissával aki éppen két civakdó gyereket próbált szétválasztani, de végül egy dühödt stupor-ral padlóra küldte őket.
– Elrendezted a mumust ? – érdeklődött Desirée-től
– A mumust? Ja, igen... a mumus teljesen kész!
Narcissa elégedetten nézte a lányt. Azután megint elfogta az émelygés, úgyhogy sürgősen keresett egy mosdót.
Piton! Szedd össze magad és foglalkozz a diákokkal, ha már ilyen jól kitaláltad a kirándulást!
(: Sajnálom, Kedveseim! Game is not over… :)

Amint Desirée önelégülten kilibbent a Szellemszállásról, a sarkon Piton professzorba botlott. A férfi az útjába állt, nem engedte tovább. Szembefordult vele. Az ifjú auror reszketett. Maga sem értette, hová tűnt az a határtalan magabiztossága, amivel alig néhány perccel ezelőtt - Hermione kedvéért – „letámadta” egykori tanárát. Vagy csupán egy mumust? Narcissa szavai csak most hatoltak el a fiatal auror tudatáig. Teljesen összezavarodott…
- Van néhány szabad szoba odafenn - közölte gúnyosan a férfi és szája felfelé görbült. - Gyerünk!
Pálcáját Desirée hátának szegezte és a nő nem tehetett mást, minthogy dühösen elindult felfelé. Odabenn nem volt más, csak egy kopott asztal és egy foltos ágy. Az ablaküveg kívül-belül koszos. Piton egy hanyag mozdulattal az asztalra hajította a talárját, majd lassan gombolni kezdte a felöltőjét. Desirée reszketett. Egész testében. Erre azért nem számított. Piton hevessége éppen olyan valószínűtlen volt, mint a mumus-Piton lagymatag ellenállása…
- Térdre! - parancsolta Piton. A nő engedelmeskedett. Talán meg is könnyebbült kissé. Piton is csak egy férfi. Mi mást akarhatna? Megnyalta a szája szélét és elkezdett matatni a nadrág sliccével. Amint ujjai a kőkemény hímtag köré fonódtak, a megszokott, jóleső izgalom helyett a nő gerincén végigszaladt a hideg.
Desirée vacogott, Piton azonban nem zavartatta magát. Felgyűrte az inge ujját. Hüvelykujja hosszú körmével megvágott egy eret a bal karján. Sötétvörös folyadék buggyant elő a könyöke hajlatából. Elkapta Lucius ribancának fejét és a friss sebhez szorította.
- Igyál!
- De... ezt nem... ezt nem akarhatod!
- IGYÁL! - kiáltotta dühödten, vonagló arccal Piton.
Desirée félénken közelítette az ajkát a könyökhajlathoz. A kicsorduló vér fémes ízű volt. Végigfolyt a nő torkán.
- Még... - nyögte kéjesen a férfi.
Desirée buzgón lefetyelt. Közben rettenetesen félt. Ilyesmiben még sohasem volt része. A férfi fölötte állt, egyre hangosabban zihált, majd... felordított és minden valószínűség szerint... elélvezett.
Desirée ugyan pontosan nem tudta, mi történt vele, csak azt érezte, hogy az ő teste is összerándul, közben forró lázban ég. Ezt az érzést még sohasem tapasztalta! A gyönyör, amit játékos nyelvével, fürge ujjaival vagy ritmikusan lüktető vaginájával valaha kicsikart, sohasem ért fel ezzel az intenzív, nyersen áramló energiával, ami egy pillanat alatt az önkívületbe röpítette. Feltört belőle egy hatalmas sikoly. Majd még egy. És végül - a legutolsó.
Ám az energia lüktetése nem csillapodott. A nő számára a kéj kínná változott, egész testét pokoli fájdalom járta át.
Mintha ezer Cruciatus sújtott volna le rá egyszerre!
Mintha ezer pokolfajzatot szült volna a világra egymás után!
Felsikoltott.
Rémülten kapta fel a fejét.
Egy durva, szőrös ököl csapódott az arcába.
Lucius pofonjai ehhez képest lágy simogatások voltak!
És az arc... többé már nem Pitoné volt.
Hanem egy élőhalotté.
Aszott bőrű, ráncos, sárgásfehér pofa.
Lefittyedő, fogatlan ajkak.
Duzzadt, kilógó kék nyelv.
Odalenn egy félig leszáradt, kénköves cseppeket hullató pénisz...
Felnézett.
Egy vérvörösen izzó szempár szegeződött rá.
És a kar, amelyből a nedvet szívta - egy bűzös, oszladozó tetemé volt.
- A vérvarázslat - suttogta Desirée. Amire egyedül csak a Mester képes! Amiről Piton azt mondta, egyetlen könyvben sincs leírva és amiről még a halálfalók is csak rémülten mertek sutyorogni egymás között!
- A Sötét Nagyúr...
- Úgy van! - mennydörögte Voldemort. - És nincs többé Piton professzor! ÉN VAGYOK VOLDEMORT!
Desirée utolsó gondolata Piton meg nem fogadott intelme volt, amit az utolsó SVK-különóra utolsó percében mondott:
„Egyiküknek sem ajánlom, hogy amit tanultak, valaha is megkíséreljék felhasználni - ellenem!”
Desirée élettelenül hanyatlott a padlóra.

Hermione Granger felnyitotta a szemét. Egy elhagyott szobában tért magához. A szoba sarkában egy másik, tehetetlenül nyögdécselő alakra figyelt fel:
- Alinea…
Hermione, Alinea – amit főztetek, legyen a tiétek!

- Alinea… remélem, te sem sérültél meg nagyon! Hát végre itt vagyunk! Végre sikerült. – sóhajtotta a lány., majd feltápászkodott. – A nagyúrért mindent. Még azt a hülye kurva Desirée – t is képes voltam feláldozni.
Hermione kicsit szédelgett, amikor odalépett Alineához.
- Hé! Jól vagy? – barátnője kinyitotta a szemét. – Térj magadhoz. Mindjárt jön a főnök. Már alig várom… remélem, előttünk kínozza meg Pitont!

– Mi van? Miről beszélsz? Mi van veled? Hogyhogy főnök? Eddig azt hittem…és Pitont?!! – ült fel hirtelen a másik lány.
- Piton! Aki azt hiszi, minden szál az ő kezében fut össze, mégsem képes megálljt parancsolni semminek! Alinea: azt hiszem, itt az idő, hogy beavassalak. Az előbb csak hablatyoltam. Itt szimatolt az a nyomorékagyú Júdás az ajtó előtt! De már elment. Láttam. Ezzel. – mutatott fel Hermione egy kis gömböt. – Mindent látó szem. Csodás találmány, de tiltott. Szóval: most jól figyelj. Mindent meg kell tudnod.
– Hát nem is tudom, Hermione, lehet, hogy neked van igazad, de a professzornak nem fog tetszeni!
- Itt már rég nem Pitonról van szó. Mentem a saját bőrömet! – suttogta a lány izgatottan. – És a tiédet! Ha hozzámész Draco – hoz, Lucius odadob Voldemort – nak, az első éjszaka jogán! Piton nem tud semmit. Azt hiszi, a nagyúr Draco – t akarja, de közben a nagyúr NŐI TESTET AKAR! Megelégelte a férfilétet! Azzal, hogy veled… szóval… veled tölti az éjszakát, át akar alakulni Alineává! De ha ez nem sikerül neki, még itt leszek én. Ezért rendelt ide minket! Téged el fog engedni, hogy hozzámehess Draco – hoz. Azért téged választ először, mert a házasság szentesít téged Malfoy – jal. Tudjukki hisz benne, hogy a Malfoy vér az övé is! És a tiéd. De ha te nem jössz be, maradok én. Biztos nem volt egyéb választása! Szóval Draco…
–Akkor hagyd meg nekem!
- Hozzá akarsz menni Draco – hoz?! – hitetlenkedett a lány. – Felfogtad, amit mondtam? Nem mehetsz hozzá. Vagy hozzámész, de akkor túl kell járj Tudodki eszén! –Hermione szeme lázasan csillogott. – Vagy nekem kell rávennem arra, hogy az én testembe költözzön…
– Ja persze, még hogy ráveszed Voldemortot, ugyan!
- Akkor? Talán Piton rá tudja venni bármire is?! Ugyan már! Alinea. Figyelj. Amint elenged, te beszélj Narcissa – val. Csak vele. Én itt maradok és kitartok, amíg visszacitál ide téged Tudodki. Senkinek ne szólj, csak Narcissa Malfoy – nak! Lucius – nak egy szót se! Menni fog?!
– Ha neked megy, talán menni fog nekem is. Van némi elszámolnivalóm Luciusszal. Azt gondolom ketten együtt esetleg…
- Ketten együtt legyűrjük Tudodkit! És Narcissa Malfoy fog segíteni, Lucius pedig akaratán kívül, ha jól kevered a kártyákat! Nagyon gondold meg, mit mondasz neki, és Narcissa – ban bízz meg! Ő majd ráveszi Pitont és Luciust arra, hogy segédkezzenek! Bízz bennem! – szorította meg Hermione Alinea karját.
– Nos, talán megoldható.– Alinea úgy érezte, álmodik, ez biztosan nem lehet igaz.
Nem értem ugyan a hirtelen pálfordulást, de remekül lavírozva ezt a kanyart is beveszem.:)
Herm, mutasd meg igazi arcodat! Szerezzük meg, amit akarunk!

Hermione fáradtan dőlt a falnak. A feje zsongott. Minden, amit most elmondott Alineának, igaz volt.
Sajnos.
És nem mondhatta azt a lánynak, hogy szemernyi esélyük sincs a túlélésre. De legalább Alinea – t el fogják engedni… hacsak nem itt tartják meg a lagzit!
Ekkor feltárult az ajtó és Féreg totyogott be rajta.
- Szépségeim! A kegyelmes úr vár titeket!
A két lány felcihelődött, és elindultak. Peter vizenyős szeme hol az egyiket vizslatta, hol a másikat. Bármelyik lánnyal szívesen elidőzött volna egy keveset… vagy többet…
Voldemort félelmetes volt.
Elhörögte, mit akar, és útjára bocsátotta Alineát két halálfaló kíséretében, akik láthatatlan őrei lesznek a lánynak, amikor társaságban lesz… amúgy teljes nagyságukban megmutatkoznak, ha Alinea egyedül marad.
Hermionét pedig száműzte a nyugati toronyba.
Alinea! Keresd meg Narcissát, de vigyázz a láthatatlan őreiddel! Mindent jelentenek Voldinak!

Alinea elszántan érkezett vissza. Teljesítenie kell, amit Hermione rábízott. Megpróbált mindenkit elkerülni, mivel tartott tőle, hogy kísérői kihasználva láthatatlanságukat, bajt kevernek a diákok közt. Nevelőanyja keresésére indult, de nem várt helyen talált rá. Narcissa egy mosdóból tántorgott elő, szánalmasan nyűtt állapotban.– Mi baja lehet? Mostanában nincs formában, olyan furcsa – gondolta magában.
–Narcissa, segíthetek, lépett oda hozzá, egy pillanatra még kísérőiről is megfeledkezve.
A nő nem válaszolt, csak kiegyenesedett és ránézett. Hirtelen kiélesedtek az érzékei, mert Alinea körül igen erős negatív kisugárzást érzett, bár az nem a lányból áradt. A szemébe nézett. Ő pedig megpróbálta szavak nélkül tudtára adni üzenetét. Furcsán festettek, ahogy a mosdó előtt állva egymásra meredtek szavak nélkül. A lány érzékelte őrei nyugtalan érzelmeinek hullámzását. Narcissa is érezte, csak ő nem tudta még honnan eredt. Töredékesen, de sikerült fognia Alinea üzenetét. Annyi mindenképp bizonyossá vált, hogy veszélyben vannak, és hogy nem beszélhetnek nyíltan. Valaki hallgatózik. Végül Alinea belefogott a szóbeli táncba.
– Ma igazán érdekesen alakult a napunk, nem? Oly sok mindenről hallottam. Annyira érdekes dolgokat tudtam meg! Meg kell köszönnöm, hogy eljöhettem.
– Igen. Jól éreztük magunkat, eddig. – Nézett rá Narcissa figyelmesen. – Piton Professzor most tart külön foglalkozást a Mardekárosoknak az alagsorban, tőle sokat lehet tanulni.
–Igen, a professzor tudása lenyűgöző, ám én még mást is olvastam azzal kapcsolatban, amiről a szellemszállás előtt beszélt – rögtönzött a lány, jól tudva, hogy őrei akkor még nem voltak vele, így nem tudhatják, hogy Piton egy árva szót sem szólt.
–Valóban... – és Narcissa elmosolyodott – A professzor nagyon érdekes dolgokat mesélt arról a rendkívül figyelemreméltó dologról, amiről már régebben is tartott előadást. De úgy vettem észre, Te ezt már korábban is hallottad valahol.
–Hát a könyvtárban akadtam rá, egy mugli újságban – bízott benne, hogy őrei annyira megvetik a varázstalan dolgokat, hogy figyelemre sem méltatják majd a cikket, melyet meg akart mutatni Narcissának. – Igen érdekes, mit ki nem találnak – Látta az értetlenséget nevelőanyja arcán, de arra gondolt, a férfiból nővé átoperálásról szóló enyhén gyomorforgató írás segítségével tudathatja Narcissát Voldemort szándékáról.
Narcissa, gyanakodj! Te jössz:)

Narcissa végképp nem értette, hogy mit szeretne a lány a tudomására hozni. De abban biztos volt, hogy nagy baj van, és a lány veszélyben forog. Mit láthatott Alinea a könyvtárban, ami most fontossá vált. Narcissa úgy érezte, hogy meg van kötve a keze. A könyvtár nincs itt. Ha Alineának Pitonra lenne szüksége, akkor őt kereste volna meg. Narcissa úgy érezte, hogy szétpattan az agya. És nem elég ez a fejfájás de az előbb a mosdóban az az arc, ami a tükörből rá nézett, az remélhetőleg nem a saját arca volt. Olyan, mint Hermione tükre. Hermione? Hol van a lány? Kedveskedve fogta karon Alineat és elindult vele a folyosón, közben csevegve érdeklődött.
– A cserfes kis barátnőd is élvezte Piton előadását?
Alinea tagadólag rázta a fejét és fájdalmas grimaszt vágott.
Narcissa agyában száguldoztak a gondolatok. Tehát Piton nem tudja, hogy hol van a lány. Ha a Nagyúrnál lenne, akkor Piton ott lenne. Kivéve akkor, ha Piton kegyvesztett lett. Vagy ha Voldemort tervei megváltoztak. Beszélnie kell Pitonnal mert a lányok minden bizonnyal segítségre szorulnak, és Narcissa csak legvégső esetben akart még egyszer a Nagyúr karmai közé kerülni.
–Alinea! Most jut eszembe, hogy a mosdóban hagytam a... rúzsomat! Megtennéd, hogy érte mész? Nem vagyok valami jól. Azután kérlek, hozd utánam. Az alagsorban leszek.
Narcissa remélte, hogy a lány ért a szóból és szép komótosan jön majd, így neki lesz ideje beszélni Pitonnal anélkül, hogy a csuda tudja micsodák vagy kicsodák, kihallgatnák a beszélgetést. Mert abban biztos volt, hogy itt csak az SVK professzor segíthet.
 

