"... a szerelem makrancos betegség, gyógymódja benne magában rejlik, az aki betege, nem akar kigyógyulni belőle, s akit levett a lábáról, az nem óhajt talpra állni."
Umberto Eco A rózsa neve
Tizenharmadik fejezet
Lily Evans-t kicsit lefoglalta aznap Minerva McGalagony, mert a dolgozata, amit beadott, olyan jól sikerült, hogy a lánynak felajánlotta a transzformációs különóráit a professzorasszony. Lily Minerva irodájában ült, s gyömbéres kekszet ropogtatott, közben figyelmesen hallgatta tanárát.
- Nos, Evans, látom, van magában elég tehetség s elszántság a transzformáció terén. A dolgozatában olyan új aspektusokat fedeztem fel, ami csak alapos és hosszas kutatómunka eredménye lehet.
Lily illedelmesen majszolt, majd amikor a tanárnő elhallgatott, pár másodperc múlva rájött, hogy válaszolnia kellene…
- Igen. Sokat foglalkoztam a … dolgozattal, professzor. – bólintott Lily, de közben magában elvigyorodott. A dolgozatot Perselus-szal hozták össze, közösen, alig egy óra alatt.
McGalagony helyeslően biccentett.
- Akkor, Miss Evans, kérem gondolkodjon azon, hogy a második félévtől eljár-e a különóráimra. Összesen öt diákkal foglalkozom csupán, tehát gondolja meg alaposan. Ez kiváltság.
- Köszönöm, tanárnő! – állt fel Lily őszinte mosollyal, majd miután McGalagony intett neki, hogy elmehet, kisietett az irodából. Gyorsan a toronyba ment, egy gyors pillantást vetett a tükörbe, megigazította a haját, majd kigombolta az inge felső két gombját, felvette a szebbik és rövidebbik egyenszoknyáját, aztán felkapta a könyveket, amiket megígért Pitonnak, s rohanva indult a pincelaborjukba. Benyitott, épp az egyik könyvből talált egy érdekes fejezetet, azt olvasgatta, úgy lépett be.
- Pers, van egy jó hírem. Az a farok-dolog, megtaláltam a megoldást! Öh. Regulus? – torpant meg Lily, amikor felnézett a könyvből, mert a pinceszobában nem Pitont találta, ahogy várta.
- Hello Evans! - üdvözölte Regulus, aki újabb mintákat címkézett fel éppen. - Szerintem lekésted a mai randit a főnökkel.
- Késtem… de nem annyit, hogy Pers már lelépjen… na mindegy. - tette le a könyveket apró mosollyal az asztalra Lily és körülnézett. – Mit csinálsz? – nézett Regulusra.
- Segítek egy kicsit Pitonnak, de tök unalmas... - Regulus ugyan szívesen beszámolt volna a mindennapos átváltozásairól, de felkeltette az érdekődését Lily megjegyzése. - Nocsak, farkakat nézegetsz? Vannak köztük lógó zacsisak is? (:D csakis az olyanok előnyben-B)
- Érdekel a farok-dolog? – vigyorodott el Lily és Regulus szemébe nézett, majd lassú mozdulatokkal leemelte a felső könyvet és le sem véve szemeit a fiúról, a kezébe nyomta. – Tessék. Olvass bele. Minden igényedet ki fogja elégíteni a magyarázat, hogy milyen farokról beszélek. Mennyei lesz, hidd el! – kacsintott Lily.
Regulus belelapozott a könyvbe, ám egy fél perc múlva kissé csalódottan csukta be.
- Kentaur-farokszőr? Félszerzetekre hajtasz, Evans? Azt hittem, Piton farka tetszik Neked. Hidd el, az enyém is van olyan...
Lily már a bájitalok között kutakodott, most hátrapillantott.
- Nem, nem Perselus farkáról van szó… nem is a Tiédről! Végre felfogtad. – mormogta. – Figyelj, hová ment Pers? Nem maradhatok túl sokáig, de meg kell beszélnem vele valamit… - guggolt le Lily és tovább keresett valamit. Csörrenve tolta hátrébb az üvegcséket.
- Pedig egyszer kipróbálhatnád az enyémet is. - ábrándozott Regulus. - Ráérsz holnap este? Elmehetnénk a Szárnyas Vadkanba. Akár kentaurrá is átváltozhatok a kedvedért...
Lily felállt, mert megtalálta, amit keresett.
- Hogy? Mit kérdeztél? – kérdezett vissza szórakozottan, majd szép szemei elé tartotta a bájitalt és megrázta. – Ki a fene használta el ennek a felét?! Te ugye nem lopkodod a löttyeinket?! – meredt Regulusra.
- Dehogy! Kizárólag Perselus utasítására használom. Néha.
Lily megcsóválta a fejét.
- Újra kell főzni. Szóval hol van Perselus? – kérdezte kissé türelmetlenül.
- Nem válaszoltál a kérdésemre! - húzta fel az orrát Regulus, a holnapi meghívására célozva. - Ha válaszolsz előbb, én is válaszolok!
- Mire válaszoljak előbb? Regulus Black, hagyj már békén, ne hátráltass. – sóhajtotta Lily. Hátrarázta csodavörös haját, blúza kissé szétnyílt, s kebleinek egy kis része megvillant a csinos melltartóval együtt, de a lány nem vette észre.
Regulus le sem vette a tekintetét a csinos kis melltartóról. Esze ágában sem volt figyelmeztetni a lányt.
- Figyelj, Evans, láthatod, hogy Piton mennyire elfoglalt. Én meg ráérek. Szívesen helyettesítem őt, ha nincs rá ideje, hogy lefeküdjön Veled. Szóval, ha úgy gondolod, akár ma éjjel elkezdhetem a helyettesítését. Egyébként hetente hányszor csináljátok ?
A lány felhúzta a szemöldökét és kissé elvörösödött.
- Miért érdekel ez Téged?! Szerintem semmi közöd hozzá, hogy lefeküdtem-e már Perselus-szal. Úgy látom, ő is így gondolja. Most már elmondod hová ment, vagy valami rituálés táncot adjak elő hozzá, hogy eláruld? – fonta össze mellei előtt a karját a lány.
Regulust nem lombozta le a visszautasítás.
- A hetediken van. De ha úgy gondolod, hogy Piton farka kevés Neked, én nagyon szívesen beszállok harmadiknak... Nézd, ha valami gond van Pitonnal... túl hamar elsül, vagy ilyesmi...
Lily kissé zavartan hallgatta a fiút.
- A hetedikre ment? Hagyd már a farkát! Persze, hogy nincs vele semmi gond! De mi köze ehhez a hetedik emeletnek? Regulus??? – csattant fel most már Lily.
- Ugyan, kit érdekel a hetedik emelet! Piton nem fog most lejönni. De én itt vagyok és Te is... Egy lány és egy fiú. Mire várunk még, Evans? - lépett Lily elé Regulus reménykedve.
- Hallottam én már Rólad, Reg. Tiszta kattant vagy. Szóval zagyválhatsz, amit akarsz. – legyintett Lily. – És nem maradhatsz itt egyedül. Ez a mi privát szobánk!
Regulus fintorogva nézett körül, majd széles vigyorral fordult a lányhoz.
- Itt szoktatok kefélni?
- Jaj, olyan közönséges vagy, Reg. Képzeld. A kefélést máshol intézzük. Na, gyerünk. – fogta meg a fiú karját és kiráncigálta a laborból, majd lezárta bűbájjal. – Gyere, mutasd meg, merre van Perselus. – húzta volna magával tovább a fiút, ám ő inkább egy váratlan, nyálas csókot adott Lily nyakára, majd elrohant a másik irányba. Meglátta Holly Hipworth-öt, és hirtelen eszébe jutott, hogy kezdődik a kviddics csapat edzése.
Lily a fiú után kiáltott.
- Regulus Black! Mi ütött beléd!? A fenének kell ezt csinálni… – legyintett dühösen a lány és a nyakához kapott, ahol a fiú végignyalta, aztán elindult előre.
– Akkor majd egyedül megtalálom.
Lily felkaptatott a lépcsőkön, megvárta, míg helyreigazodnak, felugrott az egyik imbolygó fokra, aztán zihálva érkezett meg a hetedik emeletre. Itt nagyon ritkán jártak a diákok és a tanárok egyaránt. Lily sem értette, mit kereshet itt barátja… lassan lépdelt, mert félhomály volt, s a képek is olyan vádlón nézték, mint aki rosszban sántikál.
- He! Még egy! Ez már több a soknál! – nyekeregte az egyik öregasszony a képen. Lily megállt előtte s rápillantott.
- Mi az, hogy még egy? – kérdezte Lily halkan. Az öregasszony azonban dühös arckifejezéssel kioldalgott a képéből. Lily elhúzta a száját, majd tovább sétált. Pálcáját a kezében tartotta. A folyosó végén nyílt egy ajtó. Mögüle hangokat hallott, de nagyon halkan. Odalépkedett és letérdelt, belát-e alatta. Csak lábakat látott, de volt egy ismerős cipő… főleg a mérete volt ismerős. Kevés fiúnak volt kígyóbőr csizmája és ekkora lába… (már ha Pitonnak kígyóbőr csimmája és nagy lába van…:)-B)
Lily felkelt, leporolta a térdét és kopogni akart, amikor meggondolta magát.
- Dehogy kopogok. – benyitott, hirtelen, erőteljesen s végignézett a társaságon.
Piton éppen Donna Tugwoodot hipnotizálta. Pálcáját a lányra szegezte, apró köröket írt le előtte, közben egy ősi varázsigét kántált mély hangján, halkan. A hollóhátas lány szeme egy ideig követte a pálca mozgását, majd hirtelen fennakadt, a szája elnyílt. Donna elnyújtózott, combjait összeszorította, közben a saját melleit kezdte simogatni.
- Norman... - suttogta kéjesen. - Akarom... még! Óóóóóóh... Ahhhhh! - Majd felsikoltott, mint aki csodálatos orgazmust él át éppen. A többi lány is kábultan heverészett a kényelmes fotelekben, néha felnyögtek. ( :D annyira perverz- tiszta Tágra zárt szemek.-B)
Lily összehúzta a szemét és hitetlenkedve nézte a fiút, majd a lányokat. Aztán becsukta az ajtót.
- Szóval? Miből maradok ki éppen? – kérdezte inkább érdeklődve, semmint szemrehányóan.
- Halkan... - intett felé Piton, majd a bugyogó üsthöz lépett, kimert belőle egy nagy adag átlátszó folydékot, serlegbe töltötte, majd a serleget egymás után a lányok elnyílt szájához illesztette. Odafigyelt, hogy mindegyik lány lenyeljen legalább egy kortyot. Lilyre most nem tudott figyelni, a kísérlet rendkívül kényes fázishoz érkezett.
