"Karok, csípők, gerincek, összefonódott combok,
ágyékok! Testem lelkem orgiája s szerelmem!
Rövid párzások s hosszú ölelések emléke,"Paul Verlaine
Tizenegyedik fejezet
A Mardekár klubhelyiségében mozgalmas volt az élet. Slughorn éppen a heti klubfoglalkozást tartotta.
- Megkérek mindenkit, aki a tiltott jelképet viseli a karján, ne csináljon balhét az iskolában - nyekeregte éppen. - Ne felejtsétek el, hogy Tom Denem mindig tiszteletben tartotta a Roxfortot. A diákévei alatt példás magatartást tanúsított, akárhogy alakult később a pályája.
Rabastan Lestrange és a fiatal halálfalók összenevettek.
- De ha rajtakapjuk a Gatyák Urát, amint akciózik, akkor azért fellógathatjuk, nem? Csak egy kicsit... - könyörgött az évismétlő Rabastan.
- Nos... mint házvezető tanárnak, kötelességem megtiltani mindenfajta atrocitást. Ésszerű önvédelemről nyilván lehet szó. Egyetértesz, Perselus? - fordult Slughorn a sarokban gubbasztó fiúhoz. Piton eltette Lucius Malfoy meghívóját és egy másik levelet, amit elmélyülten olvasott. Fölényesen nézett végig társain.
- Én a bájitalversenyre készülök, tanár úr. Nem áll szándékomban alkalmat adni a... Gatyák Urának, hogy belém kössön.
- Helyes, Perselus. - Slughorn felkecmergett a fotelból, elköszönt diákjaitól. - Holnap, Roxmortsban se legyen bajkeverés.
- Rajtunk igazán nem múlik, tanár úr - készségeskedett Mulciber.
Miután Slughorn elhagyta a klubhelyiséget, Piton magához intette Regulus Blacket és Mulcibert. Először a nagydarab fiúhoz fordult.
- A bátyád azt írja, sikerült beépülnie egy mugli üzleti vállalkozásba. Megkörnyékezett egy Dursley nevű férfit... de nem ez az érdekes. Nézd ezt a képet! - tartott egy mágikus fotót Mulciber elé, amelyiken egy lila tollruhás szajha incselkedett egy elegáns, sötétzöld frakkot viselő, hosszú szőke hajú férfivel. - Felismered, hol készült?
Mulciber malacszeme felcsillant.
- Persze! Ez Alexia örömtanyája. A bátyám minden héten odajár, egyszer engem is magával vitt a nyáron. Csodás szajhák vannak ott, Perselus, egyszer feltétlenül ki kell próbálnod! A pasas meg... várj csak, nem Lucius Malfoy?
- Az nem fontos... - Piton el akarta tenni a képet, de Regulus kikapta a kezéből.
- Ez az a hely, ahová Malfoy hívott minket a nyáron? - Megdörzsölte az alkarját. Pitonra vigyorgott. - Én már mehetek, hiszen bármikor fel tudom mutatni a...
- A meghívót nekem címezték - vágott a szavába Piton és Regulus orra elé tartotta Lucius Malfoy díszes levelét, majd körülnézett. - Gyere, menjünk át a szertárba.
A szertárba, ami a megszólalásig hasonlított Piton boszorkánykonyhájára a Spinner's Enden, csak bűbájjal lehetett bejutni. Itt nyugodtan beszélhettek.
- Holnapra hívott meg Lucius Malfoy Alexia örömtanyájára. Azt írja, vihetek magammal másokat is.
- Elviszel, ugye? - csillant fel Regulus szeme és a tenyerét az ágyékához szorította. Piton egy grimasz kíséretében bólintott.
- Velem jöhetsz, ha megteszel egy szívességet. Nekem azon az örömtanyán találkoznom kell valakivel, akinek nem szabad felismernie. Sőt, az lenne a jó, ha Lucius sem ismerne fel... Vagyis... - Piton lehalkította a hangját. Leemelt a polcról egy kis fiolát, majd az Avery-től kapott dobozt kezdte tanulmányozni, amelyikben különböző személyektől zsákmányolt haj- és körömminták voltak. - Álcázva megyünk. Te helyettesíthetnél engem, én pedig... valaki más leszek.
Regulus izgatottan pislogott. Eltartott egy percig, amíg felfogta Piton szavainak értelmét. Ám mielőtt bármit mondhatott volna, kaparászás hallatszott a sarokból...
Peter napokig, hetekig várta Piton válaszát a kupi-infóról, de amikor ezt nem kapta meg, akkor Peter udvarias gondolatok (rohadj meg te mocskos szemét denevér! Kikaparom a golyóidat egyszer úgyis és beteszem az elsősök mágikus üveggolyói közé!!) közepette elhatározta, hogy a kezébe veszi az ügyet. Elvégre, csak az a jó munka, amit saját maga végez el.
Rendszeresen változott patkánnyá s szimatolt Pitonék után. Besurrant a Mardekárosok lába alatt a klubhelyiségbe, mindent kihallgatott, onnan pedig a szertárba osont, észrevétlenül- kihasználva, hogy Regulus momentán nem látott tovább a farkánál.
A kis patkány meglapult a sarokban és gombszemeivel izgatottan figyelni kezdett. Annyira izgatottan, hogy mellső lábaival kaparni kezdte a padlót… öreg hiba volt.
- Nocsak, a kis barátunk - emelte fel Regulus az átváltozott Peter Pettigrew-t a farkánál fogva.
Peter, a patkány, tőle szokatlan módon böfögött egyet, mint az ember Peter, amikor az izgatottság félelembe ment át…
- Most már biztos, hogy ő az! - nevetett fel Piton, mert Regulus elhajította a kis patkányt, amikor Peter kapálózni kezdett és szabadulni próbált, tekergőzve, fogait csattogtatva. Ahogy padlót fogott, azonnal iszkolni akart kifelé, apró lábai sebesen jártak. Ám Piton nem hagyta, hogy a kis animágus eliszkoljon. Piton a pálcáját szegezte rá: - Lebuktál, Peter, változz vissza! Most!
Peter egy ideig cincogott búsan, szánalmat remélve, de látta, hogy ez nem hatja meg a kemény legényeket, ezért morogva visszaváltozott és az ajtó felé araszolt.
- Na, most örültök?! Semmi jogotok nem volt elkapni abban a házban! Meg bezárni! Ne haragudj, Piton, de csak nem hitted, hogy ott fogok éhen pusztulni?! – kaffantotta Peter. – Biztos lenézel engem, mi?! Te képes vagy az animágiára?! Mert ÉN igen! – húzta ki magát és a mellkasára csapott.
- Én nem haragszom rád, Peter - közölte gúnyosan vigyorogva Piton. - És elismerem a képességeidet. Egy közönséges házipatkánynak nem jutott volna eszébe, hogy miután kirágja magát a ketrecből, egy másikat zárjon be maga helyett. Nem szép tőled, hogy azóta sem jelentkeztél. Pedig úgy döntöttem, komolyan veszem a felajánlásodat és számítok a szolgálataidra.
Peter gyanúsan összehúzta szemeit és megnyalta az ajkát. Kissé megvonta a vállait és közelebb lépett. Körülbelül mellmagasságig ért Pitonnak… felsandított rá és úgy találta, nem is olyan ronda ez a Piton… ha Lucius nem lenne, meg Sirius, akkor lehet, hogy Piton lenne a szerelme… (Bocs, de ebből az élményből senki nem maradhat ki:D-B)
- Na és akkor mér’ nem válaszoltál a levelemre, amit még az évnyitó után küldtem Neked?! – szegezte mutatóujját vádlón Pitonra Peter.
- Levelet? Nekem? - csodálkozott Piton. - Nem kaptam meg. Hová címezted?
Peter morgott valamit, de nem lehetett érteni, aztán Regulusra nézett, majd vissza, Pitonra.
- Na és… - kezdte szuszogva. – Akkor… tényleg elmentek abba a… izébe? Ahol vannak olyan… bigyók is? Olyan… na. – vörösödött el Peter. – Férfiak is nőnek öltözve. Fúj az de gusztustalan, mi? – füttyentett, férfiasnak szánt mozdulattal, de kis híján feldöntötte az asztalt. Gyorsan megkapaszkodott benne.
- Jól hallottad, egy örömtanyára készülünk. Elképzelhető, hogy lesznek ott... olyasfélék is.
Peter arcán mosoly terült szét.
- Heh. Szuper. Mikor mentek? Veletek akarok menni! – jelentette ki. – Különben… szóval mindenképpen megyek, Piton! Add meg a koordinátákat!
- Holnap este indulunk Roxmortsból, zsupszkulccsal. - Piton váratlanul megragadta Pettigrew nyakkendőjét és mélyen a szemébe nézett. - Ha elfecseged a griffendéles haverjaidnak, amit hallottál, elintézem, hogy ne kerülj ki élve arról az örömtanyáról.
Peter meghökkent és kikerekedett szemekkel nézett Piton arcába.
- Dehogy… azoknak!? Farkatlan bagázs! Nem tudnának mit kezdeni magukkal ott… - nyögte. – De én megyek! – tette hozzá gyorsan.
- Ha jössz, akkor ott leszel - vont vállat Piton. Nem hívta, de nem is akarta visszautasítani Pettigrew-t, akiben még mindig érzett valami meghatározhatatlan ellenszenvet Potter iránt.
Peter elégedetten biccentett, majd kikecmergett Piton kezei közül és sunyin Regulusra villantva pillantását, zsebre tett kézzel, lassú léptekkel elhagyta a szertárat.
Másnap délután öt óra körül, amikor a roxfortos diákok visszafelé indultak a faluból a kastélyba, Piton megtorpant és szembe fordult Lilyvel. Előzőleg a Tiltott Rengetegben csavarogtak, a bájitalversenyre készülve ritka alapanyagok után kutattak egész délután. Csak egy vajsörre ugrottak be a Szárnyas Vadkanba.
Lily is megtorpant és elmosolyodott.
