„Mert nem jó a harag, méreggel tölti meg a lelket s beszennyezi a gondolkodást. Azok a szerencsétlen fiatal testvérek nem tudják, mit cselekszenek, olyanok mint az állatok, szegények.”

Wass Albert - Átoksori kísértetek

 

 

 

Tizedik fejezet

 

 

Voldemort egyedül ült a trónteremben, szemét lehunyta. Mélyen elgondolkozott az elmúlt hónapok eseményein. Hatalma csúcsán volt, azonban mégsem lehetett teljes mértékben elégedett. A Birodalom falán, amit épített, apró repedéseket fedezett fel. Bár parancsait vakon teljesítették a hívei, egyre gyakrabban tapasztalta, hogy célját csak késve éri el. Vagy egyáltalán nem éri el... Hogyan lehetséges, hogy a Roxfortot még mindig az a szenilis Dumbledore irányítja? Miért nem esküdött örök hűséget neki a mágiaügyi miniszter? És kik azok az ellenállók? Valami Főnix Rendje... A Próféta egyre többször említi azt az illegális mozgalmat, ami a hatalmát fenyegeti - vagy ami még annál is rosszabb: reményt ad a varázslóknak, elhiteti velük, hogy létezhet olyan rendszer, amelyet nem ő, a Sötét Nagyúr irányít... Bosszantó, határozottan bosszantó...

Voldemort a néma szolgákat egy kivételével átküldte egy másik helyiségbe. Megkerülte a medencét, leárnyékolta a trónteremnek ezt a részét. Csak néha hallatszott egy-egy csobbanás, amikor valamelyik piranha közvetlenül a felszín alatt elkapott egy elővigyázatlan békát. Voldemort intésére kiemelkedett a padlóból az ovális asztal, amelyet évente egy-két alkalommal a legmegbízhatóbb embereivel ültek körül. A Nagyúr néhány pillanatig maga elé meredt, majd tiszafa pálcáját a néma szolga karján izzó Sötét Jegyhez érintette. Tizenhatszor egymás után. A legbelső köréhez tartozó híveit szólította. Utána egy hosszú percig a néma szolgára meredt, majd rekedtesen megszólalt:

- Küldj egy baglyot Regulus Blacknek meg annak a Piton-kölyöknek is. Meg ezeket... - Voldemort lehúzott az ujjáról egy fekete karikagyűrűt, majd letépett egy gombot a talárjáról és a szolga kezébe adta a két apró tárgyat. Az bólintott, majd elhagyta a termet.

A következő pillanatban fekete füstkígyók kavargása töltötte be a helyiséget. A halálfalók egymás után érkeztek:

Rookwood. Jugson. Avery. Dolohov. Macnair. Nott. Greyback. Bellatrix Lestrange.

Bella egy hatalmas gallérú, ezüst, testheztapadó ruhában volt, természetesen bármiféle melltartó vagy alsó nélkül. Pedig a ruha meglehetősen áttetsző volt… a boszorkány megnyalta a hüvelykujját, ahogy megérkezett és a férfiakra mosolygott. Egyenként végigjáratta tekintetét a halálfalókon, majd felsóhajtott és Voldemort-ra nézett. Hatalmas pillái megrebbentek.

Voldemort a legdíszesebb széken foglalt helyet. Az érkezők - a lehető legtávolabb tőle. Amikor Bellatrix megérkezett, a Nagyúr szeme alig észrevehetően felcsillant. Félrecsúsztatta a széket a jobbján, helyet kínálva a nőnek. A balján fenntartott egy üres helyet, de az eddig érkezettek közül láthatóan senki sem akarta elfoglalni. Sorra jöttek a többiek is: Yaxley. Rosier. Travers. Monstro. Crak. Az idősebb Lestrange. Igor Karkarov. Lucius Malfoy.

Lucius kezében lóbálva a kígyós pálcáját érkezett meg a gyűlésre, kimondottan örült annak, hogy most itt lehet. A rózsaszín pöfetegnek a torkán akadt a hang, mikor Malfoy a képébe nyomta az izzó Sötét Jegyet, és ez a pillanat mindent megért az ifjú aranyvérűnek. A Fufika ügy óta kimondottan jeges volt a viszony a giccses irodában. (:DD Lucius, akkora pret-a-porter vagy, mon cher…:D-B)

Amikor a fiatal Malfoy megérkezett, már csak két szék volt szabad. Az egyik Voldemort balján. A másik Greyback mellett. A büdös szájú vérfarkastól mindenki annyira távol húzódott, amennyire csak lehetett. Voldemort szeme gunyorosan villant, nagyon kíváncsi volt, Malfoy vajon melyik helyet választja.

Lucius csak egy másodpercnyi pillanatra torpant meg, mikor észrevette a lehetőségeit, mivel igencsak kényes volt  a szagokra, egyenesen a Nagyúr felé vette az irányt, majd talárját a szék támlára dobta, és fapofával helyet foglalt. Apró biccentéssel üdvözölte egykori osztálytársait, Avery teli szájjal vigyorgott vissza rá, hiszen ma hajnalban még együtt tántorogtak ki Alexia kupijából.

Amikor már mindenki szótlanul ült, Voldemort felemelkedett.

- Nem vagyok elégedett veletek - közölte mindenfajta bevezetés nélkül. - Hetente kapom tőletek a jelentéseket, hány települést fosztottatok ki és égettetek fel, hány muglit áldoztatok a tiszteletemre és hány nőt erőszakoltak meg az embereitek. Ezzel a munkával a továbbiakban elég, ha Greyback különítménye foglalkozik. Ebben ő a legjobb.

Ezt a jelenlévők közül senki sem vitatta. Greyback jobb oldali szomszédja, a díszes, aranyszegélyes talárt viselő Avery önkéntelenül távolabb húzódott, amennyire csak lehetett. A vérfarkas megnyalta a szája szélét, büszkén kihúzta magát és Lucius Malfoyra vigyorgott.

Lucius tömény undorral fogadta Greyback vicsorgását, majd provokatívan egy rózsaillatfelhőt lőtt ki a bűzös, mocskos vérfarkas felé, ami teljesen beterítette Fenrir fejét. A körülötte lévők halkan felröhögtek a megaláztatáson.

Bellatrix csak vigyorgott egyet és rávillant a szeme Malfoy-ra. Az asztal alatt tűsarkú csizmájával úgy helyezkedett, hogy bármikor jól belevághassa a sarkát Malfoy lábfejébe… közben áhítattal pislogott Bálványára, ahogy Voldemort beszélt. A nő ujjai észrevétlenül érintették az őrült feketemágus talárja szegélyét… majd ahogy hozzáért, ajkához emelte ujjbegyét s lenyalta.

Voldemort folytatta a beszédét:

- Az Imperius hatására engedelmeskedők száma növekszik a minisztériumban, miközben alig van olyan hivatalnok, aki önként, mindenféle kényszerítés nélkül ismerné fel az elveim helyességét. - A Nagyúr most szigorú pillantást vetett Malfoyra és Yaxley-re - a két legfiatalabbra a jelenlévők közül, akiket szeretett volna egyre fontosabb hivatali pozícióban látni, de mind ez ideig nem váltották be Voldemort reményeit. - Az újonnan toborzottak egyre kevésbé használhatóak. Az utóbbi időben túlságosan a mennyiségi szempontokra helyeztétek a hangsúlyt a minőségi munka helyett! Ennek ideje véget vetni. Ezen túl nem kell a toborzással foglalkoznotok. Inkább alaposan tegyétek próbára a jelöltjeiteket, mielőtt ajánlást adtok róluk!

Lucius hátra dőlt a széken, és erősen törte a fejét azon, hogy valami észszerű ötlettel elő tudjon állni, mikor a Nagyúr név szerint fogja őket szólítani, és a válaszoktól függ, hogy jobb esetben négykézláb másznak ki innen, vagy megúszva egy utasítással léphetnek le a gyűlésből. Malfoy tudta, hogy nemsokára elő kell állnia valamivel, mert Voldemort hamarosan kegyetlenül megbüntetheti őt, de a szőke mágus nem érzett késztetést arra, hogy a városokat járja, és összepiszkolja a csizmáját a muglik vérével. Természetesen egyet értett az eszmékkel, ami miatt csatlakozott a halálfalókhoz, de neki tökéletesen elég volt az eddigi élete is.

Voldemort fel-alá kezdett járkálni az asztal körül. Még volt mondanivalója, nem is kevés.

- Azonkívül... szükségesnek látom a vérfrissítést. Megvénültetek... Rugalmatlanok vagytok és egyre lassúbbak - hordozta végig a pillantását Voldemort az egykori Roxfortos diáktársain. - Lestrange!

- Igenis! - pattant fel a Voldemortnál valamivel fiatalabb férfi.

- Tarantallegra! - villant a Nagyúr pálcája, mire Lestrange lábai szapora táncba kezdtek. Néhányan elmosolyodtak, hangosan azonban senki sem mert nevetni - tudták, hogy a következő rontás bármelyiküket eltalálhatja. - Rookwood!

Az őszülő halántékú férfi feltápászkodott. Képtelen volt állni a Nagyúr pásztázó pillantását, lesütötte a szemét.

- Igenis, Nagyuram! - Nagyon halk volt a hangja.

- Ideje, hogy kineveld az utódodat a minisztériumi ügyosztályod élén, azután állj félre! - közölte szárazon Voldemort. - Jugson!

- Nagyuram! - pattant fel a tőle telhető gyorsasággal egy pocakos, negyven év körüli férfi.

- Nagyot hibáztál! Azt mondtad, az apád szavazatára biztosan számíthatok a Roxfort felügyelő-bizottságában. Ehhez képest az utolsó pillanatban meggondolta magát, amikor Dumbledore esetleges felfüggesztése szóba került. Apádat egy hónapon belül... érje baleset.

Jugson arcából kifutott a vért.

- A saját... apámat? - Reszketett a szája széle.

- A saját apádat... - bólintott közönyösen Voldemort. - Lucius!

Lucius feszülten pattant fel a székről, és még mielőtt kimondta volna a Sötét Úr, már akkor tudta, hogy az apjának lejárt az ideje, hiszen az öreg is csúfos kudarcot vallott a legutóbbi szavazáson, mert bár Dumbledore eltávolítása mellett tette le a voksát, de nem volt képes keresztül vinni a többségnél Voldemort akaratát.

- Ugyanez vonatkozik Rád is - nézett a fiatal halálfaló szemébe hidegen a Nagyúr. - Ideje, hogy Abraxas Malfoy visszavonuljon. Gondoskodj róla mielőbb, és akkor jelentkezz, amikor készen állsz rá, hogy átvedd a helyét a Roxfort felügyelő-bizottságban. A minisztériumban, pedig ne legyen Rád még egyszer panasz! Nem azért helyeztelek oda, hogy végigkeféld az alkalmazottakat és felbosszantsd a megbízható embereimet. A felettesed nincs jó véleménnyel rólad - lobogtatott meg néhány illatos, rózsaszín levélpapírt Voldemort.

- Nem hiszem, Nagyuram, hogy Miss Umbitch macskáinak az etetésével előrébb vihetném az ügyünket a minisztériumban, az a nő csak hátráltat engem a felesleges utasításaival, ezért nem haladtam semmivel az elmúlt hetekben, Nagyúr. – morogta maga elé Lucius Malfoy mielőtt újra visszaült volna.

- Elég! - mordult dühösen a Nagyúr, és határozottan dühösnek látszott Lucius megjegyzése miatt. - Rosier!

- Nagyúr... - nyögte a nevezett, mintha Voldemort nem is a nevén szólította volna, hanem legalábbis Cruciatus-átokkal sújtott volna rá.

- Semmi újdonság nincs a jelentésedben erről az átkozott Főnix Rendjéről! Pontosan annyit tudsz, amennyit a Reggeli Próféta olvasói! Nem teljesítetted a feladatodat, ezért bűnhődni fogsz. Crucio!

Rosier felkiáltott, majd kétrét görnyedt és a gyomrát markolászta hörögve. Voldemort egy szenvtelen pillantást vetett rá, amint összecsuklott.

Az idős Lestrange még mindig táncolt, de már alig bírta. Arca eltorzult, egyre nehezebben kapkodta a levegőt. Voldemort pöccintett egyet a pálcájával, amivel még gyorsabb táncra kényszerítette az öreget.

- Bellatrix!

A boszorkány kihúzta magát és ravasz mosollyal hátradobta a haját. Remekül szórakozott a vén trottyok kínzásán. Apósáén különösen.

- Nagyuram… - nézett Voldemort-ra.

- A férjed mit csinál most? - érdeklődött szinte derűsen Voldemort. A szája alig észrevehető mosolyra húzódott.

Bellatrix felkacagott. 

- Szerintem a szomszéd tehenészlányt keféli! – szólalt meg aztán gúnyosan. – Használhatatlan, ha nem vagyok a közelében, Kegyelmes Uram!

