Reggel lett-. Hermione felébredt, és elborzadva vette észre, hogy csaknem meztelen.
- Mi,?!- ugrott fel. Körülnézett, de senkit nem látott a szobában, kezében pedig Malfoy levelét szorongatta.
- Micsoda rémes álmom volt!!! Merlinre! Mi történik velem?! Valami szőkével álmodtam… milyen meleg van itt… - legyezte magát, majd összekapta a ruháit, és kirohant a folyosóra. Korán volt még, a manók éppen, hogy eltakarodtak a helyükre, a konyhába. Hermione visszasettenkedett a Griffendél – toronyba, ezúttal vigyázva, hogy Frics és a büdös macskája ne vegyék észre. Ám az előcsarnokban még valaki volt.
- Alinea?! – szólította meg Hermione. Alinea megfordult.

Innocent kedves! Végre, hogy itt vagy!
Színpadra!

Lucius a könyvtárszobájában sétált fel s alá.
Ideges volt, hiszen a Nagyúr előtt igencsak vacakul állt a szénája.
A napló, majd a Misztériumügyi baklövés, majd az Azkaban eléggé lerontotta az ázsióját a halálfalók közt.

’Valami nagy dolgot kéne tenni, amivel visszaszerezhetném a Nagyúr bizalmát. Ez az ostoba Draco is képtelen arra, hogy elkapja ezt a kis sárvérűt, és a szolgájává tegye.’

Malfoy nem járkálhat be állandóan Roxfortba.
Valami kéne, de mi?
Pörögtek a fogaskerekek az agyában, majd bevillant.
Desirée...
A tüzes kis aurorlány, aki hónapok óta a szeretője....
Majd Lucius, egy jó kettyintés lehetőségétől felvillanyozva, amikor összehozza a kellemeset a hasznossal, farkas vigyorral az ajkain hoppanált a fekete hajú boszorkány londoni lakása elé.

Narcissa, csatlakoznál a kedves profhoz a kádba? Vagy nem? 
Luci, drága... kádban volt a legrosszabb! :DDD Soha többet!

Narcissa nehéz szívvel bújt vissza a takarója alá. Beszélnie kell reggel a férfival. Ha valaha is, akarnak egymástól bármit, akár csak közös munkát, akkor muszáj tisztázni, hogy mi történt a professzor és Alinea között. Illetve az, hogy „mi”... az tiszta, csak hogy hogyan... a „hogyan” az is tiszta, csak hogy miért? Igen ez az egyetlen kérdés foglalkoztatta igazán Narcissát. „Miért?” Lustán elnyúlt a meleg takaró alatt és szinte álomba merült, amikor megjelent a gondolataiban a kádban vacogó Perselus. Felkuncogott magában. Azután gondolatban elsimított egy tincset az alvó férfi arcából. Még a gondolattól is megrémült. Pitonnak nincs szüksége gondoskodásra. Nem tűrné. De álmodozni szabad. Mert így is, úgy is érzéketlen... és gondolatban egy hatalmas fürdőszivaccsal törölgetni kezdte a férfi sápadt fehér bőrét... és kiállhatatlan... végigmosdatta a vállait, egyenként megtörölve a kisebb nagyobb forradásokat....és morgós....a szivacs simogatóan siklott a férfi inas karján... és goromba... a szivacs belemerült a vízbe, úgy cirógatta az alvó mellkasát.... soha nem lesz ez máshogy. Ilyennek szereti. Miért? És Narcissának újra eszébe jutott Alinea. Gondolatban belecsapta a szivacsot a vízbe és hátat fordítva a szép álmoknak, dühöngve elaludt.

Már amennyiben lehet dühöngve aludni... Lehet. Biztos forrásból tudom. Én mondtam. :)))
Piton! varázsolj valami fekhelyet azután aludj! Vagy legyen reggel. És törd fel a jeget magad körül. Dologra!

Piton ébredése után csöndesen távozott. Eszébe sem jutott, hogy felébressze az asszonyt. Szerencsére a tömlöcét is üresen találta. A másodévesek pergamenjei kijavítva. Hermione Granger kitűnő munkát végzett. Mint mindig. Pillantása az összehajtogatott levélre tévedt. Gyorsan átfutotta Lucius Malfoy üzenetét. Homlokán kidagadt egy ér.
Más sem hiányzott! Nem érdekelte különösebben, miről ábrándoznak a csitrik. Csak azt nem értette, miért lehet érdeke Malfoynak, hogy őt eltávolíttassa a posztjáról! Arról a posztról, amelyet Tom Denem sohasem volt képes megszerezni! Amelyen a legtöbb szolgálatot teheti… Képtelen ötlet, hogy Lucius minisztériumi felügyelőbizottság elé akarja citálni, amikor az ő egzisztenciája is bizonytalan! Ugyan már, ki hinne neki? És mit érne el vele, ha távoznia kellene innen? Tom Denem nem is olyan régen felajánlotta Pitonnak, hogy legyen a Lélekvadászok Légiójának parancsnoka. Ő azzal hárította el, hogy most a Roxfort a legfontosabb…
Azt viszont tudta, hogy Dumbledore-ral előbb-utóbb beszélnie kell. De nem most. Első órája Sötét Varázslatok Kivédése. A hatodévesekkel…
Amikor berontott az osztályterembe, a diákok azonnal elhallgattak.
- Ma a tükörvarázslattal foglalkozunk – kezdte ridegen. – Érzékszerveiket megtéveszthetik, gondolataikat manipulálhatják. Hamis emlékekkel tömhetik tele a fejüket. És maguk védtelenek! Minden pillanatban ki vannak téve a sötét erők csábításának! Különösen azok, akik zagyva ábrándokat kergetnek. – Tekintete elidőzött Alinea Montclair pufók arcán. A lány azonnal elvörösödött. – Nem tudják megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól. Különösen akkor, ha tévképzeteik annyira intenzívek, olyan emlékhez kötődnek, amelynek képtelenek ellenállni, hiszen maguk is vágynak rá, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek. Kívánják őket… Mindent megtesznek, hogy újra bekövetkezzen…
Most már nemcsak Alinea arca volt piros. Piton tisztán érzékelte a feléje áradó tudathullámokat. A kamaszlányok sorra egymás után pirultak el. De a fiúk közül is jó néhányan lesütötték a szemüket.
- …és így válnak a sötét erők játékszerévé. Önként feladva minden ellenállást. – Anélkül, hogy hátrafordult volna, érzékelte, hogy Hermione keze a magasba lendül: - Nos, Granger kisasszony?
Rajta, Hermione, most villanthatsz egyet! Ilyen se volt még :)

- Piton professzor! Miért nem védte ki Ön is ezeket? Miért nem tudta megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól? Amit Ön kíván, miért olyan biztos, hogy meg is kell kapnia? – és Hermione jelentőségteljesen Alinea felé fordult. – Elnézést, professzor úr. De annak ismeretében, amit én tudok, nem vagyok hajlandó Öntől tanulni az SVK-t. – ezzel a lány felpattant, miközben mindenki őszinte megdöbbenéssel figyelte Hermione komótos mozdulatait, ahogy elpakolja könyveit, majd Piton elé lép.
- És a dolgozatom a fekete lyukakról. Viszlát, Piton professzor! – ezzel kilépett.
Piton villámló szemekkel nézett utána.
Hermione megkönnyebbült. Nem akarta látni Pitont. És Alineát sem.
- Undorító! Vérlázító dolog, amit ezek ketten…
Ekkor szólt utána egy bársonyos hang.

- Ms. Granger! Köszönöm a kitűnő asszisztenciát! – Hangja higgadt és gunyoros színezetű volt, mint mindig. Piton az osztályhoz fordult és közömbösen tovább folytatta: - Mint láthatták, maguk közül a legtehetségesebb is milyen könnyen áldozatává válik egy ostoba illúziónak. Ilyenkor már csak a tükör segíthet... Mint tudják, ha tükörbe néznek, a múltjukat látják. A kép, amely a tükörben önök elé tárul, mindössze egyetlen eseményhorizontnyi távolságra van a valóságtól. Vegyék elő a tükröket. Most pedig elmondom, hogy különböztethetik meg az illúziót a valóságtól…
Hermione zaklatott távozása után pontosan úgy folyt az óra, ahogyan eredetileg tervezte. Pitonnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, minthogy Malfoy mafla unokahúga és legtehetségesebb növendéke ostoba rivalizálásával foglalkozzon.
Óra végén, miután a társaság kivonult, belelapozott Hermione Granger dolgozatába

Narcissa! Ebéd a nagyteremben!
 

Narcissa ez úttal egyedül indult ebédelni. Vidáman kopogott a cipője ahogy végigvonult az asztalok között és néhány pillanatra megfordult a fejében, hogy leül a mardekáros asztalhoz, mint sok évvel ezelőtt. Biztosan feltűnést keltene – vidult magában. Érezte a hátának szegeződő szempárokat és ha egy kicsit figyelt, még azt is tudta, hogy ki milyen gondolattal néz utána. Persze ehhez nem kell nagy varázslat. Ha megfordulna, szembetalálná magát a kis Granger szúrós pillantásával. Megmagyarázhatatlanul tört fel belőle a vidámság arra a gondolatra, hogy küldhetne egy csuklást előidéző rontást a kisasszonyra. Nem értette magát sem, hogy mitől jutnak ezek a bolondos dolgok az eszébe. Szép dolog, ha úgy fog viselkedni mint egy diáklány. Elfoglalta a szabad széket Piton mellett és ahogy ránézett a sötéthajú férfira megint csak nevethetnéke támadt. Nem. Pitonnak nem lehet köze Alineahoz. Aki így fogja a villáját és ilyen akkurátus rendben sorakoztatja fel rajta az ebéd alkatrészeit... nos kizárt, hogy hirtelen felindulásból falnak, ágynak vagy bárminek döntsön egy csitrit. Bár, nem úgy néz ki, mintha figyelne arra, hogy mit eszik.
– Örülök, hogy itt tanítasz – szólt Bimba professzor Narcissához – Ne egyél a salátából! Rettenetesen elrontottuk! Ha lenyeled csiklandozza a torkod és zöld lesz tőle a szád, úgy egy óra hosszat! – Narcissa hálásan visszamosolygott és eltolta maga elől a salátás tálat. Találomra kiválasztott egy cukrozott fánkot és azon gondolkodott, hogy Piton – aki folyamatosan a semmibe meredt miközben ütemesen rágott – vajon észrevenné-e ha mondjuk a poharában levő vörösbort átváltoztatná töklére? Narcissa hangosan felkuncogott és szembetalálta magát Piton rosszalló tekintetével.
– Jó étvágyat Perselus! – mosolygott rá a nő.

Piton! Nem lehet csak „táplálkozni”! Tessék élvezni amit eszel! :) Mellesleg Te jössz.
Már megint? Hát semmit sem tudtok kitalálni nélkülem?:DDD

- Jó étvágyat – vágta rá közömbösen Piton. Megeresztett egy félmosolyt Narcissa felé, de nagyon gondterheltnek látszott. Közben Dumbledore fontoskodó tekintetét érezte magán.
- Délután várom – hunyorgott félhold alakú szemüvege mögött az igazgató. Piton oda sem figyelve bólintott. Draco Malfoy és Hermione Granger megvető tekintetét érezte magán. Szokatlan volt, hogy a mardekáros fiú és a griffendéles lány életükben először egyetértenek valamiben. Piton tekintete hosszasan időzött Hermione Granger feldúlt arcán. Közben egyfolytában érzékelte a láthatatlanul cikázó villámokat Alinea Montlcair és Hermione Granger között.
Amikor benyitott az igazgató irodájába, különös látvány fogadta. Dumbledore nem volt egyedül. Az asztalon a rossz emlékű merengő, tele ezüstösen fénylő gondolatokkal. Arccal előre a tálban Harry Potter. Dumbledore éppen újabb emlékfoszlányokat töltött a kőedénybe.
- Ah, Perselus, nem óhajt csatlakozni?
- NEM! – kiáltott dühösen Piton. A délelőtti kimerítő SVK óra után más sem hiányzott, minthogy egy tálban merengjen legutálatosabb tanítványával és ezzel a szenilis vén bakkecskével. Lehet, hogy valaha Dumbledore volt a leghatalmasabb varázsló, de most már csak árnyéka önmagának. – Miért hívatott?
- Nos, a jelentését ellenőriztük. Igaza van, Perselus. Magam is úgy gondolom, hogy Tom hatalma már sohasem lesz olyan, mint régen. Gondolja, hogy Lucius… - harapta el a szót az igazgató.
Harry Potter kábán nézett fel. Az igazgató visszanyomta a fejét a tálba.
- Figyeld csak Harry, milyen mintázatot látsz a kelyhen… - mormolta.
- Miért ellenőrizteti a jelentésemet? – csapott le ingerülten Piton. – Ha nem bízik bennem, akár új állás után is nézhetek!
- Tökéletesen megbízom magában, Perselus – igyekezett megnyugtatni az igazgató. – Ezért is bízom Önre, hogy szervezze meg a novemberi osztálykirándulást!
- Uram, ne kívánja tőlem, hogy még ezzel is foglalkozzam. Van épp elég bajom!
- Tudom, tudom – értett egyet az igazgató. – De ráfér magára egy kis pihenés…
- Nem – zárta le a vitát Piton. – Nincs más szándékom, minthogy végigmenjek a tanterven. Ha érdekli a véleményem, ostobaság volt minden évben új SVK-tanárt alkalmaznia. A tanulók ellenállási képessége siralmas! Itt van például ez a Montclair gyerek…
- Miatta ne aggódjon, drága barátom. Tudom, milyen csúnya pletykákat terjeszt. Ne is foglalkozzon vele! Hamarosan megérkezik egy auror, hogy lezárja az ügyet…
Piton nem volt kíváncsi a részletekre.
- Ha tehetek valamit a Rend érdekében, tudja, hol talál – vetette oda az igazgatónak, miközben kifelé indult. – Az osztálykirándulás szervezését pedig bízza Malfoy professzorra!

Lucius, kész-e már a terved?

Lucius kedvtelve nézegette karcsú derekú szeretője hátát. A nő éppen a hosszú fekete haját tűzte fel. A déli napfény táncot járt a hófehér bőrén.
Malfoy elégedetten sóhajtott, túl egy kimerítő vad éjszakán, majd egy finom reggeli birkózáson kellemes időtöltésnek érezte az ágyban heverészést.
Desirée kacér kis mosollyal a szája sarkában fordult a lustán nyújtózkodó szőke mágus felé.
- Csak nem elfáradtál? – vált csúfolódóvá a mosoly.
- Képes vagy kiszívni minden energiámat te rima. – kapott a nő felé, aki azonban kacagva ütötte félre a matató ujjakat, és öltözködni kezdett.
- Iszonyatosan le leszek cseszve, ha elkések. – morogta – Mordon már így is ki van rám.
- Mit akar az az eszelős? – hanyatlott vissza a párnákra Lucius.
- Annyira azért nem flúgos, hogy ne gyanakodjon rám. – komolyodott el Desirée.
- Akkor mindenre emlékszel, amit tegnap éjjel megbeszéltünk? – figyelt komoran a férfi a nőre.
- Lucius, én nem az ostoba szőke nejed vagyok! – csipkelődött a boszorkány – Bizonyítottam már a múltban neked, és az csak a finom ráadás, hogy szeretek veled kefélni. Ne aggódj! Kézbe veszem az ügyet Roxfortban.
Majd Desirée hoppanált.
Lucius a boszorkány távozása után kimászott az ágyból, majd egy frissítő zuhany és egy kiadós ebéd után távozott a lakásból.

Hermikém van kedved fogadni Desiréet?

Hermione kaptatott felfelé a toronyba az ebéd után. Látta Pitont és minden étvágya elment. Dühös kirohanása az óráról mázsás terheket vett le a lelkéről, de akkor is megundorodott ettől a tanártól.
Ha csak a fele igaz annak, amit…
’Miért irigykedsz, kis hülye?!’ – szólt rá egy hangocska belülről. Hermione megállt, s próbálta elhessegetni a kisördögöt.
- Hagyj békén! Nem érdekel az a halálmadár!
- Helló! – köszönt rá valakik. Hermione nagyot nyelt, majd felnézett.
- Őő.. jó napot.
- Remélem, nem zavartam meg a kis elmélkedésedet…- nevetett fel a fekete hajú nő.
- Nem.
- Remek! Merre találom Albus Dumbledore irodáját?
- Ki maga? – szedte össze a gondolatait a diáklány.
- Desirée Alzac. Auror. Nos?
- Hermione Granger. Megmutatom az igazgató irodáját.
- Köszönöm. – biccentett Desirée, majd elindult a fruska után.
Hermione- nak lövete sem volt, mit keres itt egy auror… de biztos jó oka van rá. Csakhamar odaértek, s épp akkor lépett ki a kőszörnyek közül Piton, amikor Desirée és Hermione odaértek.
- Köszönöm még egyszer, Hermione. – intett neki a fekete hajú nő, és Pitonra nézett, hogy engedje őt be.
Ám Piton nem úgy nézett ki, mint aki ezt annyira megengedné…

Piton!