- Na. Mi van? Nem jössz? – húzta volna maga után a fiút, de az láthatóan nem indult. Lily összevonta a szemöldökét. – Maradsz még? Vissza kellene érnünk a vacsorára… - nézett a kastély felé.
- Ne haragudj, Lily, ma estére még van egy programom. Most még nem mehetek vissza Veled a kastélyba.
Lily felhúzta a szemöldökét.
- Öh… dehogy haragszom. Rendben… - vonta meg a vállát, majd megigazította a táskája szíját és már indult volna egyedül, amikor visszafordult. – Tudod, nem… beleszólás, de… miféle programod van? Ugye nem… Mulciberék…? - kérdezte kissé bizonytalanul és szerelme szemébe nézett. Haját fújta az őszi szél, falevelek kergetőztek a sötétedésben. Lily mosolya őszinte volt, de aggódó. – De ha nem akarod, nem kell… elmondani - intett Lily. Nem tudta még, hogyan viszonyuljon Piton külön dolgaihoz. Mert voltak a közös dolgaik, de külön utakat is jártak, s Lily a legkevésbé akart beleszólni kedvese dolgaiba. Csak rettenetesen féltette.
Piton nem akart hazudni a lánynak. Eszébe jutott, amiről a nyáron beszéltek. Hogy az első adandó alkalommal módosítják Vernon Dursley emlékezetét. Amikor viszont kiderült, hogy erre Alexia örömtanyáján kínálkozik lehetőség, Piton úgy vélte, mégiscsak jobb, ha egyedül hajtja végre az akciót, nem keveri bele Lily-t. Ekkor azonban meglátta Peter Pettigrew-t és Regulus Blacket, amint nagy egyetértésben beszélgetve közelednek feléjük. A fiatal mágus megváltoztatta az elhatározását.
- Lily, emlékszel, mit terveztünk a nyáron Vernonnal?
Lily bólintott.
- Persze. Azóta is várom, mikor tesszük meg. Bár bevallom, fogalmam sincs, hogyan lehetne kivitelezni… hacsak nem szökünk haza pár órára és megkeressük Dursley-t… a dolog után mindenképp szükség van erre, Pers. Hacsak nem Te akarod elvenni Petúniát. – futott át egy grimasz Lily álomszép arcán.
- Igen, a dolog után. - Piton mélyet sóhajtott. - Nos, tudom, hol lesz ma este Vernon Dursley. Egy volt Mardekárostól, aki... az üzleti ügyei miatt jól ismeri Dursleyt.
Lily közelebb lépett. Egészen barátja elé. Lily magas lány volt, de így is csak a fiú orráig ért körülbelül.
- Pers? Hová készülsz? – kérdezte ravasz mosollyal. – És kivel?
Piton lehunyta a szemét, miközben kimondta:
- Alexia örömtanyájára megyünk. Regulus és én. Peter meg... nos, őt nem lehet kihagyni egy ilyen akcióból.
Lily először kikerekedett szemmel nézte Pitont, majd megköszörülte a torkát.
- Öhm… örömtanya? Vagyis… kurvákhoz? – mondta ki Lily szemrebbenés nélkül. – Perselus, ez kissé… fura nekem. Elmondhatod, ha más… nőt akarsz és nem engem… ha engem nem akarsz úgy… de, miért pont szajhákkal? – nézte Lily Piton arcát kissé értetlenül.
- Dehogy azért! Lily, én nem akarok más nőt... Én... Veled szeretnék lenni... úgy - nyögte a fiú. Teljes szívéből szerette Lilyt, fel sem merült benne, hogy más lányok után érdeklődjön. Főleg nem szajhák társaságát kereste. Első szexuális élményét Petuniával igyekezett elfelejteni. Hiszen nem is a saját testét viselte akkor...
Lily kissé durcásan nézett.
- Még, hogy nem azért. Mi másért járnának oda a férfiak?! És ha már ott vagy, ne mondd nekem, hogy nem próbálod ki… azokat a nőket! – érvelt Lily. Szívébe beleszúrt valami apró tű. A féltékenység első fullánkja, bár határozottan utálta ezt. Esze ágában sem volt megszabni barátjának, mikor, hová megy de mint minden nő, a szajhákat ki nem állhatta.
- Ha nem hiszed, akkor gyere Te is! - Piton belekotort a talárja zsebébe, előhúzott néhány fiolát. - Regulus és én álcázva leszünk. Ha gondolod, Te is változtasd el a külsődet, nehogy Malfoy felismerjen.
Lily Piton szemébe nézett és a tű… hipphopp, eltűnt a szívéből.
- Malfoy? Az az aranyoroszlán? Ő visz be oda Titeket?
- Igen, ő az, a pedigrés szőkeség - bólintott Piton. Regulus és Peter éppen most értek oda.
Lily feléjük intett.
- Helló srácok!
Peter elvigyorodott.
- Szevasz Evans! Romantikusan kettecskén a sötétben? – nyaffantott Lilyre, aki kissé hátrébb lépett Petertől, mert fura pacsuliszag terjengett körülötte.
- Aha… romantikus… valahogy úgy. – mondta Lily szórakozottan Peter kérdésére, majd Pitonra nézett újból. – Pers, Veletek megyek… ebből nem hagyhattok ki! – csillant fel Lily szép szeme.
Piton röviden ismertette a tervet.
- Egy óránk lesz az akcióra. A bordély előtt találkozunk Lucius Malfoyjal. Regulus, legyél nagyon meggyőző, csak Te beszélsz Malfoyjal és csak annyit, amennyi feltétlenül szükséges. Mi majd mögöttetek megyünk. Nem szabad, hogy Malfoy leleplezzen. Amint bemegyünk, szétválunk. Peter és Reg, ti azt csináltok, amit akartok. Mi ketten... - mosolygott Piton Lily-re - megkeressük Vernont. És most... igyuk meg a löttyöt. Tíz perc múlva itt találkozunk. - Azzal a két fiú felment egy emeleti szobába. - A zsupszkulcs a kabátom zsebében lesz, Regulus - mondta még Piton, ahogy becsukódott mögöttük az ajtó.
Lily a fiúk után nézett, majd felsóhajtott. A lány kiváló volt a jelmez-varázslatokban. Olvasott már Alexia örömtanyájáról, egy szórólapon, a Szárnyas Vadkan ajtaján… tudta, miféle hely az. Megfordul ott mindenféle szerzet… ezért úgy döntött, vámpírnak varázsolja magát.
Nem is sokára elkészült, a megadott helyen várakozott. Csodás, nőiesedő alakja remekül érvényesült a fekete szerelésben, lángvörös haja lágyan omlott a hátára, arcát még szebbé tette a kihívó smink.
Nem egészen tíz perc múlva Regulus Black Piton képében megjelent a megbeszélt helyen.
- Hello, Evans - köszönt a lánynak, mintha most látná először.
Lily „Piton” felé fordult, de rögtön sejtette, hogy ez nem Perselus valójában. Piton sosem köszönt neki ’helló’-val és eddig életében kétszer hívta Evans-nek… de Lily belement a játékba.
- Helló szépfiú… kérsz egy csókot? – vigyorgott.
Regulus lehunyta a szemét és az ajkát csücsörítette - ahogyan Piton sohasem tette volna. Mielőtt azonban a csókra sor kerülhetett volna, egy karcsú, fekete hajú, ázsiai vonásokat viselő lány billegett oda hozzájuk. Csuklóját és bokáját csillogó ékszerek díszítették. Ezüstös színű köntöst viselt, ami alatt fémes díszekkel ellátott kis szoknya volt. Melleit csillogó ékkövekkel kirakott melltartó rejtette, éppen csak takarva a bimbókat. Durván félrelökte Regulust.
- Indulhatunk. Regulus, vedd elő!
A Piton külsejét viselő fiatalabb fiú először szórakozottan a sliccéhez nyúlt, majd vigyorogva előhúzta a kabát zsebéből a megbűvölt ostort.
- Fogjátok meg! Peter!
Peter a saját alakjában ácsorgott és egyikről a másikra kapta a tekintetét.
- Izé. Mér’ vagytok ilyen cuccban?! – ám Lily határozottan megfogta Peter karját és az ostorhoz érintette, ahogy ő a másik kezét.
Az ostor a bordély elé röpítette őket. A túloldalon Piton azonnal felismerte Malfoyt. Belekarolt Lilybe, majd pálcáját a köntöse alatt Regulus hátának nyomta.
- Csak semmi meggondolatlanság. Most szépen bemutatsz minket Lucius Malfoynak.
Lily hosszú pillantásokkal méregette az átalakult Perselust. Miért pont ázsiai lánnyá vált?! –töprengett. Habár női alakban volt a barátja, a rezgéseit ugyanúgy érezte... Csak remélni tudta, hogy nem fog ellenállhatatlan vágyat érezni arra, hogy megcsókolja ezt a „lányt”… ettől kicsit kilelte a hideg és ő is Lucius felé pillantott. Ebben a furává vált társaságban jelenleg Mr Malfoy volt az egyetlen, igazi, vonzó férfi…
(Lucius, ha akar csevegni az ál-Pitonnal - most megteheti. :) -S) ( Lucius már annyira bent akar lenni, hogy áthág minden társadalmi szabályt :D – L )
Alexia örömtanyája a legnevesebb, és a leghírhedtebb volt mindkét világban, itt mulatott együtt mugli és mágus, bűbájok s rontások védték őket egymástól. Ha egy varázstalan mégis többet látott, mint ami egészséges lett volna számára, akkor a szajhák hangulatától függően vagy a sötéten háborgó folyóban végezte vagy megúszta egy sima felejtés átokkal.
Lucius Malfoy gyakori vendég volt itt, hiába volt gyűrűs vőlegény, nem mondott le arról a szokásáról, hogy hetente belemerüljön az itt kínálkozó gyönyörbe, mámorba. Az általa pár napja kiküldött meghívókon szereplő megbeszélt időben hoppanált az erős, márványoszlopokon álló vörösre festett palota elé, az épületnek valamennyi ablaka zsalugáterrel volt lezárva a kíváncsi szemek elől. A szőke mágus megadta a módját a látogatásnak sötétzöld frakkot viselt, ami alatt fehér selyem ing bújt meg, csipkebetétes sálát lazán a nyaka köré kötötte, és mindkét végét a kabátja egyik gomblyukába fűzte. Hosszú szőke haját most összefogva viselte, egy lazán megkötött fekete szalag tartotta össze a lágy tincseket.
