"Az emberek nem jobbá, csak okosabbá válnak. Amikor okosabb vagy, akkor sem hagyod abba a legyek szárnyának tépkedését, csak jobb okot találsz rá."

Stephen King A boszorkánylány

 

 

 

Tizenhatodik fejezet

 

 

Dolores Umbridge ezen hideg, januári reggelen, az év első munkanapján különösen jókedvűen érkezett az irodába. Dúdolgatott és legszélesebb békamosolyát villantotta Luciusra. Leült az íróasztala mögé, kirúzsozta a száját, bepúderezte az orrát, majd kékeslila szemfestéket kent fel. Ettől úgy nézett ki, mintha az éjjel ádáz, adok-kapok kocsmai verekedésben vett volna részt. Ahogy belelapozott a Reggeli Prófétába, hamarosan megtalálta a szomorú hírt. Felkelt, Luciushoz lépett, megsimogatta a fiatal férfi fejét, meg is csókolta volna, ha Lucius hagyja.

 Malfoy amióta itt dolgozott most először érkezett be korábban, mint Dolores. Mélyen a gondolataiba mélyedve ült az íróasztalánál, és a jövőjét tervezte. Váratlanul érte, ahogy a banya hozzáért. Mérgesen elrántotta magát a bódítóan tömény rózsaillatú parfümöt árasztó boszorkánytól.

- Mi a fene van magával – kérdezte fojtott hangon -, még mindig a szilveszterkor elfogyasztott pezsgőmennyiség hatása alatt áll?

 - Drága barátom! Annyira sajnálom a kedves szüleit. Abraxas... Ahh! Micsoda férfi volt! Sárkányhimlő vitte el? Az ő korában? Nagy szerencséje, hogy maga nem kapta el, Lucius... Tudja, az ilyen fiatal férfiak rendszerint nemzőképtelenné válnak a sárkányhimlő hatására.

 Lucius keze ökölbe szorult az asztal alatt, legszívesebben a nő felpuffadt arcába ordította volna az igazságot, látni az elborzadt tekintetét, hogy egy apagyilkossal ül egy helyiségben. Nem válaszolt, inkább fogta a pennáját, és látszólag dolgozni kezdett egy rendeleten.

- Nos, Lucius... rövid, ámde eredménytelen közös munkánk végére értünk - csivitelte Umbridge. Körbemutatott a szobában. - Mostantól mindez a maga birodalma. Bár meg kell mondjam, amikor felmerült az utódom kérdése, magánál sokkal tehetségesebb jelöltek neve is szóba került.

- Csak nem lefokozták, hogy én megkaphassam ezt a fantasztikus lehetőséget? – jegyezte meg gúnyosan Lucius.

- Ó, nem, én megkaptam a kinevezésemet - pislogott derűsen Umbridge. - Mától én vagyok az Oktatási Főosztály vezetője. - Az én felügyeletem alá tartozik a Roxfort. Minden, ami ott történik... Még ma meglátogatom Dumbledore-t.

A szőke mágus kezében megremegett a toll, de rendületlenül írt tovább, és csak foghegyről vetette oda a nőnek:

- Soha ne legyen nagyobb öröme, mint hogy a taknyos kölykökkel küzdjön.

Umbridge belecsúsztatta rózsaszínű iratmappáját az ugyancsak rózsaszínű kézitáskájába, majd rámosolygott Malfoyra.

- Ha rám hallgat, semmin sem változtat. A rózsaszín falak tökéletes harmóniát alkotnak a maga szemének színével. - Umbridge begyűjtötte a csipkés terítőket és a kismacskás tányérokat, egyet kivéve. Fufika portréját jól látható helyre tette, hogy mindig Malfoy szeme előtt legyen. Nemrég kapott egy különleges rögzítőt kedves öreg barátnőjétől, Walburga Blacktől, amivel eltávolíthatatlanná tette a képet.

A varázsló szemében furcsa fény lobbant, mikor meglátta a desszertté változtatott macska fényképét, és az emléke annak, ahogy Umbridge milyen jóízűen elfogyasztotta azt.

 

- Őszintén sajnálom, Lucius, hogy Mr Kupor visszautasította a maga jelölését. Meg kell értenie, hogy a tehetség, a kitartás és az elkötelezettség hiánya miatt maga nem számíthat arra, hogy valaha feljebb emelkedjen a ranglétrán. Pedig nem is említettem Bartemiusnak, hogy mit mutatott nekem nemrég - biccentett Malfoy bal alkarja felé a nő. - Tudja, ő sem értékeli az efféléket. Mi, felsővezetők nem véletlenül nevezzük Mr Kuport megvesztegethetetlennek. Az a hír járja róla, hogy a saját fiát is az Azkabanba záratná, ha törvényszegésen kapná. Ha rám hallgat, Lucius, nem próbálkozik nála sem zsarolással, sem buta ígérgetésekkel. Maga kevés ahhoz, hogy hatni tudjon a feletteseire.