- Regulus mondta, hogy itt vagy… késtem, de azt hittem, lent leszel a… Te jó ég, ez Mary?! – lépett közelebb egy lányhoz, aki elkábítva ült az egyik fotelben. – Pers, mi a fészkes fene folyik itt? – lépett barátja mellé a vörös szépség és ujját beakasztotta a fiú övébe, majd maga felé húzta. Azzal a rezzenéstelen, őrjítő, világokat felbolydító, mély pillantással nézett rá, amivel már sokakat megbabonázott, egészen kisgyerekkora óta. Lily szempillái hosszúak voltak, s most meg sem rezdültek. Ajka kissé elnyílt…
Pitont azonban most annyira magával ragadta a kísérlet, hogy megrázta a fejét, bár csábította a látvány és tudta, hogy minden épeszű férfi megcsókolná most Lilyt a helyében.
- Lily, ne most, kérlek! Ez... nagy pillanat! - Piton felkapott egy lázmérőre emlékeztető műszert, sorra a lányok elé lépett. A mutató egyik lány esetében sem kúszott a határérték fölé. Piton szeme elégedetten csillant. Letette a műszert, majd visszatért Lilyhez, rámosolygott.
- Sikerült... - törölte meg a homlokát megkönnyebbülten. - Sikerült kifejlesztenem egy olyan ellenszert, amivel az Imperius hatása kimutathatlan marad.
Lily némán figyelte, mit művel Piton. Nem szólt bele, nem szólalt meg, csak figyelte. Hiszen régóta együtt kísérleteztek már, s pontosan tudta, a fiút mennyire elragadja ilyenkor a tudomány iránti remegő szerelme… de most Lily nem igazán értette, mi ez az egész.
- Kimutathatatlan Imperius? Veritaserummal simán lejátsszák a dolgot az alanyon. – legyintett Lily és a lányokat nézte.
- Nos, ezen a Veritaserum sem segít. Ha valaki nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy egy élmény valóságos, közömbös számára, hogy valójában megtörtént-e vagy sem. Minél intenzívebb az emlék, annál jobban ragaszkodik hozzá, akinek a tudatába kerül. Mindegy, hogy kellemes vagy éppen fájdalmas emlék...
Lily összehúzta a szemeit s Pitonra nézett.
- De ez színtiszta sötét mágia. – jegyezte meg. – És minek akarnál ilyen hamis élményeket adni bárkinek? Kinek jó ez? – értetlenkedett a lány.
- Dehogy sötét varázslat! Ez... teljesen ártalmatlan. Láthatod, milyen elégedettek! Kifejezetten pozitív élményeik vannak!
Lily ajkán hitetlenkedő mosoly jelent meg.
- Kielégíted a roxforti lányokat? Néha egészen elképesztő vagy. És nem mindig pozitív értelemben, de Pers, ez… keltsd fel őket. – mondta Lily aztán tömören. – Rossz rájuk nézni. – borzongott meg. A lányok olyanok voltak a fotelekben, mint valami elvarázsolt zombik.
Piton felsóhajtott. Sorra a lányok elé lépett, felébresztette őket a hipnotikus álomból. Valamennyien csillogó szemmel ébredtek és roppant elégedettnek látszottak. Donna Pitonhoz lépett és cuppanós csókot nyomott a fiú arcára.
- Köszönöm, Perselus. Végre megtettem Normannal, amit sohasem tehettünk meg... Köszönöm, hogy visszaadtad őt nekem! - Azzal Donna felkapta a kis táskáját, belekarolt a barátnőjébe és könnyes szemmel, de boldogan kiszaladt a szobából. A többi lány is elégedetten készülődött, zavartalanul sugdolóztak egymás között.
Lily folyamatosan a lányokra pillantott, körbefordult, s a többi lány meg őt vizslatta. Volt, aki kaján mosollyal, volt, aki elég dühös arckifejezéssel… Lily aztán barátjára emelte pillantását.
- Mi történt vele? Mi ez a nagy csókolózás? Ki az a Norman?! – kérdezte. – Szerinted most elégedettek ezek a csajok? – csóválta a fejét Evans.
- Láthatod, hogy elégedettek. Donna fiúja... fogalmam sincs, ki lehetett, csak annyit mondott róla, hogy a nyáron elhurcolták a halálfalók, így nem jöhettek össze. De ettől az emléktől most... legalább megnyugszik. Ő is tudja, hogy nem igaz, mégis valóságosnak érzi. Ha ettől boldog... - rántotta meg a vállát Piton.
Lily szeme elkerekedett, aztán felhúzta a szemöldökét. Valami bizsergés indult el benne is… a tudomány szele megcsapta. Nyelt egyet.
- Szóval… valami hasonlót teszel velük, mint Dursley-vel az örömtanyán?
- Igen, ez a szérum végső soron a továbbfejlesztése annak a bűbájnak, amit Vernonon próbáltunk ki először. És ezzel le van tudva a havi bájitaltan-versenyfeladatunk is - mosolygott a lányra.
Lily kifújta a levegőt.
- Feladatunk? Teljesen egyedül csináltad, Pers. – nézett körbe Lily. – Ez a Te munkád. De nem tudom, Slughorn mit fog hozzá szólni. Ez eléggé… különös. Zseniális, de nem egyeztethető össze a Roxfort elveivel. – rázta a fejét. – Nem akarom hozzáadni a nevem. Bocs. McGalagony kirúgna. Hidd el, megteszi.
Piton figyelmesen hallgatta Lilyt, közben elpakolta az alapanyagokat. Azt az egyet nem árulta el, hogy a szérumot valójában Voldemort nagyúr kívánságára fejleszti. Nem tudhatta, mire szándékozik használni ezt az ártalmatlannak látszó szérumot a Nagyúr, de a fiú biztos volt benne, hogy amikor újra találkozik vele, el fogja mondani. Piton egyáltalán nem érezte tehernek, hogy a Sötét Nagyúr kívánságait teljesíti. Mind ez ideig Voldemort nem kért tőle sem gyorsan ölő mérget, sem tiltott szereket - semmi mást, csak amit Piton amúgy is elkészített volna bárki másnak.
Lily váratlanul elkapta a fiú karját, magához húzta kissé.
- Ki akarom próbálni. – mondta, s szemében megcsillant az érdeklődés.
- Kipróbálnád? - kapta fel a fejét Piton és Lilyre nézett. A lány éppen az üvegcséket vizslatta, szinte sóvárogva, majd a fiúra csillant zöld tenger szeme. – Vagy erre csak azok alkalmasak, akiket Te választasz ki? Van valami akadálya, Perselus? – fogta meg barátja kezét Lily. Tekintetében benne volt, hogy nem fogadja el a nemet.
- Végül is, semmi akadálya - mondta kis töprengés után Piton. - A legtöbb lány visszatérő vendég. A mardekárosok közül van, aki mind a hét alkalommal járt már nálam... de Mary is, ha jól számolom, harmadszor jött el. Senkit sem kényszerítek, senkinek sem kötelező!
Lily aprót bólintott.
- Értem. Szóval ez tényleg… jó nekik. Abban biztos voltam, hogy nem kényszeríted őket. De mégis… különös. – nézett Lily és szeme egyre jobban örvénylett.
- Nos... ők úgy fogják fel, hogy ez egy... hárem. Virtuális hárem, ahol együtt lehetnek azzal, akit szeretnek. Vagy akit szeretnének megkapni - tette hozzá ravaszkás mosollyal Piton.
Lily beharapta az alsó ajkát.
- Háremed van édes egyetlenem?! – kacagott fel és az ajkához húzta a fiú kezét, csókolt lehelt a tenyerébe. – Akkor Téged is megkaphat bárki…? – kérdezte Lily ösztönösen.
- Engem is, igen! - vigyorodott el szélesen Piton. - Hihetetlen, de vannak olyan perverz lányok, akik szeretnének velem eltölteni egy éjszakát. Ha másképp nem, hát képzeletben... Valóban hihetetlen - csóválta meg a fejét Piton.
Lily megbökte a fiú hasát.
- Én sem bírom felfogni… - vigyorgott, aztán megköszörülte a torkát. – És Te… teljesíted is a vágyaikat… ha Téged akarnak? Kielégíted őket? – kérdezte Lily lassan.
- Miért ne elégíteném ki őket? Hiszen mindez csak a képzeletükben történik meg. Egyébként is, Lily, ha történetesen fiúkkal kísérleteznék, gondolod, hogy azok meg nem fantáziálnának rólad? Ha tudnád, hányan szeretnének megkapni Téged! Akár féltékeny is lehetnék... Na, ezért nem vontam be fiúkat. Pettigrew... nos, ő nem számít fiúnak. (Perselus… imádom a parókádat… mikor adod kölcsön? Na és a lecsatolhatót?:D-B)
Lily megvonta a vállát és Piton szemébe nézett.
- Szóval csak a lányoknak jár az élvezet? A fiúknak nem? Hát vonj be pár srácot! – húzta ki magát Evans. – Hadd kapjanak meg engem is! Képzeletben… - tette hozzá kissé gúnyos felhanggal.
Már csak ketten voltak az üres helyiségben. Piton szorosan átölelte Lily derekát. Egymáshoz simultak. Piton gyengéden megcsókolta a lányt.
Lily óvatosan viszonozta, Piton vállain nyugtatta a kezét. Nyelvük lágyan siklott egymásén.
- Pers… tedd meg velem is. Adj abból a löttyből. Úgy tűnik, már a fél Roxforttal csináltad, csak velem nem, én nem értem, miért nem akarod és… - ám ekkor Piton közbevágott.
- De én nem így akarom megtenni Veled... Hanem igazán... A szünet után... megtesszük? - Piton Lily tekintetébe fúrta a pillantását. Ágyéka lüktetett. Még egyszer nem kockáztathatták, hogy Frics rajtakapja és Dumbledore-hoz vigye őket, ezért visszafogta magát. De tudta, hogy már egyikük sem bírja sokáig...
Lily elvörösödött, aztán magához vonta a fiú ajkát. Hosszú csókjában benne volt a válasz.
- De csak velem tedd meg igazán… - súgta a fülébe. - Én csak Veled akarom. – nézett a fiú szemébe, majd testét hozzányomta lüktető ágyékához. A fiú nyakához bújt, apró csókokkal kényeztette, majd durvábban kezdte csókolni. Beharapta az ajkát.
Pitonnak hirtelen támadt egy ötlete. Előhúzott a zsebéből egy ledugaszolt fiolát - és átadta a lánynak.
- Ebben minden benne van - kivéve az emléket. Az még Rád vár. Ha lesz olyan emléked, amit szeretnél átélni újra... akkor töltsd majd bele. Valamikor... és utána bármikor átélheted azt a pillanatot, amikor a legboldogabb voltál. Vagy leszel... - Bár Piton nem mondta ki, nagyon szerette volna, ha ebben a jövőbeli emlékben neki is szerepe lesz.
Lily átvette a fiolát s a szeme elé tartotta.
- Leszek. – mondta, s gyönyörű, csillogó szemeit Perselusra emelte, majd csókot lehelt a fiolára és elrejtette a táskájába.