Lucius kezet fogott Regulusszal, akit Pitonnak hitt, majd biccentett a két, látszólag hivatásos örömlány felé. Ezek szerint, gondolta, Piton felbérelt Roxmortsban két profit, hogy ne magányosan kelljen jönniük. Elnevette magán, szegény kölyök, nem tudja, hogy egy kuplerájba nem kell nőt hozni, van bent éppen elég, akik kiszolgálják minden kérésüket. A kis alacsony, dundi fiút pillantásra sem méltatta, hanem jókedvűen ragadta meg a fordított kereszt alakú kopogtatót, mikor a vendégei felsorakoztak mellette, és egyszer nekicsapta a bíborra festett ajtónak, ami szinte azonnal feltárult, és mögüle egy tagbaszakadt, meztelen, szőrös mellkasán lila mellényt viselő, kopasz férfi bámult ki a bejárat előtt sorakozó társaságra.
Regulus büszkén kihúzta magát. A százfűlé főzet hatására alakja megnyúlt, a másik lötty, amit megivott, a hangját is megváltoztatta. Piton testét energikusnak érezte, nagyon tetszett neki, hogy néhány centivel (nos, vannak előnyei a magassarkú cipőknek:DD-L) Lucius Malfoy fölé magasodik, aki mind ez ideig semmit sem vett észre a szerepcseréből. Kicsit feszélyezte ugyan a tudat, hogy a mögötte lépdelő két lány közül az egyik titokban pálcát szegez rá a hosszú, ezüstösen csillanó köpeny alatt, de igyekezett pontosan úgy viselkedni, ahogyan Piton meghagyta. Tudta, ha már bent lesznek és elválnak útjaik, nem kell többé megjátszania magát. Bár nagyon remélte, hogy a főzet hatása nem múlik el idő előtt. Piton méreteivel sokkal magabiztosabbnak érezte magát, mint a sajátjával.
Piton ezredszer is elátkozta magában a napot, amikor engedett Lucius és Regulus csábításának, és beleegyezett, hogy eljön ebbe a kuplerájba. Nem tette volna, ha nem kap megbízható információt Mulcibertől, hogy ezen a napon Vernon Dursley is itt lesz. Eleinte kételkedett benne, hogy Petunia Evans lovagja ilyen helyeket látogat, ám a mágikus fotók eloszlatták a gyanúját. És őszinte örömére Lily vállalta, hogy részt vesz ebben a nem mindennapi kalandban.
Lily Evans, bár eleinte ugyanúgy hülyeségnek tartotta a részvételét ebben a kalamajkában, mint a halálfaló eljegyzésen, mégis úgy döntött, Regulus-szal és Pitonnal tart. Meg ezzel a Malfoy-jal. Na meg Peter-rel… Lily végigmérte a kis kapafogút. Nem igazán értette, Perselus és Regulus minek hozták magukkal ezt a kétszínű kis hülyét…
Peter izgatott volt és néha neki is támolygott Lilynek, aki vámpírnak öltözött. Fekete, loknis, térdig érő szoknyában, magassarkú cipőben s szűk fekete fűzős felsőben volt, formás, bár nem túl nagy kebleit ez alaposan megemelte. Amikor körülbelül a tizedik férfi bámult bele a dekoltázsába, kezdte úgy érezni, ez az öltözet nem biztos, hogy jó ötlet volt… de aztán rájött, hogy itt mindenki bámul mindenkit, még a férfiak is egymást. Próbált a feladatra koncentrálni és ötpercenként arrébb lökdösni Peter-t, aki állandóan a lábára kóválygott. Lily, ahogy szeme Regulusra tévedt, aki Piton alakjában volt, elvigyorodott. A kis Regulus szemmel láthatóan élvezte, hogy egy estére Perselus Piton lehet…
Az emeletre egy kacskaringós, hófehér lépcsősor vezetett fel, ahonnan éppen Alexia lépkedett lefelé, aki igazi vámpír volt. Tejfehér bőre, vöröses írisze és lehengerlő szexuális kisugárzása. Hosszú, bokájáig érő mélyvörös hajában fekete tincsek voltak, cikcakkos elrendezésben. Arca csodaszép volt. Szája duzzadt és halvány, szinte fehér. Pillái feketék s hatalmasak…
Ruhája a helyhez olyannyira nem illett, hogy aki meglátta, azt hihette, biztosan csak véletlenül tévedt ide ez a pokolian gyönyörű lány. Zárt nyakú, hófehér ruhában volt, testéhez simult, hosszú uszálya mögötte verdesett, ahogy lesétált a lépcsőn. Alexiáé volt a hely s a vámpírok… régóta járt a világban más és más alakban… kezében egy érdekes, világó tárgyat tartott, amit most Lucius felé fordította.
- Rég láttalak, Császár… - szólalt meg kellemes hangon. Foga megvillant a gyertyák fényében. Pillantását végighordozta a társaságon s szeme megakadt Lily Evans-ön, akinek világító vörös haja bizsergette Alexia érzékeit. De egyelőre nem szólította meg a lányt, csak felé villantotta szemét s elhaladt a társaság előtt. Még visszaszólt Luciusnak.
- A szokott helyen. Ma Császármorzsát kívánok… - mosolygott kéjesen, majd megnyalta a világító tárgyat s ellibegett.
Peter mohón nézte a vámpírokat és a sok fura népet… izgatottan nyeldesett.
Lily alaposan megbámulta Alexiát, ám amikor a vámpír rávillantotta a szemeit, gyorsan másfelé kapta a pillantását. Már csak az hiányzott volna, ha ez a vámpírszuka szemezni kezd vele, vagy akármit akar… Lily ösztönösen szinte azt várta, hogy a következő, akit meglát, Bellatrix Lestrange lesz, annyira illett volna ebbe a kupiba a sötét boszorkány. Ám Bella helyett sok kifestett szajha közeledett feléjük.
Az egyik lányon csak egy lazán megkötött fűző volt, és csupasz feneke hívogatóan ringott az újabb kuncsaftok felé. Lucius elé egy püspöklila neglizsébe öltözött, barna, göndör hajú lány perdült, és finom csókot lehelt a varázsló ajkára.
- Már hiányoztál kis aranyvérűm. – és csábítóan hívogatta Malfoyt, aki röpke öt percre elcsábult a kerekded kis halmok között, magára hagyva azokat, akiket ő hívott meg ide.
Piton erre a percre várt. Regulushoz fordult, akit borzasztóan idétlennek tartott, amint bárgyú tekintettel meredt a szeme előtt ellibbenő nőkre. El nem tudta képzelni magáról, hogy ilyen kigúvadó szemmel bámuljon valaha is egy szajhát. Vagy kettőt.
- Bő félórád van még, kölyök! Ne igyál vért, és ne hagyd, hogy megcsapoljanak, akkor nagyobb bajod nem történhet. - Piton önkéntelenül a torkához kapott. A vékony hang, ami a szájából előtört, sehogysem illett hozzá. A csilingelő karperecek a vékony csuklója körül szintén nagyon valószerűtlennek hatottak. Úgy érezte, mintha álmodná az egészet. Egy különösen pocsék, perverz rémálomnak tűnt, hogy ő, Perselus Piton, a Félvér Herceg egy kuplerájban időzik, keleti hastáncosnő alakjában. ( LOL –L) Belekarolt Lilybe, aki szintén Regulust nézte és bár tudta, hogy az nem Perselus, mégis kissé rossz érzés volt, hogy a fiúja alakjában valaki ócska szajhákat stíröl. De aztán elhessegette a hülye rémképeket az agyából és Pitonra nézett, ahogy az belekarolt.
- Na mi az, édes? Már ráznád a csípődet? – vigyorgott Lily pimaszul és megvillantotta művámpírfogát, aztán Regulushoz fordult. – Hé Reg! Nem maradsz inkább velünk? Perselusnak is jó a teste… - vigyorgott Lily, ahogy nézte, amint Regulust menthetetlenül beszippantja a kéjes tömeg.
Regulus már oda sem figyelt rájuk. Vigyorogva intett búcsút Pitonnak és Lilynek, majd benyitott a 17-es számú ajtón, ami egy hosszú, bíborszínű drapériával borított folyosóra nyílt.
Lily felsóhajtott, aztán körülnézett. Kissé kényelmetlenül érezte magát, mert egyre többen meg is fogdosták.
- És most merre? – kérdezte Pitontól, a hastáncosnőtől, de nevetését nem tudta visszafogni. – Jobb melleid vannak, mint nekem, apám… - bökte meg az egyiket és tovább nevetett. – Bocs, Pers… - csuklott aztán egyet.
Piton szembe fordult Lilyvel.
- Átmegyünk a mugli részlegbe, ott lesz a kedves leendő sógorod. Maradj mellettem. Ha megszólítanak, azt mondjuk, hogy Alexia küldött és rendelésre megyünk. Vagy mit tudom én, mit szoktak mondani ilyenkor... - morogta. - Elintézzük Vernont, aztán eltűnünk innen. Eszem ágában sincs megvárni Luciust.
- Rendelésre? Egész profi vagy. – vigyorgott. – De Regulust sem várjuk meg? Az a kis hülye még a végén örökre itt ragad…
- Regulust, nos... miatta nem aggódom. El fog múlni a főzet hatása, nincs sok időnk és neki sem. Van nála zsupszkulcs, ha nagyon szorul a hurok, majd azt használja. Vagy idehívja Siport.
Lily megvonta a vállát.
- Te tudod… de remélem, nem csak ő változik vissza Regulusszá, hanem Te is Perselusszá… izé, bár tökvonzó vagy, de félek, lecsapna a kezemről Mulciber.- gunyoroskodott Lily.