- Mást nem is várok attól a féleszűtől... Bellatrix Lestrange, mostantól átveszed Rosier feladatát. Felkutatod és megsemmisíted az ellenállást. Mindent tudni akarok a Főnix Rendjéről! Ki vezeti, kik a tagjai, milyen akciókat terveznek. Bármilyen eszközt felhasználhatsz és a jelenlévők közül bárkinek adhatsz feladatot a megbízásoddal kapcsolatban. A foglyaid életével, ha lesznek Te rendelkezel - Dumbledore-t kivéve, természetesen. Őt élve akarom. Minden másban szabad kezet kapsz.

Bellatrix mosolya több volt, mint elégedett. Felemelkedett az asztaltól, s mélyen meghajolt ura előtt.

- Köszönöm a megtisztelő megbízást, Én Nagyuram… nem fogsz csalódni… - susogta, majd ahogy felnézett, szemében kacér fény gyulladt.

- Jellemző. – motyogta az orra alá Lucius – Esélye sincs itt annak érdemlegesebb feladatra, ha nem elég kattant.

- Van valami hozzáfűznivalód? - pillantott szúrósan Lucius Malfoy szemébe Voldemort.

- Ha megengedni, tennék egy javaslatot, Nagyúr. – állt fel ismét Lucius – Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetője, Bartemius Kupor megszerzése sok mindenben megkönnyítené a dolgunkat, hiszen ez a főosztály felügyeletet gyakorol a többi hat Főosztály felett, ez alól csak a Misztériumügyi Főosztály képez kivételt. Hála a cserfes kis boszorkányoknak, megtudtam, hogy Kupor meglehetősen rosszban van a fiával, a kis Bartyval, aki ősszel kezdte az ötödik évét Roxfortban. Talán kezelésbe vehetnénk a kölyköt, és így eljuthatnánk az apjához is. Szívesen vállalom a feladatot, Nagyuram.

Bellatrix elvicsorodott.

- Mit képzelsz, Malfoy?! Te a pávák etetésén kívül másra képtelen vagy! – csattant fel a boszorkány. – Na, meg holmi cserfes kis boszorkányok magadra húzásában! Te kurafi! – vicsorgott tovább Bellatrix. Legszívesebben nekitámadt volna húga leendő férjének. Szeme villámokat szórt. Hegyes körmeivel végigkarcolta az asztalt. – Én vagyok csak képes arra, amire Te készülsz! Egyedül ÉN tudok hatni az emberekre! Te, ugyan! Mivel hatnál rájuk?! A kisminkelt majompofáddal?! – kiáltozott Bella.

- Mindkettőtök képességeit és lehetőségeit pontosan ismerem! - zárta le a vitát a Nagyúr. - Lucius, Te visszamész a minisztériumba. Megtalálod a módját, hogyan távolíthatnánk el a tanév végére a Roxfort éléről Albus Dumbledore-t! Bellatrix, Te felszámolod az ellenállást. A határidő ugyanaz: jövő év júniusának vége. Yaxley!

A fiatal halálfaló fürgén pattant fel.

- Mivel Te hoztad a lehetőségeidhez képest a legjobb utánpótlást, a fiatal halálfalók felkészítésével és beosztásával a továbbiakban Te foglalkozol. Hány jelelölted van a Roxfortban?

- Harmincnégy, Nagyuram.. A leendő végzős és hatodéves Mardekárosok, néhány kivétellel.

- Rendben van. De Te már végeztél, nem járhatsz vissza közéjük. Ismersz valakit, aki átvenné a feladatodat és folytatná helyetted a toborzást a Roxfortban?

- Perselus Piton, Nagyúr - vágta rá azonnal Yaxley. - Kiemelkedően tehetséges és... - Voldemortot azonban egy szúrós pillantással belé fojtotta a szót. Mintha a darázs csípte volna meg Piton nevének említésekor. Pálcájával az asztalra sújtott. A márványlapon repedés húzódott végig, amelyből zöldes füst tört elő.

- Annak a kölyöknek nem szabhatsz feladatot! Sem Te, sem más!

Yaxley elgondolkodott, láthatóan elég nehezére esett ez a művelet.

- Akkor... talán Lestrange léphetne a helyemre. Rabastan Lestrange - nézett Bellatrix szemébe, mintegy engedélyt kérve, hogy a tekintélyes halálfalónő férjének öccsét kezelésbe vegye. - Újra járja a hetediket, mert a szülei kényszerítik, hogy tegye le a RAVASZ-t. - Yaxley egy pillantást vetett a zihálva, verítékezve táncoló idősebb Lestrange-re, de nem volt kedve nevetni. - Nem egy észlény a fiú, de ki tudom tanítani.

- Helyes, tedd azt - intett türelmetlenül Voldemort. Ismét minden emberének a szemébe nézett. - Karkarov!

Az északi férfi csak fél fenékkel tudott ülni a székén. Most kínlódva feltápászkodott.

- Te továbbra is a nemzetközi máguskapcsolatok főosztályán maradsz. Mindenütt legyenek szemeid és füleid! Kutasd fel a külföldi varázslóiskolákat. A Durmstranggal is... komoly terveim vannak!

- Igenis Nagyuram! – zengte, s közben kihúzta magát. – Közép-, Kelet-, és Észak-Európa összes híres vagy éppen megbúvó varázslóiskoláját megtalálom! Mind Téged fognak szolgálni, erről kezeskedem! – persze most is főleg azon járt az esze, hogy miként fogja Ő maga igába hajtani a csinos boszorkákat, legyen szó diákról vagy tanárról. Megnyalta a száját, és vigyorogva huppant a székre, mire a vigyor eltűnt az arcáról, és vöröslő fejjel, a szék karfáját markolászva ült tovább.

Az idős Lestrange eddig a percig bírta. Lábai erőtlenül összecsuklottak alatta. Hangosan zihált, szinte fuldoklott. Próbálta meglazítani az ingnyakát, de ujjai annyira reszkettek, hogy képtelen volt levegőhöz jutni. Szíve szabálytalanul vert, egész teste remegett. Voldemort hideg pillantást vetett rá. Pálcáját előre szegezte, elmormolt egy átkot, mire Lestrange elméjét szörnyű rémképek árasztották el. Utolsó erőfeszítésével Voldemort szemébe nézett, ajka alig érthetően formálta a szavakat:

- Kegyelmezz... Nagyúr.

Voldemort vörös szeme megvillant:

- Avada Kedavra! - Majd oda sem figyelve mozdulatlanná váló tetemre, végignézett megmaradt hívein. - Greyback, takarítsd el ezt a férget. A többiek leléphetnek... kivéve Ti ketten - mutatott pálcájával Bellatirxra és Lucius Malfoyra.

 

Perselus Piton és Regulus Black akkor kapta meg a Sötét Nagyúr üzenetét, amikor éppen kviddics-edzésre igyekeztek. Regulus elnyerte a fogó posztját, Piton viszont csak kényszerűségből állt be hajtónak, mert Belby kisasszonyt a nyáron sajnálatos baleset érte: teherbe esett. A csapatkapitány, a hetedéves Flint ellentmondást nem tűrően fordult Pitonhoz.

- Akkor léphetsz ki, ha ajánlasz magad helyett egy másik hajtót. Van jelelölted?

- Kipróbálhatnád Barty Kuport - sietett Piton segítségére Regulus. - Szívesen beállna.

- Meggondolom. De most irány a pálya!

Ekkor érkeztek a baglyok. Piton Flintre vigyorgott és a kezébe lökte a seprűjét.

- Majd máskol parancsolgatsz, Flint. Sürgős dolgom van.

- Nekem is... - sóhajtotta Regulus. Látszott rajta, hogy ő szívesebben kviddicsezne inkább. Bár számított a fekete bagoly érkezésére, most valahogy nem érezte magát felkészültnek erre a sorsdöntő látogatásra.

Piton mély levegőt vett. Sietős tempóban igyekeztek a hoppanálási határig. Ott összeérintették a Nagyúrtól kapott gyűrűt és gombot. A következő pillanatban felkapta őket a forgószél. Egy fekete förgetegben utaztak, és egyenesen a Nagyúr rezidenciájára érkeztek. Éppen most ért véget a nagygyűlés. Látták, amint Greyback kivonszol egy tetemet a tárgyalóteremből. Regulus a nyitott ajtón át egy pillanatra meglátta unokanővére arcát.

Bellatrix gúnyosan, sőt, mi több gonosz elégedettséggel nézte, ahogy Greyback a tetemmel bánik. Megkérdőjelezhetetlen volt számára Voldemort döntése. Ha egyszer pusztulnia kell valakinek, hát az úgy van jól. A Kegyelmes Nagyúr szava szent. Döntései pedig minden szempontból tökéletesek… Bella a szájába vette az egyik mutatóujját és kéjesen szopogatni kezdte, ahogy Voldemort az újabb vendégek fogadását rendelte el.

- Befelé! - hangzott ekkor odabentről. Piton és Regulus egymásra néztek, majd beléptek.

 

 

Voldemort közben átalakította a helyiség berendezését. Az ovális asztal eltűnt. Bellatrix és Malfoy továbbra is Voldemort mellett foglalt helyet - egy jóval kisebb, hosszúkás asztalnál. Az asztal előtt két szék volt - a jelölteknek.

- Nos, fiatalok. Az ajánlóitok, Bellatrix Lestrange és Lucius Malfoy jóvoltából járulhattatok a színem elé. Hosszas gondolkodás után hoztam meg a döntésemet: mindketten a halálfalók sorába léphettek.

Regulus szája azonnal a füléig szaladt. Pitoné semmiféle érzelmet nem tükrözött.

- Nehogy azt gondoljátok, hogy a Sötét Jegyet bárki megkaphatja. Ebben a kiváltságban a jövőben csak az részesülhet, aki a tetteivel méltóvá válik rá. Jelöltek lesztek. Egy évig. Talán kettőig. Ezalatt kötelességetek minden parancsomat teljesíteni! Regulus Black!

- Igenis, Nagyuram! - pattant fel a fiatalabb fiú.

- Téged Bellatrix Lestrange alá osztalak be. Ő fogja megszabni a feladataidat. Engedelmeskedsz neki?

Bellatrix Regulust nézte azóta, hogy belépett a terembe. Most vörös ajkát unokaöccse felé cuppantotta izgatóan és rákacsintott.

- Igenis, Nagyuram - felelte csillogó szemmel Regulus. Tekintete összekapcsolódott unokanővérével.

- Van kérdésed? - dörrent rá Voldemort. Regulus nagyot nyelt.

- A Sötét Jegyet... mikor kaphatom meg, Nagyuram?

Voldemort és Bellatrix Lestrange tekintete találkozott. Szavak nélkül cserélték ki gondolataikat.

"Készen áll a fiú?" kérdezte Voldemort.

Bella Voldemortra pillantott, tüzes szenvedéllyel, ami szólt egyrészt a Diktátornak, A Férfinek, akit imádott, s annak, hogy hamarosan kis unokaöccsét is a halálfalók közt tudhatja. A fiút mindig is kedvelte Bella, s mióta többször is találkozott vele, határozottan érzett benne valami perverzen vonzót…

Most, ahogy Voldemort szemébe nézett, Bellatrix elmosolyodott. A kölyök a bűvkörömben van. Azt teszek vele s akkor, amit s amikor csak akarom… én Nagyuram, a szolgálatodra.

- Amikor az unokanővéred jónak látja - szólalt meg végül halkan Voldemort. - Most hagyd el a termet, várd meg a folyosón felettesedet. - Miután Regulus megkönnyebbülten távozott, Voldemort Pitonra emelte izzó tekintetét.

- Perselus Piton!

- Igenis, Nagyuram! - nézett az izzó szempárba Piton. Nem állt fel, hiszen erre nem kapott utasítást. Nem érzett félelmet sem. Élénken élt az emlékezetében a pillanat, amikor Malfoy eljegyzésének mámoros éjszakáján a Sötét Nagyúr elárulta neki szégyenletes titkát. Most úgy nézett rá, mint egyik félvér a másikra.

Bellatrix megnyalta a Sötét Jegyét és előbb Pitonon legeltette végig pillantását, majd Luciusra nézett.

- Egy tiszteletlen szemetet hoztál a Nagyúrnak! Ennyire lehet bízni benned, Májkrém! – vicsorgott Bella, de közben gonoszul kacagott. Legszívesebben Piton nyakát szorongatta volna, amiért ilyen pimasz és tiszteletlen.

- Kussolj. – mordult Lucius Bella felé – A Te kis agyalágyult pincsikutyádról inkább nem ejtek egy szót sem.

Voldemort felemelte a mutatóujját, csendre intette embereit, majd visszafordult Pitonhoz.

- Mihez kezdjek Veled? Engedetlen vagy és vakmerő. Ezek a lázadás csírái. Miként válhat a hasznomra egy olyan halálfaló, akiről feltételezhető, hogy kétségbe vonja a döntéseim helyességét?

- Tegyen velem egy próbát, Nagyuram - felelte csöndesen Piton.

