„A kamaszkor lázadó és független természetével magával hozza az elszántságot, hogy magunk találjuk meg az igazságot, s ne hagyjuk, hogy bárki szava is felülkerekedjen saját ismeretünkön.”
Jack Kornfield
Első fejezet
A lány vörös haja az arcába hullott, ahogy lehajolt a táskájáért, ami a lábainál feküdt. Türelmetlen mozdulattal eltűrte a fürtöket s egy apró sóhaj kíséretében kisétált a teremből. Már csak kevés diák lézengett az épületben. Nyárelő volt, csodás napsütés és az RBF vizsga Sötét Varázslatok Kivédéséből épp most ért véget.
A vörös hajú kamaszlány a táskájába gyűrte a kérdések listáját, miután megállapította magában, hogy az ötödik feladatot ( Hogyan csapoljunk meg egy vámpírt éjjel? ) úgy, ahogy volt, elrontotta, és nem akarta ezen idegesíteni magát tovább. Lily Evans inkább kisietett a barátnői után, hogy némi sikítás és borzongás után mégiscsak bele merjék mártani a lábukat a „polipos vízbe”, ahogy ők hívták a roxforti tavat. Lily bőre hófehér volt és vakítóan ragyogott, ahogy lehúzta a cipőjét és úgy rohant a füvön, már előre röhögve az élményen, hogy egyik-másik lány úgyis beleesik a vízbe...
- Lily! Ezt nézd! – Lily a szőkés hajú, vékony barátnőjére pillantott, aki valami különös követ mutatott neki a tenyerében. Lily először csak nézte, aztán elkerekedtek szikrázóan zöld szemei.
- Gyógyító tengerszem... hogy a Merlin körmébe került ide ilyen?! – nézett a barátnőjére. – Ez a déli országok tengerpartjain elterjedt és csak egy esetről hallottam, amikor... - ám ekkor hangok ütötték meg a fülét. Odakapta a pillantását a tőlük nem túl messze álló fűzfához, ahol néhány Griffendéles heverészett rendetlen ingben, meglazított nyakkendőkkel. Sirius a parkban andalgó lányokat figyelte, zsenge kora ellenére túl gyakran járt az esze a csinos boszorkányokon, akik közül most az egyik félénken rámosolygott a távolból. A jóképű, arisztokratikus arcvonásokkal megáldott fiú beképzelt mosolyra húzta a száját, ám figyelmét elvette a pörgő-forgó kis cikesz, amit a szeme sarkából látott.
- Merlinre és a csodálatosan sznob családom házimanóinak lelki üdvére kérlek, tedd már el az a nyavalyát, szörnyen idegesít! - mordult rá legjobb barátjára, de hangjában nyoma sem volt valódi haragnak. Borzasztóan unta magát, általában mindig törte valamin a fejét, képtelen volt akár egy pillanatra is megállni, talán, mert a roxforti hónapokat leszámítva úgy élt, akár egy örökmozgó vadászkutya, amire szájkosarat tesznek, és rászögezik a kutyaól ajtaját. Itt volt csak szabad, és ezt ki is akarta használni. Élete egyik legszebb napja volt, amikor a Teszlek Süveg beosztotta őt a Griffendélbe. Szinte kéjes öröm volt számára látni aranyvér-mániás rokonainak és ismerőseinek elképedt ábrázatát, amikor megtudták, hogy ő, Sirius, aki a nagy múltú Black ház sarja, nem a Mardekárban villogtatja majd képességeit. A gondolatra most is csak megrántotta a vállát, aztán türelmetlenül pislogott a fényes kis golyóra.
James vigyorogva tette zsebre a cikeszt, de ezt csak Sirius kérésére volt hajlandó megtenni, ha más szólt volna így hozzá, akkor leátkozza a fülét is a fejéről. Elnyúlt a tóparti bükkfa alatt, egy fűszálat rágcsált és a tónál ácsorgó vörös hajú, nyúlánk lányt figyelte. Mikor elkapta Lily tekintetét egy gyors mozdulattal a hajába túrt, hogy felborzolja a tincseket, nem tudhatta, hogy már minden haja szála úgy meredt az égnek, mint a sündisznó tüskéi.
Lily csak egy hosszú pillantásra méltatta a fiúkat, aztán újra elmerült a kő látványában.
Piton habozott. A fa tövében ült, olvasott. Legszívesebben Lilyhez csatlakozott volna, ám a Tekergők miatt egyelőre nem akart kezdeményezni. Inkább belemerült a Legsötétebb Fekete Mágia című könyv tanulmányozásába, ami tiltott olvasmány volt a Roxfortban, éppen ezért rendkívül értékesnek bizonyult Piton számára.
- Talán kérdezd ki tőlem az anyagot, hamár úgy unatkozol. – nyújtotta Sirius felé a könyvét Remus, de a fekete hajú fiú Sirius csak fintorgott egyet, miközben lehuppant a fűre.
- Semmi kedvem most abból a szakadt könyvből akár egy oldalt is olvasni. Nem elég jó unaloműző. - laza mozdulattal a füle mögé tette az imént talált négylevelű lóherét, majd idegesen dobolni kezdett ujjaival a térdén.