Bár a kísérletező kedve feltámadt, mégis nehezen tudott elaludni attól, amit megtudott. Piton kísérleti nyulaknak használja az iskolatársait… Lily a takaró alatt megborzongott. Elhatározta, hogy Pitont rábeszéli: ne használjon másokat, még ha önként vállalkoznak is a kísérletekre. Használja inkább őt, Lily-t. Vagy saját magát. Sok minden keveredett a kis boszorkányban. A szerelem, ami mindennél erősebb volt, de mégis tudta, ez a kísérletezés nem helyes. Ezek mellett még dühös volt azért, hogy minden lány, aki meg akarja kapni Perselus-t, meg is kaphatja… majd kajánul vigyorognak, s taglalják a történteket, mintha igaz lenne…
Lily Evans bízott barátjában, de egyenlőtlennek érezte a dolgot. És még valamit: elgondolkodott azon, vajon a fiú, ha döntésre kényszerülne, a fekete mágiát, vagy őt, Lily Evans-t választaná. Lily nem akart arra gondolni, hogy az előbbit.
Reggel, amint felkelt, első dolga az volt, hogy öt griffendéles, hat hollóhátas és négy hugrabugos fiúval elment Pitonhoz… (és megverette velük:D-B)
- Hoztam pár érdeklődőt. – szólalt meg Lily kaján kis mosollyal, amikor beléptek a hetedik emeleti titkos szobába. – A fiúk állítólag buknak a vörösökre. – villant meg a szeme és összefonta melle előtt a karjait.
Az egyik fiú, David Spinder, a Hollóhátból leplezetlenül bámulta Lily-t, majd Pitonhoz lépett.
- Róla akarok… vele akarok… lenni… - szólalt meg rekedten, alig hallhatóan. Csak Piton érthette, s a fiú Lily felé bökött az állával, aki várakozva, vigyorogva nézett szerelme szemébe.
Piton szúrós szemmel nézett végig a fiúkon. Majd Lilyn. Ugyanúgy fonta össze a karjait a melle előtt, mint a lány.
- Nincs ennyi szérumom, különben is, ezzel a kísérletsorozattal már végeztem. Ez az utolsó fiola - tett az asztalra egy kis üvegcsét. - Sorsoljátok ki magatok között a szerencsés nyertest. - Ezután előhúzta a noteszét, kitépett belőle egy lapot és ott helyben sokszorosította. - Tessék, a recept. Készítsétek el, ha akarjátok. Két hét, mire összeérik a főzet, ha mindent helyesen adagoltok és betartjátok a keverési utasításokat. Aki bizonytalan, annak a munkáját személyesen ellenőrzöm, mielőtt beadná magának.
A fiúk kissé csalódottan vették át és tették el a recepteket. Senkinek sem volt kedve a sorsoláshoz. David Spinder viszont az asztalhoz lépett és a legnagyobb lelki nyugalommal zsebre vágta az utolsó fiolát. Piton fellélegzett, amikor a fiúk elhagyták a szobát, és szembe fordult Lilyvel.
- Legközelebb azért egyeztesd velem is, ha önkénteseket toborzol. Elsősorban magamon kísérletezek. Csak azokat vonom be, akik... mentálisan alkalmasak. - Aztuán elmosolyodott, elővette a bájitaltankönyvét és felcsapta a 495. oldalon. - Mit szólnál, ha a jövő hónapban kipróbálnánk a Felix felicist? Slughorn kedvence, de szerinte húsz éve senki sincs, aki megfelelően tudná elkészíteni...
Lily Evans dúdolgatva pakolta a pakkját. Másnap indult haza, a téli szünetre, ahogy a legtöbb diák is. Azon tanakodott, vajon milyen idő lesz holnap, a vastag harisnyáját hagyja elől, vagy a vékonyat, amikor belépett a lányhálóba Mary, nevetve.
- Jaj Lily! Miért nem jössz le? Buli van! Tessék, egy kis whisky. – nyomott egy poharat a lány kezébe Mary.
- Dehogy megyek. Felfújt hólyag és Mr Csajok Bálványa bulija ez. Akik szerint én nem tartozom ide. – vonta meg a vállát Lily. – De azért kösz. – kortyolt bele a whisky-be, majd megrázkódott. – Hát nem a legjobb. – nyelte le, majd kiborította az ablakon az egészet.
Mary a fejét csóválta.
- Lily, kit érdekel Potter? Mi is ott vagyunk.
- Mary, nehogy azt hidd, hogy nem láttam, hajtasz Potterre! – vigyorodott el a vörös boszorkány. – Bár teljesen érthetetlen számomra. De ha Neked ő kell… - legyintett.
- Nem hajtok rá! – csattant fel Mary és Lily-hez hajította az egyik párnát. – Kicsit…. Tetszik. Ahogy röpköd!
Lily kajánul bólintott. Mary pirulva-röhögve kisietett a szobából. Lily egy ideig még pakolt, aztán az ágyára feküdt. Lehunyta a szemét. Perselus-ra gondolt. Ahogy a gyengélkedőn fölé hajolt és a fülébe súgta, hogy hamarosan megteszik… még az ajkán érezte az ajkait… de egy durva dörrenés rázta meg az egész tornyot, s ez kizökkentette Lily-t az álmodozásból. Felkelt és kirohant a hálóból. Nem tudta, mi lehetett ez a robbanás. Már felkészült a lángokra is…
- Mi a fene történt? – hajolt ki a korláton, de némileg megnyugodott, hogy nem ég a klubhelyiség.
Egyenesen James Potter tekintetével találkozott. Lily a kviddics-meccs óta próbálta elkerülni Pottert és nem hergelni magát sem ellene. Most némán néztek egymásra.
James végül elfordult a lánytól, és nevetve ült vissza a karosszékbe.
- Nem vagy normális, Sirius! Szerintem kissé csituljunk, mert az öreglány a végén még képes és büntetőmunkát ad az utolsó esténkre.
Sirius röhögve intette le James-t, és elkezdte ordítani a Mardekár indulóját, két lelkesen éneklő lánnyal az oldalán.
- Hol a whiskey? – kérdezte aztán, mert még nem ivott eleget, de valójában, lopva Ágast és Lily-t vizslatta. Mikor látta, hogy azok ketten nem kezdenek el megint vitázni, Remus-ra vigyorgott, ám a fiú egész mással volt elfoglalva.
Remus Marlene – nel meghitten beszélgetett a klubhelyiség egyik sötétebb sarkában, csak a vak nem láthatta, hogy valami elkezdődött kettőjük között. A boszorkány keze a fotel szélén nyugodott, amin Lupin néha lopva végigsimított. Holdsápot most nem érdekelte barátai nagyhangú viccelődése, elszántan kereste a szavakat, és a bátorságát, hogy a téli szünet alatt randira hívja a barna hajú lányt, aki szinte véletlenül hozzáérintette térdét Remus lábához.
Peter a fotelben hortyogott, mert a sok whisky, amit magába döntött, kíméletlenül kiütötte. A nagy ricsaj sem robbantotta ki parókás álmaiból.
Lily megvonta a vállát, és amikor érezte, hogy Potter nem köt bele, lassan lesétált a lépcsőn. A fiúk felé pillantott még egyszer, aztán csatlakozott Mary-hez és a többi lányhoz. A hátán érezte még Potter pillantását. De nem fordult meg.
James elmélyülten kezdett el beszélgetni Siriusszal, szinte összebújtak egy üresnek látszó pergamendarab felett, és Ágas lázasan, sokszor meg – megállva bökdöste varázspálcájával azt. Többször Evans felé pillantott, szinte szórakozottan ellenőrizte, hogy mit művel a lány.
- Nem bírsz magaddal? Ezt pont most kell? – morogta Sirius már kissé becsípve, és ő is a pergamenre meredt. Hirtelen egy teljesen kiütött lány omlott a karjaiba, de a fiú ezzel sem törődött, James bűbájait figyelte, melyek egyelőre hatástalanok voltak.
Lily közben nevetgélve beszélgetett a többiekkel, sőt, táncolni kezdtek, valami új londoni banda ritmikus rockzenéje ment a rádióban. Lily különböző figurákat mutatott, aztán a lányok utánozni kezdték… zihálva ugráltak, kipirultan és önfeledten…
James halkan felkiáltott, mikor siker koronázta az egyik bűbáját, és az üres pergamenen kirajzolódott a Griffendél – ház összes helyisége, rajta apró kis pontok mozogtak, és mindegyik mellett egy név szerepelt.
- Ez óriási, Tapmancs! Ha rajta lesz egész Roxfort, akkor soha nem kell aggódni, hogy a macskamániás Frics elkaphat minket. – kacsintott barátjára. – Gyerünk, mutasd, amiről bűbájtanon beszéltél!
Sirius csuklott egyet, majd Ágas mellé húzódott.
- Ez óriási! Szóval, el is kell tűntetni, hogy más ne láthassa a térképet. – suttogta, pálcáját a pergamenhez közelítve. – Olvastam erről, de meg kell néznem a pontos varázsigét.
Lily úgy egy fél óra múlva átsétált a fiúk mellé, mert ott voltak az italok. Lassan kortyolgatta a whisky-t, amit már nem is talált olyan pocséknak, amikor felfigyelt Potter szavaira.
James mikor látta, hogy Lily közelít feléjük, gyorsan megbökte Siriust, hogy tekerje össze a pergament, és rejtse a talárja alá.
- Igen, mámorító érzés volt végre orrba gyűrni azt a pincebogarat. – ez volt az első gondolat, ami az eszébe jutott Ágasnak, hogy mondjon valamit, hiszen feltétezte Evans - ról, hogy nem véletlen sertepertél körülöttük.
Lily letette a poharát és összefűzte a mellkasa előtt a kezét. Megköszörülte a torkát.
- Hé, Potter… nem azért, de… szerintem azzal kérkedni, hogy beverted más orrát, nem túl szimpatikus dolog. – nézett a fiú szemébe. Nem volt ellenséges. Csupán gyűlölte, hogy így beszélnek Perselus-ról.
Sirius nagyot sóhajtott, és rángatni kezdte James karját.
- Hagyd már, ne kezdjük újra. – könyörögte. – Szerelemben és háborúban mindent szabad. – dünnyögte Lily felé legyintve, mert Alicia közben rácsimpaszkodott, kishíjján feldöntötték a mellettük lévő fotelt.
- Valóban, mint ahogy az sem túl megnyerő, ha sötét átkokkal bombázzák az embert egy kviddicsmeccs alatt. – nézegette a körmeit James – Egyébként is a görbe orrú kezdte, én csak védekeztem.
Lily kimérten biccentett, majd gúnyosan elmosolyodott.
- Vagy úgy… szóval szerelemben és háborúban minden megengedett… na és szerelmes vagy Pitonba? – kérdezte Lily lágyan, szinte anyáskodóan. – Akarsz róla beszélni, James? Kisfiam… - gügyögte, majd végigsimított a fiú haján gúnyos vigyorral az ajkán. – Mert ez sehogysem lehet háború… olyan egyenlőtlen a küzdelem… ó jaj… - csücsörített Lily. – Kikezdeni a nagyfiúkkal… meg a sokkal zseniálisabbakkal, mint Te… ejnye…
James félre csapta Lily kezét, és dühében elvörösödött. Rémülten vette észre, hogy egyre jobban kezdi megvetni, és gyűlölni Lily Evans - t, aki pedig elsős kora óta tetszett neki, csak képtelen volt szavakba önteni az érzéseit.
