"Új év, új élet.
Új érv, új mérleg.
Lerázni a régi gondot,
Amit az ember elrontott."

Göröcs András

Tizenötödik fejezet

Petúnia repkedni tudott volna örömében, sőt próbált is, szobájában visongva ugrabugrált, karjait össze-vissza dobálva. Ki és berámolta ruháit a szekrényből, néhányat fel is próbált, majd széttépkedett egy magazint, és a kivágott képeket asztali tükre keretébe passzította. Menyasszonyok képei voltak.

Az idő fél úton járt karácsony és szilveszter között, a lány szülei előző nap elindultak, hogy néhány napot kettesben töltsenek egy francia síparadicsomban, így Petúnia aznap estére hívta meg Vernon Dursleyt vacsorára. Egészen jól elboldogult a konyhában, pármai rakott tésztát készített bőséges salátával, és még egy hatalmas csokitortát is sütött, az volt a fiú kedvence.

Vernon pontban este hétkor zavartan toporgott Evansék háza előtt. Hónapok óta dörömbölt benne a vágy, hogy megkérje Petúnia kezét, noha együttlétük emléke még mindig kissé zavaros volt. Üzleti ügyei határozottan jól, de lassan haladtak, így a lányra mostanáig, ha akart volna se lett volna szabadideje. Nagyot szusszantott, elegáns fekete öltönyéhez tartozó sötétzöld nyakkendőjét megigazította, és becsöngetett.

Petúnia úgy rohant a bejárati ajtó felé, hogy elsőre hasra esett egy pár cipőben, fél lábon ugrálva, és lihegve nyúlt a kilincs után.

- Vernon! – visította a fiú arcába, aki a hangtól hirtelen tett egy lépést hátra. – Olyan jó újra látni Téged, szerelmem. – Petúnia Vernon nyakába vetette magát, percekig cuppogtak összetapadva a küszöbön.

- Eh, kedves Petunkám – nyögte a fiú, mikor szétváltak. – Ezt a csokor virágot Neked hoztam engesztelésül, amiért oly sokáig kellett nélkülöznöd társaságomat. – vigyorogva nyújtotta át a színes bokrétát, majd végigmérte a nyurga lányt, aki egy vékony, rózsaszín bársonyruhát viselt.

- Hát ez egyszerűen mesés! – lelkendezett Petúnia, s már húzta is be a házba szerelmét. – Köszönöm! No gyere, a vacsora már kész van. – Vernonnak nem kellett kétszer mondani, rögtön az asztalfőhöz telepedett, a szalvétát a nyakába gyömöszölte. A lány felszolgálta az egyszerű, de kiadós vacsorát, majd Vernon mellé huppant, és az asztal alatt átkulcsolta lábával a fiú lábszárát. Vernon csámcsogva számolt be elmúlt fél évi munkásságáról, és bár Petúnia egy huncut szót nem értett belőle, lázasan pislogott, és bólogatott.

- Igazán ízletes vacsorát főztél. – kacsintott Túnira Vernon, közben elfogyasztotta az egész torta felét. – Csodás háziasszony válik majd belőled. – Petúnia elpirult a megjegyzés hallatán, s Vernon is, ámbár ő azért, mert vissza kellett fojtania feltörő büfögését. A lány újra meg újra töltötte borospoharaikat, s mire befejezték a vacsorát, mindketten enyhén bóbitások voltak.

- Gyere, üljünk le a nappaliba...beszélgetni. – lihegte Túni, szíve hevesen verni kezdett. Vernon nagy nehezen feltápászkodott, és követte a lányt, együtt zuhantak a díványra, egymás kezét szorongatva.

- Borzasztóan hiányoztál nekem. – suttogta Petúnia. – Nem is tudom, mihez kezdtem volna, ha most az ünnepek alatt sem tudunk együtt lenni. A fiú komolyan bólogatott, suta mozdulattal átkarolta a lányt, és megcsókolta.

- Te is hiányoztál, fogalmad sincs mennyire. – bizonygatta Vernon, nadrágzsebében végigsimított a kis ékszerdobozon. – Régóta ismerjük egymást, ugyebár. Khm. Nagyon komolyak a szándékaim Veled, Petúnia. Karácsonyi ajándékom több is, mint ajándék. – Túninak más se kellett, felpattant, és megállt Vernon előtt. Szemeiben vad láng lobogott.

- Mindig tudtam én ezt, szerelmem. – zihálta. – De engedd meg, hogy előbb én adjam át az ajándékodat. – Egyetlen mozdulattal letépte ünnepi ruháját. – MAGAMAT! – Vernon eltátotta a száját, egyik szeme megrándult, aztán hörögve rántotta magára kedvesét. Petúnia lekapkodta a fiúról a nyakkendőt, inget, nadrágot, és engedte, hogy Vernon hanyatt döntse a díványon. Szenvedélyesen csókolták, ölelték egymást, a lányt cseppet sem zavarta a rá nehezedő súly, nyögdécselve élvezkedett. Ahogy ritmikus mozgásuk gyorsabbá vált, úgy repültek egyre gyorsabban az öntudatlan gyönyör felé. Vernon felkiáltott az orgazmus pillanatában:

- Petunka! Légy a feleségem! – Túni sikoltozva dobálta magát. – Igeeeen! – ordította, majd szorosan egymás mellé bújva lihegtek még percekig. Mikor Vernon képes volt végül felállni, felhúzta a kis aranygyűrűt jegyese ujjára.

A fiú szüleinek még aznap este bejelentették a döntésüket, Vernon apja boldogan gratulált, de azzal a kéréssel fordult imádott fiához, hogy a fiatalok várjanak még egy évet, addig Vernonnak van ideje átvenni a céget. Petúnia nem tiltakozott, hiszen az ő szülei sem engedték volna a házasságot mielőtt a lány betölti 18. életévét, ennek hangot is adtak, mikor Petúnia a reggel közepén a telefonba kiabálva nekik is elújságolta különös jókedvének okát. Evans-ék nem lepődtek meg a hír hallatán, látták, hogy lányuk egyre nagyobb érdeklődést mutat a Dursley gyerek iránt, és bár nem volt okos, de azt mindig elérte, amit akart. Boldogan, mégis aggodalommal telve, áldásukat adták az eljegyzésre. Petúnia szabadon felforgathatta a házat boldog őrületében.

Épp a szobája ablakán lógó fehér csipkefüggönyt próbálta a fejére hajtogatni fáytol gyanánt, mikor meghallotta a kulcs zörgését a bejárati ajtó zárjában. Húga tegnap korán reggel elment otthonról, nem tudhatta még milyen szerencse érte a családot. Petúnia levágtatott a lépcsőn, a nappaliba, és egyenesen Lily-hez szaladt.

- Hát te? Hol voltál? - kérdezte lihegve, és széles mosoly terült el az arcán.

Lily éppen a nappaliban ült a kanapén és egy mugli magazint lapozgatott. Pitonnál volt egész nap, épp egy új bájitalt kísérleteztek ki, s most agyilag rendesen le volt fáradva. Pislogva nézett nővérére.

- Erre-arra. Nem mindegy? – vonta meg a vállát kimerülten. – Örülj, hogy nem itthon rontottam a levegőt.

- Jó, csak kérdeztem...én csak azt akartam... - nem bírt magával, úgy érezte, mindjárt felrobban, ha nem mondhatja el élete legszebb pillanatát. Tulajdonképpen egész reggel szomszédokra és ismerősökre vadászott, akik ezt a vágyát csillapítják, nem sok sikerrel. Térdre huppant, és elkapta Lily mindkét kezét.

- Képzeld! Vernon megkérte a kezem! - ordította, és tovább szorongatta testvére ujjait.

Lily köhintett egyet. Magában vigyorgott egy hatalmasat. Ha tudnád, Túni, hogy Vernon miért kérte meg a kezed… és mi történt Veled igazából… aztán megejtett egy kis mosolyt.

- Ez jó hír, Túni! És? Kiválasztottad már a ruhádat? – kérdezte Lily, s óvatosan kihúzta már vöröslő ujjait nővére ujjainak szorításából. Valójában tényleg örült. Hiszen nem tettek semmi rosszat ellenük… ellenkezőleg: létrehoztak egy házasságot… bár ha Túni tisztában lenne azzal, hogy frigyük sötét mágiával van átitatva, valószínűleg sajátkezűleg tépné ki húga csodaszép, vörös haját. Egyenként, minden szálat. Aztán kiherélné Pitont. Ezért Lily bölcsen hallgatott és tovább mosolygott.

Petúnia felpattant, zavartan vett ki egy almát az asztalon lévő gyümölcsöstálból, ami már félig rothadt volt.

- Ööö csak 1 év múlva lesz az esküvő. - beleharapott az almába, aztán fintorogva elhajította, és fejbe kólintotta vele a nem messze szunyókáló macskát. (LOL…!-B)- Nem muszáj ám eljönnöd.

Lily meghökkent.

- De Túni… nem akarod, hogy ott legyek? Én… nem csinálok semmi botrányt. Még a pálcámat sem viszem el! – ígérte Lily őszintén. Ki nem hagyta volna nővére esküvőjét. – Nagyon, nagyon örülök Nektek! Tényleg!

- Ez megnyugtató. - morogta a lány. - Anyáék is nagyon boldogok, ha hazajönnek a síelésből, átmennek majd teázni Vernonékhoz. - hangja beképzelt heherészéssel vegyült.

Lily bólintott egyet.

- Hát persze, hogy átmennek… - jegyezte meg halkan. – Ahogy ez szokás.

- Tényleg, mi újság a göthös Serlepus-szal vagy hogy is hívják? - Petúnia a homlokát ráncolta, és azon ritka pillanatok egyikét élte át, mikor komolyan elgondolkodott. - Ha belegondolok, neki köszönhetem, hogy minden ilyen jól alakult (milyen igaz...háháháhá -Zs.) Talán... - motyogta, miközben a szőnyeget kaparászta egyik lábával - nem is olyan hülye... bár választhatna normálisabb szakmát, mint löttyöket kotyvasztani. Gondolom ez lehetetlen, hol kapna állást egy ilyen...

Lily mély levegőt vett. Túninak sosem mesélt az ő kapcsolatukról, s Pitonról sem, ezáltal Petúniának fogalma sem volt, milyen is Piton igazából. Lily kissé ideges lett ettől a beszólástól.

- Mégis milyen, Petúnia?! – csattant fel. – Miért nem hagyod békén Perselust? Mit érdekel Téged?! Nem zavarja a köreidet, sem a drágalátos Vernonod köreit és egészen biztosan nem fogja megakadályozni a hülye házasságotokat! – hadarta el Lily. – Örülj neki, hogy boldog vagy én ne csesztess minket! – a lány már megbánta, hogy ilyen hevesre sikeredett a reakciója. De miért szól be Pitonnak… amikor Piton segített neki… Lily megrázta a fejét és lehunyta a szemét.

Petúnia arca lilára változott, ahogy Lilyt hallgatta.

- Csak féltékeny vagy, amiért az én életem tökéletes! - úgy visított, hogy a macska kimenekült a szobából. - Most én vagyok a fontosabb anyáéknak, és nem te! - amint kimondta ezeket a szavakat, már meg is bánta. Soha nem akarta, hogy Lily megtudja, miért utálja őt annyira. Elsápadva pislogott, szemei megteltek könnyel.

Lily felnézett és nővére könnyes szemeivel találta szembe magát.

- Túni, ne bőgj. – mondta halkan, majd bizonytalan mozdulatot tett nővére felé. Még világosan emlékezett rá, hogy amikor megérkezett a Roxfortból, a lány nem fogadta az ölelését. Ezért csak a vállát simította végig, majd nyelt egyet. – Perselus nem gonosz fiú. Csak Neked… furcsa… gondolom. De most Te vagy a… legfontosabb, Túni. Én pár napon belül úgyis visszamegyek az iskolába és nem foglak zavarni. – nyelt egyet Lily.

Petúnia félig hátat fordított Lilynek, letörölte a könnyeit, és nagyot szívott az orrán.

- Hát persze, hogy nem. Lesz néhány hónapom...nyárig. - fél szemmel méregette húgát. - De akkor gondolom majd hazajössz. Pedig én már elterveztem, hogy Dursley-ékkel együtt megyünk nyaralni!

Lily felsóhajtott.

- Lehet, hogy nem… megyek veletek nyaralni. – mondta, csak, hogy Petúnia végre leszálljon a témáról és megnyugodjon pár hónapra. Ki tudja, mi lesz nyáron… de ha minden így marad, akkor a legszebb nyaralás az lesz neki, ha Perselus laborjában lehetnek, kettesben…

- Nem jössz velünk? - kérdezte nővére meglepve. - Anyáék nem fognak örülni. - Petúnia elrévedezve forgatta jegygyűrűjét az ujján - Talán jobb is így. Mit szólnának Vernon szülei hozzád? - vetette oda aztán gúnyosan a lánynak. - Kényelmetlen lenne mindannyiunknak a trükkjeid és furcsa bolondériáid miatt magyarázkodni.

Lily érzékelte a megkönnyebbülését és nagyon rosszulesett neki ez, hogy Petúnia, aki maholnap tizennyolc éves lesz, még mindig ilyen gyerekes szinte áll, s azt hiszi, Lily nem tud viselkedni muglik között. Mintha legalábbis Lily Evans vásári majomnak tartotta volna magát s úton-útfélen a mágiájával kérkedett volna.

- Van még valami, Túni? – kérdezte aztán.

Petúnia megvonta a vállát, és menni készült, de meggondolta magát, inkább leguggolt Lily mellé. Láthatóan kérdezni akart valamit, ami nehezére esett, ám kíváncsisága nem adta fel. Egy ideig a száját rágta, végül kibökte.

- Mi van közted, és a Piton fiú között? - mosolya kivételesen őszinte volt. – Ugye már nyár óta együtt jártok?

Lily érezte, hogy elvörösödik. Ez a téma aztán végképp nem tartozott Petúniára.

- Dehogy! Honnan veszed?! Csak… közeli barátom. De Te rózsaszín szemüvegen át látsz mindenkit, úgy tűnik, és összeboronálod az embereket nagy boldogságodban. – legyintett Lily és még jobban belemélyedt a magazinba. Vagyis próbált…

- Na ne rizsázz! - intette le Petúnia. - Tényleg nagyon boldog vagyok, ez igaz. - esetlenül csontos fenekére csüccsent. – De meghívtad őt vacsorára, és náluk töltötted a karácsonyestét... megváltoztál, Lily. Valld csak be! - gonoszkodott vihogva. - Lefeküdtél vele, igaz?

Lily lecsapta a térdére az újságot.

- Hagyd már ezt! – kiáltott fel. – Nem fogod fel, hogy NEM JÁROK VELE?! És akivel nem járok, azzal le sem fekszem! – dühöngött Lily. Már csak az hiányzott volna, hogy Petúnia elkezdje ezzel telekürtölni a házat…

Petúnia feltápászkodott, és sértődötten lebiggyesztette az ajkait.

- Nem kell üvölteni. Ha nem, nem. - szemtelenül elvigyorodott. - Pedig ha tudnád milyen hihetetlenül csodálatos dolog... - szökdécselve szaladt vissza a szobájába, közben dudorászott.

- Van kaja a hűtőben, ha vacsorázni akarsz. - kiáltotta még vissza, de lélekben újra az álmaiban járt.