- Ahhoz mit szólnál, ha a próbaidő alatt beosztanálak Greyback osztagába? - kérdezte összeszűkülő szemmel Voldemort.

Lucius csúfondárosan elvigyorodott a Nagyúr ötletére, talán lejjebb adja a nagyképű tacskó a degenerált vérfarkas mellett.

Bellatrix felkacagott.

- Mehet majd a kölyök a vágóhídra! Oda való! Ott majd alázatot tanul! Greyback mellett megérzi majd a rothadó halál szagát! – visította és az asztalra csapott.

- Nem értek egyet, Nagyuram - felelte egykedvűen Piton. - Greybacktól nincs mit tanulnom. A jelenlévőktől sem - pillantott jeges nyugalommal Luciusra, majd Bellatrixra. - Öntől viszont lenne bőven...

- MIT merészelsz?! Te kis mocsadék!! – sziszegte Piton felé a nő és elhúzta a nyaka előtt az egyik ujját.

Lucius nem vette fel a kamasz szavait, inkább elismerően csettintett a nyelvével. Jól forog az agya a fiúnak, gondolta, megy neki a hízelgés, mint kiskutyának az ugatás.

Voldemort ismét Lucius szemébe nézett, mintha csak érzékelte volna a fiatal Malfoy gondolatait.

- Szóval Neked nem mindegy, kitől kapod az utasításokat? - fordult vissza Pitonhoz.

- Nem mindegy, Nagyuram. Ha mindegy lenne, nem az Ön szolgálatába szegődnék, hanem elmennék segédeladónak a Borgin & Burkeshez. Csakis Nagyuramtól fogadok el parancsot. Senki mástól.

Voldemort szeme tágra nyílt. Aztán egy villámgyors mentális támadást intézett a kis félvér elméje ellen. Felfoghatatlan volt számára, hogyan lehet Piton ennyire tájékozott az előéletével kapcsolatban. Csak nem közvetlenül az ő elméjéből olvasta ki azt a felejteni való emlékképet, amelyben ő, a Nagyúr hajlong egy régiségkereskedő üzlet vezetője előtt? Ám Piton elméje szorosan zárva volt előtte. Voldemort még kétszer megkísérelte a behatolást - sikertelenül. Kísérlete enyhe fejfájást okozott Pitonnak, semmi mást. Végül szinte atyaian mosolygott a fiúra.

- Mutasd a karodat, Perselus Piton!

Piton most már kénytelen volt felállni. Közelebb lépett, felhúzta a talárja ujját, hófehér karját Voldemort szeme elé tartotta. A Sötét Nagyúr előhúzta a pálcáját és Piton karjához érintette.

- Egészen különleges Jegyet kapsz, Félvér Herceg. Amilyet még senki sem kapott előtted.

Piton tágra nyílt szemmel meredt az alkarjára, amibe égető-szúró fájdalom hasítottt. A Sötét Jegy azonban láthatatlan maradt. Voldemort a fiú szemébe nézett.

- Ne aggódj, Perselus Piton. A jegyed látszani fog, amikor látszania kell. - Azzal Voldemort is felemelkedett díszes székéből. Átölelte Bellatrix vállát, hátat fordított Malfoynak és Pitonnak, majd együtt hagyták el a tróntermet. Piton még egy hosszú pillanatig a csupasz, sajgó karját tanulmányozta. Aztán Malfoyra vigyorgott.

- Megbántad már, hogy beajánlottál, igaz?

- Szólt valaki vagy csak a légy zümmög?! – állt fel Lucius, és szórakozottan kipattintotta a színarany zsebóráját, és eldöntötte ma már nem megy vissza a minisztériumba. Elég sok átgondolnivalója volt apja ügyében, és egyelőre fogalma sem volt róla, hogyan fogjon hozzá, ahhoz, hogy eltávolítsa Dumbledore-t Roxfort éléről. Hol érdekelte őt, egy bizonyításra vágyó, arrogáns kamasz okoskodása. Szürke pillantását Perselusra vetette, és cinikusan folytatta – Ha ennyire ambiciózus vagy, felajánlom a hivatali székemet a Minisztériumban.

 

Piton vállat vont. Eszébe jutott, hogy Malfoy még ahhoz is gyáva volt, hogy megkóstolja valamelyik italát a Spinner's Enden. Úgy döntött, a büszke aranyvérűt továbbra sem érdemes komolyan venni.

- Ne aggódj, nem pályázom a pozíciódra, Malfoy. De nem ajánlom, hogy valaha az utamba állj!

Lucius ettől már elsápadt, majd két lépéssel a pimasz kölyök mellett termett, és megragadta a talárt a torkánál:

- Előbb vagy utóbb, de nagyon csúnya véget fog érni az életed. Ezt jól jegyezd meg, és emlékezz majd rá. – Malfoy magára hagyta Pitont.

 

 

Piton megigazította a talárját, kisétált az üres teremből, majd zsupszkulccsal visszatért a Roxfortba. A kviddicspályán még javában tartott az edzés - de már a Griffendéles csapat tagjai száguldoztak a karikák között. Piton a lelátón megpillantotta Lily Evanst. (Legyen ott, jó? - S) Elindult a lány felé, azzal az elhatározással, hogy elmondja neki, mi történt az imént, bár fogalma sem volt, hogyan kezdjen hozzá. A karja sajgott, ám a Jegy nem rajzolódott ki. Arca falfehér volt, kissé remegett a szája széle. Leült Lily mellé, aki ölében a táskájával, kissé unottan figyelte a srácok repkedését. Néha felsóhajtott, amikor Potter szeme felé villant, aztán másfelé nézett. Valójában tanulnia kellett volna, de szívni akart egy kis friss levegőt. Most, hogy Perselus melléült, az arca felderült.

- Jó napot, édes méregkeverő! – mosolygott a fiúra, de látta, hogy az elég sápadt. Nyelt egyet, majd közelebb húzódott hozzá és megfogta a kezét. Ujjaik összekulcsolódtak. – Minden rendben? – vizslatta az arcát, ám amikor egyelőre nem jött válasz, inkább ő kezdett el beszélni. Tudta, hogy bizonyos esetekben a másik jobban örül, ha elterelik a figyelmét a gondjáról…

 - Szerencsére már nem kell szennyest rakosgatnom. Annyira gusztustalan volt! – grimaszolt Lily. – Ráadásul még csak mágiát sem használhattunk, McGalagony elkobozta a pálcáinkat… rémületes volt! Ennyi férfigatyát életemben nem fogtam még… - nevette el magát.

- Örülök, hogy már nem vagy büntetőmunkán. Illetve sajnálom... mármint sajnálom, hogy Te sem úsztad meg. Kértem Slughornt, hogy intézze el, Neked ne kelljen részt venni a fehérneműk válogatásában, de McGalagony hajthatatlan volt.

Lily megvonta a vállát és Piton karjához dőlt.

- Megérdemeltem. Elvégre. De attól még tök jó volt ez a bosszú… Egyébként nagyon tetszett a Te bosszúd is… ahogy Potterék nézték a lehulló fehérneműket! – Lily gyöngyözően kacagott. – Ezért megérte a büntimeló. - suttogta és pillantását újra a repkedő fiúkra emelte. Nem voltak sokan a lelátókon, mert hűvös szél fújt, s akik hozzájuk hasonlóan kint ücsörögtek, azok is elég messze voltak. Lily a fiú kezét simogatta, mert jéghideg volt. Próbálta felmelegíteni.

Piton is a pályát nézte. A Griffendél csapata keményen edzett. Piton csak vigyorgott.

- Le fogjuk mosni Potteréket a pályáról.

Lily elmosolyodott.

- Szóval Te is játszol? Nem tudtam, hogy Potter babérjaira törsz újabban…

A Mardekáros fiú elkapta a lány pillantását.

- Ez lesz az utolsó meccsem. Ha egyáltalán ott leszek. Flint azt mondta, ha viszek magam helyett valakit, nem kell játszanom többet. Különben is nagyon utálom, hogy mindig az utolsó órákban tudom meg, milyen poszton játszom éppen. Amikor fogó voltam, és a meccs negyvenedik másodpercében elkaptam a cikeszt, azzal vádoltak, hogy végig ott volt a zsebemben. Amikor őrző voltam és mindent kivédtem, Madam Hooch vizsgálatot akart elrendelni, mert szerinte megbűvöltem a karikákat, azért görbültek el...

Lily vigyorogva hajtotta le a fejét.

- Mert persze erről senki sem tehet, és abszolút nem tudsz róla semmit… - nézett aztán Perselusra.

- Hát, lehet, hogy volt benne valami igazság - mosolygott ravaszkásan Piton. - Terelőként is csak egyszer játszottam, de a püfölés nem az erősségem... nem is értem, miért tűnt úgy a többieknek, hogy szivacsból vannak a gurkók.

- Na és a hajtó szerepe? Abban miket követtél el? – kérdezte Lily érdeklődve, leheletnyi gúnnyal a hangjában.

- A hajtó szerepe tiszta. Passzolgatni és gólt dobni... ebben nem lehet csalni. Vagy nem könnyű... - ráncolta a homlokát a fiú. Már teljesen megfeledkezett Voldemortról, a Sötét Jegyről, Malfoyról, aki leginkább egy pöffeszkedő páviánra emlékeztette. Ekkor ért oda hozzájuk Slughorn professzor. Letelepedett melléjük, arcán boldog mosoly suhant át.

- Lily, Perselus, drága gyermekeim! - Köszöntötte őket, majd Lily szemébe nézett. - Kisasszony, örömmel értesíthetem, hogy Dumbledore mentesítette a további büntetőmunka alól! Sikerült meggyőznöm, hogy a Roxfort érdekeit sokkal inkább azzal képviseli, ha biztosítja a zavartalan fekészülését a versenyre. A kis osztálytársa, az a Pettigrew fiúcska pedig átvállalta maga helyett a büntetést. Igazán önfeláldozó, igazi griffendéleshez méltó cselekedet! Holnaptól ő válogatja a fehérneműket a két huncut társával, Sirius Blackkel és James Potterrel.

Lily meghökkent.

- Na, de… professzor, Peter Pettigrew? De hát ő nem… csinált semmit. Tudtommal. Miért vállalta át? – morfondírozott Lily. Peter még csak nem is kedveli őt, ez sem lehet a magyarázat… Piton szemébe nézett, amolyan ’fogalmam sincs, mi van’ – pillantással. Ujjaik még mindig összefűzve pihentek egymáson, ezt Slughorn érkezése sem robbantotta szét. Talárjuk takarásában nem is tűnt fel…

- Hagyd csak. Biztos vagyok benne, hogy Pettigrew-t igazán boldoggá teszi ez a büntetés - jegyezte meg Piton.

Lily felhúzta a vállait.

- Köszönöm, Slughorn professzor, hogy sikerült közbenjárnia Dumbledore-nál, de igazán nem lett volna szükséges, valamennyire tudtam tanulni a szennyes válogatása közben is…

 

- Igazából nem a büntetőmunka miatt jöttem - motyogta Slughorn. - Beajánlottalak benneteket a Bájitalkészítők Exkluzív Társaságához. Mivel még fiatalkorúak vagytok, ez semmiféle kötelezettséggel nem jár, ugyanakkor jól mutat ez a megtisztelő cím a versenyen és a plakátokon. Karácsony körül döntenek a felvételetekről.

- Köszönjük, tanár úr - vágta rá Piton.

Lily is lelkesen bólintott.

- Ez nagyon megtisztelő, tanár úr!

Slughorn még néhány percig nézte a röpködő Griffendéleseket, majd meglapogatva Piton vállát, nehézskesen felállt s imbolyogva lesasszézott a lelátóról. Lily sokáig nézett utána.

- Vajon Slughorn fel tudna még ülni a seprűre? – mondta halkan, szinte csak magának.

A Griffendélesek közben befejezték az edzést. Izzadtan, kipirulva sétáltak le a pályáról. Piton írt néhány sort a noteszébe - ki milyen poszton játszik, mik a gyengeségei, erősségei. Már megszokta, hogy leginkább ezekkel a háttérinformációkkal tud hozzájárulni a Mardekáros csapat sikeréhez. Inkább ezzel, mint hogy a pályán bohóckodjon...

Lily végigkövette pillantásával háztársait. Látta Pottert is. Megköszörülte a torkát és inkább barátjára nézett.

- Pers… akartál esetleg mondani valamit? – kérdezte kedvesen. – Mintha… úgy tűnt volna. Mondd csak, ha van valami. – húzta az ajkai elé Piton kezét és rálehelt. – Hogy milyen hidegek az ujjaid, kedvesem… - majd elengedte a fiú kezét, mert a táskája csúszni kezdett lefelé a térdéről. Gyorsan utána kapott.

- Igen... akartam valamit mondani... -  A fiú önkéntelenül megdörzsölte az alkarját, aztán úgy döntött, ez mégsem a megfelelő alkalom. - Majd... inkább máskor.