- Jobban tennéd, ha elhallgatnál, és elhúznál mellőlem. – suttogta, de remegett az indulattól.
Lily éles kacaja végigszántott a helyiségen.
- Na, mi az, Potter? A másság nem szégyen! Ha ellenállhatatlan vágyat érzel Pipogyusz farka iránt, szólhatok pár jó szót az érdekedben! Bár azt hiszem, ő a nőket kedveli… - mutatott végig magán Lily.
James felugrott, és lány felé lépett.
- A farkáról tényleg Te többet tudsz, hiszen a hírek szerint többet járt a szádban, mint a fogkeféd!
Lily lélegzete bennakadt a mondatra.
- Hogy mondtad? – kérdezte halkan, s James elé lépett közvetlenül. A fiú kicsit magasabb volt nála, de nem sokkal. Lily merészen a szemébe nézett. Pillái megrezdültek. – Hogy mersz ilyet mondani nekem James Potter?
- Most mit vártál? Ide jössz hozzánk, pedig senki nem hívott, és neki állsz provokálni. – csattant fel Ágas, keze a zsebébe mélyedt, mert attól tartott, hogy ellöki a boszorkát – Lassan mindennapos beszédtéma Roxfortba, hogy a mardekárosok ribanca lettél.
Lily arca olyan vörös lett, mint a haja. Nyelt egyet.
- Gusztustalan féreg vagy. – suttogta. – Nem vagyok senkinek a kapcája. Hogy gondolod ezt? Te nem tudod, mi az a szerelem, Potter? Mi vagy Te? Egy kaktusz?! Az érzelmi szinted nem ér fel addig, hogy szeretni valakit? Szívből és örökre? – kérdezte Lily, szeme csillogott, keze kissé remegett. Gyönyörű volt ebben a pillanatban. Nem sokan hallhatták mondataikat, talán csak Sirius, aki lesöpörte magáról Alicia-t, s most élénken, szinte kijózanodva kapkodta tekintetét James és Lily között. Nem erre célzott, mikor a szerelmet és háborút említette.
- Ezt talán nem kéne. – bökte oldalba James-t. Megértette barátja érzéseit, de hiába próbálta rábeszélni, hogy másképp viselkedjen.
A lányok még nagyban táncoltak. Mary-nek azonban feltűnt, hogy Lily és James milyen közel állnak egymáshoz.
- Mit tudsz Te az én érzelmeimről? – válaszolt halkan James, és mereven nézett Evans – ra. – Érdekelt is téged valaha?
Lily összehúzta a szemeit, majd szó nélkül megfordult és átvágva a lányok táncoló, pörgő tömegén, felsietett a lépcsőn. A közepénél járhatott, amikor meghallotta ismét James hangját.
- Tudod, a legjobban azt bánom, hogy a halálmadár nem törte ki a nyakát, mikor belecsapódott a földbe! – kiáltotta utána Ágas.
Lily egy pillanat alatt megperdült és villant a pálca.
- Aquamenti!! – kiáltotta, s James arcába zúdult a víz. – Kimosom én a mocskos szádat, ha kell, Potter! A Niagarát eresztem Rád, ha nem szállsz le rólam és Pitonról!!!
Sirius lazán hátralépett, de még így is jutott a vízből az ő arcára is, a biztonság kedvéért varázspálcáját a kezében tartotta, készült a kitörő viharra, bár egyáltalán nem örült neki.
James a szemüvegére bökött a pálcájával.
- Leperex! – majd mikor újra látott a boszorkányra szegezte – Relaxo! – az égető szikrák, szikrázva vették célba a lányt.
Lily leguggolt és próbálta kivédeni a rontást, de a haja kissé megpörkölődött. Aztán felpattant és a lépcső korlátján leszánkázott középre. Mostanra a hangulat megdermedt. A táncolók félrehúzódtak, Mary elsápadt.
- Lily! Mi a fenét művelsz?!! Menj fel és… hagyd Pottert!!
Lily nyelt egyet.
- A francokat hagyom. Hagytam eddig. De majdnem megölte!! – szórt villámokat Lily csodazöld szeme. Szinte szikrázott.
- Én?? Kit öltem meg én? – ordított most már James is. – Neked elment az eszed!! Összekeversz az új társaiddal, Evans!
- Tudod Te nagyon jól, kit!! Te aljas szemét! – üvöltött fel Lily, cseppet sem nőiesen. – Expelliarmus! – küldte James felé, aki azonban hárította a boszorka lefegyverző bűbáját, és leengedte a pálcáját. Már bánta, hogy az előbb megátkozta Lilyt.
- Lily, legyen eszed. – próbálta Sirius csitítani a lányt. Odarohant hozzá, és átfogta a karjait. – Ne balhézzunk az utolsó este, kérlek! – összeráncolt homlokkal nézett előbb Ágasra, majd Lily dühödt tekintetébe fúrta a szemeit.
- Hagyj! – sikította Lily s kitépte karját Sirius kezéből. – Ez a mi meccsünk Potterrel!! Úgysem tartozom már ide, nem? Cikeszagyú! Hát most tehetsz róla, hogy kirúgjanak a Roxfortból engem! Állj ki velem! Nem mersz?! – nézett gúnyosan James szemébe, aki közömbösen tekintett vissza rá:
- Eddig sem bújtam el, de nem akarok egy boszorkány ellen küzdeni, nem lenne tisztességes.
Lily gúnyosan elnevette magát.
- Nem vagyok én lány a Te szemedben, kviddics-görény. Ha tisztelnél, nem piszkáltál volna eddig sem. Vagy netán tévedek?! Gyáva féreg! – pálcája megvillant, ám ekkor James már résen volt
- Tergum! - előbb sikerült kimondania egy hátravető átkot, amitől Lily hátratántorodott. Váratlanul érte James pálcájának villanása. A lépcsőkorlátba verte a hátát. Alaposan. Felszisszent, majd megkapaszkodott a korlátba és visszalőtt. Hátába belenyillalt a fájdalom, sőt, úgy érezte, a tüdeje összeszorul…
Mary felsikított.
- Ne, James, ne!! Ne bántsd Lily-t!
- Mary-nek most igaza van, James. – kiáltott a fiú felé Sirius. – Mind bajba kerülünk a végén, hagyjátok abba! – Sirius pont Ágas és Lily között állt félúton, ám végül jobbnak látta, ha oldalra lép kissé.
- Ő esett nekem, mint valami őrült tündérmanó! – üvöltött James Siriusra – Egyelőre csak védem magam, mert ha támadnék, akkor...
- Úgy? Csak védekezel? Persze, mert csak a pofád nagy, Potter!! – kiáltott rá Lily. – Mindig is pocsék mágus voltál! Petrificus totalus!!
James félreugrott, mire Lily elvétett lövése a falba csapódott.
- Fejezd már be az ámokfutásodat! – engedte le a pálcáját James – Piton nem főzte meg a mai adag nyugtató löttyödet? Vagy problémátok van, akarsz beszélni róla? – vigyorgott Ágas a vörös boszorka arcába.
- Nem használok feketemágiát!! – zihált Lily. – De ellened, Potter, addig éljek, bármikor bevetek bármit! – sziszegte. – Levicorpus!!
James felkiáltott, ahogy az átok a magasba rántotta a lábánál fogva, aztán fejjel lefelé lógott, magatehetetlenül. A fiatal varázsló tudta, ha innen lekerül, nincs tovább pardon, és bocsánat. Pontot tesz az ügy végére.
Lily szeme megvillant és elégedetten nézte, ahogy James felszáll a levegőbe.
- Meséljek Neked a feketemágiáról, Potter? Azt sem tudod, mi az! Honnan is tudnád… még mindig anyatejen élsz! Te puhapöcs!
Sirius a szemét forgatta, egyre idegesebb lett, legszívesebben ott hagyta volna az egész bandát, mégis egy pálcamozdulattal semlegesítette Lily átkát, és leroskadt James mellé a fotelbe.
- Kösz Tapmancs! – huppant a földre James, és azonnal Lilyre szegezte a pálcát – Te akartad Evans! Innentől kezdve eltűnt a lovagiasság. Dolorcado!
Lily felkiáltott, mert az átok a mellkasába vágódott. A lépcsőre zuhant. Bal karja nagyot reccsent. Lily zihálva tápászkodott fel. De már jött is a következő átok.
- Ki a puhapöcs, Evans? – indult meg a lány felé haragosan James, szórta rá az újabb rontást, nem számított neki most már semmi. Bántani akarta a boszorkát, olyan fájdalmat okozni, mint amit ő neki. Lily-nek ezúttal sikerült kitérnie előle. Meglendítette a pálcáját és kilőtt vagy három átkot James-re. Zihálva nyögött fel, mert a karjába beleharapott a fájdalom. Ágas kettőt védett, de a harmadik könyörtelenül betalált a combjába, amitől kicsúszott a lába alól a talaj, és a padlóra zuhant. Mintha összezúzták volna az izmait, úgy égett a testrésze James-nek. Nem kiáltott fel, csak sziszegve tapogatta a lábát, de keze egy percre sem eresztette el a pálcáját. Amíg a fiú a földön fetrengett, Lily gyorsan felkelt. Bal karja fájdalmasan lüktetett. Meg is duzzadt, egyik ujja véres volt.
- Az olyanokra, mint Te, csakis sötét mágiát kellene használni! Hogy még az írmagotok is elpusztuljon!! – tombolt Lily. – Ócska fattyú!
- Te kiszolgált ribanc! – süvöltött James – Feketemágia kell neked?? Akkor itt van pincebogár barátod ajándéka. Sectumpsepra!
Lily felsikoltott. Az arcához kapott. A homlokán és az állán mély vágás jelent meg, s vérezni kezdett mindegyik. Odakapott, elkente arcán a vért… reszketve állt, majd James-re emelte a pálcáját.
Potter lassan felállt és némán nézte a vérző lányt, a harag még mindig tajtékzott benne, nem mérlegelte tettének következményeit.
- Na, hogy tetszik a sötét énem, Evans? De tudod mit, már nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam. Sose kellettél nekem, ez is az egyik agybajod következménye, hogy folyamatosan ezt híresztelted mindenkinek.
- Ha nem tetszettem, minek jöttél könyörögni nyáron, hogy járjak Veled? Minek?! – üvöltötte Lily könnyes szemekkel, mert most már több sebből is vérzett.
- Elhitted, hogy azért voltam ott? – röhögött James, miközben ingébe törölte vérző orrát. A közelben álló barátai tudták, hogy mennyire hamisan cseng a jókedv benne – Azért mentem oda, hogy bebizonyosodjak arról, hogy valóban összefeküdtél – e Pipogyusszal. Mivel arról szólt a fáma, hogy több halálfalót is a kegyeidbe fogadtál.
Lily tekintete elborult.
- Nem kefélek halálfalókkal!! Neked meg még farkad sincs!!! Rohadt szemét! Állandóan az én bugyimban akarsz turkálni! Minek kellek Neked, ha kurvának tartasz?!!