- Na ne nevetessen Dolores – állt fel az íróasztaltól Lucius, és a boszorkány mellé lépett, és hangjában nyoma se volt a jókedvnek – Hogy maga miért nem szólt az én kis titkomról, arra mindketten nagyon jól tudjuk a választ. Az, hogy maga itt tart, egyedül a Sötét Nagyúrnak köszönheti, és ne legyenek kétségei az én jövőmmel kapcsolatban sem.

Dolores Umbridge jókedvét ezen a napon semmi sem ronthatta el.

- Merlin adjon bölcsességet magának, Lucius! Biztos vagyok benne, hogy nem elveszett ember. A pályája csúcsán talán még segédtitkár is lehet a miniszter mellett. Persze, ehhez még nagyon-nagyon sokat kell fejlődnie...

Lucius gunyorosan felnevetett a nő küzdelmén, hogy mindenképpen győztesként akart kikerülni kettőjük közül, de a mágus tisztában volt vele, hogy melyiküknek is van nagyobb uralom a kezében. Dolores Umbridge nem lesz soha több egy közalkalmazotti vezetőnél, amíg Lucius minden erejével azon lesz, hogy a legmagasabb pozíciót érje el Voldemort oldalán, aki a valós hatalom birtokosa volt. Mikor a boszorkány végre kitette a lábát már Malfoy sem volt hajlandó tovább itt vesztegetni az időt, nem foglalkozott az itt maradó személyes dolgaival, amiknek semmi hasznát nem vette. Kisietett a helyiségből, de mielőtt bezárta volna az ajtót, előkapta a pár napja a Zsebpiszok – közben vett varázspálcát, és kimondta vele az feltartozhatatlanul pusztító Ördög – tüzet. Mielőtt a lángok kicsaptak volna a kietlen, üres folyósora, bedobta a forróságba az idegen pálcát, és rázárta az ajtót. A tűz nem terjedt tovább a Minisztérium területén, egyedül Dolores Umbridge egykori irodáját pusztított el. Lucius Malfoy megvárta a varázsbaj elhárító osztagot, és teljesen együttműködve a hatósággal adott leírást egy sosem látott mágusról, akit pár perccel a lángok felcsapása előtt látott végigrohanni a folyóson.

 

 

Umbridge a Roxfort határához hoppanált, majd amikor a kapu feltárult, egyenesen Albus Dumbledore irodája felé vette az útját.

Dumbledore jólértesült volt miniszteri ügyekben. Is. Bár ő maga a háta közepére kívánta a hivatali teendőket és mindazt, ami egy mágiaügyi miniszteri poszttal együtt járt. Hozzá is eljutott Dolores Umbridge híre. Szinte várta már, mikor lepi el a rózsaszín köd a Roxfortot. A biztonság kedvéért tett démonűző bűbájokat a kastélyra…

Nem érte váratlanul a nő felbukkanása.

- Milyen kellemes, várt látogatás! – mosolygott a párnásarcú nőre. – Miss Umbridge. Nem kérdezem, minek köszönhetem a látogatását, mert jól tudom. – ám Albus látta, hogy a nő majd’ eleped azért, hogy beszélhessen. Meghagyta neki ezt az örömöt.

- Azért jöttem, Albus, mert mától hozzám jut el minden, ami a Roxforttal kapcsolatos. Meggyőződésem, hogy magának is érdeke a minisztérium és a legtekintélyesebb oktatási intézmény közötti jó kapcsolat ápolása. Mivel nem kételkedem az alkalmasságában, közvetlen beavatkozást nem tervezek a Roxfort mindennapjaiba. Egyelőre. Látogatásom célja, hogy tájékozódjam az ifjúság szellemi és etikai állapotáról.

Dumbledore derűsen mosolygott.

- Ó, csak ennyi? Már azt gondoltam, hatalmat akar átvenni. – jegyezte meg és töretlen derűvel nézett Umbridge békaarcába. – No és én miben segíthetek, hogy teljesüljön eme vágya, kedves Dolores?

- Úgy terveztem, hogy az elkövetkező napokban személyesen beszélgetek el a pályaválasztás előtt álló növendékekkel. Túl az RBF-en, RAVASZ-on innen... tehát a hatodévesek a célcsoport, akik mostanában válnak nagykorúvá. Ez egy nagyon fontos időszak az életükben, ezért hiteles és objektív forrásból kell, hogy visszajelzést kapjanak a lehetőségeikről. Ragaszkodom hozzá, hogy az értékelésem bekerüljön a nevezettek dossziéjába. Így az illetékesek idejekorán tudomást szerezhetnek a kiemelkedő képességű fiatalokról és felfigyelhetnek azokra, akikből az iskolai nevelés sem volt képes kigyomlálni a nem kívánatos hajlamokat. A pályaválasztási tanácsadáshoz a gyerekek tanulmányi eredményein kívül meg kell ismernem a származásukra vonatkozó adatokat és az esetleges kihágásaikat is.