- Üdvözlöm, Ms Alzac – köszöntötte Piton a csinos, fekete hajú nőt, mintha régi kedves ismerőse lenne. – Mordon említette, hogy benéz hozzánk a Roxfortba. Ha majd a hivatalos ügyeit elintézte, válthatnánk néhány szót az irodámban?
- Estefelé, Piton professzor – felelte kimérten az ifjú auror és belépett az igazgató szobájába.
Piton észrevette, hogy Hermione Granger ott leskelődik a kőszörny mögött. Rendes körülmények között nem fárasztotta magát azzal, hogy önszorgalomból tanítványai elméjében kutakodjon, de Granger vele kapcsolatos gondolatai annyira zavarosak voltak, hogy tennie kellett valamit. Délelőtti kirohanását pedig végképp nem tudta mire vélni.
- Egész jó anyagot írt a fekete lyukakról – vetette oda közönyösen a lánynak.
-Miért, mit várt, professzor úr? Készülni szoktam.
- No és hogy halad Montclair kisasszony korrepetálásával?
- Vele tökéletesen NEM haladok. Alinea mostanában másra vágyik, nem rám, azt hiszem. Képtelen figyelni, kérem, professzor úr, csak ön hathat rá, azt hiszem.
- Fogalmam sincs, honnan szedi az információit, de megnyugodhat: tévesek.
- Ez esetben nem hiszem, minden tisztelettel. – gunyoroskodott Hermione és szeme mintegy véletlenül Piton sliccére tévedt. – De megvan a saját véleményem, uram! – emelte fel a hangját a lány, egyre merészebben.
Piton szeme megvillant. A folyosó üres volt. Hirtelen mozdulattal elkapta a lány karját és berántotta az egyik oszlop mögé.
- Ne sivalkodjon itt nekem! Semmiféle magyarázattal nem tartozom sem magának, sem senki másnak! Holnapra pedig írjon egy kéttekercses dolgozatot arról, hogyan különbözteti meg maga a valóságot az illúziótól a tükörvarázslat segítségével!
- Mi folyik itt? – hallatszott a hátuk mögül egy jól ismert hang.
- Igenis, Piton professzor. – válaszolt Hermione jó hangosan. – De kérem, a melltartómat ne bámulja ilyen szemekkel! Csak az van benne, mint amit a múltkor talált! – ezzel elhúzott Narcissa mellett, rá sem nézve.

Hermione, face to face okoskodjál!
Utána Narcissa nagyjelenete jöhet…
A „nagyjelenet” büntetése. Perselus! Töltsd ki, azután küld ahová akarod.

Narcissa utána nézett az elrohanó kislánynak, azután Pitont nézte érdeklődve.
– Perselus! gombold be a slicced és mesélj! Mióta üldözöd a tanítványaidat a „szerelmeddel”?
Piton maga elé húzta a talárját, hogy eltakarja a nyitott sliccet, amiről Hermione szemérmetlenül levarázsolta a gombokat. (Nem jutott eszébe a gatyagombfelvarró bűbáj?!)
- Narcissa, te is tudod, hogy milyenek ebben a korban. Te sem voltál különb – villant meg a férfi szeme. – Fantáziálnak… Próbálom kellő higgadtsággal kezelni, de amit az a Montclair lány művel… És most Hermione is kezdi! – fakadt ki a professzor. - Bíztam benne, hogy legalább neki több esze van!
– Ugyan szívem, nem kell tiltakoznod, nincs vele semmi baj. A te korodban sok férfi megéli ezt. Kapuzárási pániknak hívják.
Piton megragadta az asszony karját.
- Narcissa, ne gúnyolódj velem! Épp elég baj, hogy az a vadbarom férjed elhiszi! Különben is, hogy lehettetek ennyire őrültek, hogy azzal a málé szukával akarjátok összeházasítani Draco-t? Ki ez a csitri? Mi köze hozzá Luciusnak?
– Perselus! Velem ne kiabálj! Feleslegesen heveskedsz. - lépett hátrébb az asszony. – És jobb lesz ha mostantól távol tartod magad tőlem. Legalább is addig mindenképpen, amíg el nem döntöd, hogy mit akarsz. Illetve, hogy kit akarsz.
- Másra sem tudsz gondolni… - húzta el a száját megvetően Piton. Titokban arra számított, hogy legalább Draco anyjában szövetségesre lelhet. Belátta, hogy tévedett. Nem, ilyen könnyen azért nem fogja feladni. Az asszonynak meg kell értenie, hogy… - Értsd meg végre: szükségem van rád! Nem mint nőre...
– Mennem kell. – Nézett Pitonra sajnálkozva az asszony. – Mivel kedvesen megemlítetted Dumbledore-nak, hogy szervezzek osztálykirándulást, most el vagyok látva feladatokkal. Ha pedig beszélni szeretnél a... hát nevezzük nevén... pedofíliádról, egy terapeutával. Tudod, hogy hol találsz.
Narcissa kedvesen megpaskolta Piton vállát és fogcsikorgatva távozott.
„Éjjel bemegyek hozzád…” – üzente a férfi gondolatban.

Piton! Mit is mondhatnék? Édes a bosszú...:)))) Próbáld ki! :)))
Akkor talán folytassa Lucius! Vagy inkább Desirée? Döntse el ő maga!

Desirée somolyogva figyelte a távozó Narcissát, majd az utána haladó Pitont.
Ezek ketten úgy el voltak foglalva egymással, hogy fel sem tűnt nekik a kőszörny félreugrása, mikor utat engedett az igazgató szobájából visszatért aurorlány számára.
Desirée már nem volt bosszús, hogy az irodában senki sem várta, nem tudta, hogy szándékosan csalták félre, avagy véletlen műve volt.
Bár a fekete hajú boszorka nem hit a véletlenben.
„Nocsak, nocsak, ezek szerint ez a sápatag szuka képes szeretni is.” – gondolta gunyorosan a nő – „Vajon Lucius sejti, hogy rá van mozdulva Piton a nejére?”
Az aurorlányt azért küldték ide, hogy nyomozás folytasson le a bájitalok mestere ügyében, természetesen Lucius levél nyomán indult el a vizsgálat.
Ez volt a hivatalos verzió.
A másik már keményebb falatnak ígérkezett, Pitont meg kell próbálni olyan helyzetbe kényszeríteni, hogy távozásra kényszerítsék az iskolából.
Mert ha a férfit kirúgják, akkor már nem lesz képes tovább kémkedni a Nagyúrnak, és akkor Voldemort nagyon, de nagyon csalódott lesz.
És akikben Ő csalódik, azoknak már harangoztak.
Lucius is laposkúszásban közlekedik mostanság a gyűléseken, és olyam apróra húzza meg magát, amennyire csak lehetséges.
Desirée megrázza derékig érő haját, és elindul a Nagyterem felé.
Ideje munkához látnia.

Hermikém

Desirée nem titkolta szándékát túlzottan, hogy Hermionét keresi. A lány szavaiban volt valami furcsa felhang, amire felfigyelt, miközben az Pitonnal beszélt. Meglehetősen szemtelenül…
- Az én időmben még nem így bántak a diákok a tanárokkal…pámpápááám…- lépett be találomra a nagyterembe. Ott elég sok diák ücsörgött, s néhány hatod – és hetedéves fiú meg is bámulta Desirée – t, aki feltűnően szép volt. Fekete haja dúsan omlott a hátára.
- Helló! – szólított meg egy ilyen bámuló ifjút. – Ismered Hermione …mi is a neve…
- Granger. – szólalt meg valaki mögötte. Desirée mosolyogva megpördült.
- Igen, úgy van
- Mit akar? – nézte Hermione a nőt.
- Beszélgessünk! – vonta félre a lányt. Leültek egy félreeső asztalhoz.
- Miről akar velem beszélgetni?
- Nem kertelek: Pitonról. – vetette hátra a haját, amire vagy fél tucat fiú sóhajtott fel.
- Ez nem igaz… - csóválta a fejét Hermi. – Úgy teng bennük az összes hormon, mintha nem is tudom….
- Ugyan! Kislány! – fogta meg Hermione idegesen doboló ujjait Desirée nyugtatóan. – Ez teljesen természetes! Megjegyzem, téged is ugyanennyien bámulnak. Csak kevésbé feltűnően! Kemény lány vagy. Ezt most megmondom rólad…
- Nem válthatnánk témát és mennénk el innen?! – ugrott fel Hermione.
- Rendben. – emelkedett fel Desirée is.
Hermione egyenesen a Griffendél – klubhelyiségbe vezette a nőt, mert itt senki nem zavarta őket. Főleg nem az, akiről beszélni fognak…
- Mit akar Pitontól? – vágott bele a Griffis csaj.
- Óh… - nevetett fel a fekete hajú nő. – Nyilván nem érted, mire céloztam… auror vagyok.
- Már említette. – bólintott Hermi.
- Piton miatt vagyok itt. Nyomozok utána. Kilengéseket tapasztaltak a bájitalmester háza táján. És valamiért azt hiszem, te sok mindent tudnál nekem mesélni.
Hermione habozott. Habár gusztustalannak tartotta, amit Piton tett ( ha meg nem tette, hát mea culpa… - de csaknem biztos volt benne, hogy megrontotta Alineát), de azért nem akarta egy auror kezére adni!
- Semmi biztosat nem tudok. Csak találgatok. Mint mindenki más. Piton professzor nagyon rejtélyes személyiséggel bír!
- Okos vagy. Láttam én rajtad. Semmi gond. Meg fogjuk érteni egymást. Idővel. – ezzel Desirée a lányra villantotta kétszázezer dolláros mosolyát, majd kisétált a toronyból.
A Kövér Dáma rosszallóan nézett utána…
Valaki pedig lesben állt az oszlopnál, s elkapta a karját. Szőke haja aranylott a fényben.
- Lucius… - ejtette ki lustán a nő a szavakat. – Mily régen láttalak!

Lucius! Labda visszapasszintva! Azt’ csak ügyesen!:D

A férfi megsimogatta a lány arcát, majd egy gyors csókot váltott vele az oszlop takarásában.
- Na, mit intéztél? – kérdezte aztán.
- Drágám – kacagott fel halkan a nő – Jól esik, hogy ilyen sokra tartod a képességeimet, de még csak húsz perce érkeztem.
Malfoy tekintete hideget sugárzott, mire Desirée megpaskolta a karját.
- Ugyan már, ne legyél ideges, most nem tudlak megnyugtatni. – az utolsó szavakat már a férfi füle mellé susogta – de hamarosan szerét ejthetjük egy szilaj csatának.
A holdhajú nagyot nyelt, és megmarkolta a boszorkány formás, kerek hátsóját.
- Te ribanc!
- Amit eddig megtudtam az az, hogy Hermione nagyon védi Pitont, pedig látom rajta, hogy tud valamit, de nem árulja el. Vagy azért mert egy átkozott griffendéles vagy szerelmes a profba.
Desirée rekedtes hangon felnevet.
- Talán Te kiszedhetnél belőle valamit. – pillantott Malfoyra – Néhány percre belepillantottam a kis agyacskájába és találd ki kire leltem?
Lucius kérdő tekintetére Desirée megnyalta a szája szélét.
- Téged. A kis griffis rólad álmodozik.
Malfoy gonoszul felröhögött, majd hirtelen megpillantotta Alineat a nő háta mögött, amint befordult az egyik sarkon.
- Na indulj, cserkészd be Ms Monteclart – paskolt Desirée fenekére – Én pedig kezelésbe veszem ezt a kis sárvérűt.
Majd szőke haját hátradobva távozott.
Desirée meg Alinea után indult, és hamarosan be is érte a diáklányt, aki ábrándos szemekkel közlekedett a folyóson.

Innocent!!!!Remélem most ráérsz:-))

Alinea magában mosolyogva haladt a Nagyterem felé. Látta megérkezni az aurort és azt is pontosan tudta, hogy kicsoda. „Remek – mivel a professzor becserkészése kissé akadozva halad, igazán jól jön egy kis segítség „ Úgy tett, mintha nem látná a felé siető nőt, amikor azonban az a nevén szólította, megpördült a sarkán. Színpadra – suttogta félhangosan.
– Nocsak, nocsak, a kis Montclair lány a Roxfortban – mosolyodott el az auror.
–Hát igen, Lucius elengedett, hogy több időt tudjunk Dracoval együtt tölteni – felelte „ártatlanul” a lány.
–Pedig én úgy hallottam, mostanában más figyelmére pályázol. Mennyire ostoba vagy!
– Nem hiszem, hogy köze lenne hozzá – nézett rá fölényesen Alinea
– Azt te csak gondolod, szivikém – felelte gúnyosan a nő – csak gondolod, lehet, hogy te még nem tudod, de pontosan ez ügyben vagyok itt. Hivatalosan is kivizsgáljuk a te kicsinyke románcodat a professzorral!
Ahogy Alinea arcára kiült a sápadtság, miközben a bájitalra gondolt, úgy ömlött szét a másik arcon a gúnyos mosoly. Narcissa Malfoy pedig ezt a pillanatot választotta arra, hogy csatlakozzék az érdekesnek tűnő csevelyhez…


– Desiré! Mennyire örülök, hogy itt látlak! – Lépett hozzájuk Narcissa. – Mindannyian olyan hálásak vagyunk neked, hogy kivizsgálod ezt a csúnya ügyet. – Belekarolt a feketehajú nőbe és a megkönnyebbült Alineat egy finom intéssel útnak eresztette.
– Igazán. Én is teljesen el vagyok képedve a dolgon. De biztos forrásból tudom, hogy csúnya rágalomról van szó.
Desiré acsargott magában ahogy a kis Montclair lány távolodott tőlük. Megpróbálta lerázni magáról az asszony kezét, de a vékony karok satuként fogták.
– Narcissa! Fölöslegesen játszod meg magad! Mindketten tudjuk, hogy Pitonnak mennie kell! – húzta össze a szemét a fekete boszorkány. Narcissa elengedte és szembefordult vele. A pálcája Desiré mellének szegeződött.
– Figyelj Te ribanc! Nem érdekelnek Lucius szukái de neked egy üzletet ajánlok. Békén hagyod Pitont, és cserébe nem piszkálom a kapcsolatodat sem Luciussal, sem vele... és pálcája a nő csuklójához ért. Desiré idegesen felnevetett.
– Ócska blöff, aranyom!
– Lehet, de bejött, mert tudod, hogy miről beszélek... – mosolygott rá hidegen Narcissa.
– Pitonnak vége! – sziszegett vissza a boszorkány. – Nem tudod megmenteni! Jobb ha nem ártod bele magad. Nem tudsz adni semmit cserébe, mert Lucius nem a tiéd.
– Csak azért van veled, mert velem nem lehet! – bájolgott Narcissa, majd Desiré mögé nézett. – Á! Mordon Professzor! – mire a fekete boszorkány rémülten fordult hátra. Narcissa gúnyosan felnevetett.
– Több hidegvért aranyom! – odahajolt Desiré füléhez, úgy suttogta – És jobb ha megvizsgáltatod magad! Tudod Luciusnak szokott lenni az a csúnya betegsége. Hm! Nem is értem honnan szedi! – azzal otthagyta a fekete boszorkányt és magában nagyon, nagyon reménykedett, hogy legalább annyi időt tud nyerni Pitonnak amíg az kitalálja, hogy hogyan is kerüljön ki a csávából. Azután, ha kikerült, akkor majd ő darabokra cincálja a kis Alinea miatt. Most viszont kihirdeti a kirándulást.

Hermike...kirándulás szervezés. Meg kell látogatnunk valami jó kis varázslatos helyet. Te olyan okos vagy, van ötleted? Tom apjának a sírját mint célt, Sárkány leszavazta. Nem értem miért ...:DDDDD

Ám Narcissa arra már nem gondolt, két csipkelődés közepette, hogy a Griffendél - torony jelszavát nem tudja… ezért most az asszony csak álldogált, és válogatott sértéseket vágott a Kövér Dáma fejéhez, amiért nem engedi be, aki felhúzta az orrát, és kisétált a képből. Narcissa aztán nem tehetett egyebet, leült az ablakmélyedésbe, hogy megvárja a kis csitrit. Magában dohogott.
Hermione csak nem akart jönni. Az arra menő diákok jól megnézték a csinos új tanárnőt, de nem merték megszólítani, Narcissa pedig nem akart mással beszélni, csak Hermivel.
Egyszer aztán feltűnt a lány, roskadozott a táskája a könyvektől. Narcissa se szó, se beszéd, odadobott neki egy pergament, mert elment a kedve a szócsépléstől, és sarkon fordult.
- Mrs. Malfoy! Azaz Malfoy professzor…mi ez?! – kiáltott utána a lány meglepve. Ám a nő már eltűnt. – Szuper! – morogta Hermione. – Túrós libatök! – mondta ki az idióta jelszót, amit a Dáma egy részeg éjszakán talált ki, s belépett. Egyenesen felment a szobájába, s kinyitotta a papírdarabot.
- Mi?! – kiáltott fel 5 perc múlva. – Kirándulás? Én?! Mi vagyok én?! Jaj, de utálom ezt! Mindig mindent én! Amúgy is, ez a cicababa nem ismer engem! Honnan tudja, hogy „zseniális szervezőkészségem” van?! – és lecsapta a papírt. – Hát rendben! Ha minden úgy lesz, ahogy én akarom, akkor már meg is van az útvonal! – és Hermione pennát ragadott.