Lupin érezte a levegőben, hogy két izgága barátja előbb utóbb megint csinál valami marhaságot, amit nem fog tudni megakadályozni, igaz soha nem is próbálkozott komolyan tenni az ügy érdekében. Bár sokszor gondolta, hogy a fiúk túlzásba esnek, többször igazságtalanok, de nem lépett közbe soha. Megkísérelte az unatkozó Sirius figyelmét a tanulásra terelni, de ez olyan volt mintha Flitwicket próbálta volna megtanítani kosarazni. Nagyot sóhajtva a fának vetette a hátát, és a felhúzott térdének támasztott könyvébe mélyedt a sovány, sápadt arcú fiú. Arca jobb felén egy pár hetes, szinte frissnek számító hosszú, keskeny vágott seb húzódott. Mindenki úgy tudta, hogy nemrégen túl közel merészkedett a fúriafűzfához, és az okozta a sérülést, pedig azt valójában James idézte elő, amikor szarvasként, az agancs keskeny hegye felszakította a bőrt, mikor kordában próbálta őt tartani, a vérfarkast. Madam Pomfrey képes lett volna rá, hogy nyom nélkül meggyógyítsa ezt a sebet, de Lupin nem engedte, azt akarta, hogy ez a sérülést élete végéig viselje, hogy mindig eszébe jusson mekkora őrültséget követtek el, mikor a barátai a jó móka reményében engedték, hogy beszabaduljon Roxmortsba. Csak a határtalan szerencsének köszönhették, hogy senki nem látta meg őket, és nem tudta meg Albus Dumbledore sem, akinek oly sokat köszönhetett a beteges alkatú kamasz.
James felállt a földről és mosolyogva nézte Remust, aki szeretett könyvébe merült, és újból a haja felé nyúlt, mikor meglátta Pipogyuszt, szeme összeszűkült, megvetően nézte a fa alatt gubbasztó fiút, és két dolog miatt gyűlölte halálosan. Először is Lily barátsága miatt, és mert biztos forrásból tudta, hogy Piton farka sokkal nagyobb, mint az övé valaha is lesz. A méretet Féregfark súgta meg, aki patkányként sok helyre bejutott, ahova ők nem, bár az igazat megvallva James furcsállotta, hogy Peter mit keres olyan sűrűn a fiú zuhanyzókba. (:DD- Féreg sem perverz:D-B)
- Találtam neked szórakozni valót Tapmancs. – szólalt meg rekedten, és a barátja felé fordult. Lupin összeráncolt szemöldökkel meredt a könyvébe, és minden idegszálával a barátaira figyelt.
Siriusnak furcsa fény villant a szemében, és rávigyorgott Jamesre.
- Barátunk Pipogyusz! Ez mesés lesz! - alig várta James következő lépését, mert biztos volt benne, hogy a fiú élni fog a Piton-kínzás lehetőségével. Valójában nem gyűlölte Perselust, csak irritálta őt ennek a pincebogárnak még a látványa is, nem beszélve a farokméret problémáról, ami őt is érintette, bár az utóbbi hónapokban, mintha javulásnak indult volna a helyzet, legalábbis a vonalzó ezt bizonyította. Most elhessegette ezeket a gondolatokat, James mellé állt, és összefonta karjait a mellkasán.
- Tiéd a pálya, Ágas! - vakkantotta (Hö Hö)
Lily úgy tett, mint aki nem hallja, persze pontosan tudta, mire megy ki a játék.
’Nem nézek oda. Akkor sem. Arrogáns kis hülye.’ – gondolta Lily, majd felhúzta a zokniját és a cipőjét és felkelt a tó partjáról. Úgy gondolta, ideje összepakolni a holmiját, mert pár napon belül utaznak haza a szünidőre. Elmosolyodott magában, mert arra gondolt, hogy Perselussal megint kísérletezhetnek a nyáron... ahogy tették azt mindig.
Perselus Piton volt Lily Evans legjobb fiúbarátja.
Felpillantott, hogy megkeresse tekintetével a nyurga, fekete hajú Perselust, de a látvány cseppet sem töltötte el boldogsággal.
- Hát ez nem igaz... – morogta és elindult. A lány elég magas volt és karcsú, szoknyája talán egy kicsit rövidebb annál, ami a profeszorok szemébe elfogadható lett volna... hajzuhataga valószínűtlen vörös színben pompázott. Olyan színe volt, mintha az égi paletta összes meleg árnyalatát belekeverte volna valami isten, s mindezt Lily Evans-nek ajándékozta. Zöld szeme szinte világított, szempillái beárnyékolták, csinos arcán sokszor futott át gúnyos mosoly...
Kissé meg is gyorsította a lépteit, mert meglátta, mi készül... megszokott jelenet volt, szinte mindennapos, de Lily érezte, hogy ha most nem lép közbe, akár végzetes is lehet.... szinte futott már, amikor olyan közel ért az öt fiúhoz, hogy hallotta minden szavukat. Kezében szorongatta a különleges követ, amiről még mindig azt gondolta, valami fura bűbáj hatására került ide, a Roxfortba- persze Lilynek hatalmas volt a fantáziája. Egyetlen hajszál köré csodás mesevilágot szőtt; ezeket a meséket rendszerint nem írta le, de egyetlen embernek elmesélte.
Perselus Pitonnak, a fiúnak, akivel régóta ismerték egymást.
- Héééé, Pipogyi! – kiáltott rá a mardekáros fiúra James. Piton felkapta a fejét. Letette a könyvet maga mellé, felpattant és azonnal pálcát rántott, de mielőtt kimondhatta volna az első átkot, James Potter lefegyverezte.
- Capitulatus! – James messzire repítette Piton pálcáját, majd hátrapillantott a tópart felé, de szemmel tartotta a denevért is – Obstructo! – rikkantotta, mire a mardekáros fiú a fának repült. Közben elhadart egy tucat átkot és rontást, ám ezek a pálca nélkül hatástalanok maradtak.
Potter előretartott pálcával közelítette meg Pitont, és még egyszer utoljára a tó felé pillantott.
- Minden sötét mocskos mágiád szerepelt a lapon, Pipogyi? – gúnyolódott James továbbra, és nem vette le az ártást a fiúról.
Féregfark nyüsszentett egyet, ami nála a határtalan boldogság jele volt. Érezte, hogy ma ismét jól fognak szórakozni… patkányarca felragyogott.