Desirée verítékezve ébredt. Piton professzor mellette térdelt, éppen a szájába helyezett egy bezoárt. Az ifjú auror bután pislogott. Pár óra alatt ez már a harmadik... Piton. A „kefélőgép-mumussal” nem volt gond, leszámítva, hogy semmilyen lényeges információt nem tudott kicsikarni belőle. Totális szakmai csőd! – ismerte el magában. Ha ez Narcissa Malfoy trükkje volt – az asszony veszélyesebb, mint gondolná… Ezt feltétlenül el kell mondania Luciusnak!
A második „Piton” kis híján megölte. De ez itt... Hogyan is kételkedhetett benne?!
- Nyugalom - mondta hűvösen a professzor. - Részed volt egy ocsmány illúzió-varázslatban.
- De... hogy is van ez? - Desirée felült, körülnézett. Még mindig a Szellemszálláson volt, a koszos szobában. Pokolian rosszul érezte magát, hányinger kerülgette. A padlón, közvetlenül mellette egy oszladozó tetem hevert. A lány magyarázatot várva nézett egykori tanárára.
- Követtelek benneteket - mondta egykedvűen Piton, közben egy undorodó mozdulattal eltüntette a hullát.
- Ő volt az? - kérdezte elhűlve Desirée. - A Sötét Nagyúr...
- Nem egészen. Csak az egyheted horcrux-a. - Bár Piton szája széle felfelé görbült, cseppet sem volt vidám.
- Megtette velem! – eszmélt fel hirtelen a lány. – Megcsinálta a Vérvarázslatot!
- Ez rossz hír – komorodott el a professzor. - Többé már nem leszel az, aki voltál. Lucius nem lesz elragadtatva tőle. Pillanatnyilag nem tehetek mást, mint hogy adok egy fülvédőt.
- Mit?
- Lezárom az elmédet. - Azzal Piton pálcát szegezett a nőre és villantott egyet. - Így. Nem túl kellemes, de célszerű. Ezentúl mindent, amit hallasz és látsz, öt percen belül elfelejtesz. A korábbi emlékeid viszont sértetlenek maradnak. Lucius csalódott lesz, tudom, hiszen ügynöki feladatokat a továbbiakban már nem bízhat rád. És hát az aurori karrierednek is befellegzett. Viszont a Sötét Nagyúr sem veszi többé semmi hasznodat.
Piton türelmetlenül várta, amíg Desirée ezeket a szavakat is elfelejti. Miután meggyőződött róla, hogy a varázslat működik, útjára bocsátotta a nőt. Ha mégsem működik – nos, Voldemort egyheted lelke Desirée testébe zárva, semmivel sem lesz hatékonyabb, mint annak idején – Mógus… Jelenleg öntudatlanul vegetál. 2-3 nap is beletelik, mire Tom Denem megérti, micsoda bakot lőtt már megint!
Aztán úgy döntött, nem megy vissza a csoporthoz. Narcissa majd végigvezeti a kölyköket a kirándulás útvonalán. (: Lassan itt az ebédidő. Weasley-éknél!) Addig ő mindent előkészít a Spinner’s Enden…
(Hermione! Mit vacakolsz még a Toronyban? Te jössz!
Az elejére beírtam, hogy ki-kicsoda – még! Egészítsétek ki:)))

Hermione, amint a torony ajtaja rázárult, leült gondolkodni. Nyilván nem tud innen megszökni. Persze. A nagyúrtól!
- Nagyúr az anyád! – morogta félhangosan, aztán körülnézett a pokoli toronyban. Nem volt ott semmi, csak falak, és a roppant kilátás. Megkordult a gyomra. Vágyakozva nézett dél felé, amerre az Odút sejtette, és Molly Weasley ínycsiklandozó falatkáira gondolt… iszonyú kimerült és éhes volt. Ilyen állapotban képtelen volt gondolkozni, mit is tegyen… mert, hogy megpróbál majd megszökni, azt biztosra vette.
Addig azonban alvásra volt szüksége. Elnyúlt a kemény padlón, nem törődve a folyton zúgó keleti széllel, mely baljósan mesélt a lánynak, hirtelen mély álomba zuhant.
Hermione passzív. Alszik. Lucius már rég volt!

Miután Desirée távozott Lucius az egész délelőttöt a könyvtárban töltötte, és vaskos, régi töredezett bőrbe kötött könyveket lapozgatott át órák hosszat. Megoldást próbált találni a gondjára, hogyan is tudja kitolni az esküvő idejének az időpontját. Kezdett kurvára elege lenni a Nagyúrból, az állandó ugráltatásból. Malfoy kimondottan élvezte azt az időszakot, ami Voldemort eltűnésével kezdődött. Hiszen akkor már nem kellett fejet hajtania senki előtt, se eltűrni az állandó megaláztatást.
Túl hosszú idő telt el azóta, és Lucius már nem az a huszonéves aranyvérű tacskó volt, hanem egy férfi, aki rohadtul utálta, ha meg akarták mondani neki, hogy mit és hogyan tegyen.
Fellázadt egykori ura ellen, persze nem nyíltan. Az nem az ő stílusa volt.
Merlin őrizzen!
Hanem lassan, óvatosan tekeredik majd a hurok a két lábon járó hulla nyaka köré.
Hallotta, hogy lent a szalonban delet üt a hatalmas állóóra.
- Narcissa egyik pénzköltési hóbortjának újabb terméke. – húzta el a száját.
Kezdett elege lenni a nejéből is.
Kefélni nem hajlandó vele, csak ha pofonokkal édesgeti magához, aranygalleonjait pedig arcátlanul költi.
Luciusnak a töke tele volt a körülötte élőkkel.
Ez egy ilyen nap volt. =) ****ooooooooohapppyyyyyyyydaay,ooooo happy daaayy******

Nagyot nyújtózkodott a karosszékben, jólesően megropogtatta a csontjait, majd fiatalos hévvel felpattant a székről, és elindult az étkezőbe, hogy a megerőltető szellemi munka után egy jót ebédeljen.
Kellőképpen megdöbbent, mikor a lépcsőforduló alján az enyhén zavart képű Desiréebe botlott. A nőn olyan fokú bárgyúság volt fellelhető, ami gyanúsan furcsa volt.
- Gyors voltál bogaram. – vetette oda a boszorkának, majd tovább sétált a gazdagon terített asztal felé – Gyere, tarts velem, és mesélj!
Intett Desiréenek, aki a férfi után ment, majd helyet foglalt, és elmondott mindent, ami megesett a Szellemszálláson.
Lucius durván felröhögött, amikor a letámadott Pitonhoz ért a mese, de az élőhalott résznél kifordult a szájából a finom kacsasült, és öklendezve hajtott fel egy, majd két pohár bort.
- Mi a büdös franc? – kapkodta a levegőt.
- A Sötét Nagyúr egyheted horcruxa belém szállt a vérvarázslat által. – fejezte be a fekete hajú lány.
– És? – emelte fel a hangját Lucius.
- ÖÖÖÖ...... hát Piton adott valami fülvédőt, de többre nem emlékszem, arra sem, hogy kerültem el onnan, és mióta vagyok én itt? – nézett körül ijedten Desirée.
- Bazdmeg Piton! – káromkodott egy hatalmasat Lucius, mert rögtön tudta, hogy mi a helyzet a boszorkánnyal.
Piton:D

Piton elégedetten dőlt hátra a recsegő karosszékében. Spinner’s End-i lakása ragyogott a tisztaságtól (!) – hiába, a Griffendéles takarítóbrigád, Harry Potter vezetésével kitűnő munkát végzett a legutóbbi büntetőmunka alkalmával.
Az előtte álló fiatal, sötét csuklyát viselő férfi éppen befejezte a jelentését.
- Sajnálom, ami Karkarovval történt – mondta Piton. Kissé megremegett a hangja. Nem sok hiányzott, hogy az ő tetemét találják meg ugyanúgy. – Elég erősek vagytok nélküle?
- Elkelne némi erősítés – mondta halkan a fiatalember. - Dementorok őrzik a Durmstrangot. Mifelénk sokkal több híve van a Nagyúrnak, mint itt, Londonban. Lehet, hogy a végső harcot ott kell megvívni.
- Dumbledore nem engedi el maga mellől Harry-t a tizenhetedik születésnapja előtt – mondta Piton. Elgondolkodott. – De talán egy hasonló képességű, tehetséges növendéket tudna nélkülözni.
- Növendéket? – húzta el a száját a jövevény.
- Ki mást? Az aurorok között nagy a széthúzás.
- Csakúgy, mint a Nagyúr hívei között.
A két férfi hosszú másodpercekig farkasszemet nézett egymással.
- Ne becsüljétek le a Nagyúr hatalmát! – figyelmeztette végül Piton a látogatóját. – Veszélyesebb, mint valaha. Őrült és kiszámíthatatlan. Fel fog használni mindent, hogy megszerezze mindkét iskolát. Vagy legalább az egyiket.
- És a Roxfortban…?
- Semmi sem változott. Egyelőre – hazudta Piton. Nem, a fiatalembernek nem kell tudnia, hogy Dumbledore már nem a régi. Sem azt, hogy a Nagyúr jelenléte egyre erősebb. Azt pedig végképp nem, hogy a Mardekárból néhányan Bellatrixtól vesznek különórákat.
- És… ő? – kérdezte sokkal lágyabban a férfi.
Piton nagyot sóhajtott.
- Bíztam benne, hogy eljön. – Még egy kísérletet tett. Szemét lehunyta, tudatcsápját kinyújtotta a lány felé téren és időn át. Aztán megrázta a fejét. Nem, a telepatikus kapcsolathoz tiszta érzések kellenek. Az ő gondolatai most nem tiszták. A délelőtti események hatása még nem múlt el. Ezért Hermione Granger elméje ebben a pillanatban nem volt elérhető számára. Vagy a Sötét Nagyúr blokkolta. Vagy a lány saját félelme.
- Mennem kell – mondta csalódottan Viktor Krum. Hóna alá kapta a két vaskos kötetet, amiért jött. Majd hoppanált.
Egy perccel később Piton ugyanazt tette. Csatlakozott a roxfortos diáksereghez. A csapat – Narcissa Malfoy vezetésével – épp most érkezett meg Weasley-ék otthonába.
Narcissa!

Az ajtóban a gömbölyded és mosolygós Mrs Weasley fogadta az érkező csapatot. Narcissa és Molly néhány pillanatig farkasszemet néztek, de a szívélyes háziasszonynak nem lehetett ellenállni és nem sokkal később a két nő bár óvatosan és némiképpen feszélyezve de beszélgetésbe merült. Fred és George viszont üvöltve fogadta az ismerősöket és feldobott hangulatukból ítélve mindenki, aki ismerte őket biztos lehetett benne, hogy több meglepetésben is lesz részük az ebéd során. Harry és Ron igyekezett felsomfordálni az emeletre de Molly megállította őket.
– Ron Weasley! Csak nem gondolod, hogy én egyedül fogok tálalni? Harry drágám, ugye te is segítenél?
A két fiú lemondó sóhajjal emelték a pálcájukat és néhány pillanat múlva a hossszúra nyújtott kerti asztalon gőzölgött az ebéd. Az asztal körül már ott fészkelődött az egész társaság, olyan elviselhetetlen zajt csapva, hogy a kert valamennyi törpéje (vagy mi a görcs van nekik a kertben) világgá szaladt. Ron egy kicsit morgott magában, hogy már megint csirkés-sonkás-pástétom és krumpli az ebéd, de tudta, jól, hogy az anyja ezt készíti a legízletesebben. Alinea Fred és George között ült, és a lány idegesen turkálta az ételt a tányérján. Hallott már a fiúk remek ötleteiről és ráadásul hihetetlenül nyomasztotta a rábízott feladat. De pillanatnyilag nyomát sem látta, hogy Malfoy professzor bármit is tenne az ügy érdekében. Hermione bizonyára tévedett.
– A piros mázas fánkokból ne vegyél! – súgta George Alinea-nak. A lány zavartan nézett rá.
– Igen, én sem tenném! – vigyorgott Fred tele szájjal.
Piton lesújtó pillantást vetett rájuk de a két fiú szemtelenül visszavigyorgott. Már nem voltak az iskola tanulói.
Molly vidáman integetett a professzornak a házból és Piton kelletlenül hagyta ott az ebédjét, hogy megnézze, mit akarhat az asszony. Alinea idegesen nézett utána.
Alinea.

Érezte, hogy ez a beszélgetés nem lesz valami vidám, bármily lelkesen integet is most Molly. Az ikrek mindenféle hülyeséget ömlesztettek a fülébe, de nem tudott igazán odafigyelni, csak úgy félvállról válaszolgatott. Csak akkor nézett fel, mikor a csend hirtelen hosszúra nyúlt. Ahogy az egyik, ki tudja melyik iker szemébe nézett, döbbenetet és kis viszolygást is látott.
– Mi van? –„Azon akadtak ki, hogy Luciusnál lakom” morfondírozott a lány, aztán eszébe jutott a melegnek nem éppen nevezhető kapcsolat a két család közt.
–Hogy kerültél egyáltalán oda ?
– Kicsit hosszú, de annyit röviden, hogy jelenleg én vagyok a jövendőbeli Mrs. Malfoy. Persze csak jelenleg.
–Miiii? –Fred elképedve nézett a lányra. El nem tudta képzelni, hogy valaki önként a görény Malfoy család tagja legyen. – És mi az hogy jelenleg?
De Alinea nem válaszolt, a Professzort nézte, akinek az arcán tőle szokatlan módon düh látszott. „Mit mondhatott neki, amivel ennyire felbosszantott”- tűnődött.

Professzor!