Lily kifújta a levegőt és gyorsan felrohant a szobájába, mielőtt Túninak eszébe jut részletezni a szexuális élményeit…

 

 

 

Az év utolsó napjának délutánján Piton izgatottan készülődött. Slughorn professzor a levelében részletesen eligazította a megjelenéssel kapcsolatban és arról is, milyen elvárásokat fogalmazott meg a Bájitalfőzők Exkluzív Társaságának elnöke a leendő tagjaival szemben. Persze sokkal jobb volt így, hogy Lily Evans is megkapta a meghívóját és együtt mehettek. Slughorn zsupszkulcsot is küldött, amivel pontosan érkezhettek. Piton ezúttal hosszú, sötétzöld talárban ment Lily elé, aki egy szintén sötétzöld, karcsúsított inget viselt, aminek az ujja bő volt s egy csinos, loknis, fekete szoknyát (esetleg nyoknyát:D-B) húzott hozzá. Csodás haja apró loknikban, csigákban lógott a nyakába. Magassarkú csizmában és elegáns kabátban várta Pitont. Pilláit kifestette, s leheletnyi ezüstös csillámport kent a szemhéjára, amitől a szeme szinte szikrázott. Magabiztos mosollyal nyitott ajtót a fiúnak.

- Csinos vagy és pontos - állapította meg a fiú, miután könnyed csókot lehelt Lily ajkára. Úgy tervezte, hogy a szilveszteri fogadás után már nem térnek vissza a házukba, hanem egyenesen a Roxfortba utaznak. Vagy Londonban töltenek egy éjszakát, egy szállodában... - Előre küldted a csomagjaidat?

- Igen. De elegáns valaki… - kacsintott Perselusra és beharapta az alsó ajkát. – Tök jól nézel ki, Pers. – ismerte el. – Na és… milyen lesz ez a fogadás valójában? – érdeklődött, miközben elindultak az utcán.

- Pontosan annyit tudok, mint Te... - Piton körülnézett. Néhány mugli közeledett feléjük az utca végén, hosszú talárban, csúcsos süveggel, papírtrombitát fújva. A fiú kissé összeráncolta a homlokát, úgy nézte a muglikat, akik az év utolsó napján, valami érthetetlen okból mintha mágusoknak öltöztek volna. - Az elnöknél, Hector Dagworth-Grangernél kell jelentkeznünk. Slughorn tíz óra körül érkezik, Dumbledore-ral. Nyilván akkor kezdődik a vacsora.

Lily is megnézte a muglikat, akik már nem voltak szomjasak… de ő már megszokta, hogy szilveszter napján a varázstalan emberek sok furcsaságot vesznek magukra. A szülei is be szoktak öltözni ezen a napon. Dumbledore nevére Pitonra pillantott.

- Ott lesz Dumbledore is?

- Gondolod, őt ki lehet hagyni bármiből? - nézett a lányra kissé gúnyosan Piton. - Dumbledore fedezte fel a sárkányvér tizenkét felhasználási módját, mint köztudott. Ezzel elérte, hogy beválasszák a Társaság vezető tisztségviselői közé. Fogalmam sincs, miért kell halmozni a pozíciókat.

Lily bólogatott.

- Persze… evidens. De miért ne halmozná a pozícióit. Nincs családja… biztos csak unatkozna… vagy játszadozzon inkább a hülye zoknijaival? - vigyorgott. – Úgy tudom, jelölték a Wizengamot élére is.

- Igen, a Wizengamot elnöki posztjára is jelölték. Meg mágiaügyi miniszternek, már régebben, de azt visszautasította. Emellett iskolaigazgató, és ha hihetünk Carrowéknak, van valami köze a Főnix Rendjéhez is.

- Főnix Rendje? Az valamiféle tudomány társaság? Vagy mi? – még sosem hallott erről a szervezetről azelőtt. Most érdeklődve emelte pillantását a mellette sétáló fiúra.

- Csak annyit tudok, amennyit Amycus Carrow mesélt... Valami illegális szervezet, fel akarják venni a harcot a Sötét Nagyúr ellen. - Piton kissé elhúzta a száját. - Elég szánalmas próbálkozás. A minisztériumi alkalmazottak fele így vagy úgy a Sötét Nagyurat szolgálja, nem lepődnék meg, ha előbb-utóbb magát a minisztert is Imperius alá vonnák. Most, hogy az aurorok elit alakulatát felszámolták, minden megtörténhet.

Lily elkomorodott. Úgy érezte, ha tényleg létezik ez a Főnix Rendje, igencsak vérszegény lehet… pedig a harc Voldemort ellen nagyon komoly és súlyos dolog.

- A minisztert nem vonhatják Imperius alá. Képtelenség! Ennyire nem férkőzhetnek be a minisztériumba Voldemort emberei!

- Az a kérdés, hogy áll-e olyan nagyerejű mágus a Sötét Nagyúr szolgálatában, aki képes lenne Imperiusszal kényszeríteni a minisztert... Nem hiszem, hogy azok közül bárki, akikkel találkoztunk Narcissa Black eljegyzésén, képes lenne rá. Márpedig a halálfalók teljes vezérkara ott volt.

Lily-nek nem tetszett ez a téma. Perselus túl sok minden tud, pedig nem is lépett be… a fiú bal alkarja felé sandított, de egyelőre nem hozta szóba a dolgot. Megköszörülte a torkát.

- Ha Voldemort emberei azok a szánalmas, részeges és szexfüggő mágusok, akkor nem kell tartani túlzottan attól, hogy átveszik a hatalmat. Legalábbis… remélem.

Pitonnak hirtelen eszébe jutott, amit magától Voldemorttól tudott meg, nem is olyan régen, és rögtön arra gondolt, hogy ideje figyelmeztetni Lilyt.

- Szerintem a Sötét Nagyúr nem mer nyíltan szembeszállni Dumbledore-ral. A halálfalói viszont... meg fognak tenni mindent, hogy pánikot keltsenek a lakosság körében. Mágusok és muglik között egyaránt. A fiúktól hallottam... hogy tavasszal Greyback, a vérfarkas és a bandája egy nagyszabás hadjáratot tervez itt, Észak-Angliában. Lehet, hogy... biztonságosabb helyre kellene költözni a szüleidnek.

Lily megállt és megállította Pitont is.

- Várj, várj! Honnan a fenéből tudsz Te ilyen dolgokat?! Nem hiszem, hogy megírta az újság pletykarovata! Te tartod a kapcsolatot a halálfalókkal? – kérdezte Lily, őszinte megrökönyödéssel a hangjában.

- Ha nem tartanám a kapcsolatot velük, nem tudnálak figyelmeztetni a veszélyre - előzte meg a vitát Piton. A muglik közben elhaladtak mellettük. Piton elérkezettnek látta az időt, hogy lezárják a témát és útnak induljanak a zsupszkulccsal.

 

Londonban egy kivilágított sugárútra érkeztek. Itt mintha még többen lettek volna a maskarát viselő muglik. Piton megfordult. Egy keskeny kapu, ami szerényen meghúzódott a színes kirakatok között, hívogatóan tárult fel mögöttük.

- Ez lesz az.

Lily még mindig a fiú előző mondatán túráztatta az agyát. Tartja velük a kapcsolatot… de mi a francért… nem is figyelte, merre vezeti Piton. Nem akart ilyen komor lelkiállapotban menni az Újévbe, ezért valami kapaszkodót keresett, amitől megnyugodhatna… nagyot nyelt és felnézett.

Egy jóval tágasabb belső udvarra érkeztek. Itt is hosszú taláros férfiak és nők beszélgettek kisebb csoportokban, de sokkal természetesebben viselkedtek, mint odakinn a muglik. Az udvar hátsó részében néhány perc múlva feltárult a valódi bejárat és a vendégek beözönlöttek egy gyertyafénnyel megvilágított terembe. Főleg középkorú boszorkányok és varázslók érkeztek, de voltak köztük egészen fiatalok is, mint ők.

- Nézd azokat a prémsapkás fiúkat! Durmstrangosok - a leendő ellenfeleink.

Lily tekintete a fiúkra villant. Jól megnézte őket, ahogy azok is őt. Az egyik fiú még rá is kacsintott Lilyre.

- Szóval a Durmstrangból is lesznek méregkeverők a versenyen… - bólogatott, jól megjegyezve a fiúk arcát.

- Igen. És még néhány kisebb közép-európai és ázsiai mágusképző tanodából is lesznek versenytársaink - bólintott Piton, miközben megfordult egy szőke, hosszúhajú, ezüst ruhás francia lány után.

Lily kajánul Piton arcát nézte, majd felhúzta a szemöldökét.

- Buksz a szőkékre, Pers? – kérdezte kacér mosollyal, és a talár takarásában belecsípett a fiú hátsójába. – Ez a hárem nagyon megdobta a libidódat, kisszívem! – Lily csak viccelt, kíváncsi volt a fiú reakciójára.

- Azt nem a hárem dobta meg. Öhm... Csak kíváncsi vagyok a versenytársainkra. Vagy téged talán más miatt érdekelnek a Durmstrangos fiúk? - vágott vissza Piton, és ő is rápaskolt egy aprót Lily fenekére.

 

Hector Dagworth-Grangert nem volt nehéz megtalálni, hiszen ő fogadta a résztvevőket. Lilyt és Pitont már messziről megismerte, Slughorn nyilván alapos személyleírást adott kedvenceiről. A kezükbe nyomta a tagsági igazolványukat.

- Üdvözöllek benneteket, ifjú bájitalfőzők! Nézzétek el nekünk, öregeknek, hogy először megemlékezünk Társaságunk idei teljesítményéről, de ígérem, hamarosan kezdődik a bál.

Lily mosolyogva köszönt és átvette az igazolványát. Kellemesnek találta a hangulatot és a fogadtatást. Nem is olyan rossz dolog néha iskolaelsőnek lenni…

Piton Lilyre mosolygott. Az idős férfit rendkívül megnyerőnek találta. Jóval kevésbé volt vidám a tekintete, amikor észrevette, hogy Albus Dumbledore is ott ül az elnökségi asztalnál, és éppen beszédet készül tartani. Távolról elkapta a pillantását.

- Reméljük, nem lesz hosszabb, mint amit a Roxfort évnyitóján szokott előadni...

Lily nevetett egyet.

- Annál semmi sem lehet hosszabb… ez biztos. Bár… veszélyes a dolog. Előttünk az éjszaka… Albus Dumbledore pedig elég hosszú pergament tart a kezében… egyébként… Perselus, egy ideje furcsa lesz az arcod, amikor Dumbledore neve kerül említésre. Nem kedveled őt? – kérdezte Lily.

Piton eltűnődött. Dumbledore ismerte a titkát, de mind ez ideig nem árulta el - pedig könnyen megakadályozhatta volna, hogy eljöjjön erre a bálra.

- Még nem döntöttem el, hogy kedvelem-e Dumbledore-t - tért ki a válasz elől a fiú. Inkább csak magát győzködte. - Tudom, hogy nagy varázsló... bár nem mindenben értek vele egyet. Lojális vagyok hozzá, azt hiszem.

Lily némán bólintott. Nem feszegette tovább a kérdést. Egy Mardekáros néha nehéz eset… ezt már megszokta. Ráadásul Pitont ismerte évek óta és tudta, amit nem akar megosztani vele, azt nem is fogja. Akármennyire is szereti, kedveli és tiszteli a lányt. Lily ezt csak most először tartotta veszélyes tulajdonságnak. Nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy Piton eltitkolja előle a halálfalókkal való igazi kapcsolatát. De most nem is akart ezzel törődni. Elvégre szórakozni jöttek ide.

 

Szerencsére hamar véget értek az ünnepi beszédek. Slughorn szólalt fel utoljára, bemutatta a Társaság legfiatalabb tagjait - köztük Lilyt és Pitont -, valamint a bájitalverseny további bajnokjelöltjeit, más iskolákból. A vacsoránál Slughorn közel húzódott növendékeihez.

- Megtudtam, hogy a pontversenyben Ti álltok az első helyen. Elképesztő, micsoda főzeteket hoztatok össze eddig. Hector nagyobb készletet szeretne rendelni Tőletek az élőhalál esszenciájából.

- Semmi akadálya - felelte készségesen Piton. - Majd bevonom a háremhölgyeket a munkába!

Lily épp belekortyolt egy finom koktélba. Most beleprüszkölt, Piton mondata hallatán. Az orrán jött ki a lé. Gyorsan egy szalvétával letörölte s beleröhögött a törlőkendőbe. Ez a hárem, amit a saját szemével látott, még mindig röhögésre késztette. De megint csak az a kis fájdalmas szúrás a szíve tájékán… elhessegette a borús felhőt.

- Háremhölgyek? - nézett Piton szemébe Slughorn is. Ravaszkásan mosolygott. - Ti aztán értitek a módját! Nagyon örülök, hogy mindegyik ház segíti a felkészüléseteket. Albusnak  nem lehet egy szava sem...

Dumbledore felé pillantottak, akinek éppen valóban elakadt a szava. Túl nagyot kortyolt a Durmstrang hírhedt, méregerős vodkájából, ettől percekig alig kapott levegőt. Már-már ellilult a feje, szerencsére egy hatalmas termetű nő barátságos hátbaveregetésének köszönhetően hamar magához tért.

Lily közben megitta a koktélt. Ő is Dumbledore-t nézte.

- Öh, jó volna, ha nem fulladna meg… - jegyezte meg Lily rezignáltan. - Merlinre, ki ez a hatalmas nő?! De előnyös a ruhája… nem kövéríti… - állapította meg Lily a nők szokásos szemléletével.

Piton legnagyobb megdöbbenésére Dumbledore az óriás termetű Madam Maxime-mal nyitotta meg a táncot. Slughorn rákacsintott Pitonra, a szemével jelezte, hogy ne sokat késlekedjen, mert a Durmstrangos fiúk megindultak az asztaluk felé. A fiú felpattant és a karját nyújtotta Lilynek.

- Szabad egy táncra?

Lily még Dumbledore-t és a nagy hölgyet figyelte, de meglepődött, amikor hirtelen többen lettek az asztalnál. Piton mellett öt Durmstrangos állt és mosolygott a csinos lányra. Lily kissé zavartan felállt s a kezét Piton ujjaiba csúsztatta. A többi srác morogva kullogott el. Lily és Piton is a tánctérre mentek.

Nevetve forogtak, Piton igyekezett senkinek nem lépni a lábára. Most először voltak együtt a nyilvánosság előtt, mint egy igazi pár. Egy rövid időre Dumbledore és Madam Maxime mellé sodródtak. Piton tekintete találkozott az igazgatóéval. Egy pillanatra égetni kezdte a karját a Jegy. Azonnal lezárta az elméjét. Arca csak egy árnyalattal lett sápadtabb, ahogy a kék és a fekete szempár találkozott. Aztán visszafordult Lilyhez. Lassabb szám csendült fel, közelebb húzódott a lányhoz.

- Mit szólnál, ha az éjféli koccintás után lelépnénk?

Lily karjait a fiú nyaka köré fonta. A magassarkúban már egészen a homlokáig ért… lassan táncoltak, félhomály volt és kellemesen meleg… Lily nagyokat pislogott.

- Leléphetünk… ha Slughi nem találja ki, hogy főzzünk öt adag élőhalál-esszenciát… - suttogta mosolyogva. – Hová menjünk? Bulizni? Vagy…

 

- Menjünk vissza Roxfortba. Teljesen üres most a kastély. Slughorn karácsonyra kicseréltette a Mardekárosok ágybetéteit. Új matracokat kaptunk, sokkal puhábbakat, mint a régiek...

Lily felnevetett.