- I-igen... -nyögte Piton - én is vissza fogok változni. Legalábbis, nagyon remélem. Habár ez a női test még mindig sokkal kényelmesebb, mint Vernon zsírpárnái... Csak ne kelljen hastáncolni, mert a képességek sajnos nem másolódnak. Majd ki kell fejleszteni erre a célra egy új varázsigét... - Piton még ebben a valószínűtlen helyzetben sem tudta megtagadni önmagát. Kreatív elméje állandóan új bűbájok kifejlesztésével volt elfoglalva.
Lily arrébb húzta a fiút, mert egy nagydarab, bőrtangás kopasz férfi döngő léptekkel feléjük indult. Láthatóan megtetszett neki a hastáncosnő és a vámpírszajha. Ám mire odaért, csak ostobán hörgött egyet, csak a hűlt helyüket találta, mert Lily elrejtőzött Pitonnal a félhomályban.
- De ha lehet, ne most kísérletezz. – suttogta a lány és körbepillantott. – Erre nincs időnk momentán. Vissza kell fognod magad. Ugye kibírod? – húzta fel mosolyogva a szemöldökét Lily.
- Nem most, persze hogy nincs erre időnk... - Piton megtörölte a homlokát. A mozdulattól kissé elkenődött a szemfestéke.
- Huhh... azért kellene most egy ital. Ezt nem lehet kibírni ép ésszel! Menjünk arra - mutatott a folyosó vége felé, csalhatatlan ösztönnel - szerintem arra van a bár.
Lily követte a fiút, nem engedték el egymás kezét egy pillanatra sem, mert akkor menthetetlenül elsodródtak volna egymás mellől a fülledt, lüktető tömegben. Itt nem is keltett feltűnést két, egymás kezét szorongató rosszlány.
A bár is tele volt furcsa népekkel. A bárpultnál még volt pár hely. Felültek a magas székekre és rendeltek két italt. Lily belekortyolt a gyanús folyadékba, de kellemesen csalódott. Finomnak találta a mosogatóléhez hasonlító valamit. Nyammogott egy kicsit és kért még egyet. Kémlelte az embereket, hátha látja Vernont, de egyelőre alig tudta kivenni az arcokat a tömegben. Piton karjára tette a kezét.
- Ez marha finom, kóstold meg, Pers… - nyújtotta a poharát Piton felé a lány, amikor az megszólalt.
- Ő az! - ismerte fel Piton Vernon Dursley-t. Habár csak egyszer látta. Azon a rettenetes hajnalon, amikor belenézett a tükörbe és Vernon képe nézett vissza rá. - Letette a bárpultra a poharat. - Kövessük, Lily!
A lány is lecsapta a poharát és tűsarkain kissé imbolyogva, de követte Pitont, aki meg Vernont követte…
Vernon Dursley ámulva tekintett körbe az elképesztő és bódító hangulatú helyiségben. Üzleti útjáról hazatérve, egy barátja ajánlotta neki Alexia bordélyházát, de a fiú el is tűnt egy lánnyal miután megérkeztek. Vernon a bárpultnál üldögélt, sört nyakalt és nagyokat fingott hozzá...itt ez sem volt tilos, s ez egy-kettőre jókedvre hangolta őt. Apró, gülüszemeit összehúzva gusztálta az ide-oda libegő lányokat, néhányukon nem is volt más, csak fekete lakkcsizma vagy pókháló vékonyságú neccruha, ami mindent látni engedett. A Dursley fiú élete során nem sok szexuális tapasztalatot szerzett, mégsem esett kétségbe a hely kissé ijesztő, és szokatlan varázsától, hiszen az élet minden területén remekül boldogult. Ám amikor egy fekete bőrű, világító zöld szemű szajha rákacsintott, és ujjaival magához rendelte, elejtette a poharát, és sokáig habozott, mielőtt végül tátott szájjal a nő után botorkált.
Alexia egy mélyzöld kárpittal bevont, hatalmas szobában fogadta Lucius-t, állandó s legkedvesebb kuncsaftját. Tőle mindig olyan érzéki szexet kapott, amit nehezen lehetett volna felejteni.
Alexia nem ivott vért. Emberként élt, mert elkorcsosult génjei megadták neki a lehetőséget, hogy emberként éljen. Szemfogai ennek ellenére meghosszabbodtak. Büszkén viselte őket a nő. Épp a hatalmas, hófehér medencében úszkált, meztelenül, amikor Lucius-t bejelentették.
- Úrnőm. A vendéged kint vár.
Alexia bólintott, majd kecsesen kiszállt a medencéből s az ágyra feküdt, hason. Amikor Lucius belépett, Alexia elmosolyodott.
- Császárom… csaknem két hete voltál utoljára… mire véljem ezt a hűtlenséget? Kialszik a katlanom… azóta csak öt férfinek engedtem, hogy hozzám érjen… - susogta a vámpírszajha. Lucius nem pazarolta az időt s a szavakat, mikor meglátta Alexia tökéletes vonalait, már letépte magáról a frakkot. A nyakán megkötött kendővel már nem volt gondja, attól a lenti szajha megszabadította, eltette magának a kis rima emlékbe. Két erőteljes rúgással eltávolította a csizmáját, lekerült a nadrág is, alsónadrágot sosem viselt, ha Alexia-hoz látogatott. Egyedül csak a fehér ing maradt rajta, odalépett az ágyhoz, és varázspálcájával végigcirógatta a nő hátának bársonyos bőrét.
- Ha ennyire diétára fogtad magad, akkor mi ez a szemérmesség, hogy nem tárod fel magad nekem? – gúnyolódott a mágus.
Alexia kacagva fordult a hátára és lábával a férfi ágyékához ért. Majd lassan felült s fogaival egyenként kigombolt rajta mindent, majd lehúzta róla a ruhát. Rávetette magát a finom, bársonyos bőrre. Ujjai azonnal Lucius hímtagját vették kezelése. Malfoy erőteljesen felnyögött, amikor a szajha játszani kezdett legjobb barátjával, és mikor megérezte a puha, meleg ajkat ott, megragadta a nő fejét. Alexia vagy tíz perc masszív izgatás után hagyta, hogy a férfi most őt kényeztesse. Nagyokat sikított, körmeivel a férfi bőrét karcolta, megnyúlt szemfogával ingerelte Lucius mellbimbóját…
Malfoy-nak elég volt a komolytalan játékból, megragadta nőt, hanyatt döntötte, és határozottan belehatolt. A döfés mély volt és Alexia hátracsúszott tőle az ágyon ( és lefejelte a falat :D velem megesett anno :DD - L ). Felnyögött, ahogy Lucius rohamozott. De ő sem volt tétlen. A haját markolta, úgy csókolta, mint egy vadmacska… de mindig vigyázott arra, hogy sose ejtsen sebet a férfi hibátlan testén, vagy ajkain. Alexia soha nem akart inni Lucius véréből. Nem is kívánta tőle, hogy a vérét adja neki…
Nem…
Elég a gyönyör… amit ad… és Lucius olyan gyönyört adott, mint soha, senki. A férfi kiválóan tudott játszani Alexia álomszép testével…
A szőke varázsló vadul viszonozta a boszorkány néha kíméletlennek tűnő csókjait, de az utolsó pillanatban kiszállt a forró katlanból, és vigyorogva a hátára feküdt, feje alá egy párnát gyűrt, és a nő felé intett. Alexia most négykézláb közeledett a férfihez, az ágyékához bújt és szorongatta kecses ujjaival a kígyót… végignyalta és mielőtt Lucius menthetetlenül elélvez, kis kacajjal beleült. Ritmikusan kezdett mozogni…Lucius gyönyörködve nézte a rajta lovagló, valóban minden ízében démoni asszonyt, tenyerével befedte az apró melleket, majd lassan a karcsú derekára csúsztatta, irányítva a szajhát gyorsabb vagy lassabb mozgásra. Az orgazmus pillanatában felnyögött, majd teljesen kifacsarva lehúzta magáról a nőt.
- Ne menj sehova, negyedóra múlva a medencében folytatjuk. – paskolta meg Alexia hasát, és erőt gyűjtött az elkövetkezendő órákra.
Az egyik kanapén üldögélő rima ölében egy másik lány feje nyugodott, és lágyan, lassan cirógatta saját kebleit, miközben hívogatva nyalta meg a száját Regulus felé, aki izgatottan kapkodta a levegőt. Az imént nyitott be a folyosóról nyíló szobába. Remélte, hogy hamarosan nem mindennapi élményben lesz része. Ám a látvány, ami a szeme elé tárult, kissé megriasztotta. Két nő... Sem ő, sem Piton nem járt még ilyen helyen, fogalma sem volt, mit kellene mondania.
- Elnézést... eltévesztettem a... szobát. - Becsapta maga mögött az ajtót, és továbbment a folyosón. Az utolsó ajtón benyitott. Egy olyan terembe érkezett, ahol több tucat pár szeretkezett éppen. A terem egyik sarkában egy nyitott szekrény állt, tele tégelyekkel és hosszú szárú pipákkal. A másik sarokban egymásra dobált, díszes párnákon férfiak s nők vegyesen fetrengtek, ujjaik közt hosszú szipkát tartottak, valamelyikük ópiumpipát szorongatott izzadt tenyerében. Tágra nyílt szemmel, zavart tekintettel meredtek a szoba különböző pontjaira, szájukból, orrukból élénkszínű füst tört elő, változatos alakzatot öltve. Regulus meg sem állt, keresztülviharzott a termen, amelynek a végén meglibbent egy súlyos függöny.
Vernon belesett a nyitott ajtón, amely mögött a fekete lány eltűnt. A falakon párducbőrök és bilincsek lógtak, a plafonról lógó olajmécsesek alig adtak valami sejtelmes fényt, sem ágy, sem kanapé nem díszítette a helyiséget. A szajha a szoba közepén állt, és édes hangon hívta a fiút.
- Gyere csak be csődöröm, nincs mitől félned. – felkacagott, Vernon pedig, mint akit megbabonáztak, úgy indult lihegve a nő felé.