Sirius is Pitonra szegezte a pálcáját, leplezetlen gúnnyal nézett a fiúra, miközben egyre több diák állt meg a fák tövében és a réten, izgatottan várva az eseményeket, melyeknek a végét tulajdonképpen már valamennyien ismerték, hisz olyan mindennapos volt, mint a Kövér Dáma áriázása.
- Vajon a kis Pipogyi átmegy a vizsgán? - undorodva csóválta a fejét. - Áh el sem fogja tudni olvasni a prof a pergamened igaz? Tele van zsírfoltokkal és takonnyal, ami abból a hosszú, görbe orrodból csöpögött egész idő alatt. Figyeltelek!
- Nagyra tartod magad, te hígagyú, mi? Láttam, hogy puskáztál, egy szavamba kerül és nem mész át a vizsgán! Kitagad a nemes famíliád, nem félsz, te bolhás dög? - támadt Siriusra Piton. - Azt hiszed, nem láttam, ahogy folyton a farkad tövét szaglászod, és körbehúgyozod Hagrid kunyhóját, amikor kutyává változol?
- Kicsit mocskos a szád, nem illik ez egy nagymúltú iskolába, bár igaz, az olyanok sem valóak ide, mint Te! – szólt megvetően Potter – Suvickus!
James röhögve nézte a rózsaszín habot köpdöső Pitont, aki ekkor már köhögött, majd fuldoklott a szappanhabtól, ami a szemébe is belefolyt. Így nem láthatta, hogy váratlan védelmezője akadt Lily Evans személyében.
- Könnyű bántani azt, aki mögött nem áll a fél Griffendél, mi? Te szemét! – kiáltott fel Lily, aki nem bírta tovább és közbe akart avatkozni.
- Ugyan már Evans, mit foglalkozol olyasvalakivel, aki csak ellopja az oxigént előlünk, rendes emberektől? – nézett homlokráncolva a lányra James. Többen nevetve figyelték ez egyenlőtlen küzdelmet, csak Lupin ült mereven továbbra is a fánál, és egyre elfelhősödő tekintettel bámulta a betűket a papírlapokon.
Lily nyelt egyet. Határozottan gyűlölte ebben a pillanatban az előtte álló, nagyképű fiút. James Potter mindig is ilyen volt. Már elsőben… Lily szeme összeszűkült.
- Hagyd békén Pitont. Mit ártott neked?! Még egy tisztességes rontást sem vagy képes ráküldeni, úgy, hogy esetleg egyedül vagy? Te meg az utánfutó barátaid… - húzta el a száját, majd a pálcája után nyúlt, hogy segítsen Pitonnak, ha kell…
- Oké, békén hagyom, ha randizol velem Evans. – vágta rá James, miközben egyre jobban melege lett, ahogy a lány duzzadt ajkait nézte. Nagyot nyelve folytatta. – Egy randiba kerül, és akkor Pipogyi nyugodtan alhat a pálcámtól. (ehhem, ehhem a perverz állat :D L )
Lily szóra sem méltatta a fiút, csak végignézett rajta, megvetően, aztán újra Pitonra pillantott. Lily-nek fogalma sem volt róla, mit tegyen most. Nem akart semmi komoly vitát vagy csatát, de a barátját mindenképpen meg akarta védeni. Nyelt egyet, ahogy Piton észrevétlenül felkapta a pálcáját. Villámgyors, non-verbális átkot küldött James Potterre, akinek mély vágás jelent meg az arcán.
James fájdalmasan felszisszent, ahogy az arca bal oldalán szétnyílt a bőr, és a vörös vér kifröccsent a talárjára.
- Levicorpus! – tátogta a lebegtető átkot, minek következtében Piton ismét a magasba emelkedett, egyre feljebb, két másodperc múlva már a fa koronájánál lebegett, fejjel lefelé.
Az összeverődött tömeg könnyezve nevetett a pipaszár, fehér láb, és a szürke alsógatya látványán. Többen a földre is lerogytak, egymás hátát verték féktelen jókedvükben.
Féregfark olyan izgatottan kuncogott, mint aki mindjárt bepisil. Kiálló sárga kapafogain megcsillant a napfény.
Lily undorodva nézte a közelében álló Petert, majd ismét James-re nézett.
- Hozd le onnan Pitont! – kiáltotta dühösen. Arcbőre fehér volt, szeplői szinte világítottak bájos arcán. Csodaszép zöld szeme szikrákat szórt. – Hozd le onnan, vagy megkeserülöd!!
- Ahogy kívánod! – felelte James, és Piton a földre huppant. Szeme villámokat szórt, de a túlerő miatt egyelőre nem tudott visszavágni.
- Petrificus totalus! - kiáltotta Sirius, Pitonra irányítva a pálcáját. A biztonság kedvéért próbálta megelőzni a további hadakozást, persze nem Piton kedvéért. Szája sarkában mosoly bújkált, ahogy Jamest és Lily-t figyelte. Nem értette, hogy Lily minek barátkozik ezzel az alakkal, ahelyett, hogy velük lógna. Pedig milyen szép. Csak a James iránti barátság tartotta vissza, hogy bepróbálkozzon nála.
Lily előrántotta a pálcáját és James-re villantotta a másodperc tört része alatt.
- Ne akard, hogy használjam, Potter… - sziszegte. Most már vadul dobogott a szíve. Ilyen még sosem fordult elő, hogy pálcát rántson valakire dühből… de úgy érezte, képes lenne leátkozni valamilyét ennek a hólyagnak.
- Ne szegezd a pálcádat rám, Evans, mert nem akarlak bántani! – szólalt meg halkan James.
Lily szeme összeszűkült.
- Nem akarsz bántani?! Te nagyképű idióta. Tudok annyira varázsolni, mint te! És ha nem hagyod Pitont békén, látni is fogod az eredményét! – kiabálta most már kipirult arccal a vöröshajú lány. – Azonnal fejezd ezt be! Egyáltalán nem vicces… - mondta rekedten Lily. Szíve a torkában dobogott.