Piton agya lázasan lüktetett. Miután Molly elmondta, amit Narcissától megtudott, és észrevette, hogy Granger valóban „eltűnt”, első gondolata természetesen az volt, hogy diákja megmentésére siet.
„Hogy került Voldemorthoz az a kis hülye? És miért pont ott mondta el Alinea-nak, hogy szerinte mi a Nagyúr terve??? Granger nem érdemli meg SVK-ból a „V”-t! Ez Troll alá!” - dühöngött magában, tehetetlenül. Viszont végre megértette, miért helyezte át Tom az egyik horcruxát a szerencsétlen Desirée-be… Akar egy női testet. Is. Vagy többet…
De akkor sem mehet, amíg a Nagyúr nem hívatja! Hiszen akkor nyilvánvalóvá válna Tom előtt, hogy igenis komolyan veszi a munkáját. Vagy ami még rosszabb: hogy valóban fontos neki a kis sárvérű… Különben is: Hermione egyszer már megszökött a Toronyból. Most is nála van minden, ami a szökéshez kell: Mindent Látó Szem, Zsupszkulcs (ja, az nem működik, minden használat után újra kell hitelesíteni), tükör – talán a Roxfortba vezető átjáró titkát is ismeri. Harry-t Dumbledore nem engedné, mivel még nincs felkészülve. Hanem az ikrek…
Pillantásával jelezte, hogy menjenek oda hozzá.
- Mit akar a vén denevér?
- Már nem tud levonni pontokat!
- Büntetőmunkára sem küldhet!
- Nagy gondban van, látszik rajta.
- Biztosan szüksége van valamire!
- Ajzószerre…
- Guminőre…
- Szeretet-szirupra…
- Egy új seprűre…
- Pofa be! – mondta halkan, de határozottan Piton. Aztán a kert végében elmondott nekik mindent, amit megtudott. Az ikrek pillanatok alatt kitalálták, mi a megoldás. Életükben először egyetértettek a professzorral. Bíztak benne, hiszen Piton mégiscsak a Főnix Rendjének dolgozott. Akárcsak ők maguk. Néhány perc múlva George és Fred seprűre pattantak…

Voldemort eközben befejezte a megbeszélést a mugli diktátorral. Hosszú, kimerítő tárgyalás volt mögötte. Ideje szórakozni!
- Hozd elém Grangert! - utasította utálkozó hangon az ifjú halálfalóját.
Az éhes, kimerült és átfagyott kislány reszketett. Voldemort egészen közel lépett hozzá. Hermione az arcában érezte bűzös leheletét.
- Mi az, kisasszony a vén Rómeód nem siet a megmentésedre? Vajon miért?
- Mert nem is várom. – jegyezte meg a lány. – Piton engem ne mentegessen sehonnan!
Voldemort közelebb lépett, megragadta az állát és maga felé fordította, hogy a szemébe nézhessen... és a tudatába hatolhasson. Hermione ellenállt, ám a csattanó "Crucio" hatására akaratlanul megnyílt az elméje. Voldemort kedvére turkálhatott benne!
- Tudod te jól, miért. Más szórakozást talált magának! - Azzal elkezdte Hermione tudatába áramoltatni Piton leteperésének minden részletét. - Nem kellesz már neki!
A lány alig hitte el, amit hall. Voldemortot is csak a szex mozgatja?! Miért hiszi azt, hogy őt Piton érdekli, akár van farka, akár nincs?!
- Tőlem ott rohadhat meg Piton, ahol éppen van! – remegte Hermione és nem nézett Voldemort szemébe. Nem, mert e pillanatban Harry – re gondolt és Ron – ra. Rájuk. Azokra, akik igazán fontosak voltak neki. És ezt nem tudhatta meg ez a szörnyeteg!
- Ellenállsz. Még most is őt véded! Te kis szajha! - Voldemort hatalmas pofont kevert le a diáklánynak. - Még mindig abban reménykedsz, hogy kiszabadít? Jól van! A kedvedért idehívom!
- Piton a magáé! Azt tesz vele, amit akar! – sikoltotta a lány, mert éles vágást érzett az egyik karján. Voldemort fogta csak meg, de úgy, hogy mélyen belevájta borotvaéles körmeit. – Nekem nem kell Piton ahhoz, hogy megmentsem azokat, akiket akarok! – ordította Hermione, mire a nagyúr a falhoz vágta. Hermione elvesztette az eszméletét.
Legközelebb már a toronyban tért magához. Iszonyúan sajgott a feje és a háta. Valamint a karján lévő seb pocsékul festett.
- El fog mérgedni… - suttogta a lány. Semmi nem volt kéznél, ami segíthetett volna rajta, de ha rövid időn belül nem ápolják le, bele fog halni Voldemort érintésébe.
Mit tehetett volna egyebet, fogta a kis tükröt, és benyálazta az egyik sarkát. Éles volt, mint a penge. Remegett a keze, amikor mélyen a lüktető zsebbe mártotta és irtózatosan égett a teste. A fájdalom átcikázott rajta, de a lány csak turkált tovább. Nem tudta, jól teszi – e, de ki kellett véreztetnie és valamennyire tisztítania Voldemort mocskát a húsából…
Könnyei némán csorogtak az arcán, és az egész ruhája véres lett. Amikor abbahagyta, letépett a szoknyájából egy darabot, és azt kötötte a karjára.
Így már nehezebb lesz a menekülés… - gondolta fásultan, amikor egy apró koccanást hallott a deszkákon, amivel elfedték előle a kilátást, de a két lécdarab között azért látta a lány az eget.
Hermione odakapta a pillantását, és nem hitt a szemének. Hedvig volt az!
(Hermione… Lehet visszapofázni Voldinak. Meddig akarsz még a Toronyban senyvedni???)

Őő, nem is tudom, ki legyen. Mongyuk Lucius. Aztán Harry Potter.

Lucius hosszú ideig fikszírozta kellemesen gömbölyű, ropogós pirosra sült kacsacombot maga előtt, amitől már teljesen elment az étvágya. Újra Desiréere emelte a pillantását, aki bárgyú arccal karistolta az asztalt az egyik villával.
- Hagyd abba, mert beléd állítom! – csattant fel Malfoy dühösen. Iszonyatosan mérges volt, nem elég, hogy az egyik legjobb, és leghűségesebb boszorkánya Desirée, hanem még az ágyban is mindig kimerítő szolgáltatást nyújtott neki, és Piton ebbe piszkított bele.
A nő hasznavehetetlenné vált.
Bár Lucius könnyedén levehette volna róla a varázslatot, de azzal senkinek nem tett volna jót. Főleg magának nem, legyen szoros kapcsolatban egy olyas valakivel, akiben maga a nagyúr egy része van. Arról nem is beszélve, hogy a boszorkány maga mesélte el perverz és undorító kalandját azzal az inferivel.
Hát Lucius ehhez a nőhöz még seprűnyéllel sem közeledne, nemhogy hőn szeretet testrészével.
- Menj haza, Desirée! – fordult a nőhöz – Majd hívatlak!
Reménykedett, hogy a boszorka addig nem felejti el, mit mondott neki, amíg dehoppanál innen.
Megnyugodva sóhajtott, mikor a nő eltűnt előle.
Felsietett a félkört leíró márványlépcsőkön, majd negyedóra múlva elegáns öltözékben távozott a Malfoy rezidenciáról.
Harry Potter

Mond csak Hermike, ki küldte hozzád Hedviget? Mert ő ugye a roxforti bagolyházban egerész, úgyhogy csak DD lehetett. Ő meg honnan tudná, hogy bajban vagy?

Harrynek és Ronnak végre sikerült észrevétlenül felmenni Ron szobájába. A két fiú heves vitába kezdett. Hermione órákkal ezelőtt eltűnt, és érdeklődésükre Malfoy professzortól, csak egy kurta „dolga van” választ kaptak. Harry ledobta magát Ron ágyára, miközben vöröshajú barátja idegesen rohangált ide-oda.
– Bajban van! Érzem. – hadonászott Ron. – És Alinea nem mond semmit, csak grimaszokat vág.
– Nyugi Ron! Minden bizonnyal Piton küldte el. Tudod, Hermione mennyire szolgálatkész, ha Piton kér valamit.
– Tudom. – vicsorgott Ron, miközben a sarokban lógo boxzsákot püfölte. – Ettől mégjobban utálom a vén denevért.
– Talán anyád tudja. Láttam, amikor beszélgetett Draco anyjával. Kérdezd meg tőle!
– Harry, ezt te sem gondolod komolyan! – megállta püfölésben és elgondolkodva nézte a barátját –Te viszont megkérdezhetnéd. Hátha valamit elárul.
Halk kopogás után Neville dugta be a fejét az ajtón.
– Indulunk tovább, már csak rátok várunk odalent. – látva a fiúk kelletlen pillantását, belépett a szobába. – Valami baj van, srácok?
– Csak baj van. Hermione eltűnt, Draco anyja meg nem mondja meg, hogy hol van. Ráadásul ez is tönkrement – nézett a kihasadt zsákra. – Menjünk! Neville megkérdeznéd Pitontól, hogy nem tud-e Hermionéról? – Neville-nek elkerekedtek a szemei és Ron lemondóan legyintett.
– Persze, nem gondoltam komolyan. Majd Harry!
– Jó fej vagy! Engem utál a legjobban. Akkor sem mondaná meg, ha az életem függne tőle.
Közben leértek az alsó szintre, ahol a társaság, indulásra készen toporgott. Még hallották a végét az előadásnak, amiben Malfoy professzor elmondta, hogy hopp-porral mennek Londonba a nyilvános állomásra, és onnan busszal tovább a Spinner's Endre ahol Piton professzor vendégei lesznek. A professzor indul először, hogy utána ő fogadja az érkezőket. Mire végigmondta, Piton már el is tűnt. Természetesen nem a kandallót használta, hanem elegánsan hoppanált. Harry hallotta, hogy Draco még morog egy sort, hogy milyen hülyeség hopp-porral utazni, amikor ő is tud hoppanálni már 9 éves kora óta. És szerinte minden valamire való varázsló megtanulja az ilyesmit még 14 éves kora előtt. Csak egy Mardekáros lehet ilyen önelégült, dühöngött Harry magában. De mivel több megértően bólogató arcot látott a Mardekárosok között, rájött, hogy nem elképzelhetetlen, hogy valóban vannak, akik vizsga nélkül gyakorolják a hoppanálást.
Mielőtt ő került sorra még kedvesen rámosolygott Mrs Weasley-re és súgva megkérdezte, hogy nem tud-e Hermionéról. Az asszony arcán megjelenő gondterheltség biztossá tette, hogy Hermi valóban bajban van. És az apró mozdulat, ahogy Ron mamája a pálcájához kapott, arról is biztosította Harryt, hogy valahogy, akárhogy de Hermione Voldemort karmai közé került. Senki más nincs akinek a gondolata ennyire megijesztene egy ilyen melegszívű asszonyt. Még hallotta, ahogy Mrs Weasley utána szól, hogy „Hagyd Pitonra Harry!”
Narcissa Malfoy megvárta, amíg az utolsó diák is elhagyta az Odú-t. Elköszönt Mollytól és hoppanált. Nem sokkal később az egész társaság hangos lármával felnyomakodott a Kóbor Grimbuszra és néhány gyomorforgató fékezés és képtelen hajtűkanyar után szédelegve szálltak le, Piton lakása előtt.

Közben…

Abban a pillanatban, hogy Piton visszaérkezett Spinner’s End-i lakásába, felizzott a karján a jegy. Összerándult a gyomra. Nem volt kétsége afelől, hogy Tom Denem ismét próbára teszi a hűségét. Meg fogja tenni vele, amitől egész életében rettegett… Fogalma sem volt, hogy képes lesz-e végigcsinálni. Nem tehetett mást, fogat mosott, majd sürgősen értesítette McGalagonyt, hogy helyettesítse a Spinner’s Enden: mutassa be a gyerekeknek a titokzatos Félvér Herceg könyvtárát. Remélte, hogy pár perccel a csoport előtt érkezik.
Néhány perc múlva Piton Tom Denem előtt állt.
- Hívattál, Nagyúr... – kezdte fásultan Piton, de amint megpillantotta a meggyötört, szakadt, véres ruhás Hermione-t, akit Voldemort ismét maga elé citált, elakadt a hangja.
- Tetszik a kis játékszered, Piton! Fura ízlése van ugyan, hogy éppen Te kellesz neki – provokálta őket Voldemort. - Egy ilyen silány alak... Nézd meg jól, Granger. Azzal egy pálcasuhintással levarázsolt Pitonról minden ruhát. A férfi ott állt falfehéren, pucéran, girhesen, unatkozó farokkal. Eközben Tom Denem különös átalakuláson ment keresztül. Tar fején fényes, szőke hajzuhatag ékeskedett. Alakja megnyúlt, és csakhamar a daliás Lucius alakjában állt Hermione előtt. Ugyancsak pucéran, diadalmasan ágaskodó pénisszel. A következő pillanatban Hermione-ról is eltűnt minden ruha.
- Na, melyikünket akarod, Granger? - vigyorgott Voldemort. – Ne mondd, hogy egyikünket sem, mert azonnal megöllek mindkettőtöket! Ha engem választasz, Piton végig fogja nézni, ahogy az összes testnyílásodon át megduglak. Aztán mindketten meghaltok! Ha őt választod, itt, a szemem előtt addig fogtok hancúrozni, amíg valamelyikőtök belehal. A másikat majd én ölöm meg – mondta kegyesen. - Választhatsz! Azt se mondd, hogy mindkettőnket egyszerre akarsz. Ezzel - bökött Piton felé - nem szeretem a melegszendvicset.