- Bátor vagy, ez az. – bíztatta a szajha, majd letépte magáról falatnyi párducbőr szoknyáját. A szoknya alól hatalmas hímvessző bukkant ki. – Gyere, ez mind a tiéd. – súgta, és löttyedt farkát meglóbálta Vernon felé. A fiú visszahőkölt, szája kiáltani próbált, de képtelen volt megnyikkanni. A fekete nő felvihogott, s a hangra a sarokból előkúszott egy alacsony, de formás, barnahajú leányzó, aki Vernonra kacsintott. Ahogy kéjes mozdulatokkal felemelkedett, a fiú elborzadva pillantotta meg a csípőjére csatolt gigászi műpéniszt. A fiú kezével tapogatva kereste az ajtó kilincsét, de még látta, mikor a barna lány a falnak támaszkodó és lelkesen nyögdécselő fekete „társának” ánuszába nyomul (ha lúd, legyen kövér...:D-Zs) (OMG!!! –L ) Vernonnak sikerült kimenekülnie, a magába döntött több liter sört az ajtó előtt szőnyegre okádta.
Egy keskeny, homályos folyosó vezetett kifelé a vidám, bolondos színekre mázolt szalonból, ide már csak azok léphetek be, akikben benne élt a mágia, a varázstalanok a bejáratot lefedő súlyos függöny helyett csak egy ovális tükröt láthattak, amiben elősejlett romlandó életük minden kis mocska, és ahonnan borzadva menekültek el.
Regulus látta, amint egy arany szegélyes köntöst viselő, őszülő halántékú férfi átlép a függönyön. Mély lélegzetet vett és követte őt. Mire azonban átért, az ősz halántékú úr eltűnt. Regulus a háta mögött megszilárduló falnak támaszkodott, hangosan zihált.
- Én vagyok Piton. Én vagyok Perselus Piton... - motyogta halkan, ezzel is bátorítva saját magát. Aztán elindult előre. A folyosó elkanyarodott balra. Itt hátrahőkölt, mert úgy tűnt, megint eltévedt. Egy oszlop mögül kilesett és Peter Pettigrewt ismerte fel. Abban biztos volt, hogy oda semmiképpen sem akar belépni, ahol a Griffendéles patkányt veszik kezelésbe. Inkább visszatért az átjáróhoz és úgy döntött, inkább a másik irányba indul el.
Petert valami húzta-vonta előre… de amikor meglátta, kik állnak a folyosón, megtorpant és szuszogva, gyöngyöző homlokkal markolászta a tapétát zavarában.
- Mer… Merlinre… - cincogta és kis híján bepisilt. A belső zsebében pihent Eileen egykor szebb napokat látott sárga bugyogója.
Két fekete bőrfűzőbe préselt vámpírszajha állt a néptelen, néma folyóson, egy – egy ajtót őriztek, és csak azt engedték be rajta, akin valóban érezték a hivatottságot, mikor meglátták a csinos fekete hajú fiút, és kapafogú társát, a bal oldali, ciklámen hajú kivillantotta hegyes szemfogát, és Peter felé intett, majd feltárta az ajtót.
- Nézd, jövőt mutat tenyerem.
Peter megigézve lihegett a vámpírszajha után. Majd amikor dörrent egyet az ajtó mögötte, hátranézett.
- Hé! Hol vagytok, többiek?! – szólalt meg rekedten. Ám nem volt ideje félni sem, mert a sarokból két hatalmas hajat viselő nő lépett előre. Az egyiké sárga volt, a másiké kék. Flitteres ruhájuk láttán Peter Pettigrew egész egyszerűen a gatyájába élvezett. ( a szerencsétlen, kis ocsmány dög :DDD –L ) A nők körülvették és simogatni kezdték, majd amikor megtalálták Peternél a sárga bugyit, felharsant a nevetés.
- Tudtuk, hogy közénk való vagy! Hisz be tudtál ide lépni! – búgta a sárgahajú. Megszorongatta Peter nedves ágyékát és megcsóválta a fejét.
- Rossz kisfiú. Nem tud uralkodni magán. Tartunk egy kis bemutatót Neked… - súgta a sárgahajú Peter fülébe, majd leültették egy bilincses székbe, pucérra vetkőztették, s ráadtak egy pink csillogó miniruhát. Peter annyira remegett a gyönyörtől, hogy a szék folyamatosan rázkódott, mintegy aláfestést adva a bemutatóhoz, ahogy a bilincs láncai meg-megcsörrentek.
A két transzvesztita egy lassú számra vonaglott és minden levetetett magukról, majd egyenként felpróbáltak vagy egy tucat csillogóbbnál csillogóbb ruhát.
Peter Pettigrew úgy érezte, a Mennyországba került…
Lily egyre jobban fulladozott, ahogy átvágtak Vernon után a tömegen. Pár perc múlva muszáj volt megállnia. A fiú keze után kapott.
- Pers… várj… egy kicsit! – köhögött Lily.
- Rosszul vagy, Lily? - fordult meg aggodalmaskodva a keleti táncosnő.
- Nem, csak fura volt az ital… - nyelt nagyokat, majd mély levegőt vett. – A franc… Dursley eltűnt!
- Muszáj megtalálnunk! - Piton körülnézett, de a mugli fiúnak nyoma sem volt. - Talán berántották valahová... Egyesével kell átkutatnunk a szobákat.
Lily is körülnézett, de löködték és taszigálták őket. Félreállt, a fal mellé és magával húzta Pitont is, a csípőnyoknyájánál fogva. (Hehe... jó tudni, mi van rajta(m) - :DD -S) (:DD jaj basszus ezt kicsit sem írtam el:DD-már így marad :D-B)
- Várjunk itt… kicsit… - suttogta Lily Piton fülébe. Átkarolta a nyakát és úgy hajolt közel hozzá. – Ez egy olyan rész, hogy mindenképp át kell mennie, ha kijön bárhonnan! Akkor lecsapunk rá… idióta kurvapecér, Túni ha tudná! És akkor még Téged szól le. – morogta Lily, miközben észrevétlenül kiszórt a pálcájával a szoknyája takarásában egy dermesztőátkot arra, aki egész egyszerűen be akart nyúlni a bugyijába.
Piton fenekére is rácsapott egy fiatal halálfaló. A mágus felismerte. Azonnal pálcát rántott:
- Ne merészeled még egyszer, mert leátkozom a farkad, Avery!
- Nocsak, kis kényes keleti szépség! Egy óra múlva látogass meg! - kacsintott Pitonra, még az állát is megcirógatta, ahogy elhaladt mellette. Piton majd' felrobbant tehetetlen dühében. ( istenem :DDD ilyet még nem forgatnak le a Bros-ék :D )
Vernon ekkor támolygott ki a párducbőrös szobából, az öklendezéstől könnyben úsztak a szemei, tántorogva keresett egy bárpultot, mert úgy érezte, hogy erre az élményre muszáj innia valamit.
Lily és Piton már alig bírták a felajzott férfiakat, travikat és leszbikusokat kikerülni, ezért a lány fellélegzett, amikor végre feltűnt az idióta Dursley.
- Ott jön! Fúj de undorító! – állapította meg Lily, mert Vernon ruhája izzadt volt és hányásfoltokkal tarkított.
Piton nagyon furcsán érezte magát. Mintha a vállai szélesedni, mellei zsugorodni kezdtek volna.
- Pers! Máris alakulsz vissza!? – nézett Lily a fiúra, amikor az a melltartójához kapott. De már nem tudta megakadályozni, hogy az elpattanó díszes darab messzire repüljön.
- Kövessük Vernont! - indult meg a mugli férfi után Piton. Betértek a bárba. Piton elöl összébb húzta a köntösét, ami ebből kifolyólag a hátán repedt ketté. Érezte, hogy a lába is kezdte visszanyerni eredeti alakját, lábujjai már kilógtak az apró cipellőből. Arca falfehér volt és furcsán rángatózni kezdett a szája széle.
- Kérek...két...dupla...izé...whiskey-t. – nyögte Vernon a bárpultosnak, fel is hajtotta gyorsan a két italt, és elindult volna megkeresni a mellékhelyiséget, de elbotlott egy bárszékben. Hörögve rántott magával a melltartójánál fogva egy kis vörös cafkát, aki méltatlankodva felpattant, és megrugdosta a feltápászkodni készülő Dursley-t. Végül csak sikerült felállnia, bárgyú tekintettel bambult a kezében lévő fekete bőrmelltartóra, ami nála maradt az előbbi incidens után.
Lily erősen megfogta Piton kezét és maga után húzta.
- Nem baj, ha visszalakulsz… csak bírd ki rókázás nélkül… - amikor a dülöngélő Vernon közelébe értek, Lily megfordult. – Szólj, ha végképp pocsékul vagy. Akkor elintézem egyedül… mi is az a varázsige…megvan!
- Semmi baj... Nem lett volna szabad alkoholt fogyasztani, amíg tart a százfűlé főzet hatása. Most, muszáj inni valamit, ami közömbösíti az alkoholt... - A bárpult elé tántorgott. A pultos azonnal elé lökött egy Lángnyelv whisky-t.
- Tessék, a szokásos!
Piton felhajtotta, noha tudta, hogy ettől még rosszabb lesz.
- Kérek egy... kamillateát - susogta. - Sok mézzel... és tejet. - A pultos furcsán nézett rá, de kirakta elé, amit kért. Piton Lilyre mosolygott. - Mindjárt... jobban leszek.
Lily-t nem győzte meg ez túlzottan, de hagyta, hadd tegyen Piton, amit akar. Közben fél szemét Vernonon tartotta.
A fiú a harmadik whiskey után kicsit kanossá változott, patakokban folyt róla az izzadság, és nyomban belecsimpaszkodott egy arra járó magas, szőke szajhába. Tétován annak lábai közé nyúlt, hogy ellenőrizze, de a szöszi valóban nő volt, ráadásul tök részeg, vihorászva cipelte Vernon-t magával.