- Édes vagy… - mondta halkan. – Gondolod, kíváncsi vagyok a Mardekárosok ágybetéteire? McGalagony bezzeg mindenkinek egy puskázásgátló pennát adott… mindig is tudtam, hogy a Mardekárban jobb lenne… - nevetett.

Piton még közelebb húzódott, szorosabban ölelte magához Lilyt.

- A különszobában is kicseréltem az ágybetétet...

Lily érezte, ahogy a fiú szorosan magához szorítja. Érezte a testét… felsóhajtott és lassan végighúzta az ajkát az arcán.

- Ma este az ágy a gondolataid középpontja… nem is értem, miért… - súgta a fülébe.

- Nem tudok másra gondolni - vallotta be Piton. Mindennél jobban kívánta már Lily csókjait, ölelését, meztelen testének érintését. - Te talán tudsz?

Lily Perselus szemébe nézett. Pillái megrezdültek. Válasz helyett elmosolyodott és szeme úgy villant, ahogy eddig még soha. Talán csak egyszer… akkor… ott… a könyvtári menekülés után… Lily sem tudott másra gondolni már. Érezte, hogy ma megteszik. Azaz… holnap. De az már egy másik év lesz. Egy új élet…

 

Tíz perccel éjfél előtt megszólalt a gong. A táncolók közé színes papírszalagokat dobáltak az asztaloknál ülők. Csillagszórókat gyújtottak, többen összekapaszkodva, halkan énekelni kezdtek. Minden percben elhangzott egy gongütés. Pincérek jártak körbe, gyöngyöző pezsgőt kínálva mindenkinek. Piton leemelt egy-egy poharat Lilynek és magának.

- Boldog Új Évet! - hangzott mindenfelől, és az összekoccanó poharak zaja betöltötte a termet. Amikor az utolsó gongütés is elhangzott, Piton megcsókolta a lányt.

- Lépjünk le... - fonta ujjait Lily csuklójára.

- Boldog új évet, Pers. – mondta halkan Lily, aztán körülnézett. Látszólag mindenki egymást ölelgette. Lily nyelt egyet és erősen megszorította kedvese ujjait, majd letették a poharakat és észrevétlenül kisurrantak a teremből. Felkapták a kabátot s máris London szilveszteri utcai kavalkádjában találták magukat.

Piton szembe fordult Lilyvel.

- Nos, hogy döntöttél? Irány a Roxfort, vagy...?

- Nem… nem megyünk a Roxfortba. Hiszen felnőttek vagyunk. Ugye, azok vagyunk? – kérdezte csillogó szemekkel a lány.

- Azok vagyunk. Ebben a hónapban töltjük be a tizenhetediket. Határozottan felnőttnek számítunk.

- Akkor kijár nekünk a felnőttekhez méltó ünneplés is. Gyere! Vagy félsz tőlem? – mosolygott Lily édesen. – Elfogadod a meghívásomat?

Piton bólintott. Tudta, hogy Lily sokkal jobban ismeri Londont, mint ő. Átölelte a lányt.

- Rád hagyatkozom. De tudnod kell, hogy ma éjjel nőt akarok...

Lily nevetve ugrott a fiú nyakába, s megcsókolta. Erősen, szenvedélyesen.

- Ma hajnalban egy nővel fogsz aludni. Vagy… nem aludni…

- Pillanatnyilag nem vagyok álmos. - Piton forrón, szenvedélyesen csókolni kezdte Lilyt, a fogaik is összekoccantak. Lily lihegve csókolt vissza, majd nevetve indultak el a belváros felé. Kézenfogva, hol rohanva, hol andalogva… erős fagy volt, ezért leginkább összebújva mentek, hogy melegítsék egymást.

Piton hamar elveszítette a tájékozódó képességét. Szakadt a hó, és miután befordultak egy irodaház oldalánál, teljesen ismeretlen környékre értek.

- Hová megyünk? - tudakolta Piton. Körülnézett, a Foltozott Üstöt kereste, mint biztos tájékozódási pontot. De ez egy másik kerület volt.

- Majd meglátod, hová viszlek! Gyere, gyere! – húzta maga után Lily a fiút. Perceken belül egy elegáns, kivilágított szálloda elé értek. Az ajtónálló mosolyogva köszöntötte őket, ahogy beléptek.

- Boldog új évet! – vigyorgott rá Lily, mire a férfi elegánsan meghajolt.

Piton is biccentett, majd érdeklődve nézett körül az elegáns hallban.

- Nagyon előkelő helyre hoztál...

Lily nevetve állt meg az előcsarnok közepén.

- Biztos vagyok benne, hogy ez jár nekünk. De ha… nem akarsz… - mondta lassan, miközben lehúzta magáról a kabátot s kigombolta az ingje felső két gombját. – Akkor majd egyedül ünnepelek… vagy… olyan helyes ez az ajtónálló… - vigyorgott Lily provokálóan.

Piton felvonta a szemöldökét. Észrevett egy takarítónőt, amint felmosóvödörrel slattyogott felfelé az alagsorból. Egyenesen az ajtónállóhoz lépett, hiányos fogazatát rávillantotta, és szaporán törölgetni kezdte körülötte a padlót. Az ajtónáló alig észrevehetően megpaskolta a nő hátsóját.

- Nem lenne helyes, ha féltékennyé tennéd a barátnőjét. - Piton megszorította Lily kezét és nyelt egyet. - Vegyünk ki egy szobát.

- Ezt a választ akartam hallani… - súgta a fiú fülébe. Gyorsan elintézte a foglalást s ki is fizette a szobát egy éjszakára, reggelivel. Felkísérték őket.

A szoba tágas volt, gyönyörű és az ágy csábítóan széles… Lily ledobta a kabátját a fotelbe, majd levette a csizmáját és elterült az ágyon.

- Tuti, hogy nincs ilyen jó a Ti matracotok! – nyögött fel mosolyogva. – Gyere, dobd le magad!

Pitont nem kellett biztatni. Ő is megszabadult a dísztalártól, a csizmától, a fekete felöltőjétől, majd végigfeküdt Lily mellett.

- Valóban... Slughorn nem folytatott kellő mélységű előtanulmányokat, különben ő is ezt választotta volna.

Lily nevetve nézett a fiúra, majd felült. Nyelt egyet. Kettesben voltak és ez a helyzet tényleg nagyon felnőttes volt.

- Pers… csak azt akarom mondani, hogy…

Piton tekintete a lány szemébe fúródott. Nem volt szükség szavakra. Magához húzta a lányt, a kezébe fogta az arcát, és mielőtt Lily elmondhatta volna, amit akart, szenvedélyesen megcsókolta.

- Én meg ezt szeretném...

Lily lehajolt a fekvő fiúhoz és csókolni kezdte. Ajkaik most falták egymást. Éhesek voltak. Egymásra… az érintésekre… az első szenvedélyes ismerkedésre…

- Nem is itattál le… - mondta aztán Lily lágy mosollyal, amikor percek múlva szétváltak.

- Még nem... - Piton felkelt, lekapcsolta a világítást, csak a hangulatlámpákat hagyta égve. Feltárta a bárszekrényt. Volt ott minden: pezsgő, skót whisky, kanadai whiskey, konyak, vodka, gyümölcslé és ásványvíz. Piton kevert egy koktélt. Mozdulatai éppen olyan határozottak voltak, mint amikor a bájitalok alapanyagait dolgozta össze. Beleszagolt az italba, teletöltött két poharat, az egyiket átadta Lilynek.

- Ettől biztosan nem alszunk. - Koccintottak. - Boldog Új Évet, Lily!

Miután felhajtották az italt, amitől azonnal csillogni kezdett a szemük, visszaültek az ágyra. Piton keze elkalandozott, besiklott Lily felsője alá. Végigsimított a hátán, amelyen már nyoma sem volt a karácsonyi párbaj következményeinek.

Lily mosolyogva simította hátra a fiú haját, majd ujjai bekúsztak az inge alá. Végigsimogatták a testét… aztán lassan kihúzta a kezét s gombolni kezdte az inget a fiún. Izgatottan lélegzett. Szétnyílt az ing, s Lily lassan ráhelyezte a tenyerét Piton mellkasára. A nyakáig csúsztatta, majd vissza, le, egészen a köldökéig… ott megállt. A fiúra nézett, majd lehajolt s ajkával kezdte kényeztetni a hasát… először óvatosan, finoman, majd egyre jobban belejött, hosszan csókolta végig a fiú mellkasát, egészen a nyakáig. Ott belecsókolt a nyak alatti kis gödröcskébe…

- Kiállnak a bordáid. – böködte meg vigyorogva a fiú csontjait. – Anyám felhízlalna…

- Ki tudja... talán lesz rá lehetősége... - sóhajtott Piton. Felült, most ő kezdte az ismerkedést a lány csábítóan rugalmas, kívánatos testével. Felhúzta a felsőt, végigcsókolta Lily hasát, karját, vállát.

Lily lehunyt szemmel hagyta, hogy Perselus kényeztesse. Felemelte a karjait, hogy lehúzhassa róla a felsőt. Ő közben lassan Piton nadrágjának övével kezdett babrálni. Amikor kikapcsolta, kinyitotta a szemét. Az ágy közepén ültek, egymásba gabalyodva… Lily érezte, hogy ez most egészen különleges… sosem érezte még ezt. A félhomályban egymás szemébe néztek.

- Pers… - suttogta. – Akarom. Ne legyenek kétségeid. – lassan húzni kezdte a fiúról a nadrágot, nevetve, mert folyton elakadt. Aztán amikor a fiú már csak egy alsóban volt, ledöntötte a hátára s hozzásimult. Hosszan csókolózni kezdtek. Lily ujjai lassan felfedezőútra indultak. Az alsó felé kúsztak, s megérintették a fiú kígyóját az alsón át…

Piton felnyögött, ahogy az ingerlés egyre erősödött. A könyökére támaszkodott, a melltartót kezdte babrálni. A kapoccsal nem boldogult, hát levarázsolta róla. Közben egyre inkább úgy helyezkedett, hogy ő legyen felül.

Lily engedelmesen a hátára feküdt.

- Rád bízom a testem… - suttogta és hagyta, hogy Piton megszabadítsa a maradék ruhadarabjaitól. Amint szabaddá vált egy-egy bőrfelület, a fiú az ajkaival csapott le rá. Lily felsóhajtott. A kényeztetés minden eddig érzést felülmúlt. Érzékei kiélesedtek, s pirulva konstatálta, hogy Piton épp készül lehúzni róla mindent… ellazult. Akarta, hogy a fiú lássa őt így… hogy érintse meg, ahol akarja.

Piton végül a bugyitól is megszabadította Lilyt. Keze a combok közé siklott, egészen föl a belső oldalon. Légzése közben egyre szaggatottabbá vált.

Lily magához húzta a fiút, hogy betakarja a testével. Csókolni kezdték újra egymást. Ujjai közben merészebben kalandoztak és egy erős húzással lehúzták a fiúról az alsót, egészen a combja közepéig.

- Öh… tovább nem érem el… - mondta zavartan és elnevette magát. – Pers… még soha senki nem látott meztelenül… persze leszámítva anyámékat…- nevetett, de arca édesen pirult. – Még Te sem láttál soha így… még kiskorunkban sem… mondd, nem vagyok csúnya? A bőröm… túl fehér… és… túl kicsik… vagy túl nagyok… - mutatott a melleire.

- Gyönyörű vagy. A bőröd... inkább enyhén zöld ebben a hangulatfényben... (ajjaj:D Nem múlt el nyomtalanul az UFO-nézés…-B) A melleid... úgy jók, ahogy vannak... - Piton a mellek völgyébe csókolt, majd egymás után a szájába vette mindkét mellbimbót. Érezte, hogy megkeményednek a nyelve érintésétől. Közben megszabadult a saját alsójától is. Lily fölé térdelt. Ágaskodó vágya pőrén meredt előre. Lily hatalmasat nyelt, ahogy a fiúról lekerült minden. Nem tudott másfelé nézni, egyenesen a merev kígyóra szegezte pillantását. Valami hőhullám öntötte el (nagyon korai klimax- hát Istenem… van ez így:D-B).

Piton Lily fölé hajolt. Bőrük összeért, vágyuk ettől még hevesebb lett. Lily szaporábban szedte a levegőt, ahogy a fiú immár meztelenül simult hozzá. Egymás ajkaival játszadoztak, Piton hátát simogatta, a hasát… aztán ujjai rátaláltak a hímtagjára. Épp csak hozzáért, de elhúzta… ám újra visszatalált s most már meg is fogta.

- Nem… rossz? – suttogta és Piton szemébe nézett.

- Nagyon... jó... - Piton megfogta Lily kezét, megmozgatta, hogy teljesen hátrahúzódjon a bőr, majd hagyta, hogy a lány folytassa az ingerlést. Közben ő is folytatta az ismerkedést Lily  testével. Ujjai kitapintották a combok között a legérzékenyebb pontot, közben erősen csókolta a lányt. Lily zihálva fogadta a szenvedélyes csókot s ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta. Aztán felnyögött, mert Piton ujjai olyan arcpirító helyen jártak, ahol még sosem…

- Te jó ég… honnan tudsz Te… ilyeneket… - nyögte a lány és felszisszent.

- Fontos ez... most? - nyögte a fiú. Valahogy furcsa lett volna, ha éppen most kezdi mesélni, hogy alaposan tanulmányozta az anatómiai szakkönyveket. Piton ujjai kissé beljebb hatoltak a titokzatos résben, és úgy érezte, a lány még nem volt senkivel. Két ujjával tágítani kezdte a szűk nyílást.

- Ez most... fáj kicsit? - rántotta el a kezét, amikor a lány felszisszent.

- Dehogy! – tolta vissza Piton kezét Lily mosolyogva, kacér fénnyel a szemében. – Nem fájt! Sőt… csináld csak… amit akartál… - jegyezte meg szigorú arccal, de elnevette magát.

Piton elhúzta a kezét, most már a vesszőjével folytatta az ingerlést. Érezte, ahogy az üde női test befogadóvá válik... De még várt. Nem akarta elsietni. Egy pillanatra felrémlett benne, hogy első alkalommal, Vernon idétlen testében egyetlen vágya az volt, hogy minél előbb legyen túl az egészen. Most éppen ellenkezőleg... El akarta nyújtani az aktust, ameddig csak képes volt...

Lily érezte, hogy ez már nem játék. Az érzés, amit az ingerlés kiváltott, letaglózta. Ő is lágyan simogatta a fiú bőrét, és a vesszőjét. Ajkuk közben alig vált egy egymástól. Lihegve követeltek egyre többet a másiktól. Harapva-csókolva-nevetve játszottak a másik nyelvével. Lily meztelen, tökéletes, gyönyörű teste megadóan simult a fiúéhoz. Ujjai beletúrtak Piton hajába.

– Úgy akarlak… - lehelte a fülébe, majd pillantása ösztönösen a fiú bal karjára tévedt, de ahogy észrevette, hogy Piton is odanéz, szelíden visszavonta ajkát az sajátjához.

– Még nem mondtam, hogy elég volt a csók… - mosolygott kihívóan. – Mit tudsz még nyújtani, Perselus Piton? – suttogta rekedten Lily. – Milyen egy Mardekáros szerelme? Most Frics sem zavarhat meg… tökéletesen egyedül vagyunk… ne adj illúziót… add magad igazán… én nem egy háremhölgy akarok lenni, hanem az egyetlened… - nézett Lily Perselus éjfekete szemébe. A zöld csillogás lenyűgöző volt. – Mindig is Te voltál… mindig velem voltál… a másik felem vagy, Pers… - Lily szavai körülölelték őket, lágy burkot vontak rájuk. – És ez most tök felnőttes… azért a kezedet még nem kérem meg, jó? Várunk úgy… reggelig? – vigyorodott el Lily Evans és ujjait a fiú ujjaihoz érintette. Ajkai duzzadtan csillogtak, teste lüktetett. – Hülyeségeket zagyválok… lökj már le az ágyról… - motyogta. Szíve kalapált.