Dumbledore türelmesen hallgatta a szónoklatot.

- Ez kitűnő javaslat, Miss Umbridge. Remélem, Ön sem fog visszaélni egyik diákunk bizalmával sem. – nyomta meg az utolsó szavakat Dumbledore.

- Tisztában vagyok a felelősségem súlyával. Bízhat bennem, Dumbledore. A Roxfort annyi kedves emléket idéz fel bennem... Sohasem fogom elfelejteni Slughorn professzor partiját, ahol megismerkedtem a miniszter úrral... Neki köszönhetem, hogy rászoktam az édességek élvezetére... - markolt bele Umbridge Dumbledore cukortartójába.

 

Dumbledore mosolygott.

- Mintha csak otthon lenne, Dolores! Bár kétlem, hogy annyi édességet elő tudnék halászni, amennyi Önnek otthon van, ámde ne fogja vissza magát! És hol kezdené terepszemléjét? – érdeklődött Dumbledore, miközben megállapította, hogy Umbridge a színváltó cukorka helyett a hányás-drazséba markolt bele. Pocsék órák állnak előtte…

- A Mardekár növendékeivel kezdeném a beszélgetést. Nem állítom, hogy a többi házba mindenféle jöttmentet vesznek fel, de el kell ismernie Albus, hogy a legpompásabb karriereket azok futották be, akiket a Teszlek Süveg a Mardekárba osztott.

- Ó igen, kedvesem. A Süveg sosem téved! Akiben egy cseppnyi ingatagságot is észlel, azt oda osztja be! – helyeselt Dumbledore. – Bizony, a bátorság és a lelki megingathatatlanság nem mindenkinek adatik meg.

- Talán, ha maga is a Mardekárban kezdte volna, ma már mágiaügyi miniszter is lehetne...  - vágott vissza Umbridge. - A maga képességeivel kissé nevetséges, hogy ragaszkodik az iskolaigazgatói pozícióhoz.

Dumbledore tisztelettel biccentett.

- Nekem is mély szívfájdalmam ez, Dolores kedves. Nekem is. – mosolygott gúnyos csillogással szikrázóan kék szemében Albus Dumbledore.

 

 

Umbridge még aznap megkezdte a beszélgetést a hatodéves Mardekárosokkal. Perselus Piton éjfekete szemét sokáig fürkészte, de semmit sem tudott kiolvasni belőle.

- Nos, fiatalember... Bájitaltanból, gyógynövénytanból és sötét varázslatok kivédéséből kitűnő... a többi tárgyban elért eredményei is alkalmassá teszik szinte bármire. Harmadikos korában kapott utoljára büntetőfeladatot? - Umbridge elismerően mosolygott. - Maga határozottan udvarias, jólnevelt fiatalember... Mihez érez magában tehetséget, miután befejezi a tanulmányait?

Piton nem tartotta szükségesnek, hogy mást mondjon, mint amit gondol.

- A hetedik év után szeretnék a Roxfortban maradni, mint tanár.

Umbridge szája széle lefittyedt. Belelapozott Piton dossziéjába.

- Az anyja Őrző... az apjáról nincs adat, de ezzel nem lehet probléma... Nem értem, miért ilyen szerények az elvárásai önmagával szemben. A minisztériumban fényes jövő várna magára. Vagy akár aurornak is jelentkezhetne.

- Úgy gondolom, a tanári munka mellett lesz lehetőségem arra, hogy foglalkozzak mindazzal, ami érdekel... - tért ki a válasz elől Piton. Umbridge megcsóválta a fejét, majd felvéste Piton adatlapjára, hogy mennyire sajnálatosnak tartja, ha a kitűnő képességek az ambíciók teljes hiányával járnak együtt.

 

Umbridge másnap a Hollóhát, az utána következő napon a Hugrabug diákjaival beszélgetett. Végül a Griffendélesek járulhattak a színe elé. A beszélgetésen jelen volt McGalagony is - a többi házvezető nem tartotta szükségesnek, hogy személyesen vegyen részt a meghallgatásokon.

- Kezdjük... - emelt le egy dossziét a kupac tetejéről Umbridge. - Lily Evans!

McGalagony biccentett, majd behívta Lily-t.

A lány belépett, majd McGalagonyról Umbridge-re pillantott.

- Jó napot, professzor. – köszönt a tanárának. – Jó napot, asszonyom. – biccentett Dolores felé egy rövidet.