James komoran nézte Lilyt, de tudta megteszi, amit a lány kér tőle, hiszen minden miatta történt, Pottert elviselhetetlen tűz hajtotta az Evans lány felé. Sóhajtott egyet, és levette a rontást Pitonról, aki dühös volt Lilyre, amiért beavatkozott. Amiért látta, hogyan bánnak el vele James Potterék.
- Jobban tennéd, ha kimaradnál ebből, te sárvérű! - vetette oda foghegyről Lilynek. Legszívesebben azonnal visszaszívta volna a megbocsáthatatlan szót, de már nem lehetett. A lány szemébe nézett, némán kérve a bocsánatát...
Lily elsápadt, ahogy tekintete találkozott Pitonéval. Szája kiszáradt, ahogy eljutott a tudatába, mit mondott neki a barátja. Szempillája megrezdült és átszáguldott rajta valami mérhetetlen csalódás…
- Rendben, Pipogyusz. – húzta el a száját. Szavai rekedten szóltak. – Bocsáss meg, hogy segíteni akartam. Többé nem fordul elő. És ha adhatok egy tanácsot: mosd ki a gatyádat! – azzal mély levegőt vett és nyelt még egy óriásit. Hallotta, ahogy James felordít.
- Hogy merted így nevezni Őt???? – őrjöngött James, miközben a pálcája ismét Pitonra irányult – Azonnal kérjél tőle bocsánatot!!!!
Lily szép szemébe könnyek gyűltek. Utálta Pottert és a hülye barátait és utálta Pitont is ebben a percben…
- Fogd már be te is, te kis hülye! Nem vagy nála különb! Ugyanolyanok vagytok mind!! – kiáltotta sírva. Pálcáját markolta a jobb kezében.
- Mivan????? – hörgött James – Hogy olyan vagyok, mint Ő??? Soha nem neveznélek téged úgy, ahogy ez a mocskos, feketemágiaimádó görcs. Hogy vagy képes vele összehasonlítani???
Lily nem válaszolt, csak villámló tekintettel meredt James-re, majd a barátaira, végül Pitonra, aztán futni kezdett, haja meg-meglebbent mögötte, ahogy a kastély felé rohant.
- Evans!!! Várj!! – kiabált James az elfutó lány után, aki azonban rá sem hederített, inkább még gyorsabban kezdett el futni.
James sértve fordult barátai felé.
- Mi baja van ennek?
Sirius felváltva pillantott a rohanó Lily-re és Jamesre, pálcáját még mindig maga előtt tartotta. Összehúzta ezüstös szemeit, mintha egy árnyék suhant volna át az arcán, végül sóhajtott egy nagyot, és fejét csóválva megveregette James vállát.
- Hát fiam, úgy néz ki, hogy Evans nem rajong érted...enyhén szólva. Ha jól értelmeztem egy nagyképű majomnak tart jelenleg, de ez még változhat. Bármelyik irányba. Az biztos, hogy ez a helyzet nem volt alkalmas arra, hogy jobban megismerjétek egymást...ugye érted. - befejezve az okoskodást, Sirius Pitonra sandított. - Mi legyen vele?
- Még hogy én beképzelt? – morgott Potter – Persze...
Minden dühével, sértett haragjával villantotta a pálcáját Pitonra, és levarázsolta a szürke alsógatyát a denevérről. ( tudom , ez nem derült ki a könyvből, és ha nem értesz egyet vele Sárkány, akkor átírom L ;) ) (Tőlem maradhat - de akkor viseld a következményeit. :D -S) ( Van más lehetőségem? :D L )
Piton nyugalmat erőltetett magára. Ujjai görcsösen fonódtak a pálcájára a talárja alatt, de ezt egyik tekergő sem vehette észre. Másodszor nem hagyta magát meglepni. Így amikor újra a magasba került, az összegyűltek feje fölött látta, amint Regulus Black elszalad a Tiltott Rengeteg felé. Amikor James levarázsolta róla az alsónadrágot, Piton összeszorította a fogát, majd könnyedén talpra szökkent. Még mindig sokan nevettek, ám néhányan izgatottan füttyentettek, amint észrevették, mivel büszkélkedik az ifjú feketemágus. Bár Pitonnak így, lankadt állapotban nem volt különösebben méretes a szerszáma, mégis irigységgel töltötte el azokat, akiknek a sajátjuk az átlag alatt maradt. Piton elvigyorodott, amint meglátta James arckifejezését. Pálcáját egyenesen a griffendéles fiúra szegezte.
Ekkor értek oda Regulus Black hívására a végzős Mardekárosok: a csaknem két méter magas Yaxley, a fiatalabb Lestrange, Carrowék, Avery és a nagydarab Mulciber. Mindannyian maszkot viseltek. Feltűrték az ingük ujját, bal alsó karjukon izzott a Sötét Jegy, kezükben kivont pálca... Az összegyűlteken morajlás hullámzott végig. Ez már nem diákcsíny volt. A diákok szitkozódva húzódtak félre a fiatal halálfalók útjából.
Sirius arca a haja tövéig vörös színre váltott a haragtól. Piton sértegetését nem vette fel, de Regulus viselkedése újra meg újra elkeserítette.