- A szőnyegen... akarod? - kérdezte a fiú vigyorogva. - Majd ott is... De most... első alkalommal... így lesz a legjobb... - Úgy helyezkedett, hogy mindkettőjüknek a lehető legkényelmesebb legyen, Lily érezze magán a súlyát, mégis könnyedén tudjon mozogni. Ő is el akarta mondani, hogy soha nem akar más nőt, Lily az Egyetlen, az Igazi, az Örök szerelme... De már túl volt azon a ponton, hogy meg tudta volna fogalmazni a gondolatait. Szenvedélyesen csókolta a lányt, majd hirtelen előre lökte a hímtagját, behatolt, mire Lily lehunyta a szemét és nyögött egyet, nagyon halkan, majd átadta magát ennek az új érzésnek. Magának bevallotta, hogy nem volt túl kellemes. De Perselus olyan óvatosan mozgott, hogy Lily felpillantott és elmosolyodott. Olyan gyengéd melegség öntötte el a szívét, hogy tudatni akarta Perselus-szal: nagyon jó… végigsimított a haján és viszonozta a szenvedélyes csókot.

Megmozgatta kicsit a csípőjét, és meg is emelte, ösztönösen, hogy minél jobban illeszkedjenek. Lilynek még fájt a dolog, főleg, ahogy a fiú egyre beljebb nyomult… nyelt egyet.

Piton kissé visszahúzta a vesszőjét, de nem hagyta abba az ingerlést. Ösztönösen tudta, hogyan enyhítse a fájdalmat. Óvatosan mozdult, közben vadul csókolta Lilyt, egyre szenvedélyesebben, egészen addig, amíg a lány lábai a dereka köré fonódtak.

Lily a folyamatos ingerlés hatására egyre befogadóbbá vált. A fájdalom csillapodott, bár még érezte kicsit, de valami mást is már… ami határozottan kellemes volt. Sőt…

- Őrjítő…! – nyögött fel, s nem is érzékelte, hogy kibukott belőle a szó… de nem beszélhetett tovább, mert ajkaik követelték a csókokat… minden csókjuk után Lily egyre jobban magába fogadta Perselus méretes vesszőjét. Lily-nek fogalma sem volt róla, hány diáktársnője lenne most a helyében. Nem érdekelte más. Tökéletesen megfeledkeztek mindenről. Csak ők voltak és a Vágy…

Lily ösztönösen közelebb húzta magához a fiú csípőjét a combjaival.

Amikor a lábak szorítása erősebb lett, Piton is tudta, hogy a lány most már tökéletesen felkészült a befogadására. Lökései egyre hevesebbek, erőteljesebbek lettek, néha kicsit leállt, odafigyelt Lily testének minden rezdülésére. Tekintete elveszett az örvénylő zöld szempárban...

Lily mosolyogva viszonozta a pillantást, ajkaival kényeztette a fiú vállát, nyakát… ajkát…

- Jó így... Neked? - suttogta halkan. Már nagyon közel volt ahhoz a ponthoz, ahonnan már nem lehetett visszafordulni.

- Hát… bár nem a… szőnyeg… de… talán elmegy… - vigyorgott a lány zihálva és ujjait végighúzta a fiú gerince mentén. – Tökéletes… - lehelte rekedten. Elmondta volna még, hevesen és szenvedélyesen, hogy ez egy őrülten új élmény, és, hogy imádja ezt, de képtelen volt megszólalni, mert ekkor valami olyan érzés indult el a gyomrából a szívén át a feje búbjáig, borzongatva minden idegvégződését, aminek a létezéséről csak tudott, de sosem tapasztalta… megfeszült a teste és érzékelte, hogy Perselusé is…

Piton lehunyta a szemét, amikor lecsapott rá a kéj. Szinte kiszakadt a testéből, magával ragadta a kéjóceán. Érezte a lány testének lüktetését, összhúzódásait, amelynek üteme megegyezett a kilövellések ütemével...

Lily felsikított halkan, és megszorította a fiú egyik karját, másik kezével a lepedőt markolta… érezte a fiú zihálását, de álomszerűen lebegett, nem tudott tisztán gondolkodni… ő is zihált és arca tökéletesen kipirult… még tartott a lüktetés… sokáig feküdtek egymáson. Simogatásaik már lágyak voltak. ( Hm… orgazmus elsőre? Perselus… egy kincs vagy…:D-B)

Elheveredtek egymás mellett, testük jólesően ernyedt el. Piton Lily feje alá csúsztatta a karját. Hangosan ziháltak, majd újra egymás felé fordultak.

- Köszönöm... Neked... - suttogta a fiú. Gyengéden megcsókolta a lányt, elsimította a homlokába lógó tincseket.

Lily még kissé lihegett. Bólogatott, bár maga sem tudta, mire… aztán a fiú éjfekete, örvénylő szemeibe nézett.

- Kezdetnek… egész tűrhető volt… de most máshogy akarom… - lehelte és ráhajolt a fiú mellkasára. Csókolni kezdte a nyakát. Teste követelte a folytatást… Lily maga sem tudta, mi történt vele, de Perselus pillantása, érintése, pucér testének látványa az alig lohadó tüzet ismét felszította egy másodperc alatt. A vörös hajzuhatag szétterült a lány hátán, a fiú vállán, ahogy Lily ráfeküdt Pitonra, lábaik összekulcsolódtak. – Édes… akarom még… - mosolygott Lily pirulósan- rámenősen és beharapta gyengéden a fiú állát.

- Hogy?! Második menet is legyen? - vigyorodott el Piton. - Rendben, csak... nekem kell még néhány perc...

Lily szeme megcsillant és segített, hogy a néhány perc hamar elteljen. Most már nagyjából ráérzett, hogyan izgassa ujjaival a kígyót. Lágyan simogatta, s érezte, ahogy a keze alatt merevedik meg… Lily most lovaglóülésbe ült, s segítették egymást a mozdulatokban. Kissé még gyakorlatlanok voltak, de hamar szinkronba kerültek. Lily magába fogadta a fiút újra s magához húzta, mellkasuk összeért… aprókat mozogtak, s a lány most már tökéletesen fájdalommentesen élvezte a szeretkezés minden pillanatát.

Piton ezúttal hagyta, hogy Lily kezdeményezzen, tegye azt, ami jólesik és a legnagyobb örömöt okozza mindkettőjüknek.

Lily beleharapott Piton vállába, amikor rátört a kéj. Izzadtan s lihegve szeretkeztek. Sokáig, nagyon sokáig… nem csillapodott a lüktetés.

Reggelig szerették egymást. Majdnem hét óra volt már, amikor Piton felocsúdott.

- Még jó, hogy csak holnap kell visszamennünk a Roxfortba… Vegyük ki még egy napra ezt a szobát...

Lily a fiún feküdt félig, testük szorosan érintkezett. Kimerülten, de boldog mosollyal pislantott egyet. Belecsókolt szerelme nyakába, majd az ajkára adott egy puszit és bólintott.

- Én nem megyek sehová innen… mozdulni sem bírok… maradjunk itt… örökre… - suttogta, s Piton szemébe nézett. – Ez egyszerűen extázis volt. Tudod, hogy tartja a mondás? Amit szilveszter éjjelén csinálsz, azt fogod csinálni egész évben… - súgta a fiú fülébe Lily Evans és kacéran elmosolyodott.

 

 

 

Bellatrix Lestrange kissé meghúzta magát a botrányos karácsony után, de csak nagyon kicsit. Regulus áthelyezése cseppet fájdalmasan érintette. Nem akart bajt a lökött kölyöknek, főleg, mert fontosabb lett neki, mint gondolta s tervezte.

Voldemort haragja a lelkéig hatolt és azon volt, hogy kiengesztelje az ő Nagyurát.

Húga karácsonyi menyegzőjének hírére csak a szeme villant, s levert néhány vázát. Nem tudta felfogni, Narcissa hogy bírja összeadni magát egy ilyen idióta páváskodó majommal. Luciusnál még Rodolphus is jobb volt Bella meglátása szerint. Igaz, a férjével nem is találkozott napok óta. De nem izgatta, merre csavarog. Titokban elküldött egy kémet Regulushoz, hogy nézze meg, hogy van a kölyök s Bella megnyugodott, amikor a kéme jelentette: Regulus Black a legjobb egészségnek örvend.

Bellatrix aztán két átunatkozott nap után már tudta, mivel tölti a szilveszterét.

- Majd felrázom én azt a majmot! Majd kiderül, mennyire fontos neki a család! Mondani bármit lehet! – villant a nő szeme. Csuklyás talárját magára kanyarította és London egyik elit negyedébe hoppanált, ahol rengeteg mágus élt. De főleg félvérek és sárvérűek. Bellatrix lenézte őket, de bármikor hajlandó volt használni a szolgáltatásaikat. Kivételesen nem a szex miatt ment Barnes tanyájára. Kész terve volt.

Ahogy belépett az elegáns szállodának tűnő épületbe, azonnal minden figyelem felé fordult, főleg miután levette a csuklyát. Bellatrix szépsége elhomályosította a jelenlévőket. Barnes azonnal fogadta a boszorkányt.

- Szóval… Barnes… volna egy kis munka. – gyújtott szipkára Bellatrix.

Barnes egy magas, ősz hajú, ötvenes, rendkívül vonzó, megnyerő arcú mágus volt. Éppen ezért könnyedén elhitette a muglikkal, hogy gazdag szállodatulajdonos.

- Gyönyörűm. Bármikor. Bármit. Ha megfizeted. – biccentett Barnes.

Bella előhúzta a pálcáját és az asztalra varázsolt egy rakás aranyat.

- Előleg. És a Nagyúrnál szólok pár jó szót az érdekedben. Majd… ha végeztetek…

Barnes arca elégedettséget tükrözött, amikor a megbeszélés végén a nő távozott tőle.

Barnes négy megtermett, fiatal sárvérű mágust intett magához s a megadott címre küldte őket.

- Szórakozzatok. Ez a parancs. Tudjátok, mit jelent. – vigyorgott Barnes.

 

Bellatrix pedig nem tett mást, mint egy figyelő-bűbájnak köszönhetően otthon beleült egy kád forró vízbe s végignézte, hogyan szórakoznak a fiatalemberek, az ő megbízására.

Lucius az év utolsó napját feleségével közösen töltötték el a Dolohov palotában, ahol szinte az összes aranyvérű képviseltette magát az óévbúcsúztató bálon. Kerubina-t is hívták magukkal, de édesanyja inkább a barátnőivel szerette volna eltölteni a szilvesztert. A szőke mágus felnevetett Crak bamba arcán, mikor kiterítette elé a négy ászt.

- Semmi gond, barátom. – veregette meg kedélyesen a tagbaszakadt varázsló vállát, majd jókedvűen felállt a póker asztaltól, átadva helyét Nottnak, és Narcissa keresésére indult. Hamar meg is találta, de mielőtt hozzálépett volna lekapott két karcsú pezsgőspoharat a tálcáról.

- Jól szórakozol kedvesem? – csókolt hátulról a nő nyakába.

Narcissa épp befejezte a csevegést egyik távoli unokatestvérével, s a teremben ide-oda suhanó vidám varázslókat és boszorkákat figyelte. Bár csupán néhány nap telt el a házaséletéből, ám olyan boldognak és kivirultnak érezte magát, mint még soha. Élvezte a nagy társaságot, a legkevésbé sem zavarta, hogy Lucius néha-néha magára hagyta, tudta, hogy meg vannak a kötelességei arisztokrata lévén. Mikor megérezte Lucius ajkait a bőrén, behunyta a szemét, és elmosolyodva fordult szembe férjével.

- Látom már megint nyertél a kártyán. – kuncogott. – Imádom, hogy a férjem egy zseni! – áhítattal pillantott Luciusra, nagyon szeretett tréfásan hízelegni neki. Elvette az egyik poharat, és a magasba emelte.

- Igyunk első közös évünkre, kedvesem! – odakoccantotta poharát férje poharához.

- Igyunk egy olyan évre, amikor végre a fiam szemébe nézhetek. – súgta halkan Cissy fülébe Lucius, majd nagyot kortyolt a hűs italból.

- Úgy legyen! – súgta vissza a nő, majd gyengéden megcsókolta Lucius-t, s közben karcsú ujjaival végigcirógatta a férfi hátát. A szomszéd helyiségben ekkor felcsendült a keringő lágy dallamának első taktusa, mire a férfi egy intéssel eltűntette a két poharat, majd karját nyújtva a feleségének bevonultak a táncterembe. Narcissa büszke, kecses tartással, tökéletes táncot lejtett, oda-oda biccentve a többi párnak, de figyelmét aztán Luciusnak szentelte, el nem engedte férje tekintetét. Farkasszemet néztek hosszú másodpercekig. Cissy végül halkan felnevetett, és belecsókolt Lucius nyakába. A férfi szorosan ölelte a boszorkány karcsú derekát, miközben körbe keringték a termet, ami giccsesebben feldíszítve már nem is lehetett. Mindenhonnan apró kövér tündérek repültek a táncosok közé, hogy a fülekbe is elhegedüljék kis dalukat. Többen csapkodva kergették el az egyre erőszakosabbá vált tündéreket, mire az egyik mérgébe nagyot csípett Rodolphus fülébe, aki egy túlfűtött vörös hajú boszorkánnyal vonaglott éppen.

- Nos, ha jól látom Bellatrix megint magára hagyta a férjét. – jegyezte meg epésen Lucius.

Narcissa elhúzta szép száját, ahogy fejét Rodolphus felé fordította tánc közben.

- Nem is tudom melyiküket, és miért sajnáljam. – mondta komolyan. Fájt neki, hogy nővére meg sem jelent az esküvőjén, s még ezen az estén sem üdvözölhette, ugyanakkor tartott is a találkozástól, hiszen Bella ellenszenve nem hiányzott a Lucius-szal megélt idillből. Véget ért a keringő, ezért Lucius a gazdagon terített asztalokhoz vezette a feleségét, majd mohón felkapott egy kaviáros szendvicset és két harapással eltűntette.

Narcissa vigyorgott.

- Csak nem ki vagy éhezve? – kérdezte félig gúnyosan, félig kacéran. – Úgy látom ott a sarokban összegyűlt a Roxforti Jótékonysági Csoport, - mondta aztán, a terem másik végébe mutatva, és egy kistányérra pakolt néhány szelet tormakrémes füstöltlazacot. – megyek, megnézem őket, lenne néhány kérdésem a jövő évvel kapcsolatban.

- Rendben, addig nekem lenne egy-két megbeszélnivalóm Dolohovval. – paskolta meg a nő kezét Lucius, és a bárpultnál álldogáló férfi felé indult.

 

Kerubina Malfoy, az esküvőtől mámoros boldogságban úszott. Valahogy elmaradt a mélabú, amitől tartott. Hiszen nem veszítette el a fiát, sőt, nyert egy lányt is. A fiatalokkal minden nap beszélt, sokat időztek egymás társaságában. Abraxasnak még az emlékét is igyekezett elfelejteni. Némán tudomásul vette, hogy férje már csak papíron a házastársa. És ez megnyugvással töltötte el.