- Te Evans, még arra sem kellenél, hogy a farkamat fogjad, mikor húgyozok! – köpött a boszorkány lába elé James.
Lily akkora átkot lőtt ki felé, hogy süvítése megrengette a tornyot.
James röhögve, vicsorítva hárította a lány próbálkozását, majd farkasszemet néztek egymással. Remegő dühvel, véresen, tombolva.
Sirius vöröslő fejjel hallgatta az elfajult párbeszédet, többször közbe akarta lépni, de tisztában volt vele, hogy James képtelen leállni, ha folyamatosan kapja az utánpótlást provokációból. Intett néhány srácnak, és megindult Lily felé.
- Evans, most már tényleg elég volt. – szólt rá a lányra komolyan. – Inkább a karoddal kellene foglalkozni, hadd nézzem meg. – óvatosan érintette meg a feldagadt kart.
Lily ellökte a fiút.
- Ne nyúlj hozzám! – sikította, de a többi Griffendéles fiú lefogta s elvették tőle a pálcáját. Lily lihegve, kócos hajjal, véres arccal rúgkapált. – Engedjetek máááár!!
- James, a legjobb lenne, ha Te is ideadnád a pálcádat. – figyelmeztette Sirius Ágast, miután elengedte Lily-t. Nem hitte, hogy a fiú ezek után is használná, de jobb a békesség.
- Tessék Sirius. – adta át a pálcáját James a barátjának, majd hátrakotorta a homlokába lógó kócos, kissé véres, izzadt haját. – Gondolom egy percig sem hitted, hogy egy fegyvertelen ellen használnám. Elegem van Evans – ből, végeztem vele örökre. A legjobb lenne, ha eltakarodna innen.
Potter elindult a hálókörletük felé.
Lily a fiúk kezei között fújtatott. Remegett és kapálózott. Most, hogy mindkettejük pálcáját elvették tőlük, a lány dühe mit sem csillapodott. Erősen tökönrúgta az őt lefogó fiúk egyikét, majd kirángatta vérző, rettenetesen fájó karját a másik fiú kezéből és James felé ugrott.
- Nehogy azt hidd, hogy ide akarok tartozni. Ilyen seggfejek közé, akik rosszabbak, mint a halálfalók!!! – sziszegte remegő ajkakkal és a falnak nyomta a fiút, majd beletépett a hajába és a nyakát kezdte fojtogatni. – Alattomos bitang vagy! Hátbatámadsz mindenkit!! Elegem van belőled!! – nyögte Lily Evans. Teljes súlyával a fiúhoz nyomult. Lihegtek mindketten. Arcuk szinte csak centikre volt a másikétól… mindkettejüké véres volt. Lily bal keze már teljesen felpuffadt, iszonyúan fájt. Biztos volt benne, hogy eltört az alkarja. Épp ezért csak fél kézzel tudta fojtogatni a fiút, aki amúgy is sokkal erősebb volt nála.
James megragadta a torkát szorongató kezet, és határozottan lefejtette onnan a lány ujjait, majd szorosan Lily testének szorította a karját.
- Én támadok hátba? – suttogta halkan Evans fülébe, olyan közel volt hozzá, hogy lehelete perzselte a lány bőrét – Én? Biztos vagy te ebben? Ki használ feketemágiát? Ki keveri a mérgeit a pince mélyén? Ki ült a Majompofa mellett? Talán már a billogot is viseli a testén.
Lily nyögve próbált szabadulni. James erősen szorította a kezét. Szinte összetörte az ujjait. A könny és a vér maszatossá tette szép arcát. Csak a szeme világított. Érezte Potter lélegzetét. Behunyta a szemét a szavai hallatán.
- Nem… nem visel… semmit… nem tudsz Te semmit! – zihálta. – Engedj! – próbált szabadulni onnan, ahová ő maga vitte bele saját magát. Kinyitotta a szemét és egyenesen James Potter kék szemeibe nézett. Most olyan közel voltak egymáshoz, mint még soha.
Ágas mereven pillantott a boszorka indulattól háborgó szemébe.
- Teljesen elvette az eszed valami, amit nem tudok megmagyarázni. Nem vagy képes arra, hogy reálisan gondolkodj és cselekedj, Evans. Te gyűlölted ezeket a dolgokat, és megvetetted azokat, akik élnek vele.
Lily-nek egyre nagyobb fájdalmai voltak. A karja borzalmasan lüktetett.
- Mégis miféle dolgokra gondolsz?! – sziszegte Potter arcába.
- Hogy mire gondolok? Nem kell messzire mennem, saját szemeddel láthattad, hogy mit műveltek a kviddics meccs alatt.
Lily felnevetett rekedten. Bár a derűnek nyoma sem volt pillantásában.
- Kviddics-meccs! Na persze… Te meg a kis kviddics-univerzumod. Totál beszűkült vagy, Potter. – zihálta Lily. – Engedj már!
- Itt most nem arról van szó, hogy ez csak egy mérkőzés volt. Hát nem érted? – engedte el a lányt, s mutatóujja véletlenül végigsimított a lány csupasz felsőkarján – Ha ilyen erős átkokat vetnek be egy ostoba kupa miatt, akkor mire képesek kint, a való világban? Ők embereket kínoznak és ölnek meg csupán azért, mert nem tiszta a vérük vagy mert, mint mi, vérárulók. A szüleim mesélhetnének, hogy mit művelnek Pipogyusz barátai.
Lily remegve állt, véresen, könnyes arccal, zilált hajjal.
- Perselus. Nem. Gonosz. – szűrte a fogai között. – Ő nem öl embereket!! – kiáltott fel. – Felfogtad, mivel vádolod?! Láttad már gyilkolni!? Nem! Mert ő nem olyan, mint azok!! És én minden erőmmel azon leszek, hogy ne is legyen!
- Persze! Ő nem! Ő kivétel! – gunyoroskodott Ágas – Ha ezt teszi az emberrel a szerelem, akkor én innentől nem kérek belőle.
Lily felemelte a bal karját és fájdalmasan megtapogatta.
- Nocsak, Potter, van szíved?! Mert ami nincs, abba nem tud beköltözni a szerelem. – jegyezte meg Lily rekedten és zihálva leült a klubhelyiség szőnyegére.
- Igen, Lily, van szívem, és szerelmes is voltam. – fordult vissza a boszorkány felé James, szemében most már csak tompa fájdalom volt kiolvasható – Eddig a pillanatig szerettem egy lányt, aki folyamatosan félre értett engem. Keserű lesz az ébredésed, és nem biztos, hogy addigra lesz még melletted egyetlen egy barát is.
Lily könnyei eleredtek. Összecsapott benne minden. A fájdalom, fizikai, lelki, az, hogy ennyire kifakadt, szégyellte magát. És gyűlölte James Potter-t, jobban, mint valaha.
- Gondolj, amit akarsz… de ilyen barátra nekem sosem volt szükségem. – szólalt meg halkan, sírós hangon és karjára hajtotta a fejét.
James Potter nem fordult vissza, hanem sántikálva felhúzta magát a lépcsőn, és eltűnt a háló ajtó mögött.
Sirius a szájára tapasztotta a kezét, úgy figyelte ezt a küzdelmet, még levegőt venni is elfelejtett. A többiek nem hallották őket, és mikor látták, hogy nem lesz több műsor, lassan elindultak a hálók felé. Sirius James utolsó mondatain halkan felszisszent, és egy pillanatra behunyta a szemét.
- Legalább kimondtad. – suttogta maga elé, majd felállt, és Lily elé lépett. – Megengeded, hogy helyre rakjam a karod? Semmi trükk, esküszöm! – mondta komolyan, kezét a szívére tette.
Lily feltápászkodott a földről és megtörölte a szemét. Csak egy aprót biccentett.
Sirius bólintott, és egy pálcamozdulattal összeforrasztotta a törött csontot.
- Kösz. – morogta a lány és már indult volna, ám Sirius hirtelen megszólalt.
- Ülj csak le egy kicsit. – ellentmondást nem tűrően fogta két kezébe Lily arcát, és lehúzta maga mellé a lányt a kanapéra. – Felfogtad végre, hogy mi az ábra? – kérdezte suttogva.
Lily, bár a karja már nem sajgott, csak egy kicsit, a többi sérülése bőven okozott neki fájdalmat. Leült fáradtan és kimerülten pislantott Siriusra.
- Az, hogy szerelmes vagy belém? – kérdezte sután, majd megtörölte a homlokát, amitől a seb újra vérezni kezdett.
Sirius meghökkent, nagyokat pislogott Lily-re.
- Én? – elvigyorodott. – Nem mondom, az egyik legjobb csaj vagy a suliban, de meg sem fordult a fejemben. Sejtheted, hogy miért. Narcissa-nak magyarázatot kellett adnom valamire...füllentés volt. – kacsintott a lányra, és megvonta a vállát. – Bocs. – A hangulat kezdett felengedni.
Lily értetlenül nézett Sirius-ra.
- Akkor meg…? Miféle ábrát kellene megint értenem?! Folyton rébuszokban beszéltek! Mondd már, Sirius, mert meghalok a fáradtságtól. – sóhajtott fel Lily és egy zsebkendőt szorított a vérző homlokához.
- Többször próbáltam már Neked elmagyarázni, de mindig elborított a vörös köd. – mosolygott Sirius Lily-re. – De most már mindegy, elmondta Ő maga, ha nem is a legjobb körülmények között.
Lily megköszörülte a torkát.
- Potter-nek egy szava sem érdekel. És senkinek sincs hozzá köze, kivel járok. Mintha csak a Ti tulajdonotok lennék! – rázta a fejét Lily. – Sirius… - nézett rá könyörgően.
Sirius hátradőlt, és megrázta a fejét.
- Valóban, semmi közöm hozzá, hogy kivel jársz. – válaszolta halkan. – Nem is ebbe próbáltam beavatkozni. Csak azt láttam, hogy James-szel állandóan elbeszéltek egymás mellett, és attól tartottam, hogy főleg ez az oka a veszekedéseknek.
Lily is hátradőlt. Szemét a plafonra emelte. Percekig némán ültek.
- Köszönöm, Sirius. De az érzéseim nem változtak. Ez már lejátszott meccs. Ennyi volt. – vonta meg a vállát.
- Ahogy gondolod, Lily. – Sirius a lányra pillantott, és megfogta a kezét. – Kellemes Ünnepeket! – bólintott felé, majd felállt és bement a hálóba.
Lily egyedül maradt a klubhelyiségben.
- Neked is… - szólt Sirius után, bár nem volt benne biztos, hogy a fiú is hallotta. Aztán felkelt és feltámolygott a szobájába. A forró tus sem enyhített sokat a fájdalmain. Másnap reggel szörnyű, kék-zöld foltokkal a nyakán, a kézfején és a ronda, mély vágásokkal az arcán indult el a Roxfort Expressz felé… a hátát is alig tudta kiegyenesíteni, úgy baktatott, kissé összegörnyedve, a nagy csomagokkal. Barátnői nem is merték szóba hozni az este történteket.