Megcsókolta  lányt, majd a kastélyban elváltak útjaik. Piton az alagsor felé indult, Lily pedig a torony felé. De sokáig állt az előcsarnokban, s a pincelépcső felé nézett, pedig Piton már rég eltűnt. Lily valamiért úgy érezte, Perselus után kellene mennie és meghallgatnia… kis rossz érzés költözött a szívébe, de aztán elűzte.

- Jaj, már megint rémeket látok. – dörzsölte meg a halántékát és legyintve felsietett a Griffendél-toronyba.

 

 

Bellatrix épp a Nagyúrnál időzött, a medencéje partján feküdt habtestével, s igéző szemeit Urára vetette, vonaglott, mint egy kígyó, de minden mozdulata ízlésesen izgató volt.

Voldemort kedvtelve nézte a nőt, azon törte a fejét, milyen feladatot adjon neki. Legszívesebben arra utasította volna, hogy végezzen Rodolphusszal, azzal a hasznavehetetlen urával. Ám Rodolphust ő maga szemelte ki Bellatrix férjének, és ha most küldené a halálba, azzal beismerné, hogy tévedett... Voldemort felkelt a trónról, a fal előtt térdeplő néma szolgához lépett, tenyerét a férfi csupasz koponyájára tette és egy utasítást mormolt.

Bellatrix felült, éjfekete haja végigterült a hátán és nézte, ahogy a Nagyúr parancsot ad az egyik néma szolgának. A szolga felkelt, élettelen szemmel nézett Urára, meghajolt, majd kihátrált a teremből. Voldemort és Bellatrix kettesben maradt. A Nagyúr megoldotta a köntösét - nem viselt alatta semmit - és közelebb lépett Bellatrixhoz.

- A karjaimba... Gyere, szeress, szépségem! És mondd el, mit végeztél a kis pártfogoltaddal!

Bellatrix felkacagott és Ura lábai elé kúszott, térdéhez dörgölőzött, mint egy nyúlánk párduc.

- Én uram… - lehelte. – A kis Regulus Black biztosan készen áll… - suttogta, s egyik kezével végigsimított Voldemort lábszárán, egyre feljebb és feljebb.

Voldemort kéjesen lehunyta a szemét.

- Igaza lehet Dumbledore-nak... Van valami ebben a szeretetben... ha ez az... - zihálta kéjesen, majd a szemével jelezte a nőnek, hogy folytassa, amit elkezdett.

Bellatrix igéző, csábító mosollyal kúszott feljebb és feljebb, feje már a nagyúr ágyéka felé közeledett, ám Bella akkor felegyenesedett, kezeit végigcsúsztatta Voldemort combjain, majd kacéran az ölébe ült.

Voldemort magához varázsolt egy kis üveg ajzószeres fiolát, egy húzásra kiürítette a tartalmát. Érezte, hogy a vér kiszáll az agyából, s a gravitáció kérlelhetetlen törvényének engedelmeskedik. Egy pillanat alatt megmerevedett, majd egy erőteljes lökéssel behatolt legfanatikusabb hívébe. A nő nyögve simult a nagyúrhoz és zihált.

- Kezelésbe vesszük az unokaöcsédet. Ideje, hogy csináljon valami hasznosat!

- Igen… Nagyúr… hívd… csak Regulus Black-et… hívd az én Jegyemmel! – tartotta fel Bella a bal karját. Vékony, de izmos karja megfeszült. A Jegy állandó lüktetésben volt a bőrén. Bella szaggatottan vette a levegőt s Voldemort nagyúr ajkát nézte… felé kapott a szájával…

Voldemort éles fogaival belemart a nő alsó ajkába, véresre harapta, majd hevesen szívni kezdte a vérét, majd a másik kezével elkapta Bellatrix balját, pálcáját a karjába döfte. Ott is kiserkent a vér. Sőt, Bellatrix ágyékából is vér szivárgott, mivel a Nagyúr hatalmasra duzzadt hímtagja olyan mélyre hatolt és olyan keményen, mint még soha senki Bellatrixban. (50 centi? -D -S)

Bella teste ívben megfeszült a művelettől. Ajkán kéjes vigyor ült, ahogy Voldemort vörös szemeibe pillantott, majd végignyalta az arcát, s lepattant az öléből, miután a Nagyúr hatalmasakat nyögve elélvezett.

 

Regulus az ajtó előtt ácsorogva hallotta a nyögéseket. Szinte beleremegett a vad kéjbe.

A néma szolga visszatért, Voldemort szemébe nézett, hagyta, hogy ura kiolvassa az elméjéből: a kis Black-fiú az ajtó előtt várakozik.

- Lépj be, ifjú hívem, Regulus Black! - szólalt meg a Nagyúr, miközben összébb húzta köntösét, elrejtve lelohadó férfiasságát.

Bellatrix egy ezüst-zöld palástot varázsolt magára, de alatta teljesen pucér maradt. Az ajtó elé lépett, s várta, hogy Regulus Black belépjen rajta.

Regulus szertartásosan fejet hajtott a Nagyúr előtt, majd pillantása összekapcsolódott Bellatrixéval. Voldemort visszaült a trónjára. Lustán intett Bellatrixnak, rábízva a továbbiakat.

Bellatrix elmosolyodott, ahogy meglátta fiút.

- Kicsikém… gyere… - susogta neki, hogy kinyújtotta a kezét a fiú felé.

Regulus belekapaszkodott unokanővére kezébe. Kissé izzadt a tenyere. Féltérdre ereszkedett Voldemort előtt.

- Nagyuram... Készen állok rá, hogy halálomig szolgáljam. Tiszteljen meg azzal, hogy a Jegyet viselhessem - nyújtotta maga elé a karját Regulus. Kicsit vörös volt még... Az előbb a mosdóban durván ledörzsölte a hennás Jegyet. Most már az Igazira vágyott.

A nő magához húzta a fiút és végigsimított a hasán, majd az ágyékán, aztán a bal karján.

- Igen… megkapod… mindent megkapsz, amit csak akarsz… - súgta Bellatrix unokaöccse fülébe, majd a medence partjára vezette.

Voldemort elbocsátó mozdulatot tett a kezével, majd feje lehanyatlott, elbóbiskolt a kimerítő szeretkezés után. Fekete függöny hullott alá a mennyezetről, elválasztva a Nagyúr hálóhelyét a trónterem többi részétől.

Regulus kissé csalódottan nézett a Nagyúrra. Ám a következő pillanatban felderült az arca, ahogy tekintete elmerült Bellatrix csábító pillantásában.

Bellatrix mélyen fejet hajtott, majd el sem engedve a fiú kezét, átvezette egy hatalmas szobába, aminek a közepén egy kerek, óriási ágy állt, a szoba díszes volt és kellemes. Bellatrix kedvelte Regulust. Olyannyira, hogy a Jegy rátételének rituálés, fájdalommentes módját választotta számára.

- Kicsim… gyors lesz és imádni fogod…

- Téged is imádnálak... - udvarolt a kis kamasz.

Bellatrix felkacagott.

- Te kis perverz! Engem is imádnál? Hát majd meglátjuk… most vesd le a felsődet!

Regulus gyorsan lekapta a kabátját, majd a nadrágja övét kezdte babrálni. Lüktetett az ágyéka, szerette volna megmutatni Bellatrixnak, mennyit nőtt az elmúlt hónapok során.

- Nem, a nadrágot ne. Még ne. – villant Bella szeme.

Regulus mélyeket lélegzett. Közelebb lépett, átölelte Bellatrix derekát.

- Nagyon kívánlak... - suttogta. - Képes lennék most azonnal... nem érdekel, mi lesz utána. Vetkőzz le és vetkőztess le engem is! - könyörgött suttogva.

Bellatrix vigyorogva nézett a fiú szemébe s szó nélkül megcsókolta.

- Hát ilyen bátor vagy? Ilyeneket mersz kérni tőlem, hogy én magam vetkőztesselek, édes kisfiú? – ujjai bekúsztak Regulus inge alá és lefejtették róla simogató mozdulatokkal.

Regulus lehunyt szemmel, remegve tűrte, hogy Bellatrix megszabadítsa az ingétől.

Bella végignyalta a fiú nyakát, de tovább egyelőre nem ment. A bal alkart végigsimította, majd fogta a pálcáját és a saját Jegyére nyomta, aztán két perc múlva, amikor vér serkent ki a bőre alól, azt gyorsan Regulus bőrére csepegtette, s elkente. Majd az ő karjára nyomta a saját pálcáját. Regulusra nézett közben…

Regulus szíve hevesen dobogott. Halálfaló lesz. Megkapja a Jegyet, amire évek óta vágyott. És attól a nőtől, akit a világon a legjobban imádott. A kéj átjárta teste minden porcikáját.

Bella hozzányomta testét a fiúéhoz a művelet közben. Érezte a fiú ágyékát… elvigyorodott, majd lassan elemelte a pálcáját Regulus karjáról, majd köröző mozdulatokat végzett pár centivel felette vele. Öt percig csak körözött, közben egyre a fiút nézte…

- Gyönyörű új halálfalóm… ez a Jegyajándékom Neked… kicsim… - susogta Bella, s felsikított, mert Regulus karján előbújt a kígyó… Bella a gyönyör kapujában zihált.

Regulus is felnyögött. Leírhatatlan érzés volt, ahogy megjelent a kígyó. Regulus sohasem érzett még ilyen mámort, még a hosszúra nyúló önkielégítések alkalmával sem.

Voldemort is felnyögött álmában. Érezte Regulus rezgését, amint összekapcsolódik a többi aranyvérű halálfalóéval. Erős szövetség volt ez, amelynek Regulus a legifjabb tagjává vált most... Voldemort rezidenciája felett ekkor megjelent a Sötét Jegy.

A kígyó végigsiklott a fiú alkarján s maga után vonta a Jegy többi részét…lassan rajzolódott ki, s mire Bella újra felnézett, már ott feketéllett… lehajolt s lenyalta a vért a fiú bőréről.

Regulus felsóhajtott. Élete legboldogabb pillanata volt. Érezte a Szövetség hatalmát és  Bellatrix érintését. Még egy bódult pillantást vetett vadonatúj Sötét Jegyére, aztán karjait unokanővére dereka köré fonta.

Bella felnyögött a határozott öleléstől s az ágy felé vonszolta a fiút.

- Tépd le rólam… gyerünk kis tigrisem…! – kacagott fel.

Regulust nem kellett biztatni. Levarázsolta a nőről a köntöst, majd pillanatok alatt megszabadult saját zavaró ruhadarabjaitól. Bellatrix fölé hajolt, ajkával a boszorkányét kutatta, szenvedélyesen csapott le rá. Bellatrix meztelenül hanyatlott az ágyra, teljesen magára húzva a fiút, kezei már az ágyékánál matattak.

- Mit szólna anyuci, ha látna… rossz kisfiú! Ezért nagyon, naaagyon meg kell büntesselek! – kacagott rekedten Bellatrix, ujjai rátaláltak Regulus kígyójára. Leterítette a hátára a fiút és ujjaival masszírozni kezdte érzékeny testrészét.

Regulus teste megfeszült. A nő pontosan tudta, mi a jó neki. Sokáig tartotta hátrahúzva a bőrt, kényeztette a makkot. Egészen közel jutott a kielégülés előtti pillanatig. Bella érezte, hogy hamar elsülhet, ha nem vigyáz. Ezért újra a hátára feküdt, szemérmetlenül szétnyitotta a combjait és ujjával a belső combjait simogatta.

- Gyere, Te férfi… vedd el, ami kell… már kaptál ízelítőt… emlékszel? Most is beéred egy érintéssel?- vigyorgott Bellatrix.

Regulus most már nem érte volna be morzsákkal. Mindent akart. A Mindenséget akarta. Bellatrix fölé térdelt, szinte belerobbant a hívogató kéjbarlangba. Bellatrix zihálva adta oda magát a saját unokaöccsének s nem érzett cseppnyi bűntudatot sem… remegve csókolták egymást… Bellatrix végigkarmolta a fiú hátát… a karját… véresre szaggatta a fiút a vágy hevében. Regulus szédületes ütemet diktált. Élete első, igazi szeretkezése volt ez, és minden úgy történt, ahogyan álmaiban elképzelte. Sőt, még annál is jobb volt. Legtitkosabb vágya vált most valóra: Bellatrix Lestrange lett az első igazi nő az életében. Regulus tudta, hogy ezeket a pillanatokat sohasem fogja elfelejteni. Testük tökéletesen illeszkedett, és a fiú érezte, hogy ágaskodó vágyának lüktetését átveszi Bellatrix teste is. A nő felsikított. Hirtelen gyönyöre meglepte. Nem gondolta, hogy Regulus, ez a kis kamasz ilyenre képes…

A fiú közben tökéletesen kielégült. Tekintete kissé zavaros volt, ahogy Bellatrixra nézett. Bella démoni szemekkel pillantott a fiúra.