Szilveszter délutánján barátnőivel kisebb partyt rendeztek, voltak jó sokan, Kerubina mindig is szerette az összejöveteleket. Ám estére egyedül akart maradni. Este nyolc körül hazaszállingóztak a barátnők, s Kerubina egyedül maradt. Valahogy jólesett neki most a csend, a hallgatózó, puha várakozás az Újévre… dúdolgatva készülődött, lefürdött, megfésülte gyönyörű haját, amibe sok ősz szál vegyült már. Felöltötte legszebb ruháját. Mintha valami azt súgta volna neki, viselje most. Hisz ki tudja, mit hoz a következő szilveszter…

A négy férfi könnyedén surrant be a kúriába. Négy árny, akik szórakozni jöttek… felrúgták az útjukba kerülő pávákat, az egyik még ki is törte a nyakukat, majd röhögve besétáltak a hatalmas házba.

- Fúha. A kurvapecérek. Ilyen házban lakni! Már ezért dögöljenek meg! – köpött a padlóra az egyikük.

Bementek a szalonba, majd sorra, mindenhová.

- Ez tök üres! – rikoltott fel a barna hajú. – Hol az a nő, akivel szórakoznunk kell?!

- Netán rám gondol? – hallatszott egy erőteljes hang a lépcső tetejéről.

A férfiak odakapták pillantásukat. Kerubina Malfoy farkasszemet nézett a hívatlan látogatókkal. Meghallotta őket, az előbb, s most pálcáját erősen szorítva rendre kívánta utasítani ezeket a betörőket.

- Nézd már. Nyanya. – röhögött fel az egyik férfi. – Ezzel kell szórakozni?! Azt hittem, valami jó nő lesz…

Kerubina szeme villámokat szórt.

- Takarodjanak innen, mert ünnep, nem ünnep, magukra küldök valamit!

- Na és mit, nyanyesz?! Egy sárgát? Vagy már pelenkát használsz, hogy be ne csurranjon? – röhögtek gonoszul.

Kerubina azonnal rájuk küldött egy hátráltató rontást, ám az egyik férfi azonnal felrohant a lépcsőn és lekevert egy hatalmas pofont a nőnek, aki megtántorodott és a földre zuhant.

- Mit… akarnak… - zihálta Kerubina. – Vigyék a javakat!

A fekete hajú férfi is felsietett a lépcsőn és belerúgott a nőbe.

- Na. Te vén kurva. Neked már úgyis mindegy.

Kerubina hirtelen fellendítette a jobb karját és pálcájával beleszúrt a fekete hajú ágyékába, aki felvinnyogott. De a többiek résen voltak. Rúgták-vonszolták a nőt. Az arcába csaptak ököllel, a hajánál fogva ráncigálták, közben törtek s zúztak. Kerubina védekezett, amennyire tudott, de jópár lövése félrement. A falba csapódott, vázák törtek össze…

Végül a legyengült asszonyt bevonszolták a hálójába.

- Te mocskos gazdag kurva. Láttál már ilyet? Nem mi? Az aranyvérű rohadt pofádat! Egy sárvérű, mint én, nem érhetett eddig hozzád, mi?! – röhögött fel a legmagasabb férfi és letolta a gatyáját. A boszorkány már alig tudott védekezni. Főleg, hogy amíg egyikük kínozta, hárman lefogták. A férfiak egy ideig röhögve tapogatták, majd letépték róla a csodaszép ruhát és mind a négyen megerőszakolták. Minden testnyílásán keresztül…

Kerubina félholtan sikoltozott, de minden hiába volt. A férfiak nem hagyták abba.

 

Bellatrix, aki mindezt látta, dühösen pattant ki a kádból. Ez már túlzás volt neki is. Nem azt akarta, hogy holtra keféljék a drága mamát!! De már mindegy volt. Morogva üzent Barnesnak, hogy azonnal beszélni akar vele.

 

Közben Kerubina már sírni sem tudott. A férfiak leköpdösték, kirabolták s sorsára hagyták. Még egy óra volt éjfélig…

Lucius gondterhelt arccal hagyta ott a vén Dolohovot és Narcissa keresésére indult, elege volt a bálból, az újév üdvözlését sem akarta megvárni. Malfoy hosszú időt töltött el azzal, hogy az iskola felügyelőbizottság tagjait megkörnyékezze, és rábírja őket, hogy a következő szavazásnál váltsák le a vén bolondot, de a többség természetesen mereven elutasították a javaslatát. Egyáltalán nem félték Voldemort nevét. Az ifjabb Malfoy tudta, hogy hamarosan pontot kell tennie a másik ügy végére is, és el kell távolítania az öregét az útból, de mindig az utolsó pillanatban megtorpant. Nem volt képes arra, hogy legyilkolja az apját. Ekkor meglátta Cissyt egy pamlagon üldögélve, szorosan mellette, pedig Igor Karkarov foglalt helyet. Narcissa hiába próbált elhúzódni tőle. Amikor a teljesen elázott Karkarov mellételepedett, a többi hölgy sietve távozott, Karkarov azonban erőszakosan nyomulva kérdezgetni kezdte őt az esküvőről. Kezdetben Cissy udvariasan válaszolgatott, de alig tudta elviselni a férfi alkoholtól bűzlő leheletét, és kutakodó szemeit, melyeket az ő mellein legeltetett. Megkísérelt elbúcsúzni, és felállni, ám ekkor Karkarov hirtelen belemarkolt a combjaiba.

A szőke mágus dühös arccal lépett hozzájuk.

- Zavarok? – tette fel halkan suttogva a kérdést, de érződött rajta, hogy nincs messze a attól, hogy goromba szavak hagyják el az ajkát.

Narcissa ijedten pillantott fel, s rendületlenül küzdött Igor lapátkezei ellen. Férje dühös ábrázatát látva felcsattant.

– Merlinre, mielőtt téves következtetést vonsz le, engedd, hogy megmagyarázzam. - Karkarov talán a beszélgetést sem hallotta már, bambán nézett maga elé, ám kezét még mindig a nő combján tartotta.

- Magyarázat mindenre van. – emelte fel a hangját Lucius.

- Az mindig. – lépett ekkor melléjük a kapatos Rodolphus. – De mit vártál Lucius, hiszen ő is csak egy Black lány.

- Hogy merészeled? – sziszegte a szőke boszorkány, mikor végre sikerült kiszabadulnia, és felállt. Legszívesebben lekevert volna egy pofont Lestrange-nek, de addigra az vihogva odébb tántorgott. Cissy Lucius felé fordult, és sértetten mutatott csontszínű selyemruhájára, melyen még mindig látszottak az ujjak lenyomatai.

- Nem látod, hogy ez a vadállat erőszakkal fogdosott? – kérdezte vádlón. – Te meg féltékenykedsz, ahelyett, hogy segítenél. – Most már Cissy is felemelte a hangját.

Lucius megragadta a merev részeg Karkarov torkát, majd a pálcáját tiszta erővel belenyomta az északi varázsló gyomrába, de ekkor a gerincén végigsuhant a halál jéghideg érintése.

- Anyám! – suttogta, majd holtravált arccal engedte el Igor-t és a következő pillanatban dehoppanált onnan.

Narcissa tágranyílt szemmel nézte férje hűlt helyét, szívébe félelem markolt. Valami nagy baj történhetett. Soha nem látott ilyen rémületet Lucius arcán.

 

Kerubina vért köhögve mászott el a pamlagig. Zihált és remegve tápászkodott fel. Képtelen volt elviselni ezt a megaláztatást. Az őrületig kínozták, jó pár Crucio-t is beleeresztettek… vérzett szinte mindenhonnan. Remegő ujjaival előkapart valahonnan egy pergament s írni kezdett. A papír is véres lett ujjai nyomán…

 

 

Drága, Egyetlen fiam, Lucius!

 

Az Élet nekem már nem hoz boldogságot-utolsó örömöm a Te házasságod volt. Ami ma történt velem, azt egyetlen asszony sem viselné el. Nem tudom, ki küldte őket, s nem tudom, mi végre, de megölték a lelkem. Ne haragudj rám, amiért ezt az utat választom, de nem tudok így élni tovább. Ez a négy mugliszármazású ugyanazt tette velem, amit az apád is oly sokszor: meggyaláztak, női mivoltomat tiporták sárba… nem tudok tovább tűrni, fiam!! Te voltál az egyetlen örömöm egész életemben. Apád még a házasságunk előtt megerőszakolt engem, majd addig vert, amíg el nem ment az első gyerekem. A Te testvéred… amikor Te megfogantál, elmenekültem tőle egy évre, hogy biztonságban a világra hozhassalak. A virágom voltál, Lucius, az életem, a szerelmem! A testem megtört… nem bírja tovább. A lelkem szabadulni akar…

Az utolsó csókod emléke még él a bőrömön, kisfiam. Mindig emlékezz rám, s úgy emlékezz, ahogy a legjobban szerettél.

Légy nagyon boldog Narcissával, Lucius!

 

Édesanyád.

Aki mindig, örökké szeretni fog Téged.

 

 

Kerubina a levelet az ágyra tette, majd összeszedte kissé magát, s magára öltött egy ruhát. De arra már nem volt lelkiereje, hogy vérző sebeit eltüntesse.

Lucius a Malfoy Manor főbejárata elé érkezett, magában átkozta a hoppanálás – gátlót, ami a birtok egész területét lefedte, és futva haladt végig a havas parkon, meg – megcsúszva a jeges köveken.

Kerubina lassan kötötte meg a csomót a kötélen. A széket is lassan húzta alá… már nem varázsolt.

Már nem.

Pálcáját a levélre helyezte s ezzel örökre maga mögött hagyta a mágusvilágot. És hamarosan a világot is…

Lucius szinte berobbant az épületbe, mikor a lépcsősor aljához ért, akkor tudatosult benne, hogy az egész házban szétvertek mindent, a szalon ajtaja leszakadva, a függönyök tépve lógtak, a kristálycsillárok összetörve hevertek az előszoba padlóján, és néma volt az egész palota, zaj sehonnan nem hallatszott.

Kerubina megfáradt szemei még egyszer végignéztek a szobán, ahol annyi éve aludt s élt már… a drága könyveken… remélte, hogy Narcissa majd elolvas minden kedvére való regényt. A drága ruháktól is búcsúzott. Drágaság… gazdagság… jólét… mit sem ér. Ha a lélek boldogtalan…

Az asszony fellépett a székre, s a nyaka köré vetette a kötelet.

- Anyám!!! – kiáltotta Lucius, és hármasával szedte a lépcsőfokokat, hogy mielőbb felérjen a második szintre, ahol Kerubina rezidenciája volt.

Kerubina behunyta a szemét s megfeszítette a testét. Utolsó szavával is fiát hívta.

- Lucius… - lehelte, majd hirtelen mozdulattal rúgta ki maga alól a széket… nagyot hörgött, s a világ elsötétült.

Örökre.

A szék úgy koppant a padlón, mint egy szög Kerubina Malfoy koporsóján…

Lucius ekkor már a széles folyosón rohant, aminek a végén volt édesanyja lakosztálya, hallotta a robajt, és az azzal együtt felhangzó hörgést. Az ifjabb Malfoy két kézzel kapaszkodott meg az ajtófélfában, hogy ne essen össze attól a látványtól, ami bent fogadta.

- Anyám...- hörögte elfúlt hangon, majd a kötélen lógó testhez futott. Villant a pálcája, mire Kerubina teste a puha szőnyegen feküdt immár. Lucius térdre rogyott mellette, ráolvasott mindent, amit ismert, fehér és fekete mágiát ötvözte, de arra még ő sem volt képes, hogy legyőzze a halált.

A házban lévő összes óra mély hangon kezdte elütni a tizenkettőt. Az óév véget ért, és útjára indult az újév, ami hidegen, sötéten meredt a mágusvilágra.

- Mi történt? Mi történt? – őrjöngött a férfi, ahogy anyja vérző, összevert arcát nézte – Hol van az összes manó? Ide az összes házimanót, aki itt szolgál! – ugrott fel a szőnyegről tombolva.

Sorozatos pukkanásokkal jelentek meg a Malfoy – ház szolgái, ruhának nem nevezhető rongyaikat tépdesték, hosszú füleik reszketve lapult a fejükre.

- Ki tette ezt? – ordított rájuk a szőke mágus. – Apám volt?

- Idegen varázslók voltak, uram. – sipította az egyik. – Betörtek a villába.

- Miért nem akadályoztátok meg? Miért nem mentettétek meg anyámat? – süvöltött rájuk Lucius.

- De mi nem használhatjuk a varázserőnket mágusok ellen, Malfoy úrfi. – felelt újra a házimanó.

- Avada Kedavra! – kiáltotta Lucius, mire a teremtmény kivágódott egészen a folyósora, és nem mozdult többet. A maradék öt házimanó remegve kapaszkodott össze, és várták, hogy rájuk mikor sújt le gazdájuk haragja, de Lucius ekkor észrevette Kerubina ágyra tett pálcáját, és alatta megbújt papírt. Remegő ujjakkal simította ki a pergament, és olvasta el édesanyja utolsó szavait.

Újra és újra.

A házimanók hangtalanul szívódtak fel a szobából.

Abraxas Malfoy részegen hazatámolygott, nem sokkal Lucius után érkezett. Vérágas szemei vadul forogtak, amikor meglátta a szétzúzott berendezést. Lihegve kaptatott fel az emeletre, közben nagyokat öklendezett, mert annyit ivott, hogy már a fülén jött ki a pia…

Felesége hálója felé indult, hogy szétverje a hátán az egyik széket, amiért ilyen kupit van a kúriában, amikor meglátta a fiát. Megállt az ajtóban, majd nagyot böfögve felé indult.

- Na miva’. Mi a fészkes rossebet csináltatok ebben a pudvás rohadt házban?! – ordított fel. – Te meg a semmire sem jó anyád! – böfögött még egyet.

Lucius lassan emelte fel a fejét, és nézett annak az embernek az arcába, akinek a génjeit magában hordozta, de akit soha nem tudott tisztelni s szeretni. Most már azt is értette, hogy miért.

Abraxas elvigyorodott.

- Te kis… mágikus… farok. – csuklott egyet. Majd a szőnyegen fekvő holttestre pillantott. – Mivanitt. – morogta. – Anyáddal henteregtél?! – hörgött Abraxas.

- Crucio! – tört ki a gyűlölet feltartozhatatlanul Lucius –ból, érezte, ahogy a bal karján izzva, égve életre kelt a Sötét Jegy. Szenvtelen arccal nézte az idős férfi szenvedéseit, ami sehol nem volt attól a gyötrelemtől, amit a fiatal férfi érzett anyja keserű vége felett.

Abraxas megtántorodott, majd sugárban hányni kezdett, térdre esett. Rázkódott a teste, majd amikor abbamaradt, gyűlölettel nézett egyetlen fia szemébe. Sziszegve tápászkodott volna fel, ám Lucius ezt már nem hagyta.

- Avada Kedavra! – suttogta szinte némán az átkot. Fiú az apára.

Abraxas arca hirtelen elváltozott. Kisimult, szinte lágy lett, majd a következő pillanatban elvágódott a szőnyegen és soha többé nem mozdult meg. Soha többé nem tudott már ártani, senkinek. Szánalmasan, összehányva, bűzösen halt meg, ahogy nem is volt más halálra méltó.

