- Engem a Nagyúr hívatott, - nézett arrogánsan Malfoy a nőre – neki vagyok hajlandó csak beszámolni a tetteimről.
Desirée szeme elkerekedett. Pontosan úgy, ahogyan Malfoy emlékezhetett rá a régi szép időkből. Kezét maga elé nyújtotta, ujjaiból fehér villám cikázott. (Ezt nemrég tanulta Voldemort Nagyúrtól.) Ám a varázslónak többé nem lehetett kétsége afelől, hogy valójában kivel áll szemben.
Lucius némán, kissé könnyezve viselte Voldemort haragját a testén, de ezt is feljegyezte a listájára, ami már hosszabb volt, mint a Kínai Nagyfal.
- Szólhatok, uram? – nyögte a kérdést a szőke mágus, majd mikor Voldemort mereven bólintott, folytatta – Itt van minden bizonyíték a fejemben, hogy nálam hűségesebb alattvalód nem létezik, Nagyuram. – mondta, majd a homlokához érintette a pálcáját, és egy vékony, remegő ezüstfonál reszketett a végén.
Oda ballagott a földön lévő Merengőhöz és belehelyezte.
Desirée Voldemort intésére Lucius emléke a falra vetődött, és kiderült az igazság.
A sötét feketemágus láthatta, ahogy a kitaszított Piton végig oson a folyosón, amikor ott állt végig az egész folyamat alatt, és semmit sem tett azért, hogy leszedje a Ms Grangert róla.
A film lepergett, és Voldemort Malfoy felé fordult.
– Miért nem hoztad az árulót a színem elé? És a lányt, azt a mocskos kis sárvérűt, miért vitted magaddal? Csalódást okoztál nekem. Ismét.
- Azért vittem magammal Nagyuram, mert mint láthattad Piton magával akarta vinni, de én gyorsabb voltam. Sejtettem, hogy a vén méregkeverő keze benne lehet ebben a dologban, hiszen annyira szeret mások agyában turkálni, és megmanipulálni azt.
- No és a Gaunt-gyűrű? Hol a gyűrű? Visszahoztad nekem?
- Sajnos nem leltem semmiféle információra, minden törlődött abból a mocskos kis sárvérűből, aki Piton első számú tanítványa lett, mesterem. – hajolt meg Malfoy, és várt.
Voldemort Nagyasszony ismét felemelte a kezét, hogy halálos villámmal sújtsa az ügyetlen varázslót, aki már annyi kárt okozott. Az ő ostobasága miatt semmisült meg Tom Denem titkos naplója, amelyik a Sötét Nagyúr egyik horcruxát rejtette. És most a Gyűrű is eltűnt. Ujja hegye már szikrázott... Ám Voldemort hirtelen gyengülni kezdett ott belül. Maga sem értette, mi történik vele. Valójában Piton főzete hatott, amit egy fiatal vérfarkas csempészett be Desirée számára. Voldemort Nagyasszony keze lehanyatlott. Nem ölheti meg Mafoyt. A Nagyúrnak kell a vagyona! A maradék is...
- Többet nem hibázhatsz – sziszegte a nő. – Ne feledkezz meg a fiad esküvőjéről! Menj hát, hű szolgám – bocsátotta el szinte lágyan Luciust.
Negyedóra múlva már megkönnyebbülten kortyolgatta dolgozószobája magányában a méregerős vodkát, és folytatta a megkezdett levelet Pitonnak.

„Ma este, nálam, amikor a kutya ugatja a Teliholdat.”

Sárkány Voldiként egészítsd már ki, aztán folytasd, ahogy akarod!

Voldemort Nagyúr egész testében remegett a gyűlölettől.
Piton! Mindig csak Piton! Most már semmi kétsége nem lehetett afelől, hogy a professzor elárulta őt. Dumbledore-hoz hűséges! Az álnok kígyó! Csak komédiázott Grangerrel, hogy elaltassa a gyanúját... Biztos, hogy valójában a gyűrűt akarta megszerezni. Dumbledore utasítására. És a Sötét Nagyúr ekkor döntötte el, mi lesz az áruló Piton büntetése. Lucius segíteni fog! A fia élete a tét...


Ezekben a percekben, a Roxfort alagsorában Piton éppen a mikroszkóp alatt tanulmányozta az ősi fekete-arany gyűrűt, amikor beröppent a pinceablakon egy bagoly. A professzor egy gúnyos mosollyal nyugtázta, hogy Lucius ismét a segítségére szorul... Válaszüzenete ennyi volt csak: „Ott leszek.” Majd beszélnie kell első számú tanítványával. Pillantása a pálcájára tévedt, amelyik Lucius beavatkozásának nyomát rögzítette. Grangernek végre meg kell tudnia az igazságot...

Majd arra is sor kerül, de most a srácok. Harry Potter...

Harrynak rohadtul elege lett az állandó nyűglődésből és Hermione után való futkosásból. Dumbledore csak a múlton kesereg, és Harry már mindent látott a merengőben, amit látni érdemes. Nem csak a Roxfortról, és nem csak a mostani tanárai múltját, hanem mindent, amit Dumbledore valaha látott. Unalmassá vált a nagynevű mágus élete. Harry legalább is unta. És bár tett rá célzásokat az igazgatónál, hogy némi gyakorlati tapasztalat sem ártana, Dumbledore csak melegen rámosolygott és csóválta a fejét. „Ismerned kell a részleteket, hogy megértsd a dolgok láncolatát. A miértek gúzsba kötnek, de az apró cizellák kapaszkodókat rejtenek. Olyasmiket, amiket használhatsz, majd ha eljött az ideje.” De hogy mikor jön el, azt Dumbledore nem mondta. És Harry nem kérdezte többet.
Amikor a folyosón összetalálkozott Ronnal, berángatta az egyik beszögellésbe és fojtott hangon magyarázni kezdett. Ron egyre sápadtabb lett a magyarázatok hatására, de Harry nem engedte el addig, míg a fiú végre beleegyezően bólogatott.
Éppen elindultak, amikor Hermione jelent meg. Göndör haja lobogott futtában és az egész lányon látszott a felindultság. A fiúk előbb megdöbbenve néztek a hirtelen felbukkanó lányra, azután mindketten megkönnyebbülten vigyorogtak rá. De nem sokáig, mert Hermione elcsigázottan kapaszkodott a két fiúba. Ron vöröslő fejjel hagyta, hogy Hermione a karjába csimpaszkodjon. és meg sem mert szólalni, nem hogy megkérdezni, hogy a lány hogyan került elő hirtelen? Hermione azonban lihegve mesélni kezdett.
- Harry! Ron! Ami ebben az iskolában folyik… - kezdte elfúló hangon, - az nem normális! Eddig sem volt leányálom az életünk. Vagyis, főleg a tiéd Harry… de… tudjátok, hogy… Piton beavatott. Jaj, Ron! – intette le Hermione a vörös gyereket, amikor az olyan torz grimaszt vágott Piton neve hallatán, amit még Hóborc is megirigyelt volna. – Voltam …Tudjukkinél. – a Lány hatásszünetet tartott. – És láttam valamit… vagyis valakit.
Éppen ide ért a történetben, amikor megjelent Alinea és Harry rosszalló tekintete ellenére csatlakozott a társasághoz.

A lány fejét csóválva nézett a fiúra, majd úgy döntött, nem törődik vele tovább. Végre megtalálta Hermionét, nem fogja a kölyök miatt kihagyni az alkalmat. Különben is, a srác Hermione barátja, csak lát benne valamit. Még hasznos is lehet.
– Hermione, már egy ideje loholok utánad, mindenképpen meg kellene beszélnünk néhány dolgot.
- Alinea! De… mégis… miről akarsz velünk beszélni? Piton már rég nem akarja, hogy korrepetáljalak bájitaltanból. – vonta meg Hermione a vállát, de nem volt barátságtalan. – Vagy ha másról van szó…
– Talán a házvezetődet kéne felkeresned a problémáddal. Van nekünk elég bajunk nélküled is!
– Egy Mardekáros…- füstölgött Ron. De Hermione gyilkos pillantásokkal illette őt és Harry-t, mire a fiú legyintett.
– Nem bánom, maradjon! De most Hermione fejezze be, amit elkezdett. aztán elmesélheti, hogy mi olyan fontos egy Mardekárosnak, amivel minket keres meg és nem a kitttűűűnőőőő társait. – Harry láthatóan nehezen viselte a gondolatot, hogy Hermione és Alinea jóban vannak. Bár tudta, hogy Hermione fejlett szociális érzékenységgel rendelkezik, hiszen a manók jogaiért is küzdött, de Harry magában a Mardekárosokat a manók után helyezte. Erkölcsileg mindenképpen. Leginkább értelmileg is.
- Rendben. – bólintott a barna Griffendéles. – Alinea… rád is hatással lesz, amit megtudtam. Előbb- utóbb úgyis kipattan a titok Draco Malfoyról. Elveszett. – dörrent a hangja a rémült csendben. – Beállt halálfalónak. Láttam. Ott voltam… -suttogta Hermione.

– Mindig tudtam, hogy az a kis geciláda is az! Persze, hogy az apja nyomdokaiba lép! Nincs benne gerinc!
- Lehet, hogy ImPerius ( :D) hatása alatt állt… vagy Bellatrix ( őt ismerjük?!mindegy, most igen…) hatása alatt…de… egyszer… amikor Malfoy fogva tartott, Draco meg akart…szóval…- nyelt nagyot Hermione. Szemében mérhetetlen szomorúság csillogott. ( már amennyiben az tud csillogni…)
– Meg akart ölni Téged? – Ron elkapta Harry karját, aki első dühében, már indult volna, megkeresni Dracot. – Engedj Ron! Én megölöm azt a koszos talpnyalót! – őrjöngött Harry – És Piton lesz a következő, akit kinyírok, amiért nem védte meg Hermionét! Mire akkor a nagy együttműködés, ha még a köcsög (bögre) kismalfoytól is neked kell megvédened magad? – nézett sötéten a lányra.
– Piton mentett meg. Akkor is. – köszörülte meg a torkát Hermione. – Nem az ő közbenjárásával lett Draco halálfaló! Értsétek meg!
– Ja, persze! Biztos ellenezte! Piton is csak egy… - morogta Ron.
– Érteni értem, csak elfogadni nem tudom. – legyintett lemondóan Harry. Azután Alineához fordult. – Na, ki vele! Mondj te is valamit, amitől rosszkedvű vagy dühös leszek!
– Ne pattogj már, még nem tudsz mindent. Draco, ő.. szóval az van, hogy miatta én is…hosszú lenne végig elmondani, de nem önként mentem és hát az az igazság, hogy a sötét jegy énrám is rám került, nemcsak Dracora – nyögte ki a lány. Szorongva várta, mit szólnak hozzá a többiek.
A három gyerek egyszerre nézett döbbenten a lányra. Pár pillanatig csend volt, azután hirtelen hangzavar keletkezett, mert mindenki egyszerre beszélt, majd hirtelen megint elhallgattak, és Harry szólalt meg elsőnek.
– Ez durva. Szóval, rajtad a Nagyúr pecsétje. És mi mit tehetünk érted? Sajnáljunk?
– Alinea… várj! Mégis… mikor?! Hogyan? Miért?! Nem lehet, hogy csak elkábítottak és… nem tehették rád a jegyet! Piton… - pirult el a lány, hogy folyton hőn szeretett ( háháh…)tanárukat emlegeti, de Piton biztosan nem hagyta volna… viszont inkább nem fejezte be a mondatot fennhangon.

– Nem is volt ott, nem is tudhatott róla. Még azelőtt történt, mielőtt a Roxfortba jöttem volna. Lucius egy este vitt el hozzá. Azt mondta, eldönthetem, melyikünket visz először. Én nem akarom a sötét nagyurat szolgálni, de tudtam, hogy Draco befolyásolható. Azt hittem, nyerek egy kis időt a számára, hátha történik valami. Lehet, hogy sokan utálják, de én a testvéremnek tartom. Nem tudhattam, hogy már késő! Nagyon féltem – tette még hozzá halkan. Néha nagyon fáj, de én nem szolgálom őt!
–Ezt most el kéne hinnem, igaz? Mind azt várjátok tőlem. – nézett körbe a fiú.
– Harry! Benned nincs semmi együttérzés?! Alinea úgy néz ki, mint egy, szóval az?! Áldozat, mint te! Segítenünk kell neki…!
– Hermione! Neked segítek szívesen, tudod jól. De ennek? Aki mardekáros és ráadásul halálf...
Hermione gyorsan betapasztotta a kezével a fiú száját és rémülten nézett körbe. De a folyosón senki sem járt. A biztonság kedvéért gyors pálcamozdulattal körbehatárolta a csoportot és egy varázsigével hangszigetelte a társaságot. Most már nyugodtan beszélhettek a tervükről.
- Alinea. Van még valami, amiről tudnunk kéne? – fogta meg a lány remegő kezét Hermione.
– Hát, talán… szóval az van, hogy nem véletlenül élek a Malfoy családban a sajátom helyett. Már évekkel ezelőtt megegyeztek a szüleink, hogy hozzá megyek Dracohoz. De sem ő, sem én nem akarjuk. Főleg most, hogy ennyire bizonytalan a helyzet és hát a nagyúrnak is tervei vannak velünk. Ez ijesztő! Nem tudom, mik azok, de nem akarok részt venni benne! El kellene tűnnöm! Segítsetek nekem!
-Mi? Malfoyhoz?! Szent szkarabeusz! Alinea! – hőbörgött Ron. – Hallottátok, mit mondott?! Házasság?! – erre Hermione aprót bólintott. – Ezen meg hogyan segíthetnénk?! Mindenki tudni fogja, hogy mi rejtettük el!
– Esetleg változzon át valami kicsi dologgá, amit könnyen elrejthetünk. A transzformációs bűbájokat már másodikban megtanultuk. Mondjuk patkánnyal... de jó lesz az most is. – fintorgott Harry Alineára, aki sértődötten nézett vissza.
–Te tényleg ennyire kretén vagy? Az ember azt hinné, hogy láttál már néhány dolgot az életből, de ha láttál is, nem sokat tanultál belőle! Gyerekes vagy, mindig ugyanazt hajtogatod: Ó, a csúnya Mardekár, fújj, fújj… szánalmas! Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy segítesz!
– Fejezzétek be! – csattant a lány hangja. – Vagy megegyezünk, hogy együtt végigcsináljuk, vagy viszem Alineát Pitonhoz! És rajtatok végrehajtom az exmemoriamot!
– Te nem vagy normális! Mindegy. Én benne vagyok. De mit tegyünk? Talán varázsoljuk láthatatlanná?
– A könyvben nincs láthatatlanná tévő bűbáj. Sem főzet. Hermióne ezt neked kéne megkérdezned a halálmadártól. Lehet, hogy ő tud ilyet. De hogy ad-e? Az más kérdés....
– Rákérdezhetek, de… nem hiszem, hogy Piton örülne, ha tudná, hogy megint magánakciózunk. Ezért… mindenki próbálja lezárni előtte az elméjét! Én pedig… nagyon óvatos leszek. Ha hozzá kell fordulnom. De ezt csak a legvégső esetben teszem.
– Akkor, ha megvan a bűbáj, eltűnök a suliból. A tiltott rengetegbe kellene valami olyan helyet találnom, ami viszonylag elérhető távolságban van, hogy tudjunk kapcsolatot tartani, mert a mentális ráhangolódás még nem megy tökéletesen nekem. Talán a forrásnál a barlangban. Ételt tudok magamnak bűvölni, megvédeni, pedig megtudom magam! – jelentette ki a lány magabiztosan, és csak magában tette hozzá, hogy Piton fekete könyvét azért magával viszi.
– Az ötlet jó. Akkor ezt megbeszéltük. Hermione Te gondolom utánanézel a könyvtárban és Pitonnál ha lehet. Mi Ronnal, tesszük a dolgunkat. Alinea pedig... Te meg ..kezdjél el fohászkodni, hogy minden simán menjen!

 

Lucius elégedett vigyorral heverészett a zöld selyem ágyneművel beborított hatalmas ágyán, és figyelte a rajta lovagló aranyszőke boszorkányt. Majd elunva a játszadozást, megragadta a nőt a derekánál fogva, és maga alá gyűrte.
Pár perc múlva már a zuhany alatt állt, és onnan kiáltott ki a lánynak, hogy mire végez, már nem akarja ott látni.
Miközben gyors, erőteljes mozdulatokkal dörgölte a bőrét, agya folyamatosan fia és Alinea nászán járt. Mindenképpen meg kell akadályozni az esküvőt.
Mert ha Draco kimondja az igent, ő már a hátában is érezheti a zöldfényt.
Mikor kisietett a hálóba, elégedetten konstatálta, hogy az ideiglenes hölgyvendég távozott, bár azt nem értette, hogy miért kellett a nőnek darabokra szaggatnia a berendezést.
Mosolyogva csóválta meg a fejét.
Nők!
Félóra múlva már az emeleti szalonban üldögélt, és egy martini koktélt szopogatott. Az óra elütötte az éjfélt, és nyílt az ajtó.
Piton pontosan érkezett, mint mindig.
- Itt vagyok. Mit akarsz már megint?
- Neked szép estét! – állt fel Lucius jólnevelt házigazdaként, és a vele szemközti karosszékre mutatott – Foglalj helyet, barátom! Egy italt?
Nem tehetett róla, de ez a barátom olyan igaztalannak hatott az ő szájából.
- Fontosabb dolgom is van, mint hogy veled cseverészek, barátom – felelte ingerülten Piton. Mielőtt elindult, az egyik beépített embere értesítette, hogy Malfoy ismét bemószerolta a Sötét Nagyúrtól. Ezek után furcsa volt, hogy Malfoy találkozóra hívja. Gyanús volt, nagyon gyanús...
- Ne legyél már annyira merev! – emelkedett meg kissé a hangja Malfoynak – Mi a jó francért nem tudsz leülni? Vagy ilyenkor élvezed, hogy pillanatnyilag magasabb lehetsz nálam? – gúnyolódott.
Piton érzékei ezúttal nem jeleztek veszélyt. Helyet foglalt a bőrfotelben, majd töltött magának egy pohár whiskyt Malfoy legértékesebb italából, amelyet csak a különösen előkelő vendégei számára tartott fenn.
- Na akkor, hogy ezen is túl jutottunk, beszéljünk arról, ami fontos. – tette le a kiürült poharat, és hajolt közelebb a vele szemben ülő varázslóval – Draco és Alinea házassága nem jöhet létre, meg kell akadályoznunk.
- Nocsak – kapta fel a fejét Piton. – A múltkor még semmi közöm nem volt hozzá! Meggondoltam a dolgot és bármilyen megtisztelő a felkérésed, nem fogom nőül venni a nevelt lányodat a fiad helyett.
- Merlinre, a cinizmusod fog a sírba vinni, engem! – pattant fel Lucius, és elkezdett idegesen fel s alá járkálni. Most az sem érdekelte, ha Piton így látja őt, ez volt most a kisebbik gond.
Piton leplezetlenül alkalmazta a legilimenciát. Lucius aggodalma ezúttal őszinte volt. Piton érzékelte, hogy a szőke mágus már megtapasztalta, hogy a főtanácsadói pozíció a Sötét Nagyúr mellett mennyire... kizsigerelő. Főleg annak, akinek van veszítenivalója... Piton gúnyosan vigyorgott.
- Valóban nem lenne szerencsés, ha ez a nász létrejönne – kortyolt egyet a whiskyből. – Gondolom, van valami terved.
- El kell tüntetni Alineát, de úgy, hogy az a mocskos parazita még véletlenül se gyanakodjon rám. Úgy kell mindent megtervezni, hogy úgy nézzen ki, a lány megszökött a házasság elől, de el kell őt rejteni valami biztonságos helyre. Ehhez kérném a segítségedet, Piton.
- Nem jó... – rázta a fejét a professzor. – Ilyen könnyen nem ejtheted át a Nagyurat. Azonnal megölne... Nem mintha kár lenne érted. Odáig rendben van, hogy a Montclair-lánynak el kell tűnnie. Csakhogy Voldemortnak azt kell hinnie, minden az ő elképzelései szerint alakul... – Piton elgondolkodott, majd egy újabb korty whisky után folytatta. – Abban tudok segíteni, hogy a házassági szerződés aláírására Voldemort Nagyasszony előtt kerüljön sor. No és a lány helyett is megjelenthet valaki más azon az istenverte esküvőn... Alinea képében. Mire kiderül, hogy a házasság érvénytelen, remélhetőleg mindenki biztonságban lesz... A költségeket természetesen Te viseled, barátom! – tette hozzá Piton.
- Rendben, ez kivitelezhetőnek tűnik. – bólintott Malfoy a bájital mester szavaira – Akkor holnap bemegyek és beszélek a lánnyal, de persze mindenki úgy fogja tudni, hogy a nászra készítem fel. – mosolygott Lucius. – További kellemes időtöltést az éjszakára barátom. Ugye kitalálsz?
És Lucius Malfoy elhagyta a szobát.

Na mivel úgyis az lesz, amit te szeretnél kezedbe adom – de csak most – a terv elővezetését! Éld ki magad, adj Luciusnak, de ne feledd, minden visszajár. ;-DDD
Egyszóval folytasd Piton!
;-))))

Amint visszatért a Roxfortba, Pitonnak első dolga volt, hogy keverjen néhány adag alakváltó főzetet, láthatatlanná tévő italt és minden egyebet, amire a vakmerő akció kivitelezéséhez a gyerekeknek szükségük lehet. Ha minden az elképzelése szerint alakul, akkor nemcsak a házasságot tudják megakadályozni, hanem Voldemortot is megszabadíthatják egy újabb horcruxától... Már csak azt kell eldönteni, hol rejtsék el Alineát. Ebben Granger az, aki segíthet... Ami a hamis esküvő kivitelezését illeti... Be kellett látnia, hogy ez már nem az ő dolga. Dühös rángás szaladt végig a képén, mert aki ebben az akcióban a főszereplő lesz, az nem más, mint az az utálatos kölyök... Harry Potter!

Inncoent! Készülődjetek... Vagy ármánykodjál... Ki is vagy most éppen?

Alinea a Tiltott Rengetegben haladt. Már elég mélyen bent járt az erdőben, mikor furcsa érzések kerítették hatalmukba. Tudta, hogy valaki figyeli. Annak ellenére, jött el, hogy a láthatatlanság bűbáját nem sikerült összehozni. Piton sem volt kéznél, hát úgy döntött, ennek ellenére elindul. A kastély csöndes volt, és az éjszaka csak a gondnok macskája járőrözött. Alinea könnyedén kikerülte. Barátai tudták, hogy ma indul. Talán pár napig el tudják leplezni az eltűnését. Ha nem, hamarosan keresni fogják, neki, pedig addig el kell érnie búvóhelyét. Sietősebbre fogta a lépteit, már csak azért is, mert a tarkóján, az a csiklandós érzés nem akart szűnni. Megpördült, pálcáját előreszegezte.
–Lumos! – kiáltotta, majd dermedten nézett az őt követő lény szemébe. Hirtelen nem is tudta eldönteni, mit lát. Hasonlított egy farkasra, mégsem volt az teljesen, ezt azonnal látta.
– Vérfarkas sem lehet, hiszen még élek – állapította meg magában. Lassan hátrálni kezdett a már közelben lévő barlang felé, pálcáját mindvégig az őt lassan követő lényen tartotta. Egészen a barlangig haladtak így, miközben a lány azért fohászkodott, hogy el ne essen. Nem mintha támadó szándékot fedezett volna fel az őt kísérő farkasban, ám mégsem volt normális állat és a viselkedése gyanús volt. A barlangba is belépett és Alinea megdöbbenten vette észre, hogy valószínűleg ez az állat szállása. Mindenesetre a földön egy kupacban egy halom rongynak látszó ruhanemű hevert. A lény lekuporodott a sarokba és szemét továbbra is a lányra függesztette. Így bámulták egymást percekig, majd egy sóhaj kíséretében az állat elaludt
– Hihetetlen, egy szelíd vérfarkas, vagy mi, nem is rossz! Házőrzőnek beválik – vélte a lány.
Egy ideig még figyelte furcsa társát, majd álmos lévén inkább fekhelyet készített magának és biztos, ami biztos, védővarázslatot húzott maga köré. Elaludt.
Órákkal később riadt fel. A farkas sehol, és valaki közeledett a barlanghoz. Ember, ez a lépteiből tisztán hangzott. Alinea olyan kicsire húzta össze magát, amennyire csak tudta. Elszántan fogta meg a pálcáját. A közeledő nem is próbálta leplezni, a léptei zaját. A barlang előtt megtorpant, majd belépett.
–Lumos! – hangzott fel ismét, és Alinea szembetalálta magát Lucius Malfoyjal.