- A legjobb szeretőim egyike vagy, Reg… kicsim… - suttogta a fülébe s beharapta a fülcimpáját.

Regulus legördült a nőről, még hangosan zihált.

- Nem csak az egyik szeretőd akarok lenni...

Bella felkacagott.

- Hát mi akarsz lenni, ha nem csak a szeretőm?

- Az egyetlen férfi az életedben... Feleségül veszlek... az asszonyom leszel...

Bellatrix lassan felült és végigsimított a fiú lankadó kígyóján.

- Bűnös házasság? Bigámia? Kisfiú, meglepsz! A férjem akarsz lenni?

- Igen... - nyögte csukott szemmel a fiú, közben Bellatrix hátát simogatta. - A férjed leszek... A szüleim is unokatestvérek... Miért ne lehetnék a férjed?

Bellatrix ráfeküdt a fiúra. Hagyta, hadd kényeztesse őt.

- A következő Teliholdkor hozzádmegyek… kis bajnokom… - kacagott fel a nő… elismerően nézett végig a fiún. Miért is ne menjen hozzá… minél romlottabb dolgokat tesznek, annál jobb… a fiú tökéletes szerető… Bellatrix csókolni kezdte Regulus mellkasát.

 

Voldemort felhorkant álmában. A szeretkezés hullámai elérték a tudata felszínét. Erősen koncentrált, nem volt nehéz kitalálnia, kik követték el az aktust a Sötét Nagyúr rezidenciájában. Csupán egy fal választotta el tőle leghűségesebb híveit.

Bellatrix... Te ócska szajha... ezért még megfizetsz... - suhant át az agyán. - Regulus Black... kis féreg... bűnhődni fogsz Te is!

 

 

 

Bellatrix Lestrange, miután Rodolphus (lánykori nevén Ramirez de Rodolfo de Rodrigo de Rododendron)(Bázz...LOLOL –Zs) megkapta a Sötét Jegyet, át is költözött egykori hálójukból a kastélyuk másik szárnyába. Férje közelségét legfeljebb akkor viselte el, amikor kötelező volt. Arra még gondolni sem volt hajlandó, hogy gyereket szüljön. Nem… nem. Majd a Nagyúrnak… Bellatrix szemei előtt egy cél lebegett: nőül menni Minden Idők Leghatalmasabb Mágusához, Voldemort nagyúrhoz. (amúgy nem ambíciózus a nő-B)

Voldemort kisebb feladatokkal jutalmazta a gyilkosság, -és szexmániás boszorkát, s Bellatrix ezt azzal hálálta meg, hogy a Nagyúr teljesen átlagos, kellemetlenül száraz nemes testrészét egyre többször kényeztette, ami egyre kevésbé volt már kellemetlenül száraz…

Egy valamivel nem volt elégedett: húga, Narcissa jövőjével. Úgy döntött, elbeszélget vele, mielőtt még hozzámegy ahhoz a majom és páva keveréke Malfoy-hoz.

Bella ezen a reggelen nagyon korán kelt. Már tizenegykor kitámolygott az ágyból… első útja személyes Tom Denem-szentélyéhez vezetett, ahol fordított kereszten maga Voldemort mágikus viaszból megbűvölt teste lógott, hatalmas fallosszal. Bella minden reggel végignyalta a nagyúr viasztestét, majd fekete gyertyát gyújtott s közben meztelenül feküdt az oltár előtt.

Ma is elvégezte ezt a rituálét, majd végignyalta a Sötét Jegyét, így adva tudtára Urának, hogy gondol rá…

Aztán felvett egy testhezsimuló, fekete ruhát, s egy tűzvörös tizenötcentis sarkú körömcipőt. Haját felbogyorította, ajkára vörös rúzst varázsolt. Pillái hatalmasan s feketén rebegtek… a tükörbe nézett, felnyomta két kezével a melleit és elégedetten nyalta meg a száját, majd megcsókolta a tükörképét s kacagva hoppanált Narcissához.

 

Narcissa a télikertben ápolgatta imádott egzotikus növényeit. Volt a nagy üvegkupolás kertben minden: pálmák, különleges kaktuszok, illatos, fehér jázminok. A fákon paradicsommadarak és kakaduk visongtak fel néha. Narcissa Lucius-t várta délutánra, mosolyogva lengette pálcáját, amelyből friss vízsugár áradt a virágokra.

Bellatrix kiviharzott a télikertbe.

- Húgocskám! Angyalszépség! – kacagott rá és átölelte. Magához rántotta Cissa derekát s arcon csókolta.

- Merlin szent szakállára, Bella, a frászt hozod rám. – lepődött meg Cissy, aztán nevetve viszonozta a testvéri puszit. – Ülj le. – mutatott az egyik kényelmes, párnázott székre.

Bella vigyorogva leült s végiglegeltette szemét húgán.

- Mondd kicsim… még nem dobtad ki a töketlen albínót?

Narcissa befejezte az öntözést, és összeráncolt homlokkal ült le nővérével szemben.

- Feleslegesen gúnyolódsz...csak azért mert szőke a haja, még nem albínó. – morogta a szőke boszorkány. – különben is, Te csak kritizálni tudod?

- Ne ámítsd magad, szívem! Malfoy mindenhol szőke! – kacarászott Bellatrix és megvillant a szeme. – Egy puhapöcs. Nem más.

Narcissa felhúzta a szemöldökét, és legyintett egyet.

- Mintha egész nap őt bámulnád...ruha nélkül. – suttogta. – Méghogy puhapöcs! Honnan látod Te azt, Bella? – Cissy-t kezdte idegesíteni Bella viselkedése. Nehezen tűrte, hogy így lenézi a vőlegényét.

- Nem kell azt látni… elég ránézni a majom fejére! Neked férfi kell, édesem. FÉRFI.

Narcissa most elvigyorodott, és szájához emelte a teáscsészéjét.

- Lucius. Férfi. – motyogta a csészébe, Bellára sandítva.

Bella akkorát kacagott, hogy a pálma visszafordult a növésben. Elkapta húga karját, és magához húzta. Arcuk összeért. Bellatrix végignyalta Cissa halántékát.

- Gusztustalan tudsz lenni Bellatrix Black! – szidta a fekete szépséget húga, miután elejtette a csészét, és fintorogva törölgette a halántékát. – Komolyan, néha rád sem ismerek. És ez egyre gyakrabban fordul elő.

Bella csak vigyorgott.

- Ez Neked gusztustalan?! Te nem szereted a testedet Cissy! Nem csoda, hogy még nem kefélt meg senki!

Narcissa épp a törött porcelándarabkákat tüntette el, de az utolsó mondatra felkapta a fejét.

- Igenis szeretem a testem! – azzal kihúzta magát, majd lopva a villa felé pillantott. – Csak azt nem értem miért kell neked mindig kiabálni, meghallhatják odabent.

- Miért ne kiabáljak? Anyád nem tudja, hogy szűz vagy? Ha szégyelled, minek tartogattad? Tudod, kisszívem… - állt fel Bella, s az elmaradhatatlan szipkájára gyújtott. – Egy kiadós, hatalmas, egész éjszakás szex kell most Neked. – villant meg a szeme. – És ezt az a szőke paca nem fogja megadni Neked. Merlinre, hát hány éves is vagy Te? Szánalmas, Cissy!

Húga a szemét forgatta, és visszaült a székre. Erőtlenül varázsolt egy hamutartót az asztalra, bár biztos volt benne, hogy Bella cigarettájának hamuja nagy ívben elkerüli majd. – Mintha nem tudnád hány éves vagyok. Azt meg hadd döntsem el én, hogy mi kell most nekem. – kezét összefonta a mellkasán. – Valamint nem Rád tartozik, hogy a szőke paca mit tud adni, vagy mit nem...aki egyébként a vőlegényem. – Cissy jól megnyomta az utolsó szót. – Megbocsáss, de legalább nem vagyok akkora szajha, mint Te drágám. – mondta most ő is gonoszkodva.

Bella felhúzta a szemöldökét, majd kacagni kezdett olyan gyengéden, lágyan, mintha legalábbis ő lenne még ártatlan, nem a húga.

- Hogy én? Szajha? – Bellatrix előredőlt, úgy röhögött, majd felegyenesedett és magához rántotta ismét Cissy-t. – Szerinted olyan szégyen szajhának lenni? A Világ Mágusának vagyok az asszonya! – sziszegte húga arcába őrült lobogással a szemében. – Jól figyelj, mert Te akartál tudni mindent a férfiakról. Hát most megkapod. A farkuk az eszük. Mindegyiknek. Annak leginkább, amelyik tagadja. Mindegyik mocskos és élvhajhász. Ha okos vagy, a testeddel rabul ejted őket. Ha kell, végignyalod a lábától a fejéig… kiszívod a vérét, megadsz nekik mindent… de csak nagyfarkúakkal érdemes kefélni. – tette hozzá rezignáltan. (öh- nos. Ezek Bella szavai, mint mondottam…:D-B)

- Pompás információk. – Narcissa kissé eltolta magától a nővérét, de nem fejtette le annak kezeit magáról. Végül megrázta a fejét, és Bellára mosolygott. – Mondd csak hány férfival voltál tulajdonképpen?...Csak a miheztartás végett...- tette hozzá.

Bellatrix most elengedte Narcissát. Rápillantott gyönyörű szemeivel.

- Fontos ez, hány férfivel voltam? Csak egynek adtam oda a lelkemet is!

 

- Igen ezt jól láttam az eljegyzési estélyen. – bólogatott Cissy, de tekintete aggodalmat tükrözött. – Ám vajon ez az egy, aki igen veszélyes...és hatalmas – halkította le a hangját. – Vissza is adja, amit Te felkínáltál neki?

Bellatrix kacagva nézte a pálmát, ami a sötét boszorkány közelségétől egészen összetöpörödött és elsárgult.

- Voldemort nagyúr szeret engem. Imád! Ez nem a Te dolgod! Te csak ne engem félts!

Narcissa szemrehányóan pillantott Bellára, és kezelésbe vette a szerencsétlen pálmát, aztán arca elkomorult.

- Téged nem is....annál inkább Regulus-t. Tisztában vagy vele, hogy teljesen magadba bolondítottad? – kérdezte vádlón.

- Ó, szóval Te is tudod, hogy a kis Regulus is imád engem? – mosolygott Bella elégedetten. – Tudom, szívem. És tettem róla, hogy továbbra is imádjon. A kölyök jobb szerető, mint amilyen Rodolphus valaha is lesz. – vetette oda a nő, majd hanyagul újra leült. ( miért nem volt alatta egy kaktusz? :D-L)

Narcissa előbb belesápadt, majd belevörösödött nővére kijelentésébe, újra leroskadt a székre, és egy pillanatra behunyta a szemét.

- Megőrültél? – csattant fel aztán, szemében valódi harag égett. – Hiszen az unokaöcséd, és még csak kamasz! Hogy tehettél ilyet? – undorodva méregette Bellát.

- Most mit háborogsz?! Lefeküdtem Regulus-szal! Együtt töltöttünk egy mámoros éjszakát! Te kis álszent liba! – köpte húga felé. – Mit tudsz Te a szenvedélyről… elragad, de Te nem hagyod. Hogyhogy nem kefélt még meg Malfoy? Pedig állítólag állandó merevedése van! Nem kíván? Cissy? Nem akar Téged? – húzta a szavakat kislányosan Bellatrix és gonoszul vigyorgott. – Majd én szerzek Neked egy Férfit.

Most Cissy hajolt egészen közel Bella arcához.

- A szenvedély, és a vérfertőzés két külön dolog, vagy ebben is tévednék? - sziszegte még mindig dühösen. – Még a végén mindketten nagy bajba kerültök. – suttogta, majd felegyenesedett. – A másik roppant kedves kérdésedre válaszolva: de igen. Akar. Engem. – húzta gúnyos mosolyra a száját. – És nagyon kérlek, ne szerezz nekem senkit. Ne is törődj velem. – utoljára talán akkor haragudott ennyire Bellára, mikor gyerekkorukban elvette az ő hajas babáját, csak hogy kitépje a haját, és leamputálja a lábait. ( a pszichológusok ilyenkor hívják fel a szülök figyelmét, h a gyermekük feltehetően sorozatgyilkos lesz :D –L)

 

Lucius percek óta állt a télikert bejárata előtt, és hallgatta arája meg annak degenerált nővérének a beszélgetését, már ha ezt társalgásnak lehetett nevezni. Nem számított rá, hogy itt is belefut Bellatrix-be, akit az eljegyzés óta látni sem bírt. Elég volt neki elviselnie a nőt a halálfalógyűléseken, de hogy itt is belebotlik, feldühítette, hát még a szavai.

Csizmája nagyokat koppant a kőpadlón, ahogy belépett.

- Mrs Lestrange, ahhoz képest, hogy ilyen nagy hozzáértője a házasságnak és a férfiaknak, sosem vagy a szerencsétlen Rodolphus mellett. Vagy inkább szerencsés? – mosolygott kajánul Lucius, és közben a padra dobta a talárját, majd lehúzta a kesztyűt a kezéről, szokatlanul hideg volt az idei október.