- Nos, kisasszony! Évfolyamelső, kitűnő eredményeket ért el bájitaltanból és bűbájtanból. Tanárai a legjobb véleménnyel vannak magáról... ez igazán nagyszerű. De mi ez a sok szabályszegés? Ennyire nehezen viseli a serdülőkor kényszerű velejáróit?

Lily arca apró grimaszba rándult.

- Ön bizonyára nem volt serdülőkorban. Már így születhetett. Nem csodálom, hogy nem tudja, mit jelent… - csúszott ki Lily száján az udvariatlanság.

- No de kisasszony! Miféle hangnem ez?! - Umbridge tovább böngészte Lily adatait. Végül undorral csapta be a dossziét. - Áh, mugli származású. Ez mindent megmagyaráz... Kisasszony, kötelességem tájékoztatni, hogy egy készülő rendelet értelmében magának már nem szükséges beiratkoznia a hetedik évfolyamba. Minek tenné le a RAVASZ-t, ha esélye sincs, hogy hasznosítsa? Talán az Abszol Úton nem, az túl elegáns környék a magafajtájának, de a Zsebkosz közben bizonyára alkalmazzák valamelyik kisebb üzletben takarítónak. Javaslom, hogy még ma csomagoljon össze és utazzon szépen haza.

Lily egész egyszerűen az arcába nevetett Umbridge-nek, majd végignézett rajta.

- Véleményem szerint az ízléstelen hacukája több kárt okozott a mágusok szeme világának, mint az összes mugliszármazású varázsló és boszorkány a világon. Én nem rongálom a közízlést és a közszemérmet! – bökött az ujjával Dolores Umbridge félig kilógó, húsos melle felé. – Ezt már a mugliknál is büntetik. – Lily ekkor észrevétlenül körözött egyet a pálcájával a háta mögött, mire Umbridge rózsaszín dossziéja feketébe fordult, ruhája pedig penészedni kezdett, a mellénél.

- Mit merészel? - toporzékolt sikoltozva Umbridge, amikor Lily elnevette magát és kikapta a dossziét Dolores kezei közül.

- No lám. Mintha kicsit véresek lennének a vágyai! – mutatott a fehér lapokra, amikből lassan vérszínű folyadék csordogált ki. Lily visszadobta a mappát. Egy adag vér ráfröccsent Dolores arcára.

Umbridge McGalagonyra förmedt.

- Távolítsa el innen ezt az utálatos sárvérűt! Azonnal!

Lily felszegett fejjel meredt Umbridge-re. Minerva McGalagony alig ismert a lányra. Lily Evans határozottan magabiztosabb lett- és határozottan fura átkokat engedett meg magának… ám Minerva nem adta meg azt az örömöt Umbridge-nek, hogy előtte szidja le Evanst.

- Jöjjön. – intett a lánynak, majd kihúzta a folyosóra. – Evans, mit képzel?! Türtőztesse magát, ha kérhetem! Egyébként… a vér-rontása kitűnően sikerült. – tette hozzá, s összepréselt szájjal visszament az irodába.

Miután Umbridge lehiggadt, elfogyasztott egy csésze forró teát, újabb dossziéba lapozott bele.

- Kérem a következőt! Sirius Black!

Sirius magára erőltette legszebb mosolyát, mikor a szobába lépett. Rettenetesen idegesítette Umbridge látványa is, de nem mutatta.

- Jó napot kívánok, Miss Umbridge! – köszönt udvariasan, majd megállt Dolores előtt, és hátratúrta fekete haját.

Umbridge szája széle elnyílt. A Black fiú hanyag eleganciáját elbűvölőnek találta. De már megtanulta, hogy a kedves pofika mögött olykor szánalmasan híg szürkeállomány rejtőzik. Fellapozta a fiú dossziéját, jegyzetelni kezdett, majd rámosolygott Blackre.

- Meg sem kérdezem, hogy milyen tervei vannak a Roxfort után. Maga egy ősi aranyvérű család örököse, semmi sem lehet fontosabb, mint hogy egy jó házassággal biztosítsa a neve fennmaradását.

- Pedig egészen más terveim vannak, hölgyem! – felelte higgadtan Sirius, de szeme legalább öt árnyalattal lett sötétebb. – Nem döntöttem még a jövőmről, de az Ön által említett lehetőség nem áll elől a listámon. – folytatta magabiztosan.

- Ismeri Lucius Malfoy-t? - érdeklődött Umbridge, mert a fiú pökhendisége sok tekintetben a szőke arisztokratára emlékeztette.

Sirius halkan felmordult, rá se nézett Umbridge-ra.

- Hogyne, az unokanővérem férje. – darálta unottan. Nem igazán volt ínyére, hogy arról az idióta majomról társalogjon (bocs Luci, a majom úgy látszik ráragadt :D-Zs), semmi köze nem volt hozzá.

- Javaslom, hogy vegye fel vele a kapcsolatot, kérje és fogadja meg a jótanácsait. Sokat tanulhat tőle.