 

Narcissa remegve álldogált a lépcső alján. Hallotta fentről a suttogást...Abraxas és Lucius hangját, de semmit nem tudott kivenni belőlük. Elborzadva nézett körül a hallban, pálcáját szorongatva indult felfelé, szíve olyan gyorsan vert, hogy attól félt, kiszakad a mellkasából. „Anyám” – idézte fel Lucius suttogását. Oldalra fordította a fejét, és meglátta a kiszűrődő fényt Kerubina szobájából. A folyosón ott feküdt a halott házimanó, Narcissa kiszáradt szájjal lépkedett a szoba felé.

Lucius édesanyja meggyötört, meggyalázott testéhez lépett, lehajolt hozzá, és karjaiba véve felemelte. Lassú, kissé imbolygó léptekkel vitte az ágyhoz, és finoman, ahogy egy értékes kincset az ágyra helyezte Kerubina-t.

Cissy hangtalanul nyitott be, épp akkor, amikor Lucius ágyra fektette halott édesanyját. Homályos tekintettel nézte Kerubina szakadt és vérfoltos ruháját. A kötéldarabot a nyakán. Hangos, de rekedt sóhajtás tört fel a tüdejéből, reszketve rázta a fejét, de megszólalni képtelen volt. Pillantása Abraxas holttestére tévedt. Nem volt rajta semmi sérülés, szokatlanul merev volt a teste, arca nyugodt. A férfi fel sem nézett a belépő feleségére, hanem folytatta a nyakából leoldott kendővel anyja arcának megtisztogatását, mikor azzal végzett, Kerubina toalettasztalához lépett, majd a puha sörtéjű fésűvel rendbe szedte az összekócolódott tincseket.

- Kerubina... – zihálta Narcissa, s közelebb lépett az ágyhoz. – Lucius! Mi...mi történt? – kérdezte hangosan, és könnyek borították be az arcát. – Az apád...és...kérlek, szólalj már meg!

- Hallgass! – szólalt meg halkan Lucius, de nem nézett fel.

Narcissanak földbegyökerezett a lába.

- Hallgassak? – hebegte sírva. – De hát mi történt? Nem teheted ezt velem! Mondd, hogy nem...és hogy nem az apád....és hogy nem... – keresgélte a szavakat, de gondolkodni is képtelen volt, a könnyektől alig látott.

Malfoy a boszorkányhoz lépett, és finoman kivezette a szobából.

- Cselekedj úgy, ahogy anyám tenné a Te helyedben. – mondta neki, majd halkan bezárta az ajtót a nő előtt. Fejét nekitámasztotta a kemény tölgynek, majd vett egy nagy lélegzetet, és visszasétált Kerubinához. Percekig némán állt mellette, majd váratlanul görcsbe rántotta a fájdalom Lucius testét, és ordítva, zokogva roskadt térdre az ágynál. Anyja kezét szorongatta, csókolta és kérte bocsánatát, hogy nem volt mellette és nem mentette meg őt.

Narcissa a földre rogyott a folyosón, kezei jéghideggé váltak. Tehetetlennek érezte magát, de tudta, ha most hátat fordít, akkor hátat fordít egész életének. Pont úgy, ahogy Kerubina tette. Fájdalom szorította görcsbe a gyomrát. Nagyon szerette ezt az asszonyt, remélte, hogy könnyebbé teheti majd az életét, és boldogabbá. Egyetlen pillanat alatt rengeteg gondolat cikázott át az agyán. Kerubina halott...Abraxas is, akin Cissy rögtön felismerte a halálos átok, muglik számára láthatatlan jeleit. Csak arra tudott gondolni, hogy a mocskos öregember megint meggyalázta feleségét, aki nem talált már más kiutat, csak az önként választott halált. És....Lucius...megölte a saját apját. A nő egész teste megrázkódott, de hirtelen meghallotta Lucius szívettépő zokogását bentről. Mintha valami láthatatlan erő rántotta volna fel, Narcissa úgy nyitott be a szobába határozottan. Nem csapott semmilyen zajt, odalépett férje mellé, aki még mindig az ágy mellett térdelt, és leroskadt mellé. Erővel szorította magához a férfit, annyira, hogy már neki is fájt, kezével Lucius haját simogatta, de mikor Kerubina élettelen arcára pillantott, feltört belőle a zokogás.

A férfi megmerevedett, ahogy megérezte az ölelő karokat, de aztán átadta magát a vigasznak, ami a boszorkány minden pórusából az ő lelkébe áradt. A nő lassan maga felé fordította Lucius elkínzott arcát.

- Ha tudnám, most átvenném minden fájdalmad...- lehelte, arca maszatos volt a könnyektől.

Malfoy némán, szemében mérhetetlen kínnal pillantott Narcissara, majd lassan kibontakozott az öleléséből.

- Hozz kérlek, innom...valamit...bármit...- szólalt meg rekedten.

Narcissa odabotorkált a bárszekrényhez, és kitöltött férjének egy jó nagy adag whiskey-t.

- Tudom nem segít. Nem eléggé. – Lucius felé nyújtotta az italt. – Kérlek, mondd el, mi történt. – leguggolt mellé, és megfogta a férfi kezét.

Lucius nagy kortyokban nyelte le a méregerős italt.

- Itt van, olvasd! – gyűrte a nő kezébe a pergamendarabot – Ebben minden kérdésedre választ kapsz.

Cissy a bánattól eltorzult arccal olvasta végig a levelet, percekig nem tudott újra megszólalni, arcát kezébe temette. Odavonszolta magát Kerubinához, megcsókolta a homlokát, mely mostanra kisimult, és elmormolt valami furcsa kis imát. „Menj tovább békében, sok dolgod van még.” – suttogta magában.

A szőke mágus elgondolkodva figyelte Cissyt, ahogy búcsút vett az anyjától, a varázsló arcán már nyoma sem volt a könnyeknek, tekintete hidegé, és kíméletlené vált. A Jegy, mely percekre lecsendesedett, most újra lüktetni kezdet a karján, jóleső, fájdalommal dobogva.

- Lucius...muszáj kérdeznem valamit. – Cissy leguggolt férje mellé. – Te... te ölted meg az apád? Tudom, hogy a halálos átok végzett vele. Látom. – A nő félt a reakciótól, de a hazugságtól még jobban.

- Igen, megöltem a rohadékot! – ugrott fel Malfoy üvöltve – Bár előbb megtettem volna, rögtön akkor, amikor a Nagyúr parancsba adta! Ez is miatta történt, mint annyi minden az egész rohadt életemben, de bárki is volt, aki anyámra küldte ezeket a mocskos sárvérűeket, nem fogja sokáig túlélni őt. Kegyetlen bosszút állok rajta, nem lesz könyörület! – szorult ökölbe a keze.

Narcissa megrémült a kirohanástól, de meg sem mozdult, a földön kuporogva nézett fel Luciusra.

- Bosszú? Milyen bosszú? – kiáltotta idegesen. – Azt sem tudhatjuk kik voltak ezek a gyalázatos szörnyek! – felpattant, és elkapta a varázsló karjait. – Azt hiszed könnyen beszélek, igaz? Hiszen csak néhány hónapja ismertem Kerubinát. – mondta halkan, hangja újra meg újra megremegett. – Szerettem Őt! Sokat tűrt. És miattad tette. Soha nem hibáztatott volna Téged semmiért, ahogy én sem teszem most. Ha ostobaságokat művelsz, azzal bemocskolod ezt a szeretetet kettőtök között! – rendületlenül nézett férje szemébe.

Lucius azonban ellökte magától a feleségét.

- Ne mondj ilyet többé! – villant a szürke szempár – Anyám élete és halála akkor marad bemocskolva, ha én, a fia megbosszulatlanul hagyom.

Cissy hátratántorodott a lökéstől, egy fotelbe kapaszkodott, hogy el ne essen. Sírástól duzzadt, világító szemeit Luciusra emelte, aztán megkeményítette az arcát, és a férfi elé lépett.

- Nem tudsz ellökni magadtól. – súgta határozottan, és két kezébe fogta Lucius arcát. – Hűséget és imádatot esküdtem Neked. Örökre.

- Valóban? – nézett továbbra is hidegen a felesége szemébe Malfoy – Akkor ne csak szavakkal bizonyítsd!

Eltávolodott a boszorkától, és apja teteme mellé lépett, csizmája orrával megbökte a mozdulatlan testet.

- Mindenkinek azt mondjuk majd, hogy elkapta a sárkányhimlőt, ami vízkeresztre el is viszi. Sajnos anyám is – itt kissé elcsuklott a mágus hangja, de aztán keményen folytatta – belehalt. Ezt a gyalázatot senki sem tudhatja meg, érted? – fordult hirtelen Narcissa felé.

- Dobby!

Az apró, remegő házimanó nagyokat pislogva hoppanált gazdája elé.

- Igen, gazdám! – tördelte hosszú ujjait.

- Tűntesd el annak a vénembernek a tetemét! – bökött Abraxas Malfoyra Lucius. – Nem nyugodhat sem földben, sem vízben. Rohadjon el valahol, ahol senki sem találhat rá. Ne most Narcissa! – intett feleségének a varázsló, mikor látta, hogy szólni akart. Dobby hamarosan eltűnt Abraxas holttestével.

Lucius Malfoy, aki innentől kezdve a Malfoy Manor birtokosa lett, megörökölve apja minden tisztjét, Kerubina -hoz lépett, majd idegen szavakat mormolva ideiglenes sírboltba zárta édesanyját. Kézen fogta feleségét, és kivezette a hálószobából, az ajtó hangtalanul zárult be mögöttük, és csak január hatodikán tárult fel újra, mikor Kerubina Malfoy sokat szenvedett testét egy hófehér kriptában helyezték végső nyugalomra a birtok mélyén. Mindenki úgy tudta, hogy a Malfoy házaspár közös sírboltban fekszik, de csak hárman tudták, hogy Kerubina valóban nyugalmat talált a fehér sziklák alatt.

 

 

 

Sirius fantasztikusan szép napokat töltött el Potterékkal, akik szó nélkül befogadták őt az ünnepekre. A fiú boldogan olvadt bele a családi ebédekbe, vacsorákba, rokoni látogatásokba, saját családja a legkevésbé sem hiányzott neki. Ágas szüleinek vett egy-egy apró ajándékot, Jamesnek pedig egy vadiúj kviddics-szemüveget ajándékozott, melyen esős időben nem is kellett használni vízlepergető varázsigét.

Egyik este, mikor már mindenki nyugovóra tért, Sirius befészkelte magát a legnagyobb fotelbe a nappaliban, puncsot ivott, és merengve nézte a csillogó-villogó, illatos karácsonyfát, ám hirtelen vijjogásra lett figyelmes. Az ablakhoz lépett, melynek párkányán ott toporgott a baglya, Osiris, levéllel a csőrében. Sirius kinyitotta az ablakot, elvette a madártól a levelet, aztán a kalitkájába zárta, ahol Osiris vidáman esett neki egy kis egérnek, melyet még reggel cipelt be magával. A fiú orrát ismerős parfüm illat csapta meg a levélkéből. Vigyorogva bontotta fel, és olvasta Alicia üzenetét.

 

„ Kedves Sirius!

Köszönöm érdeklődésed, jól teltek az ünnepek, remélem Te is jól érzed magad James-nél. A bulit szilveszterre halasztottuk, akkor úgy is kötelező, nem igaz? Leszünk páran lányok, úgy tudom Marlene meghívta Remus-t, és természetesen Téged is nagyon várunk, meg James-t! Ha gondolod, hozhattok valami piát, bár dugig van a bárszekrényünk.

 

Csókollak (ott, ahol szeretnéd): Alicia”

 

Sirius megnyalta a száját, és zsebre tette a levelet, aztán megivott még egy pohár puncsot, majd halkan dudorászva elindult fel, a vendégszobába, ahol helyet kapott. Alig várta a szilveszteri bulit, és nagyon örült, hogy James és még Remus is ott lesz. Peter, akárcsak nyáron, megint elérhetetlen volt.

Másnap reggel szinte berontott James szobájába, aki éppen a negyedik Lilynek írt pergament gyűrte össze és lobbantotta fel a pálcájával.

- Talán mondani kívánsz valamit, hogy ily korán rám törted az ajtót? – szegte le az állát Ágas, és nézett ki szigorúan Tapmancsra a szemüvege felett.

- Hallottam, hogy már fent vagy. – röhögött Sirius, és meglobogtatta Alicia levelét. – Ezt tegnap kaptam, késő este. Alicia meghívott minket a szilveszteri bulijába, sőt Remus is ott lesz, ha minden igaz. – sokatmondóan kacsintott Ágasra. – Mit gondolsz, el tudsz jönni?

James töprengő arcot vágott, és hosszasan vakaródzott.

- Nem is tudom, Mr Black. Tudja annyi dolgom van még, fel kell találnom hatszáztizenkettő veszélyes bájitalt, és azok ellenmérgét természetesen. – rendezte Piton vonásait az arcára, ahogyan a mardekáros fiú minden alkalommal az üstje felé hajolt – Hülye vagy, persze, hogy elmegyek! – ugrott fel a bohóckodás után a székről, és játékosan belebokszolt Black vállába – De remélhetőleg nem valami kis könyvmolyok lesznek ott, mint az a csillagokat leső Sinistra vagy az agyalágyult Sybill, aki halált jósol mindenkinek, aki szembejön vele az iskola folyósoin.

- Ne aggódj. Bár nem ismerem Alicia barátnőit, de mesélt róluk. – mondta Sirius lelkesen bólogatva. – Jó fejek...és nyitottak. – húzta mosolyra a száját a fiú. – Nem fekszenek össze fűvel-fával azért, de nem is őrizgetik magukat.

- Pontosan ezt akartam hallani- nyújtózkodott egy óriásit James, régen használt izületei hálásan roppantak érte egyet.

- Akkor készülj, barátom. Szilveszter ugyanis holnap lesz. – nevetett hangosan Sirius, majd kibámult az ablakon. – Elolvadt a hó! Húzzunk le egy kicsit kviddicsezni, tudom, hogy gyakorolni akartál.

- Te ma minden gondolatomat kitalálod – vigyorgott Ágas a barátjára, aztán előhúzott egy újabb pergament, és egyetlen egy mondatot írt rá Lilynek.

 

Bocsáss meg, ígérem többször nem szólok bele az életedbe!

 

James

 

 

Másnap este Sirius komótosan készülődött. A legelegánsabb ingét vette fel a farmerjához, és a legelbűvölőbb mosolyát. Rakoncátlan, hosszú tincseit hagyta az arcába hullani, csak egy kis hajzselével igazította meg, aztán levonult a nappaliba, és boldog új évet kívánt James szüleinek, akik éppen indulóban voltak valami partyra. Sirius téblábolt egy kicsit, aztán elordította magát.

- James, Merlin áldjon meg, gyere már! – sandított az emelet felé.

Potter pár perccel rá leszáguldozott a lépcsőn. Hosszú ideig tépelődött, hogy mit is akar felvenni, aztán úgy döntött a fekete mindig elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen társasági eseményre. Beleugrott a sötét szövetnadrágba, majd magára rángatott egy hosszú ujjú inget. Úgy vélte a nyakkendőt most hanyagolhatja, ezért slendrián nyitva hagyta az inge három felső gombját. Hajával tovább bíbelődött, mint az öltözködéssel, de mikor meghallotta Sirius hangját, lecsapta a fésűt, és a tükörbe pillantva úgy döntött ennél jobb már úgysem lesz.

Sirius végigmérte Ágast, és elismerően füttyentett.