Bella hátradőlt és az égre pillantott.

- Nocsak! Valaki előpáváskodott a sminkszobából… - jegyezte meg csúfondárosan. – Nem hozzád szóltam, Malfoy!

Lucius azonban figyelemre se méltatta, hanem Narcissához lépett, gyengéden magához vonta, lágyan végigcirógatta ajkával a boszorka száját, majd röviden, de forrón megcsókolta.

Narcissa beleremegett a finom csókba, ahogy legutóbb is. Végigsimított Lucius arcán, aztán a füléhez hajolt.

- Ne is törődj azzal, amit mond. – búgta. – Hozok még teát. – mondta aztán fennhagon, Bellára pillantva.

Bellatrix sziszegve elfordult, nem nézte, ahogy enyelegnek a szerelmesek. Csak amikor Narcissa kiment, akkor kelt fel és riszáló fenékkel Malfoy elé lépett.

- Szerintem jobb, ha behúzod a farkad, és tökéletes férje leszel a húgomnak, mert még meg találja tudni, hogy megerőszakoltad a nővérét az eljegyzése éjjelén!! – sziszegte Lucius arcába Bella.

Lucius elkapta Bella karját, és keményen megmarkolta:

- Alig várom, hogy a húgod a feleségem legyen, és beköltözzön a Malfoy Manorba, ahova Te büdös kurva be nem tehetted a lábad, és ha egy szót szólsz arról a borzalomról, amit ellenem elkövettél, a kiélt fejecskéddel fogják játszani a legközelebbi kviddics kupát. – sziszegte a boszorkány arcába, majd undorral az arcán elengedte, és a nő ruhájába törölte a kezét ( szép a családi szeretet :DDD – L)

Bellatrix a hamut a férfi zakójára pöccintette, majd megmarkolta az ágyékát erősen.

- Ne fenyegess, Malfoy. Mert a Nagyúrnál sem áll jól a szénád. A szeretője és a legfontosabb embere vagyok. Egy szavamba kerül és mehetsz (vissza a balettbe ugrálni…:D-B)(Jajj neee :DD-Zs.) ganét túrni a muglik közé. Ha akarom, Cissy azt fogja látni, hogy rám támadtál. Ne próbálj fúrni a Nagyúrnál, mert nem éred meg a következő dugásodat sem! Alexia is a barátnőm, szívem! – engedte el Lucius ágyékát Bellatrix és az arcába fújta a füstöt. – Férfit, annyit kaphat, mint égen a csillag. De barátot már nem. Gondolkodás nélkül nekem fog hinni, ha vagdalkozni kezdesz! És ha ez nem győz meg, hát győzzön meg az Örök Fogadalom- bűbáj, amit Alexiára szórtam… - vigyorgott gúnyosan Bella. – Ugye nem kell elmagyaráznom, miféle átok ez? Ha megtagadja a barátságomat s ellenem fordul, azonnal meghal és vele együtt a kis kupija is az enyészeté lesz!

 

- Kit érdekel egy szajha vallomása, aki a Te legjobb barátnőd ráadásul. – pöccintette vissza egy varázslattal a füstöt a boszorkány felé, és szürke hamuként megülepedett a haján. – Narcissa szerelmes belém, ha nem vetted volna észre, és vakon hisz nekem, veled ellentétben, aki a tizenötéves unokaöcsével kefélteti magát – gúnyolódott Lucius tovább -, undorító vagy Bellatrix, egy erkölcstelen ribanc. Nem szólok én a Nagyúrnak, jól ismer ő téged, és hidd el nem sokáig fogod szopogatni aszalt nyalókáját.

Bellatrix csak vigyorgott.

- Ezzel akarsz fenyegetni? Ezzel?! Micsoda egy puhapöcs vagy. – kacagott, de ezt már Cissy is meghallotta.

Cissy levágta a tálcát az asztalra, és összehúzott szemekkel méregette Bellát. Már megint kezdi – gondolta magában.

- Bizonyára nem a vőlegényemet illetted durva szavaiddal. – édeskedett, de a szeme villámokat szórt Bella felé. – Remélem jól vagy, de ha mégis az általad tönkretett pálmámhoz beszélsz, akkor javaslom, kérj időpontot a Szent Mungóban. – mondta élesen, de azért átkarolta nővérét. Sosem akart versengeni vagy igazán szembeszállni vele, ám az eljegyzés óta sok minden megváltozott. A lelke mélyén is.

Bellatrix átölelte a húgát.

- Nem, kicsim, nem vitázom növényekkel. Most megyek. Vár a szeretőm… a kis Regulus… - vigyorgott Bella. – Te meg… készülj a Férfire. – súgta a fülébe.

- Szerintem jobban tennéd, ha inkább befeküdnél a Szent Mungó zárt osztályára, örökre. – szólt oda Lucius, miközben a cigarettahamut pöckölte le a válláról.

Bellatrix csak rápillantott, s nem szólt semmit a szavakra, majd elegáns mozdulattal hoppanált, egyenesen a Roxfortba, hogy felkeresse a kis Regulust, aki már nem is volt olyan kicsi…

 

 

Narcissa idegesen dobolt az ujjaival a kisasztalon. Egyre több volt a feszültség a családban, és most még Bella is Lucius ellen akarja hangolni, akit láthatóan kimondottan utál. Beharapta a száját, és szomorúan pillantott fel jegyesére.

- Igazán sajnálom a nővérem elviselhetetlen modorát. Remélem nem sikerült megsértenie.

- Nem kell bocsánatot kérned. – ült le Lucius az egyik kerti padra, és egy egyszerű bűbájjal életre keltette a pálmát, ami Bellatrix közelségétől halálra satnyult. – Senki nem tehet a rokonairól, és te valóban nem dicsekedhetsz velük. – húzta az ölébe a boszorkányt, és röviden megcsókolta.

- Már kislánykorában olyan vad volt, de most...ha nem az édeshúga lennék, komolyan félnék tőle. – Cissy befészkelte magát Lucius ölébe, és átölelte a nyakát.

- Ugyan már, felesleges magyaráznod a viselkedését, agybeteg szuka, és a másik testvéred is, aki egy sárvérűvel szökött meg nem is olyan rég. – simogatta Cissy hátát Malfoy, amíg a másik keze a szoknya alatt bóklászott.

Narcissa rögtön a kéz után nyúlt, hogy erélyesen elvegye onnan, de nem volt benne elég akarat hozzá, vágy viszont annál inkább, így a mozdulat abbamaradt. Az új érzésbe egészen beleveszett, szinte dorombolt a férfi fülébe. Hagyta, hogy ő beszéljen tovább.

- Bellatrix élőpéldája azoknak az asszonyoknak, akik miatt a férfiak iszonyodnak a házasságtól. Hűtlen és romlott, gondolj bele, szegény Rodolphus – nak milyen szégyent kell kiállnia a szajha neje miatt. – csattant fel Lucius, és kihúzta kezét Narcissa ruhája alól. Felállította aráját az öléből, és dühösen fel s alá járkált. – Hallottam mire készül, hogy össze akar fektetni valakivel.

- Hallottad? – kérdezte kissé tántorogva. – Remélem azt is hallottad, hogy világosan megmondtam neki, nekem nincs szükségem a segítségére. Felháborít az ötlet maga is! – mondta dühösen, majd megállt Lucius előtt, és megfogta a karját.

- Igen azt is hallottam, hogy erre te mit válaszoltál, és örömömre szolgált. Hiszen egy feleség legnagyobb erénye a hűsége, más férfira még gondolni se merjen. – ölelte át Cissy-t, de mikor a nő meghallotta utolsó szavait, ellökte magától Lucius-t, és duzzogva töltögetni kezdte a madáretetőt.

- A feleség legyen hűséges...a férj meg...- motyogta magában.

- Mi a baj? – kérdezte meg morcosan, és visszaült a padra.

Cissy nem tudta visszafogni magát, hiába próbálta elűzni Bella szavait, és bár nővére előtt mindig higgadt maradt, most képtelen volt erre.

- A feleség legyen hűséges, és ne nézzen rá más férfire. – sziszegte mérgesen, és nagy, kék szemeivel fogva tartotta vőlegénye tekintetét. – Ám a férfi az más...a férfi mindent megtehet, igaz, Lucius?

- Egy férfi mindig más, de nem értem mi ez a támadás, kedvesem? – szűkült össze a szeme Malfoynak. – Bellatrix hazudozott neked ezekről?

Narcissa nagy levegőt vett, aztán aprót bólintott.

- A legutóbbi családi ebéd után Bella azzal traktált, hogy Te minden este bordélyházakat látogatsz, kártyázol és iszol, mint a gödény...és...ezért nem látogatsz meg sűrűbben. – szomorúan fürkészte jegyese arcát. – Mondd meg Lucius, igazat beszél?

- Egy szó sem igaz abból, amit mondott. – állt fel Lucius, és felkapta a talárját – Sokat dolgozom, Ms Umbitch folyamatosan túlóráztat, este hullafáradtan esem az ágyba. Kártyázni ritkán szoktam, azt is baráti alapon. – hazudott szinte csuklóból Malfoy. (imádom ezt a faszit LOL-Zs.)

- Ki tudja már mi igaz, és mi nem. – suttogta, miközben a cipője orrát nézte.

- Nézd, Cissy, ha nem bízol bennem... – vált sértetté a varázsló hangja, de a boszorka közbe vágott.

- Ugyan már, hát fontos egyáltalán a bizalom egy kényszerházasságban, amit az apáink terveztek el? – vetette oda Cissy tettetett közömbösséggel, ám mielőtt még vőlegénye visszavághatott volna, elnevette magát, és átölelte Lucius nyakát. – Nem leszek Veled bizalmatlan, sőt kémkedni sem fogok – mosolygott. – Inkább úgy döntöttem, hogy szeretni foglak Lucius Malfoy...már most is szeretlek.

Malfoy somolyogva ölelte át aráját, és finoman simogatta a hátát, puha szőke haját.

- Én is szeretlek, kedvesem. (beszarok...kimondta...most az egy dolog, hogy igaz-e he he-Zs.)( naná, h kimondta, kis időre nyugta lesz :P :D-L)

 

Lily, azóta, hogy azon a szürreális halálfaló-eljegyzésen először megcsókolták egymást Perselus-szal, egyre szerelmesebb lett a fiúba. Eddig lelkének mélységeit nem ismerte. De most teljesen más arcát mutatta neki, azóta, hogy együtt jártak. Nagyon jól megvoltak, s Lily érezte, hogy a fiú is így gondolja. Éppen ezért volt kézenfekvő, hogy a lányt foglalkoztatta a szex gondolata. Eddig a gyengéd simogatásoknál és csókoknál tovább alig mentek. Éppen ezért akart kicsit beszélgetni erről Perselus-szal. Bár még maga előtt is elég kínos volt a dolog, de meg kellett tudnia, barátja hogyan áll a kérdéshez… de főleg azért akart beszélni erről a fiúval, mert ő már egyszer megtette.

Lily azóta is dühös lett, ahogy erre gondolt, de ami történt, megtörtént- ahogy Piton is mondta. S ebből talán most először valami hasznot is lehetne húzni… bár Lily egyszerűen gyűlölte a gondolatot, hogy Piton lefeküdt a saját nővérével, de a helyzet azért ennél bonyolultabb volt…

Lily éppen visszatért vacsoráról a Nagyteremből. A szobájában volt s megpróbált koncentrálni a másnapi leckére, de a porlasztott gőtegerinc és a bezoár együttes hasznosításáról írt dolgozata felett csaknem elaludt. Pedig be kell adnia, mert ettől függ a részvétele az iskolák közötti bájitaltan versenyen.

- Fogadjunk, hogy Pers már rég megírta a sajátját… ki kellene puhatolni tőle… - vigyorodott el Lily, miközben a füzete szélén firkálgatott. P-betűket, szívecskéket, krikszkrakszokat… amikor Mary kilépett a fürdőből, Lily épp a pennája végét rágta.

- Ma este folytatjuk…? – kérdezte Mary, miközben megfésülte szép, szőke haját. Lily azonban nem is hallotta a kérdést. – Hé, Lily! – rázta meg barátnője vállát Mary.

- Öh? – pislantott egyet a vörös lány. – Mi… mit?

Mary hümmögve csóválta a fejét.

- A kártyavetést! Folytatjuk?

- Áh… - nyújtózott ki Lily. – Be kell ezt fejeznem… még csak húsz centi van meg belőle és egy méter kell! – lobogtatta meg a pergament. – És… kölcsön kell kérnem egy könyvet… - ugrott fel s kirohant a szobából, le a toronyból, egyenesen a Mardekár klubhelyisége felé, a pincébe. Óvatosan lopózott, mert ilyenkor már nem nagyon szabadott mászkálni a kastélyban. Átvágott az előcsarnokon, de aztán megtorpant s gondolt egyet. Lépteit a könyvtár felé irányította. Óvatosan nyitott be. Senki nem volt a teremben. Lily elhúzta a száját, de ekkor megvillant valami a leghátsó saroknál… elmosolyodott s odasettenkedett.