(: Hermione - Ha bízol a prof.-ban és elfogadod a folytatást, akkor egészítsd ki és küldd tovább. Mi legyen? :)))

Hermione idegei, amelyek eddig tökéletesen működtek, most mondták fel a szolgálatot. Gyűlölte magát, azt, hogy lánynak született, és azt, hogy ilyen helyzetbe került.
Természetesen eszébe sem jutott, hogy az átalakult Voldemort / Lucius karmai közé kerüljön… és lázasan lüktető fejjel vonszolta közelebb magát Pitonhoz.
- Mivel… már gondoskodott róla, hogy… - csuklott el a hangja, miközben Pitont nézte, de Voldemort –hoz beszélt, - … hogy meghaljak így vagy úgy, azt nem a maga mocskos kezei közt fogom megtenni! – zihálása felerősödött, és majdnem összeesett.
Piton közelebb lépett és a karjába zárta a lányt. Egymás szemébe néztek – ahogy még sosem. Aztán Piton lehajolt, ajkát a lányéra tapasztotta. Az egyik zápfoga koronája alatt kis kapszula lapult. Előhalászta, majd nyelve hegyével a lány szájába tolta, lenyelette vele. A csók addig tartott, amíg a lány tetszhalálba esett tanára karjaiban. Éppen időben, mert közben a férfi nemiszerve is életre kelt… Már nem bírta volna sokáig.
- Vége – lökte a padlóra a tetszhalott lányt Piton. – Sajnálom, Nagyúr!
Voldemort dühösen vicsorgott a villámló szemű, egész testében reszkető professzorra. Egyetlen Crucioval a padlóra küldte. Piton közelebb kúszott Grangerhez, és felkészült rá, hogy magával vigye a pokolba. Voldemort rájuk szegezte a pálcáját:
- Avada…
Ám mielőtt Voldemort befejezte volna a halálos átkot, benyitott egy ifjú halálfaló: Draco Malfoy.
- Mester, kezdődik az orgia!
- Büntetésből ebből most kimaradsz, te nekrofil vadállat – vicsorgott Voldemort Pitonra, majd magára kapott egy mélylila, fényes palástot, a megrökönyödött Draco vállára csapott és mindketten elviharzottak.
A trónterem ajtaja döndülve csapódott be. Piton visszavarázsolta magára és a lányra a ruháikat. A tetszhalott állapot néhány percen belül elmúlik; addig semmit sem tehet, amíg tanítványa nem tér magához. Csak nem fogja ilyen állapotban magával cipelni?! Talárját a lányra terítette, közben a menekülés lehetőségén töprengett. Remélte, Fred és George már elintézett mindent, amiben megállapodtak.
Granger kisvártatva felnyitotta a szemét.
Amit először érzett, az a bűz volt. Émelygett és szemei vérágasak voltak. Karja lüktetett…
- Uram?! – ült fel gyorsan. Piton csak intett a szemével, hogy maradjon csöndben, közben a lány sebét kezdte vizsgálni.
- Mi ez az…
De Piton befogta a lány száját a kezével.
Piton!
Hedvig úgy került oda, hogy tud repülni… valami csoda folytán, de tőlem kivehetjük a sztoriból azt a részt.
(: Jó, hogy jött.)

A professzor előhúzott a talárja zsebéből egy bezoárt, átadta Hermione-nak. Közben átváltott non-verbális kommunikációra. Bár korántsem volt tökéletes közöttük az összhang – az ilyesmi nagyon hosszú idő után alakul ki és csak kevesek között működik zavartalanul – remélte, hogy Hermione veszi a lényeget.
„El kell tűnnünk innen, méghozzá sürgősen. Voldemort halottnak hisz, viselkedj úgy! Tudsz járni?”
-Nagyon hatásos élőhalott leszek így! Azt hiszem, egy élőhalott inkább csak hörög és kúszik!
„Elégtelen felelet, Granger! Az élőhalottak igenis tudnak járni! Ötven pont a Griffendéltől, amiért engedély nélkül magánakcióba kezdett! Ezenkívül súlyosan veszélyeztette a saját és mások testi épségét és biztonságát…”
- Kiért aggódik ennyire?! Gyanítom, nem Harry – ért! Vissza kell mennem a toronyba! Van ott valami, ami fontos… - lökte át a gondolatpamacsot Pitonnak a lány, de ereje végén volt teljesen.
„Erről most nem nyitunk vitát! Rendben van, visszamegyünk a Toronyba” – azzal felnyalábolta Grangert, aki nemhogy járni, felállni is alig bírt.
Felértek, a lány megmutatta azt, amit kapott a bagolytól.
„Hedvig hozta?” – kérdezte gondolatban Piton. Elhúzta a száját. – „Igen, sejtettem, hogy ezzel fognak meglepni. Szóltam Frednek és Georgne-nak, hogy mindent mondjanak el Dumbledore-nak. Biztosan ő küldte. Nem messze innen várnak minket.”
Piton a gondolattól is irtózott, hogy seprűvel kell elmenekülni a Toronyból. Mióta abbahagyta a kviddicsezést, csak végszükség esetén vette igénybe ezt a fajta közlekedési módot. Hermione meg szinte soha. Ám Harry Potter Tűzvillámának ezúttal valóban jó hasznát vették. Nem volt más megoldás, hiszen Voldemort várából – akárcsak a Roxfortból – nem lehetett se hoppanálni, se dehoppanálni. A titkos átjárók pedig azon a szinten voltak, ahol jelenleg éppen az ifjú halálfalók beavatása folyt. Oda most nem mehettek.
Bár az őrök folyamatosan cirkáltak a folyosókon, sikerült észrevétlenül feljutniuk a Toronyba. Piton kilökte az ablakból a deszkákat, majd a lábai közé kapta a seprűt. Granger felpattant mögé és a hátához simult. Iszonyúan kényelmetlen volt. Ám mégis felszabadultan húztak el...
- Nem bírom sokáig… - suttogta a lány. – Két napja nem ettem…
- Ne nyafogj már! Na jó, elhiszem, hogy éhes vagy… - morogta Piton.
Átrepültek a legmagasabb szirt felett, majd alig egy fél óra múlva leszálltak az egyik kopár sziklán. Fred és George valóban várták őket. Magukkal hozták a fél csodabazárt. Szinte mindent, ami a sürgősségi ellátáshoz kell.
- Izgalmas lehetett a sétarepülés – jegyezte meg megkönnyebbülten Fred.
- Most jöhet a piknikezés Pitonnal – vigyorgott George.
- Fred. George… - nyögte Hermione, és Pitonra nézett hálás arccal.
Piton arcára azonban már visszazuhant az a kőmerev álarc.
- Gondoskodjatok Grangerről – utasította a fiúkat Piton. Az időnyerőt Hermione kezébe nyomta. – Ha majd újra emberi külseje lesz, csatlakozzon a társasághoz a Spinner’s Enden. Holnap reggel nyolckor mindkettőnknek jelentkezni kell Dumbledore-nál! Addig Harry-éknek egy szót sem szólhat arról, amit a Sötét Nagyúrnál látott.
Azzal hoppanált. Hermione, Fred és George megütközve néztek utána. Akármi történt, Piton semmit se változott. És ez így volt rendjén.
A professzornak most már nagyon elege volt ebből a kirándulásból. Ennél már csak a Sötét Nagyúr ugráltatását gyűlölte jobban. Ha egyszer Malfoy-t nevezte ki főtanácsadónak, mit akar még tőle Tom Denem? Mit kell még elkövetnie ahhoz, hogy végre kegyvesztett legyen? Egy pillanatra felrémlett előtte Draco Malfoy tejfölszőke feje. Biztos volt benne, hogy a fiú már megkapta a jegyet. Nem is akart arra gondolni, amit ezért Narcissától kapni fog…

Hermione elnyúlt a pléden, amit az ikrek hoztak, és a fiúk duruzsolása álomba ringatta. De nem aludhatott sokat, mert Fred felrázta.
- Hé! Öreglány! Indulás anyához. Ő majd ellát… - ezzel felnyalábolták a megtépázott, véres lányt és elindultak az Odú felé.
- Fiúk… de a Spinner’s Enden kell lennem…
- Persze! Majd biztos azt tesszük, amit Piton mond! – fintorgott George, és megfogta Hermione kezét. – Olyan vonzó vagy, Hermione. Ez az új divat a jó öreg Tudodkinél? – vigyorodott el a srác, amire Hermione is felröhögött, igaz, eléggé meg is fájdult a bordája emiatt…
Az Odúba érve Molly fél órás sápítozása után a lány végre kapott enni is, aztán megfürdött, és megkapta Ginny egyik farmerját, igaz, kissé rövid volt neki, de a célnak pillanatnyilag megfelelt.
- Mrs. Weasley! A többiek után kell mennem…
- Még mit nem! – csattant fel Molly.
- De. Muszáj. Piton professzor utasítása.
- Hermione! Kedvesem… - csóválta a fejét az asszony. – Biztos van elég erőd ehhez?
- Anya! Majd mi vigyázunk rá! – állt fel Fred és intett a lánynak.
- Azt ajánlom is, fiatalember!
Miután nagy nehezen meggyőzték Molly – t, hogy igenis el kell menniük oda, Hermione belépett a kandallóba, és némi pörgés után nagy zajjal egy szürke szobában landolt, ahol egy valaki ült.
Narcissa Malfoy.
Hermione csodálkozva vette észre, hogy George és Fred nem követték őt…

Narcissa – ülj szépen és beszélj!

Bla, bla, bla...... Jó így? :DDD

Az asszony hideg pillantással nézte a kandallóból kitámolygó lányt. Hosszú vörös körmei kopogtak a gazdagon faragott szék karfáján.
– Hermione drágám! – a hangja még a nézésénél is ridegebb volt. – Ne várd a barátaidat. Ez az út csak a Te számodra nyílt meg.
- Észrevettem… - sóhajtott a lány lemondóan. Narcissa jelenléte kis nyugtalansággal töltötte el. – Ön itt? Nem igazán értem… Piton professzor tud erről?
– Édesem, Én mondtam, hogy nem mindig ott fogsz látni, ahol szeretnéd. És, hogy sohasem ott, ahol Én lenni szeretnék.
Az asszony felemelkedett és szinte félelmetes volt, ahogy a lány közelébe lépett. Bár Hermione egy kicsit sem volt gyáva de most túl fáradt és kimerült volt ahhoz, hogy értelmezze a helyzetet.
- Nem szerettem volna sehol látni, csak a helyén. Mint másokat. – bámulta a padlót a lány. A nő ritka nagy ellenszenve érthetetlen és fájó volt neki. Nem is olyan régen még akár a szövetségese is lehetett volna ennek a boszorkánynak…
– Kiről beszélsz? – húzta el a száját az asszony – Tudod, nekem az a bajom veled, hogy amíg Piton téged menteget Voldemort kezéből – hozzá kell tennem, hogy nem érdekelnek a professzor mocskos vágyai – addig arra sajnálatosan nem jut ideje, hogy a fiamra vigyázzon. És ez zavar. NAGYON ZAVAR! – üvöltötte Narcissa a lány képébe.
– Piton professzor mindent megtesz, amit tud. Úgy gondolom. Draco mindig is a kedvencei közé tartozott! Én ellenben nem!
– Ostoba liba vagy! Nem értesz semmit! Piton szerelme irántad, kockára teszi a fiam életét.
Újra elmondom, figyeld jól a számat. A fiamat csak Piton tudja megmenteni, és ha Te az utamban állsz, akkor elsöpörlek. És csak, hogy tudd... nem Te leszel, az első. Még soha senki nem tudta megakadályozni, hogy elérjem, amit akarok.
– Ha azt gondolja, hogy elhiszem ezt a zagyvaságot, amit összehord, akkor maga ostoba! Nagyon ostoba! – nézett fel Hermione, és lángolt a gyűlölettől a szeme. – Piton és a szerelem?! Maga nem normális! Ne vetítse rá önnön vágyait valaki másra! Legfőképpen ne rám vagy Piton professzorra! Ez egyszerűen… - elfúlt a hangja, mert teljesen kimerült az ordítozásban. Képtelen volt elmondani Narcissa Malfoy – nak, hogy ne mondja ki még egyszer azt a mondatot! NE!NE!

Narcissa felkacagott.
– Nem hiszem el! Te tényleg nem vetted észre? Miért pazarol a sors ennyi szépséget valakire, aki nem tud élni vele?
Közelebb lépett és valószínűtlen kék szemeit belemélyesztette Hermione tekintetébe.
– Elismeri a képességeidet. Fontos vagy neki. Megbízik benned. Számít rád. És nem utolsó sorban, szenvedélyesen kíván. Mond, minek lehet ezt nevezni, ha nem szerelemnek?
Engem viszont kizárólag a fiam érdekel. Vésd jól az eszedbe. Ne keveredj többet bajba. Húzd meg magad és tartsd távol a habtestedet a professzortól. Most mennem kell. A többiek a Szellemszálláson várnak. Te is jobb, ha oda jössz. És még valami apróság – fordult hátra Narcissa – Azt ugye nem kell mondanom, hogy a mi kis beszélgetésünk nem tartozik senkire. legfőképpen nem Pitonra vagy Dumbledore-ra. Te is jól tudod, mennyi szörnyűség várhat valakire, akinek eljár a szája.
Hermione a hátát mutatta már a nőnek. Gusztustalan számító dögnek tartotta. Nem szólt neki semmit. Még levegővételt sem pazarolna erre a ….
Az asszony felemelte a pálcáját, de a mozdulat megállt és Narcissa újra a lányra nézett.
– Majdnem elfelejtettem. Lucius mindig használ óvszert. Mindig, mert ha nem, akkor biztosan teherbe ejti a partnerét. Jobb, ha tudod!
Finoman meglendítette a pálcáját, és maga mögött hagyta a ledöbbent lányt.
 

A ledöbbent lány enyhe hányingerrel küszködött, amikor kilépett a szobából. Piton azt mondta neki, hogy ide kell jönnie… de hát akkor a többiek hol vannak?!
- Összejátszunk, kedves felnőttek?! Ám legyen! – rontott ki dúlva – fúlva, de alig volt már ehhez is ereje. – Még, hogy Lucius Malfoy! És én! Meg az óvszer!
Amikor belerohant a sötétségbe, egy kéz nyúlt ki és elkapta. A lány nagyot sikított.

Piton!

Piton a lány szájára szorította a kezét. Határozottan idegesítette ez a sivalkodás.
„Reménytelenül Griffendéles!” – üzente gondolatban Piton. „Ha csak fele annyira lenne ravasz, mint okos…”
- Hacsak feleannyira gondolná, hogy ravasz! Inkább vagyok Griffendéles okostojás, mint Mardekéros megbélyegzett!
Piton maga is meglepődött, hogy milyen kristálytisztán érzékeli a lány mentális válaszát. Kézen fogta és visszavezette a házba Hermione Grangert. Narcissa Malfoy időközben… eltűnt. Minden bizonnyal visszatért a Szellemszállásra.
- Az időnyerő miatt van – magyarázta a professzor. – Ahol most vagyunk, az a nem-tér-nem-idő. Most és itt senki sem zavarhat meg.
De most sem voltak kettesben. Amint beléptek a házba, McGalagony professzor forró teával várta őket.
- Nem várhatunk holnapig – mondta a Griffendél ház vezetője. – Dumbledore most a saját harcát vívja. Most kell jelentést tennetek.
Piton a biztonság kedvéért még egyszer ellenőrizte, hogy az összes védővarázslat teljes intenzitással működjön. Egyetlen hang, de még egy kósza gondolat sem szivároghatott ki ebből a megbeszélésből. Aztán elmondott mindent, amire az elmúlt napok megrázó élményeinek özönében oda tudott figyelni.
- …Több részre osztja a személyiségét, abban a reményben, hogy mindegyik megerősödik - talán éppen annyira, mint ő maga. Ha másokkal is elvégzi a vérvarázslatot, hétszer olyan erős lesz majd, mint eddig – fejezte be.
- Nem jó ez így – húzta el a száját McGalagony. - Nekünk nincs hét Harry Potterünk.
- Egy is sok - morogta Piton.
- Granger kisasszony, van hozzáfűzni valója? – érdeklődött McGalagony.
 