Miközben Lily valóságos élet-halál harcot vívott James Potterrel a Griffendél klubhelyiségében, Piton távol tartotta magát a Mardekárosok ugyancsak zajos - ám cseppet sem durva - évzáró bulijától. Visszavonult a laborba. A keskeny, kemény ágyon elheveredve egy olyan könyvben mélyedt el, amit évszázadok óta senki még csak kinyitni sem tudott. A fiú az Őrzők talárját viselte, a Halál mantráját mormolta, mire a könyv felfedte titkait a "beavatott" előtt. A fiatal feketemágus magába szívta a Tudást. Tökéletesen megfeledkezett Flint szemrehányásaitól, amit a kviddics meccsen szerzett pontok levonása miatt kapott a Mardekár, Dumbledore szigorú tekintetéről, a Roxfortról, a Sötét Jegyről - még Lily Evansről is. (hajjaj… ez a Lily nagyon béndzsa egy barátnő…-B)
Ezen az éjszakán semmi más nem létezett, csak Ő és a Mágia. Titkok, amelyeket csak a mágusok legkiválóbbjai sajátíthattak el - általában olyan életkorban, amikor már elég bölcsek ahhoz, hogy sohase alkalmazzák ezeket a rejtett tanokat. A fiatal halálfaló azonban gúnyosan vigyorogva gondolt arra, hogy ez a mágia legyőzhetetlenné teszi. Nem állhat az útjába többé az ostoba Potter. Előbb tudni fogja, mit szándékozik tenni, mint ahogy a mafla kölyök végiggondolná, milyen átkot szórjon rá. Képes lesz szavak nélkül varázsolni, leomlanak előtte a tér és az idő korlátai. Akár halhatatlanná is válhat, ha úgy tartja kedve. Képes lesz kivédeni mindent. Hamarosan pálcára sem lesz szüksége...
Piton egész éjjel olvasott, kipróbálta a csuklómozdulatokat, elmormolta a varázsigéket, néhány megjegyzést tett a könyv margójára. Csak hajnal felé aludt el, amikor a többiek már készülődni kezdtek. Akkor ébredt fel, amikor meghallotta, hogy néhányan nehéz utazóládákat húznak maguk után a folyosón. Gyorsan kipattant az ágyból, megmosakodott, megszabadult az állán kiserkent piheszőrtől, ami még nagyon messze volt attól, hogy szakállnak lehessen nevezni. Neki nem volt sok gondja a csomagolásra. Csak a laborba ment be, magához vette az éppen elkészült főzeteit és néhány tégelyt. Az utolsó thestral-fogat már éppen elindult az állomásra. Piton menet közben ugrott fel két megszeppent, ötödéves Hollóhátas lány közé.
Ahogy begördült a fogat az állomásra, azonnal észrevette Lily-t, amint nehéz csomagjait vonszolja. Piton elébe sietett.
- Segíthetek, kisasszony? - nyúlt a nagy láda felé.
Lily valahogy próbálta elkerülni Pitont, bár tegnap még boldog várakozással tekintett a vonatút elé, amikor ismét kettesben lehetnek, jobb esetben, de a párbaj óta nem akart a szeme elé kerülni… bár maga sem tudta, hogy kívánja elkerülni a fiút, akivel jár… most összerezzent a hangjára és köhintett egyet.
- Köszi… - motyogta, majd próbált nem Pitonra nézni, de ez kevéssé sikerült. Félig rásandított. Magában fohászkodva, hogy ne vegyen észre semmit… hiú ábránd volt.
Ekkor Piton meglátta Lily arcán a mély vágásokat.
- Ki tette ezt veled? - kérdezte dühösen, miközben önkéntelenül a pálcája után nyúlt.
- Ööh… senki... csak… Párbajoztunk este. Potterrel. – mondta zavartan. Reggelre, higgadt fejjel a pokolba kívánta magát, amiért provokatív kis dög volt este. De többet ivott a kelletténél.
- Párbajoztál?! Az a mocskos disznó ki mert állni ellened? Egyedül? Rám csak akkor mer támadni, ha négyen vannak egy ellen... Megölöm!
Lily megfogta Piton kezét.
- Hagyd, Pers. Dehogy ölöd meg… én is hülye voltam. Hidd el, megkapta tőlem a magáét. Inkább szálljunk fel! – próbált mosolyogni, de állán a seb húzódott, így ez inkább csak vicsornak hatott.
Piton belátta, hogy Lilynek igaza van. Sem az idő, sem a hely nem volt alkalmas arra, hogy kivégezze James Pottert. Gyorsan feldobálta a vonatra Lily csomagjait, felsegítette a lányt a vonatra. Üres fülke se közel, se távol nem volt, de Pitont ez most a legkevésbé sem érdekelte. Villámló tekintettel rontott be a következő fülkébe, előrántotta a pálcáját és kizavart egy csapat harmadéves Hugrabugost, akik tüstént árulkodni indultak a prefektusukhoz.
Lily lehajtott fejjel ácsorgott, el akarta kerülni a csodálkozó pillantásokat. Ő is tisztában volt vele, hogy borzalmasan néz ki. Sajnos reggel elkövette azt a hibát, hogy belenézett a tükörbe…miután a Hugrabugosok morogva robogtak el előtte, beoldalazott a fülkébe…
- Jól kizavartad őket. – húzta be az ajtót Lily, majd Pitonra nézett. – Tudom, szörnyen ronda vagyok. – nyelt egyet.
- Persze, hogy kizavartam őket! Biztos vagyok benne, hogy nem mutattad meg Madam Pomfrey-nek a sérülésedet. Vérzik az arcod... - nyújtott át egy tiszta zsebkendőt Piton a lánynak.
Lily átvette és a sebre illesztette óvatosan. Felszisszent, letörölte a vért.
- Öh… nem volt rá… idő, hogy megmutassam bárkinek. Gondoltam, majd beheged… de elég fura, hogy még mindig vérzik. – nézett a véres zsebkendőre.
Piton közelebb húzódott, végighúzta az ujját a vágott seb mellett.
A lány hagyta, hogy a fiú megvizsgálja, bár fel-felssziszent, pedig Piton nagyon óvatosan ért hozzá.
- Lily! Ez egy sötét átok nyoma! Sectumsempra, ha nem tévedek. Az egyik legsúlyosabb átok, könnyen vérmérgezést kaphatsz...
Lily szíve hevesebben kezdett dobogni.
- Vérmérgezést?! Merlinre… - nyögte. – De hát… sötét átok? Szemét Potter… meg akart ölni?! Azt mondta, ez a Te átkod… - Lily szédülni kezdett kissé, valami kapaszkodó után kapott, hogy el ne essen.
- Nyugodj meg! - fogta le a lány kezét Piton. - El tudom tüntetni. Amikor kifejlesztek egy rontást, kifejlesztem a hárítását és az ellenátkot is... Ez evidens, nem? Persze, aki ész nélkül szórja a társaira... Fogalmam sincs, Potter honnan ismeri ezt az átkot... - kutatott az emlékezetében Piton. Ő csak egyetlen alkalommal használta, akkor is nonverbálisan. Tavasszal, amikor az idióta James a gatyájára áhítozott. Piton ezt az átkot csak a bájitaltan könyvének margójára jegyezte fel... Aztán vállat vont. Biztos volt egy pillanat, amikor a cikeszagyú meglátta. És kipróbálta Lilyn, anélkül, hogy tisztában lett volna a következményeivel... Jellemző. Ostoba bunkó. Egy okkal több, amiért a végén megölöm... Miközben ezen morfondírozott, Piton előszedett néhány fiolát, tégelyt, szárított növényt, amit magával hozott. Mire a büfés boszorkány megérkezett, a fülke már nem sokban különbözött a bájitaltan-szertártól. - Kérsz valamit?
Lily még mindig sápadtan ült az ülésen, szinte meg sem hallotta Piton kérdését, maga elé meredt. Nem tudta felfogni ( pedig már a párbajnál is közölte vele James :D – L), hogy James Potter sötét átkot szórt rá, és bele is halhatna… ennyire gyűlöli őt… hogy fogja kibírni még ezt az évet és a következőt a Griffendélben… csak akkor eszmélt fel, amikor Piton átnyújtott neki valamit.
Piton vett egy csomag mindenízű drazsét, és csalhatatlan ösztönnel vette ki a kinin ízűt.
- Tessék. Ezt szopogasd! Rohadt keserű, de enyhíti a fájdalmat. Vedd le a felsődet. Meg akarom vizsgálni az összes sérülésedet. - A hangja most nagyon határozott volt.
Lily bekapta a kinines drazsét és azonnal elhúzta a száját.
- Áááh… fúj… ez iszonyú… - lehelte, de nem köpte ki. Aztán Pitonra nézett. – Hogy… vegyem le a… de itt? – nézett körül.
- Csak Te vagy itt és én. Kettőnk közül Te vagy a sebesült és én vagyok az egyetlen, aki rendbe tud hozni, mielőtt leszállunk - mondta szigorúan Piton. A szerelmes kamasznak most nyoma sem volt. Úgy nézett Lilyre, mint egy sebesült harcosra, akin kötelessége segíteni, pusztán annak okán, mert tud rajta segíteni.
Lily sóhajtva bólintott, majd levette a talárját, a pulóverét és az inget is. Melltartóban ült a kupéban, várakozva tekintett barátjára. Általában véve Piton komoly, sőt komor tekintetű fiú volt, de ilyen szigorúnak Lily még sosem látta.
- Bízom benned, Pers. – mondta halkan.
Piton elhúzta a száját, ahogy meglátta Lily hátán a zúzódásokat és a feldagadt karját.
- Először az arcodat hozom rendbe. Ez a legsúlyosabb... Eh... és még Te mondtad nekem, hogy hagyom magam provokálni! Ígérd meg, hogy nem szórsz több átkot Potterre, akkor sem, ha ötször ilyen tahó lesz a közvetkező félévben.
- Á, hülye voltam. Mondom. – rázta meg a fejét. – Nem érdekel Potter. Amilyen ocsmányságokat mondott nekem, többet nem akarom még látni sem. Miért nem kerültem én a Mardekárba… de Perselus, Te is ígérd meg, hogy nem csinálsz vele semmit! Nem átkozod meg! Sem most, sem a második félévben és… soha. – nyelt egyet Lily.
- Nem, én sem átkozom meg. Attól tartok, legközelebb főbenjáró átkot szórnék rá...
Lily elkomorodott. Pontosan ettől tartott. De nem akart az átkokra és Potterre gondolni, meg az ocsmány estére… magát is legalább annyira hibáztatta, ha nem jobban, mint James-t. Inkább hagyta, hogy Perselus segítsen rajta. Halványan el is mosolyodott, mert közel voltak egymáshoz… lágy csókot lehelt a fiú arcára.
Piton tudta, hogy nem hibázhat. Pálcáját a seb fölé illesztette, elkántálta az ellenátkot. Miután már több óra telt el a sérülés óta, cseppet sem volt könnyű dolga. Ám negyedóra múlva elállt a szivárgó vérzés és behegedt a seb. Piton ezután összeöntötte néhány fiola tartalmát, porított bele valami gyógynövényt, majd forró vizet öntött rá és átnyújtotta a lánynak.