- Gratulálok öcsikém. - morogta, de inkább rá se nézett a fiúra. Utálta az egész halál-bandát, ahogy mások is, ám szembeszállni velük teljes ostobaság lett volna. Hogy is mondta Evans az imént? Könnyű bántani azt, aki mögött nem áll a fél Griffendél. Na most fordult a kocka. Könnyű bántani a fél Griffendélt, ha halálfalók támogatnak. Sirius idegesen lehajtotta a fejét, arcába hulló haja mögül végigjáratta tekintetét a Mardekáros csapaton. Ezek a maszkok és az idióta Sötét Jegy. Volt idő, amikor jót nevetett rajtuk, de most nem volt vicces kedvében. Nem fogok így kushadni pár elvakult hülye miatt.- jelentette ki magában, felemelte az arcát és higgadtságot erőltetve magára egyenesen Yaxley szemébe nézett, bár hogy miért, arról fogalma sem volt. Látta Piton magabiztos képét is, aminél csak Peter volt idegesítőbb, aki lehajtott fejjel nyüsszögött. De most kevésbé a gyönyörtől… néha felpislantott, fél szemét lehunyta, összegörnyedt, hogy észre se vegyék őt ezek a hatalmas fiúk… majd megnyalta a száját. Aztán Pitonra sandított, és grimaszolt egyet. Piton mindig idegesítően magabiztos volt, főleg, ha a sötét haverjaival lógott. Meg a nagy farka is itt van, mint probléma… Peter vicsorgott egyet patkányszájával. Amikor először látta Piton méretes szerszámát, elképedt, hogy mennyire igazságtalan az élet! Bezzeg neki nem jutott, csak valami miniubi… kárörvendően mondta el mégis James-nek a nagy titkot. Úgy tűnt, James nem örül a hírnek, ami Petert kis elégtétellel töltött el. Valamiben nem Potter a legnagyobb!
Peter titkon irigyelte ezeket a nehézsúlyú fiúkat. Talán ott labdába rúghatna… mert James és Sirius mellett esélye sem volt, hogy valami maradandót alkosson és felfigyeljenek rá. Megszívta az orrát, ahogy elandalgott Mulciber mellett, és felsandított rá rettegve. Ezek megtették. Ezek beálltak Voldemort-hoz… futott át Peter agyán, aztán arrébb oldalgott, hogy kikerüljön a veszélyes srácok hatósugarából. Elhatározta, hogy megint belóg majd a zuhanyzóba, patkányként és kihallgatja őket… a terv körvonalazódott az agyában. Talán beállhatna közéjük… nyiffantott egyet, amit ő röhögésnek gondolt és James-re pillantott összeszűkült szemekkel.
James életében először élte azt át, amit Perselus Piton már számtalanszor megélt általuk, és Potter ráébredt, hogy ez kimondottan szar érzés, oldalra pillantott legjobb barátja, Sirius felé, és annak a testtartásából látta, hogy ő sem érez másként. Végignézte az előttük felsorakozó halálfalókat, és tudta, hogy itt ezekben a percekben valami végleg megváltozott, véget ért a játékos, kamaszos szívatás, és életbe lépett valami sokkal, de sokkal komolyabb dolog. ez már másról szólt, minthogy Pipogyuszt nevetségessé tegye. Szorosan markolta kezében a varázspálcáját, és felszegett állal, kemény pillantással állta Piton tekintetét.
Ágas megérezte a háta mögé megérkező Remus Lupint, aki borzasztóan mérges volt a barátaira, de ez nem az a pillanat volt, hogy ennek hangot adjon, pedig legszívesebben átharapta volna a torkukat. Mikor az a gondolat átfutott Remus agyán, mélyen megborzongott, érezte, hogy a benne élő fenevad kezd ismét feltörni belőle, hiszen pár nap választotta csak el a holdtöltétől. Ilyenkor fura érzések kerítették hatalmukba, megnőtt az éhsége a véres húsok iránt, és kedvtelve nézegette a fiatal boszorkák, zsenge, fehér puha húsát.
Lupin megrázta a fejét, hogy elűzze a zavaros képeket, és elszántan beállt barátai mellé a sorba. Osztozik velük, bármi is történjen az elkövetkező percekben.
- Akartok valamit, vérárulók? - szólalt meg ridegen Yaxley. Pillantását végigjáratta a tekergőkön, különösen sokáig időzött el Sirius Black arcán. Pitont jóleső magabiztosság töltötte el. Tett egy fenyegető lépést James Potter felé.
- Vigyázz, köcsög, mert kettéváglak! - Hangja szokatlanul fenyegetően zendült. A másik kezével megragadta a hölgyek örömét, és hirtelen elhatározással végigöntözte a gyepet. Félkörívben. Többen hátraugrottak, de a Tekergők lábszárára így is bőségesen jutott az áldásból... Ezután Piton maga elé rántotta a talárját, elrejtve a kíváncsi tekintetek elől nemes testrészét. Gatyája ott hevert a földön, talán három méterre tőle. Pálcájával fellebegtette, majd egyenesen James Potter arcába vágta.
- A gatyámra pályázol, puhapöcs-Potter? Miért nem ezzel kezdted? Bármikor a tied lehet!
Újra felharsant a röhögés, de ez már a szemüveges kviddics-sztárnak szólt. Piton visszasétált a fához, felkapta a könyveit, majd kihúzta magát, pálcáját maga elé tartotta és emelt fővel utat nyitott a tömegben. Valójában nem akarta, hogy elfajuljanak a dolgok. Regulus vállára csapott, aki még szívesen bámészkodott volna, ám inkább követte a barátját.
- Beszéltél az unokanővéreddel? - fordult hozzá Piton. Regulus szeme felcsillant.
- Igen! A szünet első hetében találkozhatsz vele.
- Két ajánló kell... - szűrte a szót a fogai között Piton. Regulus elgondolkodott.
- A másik unokanővérem, Narcissa nem állna be közéjük. De talán a vőlegénye, Lucius Malfoy... Hiszen prefektus volt! Ha még emlékszik rád, Perselus, szerintem el fogja intézni, hogy a Sötét Nagyúr személyesen fogadjon.