Tisztelt Malfoy professzorasszony!

Habár ön még nem tapasztalta meg híres szervezőkészségemet, ezért meglepett, miért rám bízta a kirándulás programjait, hát, majd talán most bizonyítok. A kirándulást a következő hétvégére javaslom, hogy tegyük. Az útvonal pedig a következő:
Roxmorts – ba lesétálva elmegyünk a Szellemszállásra, ahol én már jártam, de nem akarom megfosztani a többieket eme csodás élménytől. Onnan ajánlom Weasley-ék Odúját, Molly biztosan kitesz magáért, és remek sütikkel vár minket. Habár tudom, ön nem szokott enni… de nem is kötelező. Utána kis kitérővel megtekinthetnénk a Spinner’s Endet. Ott Piton professzor lesz a kalauzunk. És vissza a Szellemszállásra, ahol aludhatnánk. Visszafelé a régi Denem-házat útba ejthetjük, vagy akkor, amikor Ön jónak látja. A Tiltott Rengeteg fakultatív program.
Várom a visszajelzést.

Tisztelettel: Hermione Granger

A lány elégedetten bólintott, és kisétált a klubhelyiségből. Malfoy asszonyt meg is találta, a nagyteremben.
’Hogy ennek semmi dolga soha!’ – és Hermione, úgy, ahogy Narcissa tette, odadobta neki a kis levelet, majd szó nélkül távozott.

Narcissa! Fogadd el az útvonalat, vagy ne:D rajtad áll!

Narcissa meglepődve nézett az elrohanó Hermione után. Reménykedett, hogy a feladat segíteni fog abban, hogy összebarátkozzon a teljesítményorientált kis pukkanccsal, de pillanatnyilag úgy látszott, hogy nehezebb dolga lesz, mint gondolta. Pedig Hermione sokat segíthetne. Pitonon... Narcissa elolvasta az ajánlatot és úgy döntött, hogy nem igazán erre gondolt. Odafelé talán időpazarlás bemenni a szellemszállásra és az Odú... nem akar rá gondolni, hogy milyen lehet... ezzel, a névvel... a régi Denem ház is bizonyára van, akiben viszolygást keltene, Perselus meg egészen biztos, hogy kiakadna ha ráeresztené a viszketegen vihogó hiéna sereget. A kislány nem sok helyen járt még. Ez kiderült. Nem csoda, hiszen muglik között nőtt fel.
Narcissa visszagondolt, hogy mi volt a legjobb kirándulás gyerekkorában... A Mary szoborpark. A szobrokkal, amik a hold első fényére, életre kelnek. Antik istenek vacsoráján vehetnének részt, miközben Hermész ott repked közöttük. Mesehősök igaz, de nagyon szórakoztatóak. És a furcsa kis liget, a tavon átívelő híddal, ahol minden kívánság teljesül. Valahogy... És ott van még a barlang az idők és terek kanyarulataival. Ott Pitonnak kéne észnél lenni, mert annak idején a saját osztálytársai közül volt, aki csak két nap múlva került elő és egy fejjel alacsonyabb lett, mint korábban. Lehet, hogy ezt kihagyják. Szóval egy éjszakai mesetúra! És Hermionét megkéri, hogy készüljön fel a görög mitológiából, hogy majd tájékoztatni tudja a csapatot arról, hogy ki-kicsoda. De az is lehet, hogy a kislány ezt csípőből tudja. Jobb is lenne, ha maga is utána nézne. Most így hirtelen csak Hádész jut az eszébe. „halálra dolgozza magát” mondta Zeusz. Jó szövege volt. A Párkákon is visítva röhögtek, mindaddig, amíg rá nem jöttek, hogy az olló a kezükben nem játék. Narcissa megborzongott. Úgy döntött, hogy ideje, hogy befejezze a hosszúra nyúlt kávészünetet.
Körbenézett a teremben, és megpillantotta Ront. A kis Weasley Hermione barátja. Ilyen messziről kell kezdenie a jótékonykodást, hogy Pitont ne vágják ki? Valami más lehetőséget kell találnia, mert ettől hosszú távon tuti elhányja magát. Odalépett Ronhoz és kedvesen megfogta a meglepett fiú vállát.
– Segítenél? A harmadévesekkel lenne órám, de nagyon megváltozott az iskola azóta, hogy idejártam. Elkísérnél? Nem szeretnék eltévedni valami sötét pincelejáróban.
Ron láthatóan elvörösödve és dobogó szívvel fogadta a nem kevéssé szexis tanárnő közeledését.

Hermike.. beszélgessél velem mint Ron, pár mondatot, azután találkozzunk össze és viheted! Kérhetem, hogy rajongjon értem egy kicsit (kicsit nagyon) a kis vörös. Jót tenne a lelkemnek. :DDD
(Engem mindenki utál!!! Brü-hü-hű! A hülye Piton is folyton másokkal hetyeg :DDD)

Ron vörös feje tetszett Narcissának. Aranyos kölyöknek tartotta, habár az ő fia mérföldekkel szebb volt… legalábbis az asszony szerint…
- Nem fog eltévedni. Szerintem. – nézett fel rá Ron. Ám látta, hogy a nő nem tágít. – De elkísérhetem. Habár a házim… - de legyintett egyet, aztán felállt, s még mindig kissé vörös pofával elindult a nő előtt. Nem tudta hová tenni Narcissát. Valójában utálta az egész Malfoy – bagázst, de ezzel az asszonnyal még nem beszélgetett sokat. Hát, most sem fog, úgy nézett ki… főleg, hogy Hermione ott olvasott egy padon, az előcsarnokban…
- Ron? – pattant fel. – Mit keresel itt? Leírtad már a…
- Elkísérem …ő… szóval…
- Malfoy professzort. – fejezte be Hermione és egy szúrós pillantást vetett a nőre. – Majd én továbbkísérem, Ronnak más dolga van, tanárnő! Elnézést. – és félrevonta a fiút.
- Szóval?! – dohogott a lány.
- Mit szóval, Hermione?! – rázta a fejét a kölyök.
- Mit hetyegsz ezzel a … nővel?!
- Nem hetyegtem! Megkért, hogy…
- És te rögtön ugrasz,mi?!
- De, hát ő egy tanár! Nem mondhattam, hogy nem!
- Na, igen! És az sem hátrány, hogy a fél melle kibuggyan a blúzból!
- Mér! Nagyon szép melle van! – vágta rá Ron.
Hermione erre már nem mondott semmit, csak a nagyterem felé mutatott. Ron visszakullogott. Mint mindig, most sem bírta követni a lány észjárását.
- Amint látom, engem keres. – fordult Narcissa felé Hermione. A nő azonban talányosan hátravetette a haját, de nem felelt.
- Nos, jó. Sajnos, nincs Önre több időm. Órám lesz. Piton professzorral. – tette hozzá Hermione és elindult felfelé. A SVK órákat a hetediken tartotta a a halálmadár…
Narcissa úgy döntött, még nem rohanja le a lányt. Először csak főjön a saját levében, és álmodozzon egyet Piton óráján. Utána úgyis Malfoy professzor fogja nekik szórni az igét…

Piton! Tartsa meg az órát, kérem! Aztán majd Nárcisz mongya el Herminek, mi bántja:D
Bocs, hogy néha Nárcisz helyett gondolkodtam, de megkövetelte a szövegkörnyezet…

Hermione Granger rettenetesen meglepődött, amikor a délutáni SVK-foglalkozáson nem Pitont, hanem Bimba professzort látta meg a katedrán. Azután eszébe jutott, hogy délelőtt ő maga döntött úgy, hogy nem látogatja többet a professzor óráit.
- De hol lehet Piton? – tűnődött. Elindult az alagsor felé. Piton cellájából hangfoszlányok szűrődtek ki. A lány a faajtóhoz lapulva hallgatózott.
Piton már nagyon várta Desirée Alzac látogatását. Egyszer és mindenkorra le akarta zárni ezt a méltatlan ügyet. Amint a hollóhajú lány belépett, a szemében szokatlan fény csillant.
- Megtudott mindent, amit akart Alzac kisasszony? – kérdezte a tanár.
- Majdnem. De még szükségem van az ön vallomására.
- Nem áll szándékomban vallomást tenni – szögezte le Piton. Tudatcsápjai közben mélyen az ifjú auror elméjében jártak. Hiába volt Desirée roppant tehetséges, az ő józan ítélőképességét is elhomályosította a szenvedély, amit Lucius iránt érzett. Nem volt ellenfél Pitonnak. – Megoszthatom magával annak az éjszakának az emlékét.
Piton a homlokához érintette a pálcáját, majd az ezüstös gomolyagot beletöltötte a kőtálba, amit Dumbledore-tól kért kölcsön.
- Ugye, nem szükséges, hogy jelen legyek? – kérdezte Piton.
- Ez esetben eltekintek tőle – felelte hűvösen az auror.
A fakó arcú Piton távozása után Desirée belezuhant a merengőbe….
Észre sem véve a folyosón settenkedő Hermione-t, az Északi Torony felé vette az útját.

…Azon az estén, a Malfoy-kúrián a legelőkelőbb társaság gyűlt össze. Piton nagyon idegenül érezte magát, ráadásul esélye sem volt rá, hogy Narcissa közelébe kerüljön. Az a kis szuka, Lucius állítólagos nevelt lánya le nem vette róla a szemét, ráadásul valami löttyöt is rajta akart kipróbálni a kis bestia. Piton szakmai kíváncsisága mindig is erősebb volt, mint a józan mérlegelő képessége. Belement a játékba.
Ahogy felhörpintette az italt, azonnal tudta, hogy Alinea Montclair a két legfontosabb összetevő arányát felcserélte. A lötty, ami minden bizonnyal szerelmi bájitalnak készült, igen erősen hatott a férfi… emésztőrendszerére.
„Már csak ezért is megérdemli az a kis hülye, hogy megleckéztessem” – gondolta Piton. Mivel azonban a szükség nagyúr, ahogy befejeződött a vacsora, rögtön elindult, hogy megkeresse a mellékhelyiséget. Ugyanakkor ez volt az egyetlen alkalmas időpont, hogy megbüntesse a vakmerő csitrit. Gyorsan életre keltett egy inferit. (Malfoy házának pincéjében mindig ólálkodott néhány élőhalott…) Tudta, hogy az inferi nem tesz mást Alinea Montclairral, csak amit a lány maga is kíván. Hát kapja csak meg! Legyen egy ilyen az első!
„Hülye kis ribanc…” – dohogott még magában. A Durmstrangban már a negyedévesek is felismeik az inferiket. Ha ez a lány még erre sem képes, akkor a lehető leghatásosabb lecke lesz! Később belátta, hogy tévedett… Túlbecsülte Lucius nevelt lányának értelmi képességét. Egyet tehetett, mióta a lány megjelent a Roxfortban. Semmibe vette…

Desirée felemelte a fejét a kőtálból.
Azt mindig is tudta, hogy Piton tanítási módszerei igencsak… sajátosak. Ám még emlékezett azokra az évekre, amikor kedvenc tanára SVK-különóráit látogatta. Az utolsó évben Mógus volt ugyan az SVK-tanár, de ő aztán Piton nyomába sem léphetett. Hiába volt vele Voldemort. A rend kedvéért Desirée ellenőrizte a hivatalos tantervet… Nos, igen. A hatodéveseknek kötelező foglalkozni az inferikkel.
„Akárhogy is, Piton feddhetetlen” – döntött az auror. Mindez azonban nem változtat Lucius tervén: a Sötét Nagyúrnak el kell veszítenie a bizalmát Pitonban…

Hermione… Több következetességet, ha lehet! De a kirándulás útvonala tetszik!

Mivel McGalagony professzor megtiltotta Hermionénak, hogy szabotálja az SVK- órákat, ezért ment a lány az előadásra. Semmi másért. Egyáltalán nem volt következetlen és nem szokott segget csinálni a szájából. Ha Mcgalagony nem fenyegeti meg, hogy azonnal hazaküldi, ha még egyszer nem megy órára, akkor Hermione nem jött volna. De most nagyon örült, hogy Bimba professzort látja a katedrán, és nem azt a mócsingot. De tudta, ez csak most van így. Minden bizonnyal Pitont felfüggesztették arra az időre, ameddig ez a Desirée itt ólálkodik.
’ Habár nem ellenszenves, nem olyan, mint Narcissa Malfoy’ – gondolta a lány, s jegyzetelni kezdett, mert Bimba tanárnő elkezdte az órát.
Ron viszont nem hagyta békén Hermionét.
- Mit pisszegsz?! – torkollta le a lány halkan a mellette ülő fiút.
- Mit akart az a nő?
- Milyen nő?
- Hát…tudod…
- Ja! Mrs. Malfoy! – Hermionénak még mindig idegenül hangzott a Malfoy-professzor megszólítás…- Semmit. Kért tőlem egy nevetséges kirándulási tervet. De tudom, hogy csak azért, hogy aztán röhögve a képembe vágja, hogy nem felel meg neki! Fogadjunk!
- Miss Granger!
- Igen, tanárnő? – nézett fel a lány vörös arccal.
- Mi olyan érdekes, amit Mr. Weasley- vel oszt meg és velünk nem?
- Semmi, elnézést…
- Akkor csendet kérek! – szólt szigorúan Bimba és folytatta a magyarázatot.
Hermione lenézően Ronra pillantott, majd a füzetébe mélyedt. Óra után rohant a könyvtárba, hogy minden leckéjével gyorsan végezzen, amikor valaki elkapta a homályos folyosók egyikén…

Lucius! A nagyjelenet!
;)

- Ismét összefutunk! – sustorgott egy hang a lány fülébe, akinek kissé megroggyantak a térdei, amit az idősebb Malfoy megjelenése váltott ki belőle.
- Ugyan már, mire ez az ellenkezés? – húzta be egy üres tanterembe a kissé ellenszegülő diákot Lucius.
- Hagyjon békén!!!! – kalimpált karjával a megrettent lány, mikor látta, hogy a férfi lezárta a menekülés útját. Hanglezáró bűbájt bocsátott a helyiségre.
- Tudom, mit akarsz, és hidd el én megadom neked azt, amire még az álmaid se képesek megadni számodra. ( jó tudom Lucius egy ritka beképzelt faszi, de így szeretem :D )
- Ugyan már, mit tud maga az ÉN vágyaimról. – vágott vissza Granger.
Malfoy nem nagyon foglalkozott Hermione szavaival, hiszen egészen mást üzent a fiatal csitri teste, mint amit a szája.
Apropó szája.
Malfoy hosszú időkre betapasztotta.
Granger hatalmas harcot vívott önmagával és életében először alul maradt.
De azért persze nem adta könnyen magát.
Lucius dühödten vágta szájon a beléharapó lányt, és fittyet hányva a további finomkodásra, letépte Hermione blúzát.
- Sose hittem volna, hogy nem hordasz melltartót. Bár ezeken nincs is mit tartani még. – nézett fitymálódva a lány pőre bőrére.
Granger arcán a könnycseppek folytak lassan alá.
Sose alázták még meg ennyire.
- Ugyan kislány, nem kell ez a színjáték. – nézett rá Malfoy, majd kioldotta a gatyája övét, és befurakodott a fiatal test rejtett zugába.
És meglepődött.
A sárvérű szűz
Volt.
Lucius bár meglepődött, de nem mutatta. Szerette mindig a friss húst, ha az első szexuális élményhez az ő neve kötődik, és a csitrik rá emlékeznek olvadó tekintettel.
Ezért visszavett a tempóból, és finoman szeretkezett tovább Hermionéval,
’Hisz az ölébe pottyant ajándék lenne a számára, ha a Potter kölök egyik legjobb barátját a rabjává tehetné.’