– Azért azt hittem ennél több eszed van. – nézett körül Lucius ingerülten a barlangban – Hiszen nagy mestere vagy a mesélésben, ugyebár?
Malfoy gúnyosan elhúzta a száját, hisz nem is volt olyan rég, hogy a csitri azzal vádolta meg, miszerint kikezdett vele a könyvtárban.
Érdeklődve pillantott végig a lányon, és be kellett vallania, ha nem lenne a fia menyasszonya, akkor szorosabbra fűzné a kapcsolatukat, így azonban maradt a gyámleánya.
- Hogy talált rám? Hiszen csak…– itt hirtelen elhallgatott a lány, nem akarván elárulni barátait.
- Tudod kedves, - emelte fel a pálcáját Lucius – ez egy varázspálca, és a mágusok hordják magukkal, mint én. Egy egyszerű követő bűbájt szórtam rád a könyvtári akciód óta. Hogyha még egyszer Piton karjaiba szeretnél menekülni, elállhassam az utadat.
- Hát, ha ez ilyen jól működik, akkor miért nem vette észre, hogy Draco rendszeresen meglóg.
- Vegyél vissza aranyom! – lépett közelebb a boszorkához Lucius, és a pálcahegyét a lány álla alá csúsztatta, kissé megemelve azt. Nem csevegni jöttem, főleg nem egy ilyen helyen. Most azonnal velem jössz.
-Mégis, hová?
- Nem kell mindenről tudnod.
- Nem hiszem, hogy…
- Ne vágj a szavamba! – csattant fel Malfoy – Vagy minden vágyad az, hogy a Nagyúr parancsa szerint ugrálj, akkor tessék előtted az út. Indulj, és halj meg fiatalon. Vagy pedig, - nyújtotta a karját Alinea felé – velem jössz, és akkor van esélyed a túlélésre.
A lány belátta, hogy ésszerű, amit nevelőapja mond. Bármennyire is húzódzkodik is a férfitól, most meg kell bíznia benne. – Hah, bízni, egy nagy francot! Rajta tartom a szemem, ha átver, legfeljebb meglógok ismét – határozta el magában a lány, majd megfogva Lucius feléje nyújtott karját, együtt hoppanáltak.

Na Lucius!!

A közös hoppanálásba azonban hiba csúszott. Talán Alinea keze csúszott meg Lucius karján vagy a férfi hibázott, bár ez eléggé valószínűtlen. 
A tervezett úti cél helyet a Tiltott Rengeteg széléhez érkeztek, és ki más jött velük szembe, mint Potter és állandó kísérői.
Harry szokás szerint elvesztette a fejét, és pálcát rántott, mikor Lucius feltűnt előtte.
–Azonnal engedje el Alineát – Üvöltötte Harry miközben pálcáját Luciusra szegezte.
- Nocsak Mr Potter! – nézett hidegen Malfoy a kölyökre – Mire készül már megint?
– Vegye le a mocskos kezét róla! Ne kényszerítsen rá, hogy megátkozzam magát. – a fiú szemében elszánt düh lángolt.
- Aha, értem! A szokásos megmentekvalakit - akciót láthatjuk éppen. – gúnyolódott Lucius, és továbbra sem vett tudomást Harry rászegezett pálcájáról. – Gyerünk Alinea!
- Nem viccelünk, maga mocskos halálfaló!- üvöltött fel Ron is, és vörösebb lett az arca, mint a haja. ( ez már nagy teljesítmény!)
- Mr Weasley jobban tenné, ha Potter kísérgetése helyett inkább valami jövedelmező szakma után nézne, talán akkor többre viszi, mint az apja. – vetette oda fokhegyről Lucius a vörös hajú kamasznak, aki elé állt az előbb.
- Maga pedig jobban tenné, ha lehúzná magát a klotyón. Úgyis meg fog dögleni. – vetette rá mélybarna pillantását Hermione a férfira. Nyugodt hangon beszélt, habár gyűlölte, hogy Lucius a melleit bámulja…- Ilyen ember nem él sokáig. Remélem, a tündérmacái majd egyszer elhozzák magának a végzetét. Egyébként is… egy ’öt perc alatt kész vagyok’ alak nem ér sokat.
A többiek kissé meglepődve nézték Hermionét, aki azonban nem zavartatta magát.
- Ms Granger, mikor érti már meg végre, hogy nem kívánom újra felvenni magával a kapcsolatot. – kacsintott a férfi a kócos hajú lányra, aki erre ijesztő módon szöktette magasba mindkét szemöldökét – Ha adhatok egy jó tanácsot, - hajolt közelebb a boszorkához Malfoy – Pitonnál talán egyszer célt ér, csak győzze kivárni!
A szőke hajú mágus felröhögött, majd enyhén megpaskolta Granger fenekét.
– Mindenki tudja, hogy maga milyen szánalmas alak. Játssza az eszét, de valójában csak bűbáj segítségével juthat nőhöz, mert mind utálja a pofáját. A felesége is a kviddics edzővel járt, és még Malfoy professzor gyereke se a magáé. Ezen röhög mindenki.
Lucius vérvörös arccal fordult Potter felé, majd dühösen rántotta ki varázspálcáját, és a kamaszra szegezte.
- Most nincs itt az átkozott Dobby, hogy megvédjen! Meghalsz Potter!

Akkor Harry egészíts, majd passzold át Beusnak. Aztán kérem vissza :)

A levegő megdermedt körülöttük
Lucius agyát elöntötte a vér, régóta gyűlölte már Potter fattyát, és bár legszívesebben leadavázta volna a büdös kölykét, tudta jól, hogy nem teheti meg.
A parazita megölné érte.
Szája gonosz mosolyra görbült, és non-verbális átkot küldött Potterre, akit a testébe csapódó bíborszínű sugár telibe kapott, majd méterekre elrepítette.
Mire a többiek mozdulhattak volna, addigra megragadta Alinea – t és dehoppanáltak a helyszínről.

Piton rakj rendet!:-D

 

Mielőtt a társaság észbe kapott volna, Piton érkezett a körükbe. Lassan, elegánsan ereszkedett le. A szél borzolta fekete haját és a talárja lobogott mögötte.
- Lám, a trió! Úgy tűnik, ismét készülnek valamire! Tiltott helyen járnak, ugye tisztában vannak vele? – Piton felváltva a szemükbe nézett. Potter kezében már remegett a pálca. Weasleynek nemcsak a feje, hanem az egész képe vörös volt. De nem állhatta meg, hogy egy pimasz megjegyzést tegyen:
- Csak megmentjük a maga kis diákját! Amire egy Mardekáros képtelen lenne!
- Nem érdekel a véleménye. Máris megkezdhetik a büntetőmunkájukat – szólalt meg szigorúan a tanár. – Ismét fogytán vannak az összetevők. Potter, Weasley! Gyűjtsenek reggelig bumszalagbőrt és varangydudvát. Granger, maga velem jön!
Azzal Piton megragadta a lány karját, majd miután a fiúk kelletlenül távoztak, behúzta egy vastag törzsű fa mögé. Ahogy tett felé egy lépést, a lány hátrált egyet. Piton az elme finomhangolásának mestere volt. Amikor sikerült elérnie azt a mentális frekvenciát, ahol egyszerre érzékelte a vonzást és a taszítást, megállt. Bízott benne, hogy Granger is megérti: ennél közelebb sohasem kerülhetnek egymáshoz, mert az már tartós függőséget eredményezne. Ezen a szinten viszont zavartalanul cserélhetnek információt telepatikusan. Bármikor, ha szükséges.
- Granger, az imént beszéltem Lucius Malfoy-jal. Tisztában vagyok a tervével. Alinea miatt ne aggódjon, Luciusnak is érdeke, hogy vigyázzon rá. Van viszont valami, amiben Potternek együtt kellene működnie Malfoy-jal. Ezt önként biztosan nem tenné...
-Harry és az a szőkített?! Ezt nem gondolhatja komolyan!
- Hallgasson végig! – mondta szigorúan a tanár. – Színlelt esküvőt kell tartani. Voldemort Harryra gyanakodna a legkevésbé. Ha a fiú ideiglenesen felvenné Alinea Montclair alakját, a Sötét Nagyúr észre sem venné a személycserét. Ki sem tudná szagolni, hiszen a vérük azonos.
- Voldemort ennyire ostoba lenne? Ennyire elvakult?! Nem biztosítja be minden felől magát?- képedt el a lány. – És…miért olyan fontos, hogy…
- Azért fontos, mert van a tervnek egy olyan része, amiről még Malfoynak sem kell tudnia. A Főnix Rendje szervezi az akciónak ezt a részét. Egészen pontosan McGalagony professzor. Ehhez a maga segítsége is kellene. Pontosabban azé a fickóé, aki ön a korábbi életében volt.
-Nem kívánhatja, hogy újra lemenjek a Pokolba. – suttogta remegve a kislány. Barna szemét könyörgően vetette professzorára. – Belepusztulok. Nem. Erre képtelen vagyok… - majd zaklatottan leült a földre és tenyerébe hajtotta a fejét. Piton idegesen téblábolt mellette.
- Dehogyisnem! Meg tudja tenni! Tudok adni egy olyan főzetet, amivel ideiglenesen megidézheti, magára öltheti az alakját és irányíthatja a démonvadászt. Azon az esküvőn maga, pontosabban ő is ott lesz. Potter láthatatlanná tévő köpenye alatt. A hamis esküvőt Voldemort Nagyasszony színe előtt kell megtartani. Emlékszik még Desirée Alzacra? Őt is megszállta Voldemort. Az egyheted horcruxának hordozója. – Piton ezután áttért a telepatikus kommunikációra és röviden ismertette a részleteket. Mindent, amit a horcruxokról tudni kell. - Nagyon fontos, hogy csak azután fedje fel magát és űzze ki Voldemort horcruxát Desirée-ből, miután a fiatalok aláírták a házassági szerződést.
- Ha nem derül ki, hogy mi voltam előző életemben, most mindenki hatalmas szarban lenne!- kiáltott fel a lány cinikusan. –Éljen, hogy lemerültem a Pokolba! Ugye, Piton professzor?! – Hermione szeme már villámokat szórt. – Nem nagy feladat. – pattant aztán fel a földről. – Gondolom, megvan az oka, miért pont én. Maga ott volt, amikor én is. Bizonyára ez a legkifinomultabb megoldás… - füstölgött a lány. Gyűlölte, hogy ismét egy bagós testében kell majd lennie, és, hogy ekkora felelősség hárul rá. De Piton bízik benne. Ez tény. És ő nem szokta elárulni az iskoláját…
- Azért magát bízom meg ezzel a feladattal, mert már bizonyította az alkalmasságát. – Piton előhúzta a zsebéből a Gaunt-gyűrűt. – A legfontosabbat ugyan elfelejtette, de ennyit elnézek. Magának. Tehát: beszéljen a barátaival, de valahogy úgy próbálja rávenni őket az akcióra, mintha nekik jutna az eszükbe.
- Igenis. Uram. – morogta Hermione, és arra gondolt, hogy Ron és Harry mit fognak ehhez szólni…
Ezután Piton hoppanált, Granger pedig a barátai után indult.

Hermione, egészítsd ki, aztán Lucius-Alinea...

 

Lucius felfokozott idegállapotban érkezett meg Alineával az írországi birtokára. Ezt a helyet senki sem ismerte, hiszen Malfoy közvetítők útján vásárolta meg évekkel ezelőtt a kastélyt, és a hozzátartozó több ezernyi hold földet.
- Hát ez remek, igazán klassz! – nézett körül Alinea, mikor végre biztos talajt érzett a lába alatt. – Szép ház! Ámbár, hogy én mit keresek itt, nem tudom!
- Ha befejezted a nézelődést, talán be is mehetnék. – morogta oda Lucius a lánynak, és előre sietett. Nesztelenül tárult fel a bejárati kapu a szőke mágus előtt, és együtt léptek be a félhomályba rejtőző épületbe.
- Erre! – mutatott előre Malfoy, és elindultak egy oldalsó kis ajtó felé, majd le a mögötte lévő lépcsősoron, a fáklyák felgyúltak, amikor elhaladtak mellettük, és lobogásuk barátságosabbá tették a zord légkört..
– Igazán csodás hely, de talán más időpontot is választhattunk volna a látogatásra, hogy megtekintsem! Lehet, hogy nem tűnt fel, de épp el akartam rejtőzni! Egy ilyen puccos kastély hamar szemet szúr! Nem maradhatok itt!
- Ne aggódj! – szólt hátra Lucius – Itt biztonságban leszel, senki nem tud ennek a helynek a létezéséről, amikor ide elindultunk, levédtem a hoppanálási útvonalunkat. És mielőtt elmegyek innen, egy Merengőbe szedem ki ezt az emléket, és megsemmisítem.
Ekkor leértek a föld legmélyébe.
Malfoy előkapta a pálcáját, és a velük szembe lévő falra szegezte, mire az megremegett, és a téglák szaporán álltak el az útjukból.
A helyiség gyönyörű, és pazar volt. Méltó a Malfoy névhez.
Elegáns bútorok, hatalmas fehér márványból faragott kőkandallóban vígan ropogott a tűz. Az asztalon frissen tálalt étel kínálgatta magát.
- Egy házimanó, Pubba  mindenben a rendelkezésedre áll. Próbáld meg elfoglalni magad, és járjon mindig az eszedben, hogy az életed múlik azon, hogy bírjad ezt az elszigeteltséget.
A lány kissé furcsálva nézett nevelőapjára, aki eddig mindig igen magas lóról beszélt vele –Mi lehet ez az egész? Az, hogy segíteni akart neki, nyilvánvaló, bár, hogy mi a célja az nem. Gyanakodva nézett a szőke varázslóra. Eddigi tapasztalatai alapján ezt a segítséget Lucius egyszer majd igen keményen felszámolja neki, és nem lesz más választása, mint fizetni, efelől nem volt kétséges.
–Nem értem, miért teszed ezt – a hangja gyanakvó maradt, bár a férfiból nem sugárzott feléje semmiféle ellenséges szándék. Sőt, ahogy ránézett, mintha nem is őt látná
- Megígértem a szüleidnek, mielőtt meghaltak volna, hogy gondodat viselem. – tette hosszú, karcsú ujjait a lány vállára Lucius, és finom mosolyra húzta a száját.
A pillanat azonban úgy tűnt el, ahogy jött.
Malfoy rögtön visszahúzódott, és elindult kifelé.
– Egy pillanat, szólt utána a lány, és akkor most itt leszek tök egyedül egy manóra bízva? Na és hogyan fogom megtudni, ha történik valami?
- Igen, ezt majdnem elfejtettem! – fordult vissza a boszorka felé – Te nem tudsz üzenni nekem, én mindennap eljövök, hogy megnézzelek, hogyan viseled a magányt.
Lucius sietve hagyta el a bunkert, majd miután megszabadult az emléktől, Roxmortsba hoppanált.
Elintézni valója támadt Narcissával, akiről most tudta meg, hogy gyermeket vár, és erről a szőke ribanc mélyen hallgatott eddig.

Alinea, azaz Inno :) egészíts ki, aztán írj valamit, ha gondolod.
És küldd majd el Narcissának, le kell rendeznem a nőt. :)

Narcissa nem volt a szobájában és Lucius, aki hajlíthatatlan volt, ha valamit elhatározott, rövidesen megtalálta az egyik tanteremben, ahol néhány érdeklődő diákkal beszélgetett a játékelméletek és a pszichológia áthallásairól.
Lucius köszönés nélkül lépett be és villámló szemei elárulták, hogy nem bájcsevelyre jött. A diákok döbbenten nézték a feldúlt mágust és Lucius intésére azonnal kiviharzottak. Narcissa aggodalommal vegyes érdeklődéssel nézte exférje feldúlt ábrázatát. Nem tudta, hogy mi lehet, ami Luciust felbosszantotta, de akár mi is az, folytatni fogja! Ebben biztos volt.
– Megzavartad az órámat, ha nem vetted volna észre. Csak szólok, mert úgy tűnik valami baj van az ítélőképességeddel Eddig is voltak kétségeim veled kapcsolatban, de eddig legalább mások előtt udvariasan voltál. – nézett hidegen a férfira.
- Ne játszd előttem a fennhéjázó úriasszonyt, mert elég nevetséges ez egy országos ribanctól! – nyitott a varázsló, és került minden finomságot ezekben a percekben. - Egy ócska rima, akit felcsináltak, és erről már a diákok is beszélnek!
Lucius fékezhetetlen dühében a falra csapott kígyós botjával, aminek következtében kisebb vakolatdarabok hullottak a földre.
- Szóval mondták neked... – Narcissa gyorsan körbepillantott, hogy hova is menekülhetne, ha Lucius rátámadna. Az ájulásos módszer ez esetben nem játszik, mert a férfi egyszerűen megrugdosná. Ebben biztos volt. Óvatosan maga felé húzta az asztalon a pálcáját, de Lucius megállította.
A szőke mágusnak ekkor már a kezében volt a pálca, és egyenesen a nőre szegezte.
- Eszedbe ne jusson, bármiféle meggondolatlanság, hiszen már nem csak a nyomorék kis életedért vagy felelős. – intett gúnyosan az asszony enyhén domborodó hasa felé. – Ki a korcs apja? Csaknem az a fűrészporral kitömött fejű Vidoc, aki az életedre tört? Hány férfival feküdtél össze egyáltalán a házasságunk alatt? Mert, hogy előtte már számtalannal, arról tudok.
- Alex? Honnan szeded ezt az ostobaságot? – Narcissa agyán átszáguldott a gondolat. Merlinre! Lucius nem tudja, hogy ki a gyerek apja. Ha megmondja, a korábbi vitájuk fényében, egészen biztos, hogy nem ússza meg élve a találkozást. – Magabiztosan nézett a férfi szemébe és lassú léptekkel az ablakhoz sétált. A nap fénye már elég bágyadt volt, de az ellenfény így is egy kis előnyhöz juttatja, ha menekülni kell. Jó lenne, ha nem neki kéne kimondani Piton nevét. Valójában az lenne a legjobb, ha a férfi neve nem hangozna el egyáltalán. De erre kevés esélyt látott.

Lucius ritkán alkalmazta az okklumenciát, de most nem habozott, amikor szembeötlött Piton neve, hirtelen nem tudta dühöngjön, vagy röhögjön.
- Te szerencsétlen szuka!! – nevetett fel végül hangosan – Képes voltál összeállni azzal a nyomorék pincebogárral??? Ezt nem hiszem el! – legyintett idegesen a pálcájával, melynek következtében megindultak a súlyos könyvek a tanteremben, és egyenként repültek ki a nyitott ablakon, némelyik enyhén vagy erősen meg –megsuhintotta a szőke boszorkát.
– Piton... nos nem egy főnyeremény, ez tény, de van esze, ami neked nincs. És hát, ugyan nem tudom elképzelni sem, hogy mi okból hagytam, hogy egy olyan megjelenésű férfi, mint Piton hozzám nyúljon – Narcissa megborzongott – de emlékeim szerint messze jobb teljesítményt nyújtott, mint Te bármikor. Értem ez alatt azt a néhány alkalmat, amikor sikerült rám törnöd a szobám ajtaját.
- Na persze! – húzta el a száját Lucius – Azért nyögted minden egyes alkalommal, mikor magam alá gyűrtelek, hogy még, még... Engem nem tudsz átverni Narcissa, egy nő se képes rá! És akkor ne is beszéljünk a számtalan szerelmes, nyálas levélkéidről, amik minden egyes reggelen ott virított az éjjeli szekrényemen. De gondolom most Piton komódját, már ha van neki, látod el szerelmes üzenetekkel?!
-Miről beszélsz? – Nézett Narcissa elképedve a volt férjére, aki még mindig fenyegetően markolászta a pálcáját – Ki beszél itt szerelemről? Annak fényében, hogy neked naponta hány kalandod van, rajtam számon kérsz egy apró kilengést? Még, hogy szerelem! Lehet, hogy a libidóm éppen a csúcson volt, de az eszemet nem vesztettem el! Mellesleg maga a feltételezés is sérti a jó ízlést!
- Rajtam fog röhögni az egész varázsvilág, hogy a volt nejem összeállt ezzel a... – kereste a megfelelő jelzőt Lucius, de nem találta.
- Ezzel a gyerekkel neked nincs dolgod. Az, hogy rajtad röhögnek, a te hibád. Megérdemled!
- Szóval ennél a kölöknél teljesen biztos vagy, hogy nem az enyém. Draconál sokáig haboztál, honnan most ez a fene nagy bizonyosság? – lépett közelebb a férfi Narcissához.
– Fogd már fel Lucius, hogy nem a Te gyereked és nem a te nevedet fogja viselni. Pitonét sem. Black lesz a neve.
- Nehezen is sózhatnád a nyakamba, - húzódott grimaszba a szája Malfoynak – mivel már Merlinnek hála elváltak útjaink! De most teszek róla, hogy kiderítsem a teljes igazságot.
Lucius az ajtó felé fordult:
- Draco, gyere be kérlek!

A nyúlánk kamasz sápadtan lépett be a terembe, és mikor az anyja a szemébe nézett, rögtön látta, hogy a fiú mindent hallott. Már szólni készült, de Malfoy egy Silencio varázzsal elhallgattatta, majd Dracora szegezte a pálcáját, és elvégezte azt a vérvarázst, melyet már oly sokszor szándékában állt megtenni.
Pár perc múlva megtudta azt, ami egész eddig gyötörte... Draco az ő fia.
- Fiam! – hangsúlyozta ki jól a szót – Szeretnél bármit is mondani az anyádnak?
A fiú némán rázta meg a fejét, és olyan mély undorral pillantott a boszorkára, amit Potternek szokott tartogatni.
- Nem! – mondta végül halkan, de keményen – Nekem...én nem akarok semmit ettől a nőtől.
Draco sietve hagyta el a szobát.
Lucius győztes mosollyal nézett Narcissára, akinek szeme sarkából kigördült az első könnycsepp.
- Ennyit erről kedvesem. – mondta Lucius, és egy pöccintéssel feloldotta a varázst, majd megfordult, és a fia után indult.
– Te szemét görény! – sziszegte az asszony és hátat fordított a mágusnak. Hallotta, ahogy Lucius talárja suhog amint elhagyja a termet. Narcissa nézte az ablakon keresztül a tiltott rengeteget és azon gondolkodott, hogy valóban, hogyan is történhetett? De nem talált logikus magyarázatot. Riadtan kapta fel a fejét a zajra, amikor valaki benyitott a terembe. Hermione bukkant fel egy pillanatra, de csak benézett és már ment is tovább.

