"Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: Én nem olyan vagyok. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál."

 

Pirsrin

 

 

Tizennegyedik fejezet

 

 

Peter Pettigrew egész ősszel nyomozott. A kupis kirándulás óta egész egyszerűen másra sem tudott gondolni, mint Lucius Malfoy-ra. Így minden erejével azon volt, hogy megtudja, hol lakik. Megkörnyékezte a kis Barty-t is, s folyamatosan duruzsolt a fülébe a Mardekáros nagyfiúkról, meg a lehetőségekről, amik várnak rá, csak rá, ha csatlakozik a bandához.

Peter addig-addig nyomult, míg végül sikerült Mulcibernek segítenie valamiben, így a melák röhögve meghívta egy whisky-re a Vadkanba az egyik roxmortsi kiruccanás alkalmával.

- Szóval? Mi a pálya Pettigrew? Hogy vannak a griffendéles farkak? – szopogatta Mulciber a piát.

- Nem érdekelnek. – dőlt hátra hanyagul Peter, mire a szék lába megingott. – Utálom őket. Kispályás lúzerek. De láthatod, hogy én képes vagyok arra, amire ők nem!

Mulciber felröhögött.

- Hát ja. Potter vagy Black nem tették volna meg azt, amit Te, öreg. – bólintott elismerően. – Megskalpolni azt a hollóhátas csajt… - röhögött tovább Mulciber. – De az a ringyó nem volt képes járni velem! Hát kézenfekvő volt, hogy büntetést kap.

Peter egyetértően kuncogott.

- Na és mi a frászt kérsz cserébe? – villant Mulciber szeme.

Peter érezte, hogy eljött az ő ideje.

- Csak egy címet. – mondta rekedten s megnyalta az ajkát.

Mulciber grimaszolva nézte.

- Miféle cím kell? Valami szajháé?

Peter úgy érezte, jobb, ha nem derül ki vonzódásának igazi tárgya.

- Jaja! Narcissa Black. Hol lakik? Vagyis hol fog? Amikor majd férjhez megy ahhoz a…

- Malfoy-hoz… - röhögött Mulciber. – Kispajtás Te nagyban játszol! Narcissa Black-et akarod kefélni?! – nézett végig a duci fiúcskán Mulciber. – Hát nekem mindegy. – rántotta meg a vállát. – Itt a cím. – firkantott egy pergamenre egy sort. – De lakat a pofádon, mert a temetőben találod magad, nem az angyali szépség alatt, ha eljár a szád, hogy kitől tudod!

Peter megígért mindent a Sátán nevére, s a téli szünet első napján azonnal a Malfoy Manor-ba utazott. Igaz, közelharcot vívott az elemekkel és mindennel, de odaért. Kifulladva, kipirultan, botladozva. Fogalma sem volt, mit fog mondani, de most már itt toporgott a Manor előtt…

Besurrant a kovácsoltvas kapun, s bekopogott. Majdnem elájult, annyira izgult. A házimanó nyitott ajtót. Peter-t gondolkodás nélkül beengedte, amikor az megvillantotta az iskolai jelvényét. A Roxfort neve kötelez. Ezt a manó is tudta. Peter-t bevezette a szalonba, mert Lucius úrfi épp nincs itthon, de várja csak meg…

Peter, amint a manó kitette a lábát a szalonból, azonnal felosont az emeletre. Kerubina épp aludt, a kastély másik szárnyában. Peter osont és osont, szobákba nézett be, majd végre elérkezett Lucius hatalmas rezidenciájához. Már felirat hirdette, így Peter biztos lehetett benne. Besétált a szobába, ahol érezni lehetett a szőke mágus illatát… Peter beleszippantott a levegőbe, és a gyönyörtől lihegve terült el a perzsaszőnyegen. Aztán felkelt, az ágyhoz lépett és remegve térdelt rá. Majd a szekrényhez ugrott… számos csinos férfiruha között talált pár fűzőt, női tangát, melltartót…

- Mer… Merlinre! Lucius is….! – remegett meg Peter és gondolkodás nélkül beletúrt a szekrénybe. Majd ledobálta a ruháit és felvett egy tangát meg egy harisnyatartót, melltartót. Kis hájacskája lifegett a hasán, görbe lábain borzalmasan állt a harisnyatartót, de ő elbűvölőnek találta magát. Hevesen dobogó szívvel feküdt az ágyra, izgató pózban és várta a szoba urát… Peter biztos volt benne, hogy most el fogja csábítani. Egészen biztos!

Lucius jókedvűen tért haza, hiszen Narcissa ma este érkezik meg hozzájuk szüleivel együtt, hogy két nap múlva elfoglalja az őt megillető helyet a Malfoy házban. Leverte csizmájáról a hólevet, majd sietve szaladt fel a lépcsőn, hogy ledőljön pihenni egy kicsit, mielőtt az arája megérkezne. Peter közben kis híján elszenderedett, de a hangokra, amik lentről jöttek, felébredt. Elsápadt, majd elvörösödött. Jön Lucius!! Peter elterült hanyatt az ágyon, de aztán hülyének találta ezt a pózt… inkább az oldalára feküdt és csábosan csücsörítve várta Lucius-t…

Malfoy sietve nyitott be a szobájába, a vastag szövetből készült talárját vette le éppen, mikor megérezte, hogy valaki van még odabent. Peter, ahogy a mágus belépett, azonnal felnyögött. Lucius varázspálcája nagyot durrant, és az ágyfüggöny szinte leszakadt a helyéről. Peter és Malfoy pillantása találkozott.

- Ki a jó büdös franc vagy te? – nézett undorodva az ágyában hentergő valamire, amit így hirtelen nem is tudott hova tenni. Döbbenten nézte a görbe lábakra húzott felszaladt szemű harisnyát, a fekete pihés mellkasra aggatott női melltartót.

- Jó napot… - hebegte és érezte, hogy a vér az arcából egészen máshová száll… ettől zavarba jött és azonnal maga elé kapta a takarót.

- Hogy jutottál be ide? Hogy merészelted ide betenni a lábadat? – üvöltötte Lucius, és pálcáját egyenesen Peter torkának szegezte.

Peter kissé megriadt tőle.

- Ne… ne kiabáljon! Én csak meg akartam lepni! – pattant fel a kis travi-palánta. Hihetetlenül gusztustalan volt ebben a szerelésben, ahogy a tanga pántja bevágott a zsírpárnáiba. Malfoy hirtelen nem tudta, hogy röhögjön vagy átkozzon egyet a szánalmas kis figura láttán.

- Ki küldött ide téged? Valami vándorcirkusztól szöktél meg?

- Hé! Várjon! Várj! Édes Lucius… hát nem érzed?! Én tudom már, Te is olyan vagy! – lépett közelebb a csinos mágushoz Peter és felsóhajtott, majd behunyta a szemét és felmordult. – Imádlak…

- Miről beszélsz te szerencsétlen? – lépett hátra hármat a szőke varázsló – Mit tudsz te rólam?

- Igen! Tudom, amit tudok!! Nem szabad elfojtani magadban ezt a dolgot!! Mi a kedvenc színed? Nekem a pink! És milyen a kedvenc parókád? Te is találkoztál azokkal a szép férfi-nőkkel Alexiánál, ugye? Hisz azért jársz oda!

Luciusnak ekkor leesett, hogy hol is látta ezt a kis gnómot először, ez a kis féreg ajánlotta fel a szolgálatait Alexia kupijában, bár akkor normálisan volt felöltözve, nem ilyen női fehérneműk lógtak rajta. A találkozás óta olyan hosszú idő telt el, hogy Malfoy már el is feledkezett róla, hiszen nem tulajdonított neki nagy eseményt.

- Miből gondolod, hogy én miattuk járok oda? – tajtékozott továbbra is Lucius – Csak nem azt mered állítani, hogy homokos vagyok? Ezerdarabra szaggatlak, szóval vigyázz mit beszélsz.

Peter nem értette a dolgot és Malfoy dühöngését.

- Figyelj… - térdelt le elé. – Kérlek szépen vállald fel miattam ezt a dolgot és éljünk együtt! Én imádlak, Lucius! Csak Téged akarlak! Beállok halálfalónak is! – kapott Lucius bokája felé, a varázsló azonban minden undorát beleadva hatalmasat rúgott bele az ocsmány kis dögbe, majd azonnal letisztította a csizmáját. Peter a rúgástól a szoba másik végébe szánkázott. Visítva kapott a vállához.

- Szóval… durván szereted? – kérdezte könnyes szemekkel. – Nekem úgy is jó!! Belém rúghatsz közben! De én így is imádlak! A találkozásunk nem volt véletlen Alexinánál… lenyűgöző vagy! Úgy imádlak… olyan szép volnál egy rózsaszín csillogó ruhában! Lucius! Átadom Neked az enyémet, Neked mindent megadok!

A varázsló nem bírta tovább, és hangosan felnevetett, majd amilyen gyorsan jött a jókedve úgy múlt is el:

- Fogd be a pofádat, mert a levágott farkadat fogom legyömöszölni a torkodon.- komorodott el a tekintete.

Peter nem értette a dolgot. Feltápászkodott és zihálva indult Lucius felé.

- Miért mondasz nekem ilyen csúnya dolgokat szerelmem!

- Ha újra kiejted ezt a szádon, nem érdekel mit nyomoztál ki Roxfortban, megöllek!

- Rendben! Akkor nem hívlak így! Hogy hívjalak? Mondd meg, bárhogyan hívlak! Tényleg! A rabszolgád leszek… - csücsörített, és Lucius elé pattant, majd megragadta a karjait és magához szorította.

Malfoyban ekkor fellángolt a harag, és az undor, mivel az undok kis patkány a pálcát tartó jobbját szorongatta, a bal kezével megragadta Féregfark torkát, de Peter azonban erősen tartotta és ajkát ismét csücsörítette, már várta a csókot…

Lucius ekkor úgy vélte eddig eléggé megértő volt a mássággal szemben:

- Crucio! – robbant ki az átok a pálcájából.

Peter a nem várt, hirtelen fájdalomtól először hörgött egyet, majd fennakadtak a szemei és ájultan terült el a vastag szőnyegen. A fájdalmat sosem bírta…

Malfoy azonnal megszűntette az átkot, hiszen nem akarta megölni, de hogy hatásos alattvalója legyen, ezért kissé módosítania kellett az elméjét. Az ájult testhez lépett, és kivette Peter elméjéből az iránta érzett, őrült érzelmeket, és félelemmel övezett alázatos tiszteletre cserélte ki. Hűséges szolgává tette a kis patkányt, akinek hetente kell jelentést tennie majd Lucius Malfoy-nak.

 

 

Petúnia lázasan készülődött az ünnepekre. A Szenteste mindig a családé volt, ám a lány szülei síelni készültek a szünet második felében, így Petúnia meghívta Vernon-t egyik este vacsorára. Napok óta recepteket bújt, a ruháit válogatta, és már most nem hagyta, hogy a házban akár egy porszem letelepedni merjen. A családi karácsony sokkal kevésbé érdekelte, főleg miután megtudta, hogy húga is csatlakozik hozzájuk, hazajön a Roxfortból az ünnepekre.

- Aszt hittem megúszom, mégszem. – panaszkodott Rebeca barátnőjének, aki nemrég érkezett egy kis traccspartira. – Itt lesz végig asz a gyagya, béna kiszhúgom. – kivette szájából a fogszabályozóját, hogy kényelmesebben tudjon beszélni. – Csak azt remélem, hogy lelép ahhoz a zsíros hajú pasijához, és nem zavar engem meg Vernont.

Rebeca, Petúnia barátnője egy szőke, kékszemű, anorexiás cicababa volt. Műkörmei rendszeresen beleakadtak műmelleibe. Duzzadt szilikonos ajkai állandóan szájfénytől csillogtak, mintha épp akkor nyalta volna végig valaki… éppen elmélyült agytevékenységet folytatott, ezért alig figyelt Túnira: csillagokkal díszítette lábkörmeit. Végül mélyet sóhajtott.

- Hát ez tök cukin néz ki, nem? – tapsolt egyet. – Mit is mondtál? Hazajön az édi tesókád? Jaj, de ari lesz akkor a karitok! – nevetgélt Rebeca. – És van hapsija? Juj! Nem is mondtad még! A tesókád mesélt róla? Valami pletyi? – csücsörített.

Túni egy ideig figyelte, ahogy a lány egy kis kék csillagot ragaszt ciklámenszínű lábkörmére, majd újabb lila rúzst próbált ki ajkain, csücsörítve.

- Biztos mindig úgy fúrnak, mint a nyulak. – bólogatott fintorogva. – Hiába adja nekem az ártatlan lánykát. Mindig ilyen álszent volt. – biggyesztett, miközben kitépett egy mutáns szőrszálat az álláról. Rebeca-ra mosolygott. Imádta ezeket a piperés, beszélgetős délutánokat, bár mostanában nem sikerült összefutniuk.

Rebeca nagyokat pislogott, mire az egyik műszempillája lefiggyedt és csálén lógott a szeme előtt. Rebeca elfintorodott és visszatolta.

- Na és Te? Túnimúni? Nem vagy a pasiddal állandóan? – kérdezte izgatottan.

- Óh, nem igazán. Csak akkor egyszer, abban a borzalmas házban. – pirult el Petúnia, és járkálni kezdett a szobában. – Vernon nagyon elfoglalt, nem nagyon tudtunk együtt lenni az ősszel, de gyakran hívogat. – magyarázta. – Azt hiszem kicsit megijedt attól a hatalmas szenvedélytől, amit persze ő váltott ki belőlem. – A lány hátat fordított barátnőjének, lehunyta a szemét, és megmarkolta a melleit. (vázz :DD annyira előttem van:D-B)

Rebeca elkerekedett szemekkel nézett.

- Na és mással csinálod? Túni?? Vagy Ő az egyetlen? – Rebeca ezt borzalmasnak tartotta. Hogy valaki ilyen ritkán csinálja…

- Persze, hogy ő az egyetlen! – csattant fel kissé Túni, Rebeca szemébe nézve. – Van annyi önuralmam, hogy visszafogjam magam. – jelentette ki komolyan, lehuppant az ágyra. – De hát Lotyó Lily ebben is lepipál. – grimaszolt. – Abban a hülye iskolában nyilván egész ősszel lehetősége volt henteregni. Ha egyáltalán létezik az a hely. – vihogott fel hirtelen, miközben piros szívecskéket kreált karácsonyi csomagolópapírból. – Szerintem csak gyogyósok magániskolája.