- Hogyne, hölgyem, úgy lesz. – vigyorgott újra. Esze ágában sem volt megfogadni a tanácsot, de remélte így könnyebben szabadulhat ettől a fejőstehéntől.

- Nézze, Sirius... felelősnek érzem magam a jövőjéért - jegyezte meg váratlanul Umbridge, és párnás kacsóját Sirius kezére tette. - Jól ismerem a kedves édesanyját, Walburgát és bölcs édesapját, Orion Blacket. Nem venném a lelkemre, ha maga elkallódna. Egy rangjának megfelelő házassággal valóra válthatná a szülei álmát... - ragadta el az álmodozás Umbridge-t és zavartalanul tovább simogatta Sirius kezét, majd szélesen rámosolygott. - Meg fogom említeni a kedves szüleinek, hogy megtaláltam maga számára az ideális menyasszonyt. Egy érett nőt, aki anyja helyett anyjaként törődik majd az ő kis Siriusával... Higgye el, a korkülönbség nem akadály...

- Tessék? – hebegte a fiú, és lelki szemével látta önmagát és Umbridge-t, ahogy összeadják őket. Kétsége sem volt afelől, hogy erre célzott ez a banya. A hányinger kerülgette a gondolattól. – Na azt már nem! – ordította magából kikelve. – Inkább vetem magam a sárkányok elé! – felpattant a székből, és sápadtan kiviharzott a szobából, mit sem törődve a jelenlévőkkel vagy a következményekkel.

 

McGalagony-t mélységesen felháborította az ötlet, és titkon örült Sirius kirohanásának. Nyilván le fog vonni néhány pontot az udvariatlan viselkedésért, de a Black fiúnak meg sem kottyan majd, ezek után.

- Minerva! - kiáltott fel elképedve Umbridge. - Nem értem, mi ütött a fiatalemberbe! Hová rohant? Kérem, beszélgessen el vele maga is, győzze meg, hogy a házassága szükségszerű!

- Nekem nem ez a feladatom, Dolores! – csóválta a fejét Minerva. – Olyan lehetőséget fogok javasolni Mr. Black-nek a jövőjével kapcsolatban, amit a tanulmányi eredményei támasztanak alá. – mondta hidegen. – Nem vagyok házasságközvetítő!

- Nézzük, ki van még... - tért ki a vita elől Umbridge. Meghallgatott egy tucat Griffendélest, majd enyhén álmosan húzta maga elé a következő dossziét. - Remus Lupin!

Holdsáp kissé bágyadtan lépett be a szobába, túl volt az újév első átváltozásán, és ettől az arca beesett volt, és fehér.

- Jó napot, Miss Umbridge! – rogyott le a székre, és várakozva nézett a nőre.

Umbridge undorodva mérte végig a sápadt, betegesnek és gyengének látszó fiút.

- Baj van az egészségével? - fordult hozzá kissé szánakozó tekintettel.

- Csak egy kis kezdődő influenza – nyomta el az ásítását Remus. – Semmi komoly, minden évben túlesek ezen.

- Remus John Lupin... - ismételte a fiú nevét Umbridge, ahogy az egészségügyi papírja kihullott a dossziéból. - Tele van a kartonja a mulasztások orvosi igazolásával. Sokat, túlságosan sokat betegeskedik. Valami születési vagy fejlődési rendellenessége van netán? - kapkodta a tekintetét Umbridge Lupin és McGalagony között.

Remus erre nem felelt semmit, csak lehajtott a fejét.

- A fiúnak nincsen semmi komolyabb baja – felelt erélyesen Lupin helyett Minerva, majd diákja vállára tette a kezét, és bátorítólag megszorította. – Mindig maradéktalanul bepótolta a mulasztásait, sőt mondhatni a házam legjobb tanulója ő.

- Sajnálom, Lupin. Magának semmi esélye rá, hogy valaha a mágustársadalom hasznos tagjai sorába lépjen. Az ilyenek, mint maga, képtelenek a kitartó munkavégzésre, egész életükben szociális segélyen vegetálnak. A legnagyobb szolgálatot akkor teheti a varázsvilágnak, ha nem örökíti tovább a selejtes génjeit. Elmehet, Lupin!

 

Remus a szavak hallatán érezte, hogy az arcába szökik a vér. Lassan tolta ki maga alól a széket, de mielőtt kiment volna, még visszafordult:

- Azért én szívesen látnám ma vagy holnap éjfélkor egy kis roxmortsi kiruccanásra, kisasszony – kacsintott a békaszájú némberre, és egyenes derékkal kiment a szobából.

McGalagony megvárta, hogy a fiú magukra hagyja őket, aztán indulatosan fordult Dolores felé:

- Megtiltom, hogy így merjen beszélni a diákjaimmal! Hogy veszi a bátorságot ahhoz, hogy egy kedves, rendes, kimondottan intelligens fiút leírjon, csupáncsak azért, mert alkatilag gyengébb a társainál.