Na igen Lucius valóban görény volt, de ez van kedvesem
Hermione

Hermione vad gyűlölettel vetette volna rá magát Malfoy- ra, ha Piton nem lép közbe. Aztán meg a professzor csak úgy eltűnt, pedig beszélnie kellene vele.
Az az átok tükör… már megkeserítette párszor az életét a lánynak. Egyetlen egyszer mentette meg Draco Malfoy- tól, és egyszer a toronyban azzal „fertőtlenítette” a sebét, de azóta mintha átok ülne a kis tükrön.
Hermione jól tudta, hogy küldetése van, és Harry- nek is, de előbb le akarta ezt rendezni.
Délutáni órái után felcaplatott a Griffendél- toronyba, ledobta könyveit, majd előásta a tükröcskét. Ezüstösen csillogott a lemenő nap fényében. Hermione megborzongott. Hirtelen úgy tűnt neki, mintha maga…Voldemort szeme izzott volna fel a tükörben…
- Nem.- rázta meg a fejét.- Nem lehet… - suttogta aztán. Zsebrevágta a tükröt és elindult, hogy megkeresse Pitont. Tudta, hogy órája volt ötig, de ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy még a kastélyban van.
A nagyterem szinte üres volt.
Elhaladt aztán egy másik terem előtt. Benyitott, de amint meglátta Narcissa Malfoy –t, azonnal el is sietett onnan. A nő szemében volt valami, amit Hermione nem értett. Nem kívánt most a nővel beszélgetni.
Vagyis vitatkozni…

A pince gyér fényében elgondolkodva lépkedett. Remélte, hogy a professzor a szobájában van.
Odaért a nagy, fekete ajtó elé, és határozottan bekopogott.
Volna.
Ám az ajtó már nyílt is.
- Piton professzor?
A magas, fekete hajú férfi ott állt az asztala előtt. Úgy nézte Hermionét, mintha már várta volna.
- Professzor úr. Tudom a feladatomat, de addig nem kezdhetek bele, amíg egy másik, zavaró ügyet le nem zártam.
Hermione előhúzta a tükröt.
- Nincs szükségem erre. Nem akarom ezt a valamit. Súlyos varázslat ül rajta. Uram. – a lány keze megremegett, amikor Piton megszólalt.

Ki is jöjjön… nem tudom… nehéz döntés:D
Piton! Rendezzük el ezt a tükröt. Párbeszéd is lehet.

- Mielőtt megválna valamitől, ami esetleg még hasznos lehet, talán ismernie kellene, hogyan működik. Nem jött rá a tükör titkára?
- De… azt hiszem.- nézett kissé bizonytalanul Pitonra Hermione.- Segít a bajban. Mint a malíciamutató. Jelzi, ha ellenség van mögöttem. És hatásos a rontások ellen.
- Valóban, arra is jó – csóválta a fejét a varázsló -, de arra Flitwick bármelyik varázstükre képes. Ez más. Jól sejti, Granger, súlyos varázslat ül rajta. - Piton a tükörre szegezte a pálcát, elmormolt egy varázsigét. A tükör hatalmasra nőtt, betöltötte a pince falát. A közepe hullámzott, örvénylett. - Lehet, hogy ugyanazt tudja, mint amit Sirius adott Harry Potternek. Kommunikálhat rajta keresztül a készítőjével. Nem egészen értem, hogyan került magához...
- Talán valaki becsempészte hozzám. Nem ez lenne az első eset, hogy furcsa dolgok kerülnek a birtokomba, akaratomon kívül.- fonta keresztbe a kezét maga előtt a lány, és talányosan nézett.
- Elképzelhető – vont vállat Piton. – Fred és George nagy mókamesterek.
- Nem épp rájuk gondoltam.- rázta meg a fejét összehúzott szemekkel Hermione.- Ők a barátaim. Ebből a tükörből viszont…- itt a diáklány elhallgatott, de amikor látta Pitonon, hogy érdeklődve nézi őt, folytatta.- A tükörből… Voldemort nézett vissza rám. Egy hatalmas szempár…– fejezte be nagyon halkan Granger. – Fred és George nem játszadoznak ilyen elvetemült játékot, uram!- Hermione talán életében másodszor mondta ki a gyűlölt nevet.
- Voldemort szeme? – vonta össze a szemöldökét Piton. – Ha ez igaz, Granger...
Piton elvégzett egy újabb varázslatot. A tükörben képek jelentek meg: Voldemort Nagyúr, amint fel-alá járkál a termében. Voldemort Nagyasszony, amint a padlón fekszik, ájultan és egy különös, bagószagú férfi térdel fölötte. A halálsápadt Draco Malfoy és Harry Potter pálcát szegeznek egymásra...
- Lehetséges variációk az életre?- pillantott elgondolkodva Pitonra Hermione, a képeket látva. Azt már nem tette hozzá, hogy ismerős neki az a különös férfi a nagyasszony fölött…
- A jövő... Ami minden pillanatban változik. - A professzor egy pillanatig elgondolkodott, majd folytatta: - Senki sem ismeri a Sötét Nagyúr terveit, mivel nincsenek előre kidolgozott tervei. Ha vannak is, túl zavarosak. Hiszen elmebeteg! Ám a hatalma valóságos... Bár ő már nem tart igényt a szolgálatomra, a beépített embereim továbbra is hozzák a híreket. Nekem. Így mindig tudhatom azt is, amiről ő nem tud. Ezen a tükrön keresztül talán befolyásolni lehet a Sötét Nagyúr szándékait... Roppant hasznos holmi ez, Granger. De veszélyes is.
- Akkor meg kell semmisíteni! Nem adhatunk … Tudjukkinek esélyt arra, hogy fogást találjon rajtuk!- heveskedett a lány, de Piton nyugalomra intette.
- Itt lesz, a fiókomban. Használom, ha szükséges.

- Kérem, uram. Ne használja.- nyelt nagyot a lány. Griffendéles szíve azt súgta neki, meg kell akadályoznia, hogy Piton, vagy bárki használja ezt az átkozott vacakot!- Vagy ha használja, akkor nekem is szükségem lehet rá. De ha magánál van… hogy jut majd el hozzám ez a tükör újra? Eljöhetek érte, ha szükségem van rá?- magában tette csak hozzá, hogy soha az életben ne legyen ilyen átokkal dolga. A terv kezdett körvonalazódni agyacskájában.
- Mióta kérdés ez, Granger? Jöhet bármikor. Akkor is, ha nem vagyok itt. Ismeri a kódot.
- Igen, uram.
- Ha elvégzi azt a gyakorlatot, amit a múltkor megtanult, mindazt, amit én tudok, ugyanabban a pillanatban maga is tudni fogja, bármilyen távol vagyunk egymástól. Ahhoz nem kell tükör.
- Sirius- ra is halált hozott az oda- vissza tükör. – jegyezte meg Hermione suttogva, mert valójában ez csak üres frázis volt. Sirius nem egy tükör miatt halt meg!- Miért… miért pont én, professzor úr?- húzta ki aztán magát. Nem akart gyengének és kislánynak mutatkozni Piton előtt. Előtte, aki szinte a legfontosabb varázslóvá nőtte ki magát az életében. Olyan tudáscsírákat kapott tőle a lány, amiért egész életében hálás lehet. És kapott valami sokkal fontosabbat is: felnőttként kezelte ez a varázsló, és fejet hajtott előtte. Tisztelte Hermionét, és ő érezte, hogy ők ketten meg tudják csinálni. Igen. És ehhez Harry, Ron és Alinea is elengedhetetlen. A terv már majdnem kész… Piton, mintha megérezte volna, miről elmélkedik Hermione, közelebb lépett a diáklányhoz és mélyen a szemébe nézett.
- Ne kérdezze, miért, Granger. Bízom magában. Éppen úgy, ahogyan Albus Dumbledore megbízik bennem…
Ez volt az a pillanat, amikor Hermione teljesen megértette kapcsolatuk mibenlétét. De nem hagyta hidegen az sem, hogy ez a magas férfi az ő karját fogja, szorosan és teljes bizalommal. Szemük összekapcsolódott, most, itt, a homályos pince évszázados magányában. ( óh! Hát nem vagyok ma nagyon költői?! Granger meg sem érdemli! :D)
A kandallóban ekkor megjelent az ősz varázsló és magához rendelte Pitont. A sötét varázslatok kivédésének mesterén látszott, hogy a pokolba kívánja az agg mágust. Elengedte a lányt, majd elindult, anélkül, hogy visszanézett volna.
Ekkor érkezett meg Harry Potter és Ron Weasley a büntetőfeladatból. Begyűjtöttek egy rakás gyógynövényt.

Ron, Harry, Hermione...

Hermione nagyot sóhajtott, amikor Piton eltűnt, és érzékelte, hogy maradtak még kimondatlan gondolatok köztük.
Ám feltűntek a fiúk, akik nyakig sárosan, morcosan léptek be Pitonhoz. És megint Hermione-t találták ott…
- Hermione!- hőkölt vissza Ron. – Ez már menetrendszerű?! Napi egy tartalmas látogatás Pitonnál?! Mit csinálsz itt megint? Bezzeg téged nem büntetett meg!
Harry azonban rögtön érzékelte, hogy Hermione most valóban komoly dolog miatt tartózkodik a halálmadárnál.
- Hagyd, Ron! Talán néha Hermione is teheti azt, amit akar... – pislogott Harry és érdeklődve megkocogtatta az egyik furcsa kis szerkezetet az asztalon, ami azonnal pörögni kezdett és a hangos kattogás betöltötte a helységet. Harry rácsapott a tenyerével és vigyorogva nézett a lányra miközben Dumbledore-t utánozta – Van valami, amit el akarsz mondani nekem?
- Beszélnünk kell, fiúk.
- Beszéljünk de valamiért az az érzésem, hogy jobb lenne a Pince Sötét Szellemét kihagyni a dolgainkból. Elég szerintem, ha a Te dolgaidban benne van.
- Igen. De Piton is szükséges a tervhez. Valamennyire.
- Mégis…miért?!- grimaszolt Ron.
- Mert nála vannak olyan dolgok, amiket felhasználhatunk, te nagyokos!- pisszegte le Hermione. – Harry. Mit találjunk ki? Legyen is esküvő és ne is… ez nehéz ügy… - ingatta csinos (!!:D) kis fejecskéjét a lány, mintha semmi ötlete sem lenne. Remélte, hogy Ron és Harry majd előrukkolnak pár dologgal.
Mert ha megtudják, hogy Piton már kész tervvel állt elő neki, és őket akarja felhasználni.. akkor ezermillió százalék, hogy bemondják az unalmast.
- Piton egy seggfej. És hülye! Neki semmi ötlete sincs?!- fogott gyanút Ron.
- Piton utálja ezt az egészet.- vont vállat Hermione.- Elege van mindenből, azt mondta.
- Nekünk is elegünk van belőle... mi is ezt mondjuk. – fintorgott Harry – És mégis csináljuk. Mert lehet, hogy Pitonnak nem fontos, de valahogy nyugodtabban aludnék, ha tudnám, hogy Voldemort kinyiffant. Most meg ezt a „jó fej” barátnődet kéne valahogy kihúzni a csávából...
- Nem tudom. Furcsa, mert Alinea az ő diákja.- bólintott Hermione, aztán cselhez folyamodott.- Harry! A köpenyed milyen állapotban van?
- Jól van, köszöni szépen. De miért kérdezed? – nézett Harry gyanakodva a lányra.
- Mert nagy szükség lehet rá.
- Látom, hogy valamit forgatsz a fejedben. Na, ki vele! Mi a terved?
- Mi?! Nincs tervem. Csak tapogatózom. Figyeljetek. Úgy kell cselekedni, hogy senki ne tudjon róla. Tehát?!
- Rendben. Én nem tudok róla. Az egy. Ki van még, aki nem tud Hermione tervéről? Ron? Látom Te sem tudsz róla. Akkor már ketten vagyunk... – gúnyolódott Harry – Hermione! Mond már meg! Van valami elképzelésed arról, hogy mi történjen? Vagy mindent a köpenyre építesz? Mert én azért az életemet nem bíznám erre az elgondolásra.
- A többit majd kitaláljuk. Vagy van valami ötletetek? Ron?
- Megyek enni.- morogta a vörösfiú, és kicsapta a pinceajtót.

Harry és Hermione egyedül maradtak.
Harry megigazította a szemüvegét és talányosan nézett a lányra.
- Szóval, Harry? Mit akarsz mondani? – sóhajtott fel a lány.
- Hermione, beszéljünk komolyan. Tudod, hogy kedvellek, és ugyan nehezen emésztem meg a kapcsolatot, ami Pitonhoz fűz de valóban úgy gondolom, hogy a Te dolgod. Ron viszont nem tud túllépni ezen. Talán tudod miért. Azt viszont be kell látnod, hogy nekünk fura, hogy egy ilyen okos csajszi mint te is, ilyen könnyedén behódoljon valakinek, aki mindig arra az oldalra áll, ami az Ő céljait leginkább szolgálja.
- Nem, Harry. Nincs igazatok. Én nem vagyok Piton szárnysegédje, sem ágyasa, sem semmi!- pirult el a lány.
- Jó. Nem vagy az. De akkor mi az oka annak, hogy ennyire nem tudsz szabadulni ebből a furcsa kapcsolatból?
- Oka? Az az oka, hogy félreismerted Pitont. És lehet, hogy engem is!
- Lehet. – morogta Harry – De te mindig annyira véded. Én meg csak a szenyó halálmadarat látom, és nem értem mit eszel rajta.
- Védeni?! Eszemben sincs! Ti nem láttok tovább az orrotoknál! És leszel szíves a tervvel foglalkozni, vagy Alinea hozzámegy Draco- hoz, és megnézheted a karcos fejedet!- kelt ki magából a lány.
- Itt heveskedsz... és közben azt várod tőlem, hogy valami értelmeset találjak ki?
- Szóval? Mi az ötleted?- nyugodott meg a zilált Hermione, és rátette Harry karjára a kezét.- Ne haragudj…- tátogta neki, majd hallgatni kezdte a fiú ötletét.

Heörri! Kérlek, mondd meg a tuti a szemöldökemelgetős barátosnédnak!
A homályos pince évszázados magányában;))

– Tudom, hogy amit mondok az a legnagyobb őrültség. De arra gondoltam, hogy mi lenne, ha Mi mennénk az esküvőre? Dracot hatástalanítjuk. Alinea nem akar esküdni – saját bevallása szerint.
- Mi? Édes négyesben? Ron, te, Piton és én?- emelte meg a szemöldökét a lány. Harry agyán átfutott, hogy Hermione most úgy csücsörít, mintha hülyére venné az egész bagázst, miközben játssza a megközelíthetetlen szépséget. Ebben a pillanatban Hermione szép volt. A szó egyszerű, csodás módján. Ezért Harry nagyot nyelve felelt:
– Mármint Te meg Én.
- Ah! Az más! Már megijedtem, hogy hozzáadsz Pitonhoz, aztán Ron és te lesztek a gyerekeink.- vette elő a lány a gyúnyos énjét. – És mégis, mi lesz utána?!
– Ja, hogy mi van az esküvő után? Azon még nem gondolkodtam. Valahogy kijövünk. Mondjuk a köpeny alatt.
- Ki-jö-vünk?! Harry. Azt hiszem, téged tényleg végzetes karcolás ért egy éves korodban… néha olyan agyrémeket találsz ki. De tegyük fel, beleegyezem. Hogyan valósítjuk meg?! Vagy… mégis… nem. Harry. Ez… így…
– Ne kérdezz ilyeneket Hermione. Még azt sem tudom, hogy milyen egy varázsló esküvő, nem hogy hogyan esküsznek a halálfalók – Harry undorodva kinyújtotta a nyelvét. – Hogy sokasodjanak és szaporodjanak...
- Talán rúgd tökön az összes férfit, és akkor bájbáj örökösök!- ütötte tovább a vasat Hermione.
– Ha van jobb ötleted, mondjad! Mert nekem a másik ötletem mondjuk az volt, hogy odamegyek és azt mondom Voldemortnak, hogy „ejnye bejnye... a kényszerházasságok kora lejárt. Mi itt a XXI. században szerelemből házasodunk”. Azt, csá! Eljövök. Szerinted ennek a tervnek mennyi a megvalósíthatósági mutatója?
- Harry. A mi házasságunk is az lenne.- köszörülte meg a torkát a lány, és megfogta Piton egyik lombikját.- Piton átlát ezen a terven, akkor is, ha nem mondom el neki.
– Gondolkodj rajta. Más ötletem egyelőre nincs. – bosszankodott a fiú, aztán vigyorogva nézett a lányra. – Egyetlenem! Hozzám jössz feleségül? Holtomiglan, holtodiglan?
Hermione őszinte nevetése egy pillanat alatt elfeledtette velük, hogy Piton hideg pincéjében szövögetik halálmegvető terveiket minden idők legfőbb gonosza ellen.
- Persze! Míg a halál el nem választ!- vihogott Hermione még mindig, és leejtette a lombikot…de nem érdekelte ez momentán. Harry- vel már rég mulattak ilyen jól.

– Míg a halál el nem választ...
Rémülten néztek egymásra, és már nem volt kedvük tovább viccelődni. Hirtelen valóságosnak tűnt, hogy a kockázatos terv egyik kimenetele akár ez is lehet.
– Majd beszélünk még. – Indult el Harry, azután zavartan fordult vissza az ajtóból. – Hermione, van valami, ami... Szóval, ha mégis ezt választjuk. Akkor mi van, ha az esküvőn meg kell, hogy csókoljalak? Ostoba dolog lenne, ha ezen buknánk le... nem gondolod?
- Ugyan… az lenne a Végzet Csókja!- nevetett a lány, de aztán komolyabban hozzátette- Csak egy csók. Te is csináltad már. És… én is. Nincs benne semmi… különös. Még akkor sem, ha te… és én…- halkult el a hangja és elfordult. Ez már cseppet sem volt vicces.
Szerencsére Harry már eltűnt az ajtóból.
Hermione egyedül maradt a zúgó agyával.
Piton terve…
Harry terve…
Mindegyikben nem vehet részt! Nem tetszett neki ez az újabb felállás. És Pitontól mit fog kapni… legegyszerűbb, ha őszinte lesz hozzá. És Harry- vel elmondják neki, mit eszeltek ki.
Ő bízott Piton egészséges értékítéletében, még ha senki más nem is bízott volna ebben… csak talán Dumbledore. Hermione megcsóválta a fejét, és előkapott egy pergament. Rövid írást hagyott a professzornak.

Uram!
Beszéltem Ron- nal és Harry- vel. Tudja, Potter…
Van valami, amit meg szeretnék osztani Önnel. Úgy döntöttem, őszinte leszek. Legyen hát Ön is az.
Kérem, tudassa velem, mikor beszélhetünk.
Tisztelettel: Hermione Granger

Amint megszáradt a tinta, a lány egy jól látható helyre tette a pergamendarabot és felvarázsolta a padlóról a leesett lombikot.

Ui: úgyis észreveszi, de szólok: az egyik lombikja leesett és összetört. Reparo-val összeraktam, de valahogy furcsán forrt össze…:D
H.G.

Aztán elhagyta a helyiséget. Narcissa Malfoy terme előtt elhaladva benézett. Az asszony még ott volt és zokogott.
A lány megállt az ajtó előtt, és nem tudta eldönteni, bemenjen- e vagy sem.
Lucius Malfoy megoldotta a kérdést.
Draco- val a folyosó végén álldogáltak, és észrevették a lányt.

Hermike drága...senki se mondta, hogy bújjon ágyba...
Töltögess és add oda valakinek.
Lucius. Ő Valaki!:DDDD


Lucius! Álldogállj vagy szemétkedj!:D
Aztán majd ha megírtad, jöhet Alinea. Ha jó már a szerkezet… ha nem, akkor passzold annak, akinek gondolod!
 

Mikor Lucius meglátta a lányt, nem habozott, azonnal lecsapott rá. Megragadta a hevesen ellenkező boszorka karját, majd intett közben a fiának, és berángatta Grangert az egyik üres tanterembe.
- Üljön le, - emelte fel a hangját az éppen megszólalni kívánó lánynak – és NE nyissa ki a száját! Draco, te is ülj le!
A fiatal varázslófiú a kócos hajú griffis mellé, - kb. két méteres közelségbe - invitozott egy széket, majd ledobta magát rá. Nem értette, hogy mi a jó fenét akar most az apja ettől a görcs sárvérűtől, amikor neki így is teli a feje az előző beszélgetéssel, ami Lucius és Narcissa között zajlott.
- Ms Granger, gondolom Piton már tájékoztatta?
- Jól gondolja.- szűkült össze Hermione szeme.
- Remek. – húzta össze a szemöldökét Lucius, majd az értetlenül bámuló fiához fordult, és nagyvonalakban, gyorsan érthetően elmesélte neki Piton tervét.
Draco arcszíne egyre inkább halotti maszkká vált, ahogy az apját hallgatta, majd mikor az befejezte, idegesen felpattant a székről.
- Soha nem veszek el, egy mocskos kis sárvérűt! Akkor már a halál!
- Ha csak ezt akarod…- húzta elő Hermione a pálcáját. Lucius szája sarkában kegyetlen mosoly jelent meg.
Draco lángba borult arccal pillantott Hermionera, és nem gondolkodva lendült felé a pálca.
- Avada – kezdte, de nem tudta befejezni, mert egy bíborszínű sugár oldalba kapta, és nagy erővel a falnak vágta.
Granger meglepődve nézett a dühtől remegő Luciusra.
- Én zöld fényt képzeltem el…Mr. Malfoy.- jegyezte meg szárazon a lány, és elfordult. Ez a két szőkefejű… ahogy marakodnak… furán biztonságban érezte magát a diáklány. Nem tartott sem Lucius- tól, sem a fiacskájától.
Draco vörösen izzó szemmel nézett az apjára, miközben sziszegve tápászkodott fel a talajról.
- Ellenem támadtál egy mocskos...
- Elhallgass Draco! – rivallt rá Lucius, és majd felrobbant a méregtől – Mit beszéltem meg veled negyvennyolc órája???? Emlékezz fiam! – nézett ridegen a kamaszra.
- Igazad van, apám! – hajtotta le a fejét Draco.
Ekkor kopogás nélkül lépett be a helyiségbe Perselus Piton.

Hermi egészíts, adjál Draconak
Aztán passzintás Pitonnak!!!