Rebeca elkezdte rágcsálni a műkörmét, amitől berepedezett a lakk rajta. A lány nagy szemekkel nézte barátnőjét.

- Nem a Koksz… izé… Rokfortba jár a tesókád? Vagy az egy öntet? Mi is a neve annak a sulikának? – csicseregte és újabb réteg rúzst kent vastag szájára.

Túni felhúzta a szemöldökét.

- Te hallottál a Roxfortról? – kérdezte hitetlenkedve.

Rebeca vigyorogva bólintott, amitől a rúzs elkenődött a szája fölé is.

- Jaj hát! Nem igaz! – csattant fel és méltatlankodva előtúrt egy zsebkendőt, majd akkurátusan letörölte a rúzst és újrakezdte a műveletet. – Igen. Hallottam erről a Rox… valamiről. – mondta fontoskodva. Kihúzta magát. Szilikonmellein megfeszült a cseppnyi felső. – Valahol tök messze van innen, cuki kis voncsival kell menni és cuki varázslófiúkák vannak ott és…

- Szánalmas nem igaz? – vágott a szavába Petúnia. – Egyikből sem lesz soha a társadalom számára értékes ember. Egyik sem dolgozik. Mind munkanélküli csöves. – bizonygatta a lány hevesen, és ledobta a szemtelen macskát az öléből, mivel az megtámadta a nyakában fityegő türkiz bizsu nyakláncot. – Azt állítják, van valami Minisztériumuk.

Rebeca sokat sejtetően elmosolyodott.

- Vannnn… - nyomta meg a szót és végigsimított a saját testén. – Mesélte az a kis cukker varázsló, akivel szexeltem… - tette hozzá hanyagul, de szeme mohón itta be Petúnia arcának látványát.

Petúnia eltátott szájjal bámult a lányra, feje vörösödni kezdett.

- Te? Te egy varázslóval...sze...szexeltél? – hüledezett, de szemében megcsillant az érdeklődés szikrája is.

Rebeca ismét rúzsozni kezdte magát, már több réteg pink virított az ajkán és látszólag nem törődött barátnője meglepetésével.

- Na ne szórakozz! – csapott a kezére Túni. – El kell mondanod! – eszelősen pislogott.

Rebeca elvigyorodott és izgatottan a összecsapta a kezét.

- Szóval az úúúúgy volt, hogy összejöttünk… olyan szupcsi hapsi! Tudott mindenféle trükköt, levarázsolta a bugyimat is! Jujjj! – cuppantott Rebeca. – De én észre se vettem! Olyan édibédi volt, mesélt mindenfélét…

- Nem is használta a pálcáját? – kérdezte Petúnia izgatottan. – Mármint a varázspálcára gondoltam. – tette hozzá, és felnyerített. Végre valakivel beszélgethet ezekről a dolgokról.

Rebeca megrántotta a vállát.

- Hát… volt nála mindenféle dolog… mittudomén melyik az a pálca! Te! Milyen az?! De amúgy… cuki kis fütyije volt! Ugyanolyan, mint bárkinek! Vagy mire gondoltál? – pislogott bután Rebeca.

Petúnia vigyorogva nyújtózott ki.

- Én...aúúúú! – üvöltött fel, mert nyújtózkodás közben leverte a polcról a hajlakkos flakont, ami koppanva landolt a fején. – Áh szóval azt gondoltam, talán velük...más.

Rebeca jelentőségteljesen előredőlt.

- Nem. Nem más. De sokkal izgisebb! Tiszta jóóó volt! – kacagott fel a buta szépségek életkedvével a hangjában. – Miért, Te nem hiszel a varázsvilágban?!

- Nem, nem hiszek a varázsvilágban! – sziszegett Túni Rebeca arcába, aztán elbizonytalanodva vakarta a fejét. – Illetve...hülyeség az egész! – vonta meg a vállát durcásan. – Nem is érdekel. Vernon is azt mondja, hogy agyament népség, nem kell törődnünk vele.

Rebeca vigyorgott egyet.

- Mindegy. Szexelni jók… na és mesélj már szivikém! Cuki Vernonnal milyen vooolt?! Nem is mesélted! Csúnya kislány! – rázta a fejét Rebeca.

- Mert még sosem kérdezted meg nyíltan. – vigyorgott Túni, és megvillant a szeme. – Én irányítottam...Vernon annyira le volt taglózva tőlem, és a testemtől, hogy totál félénken viselkedett. – vigyorogta átszellemült arccal. – De én feltaláltam magam! Bár az egész olyan álomszerű, és homályos. Ezért alig várom, hogy újra megtegyük. – kacsintott Rebeca-ra.

Rebeca álmodozva pislogott.

- Jajjj… igen… nincs is ennél fincsibb dolog a világon…

- És ti még mindig együtt vagytok? – kérdezte Petúnia kissé féltékenyen. – Ezért találkozunk olyan ritkán?

Rebeca lebiggyesztette húsos ajkait.

- Ó nem! Visszament abba a Koksz-suliba… - szipogott. – Nem is íííír nekem! Pedig mondtam neki, hogy egész jól tudok olvasni…

- Kár...úgy értem, jó pletykákat tudott volna nekünk szállítani. – gonoszkodott a mugli lány. – Remélem nem sajnálod...biztosan ő is csak egy semmirekellő volt. – vetette oda Rebeca-nak, és elkezdte összeszedni a lapokra esett ősrégi szakácskönyvét.

Rebeca tovább szipogott.

- De olyan jó volt veleee.

Túni szigorúan nézett barátnőjére, keményen megfogta a karjait.

- Jobb, ha inkább Te is keresel egy normális hapsit. Mint amilyen Vernon. – cuppanós puszit nyomott Rebeca arcára, és bekapta a fogszabályozóját. – Moszt mennem kell kipróbálni két új reszeptet, mielőtt a szüleim haszaérnek. Jössz te isz?

Rebeca felpattant s tűsarkain imbolyogva Túni után indult.

- Jaj bocsika Túni, de allergiás vagyok az ételnek még a látványára is! Megyek! Majd csacsogunk!

Túni megölelte, és kikísérte az ajtóig a lányt.

- Jól van, akkor majd találkoszunk. Szia! – kiáltott még utána, majd hamisan fütyörészve hatalmas rendetlenséget és égett szagot produkált a konyhában.

 

 

Piton csak megszokásból utazott haza a téli szünetben. Régebben ez volt az az időszak, amikor néhány napot kettesben tölthetett az anyjával. Tobias Piton minden ünnepet utált, de a karácsonyt, az ajándékozást, a meghitt hangulatot különösen. Olyankor napokra eltűnt, kurvák és csavargók társaságában múlatta az időt a kikötői lebujokban, miközben Eileen a családja történeteit adta tovább a fiának. Az idén azonban Piton nem számított az anyja érkezésére. A levelekből az derült ki, hogy az aranyvérű Prince család visszafogadta megtévedt leányát, aki mindent megtett, hogy egyetlen fiát is befogadják a szigorú nagyszülők, ám valami váratlan esemény miatt erre nem kerülhetett sor. Piton nem találgatta, mi lehetett ez a váratlan esemény. Örült, hogy Eileen dolgai végre rendeződtek - és a legjobbakat kívánta anyjának akkor is, ha neki ebben az örömben nem lehetett része.

Amint belökte a kertkaput, azonnal tudta, hogy valami nincs rendben. A nappali ablakából halvány gyertyafény szűrődött ki. Piton szeme összeszűkült, érzékei kiélesedtek. Pálcáját előrántotta, készen állt rá, hogy megküzdjön az illetéktelen behatolóval... Amikor odaért a bejárati ajtóhoz, az magától tárult fel. Hidegebb levegő csapódott ki belülről, mint amilyen az utcán volt. Piton azonnal megérezte a Sötét Nagyúr jelenlétét. Voldemort a nappaliban ült, az íróasztal mögött. Mosolyra húzta vértelen ajkát, amint megpillantotta Pitont.

- Lépj be, Hercegem! - üdvözölte a fiút és elé lökött egy fotelt, meg sem várva, amíg Piton leveszi a kabátját.

- Nagyuram... - hajtotta meg magát a fiatal mágus. - Megtisztel, hogy otthonomban üdvözölhetem.

- Otthonodnak nevezed ezt a lerobbant viskót? - Voldemort arcán undor suhant át. (mintha ő nem egy koszlott árvaházban éldegélt volna… sznob Voldi-hamar felejt…-B)

- Itt nőttem fel - felelte egykedvűen Piton.

- Itt? A környék tele van muglikkal. Ráférne egy jó alapos etnikai tisztogatás erre a városra, nem gondolod?

Piton megborzongott. Pontosan tudta, mit jelent az etnikai tisztogatás. Gyorsan lezárta az elméjét, mielőtt Voldemort megláthatta volna, miféle érzelmeket táplál egy bizonyos mugli család iránt. Pitonba azonnal beléhasított, hogy figyelmeztetnie kellene Evanséket...

- Nem tartom szükségesnek, Nagyuram. Az itteni muglik tisztelik a mágusokat. Kitűnő alattvalók. - Pillantását végigjáratta szeretett könyvein. Voldemort önkéntelenül követte Piton tekintetének irányát. Azután a körmeit kezdte piszkálni. Azonnal rájött, hogy a fiú megpróbálja elterelni a figyelmét. El kellett ismernie, hogy ügyes próbálkozás volt.

- Nos, rendben. Greyback a tavaszi hadjáratát Észak-Angliában fogja végrehajtani. Majd szólok neki, hog ezt a porfészket kerülje el. Hacsak el nem felejtem... - tette hozzá csúfondáros vigyorral Voldemort. - Bevallom, kíváncsi voltam egy Őrző örökségére - mutatott végig a könyvespolcokon. - Felajánlom, hogy költözz a kincseiddel együtt a palotámba. Ott méltó helyen lesz a gyűjteményed. A Roxfortba sem kell visszamenned.

Piton maga elé nézett, sokáig hallgatott.

- Nagyuram... semmi akadálya, hogy a könyvekben található információkat megosszam Önnel. Szinte kívülről ismerem valamennyi könyv tartalmát. Ha szólít, bármikor megjelenhetek a színe előtt. Felesleges lenne elvinni ezeket a régi könyveket bárhová. A Roxfortba pedig... szeretnék visszatérni. Talán hasznos információkat szerezhetek... Dumbledore-ról. - Önkéntelenül megdörzsölte a bal alkarját.

- Igaz, igaz...  - bólogatott Voldemort. - A Roxfortban minden körülmény adott, hogy eleget tegyél a kívánságaimnak. - Előkapott a zsebéből egy fiolát és letette Piton elé. - Térjünk a tárgyra, Perselus. Az emlékezet-serkentő, nevezzük így, bevált. El tudnád-e készíteni ennek a varázsitalnak azt a változatát, ami kizárólag a borzalmas, fájdalmas emlékek felidézésére készteti azt, aki megissza?

Piton elgondolkodott, majd komoran bólintott.

- Lehetséges, Nagyuram. Az összetevők arányán kell változtatni.

- És még kell bele valami tudatmódosító, hogy aki issza, mindezek ellenére meg akarja inni az egészet... - tette hozzá Voldemort. - Utána megbűvölni, hogy újratöltődjön az edény, amiben tárolom. Meg tudod csinálni?

- Természetesen, Nagyuram!

- Helyes... Látom, méltó vagy rá, hogy a Bájitalkészítők Exkluzív Társasága a tagjai közé fogadjon - bökött pálcájával egy nyitott borítékra.

Piton tekintete összeszűkült. Több felbontott levél is hevert Voldemort előtt. A Nagyúr nyilván úgy gondolta, joga van hozzá, hogy megismerje, kikkel levelezik a fiatal mágus. Csak bólintott, de nem szólalt meg.

- Apádról még nem mondtál semmit - vetett véget a konok hallgatásnak Voldemort.

- Róla nincs mit mondanom.

- Nem is tudod, mit csinál most?

- Nem, Nagyuram. Gondolom, ide nem fog visszajönni többé.

- Valóban nem. Kicsit tájékozódtam... - Voldemort egy nagy halom mugli újságot lökött a fiú elé. - Tobias Pitont tavasszal letartóztatták és elítélték rablógyilkosság, nemi erőszak és több rendbeli garázdaság  miatt. Egy mugli fegyházban fog rohadni, élete végéig.

Pitona arca meg sem rezdült. Közönyösen nézett az újságokra, majd a Nagyúr szemébe.

- Apám jó helyen van ott, ahol van. - Piton most egyáltalán nem bánta, hogy Voldemort az elméjében kutakodik. Apja iránt tömény undort és megvetést érzett, semmi mást. Voldemort láthatóan elégedett volt vele. Magára kanyarította a talárját és váratlanul véget vetett a látogatásnak. Nyilván megtudta, amit akart.

- Egy hónap múlva, a gyűlésen találkozunk, Perselus. Addigra legyen kész a varázsital.

- Mindent megteszek, hogy időben elkészüljön, Nagyuram.

Miután Voldemort elhagyta a házat, Piton kitárta az összes ablakot. Eltávolította a por nagy részét. Az újságokat a kandallóba hajította, majd elolvasta a leveleit. Úgy volt, ahogy sejtette: Slughorn ajánlotta be a Bájitalkészítők Exkluzív Társaságához. Piton remélte, hogy Lily is megkapta a meghívóját. Utána felment a padlásra, ahol megtalálta apja régi fényképezőgépét. Kis átalakítás után sikerült készítenie magáról egy tűrhető arcképet. Gyorsan előhívta, lekicsinyítette, majd beletette egy kis medálba, ami ezüstláncon függött. Eddig csak az édesanyjának adott ajándékot. Ezt most, életében először, valaki másnak készítette...