- A fenébe… nézd, ez az idióta megint elmegy valami szajhával! Perselus! Jaj, a legrosszabbkor… történik ez! – zihálta Lily és erősen tartotta Pitont, aki érezte, hogy a visszaalakulás sokkal tovább fog tartani, mint rendes körülmények között. Csábos kis szoknyája a padlóra hullott, egy részeg férfi azonnal felkapta és magával akarta ráncigálni Pitont, aki éppen az átalakulás legfájdalmasabb szakaszán esett át: alteste lángolt, ahogy molekulái átrendeződtek és duzzadni kezdett a férfiassága. Kénytelen volt Lilyre támaszkodni, nehezen bírta tartani magát.
Lily már alig bírta el a fiút. Inkább félrevonszolta egy sarokba, s védőbűbájt vont köré.
- Maradj itt. – mondta ellentmondást nem tűrően. – Mire visszaérek Vernonnal, már visszalakultál és akkor megcsináljuk… de addig maradj itt! Mindenki, aki melléd akar ülni, visszapattan innen! Csak… maradj! – lihegte Lily, mert a helyiség egyre füstösebb, bódítóbb volt.
Piton beburkolta magát az egyre szűkebbé váló köntössel.
- Lily... kövesd őt, de ne avatkozz bele... Mindjárt jobban leszek...
A lány izzadtan bólintott és lehajolt. Forró csókot adott a fiúnak, akinek a feje most elég mutánsul nézett ki… de a lányt nem érdekelte.
Piton lehunyta a szemét. Mintha láz égette volna... Lily után akart menni, de a védőbűbáj őt sem engedte, hogy kilépjen a körből.
- A fenébe! Legyél nagyon óvatos! - kiáltott a lány után. Kissé megnyugodott, hogy most már legalább a saját hangján szólalt meg.
Lily aztán bevetődött a tömegbe. Futva, zihálva, haladt előre.
Vernon-t közben a Paradicsomba vitték, bár fogalma sem volt, hogy kik és hányan. Csak feküdt, és hagyta magát, szemei előtt arcok, mellek, fenekek villantak meg.
Lily végigjárta majdnem az összes szobát és kis híján ő is elhányta magát attól, amiket látott, de agya próbálta kizárni a gusztustalan dolgokat. Néhány travi a lány hajába kapaszkodott, azt hívén, paróka, s le akarták róla rángatni. Lily gondolkozás nélkül szórta a kisebb, kellemetlen ártásokat. Jónéhány karcolást és vágást szerzett csupasz karján és mellkasán, mire végre rátalált Vernonra.
A fiú lógó nyelvvel feküdt egy szivárványszínű szoba hatalmas franciaágyán. Valami automatikus berendezés folyamatosan fújta felé a szappanbuborékokat, Vernon aléltan köpködött és fuldoklott tőlük, s ezt hamar megunta. Felült, és hirtelen meglátta Lily-t.
- Szervusz kisleányka, Te ki vagy? (Muszáj volt, bocs :D-Zs) – vigyorgott a boszorkányra. (:D alapmondat-B)
Lily úgy döntött, szükségtelen bármiféle bűbáj arra, hogy vele menjen a részeg fiú. Egyszerűen belekarolt, felvette legszebb mosolyát és szelíden magával húzta. A visszafelé út könnyebb volt, mert látták a travik és a vámpírok, hogy „kuncsafttal” van a kis nőcske, ezért békén hagyták őket. Lily erősen zihálva érkezett vissza a sarokba, ahol Pitont hagyta.
Pitonnak most az volt a legnagyobb gondja, hogy végre férfiruhát szerezzen. Főleg egy cipőt, mert az összetört poharak szilánkjai felsértették a talpát. Lily bűbája azonban olyan erős volt, hogy nem sikerült magához invitózni az ügyfelek méretben megfelelőnek látszó ruhadarabjait. Minden varázslata visszapattant a láthatatlan védőbuborék belső oldaláról. Szerencsére Lily hamar visszatért.
A lány csak annyi időre vette le a bűbájt a hely körül, amíg ők is beültek a pamlagra, majd újra körbevarázsolta védővarázslattal a helyet. Lihegett és vérzett, de elégedetten dőlt hátra.
Vernon felmordult Piton láttán, és hadonászni kezdett felé.
- A pillangócska az enyém! Nem osztozom ma már többet! – ordította.
- Pofix! - zárta el a további vitát Piton. Jobb híján lerángatta Vernonról a nadrágot, a cipőt és az inget. Ám az olyan büdös volt, hogy a varázsló inkább az ágy alá hajította. Piton feltérdelt a pamlagon, elővette a kis fiolát, amiben a már módosított emléket őrizte. Mozdulatai ismét energikussá váltak, ahogy a fehéres asztrálanyagot áttöltötte a pálcájába.
- Minden rendben, Lily? - fordult a kissé megtépázott lányhoz.
Lily örült, hogy Piton végre ismét Piton.
- Semmi bajom, ezek csak felszíni karcolások. Inkább… vele… foglalkozzunk… - bökött Vernon felé.
A fiú lelkesen borult Lily nyakába, egyre azon fáradozott, hogy megcsókolja.
Lily erősen megmarkolta a fiú karját és próbálta eltolni csücsörítő ajkait.
- Pers, csináld… gyorsan… - nyögte Lily.
Piton Dursley hajába markolt, nem túl kíméletesen hátrahúzta a fejét és a halántékához érintette a pálcáját.
- Memoria implantatum! - kiáltotta, mire a fehéres anyag átszivárgott Dursley koponyájába. Piton erősen tartotta a fiú fejét. Amikor minden felszívódott, ujjait Vernon arccsontjára és a halántékra illesztette. - Most pedig, miután kijózanodsz, elmész Petunia Evanshez és megkéred a kezét. Ő az egyetlen, ő az igazi! Soha többé nem koslatsz más nők után - adta ki a mentális parancsot a fiatal mágus. Tudta, hogy úgy szólal meg most Dursley elméjében, mint egy kérlelhetetlen belső hang, egy arkangyal, akinek nem lehet ellentmondani.
Peter alaposan kiélvezte az idejét a két travival, akik semmit nem tettek vele, csupán egymás után aggatták rá is a flitteres kis ruhákat. Peter egyébre egyébként is képtelen lett volna, mert akárhányszor rákerült a testére egy másik ruha, vagy a fejére egy paróka, azonnal elsült a kis miniubi. A travik elnézően mosolyogtak a kölykön, s olyan műsort csaptak le neki, amitől egy tízezres stadion közönsége is elalélt volna.
Peter, amikor a travik elaludtak a szobában, kikúszott onnan, a saját ruhájában, de táskájába belegyömöszölte az összes ruhát, amit talált a szobában. Dülöngélve és izzadtan, boldog vigyorral az arcán közlekedett. Hatalmasakat böfögött a sok sörtől és egyéb piától, amit belediktáltak. Éppen megvakarta a fenekét és nekidőlt a kárpitos falnak, hogy kifújja magát és elgondolkodjon, hogyan jut innen vissza a Roxfortba és hol lehetnek a többiek, amikor egy rejtekajtó tárult fel mögötte és ő bezuhant egy szobába. Megnyikkant, és megmoccant. Érzékelte, hogy rajta kívül vannak még ott…
Lucius elbóbiskolt a kimerítő kefélés után, Alexia minden alkalommal kiszipolyozza a összes erejét a fiatal aranyvérűnek. Késő éjjel volt már, a hely még alig csendesedett, ám a törzsvendégek már az őket megillető szobákban töltötték az időt. A szőke varázsló halk kaparászásra riadt fel, érzékszervei azonnal kitisztultak, lassan a párna alá csúsztatta a kezét, majd a pálcáját előrántva a sarokba célzott.
- Incarcerandus! – majd meztelenül kipattant az ágyból, és az elépuffanó Peter felvisított.
- Ne! Nem loptam el a ruhákat! Azok az enyémek! Mind rajtam voltak!! – süvöltötte.
Lucius undorral az arcán nézte az alacsony, tömzsi kölyköt, és fogalma sem volt róla, hogy ki a franc lehet. Mellé lépett, baljóslatúan magasodott felé, varázspálcáját rászegezte.
- Mielőtt megölnélek, kapsz rá pár percet, hogy elmondd, mit leskelődsz utánam? – mordult rá Féregfarkra.
Peter pislogott párat és rájött, hogy ez nem más, mint az Isten, Lucius Malfoy személyesen, és teljesen pucéran… Peter kidugta kapafogait és nyelt egyet.
- Én nem… azaz… Veled akartam beszélni! Igen! – húzta ki magát, már amennyire egy összekötözött sonka ki tudja húzni magát… szeme előtt fityegett a nemes testrész, és Peter megállapította, hogy ennél szebb farkat még nem látott. Igaz, a sajátján és Pitonén kívül másét nem is igen látta… - Van nekem… egy csomó információm mindenkiről és tudok segíteni Neked! Tudom, kinek dolgozol! – mondta Lucius kígyójának Peter.
- És mit tudnál, Te – lekicsinylően elhúzta a száját Lucius, miközben pálcájának egy pöccintésére a talár befedte a testét, zavarta a fiú fura pillantása, ahogy az ágyékát méregette – nekem segíteni?
Peter mohón nézte volna tovább a meztelen testet, de csalódására Lucius elfedte előle. Nyaffantott egyet és vicsorított.
- Mindent tudok James Potterről és Sirius Black-ről! És minden információt meg is tudok szerezni még bárkiről!
- Hol érdekel engem egy hatodéves griffendéles, holmi véráruló Potter? Még ha a degenerált Bellatrix unokaöccse a legjobb barátja is. Sirius már rég kívülálló a szemünkben. Találj ki valamit, mert fogytán az időd, kölyök!
Peter még jobban elvicsorodott.
- Nem érdekel? Hát az, hogy ott voltak az eljegyzéseden és mindenkit meg akart Potter mérgezni? Valami ajzószert tett a poharakba! A láthatatlanná tévő köpenye alatt! Hö! – hördült fel Peter erőteljesen.