Passzintás Pitonnak… uupsz…professzor úr…elnézést, hogy az orrát találtam el…

Hermione Grangernek minden oka megvolt rá, hogy biztonságban érezze magát. Miközben Piton Dumbledore irodájában beszámolt a körvonalazódó tervekről, elméje nyitva maradt – csak a lány számára. Dumbledore meghallgatta a sötét varázslót, majd Piton vállára támaszkodva az ajtóig botladozott.
- Nagyszerű... Ügyesek a mi gyerekeink. A kis Harry... és Granger! Jó munkát végzett, Perselus. De van más is... A gyűrű... A Gaunt-gyűrű. Perselus, ugye biztonságban van?
- Természetesen. De most nem ez a legfontosabb, uram!
Piton számára egy pillanatig úgy tűnt, Dumbledore már nem ura önmagának. Fáradtnak látszott. Gyengének. Sokkal öregebbnek, mint amennyi a valóságban volt.
- Lucius sem akarja... Ő sem akarhatja, hogy Draco megtegye... – motyogta összefüggéstelenül az öreg. – Ő legyen ott! Akkor tudni fogom... De csak akkor... Maga segíteni fog. Bízom magában, Perselus! Csak készítse el a szérumot mielőbb!
Piton értetlenül nézett rá. Aztán lefejtette a válláról Dumbledore kezét és türelmetlenül távozott. Amint meghallotta Lucius Malfoy hangját és látta az ajtó résén kiszűrődő vörös fényt, pálcát rántott és benyitott. Draco tüntetően elfordította a fejét. Lucius idegesen rágta az ajkát. Granger nyugalma álarc volt. Piton érzékelte a zaklatottságát.
- Tűnjön el innen! – kiáltott a lányra. Mentálisan azonban egy szelídebb üzenetet küldött: „Beszélnünk kell, Granger. Négyszemközt. Később.” Miután Hermione Granger kelletlenül távozott, Piton a pálcája hegyét Lucius Malfoy állához érintette.
- Lucius! Nem voltam elég világos a múltkor? Ne nyúlj többet a sárvérűhöz! Sem a testéhez, sem az elméjéhez! Megtiltom, hogy Grangert felhasználd a céljaidra!
- Állítsd már le magad Piton! – villant Malfoy szeme ingerülten a professzorra – Úgy viselkedsz, mint egy féltékeny, vén kujon, ha ez a Granger szóba kerül. Igaz lesz Rád a mondás barátom, miszerint a vén kecske is megnyalja a sót.
Draco harsányan felröhögött.
- Nem is tudtam, hogy a prof vonzódik ehhez a kis kócoshoz, aki bár elég jó bőr, de mégis csak egy mocskos kis sárvérű.
- Téged senki sem kérdezett! Takarodj innen, vagy bezárlak egy hétre!
- Maga nem az apám, hogy így beszéljen velem. – szűkült össze a szeme a fiatalabb Malfoynak.
- Vegyél vissza Piton, nincs jogod így beszélni Dracoval. – szólt közbe Lucius is, miközben visszacsúsztatta a pálcáját ( nem azt lányok  ) a bot üregébe.
- Van hozzá közöm – jegyezte meg higgadtan Piton. – A fiad házvezető tanára vagyok, ha eddig nem tűnt volna fel. – Miután Draco is távozott, Piton Malfoy arcába sziszegte: - Vagy jobban örülnél, ha az aranyvérű csemetéd teljesen annak az őrültnek a befolyása alá kerülne? Nem elég, amit Bellatrix művel vele?
- Kézben tartom a fiam sorsát, Piton. Bellatrix nem mehet többet a közelébe, tettem róla. – vált nyugodttá Malfoy tekintete, és hátrébb lépett a köpködő professzortól. Kimért léptekkel sétált az ablak felé, miközben előhúzott egy hófehér, batisztkendőt, és megtörölte vele az arcát.
- Szóval nem is hallottál a részletekről? – kérdezte Piton. Nem volt jókedvű. - Nos, ha tudni akarod...
- Már megint mesedélutánt tartasz? Kinőttem a fabulákból, tán sosem voltam rájuk kapható. – rázta meg a fejét Malfoy, és cinikusan mosolygott hozzá. Az egyszer használt kendő halk pukkanással semmisült meg a kezében.
- Ha nem érdekel, akkor is elmondom. Madam Pomfrey már egy hónapja kezeli a fiadat mindenféle nemi betegség miatt. Tudom, mert én főzöm a bájitalokat. Csak az ő számára.
- Miről zagyválsz? – pislogott értetlenül Lucius a mágus felé – Nemi betegség??
- Nem emlékszel? Pedig annak idején Te is gyakoroltad a Jus primae noctis-t a Nagyúr helyett.
- A régi szép idők, de te ezekre nem emlékezhetsz Piton, hiszen nem sok ilyenbe lehetett részed. – gúnyolódott a szőke varázsló.
- Tévedsz, nem irigyellek. Nem is lennék rá büszke a helyedben.
- Bökd már ki, mit akarsz? – türelmetlenkedett Lucius, és ingerülten a földre csapott a botjával. Bár legszívesebben ennek halálmadárnak a hátán törte volna szilánkokra e nemes darabot.
- Segíthetsz a fiadon. Talán egyszer még hálás is lesz érte. – Piton előhúzott a zsebéből egy fiolát. – Egyetlen alkalommal. Helyettesítheted az esküvőjén. Őt. Vagy a gyámleányodat. Nekem mindegy, melyikük alakját öltöd magadra, miközben kimondod a boldogító igent.
- Te nem vagy normális! – hördült fel Lucius – Neked az agyadra ment a magány!
- Ahogy gondolod. Barátom! Ha nem vállalod, a pénzed, ami a fiatal házasoké lenne, ez esetben a Főnix Rendjét illeti. Egyébként a Sötét Nagyúré lesz – de akkor... nos, akkor legalább a családban marad. Jól gondold meg, Malfoy!
- Csaknem gondolod, hogy bele megyek egy ilyen őrültségbe, ahol semmi garancia nincs arra, hogy élve kikerüljek onnan.
- Nem, azt semmiképpen nem tudom garantálni, hogy túléled. De ha meg sem kísérled, egészen biztos, hogy nem éled túl. És Draco sem... attól tartok.
Piton biccentett, majd magára hagyta az elképedt és teljesen összezavarodott varázslót. A pincében, az íróasztalán megtalálta Hermione Granger üzenetét. A pergamen aljára egyetlen sort firkantott:
„Várom a könyvtárban. Éjfélkor. Piton”

A Griffendél Toronyba irányított egy denevért. Előhúzta a fiókból a tükröt és elmélyedten tanulmányozta a lehetőségeket.

Lucius mérgesen vágta ki az ajtót, és a talár úgy lobogott utána, hogy kisebb szélvihart kavart. Piton túl messzire ment. Szövetséget kötöttek, amit a bájitaltan tanár mocskos módon próbál a saját szája íze, és torz fantáziája szerint formálni.
’Nem fog engem nevetségessé tenni! Van más megoldás is az ügyre! Hogy gondolta ez a vadbarom, hogy a saját fiam felesége leszek???’
A düh, ami elemi erővel tombolt benne fékezhetetlenné vált, és amerre járt kialudtak a fáklyák az iskola folyosóján, megrepedt tükrök, ablakok kísérték alakját.
’Piton azt hiszi minden vagyonomról tud. A marha, még Voldemort sem tud az elrejtett galleonjaimról!’ – röhögött fel.
A következő saroknál Narcissába futott. Az asszony gyilkos pillantása tükrözte mennyire is örül ezekben a percekben Malfoy láttán.
- Hallgass! – förmedt rá Lucius – Ha fontos neked Draco szeretete, és képes lennél megmenteni akár a haláltól, akkor legyél ma este tízkor a roxmortsi házban. Ott várlak.
A nő hosszan nézett a férfi eltűnő alakja után.

Lucius, majd Alinea – ha elérhető – ha nem, akkor Narcissa...
Innoról semmi hír
Narcissa akkor lépj valamerre

Narcissa szinte bemenekült a roxforti szobájába. Nem akarta, hogy Lucius lássa, hogy mennyire sikerült kikészítenie. Türelmetlenül várta az estét. Azonban hiába járkált fel-alá a szobában, a percek lassan múltak és még órák voltak hátra a találkozóig. A szoba már a szürkület homályba burkolózott és Narcissa megállt a nyitott ablaknál. Az ujjai szinte kékre fagytak a hidegtől, de nem bánta egy cseppet sem. Mert az egyik fájdalom kioltja a másikat. És ez a csontig hatoló fájás még mindig jobb volt, mint az üresség, ami a lelkét hidegítette. Mindenkit elveszített, aki valaha fontos volt számára. A tegnapok eseményei úgy peregtek előtte, mintha más valaki életét nézné, amihez neki semmi köze. Lucius és Piton, a fia és a Roxfort. értelmetlen üres szavakká váltak. Narcissa egy másik világban járt éppen, és aki szembe jött, nem volt idegen. Furcsán ismerős volt, bár sohasem látta még ezt az arcot. A magas fekete fiatalember sötét pillantása emlékeztette valamire, de valójában senkire sem. A fiú gyengéden letörölte a nő könnymaszatos arcát és könnyed csókot lehelt a szájára. (egy kis ödipuszi:)))) Néhány szót súgott a fülébe, és az asszony elmosolyodott. A fiú újabb dolgokat súgott és közben az arca fájdalmas fintorra húzódott. De mielőtt a nő válaszolni tudott volna, az ingaóra nagyot kondult és Narcissa összerezzenve fordult hátra, és a vízió semmivé foszlott. Indulnia kell. Lesietett az alagsori folyosó elhagyatott kanyarjába és hoppanált.
A roxmortsi ház szalonja pontosan ugyanolyan volt, mint legutóbb. Lucius még nem érkezett meg és Narcissának volt ideje, hogy rendezze a gondolatait. Az egyik manóval hozatott egy üveg whiskyt és magának egy whisky-twistet. Míg a koktél iszogatta átgondolta a lehetőségeket. Nem engedheti meg, hogy Lucius sarokba szorítsa. Nem bízik a férfiban. Gátlástalan, tudja jól. Bármire képes a céljai érdekében. Lucius elegánsan érkezett, mint mindig. Narcissa feszülten figyelte a férfi minden szavát.

Lucius a bárpulthoz sétált, és egy hajtással lehúzta a manó által szervírozott italt, majd egy rúgással kitessékelte a szolgát a szalonból.
Lassú, kimért léptekkel haladt az egyik karosszék felé, majd helyet foglalt benne. Kissé meglazította a szorosra gombolt felöltőjét a nyakánál, majd hidegen pillantott a vele szemben ülő nőre. Látta rajta, hogy mennyire feszült, de nem hatotta meg.
Sőt perverz módon élvezte, hogy az asszony reszket előtte.
Most megfizet, amiért felcsináltatta magát azzal a halálmadárral! – húzta el a száját gonosz vigyorra.
- Talán nem kéne innod, ha már terhes vagy. – bökött a kezével a kiürült koktélos pohár felé – Bár Pitontól ne várj túl értelmes utódot.
– Jobb ha nem vonod kétségbe az értelmi képességeit. Őt legalább is nem a farka irányítja. De ha igen, feltehetőleg még az is intelligensebb mint Te – dühöngött Narcissa, mert pontosan érezte Lucius hatalmát és gyűlölte ezért.
- Ha így folytatod, elmegyek! – köpött egyet, cseppet sem úri stílusban Lucius a nő lába elé, és félig felemelkedett ültében. – De akkor soha többé nem lesz közöd Dracohoz, erről gondoskodom. Tudhatnád!
– Rendben van. – intett a kezével nyugtatólag az asszony megpróbálva elfojtani a benne tomboló feszültséget – Ne vitázzunk feleslegesen. Mond el, hogy miért akartál találkozni velem azután menj a pokolba!.
- Ha már ennyire marasztalsz, maradok. – helyezkedett vissza kényelmesen Malfoy – Hozz nekem még egy italt, drágám!
Somolyogva figyelte, ahogy Narcissa kihúzott, egyenes derékkal lépked az italos pult felé, majd adja a kezébe a poharat, de nem siklott el a tény felől, hogy a nő, ha tehetné a legszívesebben kiherélni.
Hangosan felröhögött, majd nagyot kortyolt az italból, és elmesélte Pitonnal való beszélgetést, majd letette a poharat és várt.
Várta, hogy a nő megeméssze a hallottakat, és kérdezzen.
– Ez nem hangzik rosszul. De mi közöm nekem ehhez? Majd Te lerendezed. – Narcissa villámló szemekkel hajolt Luciushoz. – Mindent megteszel azért, hogy a fiadnak egy haja szála se görbüljön. Igaz? Mert a Te fiad, mint már kiderült. Az előkészületekben számíthatsz a segítségemre.
- Nem kérek tőled sokat, csak annyit, hogy vedd fel Alinea alakját az esküvőn, és mentsd meg ezáltal a fiadat.
– Te megőrültél! – hőkölt hátra Narcissa és meglepett karmozdulata nyomán az egyik Ming váza csörrenve hullott darabokra. A másik már szándékos volt. A harmadik találat Lucius poharát érte és az aranyszínű folyadék fröccsenve terítette be a férfi nadrágját, csúf foltot hagyva maga után. – Nem tehetem. Nem mehetek oda – a nő szinte őrjöngött. – ...nem lehet...mert...mert furcsa lenne, ha nem lennék ott személyesen a fiam esküvőjén. Igen. Képtelenséget kérsz.
- Nem fog gondot okozni a jelenléted hiánya, kedvesem. – állt fel Lucius a székből, és magára terítette a talárját. – De az a mindenttudó, és oly rafinált pincelakó arra nem gondolt, hogy a Nagyúr igencsak csodálkozna, ha én nem lennék ott a fiam jobbján. Holnapra várom a válaszod. Szép álmokat! – köszönt el Malfoy, majd egy halk pukkanással dehoppanált a szalonból.

Narcissa

 

Az alagsori folyosón, ahova visszaérkezett most nem a lépcsőfeljáró felé vette az irányt, hanem a sötéten kanyargó folyosó másik vége felé. 11 körül járt, amikor Narcissa bekopogott Pitonhoz. Nem volt türelme megvárni a választ, egyszerűen benyitott. Piton az íróasztalnál ült és sem meglepődés, sem érdeklődés nem látszott rajta az asszony hirtelen betoppanása okán. Narcissa nem akarta megvárni Piton első kedves „mit akarsz?” szavait, úgyhogy gyorsan neki kezdett a mondanivalójának.
– Perselus, segítséget szeretnék kérni. Tudok az ajánlatról, amit Luciusnak tettél. Sőt már többet is tudok. – felvette az egyik tele lombikot és meglötyögtette a bíborszínű folyadékot. A helységet az ópium jellegzetes illata töltötte be. Narcissa meglepetten szagolt bele a levegőbe, majd megvetően visszalökte a lombikot a többi közé. – Lucius most azt várja, hogy én menjek az esküvőre Alinea helyett.
– Tedd azt – vont vállat Piton. – Luciusnak már adtam egy adat alakváltó főzetet. Adok neked is.
– Ne játszd nekem a közönyöst! Tudod, hogy bármit megtennék Dracoért. De most nem mehetek. – Narcissa dühösen nézett a férfira. – Pontosan tudod, hogy még magamat is alig tudom megvédeni tőle. A gyerek pedig biztosan elárulja magát.
Piton kissé összevonta a szemöldökét. Narcissa már megint ezt a lejárt lemezzel jön? „Gyereket várok, lehet, hogy a tied. Lehet, hogy Luciusé vagy valaki másé...” Piton nem az a férfi volt, akinek az atyai érzéseit ezzel a szöveggel fel lehetett volna ébreszteni. Sőt! A szája széle remegett, a harag eltorzította a vonásait.
- Nem érdekel, kinek a kölyke – vetette oda mogorván.
– Nem érdekel, hogy érdekel-e, hogy kinek a gyereke! Kizárólag az a fontos, hogy ha Voldemort megkaparintja, akkor őt fogja erősíteni. És ezt Te sem akarhatod. Függetlenül attól, hogy nem viseltetsz apai érzésekkel iránta. – Narcissa szemét elfutotta a könny. A düh elszállt belőle és már csak a félelem maradt. – Azt mondtad bármelyik gyereket, megvédenéd, ha az anyja kérné. Akkor most kérlek Perselus. Kérlek, hogy segíts neki is... segíts nekem.
- NEM! – kiáltott fel ingerülten Piton. Ám ugyanebben a pillanatban éles fájdalom hasított a jobb csuklójába. Belülről égette a kín, de olyan hevesen, hogy a talárja ujja is lángra kapott hirtelen. Piton a hóna alá szorította a kezét, úgy oltotta el a lángot. A Törhetetlen Eskü... Hirtelen eszébe jutott a jelenet. „Vigyázok rá... segítek neki... megteszem helyette, ha ő képtelen...” Hát ez lenne Draco feladata? - Mégis... hogyan gondolod?
– Az lenne a legjobb, ha Te magad vennél részt az esküvőn Draco helyett. Így meg tudod védeni akkor is, ha bajba kerül. – Narcissa becsukta a szemét, mert fel volt készülve arra, hogy Piton üvölteni fog. De a férfi meglepően higgadtan fogadta az ötletet. Narcissának szinte az volt az érzése, hogy Perselus tudta előre, hogy ez lesz.
- Vegyem fel Draco alakját és hajbókoljak Voldemort előtt? Igen, Nagyúr, úgy lesz minden, ahogy kívánja, Nagyúr… Voldemortot nem érdekli sem a fiad, sem a Montclair lány sorsa. Neki csak a hatalom számít. A hatalomhoz pedig pénzre van szüksége. – Piton elhúzta hosszú mutatóujját a szája előtt. – Dumbledore-nak sem kell más, csak Malfoy pénzét akarja megkaparintani a Nagyúr elől, hogy megerősíthesse vele a Főnix Rendjét, aminek te is a tagja vagy... – Piton gúnyosan elhúzta a száját. Aztán eszébe jutott, hogy McGalagony milyen elismerő szavakkal nyilatkozott Narcissáról. Arról, hogy az átkozott Griffendélesek mennyire szeretik a pszichovarázslattant. Nos, ha így áll a helyzet... – Talán a kis Kiválasztott segíthet... Potter a Nagyúré. Megölni ezúttal nem fogják egymást, de talán a fiú tehet egy próbát... éles helyzetben, lássuk, mire megy!
Narcissa meglepődve nézett a férfira.
– Pottert? Igeeeeen..... beszélhetek vele. Majd valamit kitalálok, hogy beleegyezzen. Bár, nem is tudom... – Narcissa sóhajtva fordult Piton felé, aki kinyitotta az ajtót, hogy kiengedje a nőt. Láthatóan készült valahová. – Szóval beszélek a fiúval, de jó lenne, ha Granger is beszélne vele. Ketten minden bizonnyal meg tudjuk győzni, hogy veled együtt részt vegyen az esküvőn. Bár lehet, hogy Téged nem kéne említeni. Ráér megtudni utána is...
- Semmiképpen se említsd a nevemet. De azt megsúghatod neki, hogy a kedvenc könyve 642. oldalán talál egy receptet. Amit esetleg kipróbálhat saját magán – vigyorgott gonoszul a varázsló. A barátja, a Félvér Herceg majd tudatni fogja vele, mit kell tennie...
 

Narcissa kisurrant az ajtón még mielőtt Piton újabb feladattal találja meg. Micsoda képtelenség azt a szerencsétlen gyereket Voldemort közelébe engedni. És Piton... amit vállal. Narcissa tisztában volt azzal, milyen súlyt rakott a férfi vállára. Ha lett volna bárki más, akinek legalább a tudásában megbízhat... de nem volt. Senki.
Pitontól eljövet még megállt pár pillanatra az egyik lépcsőkorlátnak dőlve, hogy kiszellőztesse a fejéből a sötét pince illatoktól terhes levegőjét. A Roxfort toronyórája finom kondulással jelezte, hogy itt az éjfél. Narcissa látta, ahogy Piton lebegő sötét talárjában a könyvtár felé siet, mint valami baljóslatú árny.

Piton hagyta, hogy a lépcsősor a Könyvtár felé forduljon vele. Amint kezét a kilincsre tette, eszébe ötlött, hogy utoljára húsz évvel ezelőtt hívott éjféli randevúra a könyvtárba egy lányt. Persze akkor sem egy szenvedélyes összebújásra vágyott. Illetve arra is, de... egy összeesküvés kellős közepébe csöppent bele akkor. Olyasmibe ütötte a tekintélyes méretű orrát, amihez semmi köze sem volt. Akárcsak most. És Granger...
A diáklány már várta. Néhány perce érkezett. A tanár egy hosszú pillanatig a szemébe nézett. A fiatal boszorka sokféle érzelmet olvashatott ki belőle. Kapcsolatuk már régóta egészen más volt, mint ami tanár és diák között elképzelhető volt valaha a Roxfortban. Piton a lány vállára tette a kezét és átkísérte a zárt részbe. Leültek a széles asztal mellé, egymással szemben. Egy gyertya sápadt fénye lobogott, furcsa árnyakat vetve az arcukra.
- Hallgatom, Granger.

Hermione – miért is vagyunk itt?

- Professzor úr. Elég rég vagyok már ennek az iskolának a tagja. Ezért tudom, hogy nem érdemes titkokat őrizni…- kezdte a lány. – És köszönöm, hogy eljött. Megtehette volna, hogy figyelmen kívül hagyja a levelemet. – mindketten halottsápadtan nézték a másikat. Hermione különös érzésekkel ült most itt, Pitonnal szemben. A férfi nem szólt semmit, de szeme megrebbent. Hermione erre sóhajtva folytatta.- Harry az imént… megkérte a kezemet. Akarom mondani, persze nem az ENYÉMET, hanem… így kicselezhetnénk Vold… Voldemortot…- fejezte be suttogva. Különös zörejek jöttek a könyvek mögül.- Először képtelenségnek tűnt, de aztán…- fejezte be sután Hermione.- Talán… ez egy használható csel. Valamire csak jó lesz. B-tervnek. Mit tudom én!- dörzsölte meg idegesen a szemét. Látszott rajta, hogy alig aludt valamit.
Miután a lány mindent elmondott, amit akart, Piton elmosolyodott. De lehet, hogy csak a gyertya táncoló lángja miatt tűnt így egy pillanatig.
- Akármilyen hihetetlen, Granger… én is voltam tizenhat éves. Ha Harry helyében lennék, valószínűleg ugyanezt javasoltam volna – miközben kimondta, nyelt egyet. – De van valami, amiről Potter nem tud. Ennek a házasságnak nincs más célja, minthogy Malfoy vagyonának maradéka a Sötét Nagyúr kezébe kerüljön. Dumbledore pedig inkább a Főnix Rendjéhez juttatná. Mindegyiknek szüksége lenne rá. Nekem… voltaképpen mindegy. Abban a pillanatban, hogy a fiatalok igent mondanak, a Gringottsban Bill Weasley intézi az átutalást. Erről a Sötét Nagyúr azonnal tudni fog. Van egy homokóra a trónteremben, olyan, mint amelyik itt a Roxfortban a Griffendél levonható pontjait mutatja...
- Furcsa egybeesés…- jegyezte meg a lány.- Voldemort pénzt vonna le. Ön pontokat… mindig csak erre képes gondolni?!- szűrte a szavakat Hermione a fogai között, de maga sem értette, miért ilyen ideges… szerette volna megfogni Piton kezét. Amint erre gondolt, azonnal zavarba jött és elrántotta a tekintetét a férfiéból. Ördögi kör… ha nem foghatja meg, ideges lesz, de ha ideges, azért az, mert nem nyugodhat Piton nagy kezében az övé…
- Képzelje! Mindenről az jut az eszembe! A pimasz megjegyzéséért 10 pont a... – Piton elharapta a folytatást. Életében először ostobaságnak tartotta, hogy pontlevonással büntessen. – Az átutalás a házassági szerződés aláírásától lesz érvényes. Akkor a legkevésbé kockázatos az akció, ha valamelyik Malfoy mindenképpen részt vesz a szertartáson. Lucius már kapott egy adag főzetet. Magának is adok egy fiolát – tolta át a sötét folyadékot tartalmazó üvegcsét Granger orra elé a tanár. - Potter pedig elkészíti a sajátját. Én is elkísérem magukat és annak az alakját öltöm magamra, akié éppen szükséges. Ha Malfoy olyan ostoba, hogy nem helyettesíti Draco-t – nos, akkor én lépek a helyébe Draco képében. A maga feladata mindenképpen az, hogy a szertartás alatt vagy azt követően Desirée Alzacból kiűzze Voldemort horcruxát. A démonvadászt csak maga tudja irányítani. Ron Weasley-nek is fontos szerepe lesz. Bejutni könnyű – de a visszaút nem lesz leányálom. Bizonyára meg kell küzdenünk a halálfalókkal... Lehet, hogy néhány dementorral is.
- Dementorok egy esküvőn?! Akármilyen bugyuta egy szertartás is lesz, mégiscsak egy szent dolog…- suttogta megrendülve Hermione. – Annak kell lennie! Minden esküvő különleges és megismételhetetlen…- rázta meg a fejét, és a messzeségbe révedt a tekintete egy pillanatra. Piton nem ismerte most ki a lány gondolatait.
- Granger, amire készülünk, az évszázad legnagyobb szélhámossága! Ne úgy gondoljon rá, hogy ez egy esküvő. Inkább... mint egy jól előkészített pénzügyi csalás. Mit gondol, Potterék annak idején hogyan jutottak ahhoz a hatalmas vagyonhoz, amivel 17 évesen a barátja rendelkezni fog?
- Nem érdekelnek mások pénzügyei. Még akkor sem, ha ez jól jönne a Rendnek. – dobolt az asztalon kecses ujjaival a lány.
- Gondolja meg! Voldemort fegyvereket vásárolna. Malfoy kurvákra költené. Potternek többek között a közgazdaságtanhoz sincs tehetsége, valószínűleg bent hagyná a bankban. No és ön? Semmi kifogásom ellene, ha összeköti az életét Üdvöskével, miután végeznek...
- Uram! Kizárólag segítségből lennék Harry felesége. Mit képzel?! 16 éves vagyok! Én démonvadász leszek.- nyelt nagyot. – Semmi más. És nem akarom megvárni, míg lezajlik ez az egész. Amint tudom, rávetem magam arra a nyomoronc szörnyetegre! És én még bájologtam vele annak idején…- füstölgött a lány, amikor Desirée –re gondolt, és a Szellemszállásos dolgokra.