Koromsötét volt már odakinn, mire Piton mindennel elkészült. Az erdőben összeszedett néhány fenyőágat, ezeket egy lapos vázába helyezte. Díszítésnek elég volt néhány toboz és pár szál gyertya. A kis asztalra kitett egy üveg jó minőségű bort és két poharat, mellé a medált a képével egy kis ezüst dobozba csomagolva. A fiú tiszta inget húzott, majd hátradőlt a karosszékben és Lilyre gondolt. Ahogy felidézte az elmúlt félév emlékeit, rájött, hogy ez lehet az az állapot, amit sokan boldogságnak neveznek. (megengeded, hogy sírdogáljak? -B)

(Itt jöhet Lily és Eileen. Jöhetnek egyszerre vagy egymás után, amíg a másik ott van. :) -S)

Lily Evans is hazautazott a szünetre. A lány szülei szenteste délutánjára kellemes összejövetelt rendeztek, meghívták barátaikat, rokonaikat, s akkor volt az ajándékbontás is. Ez már hagyomány volt náluk. Lily azonban alig várta, hogy este legyen már… valahogy érezte, hogy ezen az esten Vele kell lennie. Vele, akit mindenkinél jobban szeretett. S most egyedül volt otthon… a lány, ahogy végignézett a vendégseregen, rájött, hogy mennyire nem igazságos a világ. Ő mindig jólétben, s boldog családban élt. Ám nem mindenki kaphatja ezt meg.

Felment a szobájába s kinézett az utcára. Minden csendes volt, kis hó is esett… fehér lepel vonta be a tájat. Minden ablakban fény gyúlt s valami megfoghatatlan béke járta át a vidéket. Lily Perselus-ra gondolt. Gyorsan becsomagolta az ajándékát és felvett egy csinos ruhát. Egy fekete nadrágot s egy fehér felsőt, ami nagyon jól állt a lánynak. Haját kontyba csavarta, de pár tincs kihullott belőle, a füle mellett. Fogta a kis ajándékcsomagot, s lement a földszintre. Anyját félrehívta, mert nem akarta, hogy Petúnia észrevegye, hogy készül valahová. Rose elengedte Lily-t Pitonhoz, azzal a kikötéssel, hogy nem marad késő éjszakáig és a fiú hazakíséri. Aztán Mrs Evans csomagolt egy jó nagy adag süteményt is, Perselus-nak, valamint küldött neki egy mugli verseskötetet, amit közösen választottak számára Mr Evans-szel.

Lily felvette csinos karcsúsított kabátját, csizmáját és szinte futva indult a Spinner’s End felé a sötétedésben. Hóna alatt szorongatta a fiú ajándékát: egy mágikus látcsövet, amivel a csillagok karnyújtásnyira kerültek, ha belenézett valaki… sőt, a képeket ki is lehetett vetíteni a falra, vagy máshová.

 

Ám a Spinner’s End felé nem csak Lily Evans irányította lépteit ezen a kora estén. A nő kabátja kopottas volt s lötyögött rajta. Fején sapka volt, kezében kis táska. Szaporán szedte a lépteit s amikor a ház elé ért, megtorpant. A kerítésnek dőlt. Hangosan zihált, de aztán belépett a kapun s kopogtatott halkan az ajtón.

Piton csaknem elbóbiskolt már a fotelban. Amint meghallotta a kopogtatást, felpezsdült a vére. Ám amikor fordult a kulcs a zárban, már sejtette, hogy nem Lily az...

Ahogy az ajtó kitárult, az asszony belépett és szó nélkül átölelte a fiút, majd arcon csókolta. Keze jéghideg volt, arca is fagyos.

- Anyám... - sóhajtott Piton. Arcát Eileenéhez szorította. - Hideget hoztál...

- Fiam… - rebegte, majd levette a kabátját. – Eljöttem hozzád… édes kisfiam. – Eileen Prince újra magához vonta nagyranőtt fiát. – Hogy megnőttél… mutasd magad…

Piton elmosolyodott, becsukta az ajtót, miután kibontakozott anyja ölelésből.

- Örülök, hogy mégis eljöttél. A nyáron, amikor hazajöttem... Üres volt a ház nélküled, Anya. Nagyon... Tudtam, hogy így lesz, hiszen megírtad, de mégis... hiányoztál - vallotta be nagyon halkan Piton. - Ez volt az első nyár, hogy nem találkoztunk. - Nyelt egyet. Mintha egy jeges ujj kúszott volna végig a gerincén. És ez az utolsó alkalom, hogy látjuk egymást - suhant át az agyán.

Elieen komoran bólintott.

- Tudom jól, fiam. Itt hagytalak. Nem bírtam… annyira nem bírtam már ezt a házat és Te is elmentél… hisz alig voltál itthon… - a nő sötét szeme könnyekkel volt teli. – Perselus… hogy boldogulsz?

- Gyere beljebb! - hívta be Piton az anyját a nappaliba, ami tiszta volt, bár a berendezés kissé kopottas. - A pincét berendeztem laboratóriumnak. Megvan mindenem, amire szükségem van.

Eileen leült a kanapéra és végignézett a kis díszítésen, majd a két poháron akadt meg a pillantása.

- Vársz valakit, kisfiam? Vagy… engem vártál? – kérdezte reménykedve. Arca egyszerű volt, öregedő, de valami különös csillogás költözött a szemébe, ahogy fiára nézett.

Piton halványan elmosolyodott.

- Nem számítottam rá, hogy eljössz. Annál jobban örülök, hogy itt vagy. - Piton gyorsan varázsolt még egy poharat.

Eileen elmosolyodott. A fia magabiztosnak tűnt és jókedvűnek.

- Nem akarlak zavarni kisfiam. Csak azért jöttem, mert…

Ekkor ért oda Lily az ajtóhoz. A jelző azonnal érzékelte s tudatta Pitonnal, hogy a lány itt van. Lily nem kopogott, tudta, hogy a fiú így is érzékeli. Csak várakozott az ajtó előtt, boldog mosollyal az ajkán. A háznak, úgy érezte, szentsége van ezen az estén. Felnézett az égre. Havazni kezdett ismét. Lily hajában megültek a pelyhek, el sem olvadtak… mintha díszíteni akarták volna a csodavörös gyönyörű hajkoronát.

- Már meg is érkezett, akit vártam - kapta fel a fejét Piton, amikor felhangzott a halk zümmögés az ajtó felől. Kitöltötte anyjának a bort, majd sietett ajtót nyitni.

- Lily... - tárta ki az ajtót, majd a karjait Piton.

- Kedvesem. – borult a lány a fiú nyakába. – Szokatlanul érzékeny, szerelmes hangulatban volt. Ránézett és lágyan megcsókolta. Ajkaik puhán találkoztak. Lily érezte még a fogkrém illatát a fiú nyelvén… hozzásimult szorosan.

Eileen kinézett a nappaliból s elképedve látta, hogy egy fiatal lány jött, s most csókolják egymást… nyelt egyet. Hát felnőtt. Felnőtt a kis Perselus. Az a kicsiny fiú, aki nemrég még a térdéig ért s senki másra nem volt szüksége, csak az anyjára, s annak szeretetére…

Eileen szomorúan elmosolyodott.

- Lily, vendégem van... - kezdte Piton, közben már befelé húzta a lányt.

Lily zavartan engedte el barátját.

- Ki van itt? – kérdezte suttogva. – Nem akarok zavarni. Elmegyek, jó? Majd… szólj, ha…

- Dehogy mész el! Éppen ideje, hogy megismerd édesanyámat. Én sem futamodtam meg a szüleid elől - emlékeztette a nyárvégi látogatásra, aminek a végén titokban ott maradt Evansék házában, és együtt aludtak. Azóta sem volt rá alkalmuk...

Lily mosolyogva nézett a fiú szemébe. Eileen ekkor kisétált a nappaliból. Lily nyelt egyet és azonnal ellépett Pitontól, vagy két lépés távolságba. Piton anyja és a lány egymás szemébe néztek. Elieen ekkor a fiához fordult.

- Bemutatsz, kisfiam? – mosolyodott el.

- Anyám, ő Lily Evans, a legjobb barátom... barátnőm - tette hozzá gondolatban.

Lily gyorsan lehúzta a kesztyűjét és mosolyogva kezet nyújtott.

- Jó estét, asszonyom… Lily Evans vagyok. Nem is tudtam, hogy…

- Á, nem volt előre eltervezve, hogy meglátogatom a fiamat. – mondta gyorsan Eileen. – De ha már így összegyűltünk, menjünk beljebb. Perselus? Nem bánod, ha maradok egy kicsit? – karolt bele a fiúba.

- Örülök neki! Hiszen még csak most érkeztél... - Piton meggyújtotta azokat a gyertyákat is, amelyeket Eileen hozott. Rögtön sokkal barátságosabb fény költözött a nappaliba.

Lily figyelte őket és szívét melegség öntötte el. Végre… Perselus nem tölti egyedül az ünnepet… mosolyogva dobta le a kabátját, majd fogta a csomagokat és ő is besétált a nappaliba.

Pitonnak is eszébe jutott az ajándék. Lázasan gondolkodott, vajon mit adhatna gyorsan az édesanyjának. Valami ürügyet keresett, hogy egy pillanatra elhagyhassa a nappalit.

Eileen figyelmét nem kerülte el a fiatalok pillantása egymásra. A lány ismerős volt neki. De egyelőre nem tudta, ki lehet. Elfogadta a fia kínálását, belekortyolt a borba, közben figyelte a lányt. Lily szimpatikus volt neki és csodálattal nézte gyönyörű szemeit, boldog, sugárzó mosolyát. Érezte, ahogy a fia arca megváltozik, ha a lányra néz. Lily közben átadta Pitonnak a süteményt.

- Perselus, anya küldi, azzal, hogy együk meg mindet. Szóltam neki, hogy jó, de akkor nagyobbítsák meg az ajtókeretet, mire hazaérek… - vigyorgott Lily. – A másik pedig az ajándékod a szüleimtől. – nézett a fiú szemébe édes mosollyal. – Még jó, hogy az anyám nem gatyát vett Neked. – nevetett, de aztán elpirult. Egy pillanatra elfelejtette, hogy Perselus anyja is itt van…

- Hozok egy süteményes tálat - találta fel magát Piton. - Rögtön jövök!

Amíg a fiú a konyhába ment, Lily nyelt egyet és kissé zavartan Eileen-re pillantott. Az asszony azonnal érezte a fiatal lány bizonytalanságát.

- Lily… szólíthatlak így, ugye? Ismerős vagy nekem…

- Persze. – bólintott kedvesen. - Itt lakom, nem messze! És Perselus-szal már régóta… barátok vagyunk. Tudja, egy iskolába járunk…

- Szóval Te vagy az a Griffendéles kislány! Ó, már tudom! Persze! Lily Evans! – mosolyodott el Eileen. – De hát amikor legutóbb láttalak az utcában, még egészen kicsiny voltál, most meg már… kész hölgy! Nagyon szép lettél, Lily!

Lily mélyen elpirult. Valamit motyogott, de még nem nagyon tudta kezelni a bókokat.

- Tudod, Lily, örülök, hogy fiamnak vannak barátai. És, hogy nem marad egyedül… - bólogatott Eileen elmélázva.

Piton felosont a szobájába. Ott hevert még az ágyán a megbűvölt fényképezőgép. Gyorsan csinált magáról még egy képet. Anyja egyik régi képéről levette a keretet, megisztította, majd egy McGalagonytól tanult bűbájjal gyorsan átváltoztatta - szinte újnak látszott. Beletette a saját képét, becsomagolta.

Lily meg akarta kérdezni, miért maradna egyedül Perselus, de a fiú belépett, Lily pedig hozzá lépett.

- Pers… nem akarlak zavarni az édesanyáddal… - suttogta a fülébe. – Majd… visszajövök holnap… olyan ritkán találkoztok és ez egy személyes dolog…

- Maradj, kérlek - suttogta a lány füléhez hajolva Piton. - Ti vagytok a családom...

Lily engedte, hogy Piton visszavezesse a kanapéhoz. Egymás mellé ültek, szembe az asszonnyal.

Piton átnyújtotta a kis csomagot Eileennek.

- Anya... Nem tudom, hogy meglátogathatlak-e valaha... Néha azért gondolj rám, kérlek.

- Fiam… tudod, nem jövök ide vissza. – mondta csendesen Eileen. – A nagyanyádék nem is engednek. Végleg Írországba költözöm. Kisfiam… annyira fogsz hiányozni. De nem tehetek másképp.

Lily beharapta az alsó ajkát és Pitonra nézett, majd lassan rácsúsztatta ujjait az övére.

- Anya... Te még fiatal vagy, akár újra férjhez is mehetsz - nyelt egyet a fiú. - Talán lesz másik családod... Gyerekeid, akiket a szüleid is elfogadnak. Szeretném, ha boldog lennél.

Eileen könnyes szemmel nézett rájuk.

- Majd írok… minden héten írok, fiam! Te jó kezekben leszel a Roxfortban! Dumbledore vigyáz mindenkire! És a barátod…

Lily hevesen bólintott.

- Én mindig vele leszek! Nem lesz egyedül! – ígérte Lily.

Piton valami meghatározhatatlan melegséget érzett a szíve körül. Oda is kapott, mert attól tartott, talán leöntötte magát valamivel... aztán megértette, hogy ez belülről fakad. Zavartan elmosolyodott.

Eileen felkelt s előhúzott a kis táskájából egy kis csomagot.

- Ez a Tiéd, kisfiam. Használd jóra. – mondta rekedten, majd arcon csókolta Pitont.

 

Piton átvette a csomagot. Ki sem kellett bontania, azonnal tudta, mi van benne. Az ősi örökség utolsó darabja, ami apáról lányra, anyáról fiúra száll. Az Őrzők köpönyegét és a pálcáját már megkapta a tizenötödik és a tizenhatodik születésnapjára. Így ebben a kis csomagban nem lehet más, csak a gyűrű... Piton az anyjához lépett, átölelte.

- Köszönöm, Anya! - Piton letörölte az asszony könnyeit. - Örülök, hogy nekem adtad és köszönöm... hogy felneveltél. - Még egyszer megölelték egymást. A titok, amit őriztek, nyomasztóan nehezedett rájuk. Piton tudta, hogy élete egy durva erőszakkal kezdődött, amikor Tobias Piton egy részeg hajnalon rátámadt az édesanyjára. Eileen mégis akarta, megszülte és felnevelte őt... Ő pedig semmi mást nem ígérhetett, csak hogy jobb ember lesz, mint az apja. Most, hogy megkapta az örökségét, tudta, hogy Eileen szülei is megbocsátottak a lányuknak. Biztos volt benne, hogy a büszke Prince nagyapa közvetlenül azelőtt adta át a gyűrűt Eileennek, mielőtt az asszony a fiához indult volna.