Piton egy biccentéssel köszönte meg a jó hírt. A Tekergőkkel már nem is foglalkozott. Sokkal komolyabb tervei voltak. Csak egyvalakivel tudott volna erről őszintén beszélni... Nagyot sóhajtott, mert volt egy olyan érzése, hogy Lily Evans nem fog lelkesedni az ötletéért.
Piton dühösen dobálta a holmiját a bőröndjébe. Máskor ügyelt rá, hogy mindent összehajtogasson, ahogyan anyjától tanulta, de most nem kontrollálta a mozdulatait. Könyvek, ingek, zoknik, bedugaszolt üvegcsék röpködtek rendezetlenül. Végül lecsapta a bőrönd tetejét, ráült és némi erőlködés után lezárta. Már elhangzott az indulást jelző sípszó, a mozdony gőzt okádott, mire kiért az állomásra. Piton felhajította az utolsó kocsiba a bőröndöt és abban a pillanatban ugrott fel, amikor a vonat kigördült az állomásról. A csomagszállító kocsi persze a vonat elején volt, így a nyurga fiú kénytelen volt végigvonszolni a bőröndöt a szűk folyosókon, közben elviselni a többiek derültségét. Amikor visszafelé indult, hogy egy kevésbé zsúfolt fülkét keressen, olyan dühös volt, hogy bárkire, aki a szemébe merészelt nézni, már szórta is önkéntelenül a szivárvány-ártást. Ettől az illető szeme káprázni és könnyezni kezdett. Csak akkor nyugodott meg kissé, amikor Lily Evans fülkéje előtt elhaladt. Csak lányok voltak benne - az egyik Mary, aki Piton dolgozatát másolta az RBF-en, a másik egy feltűnően bögyös lány, akinek Piton nem emlékezett a nevére, csak azt tudta róla, hogy folyton Sirius után sóhajtozik. Kinyitotta a fülkeajtót, nem kért engedélyt, hogy leüljön, egyszerűen csak ledobta magát az ülésre, szemben Lilyvel.
Bár előző éjjel Lily nem hagyta, hogy a kínos incidens után magyarázkodjon és fütyült a bocsánatkérésére, Piton azért bízott benne, hogy a lány nem fog sokáig neheztelni. Talán, ha belátja, hogy tévesen ítélte meg... (Nem írom le, amit JKR már megírt - fogadjuk el, hogy megtörtént, OK? - S)
Pitonnak az elmúlt évek során sohasem esett nehezére, hogy szóba elegyedjen Lilyvel, ám a tóparti incidens után ez már nem volt olyan egyszerű. Talán az lenne a legjobb, ha úgy tenne, mintha semmi sem történt volna. Piton látta, hogy Mary és a másik lány valami kártyajátékba kezdenek. Levetette a pulóverét és feldobta a csomagtartóra. Azután kigombolta az inge ujját és felhajtotta a könyökéig. Nem nézett a lányra, de úgy helyezkedett, hogy Lily jól láthassa: nem viseli a halálfalók bélyegét. Még nem...
Lilynek esze ágában sem volt titkolni, hogy vérig sértődött előző nap. Nem hatotta meg az sem, hogy Piton eljött a portrélyukhoz bocsánatot kérni.
Nem.
Ezt nem lehet így elintézni. Lily pontosan tudta, hogy Perselus mindenkit így hív, akinek muglik a szülei… sárvérű. Lily is az volt. És ezt a legjobb barátja vágta az arcába, életében először. Az, aki eddig bizonygatta, nem számít a származás.
Azóta a lányka feltűnően csendes volt, szeme duzzadt, arca sápadt. A barátnői is tanúi voltak a jelenetnek, ezért nem is kérdeztek tőle semmit.
Most, hogy Piton köszönés és bármiféle ’szabad?’ – kérdés nélkül lezuttyant az ülésre, a szőke Mary csattantott egyet a nyelvével és dühösen a fiúra meredt. A nagymellű lány, Alicia viszont nyelt egyet, ahogy a fiú mellé ült. Egy Mardekáros… és ráadásul mekkora van neki…
Alicia el is hebegte Lilynek, még tegnap este, miről maradt le, hogy nem látta Pitont gatya nélkül, de Lily ezt közönségesnek tartotta és jól leszidta Aliciát, amiért így beszél a fiúról, bár nagyon is kíváncsi volt, milyen lehet Perselus meztelenül… de ezt mélyen magában tartotta.
Most fel sem pillantott a könyvből, amit a combjain tartott, habár fejjel lefelé, de ez nem zavarta. Úgysem a sorokat figyelte… eddig kibámult az ablakon, amikor azonban megjött Piton, azonnal a könyvre szegezte pillantását és dacosan hallgatott.
Nekem ne mutogassa a karját. Nem érdekel! – gondolta magában Lily, pedig majd’ elepedt azért, hogy ismét jóban legyenek…
Végül mégiscsak felnézett, de rezzenéstelen arccal pillantott a barátjára, majd becsapta a könyvet és tüntetőleg ismét a táj szépségeiben kezdett gyönyörködni.
Piton vállat vont. Előhúzott egy kis fekete, bőrkötéses könyvet. Az utolsó oldalon észrevett egy borítékot. Anyja levele volt, már egy hete megérkezett, de a fiúnak csak most jutott eszébe, hogy elolvassa. Eleinte ráncolta a homlokát, majd egyre inkább jókedve lett, mire a sorok végére ért. Ahogy felpillantott újra találkozott a tekintete Lilyével.
- Többször nem mondom, hogy sajnálom. Attól még komolyan gondolom. Nem szeretném, ha emiatt bármi megváltozna köztünk.