Piton már régen szórakozott ilyen jól.
- Legyen – egyezett bele. Már csak a lány melegbarna szemeit látta, a riadtság és a bizalom különös keverékét, amit még sohasem tapasztalt. – De ez alkalommal… én leszek a láthatatlanná tévő köpeny alatt. – A tanári noteszéből kitépett egy lapot és átadta a lánynak. Egy bájital receptje volt rajta. Aztán egy hosszú pillanatig elgondolkodott. Végül kimondta a legfontosabbat: - Ha nem jutok ki élve, maga lép a helyembe, Granger. Akkor én már csak az ön elméjének a legmélyén fogok tovább létezni. Minden tudásom és emlékem a magáé lesz. Mint valami belső hang. Démon, amitől nem szabadulhat, soha többé. Nem fogom bántani, ne féljen… – mondta keserűen Piton. „Annál sokkal jobban szeretem” – vallotta be, legalább önmagának. A következő pillanatban azonban már a tudata legmélyére száműzte az érzést, aminek nem lett volna szabad megszületnie. Nem kell, hogy Hermione viszonozza. Az sem, hogy tudjon róla. Legjobb, ha észre sem venné...
- Nem menekül meg ilyen könnyen.- csapta rá a kezét Piton kezére végre a lány. – Élve kikerül onnan. Mint mindenki, kivéve azt a szerencsétlen lélekdarabot! Harry, Ron és én is túléljük. És maga úgyszintén! Ne is reménykedjen! Szükségem van…magára!- nyögte ki végül a lány rekedt hangon, és elengedte Piton kezét.
Piton gyorsan hátat fordított és zavartan elhagyta a könyvtárat.

Úh. Kifújtam magam.
Harry, jövendőbelim:D

A másnapi pszichovarázslattan megerőltető és idegesítő volt Harry számára. Hunyorogva próbálta kiiktatni a gondolataiból a zavaró dolgokat. Narcissa még egy pillanatra még visszahívta a fiút és Harry rosszkedvűen állt meg a tanárnő előtt.
– Valami gond van? – kérdezte Narcissa és felemelte a fiú állát. Harry összerezzent az érintéstől és hátralépett. A tanárnő sóhajtva engedte le a kezét. Vannak falak amiket nem érdemes ledönteni. Nem baj. Ő majd megteszi. Harry mentális védelmi rendszere csak az egyértelműen rossz szándékkal betolakodók ellen véd. Arra tanították. És már késő, hogy megtanulja, hogyan védje meg magát bárki ellen. – Menj csak, ha minden rendben. Mikor lesz a következő órád?
– 642 – válaszolta szórakozottan Harry és Narcissa elmosolyodott. A többi nem rajta múlik. Magához vette a könyveit és a szobájába indult.

Harry hamar lefekvéshez készülődött. A barátai még a klubbhelyiségben üldögéltek, amikor Harry már aludt. Álmában egy hideg folyosón állt. A falak jellegtelenek voltak és látszólag a végtelenbe értek. Harry ment előre a folyosón, amiről ajtók nyiltak mindenfelé. Úgy érezte már órák óta, megy. Találomra benyitott az egyik ajtón. Háttal neki egy fiatal férfi ült. A fiú megfordult a székben és Harry meglepődött. A világos arcból rámeredő valószínűtlenül kék szemek rabul ejették. A fiatal férfi elmosolyodott és intett, hogy üjjön le, de a szobában nem voltt több szék és Harry tétován nézett körül. Megjelent egy pamlag és Harry letelepedett.
– Nem tudod miért vagy itt, ugye? Talán azt sem, hogy hol vagy... – szólalt meg a férfi
– Tudom hol vagyok. Most álmodom.
A fiatal férfi szemében gúnyos szikra villant.
– Azt gondolod, hogy álmodsz. De nem. Végigjöttél a folyosón és most itt vagy nálam. Valaki másnál. Nincs sok időnk. Nem vagy még elég erős ehhez a beszélgetéshez. De van néhány fontos dolog. Keresd meg a könyvben a receptet. Ne kerülj szembe Voldemorttal. Játszd végig a szerepet és igyekezz kimenekülni.
– Ki vagy?
– Számítok rád. Ez a lényeg. Keresd meg a könyvben a 642. oldalon a bájitalt.
– Miért segítesz?
– Mert Voldemortnak pusztulnia kell! De nem most. Mindent a megfelelő időben. A Félvér Herceg segíteni fog. – a férfi arcán gúnyos mosoly suhant át. – Segíteni fog, mert nincs más választása. – újra Harry-re nézett és a kék szemek most sötétek lettek, mint a viharos tenger. – Sohasem voltál még olyan esküvőn, ugye? Készülj fel a legfenségesebb és legborzalmasabb dologra, amit valaha láttál. Az ő esküvőjük nem csak arról szól, hogy kimondják egymásnak, azt hogy örökké... a szerződés, ami létrejön bilincsben tart. Nem csak egymáshoz, a közösséghez is köt. „köt a vérem, köt a véred, szeretőm vagy és testvérem” Remélem érted, amit mondok.
Harry megrázta a fejét.
– Hogy, hogy bilincsben tart? Hiszen nem a saját nevünkben kötjük.
– A halálfalók nem a saját nevükön élnek. Annyi nevet használnak, amennyit akarnak. Az eskü nem a nevet köti. Téged fog hozzáláncolni a párodhoz. Hozzá és mindenkihez a „családban”
– Az nem lehet! Én nem akarom elvenni Hermionét! Eszem ágában sincs megnősülni.
A kékszemű férfi türelmetlenül intett.
– Hermione? Ki beszél itt róla? Piton lesz a párod az esküvőn... és testvéred lesz minden halálfaló, ha kimondod az „igen”-t...

Harry zihálva ébredt. Odakint mégcsak nem is világosodott, annyira korán volt. Előkotorta a ládájából a könyvet és megkereste a 642. oldalt.

Lucius elégedetten heverészett a pezsgőfürdőben, ahol a pezsegő buborékok kellemesen bizsergették tagjait. Úgy érezte az ügy jó irány felé halad, Alinea elbújtatva, terv eldöntve. Majd csak Draco fejébe kell beleverni, hogy ostoba viselkedésével ne rontson el semmit az ál-szertartáson, de hát ezért lesz mellette.
Malfoy számolgatni kezdett, az esküvőig még van jó pár nap, és ő pihenésre vágyott. Egy odaadó, buja asszony ölére, ahova elbújhat egy pillanatnyi időre a gondok elől.
Az elhatározást tett követte, kimászott a fürdőből, és még arra sem fordított időt, hogy egy törülközőt maga köré tekerjen.
Besétált a hálószobájába, és a tölgyből faragott asztal felé indult, ahol mindig várta egy- egy üres pergamendarab, penna és tinta.
Gyorsan megírta a levelet Velvetnek, majd a madárülőkén ücsörgő bagoly lábára kötötte, és elegánsan kivágta a madarat a sűrű hóesésbe.

Sárkány ha gondolod írjál vagy álljunk itt le.
 

Voldemort elégedetten dörzsölgette a kezét. Minden az elképzelései szerint alakult! Hamarosan eléri a célját. A világ leghatalmasabb mágusa lesz! Albus Dumbledore egy meggyengült, tökkelütött balek – aki szépen belesétált a csapdájába. Azáltal, hogy Harry Pottert kis kiválasztottként kezelte és egész életében azt sugalmazta a kölyöknek, hogy milyen különleges, milyen rendkívüli, milyen tehetséges – voltaképpen beteljesítette Voldemort legfőbb tervét. Mert Harry Pottert Voldemort alkotta meg saját magának. Most mindenki nagy tetteket vár az éretlen, ostoba kamasztól, akit ő jelölt ki legfőbb ellenségének. S ha legyőzi, ismét ő, Voldemort lesz a legnagyobb és a legfélelmetesebb. De ehhez még szüksége van... Lucius Malfoyra. Ahogy a karjához ért, megdöbbent. Nem érkezett meg az azonnali visszajelzés a főtanácsadótól. Ez pedig nem jelentett mást, mint hogy Lucius Voldemort hatókörén kívül tartózkodik. De talán a kis Montclair-lány már elérhető. Ideje eljátszadozni vele... Hiszen az ő karján is ott van már a jel... Voldemort szeme összeszűkült. Mit keres ez a lány ott, ahol van? Szörnyű gyanúja támadt. Pitont már elveszítette. Lehet, hogy Malfoyban sem bízhat meg többé? Végül eleven horcruxát, Voldemort Nagyasszonyt rendelte magához.


Ugyanebben az időben, a Roxfortban, a rideg pincében Perselus Piton előszedte a fiókból a varázstükröt. A jövőt fürkészte... Megrendülten figyelte, amit tenni fog... Beszélnie kell Dumbledore-ral. Rá kell vennie, hogy engedje el, mielőtt... Ám biztos volt benne, hogy az igazgató most sem engedné meg, hogy kiszálljon. Piton tudta, hogy bűnhődnie kell. Az elkövetett és az el nem követett bűnökért is... Nem menekülhet. Hová is mehetne?!
Ezután ismét a mikoszkóp alá tette az ősi Marvolo-gyűrűt, amit nem is olyan régen Voldemort horcruxának ujjáról húzott le. Ha visszagondolt az eseményekre, maga sem értette, miért vált hirtelen bizonyossággá számára, hol keresse és hová kell érte mennie. Hermione Granger vette rá, hogy ezt tegye. És Piton már nem először érezte, hogy a lány tud vagy ösztönösen sejt valamit abból, ami történni fog...
Mindenesetre a gyűrűről Dumbledore azt hitte, megsemmisült – hiszen korábban a fél karját kis híján elveszítette miatta. Piton sokáig gondolkodott, mihez kezdhetne ezzel a becses hagyatékkal, amely üres keret volt csupán. Tökéletesen alkalmas egy lélekdarab befogadására. Végül elhatározásra jutott. Az esküvő kitűnő alkalom lesz arra, hogy kipróbálja, működik-e. Pálcáját a halántékához érintette...

Hermione – Ron - Harry – Narcissa - egészítsetek, helyettesítsetek stb.

Hermione minden idegszálával azon volt, hogy elfojtsa magában azokat az érzéseket, amiket az állandóan mozgásban lévő Jövő súgott felé.
Jelzőtüzeket látott, messze, a távolban, s jól tudta, ezek már messze nem kislányos képzeletének játékai.
Hisz kislány sem volt már.
Az utóbbi hónapok súlyos teherként ülték meg a lelkét, s éveket öregedett, úgy érezte. Egyben azt is sejtette, hogy évszázadok gondja bújt elő a sarokból; a Gonosz ciklikusan ismétli önmagát…
A változás örök, ezért a gond is az. Állandóan jelen van. A lányt tudta, hogy éntelenül kellene cselekednie, önzetlenül és egótlanul, a szellem éberségével, aki tudja, hogy halhatatlan. Hogy a világ, amelybe bele van vetve, változik ugyan, de ő nem. Ezért nem szabad félnie.
De Hermione túl fiatal volt még ezekhez a nagy gondolatokhoz. Piton tanításai nyomán azonban belekóstolt ebbe a halhatatlanságba, és tudta, bármi lesz is, a professzornak örök hálával tartozik.
Most mindenki visszavonultan várakozik, hogy eljöjjön az idő, amikor összecsap Jó és Rossz. A lány nem ment el Pitonhoz, egy ideig, de egy halvány gondolatpamacsot küldött felé, mert tudta: szükségük van a folytonos elmekapcsolatra.
Uram. Készülődik a világ, ahogy én is. A Jövő örökké születőben van, alakul, formálódik, s ebből a mi szerepünket nem lehet kihagyni, mert mi szüljük, alakítjuk és formáljuk a folyamatot. Bármi lesz, ezt megtanultam.
Aztán a lány eltette könyveit és adott pár napot magának a nagy csata előtt a pihenésre.

 

Narcissa magányosan ült a szobájában. Kezét a még egyelőre alig gömbölyödő hasán tartva a fiával beszélt. Az egyetlen lénnyel, aki ezekben a pillanatok ban hozzá tartozott.
Nem tudott hazudni. Másnak sem, mért hazudott volna pont a neki? Nem tudta azt mondani, hogy minden szép és jó lesz, és ne félj kisfiam, mert anyácska majd vigyáz rád. A múltat még csak csak összerakta apró morzsákból, emlékdarabokból, szavakból és érintésekből. A jövőről azonban fogalma sem volt. A gyermek most gyermek volt, nem az a férfi, aki lesz majd belőle. Csak egy alig fejlett magzat. Maréknyinál is kisebb sejtcsomó.
Az asszony talán szomorú lehetett volna, hisz megcsalták, elhagyták. De nem igazán érezte boldogtalannak magát. A keltetőgépek nem szomorkodnak. Nem fűznek reményeket a bennül érlelődő élethez, és nem merengenek az eltávozottakon. Működnek, léteznek, ahogy tudnak. Narcissa erre szánta a hátralevő hónapokat.
Az állóóra nagyot kondult és az asszony felnézett a merengésből. Egyetlen pillanatra meglátta a szoba másik sarkában a fiatal férfit. Őt nézte. Mosolytalanul, figyelmesen.

…Ám mindez csupán Narcissa képzeletének játéka volt. A fiatal férfi egy szempillantás alatt átváltozott egy jól ismert, ám az asszony által ezekben a pillanatokban egy legkevésbé sem kívánatos férfivá, aki szokása szerint kopogtatás nélkül lépett a szobájába.
Az asszony zavarodott tekintettel nézte Pitont, és kimondta az első mondatot, ami felötlött benne.
– Perselus, te itt?
- Igen, én vagyok, ki más? – kérdezte gúnyosan Piton. Arca fakóbb volt, mint valaha. Közelebb lépett, majd sután letett az asztalra egy palackot.
– Történt valami? – nézett kétkedően a professzorra az asszony, majd szeme az üvegre siklott. – Mit hoztál? Félédes vörösbor, vagy inkább valami gyorsan ölő méreg?
- Gondoltam, jól jön most neked. Meg a gyereknek is. Erősítő főzet.
Narcissa felállt, kinyújtózott és félrebillentett fejjel nézett Pitonra.
– Magadtól eszedbe jutott, hogy meglátogass, vagy valaki kényszerített? Megfenyegettek? – az asszony kötekedően felnevetett és elfordult Pitontól. Minden szó, amit a férfi kiejtett csak gyengítette benne a dacot a világgal szemben, és növelte a félelmet a jövőtől.
- Igen, magamtól jutott eszembe – húzta fel a szemöldökét Piton. Érzékei kiélesedtek. Mióta elvégezte magán a döbbenetes hatású varázslatot, tisztán érzékelte az asszony gondolatait. A félelmét és a szomorúságát is. Meg sem kísérelte, hogy megtörje a bizalmatlanságát. Egy receptet tett a palack mellé. – Anyámtól tanultam. Másállapotban… ez a legjobb. Ha elfogy, bármikor elkészítheted. A hozzávalókat megtalálod a tárolószekrényben.
Azt nem tartotta szükségesnek, hogy elmondja: beépített embere most küldött egy levelet, amelyben tudatta, hogy Lucius Malfoly melegebb éghajlatra utazott a szeretőjével. No igen, Lucius mindig a könnyebb ellenállást választotta. Ám Piton nem hagyhatta el a Roxfortot a karácsonyi szünetben. Ha már így alakult, eleget tett a kötelezettségeinek. Mivel belefért az idejébe, megengedte magának azt a luxust, hogy a kedvében járjon a nőnek, aki nem is olyan régen még fontos volt számára.
– Gondolom, csak ezért jöttél...vagy szükséged van valamire? – Narcissa egy pillanatra lehunyta a szemét és lelke legmélyéből kívánta, hogy a férfi ne akarjon semmit. Mert most, ebben a pillanatban senkinek, semmilyen szinten nem tud a rendelkezésére állni.
- Csak ezért jöttem – vont vállat Piton. – Miért lenne szükségem bármire?
Még egy hosszú pillanatig az asszony szemébe nézett, de a tekintete kifürkészhetetlen maradt. Látta, hogy Narcissa pillantása a fekete-arany gyűrűre téved, amelyet hosszú ujján viselt. Utána visszament a pincébe. Jobb, ha Narcissa sohasem tudja meg. Sőt, ha rajta múlik, senkinek sem fogja elmondani. Perselus Piton nem érezte szükségét, hogy beavassa Narcissát a terveibe. Az ősi gyűrű, amelyik most már a professzor lelkének másolatát rejtette, égette az ujját. Lehúzta és ismét megvizsgálta a mikroszkóp alatt. Ha volt valaha, valami jó Perselus Pitonban, azt már az ikozaéder alakú, parányi kristály őrizte. Lehunyta a szemét. Hamarosan eljön az idő, amikor életre kelhet. Alakot ölthet és bevégezheti azt, amire ő maga már nem lenne képes.


Amikor Piton kilépett Narcissa szobájából az asszonyra hirtelen fájdalmasan szakadt rá a magány. Piton rosszabbat tett, mint ha nem jön. Nem szabad hozzáérni ahhoz, akinek az életét a dac tartja össze, mert egy pillanat alatt darabokra hullik. Az asszony még egy ideig próbálta lekötni magát de nem sikerült. Piton látogatása összezavarta. Valakivel beszélnie kell. Megtehette volna, hogy egy varázslattal kioltja magából a zavaró gondolatokat, de az elme varázslatok bizonytalan hatással vannak a fejlődő magzatokra.
Felvette az asztalról a palackot, amit Piton hozott és töltött belőle egy pohárba. Az italnak áfonyalikőr illata volt, és Narcissa egy mosolyt küldött gondolatban a valaha volt anyának, aki minden bizonnyal nem csak kitűnő boszorkány volt, de hasonló ízlése lehetett, mint Narcissának. Az üveget bezárta a szekrénybe és elindult, hogy keressen valakit, akivel elbeszélgethet ezen a sötétbe fordult téli estén. A Roxfort folyosói kongtak az ürességtől. sehol egy teremtett lélek... alig páran maradtak a hatalmas kastélyban a téli szünetre. A bájital lassan megtette a hatását és Narcissa kezdte jobban érezni magát. Mire rátalált Hermionéra a könyvtárban, már szinte vidám volt. A lány kivételesen nem olvasott, hanem egy hegyikristály dámajáték világosan ragyogó köveit tologatta ide-oda. Narcissa leült a szabad székre és rámosolygott a meglepett lányra.
– Játszunk egy partit?

A lány álmos szemekkel nézett fel. Valójában nem is játszott, csak gondolkodott. Ron hazament a szünetre, Harry pedig olyan búskomor mostanában, a „lánykérés” óta, hogy rossz ránézni is.
Inkább lejött ide, de olvasni sem volt kedve. Miért is nem ment haza ő is?! Amikor Narcissa megszólította, éppen azon tanakodott magában, hogy Viktor-nak is kellene írnia. Legutóbb a srác elég félreérthetetlenül a tudtára adta, hogy le akar vele feküdni. Hermione vonzódott hozzá, de csak fizikailag. Agyilag Viktor olyan békaseggealatt-szinte állt… és ez zavarta.
Most felnézett, a nőre, aki mosolygott rá!
- Black professzor…- morogta neki Hermione lelkesen. – Vagy hogy kell mostanában szólítani magát… áh!- szimatolt bele a lány a levegőbe.- Kapott végre a főzetből?! Ideje volt.- tápászkodott fel, és el akarta hagyni a könyvtárat, ami teljesen üres volt rajtuk kívül, de a nő nem hagyta.

Narcissa elkapta a lány vékony csuklóját, és határozott mozdulattal visszarántotta Hermionét a székbe.
– Ne siess annyira! – nézett a lányra és az arcán most valóban kedves mosoly ragyogot. – Beszélgessünk egy kicsit játék közben. Van néhány dolog, amit rendbe kéne tennünk. És ezek a hideg téli esték, igazán alkalmasak arra, hogy az ember átgondolja a dolgokat, amit tett és amit tennie kell. Kérsz egy forró puncsot? – Narcissa finom mozdulattal két illatosan gőzölgő poharat varázsolt a tábla mellé. – Ihatod nyugodtan. Kitűnő recept, és nincs benne alkohol.
- Nem számítana, ha akár alkohol is van benne. – vonta meg a lány a vállát. – Képzelje. Ittam már ALKOHOLT. – hansúlyozta a szót és kirántotta a kezét a nőéből, majd megköszörülte a torkát.- Ennyire unatkozik itt, Black professzor? Jön a karácsony. Ilyenkor sokan rendbe szedik az életüket. Többnyire azok, akik egész évben hibáznak, és ilyenkor valami megszállja őket. Úgy fél napra. – Hermione végül mégiscsak leült és kihúzott háttal, felszegett fejjel nézte Narcissát.
– Többnyire tüskés vagy és elutasítós. Nem csak velem, azt még megérteném, de mintha az egész világ az ellenséged lenne. – Narcissa keze nyomán a dámatábla újra megtelt a finoman csiszolt hegyikristály és gránit korongokkal. – Én a sötéttel vagyok. Te kezdesz!
- Nem mindenkinek sikamlós az alaptermészetes… - szólt bele a csendbe a lány. Narcissa úgy érezte, mintha egy rozsdás dróttal karcolták volna meg a lelkét. (Fogalmad sincs róla, hogy Narcissa hogyan érez. Azt még csak-csak láthatod, hogy hogyan néz...)– Lépjen. – biccentett aztán Hermione, miután ő is arrébb lökött pár korongot.
– Tisztába vagyok vele, hogy voltak köztünk nézeteltérések. Hidd el nekem éppoly nehéz ezeken túllépni, mint neked. – harapott a szája szélébe az asszony miközben néhány lépéssel levett pár világos korongot.
- Nem volt több nézeteltérésem magával, mint bárki mással. Bizonyára képtelen vagyok beilleszkedni! – jegyezte meg Hermione még mindig éles hangon. – Ön a koránál fogva biztosan nagyon tapasztalt. És bölcs. – húzta gunyoros mosolyba a száját Hermione, ami a nőt egy borzasztó pillanatig teljesen Pitonra emlékeztette… (Fogalmad sincs róla, hogy Narcissa mit gondol vagy milyen emlékei vannak)- Nem csodálom, ha teljesen átlátja, mi folyik itt. – csapta le a nő korongjait a lány keményen, majd gonoszul ránézett. Hermione gyűlölte ezt a beszélgetést, már most. El akarta űzni a nőt innen, de Narcissa csak nem akart eltakarodni. Hermione már azon gondolkozott, hogy egyszerűen feláll és elmegy. Aztán a nő lágy hangon megszólalt.
– Én sok mindent tudok. Még több dolgot sejtek. De egy valami egészen biztos a számomra. Nekem és még nagyon sok varázslónak és boszorkánynak teljesen mindegy, hogy Potter a kiválasztott vagy nem. A lényeg, hogy valahogy, bárhogyan, de le kell győzni Voldemortot. – Narcissa megborzadt, ahogy kimondta a Sötét Nagyúr nevét. Nem szokott félni, de az üres roxforti könyvtárban furcsán hangzott ez a név. Furcsa volt az egész. A rémúrról beszél miközben dámajátékot játszik egy alig serdült lánnyal, aki talán Piton szeretője. Azé a férfié, akinek a gyerekét a szíve alatt hordja.