- Az, hogy nem biztos, hogy hét Harry Potter kell a … szóval a legyőzéséhez. – nyelt nagyot Hermione. Nem bírta kimondani az átkozott nevet. Pláne ezek után…
- Meg kell tudnunk, kik lehetnek a potenciális horcrux-hordozók - tette még hozzá Piton. - Gondolom, azok, akiknek van valamilyen nyilvánvaló gyengeségük. Valami, ami sebezhetővé teszi őket. Túl erős érzelmi kötődés vagy valami takargatnivaló a múltjukban. Draco Malfoy az egyik - ahogy kiejtette a fiú nevét, bizseregni kezdett a csuklója. - Őt magam tartom szemmel. De vannak mások is, akik számára fokozott védelmet kell biztosítani. Alinea Montclair, például.
- Más jelölt? - kérdezte McGalagony professzor.
Piton lesütötte a szemét.
- Narcissa Malfoy. Alighanem gyermeket vár.
- Ez kétszeresen legyengítheti, azt hiszem. – nézett Pitonra a lány. – Főleg, hogy kinek a gyerekét várja! – McGalagony hitetlenkedve pillantott az egyik legokosabb, legtehetségesebb boszorkányjelöltre, akit valaha is látott, de most alig ismert rá. Ripacskodó, vádaskodó kis hülyévé vált hirtelen… de aztán ez a kilengés a semmivé foszlott. Volt, nincs.
- Ez nem tartozik magára, Granger! – csattant fel ingerülten Piton.
- Nem állíthatunk mindenki mellé egy aurort. A védelemre azok a legalkalmasabbak, akik tagjai voltak tavaly a DS-nek. Igaz, Hermione? - fordult a lányhoz McGalagony.
-Azt hiszem, ez elég komoly megbízatás lenne, de mi rendesen felkészültünk. Hála Harry – nek! – villant ismét a szeme a bájitalmester felé.
- Narcissa védelmével kit bíz meg? - érdeklődött Piton. A hangja nem volt olyan szenvtelen, mint amilyennek szerette volna.
- Magát nem terhelhetem ezzel, van elég gondja. Talán legyen... Alexander Vidoc.
- Gondolom, Harry marad Dumbledore professzor legbiztonságosabb kezei között. – szólt a lány. – Én szívesen vállalok valakit. De azt hiszem, Vol… szóval… Tudjukki megneszelte, hogy én… hogy … önfejű vagyok. És azt, hogy egyáltalán vagyok… – hajtotta le a kócos bozontját Hermione.
 - Úgy van, Hermione. Harry Potter védelméről továbbra is Dumbledore gondoskodik - tette hozzá McGalagony. - De ígérje meg, hogy soha többet nem kezd magánakcióba! Ez magára is vonatkozik, Perselus!
Miután Piton távozott, McGalagony megsimogatta Hermione kócos fejét.
- Mindenről Piton professzornak sem kell tudnia, igaz, Granger?
- Tanárnő! – fakadt ki a diáklány. – Teljesen abszurd dolgokat mondott nekem Narcissa Malfoy!
- Tudom, Granger. – bólintott Minerva McGalagony. – És éppen ezért félve kérem arra, hogy legyen Draco és Alinea árnyéka.
- Hogyan, tanárnő?! – kerekedett el a lány szeme.
- Piton professzor azt ígérte Mrs. Malfoy – nak, hogy figyel a fiára. De azt hiszem, ismerve Piton professzor érzelmi kilengését, ami köztudott Narcissa Malfoy felé, ez a felügyelet már nem elégséges. És Alinea jóban van magával. Őt beavathatja. De Draco Malfoy és senki más nem tudhatja, hogy maga figyeli minden lépését.
- Asszonyom… - suttogta a lány. – Azt hiszem, ezzel elkéstünk…
- Mit beszél?
- Draco Malfoy ott volt… Tudjukkinél… láttam, a saját szememmel…
- Granger. Maga csak figyelje Draco – t. De titokban. Győzze meg a társait, hogy… teszem azt, szerelmes a fiúba, ha kell! És ne tiltakozzon! – tette hozzá emeltebb hangon a tanárnő, mert Hermione már szólásra nyitotta a száját. – Nos? Vállalja?
A lány mély levegőt vett.
- Azt hiszem, nem hagyhatom cserben a barátaimat és az iskolát. Ha Draco elszabadul, akkor…
- Granger, amit mondtam, az csak a megfigyelésre vonatkozik. Ha magánakciókba kezd, rövidesen magát fogja valaki megfigyelni! – nézett rá szigorúan McGalagony.
- Értem. – biccentett rövidet Hermione.
- Rendben. Menjen, és beszéljen Montclair – rel. Muszáj a szövetségesének megtennie. Józan lány. És félti Draco – t.
- Igen, tanárnő…
- Hopp – porral utazzon! – mutatott a kandallóra Minerva, majd haloványan rámosolygott a lányra. – Kérem, Granger, minden héten foglalja össze a látottakat, és jelentse nekem. Senki másnak! Nekem! Ha valami nagyon fontosat észlel, akkor azonnal megkeres!
- Igen, tanárnő. – szólt Hermione, és belépett a kandallóba, majd rövidesen eltűnt az aggódó McGalagony szeme elől.
A Szellemszálláson mindenki remekül szórakozott, amikor Hermione megjelent. Sietve Alinea keresésére indult, közben elhaladt a fintorgó Narcissa és a szobormerev ( ehhh :)) ) Piton mellett. A férfi mohón követte a szemével, de nem szólt utána.
- Alinea! – lihegte Hermione, amikor végre megtalálta őt egy felső szobában. Épp kártyát vetett…
(Hermione! Tessék szépen meggyónni a házvezetőnek! Utána Alinea-t is játékba kellene hozni! Gondolom, a Szellemszálláson van, nyakában a láthatatlan őrökkel, mivel a getra kis Harry még mindig nem rázta le őket!!! És azt se felejtsük el, hogy Lucius elindult valahová. :)

Alinea!! Szép kislány!:)) ( jajj, ez olyan cukrosbácsisan hangzott… blöaff:D )

–Nem igaz, hogy soha nem jön ki rendesen, hiszen most a Toronynak kellett volna fent lennie, helyette az Úrnő!! Mi a fenét keres itt – fakadt ki, majd a belépő Hermionét meglátva abbahagyta a dühöngést. A lány mostanra teljesen elcsigázottnak tűnt, és bár Alinea úgy érezte, neki is megvan a maga baja, azt rögtön érezte, a Griffendéles sokkal többet cipel a vállán.
– Alinea… - ült le Hermione elcsigázottan mellé, - beszélnünk kell.
–Persze, persze, hogy beszélünk, csak, hát tudod, most épp el vagyok foglalva. A kártyáim… „Te jó ég, hogy tudnám elmondani neki, hogy itt nem beszélhetünk biztonsággal. Miért nem szabadít már meg ezektől a kullancsoktól valaki?”
– Alinea, kérlek, ez sokkal fontosabb! Draco – ról van szó…
- Öööö, igen, lehet, hogy igazad van, de talán mégis érdekes lehet néha – a Mardekáros lány Hermione orra alá tolta a paklit, majd hevesen magyarázni kezdett. – Tessék, ez a Szeretők, a Remete, a Torony, a Kaszás…– kicsit előbbre tolta a Remetét, amely fekete kapucnis csuhájában igazán hasonlított a halálfalókhoz, majd a kaszást is mellé tolta, remélve, hogy Hermione megérti. – Néha, nem tudni, honnan jön a veszély!! Ez segíthet, hogy a jövőbe láthassunk. Vagy a múltba, ha szükséges.
– Remete?! – pislogott Hermione. – Alinea! Beszélj már értelmesen! Ezt a nevetséges… - de a csinos Mardekáros közbevágott.
– Jaj, hát ő egy szélhámos, de attól még nem kell elvetni az egészet!
– Nem vetek el semmit. – morgott Hermione, de kezdte kapizsgálni, hogy a lány nem akar itt beszélni. Talán igaza van… - Rendben. Vessünk kártyát. Habár iszonyúan kivagyok. – tapogatta meg alkarját a lány.
–Elhiszem, látszik rajtad! Mégis, azt mondom neked, emlékezz arra, amit Mordon professzor szajkózott folyton az óráin! Fontos!
–Lankadatlan éberség… - dünnyögte Granger. – El sem hinnéd, ez mennyire igaz… na, és mi van ezekkel a kártyákkal? – pillantott kérdően barátnőjére.
– Néha, a kártya sem azt mutatja, ami a valóság, néha mögé kell nézni!
–Na meg a cinkelt lapok… - sóhajtott Hermione. – Akkor nézzünk mögé. Mármint most?
– Igen, teljesen jól látod! Hát nem érdekes mégis hogy a tarottkártya mi mindenre jó!
Hermione, bár fáradt vagy nagyon, kérlek légy partnerem e kártyajátékban! Nálad az adu ász!

Szerintem teljesen jól írtad meg, Inno, sőt!:) de mielőtt megint elmerülnénk a kártya rejtelmeiben, kérem, Harry Potter folytassa. Vagy Narcissa. Ezt döntse el Trilox!


Harry és Ron már jó ideje bolyongott a szellemszállás alagsori útvesztőjében. Valójában nem találtak semmi érdekeset. (leszámítva a vadul csókolózó Narcissát és Pitont vagy Alexandert, vagy Dumbledoret McGalagonnyal. Na neeee! :DDDD Elég legyen már a túlfűtöttségből!!!:DDD) A felső szobák egyikében (egy másikban, mint ahol Piton...őőőő...volt korábban Desirée-vel :DDD) rátaláltak a lányokra. Harry döbbenten nézte Hermionét és Alinea-t ahogy a földön térdelve kártyát vetnek.
– Mit csináltok?
– Minek látszik? – Néztek rájuk fancsali képpel a lányok.
– Teljesen olyan mintha hülye jóslásokba vesztetek volna bele!
Ron oldalba bökte Harryt miközben remekbeszabott bordó pulóverét huzigálta.
– Anyám is szokott kártyából jósolni. Elég jó lett a vizsgája annak idején.
Harry bosszús lett a gondolattól, hogy Hermione eddig hatalmas ellenállást mutatott a jóslástannal szemben és most, meglepő módon itt kuporog a koszos padlón, és a jövőt fürkészi. Egy mardekárossal!
A lányok mögé lépett, hogy belepillantson a lerakott lapokba és szinte megtántorodott a hirtelen gyűlölethullámtól, ami felé áradt. Ennyire csak nem haragudhatnak rá, amiért nem kedveli a kártyajóslást. Érezte, hogy ez a gyűlölet valódi. Pontosan olyan, mint ami Voldemort felöl áradt.
– Finite Incantatem! – lendítette a lányok felé a pálcáját Harry miközben maga mögé tolta a meglepett, Ront.
A következő pillanatban szembe találta magát két varázspálcával melyet egy-egy csuklyás halálfaló tartott a kezében.
Nagy szerencse volt, hogy Hermione okos fejében már összeállt a kép a feltételezhető kísérőkről és ő volt, aki előbb reagált.
Hermione gyilkold le őket, vagy valami. Harrynak több szerencséje szokott lenni, mint amennyi esze. :DDD
Mellesleg... szerintem még együtt voltak a lányok Voldinál, amikor a kísérőket melléjük rakta a Nagyúr. Vagy most vagyok hülye? Inkább mindig... :DDD


Amikor Alinea elkezdte vetni a kártyát, megpróbálkozott a non – verbal kommunikációval, és csak remélte, hogy a halálfalói nem túl értelmesek…
Hermione rögtön észlelte az első gyáva próbálkozást. Ő Piton mellett már megtanulta ezt használni.
’ Piton is jó valamire!’
Alinea – t bíztatni kezdte, szintén gondolatban, hogy mondja tovább. Amikor aztán rájött, hogy valóban nincsenek egyedül a szobában, gyorsan kellett cselekednie. Alineának jelezte, hogy most ki kell mennie, de ő maradjon itt.
Aztán amikor eltávolodott az ajtó felé, megállt előtte, az ajtó holtterének takarásában, és csak remélni tudta, hogy nem követte egyik láthatatlan őr sem.
Előkapta pálcáját, és gyorsan megbizonyosodott róla, merre állnak az őrök. Ez a varázslat auror – tananyag volt, de a lány, habár nem kacérkodott az aurorság gondolatával, betanulta ezt is…
Látta, hogy a két bázi halálfaló pontosan Alinea mögött áll. Miután koncentrált arra, mit olvasott és mit tanult átváltoztatástanon, elrebegett egy gyors imát, és lesz, ami lesz alapon előtte a varázsigét a két őrre.
’Csak most sikerüljön! Merlin segíts!’
Alinea felsikoltott, amikor mögötte megelevenedett a fal, és önmagát látta Hermionéval együtt.
- Alinea! Ide! – kiáltott be az igazi Hermione, kihasználva, hogy a halálfalók teljesen megzavarodtak. Alinea kirohant, és elbújt ő is.
- Maradj csendben! – tátogta neki Hermione.
Alinea bólintott és figyelt.
Ekkor jöttek Harry – ék. Hermione nem tudott időben szólni nekik, hogy ne menjenek be… már késő volt.
Harry és Ron most ott álltak két halálfalóval szemben. Alinea és Hermione összenéztek…
Harry, majd te elintézed a mocskos melót! Aggyá nekik, aztán majd megy a felmentő sereg!