Piton és az anyja kimentek az ajtóhoz.

Lily nézte, ahogy búcsúzkodnak és eleredtek a könnyei. Eileen hamar felkapta magára a kabátot és Lilyre mosolyogva elhagyta a házat.

Piton mélyet sóhajtott, miközben becsukta az ajtót. Életének lezárult egy fejezete. Csendesen, szinte észrevétlenül ért véget a gyermekkora. Aztán felszegte a fejét, rámosolygott a lányra. Bár még valamivel több, mint két hét volt hátra a tizenhetedik születésnapjáig, felnőttnek érezte magát. Férfinek.

Lily magához húzta a fiút, a kanapéra. Hozzásimult és némán csókolta az arcát. Könnyeitől nedves volt az arca.

- Mi a baj? - kapta fel a fejét Piton. - Láthatod, minden a legjobban alakul. Ne sírj már!

- Nem sírok… jól van… de… miért nem jár Neked egy normális család… Perselus én… sosem akarlak elhagyni! Családod helyett családod leszek… – nézett Lily a barátjára. Kijelentése merész volt, de őszinte és tiszta.

- Hiszen az vagy... Mindig velem leszel. Várj csak... - Piton a kis ajándék után nyúlt, amit előkészített Lilynek. - Az utolsó kviddics meccsem után kaptam tőled egy medált - húzta elő az inge alól. - Készítettem Neked egy hasonlót... Nehogy azt gondold, hogy a Tiedet adom vissza... Boldog karácsonyt!

Lily lehunyt szemmel mosolyodott el, majd lágyan simogatni kezdte a fiú haját, aztán felpillantott.

 – Hoztam Neked valamit… én is…  - suttogta, majd felpattant, letörölte a könnyeit és átnyújtotta a dobozt. – Nyisd ki! Úgy izgulok, tetszik-e!! – mosolygott édesen. – Boldog karácsonyt. Szerelmem. – mondta halkan és megcsókolta a fiút.- Nagyon, nagyon szeretlek. Habár tök ciki ezt így hangoztatni, mi? – dugta ki nyelvét Lily és nevetni kezdett, majd pirulva felhúzta a vállait. – Pers… köszönöm szépen a láncot… nagyon tetszik!

- Nem. Én is szeretlek. Nagyon... és ez nem fog elmúlni, soha. Az pedig hosszú idő...

Megölelték egymást, Piton felcsatolta Lily nyakára a láncot a kis medállal. Azután végigsimított a haján. Lehunyta a szemét, mélyen magába szívta Lily hajának illatát, hogy rögzítse a pillanat varázsát. Meg akarta őrizni örökre ezt a tökéletes pillanatot.

Lily sokáig ölelte Perselust, aztán körülnézett.

- Csinálhatok egy kis ünnepi hangulatot? – vigyorgott. El akarta űzni a fiú mélabús hangulatát. Lendített egyet a pálcájával, mire világító gömböcskék lepték el a függönyt, s plafont, majd egy apró, de díszes, gyönyörű fácska került a sarokba. Gyertyák lobbantak, s Lily még valami kellemes zenét is varázsolt. Kivilágosodott a kopott kis ház, a fény bekúszott a sarkokba. Lily boldog mosollyal nyújtotta a kezét a fiúnak.

- Gyere, táncolj velem, Perselus Piton!

Piton elmosolyodott. A bútorokat egészen a könyvespolcokkal borított falakhoz tolta, így jóval tágasabbnak hatott a nappali. Meghajolt a lány előtt, a karját nyújtotta, mintha bálteremben lennének és sokan figyelték volna őket. Aztán táncolni kezdtek. Nem sok hiányzott, hogy lesodorjanak egy-egy könyvet vagy gyertyát.

Lily kacagva ölelte a fiút, néha egymás lábára léptek, nevetésben törtek ki, aztán egymást pörgették, zihálva ugráltak… Lily szeme csillogóbb volt, mint valaha. Viccesen varázsolt egy rózsaszálat és a szájába vette, majd vicsorgott egyet pipiskedve. Kihúzta magát.

- Nohsz, fiatalember, átveszi tőlem eszttt a virrrágot? – kérdezte raccsolva és a fiú elé tartotta a rózsát tartó ajkát, majd erősen magához rántotta Piton derekát és komolykodó, sznob képet vágott, de kis híján elnevette magát megint. Haja félig már kibomlott a konytból, amikor az előbb ugráltak…

Piton a fogaival vette át a rózsát, közben kissé felsértette az ajkát a tüskével. Felszisszent, de nem is törődött vele. Mivel azonban így nem volt egyszerű a csók, inkább a fenyőágak közé illesztette a rózsát. Még egyszer koccintottak, majd újra, amíg ki nem ürült a palack.

- Hogy is van az az újratöltő bűbáj? - kérdezte a fiú, nem mintha nem emlékezett volna - pedig csak kíváncsi volt, akar-e Lily inni még egy kis bort.

Lily szíve csordultig teli volt, köszönhetően a karácsonynak, Perselus közelségének, és a nem csekély mennyiségű bornak. Szeme már csillogott, s kissé becsípett. Csuklott egyet, majd a szája elé kapta a kezét.

- Le… akarsz it… itatni? – vigyorgott. – Kíméletlenül be fogok… rúgni…és akkor… khm… kezelhetetlen… vagyok… - csuklott még egyet Lily és Piton vállának döntötte a homlokát, közben aprókat nevetett.

- Áh, a leitatásodat szilveszterre tervezem. Londonban leszünk... - komolyodott el egy pillanatra Piton. - Megígértem Slughornnak, hogy részt veszek a szilveszteri partiján, ahol be akar mutatni a Bájitalkészítők Exkluzív Társasága elnökének. Gondolom, Te is ott leszel... Megkaptad a Meghívót?

Lily sóhajtott egyet, s felnézett. Kicsit kába volt, de egyébként nagyon jól érezte magát.

- Persze… kaptam… meghívót. Jaj, Te is? – jutottak el fiú szavai hozzá annyira, hogy értelmezni is tudta. – Jaj, de jó… - fogta meg a kezét.

- Hát ez remek! Akkor együtt kezdhetjük az új évet! - Piton fogva tartotta a tekintetével Lilyt. - Az új életünket.

Lily ettől kissé kijózanodótt. Belekortyolt a vízbe, ami az asztalon állt, majd Piton arcát megcsókolva, elkomolyodott.

- Életünk… az új életünk… - ismételte. Érezte, hogy ez már komoly. Akármennyire is fiatalok. Azért voltak kételyei. – Szerinted… milyen lesz? – mosolygott. A gyertyák fénykörében olyan volt, mint egy becsípett, édes angyal.

- Jól megleszünk együtt... - mosolyodott el a fiú. - Ismerjük egymás hibáit és gyengeségeit. Ez legalább olyan fontos, mint az, hogy tudjuk, mit szeretünk a másikban és mit szeret a másik... - Piton Lily haját simogatta, játékosan az ujja köré tekerte, közben a mélyen a szemébe nézett.

Lily a fiú nyakát simogatta, szórakozottan, lágyan… aztán ő is Perselusra nézett. A fekete és a zöld szempár visszavonhatatlanul egymásba égett. Két lélek fogadott némán örök hűséget egymásnak.

(a jövőbeli események fényében ezt most nem is kommentálnám… -B)

Ekkor meglebbent a függöny. A hó nagy pelyhekben esett odakinn, már beborította a fákat, az utat és a dombtetőt. Piton felkapta az új távcsövét. - Gyere, próbáljuk ki! - hívta a lányt a kertbe, és ráterítette a kabátját. A hosszú férfikabát lötyögött Lilyn, a keze ki sem látszott az ujjakból. Piton nevetett rajta, ő az anyjától kapott ősi talárt terítette magára. A fekete talár szegélyét rúnák díszítették. Ezeket a szimbólumokat csak a beavatottak ismerték.

Kirohantak a hóba. Piton azonnal elvégzett egy bűbájt, a tenyerébe hulló pelyhekből egy egész hóförgeteget varázsolt,  ami beterítette a kertet és a házat.

Lily toporgott a hóban, kacagott és pörgött…

- Miénk a világ! Sose halunk meeeeg!! – kiáltotta boldog nevetéssel. A hideg és a hó felpezsdítette a vérét. – Vigyázz, pincelakó! – kurjantott és gombóccá gyűrte a havat, majd megcélozta a fiút. Erős dobás volt, majdnem célba is ért… de aztán Lily gyorsan fedezékbe vonult… zihálva, kipirult arccal kezdték a hócsatát.

A fiú elhajolt, majd ő is útnak indított egy hógolyót. Mikor megelégelték a játékot, Piton fogta a távcsövet, az égre szegezte. Addig csavargatta a középső gombot, amíg végre elérte a kívánt hatást. Átnyújtotta Lilynek.

- Nézz csak bele! Ezzel még a felhőkön is átlátunk... Szerinted mi az a fényes, mozgó pont a Hold mellett?

Lily kis párafelhőket fújt ki a száján, majd izgatottan belenézett a távcsőbe.

- Ez biztos egy UFO. – jelentette ki felettébb komolyan. – Csak az lehet. Más nem. – vigyorodott el aztán. – Elvisznek minket a végén!

- UFO? - pislogott a fiú.

Lily hevesen bólogatott.

- Aha! UFO! Nem tudod, mi az?! Hol élsz Te, Perselus Piton?! Nagyon sok mindent meg kell Neked még tanítanom! UFO, azaz azonosítatlan repülő objektum. Rendszeresen elvisznek embereket és kísérleteznek rajtuk! Még UFO-gyerekek is születnek! – biccentett Lily tettetett komolysággal.

- Áh, világos. Csak azt nem értem, hogy ha az UFO azonosítatlan repülő objektumot jelent, miért gondolják a muglik, hogy az földönkívüliek űrhajója. Hiszen ha űrjárműként azonosítják, már nem is lenne szabad UFO-nak nevezni...

Lily válasz helyett inkább egy nagy adag havat szórt a fiú nyakába, majd kacagva rohant el előle… alaposan eláztatták egymást. Végül hóangyalkákat csináltak a hóban és fölé írták a nevüket…

Fél óra múlva bementek a házba. Piton forralt egy teát. Lassan kortyolgatták a gőzölgő italt, a pamlagon ülve, egymás vállának támaszkodva.

- Velem maradsz ma éjjel? - kérdezte kissé álmosan Piton.

Lily kellemesen átmelegedett a teától. Gyanította, hogy Perselus tett bele valamit még, nem csak a teát és a mézet, mert különleges, csodás íze volt. Lábait felhúzta a kanapéra, fejét néha a fiú vállára hajtotta. Most ránézett, halk sóhajjal.

- Mindennél jobban szeretnék maradni… de… nem lehet. – hunyta le a szemét egy pillanatra, aztán ismét a fiatal varázslóra pillantott. – Anyám nagyon megértő és nem akarom eljátszani a bizalmát. Pedig… - Lily nem folytatta, inkább közelebb kucorodott és belecsókolt a fiú nyakába.

- Nem is kellett volna kérdeznem... - bólintott a fiatal mágus. - Nem baj. Akkor majd hazakísérlek. De előtte még hallgassuk meg ezt a lemezt - húzott elő Piton egy fekete bakelitlemezt, és a gramafon korongjára tette. Felcsendült egy himnusz, Eileen kedvence.

Lily Perselus mellkasára hajtotta a fejét és csukott szemmel hallgatta ezt a melódiát, amit még sosem hallott, de olyannak tűnt, mintha mindig is ismerte volna. Az est különleges nyugalomban telt. A lány nem gondolt a Roxfortra, az összetűzésekre, a fájdalmas párbajra James Potterrel… csak szorosan a fiúhoz simult s sokáig, gyengéden csókolták egymást. Késő éjjel volt már, amikor feleszméltek. Kabátot vettek s elindultak Evansék háza felé.

Egymást átölelve ballagtak a hóesésben. Piton kis kupolát bűvölt a fejük fölé, ami távol tartotta a havat. Éjfél is elmúlt már, mire Evansék háza elé értek. A nappali ablakából fény szűrődött ki, ismeretlenek hangja hallatszott.

- Hallom, vendégeitek vannak...

Lily bólintott.

- Igen… ilyenkor hajnalig is eltart a buli… - engedte el Lily a fiú derekát.

- Ugye nem baj, ha most nem megyek be? - Piton előhúzott a talárja alól egy becsomagolt kis könyvet. - Ezt édesanyádnak küldöm, sok szeretettel. Alapfokú háztartási bűbájok felnőtteknek. Biztos vagyok benne, hogy meg tudja tanulni, ha akarja.

Lily szorosan átöltel a fiú nyakát. Kissé lábujjhegyen állt. Testük összesimult. Még a vastag ruhákon keresztül is érezni lehetett a vad lüktetést.

- Pers… köszönöm. Az ajándékomat… az anyám ajándékát… a medálom… hát kaptam Tőled képet… nem felejtetted el… - mosolyodott el és lágyan megcsókolta a fiút. – Sosem veszem le. – suttogta. – És köszönöm ezt a gyönyörű karácsonyt. Remélem, még száz ilyen lesz. Együtt. – susogta Lily. Nem akart elválni a fiútól, bár tudta, holnap biztosan találkoznak megint, de ez az est olyan csodálatos volt, hogy alig bírták elengedni egymást.

Még egy forró csókot váltottak, majd lassan elengedték egymás kezét. Piton követte a tekintetével Lilyt, amíg be nem csukódott mögötte a házuk ajtaja.

Lily Evans beköszönt a szüleinek, majd felsietett a szobájába, s csak egy gyertyát gyújtott. Előhúzta felsője alól a fiú ajándékát. Gyönyörű, míves kis medál volt. Kipattintotta. Perselus Piton vigyorgott rá az apró képről. Lily ajka mosolyra húzódott.

- Többet kellene vigyorognod, ifjú méregkeverő. – nevetett fel halkan.