Hermione érzékelte, hogy Narcissa gondolatai Piton felé terelődtek. Nem akart belelátni a nő elméjébe, nem lett volna tisztességes, és lehet, hogy egészen rossz is lett volna neki… így gyorsan kényszerítette magát, hogy elvágja a legilimencát. De Piton neve továbbra is ott lógott a levegőben némán, mintha odaszögezték volna. Egyértelműen a férfi volt a közös pont a nő és a majdnem nő életében.
- Piton professzorról akar beszélni. Legyen. – tette keresztbe a mellkasa előtt a lány a kezét. De Piton nevének említésére libabőrös lett. Érezte, hogy bár napok óta nem is látta őt, a konfluencia nem szűnt meg, és Piton most bizonyára tudja, hogy Hermione rá gondol… - Nos, Black professzor. Semmit ne tartson bent, kérem. – tűrt el egy kósza tincset a homlokából a lány és várakozóan nézett a nőre.
– Én nem tudhatom, hogy a professzor hogyan érez irántad. De az biztos, hogy nagyra tart. Sokáig azt gondoltam, hogy szerelmes beléd. De nem biztos, hogy valaha is volt része ebben az érzésben, és lehet, hogy nem tudja, hogy most ezt érzi... Ki tudja... A kamaszkori vágyakozások nem összemérhetőek egy felnőtt férfi érzéseivel. Az egyiket csak a hormonok diktálják, a másikat lehet hogy csak az intellektuális érdeklődés. Piton professzor mindenképpen különc. – Narcissa összevont szemöldökkel nézte, ahogy Hermione letarolta néhány bábuját. – De ha valóban szerelmes beléd, akkor amennyire ismerem, nála boldogtalanabb férfit nem tudok elképzelni.
- Nem csak szerelem van a világon. – jegyezte meg színtelen hangon a lány, mert megrendült ezeken a szavakon. Eddig csak eljátszott a gondolattal, hogy… szerelem… Piton… ő … de soha nem jutott tovább a gondolatnál, soha ki nem mondta volna, úgy igazán komolyan. És akkor jön ez a nő, aki Piton kölykét várja, és ilyen nyugodtan peregnek a szájából a szavak… mit érezhet Narcissa?! Hermione mélyet sóhajtott. – Senki nem ismerheti Piton professzor érzéseit. – szólt halkan. – Én nem tudok felvilágosítást adni arról, mit érez irántam. Sem más iránt. Talán csak abban vagyok biztos, hogy Harry-t gyűlöli… habár, ha belegondolok, annyit foglalkozik vele, hogy akár szerelmes is lehet belé… - nevette el magát Hermione erre a gondolatra, majd továbbfűzte. – Vagy Ronba? – most már megállíthatatlanul kacagott. Narcissa elnézően elmosolyodott és megvárta, amíg a lány lenyugszik.

– Nem azért meséltem el, mert bármit várok tőled, csak mert eszembe jutott. Neked sem lehet könnyű eligazodni a csillogó szemmel lihegő ifjoncok, és a sötét tekintetű férfiak érdeklődésének útvesztőjében. Látom rajtad, hogy egyre keményebb, egyre konokabb vagy. Idd azt a puncsot, és lazíts kicsit! Ahogy elnézem még akár nyerhetsz is.
- A professzor kitűnő szakmai felkészítést adott nekem. Habár nem értünk a végére. Sőt, nem tudom, valaha meg lehet-e mindent tanulni, amitő tud. A puncs kicsit édes. – tette le aztán a poharat Hermione, és a táblát nézte, sokáig, majd megszólalt ismét: - Nem vagyok bálkirálynő. Ezért a férfiakkal sem tudok bánni. Viktorral sem. – fejezte be halkan.
– Tudom, hogy Piton felkészít mindenre. Mindenre, amit tud. De Te is érzed, hogy van néhány dolog, amiről fogalma sincs, mert nem tartja fontosnak őket. Neki a tudás minden. Szerinte az érzelmek csak gyengítenek. Barátság, tisztelet, együttműködés. Ezek a szavak vezérlik. – Narcissa mélyen belenézett Hermione szemébe és összerezzent, mert egy pillanatra mintha egy férfit látott volna. Homályos volt a kép és csak egy villanásnyi. De nem gondolat volt, nem álomkép – ebben Narcissa biztos volt. Hiába kutatta újra a lány pillantását, az érzés szétfoszlott. – Szóval vannak más érzések is... – az idegen férfi képe megzavarta az asszonyt és már nem tudta, mit akart mondani korábban. Inkább igyekezett a játékra koncentrálni, és Hermione kérdéseire válaszolgatott.

Hermione...kérdezz okosakat. Vagy adjam át a helyemet Harrynak? Biztos csinált neked valami szép ajándékot... Piton mikulásruhában, vagy ilyesmi:DDD

- Más érzések. Igen. – bólintott a lány. – Azt hiszem, a szerelmet mindenki máshogy éli meg! Nem általánosítható és adható tovább a recept! Nem gondolja? Például maga mit érzett a volt férje iránt? Csak érzett valamit, amikor hozzáment! – nézett érdeklődő tekintettel Narcissára a lány, s a nő most először fedezett fel benne őszinte kíváncsiságot.
- Ez érdekes neked? – szaladt fel a nő szemöldöke és könnyeden felnevetett. – Lucius? Lucius lenyűgöző volt. Sármos és elegáns, sima modorú, és jól nevelt. Minden mondata balzsam volt a szívemre. A rajongása, a vágya... mind mind hihető volt, mert hinni akartam benne. És a szenvedélye elmosta az emlékeket, amelyeket felejteni akartam. Akármeddig élhettem volna az álomban, amelyben szerettek. – Narcissa fancsali tekintettel nézett a lányra. – Csak, hát... nem tudtam sokáig hazudni magamnak.
- Én nem tudom, mit érzek. Viktor iránt. És… - a lány beharapta a szája szélét. Nem. Nem merte kimondani, hogy… Piton iránt. Nem. Ezt nem mondhatja ki.
- Viktor... és?
- Nem. Nincs más. Nem gondoltam másra.
Narcissa érezte, hogy hiába is kérdezné a lányt, még maga Hermione sem látja tisztán, ami Narcissa számára nyilvánvaló. A lány gondolatai egyre a szerelem körül járnak. Abba is azt látja bele, amiben nincs. És talán nem látja, ahol van. Gyerekes dolog. De ha az, hát játszanak gyerekesen.
– Esetleg Harry-re gondoltál?
- Hogy? – lepődött meg a lány. – Harry? Ugyan, dehogy! Harry és Ron a legeslegjobb barátaim! Imádom őket, és meghalni is kész vagyok értük. De nem vagyok szerelmes egyikbe sem.
– Biztosan a barátaid? Gyakran kiderül, hogy nem is azok, akikről azt hisszük. Néha a barátok nem többek alkalmi játszótársaknál. És néha, amit barátságnak hiszünk, az szerelem. Te honnan tudod, hogy nem vagy szerelmes?
- Honnan tudom?! És ön honnan veszi, hogy az lennék? – Hermione pontot tett a játszma végére. – Nyertem.
- Valóban. Tapasztalatot. Apropó, nem láttad véletlenül a professzort az új fekete talárjában? Érdemes megnézni, igazán impozáns látvány. Bár a professzort szerintem inkább a praktikum vezérli mint az esztétika, de most úgy tűnik rábeszélték egy elegánsabb darabra. Nem is értem, hogy történhetett...
- Nem. Nem láttam a professzort napok óta. Talán már hetek óta. Nem számolom az Időt. Csak hagyom, hadd csordogáljon.

Csordogál körülötted az idő... peregnek át a homokszemek az ujjaid között. Pedig minden nap, akár az utolsó is lehet. És ha visszanézel, még csak játék voltál. A szüleid reménysége, Piton üdvöskéje a barátaid megmentője... még a végén kereszten végzed, kicsim. Gondolta magában Narcissa, de valóban nem akarta bántani a lányt, úgyhogy inkább csak kedveskedve megkérdezte.
– Miért nem mentél haza? A magadfajta jó gyerekek, a szüleikkel szokták tölteni az ünnepeket.
- Nem mentem haza, mert így láttam jónak. Harry-nek szüksége van rám. Ron hazament, mert a családjának meg rá van szüksége.
– Biztosan hiányoznak. A Roxfort nem adhatja azt a melegséget, amit egy család. Egy szeretetteljes család – fűzte hozzá Narcissa mert eszébe jutott Bellatrix.
- Természetesen nagyon hiányoznak a szüleim. – válaszolt Hermione halkan, vékony hangon. Olyan volt, mint aki mindjárt elsírja magát. Suta helyzet volt, de Narcissa megpróbálta oldani a sajgó szívek bánatát.
Narcissa bánta már, hogy leült a lánnyal játszani. Mert mindazt, amiről beszéltek valójában üres fecsegésnek érezte. Nem érdekli őt Piton vagy Hermione szerelme, még a sajátja se nagyon. Pláne nem az, hogy öntelt bakfisok, hogyan élik meg, ha valaki szóba áll velük. Jelen tévedés csak egy újabb pont volt a mellett, hogy nincsen dolga ezekkel az emberekkel. Még gyorsan lezavarta a kedvenc varázslatát, ami segített megnyugtatni Hermione zaklatott lelkét. De a lányt kínzó kérdésekre, csak ő maga adhat majd választ. Még Piton sem, és senki más. Még jó, hogy Hermione győzött a játékban. Narcissa felnevetett magában. Hogyan is történhetett volna másképpen?

Narcissa, oldd a sajgó szívek bánatát. Egy pohár cukros vízben. Mondjuk:D
Nem tudom, h Luci akar-e írni, de keddig van csak gépközelben. Most még egészítsd ki Te, aztán meglátjuk.
Mindjárt kari!!!!!!
Yee!
:D
Ja, a Mikulásruhás Pitont még behajtom Harry-n! Vagy Pitonon… :D

- Black professzor! – szólt a nő után a lány. Már teljesen besötétedett. Nem látta tisztán a nőt, főleg, hogy az asszony már az ajtónál járt. Narcissa visszafordult, bár Hermione nem lehetett biztos benne, hogy megállt, azért folytatta, amit elkezdett. – Mi teljesen mások vagyunk. És nem az életkorunk miatt. De tudom, hogy…- itt Hermione kicsit elakadt, de a nő türelmesen várt. – Tudom, hogy a színtiszta jóindulat vezérelte, amikor ideült hozzám. Beszélgetni. Akármiről. És ezt… köszönöm. Akármennyire is felszínes volt az egész… - fejezte be a lány, és leborult az asztallapra. Narcissa tisztán kivette a körvonalait. Tudta, hogy a lány nem sír. Sokkal magabiztosabb és intelligensebb annál. De néha a néma, visszafogott könnyek a legrosszabbak.
 

Hermione valóban nem látott tisztán a sötét könyvtárban, így nem láthatta azt sem, hogy Narcissa már elment, még mielőtt a lány elrebegte volna megható szavait. Csak a fiatal férfi hallgatta Hermionét aki az ajtóban állt. Nézte a lányt, mosolytalanul, figyelő szemekkel. Engedte, hogy a szavak szárnyán röppenő érzések beléhatoljanak. Minden szótól egyre erősebb lett. Minden rezdülés szívdobbanásként futott végig rajta. Érezte a szomorúságot, az egyedüllétet és a lány lényét átszövő finom érzéskiséget. Szinte hallható volt a sóhaj, ahogy a lány lelkében kavargó néma fájdalmat magába szívta.
– Hoztam neked valamit. – állt meg Hermione mellett.
- Hogy?! – kapta fel a fejét a lány, amikor hirtelen találkozott a pillantása a fiatal férfiével, aki oly ismerős volt, mégis idegen… - Ki… - de nem fejezte be a kérdést, mert a férfi hosszú ujjai lágy ívet kavartak a levegőben, és nyitott tenyerén egy szépen csiszolt fénylő üvegcse jelent meg.
– Az el nem sírt könnyeid.
A feketehajú férfi a lány szemébe nézett és elmosolyodott. Kék szemeiben szikrát vetett a vidámság.
– Amit akarsz. Bármit megkaphatsz amit szeretnél.
– Hogy….?! – tátogta Hermione nagyon elmésen, mert perpillanat egyéb nem jutott eszébe. Nem is volt fontos semmi ebben a pillanatban. A fiatal férfi, legyen élő vagy holt, szellem vagy ember, olyan földöntúli békét sugárzott, ami betöltötte a termet, a szíveket és a lelkeket, az Élet csillogott a szemében, mégsem volt evilági. – Bármit? Akármit? – suttogta a férfinek, és lehunyta a szemét.
– Mondtam. Bármit. – kezét Hermione homlokához érintette és a lányt átjárta a hűvös nyugalom. Békesség ömlött szét benne, és ernyedten lecsukta a szemét. A férfi keze finoman masszírozta a halántékát.
– A büszkeség… fontos. Értékes. És a legtöbb hibát mégis büszkeségből követjük el. – A férfi keze már nem mozdult, csak finoman tartotta a lány fejét. Hermione örökkévalóságnak tűnő percekig ült a szavak és gondolatok nélküli sötétben. Mire újra kinyitotta a szemét férfi már nem volt ott.
A lány még sokáig érezte a hűs, nyugalmat adó ujjakat a homlokán, és úgy érezte, ha van szerelem a világon, az biztosan ilyen.
Aztán megrázta a fejét.
- Teljesen kezdek megkattanni! Már pasikról álmodok! – felpattant, és kilépett a sötét könyvtárból. – Black professzor? – kérdezte, de felelet nem érkezett, csak a képek kezdtek mocorogni keretükben, mert a lány pálcájának hegyén gyér fény gyulladt. – Narcissa?! – szólt újból a lány, de aztán elhalkult minden. Csend telepedett rá, a kastélyra, s mindenre. Várakozó, fülelő, áldott karácsony előtti csend, amikor muszáj békének lennie… s amikor minden a szent napra vár…
Hermione tudta, hogy nem Narcissa beszélt hozzá az előbb, a könyvtárban, hanem csak álom volt az egész…
Lába sebesen szedte a fokokat, és a pince felé irányult. Maga sem tudta, miért… Piton ajtaja előtt azonban megállt s nem kopogott. Nem csinált egyáltalán semmit. Álldogált egy ideig, majd firkantott pár sort egy pergamenre

( Uram! Remélem, az ünnepe olyan lesz, amilyennek szeretné. Tudnia kell, hogy… megértettem bizonyos dolgokat. Kérem, most az egyszer a szívét kövesse, s veszítse el a józan eszét. Amire készül, nem élheti túl a másnapot, amikor mindenki egy új év hajnalába kapaszkodik, s azt hiszi, megváltást kap. Semmi nem lesz tiszta, mire eljő az első nap. Ne tegye meg! Kérem… Hermione Granger )

Aztán letette a küszöb elé a papírlapot és becsúszatta az ajtó alatt, biztos, ami biztos alapon… egy röpke pillanatig azt várta, a férfi majd rányitja az ajtót és akkor majd kap egy-két kellemetlen mondatot, hogy mit keres itt. De Piton nem jelentkezett, ezért Hermione felbaktatott a pincéből.
Az előcsarnok csaknem üres volt. Valaki azonban kuporgott ( Barty! Szerelmeeeemm!:D) a nagyterem ajtaja mellett.
- Merlinre! Alinea! Neked nem lenne szabad itt lenned! – hajolt le hozzá a lány és meglepetésében szája elé kapta a kezét…

Alinea, kedvesem! Írj valamit, így, karácsony elõtt :)
Nos, ha nem is karácsony előtt, de írtam hozzá! Kavarjuk meg egy kicsit, míg Lucius nyaral:D

 

– Hermione! De jó, hogy itt vagy!
A lány arcán néhány könnycsepp futott végig.
– Ne haragudj, tudom, hogy nem szabadott volna idejönnöm, de nem bírtam ki! Teljesen egyedül voltam, már olyan sok ideje. Itt a karácsony, nekem meg egy ütődött házmanó volt az egyetlen társaságom.
Ahogy sietve mentek fel a toronyba, hogy minél kevesebben lássák a lányt, Alinea csak fél füllel hallgatta Hermione korholó szavait.
– Tudom, mind igaz, amit mondtál, de nemcsak a karácsony miatt vagyok itt. Kibírtam volna, ha nagyon muszáj, de igenis furcsa dolgok történtek a kastélyban, ahol voltam. Hoppá – csapott a szájára a lány – ezt lehet, hogy nem is lett volna szabad…de mindegy is. Lucius ígérete, hogy mindennap meglátogat, a többihez hasonlóan csak átverés volt! Megjegyzem, nem is számítottam másra – keményedett meg a pillantása – de hogy elhúzzon, és egyáltalán felém se nézzen azon a kísérteties helyen!
- Egy kastélyban voltál? – kapta el Alinea karját Hermione, és behúzta egy szobor mögé, mert gyanús árnyak közeledtek feléjük a folyosón. – Pszt..- intett aztán neki, és megvárták, amíg két mardekáros hülyegyerek elmegy előttük. –Szóval… Lucius Malfoy egy ismeretlen kastélyba vitt? És hogy jutottál ide? Áh.. – legyintett aztán a lány, és Alineára mosolygott. – Mindegy is. De mégis… mit láttál vagy éreztél ott? Hisz a kísértetekkel itt semmi bajod nincs.
– Tulajdonképpen semmit sem láttam konkrétan, de mégsem volt rendben minden, az biztos! Az a hely nem biztonságos a számomra, akármit is hisz Lucius, az biztos. Nem vagyok ijedős, de abban a házban van valami. Valami gonosz!
- Vigyázz ezekkel a kijelentésekkel, Alinea. – húzta ki a lányt aztán a szobor mögül Hermione, és beléptek a Griffendél-toronyba. – A szobámban fogsz aludni. Van egy pótágy. Egyértelmű, hogy máshol nem lehetsz. A mardekárban úgy tudják, elhúztál. Piton nem tudja, ugye, hogy itt vagy?! – villant Hermione szeme a barna lányra, aki csak nemet intett a fejével. – Szóval azt hiszed, rájöttek, hogy Malfoy hová vitt? De kik?? Csak nem… - kapta a szája elé a kezét Hermione.
–Nem tudom biztosan, de úgy éreztem, nem vagyok egyedül, és a mostani eseményeket tekintve nem tartom kizártnak, hogy nevelõapám védettnek tartott rejtekét szemmel tartja a Nagyúr. Már találkoztunk és akkor is ezt éreztem és pár napja, igenis megint észleltem, hogy ez a tudat, vagy jelenlét követ. Mondhatom, pánikba estem!
- Akkor itt nincs miről beszélnünk. – ült le Hermione az ágyára, és elővarázsolta a pótágyat Alineának. Fejcsóválva rágni kezdte a szája szélét, és a plafont nézte. – Tudjukki talán megneszelt valamit? Mi lesz az esküvővel?? Lehet, hogy ha ott maradsz, már nem is … vagy már… már Draco felesége lennél! – pattant fel Hermione. Piton. Bevillant neki, hogy ezt nem kalkulálták bele a tervükbe… próbált elmeüzenetet küldeni a varázslónak, de olyan felfokozott állapotban volt, hogy alig sikerült neki. Maximum foszlányok… és Alinea is beszélt közben. Hermione inkább rá figyelt most.
– Erre gondolok! Ezért is jöttem vissza. Azt gondoltam, vissza kellene térnünk a saját terveinkhez, és a Professzornak is tudnia kellene róla. De rád mindenképpen szükségem van! Nem bővelkedem barátokban! Ha tényleg tudta a Nagyúr, hogy hol vagyok, akkor mindenkinek biztosabb, ha azt hiszi, Lucius csak a szünetre vitt el, én meg eluntam magam, mikor egyedül maradtam. Ha meg nem, akkor vállalom, hogy beijedtem!
- Figyelj… Alinea… - nyelt nagyot Hermione. – Ez nagyon komoly ügy. Mi már mindent kiterveltünk… habár… egészen kusza az egész, és voltaképp nem ért senki semmit, de ez egy jó terv..:D – a lány felnevetett, röviddel ezután Alinea is. De aztán egyszerre abbahagyták. Hirtelen.
Mindketten valami gomolygó gonoszságot éreztek… Hermione tartott attól, hogy Piton érzékeli az ő negatív impulzusait…
- Alinea. Le kéne mennünk Pitonhoz. – indult az ajtó felé a lány mélyet sóhajtva. Ezt nem titkolhatja el, és nem is húzhatja az időt reggelig ( vagy milyen napszak van éppen… sosem tudja ez a… buta Hermajó! )Alinea bólintott.
Elindult a két lány. Hamar leértek, de az ajtó előtt elfogta őket a bizonytalanság érzése. Hermione aztán megköszörülte a torkát és bekopogott Pitonhoz.

Nos, Piton professzor! Segítsen a lyányoknak, vagy küldje el őket a Bahamákra… Herminek szép narancssárga bikinije van, passzol a csodaszép barna bőrhöz:D de inkább beszélgessen a kiscsajokkal. Alinea itt is előadhatná a paráját.