- Minden csaj hanyatt vágja magát, ha meglát! – gyorsan becsomagolt egy adag süteményt, hóna alá csapta Alicia karácsonyi ajándékát, és elkezdte kitaszigálni James-t az ajtón. – Mozogjunk, késésben vagyunk!

- Látom nagyon izgatott vagy – nevetett hangosan barátján James, de indulás előtt azért még lezárta a házuk bejáratát. – A franc abba a hülye szabályba, hogy csak tizenhét éves korunktól tanulhatunk meg hoppanálni. – morogta, aztán elindultak a havas, bulizni induló emberekkel teli utcán.

 

Alicia szüleinek háza nem volt messze, tíz perc múlva már ott toporogtak a hidegben, az ajtó előtt. Bentről kacagás, és hangos zene szűrődött ki. Alicia mosolyogva nyitott ajtót, szoknyája olyan rövid volt, dekoltázsa pedig olyan mély, hogy Sirius nagyokat pislogott..

- Sirius, James, végre itt vagytok! – mondta, aztán először Sirius ajkára lehelt egy csókot, majd James is megkapta ugyanezt. Ágas meglepődött Alicia túláradó viselkedésétől, de mivel jó nevelt fiú volt, és nem akarta megbántani a boszorkát, ezért gyengéden visszacsókolt.

Sirius látta a csókot, és James reakcióját is, először meglepve húzta fel a szemöldökét, aztán vigyorogva benyomult a házba. Nem voltak sokan az ízlésesen feldíszített nappaliban, Alicia-n kívül a fiú két lányt látott a konyha felé vonulni, mindkettő izgatóan szép volt, amennyire Sirius ki tudta venni, aztán megakadt a szeme a kanapén. Holdsáp éppen súgott valamit Marlene fülébe, aki csilingelő hangon felkacagott, majd magához húzta a fiú fejét, és finoman megcsókolta, amitől a griffendéles srác zavarában elvörösödött. Éppen készült rá, hogy magához vonja a göndör hajú lányt, de ekkor Tapmancs robbant be a képbe.

- Remus! – rikoltotta Sirius, és átölelte barátját. – De jó, hogy itt vagy, milyen volt a karácsony? – hadarta, aztán Marlene felé bólintott kedvesen. – Szia Marlene, örülök, hogy látlak!

- Amilyen szokott. – dörmögött Lupin zavartan, miközben viszonozta Black üdvözlését. – Én is örülök neked, látom Jamesnek is jobb kedve van.

 

Marlene mosolyogva köszönt Siriusnak és Jamesnek, boldog ünnepeket kívánt nekik, majd visszaült a kanapéra, és nagyot kortyolt kis asztalkáról felvett vörösborából.

- Már mért ne lenne jó kedvem? – nézett furán Remus – ra James nevetve – A legjobb barátaim közt vagyok, csodaszép lányokkal körül véve.

Hamarosan Alicia is csatlakozott hozzájuk, bemutatta a két Hollóhátas szépséget a fiúknak. Siriusék látásból ismerték is őket. Vicky kicsit alacsonyabb volt Alicia-nál, állig érő sötétvörös haja huncut csigákban lógott, öltözéke hasonlóan kihívó volt, mint Alicia-é, és a másik lányé. Eve karcsú volt, szőkés-barna haja a dereka közepéig ért, mosolyogva üdvözölte a fiúkat. Vicky leplezetlenül nyalta meg ajkait, ahogy végigmérte Siriust, Eve pedig izzó, zöld szemét James-re villantotta. Sirius nagyot nyelt.

- Te, Ágas. – hebegte halkan barátja fülébe. – Lehet, hogy ezek már mindent elterveztek? – nagyot sóhajtott, és reménykedett, hogy igaza legyen.

- Te, én nem tudom, de úgy érzem, hogy van itt valami, amiről nekünk fogalmunk sincsen. – súgta vissza James

 

Remus semmit nem vett észre két barátja zavarából, mert újból beszélgetésbe bonyolódott Marlene-nel, akivel olyan jól érezte magát, mint senki mással. Sok mindent meg tudott osztani vele, kivéve egyet, a legnagyobb titkát nem merte feltárni a barna hajú boszorka előtt, mert rettegett attól, hogy mit látna a lány szép szemében az igazság hallatán. Sirius maga mellé húzta Vickyt, élénk beszélgetésbe kezdve, közben látta, ahogy Alicia temérdek különböző innivalót, süteményt, poharakat és tányérokat pakol az asztalra, és cseppet sem tűnt féltékenynek, mikor meglátta Siriust Vickyvel. Eve a zenével babrált, így Alicia James mellé telepedett. Potter éppen a harmadik szendvicset tömte magába, mikor Alicia csatlakozott hozzá. Vigyorogva megtörölte a száját, majd nagy kortyokban lehúzta a vajsörét.

- Nagyon örülök, hogy itt vagy. – búgta, James szemeibe nézve. – Már el is felejtettem milyen gyönyörűek a szemeid. – udvarolt könnyedén.

Ágas félrenyelt a lány kihívó szavaitól, fuldokolva köhögött.

- Kösz, hogy meghívtál, bár eddigi életem során az összes szilveszteri bulim kudarcba fulladt valami furcsa véletlenek folytán – nyögte ki végül könnyes szemekkel, majd a roxforthíres dekoltázsra pislantott – Te meg fantasztikusan nézel ki ebben a szerelésben.

Alicia kacéran mosolygott, aztán odahívta Eve-et maguk mellé.

- Én sem szeretem az új évi hejehuját, de azt garantálom Neked, hogy itt ma jól fogsz szórakozni. – a lány tekintete James-re, majd Eve-re villant. A szemüveges mágus erre nem tudott mit mondani, ezért szájával újra a vajsörös palackra tapadt, és le sem vette a szemét Alicia csodás domborulatairól.

 

Az idő szinte repült, a hangulat fülledtebbé vált az alkohol hatására. Sirius vihogva lekapcsolta a villanyt, hadd foglalkozzon mindenki azzal, akivel vagy amivel akar nyugodtan, a szoba közepére vezette Vickyt, és lassú táncba kezdtek a lágy dallamra, ami a rádióból áradt. Sirius a lány hátát simogatta, aki a fiú nyakába fúrta a fejét, s nagyot sóhajtott. Tapmancs lúdbőrös lett Vicky forró leheletétől, kissé magához rántotta a lány csípőjét tánc közben. Mostanra teljesen biztos lett abban, hogy a lányok határozott céllal és indokkal hívták meg őket, s az nem a szilveszter megünneplése volt.

Alicia és Eve két oldalról közrefogták James-t, és folyamatosan a fülébe duruzsoltak. Egy ideig a kviddicsről kérdezgették, majd egyre kényesebb és izgatóbb témákkal hozakodtak elő. James a kviddics kielemzése közben elemében volt, végre valami, ami csípőből ment neki. Ágas érezte, hogy egyre jobban fullasztóbbá vált bent a levegő a szobában, aztán mikor Tapmancs be is sötétített, legszívesebben felugrott volna a pamlagról. Nem volt ostoba, tudta mit akar tőle a két lány, de James nem tudta, hogy képes lenne megadni is nekik azt, amire vágynak. Potter nemhogy két nővel, de eggyel sem volt még soha ennyire intim helyzetben. Persze tudta az alaplépéseket, de más az elmélet és más a gyakorlat. Iszonyatosan rettegett, hogy felsül vagy inkább elsül zavarában. A lányok összekacsintottak, aztán mindketten belecsókoltak James nyakába. Alicia végigsimított nyelvével a fiú fülén, Eve pedig a vállát kezdte harapdálni, finoman és kínzó lassúsággal. A varázslófiú megremegett az izgató érintésektől, egyre jobban zavarba jött a kialakult helyzettől, mert Alicia végülis Siriusszal járt vagy valami olyasmi. Barátjára nézett, aki viszont egy cseppet sem zavartatta magát, és egyre közelebbi ismeretséget kötött a táncpartnernőjével.

Marlene aprót sikkantott, mikor a helyiségre homály borult, de aztán felkacagott, és szorosan Remushoz simult. Kedves, okos, udvarias fiúnak ismerte meg a hatodéves háztársát, aki sokkal érettebb volt még a boszorkány évfolyamtársainál is. Marlene szülei mugliszármazásúak voltak, és egyre jobban rettegtek a halálfalóktól, akiknek már lassan mindenhol voltak embereik, kémeik. A lány karácsonya nem telt el olyan békésen, ahogy még Roxfortban remélte, mert édesapját lefokozták a Minisztériumban, valami Umbridge banyának köszönhetően, aki apja származását nem tartotta megfelelőnek ahhoz, hogy betöltse továbbra is a Hop – Hálózati felügyelet irányítását, és a tavaly végzett, köztudottan aranyvérmániás Avery – t ültették Mr McKinnon helyére.

 

Sirius közben már egyre vadabbul csókolta Vickyt, mindkettőjük teste megremegett a vágytól. A fiú zihálva hagyta abba a táncot, de a lányt nem engedte el.

- Mondd csak szépségem, nem akarunk lepihenni egy kicsit? Szédülök a tánctól. – mormogta mosolyogva, tenyerét végighúzta Vicky feszes fenekén. A lány nevetve felnyögött.

- Már azt hittem meg sem kérdezed. – súgta, és a fiút magával húzva kéjes lángolással aranybarna szemében elindult az emeletre. Sirius kissé meghökkent a nyílt felajánlkozás láttán, hátra pillantott James-re, aki szintén nagyon el volt foglalva Eve testének a felfedezésével, de megérezve Black tekintetét, felnézett, és barátjára vigyorgott, majd kérdően felhúzta a vállát. Sirius tréfásan szalutált felé, aztán követte Vicky-t a lépcsőn. Alicia sem szándékozott tovább várni, Eve egyenesen türelmetlenül pislantott rá, mire Alicia gyengéden belemarkolt James ágyékába, amitől a fiatal mágus nagyot ugrott a pamlagon. Nő ott még nem érintette őt, soha, eddig a pillanatig.

- Mi van Alicia? – nyögte döbbent tekintettel Ágas.

- Nagyon kényelmetlen ez a kanapé. – búgta a lány James fülébe, majd lepillantott. – És úgy látom már a nadrágod is az. A földszinti hálóban hatalmas franciaágy vár ránk. – lovagló ülésben James egyik combjára ült, ujjaival saját melleit cirógatta, melyek szinte már teljesen kibuggyantak a felsőjéből. – Persze csak, ha nem akarsz sakkozni inkább. – Eve elvigyorodott, és nyomatéknak behúzta James egyik kezét a szoknyája alá. Potter nem hitt a szemének, a kezének. Úgy nézett a két buja boszorkányra, mint egy megvalósult álomra.

- Talán kviddicset akartál mondani. Sakkban a kis Weasley fiú a nagymenő. – nyelt egy nagyot – Ti most szórakoztok velem?

A lányok zihálva és nevetve viharzottak be a hálószobába. James nem sokat törte a fejét a következő lépésen, felállt a kanapéról, megigazította a szemüvegét, lehajtotta a kezébe akadt első pohárnyi italt, és a boszorkák után indult.

Remus meglepve vette észre Marlene szeméből kicsorduló könnycseppeket.

- Mi a baj? – kérdezte lágyan a lánytól.

- Semmi, komolyan semmi – szipogott a boszorka, de aztán kitört belőle az elmúlt napok keserűsége, és minden bánatát az őt figyelmesen hallgató fiúra zúdította. Lupin megrendülten simogatta Marlene hátát, miközben a lányból csak úgy dőlt az elkeseredettség, a harag és a bánat egyvelege.

 

Sirius elégedetten mustrálta a mellette fekvő Vickyt, aki meztelenül vonaglott ingerkedve az ágyon. Ajkaival lecsapott a rózsás mellbimbókra, gyengéden, majd erősebben megszívta őket, miközben kezeivel bebarangolta a lány egész testét. Vicky hangosan felnyögött, mikor a fiú egyik ujjával beléhatolt, de nem elégedett meg ennyivel. Lassan még három ujj csusszant a lányba, Sirius figyelte a reakcióját, de a vörös boszorka gyönyörtől hullámzó mellkassal nyögdécselt tovább. Sirius megállt, és vadul megcsókolta Vicky-t, nyelvével a lány ajkait, fogait simogatta. Vicky egy erőteljes lökéssel jelezte, hogy követeli Sirius ujjainak további játékát, mire a fiú mosolyogva folytatta azt, miközben végignyalta a lány hasát. Szétfeszítette a formás lábakat, majd nyelvével kezdte kényeztetni a boszorkány legérzékenyebb pontját. Vicky nyöszörögve dobálta a fejét, kezeivel Sirius fekete haját markolászta, aki egyre nagyobb élvezettel, és még nagyobb merevedéssel tevékenykedett, szemét le nem vette a lány arcáról, akinek a teste hirtelen ívben meghajlott, és hatalmasat sikoltva, gyönyörtől remegve elélvezett. Tapmancs zihálva húzta magához Vickyt, finoman ölelte át, és megvárta, amíg a lány megnyugszik kissé. Sokáig nem kellett várnia, Vicky szemében újra égett a tűz, most ő akart adni. Erőszakosan rángatta le Siriusról összes ruhadarabját, és fölé hajolt. Mellbimbóival végigcirógatta a fiú mellkasát, majd a hasát, de lejjebb nem ment, gúnyos mosollyal nézett Siriusra aki felnyögött, magára rántotta a lányt, és mélyen a szájába csókolt. Vicky kacarászva húzódott el, keresztben ráült a fiú lábaira, és ujjaival simogatni kezdte egész testét, úgy hogy körmeivel éppen hogy érintette a bőrét. Sirius úgy érezte mindjárt szétrobban, ha nem hatolhat a boszorkányba, elkapta Vicky csípőjét, de a lány visszalökte a párnákra.

- Még nem. – suttogta, aztán lassan lehajtotta a fejét, és szájába vette a fiú ágaskodó hímtagját. Sirius hörögve élvezte a lány szakértő mozdulatait, ám egy idő után képtelen volt tovább várni, felült, hogy Vickyt az ölébe vonja, ám a lány leugrott róla, hason végigfeküdt az ágyon, lábait annyira széttárta amennyire csak tudta. Sirius bepörgött a látványtól, vadul hatolt a lányba, miközben nyelvével végigszántott Vicky gerincének vonalán. A vörös boszorkány az ágy támlájába kapaszkodott, szinte szűkölt a gyönyörtől, ahogy Sirius egyre erősebben, és gyorsabban mozgott benne, míg végül teljesen elvesztek a kéj mámorában.

 

A lenti hálószoba hatalmas ágya valósággal hívogatta Jamest, aki még mindig kóvályogva haladt a boszorkányok után, és szinte minden pillanatban azt várta, hogy mikor ébred fel ebből az egész kellemesen bódító valamiből. Szinte lerogyott az ágyra, és onnan figyelte a két lányt. Alicia meggyújtott néhány gyertyát és füstölőt, majd Eve mellé lépett, és elkezdte lefejteni a lányról a ruhát (miket csinálhatnak ezek Roxfortban LOL-Zs). Mindketten Jamesre mosolyogtak, aztán közelebb léptek az ágyhoz.

- Szeretnéd, hogy levetkőztessük egymást? – kérdezte Eve mohón pillantva a fiú ágyékára.

James érezte, hogy szinte bambán eltátja a száját, ilyet eddig csak a Siriustól kölcsön kapott Playboy újságokban látott, de aztán észbekapott, és hanyagul a könyökére támaszkodott.

- A kezed járjon, Eve drágám! – szólalt meg végül rekedten Potter.