Desirée nem tett le róla. Hogy Alineaval is beszéljen az üggyel kapcsolatban, hiszen ő volt az, aki elhíresztelte ezt a valótlan...
Ekkor megtorpant, és dühösen a homlokára csapott.
’A piszok pincelakó, majdnem átvert. Megbuherálta az emlékeit, hiszen Lucius házát erős bűbáj védte az inferik ellen. Tehát azokat csak Malfoy lett volna képes megtörni. Ügyes, de nem eléggé.’ – húzta ördögi vigyorra a csodálatos ajkait. Sejtette, hogy Piton nem lesz könnyű ellenfél, de ő szeretett küzdeni.
Felizgatta.
Narcissa próbálkozásaival nem foglalkozott, Mrs Malfoy a vesztesek elvakultságával próbált ellene fellépni.
Feltűnt egy vörös üstök a folyosó végén.
’Ron Weasley’
Emlékezett rá, hogy bámult rá a kölyök a Nagyteremben.
’Potter barátja’
- Tudna segíteni nekem? – érte be a fiatal kamaszt, és rávetette legelbűvölőbb mosolyát.

Hermione nem hitte el, hogy Malfoy megtette… egyszerűen… de a teste cserbenhagyta. Sőt! Élvezte az egészet… kár, hogy összevérezte a padlót…de mindegy.
Amikor Malfoy lágyabb fokozatra kapcsolt, Hermione behunyta a szemét, és átadta magát a gyönyörnek. Annak az érzésnek, amit még soha nem élt át. Ám most a legszakértőbb férfi keze között, illetve lábai között…szóval…(naigen by Lucius)
És a varázsló végig csókolta a száját. Csak akkor hagyta abba, amikor feltört belőle a sóhaj.
Aztán lemászott a lányról, s végignézett rajta.

- Szólhattál volna, hogy nem voltál még férfival. – miközben rendbe szedte a ruházatát a mágus – Holnap várlak a kúriámon, este kilenckor. Ne is gondolj az ellenállásra, és ha mégis buta ötleteid támadnának, akkor javaslom erősen koncentrálj a szüleidre
Majd megragadta a lány nyakát, és nyersen, de mégis felkavaró szenvedéllyel megcsókolta búcsúként.
Hermione ábrándos pillantásától követve távozott a teremből.

Narcissa, aranyvirág ide a legkedvesebb sorát. :)

Narcissa meg éppen a pokolba kívánta az egész hülye kirándulást. Most akkor kinek is tegyen a kedvére? Piton a szellemszállást akarja. Ő maga nem akar valami Odú-ba menni... Dumbledore, meg az ő ötletei! Felőle mindenki oda megy ahova akar. Meg ez a sok lökött fruska is körülötte. Keverjen nekik Piton valamit és nyugodjanak le végre. Hát egyiknek sincs saját kicsi keze, hogy kielégülést találjanak? Persze, egy férfival más, sóhajtott fel Narcissa és hirtelen indíttatásból kilépett a szobájából, hogy keressen egyet...
Majdnem felborította a nekiszaladó Hermione, és Narcissa érzékeny orrát megcsapta egy ismerős illat. Lucius? Döbbenten nézett a tovasiető lány zilált ruházatára és átsuhant rajta, hogy beszélnie kellene a kicsikével. Aztán gonoszul felnevetett. Ugyan minek? Hermionénak miért legyen jobb mint neki volt? Mindegy már. Most megkeresi Pitont és lesz ami lesz kikérdezi vagy magára rántja vagy legyen már valami, mert ezt nem lehet kibírni! És Narcissa beleremegett a gondolatba, hogy milyen őrületesen akarja a férfit. Zavaros vágyakozása és csekély helyismerete lehetet az oka, hogy pillanatok alatt eltévedt az alagsorban. A fellobbanó fáklyák csak homályosan világították meg a boltíves folyosókat. A Roxfort területén nem lehet hoppanálni emlékeztette magát Narcissa, pedig úgy tűnik innen nem egykönnyen keveredik ki. Hol a francban van ilyenkor Piton, amikor szüksége lenne rá? Narcissa ijedtében és idegességében már már csaknem elsírta magát amikor végre talált egy ajtót. (nem volt rajta felirat, hogy „ki itt belépsz...” :)) A helyiség ahova belépett nem volt valami tágas és láthatólag nem is használta senki. Csalódottan fordult ki, de visszapillantva meglátott valamit, ami szíven ütötte. Azt a tükröt ismerte. Azt, amelyik pont ilyen volt, mint ez ami a fal mellé állítva lapul a sötétben. Egy átjáró. És ha egyszer már egy ilyen tükrön keresztül el tudott jutni Pitonhoz, akkor most is eltud. És Narcissa gondolkodás nélkül belépett a tükörbe.

A túloldalon nem Piton lesz, de itten most dramaturgiailag jobb abbahagyni. Voldemort csak belekerül a sztoriba... :)) ez a Narcissa egyre hülyébb... :DDD Hát sohasem tanul? :DDD

Piton... Te milyen sötét helyen laksz! :DDD Na, jövetkézzél, mert rég voltál.

Tom Denem feszült figyelemmel hallgatta főtanácsadóját.
- Szóval azt mondod, semmilyen módon nem tudsz megszabadítani a Potter kölyök vérétől?
- Még hasznát veheted, Nagyúr – felelte Piton. – A vére még nagyobb hatalmat ad neked. Általa képessé válhatsz arra, amit eddig csak ő tehetett meg.
Voldemort szeme összeszűkült. Képtelen volt kiigazodni a professzoron.
- A mugli apám csontjait még csak elviselem. A Potter kölyök vére… - mélyen beszippantotta a vér illatát. – Milyen üdítően fiatal! Csak úgy pezseg… De ez a hús… - Tom Denem undorral meredt a saját testére, ami valaha oly vonzó volt annyi nő számára. Mióta újra testet öltött, már csak a hűséges, ám cseppet sem vonzó Bellatrix fonnyadt bájaiban részesülhetett. Holott zsenge csirkékre áhítozott…
- Féregfark húsa minden bizonnyal nem a legszerencsésebb választás volt – igyekezett egyetérteni Piton.
- Másikat kell szereznem – látta be Tom Denem. Pillantása elidőzött Piton hullaszínű bőrén… Na nem. Ennél még a mostani is jobb. A legértékesebb testrészét, az agyát itt hagyhatná… Persze azért óvakodott volna attól, hogy a sajátjával felcserélje. De hát a gondolatait így is megosztja vele. Ennél többet nem várhat tőle.
- Az a feladatod, hogy hozzájuttatsz egy másik testhez – határozott Tom Denem. – Egy működő férfitestet akarok. Olyat, amelyiknek sohasem lankad le... Értesz, ugye? – nézett szuggesztíven Pitonra. Hirtelen döntött. – Hozd el nekem valamelyik Malfoyt. Vagy mindkettőt. Rád bízom, hogyan oldod meg!
Piton ügyesen elrejtette a határtalan megkönnyebbülést, amit érzett.
Ahogy kilépett Tom Denem legtitkosabb rejtekhelyéről, a sötét folyosón egy tétován bolyongó alakra figyelt fel.
- Narcissa! Megőrültél? Miért jöttél utánam?
- Annyira vágytam rá, hogy veled legyek! Perselus! Szükségem van rád! Most!
- Te szerencsétlen, tudod, hol vagy egyáltalán? – A férfi tudatcsápjai az asszony agyába hatoltak. Nem szívesen kotorászott Narcissa elméjében, de sokkal gyorsabban jutott ily módon a szükséges információkhoz, mintha megvárta volna, hogy a nő kinyögi végre, mit akar. Közben ő is tudatosította Narcissában, hogy mi történt az imént.
- Draco-t akarja? – sikított az asszony.
Közben a folyosó végén fiatal halálfalók bukkantak fel. Piton tudta, hogy azonnal cselekedni kell, mielőtt észrevennék őket.
Nem volt választása, befogta Narcissa száját. A sajátjával. Közben hoppanáltak…

Narcissa? A prof. rád bízza a folytatást…
Essünk túl rajta, mert tele leszek én is pattanással :DDD
De nehogymá, csak én... a franc beléd! :DDD Egyedül nélküled is tudok... :DDD

Narcissa nem kapott levegőt és becsukta a szemét. Az ismerős érzés a köldöke tájékán.. tudta, hogy hoppanálnak de pár pillanat múlva újra érezte a rántást ahogy a ruhája szétszakadt és a kezeket amik a csípőjére siklottak. Nem akarta kinyitni a szemét és nem akarta tudni, hogy hol van. Csak a férfit akarta érezni. A testében, a lelkében és mindenhol ahol csak hozzáférhet. Érezte Piton követelőző csókját a száján, a nyakán. Olyan pillanatok alatt lobban lángra, hogy nem is értette hogy bírta eddig. Beleolvadt a férfi ölelésébe és megadta magát az érzékeinek. Meglepődve nyitotta ki a szemét amikor a férfi eltolta magától.
- Megőrültél? – kérdezte Piton. – Mégis mit akarsz, mit tegyek veled? Bele is halhatsz! Ezt nem lehet… hoppanálás közben! Vagy mégis? – lobbant fel az intellektuális kíváncsiság a professzorban.
Narcissa elsőre nem értette a kérdést, csak azzal volt elfoglalva, hogy levarázsolja (pálca nélkül) Pitonról a hihetetlen sokrétgű ruhát. Vagy legalább annyit elérjen, hogy érezhesse a keze alatt a férfi inas testét.
– Nem tudom!, Nem érdekel! – suttogta, és hagyta, hogy Piton újra hevesen magához szorítsa. A férfi mélyen az asszony szemébe fúrta a tekintetét (csak azért is!), majd újra megcsókolta, még sokkal vadabbul, mint az előbb.

1. ...ledöntse az ágyra
2. ...ledöntse az íróasztalra
3. ...nekiszorítsa a falnak
4. ...maga alá gyűrje
5. ... simogató keze a combjai közé vándoroljon
6. mi van még?A franc tudja, hol vagyunk...
... lefogja az asszony simogató kezét (ki mondta, hogy Piton is akarja?)
(Akarja, de attól még nem fogja megtagadni az elveit..:)
7. ...felöltözzön :DDD

Narcissa szemei hatalmasra tágultak, a szája elnyílt és semmi más nem érdekelte, csak a testében tomboló követelőző vágy. ( Ki beszél itt szerelemről?:))
(Piton…)Na. válassz Perselus, azután visszaadhatod de nem hagyhatod rám az egészet. Az egy más történet... :DDD Majd legközelebb...

Piton azonban még a szerelem hevében is képes volt megőrizni a józanságát. Két csók között, a nem-tér-nem-időben forogva elmormolt egy varázsigét.
- Statum temporis!
Megállt az idő.
Sűrű fehér ködgomolyag vette körül őket.
Maguk voltak, távol mindentől, elrejtve minden kíváncsi szempár elől.
- Nem vagyunk biztonságban. Legalábbis, nem sokáig – mondta rekedten Piton. Kiszabadította magát a ruháiból annyira, hogy megadhasson Narcissának mindent, amit az asszony kívánt. Közben éberen figyelt.

(mit? Foci meccset néz? :DDD)
Na, igyekezz! Jönnek a dementorok…vagy mit tudom én! Aztán érkezzünk vissza a Roxfortba és jöjjön Innocent!
Vazzz! ilyet nem lehet csinálni!!! Elvből lerugom magamról aki ilyet kiejt a száján! Dögölj meg Perselus Piton! Illetve Sárkány! Vagy ki-kicsoda is most... :DDD

Az asszony érezte a férfi testében is a fellángoló vágyat de a magány ami a tudatára szakadt, hirtelen kijózanította. Persze, lehetne rutinból, érzések nélkül csak a kielégülés kedvéért... De Narcissa valójában másra vágyott. A férfi lelkét akarta. Szerette volna átélni az extázis tetőfokán egyetlen pillanatra, hogy nincsen egyedül. És ez volt amit Piton valószínűleg soha nem adhatott meg neki. Narcissa fázósan összehúzta magán a széthasadt ruhát és egy könnyű csókot lehet a férfi szájára. Ha megválaszthatta volna a halála pillanatát, akkor most szeretett volna meghalni. Hogy soha többé ne érezze a viszonzatlan szerelmet. És az indulástól számítva, pontosan 2 perc 14 másodperc múlva újra a Roxfortban voltak. Narcissa nem nézett hátra és nem akart foglakozni a férfival. Szeretett volna minnél előbb visszaérni a szobájába, és beleálmodni magát egy másik világba ahol Piton szereti őt.

(Na, cseszd meg... ez megint az Elfújta a szél... )
Alternatív változat: Lehet szavazni...
Nem lehet. Az érintettek konszenzusra jutottak!

Piton szerette őt… Nem e világi szerelem volt, amit érzett, és nem tudhatta, hogy Narcissa képes-e elviselni az időn-kívüliséget, ami számára a természetes létállapot volt. De azt tudta, hogy most vele kell maradnia. Narcissa nem halhat meg!
Ő nem halhat vele! Ha akarna sem tudna, mert… nem képes rá!
Összeszedte minden akaraterejét, hogy visszahozza Narcissát, mielőtt túl messzire távolodna tőle.
Közben az idő nyila visszafordíthatatlanná vált. Piton megtartotta az asszonyt az öröklét peremén.
Élet és halál küszöbén…
És akarta a beteljesülést.
Az asszony úgy simult a karjaiba, mintha örökké egymáshoz tartoztak volna. És a mozdulat ahogy a férfi hímtagját magába vezette olyan természetes volt, hogy Piton fel sem fogta, hogy soha senki nem ért még hozzá így. Az asszony heves lángolása és csípőjének ringó mozgása magával ragadta a férfit és Piton becsukta a szemét, hogy belevesszen a pillanatba. Érezte a hátán az asszony körmeit és érezte a saját kezében ahogy az asszonyba mar. A szájuk egymást tépte és úgy kapkodták a levegőt, hogy szinte beleájultak. A szenvedély eggyéolvasztotta őket és 2 perc múlva, 12 másodpercre, magával sodorta őket a semmi. Amikor szétváltak, lihegve zuhantak neki a falnak. A Roxfort alagsorában voltak megint és Piton volt aki hamarabb öszeszedte magát. Egy finom pálcamozdulattal rendbehozta a ruhájukat. Végigsimította az asszony arcát és bizonytalan léptekkel otthagyta.
Narcissa értetlenül nézett Piton után. A szíve még mindig össze-vissza kalapált és szextől és a hoppanálástól összekavarodva elindult a szobája felé.

De a mai nap nem adta magát ilyen könnyen és az elsőemeleti lépcsőfordulóban szembetalálkozott Alineával aki rémülten hőkölt hátra amikor meglátta a kócos és kipirult Malfoy professzort.
– Veled, majd később beszélni akarok. – suttogta oda Narcissa és a kezét a szájához kapta, mert gondolatban még mindig érezte Piton csókját az ajkain.

Innocent... villants valamit. Én megyek maszturbálni. :DDD
De közben beszélhetünk, ha akarod. Tudok olyat is... :DDD

„Hát ez furcsa” nézett Narcissa után Alinea. Ez a ködös tekintettű tántorgás valahogy ismerős volt. Sok nőt látott Luciustól így kitámolyogni. Összeszűkült a szeme, amikor rájött, kinél is tölthette az időt nevelőanyja. A közhiedelemmel ellentétben nem volt szerelmes Pitonba, de rettenetesen kívánta a férfit és vágyott a be nem fejezett kaland végére. Szüksége volt a varázslóra a Dracoval közös terveikhez. „Ezt nem hagyom annyiban, nem fogja elhalászni az orrom elől, az egyszer biztos”– dühöngött magában, miközben az alagsor felé vette az irányt. ”Nekem jobban kell Piton, Narcissa meg tudja védeni magát”
Amikor bekopogott a tanárhoz, már tudta, mit fog mondani.
– Montclair! – húzta el a száját megvetően Piton, amikor Alinea belépett. Ugyanazt a pillantását vetette rá, amit eddig kizárólag az utálatos Harry Potter számára tartott fenn.
– Azért vagyok itt, hogy ezt megbeszéljük, pontosan azért!
Piton felvonta a szemöldökét. A kislánynak nyilvánvalóan elment az esze. Beállít ide köszönés nélkül és úgy tesz, mintha tudná, mi jár a fejében. És… igen. Piton undorodva vésett egy „B”-t Harry Potter legújabb dolgozatára. Aztán felrémlett benne, hogy Alinea esetleg egészen másról szeretne beszélni vele, de fogalma sem volt, mit akar. Amikor a lány igazgatni kezdte a talárját és keble úgy lüktetett, mintha ki akart volna esni belőle, Piton flegmán odavetette:
– Menjen a gyengélkedőre! Madam Pomfrey tudja kezelni a problémáját.
– Akkor is hallgasson meg, vagy most azonnal indulok Desirée Alzac-hoz, és talán önnek sem mindegy, mit fogok neki mondani!
Piton az érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül vetette oda a lánynak:
– Arról beszélgetnek, amiről csak akarnak. Semmi közöm hozzá.
– Véleményem szerint nem az én emlékeim hamisak!
Piton a merengőre meredt, ami órák óta az asztalán volt, őrizetlenül. Ezáltal el is veszítette a hitelességét. Akármi volt is a tartalma, Piton tudta, hogy semmiféle számára szükséges információt nem tartalmaz többé. Nem lehetnek olyan fontosak, hogy hiányát érezze.
- Evapores! – mondta egykedvűen. Az emlékek szertefoszlottak. – Nos, mit akar, Montclair kisasszony? Hallgatom!
– Én magát akarom, de ezt úgyis tudja! Ezen kívül még néhány csekélységben kérném a segítségét magam és Draco számára. Mindketten jól járunk, ha sikerül!
- Ha bármi mondanivalója van Draco-val kapcsolatban, azt Malfoy professzorral beszélje meg – felelte higgadtan a tanár.
- Professzor, beszélgessünk! Engem nem zavar, ha közben maszturbál, tán még segítek is!
Ez volt az a pillanat, amikor Pitonnal fordult egyet a világ. Nehezére esett megőriznie a komolyságát.
- Miss Montclair! Az említett tevékenység egyszemélyes. Ha ketten játsszák, az már minimum petting. De talán beszéljék meg a részleteket Hermione Grangerrel!
Nem volt szüksége semmiféle varázslatra, hogy kitalálja, mi jár a lány fejében. Felpattant az asztal mögül és fenyegetően közeledett Alineához, aki fülig vörösödött és reszketve hátrált. Piton kajánul elvigyorodott.
- Húzza fel a talárja ujját! – utasította a lányt. Alinea a fejét rázta és tovább hátrált. Piton elkapta és ő maga tette meg. Elég volt egyetlen pillantást vetnie a lány bal alkarján az izzó jegyre és elkomorodott. - Most azonnal velem jön Dumbledore-hoz!
Mielőtt Alinea megnyikkanhatott volna, házvezető tanára máris magával vonszolta.