Piton sötétzöld hálóköntösben nyitott ajtót, de egyáltalán nem látszott álmosnak. Kissé meglepődött, hogy Griffendéles növendéke látogatja meg ebben a késői órában. Meglepődése azonban alig leplezett haraggá változott, amint észrevette Alinea Montclairt. Intett a lányoknak, hogy jöjjenek be. Leült az íróasztala mögé.
- Montclair! Mit keres maga itt?
– Sajnálom, uram, de kénytelen voltam eljönni onnan, félek és nem alaptalanul! Sajnálom, hogy gondot okozok ezzel, de muszáj volt! Éreztem, hogy nem biztonságos.
- Sokan az életüket kockáztatják azért, hogy megmentsék magukat ettől a méltatlan házasságtól. De a kisasszony bepánikol, a kisasszony elhagyja a rejtekhelyét! Ostoba!
– Lehet, hogy ostoba vagyok, és az is lehet, hogy nem rendelkezem kivételes bátorsággal. Igen, megijedtem, előfordul az én koromban –jegyezte meg csípősen a lány, mivel felbosszantotta tanárának mindentudó, kioktató modora – ám ha igazam van, nemcsak én voltam veszélyben. Lucius rögtön eltűnt, amint odaértünk, és nem tudom, a szándékai az utolsó napok fényében már nem is tűnnek olyan egyértelműnek…
- Malfoy mindent megtesz a fia biztonsága érdekében – húzta el a száját Piton. Jobb csuklója körül ismét lüktetni kezdett a törhetetlen eskü bélyege. Felpattant, fel-alá kezdett járkálni. Ekkor Granger is megszólalt:
- Professzor úr… - kezdte óvatosan. – Alineával úgy gondoljuk, a terv kitudódott… ez probléma lehet.
– Ha így áll a helyzet, annyit sikerült elérni, hogy kitolódik az esküvő időpontja karácsony utánra. Mindenesetre nem szeretnék Lucius helyében lenni... miután visszatér. A Nagyúr nem tűri, hogy bolondot csináljon belőle az a... – Piton gyorsan elharapta a folytatást.
– Nem tudom, mik a nevelőapám valódi szándékai. Lehet, hogy egészen más, mint a miénk, de ha bajba jut, akkor neki is segítenünk kell.! Mégiscsak…
- Nem, kisasszony. Nekem elsősorban és mindenekelőtt Draco érdekét kell szem előtt tartanom.
– Vajon tényleg csak az övét? Olyan nehéz elképzelnem, mi készteti erre és miért ez a szokatlan hozzáállás!
- Nem tartozik magára, hogy miért! Van valami ötlete, javaslata, ha már éjnek évadján rámtört?
– Már Hermionénak is elmondtam, hogy ha Voldemort figyelte is a kastélyt, ahol voltam, legfeljebb annyit tudhatott meg, hogy Lucius a szünetre odavitt engem, aztán magamra hagyott. Ennyit biztosan ki tud magyarázni. Én meg meglógtam, mert a tizenévesek már csak ilyenek – húzta el kissé gúnyosan a száját a lány – szeretném elkerülni ezt az esküvőt, de mást magam helyett mégse tennék ki veszélynek, ezért elmegyek, ám könnyebb lenne, ha olyasvalaki állna mellettem, aki nagy tudású, és jóval képzettebb nálam, akkor több az esélye, hogy mindketten megússzuk… élve – a professzorra nézett – Ennyi az én tervem.
- Meggondolom... – vicsorgott Piton. Látszott, hogy ez a megoldás lenne a legkevésbé elfogadható számára. Hamis esküvő lesz, ne feledje. Az lenne a legjobb, ha a szertartás napjáig minden érintett gyakorolna és képes lenne akár Alinea, akár Draco szerepét eljátszani... Most pedig menjen aludni, Montclair! Tűnés!
– Rendben, majd megpróbálom észben tartani, Uram! – szegte fel az állát Alinea a goromba kiutasítás hallatán, majd sarkon fordult és kilépett

Piton bevágta az ajtót a távozó Alinea után, Grangert azonban visszatartotta. - Magával még beszédem van. Hagyott itt egy üzenetet... – Piton nagyot nyelt, majd a lány elé tartotta a pergamendarabot Granger soraival: „...most az egyszer a szívét kövesse, s veszítse el a józan eszét...” – Mondja, udvarolni ne kezdjek magának?!
- Hát… ha akar… de biztos furcsa lenne… khm… - lépett hátra a lány két lépést, hátha Piton robbanni fog. – De… néha sokkal többet érünk el azzal, ha félretesszük kicsit a racionalitásunkat… nem csak szerelem van ám a szívekben… - harapta el a mondatot. – Én… én semmit nem bántam meg, amit szívből tettem. – nézett Pitonra, és kissé elpirult. ( eccer robbanna fel a feje!)
- Ne magyarázkodjon! Semmi oka rá, hogy zavarba jöjjön. Igaza van. Én sem bánok semmit. - Piton szembefordult vele és sokáig nézett a lány szemébe. – Sokkal többet megtudtunk egymás érzéseiről, mint amennyi az együttműködéshez feltétlenül szükséges. Ez veszélyes is lehet, hiszen az erősebb akaratnak önkéntelenül alárendeli a gyengébbet. Ezt... nem akarom. Most már ismeri az észjárásomat - ezért feloldom a konfluenciát. Továbbra is tudni fogja, hogyan döntenék s hogy mit miért tennék bizonyos helyzetekben. De mindig meglesz a szabadsága, hogy a belátása szerint cselekedjen. A mentális csatorna nyitva marad, így továbbra is üzenhetünk egymásnak – ha szükséges. Az érzelmek és az egyéb zavaró mellékhatások azonban már nem fognak átmenni.
- Mindenkinek más a jó. Uram. De ez bizonyára jobb lesz így a racionalitásának. – fonta keresztbe karjait a lány. Egy pontot fixírozott a szemközti falon.
- Hogy jobb lesz-e, azt nem tudom, de hogy könnyebb, az biztos. Mindkettőnknek – tette hozzá a varázsló. A lány mellé lépett, nagy kezét Hermione vállára tette és kissé megszorította. Halkan szűrte a szavakat: - Úgy vettem észre, hogy Ön, minden érthető ellenérzése dacára, valamennyire mégiscsak tisztel a tudásomért. Én meg azért, mert meg akar tanulni mindent. Éppen úgy tudja, mint én, hogy nincs jó és rossz varázslat. Egy éles vágással életet menteni és életet kioltani éppúgy lehet. – Azzal visszament az íróaszalához, a fiókból előhúzta a gyűrűt és átnyújtotta.
- Ennyire nem lehet rossz a helyzet, hogy vegyem el feleségül!? – mutatott rá a gyűrűre önkéntelenül. Tudta, hogy szemtelen megjegyzése talán olaj a tűzre, de nem bírta magában tartani… fiatalos báj vonta be arca bársonyosságát,( aá! Az milyen is?!) pimaszsága sokkal imponálóbb volt, mintsem gondolta volna.
Piton szeme alatt megrándult egy ideg, láthatóan nem tudta eldönteni, hogy a pimasz megjegyzés miatt most nevessen vagy veszekedjen. Inkább szigorú maradt.
- Nos, ez nem egészen az, aminek látszik. A fekete-arany Marvolo-gyűrű egy ősi Mardekár-ereklye - sőt annál is több. Egy Horcrux. Nem Voldemorté! A sors különös szeszélye folytán úgy lett megalkotva, hogy csak egy griffendéles hozhatja működésbe. Maga.
- Különös szeszély?! Mondanám inkább pocsék humorérzéknek, vagy szorgalmas butaságnak! – rökönyödött meg Hermione. – Egy horcrux?! Hát nem csak Vo… Voldemort képes ilyen gonoszságra?! És miért pont én?!
- Azért, mert magának adom - felelte magától értetődően Piton. Gúnyosan mosolygott, de a hangja komoly volt. – Ha már jegygyűrűt nem adhatok. – Az ereklyét a lány tenyerébe tette, ujjait rászorította. - Rejtse el! Legyen magánál, amíg távol vagyok. Egy hét múlva, mire a karácsonyi szünet véget ér, mindannyian többet fogunk tudni. Most jobb, ha elmegy. Hamarosan én is indulok. – Azzal a kilincsre tette a kezét, de a lánynak még volt mondanivalója.
- Várjon. Kérem. Volna itt még valami. Ha már a jövőt rendezzük az Élet színpadán. Beszélgettem Ms. Black-kel. Tudja, magas, szőke, szép nő. És állapotos. Nem gondolt még soha arra, hogy vele együtt…majd… - a lány beharapta a szája szélét.
- Narcissával?! Képtelen lennék együtt élni vele. Akkor sem, ha esetleg tőlem fogant a gyereke. Nem adhatom meg, amire vágyik. Nem tudok szerelmet hazudni, Her... Miss Granger! Azt sem tudom, mi az.
- Akkor már ketten vagyunk ezzel így ebben a kastélyban. Viszont a mi… különös kapcsolatunk… sokaknak szemet szúr… - a lány diplomatikusan akart fogalmazni, mert ez a mai párbeszéd már így is túlment minden eddigi határon. ( nemis…). – Szóval… sokan azt hiszik, köztünk szerelem van… és én sokat gondolkoztam ezen. Mivel nem tudom, milyen az, akár lehetne is… - ezt már csak suttogva mondta, de tudta, Piton minden szavát hallja, ezért lesütötte a szemét.
- Amit ön iránt érzek, az nem emberi érzés, talán nincs is neve - vonta meg a vállát Piton. Annyira valószínűtlen volt, hogy a Mardekár ház feje és egy griffendéles növendék ilyenekről beszélget késő éjjel. Piton arcán egy halvány mosoly suhant át, miközben érdes kezével végigsimított a lány hamvas arcán. - Ha tíz év múlva még létezne a varázslóiskola, ahol mindketten tanítanánk... Akkor lehetne köztünk... valami más, mint most. Maga az egyetlen, akivel lehetne. De éppen úgy tudja, mint én, hogy nem így lesz. Ezt az állást még senki sem töltötte be egy évnél tovább.
- Hát ön is hisz ebben az ostoba babonában?! – lepődött meg a lány. Meg sem mozdult, mert Piton ujjai még mindig az arcán nyugodtak. Hermione túl fiatal és tapasztalatlan volt még ahhoz, hogy el tudja csábítani a varázslót, pedig most… sikerült volna neki. Máskor nem. De most teljesen. Akarta, de rettegett tőle, és képtelen volt cselekedni. Ezért ujjaival óvatosan végigsimított a férfi kézfején, ám ahogy egymáshoz értek, villámcsapás-szerű érzés borzolta fel a lány érzékeit… ismeretlen érzés volt ez neki, megdöbbentő és bizsergető egyszerre. De aztán elrántotta a kezét, és elhátrált a férfitól.
Piton ellenállt a kísértésnek, hogy mégiscsak elveszítse a fejét. Biztos volt benne, hogy ha ennél közelebb kerülnek egymáshoz, egy életre boldogtalanná tenné a legtehetségesebb boszorkánynövendéket, akit valaha tanított. Ezt nem akarta. Meglehet, már így is túl messzire ment. Bízott benne, hogy a lány elég intelligens, hogy megértse.
- Nincsenek illúzióim – mondta végül a varázsló.
- Szomorú dolog az illúziók elvesztése, de illúziók nélkül élni sokkal szomorúbb… - motyogta maga elé, habár akár ordíthatta volna, hisz Piton értett minden szót, éppen ezért Hermione rá sem nézett. Nem. Nem nézhetett bele a mélyen örvénylő, fekete szemekbe, mert talán olyat tesz, amit nem lenne szabad…illúziót kelt. Odaadja önmagát, és akkor nem lenne visszaút. Nem. Jobb nem felnézni most. Kicsit várt még, aztán nagyot sóhajtott, és bátran felszegte a fejét. – Hová megy, uram?
– Egykori halálfalókkal találkozom, akik már nem a Sötét Nagyurat követik. Hanem engem. Ezt lehetőleg ne említse a barátainak.
Ám ahogy az ajtó kinyílt, Piton észrevette, hogy a szemközti oszlop mögött Alinea hallgatózik. Harry Potter és Ron Weasley pedig a folyosó homályos végén bukkantak fel Remus Lupin társaságában, aki most még Pitonnál is sápadtabbnak látszott...

Hermione, Alinea parázzatok, egészítsétek ki és folytassátok!

Hermione még egyszer Pitonra nézett, pillantásuk összefonódott, gyengéden és búcsúzóul. A lány felmutatta a tenyerét, benne a gyűrűvel, és zsebre vágta, odabiccentett még a varázslónak, majd megfordult, és elindult.
- Alinea! – intett a lánynak, amikor észrevette. – Itt vagy? Nézd! – mutatott a folyosó vége felé. – Lupin professzor! És Harry-ék! Menjünk oda!
 

– Hermione!
A tanár láthatólag nehezen vonszolta magát és sápadt arca nem csak betegségéről, de felindulásról is árulkodott. Kezét Harry vállán tartotta, támaszt keresve.
– A fiúk most mondtak el mindent, ez egész egyszerűen hihetetlen. Nem vehettek részt egy ennyire nehéz és veszélyes ügyben. Sokkal képzettebbek is belebuktak már abba, ha keresztezték Voldemort útjait. Jobb lenne, ha ti is hagynátok, hogy a rend…
–Már megbocsásson, professzor, - vágott közbe a Montclair lány – de ez csak ránk tartozik!
– Nem lenne itt semmi gond persze, ha egyesek, nem keverednének bajba. És ha betartanák amiben megállapodtunk. – prüszkölte Harry Alinea felé. – Meg tudod, mondani, hogy mi a francért nem tudtál a fenekeden maradni?
– El kellett jönnöm, majd később Hermione elmondja, én biztosan nem fogok épp neked magyarázkodni.
– Talán azért kéne éppen nekem magyarázkodnod, mert én fogom vásárra vinni a bőrömet, hogy neked ne kelljen örök életedben egy Malfoy-jal élned. Csak megér a dolog annyit, hogy válaszolsz, ha kérdezlek!
–Elég ebből! Bárminek is teszitek ki magatokat, az egyik legfontosabb dolog, hogy összetartsatok. Ha minden apróságon összekülönböztök, nincs esélyetek. Csak csapatként!(Hermione itt érts velem egyet, kérlek)
 

Hermione beleegyezően és lelkesen bólogatott (a gyönyörű, bozontos haja, röpködött közben) miközben Harry és Ron, Lupinhoz ugrottak, hogy támogassák kétoldalról. Lupin higgadt hangja a fiúkat is megnyugtatta, bár a megjelenése elég sok aggodalomra adott volna okot, ha a fiúknak feltűnt volna, és ha eszükbe jutott volna, hogy a kimerültségének talán nem csak a nemrég elmúlt telihold az oka.
– Gyertek velem, te pedig Hermione mondd el részletesen, mi is a helyzet, mert úgy tűnik, mióta a fiúkkal beszéltem, újra történt valami – sandított Alineára a tanár. - Tudnom kell mindenről. Természetesen segítek amennyire, tudok, meg amennyire Perselus hagyja –tette hozzá még igencsak halkan, miközben elindultak.

Ron, Harry, tiétek a pálya

Professzor… hüpp…
Szóóóóval! Alinea, kérlek, egészíts, aztán Lupinként írj valamit, és majd Harry is- Roncibaba az enyém!!! Stipistopp!

 

Harry azonban a következő lépcsőfordulónál hirtelen megállt és zavarodottan nézett a többiekre.
– Bocs, csak eszembe jutott valami, amit sürgősen meg kell néznem. Majd később mindent elmondok. Addig Hermione majd elmeséli, hogy mi történt. Majd nekem is elmondjátok. Majd később. – és már rohant. Lihegve érkezett a toronyba és előráncigálta a fekete könyvet a ládából. „hányadik oldal? Merlin segíts! Hányadik oldalon van az a rohadt recept?” Vadul lapozott ide oda a könyvben, de képtelen volt felidézni, hogy melyik oldal. Valamelyik 42..
talán a 142?
– 642. – szólt a hűvös hang, és a férfi előlépett a sötétből. – Harry! Figyelj arra, amit mondok! – A férfi hangjában türelmetlenség csendült. – Mit keresel ennyire?
– Volt a recept mellett egy megjegyzés, amit nem tiszta. Egy szó, amit lehet, hogy félre értettem. Ez itt látod... mert elmázolódott az írás. Farkas játéknak olvastam. De mi van akkor ha mást jelent? És... hogy kerülsz Te ide?
– Itt vagyok, mert itt akarok lenni. Az férfias játék. – Tobias elgondolkodva nézett Harryre, aztán vigyorogva elfordult. – Szerintem keresd meg Ginnyt.
– Ginnyt? Hogy jön ő ide? – Harry szíve össze-visszakalapált, mint akit rajtakaptak.
A férfi leült a fiú mellé az ágyra. A rugók meg se nyikkantak alatta, mintha súlytalan lenne. Félrerázott egy hosszú fekete tincset a szeme elől és halkan felnevetett. – Harry, Harry! Előttem nem tudsz titkolózni. Ne is próbáld – nézett a fiúra. – Aki a megjegyzést írta, az pontosan tudta, hogy az alakváltó receptnek van mellékhatása is. Jó lenne, ha nem úgy mennél az esküvőre, hogy ennyire kiéhezett vagy mint most.
– Mi? Nem vagyok! Kicsoda? Én? Hülyeség!
– Befejezted? Engem nem érdekel, hogy hogyan éled a nem létező szexuális életedet. De a bájital fokozza a nemi vágyat. – a férfi megrántotta a vállát. – Ha nem akarod, ne fogadd meg a tanácsomat. De az a lány kedvel téged. És elég tapasztalt már ahhoz, hogy ő legyen az első nő az életedben. Vagy jobban tetszik az a megoldás, hogy majd ráugrasz az Alinea képében megjelenő Pitonra?
– Mi??? Pitonra? – a fiú undorodva megrázkódott. – Egyébként is, hozzá nem érnék egy férfihoz, még akkor sem, ha éppen lánynak látszik!
– Akkor esetleg egy lányhoz, aki lánynak látszik? És szeret...
Harry elpirult és zavartan lehajtotta a fejét.
– És gondolod, hogy... szóval akarna velem lenni? – Harry szavai üresen koppantak a csendben. A látogatója már eltűnt. Harry sóhajtva csukta be a könyvet és bezárta a ládájába. Egy pillanatig megállt az ajtó melletti tükör előtt. Megpróbálta férfiasan összehúzni a szemét, miközben kidüllesztette a mellkasát, azután lemondóan sóhajtott és lerohant a klubhelyiségbe, hogy megkeresse Ginnyt.

Piton-Voldemort-Ginny
Pillanatnyilag (jan 2-ig) Te vagy az egyetlen működő terminál. Írj valamit. Nem ragaszkodom hozzá, hogy ezt folytasd. Harry simán túl lesz rajta(d) nélküled is.:DDD

Piton gyorsan magára öltötte szokásos fekete öltözékét, majd a folyosóról nyíló titkos átjárón át távozott, oda sem figyelve a totális információhiányban szenvedő és meglehetősen legyengült Lupinra. Néhány perc múlva azon a helyen volt, ahol semmilyen varázslat sem működött. A temető 42-es parcellájában, a nyitott koporsóban aludt néhány órát, de azonnal felkapta a fejét, amint a kriptaajtó halk nyikordulással feltárult.
A látogató magas, fekete férfi volt, mugliöltözetet viselt és nagyon hasonlított a néhai Sirius Blackra. A két férfi üdvözlésképpen kezet szorított.
- Elhoztad? – kérdezte Piton.
- Igen, parancsolj! – A látogató előhúzta kabátja zsebéből a medált. – Meg kell mondjam, Piton, csalódtam Dumbledore-ban. Ennyi idő alatt Voldemort egyetlen horcruxának sem bukkant a nyomára.
- Mert nem tartotta fontosnak, hogy megkeresse őket – mondta Piton. Azt meg ő nem tartotta fontosnak, hogy elmondja, a Marvolo-gyűrűt mégiscsak megtalálták, sőt, kissé módosította a tartalmát. – Az egész tervét Harry Potterre építette.
Regulus Black elhúzta a száját.
- Már tizennyolc éve élek a muglik között! Lassan azt is elfelejtem, hogy varázsló vagyok! Egyike az utolsó aranyvérű mágusoknak...
- Ne morogj, hamarosan eljön a te időd... – Piton már a medálra figyelt. – Nézzük!
Regulus Black aktiválta a horcruxot, mire a kripta sarkában megjelent egy fényes pont. Lassan emberi alakot öltött, kicsit rezgett, majd lassú léptekkel elindult a két varázsló felé. Közben megszilárdult és vonásai szakasztott másai voltak a látogatóénak.
- Te kicserélted Voldemort horcruxát – jegyezte meg gúnyosan Piton.
- Még jó – vigyorodott el Regulus Black, majd lekapcsolta a hologramot. – Remélem, meggyőztelek. Itt, ahol semmilyen varázslat nem működik és a horcrux mégis működik, csak azt jelentheti, hogy mindez nem varázslat.
- Elismerem.
- Látod... a muglik ugyanarra képesek, mint mi. És Voldemort ezt tudja. Nem véletlenül szövetkezik a fegyvergyárosokkal.
- Dumbledore annyira konzervatív, hogy a Roxfortban mi még mindig gyertyákkal világítunk – húzta el a száját Piton. – Semmilyen elektromos berendezés nem működik az ostoba védővarázslatai miatt...
- A medál viszont működik. Voldemort ismeri a titkot, nem lesz nehéz bejutnia.
- Én is attól tartok...
A két férfi még sokáig beszélgetett. Aztán Regulus Black visszatért a mugli munkahelyére, Piton pedig a Roxfortba.


Ginny Weasley-t nem volt nehéz megtalálni. A Griffendél klubhelyiségben kártyázott Dean Thomassszal, Seamusszal és Neville Longbottommal. Amikor meglátta az láthatóan izgatott Harry Pottert, hangosan felnevetett. A fiúk hamar kitalálták, mi történhetett Harry-vel.
- Szia, Harry, beszállsz egy partira? – kérdezte Ginny Weasley.
– Beszállni? Hogyne! – Harry tekintete a lány vékony blúzán átsejlő melleit bámulta és megnyalta a szája szélét. – A többiekkel együtt?
- Persze, hogy a fiúkkal együtt. Ötösben sokkal izgalmasabb... – kacagott fel a lány.
Harry megfogadta magában, hogy több hülyeséget ma már nem beszél,  úgyhogy megpróbált értelmes társalgási témát kitalálni, miközben a többiek láthatóan jól szórakoztak a zavarán.
– Ginny, nem beszéltél Hermionéval? Nem beszélt neked, rólam és arról, ami történni fog?
- Nem tudom, Hermione semmit sem mondott – vonogatta a vállát Ginny. – Itt nincsenek titkok. Ami a Roxfortot érinti, mindenkit érint. – Közben Harry Potter sliccét fixírozta. – Ami a Kiválasztottal történik, az meg különösen érdekes mindenki számára...
Harry követte a szemével a lány tekintetét és zavartan rántotta maga elé a talárját.
– Azt hittem mondta neked, hogy szeretnék veled találkozni. Mármint beszélgetni természetesen. Vagyis nem csak beszélgetni... A fenébe az egésszel! – Harry már dühös volt a hülye helyzet miatt és magában átkozta Tobiast, aki elhitette vele, hogy Ginny könnyű préda lesz. „Ha még egyszer előkerül, leüvöltöm a fejét” gondolta magában. Végül lemondóan nézett a lányra. – Mikor találkozunk?
- Majd a kviddicsmeccs után... Ha győzünk. Majd meglátjuk. Talán. Esetleg – nevetgélt kacéran Ginny és hátradobta a haját.
- Ha ennyire be vagy gerjedve, Harry, akassz a farkadra egy vödröt! – tanácsolta jóindulatúan Dean Thomas, majd összenevetett Ginnyvel, és a legkisebb zavar nélkül egy cuppanós csókot váltottak.
- Most akkor beszállsz? – kérdezte Ginny és megfogta Harry Potter kezét. Érezte, hogy a fiú libabőrös az izgalomtól.
Harry nem csak azt érezte, hogy a lány érintése nyomán kiverte a láz, hanem a furcsa érzést mintha önmagát kívülről szemlélné. Döbbenten érezte hogy odahajol a lányhoz és ujja köré tekerve Ginny egyik rakoncátlan vörös tincsét közvetlen közelről a fülébe suttog.
– Ezzel a fasszal jársz? Kispályás. És persze, hogy mehet hármasban. Engem nem zavar, ha Ő nézi. Ott leszek, ne félj. Észre fogod venni. – Harry elsápadva hallgatta a saját szavait, és még mielőtt észbe kapott volna a közeli fotelban üldögélő Cho felé fordult.
– Cho!
A lány úgy kapta fel a fejét, hogy látszott rajta, hogy eddig is hallgatózott. Most mosolyogva nézett Harryre, miközben szembogarai hatalmasra tágultak.
– Gyere! Meghívlak egy pohár valamire. Mondjuk a konyhába. Bár a szükség szobájában minden bizonnyal mást is találnánk, mint töklevet. – vigyorgott a lányra miközben
lerázta magáról Ginny kezét és elindult az ajtó felé. Nyomában az elégedett macska mosolyú Choval, aki nem tudta kihagyni, hogy egy gúnyos pillantást vessen a meglepődött Weasley lány felé.
Ahogy kimásztak a portrélyukon.  Harry érezte, hogy a magabiztossága egy pillanat alatt elszáll. A következő pillanatban a készséges Cho ujjait érezte, ahogy a kezébe siklottak, és megszorították. A lány ment elől, szinte maga után rángatva a meglepődött Harryt. Még érezte, ahogy a szükség szobája elé érve valami belódítja, mielőtt meggondolhatta volna magát. A pokolba Ginny-vel, futott át az agyán, miközben ámulva nézett körbe a helyiségben. Ezt biztosan nem ő kívánta, ez Cho vágya lehetett. A sok rózsaszín masnitól és fodros mindenfélétől Harry-nek viszketni kezdett a tarkója. Nem maradt ideje, hogy tovább gondolkodjon a jó ízlés határairól mert a lány karjai a nyaka köré fonódtak és a szobában elhalványultak a fények.