- Kedves Minerva, igazán méltányolom, hogy maga védelmébe veszi az efféléket. Mégis, figyelmeztetnem kell, hogy a velük való törődés kidobott idő és energia. Ezt a fiút már régen el kellett volna tanácsolni az iskolából. Nem is lett volna szabad felvenni.

- Amit maga mond, az egy undorító, kirekesztő hozzáállás – szegezte rá az ujját vádlóan Umbridge- re McGalagony. - Jól tudom, hogy magához hasonlóan sokan vannak, akik szintén ilyen tanokat vallanak, de tisztelettel kérem, hogy türtőztesse magát az én jelenlétemben.

- Ebben a kérdésben sohasem fogunk egyetérteni, Minerva. Pontosan tudom, hogy az ilyen Lupin-félékből lesznek társadalmunk számkivetettjei. Képtelenek a beilleszkedésre, nem alkalmasak semmire... Eh, nézzük tovább, kik vannak még. Peter Pettigrew!

Peter beóvatoskodott. Kicsit félt. Hátha majd azt mondják neki, menjen és ápolja a vak apját, másra úgysem jó. Ám ahogy belépett és Dolores Umbridge békaszemeibe nézett, a patkányszemek azonnal megrezzentek. Mosolyra húzta a száját, kapafogai megvillantak.

- ’ziccsókolom! – hajolt meg. Tenyere kicsit izzadt.

Vannak emberek, akik első látásra elnyerik egymás rokonszenvét és bizalmát. Umbridge szája széles mosolyra húzódott, amikor a kis esetlen Peter belépett. Peter egyik lábáról a másikra állt, majd hirtelen viszketni kezdett a lábszára. Gyorsan megvakarta a másik lábával, de ettől csaknem eldőlt. Megkapaszkodott az asztal szélében.

- Te vagy hát Peter Pettigrew... - lapozott bele a dossziéba Umbridge. - Nos... a tanulmányi eredményeid alig gyengébbek a közepesnél. A származásod... rendben van. A kihágásaid... ejnye, Peter! Bizonyára a barátaid vittek bele ennyi csintalanságba! Szakítsd meg velük a kapcsolatot és keress új barátokat!

Peter hevesen bólogatott.

- Igen! Ők! Ők visznek bele mindenbe! Tetszik tudni, én mindig is az olyan emberek társaságát kerestem, mint mondjuk Ön. De a jó szívem miatt sokak kihasználnak! De már találtam új barátokat!

- Nos, Peter... Látok benned fantáziát. Érzel magadban tehetséget a minisztériumi munka iránt?

Peter újabb heves bólogatásrohamot produkált.

- A miniszteri munka az álmom! Egy kellemes kis irodában, kellemes munkatársakkal! Segíteni a mágusok világát fenntartani! Dolgozni a jó, a helyes ügyért! Nem ám csintalankodni!! – tódított Peter. Szeme megcsillant.

- Pontosan ilyen emberekre van szükség, mint amilyen Te vagy! Amilyen lehetsz, ha olyan környezetbe kerülsz, ahol méltányolják a képességeidet. Intelligens, megbízható, hűséges és ambiciózus munkaerővé válhatsz! Javaslom, hogy a szakmai gyakorlatodat töltsd a minisztériumban. - Umbridge megpaskolta Pettigrew kezét. - Kicsi Peter! Bárcsak te lettél volna mellettem az utóbbi hónapokban és nem az a pökhendi, utálatos Malfoy fiú. Szereted a kismacskákat, ugye?

Peter-t elbódította a tömény rózsaszín gyönyör, ami Doloresből áradt. Szinte azt sem tudta, mire bólint igenlően, de azt tette.

- Na… nagyon szeretem… - lehelte s képzeletében már megannyi rózsaszín habos ruhácska jelent meg, amit ő fog viselni… egyedül ő!

Umbridge cukorkát nyomott Peter kezébe, majd bájosan integetett a távozó fiú után. Fáradtan dőlt hátra, homlokára egy nedves, illatozó kendőt tett.

- Főzzön még egy teát, Minerva! Hányan vannak még hátra?

McGalagony összepréselte az ajkait.

- Többen, mint amennyit kibír a tűrőképességem. – mondta színtelen hangon, majd behívta a következő áldozatot…

Végül James Potter érkezett.

 

Ágas arcán heves undorral lépett be az ajtón, hiszen kint a folyóson Remus mindent elmesélt neki, és Siriusnak.

- ’napot! – dobta le magát a székre, és látványosan unatkozni kezdett.

Umbridge sokáig nézte a szemüveges fiút. Mielőtt bármit kérdezett volna, felvéste Potter kartonjára, hogy látáshibája miatt szakmai továbbképzésre alkalmatlan.