- Boszorkányfű-kivonat, hogy ne maradjon heg az arcodon...
Lily átvette és nagy kortyokban megitta, majd Pitonra mosolygott. Már nem fájt egyik sérülése sem és a nagy részük el is tűnt.
- Köszi… - mondta halkan, édes mosollyal.
- Azért hegek nélkül jobban tetszel... - mosolyodott el most először a fiú, mióta felszálltak a vonatra. Lily keze után nyúlt. - Nagyon bátor vagy... és borzasztó önfejű.
- Dehogy. Csak egy ostoba liba. – húzta el a száját. – De ha tudnád, miket mondott az a szemét… hogy a halálfalók szajhája vagyok… - mondta Lily sápadtan és a fiúhoz bújt. Ránézett. Ajkával végigsimított az ajkán. – Én csak a Tiéd vagyok. (a Te szajhád:D-B) – mondta suttogva. – De Potter ezt úgysem fogja soha megérteni. Hogy mert leszajházni! – füstölgött Lily.
Piton hosszan csókolta Lilyt, közben a lány meztelen hátát simogatta.
Lily mosolyogva viszonozta a csókot, játszadoztak egymás ajkával… a fiú érintése a hátán őrületes volt. Aztán szétváltak.
- Folytatod? – kérdezte Lily nevetve, majd még egy rövid csókot adott a fiú ajkaira.
- Folytatom... khm... - Piton kissé hátrább húzódott. Mentás kivonattal bedörzsölte a zúzódásokat, közben a pálcájával körözött a sérülés fölött, ellánátkokat mormolva. A duzzanat egy óra múlva felszívódott.
Lily a hasán feküdt, a hosszú ülésen, és kis híján elszenderedett, ahogy Piton szakszerűen, kellemesen belemasszírozta a hátába a kenőcsöt.
- Ez annyira… jó… máskor is csinálhatod… - motyogta vigyorogva.
Piton ezután a lány karját vette kezelésbe. Végig Lily szemébe nézett, miközben kitapintotta a csontját.
- Nem érzékelek törést, de repedés lehet. Meg kellene röntgenezni. - A zúzódást innen is eltüntette. Ekkor gördült be a vonat az észak-angliai kisváros pályaudvarára.
- Persze, Sirius… helyretette még este. El volt törve. Ez biztos. Talán nem lett tökéletes a varázslata, de segített rajtam. – mondta Lily, aztán felkapta a fejét. – Már itt is vagyunk?! Le kell szállnunk, Pers! Gyere gyorsan! – már kelt volna fel, de a fiú hangja megállította.
- Nem szállhatsz le így! - figyelmeztette Piton Lilyt. Szanaszét volt hajigálva minden a fülkében, a lány is félmeztelen volt.
Lily visszaült.
- Ugyan… majd felkapom magamra a… áh… - legyintett. – Tényleg nem szállhatunk így le. – nézett körül. Mindenhol üvegcsék, véres zsebkendők, tégelyek voltak.
A vonat csak egyetlen percig állt, majd éles sípszó jelezte az indulását.
Lily Pitonra emelte csodálatos szemeit.
- Na, akkor… intézkedj, Te felcser! – vigyorgott. – Mi a következő lépés?
- Nyugalom. Minden rendben lesz. - Piton rögzítette Lily karját, majd segített neki felöltözni. Kényelmesen összecsomagolt mindent, majd a kezébe vett egy üres fiolát és bűvölni kezdte.
Lily egészen jól érezte már magát és megnyugodva nézte meg az arcát a tükörben. Nyoma sem volt az átkozott vágásoknak. Lilynek az jutott eszébe, talán Potter el akarta csúfítani őt? Bár Lily nem volt túl hiú, de a vágások esetleges nyoma azért megrémítette.
- Tökéletes munkát végeztél! Köszönöm, Pers! Már nem leszek én a sebhelyesarcú… még ha Potter ezt is akarta elérni. – nézett fel. – Mit csinálsz? – lepődött meg.
- Szükségünk van egy zsupszkulcsra, nem? Vagy gondoltad, hogy Londonig fogunk vonatkozni?
- Hát… akár Londonig is mehetnénk… jön visszafelé vonat… ez illegális művelet! Zsupszkulcsot bűvölni! – képedt el. Igaz, már nyáron megtanulták ezt a fiúval, ami hetedéves anyag volt, de nem gondolta, hogy valaha is használni fogja…- Először be kell jegyeztetni, édes. – mondta Lily rezignáltan.
- Hát, ez a zsupszkulcs nem lesz bejegyezve - csóválta meg a fejét Piton. - Eggyel több illegális varázslat, amiért az Azkabanba küldhetnek...
Lily felsóhajtott.
- Mondj még ilyeneket… - legyintette arcon a fiút. – Olyan hülye tudsz lenni, hogy legszívesebben lerángatnálak az ülésre és addig csókolnálak, amíg azt nem mondod, hogy soha többé nem viccelsz ilyenekkel! – vigyorgott Lily. – Vagy… verhetlek is… választhatsz…
Bár Piton csak mosolygott, belülről cseppet sem volt nyugodt. James Potter feketemágiát használt. A Roxfortban. Ahol még a fiatal halálfalók is visszafogták magukat.( a na a végén még kiderül, h hamvas kis bárányok ezek a cúnya rossz fijúkák :DD – L) Néhányan Slughorn professzor kedvéért, néhányan viszont csak Piton határozott utasítására. Ha ez Dumbledore fülébe jut... Piton tett róla, hogy így történjen. Kiment a folyosóra, pálcáját a bal alkarjához érintette. Hívott egy fekete baglyot a titkos kóddal. Ezek a baglyok kizárólag a halálfalóknak engedelmeskedtek. Piton gyorsan írt egy üzenetet és útjára bocsátotta a madarat. Nem sejthette, hogy nem Dumbledore lesz az egyetlen, akihez a figyelmeztetése eljut. A madár lábára ugyanis egy olyan különleges gyűrű volt rögzítve, ami másolatot készített minden üzenetről. A hír így Voldemorthoz is eljutott, még azelőtt, hogy Dumbledore olvasta volna. Piton megvárta, amíg elmúlik a lüktetés a karjában. Visszatért a fülkébe és magához ölelte Lily-t.
Lily Piton után nézett, amikor kiment, majd megvonta a vállát és rágcsálni kezdte a drazsékat. Úgy tűnt, ebben a csomagban csak jó ízeket kevertek… Lily még sosem talált ilyen csomagot.
- Különös… - forgatta. Arra gondolt, talán Piton bűvölte meg? Amikor a fiú visszatért, rámosolygott. – Merre jártál, dokim?
- Csak szívtam egy kis friss levegőt - hazudta Piton. Elmosolyodott. - Gyere, induljunk...
Lily még pár pillanatig nézte barátja arcát, aztán bólintott.
Piton Lily és a saját csomagjaival úgy nézett ki, mint egy felmálházott öszvér.
Megfogták a kis fiolát, ami egyenesen Lilyék háza elé repítette őket. Piton még a földetérés előtt átölelte Lily derekát és úgy tett, mintha bicikliznének a levegőben. Könnyedén, elegánsan értek talajt. Mr Evans éppen most tolatott ki a garázsból, hogy a pályaudvarra menjen kedvenc leánya (ennek Petúnia örülni fog:D -B) elé. Már azt hitte, elkésik, hiszen a vonat néhány perce megérkezett.
- Jó estét, Mr Evans! - lépett elé Piton.
Lily apja elképedve nézett végig rajtuk.
- No de… hogy… - aztán az égre nézett. – Nálatok sosem lehet tudni semmit! Ejj Ti! – mosolyodott el, aztán kezet fogott Pitonnal. – Jó estét, Perselus. Kislányom. – nézett Lily-re.
- Meghoztam a lányát - mosolygott Piton Lilyre. - Épen, egészségesen...
Lily kaján vigyorral kacsintott a fiúra, majd átölelte az apját.
- Helló apa! Állj vissza nyugodtan a garázsba.
Mr Evans vigyorogva bólintott, majd arcon csókolta kislányát és átvette a csomagjait Pitontól. Majdnem a fiú táskáját is… aztán megköszönte Pitonnak, hogy hazahozta Lily-t.
Miközben Mr Evans bevitte Lily csomagjait, Piton szembe fordult a lánnyal.
- Valamit... szeretnék megkérdezni, de nem könnyű...
Lily felhúzta a szemöldökét.
- Nem megyek hozzád! Ma már biztosan nem! Esetleg holnap? – vigyorgott, aztán elkomolyodott. – Na, Pers, megijesztesz. Mondd csak, bármit akarsz kérdezni.
- Gyávának tartasz, amiért nem akarok megverekedni érted Potterrel?
Lily összehúzta a szemeit, majd fejcsóválva elmosolyodott.
- Meghülyültél?! Inkább örülök! Sosem akartam és nem is fogom akarni, hogy bárki összeverekedjen értem vagy miattam! Ez ostoba mugli szokás! Akkor tartanálak gyávának, ha megtennéd. Erőfitogtatás lenne. Messze felette állsz a mágiában.
Piton felsóhajtott.
- Attól tartok, olyan átkot alkalmaznék rajta, amitől nem kel fel többé. Soha többé. - Piton érezte, hogy lüktetni kezd a karján a Sötét Jegy, ahogy a gyilkos indulatokkal fertőzött gondolatok beszivárognak a tudatába. Gyorsan lezárta az elméjét, mert egy pillanatra úgy érezte, hogy a Nagyúr közeledik...
Lily bólintott.
- Hát erről beszélek. Potter még velem sem tudott mit kezdeni. Pedig én csak a jó öreg rontásokat és bűbájokat vágtam hozzá. Mindegy, hagyjuk. Ez kiváló lecke volt nekem. Elkerülöm a balhét… és egyébként is… karácsony van! – csillogott a szeme és a fiúhoz simult.
- Akkor este várlak... - Piton megcsókolta Lilyt, majd megigazította a kabátját és elindult a Spinner's End felé.
Sirius csendben készülődött a buli utáni reggelen. Szórakozottan hajigálta ládájába a ruháit. Nem sokat aludt az éjjel, agya képtelen volt lecsillapodni, és órákig csak fészkelődött az ágyában. Aggasztotta James esti kirohanása, és a rá váró családi ünnepi borzalmak is. Álmosan pislantott a többiekre, miután becsukta a ládáját, és ráült.
James egyikükre sem nézve dobálta egymásra ruháit, és a könyveit a ládájába. Nem akart gondolkodni a tegnap estén, beszélni meg főleg nem akart róla, aminek minden percét megbánta már. Mikor végzett megragadta a ládáját és elindult kifelé a szobából.
Remus olvasgatva ült az ágya szélén, hiszen ő már tegnap délután összerámolta a tankönyveit, és a ruhaneműket. Fel- felpillantott a könyvből, és elgondolkodva figyelte Ágas barátjukat, aki egy halk jó reggelten kívül egy szót sem szólt hozzájuk.