Aznap éjjel szemérmetlen álmai voltak Perselus Pitonról… keblén a medállal. (biztos ez a perverz Pers átitatta valami bűbájjal! :-P-B)

 

 

 

Karácsony másnapján nagy pelyhekben hullott a hó, vakító, fehér paplanként terítette be az egész Malfoy kastélyt, és a hozzá tartozó hatalmas birtokot. Lucius Malfoy elgondolkodva állt a majd két méter hosszú, velencei tükör előtt. Lassan megfontoltan készült az esküvőjére. Szórakozottan fejezte be a hófehér ingének a gombolását, majd felkötötte nyakába az ezüstszürke kendőt, mikor ezzel is végzett, felpillantott, és szembe nézett a tükörképével. A hidegen csillogó szempár most kissé zavart volt és tanácstalan, hiszen negyedóra múlva vezeti oltár elé Narcissa Black-et, megerősítve az eljegyzésükön kötött fogadalmat, mit csak valamelyikük halála bonthat fel. Lucius Malfoy életében csak egyszer esküdött fel, a Sötét Nagyúrnak tette ezt meg, apja vitte el oda, az apja, aki nem tette meg ugyanezt. A szőke varázsló keze ökölbe szorult a gyűlölettől, Abraxas Malfoynak hamarosan vége, hiszen így rendelte Voldemort, és Lucius, alig várta, hogy teljesíthesse ezt a feladatát.

- Már ezért megéri anyám őt szolgálni, hogy megmentelek téged. – fordult a komód tetején álló, finom, kis ezüstkeretbe foglalt Kerubina Malfoy festményéhez. A szekrényhez lépett, amire fel volt akasztva a fehér, combközépig hosszított kabát, és magára öltötte azt. Mielőtt kilépett a hálószobájából, visszafordult, és szemügyre vett minden bútort, tárgyat. Búcsúzott attól a helytől, mely gyermekkora óta a birodalma volt, ide többé már nem tér vissza, hiszen Narcissa – val közös rezidenciájuk a kastély másik szárnyában épült fel.

Narcissa is a tükör előtt állt, mosolyogva, és elégedetten. Hófehér selyemruháján apró gyémántok csillogtak, uszályos szoknyája kiemelte karcsú derekát, és kerek csípőjét. Dekoltázsát leheletfinom csipke tette szolidabbá, hajában kicsi, fehér rózsabimbók pompáztak. Gyémánt nyakéke csak úgy szikrázott a téli napfényben, mely az ablakból szűrődött be. Cissy olyan izgatott volt, mint egy gyerek, a félelmet és idegességet száműzte az érzései közül. Tudta, hogy nem lesz egyszerű kiismernie Lucius-t, ám ezt inkább kihívásnak tekintette. Egyedül attól tartott, hogy Abraxas-szal kell egy fedél alatt élnie, ám bízott abban, hogy férje megvédelmezi majd. Most elhessegette a kellemetlen gondolatokat, végigcirógatta a gyémántokat a ruháján, és elsimította a ráncokat rajta.

Lucius arája szobája elé érkezett, és halkan bekopogott, mire menyasszonya rögtön feltárta az ajtót, és Lucius-ra mosolygott. Elismerően biccentett felé, a férfi csodásan festett esküvői öltözékében. Fejedelmi pár voltak, Cissy tudta ezt, és büszke is volt rá. A varázsló elámult a boszorkány tündöklő szépségén, ahogy ott állt az ajtóban, a csodálatos ruha rásimult karcsú alakjára, Lucius nagyot nyelt, mikor arra gondolt, hogy néhány óra múlva ez a test alatta fog vonaglani a szenvedélytől. (Vagy mástól… lol…:D-B)(csak nem okoz gondot a békés 21 ;) Zs) Ugyanmár, Lucius profi :D – L) Mosolyogva adta át a nárciszból, bazsarózsából és árvalányhajból összeállított menyasszonyi csokrot.

- Milyen gyönyörű, köszönöm. – búgta, és néhány pillanatra belefeledkezett a virágok bódító illatába. – Remek az ízlésed, mint mindig. – dicsérte Lucius-t.

- Gondolom, tudod, mit jelképeznek ezek a virágok? Hiszen annyira szereted a növényeidet. – kérdezte gunyoros mosolyával, amit ezen a napon sem tudott elhagyni.

- Hogyne tudnám. – helyeselt, ujjait végighúzta a csokron. – A rózsa az uralkodás jelképe, az árvalányhaj a hűségé, a nárcisz, pedig az imádaté. Nem véletlenül kaptam róla a nevem. – a csokor mögül huncutul Lucius-ra sandított.

- Igen, - lépett egészen közel a boszorkához hozzá Lucius, szájával épphogy csak érintette a nő homlokát – ezeket várom el tőled. Légy királynő az aranyvérűek közt, hűséget irántam, és természetesen imádj engem. – ajka lecsapott Narcissa szájára, és mohón csókolni kezdte. Cissy legszívesebben le sem ment volna a saját esküvőjére, hagyta volna, hogy a férfi iránt érzett egyre nagyobb vágya elhatalmasodjon rajta, de végül összeszedte magát, gyengéden eltolta magától vőlegényét.

- Drágám, a vendégek már bizonyára várnak. – mondta határozottan.

- Igazad van kedvesem, ne várakoztassuk meg őket, és az éjszaka csak a miénk lesz. – lépett hátrébb Lucius, megigazította kabátját, majd karját nyújtotta arájának. Narcissa megigazította a haját, és vidáman belekarolt Lucius-ba. Ha eszébe jutott a nászéjszakája, végigfutott rajta az izgatott remegés, melybe vegyült azért némi félelem is, s ettől csupán néhány óra választotta el.

 

Malfoy lassan lépkedett lefelé a lépcsőn, és a hallban összegyűltekre tekintett. A ház minden szeglete karácsonyi díszekkel volt felékesítve, fagyöngyből, magyalból és fenyőből fonott ágak futottak végig a falon. A kastélyban fahéj, fenyő, és gyömbér illata szállt. Az összes helyiségben ezüsten szikrázó, gazdagon feldíszített fenyőfák álltak, körülöttük apró, megbűvölt tündér és manó figurák játszották a karácsonyi dalokat, de mikor feltűnt a mátkapár rázendítettek a nászindulóra.

Kerubina Malfoy, bár általában sötét ruhákat hordott, most egy ezüstös, hosszú, rendkívül elegáns ruhakölteményt öltött magára, s haját is vidám kontyba fogta. Hisz nem volt helye itt most a bánatnak. Most nem. Majd… ha Lucius elmegy, elköltözik otthonról, s ő egyedül marad. Az asszonyban nem maradtak már remények. Csak egy unokára vágyott, titkon remélte, elsőre fiút szül Narcissa, s ez a fiúcska olyan lesz, mint Lucius volt. Kerubina ragyogóan elmosolyodott, ahogy a fiatalok levonultak a lépcsőn. Büszke volt gyönyörű fiára, s annak elbűvölő menyasszonyára. Druella kihúzta magát elegáns burgundivörös ruhájában, ahogy gyönyörű lányára pillantott, csak úgy dagadt a büszkeségtől. Nem volt szokása sírni, de most elmorzsolt egy könnycseppet, ami kibuggyant a szeméből. Belekarolt férjébe, ami annak a jele volt, hogy elismerte, az ura tett valami hasznosat, hogy ezt a fess és gazdag ifjút szerezte meg lányuknak. Abraxas már kissé kapatos volt. Amióta volt az a csúnya összetűzése a fiával és a drágalátos menyasszonykájával, a vén gazember nem nagyon ment haza. De tudta, az esküvőt nem hagyhatja ki, a mágustörvények kötötték. De Kerubinára rá sem hederített. Egykor fülig szerelmes volt asszonyába, ám ez a szerelem dacos sértődéssé vált, miután megszületett Lucius, s Kerubina semmi mással nem törődött, csak a fiával. Abraxas most csak egy gúnyos pillantást vetett fiára, majd végigmérte Narcissát. Elvigyorodott. Magában elhatározta, elkapja még ezt a finom virágszálat, s meggyalázza, de úgy, hogy utána Lucius-nak ne is legyen rá gusztusa… (a kötsögje- ilyen apósom sose legyen :o-B)

Cygnus monoklija is bepárásodott Narcissa láttán. Nagyon szerette mindkét leányát, de titokban Cissy volt a kedvence. Ez a szelíd, engedelmes, mégis huncut leányka, aki most kirepül a fészekből. Gyengéden megpaskolta Druella kacsóját, mikor a nő belékarolt, majd biccentett egyet Lucius felé is, széles mosolyra húzva a száját.

 

- Nem arra megyünk. – húzta vissza Narcissa-t a bejárati ajtótól, ami a hatalmas kertbe vezetett – Tegnap este meggondoltam magam, és úgy döntöttem, hogy a Kőris kertben házasodunk össze.

Narcissa arca felragyogott.

- Óh, hát emlékszel, hogy először én is a Kőris kertet javasoltam? – nevetett Lucius-ra. – Milyen figyelmes vagy. – kezével megszorította a férfi karját, majd elnyomta gúnyos mosolyát. Pontosan tudta, hogy Lucius nem miatta, hanem saját maga miatt döntött másképp.

Kerubina mosolyogva indult a fiatal pár után, összenevettek Druellával. Kerubina Malfoy-nak jó érzés költözött a szívébe. Boldog volt, ki tudja, mikor volt az utoljára…

Abraxas ellenben imbolyogva indult meg, majdnem fellökve pár vázát. Nagyokat hörgött, Narcissa puszta látványától kanos lett a vén kecske. Megvakarta az ülepét és elhúzta a száját. A fia meg sem érdemli ezt a tündérkét… mocskos kis majom. De a vén mágus nem mert nyílt provokációt kezdeményezni. Megrettent Lucius szavaitól legutóbb, amikor Voldemort-tal fenyegetőzött, de igazából nem hitt benne, hogy a fia bármit is elkövetne ellene. Abraxas Malfoy elkövette azt a hibát, hogy súlyosan lebecsülte saját vérét.

Druella és Cygnus követte a vőlegény szüleit a pompázatos kertbe, melyet ők most láttak először. Druella tökéletesen elégedett volt a helyszín megválasztásával, már cseppet sem volt féltékeny, amiért nem az ő híresen szép parkjában tartották az esküvőt. Amikor összenevetett Kerubinával, örömmel konstatálta, hogy Cissy leendő anyósa legalább olyan boldog, mint ő maga, Abraxas-szal ellentétben, aki láthatóan most is részeg volt, még Cygnus is grimaszolva nézett rá.

 

Lucius újból arájába karolt, és a hátsó ajtó felé vezette, amely az intésére feltárult és kiléphetek egy kör alakú kertbe. A központban álló márvány obeliszket hét, fekete kőrisfából készült, három méter magas oszlop vette körül. A hetek óta szállingózó hó már itt is befedett mindent, de most a szőke mágus intésére több száz ezüst nyaláb, átlátszó, üvegkupolát hozott létre az oszlopok felett, hogy útját állja a hóesésnek. Malfoy az obeliszk bal oldalához vezette Narcissa-t, míg ő a jobbján foglalta el a helyét.

A márványba ugyanaz az öt rúnajel volt bevésve mindkét oldalon: a Fehu, az Uruz, a Kenaz, Wunjo és a Gyfu.

- Kérlek, kedvesem tedd a bal kezedet a rúnákra úgy, hogy minden egyes ujjad befedjen egyet – egyet.

- Igen. – súgta ámulva. Ismerte a rúnákat, de még soha nem vett részt hasonló rituálén, ahol így használták őket. Ujjaival lassan érintette meg a hűvös követ, szíve hevesen dobogott, mintha megszállta volna valami földöntúli tisztelet és boldogság.

Lucius megvárta, amíg a boszorkány teljesíti a rituálé első szakaszát, és utána a jobbjával tette ugyanazt, amit Narcissa. Finom szél támadt fel ekkor, ami felkapta a hófehér havat a talajról, és pelyhekre rázta szét, és a kristályszerű hópihék a jegyespár körül kezdett el keringeni.

- Ó! – Cissy aprót kiáltott a hópelyhek láttán, felszabadultan emelte fel arcát, melyen a hó rögvest elolvadt. Beszívta a friss levegőt, közben vigyázott, nehogy elmozduljon a keze, ábrándos tekintettel pillantott Lucius-ra, aki mosolyogva figyelte a boszorkányt, és ekkor a Fehu rúna jelből egy rózsaszín sugár csapott ki, és körbefonta a jegyespárt.

- Kísérje házasságotokat gazdagság, pénz és vagyon. – csendült fel egy földöntúli hang az obeliszk mélyéből. Jöttek sorba a jelek szín nyalábjai, a sötétzöld, a cinóber, a sárga és utolsóként az azúrkék, majd velük együtt felhangzott újra s újra az áldások sora.

- A szenvedély, a vad szexualitás vezessen termékenységre titeket. A bölcsesség és az éles elme vezessen át titeket minden nehézségen, melyet az életutatokon át megtapasztaltok. Siker, áldás és öröm legyen jutalma az erőfeszítéseteknek, amit közösen kitűzök magatok elé. Ajándék legyen a gyermeketek élete, amely erősebbé teszi a házasságotokat.

Mikor az utolsó hangfoszlány is elhalt, egy –egy fehéraranyból készült karikagyűrű hullott ki az obeliszkből, Lucius elengedte a márványt, és elkapta az ékszereket. Narcissa átvette a férfitól az egyiket, majd kezét Lucius-nak nyújtotta, hatalmas kék szemei igazi örömtől ragyogtak. Felhúzták egymás ujjára a gyűrűket, és csókkal pecsételték meg a szövetséget, ami e perctől fogva összekötötte a Malfoy házaspárt.

Kerubina pár perc múlva odament gratulálni hozzájuk. Szívből átölelte újdonsült menyét.

- Drága, drága gyermekem… most már van egy lányom is. – suttogta Narcissának és könnyek szöktek Kerubina szép szemeibe. – Csodás, hosszú, boldog házasságot kívánok, leányom!