- Lássuk, milyen lehetőségek rejlenek magában, Potter - lapozott a fiú dossziéjába. Tanulmányi eredményei és a származására vonatkozó adatok láttán csak hümmögött. - Nem rossz... Mihez érez magában tehetséget? Mik a tervei a Roxfort elvégzése után? - nézett komolyan Potter szemébe.

- Aurornak készülök – dobta oda két szavas válaszát a boszorkánynak James, akit legszívesebben megátkozott volna egy gumiláb rontással.

Umbridge a vállát vonogatta.

- Nem hinném, hogy az aurorszakma magának való... - Szórakozottan tovább lapozgatta Potter dossziéját. - Ezek a kihágások... nincsenek rendben, fiacskám. Nagyon nincsenek rendben.

- Maga szerint bárkit is érdekel, hogy maga mit hisz? – hajolt előre az asztalon James.

- Ezzel a modorral még inkább megerősíti a véleményemet. Maga igazából csak a bajkeverésben jeleskedik. A higgadt, analitikus gondolkodás és az önuralom nyilvánvalóan nem tartozik az erényei közé.

- Ezt elég hamar leszűrte néhány száraz adatból – tette fel a lábát az asztalra Ágas. – Csak nem Látó szemmel tetszik rendelkezni? Vagy egyszerűen csak egy korlátolt, előítéletekkel terhes vénlány.

Umbridge szorgalmasan jegyzetelt. Az eleje megegyezett azzal, amit Lupin minősítő lapjára írt, de még a beteg kölyöknél is kevesebbre értékelte Pottert. Kétes személy. Lázadó hajlamú, arrogáns, megbízhatatlan. Javaslom szigorú megfigyelés alá helyezni. Amikor végzett, békamosolyát rávillantotta Potterre, aki fintorogva húzta el a száját.

- Mindent sikerült lejegyezni vagy nagyon szívesen elmondom újra, ha kell szótagolom is a szavakat – rúgta ki maga alól a széket James, mert úgy érezte túl sok időt töltött el ennek a banyának a társaságában, ami már károsító hatással lehet a fejlődésére.

 

- Nézze, Potter! A maga adottságaival és hajlamaival legfeljebb a cirkuszművészi pályán érhet el sikereket. Menjen állatidomárnak vagy bohócnak. Ez az egyetlen esély, hogy a társadalom számára valamelyest hasznossá tegye a magában szunnyadó adottságokat. Nem jósolok magának nagy jövőt vagy fényes karriert. Ilyen hajlamokkal, ezzel a mentalitással könnyen magára haragíthatja azokat, aki máskülönben egyengethetnék a karrierjét. Leléphet, Potter!

- Igenis! Merlin legyen Önnel, hamár Sirius Black nem, Miss Umbitch! – szalutált Ágas vigyorogva, és McGalagonyra kacsintva elhagyta a szobát.

Umbridge feje a szék párnás támlájára hanyatlott.

- El nem tudja képzelni, mennyire utálom a gyerekeket, Minerva! Főzne még egy teát?

- Sajnálom, de ezekben a percekben kezdődött el a féléves tanári értekezlet – jegyezte meg fagyos hangon Minerva, de az ajtóból még visszafordult –, és felesleges lenne, ha a házimanókat zargatná, mert ők rendes évi szabadságukat töltik. Tudja nálunk más az értékrend, kedves Dolores. Frics nemsokára itt lesz, és Roxfort határáig kíséri, további szép napot.

 

 

A téli szünet utáni napok folyamatos tanulással teltek el James Potter számára, de nem feledte mit ígértek Alicia – nak, megleckéztetik a kis Regulust a múltkori átverésért, amikor Sirius képébe bújva próbálta lefektetni a lányt. A terv már régen készen volt, csak a megvalósítás váratott magára egyedül, de a múlt éjjel végre sikerült beszerezni egy kákalagot a roxforti tóból, hajnalban csempészték be a toronyba, Ágas láthatatlanátevő köpenyege alatt. Közös fürdőszobájukban rejtették el egy használaton kívüli üvegedényben, szerencséjükre a kákalag még nem érte el a kifejlett példány méreteit, így egy méter helyett csak ötven centi hosszú volt, de hegyes fogaival ettől még alaposan megharapdálta Siriust és Jamest, mire egy sikeres Relaxo – val elkábították.

Késő péntek délután volt, a két fekete hajú fiú látszólag ernyedten ültek a kandalló melletti karosszékekben, de csak a megfelelő pillanatra vártak.

- Akkor Alicia mindent tud? – súgta Ágas Tapmancsnak.

Sirius nevetve bólogatott az ujjait ropogtatva.

- Naná! Esküszöm, néha azon gondolkodom, simán bevehetnénk a bandába őt is, annyira kis huncut. – A fiú Alicia-ra kacsintott a fotelből kilesve.