- Hogy mondtad? – rebbent meg Lucius szeme – Ott volt Láthatatlannátévő köpönyegbe, és ajzószert szórt a poharakba? – Malfoy keze ökölbe szorult, a kis mocsok, szóval ő tehet arról, hogy az a kurva Bellatrix zsarolni tudja őt, azzal ezerszer elátkozott dugás emlékével. Újra rápillantott Peter-re, aki erőteljesen szabadulni szeretett volna a kötelek közül.
- Én is közétek akarok tartozni, ezért kész vagyok híreket hozni a Roxfortból! Dumbledore bízik a Griffendélesekben! – röhögött.
- Közénk akarsz tartozni? – hökkent meg Lucius a srác kérésén. – Egy griffendéles, a halálfalók között?
Peter mohón bólintott.
- Nem csak én lennék az, aki halálfalók közé keveredik! Lily Evans is egy Mardekárossal kefél! És tudom, hogy ott volt az eljegyzésen! Pedig ő is Griffendéles!
- Ki az a Lily Evans?
Peter most már lihegve kepesztetett.
- Ev… Evans a mocskos denevér Piton csaja! Az a vörös lány! Ide is eljött! Nem láttad?! Hiszen a bejáratnál ott ácsorgott velünk! – mondta Peter szuszogva. – És tök menő szoknyái vannak… - tette hozzá csillogó szemekkel. ( Lilynek transzi cuccai vannak- most már senki nem mossa le róla…B)
- Azt a sárvérű kis szajhát is elhozta ide magával ez a Piton gyerek? – Malfoy gúnyosan elhúzta a száját. – Ezek szerint elég sokat jelent neki ez a kis vörös kis ribanc. (bocs Lily, de tudod milyen Lucius :) ) (Nincs bocsánat! Még csak nem is szexelt senkivel!:D-B)
Peter felordított.
- Szedd le … rólam! Szedd le! – hisztizett, mert a kötelek égetni kezdték a bőrét. – Igen. Sokat jelent neki Evans! Még akár zsarolható is vele!
Lucius feloldotta az átkot a roxfortos diákon, de a pálcáját továbbra is rajta tartotta.
- Megfontolom, amit mondtál, de ha valóban közénk akarsz tartozni, akkor bizonyítanod kell a bátorságodat, rátermettségedet, és ravaszságodat. Gyűjtsél minél több információt nekem azokról a Tekergőkről, ilyen egy hülye nevet, és tudj meg mindent Bartemius Kuporról is, az ifjabbról persze.– tette hozzá csúfondárosan. – És miután meglátom, hogyan teljesíted a parancsaimat, a Nagyúr elé viszlek. Most pedig takarodj, és ha legközelebb beszélni akarsz velem, ne az éppen aktuális hálószobámba törj be.
Peter lihegve tápászkodott fel. Sunyin nézett Malfoy-ja, de áhítattal. (öh, ezt lehet egyszerre?!:D-B) Peter?? Bármire képes :D-L)
Bólintott.
- Tekergőkkel nem lesz gond. Bartemius Kupor? Nem ismerem. De ki fogom szimatolni… de elviszel a Nagyúrhoz, ugye? – nézett Luciusra, s Peter Pettigrew ebben a pillanatban úgy érezte, ez a szerelem… Lucius Malfoy… eddig is imádta, de mostantól… vigyorogva hátrált ki a szobából és beleütközött egy tálcás traviba, de ez sem érdekelte…
Lucius vigyorogva nézett a távozó Féregfark után, akit esze ágába sem volt Voldemort elé vinni, de hasznára válhat, hogy Roxfortban tudhat egy lelkes kis kémet.
Regulus most már hagyta volna a fenébe az egészet. Miért is kellett erre a hülye kalandra vállalkoznia? Amikor a Roxfortban behúzódhatna egy csendes sarokba, hallgathatná Sipor esti meséjét... Ám mielőtt felocsúdott volna, a semmiből elé lépett egy furcsa külsejű nő. Regulusnak úgy rémlett, ő volt az, aki egy másik nővel a kanapén heverészett az előbb, egy távoli szobában.
- De az előbb még... - kezdte és tétován a másik irányba mutatott.
Mikor Féregfark eltűnt a bezáruló ajtó mögött, a másik tengerzöld hajú vámpírnő, hegyes körmével megcirógatta az előtte álldogáló Regulust:
- Nézd, átok ül a falakon. – tárta ki előtte a helyiség bejáratát, és szinte belökte rajta a kamaszt. - Lásd, rövid lesz a szerelem, elvisszük tavaszi illatos álmaid. – hangzott fel baljóslatú kacaja, és hatalmasat döngve zárult rá az ajtó Regulus Blackre. A fekete gránitkocka falakon elhelyezett fáklyák ekkor fellobbantak, és feltárták a terem titkát.
A szoba szinte üres volt, szinte.
Egy csupasz férfi himbálózott csuklójára felcsatolt, vastag bőrszíjon lógva, a rajta lévő karikán egy kötél vezetett fel egyenesen a mennyezetre szerelt csigákon át, és a kötél vége a távolabbi falon elhelyezett karikán lett rögzítve.
Regulus rémülten kiáltott fel. Az eddig magatehetetlennek látszódó test megmozdult a hangra, és keserves fájdalommal a hangjában felnyögött, szólni azonban nem volt képes, mert a fejére valaki vagy valakik sötét, bőrálarcot húztak, és a szája is ki volt peckelve.
A nyögéstől Regulus kissé megriadt. De még ennél is jobban megrémült, amikor úgy érezte, teste zsugorodni kezd. A százfűlé főzet hatása nem tartott olyan sokáig, mint ahogy Piton ígérte. Barátja ruhái lötyögni kezdtek rajta, és ahogy méretei a lába között szerényebbé váltak, úgy foszlott szét az önbizalma is. Regulus reszketett és vacogott.
- Ne reszkess, te drága gyermek! – szólította meg az ifjú varázslót egy rekedtes, de kellemes, megnyugtató női hang, és az egyik sötét sarokból kilépett az izzó vörös hajú boszorkány, Lizandra.
Regulus a hang irányába fordult. A vörös hajzuhatag egy pillanatig Lily Evansra emlékeztette, a hang viszont határozottan nem az övé volt.
Lizandra-n hasonló fekete bőrfűző volt, mint a kintieken, de abban különbözött, hogy a mellei teljesen szabadon voltak hagyva, csípőjére vékony, ezüstláncokból sodort harisnyatartó simult, a szemek halkan koccantak össze minden egyes lépésnél.
- Ő nagyon rossz volt – ért oda a láthatóan szenvedő alakhoz –, és ezért meg kellett büntetnem, de hát ezért jöttél ide, ugye Cornelius? – ragadta meg a varázsló haját, és tiszta erőből hátra rántotta a férfi fejét, úgy, hogy az erek kidudorodtak a nyakán. ( Miss Umbitch hogy festene rózsaszín fűzőben, leendő miniszterre mellett :D-L)
Regulus a falig hátrált és az ajtó felé kezdett araszolni. A zsupszkulcs után kotorászott a zsebében, hogy minél előbb eltűnhessen innen. Igyekezett kívül kerülni a boszorkány látóköréből, akinek a figyelmét egyelőre lekötötte a szerencsétlen Cornelius. De nem volt ekkora szerencséje. Mielőtt elérte volna az ajtót, találkozott a tekintete Lizandrával.
A boszorkány kacagva engedte el a férfit, és térdig érő, fekete lakkcsizmáján végigvágott sárkánybőrből font, kilencágú korbácsával.
- Te ennél, okosabb vagy, hiszen az ajtó, csak annak tárul fel, akit vonz az én világom, és ha beléptél ide, nem menekülsz az én kínálatom elől. – pillantása mélyen fúródott az ötödéves mardekáros szemébe, száját szláv nyelvű átkok hagyták el, mire Regulus tekintete fennakadt. Megbabonázva követte a nőt.
A szoba, ahova Lizandra vezette nem volt nagy, a közepén egy hatalmas, fekete takaróval, párnával borított acélrácsos ágy állt, a falakon láncok, ujjszorítók, fogók lógtak. A gyertyaláng árnyéka vad táncot lejtett a mennyezeten. A hideg kandalló mellett kaloda, és deres állt, üresen. Regulusnak annyi ideje sem volt, hogy alaposan körülnézzen, mert Lizandra előkapott egy kis tőrt, és szakértő mozdulatokkal lemetszette Regulus ruháit, mire Regulus az ágyéka elé kapta mindkét kezét.
- Ezt talán nem kellene... - vacogta. Határozottan fázott.
- Ne ellenkezz! És nem érhetsz hozzám, addig amíg erre parancsot nem adok. – vágott végig a korbáccsal a fiú karján, majd az ágyra lökte. – És ne próbálkozz a pálcáddal sem, mert ezekben a szobákban semmit sem ér a hatalmuk. Kis butám – hajolt egészen közel Regulus arcához. – Azt hiszed, nem tudom, mit követsz el, éjjel, a szobád magányában. – ujja körbefonta a fiú péniszét, mire Regulus nagyot nyögött. Egy pillanat alatt megmerevedett. Lizandra egy pillanat alatt izgalomba hozta.
- Jó kisfiú vagy. Az első alkalommal én is jó leszek hozzád. – nyögte Lizandra, majd felpattant az ágyra, terpeszben megállt Regulus fölött, és lassan, vontatott mozdulattal magába fogadta a kamasz Regulus éledező kígyóját. Lizandra keményen lovagolta meg a fiatal, majdnem férfitestet, és közben különböző démoni képekkel bombázta Regulus agyát, aki képtelen volt lezárni az elméjét. Hagyta, hogy a boszorkány tegyen vele, amit akar. Megpróbálta élvezni. Kábulatában felidézett egy arcot, azét a nőét, akiben tökéletesen megbízott, és akinek az érintését mindenki másénál jobban kívánta.