Narcissa! Dumbledore-hoz megyünk, Te is legyél ott!

Az igazgató szobájából hangos nevetgélés szűrődött ki. Narcissa összedugta a fejét Dumbledore-ral a titokzatos pergamen felett. Az igazgató dörmögve felkuncogott és ujjával megbökdöste a talányos papírt. Az ábrák össze vissza kanyarogtak, gyűrűztek és szivárványoztak. A két tanár összenevetett és folytatták a buta játékot. Narcissa már nem is emlékezett, hogy mi volt az a fontos dolog, amiért meglátogatta Dumbledore-t. Az öreg varázsló gyerekes rácsodálkozása a világ dolgaira, magával ragadó és néha nagyon megtévesztő volt. És Narcissa most éppen élvezte a gyerekséget. A Pitonnal eltöltött heves pillanatok után, az idős mágus varázslata a lelkét szabadította fel. Amikor Piton és Alinea belépett az igazgató irodájába Narcissába villámként csapott a felismerés. Pont ezért jött. Beszélni akart az igazgatóval erről a furcsa ügyról, amelyben úgy érezte maga sem lát tisztán.
– Á! Perselus! – nézett a belépőkre a szemüvege fölött Dumbledore – Már vártalak benneteket. – mosolygott az igazgató. Narcissa döbbenten nézett rá. Még nem mondott semmit az öregnek. Úgy döntött, hogy leül az egyik frissiben odavarázsolt karosszékbe és csendben kivárja, hogy mi fog történni.
Piton
- Ah, Perselus – folytatta az igazgató. – Éppen megbeszéltük a kirándulás részleteit Narcissával. És a bájos Montclair kisasszony! Hogy érzi magát a Roxfortban?
Mielőtt azonban a lány szólhatott volna, Piton közbeszólt:
- Nem az a fontos, hogy miről beszél. A karját nézze!
Narcissa megborzongott… Az nem lehet, hogy Draco is… Hogy ő is a Sötét Nagyúr szolgálatába állt! Önként? Ez nem lehet igaz! Elkapta Piton tekintetét, aki kifejezéstelen szemekkel nézett rá. Mégis, az asszony valami rettenetes hidegséget érzett.
Csak Dumbledore nem zökkent ki a szerepéből.
- Semmi baj, semmi baj. Scrimegour miniszter éppen most értesített, hogy lezárult a vizsgálat. Nem foglalkozunk tovább Montclair kisasszony ábrándjaival Ennek ellenére Desirée Alzac továbbra is velünk marad. Egy kitűnő auror fogja garantálni, hogy a Roxfortot ne veszélyeztessék a baljós árnyak…

Hű, de Star Warsos lett! Na mindegy! Innocent, mesélj az igazgatónak, ne hallgasd el a részleteket. Utána passzold tovább Luciusnak vagy Hermione-nak!

Alinea minden rászegeződő pillantásban más-más érzelmet látott. Piton keményen és számon kérőn, Narcissa rémülten, Dumbledore kutatóan tekintett rá. Hirtelen teljes bizonyossággal tudta, hogy vagy a teljes igazságot mondja, vagy nem lesz több lehetősége. Fejében végigszalad az az este, mikor Lucius elvitte Hozzá, és újra ugyanazt az undort érezte egy pillanatra.
– Nem volt más választásom! – A kijelentést követő rövidke csendet Narcissa halk sikolya törte meg.- Draco, ne…
A lány látta, ahogyan Piton egy pillanatra megérinti az asszony karját, de már nem érzett semmit. Most sokkal nagyobb a tét.
– Nem, Ő nem, még nem – halkult el a hangja, majd gyorsan folytatta. – Ahogy mondtam, választhattam – tette hozzá keserűen – Lucius kegyesen megengedte nekem, hogy eldöntsem, kit vigyen el először Hozzá Kettőnk közül. Én szeretem Dracot, még ha nem is akarok hozzámenni, mert nem úgy…– hadarta kissé összevissza – szeretem, és azt gondoltam, hogy így…aztán már mindketten csak menekülni szerettünk volna, ezért próbáltam meg a professzort elcsábítani akkor este. Azt reméltem, hogy a védelme alatt elhagyhatjuk Luciust. A bájital, amit adtunk neki, nem működött, vagy csak részben – kissé elpirult, ahogyan emlékeiben felvillant a bál estéje. – Minden az én hibám, nem tudom mi mást mondhatnék még, azon kívül, hogy sajnálom… – nem fejezte be, csak felhúzta a bal karján a ruhát, megmutatva a jelenlévőknek a sötét jegyet, melyet eddig olyan gondosan rejtegetett. Tekintetével újra a többiek szemét kereste. Látta Piton elégedett, bár elgondolkodó tekintetét, majd nevelőanyjára nézett, de az ő gondolatait láthatóan csak Draco töltötte ki. Végül az igazgató kék szemében kereste a megbocsátás jeleit, de nem talált semmi melegséget. „Most már mindig így lesz, mindenki így fog rám nézni ezután” – sejlett fel benne a gondolat – mire sarkon fordult és kirohant a szobából. A könnyektől kissé vakon rohant, mígnem váratlanul nekiszaladt valakinek…

Hermione, kérlek!

- Áú! – kapott a karjához Hermione, mert Alinea egyenesen nekirohant. – Figyelhetnél! – de a szép, barna lány még annyit sem mondott, kviddics…
- Amúgy szívesen! – ordított utána Hermione. Teljesen ki volt készülve, és toporzékolt volna legszívesebben dühében. Elhatározta, hogy leszarja az „iskolát”, ezt a bűnbarlangot, és elhúz a Malfoy – kúriába! Ott még úgysem járt! Draco nem sűrűn hívta meg. Bezzeg az apja! Milyen kedves volt… megszabadította az ártatlanságától is---szerencsére.
Már csak a véres cuccait kellett átcserélnie, és elindult.
Nem sejtette, hogy Lucius Malfoy, biztos, ami biztos alapon követi minden lépését… nehogy a kis rüfke eltévessze még a házszámot…
Most is elnézte a lányt, ahogy buzgón lépkedett le, Roxmorts – ba… aztán egy sarkon hirtelen elé állt.

Lucius!

- Csak nem engem keres Ms Granger? – húzta csúfondáros vigyorra Lucius a száját, mire Hermi arca piros színbe öltözött.
- Kedveském – fogta meg a lány állát, és kissé feljebb emelte, miközben hüvelykujjával végigsimított a puha, szépvonalú ajkakon – Várj meg Rosmertánál, nemsokára csatlakozom hozzád.
Az iskola első diák kibotorkált a sikátorból, majd nagy nehezen megtalálta a HÁROM SEPRŰ a bejáratát, és belépett a kellemes meleget árasztó helyiségbe.
Lehuppant az első székre, amit meglátott, és azt sem vette észre, hogy egy vörös és egy fekete üstök alól négy szempár tekint rá csodálkozva.

Lucius visszafordult a homályba maradó alakhoz, de már nem mosolygott.
- Csalódtam benned Desirée, és tudod, ha én csalatkozom valakiben, annak az illetőnek az nagyon rossz.
- Ugyan már Lucius, mi a jó francot tehetnék ez ügyben? – csattant fel a hollófekete hajú nő hangja – Maga Dumbledore állította le az egész ügyet, és ha erősködöm, akkor kirak az iskolából.
Malfoy komoran bámult a duzzogó boszorkányra, de tudta igaza van.
A vén ürgéből már nagyon elege volt, állandóan keresztbe tesz neki.
- Rendben Desirée, de akkor tartsd jól nyitva a szemedet, és találj megoldást Piton eltávolítására. – válaszolt végül szigorúan, és egy pillantásra se méltatva hagyta magára az aurorlányt.
Belépett a Három Seprűbe és megdöbbenve vette észre, hogy Ms Granger Ron Weasley és Harry Potter társaságában üldögél.

Hermikém, rázd le őket :D persze csak, ha akarod....;-)
Jellemző,. Csak a szárnyas vadkant ismerjük.D vaze- az a „romlottak” kocsmája:D most nekem sem ugrik be a másik-nem a mézesfalás, hanem…a faszom-mindegy:D –Beus

- Tűnjetek el! – sziszegte Hermione. Most meglepően Pitonosan beszélt…
- Mi a fene van veled, Hermione?!
- Ha te kikezdhetsz Narcissa Malfoy – jal, akkor én meg Lucius – szal! Húzzatok el!
Harry és Ron csodálkozva néztek, s még jobban elkerekedett a szemük, amikor meglátták a vágy tárgyát közeledni.
Lucius egy szemvillanással elűzte a két kölyköt és letelepedett Hermione mellé. Ám a lány már nem a férfit nézte… hanem egy másikat.
- Jó napot. Kisasszony. Nem tudtam nem észrevenni, hogy Ön Roxfortos. –pillantott a talárra. - Megmutatná, merre van az iskola?
- Persze… - hebegte Hermione és felállt. Lucius hátrafordult. Egy magas, széles vállú, vállig érő, barna hajú adonisz csábítgatta az ő préfáját! Mire felocsúdott, a lány már kint állt az ivó ( höhö ) előtt és hevesen magyarázott a szép szál legénynek.
- Köszönöm, kisasszony. Egyébként Alexander vagyok. Remélem, még látjuk egymást! – ezzel a szép idegen felkaptatott az úton.
Hermione soká nézett utána. Ám egyszer csak egy süveget pillantott meg a közvetlenül maga előtt. ’Merlinre! Ez Dumbledore!’
- Granger kisasszony! – hunyorgott az igazgató. – Hát ön?
- Én csak… - és egyik lábáról a másikra állt zavarában.
- Azt hittem, Malfoy professzornak segít a kirándulás megszervezésében. De már látom, hogy valóban egy Malfoy – jal van. – majd Dumbledore bement a kocsmába és derűsen leült Lucius Malfoy mellé. A férfi azt hitte, menten megüti a guta. Hermione pedig röhögve hagyta ott őket és elindult Alexander után.
A férfi már az előcsarnokban járt, amikor a lány megpillantotta. Épp rohant volna utána, de egy zavaró tényező bejött a képbe.
Narcissa Malfoy.
Alexander azonnal megállította a szépséget. Hermione tiszta sárga lett.

- Jó napot. Alexander Vidoc vagyok. Az igazgatót keresem.
Narcissa megnyalta szép szája szélét és bizseregni kezdett, főleg, hogy megérezte magán Piton tekintetét. Elérkezett az ő ideje.
Mézesmázosan válaszolt a fiúnak, s közben hivalkodóan belékarolt, mintha régi ismerős lenne.

Nárcisz!
Ah! Oh! Mit teszel velem? :)))

Elkísérte a valóban nagyon csinos Alexandert Dumbledore irodájához. Csevegés közben azon gondolkodott, hogy tulajdonképpen tudja, hogy hülyeséget csinál, mert Pitont valószínűleg a legkevésbés sem érdekli, hogy ő kivel, hova megy. Ha az orra előtt csókolózna ezzel az adonisszal, azt is csak tudomásul venné és többet nem állna szóba vele. Vagy szóba igen, de másba biztosan nem...
– Mit is fog csinálni nálunk? – nézett rá a férfira, miközben reménykedett, hogy nem volt még szó róla.
– A kviddics-csapatot készítem fel a nemzetközi versenyre. De már említettem...
Narcissa bocsánatkérően rámosolygott, és a fiatal férfi visszanevetett rá.
Maga egyszerűen nem figyelt. Hol jár az esze kedves... – kutató pillantás fúródott Narcissa szemébe és az asszony érezte, hogy a lelke pillanatok alatt lemeztelenedik.
– Narcissa. Narcissa Black – maga sem tudta, hogy miért a lánykori nevét mondta és eszébe sem jutott, hogy visszautasítsa ezt a stílust, vagy a hangot vagy a nézést, vagy valójában az érzést amit a férfi keltett benne. Az érdeklődés ami Alexander irányából érkezett olyan intenzív volt, hogy Narcissa beleborzongott. És ez a borzongás volt ami miatt Narcissa védelem mögé húzódott. Hagyta, hogy a férfi behatoljon az elméjébe és csak figyelte, hogy mit keres. És azt adta, amire vágyott. Most a férfi volt akinek elakadt a lélegzete. Úgy léptek el egymás közeléből mint akik titkos csókot váltottak.
– Itt leszek, úgyhogy még biztosan találkozunk – mosolygott magabiztosan a férfi
– Talán... – válaszolta a szokásosat Narcissa és odavetette a köszörnynek. – „malátaszörp”
Nem várta meg amíg amíg Alexander eltűnik az igazgatói szoba felé vezető lépcsősoron. Elindult, hogy megkeresse Pitont. Van Alexanderben valami ami zavarta Narcissát. A heves érzéki vágyak mögött volt valami a fiatal férfi gondolataiban amit annyira védett, hogy az nem természetes. Persze, az is lehet, hogy a gyönyörű kviddicsedzőnek vannak bizonyos problémái... és ezt titkolja hihetetlen erősen.
A Vörös Bárótól megtudta időközben, hogy Pitonnak órája van, úgyhogy hirtelen ötlettől vezérelve megkereste Hermionét a könyvtárban. Megpróbál beszélni vele Luciusról. Nem lenne jó, ha a kislány akiben Piton megbízik és a szövetségesének tekinti, Lucius befolyása alá kerülne. A kérdés csak az, hogy szóba áll-e vele a kis pukkancs.

Hermione... lehet veled beszélni? Ezek után? Piton este 10-ig nincs... Labdázzunk kicsit.

A lány azonban nem volt a könyvtárban, így Narcissa megint arra a megalázó helyzetre kényszerült, hogy leüljön a Griffendél – torony elé. És várt. Ismét azt a kis…
- Malfoy professzor? – csendült a kis izé hangja. – Ön itt? Draco nem ehhez a házhoz tartozik… - grimaszolt a lány, amiért Narcissa majdnem pofán csapta. De nem. Még nem.
Hermione várt egy kis ideig, mert a nő nem szólt, csak nézte.
- Elnézést, de sietek, tanárnő. Ekkor Narcissa végre méltóztatott szólásra emelkedni.