Az egyik halálfaló maga elé akarta rántani Alineat, hogy pajzsként használhassa, de a lány teste semmivé foszlott a keze között. Ez a megzavarodott pillanat elég volt, hogy Harry magához térjen az első döbbenetből és egy (remek) expelliarmus-al lefegyverezte a két halálfalót, akik hirtelen ötlettől vezérelve az ajtó felé lendültek, hogy elmeneküljenek.
– Locomotor mortis! – harsogta Harry, és a két férfi úgy zuhant el futtában, mint két zsák
– Öld meg őket Harry! – sipította Ron pálcáját a halálfalókra szegezve.
– Fegyvertelen embereket ölni? Ron Te megőrültél! (erkölcsi okítás :DDD) Ron, keresd meg McGalagonyt! Vagy inkább Pitont! Neki ez nem fog problémát okozni! – Harry ekkor látta meg, az ajtó mögött kucorgó lányokat, akik elég szánalmas látványt nyújtottak ijedtükben.
– Mi a fenéért nem szóltatok, hogy itt van ez a két mocsok? – nézett rosszallóan a lányokra Harry, miközben Ron kirohant az ajtón, hatalmas ugrásokkal kikerülve a két halálfalót, akik járni ugyan nem tudtak, de kúszni kezdtek a két rémült lány felé.
Hermione rájuk szegezte a pálcáját, de Alinea megelőzte.
Alinea

A lányban felrémlett Voldemort undorító nevetése és nem habozott –Imperio! –kiáltotta, mire a halálfalók abbahagyták a kúszást, és eléggé bambán tekingettek körbe. Majd felültek és Alineára néztek, ahogy mindenki más is a szobában. Most nem látszott rajta, hogy csak hatodéves. Az arca már-már gyűlölködő volt és a pálcáját is határozottan szegezte a földön ülő alakokra. Talán most először látszott igazi Mardekárosnak.
– Nos, amíg a professzor előkerül, fenn kell tartanunk a bűbájt. Hermionénak ez nem lesz gond, ha én elfáradok, de … – Hermione elszántan, Harry pedig kissé viszolyogva nézett vissza rá. –Tudod, hogy főbenjáró átkot…– kezdte a fiú, mire Alinea közbevágott –Ez nem egy normális eset, meg kell védenünk magunkat! Szedd össze magad! Ez most igazi harc, nem SVK szakkör! Egyébként vállalom a következményeket. Én nem fogok elbújni, ha arra kerül a sor!
– Khm! Mintha eddig az ajtó mögött láttalak volna... A gúnyos megjegyzéseiddel együtt.
Nem kéne olyan nagyra lenned magaddal!
–Akkor rajta! Ez egy halálfaló, legalább gyakorolhatsz a küldetésedre! – Alinea a gúnyosnak szánt beszólásokkal szerette volna Harryt elszántabbá tenni. Szükség volt az ő erejére is.
– Engem ne utasítgasson egy mardekáros – dühöngött Harry és érezte, hogy a vörös köd elönti az agyát (jessszus! Mindjárt agyvérzést kap! :DDD) A pálcáját rászegezte a két halálfalóra és nem túl mély meggyőződéssel de ő is kimondta a varázsigét.
– Imperio! – az érzéseit és a dühét inkábba következő mondatban engedte ki. – Kurva, kibaszott Piton meg hol a bánatban van ilyenkor? Rooooon! Rohanj!!!!
Együttes erővel tartották sakkban a halálfalókat, bár nem volt könnyű dolguk. Nehezen ment, mert az idősebbik erősen küzdött az átok hatása ellen.
– Ha megtöri a bűbájt, lehet, hogy együtt sem leszünk elegendőek – nyögte a lány, miközben fenntartotta a bűbájt. Látta, hogy Hermione, bár lélekben nagyon erős, de iszonyatosan kimerült. Harry most szilárdan tartotta magát, mégis mindhárman érezték, az egyre növekvő ellenállást. Lassan, de biztosan kezdték elveszíteni a kontrolt az álarcos felett és ezt megérezve, a fiatalabbik is ellenállásba kezdett.
– Petrificus totalus! – üvöltötte Harry, mire a fiatal halálfaló szoborrá merevedett, de közben az idősebbik kikerült az egyre gyengülő bűbáj hatása alól és hirtelen mozdulattal kiugrott a nyitott ajtón, belerohanva az éppen érkező Pitonba.
(Harry, nyögj be valami szépet a professzorról, )) )
Aztán megjelenhetne ő is.

Piton! Neked is maradjon valami csócsálnivaló... vagy halálfaló a halálfalónak nem vájja ki a szemét? :


Az SVK tanár – tőle szokatlanul – egy jól irányzott jobb egyenessel küldte a padlóra a neki szaladó támadót. Pillantását végighordozta a kipirult arcú ifjakon… majd a riadt támadókon. Az ő éberségét semmi sem zavarta meg. Egy laza csuklómozdulattal lefegyverezte az egész társaságot és megszüntette Harry átkát.
- Crak! Monstro! Mit csináltok ti itt? - Ahogy kiejtette a nevüket, mindkét „halálfalóról” lefoszlott az illúzióvarázslat. Bárgyú tekintettel tápászkodtak fel. – Büntetőmunkára! Indulás!
Miután a fiúk szégyenkezve elkullogtak, Piton egyenként a kis hősök szemébe nézett. Érzékelte a felé áradó gyűlöletet, látta, ahogy Harry egy szótlan Invito-val a pálcája után nyúl.
- Húsz pont a Griffendéltől a főbenjáró átkok használata miatt! – vetette oda Harry-nek. Pillantása elidőzött Hermione-n, akinek az öltözete ismét cafatokban lógott.
„Remekül megoldottátok, de ma éjszaka már ne legyen több ricsaj!” – üzente.
Azzal sarkon fordult, lobogó talárja majdnem elsodorta Ront. Maga előtt terelte a megszeppent kölyköket, majd belökte őket a folyosó végén a legutolsó szobába. Nem volt kétsége afelől, hogy az első döbbenet után magukhoz térve a trió valamelyik tagja követni fogja őket. Nem is fárasztotta magát azzal, hogy bezárja a szoba ajtaját. Tudta, hogy valamelyik kölyök most az ajtó előtt hallgatózik…
- Mi volt ez a cirkusz? – fordult Piton a nagydarab Monstro-hoz.
- Mi… én… jöttünk… Alinea… - kínlódott kábán Monstro.
- Őt figyeltük… Draco… - folytatta Crak.
- …parancsára…
- Ő a Mesterünk.
- Mit akartatok Montclairrel? – kérdezte fakó hangon a tanár.
- Vol…a Sö… Tudjukki…
- Tudni akarta, hogy Montclair halálfalóhoz méltóan viselkedik-e?! – üvöltötte Piton.
- Nem ő…Draco… -.
- …az ő… parancsát…
- …teljesítettük.
- De Alinea… a Nagyúré – fejezte be a kövér gyerek.
Piton mindkettővel itatott egy adag Veritaserumot, majd széles tenyerét a fiúk homlokára helyezte. Elméjét megnyitotta és egy pillanat alatt a tudatában volt az ördögi terv minden részletének. Ezután a kandallón keresztül visszaküldte a fiúkat a Roxfortba és rájuk zárta a tömlöc ajtaját.
„Tehát Draco Malfoy magánakciója, semmi több…” – gondolta Piton, de cseppet sem volt nyugodt. Vajon hol lehet a szőke fiú? Elhatározta, hogy sürgősen beszél Narcissával.
Az asszonyra az alagsori útvesztőben talált, ahol a kanos kviddicsedző éppen a falnak döntötte és önfeledten csókolóztak / keféltek. {a nem kívánt szó vagy akár az egész bekezdés törlendő!} Piton belátta, hogy ez most nem a legmegfelelőbb pillanat. Nem akarta megzavarni az idillt.
(Édes a bosszú mi? Perselus drágám!)
Hoppanált ennek a véget nem érő kirándulásnak a következő állomására. (: Hová is? ) Hátát az omladozó kőfalnak vetette, lehunyta a szemét. Arcára furcsa árnyékokat vetett a Hold sápadt fénye. Két óra múlva már teljesen kipihentnek érezte magát. Narcissát hívta. Ha az asszony számára fontos Draco, el fog jönni hozzá. Most!
(: Narcissa! Beszéljük meg Draco ügyét… Párbeszédezhetünk vagy amit akarsz – de semmi szex! :)

{{Sajnos Narcissa annyira belemerült Alexbe, pontosabban Alex Narcissába, hogy kurvára nem érdekelt, hogy pedofil-Piton mit üzenget a beteg agyával. :DDD Vazzzz... 2 órája kefélnek! nem semmi! :DDD
(: Nimfomániás-Narcissa, csakhogy ideértél…: )
Csak, hogy o(k)kulj Piton..
„Az emberek hajlamosak a temperamentumos, kihívó, szexis nőket - helytelenül - nimfomániásnak nevezni.”
És néhány szó a pedofiliáról...
„Fél a vele szemben szexuális igényeket támasztó érett nőtől, és legtöbbször az impotencia jeleit mutatja. A kiszolgáltatott gyerekekkel szemben viszont fölényben érzi magát, magabiztos, miután tényleges szexuális kudarc nem érheti.”
olyan...találó. Nem? :DDDDDD }}


Narcissa megjelent Piton hívására és idegesen nézett a férfira. (mondd, hogy lehet ilyen pontos, az első nő..) Fogalma nem volt, róla, hogy mit akarhat, de remélte, hogy a kis hülye Grangernek nem járt el a szája. És legfőképpen semmiképpen nem akarta, hogy Piton megtudja hogy gyereket vár. (ja, mert nem tudja, hogy tudod. Honnan is?:))) A gyanú, hogy terhes, mostanra bizonyosság lett Narcissa számára. A rosszullétek, az érzelmi viharok, mind alátámasztották a sejtését. Piton tekintete nem sok jót ígért. (mikor ígért jót?:))) Narcissa biztos, ami biztos, megmarkolta a pálcáját. (mármint a varázspálcát:)))) Sohasem gondolta volna korábban, hogy lesz idő, amikor félni fog a férfitól.
Piton úgy olvasott az asszony elméjében, mint a sajátjában. Kitűnő legilimentor volt, mentális érzékelése az önmegtartóztatás(!) hosszú évei során annyira kifinomodott, hogy valójában semmit sem lehetett titokban tartani előtte. Különösen azon kevesek nem rejthették el előle az érzéseiket és a gondolataikat, akik az utóbbi időben közel kerültek a szívéhez. Narcissa azonban csak félútig jutott…(ez H. szövege édesem!:)))
- Tedd el azt a pálcát, szívem – kezdte bársonyosan simogató hangján Piton. – Nem lesz rá szükséged. Sohasem bántanék egy nőt és egy… gyereket. – Tekintetét az asszony hasára szegezte. A nő önkéntelenül odakapta a kezét, mintegy magzatát védelmezve.
– Tévedsz Perselus! – Narcissa bár ismerte Piton képességeit (Khm:))) Reménykedett, hogy egy szimpla tagadással eltitkolhatja az állapotát. Szeretett volna időt nyerni, hogy eldönthesse, mit kezd az összezavarodott életével.– Nem vagyok terhes!
- Képtelen vagy bármit titokban tartani. Látszik rajtad.
Narcissa legszívesebben elbőgte volna magát. Mi az, hogy látszik rajta? Soha életében nem volt még ilyen karcsú. (rémesen hiú:))) Hiszen egy falatot sem bír enni, hetek óta! Szeretett volna valami bántót mondani. Valamit, amivel kizökkentheti Pitont a nyugalmából, de semmi nem jutott az eszébe.
– Pontosan ugyan annyi az esélye, hogy Lucius az apja a gyereknek, mint az, hogy Te! Ha akarnád... ha fontos lenne neked, akkor akarnád tudni, hogy melyikőtöké.
- Tévedsz. Nem érdekel, hogy ki az apja. Semmilyen módon nem tudok és nem is akarok megbizonyosodni róla! Ha majd megszületett, tudni fogom. Ha valóban az enyém, nem fogom megtagadni a saját véremet.
- Gyűlöllek! – fakadt ki az asszony – Képtelen vagy rá, hogy őszinte érzéseket mutass. Megrettensz még attól is, ha valakinek Te vagy fontos.
- Ezt már egyszer eljátszottuk. Tizenhét évvel ezelőtt!
- Nem eljátszottuk! Nem játék volt! Elhagytalak, amikor terhes lettem tőled, hogy a fiamnak ne csak apja, hanem jövője is lehessen. (fú! Ez nagyon állat giccs mondat! Ilyet még írok!:))) – az asszony hisztérikusan üvöltött Piton képébe – És Te nem tartottál vissza! Draco pedig a Te fiad! Nem Luciusé, hanem a Tiéd!
- Draco nem lehet az én fiam! – fakadt ki a professzor. Hol volt már az a hűvös határozottság, amiért Narcissa annyira szerette? Remegett a szája széle, látszott rajta, hogy legszívesebben szétszaggatná ezt a gonosz asszonyt. – Draco annyira szőke, hogy akkor sem a fiam, ha az! A külseje a tied, a természete Luciusé, a képességei pedig ugyancsak kívánni valót hagynak maguk után! Semmi sincs benne a nemes Prince-vérvonalból!
– Óóóó! Valóban? A csodálatos, a rendkívüli Perselus Piton! Nem az a szánalmas kamasz, aki voltál. Hol voltak akkor a különleges képességeid? Mi látszott akkor a nemes vérvonalból? Akkor nem voltál más csak egy túlfűtött fiú, akinek fogalma sem volt róla, hogy teherbe ejtheti a barátnőjét. Itt az ideje, hogy felelősséget vállalj érte! Nem csak az eskü fűz hozzá téged. A vér köteléke erősebb, mint az esküé. Segítened kell neki!
- Nem kivételezhetek vele! Rajta kívül még legalább ötszáz gyerek neveléséért felelős vagyok! Ha bármelyikük – jól jegyezd meg: akármelyikük anyja ugyanazt kérte volna tőlem, mint Te, ugyanúgy vállaltam volna!
-A fiadért nem, teszel semmit, de bármelyik ostoba tanítványodért a tűzbe mész. Igaz? Bármelyik csökött sárvérű játékszeredért. Mint például az édes kis Hermione! – A dühödt asszony kezében remegett a pálca és sárgás szikrákat szórt.
- Igen, a sárvérű Grangerért is.
-Remélem elég jó az ágyban. Bízom benne, hogy mindent megtanítottál neki, amire szükséged van és ő is élvezi azokat, amiket tőlem tanultál!
- Hiába gúnyolódsz! Tisztán atyai érzésekkel viseltetem iránta! Úgy jött ide a varázslóvilágba, hogy több ráolvasást és bájitalreceptet ismert, mint a hetedévesek együttvéve. Pedig muglik között nőtt fel!
- Egy sárvérű! Piton gondolkozz! Mit várhatsz egy ilyentől?
- Veled ellentétben nincsenek faji előítéleteim. Bár az én lányom lenne!
-A lányod már nem lehet, de a feleséged még igen! (:DDD) Csak esetleg meg kéne várnod, amíg kinő a pelenkából! – acsargott Narcissa
- Nem vagyok kíváncsi a véleményedre. Különben sem ezért hívtalak. A fiad – hangsúlyozta a szót a férfi – beállt halálfalónak. Megkapta a jegyet. Láttam őt egy pillanatra, amíg Voldemort várában voltam. Túl van a beavatási szertartáson. A drágalátos nővéredtől vesz különórákat.
Narcissa kétségbeesetten kapaszkodott Piton kezébe. Teljesen elvesztette az önuralmát. Ismerte Bellatrixet, tudta, hogy a nővére bármikor felhasználja akár Dracot is a céljaira, vagy akár arra, hogy Voldemort kiélhesse a mocskos vágyait. A hangja számonkérő volt, pedig valójában könyörgött.
– Ugye Vigyázol a fiadra? Köt az esküd! Ne felejtsd!
- Persze, hogy megtartom az eskümet. – A professzor higgadtságot erőltetett magára. Narcissa konoksága szíven ütötte. Az asszony végtelen önzését ki nem állhatta. (hol is olvastam ezt a mondatot? Hol is?... :DDD Beus, nem tudod? :DDD)
– Hazamegyek Londonba! – hisztizett Narcissa – És magammal viszem Dracot. A Roxfortban nincs biztonságban.
- Nem mész sehová! Dumbledore garantálta a védelmedet. Az övét is. Én megyek el. A részletek nem tartoznak rád.
Narcissa az egyik kétségbeesésből a másikba esett. Piton el megy. Nem számíthat a segítségére. Már egyáltalán nem tudott józanul gondolkodni. Lefoszlott róla minden máz és nem maradt más csak a gyermekéért remegő anya.
- Perselus! Mi lesz, ha Voldemort arra kényszeríti, hogy... tudod... A sötét Nagyúr borzalmas dolgokat vár el a követőitől!
- Ha arra kerül a sor, hogy Draco öljön, ölni fog. Hacsak le nem gyengítjük annyira, hogy képtelen legyen megtenni. Ez az, amiben segíthetsz, semmi mást nem várok tőled.
-Hogyan segíthetnék Én? Nem tudok szembe szállni Voldemorttal. Ott voltál, láttad, hogy mi történt. Nem tudom, mit vársz tőlem!
- Te vagy a pszichovarázslattan szakértő! Találd ki, mi a gyenge pontja! Mi az, ami annyira fontos számára, hogy Voldemort előtt titokban akarja tartani. Úgy csinálod, ahogy akarod, az a lényeg, hogy próbáld magad végre az életben egyszer hasznossá tenni!
-Egyszer hasznossá? Hogy mondhatsz ilyet? Piton, nálad aljasabb, gonoszabb férfit még nem láttam! Annyira beléd ivódott a penészes pincéd hideg nyirkossága, hogy élvezed, ha bánthatsz. (Fú! ez se rossz...:))) Mi lesz így velünk? Mi lesz veled?
- Velem ne törődj. Ne kérdezz. Ne szólj. És tartsd távol magad tőlem a továbbiakban, amennyire csak képes vagy rá. – Piton szeméből az asszony egészen mást olvasott ki, mint amit a kemény szavak sugalltak. – Grangert pedig hagyd ki a játékból. Nagyobb felelősség van rajta, mint bármelyikünkön.
Piton minden további szó nélkül hoppanált, magára hagyva Narcissát, aki reményvesztetten bámult maga elé. A kegyetlen szavak, amiket Piton a fejéhez vágott kioltották Narcissa szívében a maradék reményt is, hogy a férfi valaha is szeretni fogja. Fogalma sem volt róla, hogy mi az, amit a férfi szemében látott, de tartott tőle, hogy csupán egy illúzió áldozatává válik megint. Ők ketten, mint a tűz és a víz. Ha egymás közelébe érnek, elpusztítják egymást. Kissé lehiggadva végiggondolta a beszélgetést. Igaza van, Pitonnak. Valójában maga sem biztos benne, hogy ki az apja Draconak. 8 hónapra született a Luciussal kötött esküvőjéhez képest. De 9 hónappal később, mint ahogy szétszakította a kibírhatatlan fűggőséget jelentő kapcsolatot Perselussal. Egy szerelmet, aminek nem volt jövője. Lehetséges, hogy Draco csupán csak koraszülött. De ez a gyermek, akivel most viselős, erről biztosan tudta, hogy Perselus az apja.
Nem maradhat itt egyedül – borzongott meg Narcissa. Ideje, hogy visszatérjen a Szellemszállásra, mert hamarosan reggel, és indulniuk kell tovább.
-Kész! Én betegre röhögtem magam! Én nem tudok így veszekedni! :DDD