Ott volt, akit keresett. Az egyik polc előtt kuporgott a fekete hajú fiú.

Piton is a versenyre készült. Egy újfajta méregtelenítő anyagon dolgozott. Egyetlen bájitaltankönyv sem említette, mi történik, ha a gőtegerincet kentaur-farokszőrrel helyettesítik, de határozottan emlékezett rá, hogy gyerekkorában az anyja egyszer egy ilyen keverékkel kezelte egy kígyómarás után.

Lily vigyorogva lépett mögé s letérdelt. Perselus háta nagyon közel volt hozzá… kicsit előredőlt s hozzáérintette orrát óvatosan…

Piton megörült a lány jelenlétének.

- A legjobbkor jöttél, Lily. Ez a tizenkettedik könyv, amelyik nem említi, hogy a kentaur farokszőr és a gőtegerinc felcserélhető-e... Szerinted?

Lily felnevetett és hátulról átölelte Pitont, majd megcsókolta a tarkóját. Belesóhajtott a fülébe.

- Nem jó könyvet olvasol. A kentaurok farokszőréről ebben semmi értelmeset nem találsz…

- Hát nem... - Piton Lily keze után nyúlt, rámosolygott. Szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek a kialvatlanságtól. Kezdte belátni, hogy a hatodik év mégsem sétagalopp. A készülés a versenyre, a házi dolgozatok, a kviddics-edzések, amiket nagyon utált és az "egyéb feladatok", amelyekről még Lilynek sem beszélt, lekötötték a fiatal mágus minden energiáját.

Lily is leült a fiú mellé s mosolyogva nézett a szemébe. Ujjaik összekulcsolódtak.

- Tippeltem, hogy ez a témád. És talán ez is segített… - vigyorodott el, s előhúzott a blúzából egy kis cetlit. – A Te írásod, nem? Kiesett a talárodból vacsoránál, amikor előttem mentél. A síkagy Potter is ott tömörült mellettem, de gyorsabb voltam nála. És kapott egy bokánrúgást is. – sorolta Lily a dolgokat suttogva.

- Áh, köszönöm! Idióta ez a Potter, ha azzal akar imponálni Neked, hogy engem heccel. Addig jó neki, amíg nem veszem komolyan. Egy tizenkét éves színvonalán álló kölyökkel nem fogok párbajozni - jegyezte meg mogorván Piton, és a hangja semmi jót nem ígért.

A lány halkan felnevetett, majd a fiú karjához dőlt. Együtt olvasták percekig a könyvet, majd Lily megmoccant.

- Nehogy azt mondd, hogy a könyv miatt jöttél. Láttam a jeledet - mutatott a katalógus-cédulára Piton. - Két napja hoztad vissza. Talán egy elalvás előtti csókra vágysz? Arra én is... - húzódott közelebb Lilyhez a fiú.

- Igen… oka van, hogy kereslek, nem csak egy csók… - vigyorgott. – Mondjuk, ezt a csókot meg sem kaptam… - adta a durcást Lily játékosan.

Piton ajkával könnyedén végigsimított Lily ajkán.

A lány gyengéden simult barátjához, majd amikor szétváltak, a szemébe nézett.

- Pers… szeretnék… Veled valamiről beszélni.

Piton látta, hogy Lily szeme most nem csillan olyan vidáman, mint máskor.

- Valami... komoly dologról? - Halk volt a hangja.

Lily pislantott egyet.

- Öh… hát igen… elég komoly dolog… - nyelt egyet. – Arról van szó, hogy… én… nekem… szerinted jól áll nekem a vörös? – mondta gyorsan, majd alig láthatóan csettintett egyet bosszúsan az ujjával.

Piton végigsimított a lány haján, amin megcsillant a Hold fénye.

- Soha ilyen gyönyörűt nem láttam...

- Nem is vagy elfogult… - vigyorgott Lily. – Valójában a szexről akarok Veled beszélni. – mondta ki aztán egyszerűen.

- Beszélni? - húzta fel a szemöldökét Piton. - Azt hittem, a szexuális felvilágosítás a szülők feladata. Én inkább... csinálni szeretném... - Piton becsapta a könyvet és zavartan lesütötte a szemét.

Lily nevetni kezdett.

- Hát ez az! Csinálni kell, nem beszélni róla. De mi nem csináljuk. Ezért beszéljünk róla. Legalább… - vonta meg a vállát pirulva, mire Piton mélyeket kezdett lélegezni. Kívánta a lány érintését és titokban vágyott rá, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Testileg is. A karjaiba zárta Lilyt, hanyatt döntötte, fölé hajolt. Elheveredtek a keskeny padon, ahogyan nyáron, a fűzfa alatt... Piton Lily hátát simogatta a blúza alatt. Aztán felültek, mert kényelmetlenül keskeny volt ez a könyvtári pad. Lily-nek jólesett az ölelés. Egyik lábát átvetette a fiúén, már félig az ölében ült. Élvezte a simogató ujjak játékát.

- Pers, nekem egyre többször eszembe jut. Ez a… dolog. – nézett aztán Piton szemébe. – Meg az, hogy Te már… csináltad. A nővéremmel. – tette hozzá kissé csípősen. – Gondoltál rá, hogy… velem majd… velem is? Izé… furcsa, hogy ilyeneket kérdezek? – nyelt egyet. – Nem is tudom, ez… hogy történik, meg mikor… és… Perselus, meséld el, milyen az egész. – vett mély levegőt Lily és kimondta. Végre. – Mondd el, mit éreztél! Tudom, hogy Te készen voltál rá… öh párszor már. – nézett Lily leplezetlenül a fiú ágyéka felé s ujjai lassan oda is kúsztak. Szemérmetlenül mosolygott egyet. – Voltál más lánnyal már előtte? A balesetet… leszámítva persze. És amióta… együtt vagyunk? – kérdezte Lily őszinte érdeklődéssel.

Piton szorosan lehunyta a szemét. Ahogy Lily megérintette a nadrágon keresztül, izgalomba jött, majdnem elélvezett. De csak majdnem.

- Ami történt... a nővéreddel... arra nem szoktam gondolni. Mintha nem is velem történt volna. Nem volt és azóta sincs másik lány. Semmi okod rá, hogy féltékeny legyél!

- Féltékeny? Dehogy. – legyintett a lány. – Csak érdekel. Hogy… nem kívánsz engem, vagy megkapod mástól azt… amit tőlem nem? – Lily szeme csillogott, egészen felnőttesen. – Merthogy…  egy bizonyos ponton túl nem mentél el… velem. Még. Nehéz Téged megnyitni, Pers… - sóhajtott Lily. – Annyira más vagy, mint a többi fiú… - nézett a szemébe. – Néha ugyanolyan rideg vagy velem, mint másokkal, akikkel nem… jársz. Olyankor felmerül bennem, hogy kedvelsz-e jobban, mint őket?

- Tudod... én... - Piton az ajkába harapott. Otthon csak egyszer beszéltek erről az anyjával, amikor Piton még csak tízéves lehetett. A felét sem értette, mit akar mondani Eileen azzal, hogy hamarosan átalakul a teste és őrült vágyai lesznek. Később, amikor évek múlva  valóban bekövetkezett ez a változás,  inkább a Roxfortban megismert idősebb fiúkkal beszélte meg ezeket a dolgokat. - Lily... nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy... barátok voltunk, és most... most már kívánjuk is egymást. Nem tudtam, hogy nálad... mikor történik meg... hogy akarod-e velem máshogy folytatni... Vagy inkább ne változzon semmi, és maradjunk továbbra is barátok. - Most, hogy kimondta, hirtelen minden könnyebbé vált. - Veled akarom megtenni... csak... nem voltam benne biztos, hogy Te is velem... mielőtt betöltjük a tizenhetediket... Meg aztán... tudod Te is, hogy ennek lehetnek következményei... Féltettelek - fejezte be felnőttesen komolyan.

Lily apró mosollyal tűrte el a fiú haját, s már egészen az ölében ült, lovaglópózban. A szemébe nézett.

- Veled akarom megtenni… hogy gondolhatod azt, hogy nem… ne félts engem… nem vagyok porcelánból… - suttogta, lágyan átkarolta a fiú nyakát s hozzányomta testét az övéhez. - Tökmindegy, akár itt is… megtenném… - mormogta bele a fiú szájába, s csókban forrtak össze.

Ekkor hatalmas vijjogás hangzott fel. Jelzett a riasztó, hogy diákok vannak a könyvtárban késő este.

Lily azonnal felpattant s felhúzta a fiút is, majd kirohantak a könyvtárból… zihálva álltak meg az előcsarnok egyik oszlopa mögött. Lily a falnak támaszkodott. Fehér blúza félrecsúszott, szoknyája is, haja kissé ziláltan állt. Ahogy Piton szemébe nézett, elkezdett nevetni a fiú tekintete láttán. Piton ajka elnyílt, szemét nem tudta és nem is akarta levenni a hullámzó mellekről.

- Menjünk a pincébe! Van egy közös szobánk. Most nincs büdös, ma éjjel már nem főzök semmit! Van hozzá bátorságod? - kérdezte kihívóan.

- Gyere fel a Griffendél-toronyba, ha mersz! – vágott vissza Lily. – Miért én menjek a Te szobádba?! Abba a kígyófészekbe? Megint deszkán aludjak, amíg Te a fürdőkádaddal flörtölsz egész éjjel? – vigyorgott pimaszul.

- Tavasszal még Te tiltakoztál, amikor azt mondtam, hogy a griffendéles lányok hálószobája előtt alszom, ha nem jössz ki hozzám! - idézte fel a jelenetet Piton. Merészen magához rántotta Lilyt, most szándékosan úgy ölelte, hogy a lány érezze a vágyát. Lily nem ellenkezett, ahogy a fiú magához rántotta. Sőt. Vadul csókolta meg, kissé meg is harapták egymás ajkát… Lily zihálva szorította Piton ujjait, majd amikor szétváltak, lenyalta a fiú ajkáról a kiserkent vért.

Piton még egyszer Lily ajka után kapott, ám most egészen gyengéden csókolta meg.

- Pers… szeretnék Rólad egy képet… - mondta váratlanul a lány. A falhoz simult, a fiút lazán magához húzta a nyakkendőjénél fogva. – Minden lánynak van képe a szerelméről… - mosolyodott el izgatóan. – Én is adok, ha Te is… - suttogta ellenállhatatlanul és ujjai bekúsztak a fiú inge alá… arcuk közel volt… a vágy szinte kézzelfogható volt körülöttük… Lily sokkal kacérabb lett az elmúlt időben, már korántsem az a pirulós szűzlány volt, aki eleinte egyetlen érintéstől is zavarba jött. Mélyen, csábítóan pillantott a fiú szemébe, közben ujjai ügyesen kigombolták az inget. Lily határozottan a fiúhoz nyomta a testét és csókolni kezdte a nyakát… majd a mellkasát… ujjai közben a fiú vállait simogatták...  felkúsztak a tarkójára… csípőjét Piton ágyékának nyomta.

Ellenállhatatlan volt, ahogy gyengéden ismerkedett a fiú testével. Tudta, hogy ez a legképtelenebb hely és idő erre, mégis alig tudta abbahagyni. Haja beterítette a fiú vállát… ajka végigsiklott Perselus kulcscsontján… Felnyögött, ahogy Piton ügyetlen mozdulatokkal kipattintotta a melltartója kapcsát, majd tenyerét a feszes keblekre csúsztatta. Őrülten, vadul, szenvedélyesen csókolták egymást. Piton megoldotta a nadrágja övét, bal kezével Lily fenekébe markolt, kissé megemelte a lány combját, a szoknya alá nyúlt, lerángatta a bugyit. (Ha volt rajta :D -S) (sőt, még míder és csípőnyoknya is:D-B)

Az oszlopnak döntötte a lányt, vesszőjével a combjai közé furakodott, és készen állt rá, hogy akár most azonnal, így, ebben a szokatlan pózban a magáévá tegye.

Lily nyelt egyet. Már érezte az ágyékának feszülő kígyót… Perselus még soha nem volt ilyen szenvedélyes… ettől Lily is azzá vált… felnyögött és magához szorította a fiút, ölelte a vállát, szinte kapaszkodott bele…

- Perselus… - suttogta rekedten. Lily a fiú ajkát kereste… már felkészült s teste ösztönösen megfeszült, ujjai rácsúsztak óvatosan a fiú hímtagjára. Megérintette. Ettől a szíve kétszer olyan gyorsan kezdett el dobogni…

Mielőtt azonban a behatolás megtörtént volna, csoszogás hallatszott a folyosó végéről és egy lámpa fényköre táncolt a falakon.