Lily a szeme sarkából figyelte azért Perselust. Minden szavát tisztán hallotta, hisz ott ült tőle fél méterre. Térdeik össze is értek, mert a fiatal fiú lábai jó hosszúak voltak. Lily ilyenkor nyelt egyet, amikor össze-összekoccantak a lábaik. Eszébe jutott az a sok együtt töltött este, amikor nézték a csillagokat és meséket szőttek… nevettek és Perselus mindig megsimogatta a haját… Lily lehunyta a szemét, s amikor újra felnézett, már egyenesen barátja szemébe mélyesztette zöld szemét. Látta, hogy a fiú egy levelet tart a kezében.
- Mi az, Piton? Szerelmeslevél Mulcibernek? – gunyoroskodott Lily. Csak akkor szólította Pitonnak a fiút, ha valóban dühös volt rá. - Milyen megható. – tette hozzá és grimaszolt egyet.
- Anyám végre elvált apámtól - szólalt meg Piton. Megkönnyebbült, hogy Lily mégiscsak szóba áll vele. - Viszont nem lesz otthon, mire megérkezem. A szülei visszafogadták, most egy hónapig náluk piheni ki a házasélet gyötrelmeit. Vagyis a szünet közepéig egyedül leszek a házban. Eljössz hozzám? - hajolt közelebb Piton Lilyhez. - Tavaly megígérted...
(aztán még lehet folytatni, ha akarod - S.) (akarom- akarom, a karom!-:D-B).
Lily felhúzta a szemöldökét. Arcuk most szinte csak centiméterekre volt egymástól. Megköszörülte a torkát, majd a barátnői felé pillantott, akik látszólag elmélyülten kártyáztak, ám Lily biztos volt benne, hogy alig várják, hogy ők ketten elkezdjenek vitázni. Vagy bármi mást. Aztán a fiú szemébe nézett, majd szó nélkül elkapta a csuklóját és maga után húzta. Kimentek a fülkéből, egyenesen a kis előtérbe, ahol a mosdók is voltak. Szerencsére senki nem ácsorgott most ott.
Lily a falhoz nyomta a fiút, aki jóval magasabb volt nála, s felnézett rá.
- Megígértem?! És Te nem ígérted meg, hogy nincs semmi különbség aranyvérűek és mugliszármazásúak között?! – kérdezte szemrehányóan. Erősen szorította a fiú vékony karját.
- Én tudom, hogy nincs! - vágta rá dacosan Piton. - De Te is olvasol újságot, hallod a híreket! A Sötét Nagyúr szerint van különbség, a minisztérium pedig szintén a származás alapján tesz különbséget mágus és mágus között, hogy ki milyen munkát vállalhat. Lehet, hogy ez nem helyes, de évszázadok óta tudjuk, hogy vannak gazdag mágusdinasztiák, akik a közjót szolgálják és olyan varázslók és boszorkányok, akik nem dicsekedhetnek előkelő ősökkel, és csak élősködnek... De aki nem olyan, az... az... tud érvényesülni, ha akar, csak nehezebben. Vagyis... - Piton homlokán kidagadt egy ér. A lelke mélyén érezte, hogy ez a rendszer végtelenül igazságtalan. - Anyámat kitagadták a szülei, amiért hozzáment egy muglihoz, aki egy utolsó szemét... De tudom, hogy a muglik sem egyformák. A mágusok sem. Én nem látok abban semmi rosszat, ha valakire azt mondják, hogy... - Piton gyorsan elharapta a folytatást, volt annyi esze, hogy ne mondja ki újra azt a szót, ami - ki tudja, miért - annyi ellenérzést vált ki azokból, akik nem értenek egyet a Nagyúr eszméivel. - Túl hosszú lenne folyton arra hivatkozni, hogy valaki mugli származású. Az a másik szó ugyanazt jelenti, semmi mást.
Lily cöccögött egy sort.
- Könnyen csúsznak ki a szádon mostanában ilyen dolgok. A kis szerelmeid nincsenek Rád jó hatással, Pers! – mondta élesen a lány, a bandára célozva, akikkel Piton lóg mostanában, majd a fiú mellkasának döntötte a fejét váratlanul. Képtelen volt rá huzamosabb ideig haragudni, de azért még rosszul érezte magát a történtek miatt.
Piton megrázta a fejét.
- Ők sem.... Lily, hidd el, közülük sem mindenki gonosz. A legtöbben csak azért csatlakoztak, mert a szüleik a lekötelezettjei a Sötét Nagyúrnak. Az természetes, hogy a Roxfort után jó álláshoz szeretnének jutni és ezért... megtesznek olyasmit is, amivel nem feltétlenül értenek egyet - fejezte be nagyon halkan Piton. - Szerepet játszanak. Néha én is ezt teszem. - Piton ujjai önkéntelenül belemélyedtek a vörös hajzuhatagba, majd Lily arcára csúsztak. Aztán a lány bársonyos nyakát simította végig, majd újra a haját... Nyelt egyet. Ritkán érintette meg Lilyt, az utóbbi évben talán egyszer sem. Nem mintha nem hiányzott volna. De már egy éve valami furcsa változás kezdődött a fiú szervezetében, amivel ugyan nem sokat foglalkozott, ám ha hozzáért a csinos lányhoz, ezek a jelzések egyre erősödtek és elvonták a figyelmét. Most is...
Lily felnézett és halványan elmosolyodott, ahogy Perselus megint azt csinálta, amit régen… szerette az ujjait érezni a haján.
- Perselus, miért… hogy voltál képes… - nyelt egyet a fiatal lány. – Nagyon… iszonyúan rosszul esett. – mondta komoran. – Olyan hangon beszéltél velem, ahogy még soha. Olyan hangon, ahogy azokkal szoktál, akiket lenézel. – mondta keményen Lily. Szavai őszinték voltak. – Abban a pillanatban én sem voltam más számodra, mint egy ócska kis mugli. – mondta halkan. - Sosem gondoltam volna, hogy idáig jutunk, Perselus.