Narcissa úgy érezte, hogy felrúgja a kis libát. Szép darab, az igaz. Nem csoda, hogy Luciusnak elcsöppent tőle a nyála. De hol van ez még attól, hogy nő legyen...
– Gondolom, tudod vagy legalább is sejted, hogy miért jöttem. Okos kis nő vagy, okosabb mint a legtöbben a korosztályodból. De ami közted és a férjem között történt, azt meg kell beszélnünk. Piton professzor bizonyára nem örülne ha a legjobb növendéke botrányba keveredne.
Narcissa érezte a lányból feléje áradó ellenállást, és úgy gondolta tesz még egy utolsó próbát. Megfogta a lány karját és a lány meglepetten és felháborodottan nézett rá, amitől egy pillanatra védtelenné vált és Narcissa behatolt az elméjébe. Nem akart kotorászni a lány gondolatai vagy emlékei között – bár a lány a jelen pillanatban könnyű préda lett volna –, csak megteremteni kettőjük között és kettőjükön kívül azt a tiszta terepet ahol ha akarnak végre értelmesen beszélhetnek.
– Az nem érdekel, hogy viszonyod van-e Lucius-szal, de nem akarom, hogy bántson téged.
A lány habozott. Voltaképp nem tudta, miért gyűlöli ezt a nőt. Vagy miért akarja gyűlölni… ő soha nem volt féltékeny senkire, és a szépség nem hatotta meg. Mostanában viszont…
Narcissa minden bizonnyal igazat mond. Elvégre Lucius a férje!
- Mr. Malfoy azt hiszi, mindenkit megvehet. A szex – szel. Én gyenge voltam, és nem tudtam neki ellenállni. És való igaz… nagyon… kívántam… - pirult el a lány. Nem akart ennyire kitárulkozni, de most már tök mindegy volt.
Narcissa pedig csak figyelte a lányt, s szemében nem volt semmi gyúnyos csillogás. Ez jólesett Hermionénak.
- Tudom, mit akar. – bólintott aztán. Narcissa szemöldöke a homloka közepéig szaladt. – Meghívott a kúriájukba. Piton miatt. De nem áll szándékomban fecsegni. De nyilván egyedül nem vagyok képes megállítani Mr. Malfoy – t.
Hermione elhallgatott, és várta, Narcissa mit reagál erre. Észre sem vették, hogy Alinea és Draco megint ott sertepertélt mögöttük…
- Mrs. Malfoy. Vagy Malfoy professzor. Most, hogy kiterítettem a kártyáimat, Ön következik. Azt hiszem, ez így tisztességes. Kinek az oldalán áll? Pitonén vagy a férjéén? És hajlandó segíteni nekem?
Narcissa talányosan keresztbe fonta kecses karjait.

– Nem biztos, hogy mindig ott fogsz látni ahol gondolod, hogy lennem kéne. – Narcissa elmosolyodott. – És szinte sohasem ott vagyok, ahol szeretnék lenni. De Luciust nem tudod egyedül kijátszani. Nem azért mert nem vagy elég okos... azzal éppen nem lenne gond, hanem mert az a mocskos játék, ami Luciusnak természetes, neked valószínűleg teljesen ismeretlen. Én magam sem mindig tudom, hogy mikor van valami célja azzal, hogy megaláz másokat, és mikor teszi pusztán az élvezet kedvéért. És még valami. Nem lenne jó, ha megváltozna a pimasz kis stílusod velem szemben. Nem kell senkinek sem tudnia, hogy beszélgettünk.
Narcissa oldalra kapta a fejét mert meglátta a fia világosszőke üstökét. Szinte alig láthatóan intett Hermionénak és odalépett Draco-hoz és Alineahoz.
Magához húzta a fiút, aki zavarodottan eltolta magától.
– Ne csináld! Mindenki előtt... azután felnézett az anyjára és a szeme megcsillant. Az asszony belesimult a fia pillantásába, gondolatban végigsimította a szőke üstököt és megcirógatta az arcát. Azután nagyon komolyan odafordult Alinea-hoz.
– Ostoba liba! A hülye kis játékaid miatt egy csomó embert veszélybe sodortál! Tisztába vagy vele, hogy mit műveltél? – azután fojtott hangon odasúgta a lánynak – Mit fogsz csinálni, ha hívni fog? Majd felállsz az órán, hogy „elnézést tanárnő, de jelenésem van a legfőbb gonosznál”? Ha ilyesmi történik, azonnal szólsz valamelyikünknek. Az igazgató úrnak, vagy Piton professzornak vagy nekem. Érted ugye? És ha ügyes leszel, akkor nem lesz baj. Azt pedig, hogy a fiam felesége lehetsz majd, jobb ha elfelejted. Egy ilyen múlttal... – és kedvesen rámosolygott a zavartan tipródó lányra. Azután újra a fiához fordult.
– Draco, lemegyek a Roxmorts-i házba. Beszélnem kell apáddal. Ne legyen veletek baj!

Lucius... van valami dolgunk együtt?(nem kell, hogy legyen, csak a ruháimért indultam :)))) Azután mehet Pitonnak, hátha már ráér. Inno ma nem.

Lucius dühösen morogva távozott a Három Seprűből, az igazgató derűs mosollyal nézett utána. Malfoyt majd szétvetette a düh, nem elég, hogy Hermione is kicsúszott a kezei közül, még Desirée is felsült.
Semmi nem akar összejönni. – csapott mérgesen a levegőbe a sétapálcájával.
A vele szemben közlekedő diákok ijedten tértek ki az útjából.
Ekkor megpillantotta az utcán sietve haladó nejét.
Mi a jó francot keres most itt ez a sápatag szuka?
Hol volt már az egyszer volt együttlét?
Tán pár órája?
Vagy napja?
Luciusnak nem volt több, mintha evett volna egy jót az unalomig ismert vendéglőben, ahol soron kívül kiszolgálták.
Hermione Granger.
Őt kell az uralma alá hajtani, fel- illetve kihasználni, majd kifacsarva eldobni.
Ahogy tette mindig.
Megbánás és kétség nélkül.
Megfordult és elindult Roxfort felé.

Piton kérem:)villantson!

- Lucius barátod nagyon nincs magánál, ha az egykori törzshelye helyett a Három Seprűt választotta – mondta Piton, majd egy újabb pohár whisky-t rendelt a Szárnyas Vadkan csaposától. Desirée ezt is szemrebbenés nélkül felhajtotta, miközben a piszkos ablaküvegen át szőke szerelme dühös távozását figyelte.
- Valami kis vörös mugliivadékot hajkurász – felelte a fiatal auror. Hiába próbált közönyösséget színlelni, egykori tanára tisztán érzékelte hangjából a megvetést. Ám Desirée érzékeit sem tompította el annyira az ital, hogy ne vegye észre Piton szemében azt a parányi villanást, amit akár az aggodalom jeleként is értelmezhetett.
- Miért dolgozol neki? – érdeklődött tovább a professzor. Desirée hiába próbálta elrejteni az érzéseit. Piton úgy olvasott az elméjében, mint egy nyitott könyvben. – Ő volt az első. Tudom. Te pedig az ő listáján az… ezerhuszonharmadik?
„Igen, egyszer Lucius ezt is elárulta” – ismerte el gondolatban az auror. De Pitonnak ezt akkor sem lenne szabad tudnia! Nem lehet ekkora hatalma az elméje felett! Desirée megborzongott. Ilyen intenzív mentális erőt még a Sötét Nagyúr jelenlétében sem tapasztalt soha!
- Még egy italt? – érdeklődött a csapos. Piton csak a szeme villanásával jelezte, hogy jöhet. Míg volt tanítványa már az ötödik whiskynél tartott, ő még mindig az első poharat szorongatta.
- A kezemben van – mondta fogcsikorgatva Desirée. – És ezt ő is tudja.
- Te segítettél neki kijutni az Azkabanból – közölte szárazon Piton. – Mordon egyetértésével történt? Vagy egyike a vakmerő magánakcióidnak?
- Most már elég! – csapta le a poharat az auror. – Nincs jogod faggatni!
- Szó sincs faggatásról. Csak mint régi tanárod, érdeklődöm, hogyan alakul az egyik legtehetségesebb tanítványom karrierje. Úgy tűnik, van miért aggódnod.
- Neked persze nincs félnivalód – acsarkodott a lány. – Elértél mindent, amit akartál! De én tudom, Perselus Piton, hogy neked is van gyenge pontod. Ne reméld, hogy egy évnél tovább megtarthatod az állásodat!
- Veszélyes játszmába kezdtél, kicsim – Piton bársonyos hangja régi emlékeket idézett. Desirée azokon a bizonyos SVK-különórákon hallott először a második legősibb mesterség műhelytitkairól. De Piton soha meg sem kísérelte, hogy beavassa a lányt a saját terveibe!
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Hát csak döntsd el, kinek az oldalán állsz. S hogy megéri-e!
Azzal Piton fizetett, majd távozott a fogadóból. Desirée elgondolkodva nézett utána.

Ismét Lucius!

Az aurorlány szeme már nem fénylett tompán, hisz mindig is jól bírta az italt, és abban, hogy hihetően eljátssza a részeget, abban verhetetlen volt. Hány olcsó vagy nagy titokra bukkant már e képességének a segítségével.
Ő nem képes elszakadni Luciustól, és ennek több oka is van.
Számtalanszor próbált külön utakon járni, de hosszú távon mindig kudarcot vallott.
Hisz Malfoy volt az első, igazi férfi az életében, és az összes többi, aki utána következett csak szánalmas utánzatnak tűnt a szőke mágus után.
Lucius vette rá, hogy jelentkezzen aurornak, és ő állta a kiadásokat is három éven át.
Desirée Malfoyhoz tartozott testben s lélekben, múltban s a jelenben.
És ez a jövőben sem fog változni.
Lucius Roxfort hatalmas parkjában sétálgatott, és évezte a friss őszi levegőt, ami tele volt az elmúlás illatával.
Várt, egyre türelmetlenebbül, de végre feltűnt a kócos hajkorona, amint a tó felé sietett, egy halom könyvvel a hóna alatt.
Malfoy elhúzta a száját.
Hihetetlen ez a tudásvágy.
- Ms Granger, azt kell hinnem, hogy magának nem olyan fontosak a szülei, mint képzeltem. – lépett a fruska elé, aki sikkantva ejtette ki kezéből a könyveket.

Hermi, síkits!!! :DD

A lány kiválóan játszotta a szerepét. Lucius – t már messziről kiszúrta, és habár még nem kapott érdemleges választ Narcissától, tudta, hogy a nő mostantól a szövetségese. De neki tovább kell játszania a kis hülyét.
Utálta ezt.
- Mr. Malfoy! Mit keres itt?! – Lucius azonban csak vigyorgott, és megnyalta a szája szélét. Hermione gusztustalannak tartotta. Elképzelte a férfit, amint itt rögtön letépi a ruháit… és cseppet sem izgatta a gondolat. Már nem. – Mit akar a szüleimtől?! A megállapodás kettőnkre vonatkozik, úgy vélem! Mondjon egy időpontot és elmegyek magához.
Aztán megfordult, és amilyen gyorsan csak lehet, elhagyta a helyszínt. Hagridhoz indult, hát be is ment a vadőrhöz.
- Hermione!
- Hagrid! Szia! Elhoztam a könyveket, amiket kértél. De mit akarsz a sárkánygyíkokkal?! Ugye nem…
- Mit lófrál itten az a fehérfejű? – morgott Hagrid az ablaknál. – Mit akart tőled?
- Malfoy? Ja, semmit. – legyintett a lányka. Habár azért kissé elpirult. Mégiscsak ő volt az első férfi az életében… - Draco – ról hablatyolt valamit. Nem érdekes.
- Má figyelem egy ideje! Itten nézelődik! Mint aki rosszban sántikál!
- Jaj, Hagrid. Dumbledore orra előtt nem merne semmit csinálni.
- Aztán mégis te mit gondúsz? – nézett gyanakodva a vadőr a lányra.
- Szerintem… - suttogta Hermione, és intett, hogy Hagrid hajoljon közelebb. - … a felesége után szimatol. – bólintott jelentőségteljesen.
- Há az meglehet.
- Most mennem kell, Hagrid. Szia! – mosolygott a lány és kilépett. Lucius ugyanott volt, ahol hagyta.
- Mr. Malfoy. Megvan az időpont?

Nos, Mr. Malfoy?

Lucius bár mosolyogva nézett le a kis kócosra, de szeme semmiféle jókedvről nem árulkodott.
Megragadta a rá pimaszul néző lány karját, és magához húzta.
- Ne szórakozz velem!!!! Nem tudom kinek, vagy miért játszod most meg magad, de hidd el, nemcsak fenyegetni tudok, és hogy ezt jól észben tartsd, küldök ma vacsorára egy kis meglepetést neked. – sziszegte dühösen az egyre jobban elsápadó diáklánynak – Az, hogy megdugtalak az égvilágon semmit sem jelentett, nagyjából annyit éreztem, mintha kivertem volna magamnak.
A férfi durvasága és nyersen csengő szavai szíven ütötték Hermionét, barna szeme lassan nedvesen csillogott.
Lucius olyan váratlanul engedte el, hogy a lány elvesztette az egyensúlyát, és a földre zuhant.
Malfoy minden idegsejtével bosszút lihegve hagyta magára a csitrit, de szeme sarkából még érzékelte a Roxfort kapujában megjelenő nejét, aki a fűben üldögélő Granger felé sietett.

Narcissa!

Narcissát iszonyú düh kerítette hatalmába, amikor meglátta a férjét, ahogy a karjánál fogva rángatja, majd ellöki a lányt. Legszivesebben utána küldött volna egy átkot. De most fontosabb, hogy megtudja mi újat mond Granger. Felsegítette Hermionét, aki bosszankodva rázta le magáról a nő kezét.
Narcissa nem engedte, hogy a lányt magával ragadja valami ostoba szégyenkezés olyasmi miatt, amiről nem tehetett
– Hermione, térj észhez! Lucius egy vadbarom és nem volt még nő, aki egy szemernyi szeretetet vagy tiszteletet kapott volna tőle. Én sem. Illetve talán csak egy nagyon, nagyon rövid ideig. Az öncélú játék mások érzékeivel és érzelmeivel, olyan hatalom birtokába juttatja, amivel visszaél, ha csak teheti. És közben nyomot hagy, mint a csiga, bármerre jár. Megbeszéltetek valamit? Megvan az időpont, amikor találkozni fogsz vele?
– Nincs! – rázta a fejét a lány, és Narcissa valójában megkönnyebbült. Nem szívesen engedte volna a tapasztalatlan teremtést Lucius közelébe. Esetleg ha elmondana neki egy-két dolgot a férfiról, amit használhatna, hogy ne legyen annyira kiszolgáltatott Luciussal szemben... De nem jó ötlet. Lucius nem hülye. Meglepődne, hogy a frissen deflorált barátnője milyen rutinos fogásokat ismer, és csapdát sejtene.
Lehet, hogy kínos, de az lesz a legjobb, ha Hermione Pitonnal beszél. Ő majd küld egy baglyot Perselusnak, hogy tájékoztassa azokról a részletekről, amiket a lánynak nehéz lenne elmondani a professzornak. A két nő belépett az előcsarnokba, ahol összetalálkoztak az éppen indulóban lévő kviddiccsapattal. Alexander odalépett Narcissához és Hermione elvigyorodott. „Mindegy, hogy Lucius Malfoy szereti-e a feleségét, de az új edzőnek egészen biztos tetszik a nő.” gondolta Hermione, és egy jó hangos „viszontlátásra Malfoy professzor!”-ral otthagyta őket.
– Malfoy professzor? – nézett Alexander megütközve a nőre. – Azt hittem Black. – azután csúfondárosan összehúzta a szemét, és lemondóan megrázta a fejét. – Férjnél van.
– Úgy valahogy. – sóhajtott Narcissa, és nem is akart rá gondolni, hogy mit is jelent az ő életében a házasság. – De, higgye el, ez a munkámat, egy cseppet sem zavarja!
A csapat közben elérte a kaput és Alexander utánuk indult. Félig hátrafordulva kérdezett vissza Narcissától.
– És a munkán túl... van amiben zavarja?
Narcissában felrémlett egy heves csók emléke, és megremegett.
– Nincs. Valójában semmi.
Alexander elérte a csapatot és a játékosok kitódultak a kapun.

Hermike Te jössz! Mi legyen Luciussal? Vagy ne legyen vele semmi. Beszéljél Pitonnal, hátha ráér.
Már rég volt. Piton vegye úgy, hogy megkapta a baglyot. Olvasson vissza. :)))))

Hermione hosszasan gondolkozott Narcissán. És arra a megállapításra jutott, hogy a nő nagy játékos, de önzetlen nőtársaival szemben. És ő igazán ismeri Lucius Malfoy – t. Amit Hermione nem mondhatott el magáról.
Egy részét már ismerte. Úgy… felületesen… de még az ő 180 –as IQ – ja sem elég egy szemét féreggel szemben. ( bocs, Luci:D )
Piton.
De Piton mi a jó francban tudna neki segíteni?! Mindegy. Ám legyen. Hermione megcélozta a pincét, és magában fohászkodott, hogy Piton ott tartózkodjon és éppen ne a pokolban legyen a hangulata… vagy még mélyebben…
Kopogás az angol tölgyfából készült ajtón. ( átkozott angol tölgy! )
Bentről semmi válasz.
- A jó életbe… - szisszent fel Hermione. Nem kívánt itt várakozni órákig, a homályban… na, nem mintha félt volna. Dehogy. Körülbelül 10 beadandó dolgozat várta a szobájában…
Még egy reményteljes kopogás.
És újra semmi. A lány felsóhajtott, és indult volna, amikor iszonyú görcsben rándult össze.
- Merlinre… - nyögte. – Mi a fene van velem?! Ez nagyon fáááááj! – és a padlóra hanyatlott. Keze görcsösen a hasára tapadt, és vergődött. Remélte, hogy Lucius valami mérget küldött rá, vagy a franc tudja… ekkor egy árnyék magasodott föléje.
- Hé! Kislány! Mi van veled?!
- Desi… Desirée… nem tudom… - szenvedett a lány.
- Azonnal szólok valaki… Piton! – szaladt bele Desirée a fekete taláros, mogorva férfibe. – Segítsen!
Piton előbb a vonzó nőre, majd a csúf kis békára nézett, aki a földön fetrengett és összefonta karjait.