- Frics! - suttogta Piton, és azonnal elengedte Lilyt. Vágya nem lohadt le, csak az utolsó pillanatban volt képes visszagyömöszölni a nadrágjába nemes testrészét. (Szegény…! :D-Lily majd kárpótolja…:P-B)

Lilyre pillantott, aki izgatottságában csuklani kezdett aprókat.

- Jaj… hukk ne! – suttogta. – Hol a bu… hukk bugyim… - nézett körül Lily, aztán ő is Piton szemébe pillantott és elmosolyodott. Még mielőtt Frics odaért volna, hozzásimult és megcsókolta. Hosszan simogatták egymás ajkát. A lányka el is múlt a csuklása.

Lily óvatosan próbálta segíteni bekapcsolni barátja övét, aztán lehajolt, hogy felvegye a kis bugyit, ám Frics odaért, s Lily így a háta mögé rejtette villámgyorsan az apró fehérneműt. Az ingjét az utolsó pillanatban volt csak képes valamennyire összegombolni…

- Lám-lám... tilosban járunk? - villantotta lámpáját előbb Piton, majd Lily képébe a gondnok. - Ebből büntetés lesz, súlyos büntetés! Kövessetek, angyalkáim, megyünk Dumbledore-hoz!

Piton az ujjait Lily csuklójára csúsztatta, mielőtt a lány elrohant volna. Lily értetlenül nézett a fiúra.

- Ne… Pers… szökjünk el… - susogta.

- Jobb, ha követjük... - suttogta Piton.

Lily mély levegőt vett.

- De nem mehetek Dumbledore elé! Nincs rajtam bugyi!! – hadarta és meglóbálta a fiú orra előtt a kis ruhadarabot… (LOL… Dumbledore-nak reméljük nincs röntgenszeme-B)

 

 

Frics belökdöste Pitont és Lilyt az igazgatói irodába. Dumbledore éppen ezüstös, zakatoló ketyeréivel játszadozott.

- Igazgató úr! Ez a két jómadár a takarodó után a folyosón tartózkodott. Éppen egy szemérmetlen tett elkövetésére készülődtek, amikor rajtakaptam őket. Javaslom a legsúlyosabb büntetés kiszabását! ( Umbridge kardigánjának viselését örök időkig? lol-B)

Dumbledore megigazította a félhold alakú szemüvegét, láthatóan el sem jutottak hozzá Frics szavai.

- Köszönöm, hogy idefáradt, Frics úr. A büntetés kiszabása a házvezető tanárok dolga. Elmehet!

- De... - kapta fel a fejét a gondnok - ...amit tettek, a legszörnyűbb kihágás! Közszemérem-sértés!

- Frics. Látta valaki magán kívül, mi történt? - fordult Dumbledore Fricshez. A gondnok megrázta a fejét.

- De én tanúsítom! A fiatalúr erőszakoskodott a kisasszonnyal!

Piton felhörrent, villámló szemmel fordult Fricshez.

Lily még mindig zihált, de próbálta visszatartani. Arcocskája meglehetősen vörös volt, s a bugyiját szorongatta az öklében, a háta mögött. Nagyokat nyelt, és lopva Pitonra pillantott. Ha Frics nem lép közbe… megteszik… Merlinre… Lily még egy nagyot nyelt. Még érezte a fiú csókjait az ajkán és az ágyékánál a… Dumbledore hangja zökkentette ki a gondolataiból.

- Elmehet, Frics! - szólalt meg szigorúan Dumbledore. Amint becsukódott az ajtó, az igazgató egymás után a fiatalok szemébe nézett. - Tudják, hogy én vagyok a legboldogabb, ha ilyen nehéz időkben egy kicsivel több szeretet van a világon. Tehát nem volt erőszak?

- Nem volt! - vágta rá Piton.

Lily is megrázta a fejét.

- Dehogy, igazgató úr. Erőszak? Legfeljebb én erőszakoskodtam Perselus-szal, hogy tanuljunk tovább a könyvtárban…

Dumbledore elmosolyodott, majd Lilyre kacsintott.

- Evans kisasszony nyilvánvalóan ártatlan. Elmehet.

Lily köhintett egyet és Dumbledore felé bólintott, majd egy pillanatra Pitonra nézett, aztán a bugyis kezét maga elé húzva gyorsan megfordult és kisietett az irodából.

Piton feszengve állt egyedül Dumbledore előtt.

Dumbledore szikrázó kék szemeit a fiúéba mélyesztette, majd háta mögött összefonta ujjait és sétálni kezdett fel s alá.

Nem szólt egy szót sem. Várt. Kivárt. Tudta, a fiatal kagylók, legyenek bármily ravaszok, úgyis kipattintják fedelüket bárminemű feszegetés nélkül is.

- Igazgató úr - vett mély levegőt Piton. - Tudom, milyen híresztelések keringenek velem kapcsolatban. Higgye el, ezek a feltételezések alaptalanok.

Dumbledore elmosolyodott, majd leült az asztala mögé és szopogatni kezdett egy cukorkát.

- Nocsak, ifjú Perselus. Honnan veszed, hogy az én fülembe eljutottak bármiféle híresztelések? Ahogy Te fogalmazol. – bólintott egy hosszat a fiú felé. – Ugyan, ugyan. Ez az iskola híres a gazdag fantáziájáról. Csak öregurasan nevetgélek azokon a dolgokon, amik keringenek. Például az egyik kedvencem ez, figyelj jól! Lehet, hogy még Te magad sem hallottad! Állítólag Te már találkoztál Voldemort nagyúrral… - nevetett az agg mágus, majd rákacsintott a fiúra. – Bizony. No meg itt van ez. Hovatovább odáig terjedtek a pletykák, hogy Tom Denem egészen közel ültetett magához egy alkalommal. Ez már igazán mulattat, Perselus. – állt fel Dumbledore és megpörgette az egyik ketyerét az asztal szélén, majd újra járkálni kezdett. – De az én személyes kedvenc híresztelésem veled kapcsolatban az, hogy a Nagyúr megajándékozott Téged, fiam. – fejezte be Dumbledore, de hangja cseppnyi derűt sem sugárzott.

Piton most már kezdett ideges lenni. Honnan tudhat ennyi mindent Dumbledore? Hiszen amikor Voldemort színe előtt állt, nem volt jelen senki más, csak Bellatrix Lestrange, Lucius Malfoy, Regulus Black - de ő csak egy rövid ideig - és maga a Nagyúr. Piton kezdte sejteni, hogy Dumbledore-nak éppen úgy lehetnek beépített emberei a halálfalók soraiban, mint ahogy Voldemort emberei is megtesznek mindent, hogy kémeket juttassanak be mindenhová. A minisztériumba... talán a Roxfortba is.

Dumbledore leült ismét.

- Nos, rendben, Perselus. Én is úgy gondolom, hogy Te nem tudhatsz semmit a sötét nagyúrról. De ha mégis tudnál, nekem bizonyára elmondanád. Kedélyes éji téma, úgyis csak ketten vagyunk. – mondta derűsen Albus Dumbledore, s szeme megvillant. – Meg kell hagyni, fiam, kiváló ízléssel választod meg a tanulótársadat. – tette hozzá apró mosollyal.

Piton nyelt egyet. Összeszorította a fogát. Csak akkor szólalt meg, amikor kínosan hosszúra nyúlt a csönd.

- Olvastam... sokat olvastam a Sötét Nagyúr életéről. A Roxfort évkönyveiben utánanéztem a tetteinek és a régi újságokból tájékozódtam.

Dumbledore derűs mosolya nem tűnt el ajkáról.

- Ó, igen. Tom Denem bizony korunk egyik legnagyobb híressége. Sokan egyetértenek vele és az elveivel. Úgy hiszem, Te is ezek közé tartozol, ha már olvasgattál utána. – jegyezte meg a mágus kissé komolyabban, mint eddig.

- Nem, uram. Nem értek egyet az elveivel. Nem teljes mértékben.

Dumbledore biccentett egy rövidet.

- A nem és a nem teljes mértékben kijelentés között azért van különbség, fiam. Mint ahogy Tom Denem is megkülönböztet mágusokat. A vérük okán. – nyomta meg az utolsó szavakat Dumbledore.

Piton magabiztossága visszatért. Merészen Dumbledore szemébe nézett.

- A vértisztasági mániája nem érdekel. Viszont van a mágiának olyan területe, amelyikről senki sem tud többet a Sötét Nagyúrnál. Ezek a kérdések engem is foglalkoztatnak.

- No és mi az, amit a Sötét Nagyúr jobban tud bárkinél? – kérdezte Dumbledore kedélyesen. Mintha azt kérdezte volna éppen, hogy van Piton édesanyja.

- A halhatatlanságra gondolok. És más, testen kívüli létformákra. Arra, hogyan érhető el és tartható fenn ez az állapot.

Dumbledore hümmögött egy sort.

- Halhatatlanság… gondolod, ez olyan sarkallatos kérdés egy halandó életében?

- Úgy gondolom, hogy a legnagyobb elmék mindig is ezt kutatták - vágta rá azonnal Piton. - A halál és a halhatatlanság kutatása nem gonosz dolog! Én... nem érzem annak. Ha a Roxfortban tanulhatnék erről bővebben, akkor nem keresném azoknak a társaságát, akiket szintén ez érdekel!

Dumbledore bekapott még egy cukrot.

- Téged nem kínállak, Perselus. Már bizonyára mostál fogat. – mosolygott Dumbledore, de a szeme jéghidegen villant. – Nocsak, azt állítottam volna, hogy gonosz dolgot művelsz? A tanulás folyamata mindig dicsőíti azt, aki ezt végzi. A Roxfortban viszont másra helyezzük a hangsúlyt. A halál témája, tudod, sokakat rémít. Tom Denemet is. – nézett Piton szemébe Dumbledore. – Remélem, sok értékes ismerősöd van a Roxforton kívül is, fiam.

- Nem... nincs túl sok ismerősöm a halálfalók között - mondta Piton. Esze ágában sem volt bevallani, hogy négyszemközt beszélt már a Nagyúrral. Éppen ezért váratlanul érte Dumbledore kérdése:

- A halálfalók között? Tehát a híresztelések nem is csak híresztelések… Perselus, megvizsgálnám a karodat. Ha már oly bátor fiatalember vagy.

- A karomat? - kapott a bal alkarjához Piton. Hirtelen hevesebben kezdett dobogni a szíve. Aztán lassan felhúzta az inge ujját és Dumbledore szeme elé tartotta csupasz bal karját.

Dumbledore elmosolyodott.

- Megengeded? – előkapta a pálcáját és végighúzta a fiú alkarján. Először csak lágyan, de aztán egyre jobban rányomta…

- Mit csinál? - kiáltott rémülten Piton. Megpróbálta elrántani a karját, de nem tudta megakadályozni, hogy az igazgató behatoljon a bőrébe és a tudatába egyaránt. Dumbledore-nak még csak rá sem kellett néznie a fiúra, elég volt éreznie a bőre alatt a vére dübörgését. Az igazgató érezte, mi száguld át a vérrel együtt a fiú elméjén. Elkomorult a tekintete. Mormogott maga elé, de még mindig kerülte Piton pillantását.

Piton kétségbeesve próbálta lezárni az elméjét és kirekeszteni a tudatából Voldemortot, s mindazt, amit a Nagyúr eszméi jelentettek számára. Akármilyen varázslatot mormol éppen Dumbledore, nem tudhatja meg, hogy…

- No, fiam. Látom, az ajándék része is igaz a dolognak. Hinnyje, ez a kastély! – csettintett a nyelvével Dumbledore. – Ezért kedvelem! Oly nagyon izgalmas leellenőrizni a pletykák igazságtartalmát! – az igazgató szinte derűsen nézett a fiú karjára.

Piton megrökönyödve meredt a karjára, amelyen ott sötétlett a Jegy. Éppen úgy, mint rémálmaiban, miközben Voldemort sátáni röhögését hallotta az elméjében. Arca falfehérré vált, hangosan zihálni kezdett.

- Ez nem... még sohasem látszott... Maga tette rá! - vádolta Dumbledore-t, bár maga is tudta, hogy ez képtelenség.

Dumbledore megcsóválta a fejét.

- Nem, fiam. Én ilyet senkire, soha nem kényszerítenék rá. Mert ez egy örök kényszer, még ha azt is hiszed, önszántadból kérted, s jószándékkal kaptad! – zendült fel Dumbledore hangja.

Piton végső erőfeszítést tett, hogy kiűzze az elméjéből Voldemortot. A Jegy halványodni kezdett, végül eltűnt.

Dumbledore már nem foglalkozott Piton karjával. Visszasétált a ketyeréihez és piszkálgatni, rakosgatni kezdte őket. Mintha a fiú ott sem lenne.

- Elmehetek... uram? - kérdezte Piton öt perc múlva, amikor Dumbledore még mindig nem szólt egy szót sem.

Az igazgató intett a kezével, de nem nézett Perselus Pitonra.

 

 

TOVÁBB