 

A lányok felnevettek, megszabadították egymást a felsőjüktől, szoknyájuktól, de a bugyik fent maradtak. Tüzes pillantásokat lövelltek James-re, aztán az ágyra kúsztak.

Ágas úgy érezte már kint a kanapén is, hogy a farka ennél keményebb már nem is lehetne, de amikor meglátta Alicia hatalmas melleit, a csupasz valóság felülmúlt minden képzeletét. Megragadta a boszorkát, mélyen a szájába csókolt, miközben tenyerébe fogta, azaz próbálta a kebleket. Alicia sóhajtva viszonozta a csókot, mellbimbói azonnal megmerevedtek az érintéstől. Eve hátulról támadott, egész testét a fiú hátának nyomta, miközben lágyan beletúrt a fiú kócos tincseibe. James nagyot nyögött, amikor megérezte Eve finom domborulatait, szabad kezével hátrakapott és az ölébe húzta a boszorkát.

- Biztos, hogy elbírsz mindkettőnkkel? – dorombolta Eve, és lehúzta a fiú pólóját. Alicia vigyorgott egyet, ő a nadrágot gombolta ki, hogy egy pillanat múlva az is a földön landoljon a cipővel, zoknival együtt. – Most már egálban vagyunk. – mosolygott James-re, és újra megcsókolta a fiút. Potter lassan már azt sem tudta melyik száj, ajak kié, teljesen elmerült a buja, forró testekben. A lányok ziháltak a felváltva kapott szenvedélyes csókoktól, és simogatásoktól. Alicia elkapta Eve nyakát, és pontosan James arca előtt ért össze az ajkuk. Nyelvük játékos táncot járt. Ágas ettől kissé leblokkolt, és zavartan megvakarta a fejét.

- Lányok, ha zavarok... – szólalt meg rekedten, de erre Eve hanyattfeküdt az ágyon, kéjesen nyújtózott egyet, szemével hívogatta James-t.

- Megtennéd, hogy leveszed a bugyimat? – kérdezte mosolyogva.

Potter elvigyorodott, és végignyalta a mellek közti kis völgyet, hogy aztán lejjebb vándoroljon a feszes hason, le egészen a csipkés fehérneműig, amit másodpercek alatt eltűntetett az útból. A lány hangosan nyögdécselt, ujjaival benyúlt a fiú alsójába, és lassan simogatni kezdte James kőkemény kígyóját. Alicia közben finoman le is húzta az utolsó ruhadarabot a fiúról, és ajkaival átvette a kényeztetést Eve-től, aki mohón csókolta most James-t. Mikor Alicia megérezte, hogy James közeledik a csúcshoz, elengedte őt, és az ágy másik végébe húzódott, teret engedve barátnőjének. Ágas felnyögött, ahogy Alicia forró szája, fürge nyelve kezelésbe vette a hímtagját, megragadta a lány fejét, hogy erősebben, hol gyengédebb mozdulatokra ösztönözze. A boszorkány azonban profi volt a szó minden értelmében, érezte, hogy a fiú mikor halad az orgazmus felé, James ebben a pillanatban nem agonizált azon, hogy mi a következő lépés, elkapta ez elé gördülő lányt, és belecsusszant a meleg barlangba. Eve felsikoltott, mikor a fiú beléhatolt, lábaival szorosan ölelte a derekát, majd gyengéden harapdálni kezdte James fülcimpáját, hogy ezzel is bátorítsa. Potter azonnal megtalálta az ősi ritmust, mely a génekben rejtőzik, és csak az adott pillanatra várva előtörnek. Eve már fújtatott az élvezettől, lehunyta a szemét, kezeivel megmarkolta James hátsóját, még gyorsabb tempót diktált. A fiatal srác érezte, hogy nincs már messze a beteljesedés, rekedtes hörgés tört elő belőle, ahogy elérte a mámorító kielégülést.

- James sosem gondoltam volna, hogy ennyire finom vagy. – lihegte Eve miután James legördült róla. A lány mosolyogva terült el az ágyon, aztán felült, és Alicia-ra pillantott, aki olyannyira fel volt ajzva, hogy belereszketett. Elképedve látta, hogy James még mindig merev, villámgyorsan lendült fölé, hatalmas melleihez húzta a fiú kezeit.

- Szólj, ha nem szeretnéd. – suttogta.

 

James csak felnyögött, legszívesebben elaludt volna, a szíve olyan irammal dolgozott, hogy azt hitte mindjárt kiszakad a mellkasából.

- Várj...még... – tolta el magától Alicia – t. – Kissé érzékeny nekem most az érintésed, nem éppen kellemes. – vigyorgott a boszorkányra, majd annak kissé csalódott arcát látva megnyugtatta, hogy csak pár percet kér tőle. A boszorka azonban türelmetlenül követelte a maga jussát, ezért más módszerhez folyamodott. Alicia egy ideig még ingerelte ujjaival a fiú vesszőjét, és sóhajtozva hagyta, hogy a fiú amikor magához tért, és az újra életre kelt kígyójára ültesse. A szőke boszorka keményen lovagolta meg James-t, közben ajkait a fiúéra tapasztotta, gyengéden karmolta végig a vállait. Az ágy úgy nyikorgott alattuk, hogy Eve, aki még mindig pihegett, attól félt, hogy leszakad. Alicia nyögései egyre hangosabbak lettek, ahogy Potter egyre gyorsabb ütemet diktálta, és nyögve a boszorkányba élvezett.

- Te kis félisten. – somolygott Alicia James-re, és a mellkasához bújt.

- Vagy inkább egész. – kacarászott Eve is a fiú másik oldalán, megcsókolta a fiú halántékát.

James elmosolyodott a lányok hízelgő szavaikra, de szeme lassan – lassan lecsukódott, és öt percen belül már az álmok mezején járt

Holdsáp csendesen figyelte az ölében fekvő, sírástól kifáradt, halkan szuszogó Marlene – t, aki teljesen feltárta magát a varázslófiúnak. Mesélt valamiféle titokzatos ellenállókról, akik Voldemort hatalma ellen törtek, és Főnix Rendjének nevezték magukat. A boszorka elárulta neki, hogy amint leteszi a nyárelejei vizsgákat, csatlakozik hozzájuk. Remus lágyan simogatta a göndör fürtöket, és egészen pirkadatig nem tudott elaludni attól a lelkében felgyülemlett baljós érzéstől, ami elkapta az újév hajnalán.

 

Hajnalodott már, amikor Sirius felkelt Vicky mellől, kóvályogva. Átszeretkezték az egész éjszakát, alig egy órája aludhattak el. A fiú a lányra mosolygott, aki békésen szunyókált, felkapta magára a ruháit, és leosont a lépcsőn, iszonyú szomjas volt. Épp szembetalálkozott a nappaliban James-szel, aki ott csellengett a szobában félig felöltözve, és négykézláb az egyik cipőjét kereste, aminek teljesen a nyomaveszett.

- Boldog új évet! – köszönt rá a megjelent Tapmancsra, majd feladva a kutatást lehuppant az egyik pamlagra.

Sirius hatalmas mosolyra húzta a száját.

- Boldog új évet! – röhögött, töltött barátjának is egy kis vizet, és letelepedett mellé a kanapéra. - Mesélj! – közölte ellentmondást nem tűrően. James azonban csendre intette Siriust, és a velük szembe lévő heverőre mutatott, ahol Remus aludt békében, nyugalomban Marlene – nel.

 

 

Az év utolsó napján Voldemort különleges szertartást végzett. Egyedül volt, mivel egyetlen szolgáját sem tartotta méltónak arra, hogy részt vegyen abban a különleges megtiszteltetésben, amelynek során a Nagyúr megsokszorozza erejét és hatalmát. Bár többen meghívták, hogy tisztelje meg jelenlétével a házukat szilveszter napján, Voldemort elhárította az aranyvérűek meghívásait. Valójában undorodott ezektől a sznob arisztokratáktól. Életmódjuk túlságosan a mugli apjára és annak felmenőire emlékeztette. A Sötét Nagyúr ki nem állhatta az egymást elkápráztatni akaró szépasszonyok csivitelését, nem érdekelte a pipafüstben kártyázó férfiak sunyi, egymást kijátszó taktikája. Mindegyik csak azért kerülhetett jó pozícióba, mert ő, a Sötét Nagyúr így rendelte. A lekötelezettjei voltak, az volt a feladatuk, hogy halálukig szolgálják őt és teljesítsék a parancsait. Ez volt minden, amit elvárt tőlük. A magánéletük mocskos kis titkai, világi örömei közömbösek voltak Voldemort számára.

Lement rezidenciájának legalsó szintjére, egy titkos terembe, ami csakis az ő parancsára nyílt meg. Idegen ide még soha nem tette be a lábát. A teremben hideg, kékes fényt árasztó gyertyák égtek. Középen egy márvány kőkocka állt, ami legalább annyira tűnt oltárnak mint sírboltnak. Voldemort szertartásos mozdulatot tett a pálcájával:

- Tárd fel titkodat!

A kőkocka teteje félrecsúszott. Hét kígyót formázó ereklyetartó csúszott elő belőle. Közülük a két-két szélső üres volt. A középső három tetején megjelent egy gyűrű, egy kehely és egy medál. Voldemort letelepedett a kőkocka elé, pálcáját előhúzta, majd az első üres ereklyetartóra szegezte. Körülötte kékes, áttetsző köd kezdett derengeni, melyekben különös, távoli jelenetek peregtek.

Felvillant egy lomtár képe. Egymásra hajigált, padok, szekrények, polcok, kitömött állatok. Üres üvegek, szakadt fedelű könyvek, parókák, pornómagazinok. Megannyi kidobott holmi vagy olyan kacat, amit a tulajdonosuknak sürgősen el kellet rejteni. Az egyik polcra hajítva ott ékeskedett egy diadém. Voldemort a ködön át felé irányította a pálcáját... A diadém felragyogott. A Nagyúr erősen koncentrált, mire a diadém közvetíteni kezdte az elméjébe mindazt, ami az elmúlt évben a Szükség Szobájában történt. Eleinte csak besurranó diákokat látott, akik feleslegessé vált vagy éppen tiltott kacatokat rejtettek el a lomtárban. Aztán a szoba átalakult, és Voldemort meglátta Piton háremét: a fotelekben sóhajtozó és nyögdécselő lányokat, majd magát az ifjú bájitalmestert, amint arcán ördögi vigyorral osztja szét a löttyöket. Egy pillanatra feltűnt mellette ugyanaz a kis vörös boszorkány, akire Voldemort halványan emlékezett Narcissa Black és Lucius Malfoy eljegyzéséről. Elégedetten nyugtázta, hogy egyik legfiatalabb híve, a kis Félvér Herceg pontosan azzal foglalkozik, ami a dolga. Csettintett, mire a látomás eltűnt.

Pálcáját ezután balról a második üres ereklyetartóra szegezte. Itt is felcsapott a kékes köd, benne egy kúria képe. Malfoy rezidenciája... Kerubina unalmas, kiélt mártírarca. Voldemort már éppen intett volna a pálcájával, amikor különös képek villantak az elméjébe: Látta, hogy alacsonyabb rangban álló halálfalók törnek be a házba. Lerohanják az asszonyt, szétverik a berendezést.. A megyalázott nő valami búcsúlevelet firkál, aztán felköti magát.

Micsoda pórias megoldás!

Nem sokkal ezután előszédelgett a részeg Abraxas Malfoy, majd nem sokkal utána a fia, Lucius. Kimondta a halálos átkot. Hamarosan a kis asszonykája is előkerült, ott sivalkodott mellette...

Ej, ez a Malfoy fiú... A saját szüleit sem kímélte - és ez így helyes. Nagyon helyes.

Voldemort érezte, hogy adrenalinszintje megemelkedik. Mintha ott lett volna, mintha magába szippantotta volna a két kiszakadó lelket. Sajnos az áldozatok túl messze voltak ahhoz, hogy bármit kezdeni tudott volna velük. A gyilkosságokat sem ő követte el személyesen, így most nem érezte azt a mámorító érzést, ami becsesebb volt számára minden testi gyönyörnél: lelke széthasadásának semmihez sem fogható élményét... csak valami hasonlót. Elégedettséget, amiért az ifjú Lucius a Halált látta vendégül az ünnepen.

A két horcrux, amit kiadott a kezéből, tökéletes biztonságban volt ezek szerint. Most jobbról a második üres ereklyetartóra villantotta a pálcáját. Megidézte a jövőt.

Látta, amint egy kígyó siklik hozzá engedelmesen. Valaki, akihez párszaszóval szólhatott s az ugyanígy válaszolt. Egy kígyó... Gyönyörű teremtmény. Vér a véréből. Értékesebb minden utódnál.

Végül az utolsó ereklyetartó kékes ködébe meredt. Egy kócos, szemüveges, fekete hajú fiú tűnt fel, homlokán egy villám alakú sebhellyel.

Nocsak, lesz egy fiam? - hökkent meg Voldemort. ( fetrengek LOL – L )

Alaposan szemügyre vette a kölyköt.

Nem tetszett neki.

Mereven szegezte előre a pálcáját, megkísérelte felerősíteni a jövőből érkező mondatfoszlányokat.

Ízig-vérig Dumbledore embere vagyok... Nem félek kimondani Voldemort nevét... Végezni fogok vele, ezt várja tőlem Dumbledore... - hallatszott a kamaszos, öntelt hang.

- Úgy?! Tehát a vén majom ellenem akarja fordítani a saját utódomat? Ebből semmi sem lesz! Nem történhet meg! - dühöngött Voldemort.

Megszakította a varázslatot. Semmi szükség ilyen felkavaró élményekre. Az oltárhoz lépett, leemelte Hugrabug kelyhét, televarázsolta borral. Egy húzásra kiitta, ettől kitisztultak a gondolatai.

Nyilván lesz valaki, aki a hatalmára tör. Egy kócos, fekete hajú, szemüveges fiú.

Visszapörgette a roxforti eseményeket.

Határozottan emlékezett, hogy látta már ezt a fiút. (Deja vu :D -S)

Képtelenség, hogy ez a kölyök az ő fia legyen... Nem. Semmiképpen sem lehet az...

Voldemort ekkor elhatározásra jutott: Ha megöli a fiút, sohasem törhet a hatalmára. Csak ki kell derítenie, ki ez a kölyök. Vadul kutatott az emlékezetében. Egyszer aurorok elől menekült. A vén Mordon nyomában lihegett egy fekete hajú férfi. A nevére nem emlékezett. De nem is volt fontos. A kölyök nyilván az auror fia. Hasonlít az apjára, határozottan. Bár nem visel semmiféle sebhelyet a homlokán...

Nem fontos, talán csak rosszul láttam valamit. Annak a sebhelynek nincs semmiféle jelentősége... - töprengett a Nagyúr. - Hiszen a jövőt láttam, a jövő pedig még változhat. Talán a végső összecsapásunknál kapja majd a kölyök azt az ocsmány sebhelyet...

Voldemort visszatette a kelyhet középre, majd egy pálcasuhintással visszasüllyesztette az ereklyetartókat a kőkockába.

Az új évben azt a feladatot tűzte maga elé, hogy a másik három ereklyét is biztonságba helyezi. Ez most a legfontosabb. Amint lehet, készít két újabb horcruxot, és akkor teljes lesz a gyűjtemény. Lelke hét darabja hétszer olyan erőssé teszi majd...

Kell egy kígyó... de nem akármilyen kígyó... A hetedik pedig... valami más lesz. Valami rendkívül értékes. Talán Griffendél kardja? Meg kell szereznem...

 

 

TOVÁBB