Jön a hajnal... a reggel... Szerintem most a temető jön... Hermione írj valamit mert erről halvány gőzőm sincs...

Fassza! Hermin a felelősség? És ez a giccsparádé- vaze- :D
Na, majd a sárvérűtől kaptok!


Hermione, Alinea, Ron és Harry bent ücsörögtek egy darabig abban a szobában, ahová Piton
terelte őket. A fiúk türelmetlenek voltak. Főleg Harry.
- Hermione! Most már beavathatnál! – kiáltott a lányra.
- Mégis, mibe?
- Abba, hogy mi a frászt csinálsz TE azzal a nyamvadt halálmadárral?!
- Harry, most megyünk a temetőbe, ugye tudod? – lépett Hermione az ajtóhoz, és kinyitotta.
- Ne háríts!
Ám a lány intett Alineának, és kimentek.
- Agyrém, amit Harry lerendez néha. –csóválta a fejét Hermione. Aline pillantása egyetértésről tanuskodott.
Leértek a földszintre, ahol már gyülekeztek a fellegek ( ja, nem….) a kölykök. Igencsak megfogyatkozott a kísérők száma. Sőt. Egyik sem volt ott…
- Hol van Malfoy professzor és Piton? – kérdezte Hermione az egyik fiút, de ekkor jött Alex.
- Hermione! – intett neki.
- Alex! Hát te?
- Én is itt vagyok.
- Látom. – húzta el Hermione a száját, és a rúzsfoltos nyakára pillantott. – Nem is tudtam, hogy a szellemek is használnak mékáppot!
- El kell indulnunk, Narcissa… azaz Malfoy professzor is nemsokára jön.
- És Piton? – szegezte a lány a férfinak a kérdést.
- Ő is jön. Gondolom.
- De hol van? Mert szerintem felesleges ennyi kísérő ide. – csevegett tovább a lány. Észre sem vette, hogy az említett illető épp akkor lép mögé, majd rövidesen Narcissa is megérkezett.
- Miért gondolod, hogy felesleges, kislány? – vonta meg a vállát Alex.
- Mert úgy van itt, Mrs. Malfoy – jal együtt, hogy felőlük aztán legyilkolhatták volna az egész bagázst! Hol itt vannak, hol nem! Ugrálnak ide – oda, és így nincs értelme a felnőtt kíséretnek!
Piton most már olyan közel volt a lányhoz, hogy akár meg is foghatta volna a kócos haját. Sőt, Narcissa is hallott minden egyes szót.
Mongyuk Piton. Cseszd le, vagy mittomén a kis hülyét, amiért pofázik.
Vagy ne cseszd le.
Rajtad áll.
Iszik vagy cseszik?:D

- Ha majd egyszer iskolai bajnokságot rendezünk különutas száguldozásból, ott maga is dobogós helyezésre számíthat, Granger!
Ezen még Ron is elröhögte magát. Harry pillantása azonban bosszús volt. Különösen azért, mert Alinea folyton ott volt a nyomukban. Piton előre sietett a hetedévesekhez, most ő kalauzolta a társaságot. Alexander és Narcissa egymás kezét fogva a csapat mellett haladtak. Időnként eltűntek egy-egy útszéli rózsabokor mögött, ahonnan hangos sikongatással mumusok és egyéb varzázsszerzetek ugráltak elő.

Voldemort őrjöngött! Bár a fiatal halálfalók felavatása minden tekintetben sikeres volt, Draco Malfoy első kudarca felháborította.
- Még ennyit sem lehet rádbízni? – vonta kérdőre a megszeppent szőke fiút. – Miért azt a két izomagyú bunkót jelölted ki láthatatlan kísérőnek?
- Mert csak ők… ők hallgatnak rám – vallotta be reszketve a fiú. – Csak ők hajtják végre a parancsaimat!
- Senki más?
- Nem, mert Piton…
- Igen? – villámlott Voldemort szeme.
- A professzor úr… mióta ő lett az SVK-tanár…
- Micsoda? – hördült fel ez a nem egészen emberi lény. – Piton megkapta az SVK tanári állást?
- …nagyon komolyan veszi a munkáját – fejezte be Draco. – Dumbledore azt várja tőle, hogy egy év alatt pótoljon mindent, mert az előző tanárok…
Voldemort vérszínű szemében felizzott a gyűlölet.
- Takarodj innen, Draco! Készülj az esküvődre! Az apádat majd előszedem!
Miután Draco eltűnt a szeme elől, Voldemort dühösen fel-alá járkált a tróntermében. Most már teljes bizonyossággal érezte, hogy Piton átverte! Elfelejtette vele közölni azt az apró részletet, hogy megszerezte az állást, amit neki sohasem sikerült! Ez vért kíván! Vajon mivel vehette rá Dumbledore-t? És mi az, hogy komolyan veszi a munkáját? Ha már megkapta a posztot, talán inkább sötét varázslatokat kellene tanítania, nem pedig azok kivédését! Lehet, hogy mégiscsak Dumbledore-hoz hűséges? Miféle halálfaló az ilyen?
„Ezt könnyen ellenőrizhetem…”
Koncentrált, majd rendkívül intenzív gyűlölethullámot irányított Hermione Granger felé. Ha a kis sárvérű kurvája holtan csuklik össze a szeme előtt, Piton majd megtanulja, kihez legyen hűséges!
A lány tudatát ebben a pillanatban elborították a rémes képzetek. Harry (és - vagy) Ron karjába kapaszkodva ismét átélte megaláztatása minden pillanatát…
…ám a várt hatás elmaradt. Voldemort borzongva tapasztalta, hogy az átok, bár célba ért, átjárta az ádozatot, mégsem történt SEMMI! A gyilkos erejű gyűlölethullám éppen úgy lepattant Hermione-ről, mint Harry-ről! Megértette, hogy a kis sárvérűt ugyanaz a varázslat védi, mint amivel az anyja és Dumbledore védte Harry Pottert! És csak azért, mert Piton valóban képes lett volna feláldozni magát, hogy Hermione-nak legyen esélye a túlélésre! Voldemort agyában zavarosan kavarogtak a gondolatok. Csapdát fog állítani Pitonnak. Csapdát, amiből nincs kiút… Pitonnak meg kell halnia, hogy leszámolhasson végre Harry Potterrel!
(: Lucius kellene… ha még nem elérhető, akkor Alinea vagy Draco…:)