- Drága Kerubina. – viszonozta ölelését Narcissa, s a mozdulatba beleadta minden szeretetét. – Édesanyám helyett, édesanyám leszel. Köszönöm jókívánságaid, rajtam nem múlik majd a boldogságunk megteremtése. – mindkét oldalról megcsókolta anyósa kipirult arcát, majd felegyenesedett, hogy az asszonynak utat engedjen fia köszöntésére.

Kerubina aztán a fiához lépett és szavak nélkül szorosan magához vonta. Simogatta szép, selymes haját, és arcon csókolta.

- Egyetlen fiam… légy olyan boldog, amilyen én is voltam… az első időkben. De Nálad ez örökre szóljon. Vigyázz asszonyodra és ne árts neki. Soha! – lehelte Kerubina.

Lucius viszonozta édesanyja ölelését, kedveskedve megsimogatta a hátát.

- Ne aggódjon, anyám! – csókolt kezet az idős boszorkánynak – Innentől minden megváltozik.

Abraxas csak odaintett tisztes távolból nekik, aztán hátra sem nézve elviharzott. A gyomra fordult fel ettől a báj-szertartástól. De Narcissát még megnézte magának. Vigyorogva gondolt arra, hogyan és hányszor fogja magávévá tenni.

 

 

 

A bőséges lakodalmi vacsora kimondottan kellemes, családi hangulatban telt el, egy röpke gondolatig sem hiányzott az idősebb Malfoy. Mikor már éjszakába hajlott az idő, Narcissa szülei elbúcsúztak, és Kerubina is visszavonult lakosztályába. Narcissa is felállt az asztaltól, és sokatmondó pillantást vetve Lucis-ra elindult, fel a lépcsőn. Csípője izgatóan ringott a gyönyörű selyemszoknya takarásában.

- Adj egy kis időt kedvesem. – súgta remegve még Lucius-nak. – Mielőtt utánam jössz.

Lucius somolyogva nézte a lépcsőfordulóban eltűnő asszonykáját, majd a bárpulthoz lépett. Kiöntött magának egy dupla adag whiskey-t, levetette magát a szófára, és lassan kortyolgatva fogyasztotta el a kandalló meleg tűzénél melegedve. Mikor már úgy érezte, hogy bőven letelt a kiszabott idő, letette a kiürült poharat, és elindult felfelé az emeletre. Lépcsőfokról fokra haladva szabadult meg feleslegesnek ítélt ruhadarabjaitól, a kabát a korláton végezte, a nyakkendőt valahol a hosszú folyóson hagyta el. Éppen az ingét lazította meg, mikor a kétszárnyú ajtó elé ért, lenyomta a kilincset, de mielőtt belépett volna egy hosszabb lélegzetnyi időt kivárt.

Narcissa időközben megszabadult ruháitól, és a fürdőben felfrissítette magát. Amikor meghallotta, hogy Lucius közeledik, megborzongott a rá váró gyönyörtől és a fürdőből kiszáguldva villámgyorsan az ágyra vetette magát. Próbálta elnyomni izgatott szuszogását.

Lucius belépett, és egyenesen az ágy felé tartott, menet közben ledobta az inget a földre, repültek a cipők, egyik kezével megragadta a baldachint, majd elrántotta, miközben a másikkal a nadrágját gombolta ki.

- Tegyük hangulatosabbá! – morogta a férfi, és intése nyomán a kandeláberekben felgyúlt az összes gyertya, nagyobb lánggal kezdett el égni a tűz a kandallóban, s halk, lágy zene hangzott fel.

- Na micsoda gavallér. – vigyorodott el a nő, majd sikkantott egyet, mikor Lucius felgyújtotta a lámpákat és letépte a baldachint. Mégsem késztette semmi arra, hogy elrejtse bájait férje elől, de remegését képtelen volt titkolni.

Lucius mereven ( mindenhol :D – L ) állt, ahogy elétárult ( khhm az még nem – L ) a legszebb női test, amit valaha is birtokába vett. A kerekded keblek, a finoman ágaskodó, kacér kis mellbimbók. Tekintete lassan haladt lefelé, feltérképezve az eddig láthatatlant.

- Te remegsz. – térdelt az ágyra Lucius, és felesége fölé hajolt. A fekete szalagból kibomló hosszú, szőke haja megcirógatta a nő hasát, mire Narcissa halkan felnyögött, és magához húzta Lucius fejét. Csókra nyitotta rózsás ajkait, semmi más nem létezett a számára. Akarta a férfit, testestül, lelkestül. Erre a pillanatra vágyott, amióta nővé érett. Úgy érezte szenvedélye, most végre utat találhatott.

Lucius nem bírt tovább várni, s mikor meglátta a boszorkány vágytól elnyíló ajkát ( jajj, tiszta Claire Kenneth vagy Bertrice Small LOL – L )(nemmondod, hogy ismered Small-t!!! jájj –Zs.) (Ismerem??! Az összes könyve megvan :D –L ) lecsapott rá. Finoman ízlelgette, majd elhagyva a piros ajkat elindult alaposabban felfedezni Narcissa minden porcikáját, hogy alaposan kikutassa minden titkát. A nő zihálva hagyta, hogy Lucius a legérzékenyebb pontjain kényeztesse, bár számára oly ismeretlenek voltak ezek az érzések, hogy szinte belebolondult. Nem bírt már magával, erőteljesen hanyatt döntötte férjét, és föléje térdelt.

A férfi meglepetten dőlt hátra, de tetszett neki, hogy Narcissa nem tűnik olyan bátortalan, szendének, amilyenek a szűz lányok általában lenni szoktak. Lucius egy percre lehunyta a szemét, mikor a karcsú ujjak lefejtették róla a nadrágot, majd az alsót is. Narcissa ráfeküdt Lucius-ra engedve, hogy combjai férje hímtagját dörzsöljék. A varázsló felnyögött mikor a nő duzzadó farkához ért, úgy érezte mindjárt felrobban, megragadta a boszorkány derekát, szinte lehúzta magáról, és puha takarók közé lökte, Narcissa ösztönösen szétnyitotta formás lábait, ujjaival a férfi hajában matatott, és megremegett. Egy röpke másodpercre, de aztán hagyta, hogy Lucius irányítson, tökéletesen megbízott benne.  Malfoy befészkelte magát a puha combok közé, és kínzó lassúsággal csókolta végig a nő karcsú nyakát, és mikor megérezte az alatta fekvő test remegését, mélyen a szájába csókolt. A mellet cirógató ujjak lassan haladtak lefelé, hosszabb ideig elidőztek a puha hason, hogy aztán egész tenyerével befedte a nő szemérmét. Narcissa hangosan felnyögött az érintésre, csípőjét megemelve követelte már a behatolást. Rettenetesen kívánta Lucius-t, nem érdekelte semmi más.

- Azonnal tégy magadévá!  - követelte eszét vesztve, közben vadul csókolta Lucius száját.

- Nem akarok fájdalmat okozni neked. – suttogta felesége szájába, majd finoman simogatni kezdte.

- Akarlak! – nyögte a nő, érezte, hogy combjain szivárogni kezd vágyának édes nedve.

Lucius szeme itta magába a látványt, ahogy a boszorkány a vágytól eltorzult arccal megmarkolta a férfi vesszőjét és lüktető vaginájához közelítette. Melleit Lucius mellkasához érintette, és érezte, hogy férje hímtagja lassan utat talált. Mikor már nem sok választotta el a nőt attól, hogy látogatást tegyen a pillanatnyi halál termébe, a varázsló elmormogott egy fájdalom kiiktató varázst, hogy aztán akadálytalanul behatoljon. Narcissa nem érzett fájdalmat, csak mintha képtelen lett volna magába fogadni Lucius-t, szemét egy pillanatra összeszorította, izmai megmerevedtek, háta ívben hátrahajlott. Malfoy nem állt meg, mikor megérezte a szűzhártya ellenállását, hanem beljebb furakodott, amíg teljesen bent nem érezte magát a meleg barlangban. Ajkát ismét rátapasztotta a boszorka szájára, és finoman csókolgatta miközben lassan mozogni kezdett benne. Cissy sikoltozva fogadta magába Lucius-t, a pillanatnyi ellenállás elmúlt, betöltötte őt Lucius férfiassága, csípője megtalálta a ritmust.

- MÉÉÉÉG! – nyögte Lucius fülébe, miközben a férfi hátát karmolta, a gyönyörtől az ájulás környékezte. Lucius egyre erősebben, és mohóbban döfködte Narcissa-t, hogy aztán nagyot sóhajtva ontsa belé nemesi ( Bocs ezt nem tudtam kihagyni LOL – L ) magját..

Narcissa az eddig soha nem tapasztalt kielégültségtől pihegve feküdt az ágyon. Gyönyörű szőke haja szétterült a párnán, könnyek buggyantak ki a szeméből.

- Lucius Malfoy....szeretlek...igazán. – lehelte, majd a választ meg sem várva, hirtelen mély álomba merült. A varázsló merengve nézte Narcissa-t, aki egyre mélyebben szuszogott, a férfiban vegyesen tomboltak az érzelmek, érezte, hogy a mellette fekvő boszorkány, a felesége többet jelent már most számára, mint amit valaha is gondolt volna. Lucius lassan elmosolyodott, majd kiszállt az ágyból, és a fürdő felé indult. Negyedórás, bőséges tusolás után úgy döntött korai még aludni, ezért a falba épített bárszekrényhez lépett, és kivett egy bontott üveget. Poharat ragadott, és a ledobta magát a meleget ontó kandallóhoz közeli karosszékbe. Lábát felcsapta a dohányzóasztalra, magához invitozta anyjától karácsonyra kapott a Druida örökség és hatalom című könyvet, aztán elmerülten olvasni kezdte, és közben lassan kortyolgatta az aranybarna nedűt.

Narcissa bágyadtan ébredt, fogalma sem volt, mennyi idő telt el, ám amikor tapogatózva maga mellé nyúlt, észrevette, hogy férje nem fekszik mellette. A lámpák még égtek, Cissy hunyorogva ült fel, és meglátta Lucius-t a karosszékben, aki mélyen aludt, fekete selyem köntöse nem sokat takart szunnyadó férfiasságából. A félig kiolvasott könyv a földön hevert. A boszorkány fejét csóválva állt talpra, odasétált a székhez, és elvette a félig teli whisky-s üveget, majd kihajította az ablakon, egyenesen a havas bokrok közé. Engedte, hogy a hideg, téli levegő megborzongassa a bőrét, testében és lelkében újra lángolt a vágy. Hangtalanul a fürdőbe suhant, és egy kevés hideg vízzel lemosta az arcát. Ahogy belenézett a tükörbe, látta a változást, melyet talán mások nem is fognak észrevenni. Tekintete a márvány mosdó szélén álló üres pohárra tévedt. Gúnyos mosolyra húzódott a szája, megtöltötte a poharat hideg vízzel, majd visszament a hálóba. Megállt Lucius mellett, és a pohár vizet egyszerűen férje fejére loccsantotta. A férfi felkiáltott, ahogy a jegesnek érzett folyadék végigömlött rajta. Bőszen káromkodva ugrott fel a székből.

- Mi a fészkes fenét csinálsz asszony? – dörrent rá a boszorkányra, mialatt letépte magáról a teljesen átázott köntöst.

Narcissa hátrált egy lépést, ártatlanul nézett Lucius-ra.

- De drágám, teljesen véletlen volt. – rebegtette pilláit. – Bár nem is lenne jó, ha ebben a kényelmetlen székben töltenéd az éjszakát...különben meg... – morfondírozott, és végigmérte a férfi meztelen testét. – talán túl sokat iszol. Ha tönkremegy a májad, ki fog velem minden éjjel szeretkezni? – kérdezte kacéran, csípőre tett kézzel.

- Véletlen? – húzta össze szemét Lucius, majd megragadta Narcissa derekát, és maga felé rántotta. Cissy hiába rúgkapált, az erős karok fogva tartották őt. Tehetetlenül zuhant Lucius ölébe a karosszékben. A mágus szinte durván vette birtokba az egyre kevésbé küzdő női testet, tenyere a boszorkány ide- oda mozgó csípőjére csúszott mire Narcissa hátravetette a fejét, kezeivel a szék támláját markolászta, és felsikoltott, mikor a gyönyör újra elborította a testét és a lelkét. Izzadtak voltak, homlokát sóhajtva nyomta Lucius homlokához. Malfoy azonban nem kegyelmezett, szorosan magához ölelve Cissyt felállt a székből és egyenesen az ágyhoz cipelte karcsú feleségét, majd újra és újra eljutottak a gyönyörök kertjébe. Egy szemhunyásnyit sem aludtak azon az éjjen, mégis energiától duzzadva vonultak le a Malfoy ház ebédlőjébe, kéz a kézben reggelizni.

 

 

 

Bellatrix Black-nek a karácsony mindig egyet jelentett a Nagyúr dicsőítésével két napig. Amikor még lány volt, a családja a karácsonyt azzal töltötte, hogy Voldemort glóriáját fényezte.

Amióta Bellatrix Lestrange lett, általában a karácsony egyet jelentett azzal, hogy minél minél több férfit szeressen, a szeretet ünnepe jegyében, és minél távolabb kerüljön a férjétől, Rodolphustól. Ezt most sem tervezte másként, igaz, alig találkoztak már. Bella az északi szárnyba költözött, ott rendezte be kéj-rezidenciáját, s édes mindegy volt neki, mit csinál vagy épp mit nem Rodolphus Lestrange. Ám a férje ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje a családi ebédre. Bella néhány visító karmolás után végül nagy nehezen belement, azzal a feltétellel, hogy Rodolphus ezért két hónapig hozzá sem érhet.

Bellatrix szenteste délelőttjén egy gyönyörű, ezüst bundában családi látogatásra indult, férjével. Ebédre voltak hivatalosak a nő szüleihez. Ott volt a kis Regulus is a szüleivel. Meg Sirius. Bellatrix belibbent a szalonba, s ledobta a bundáját. Rodolphus is bekullogott.

- Ó a kedves rokonság… - villant a mosolya Regulus felé, majd Orionra és Walburgára mosolygott hanyagul s feléjük lépett, hogy csókkal üdvözölje őket. Sirius-t lazán kikerülte, csak egy vicsort küldött felé, amikor ellibegett mellette.