- Bellatrix... édes Bellatrix... - suttogta. Lizandra ekkor sátáni hangon felkacagott, mikor meglátta a kamasz elméjében a felvillanó gyönyörű nőt. Újabb idegen ajkú bűbájt morgott, mire Bella-vá alakult át. Megrázta hollófekete, derékig érő haját, ujjai rákulcsolódtak Regulus nyakára, és lassan fojtogatni kezdte őt.
Pitonék, mentsétek meg a kis majmot, mert már lilul a feje
Amíg Piton Vernonnal foglalatoskodott, Lily kilépett a mágikus körből, hogy körülnézzen, merre lehet Regulus. Bár Piton lazán vette, ő azért nem szerette volna itthagyni a kis hülyét. Nem akart nagyon eltávolodni Pitonéktól és próbált észrevétlen maradni, amennyire lehetett. Ment pár métert előre, próbálta kivenni az arcokat a bódultságban. Éppen fordult volna vissza, amikor valaki belekapott gyönyörű, dús, vörös hajzuhatagába.
- Hé Te barom! Vigyázhatnál! – kiáltott fel és rávillant a szeme a férfire, aki mögötte állt. Lily, ahogy felismerte, azon nyomban hátrálni akart…
Lucius Malfoy teljesen felfrissülve a tusolástól éppen hoppanálni készült, hogy elhagyja a vágytanyát, amikor meglátta a mellette elhaladó boszorkát, hiába ez a vörös hajzuhatag nemcsak előnyökkel járt, túlságosan feltűnő és összetéveszthetetlen volt, még a sok paróka ellenére is. Utánanyúlt, majd berántotta a lányt a függöny mögé, ami egy szélesebb ablakfülkét leplezett.
Lily felsikkantott és azonnal a pálcája után kapott. A fejbőre sajgott a húzástól. A pálcáját már lendítette is…
- Te kis vadmacska! – nevette ki a lány próbálkozását a mágus, és kitépte kezéből a varázspálcát. – Ne aggódj már ennyire, nem akarlak bántani!
Lily zihálva nézte, hová repült a pálcája.
- Nem akarsz bántani?! Akkor talán ha kultúráltan ráncigálnál! Malfoy! – mondta rekedten Lily. – Semmi közünk egymáshoz, engedj ki. – nézett Lucius szemébe.
Lucius egyszerűen nem tudta komolyan venni a kis roxforti diáklányt, váratlanul rácsapott egyet Evans fenekére, mire ő a hirtelen ütés hatására ugrott egyet és egy fotelbe dőlt. Gyorsan fel is kelt és oldalazva a pálcája felé indult.
- Nem hatsz meg, Malfoy! Milyen undorító, hogy egy gyűrűs vőlegény ilyen helyeken járkál… - mondta Lily nagyokat nyelve. Tartott Malfoy-tól, szíve hevesen vert. Szemét le sem vette róla. – Mi a fenét akarsz már?
- Egyre furább helyeken tűnsz fel, és mindig ezzel a Piton kölyökkel. Mit keresel sárvérű létedre egy halálfaló mellett? Micsoda perverz kis dög vagy te?
Lily eltűrte a homlokába lógó tincseket. A cipője egyre kényelmetlenebb volt, a fűző szorította, alig kapott levegőt.
- Perselus nem… halálfaló. – mondta rekedten.
- Hidd el kislány, hogy az, és ráadásul elég fontos embere lett a Sötét Nagyúrnak. – komolyodott el Lucius Malfoy – Hiszen már a Jegyet is megkapta.
Lily hosszú, festett szempillája megrebbent. Eleve furcsa volt, hogy felismerte őt Malfoy… eléggé elrejtette magát ebbe a szerelésbe, legalábbis eddig úgy gondolta. Keze kicsit remegett.
- Nem kapta meg a Jegyet. Felesleges ezzel ámítanod. A barátnője vagyok, és nap, mint nap látom a karját! – emelte fel a hangját a lány. – Talán Te más nőkkel vigasztalódsz, de én a pasimmal szoktam esténként ágyba bújni! – hazudott szemberrenés nélkül Lily. Elvégre nem kell feltétlenül tudnia Malfoy-nak, hogy még szűz…
- Mit tudsz Te ezekről a dolgokról?! Semmit. Elég ügyes az a kölyök, hogy leplezze a hovatartozását, főleg a vén csibész előtt. – csóválta a fejét gunyorosan mosolyogva Lucius, majd megragadta a boszorka állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. A zöld és a jeges szürke szempár egymásba kapcsolódott, és a szőke mágus behatolt a lány elméjébe, érezte, ahogy Lily védekezik, erőteljesen. Szinte visszalökte Malfoy tudatcsápját, de Malfoy dühösen, szinte fájdalmat okozva vágta át a védekező vonalát Lilynek, aki zihálva kapálózott és belekarmolt Lucius kézfejébe.
- Te ostoba kis liba. Semmi hasznodat nem veszem. – lökte el magától a boszorkát. – Olyan dolgokat képzelsz, és álmodsz Perselus Pitonról, ami soha nem fog bekövetkezni. Ő már teljesen a Nagyúrhoz tartozik, és ha Te továbbra is vele tartasz, nagyon rossz véget fog érni az életed.
Lucius Malfoy hidegen felnevetett és dehoppanált az ablakfülkéből, magára hagyva Lilyt, aki köhögve lihegett. Sajgott a feje és homályosan látott. Rájött, hogy a könnyektől… letérdelt, s a pálcáját kezdte keresni… szerencsére megtalálta. Még percekig a sarkára ülve zihált. Megtörölte a szemét. Elkenődött a festék az arcán, de nem érdekelte. Feltámolygott és visszament Pitonhoz, aki éppen egy kidobóembert keresett a tekintetével, akinek átadhatná Dursley-t. Ám Lily bűvköre továbbra is áttörhetetlennek bizonyult, a feléjük közelítő szajhák is lepattantak. Értetlenül tapogatták a láthatatlan erőteret. Piton lerugdosta a pamlagról a kábult Dursley-t, ő pedig elterült a heverőn. Hanyatt feküdt, hangosan hortyogott, így békén hagyták a szajhák. Észre sem vette, amikor a visszatérő Lily oldotta a varázst és mellé lépett. Perselus-ra pillantott. A fiú felnyitotta a szemét. Fürgén felpattant.
- Lily? Hová tűntél? Jó erős bűbájt használsz, feltűnő lett volna, ha nekiállok semlegesíteni. Akkor se mentem volna sehová, ha nem zársz be... Miért mentél el? - Piton összeszűkült szemmel vizsgálta a sápadt lányt. - Valami történt...
Lily megrázta a fejét.
- Nem… történt semmi. Regulus-t… kerestem. Végeztél cocival? – kérdezte rekedten és megdörzsölte a szemeit. Csípte a füst. Talán ettől könnyezett, talán mástól…
- Persze - rúgott bele Piton a lábainál hortyogó hájtömegbe. - Ha nincs ez a bűbáj, már elintéztem vona, hogy kidobják, és most valahol a Temze partján szuszogna, pucéran. Amint kijózanodik, rohan és megkéri a nővéred kezét. Gyere, ideje lelépni... - nyúlt Lily keze után Piton. Felrángatta a padlóról az elkábított Dursley-t. Regulusról teljesen megfeledkezett volna, ha Lily nem emlékezteti.
- Remek… akkor keressük meg a kis hülyét. – Lily váratlan mozdulattal kapta el szerelme bal karját és a bőrére nézett. Végighúzta egyik ujját rajta. Nem igaz, amit az a szemét állít, nincs rajta a Jegy… nem halálfaló… nem, nem az… - dübörgött Lily agya, s Piton szemébe nézett, olyan könyörgéssel, olyan reménnyel, ahogy még soha.
Piton azonnal megértette, miért aggódik Lily. Nyelt egyet. A Jegy nem látszott. Még egyetlen egyszer sem izzott fel.
- Lily... nem vagyok az Övé. Sohasem leszek - suttogta a fiú és belecsókolt Lily nyakába. De nem volt idő az érzelmes jelenetre. Meg kellett keresni Regulust.
- A 17-es ajtón ment be! – kiáltott fel Lily, ahogy arra a folyosóra értek, ahol legelőször voltak. – Pers… menj előre! – zihálta a lány. – Én fogom ezt a sertést! – Vernont egy székhez támogatta és kellemesítő varázzsal közömbösítette az agyát ért megpróbáltatásokat. Aztán az egyik travi karját kapta el.
- Igen, szivikém? – búgta a fehér hajú, feketebőrű „nő”. – De csinos vagy… de miért sírsz, édeském?
- Kérlek… hívj egy taxit ennek a meláknak! Fizetem! Tessék! – Lily remegő kezekkel kutakodott a kis táskájában, de a travi elmosolyodott.
- Ugyan, szivikém. A két szép szemedért meghívom taxira ezt a kis huncutot! Csak mondd a címet… és áruld már el… vörös vagy… mindenhol édesem? – kérdezte mély hangon a travi.
Lily elhadarta a címet, fel sem fogta először, mit kérdezett tőle a „nő”. Amikor eljutott a tudatáig, zavartan nézett a travira.
- He? – vörösödött el, ekkor hallotta meg Piton hangját.
Piton feltépte az ajtót. Látta, amint Lizandra, a vámpírszajha fojtogatja az eszméletlen Regulust. Ő annak látta a banyát, ami volt. A bűbáj, amivel Regulus érzékeit megtévesztette, Pitonra nem hatott. A fiatal mágus azonnal pálcát rántott és megindult a boszorkány felé.
Lily odarohant.
- Merlinre, Regulus! – kiáltott fel, mert Regulus lila képpel fulladozott.
Piton egy nonverbális átokkal gúzsba kötötte a boszorkányt, aki átkozódva terült el a padlón. Aztán Piton a vállára dobta az eszméletlen Regulust. Felkapta a földről a megbűvölt ostort. Pálcáját a szájába vette, intett Lilynek, hogy ölelje át a derekát és őszintén sajnálta, hogy nem mutáns és nincs még legalább két keze. Pattintott az ostorral, mire a zsupszkulcs visszaröpítette őket Roxmortsba.