Alineának akkor lett elege, amikor látta, hogy Hermione összegörnyed. Rögtön sejtette, ki is áll a háttérben és arra az elhatározásra jutott, hogy valamilyen módon, de meg kell állítaniuk Voldemortot (micsoda éleslátás!). Elege lett abból, hogy úgy érzi magát, mint egy dróton rángatott bábú, elege volt abból, hogy tétlenül nézi, ahogy barátnője ereje végére ér, totálisan unta már Harry utálatát, melyet csak Mardekáros mivolta válthatott ki. Úgy érezte, az egész hajcihőről Voldemorton kívül Draco Malfoy tehet. Vele kell kezdeni. Egészen a közelmúltig, félreismerve a fiút a barátjának tartotta, de ez az érzés mára jelentősen csökkent benne. Megtorpant és a Professzorra meredt.
–Azt hiszem, fel kellene használnunk Dracot.
– Mit zagyvál itt összevissza nekem!? – dörrent rá Piton. – Felhasználni egy embert a saját céljai érdekében? A Durmstrangban nem tanítanak varázslóetikát? Húsz pont a… - Piton gyorsan elhallgatott. A saját házától csak nem fog pontot levonni! Gondolatban ezer átkot szórt Dumbledore-ra, amiért ez a nebáncsvirág valamilyen lehetetlen illúzióvarázslat folytán a Mardekárban kötött ki.
– Azt kell bevetnünk, amink van. Ha küldök neki baglyot, beleegyezéssel az esküvőhöz, bizonyosan nem késlekedne. Lucius sem. Az ezzel kapcsolatos ellentétes érzelmeiket és akaratukat kellene kihasználnunk, hogy meggyengítsük Voldemortot. (bár nem tűztünk ki célt, úgy látom mi is a világ megmentése felé haladunk)
– Ne avatkozzon olyasmibe, aminek nem ismeri minden részletét, Montclair! Tudtommal senki sem hatalmazta fel arra, hogy tanácsokat osztogasson a házvezetőjének! Mind azon vagyunk, hogy a Roxfort fennmaradjon, ha nem vette volna észre! De mivel magának sem a tudása, sem a szükséges képességei nincsenek meg ahhoz, hogy részt vegyen ebben a munkában, jobban teszi, ha kimarad belőle!
- Maradj ki ebből – morogta Alinea háta mögött Harry is.
– Miért kellene kimaradnom belőle! Fogd be, Harry! Mindenki tudja, hogy ez a te asztalod, ne aggódj, nem veszem el a kenyered!
Piton döbbenten meredt a Griffendéles pukkancsra. Meghökkent, hogy egyetértenek valamiben. Még ha olyan „jelentéktelen” dologban is, hogy az eseményekbe ártatlanul belecsöppent leányzót távol tartsák Voldemort bosszújától.
- Professzor! – fordult vissza tanárához sürgetően a lány. – Most mind itt vagyunk, akinek fontos Draco egy kicsit, talán még nem késő – egy öldöklő, Mardekáros pillantással hallgattatta el az újra szólni készülő Griffendéles fiút.
- Ide figyeljen, Montclair! Fogalmam sincs, ki maga és miért került a házamba! Az esküvőjéhez és a házaséletéhez sok örömet kívánok, de sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy ezt megvitassuk! A fogadóórámom állok rendelkezésére! Vállalja, hogy addig befogja a száját, visszaáll a sorba és soha többet nem zaklat engem a szerelmi életével?!
–Én vállalom, ha kell! Nem csak érte, magamért is! Bízzon bennem kivételesen!
Piton villámló pillantást vetett lányra. Aztán félrevonta. Lehet, hogy Montclair-nak gondja van az önkifejezéssel, de az is, hogy valamiért csak ilyen virágnyelven képes megfogalmazni a gondolatait. Már közel voltak az ősi temetőhöz. Piton rábízta a Mardekáros prefektusokra a további kalauzolást. Félrevonta tanítványát.
- Miért kellene megbíznom magában? Mit tud felmutatni?
- Igaz, hogy a puszta tények ellenem szólnak, és lehet, hogy az iskolában való szereplésem is kívánni valót hagy maga után, de erre megvolt és megvan az okom! A teszlek süveg a Mardekárba osztott, a vérem, a neveltetésem és legfőképp az akaratom miatt. Lehet, hogy nem én vagyok a diákjai gyöngye, és az is igaz, hogy ellentétben egyesekkel nekem van szívem. Talán ez nem illik a házához Professzor, de nekem igenis fontos Draco, mások, és…maga is – tette hozzá még halkan a lány.
- Kíméljen meg a romantikus álmok részletezésétől! Használható információkra van szükségem. Tehát: milyen családi kapcsolatban van Lucius Malfoyjal? Azon kívül, hogy a nevelőapja. – Piton vészjósló tekintetéből a lány semmi jót nem olvashatott ki. Tisztán érzékelte a feléje áramló bizalmatlanságot.
Alinea elsápadt. Tudta, hogy be kell számolnia a nevelőapja és közte lévő kusza kapcsolatról. – Vérségi kötelék, tudtommal nincs köztünk. Az én származásomat nem kell részleteznem ön előtt, hisz magánál jobban kevesen ismerik a nagy európai családokat. Még gyerekként választottak ki arra, hogy Draco felesége legyek, gondolom a vagyon sokat nyomott Lucius mérlegén, mikor így döntött. Ennyi! Engem senki sem kérdezett, mint ahogy Dracot sem. Ami Luciust és engem illet, egészen a közelmúltig csak ritkán találkoztunk, akkor azonban, pont a bál után…– hirtelen nem tudta, hogyan is kellene elmondania. Nagyon kínos volt Piton előtt erről beszélnie. –Szóval, megijesztett azzal, hogy érdeklődést mutatott irántam – fejezte be igen halkan, magán érezve a Professzor vallató tekintetét.
- Miért olyan fontos magának, hogy Draco Malfoy felesége legyen?
- Pont ez az, hogy én egyáltalán nem akarok a felesége lenni! Az egész, amit maga körül kavartam, csak menekülési kísérlet volt! Draco nem engem szeret, és én csak barátként gondoltam rá mindig, és hát…szóval ott van Lucius. Félek tőle! Amikor elvitt Voldemorthoz, akkor is Draco miatt mentem önként…
- Tudomásom szerint a Sötét Jegyért nagyon meg kell dolgozni Voldemortnál! A nőknek különösen… Mit tett azért, hogy ilyen fiatalon szert tegyen erre a jelre?
– Nem volt más választásom, akkor azt hittem! Nem én kértem a jegyet, és nem volt bátorságom nemet mondani!
- És mindezek után hogy képzelni, hogy bármiben támogatni tudom az elképzeléseit?! Álljon vissza a sorba és ne kerüljön még egyszer a szemem elé! – Piton homlokán kidagadt egy ér. Narcissa civakodása, Hermione iránti kusza érzései után más sem hiányzott neki, mint ennek a… ennek a… (nem talált kellőképen kifejező szavakat Montclair jellemzésére)… Alinea azonban zavartalanul folytatta a terve ismertetését:
– Pedig pontosan ez a célom! Szem elé kerülni! Ha félreteszi az irántam való ellenérzéseit, és tisztán a helyzetet tekinti, láthatja, hogy valaki olyanhoz kell nőül mennem, amilyen gyorsan csak lehet, aki meg tud védeni Voldemorttól és Dracot is elég jól ismeri ahhoz, hogy kihozza onnan. Mindezt pedig, eddigi ismereteim alapján csak ön képes véghez vinni. Arra kérem tehát, hogy vegyen feleségül engem! (hihetetlen, most kértem meg Piton kezét :D)
- Hogy merészeli azt feltételezni, hogy Draco Malfoy helyett én fogok az oltár elé állni – magával???
– Csakis a cél érdekében persze – tette hozzá szemtelenül a lány, a végletekig feszítve Perselus türelmét. Talán, ha jobban meggondolja, látni fogja, hogy van értelme annak, amit mondtam, még ha a szíve másfelé is húzza. Pont önnek kellene tudnia a legjobban, hogy néha nem azt tesszük, amit akarunk.
Professzor, ossza meg velem a..… gondolatait
Vissza a feladónak! Javaslat befejezésre, illetve a folytatásra:
a) verzió:
Pitont ott helyben megütötte a guta. Azonnal meghalt. Mivel küldetését nem tudta teljesíteni, Draco Malfoy másnap simán leavadázta Dumbledore-t. Voldemort két nap múlva végzett Harry Potterrel, majd átvette a hatalmat a Roxfort felett. Győzött a Sötét Nagyúr.
Sic transit gloria mundi!
Bár ezen remekül mulattam, mégis, talán inkább a másik. Nem venném a lelkemre, hogy kedvenc Professzorom halála az én lelkemen száradjon

b) Verzió:
Piton döbbenten hallgatta a lányt. Bár minden porcikájában irtózott a gondolattól, hogy valamilyen módon változtasson megszokott életmódján, lassan kezdett a dolgok mögé látni. Bal alkarja fájdalmasan lüktetett. Tisztában volt vele, hogy a Sötét Nagyúr átka előbb-utóbb utoléri. De előtte még meg fogja kínozni. Efelől semmi kétsége nem volt. Látszólag oda sem figyelt Alinea Montclair ötleteire, ám agyában kezdett körvonalazódni egy terv. Amiben a leányzónak kulcsszerepe lesz – ha megéri…
- Egy dolgoban segíthet – mondta végül Piton. – Ha már ilyen sikeresen belekeveredett valamibe, aminek senki sem tudja, mi lesz a vége. Draco Bellatrix Lestrange-tól vesz különórákat. Próbálja megtudni, hogy milyen feladatokat ad neki Voldemort. Amit megtud, azonnal jelentse! Csak nekem!
Amennyiben – valami csoda folytán – Piton mégiscsak túléli ezt a szituációt - a terve egyelőre titokban marad. Narcissa / Harry Potter, folytasd!

Nem fogadom el Piton halálát. Meg kell védenie a fiamat!
A többi okról ne is beszéljünk... :)))

A kirándulás borúsabb része volt a temetőben való csellengés. Már szinte valamennyi sírfeliratot elolvasták és bejárták a kriptákat. Különös figyelmet szentelve annak, melyet láthatóan gyakran látogattak, de csak egy nyitott koporsó volt benne – üresen. A fölött hosszasan elvitatkoztak. Malfoy professzor letelepedett az egyik sírkőre pihenni. Alexander pedig Hermione körül sündörgött. A fiatal Griffendéles önelégült képpel nyugtázta a jóképű kviddicsedző hirtelen fellobbant érdeklődését. Végül Alex elszántan a lányhoz lépett.
– Hermione! – a férfi körbenézett, hogy nem hallja-e őket valaki – Piton szeretne veled találkozni. Azt mondta, hogy érteni fogod. Velem kell jönnöd!
- Alexander! Ehhez semmi közöd. – lökte oda a lány, tőle szokatlanul durván. – Menj és játszadozz a kis professzorasszonyoddal! Nem hinném, hogy Piton pont veled üzengetne!
- Nekem mindegy. De Piton kifejezetten megkért, hogy vigyázzak rád.
- Rám?! Kösz, nem kérek belőle. Más viszont epedve vár! – bökött az asszony felé Hermione a fejével.
- Narcissa.. illetve Malfoy professzor tud magára vigyázni. Ne foglalkozz vele.
Megfogta Hermione vállát miközben csúfondárosan nézett a lányra.
– Te félsz velem jönni? Csak nem gondolod, hogy kikezdenék veled, vagy ilyesmi?
– Kikezdeni? Miért, akkor most mit csinálsz?! Minden férfit csak AZ foglalkoztat! – fújtatott dühösen a lány, ám Alexander fejcsóválva rámosolygott. Hermione nem tudta eldönteni, milyen érzésekkel viseltet a fiú iránt, de úgy döntött, kap egy esélyt. Ha erőszakoskodik vele, majd … beveti Piton bűbáját. Vagy egyszerűen tökön rúgja…
Hermione belekapaszkodott Alexanderbe és a következő pillanatban eltűntek a temetőből, anélkül, hogy bárki észre vette volna.
A Szellemszálláson voltak újra és Alexander még mindig a karjában tartotta Hermionét. A lány egy kicsit zavarban érezte magát, de valójában nem volt ellenére a férfi érdeklődése. Hiszen végre egy jóképű, fiatal férfiról van szó. És eddig inkább csak idősebb élvhajhász kéjenceken próbálgathatta bimbózó nőiességét.
– El is engedsz végre? Vagy így akarunk közlekedni a házban? – jegyezte meg Hermione szárazon, amikor Alex még mindig a derekát markolta.
Alex végül elengedte a lányt.
– Nézzünk körbe. Valahol itt kell lennie a professzornak.
Azzal kézen fogva maga után húzta a lányt az alagsorba.
A sötét folyosókon való bolyongás már igazán zavarta Hermionét. Egyre biztosabb volt benne, hogy a professzor nem lehet itt. Nem lenne jellemző Pitonra, hogy elbújik valahol, és neki kell megkeresnie. Megpróbálta a kezét kihúzni Alex szorításából de hiába. Satuként fogva tartotta a férfi keze, és Alex szemében sötét vágy izzott.
Hermione a pálcája után kapott, ám a férfi gonoszul vigyorgott rá.
– Ezt keresed? – emelte magasra a lány varázspálcáját.
– Aljadék… - sziszegte Hermione. – Tudtam, hogy nem szabadna bíznom benned!!
Piton! Sikított gondolatban a lány miközben bukdácsolva követte Alexander.
Hermione az egyik távoli alagút végén, mintha halvány villanást látott volna és reménykedni kezdett, hogy Piton megérezte, hogy ő bajban van. De a professzor nem jelent meg. A Szellemszállást Narcissa zárta le védővarázslatokkal 1-2 nappal korábban az elme trükkök ellen, miközben védelemmel látta el az épületet. Ha Piton meg is érezte Hermione segélykiáltásán, pusztán egy kéjes gondolatként futott át a férfi agyán.
Alexander Belökte a lányt egy sötét sarokba és zihálva állt meg felette.
– És most... most elmesélsz mindent, amit Pitonról tudsz.
- Te nem vagy normális! – sikoltotta Hermione a fiú arcába, és leköpte. – Engedj el, vagy nem csak, hogy Pitonról nem fogsz megtudni semmit, de magadról sem fogod tudni eldönteni, hogy fiú vagy – e , vagy lány!
- És mégis hogyan gondoltad, szivi?! A pálcád nálam! A lábadat pedig… - és itt Alexander megmarkolta Hermione térdét. - …én tartom fogva! Ne rúgkapálj, mert beverem a szép kis nózidat!
- Engedj el! – üvöltött a lány, és alig kapott levegőt, mert a fiú befogta a száját gyorsan. Ám valami csattanásra lettek figyelmesek.
Alex meglepetten fordult hátra a zajra és szembetalálta magát a dühödt Narcissával. A nőnek izzott a tekintete.
– Ha hozzá mersz nyúlni a lányhoz, meghalsz!
– Narcissa! Csak nem gondolod, hogy azért hoztam ide? Ne légy nevetséges. Ez a kis liba – intett a földön kuporgó Hermione felé – Piton bizalmasa. És nekem tudnom kell, hogy mit fondorkodik az az őrült. Az életem múlik rajta.
– Hagyd békén a lányt! Mondtam, hogy elintézem. Nem kellett volna beleártanod magad.
Alexander mosolyogva lépett Narcissa felé és kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa az asszonyt.
– Ne légy ilyen haragos. Lerendezem a lányt és utána talán folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Melyik folyosón is volt? Nem ezen, inkább egy másikon... Tudod, ebben a pincében az érzékek megcsalnak. Te magad mondtad, hogy a szellemszállás pincéiben bármi megtörténhet. Itt nincsenek határok. De egy újabb érzéki kaland újabb élményeket jelenthet.
Az asszony leengedte a kezében a pálcát és elpirult. Minden olyan hirtelen történt, hogy Narcissa nem is láthatta, csak a mellén érezte, ahogy az Adava Kedavra becsapódott. A szeme lecsukódott, a szája elnyílt és a következő pillanatban élettelenül esett össze. A sötétben felvillanó vörös átoksugár elvakította Hermionét.
Hermione. Tiéd a pálya, minden értelemben! :))))

Hermione hirtelen nem értette, mi történt. Olyannyira felfoghatatlannak tűnt az egész… ennyi lenne hát? Egy szimpla szó… és két élet oda?!
De nem volt ideje gondolkozni, mert Alex gúnyosan vigyorogva leköpött Narcissára, majd a lány felé fordult. Hermione érzékei csődöt mondtak. Nem volt képes szólni, sem felállni. Ugyanabban a pozícióban kuporgott , amiben hagyta ez a félkegyelmű.
- Szóval… hol is hagytuk abba? – rántotta fel Alex. – Vele ne törődj. Csak púp volt a hátamon. És a tiéden is, kislány. Még megakadályozta volna, hogy egymáséi legyünk… Pitonnak határozottan van ízlése… Narcissa és te… - ezzel megsimogatta a lányt, akiben most tudatosult, mi is történt… forró könnycsepp indult el a szeme sarkából, és csillogó kis árkokat mosott az arcán, amerre csordogált…
- Engedj el… - suttogta Alexandernek, aki azonban már túl volt azon a ponton, amikor az ember józanul cselekszik. Először is letolta a nadrágját, és kényszerítette Hermionét, hogy szerezzen neki örömet, ám a lány egész egyszerűen ellökte a férfit, és végre elindult. El akart rohanni, vagy felébredni, vagy bármi… amikor egy óriási üvöltés rázta meg a házat.
A lány remegve megfordult. Látta, hogy Alex utána lódul, majd pálcát ránt….
Minden pillanatok alatt zajlott le. Hermione érzékelte a zöld villanást, aztán már semmit…
Ugyanott találta mellbe a kegyetlen Adava Kedavra , mint Narcissát. A lány feje nagyot koppant a poros padlón, de ő ezt már nem érezte…
Alex felröhögött.
- Ócska ribanc az összes! Hát majd mástól informálódom Pitonról! – rúgott bele egy gazdátlan székbe, majd fogta a két hullát, az bejárati csarnokba cipelte őket, és felgyújtotta a hajukat. A tűz átterjedt az egész romos házra, és Alexander Vidoc már messze járt, amikor a rozoga épület nem bírta tovább, és összeomlott. A lángok martalékává vált az egész… a két nővel együtt.

 

Folyt.köv.

 

 

   4. csomag