Sirius-t pont nem érdekelte Bellatrix látogatása, azzal volt elfoglalva, hogy megtervezze a téli szünetet Alicia-val és barátnőivel. A lány szerelme már lelohadt, de vágya nem, és egyre nyitottabbá vált. Azért biccentett egyet unokanővére felé.

Orion megpödörte a bajszát, csattanós csókkal üdvözölte kedvenc unokahúgát (ha nem az, akkor is :D-S),(de- tuti, hogy az.:D-B) ezzel kiváltotta Walburga rosszalló pillantását. A házsártos asszony olyan erélyesen szorongatta meg Bellatrix kezét, hogy a nőnek bizonyára összeragadtak az ujjai.

Bellatrix átölelte az anyját és az apját, átadta nekik az ajándékaikat.

Regulust hagyta utoljára. A fiú elé lépett és kacér mosollyal lehajolt, megcsókolta, de közvetlenül az ajka mellett. Mély dekoltázsába alapos bepillantást engedett. Az első szexuális együttlétük óta nem volt újabb, mert Regulus visszament a Roxfort-ba, Bellát pedig lefoglalta a Nagyúr. (hö, hogy mivel az legyen kettejük mocskosz kisz titka:D-B)

Regulus átölelte unokanővére derekát, közben a fülébe suttogott:

- Újra akarlak... Veled álmodom minden éjjel!

- Lám csak, mióta szeretitek így egymást? – morogta Sirius, feltűnt neki a fura közvetlenség Regulus és Bella között. Végignézett a nőn összehúzott szemekkel. Undorodva állapította meg magában, hogy még egy ilyen családi ebéden is árad belőle az ótvar ribanc kisugárzás. (szádra ütök!! Azaz az ujjadra- :D-B)

Bellatrix Sirius-ra úgy nézett, mint egy darab bűzölgő lótrágyára. Kihúzta magát és undorodó arckifejezéssel leült Regulus mellé, a pamlagra. Elnyújtózott s szipkára gyújtott.

- Nocsak, Regulus… Te kész férfi lettél. Látom, Te családod éke vagy. – szólalt meg, végignézve a fiún. – Van már barátnőd? Vagy barátnőid? – kacsintott.

Regulus rákacsintott, majd szavait leginkább a bátyjának címezte.

- Csodás nőm van. Igazi aranyvérű boszorkány. Én tisztelem a családunk hagyományait és készen állok rá, hogy feleségül vegyem. Tudom, mi a kötelességem, nemúgy, mint egyesek, akik mindenféle jöttment sárvérűvel adják össze magukat!

 

- Igen, az ilyeneket én is mélységesen elítélem. – helyeselt gúnyos mosollyal Sirius, majd kivett egy újságot Cygnus újságtartójából, és belemélyedt. Nem volt kíváncsi öccse baromságaira.

Druella, Bellatrix anyja elnézően mosolygott.

- Lányom. Te rögtön a lényegre térsz, ugye? Regulusnak biztosan van egy csinos barátnője.

- Egy? – kacagott fel Bella és átölelte a fiút.

Regulus Bellatrix fülébe suttogott, mert azt azért nem akarta, hogy a meglehetősen konzervatív felfogású Walburga vagy Druella tudomást szerezzen a kalandjairól.

- Majd mesélek... Négyszemközt - mosolygott Bellatrixra és közelebb simult hozzá.

Druella a fiúra pillantott, majd a lányára.

- Hogy vagytok Rodolphus-szal, szívem? – kérdezte Bellát.

Bellatrix elhúzta a száját és alig láthatóan Walburgára villant a szeme, aki Regulust nézte szigorúan.

- Regulus, kicsi fiam, menjél, mosd meg a kezedet ebéd előtt! Ne kelljen folyton figyelmeztetni! - Walburga látta Sirius pillantását, haragja tüstént fellobbant. - Te meg, te család szégyene, töröld le a képedről azt az undok vigyort, mert szájon váglak! Nem azért hoztunk magunkkal, hogy magadban motyogj! Egy ilyen semmirekellő, az öccse már elkötelezte magát Nagyurunk mellett, ez meg úgy tesz, mintha fogalma sem lenne a család iránti kötelességeiről...

Sirius az újság felett öccsére és Bellára sandított.

- Rodolphus? Csoda, ha még egyáltalán tudja a saját férje nevét. – motyogta épp, mikor anyja ráordított. Megvonta a vállát és tovább olvasott, de a vigyor nem tűnt el az arcáról.

- Nos, a férjem üzleti ügyben sokat utazik, így legtöbbször szomorú szalmaözvegy vagyok… - villant a nő szeme, továbbra is ölelte Regulust, mint egy kedves nagynéni. Legalábbis annak tűnt a dolog, de Bella annál sokkal kacérabban ült, a fél combja kilátszódott.

Rodolphus éppen a férfiakkal cserélt eszmét, egy konyak társaságában. Nem figyelt, mit zagyvál Bellatrix. Legalábbis látszólag. De a szeme sarkából figyelte neje minden mozdulatát.

Regulus, ahogy visszatért a kézmosásból, csak úgy véletlenül jól bokánrúgta Siriust, miközben széles mosollyal Bellatrix közelébe húzódott.

Sirius eltette az újságot, és kedélyesen felröhögött, mert Regulus nyilván nem vette észre, hogy a bokája helyett nagyjából a fotel lábát találta el.

Bellatrix a fiúra villantotta pillantását, majd felkeltek, mert a manó nagy hajlongások közepette bejelentette, hogy kész az ünnepi ebéd.

- Na és a húgom meg a pávamajom nem jönnek? – kérdezte gúnyosan Bella.

- Ők majd vacsorára. Jobbnak láttam, lányom, ha nem eresztelek össze Lucius Malfoy-jal. – szólalt meg Cygnus. Bella erre gúnyosan felkacagott.

- Kár, hogy nincs itt. Egyszer találkoztunk vele, meghívott Alexiához és... ööö... - harapta el a folytatást Regulus, mert észrevette, hogy senki sincs, aki a bordélyház látogatása során szerzett élményére kíváncsi lenne. - Szóval, ez az Alexia finom nyalókákat árul Londonban, de sokat panaszkodik, mert gyakran összetévesztik egy másik Alexia nevű boszorkánnyal, akiről fogalmam sincs, kicsoda, mert Lizandra, az egyik szajhája nem mondott róla semmit...

Az ebéd jól telt, de Bella halálra unta magát, viszont Regulust egyre csinosabbnak találta. Észrevétlenül jelzett neki, hogy ebéd után igényt tart a társaságára… rákacsintott. Rodolphus mindent látott és az asztal alatt ökölbe szorult a keze. Először elöntötte a jeges verejték, majd a kezdődő düh első hulláma… a neje nyíltan flörtöl ezzel a szarossal…

- Köszönöm a csodás ebédet! – mondta Sirius, udvariasan Druella felé biccentve. Kényelmetlenül mocorgott a széken, miközben Merlin-hez fohászkodott, hogy mielőbb véget érjen a családi nap.

Regulus nagyon ízletesnek találta az ünnepi ebédet, a desszertből, amit nem manók készítettek, hanem Druella specialitása volt, dupla adagot kért, hízelegve dicsérte a ház úrnőjét.

Bellatrix az ebéd végeztével, a desszertet kihagyva (de hát hízlal! Anyám, csak nem gondolod, hogy ilyet tömök magamba?!), hamar felkelt az asztaltól. 

- Kimegyek, levegőzöm egyet… - mondta nyafogó hangon. – Mostanában olyan gyenge vagyok… - játszotta meg magát.

Druella szeme rögtön felcsillant.

- Lányom! Csak nem… - hebegte, máris egy pihegő unoka képe jelent meg lelki szemei előtt. Bella azonban már kivonult az étkezőből, riszálva csinos kis fenekét. Kivételesen nem átlásztó ruha volt rajta…

Regulus követte a tekintetével Bellatrixot, majd ő is felkelt az asztaltól. Amikor már mindenki végzett, kiosont a nappaliból.  Meglapult egy oszlop mögött, Rodolphust leste, aki szintén kijött, hogy friss levegőt szívjon, de a másik irányba indult el.

Bellatrix kint a kertben, az egyik sövény mögött rágyújtott és várta a kis hülyét. Tudta, hogy úgyis utánajön…

Amikor Rodolphus hallótávolságon kívülre ért, Regulus az unokanővéréhez szaladt, szorosan átölelte.

Bella csak erre várt. Berántotta a fiút a bokor mögé. Zihálva, kéjes lihegéssel kezdte csókolni.

- Kicsi szeretőm… látni akarom, mennyit nőttél…

Regulus kihúzta magát. Bár Bellatrixon magas sarkú csizma volt, a fiú néhány centiméterrel így is fölé magasodott.

Bellatrix felkacagott.

- Én ITT gondoltam! – markolta meg a fiú ágyékát és gondolkodás nélkül hoppanált vele a kastély felső szintjére. Lihegve csókolták egymást, ahogy benyomultak a szobába. Bella minden csóknál letépett valamit Regulus testéről. (egy orr… egy fül… egy kar…:D-B)

Amikor Bella egykori hálójába értek, a boszorkány benyúlt Regulus alsójába.

- Nocsak… ez sokkal nagyobb lett… - susogta a fülébe s leguggolt a fiú elé.

- Azt a büdös mindenit! – sziszegte Sirius hangosan az ablaknál állva. A házban sétálgatott, menekülve a további kínos beszélgetésektől, s az egyik emeleti ablakból pontosan a bokrok mögé látott, ahol öccse és unokanővére látszólag nagyon élvezték egymás társaságát. Az undortól eltorzult az arca, de még látta, ahogy azok ketten hoppanáltak a kertből.

Regulus hagyta, hogy Bellatrix simogassa és kényeztesse éledező férfiasságát.

- Anyám keresni fog... gyanakszik... - suttogta két forró csók között.

Bella végigsimított a fiú combjain.

- Ugyan, kicsim! Kit érdekel az anyád!! Ha keres, hát keres… majd megunja…de ha hozzá akarsz rohanni, én nem akadályozom meg… - lehelte Bella, majd végighúzta a  nyelvét a fiú dudorodó kígyóján; egyelőre csak az alsón át. Percekig izgatta, majd lehúzta róla. Az alsót. Újabb hosszú percekig az ajkával kényeztette…

Regulus felnyögött, dobálta magát, közel került a kielégülés előtti pillanatokhoz. Aztán ő is talált fognivalót Bellatrixon, tapogatta, simogatta, szopogatta a nő melleit.

- Úgy látom, a tűrőképességed is nőtt… gyakoroltál, Regulus? – sandított fel a fiúra Bella, majd lassan felállt és mély csókot adott unokaöccsének. – Mesélj csak… van barátnőd? – provokálta ingerkedve a nő a fiút. – Kivel szoktál szeretkezni? Sok lánnyal? És gondolsz rám is néha? – kérdezte durcásan.

Sirius végiglopakodott az emeleten, és az egyik szobából meghallotta az árulkodó zajokat. Mint egy macska (jó tudom, hogy kutya :)-Zs), olyan hangtalanul lapult meg az ajtónál, mely ugyan csukva volt, de Sirius ügyes keze nyomán résnyire kinyílt. Nem is tudta, hogy magában nevessen vagy sírjon, annyira ocsmánynak találta az egész helyzetet.

Regulus felkacagott.

- Megfogadtam a tanácsodat, Bellatrix. Egy egész háremem van a Roxfortban... Minden nap másik lány... Év végére meglesz az összes! - Ez ugyan nem volt igaz, de jólesett hencegni vele. Még szívesen mesélt volna, miféle kísérleteket végeznek az önkénteseken Pitonnal, de Bellatrix egyre merészebb ingerlése hatására már csak egyetlen dologra tudott koncentrálni. Regulus hangosan zihált, majd belekapaszkodott Bellatrix ruhájába, lerángatta róla. Letépte a bugyit, majd hátulról nyomult, ahogyan egy pornómagazinban látta. - Egyik sem hasonlítható Hozzád... Te vagy az én asszonyom!

Bella vigyorogva hagyta, hogy a fiú az ágyhoz vonszolja s hátulról magáévá tegye.

Regulus Bellatrix mögött térdelt, néhány pillanatig egészen közelről tanulmányozta a titokzatos nyílásokt, majd engedelmeskedett az ösztöneinek. Felváltva döfködte a boszorkányt, hol vaginálisan, hol análisan. (na csak megvolt az anál, az asztrál után Bé :D-Zs) (Köszönöm, Uram! :DD-B)

Bella kéjesen nyögdécselt s hagyta, tegye a fiatal csikó azt, ami neki jólesik…

Regulus néhány perc múlva hatalmasat ordított, ahogy elragadta a kéj. Erre a nappaliban  egészen biztosan felfigyeltek a vendégek közül. Regulus lihegve terült el az ágyon, közben magára húzta unokanővérét. Az aktus végén kifulladva feküdtek egymáson. Bella végigharapdálta Regulus vállát.

- Határozottan fejlődött… a… technikád… szeretők gyöngye… - mélyesztette a fogát a fiú hamvas bőrébe.

Sirius egy idő után elunta a látványt, felfordult a gyomra, és már-már elindult, hogy jóindulatúan értesítse családját öccse legújabb, nemes cselekedetéről, de kíváncsi volt a bent zajló beszélgetésre, így tovább fülelt.

Regulus szórakozottan csavargatta Bellatrix fekete hajfürtjeit.

- Mondd csak, gondolkoztál az ajánlatomon? Hozzám jössz feleségül? - kérdezte váratlanul.

- Házasság? – kacagott fel a nő. – Hát még mindig el akarsz venni?

- Persze! Válj el a hülye férjedtől vagy... elintézem, hogy baleset érje...

 

- Ez milyen hülye. – suttogta Sirius vigyorogva, majd a falhoz passzírozta magát, mert döngő lépteket hallott a lépcső felől.

- Ó, kis lovagom… imádlak… - már épp ismét kezelésbe vette volna a kis Regulus kígyóját, amikor az ajtó hatalmasat dörrent és Rodolphus Lestrange viharzott be rajta. Nem vette észre a leskelődő Sirius-t, talán akkor sem vette volna észre, ha ott áll előtte. Rodolphusnak elborult az agya. Végignézett rajtuk, majd a földre köpött.