Piton professzor. Ajánlom, segítsen a csajnak!

- Tűnjön el! – intett Piton Desirée-nek.- Tudom, mi a leghatásosabb ilyenkor.
A karjaiba kapta az alélt Hemione-t, bevitte a pincébe. Bezárta az ajtót. Lefektette a saját heverőjére. Lenyomott a teljesen kimerült lány torkán egy bezoárt. Hermione néhány perc múlva magához tért. Piton a csuklóját fogta. A pulzusát számlálta.
- Mi… mi történt velem? – kérdezte a lány.
Ezt Piton is szerette volna tudni. A lány agyát fürkészte… Végül megadó sóhaj szakadt fel belőle. Megvárta, amíg Hermione szemébe visszatér a szikra. Az a pimasz, csúfondáros, kamaszlányos gőg, ami mindig elbűvölte.
- Hermione – szólalt meg a tanár és életében először tegezte tanítványát. – Malfoy vagy bárki más nem kívánatos vadbarom érdeklődésére a jövőben is számítanod kell. Sem én, sem a barátaid nem lehetnek mindig melletted, hogy megvédjenek. Van egy varázslat, egy illegális varázslat, amit alkalmazhatsz, ha el akarod hárítani a férfiak közeledését. Korábban is megtanulhattad volna, ám sajnálatos módon csak azoknál működik, akik már elveszítették…a… khm… az ártatlanságukat.
Hermione szája tátva maradt. Piton még sohasem beszélt vele így. A hangjából hiányzott a tőle megszokott, gúnyos színezet. Ráadásul legalább annyira zavarban volt, mint a tanítványa.
- Kelj fel!
Hermione imbolyogva feltápászkodott. Piton a szoba sarkába hátrált.
- Lelohaszthatod a férfi vágyát, ha pálcát szegezel rá és ennyit mondasz: „Virtutis repositum stabulum!” - Piton mély lélegzetet vett. – Gyerünk, elő a pálcát! Gondold azt, hogy én vagyok Malfoy! – azzal egy fenyegető lépést tett Hermione Granger felé…Hermione…No comment. Ilyen pasas nincs…Ki kell találni!

- Merthogy Ön most be van gerjedve. – villant Hermione szeme. – Tehát igaz. Látom is… - nyalta meg a lány a szája szélét. – De semmi kedvem lelohasztani a vágyát. – majd közelebb lépett a férfihoz, aki egyre jobban kapkodta a levegőt. Piton alig hitte el, hogy ez vele történik. Ez a kislány… biztosan… ez biztosan Narcissa trükkje! Közben Hermione lassan végigsimított a szöveten. A kabátén.
Egyelőre.
- Egyébként, uram, azt hiszem, csak mensturációs görcseim voltak. Az élet kemény. De remélem, szereti paradicsomot!Mielőtt szentté avanzsálod Pitont, folytasd-de durvát ne művelj a lánnyal! Semmilyen értelembe!:D
- Te kis hülye! – nyögte Piton. Olyan közel lépett a lányhoz, amennyire csak mert. Ebben állapotban. Megfogta a kezét, a szájához emelte és megcsókolta. Mélyen a lány szemébe nézett. – A tanárod vagyok, nem tehetem… - suttogta.
Piton maga sem tudta, hogyan történt. Visszavezette a lányt a heverőhöz. Hermione lefeküdt. Piton leült az ágy szélére, a lány fölé hajolt, közben a fejét csóválta.
- Figyeljen, Granger! A Roxfort védelmi rendszerét gyengíti, amikor ezt műveli. A sötét erők ott férkőznek be, ahol tudnak. Nem akarom, hogy része legyen benne. Sem most, sem máskor!
A lány azonban nem figyelt arra, amit mondott. Karjait a férfi nyaka köré fonta és közelebb húzta magához.
- Ne tegye ezt velem... – Piton keze becsúszott a lány blúza alá. A tenyere alatt érezte a fejlődésben lévő test varázsát. A lány lehunyta a szemét. Piton a lány homlokához érintette az ajkát, majd lecsúszott csukott szemhéjára, az arcára, végül elidőzött a száján. Mielőtt azonban Hermione viszonozhatta a csókot, Piton karján felizzott a sötét jegy. Ráadásul egy táv-Cruciatus kíséretében.
Piton feltápászkodott. Bénult karját a gyomrához szorította.
- Menjen, Granger… - suttogta reményvesztetten. – És ötven pont a Griffendélnek… Hülye vagyok… mit beszélek… - azzal sürgősen elhagyta a szobáját. Hermione! Húzzál el, de sürgősen!

- Ő is csak egy férfi! – kiáltott fel a lány. Most, hogy megérezte saját vonzerejét, gyakorolgatni kezdte. Erőtlen szárnypróbálgatások voltak ezek, és Narcissa Malfoy biztosan jót röhögött volna a vérvörös szájával rajta… de…
Hermione azonban aggódni is kezdett Pitonért. A vérében volt ez. Féltette azt, aki közel került hozzá…
Még bőrén érezte a varázsló kezét, de gyorsan elrohant a pincéből. Ám az előcsarnokban megtorpant. Most hová menjen?!
Kifutott az udvarra, ahol látta, hogy edzenek a kviddicscsapatok.
- Azt hiszem, Malfoy professzor valahol arra van… - és elindult. Narcissára volt most szüksége, akár akarta, akár nem.
Meg is látta a csodaszép nőt, büszke tartással ült a lelátó szélén és elmélázva bámulta az eget. De ezt is arisztokratához méltóan…
- Malfoy professzor. – szólította meg a lány hirtelen. Narcissa kissé megijedt, nem számított senkire. Arcjátéka elárulta, hogy meg van lepődve a lány vöröslő arcán és kitűrt, zilált ruházatán. – Piton professzornál voltam. – sóhajtott fel Hermione, ám ekkor Alinea bukkant fel mögöttük.

Narcissa, írj vmit, aztán lökd tovább Alineának! Utána Malfoy jöhetne! – M. Beatrix – director:D

Az asszonyban olyan pillanatok alatt állt össze a mozaik Pitonról és Hermionéról, hogy maga is megdöbbent. A lány hatalmas intenzitással sugározta magából a felkavaró élmény valamennyi részletét, és Narcissa akaratlanul is részese lett az eseményeknek. Elakadt a lélegzete és minden önuralmára szüksége volt, hogy ne nevessen fel. A kis fruska első élménye Lucius és rögtön utána Piton? Mi történhet még ezzel a szerencsétlen lánnyal
– Később gyere be hozzám, és mindent megbeszélünk – mosolygott megnyugtatólag Hermionéra.
Alinea megállt mellettük és érdeklődve nézte Hermione csapzott megjelenését.

– Nocsak, eléggé csapzott a külsőd Granger, mit csináltál? – kérdezte a lány, és bár megvolt a maga baja, mégis kíváncsivá tette a Griffendéles lány külseje
– Nem hiszem, hogy közöd lenne hozzá. – szólt közbe Narcissa és hanyag pálcamozdulattal rendbevarázsolta a lány ruháját. Még egy tisztítóbűbájt is küldött az arcára, ami lehet, hogy kicsit erősre sikerült, mert a lány felszisszent. – Nem ilyenkor kell tiltakozni – csúfolódott vele az asszony majd Alineahoz fordult.

Alinea... mi legyen? Rég voltál. (Én itt bámulom Alexet, Piton Voldinál. Lucius az egyetlen szabad férfi... valahol :DDD)

– Narcissa, azt mondtad, keressek egy felnőttet ha , ha...tudod – nyögte a lány, verejtékező homlokkal, a nő ki nem mondott kérdésére, miközben karjait szorosan összefonta magán és hangja kétségbeesetten csengett. Hermione igencsak érdeklődve nézett rá, és azon gondolkodott, talán Alinea is ugyanúgy rosszul lett, mint ő. Szeretett volna többet is megtudni, de mivel Narcissa egy intéssel arrébb hívta nevelt lányát, nem hallotta, miről suttognak. Alinea a félelemtől dermedt arccal magyarázott a szép nőnek .
– Eddig sohasem fájt még, soha nem hívott, még akkor sem, mikor tudtam, hogy Luciust igen, akkor most miért? Félek, nem akarok oda menni, főleg nem egyedül! Mi lesz velem? A professzort nem találtam és az igazgató sincs a szobájában. Segíts nekem! Nem akarom!
– Menned kell. Ha nem mész, addig fog kínozni amíg meghalsz. – Narcissa belesápadt a gondolatba, hogy a lánynak hamarosan Voldemort előtt kell állni.
– Azt sem, tudom, hogyan kell eljutni hozzá.
- Tudod jól, hogy a Roxfort területén nem lehet hoppanálni – nézett gondterhelten Alineára az asszony. De hirtelen felrémlett benne, néhány Pitonnal töltött perc emléke és újra a lányhoz fordult. – Lent az alagsorban Piton professzor csinált valamit ami megtörte a védelmet. Onnan indulhatsz. A lépcsőlejáró mögötti első kanyarban az a sötét folyosórész. Meg fogod találni.
– Akkor sem akarok egyedül menni. Legutóbb is Lucius vitt. Talán…– bár egyetlen porcikája sem kívánta nevelőapja társaságát, és félt is tőle, a semminél azért még ő is jobb volt.
Narcissa maga sem volt biztos benne, hogy jó ötlet Luciussal küldeni a lányt. Főleg, hogy lehetséges, hogy Lucius már a Nagyúrnál van.
– Figyelj Alinea! Az igazgató úr szobájában lévő kandalló része az ellenőrzött hálózatnak. Onnan eljutunk a Roxmorts-i házunkba és ha Lucius ott van, indulhattok. Csak siessünk, mert a Nagyurat nem lehet büntetlenül várakoztatni.
Narcissa futó mosolyt villantott a lelátó mellett éppen elhúzó Alexanderre, majd egy apró lemondó sóhaj kíséretében, sietve elindult Alineával a kastély felé.
Az igazgató szobája üres volt és csak a portrék álmos szuszogása hallatszott a langyos félhomályban. Narcissa belemarkolt a kandallópárkányon elhelyezett ébenfekte dobozba. Szorosan magához vonta a lányt és a hop-port belecsapta a kandallóba. Zöld fény lobbant és a következő pillanatban kiléptek a Roxmortsi ház pazar nappalijába és szembetalálták magukat a fotelban terpeszkedő Luciussal.

Virágszál, egészítsd ki nekem valamivel, aztán kerítsd elő nekem Luciust eme „kellemes” kis kalandra
Lucius! Kerülj elő! :))))

Lucius tekintete nem sok jót ígért, mikor a két boszorkány kormosan, köhögve kikászálódott a kandallóból.
- Jellemző, hogy még mindig nem vagy képes kiszámolni a kellő mennyiségű adag Hop-port az útra. – húzta el a száját a szőke isten :)).
– Ütődött barom! – dühöngött Narcissa miközben a ruháját porolta.
- Drágaságom, ha csak azért jöttél, hogy kicsinyke agyad végtermékét nálam kamatoztasd, akkor ... – de Malfoy nem tudta befejezni szokásos kedveskedését nejéhez, mert Narcissa beléfojtotta a folytatást.
– Alineának jelenése van Voldemortnál! Te vitted oda, neked kell most is odakísérni! Nem menekülhetsz el mindig a felelősség elől. Vállald amit elkezdtél!
Lucius komoran hallgatta felesége feszült szavait, és félre hajtott fejjel tanulmányozta sápadt arcú neveltlányát.
- Sajnálom kedveseim, de Alinea ezt magadnak kell elintézned, a Nagyúr engem nem szólított, és ha hívatlanul megjelennék... – tárta szét a karját egy gúnyos mosoly kíséretében, majd felkapta a karosszéknek támasztott kígyófejes sétapálcáját, és elegánsan kisétált a szobából.
Hülye lett volna oda menni a Nagyúr elé, főleg, hogy Voldemort enyhén szólva kurva pipa volt rá.
Intézze el Narcissa, ha akarja a kis csaj ügyét, neki egyébként is fontosabb dolga volt.

Narcissa, mehetsz voldeszhez, aztán passzíntsd akinke gondolod:)

Narcissa legszívesebben toporzékolt volna. Valójában nem csak dühös volt Luciusra, hanem félt is. Soha életében nem volt még Voldemortnál, leszámítva azt az alkalmat, amikor mint Lucius Malfoy ifjú felesége részt vett egy halálfaló gyűlésen. Voldemort akkor megjelent egy rövid időre. És Narcissának még az emléktől is görcsbe rándult a gyomra. Alinea viszont még nála is rosszabbul volt, úgyhogy átkarolta a lányt és együtt hoppanáltak.

A nyitott ajtón keresztül Narcissa látott néhány csuklyás alakot a teremben, és Pitont aki a Nagyúrral beszélt. Megkönnyebbülten sóhajtott. Ha Perselus itt van, akkor talán nem lesz baj. A lobogó fáklyák erőtlen fényében Piton arca elgyötörtnek látszott. És azt végképp nem akarta Narcissa átgondolni, hogy mit akarhat a Nagyúr Alinea-tól.
Beléptek a terembe és Voldemort szeme felizzott. Intett Pitonnak aki hátrébb húzódott és nem látszott sem meglepődés, sem aggodalom az arcán, amikor észrevette a két nőt.
– Elkéstél! – vetette oda Voldemort és a következő pillanatban Alinea a földön fetrengett a fájdalomtól. Narcissa még magához sem tért a döbbenettől, amikor a Nagyúr magához intette.
”Nem szabad félnem. A félelem maga a halál” suttogta magában a nő és fejet hajtott Voldemort előtt.
– A férjed mostanában valahogy nem a régi. – Sziszegte Voldemort miközben vörös szemeivel leplezetlenül bámulta az asszony bájait. Pálcája intésére lecsúszott Narcissa talárja és a mellén szétnyílt a ruha. Az asszony ijedten kapott a blúzához. És Voldemort felröhögött.
– Kísérjétek a vendéget a szobámba! – parancsolta a férfi és a két őr Narcissa mellé lépett. Az asszonynak elkerekedett a szeme és segítségkérően meredt Pitonra, aki rezzenéstelen arccal nézett vissza rá. Nem fogok megmenekülni... Lüktetett Narcissa fejében.
Voldemort magához intette Pitont és torz mosolyra húzta a száját.
– Ügyes húzás volt tőled! Nem erre a Malfoyra gondoltam, de most már hogy itt van. Igazán remek. Cserébe én is adok valamit. Vidd azt a kis szukát – azzal a még mindig a földön fekvő Alinea felé intett. – Te leszel, aki megtanítod arra, amit tudnia kell. Ez az ajándékom, cserébe.– Voldemort hátradőlt és a szeme hidegen villant. – Holnap este, Piton. Visszahozod.
És nagyon kellemetlen lenne, ha elégedetlen lennék. Megérted, ugye?
Felállt a hatalmas faragott székből és a halálfalók rettegő szemétől kísérve elindult a szobája felé.