Na majd később részletezem. Volt ebben már minden, úgyhogy 18+-os ez már úgy is.:DDD
Rohadt hóesés.... jól itt ragadtunk.

Narcissa már vagy századszor gondolta végig az elkövetkező esküvőt és a körülötte zajló bonyodalmakat. Egyre biztosabb volt benne, hogy nincs más megoldás, csak ami az ő fejében kering.
Piton túl nagy kockázatot vállal. A gyerekeknek fogalma sincs róla, hogy mire vállalkoznak. Talán még Piton sem vett részt soha egy halálfaló-lagzin.
Narcissa megborzongott. Amikor több száz fekete ruhás egyszerre mozdul. A tánc ritmusa nyomán nem csak a föld döng. Hullámokat vet a mágia, amikor ennyi erő és hatalom feszíti a testeket. Az elme szabadulna a börtönéből és a varázslat sugárzása kézzel foghatóvá válik. Összekapcsolódnak és szörnyű-gyönyörű magával ragadó egységet alkotnak a résztvevők. Az ihlet és a megszállottság pillanatai, amikor jóra vagy rosszra is fordulhat bármi. De ott csak sötétség van. Mint a kiéhezett vámpírcsorda vetik magukat a felkínált áldozatra. Nincs a dologban már semmi fennkölt. Aljas, undorító mészárlássá válik.
A kezeket szennyező vérrel festik bíborra egymás ajkait. – Narcissa végighúzta a kézfejét a száján. – a vértől pirosló tenyerek lenyomatai mindenütt és az ünnepelt ifjú, vagy nem annyira ifjú párral már nem törődik senki, csak az a néhány halálfaló, akik szent kötelességük és az ősi hagyomány szerint végignézik, ahogy a tánctól extázisba esett pár elhálja az első éjszakát. A részvételük biztosítja, hogy a jövő halálfaló nemzedéke megszülessen. És suttogják, gyakorta nem biztos, hogy az ifjú férj az, akitől a gyermek fogan. Beleegyezésével, vagy akaratán kívül, többnyire a többi jelenlevő is megfordul az ara ágyában.
Narcissa előtt átsuhantak a saját esküvőjének képei.
Neki nagy szerencséje volt. A lakodalom nem Voldemort kastélyában zajlott. A gazdag és befolyásos Malfoy család bármennyire gyűlölte a muglikat és sárvérűeket, azt még jobban utálta volna, ha elegáns és pazarló szalonjukat vércseppek szennyezik. Természetesen a több száz meghívott között ott volt Voldemort követőinek színe-java. És az esküvői szertartás után, a Nagyúr volt az első, akinek kastélyába Lucius elrángatta.
Narcissa szája megrándult, mert abból az estéből csak egyetlen emléke maradt: a találkozás Pitonnal Voldemort sötét katakombáinak egyikében. A beszélgetés amire sohasem akar többet emlékezni, és ami mégis kitörölhetetlenül beleégett a tudatába. „Nem vehetem el tőled a magányodat. Nem adhatom meg, amire vágysz”
Narcissa belemarkolt a kandalló párkányon lévő ébenfa dobozban púposodó Hopp-porba. Belépett a kandallóba és kimondta az úti célt. „Gringotts”

Piton-Voldemort-Ginny

Végre egy magas labda!
Harry-t és Cho-t részletezheted Piton előtt...

Mert majd Pont Pitonnak fogja elmesélni... peeersze!:D

 

Piton útja Dumbledore irodájába vezetett. Ám az igazgató az íróasztalára borulva hortyogott, így az SVK-tanár nem tudott beszámolni neki a múlt éjszakai találkozójáról. Ahogy kilépett az irodából, egyenesen McGalagonyba botlott, aki egy újságot lobogtatott.
- Perselus! Jó hogy itt van! Ezt látnia kell! Nézze! – hadarta a professzorasszony és feldúltan nyújtotta át a Reggeli Próféta legfrissebb számát.


Megbízható forrásból származó értesülésünk szerint a hatalmas vagyonáról és kicsapongó életmódjáról ismert varázsló, Lucius Malfoy (42), aki nemrég szabadult az Azkabanból, elvált feleségétől, Narcissa Blacktől, nem sokkal azután, hogy az asszony állást kapott a Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Iskolában. A válás kimondására titokban került sor. Egy neve elhallgatását kérő, aggódó szülő munkatársunknak említette, hogy az asszony – bár kitűnő szaktekintély – rendkívül túlfűtött, és a válás oka bizonyára az volt, hogy az Narcissa Black professzor ismét gyermeket vár. Narcissa Black volt az utolsó, akit a gyanús körülmények között eltűnt kviddicsedző, Alexander Vidoc társaságában láttak. Állítólag az asszony még a köztudottan remeteként élő, köztiszteletben álló Perselus Piton professzorra is kivetette a hálóját...
Rita Vitrol

Piton szórakozottan végigfutotta a cikket, majd megvonta a vállát. Visszaadta az újságot kollégájának és továbbindult volna, ám McGalagony megragadta a karját
- Mi lesz most? – sápítozott McGalagony. – Ez botrányos!
- Ugyan már, Minerva! Mióta veszi komolyan azt a némbert?
- Perselus, gondolkodjon! Ha kiderül... Ha Tudjukki megneszeli... Aggódom Narcissáért! Hol van most? Ön miért nincs vele?
- Nem tudok annyi felé szakadni, ahányan bajba kerülnek a saját butaságuk miatt – csattant fel Piton.
- De hát hogy derülhetett ki?
- A gyerekek előtt semmit sem lehet titokban tartani. A Rend egyes tagjai pedig hajlamosak arra, hogy túl sokat fecsegjenek túl kevés információ birtokában. Ki szervezte be Narcissát?
- Lupin.
- Á, így már érthető. A kolléga úr nyilván kiszagolta, hogy Black professzor másállapotban van.
- Ön nem is aggódik? Hiszen a pletykák szerint ön is érintett...
- Senkire sem tartozik, milyen kapcsolatban voltam Narcissával!
Éppen a hetedik emeleti folyosóra értek, amikor kivágódott a Szükség szobájának ajtaja. A két tanár megtorpant, ahogy látta kitántorogni a tépett ingű, rúzsfoltos arcú Harry Pottert és az ugyancsak zilált külsejű Cho Changot.
- Már látom magam előtt a holnap reggeli szalagcímet – jegyezte meg kajánul vigyorogva Piton. - „Harry Potter elveszítette a szüzességét!” Ötven pont a Griffendéltől!
- Ugyancsak ötven pont a Hollóháttól! – tette hozzá McGalagony. – Szégyelljék magukat!
 

Cho begombolta a felső gombot a blúzán és gúnyos mosolyt villantott McGalagony felé. A következő szemvillanás a kaján vigyorú Piton professzornak szólt. A lány pár pillanatig a tanárt nézte, azután lemondóan megrázta fekete fürtjeit és szinte láthatatlanul elsurrant a professzor mellett, még mielőtt Piton gúnyos megjegyzései utolérték volna.
Harry kicsit kábán, de mindenképp elégedetten nézett a professzorra.
- Áááá.... Piton professzor! – a fiú vigyora leplezetlen önelégültségről árulkodott. – Mit csinál itt? Csak nem kukkolni jött? Mondjuk, lett volna mit... magának fogalma sincs... vagy mit tudom én miről van fogalma.... Érezte már amikor egy nő bőre felforrósodik az érintése nyomán? Nem, szerintem nem ismeri azt az érzést! Nem hiszem, hogy valaha is engedte egy is, hogy hozzáérjen. Azok a sóhajok... higgye el, ez megért 50 pontot!
- Kímélj meg a részletektől, Potter! – csattant Piton hangja. – Senki sem kíváncsi a szexuális életedre! Nehogy azt hidd, hogy ettől most férfiként fog rád tekinteni bárki is.
Piton gúnyolódása nem tudta letörölni Harry arcáról a vigyort.
- Professzor, maga biztosan nem tett ilyesmit. Hogy is tehetett volna? Ahhoz kellene valaki, aki korban magához illik, és hipnózis nélkül hajlandó közelebbi ismeretségbe kerülni magával. - Harry vidáman rákacsintott Pitonta, és fütyörészve elsétált a villámló tekintetű professzor mellett.
- A nem kívánatos következmények érdekében keressék fel Madam Pomfrey-t!
Azzal Piton elsietett, de volt annyi esze, hogy hárítópajzsot vonjon maga köré. Sok évvel ezelőtt, egy hasonló megjegyzésért James Potter és bandája egy tucat illegális átkot zúdított rá. Így is megingott egy pillanatra, amikor utolérte a nagyerejű átok amit Harry mintegy szórakozottan küldött utána, miután a fejében még mindig az az élmény járt ahogy Cho szemérmetlen mellbimbói megkeményedtek a nyelve érintésére. Piton meg sem fordult és Harry elégedetten surrant a lány után. Egy napra szinte túl sok öröm egy szeretkezés, és egy Pitonra küldött átok.
McGalagony tüntetőleg félrenézett, úgy mondta a távolodó Piton professzor hátának:
– 50 pont a Griffendélnek, amiért azonnal teljesítik a professzor utasítását!
Legszívesebben maga is megátkozta volna Perselust, amiért lerázza magáról a problémákat, mint kutya a vizet. „Kit érdekel, hogy Piton és Narcissa milyen kapcsolatban voltak. Nyilvánvaló, hogy milyenben. Barátságból senkinek sem születik gyereke”. Füstölgött magában a professzorasszony, miközben elsietett Dumbledore irodája felé.

Narcissa-Harry-Tobias

Narcissa suttogva beszélgetett a pult fölött áthajoló Charlie Weasleyvel. Az asszony idegesen keresgélt az elé rakott papírok között és a fiatal férfi, láthatóan már szinte gépiesen ismételte meg többedjére ugyanazt a mondatot.
- Nem, nem érkezett meg. Az összeg ami a rendelkezésére áll, itt látható – mutatott egy zölden világító számra egy pirosan villogó felett, ami olyan hosszú volt, hogy szinte végigért a pergamenen.
- Khm, khm. – hallatszott egy hang, Narcissa háta mögött. Az asszony idegesen fordult meg, és tekintete szembetalálkozott Dolores Umbridge vizenyős szemeivel. Az Varázsoktatási főosztály igazgatónője negédes mosolyra húzta száját, amitől arca egy jóllakott békára emlékeztette Narcissát. A nő fakóbarna haját díszítő rózsaszín masnis süveg láttán pedig megborzongott.
- Látta ezt, kedvesem? – csücsörített Dolores és Narcissa kezébe nyomta a Playwitch karácsonyi különkiadását. – Ahogy megláttam magát, eszembe jutott, hogy ez minden bizonnyal érdekelni fogja. Annyira sajnálom aranyom! A férfiak rettenetesek! A magunkfajta kiszolgáltatott gyenge nők, mindig a rövidebbet húzzák.
Narcissa viszolyogva nézte az előtte terebélyesedő gyenge nőt, majd Dolores szélesen mosolygó, lapos arcáról a címlapra siklott a tekintete, melyről Piton nézett vissza rá, integetve. Fehér szőrmeszegélyes tűzpiros talárja szétnyitva és láttatni engedte, hogy az említett ruhadarab alatt a tanár a férfiasságán kívül nem visel semmit. Narcissa egyetlen pillanat alatt felmérte, hogy a kép egészen biztos nem Perselusról készült. (nem csak a ruha miatt, de nem volt meg a 21 cm :D) Az álPiton szúrósan összehúzta a szemét majd unottan megvakarta a fenekét és szétvetett lábakkal leült a mögötte álló trónszerű székre.
– Mit akar ezzel? Nyilvánvalóan hamisítvány. – nyújtotta vissza a magazint Narcissa.
– Jaj, nem az! – Dolores fürkészően nézett a címlapon ücsörgő Pitonra, aki erre felugrott és vörös talárját a székre dobva, pózba vágta magát. Dolores döcögve felnevetett és pirosság öntötte el az arcát. – Ezt nézze, tolta a szőke asszony elé a Reggeli Próféta salátává olvasott számát. Belül nézze! Van benne egy érdekes cikk. A minisztérium számára mindenképpen érdekes. Még szerencse, hogy már elváltak, így a vizsgálat nem fogja érinteni a maga makulátlan hírnevét. Alexander Vidoc eltűnését azonban többen firtatják és érzésünk szerint –Dolores közelebb tolta békafejét Narcissához, úgy suttogta – ...érzésünk szerint Pitonnak is köze lehetett az eltűnéshez, és mivel a Professzort már jóideje szemmel tartják az ügynökeink, szívesen elbeszélgetnének Önnel. Mégiscsak együtt tanítanak. Csak tanítanak együtt, ugye? – nézett fürkészően az idegesen toporgó Narcissára.
- Csak, tanítunk. Nem középiskolás fokon...
– Nos, ezt majd később részletesen megbeszéljük, a minisztériumban. Valószínűleg a professzort is kikérdezzük. – nyalta meg vastag ajkait Dolores, és újra a Playwitch címoldalán pózoló Pitonra meredt.
_ Csináljon amit akar! - Csapta Dolores kezébe az újságot Narcissa, és kiviharzott az ajtón. Az utcára érve belerohant Luciusba aki éppen legújabb barátnőjét kormányozta a közeli étterem felé.

Lucius! Most, hogy visszatértél....
(Piton csak jan. 4-től.)

 

Lucius nem tűnt olyan elégedettnek, mint amilyennek kellett volna lennie egy ilyen kellemesen eltelt vakáció után. Az első napokban ki sem kelt az ágyból a kis Velvettel, aki percek alatt rájött, hogy élete legnagyobb hibáját követte el tizenvalahány évvel ezelőtt, amikor ostoba dacból, büszkeségből faképnél hagyta egykori lovagját. De most már nem ereszti semmi pénzért.
A férfin egyre jobban erőt vett a búskomorság, és sokszor percekig, hosszan meredt egy döngicsélő bogárra mielőtt leadavázta volna, vagy egy hanyagul feltörölt foltra.
- Mi a gond szerelmem? – húzódott közelebb a négy méter széles ágyon a nő Malfoyhoz azon a napon, aki egy türelmetlen mozdulattal arrébb taszajtotta a boszorkányt.
- Törődj inkább a sminkeddel, vagy szedesd le a szőrt a lábadról! – morgott a férfi ingerülten.
Velvet nem bántódott meg, hiszen gyerekkora óta ismerte a szőke varázslót, és sokakkal ellentétben sosem félt tőle.
- Ugyan már, látom, hogy napok óta emészt valami. Talán segíthetek! – cirógatta meg karcsú ujjaival Lucius mellkasát, aminek a hatására a férfi azonnal összerándult.
- Te dög! – mordult rá, majd egy gyors menet után szokatlan módon kitárulkozott a fekete hajú boszorkánynak.

Hiába Malfoy is öregszik...
- A vagyonom komoly veszélybe került, mivel a Nagyúr kapzsi módon szemet vetett rá, de nekem nemigen akaródzik átadnom neki.
- És mi az, amivel kényszerít? – kérdezte halkan Velvet.
- Két legyet akar ütni egy csapásra, a fiamat összeházasítja a Montclair dinasztia utolsó sarjával, és ezzel megkaparintja a két család horribilis összegű bankszámláját.
- És te ezt nem akarod persze. – jegyezte meg a boszorka, majd összeszűkült szemmel nézett a férfira – De gondolom, van már valami terved?
- Van, de egyre jobban kételkedem a sikerében. – komorult el még jobban Lucius arca.
- Elárulod mi az?
Lucius összevonta szemöldökkel pillantott az őt faggató nőre.
- Miért érdekel ez téged ennyire? Miért kéne bíznom benned? – kapta el az asszony csuklóját, és erősen megszorította.
- Szeretlek Lucius, mindig is szerettelek, de féltem a feleséged lenni, ezért mentem hozzá ahhoz az ostoba, vadbarom muglihoz, mert őt tudtam irányítani, ellenben veled. – válaszolt Velvet őszintén, feltárva ezzel nemcsak a lelkét, de az elméjét is a férfinek, aki így belepillantva az asszony rejtelmeibe, már nem létezett többé titok előtte.
- Most mit vársz tőlem? – nézett azért továbbra is bizalmatlanul, gőgösen Malfoy a boszorkára.
- Semmit, csak bizonyítani szeretnék. – felelt halkan Velvet.
Lucius óvatosan, épp csak a lényeget árulta el a nőnek, és azt, hogy mi az, ami igencsak zavarja ebben az egész álceremóniában.
A nő szeme azonban felcsillant, és beavatta a férfit egy gyorsan életre kelt tervbe, és ahogy Malfoy hallgatta úgy vált egyre szélesebbé a mosoly az arcán.
Az ötlet fantasztikusnak ígérkezett. Itt majd beszólhatsz egy kedveset majd Narcissa :D(ha hozzád ér valamikor)
 

-Lucius! Milyen kedves, hogy az utamba állsz! – húzta fel szépvonalú orrát Narcissa – Lenne egy kis elintézetlen ügyünk. Ugye tudsz róla?
Lucius mogorván nézett egykori oldalbordájára, és neki is egy kérdés motoszkált az agyában, amit azonnal tisztázni akart a nővel, de mielőtt megszólalhatott volna, a sarkon éppen akkor tűnt fel Alinea Lupinnal együtt.
- Te mi a jó büdös istenít, keresel itt? – ordított vérvörös arccal nevelt lányára, aki rémülten nézett nevelőapja homlokán egyre szaporábban lüktető érre.

Inno! Fuss az életedért :-DD Vagy szállj szembe, és olvass be nekem! Éld ki magad! :D
Felhívás egy párbeszédre!

Alinea hirtelen azt sem tudta, elrohanjon, vagy kezdjen magyarázkodni. Máskor is látta már ilyen állapotban Luciust, és tudta, sokszor csak a környezetének szólnak a dühkitörések, belül pedig a jéghideg logika uralja. De persze nála sosem lehetett tudni biztosan semmit. Vett egy nagy levegőt…
– Mielőtt elátkoznál, szeretett nevelőapám, jó, ha tudod, hogy féltett búvóhelyed maga a csapda számodra, így csak hálás lehetsz nekem!
- Miért kellene hálásnak lennem neked? – vörösödött most már el úgy istenigazából Lucius arca, az ujjai rángatózni kezdtek a puha bőrbe bújtatott kesztyűben – Biztos helyen voltál, és most nemtörődöm módon itt flangálsz ezzel a félszerzettel. – vetett lesújtó pillantást a meggörnyedt hátú Lupinra, majd elkapta a boszorka karját és visszarángatta a sikátor sötétjébe, hogy vitájuknak ne legyen tanúja az egész utca.
Velvet utánuk ment, még Narcissa is közelebb lépett volt urához, hogy minden szót halljon.
–Arról, hogy amit te oly ügyesen elrejtve titkosnak gondoltál, nem az! Nagyon is jól tudja Voldemort, hogy a tiéd, és megfigyelés alatt tartja, úgyhogy jó lenne, ha számot vetnél magadban, kiket is vittél oda, már persze a nyilvánvalókon kívül – biggyesztette a száját a lány.
Velvet apró mosollyal díjazta a fiatal boszorkány minden kétséget kizáróan neki címzett kis megjegyzését.
- Alinea, vegyél vissza, mert a végén közeli ismeretséget köt a nyakad a markommal. – tekintett jéghideg pillantással Lucius nevelt lányára, és ismét magára öltötte az évtizedek óta magán hordozott ridegség álarcát. – Visszatérve a kilengésedre, nehezen hiszem el azt, amit mondasz. Az a hely biztonságos volt!
– Márpedig biztos lehetsz benne! Igenis éreztem, hogy figyelnek!
Magában, pedig arra gondolt, hogy amikor elmondta a Professzornak és ő nem cáfolta rögtön a megérzéseit, tulajdonképpen egyetértett vele, bár ezt hangosan soha nem hallaná tőle. - Ismétlem, hálás lehetsz nekem. Csodálom, hogy te nem vetted észre, amit én, persze – tette hozzá gonoszul – bizonyára nagyon elfoglalt voltál!
Malfoy komoran maga elé nézett, és elgondolkodott a csitri szavain, Lehetséges volna, hogy a tarkopasz már régóta szemmel tartja őt és családját? Vagy pedig a jegy a karján nemcsak hívásra alkalmas, hanem egy beléjük épített nyomkövető varázs is?
Elsápadt a gondolattól, és tudta, minél előbb ki kell ezt derítenie. Alinea szemtelen megjegyzését most figyelmen kívül hagyta, mert érezte komoly problémákkal került szembe.
- Tegyük fel, elhiszem, amit mondasz, de áruldd már el nekem, hogy Te miképp fedezted fel a Nagyurat?
–Nyilván a Nagyúr nem hitte, hogy észreveszem. Óvatlan volt, mert nem tart sokra sem engem, sem más nőt és remélem én nem árultam el magam. Az ottlétemet, pedig a szünettel simán meg lehet magyarázni
- Úgy beszélsz róla, mintha csak egy tanulótársad lenne. Tudjukki nem ostoba! – förmedt rá Malfoy a mosolygós lányra.
– Ugyan, neked bizonyosan sikerül!
Lucius szájának a sarka egy pillanatra megrándult a nyilvánvaló hízelgéstől, majd ex-neje felé fordult.
- Ha hallottál mindent, akkor ideje lenne elbeszélgetnünk néhány dologról. Alinea, te menjél vissza az iskolába, és ha lehet ne nagyon hagyd el ezentúl. – Velvet felé fordult – Nem messze van itt egy házam, oda megyünk.
Megfogta a fekete hajú boszorkány kezét és hoppanáltak onnan.
Narcissa ingerülten követte őket, a saját házába, ami már rég nem Lucius tulajdonában van, de hát a varázsló sosem foglalkozott ilyen apróságokkal.

Lucius, nem futottam el!:)

Helyes, ne is:D
Hermione színre!!!!



Folyt.köv.

 

7. csomag