Peter, aki az egész esti balhéból mit sem vett észre, és kitűnően durmolt éjjel, reggel korán kelt és megpróbálta az összes beszerzett parókát, szoknyát, ruhát beletömködni a bőröndbe. Nehezen ment neki. Nyögve erőlködött, lihegve csapkodta a bőrönd tetejét…
- Nem… értem, miért nem… fér bele…
- Peter, mintha dupla annyi cuccot vinnél haza, mint amennyit év elején idehoztál. – Sirius halványan elmosolyodott. – Mi a manót pakolsz annyit?
Peter elvörösödött.
- Ööö. Semmit. Semmit! Sok kö… könyvet viszek haza! Az apámnak! Ööö vagyis nem neki, hanem magamnak, mert ő mégiscsak vak… de szereti, ha felolvasok neki… öh. – magyarázott zavarosan.
Sirius furcsán végigmérte őt, de csak megvonta a vállát, és kilesett az ablakon.
- Kész vagytok? Megérkeztek a hintók! – megdörzsölte a homlokát, felvette meleg, fekete gyapjúkabátját, és elkezdte magával rángatni a ládát az ajtó felé.
James ekkor már a lépcsőn döngette lefelé a nehéz ládát, meg sem hallotta Siriust.
Remus Tapmancshoz fordult:
- Ez most valami más volt az este Sirius – mondta halkan és fejével James felé intett – mintha nem is önmaga lenne.
- Látom Holdsáp, látom. – súgta vissza barátjának Sirius. – Megpróbálok Ágassal minél hamarabb beszélni. Máskor olyan vehemens egy-egy balhé után. – pillantott Remus-ra a fiú a fejét csóválva. – Most nagyon csendes.
Lupin nagyot sóhajtott, majd ráemelte a pálcáját a ládájára:
- Locomotor! – és maga előtt kilebegtette a hálójukból.
Peter összehúzta magát a hintón, amennyire csak lehetett. Remélte, hogy a téma nem kerül elő újra. Inkább nem nézett egyikőjükre sem.
Mikor lecihelődtek a hintóról, Sirius kissé hátramaradt, és megállította James-t is. Ki akarta használni a rövidke utat a vonatig.
- Ágas, minden rendben? Őszintén... – látszott rajta, hogy nem tűrne kertelést. – Már aludtál, amikor én felmentem. Nem is vagy kíváncsi, hogy mit mondott Lily? – fejét oldalra hajtva fürkészte James arcát, ahogy az úton baktattak.
- Semmi nem érdekel vele kapcsolatban. – morogta Potter, és zsebre dugott kézzel baktatott a havas úton, ládája felfért a ládákat szállító szekérre, ami egyenesen a vonathoz vitte azokat.
- Ezek szerint komolyan mondtad, hogy egy csapásra megszűntek az érzéseid iránta. – Sirius idegesen rugdalt egy nagyobb követ magad előtt. – Ez a megoldás?
Ekkor James, olyan hirtelen torpant meg, hogy egy figyelmetlen elsős felgyalogolt a hátára, de Potter fel sem vette. Tapmancs felé fordult és ráordított:
- Mi más lenne a megoldás? Azzal a koszlott pincebogárral jár. Mit kéne tennem? Gyilkoljam le őket?
Sirius döbbenten kapta el James karját, a ládája a földre puffant.
- Nyugalom James Potter! – szólt rá hangosan. – Ne most ontsd ki magadból a feszültséget! A tegnapi nem volt elég?
- De bőven elég volt, és pont ezért nem kérek most sem Lily Evansból. – morogta Ágas – Kérlek, hanyagoljuk innentől a témát. Lily egy lezárt ügy.
- Igazad van. Nem kellett volna szóbahoznom. – helyeselt Sirius, s újra elindultak, a vonat már ott pöfögött előttük. – Talán jobb lesz, ha egész másra koncentrálunk. Mondjuk a karácsonyra. – mosolygott Ágasra. – Nekem ugyan egy rémálom, de nálatok nagyon szép lehet a családoddal. – Felkapaszkodtak a vonatra, Sirius Holdsápot és Peter-t kereste a nyakát nyújtogatva.
James elmosolyodott, mikor eszébe jutott a családja, szülei boldog arca, mikor karácsony reggelén izgatottan álltak a fa körül, hogy egy pillanatot se mulasszanak el abból, hogy egyetlen fiúk, mit szól a bőséges ajándékokhoz. A kócos, szemüveges mágus sietve mászott fel Tapmancs után, és már alig várta, hogy hazaérjen a finom süteményillatot árasztó házukba.
Néhány perc múlva rábukkantak a fülkére, ahová Remus és Peter már befészkelték magukat. Sirius kedvesen odébb lökött egy elsőst, aki az ajtónál állt.
- Bocs haver, ez a miénk. – betolta a csomagjait, és mielőtt ledobta magát az ülésre, Remusra pillantott, majd kicsit megrázta a fejét, azt üzenve, hogy a beszélgetés nem járt sikerrel. Esetleg a szünetben, ha összefutnak Holdsáppal, szóba hozhatják újra az eszement párbajt. Lupin már újra a könyvébe mélyedve ült az ablak melletti részen, de mikor a srácok beléptek érdeklődve biccentett Tapmancs felé. James Féregfark mellé huppant le, majd fejét az üléstámlának döntve lehunyta a szemét, és ismét teljesen bezárkózott. Peter az ablak melletti helyre nyomult, és előhúzott egy könyvet, mintha olvasna. Valójában élénken figyelt. Hátha barátai elejtenek valamit, amit felhasználhat arra, hogy bekerüljön a halálfalók közé… arra gondolt, karácsonykor jó volna újra találkoznia Lucius Malfoy-jal. Erre az ötletre megnyikkant kicsit.
- Kinek mi a terve az ünnepekre? – kérdezte aztán Sirius vidámabban, hogy megtörje a csendet. A vonat nagyot zökkenve megindult.
James ki sem nyitotta a szemét, úgy válaszolt:
- Csak a szokásos, szüleimmel leszek, majd utána végiglátogatjuk a rokonokat.
Peter lazán legyintett, ettől leesett a könyv az öléből. Gyorsan felkapta.
- Izé… sok dolgom lesz. – mondta gyorsan. – Jön apám nagybátyjának az unokáinak a féltestvéreinek a lánya. Meg annak a családja.
- Mi is az első napokban a rokoni látogatásokat tudjuk le. – felelt Remus, de közben Marlene mosolygós arcára gondolt, amikor tegnap éjjel igent mondott a karácsonyi randevúra.
- Nálam a szokásos. – komorodott el Tapmancs, és beletúrt a hajába. – Eszem-iszom, bájcsevej. Na és persze szórakozás gyanánt engem piszkálnak. – morogta. – Bár Alicia szervez valami bulit szilveszterkor, azt nem hagyom ki. – vigyorodott el. Ahogy az utolsó mondatát kimondta, megpillantotta a dúskeblű boszorkát kint a folyosón. Felpattant, és majdnem fejberúgta Peter-t a hirtelen mozdulattal. – Megbocsássatok srácok, mindjárt jövök, csak egyeztetem a részleteket. – kacsintott James-re, majd megveregette Peter vállát. Peter Sirius után nézett. Látta, hogy miért ment ki ilyen hirtelen. Elkomorult a tekintete. Ez a ribanc még mindig Sirius után koslat… minden lány hülye és csak elveszik tőle a szerelmeit… James kissé magához tért Sirius szavainak keserű élétől, és elhatározta, hogy elhívja magukhoz barátját, amibe a szülei is biztosan belemennek, hiszen imádják a Black fiút. Remus vigyorogva csóválta meg a fejét, miközben a kirobogó Sirius után nézett, majd vörösödve gondolt arra, hogy ő vajon mikor jut el idáig Marlene-nel.
- Alicia, szépségem! – rikoltotta a szőke lány után, aki mosolyogva fordult vissza, aztán szó nélkül Sirius nyakába ugrott.
- Sirius, azt hittem ma már nem is futunk össze. – mohón megcsókolta a fiút, rég nem voltak kettesben, Alicia pedig egyre többet akart. Felszabadult és még kacérabb lett, mióta szerelmes érzelmei elszunnyadtak.
- Azt nem hagytam volna. – súgta Sirius, és belecsókolt a lány nyakába. Elkapta a derekát, tolni kezdte szelíd erőszakkal a közeli mosdó irányába.
- Ne Sirius, ne itt. – hebegte a lány, de képtelen volt ellenállni. Sirius belemarkolt a húsos fenékbe, megemelte Alicia-t, és egyszerűen betolta a mosdó helyiségbe. – Ne aggódj, virágszál, nem bánod meg. – simogatta a fiú Alicia haját, majd bezárta maguk mögött az ajtót.
Peter is kioldalazott a fülkéből és tisztán látta, mit művel Sirius és Alicia. Nem is volt kérdés, hogy utánuk menjen-e… legalább tanul valamit, mit szeretnek a férfiak… (jájjj nem akarok slash-er lenni!! Ááá!-B)
Alicia megtámasztotta magát a mosdókagyló szélén, lábaival szorosan ölelte Sirius derekát, aki kénytelen volt gyengéden befogni a boszorka száját, mert az úgy elkezdett sikoltozni, hogy Tapmancs attól félt, az egész vonat a mosdóhoz rohan. A vad tempótól a lány feje a falnak ütődött, de nem zavarta. Sirius belemarkolt a szőke tincsekbe, magához rántotta a lány fejét, és erőteljesen megcsókolta, ahogy szinte egyszerre jutottak a csúcsra.
Peter a fülét az ajtóra tapasztotta. Mindent tökéletesen hallott. Bár látni nem látta… ettől kicsit bosszús volt, de ahogy a kulcslyukhoz férkőzött, egyenesen Sirius fenekével találta szembe magát… ettől csaknem felkiáltott és a szája elé kapta a kezét, majd csendesen kuncogott… aztán amikor a bentiek zihálva szétváltak, gyorsan visszarohant a fülkébe, s már a helyén olvasott, amikor Sirius visszafelé igyekezett. Boldog vicsor ült az ajkán…
- Kellemes Karácsonyt, drága Alicia! – búcsúzott egy kézcsókkal Sirius, miután összeszedték magukat, és kioldalaztak a mosdóból. – Szilveszterkor találkozunk! – a fiú széles vigyorral a képén ugrott be barátaihoz a fülkébe. Remus ekkor már tátott szájjal hortyogott, hiszen közeledett az év utolsó holdtöltéje, vékony teste nehezen vette fel hónapról hónapra a harcot a benne tomboló vérfarkassal. James rákacsintott Tapmancsra, majd előhúzta a pergamen darabot, amit tegnap este bűvöltek, és tanulmányozni kezdte azt. Sirius elégedetten bámult ki az ablakon. Nagy pelyhekben esett a hó, a világító fehérségtől kápráztak a szemei. Csak túléli a családi ünnepet, a szilveszter pedig mindenért kárpótolja majd. Hirtelen James-re kapta a pillantását, és újra elmosolyodott. Hazáig ki sem mozdult a sarokból, boldogan tervezgetett.