Piton durván megragadta a földön fetrengő Alinea karját, talpra segítette a halálra rémült lányt. Áttámogatta a tanácsterembe, ami közvetlenül Voldemort trónterméből nyílt. A Cruciatus hatására Aliena még mindig sokkos állapotban volt.
Piton összehúzta a szemöldökét. Erőt gyűjtött és… várt. Tudta, Narcissa egyelőre biztonságban van, mivel Tomnak legalább egy óra kell, hogy „hangulatba jöjjön”. Mióta az új testét megkapta, hát… nem a régi. A speciális bájitalok nélkül továbbra is csak árnyéka önmagának. A tudata viszont erős, nagyon erős…
Piton saját magára szegezte a pálcáját és elvégezte a legkimerítőbb varázslatot, amire ebben az állapotban képes volt.
„Mentium bilocatus!”
Ketté osztotta az elméjét.
A testéről levált eleven tudatrészt átvetítette Voldemort szobájába.
„Narcissa! Veled vagyok!” – üzente gondolatban. Megérintette asszonya karját, aki felkapta a fejét és megborzongott. Nem láthatta, de érezte a varázsló jelenlétét. Voldemort egyelőre különböző undorító löttyökkel kínálta, közben Narcissa elméjét gyötörte. Előrevetítette, hogy mi vár rá… Kínhalála perceit. Az asszony azonban érzékelte tudatában Piton jelenlétét is, ez erőt adott, hogy fenntartsa mentális védőpajzsát. Egy ideig.
A tanácsteremben Piton újra Alineára nézett. Mit kezdjen az ütődött fruskával? Alinea halkan nyöszörögni kezdett. Mintha Draco nevét suttogta volna… A következő pillanatban Piton már meg is hallotta a közeledő fiú lépteit. Behúzódott a függöny mögé. Egyelőre nem akarta felfedni az inkognitóját.
Draco Malfoy Bellatrix Lestrange társaságában lépett a tanácsterembe.
- Holnap, ugyanebben az időben – mondta gonoszul Narcissa nővére. – És ne feledd: Piton nem tudhatja meg, hogy én tanítalak. Csak Te lehetsz a Mester méltó örököse… - duruzsolta a sötét hajú nő és egy pillanatra magához ölelte a megszeppent gyereket.
- Alinea! – kiáltotta Draco, amint meglátta kis menyasszonyát. Azonnal odaszaladt az ájult lányhoz. Bellatrix dühösen toppantott.
„A bajkeverő kis liba – mit keres ez itt?”
Pitonnak nem esett nehezére, hogy felerősítse Bellatrix tudatában a harag, a félelem, a szomorúság és a veszteségtudat érzetét, ami így együtt gyötrő féltékenységet eredményezett.
(:Jól mondom, Trilox?:)
Igen, érezze csak Bellatrix, hogy Voldemort magának akarja Alineát…Megunt szeretője helyett!
Bellatrix egyenesen Voldemort lakosztálya felé indult. Rettenetesen dühös volt. Piton előlépett a függöny mögül.
- Azonnal vidd vissza Alineát a Roxfortba! – utasította Draco-t és fenyegetően rá szegezte a pálcát. A szőke fiú szája tátva maradt. De tudta, engedelmeskednie kell.
Miután távoztak, Piton még jobban felerősítette a jelenlétét Narcissa elméjében.
Csak akkor húzódott vissza az asszony tudatából, amikor Bellatrix átlépte a küszöböt. Arra gondolt, hogy a két nővér majd egymás között megoldja a kínos jelenetet. Ráadásul a Nagyúr igencsak kellemetlen helyzetbe kerül… Tudta, Tom Denem semmit sem utál jobban maga körül, mint a féltékenységükben egymással civakodó nőket.
„Várok rád odakinn” – üzente még Narcissának.

Narcissa! Lépjél le valahogy. A nehezén szerintem már túl vagy…

Voldemort meglepetten fordult hátra, ahogy megérezte Bellatrix közeledtét és a következő pillanatban a nő belépett a szobába. Narcissa halvány mosoly félét erőltetett a szájára de Bellatrix-et ez nem érdekelte. Hisztérikus tombolással fordult Voldemorthoz aki éppen Narcissa vállát simogatta, miközben ocsmány gondolatokat öntött az asszony agyába és kéjesen figyelte Narcissa vergődését.
– Mit keres ez itt? Mit keresel itt drága húgom?– fordult acsarogva Narcissa felé.
Narcissa nem tudta mit feleljen. Néhány pillanattal korábban még Voldemort turkált az elméjében és az asszony már alig tudta tartani magát, hogy ne kerüljön teljesen a férfi hatása alá. A tudata legmélyén belekapaszkodott abba a halvány gondolatba, hogy Piton odakint várja, és hogy ki fog kerülni innen. De válaszolni nem volt képes.
– Te, mit keresel itt? – nézett rá hidegen Voldemort. – Nem hivattalak. Kotródj, nem akarlak most látni!
– Te vagy az oka! – fordult Bellatrix hisztérikusan Narcissához – Te hoztad ide azt a kis kurvát! – Azzal Narcissára emelte a pálcáját, de Voldemort megelőzte. Ernyedt rongycsomóként esett össze a nő. És Narcissa sikoltva ugrott fel. De Bellatrix nem halt meg, csak elájult és Voldemort a remegő Narcissához lépett.
– Érzem a félelmedet. A rettegés úgy árad belőled, mint a ferromonok. A gyűlölet a legkedvesebb ajzószerem. És a halál a legkedvesebb játékom – és a szája Narcissa nyakára tapadt.
Az időközben feleszmélt Beatrix egyébként is csúnya arcát most eltorzította a harag. Feltápászkodott és tétova lépést tett a férfi felé. – Az a kis szuka odakint! Az új barátnőd! Pedig senki, senki sem volt hűséges hozzád, csak én! – Voldemort megpróbálta lerázni magáról a belecsimpaszkodó nőt de Bellatrix nem tágított. – Mindent megkaptál tőlem, amire csak egy férfi vágyhat...
Voldemort sötéten felnevetett.
– Mindent azért nem! Te magad vagy az, amire egyetlen férfi sem vágyna!
Narcissa borzongva nézte, ahogy Bellatrix Voldemort kezét csókolgatja, miközben a férfi undorodva próbál szabadulni tőle. Meg fogja ölni Bellatrixet, futott át Narcissa agyán.
De Bellatrix egyre közelebb vonta magához Voldemortot és a két szörnyűségekkel teli tudat összekapcsolódott. Felizzottak és a férfi ellökte magától Narcissát. Az asszony, kihasználva a pillanatnyi szabadságot az ajtóig hátrált. Még látta, ahogy Voldemort magához rántja Bellatrix aszott testét és egymás véres, aljas gondolataiban kavarogva az ágyra dőlnek. Narcissa egész testében remegett a borzalmas emlékektől, miközben kilépett a folyosóra. Néhány lépés után hányingerrel küszködve kimerülten nekitámaszkodott a falnak. Nem bírt tovább menni.

Sejtem, hogy most jól le leszek cseszve, hogy minek jöttem ide... :)))
Piton, vigyél ki innen, azután had menjen Hermikének.
Lucius hétfőn nincs, Inno csak este...

Piton úgy csapott le Narcissára, mint egy denevér. Megragadta az asszony kezét és maga után vonszolta. Villámlott a tekintete, ahogy az asszonyra nézett. Cseppet sem volt jókedvű. Bő talárját az asszonyra terítette, alatta magához ölelte, miközben hoppanáltak...
- Kellett neked ez a cirkusz? – ripakodott a nőre. – Hogy a saját biztonságodat veszélyezteted, az egy dolog! Legfeljebb belehalsz! Na és? De magadon kívül még azt a kis hülye libát is veszélybe sodortad! Ha magától nem talál ide, Voldemort elküldte volna érte a pribékjét! Vagy ő maga ment volna érte… Vagy én magam hoztam volna elé! Miért kell neked mindenbe beavatkozni?
Közben szorosan a karjaiba zárta Narcissát. Ugyanarra gondoltak. Előző közös hoppanálásukra és mindarra, amit akkor átéltek.
- Nem. Soha többet – jelentette ki szigorúan a férfi. Eltolta magától Narcissát.
Miután megérkeztek a titkos alagsori bejárathoz, Piton anélkül, hogy magyarázatot adott volna, magára hagyta az asszonyt és gyors léptekkel elsietett. Alinea még mindig veszélyben van. És ő nem sokat tehet érte. Valójában – semmit...
Piton felrohant a Griffendél toronyba. Nem fárasztotta magát a jelszóval, egyszerűen pálcát szegezett a Kövér Dámára:
- Nyisd ki, vagy szétszabdallak, de rögtön!
A portré jobbnak látta, ha nem vitatkozik a szerfelett feldúlt házvezető tanárral. Kelletlenül beengedte a varázslót. A közös helyiségen ott pusmogott a trió.
- Granger! – intett a lánynak Piton. Nem érdekelte, hogy mit gondol róla Harry és Ron.
Hermione odament hozzá. A tanár megragadta a kezét és maga után húzta a folyosóra.
- De tanár úr! Hogy került ide? Mi ez az…
- Fogd be a szád! Figyelj! Mutattam neked egy varázslatot, felajzott férfiak ellen. Emlékszel rá?
-Tökéletesen. – morogta Hermione borúsan. – De nem fogom használni soha! Ez egy sötét varázslat! Én nem vagyok Mardekáros!
- Nem érdekel. Keresd meg Aliena Montclairt, és tanítsd meg neki!
- Alineának sem lesz erre szüksége! – akadékoskodott Hermione. – Miből gondolja, hogy egyáltalán ez így megy?! Miért? Mi történik??
- Azért, mert bármikor szüksége lehet rá. Bármikor. Gondolom, Draco a gyengélkedőre vitte.
- A két tekercses házidolgozatom felénél sem tartok, professzor. Amint végeztem, megkeresem. – adta meg magát a lány.
- Most!
Magyarázat helyett megszorította a lány kezét és jelentőségteljesen a szemébe nézett. Majd magára hagyta az összezavarodott Hermione-t és elindult az igazgató irodája felé.

Narcissa, majd Hermione! Egészítsétek ki és folytassátok…
Piton ellentmondásos viselkedéséhez és goromba szavaihoz nincs mit hozzátennem.
A franc hoppanál veled legközelebb szex nélkül! Majd megyek seprűn! :)))))
Hermione... Te jössz..

 
Hermione még álldogált egy darabig a klubhelyiségben,. Harry és Ron pedig csak bámulták.
- Mi volt ez, Hermione?! És mióta jöhet ide be ez a halálmadár?? – károgta Ron.
- Fogalmam sincs. – rántotta meg a vállát a lány.
- De, Hermione! – pattant fel Harry és megragadta a lány karját. – Magyarázd el, mi dolgod vele! – szeme villámokat szórt.
- Alineát kell tanítanom. Nem emlékszel?
- De. Tökéletesen. – morogta Harry. – De nem tetszik Piton viselkedése! Mi vagy te? A rabszolgája?!
- Nem. Most megyek. – zárta rövidre a témát a lány és kibújt a portélyukon. A Kövér Dáma halálra vált arccal remegett, kezében egy cherrys üveg.
- Drága Dáma! – rémült meg Hermione. – Ezt Piton tette magával?!
- Az a denevér! – sikoltott a kép. – Megfenyegetett!
- Azt hiszen, szólok Dumbledore – nak. – határozta el a lány.
Felrohant a gyengélkedőre, és megkereste Alineát. A lány aludt és a javasasszony nem engedte, hogy bárki is zavarja.
- De Madam Pomfrey! Beszélnem kell vele!
- Márpedig most nem fog, Granger!
- És mikor lehetséges?
- Nem tudom, de ma már biztosan nem! Menjem most el! – és a nő kituszkolta a lányt.
- Szuper. – húzta el a száját Hermione. – Akkor irány Dumbledore.
Nem tudhatta, hogy Piton is épp bent van az igazgatónál… a kőszörnyek félreugrottak, ő pedig hamar feljutott az ajtó elé. Épp kopogott volna, amikor meghallotta az agg mágus hangját.
- De Perselus. Miért ment oda? És Alinea – val mik a tervei önnek?

Piton.

- Nem érdekel a Montclair lány! Csak azt mondhatom, amit hónapokkal ezelőtt: hiba volt beleegyeznie, hogy a Roxfortba kerüljön! Most már nyilvánvaló, hogy a Sötét Nagyúr fel fogja használni. De van ennél rosszabb is…
Az igazgató kedélyesen mosolygott és a fejét ingatta.
- Túlhajszolja magát, barátom. - Azzal cukorkával kínálta a tanárt. Piton egy dühös mozdulattal kiütötte a kezéből. A színes édesség szerteszét gurult a szőnyegen. Az igazgató szelíden nézett rá.
- Ugyan már, Perselus, feleslegesen dühöng. Harry Potter biztonságban van!
- KI A FENÉT ÉRDEKEL HARRY POTTER?! - üvöltött Piton.
- A jóslat, mint tudja...
- Pokolba a jóslattal! Tom nem foglalkozik a jóslattal! Meggondolta magát! A minisztériumi kudarc után mást választott!
Dumbledore értetlenül pislogott.
- Csak nem Neville Longbottomot? - kérdezte derűsen.
- Nem őt. Draco Malfoyt. A fiú még a nyáron meglátogatta. Annyira ki akarta hozni Luciust a börtönből, hogy a Sötét Nagyúr szolgálatába állt. Önként! Most olyan bosszúszomjas, hogy bármire képes. Bellatrix Lestrange-tól vesz különórákat. Tom pedig próbára fogja tenni.
- Még csak 16 éves! No és mi lenne a Malfoy-gyerek feladata?
- Tom módszerei nem változtak. Gondolom, meg kell ölnie valakit, aki közel áll hozzá.
- Tudja, hogy kit?
- Fogalmam sincs. Csak azt tudom, ha elügyetlenkedi, akkor nekem kell megtenni helyette.
- Kell? – kérdezte megrökönyödve Dumbledore.
- Törhetetlen Esküvel fogadtam az anyjának.
Dumbledore hunyorogva nézett Pitonra.
- Most már értem. De bízom magában, Perselus. Tudom, hogy maga, annak idején kijátszotta őt. Végül még csak nem is kellett megölnie senkit.
- Átrendeztem a szituációt - emlékezett Piton. Cseppet sem volt büszke arra, amit tett. Sikerült elérnie, hogy Tom megzavarodjon és őrült gyilkolászásba kezdjen... Bizonyos értelemben felelősnek tartotta magát James Potter és Lily Evans haláláért. - Nem én végeztem el a piszkos munkát, hanem végül ő maga tette meg... Helyettem! Az eredmény ugyanaz. Igen, az Ön vallomása alapján felmentettek. Nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában…
- Hagyja az önvádat! Minden úgy történik, ahogyan történnie kell!
Dumbledore félig elüszkösödött karját dörzsölte.
- Nincs már sok időm, Perselus. Felkészítem Harry-t. Jobb lett volna, ha elnyeri a bizalmát és bizonyos összefüggéseket magától tud meg... De talán Draco-val több szerencséje lesz. Narcissa pedig csak itt van biztonságban.
- Senki sincs többé biztonságban a közelemben! A Roxfort végképp nem! A védővarázslatok egyre gyengébbek. Csak az nem jön be, aki nem akar...
- Minden rendben van, Perselus - felelte az igazgató. Tompa tekintettel bámult az asztal lapján a kristálygömbbe. - Most menjen! Legyen Narcissa mellett. Menjenek kirándulni! Hiszen még fiatalok. Éljen, Perselus! Használja ki az időt, amíg lehet!
Piton sarkon fordult és ingerülten távozott.
Meg sem lepődött, amikor a kőszörny mögül Hermione Granger toppant elé.
- Akkor most már mindent tud – vetette oda gorombán a lánynak, miközben sebes léptekkel indult vissza, a tömlöcébe.

Hermione, remélem mindent hallottál…

- Uram! – kiáltott utána a lány. – Kitűnő az egész, amit elgondolt. Csak nem számolt valamivel. Vigyázzon a dühödt rajongókkal.
Piton megtorpant, és visszanézett. Hermione éppen egy csókot dobott feléje, és a nevét suttogta. Majd hangosan hozzátette:
- Na, nem magamra céloztam. Viszlát, professzor! Áh! És még valami! Alinea alszik. Nem tudtam vele beszélni. Sokkal jobban tenné, ha Ön tanítaná meg neki azt a fekete varázslatot, amit nekem is mutatott. Félek, én nem lennék olyan meggyőző. És menjenek kirándulni!
Ezzel elhúzott gyorsan onnan, mielőtt Piton ráátkozza a kőszörnyeket. Arra gondolt, hogy visszamegy tanulni, de ebben Desirée megakadályozta…
- Hé! Hermike!
- Hermione. – morogta a lány.
- Nem jössz velem lazítani?
- Lazítani? – csodálkozott a lány.
- Igen. Gyere. Kiváló lesz. Egy kis tai- chi és jóga. Nem fog megártani. Itt mindenki olyan feszült!
- Na, de…
- Gyere már! – húzta magával Desirée, és beléptek egy üres terembe. Csak ketten voltak. Azaz még valaki…
- Mr. Malfoy. – mosolyodott el Desirée. – Örülök, hogy eljött. Remélem, beszáll a jógába!
Lucius felröhögött, és kedvtelve legeltette a szemét a két lányon. Vagyis az egyik még elég csitri volt, a másik pedig már kész nő… de mindegyik izgatta.
Hermione mély levegőt vett, mert Malfoy kegyetlen szürke szeme őt pásztázta. Rosszul volt tőle. Bizsergett. De valami mégis maradásra bírta

Lucius- maraggyá jógázni, vagy csak nézd őket:D

 

3.csomag