- Ugyan már, Lily! Nem nézlek le, hogy gondolod?! Te vagy a legjobb az évfolyamunkból. Na jó, sötét varázslatok kivédéséből a nyomomba sem léphetsz, de minden másban Te vagy a legokosabb, elismerem - gunyoroskodott a fiatal mágus. - Nem akartam megsérteni a büszkeségedet.
Lily megrázta a fejét.
- Nem csak a büszkeségemről van szó. Hanem miattad… jaj Pers! Te nem látod magad kívülről, de én látom, hogy változol… és rossz irányba. – Lily megfogta a fiú bal karját és rámeredt a bőrére.
Piton felvonta a szemöldökét. Egy pillanatra legszívesebben elrántotta volna a karját. Hetek óta készült rá, hogy elmondja Lilynek, mit tervez: be fog lépni a halálfalók közé. De nem azért, mert Voldemort híve akar lenni, hanem mert biztos volt benne, hogy a Sötét Nagyúrtól tanulhat majd valamit, amit a Roxfortban nem tanítanak, még csak nem is beszélnek róla. Amitől Dumbledore mindig dühös és ideges lesz, ha említik. Piton már büntetést is kapott az igazgatótól, amikor nemrég megtudta McGalagonytól, hogy "A lélek széthasítása" című fejezetet olvasta átváltoztatástan-órán. Másnapra ez a fejezet eltűnt a könyvből, egy hét múlva pedig már a könyvet sem lehetett megtalálni a könyvtár zárt részlegében, de Piton kíváncsisága ettől csak erősebb lett. Persze, sokkal jobb lenne, ha Lilyt is érdekelnék ezek a dolgok, és ő is csatlakozna a halálfalókhoz... Piton ezen a ponton abbahagyta a képzelődést. Teljes bizonyossággal érezte, hogy Lily Evans sohasem fog csatlakozni a Sötét Nagyúr híveihez. Megköszörülte a torkát. Feljebb emelte a karját.
- Láthatod, hogy nem tartozom közéjük.
- Látom, hogy nincs ott semmi. De még lehet. – mondta Lily rosszallóan. – Pers, vigyázz magadra, kérlek! – a lány szemei szikrázóan zöldek voltak most. – Visszamegyek a fülkébe. Leszállásnál várj meg az állomás előtt. Rendben? Kijönnek értem a szüleim. Hazaviszünk Téged is. – mosolyodott el halványan. Ez már a megbocsájtás felé vezető egyenes ösvényt jelentette.
- Miért nem akarod, hogy... - Piton nem fejezte be a mondatot. Szívesen visszament volna ugyanabba a fülkébe, ahol Lily utazott. Ám ekkor a folyosó végén észrevette Yaxley-t és Mulcibert, akik intettek neki, hogy menjen át hozzájuk. Lily háttal volt nekik, nem láthatta őket. Piton alig észrevehetően bólintott, majd Lilyre mosolygott. - Igazán nem akarok a terhedre lenni. A szüleid talán nem örülnének, ha...
- Dehogy leszel a terhünkre. De ha nem akarsz velem lenni… - vonta meg a vállát Lily.
- Dehogynem akarok! Azért is hívtalak, hogy gyere majd el hozzám. - Piton nyelt egyet. - A vasútállomástól haza tudok menni gyalog is. Inkább, minthogy a nővéred ócsároló megjegyzéseit hallgassam, hogy milyen szörnyszülöttek vagyunk!
A lány felnevetett.
- Bolond vagy, Pers! Hazagyalogolni?! Nagyon messze laksz! A szüleim kedvelnek. Nem értem, miért ne jöhetnél velünk. Petúnia meg ne érdekeljen - úgysem jön ki elém, egyébként is… szerelmes. – vigyorgott pimaszul Lily. – Valami Dursley a neve… és akkora arca van, mint a pokol. – kacagott a lányka, majd megfogta Perselus kezét. – De ha nem akarsz velünk jönni, hát ne gyere. Este kint leszel? – kérdezte Lily. A ’kint’ volt az egyezményes szó arra, hogy találkoznak-e a nagy fűzfánál. – És akkor… talán elmegyek hozzátok. – tette hozzá titokzatosan.
- Kint leszek. Várlak - bólintott komolyan a fiú és megszorította Lily kezét. - Annyi mindent terveztem a nyárra... Számítok rád, Lily Evans!
Lily bólintott.
- Rendben. Ott leszek. De a sárvérűzés még nincs teljesen elfelejtve, Piton! – emelte fel a mutatóujját, majd megvillant csodaszép szeme, de váratlanul arcon csókolta barátját. – Van valamim, amit meg akarok mutatni Neked is… - súgta a fülébe, majd belenézett a fiú sötét szemeibe. - És sajnálom a… szüleid ügyét. – simított végig a fiú karján, majd visszafutott a fülkébe. (ez a Lily de perverz- Perselus még elszalad előle a végén… –B) (Meglehet... - S)
Piton mosolyogva nézett a lány után. Ugyanazt érezte, mint amikor először meglátta a játszótéren. Egy csodálatos kis boszorkány, akivel mindenről lehet beszélgetni. Akivel, ha néha vitatkoznak is, az igazán fontos dolgokban végül megértik egymást. Ahogy Mulciberék fülkéje felé ballagott, eszébe jutott, mit művelt Mulciber nem is olyan régen Mary Macdonaldsszal. 'Hogy tehette azt egy boszorkánnyal?' - háborgott Piton. De Lily nővére, Petunia, egészen más... Csak egy mugli. Olyan mugli, aki utálja a varázslókat. Akár az apja... Tehát Petunia is azok közé tartozik, akikkel lelkiismeret-furdalás nélkül megtehetne bármit - talán még azt is... Piton arcán gonosz vigyor jelent meg. Nem is tudta, milyen szerencsés, hogy Lily ezt már nem láthatja.