- Te ostoba, rohadt szajha!!! – kiáltott fel. Bellatrix megrándult, majd felült s a pálcája után kapott, de Rodolphus szemfüles volt. Neje pálcáját magához intette. – Képes vagy itt?! VELE?!!

Regulus villámgyorsan rántotta elő a saját pálcáját a párna alól, majd egy Stuporral a falhoz lökte Rodolphust, aki megtántorodott. Regulus gyorsan magára rángatta a nadrágját. Fenyegetően közeledett Lestrange-hoz, az álla alá illesztette a pálcáját.

- Ne merészeld szajhának nevezni az unokanővéremet!

Rodolphus meglepődött a váratlan támadástól és kóvályogva támaszkodott a falnak, majd a fiúra pillantott.

- Mit akarsz?! Te kis ütődött! Téged is tönkretesz!!! Nem látod, hogy csak egy ócska, romlott céda?!! – üvöltött fel.

- Ő az enyém! Válj el tőle, tűnj el az életéből! - harsogta Regulus.

Bella közben elterült az ágyon és szinte gúnyos vigyorral nézte Rodolphust.

- Te csak két pálcával vagy férfi? – kacagott, mire Rodolphus rá akart küldeni egy rontást.

Regulus kihasználta, hogy Rodolphust elvakítja a düh. Ahogy megindult Bellatrix felé, elgáncsolta, így a férfi elterült a szőnyegen. Regulus a melle fölé térdelt, el akarta venni a férfi pálcáját, Rodolphus azonban erős volt, lelökte magáról a fiút, felugrott, aztán Regulust is talpra rántotta, majdnem kitörte a karját. Regulus belerúgott a sípcsontjába, majd ököllel az arcába sújtott.

Sirius csak kapkodta a fejét, titkon persze Rodolphus-nak drukkolt, és borzasztóan sajnálta, hogy nincs nála omniszkop. Egy életre elintézhetné vele Regulus-t, bár valószínűleg Regulus-nak mindent megbocsátanának, ahogy eddig is.

Bella szeme felcsillant. Regulus határozottan tetszett neki… Rodolphusnak azonban egyre kevésbé.

- Te ostoba kölyök! Takarodj innen és keféld azokat, akik nem a rokonaid és nem az ÉN feleségem!!

Bella gúnyos kacaja végigszállt a szobán.

Sirius-t a hideg is kirázta a nő őrült nevetésétől, viszont érdeklődve figyelte Regulus reakcióját.

- Te nem érdemled meg Bellatrixot! Én az életemet adnám érte! - kiáltotta hevesen Regulus. Előrelendítette a pálcáját, legszívesebben a férfi szemébe döfte volna, ám Rodolphus megragadta a pálcát tartó kezét, így Regulus lefegyverző átokkal nem is próbálkozhatott. Helyette a szabad öklével püfölni kezdte Rodolphust, ahol érte. Érezte, hogy a felnőtt férfi erősebb nála, de váratlanul érte a kölyök támadása. Regulus rávicsorgott, majd a falnak lökte.  - Megöllek, Te szemét!

Bellatrix csillogó szemmel, szenvedélyesen nézte, ahogy a kis Regulus gyilkolni készül… nem tartotta vissza. Eszébe sem jutott! Sőt, valami perverz élvezettel zihált, élvezte a helyzetet s közben férje elborult arcába kacagott. Rodolphus felmordult.

- Meghalnál ezért a kurváért?!! Kölyök, hülyébb vagy, mint gondoltam!!! – felemelte a pálcáját, majd megvillant a szeme. – Ugyanolyan hülye vagy, mint én. Én is meghalnék érte. – pillantott Lestrange neje szemébe, mire Bellatrix egy pillanatra megdermedt. Valami átfutott rajta, valami, amit eddig sosem érzett Rodolphus iránt. Megrebbent a pillája és Regulus mögé lépett. Átölelte gyengéden és a nyakába csókolt.

- Hagyd, kicsim… nem ér annyit az egész… - suttogta. – Nagyon szeretlek, Reg… ne törődj vele… ő csak papíron a férjem… semmi közöm hozzá… - intett Rodolphus felé, s csak a  szemével jelzett neki, hogy menjen el. Gyorsan.

Rodolphus látta Bellatrix tekintetét és rezzenéstelen arccal leeresztette a pálcáját.

Ekkor mindhárman felszisszentek. A Jegy izzani kezdett… Bellatrix felnyögött és megmarkolta Regulus karját…

Rodolphus felnyögött és azonnal kirohant a szobából.

- Reménytelen egy banda. – suttogta Sirius, de a következő pillanatban olyan érzés járta át, amitől teljesen ledermedt, a szobából kiviharzó Rodolphus-szal sem törődött. Érezte Voldemort közeledését. Képtelen volt megmoccanni.

Regulus vacogva állt, Bellatrixhoz simulva. A jeges légáramlattól libabőrös lett az egész teste. A következő pillanatban minden gyertyaláng ellobbant, sötét és hideg, halotti csend telepedett a házra. Aztán éles csattanás hallatszott, a gyertyák újra felragyogtak, kékes, hideg fényt árasztva. Voldemort ott állt előttük, fagyos pillantását Bellatrixra szegezte.

Gyere, őrült, gyere őrült, névsorolvasás, gyere őrült, szükségem van ráád… ahogy már az Edda is megénekelte - B

 

Bellatrix elengedte Regulust s mellbimbói megkeményedtek. Lassan elmosolyodott, dacára Ura fagyos pillantásának.

- Kegyelmes Uram… - lehelte s meghajolt. Teljesen pucér volt. Sosem szégyellte testét a férfiak előtt. Voldemort előtt meg főleg nem. Most is kihívóan villant rá a szeme.

Voldemort elkapta Regulus vállát, és mielőtt a fiú megnyikkanhatott volna, egyszerűen kipenderítette az ajtón. A lendülettől Regulus feldöntötte Siriust, majd legurult a lépcsőn.

Sirius rögtön felpattant az esés után, és a lépcső aljához szaladt.

- Élsz még, te hősszerelmes? – kérdezte félig komolyan, félig gúnyosan öccsét, és óvatosan megbökte a vállát.

Regulus azonban nem válaszolt. Az utolsó lépcsőfok szélébe beütötte a fejét, ájultan terült el a szőnyegen. (na banyek- meg ne haljon a kis amorózó. :D-B)

- Ezt jól megcsináltad. – húzta el a száját, indult volna a nappaliba, hogy szóljon a szüleinek, ám Walburga már közeledett felé, hátrébb lépett öccsétől, és magyarázatra nyitotta a száját, de anyja közbevágott.

Walburga Black úgy támadt Siriusra, mint egy megveszett anyatigris.

- Te ölted meg! A saját öcsédet! - rázta meg a fiút. - Takarodj! Tűnj el a szemem elől! Kitagadlak, szaros kölyök! - Felkapott egy piszkavasat, meglendítette Sirius felé, kifutott utána az udvarra, egészen a kert végéig üldözte idősebb fiát.

- Vizsgáld csak meg Regulus viselt dolgait, drága anyám! – harsogta Sirius futva, és fuldokolva a nevetéstől. – Vagy esetleg az unokanővérét kérdezd az eséssel kapcsolatban, nekem nem volt közöm hozzá. – süvöltötte. Tudta, hogy anyja meg se hallja a szavait, már nem is érdekelte. Ahogy kiért a kertből, James-ék háza felé vette az irányt.

 

Orion Black és Cygnus Black közben letérdelt Regulus mellé, megvizsgálták az ájult fiút, majd bevitték a nappaliba és lefektették a kanapéra. Walburga öt perc múlva érkezett, zilált hajjal, kifulladva.

- Sirius... az a fattyú... a Te véred, Orion... - kapkodta a levegőt, miközben szemrehányó pillantásokat vetett a férjére. Aztán lezuttyat az egyik fotelbe, felkapott egy legyezőt. - Undok féreg... otthon még számolok vele... Szegény, kicsi fiam, ugye nem esett baja?

 

Miközben a nappaliban a férfiak Regulust és Walburgát pátyolgatták, az emeleti szobában Voldemort szigorú pillantást vetett Bellatrixra.

- Mindig tudtam, hogy romlott ribanc vagy... Eltűrtem, hogy a férjeddel akkor is együtt vagy, ha nem utódnemzésre készültök. Eltűrtem, hogy enyelegj azokkal, akiktől vallomást akarsz kicsikarni. Tudok arról, hogy még Malfoynak is széttetted a lábadat... De amit ezzel a fiúval tettél, nem bocsátom meg!

Bellatrix kihúzta magát és ujját a szájába vette.

- Nagyuram… de hát csak beavattam a kölyköt… ahogy Tőled tanultam… ebből nem lehet baj!

- Beavattad?! Ki adott rá engedélyt? - hördült fel Voldemort.

Bella hátrált egy lépést. Felsóhajtott és ujját végighúzta a hasán, egyre lejjebb…

- Én Egyetlen Uram! Rosszat tettem!?

- Ócska rongy vagy, Bellatrix! Hogy állsz a feladatod teljesítésével? - kérdezte váratlanul.

Bella elsápadt.

- Haladok… Nagyúr… haladok… - nyelt egyet. Tudta, hogy most ingoványos talajra tévedtek.

- Amíg Te az unokaöcsikéddel játszadozol, tizenhat hűséges halálfalóm veszett oda! - kiáltott dühösen Voldemort, és fel-alá kezdett járkálni a szobában. - Az átkozott Főnix Rendje... csak ők tehették! Senki más nem veszi a bátorságot, hogy szembeszálljon velem! Bűnhődni fognak!

Bella térdre borult Voldemort előtt.

- Igen! Úgy lesz, Uram és Parancsolóm!! Mindenki megbűnhődik, aki ellened áskálódik! – kiáltott fel hevesen.

- A Te dolgod, hogy kiderítsd, kik a tagjai! - kiáltott ingerülten Voldemort. - Mennyi ideje már, hogy kiadtam a parancsot? Még egyetlen nevet sem említettél! Eltiltom tőled a kis kedvencedet, amíg nem mutatsz fel végre eredményt!

Bella a padlón térdelt. Most a Nagyúr keze után nyúlt, vággyal teli pillantással, tüzes testtel… erotikusan megnyalta felső ajkát.

- Egyetlen Uram… - nyögte kéjesen.

Voldemort dühösen elrántotta a kezét.

- Ne merészelj hozzám érni, szajha! - Szeme villámokat szórt, most nem hatotta meg Bellatrix tüzes tekintete. - Regulus Blacket más beosztásba helyezem! Nem megy vissza a Roxfortba! Ideje, hogy áldozatot hozzon a dicsőségemre!

Bella pillája megrebbent.

- Nagyúr! A fiú mellettem nem követ el semmi ostobaságot! Kiváló gyilkos lesz belőle! Mégis, hová helyezed? – kérdezte óvatosan. Négykézlábra ereszkedett, haját hátradobta. Mint egy párduc, aki várakozó állásponton van, úgy nézett ki.

- Beosztom Greyback mellé. Addig marad ott, amíg Te, Bellatrix maradéktalanul nem teljesíted a parancsomat. Ha ügyes vagy, és egy hét múlva leteszed a jelentésedet az asztalomra, egy hét múlva visszakapod a játékszeredet. De ha nem... a kis Regulus bizony élete végéig ott marad Greyback mellett. És, mint tudod... - piszkálta hegyes körmeit Voldemort - ...az ilyen kis ficsúrok nem sokáig bírják a kiképzést.

Bellatrix azonnal felpattant és rátapadt Voldemort mellkasára.

- Édes Uram… Nagyúr… maradj, nem ér annyit ez a kölyök… maradj velem most… - próbálta visszatartani Voldemort-ot a boszorkány.

- Ne állj az utamba! - förmedt Voldemort Bellatrixra. - Beszélek a kölyök szüleivel. Meg fogod látni, büszkék lesznek rá, hogy Regulus érdemi feladatot kap tőlem!

Bella nagy, sötét szeméből legördült egy hatalmas könnycsepp. Ajka sírásra görbült, majd a sötét mágus lábai elé vetette magát s tenyerével végigsimított a lábszárán. Majd ajkával…

- Kérlek… foglalkozz velem… őrülten szeretlek, Uram… csak a Te képedre akartam formálni a kölyköt…

Voldemortot azonban nem hatotta meg sem a könny, sem a könyörgés, sem az, ahogyan Bellatrix az érzékeire próbált hatni.

- Holnap este... - nyögte a Nagyúr, amikor Bellatrix egyre feljebb kúszott, s keze besiklott a talár alá. Nyögdécselve megérintette a szabadon lifegő, a boszorkány észrevétlen bűbájainak köszönhetően már egyáltalán nem átlagos méretű hímtagot. Kényeztetni kezdte…

- bejöhetsz hozzám... Most az egyszer... megbocsátok Neked. Most utoljára! - emelte fel fenyegetően a mutatóujját.

Bella felemelkedett és hozzásimult a Nagyúrhoz. A fülébe duruzsolt, majd megkapta a mutatóujját tövig, aztán végignyalta. (szokásos nyalakodás… öhm. -B)

- Sosem fogsz bennem csalódni… csak a Tiéd vagyok… én Uram… Egyetlen Szerelmem… a kis Regulusnak is megbocsájtasz? – kérdezte Bella suttogva. Keze már felsiklott a mágus mellkasára.

- Regulusnak nem! Vele kapcsolatban nem változott az elhatározásom! Részt vesz Greyback tavaszi hadjáratában. Harci tapasztalatokat kell szereznie. Nekem nem lepedőakrobatákra van szükségem, hanem egy elit Halálfaló Gárdára. Ha Regulus túléli... majd beszélhetünk a jövőtökről. Addig nem.

Sirius lihegve állt meg barátja háza előtt. Esze ágában sem volt hazamenni, mikor ennyi mesélnivalója lett hirtelen. Meg amúgy sem. Egy kósza könnycsepp azért végigfolyt az arcán, dühösen törölte le.

 

- Nyavalyás téli szél. – mondta magának. Elhatározta, hogy a szünet végéig elkerüli a szülői házat. Ha James megengedi, hogy nála maradjak, akkor cserébe tuti, hogy elviszem Alicia lánybulijába. – gondolta, és arcán újra felragyogott a mosoly.

 

 

TOVÁBB