- Rendben, de látom, már indul is kifelé. – pislogott a dúskeblű lányra James, és gatyájában éledezni kezdett huncut játékosa, ahogy eszébe jutott micsoda örömeket adott neki a boszorkány szája a szilveszteri bulin. – Lassan mehetünk utána.

Sirius lassan felállt, visszatette az ölében pihenő könyvet az egyik asztalra, majd lassan elindult ki a klubhelyiségből.

A klubhelyiség ekkora kiürült, sok diáktársuk kemény hógolyó csatát vívott odakint a parkban. James felrohant a hálójukba, felkapta az akváriumban úszkáló kákalagot, a köpenyeget, majd kifelé indultak. Ágas már éppen kilépett volna Sirius után a felcsapódó ajtón, de meglátta a földön Lily Evans fél pár kesztyűjét, amit a lány talán kirántott a kabátja zsebéből, mikor leszaladt a parkba. Potter lehajolt érte, és az arcához szorította, a kesztyű puha volt és Lily illatú, ha becsukta a szemét a vörös hajú boszorkát látta maga előtt, ahogy nevetve hátradobja a haját. Ágas nagyot sóhajtva nyitott ki a szemét, és zsebre gyűrte a ruhadarabot. A párbaj óta egy szót sem váltottak egymással, azt sem tudta James, hogy a lány elolvasta – e egyáltalán a levelét.

- Mi van? – kérdezte Sirius aggódva, ahogy meglátta Ágas ábrázatát. – közben kilépett a folyosóra, és óvatosan körbenézett, majd kérdőn pillantott vissza barátjára.

- Semmi, csak elgondolkodtam. – csapott barátja vállára Ágas vigyorogva, majd követte Siriust a folyósora. A fiú meglátta Alicia-t, aki a megbeszélt helyen ácsorgott, feltűnően kihúzva magát, amitől keblei ha lehet, még nagyobbnak tűntek.

 

Regulus karján karácsony óta izzott a Sötét Jegy. Többé nem tehetett úgy, mintha nem venne tudomást a Nagyúr hívásáról. A karácsonyi látogatást követően a szünet végéig betegeskedett. A lázmérőt a reggeli teájába mártotta, amitől felszökött a higanyszál, majd lepöckölte 41 Celsius fokra. Walburga ilyen állapotban nem engedhette, hogy kedvenc fiacskája Voldemort dicsőségére harcba induljon, bár Regulus nagyon ragaszkodott hozzá. Végül mégis a Roxfortba utazott vissza, ám Voldemort hívása éjjel-nappal kínozta. Tudta, hogy előbb-utóbb mennie kell. Inkább előbb, mint utóbb. Talán már holnap... Jó lett volna megbeszélni valakivel ezeket a dolgokat. De Piton és Lily folyton kizavarták a laborból, hogy ne hátráltassa a versenyre való felkészülésüket. Az ötödikes Mardekárosok közül csak Barty Kuporral beszélhetett volna, de vele nem voltak közeli barátok. Az idősebb fiúk meg folyton egymás között sutyorogtak, el sem hitték talán, hogy az ő karján is ott izzik a Jegy. Bellatrixról pedig semmit sem tudott karácsony óta.

Ahogy a könyvtár felé ballagott, meglátta Aliciát. Barátságosan rákacsintott.

- Hello, Alicia! Hallom, a bátyám ejtett. Jársz most valakivel?

- Nos, nem tagadom volt egy kis nézeteltérésünk. – füllentette a játék kedvéért, és lehajtotta szőke fejét. – Majd csak túlélem. – nézett fel aztán mosolyogva.

- Sirius a családunk szégyene - közölte Regulus, és merészen átölelte Alicia derekát. Amikor a lány nem tiltakozott, belecsókolt a nyakába. - Kárpótollak érte, ne félj!

Alicia utálta ezt a kis békát, de a barátai és a tervezett bosszú ennél sokkal fontosabb volt. Kicsit azért eltolta magától a fiút.

- Na persze. Te akarsz kárpótolni, amikor legutóbb a bátyádnak adtad ki magad, és úgy próbálkoztál? – vetette oda szemrehányón. – Szemét dolog volt, tudd meg!

- Ugyan már, semmi okod, hogy neheztelj rám a múltkori miatt... Hidd el, eszem ágában sem volt, hogy a bátyámnak adjam ki magam. Meg is feledkeztem róla, hogy éppen egy százfűlé-főzetet tesztelek. Nem akartalak átverni. Nekem tetszel.

- Rendben, hiszek Neked. – bólintott Alicia. – De nem hiszem, hogy Sirius után képes vagyok most...nem is tudom. – sóhajtott bánatosan. – Pedig szükségem lenne egy kis vigaszra. – morfondírozott, mint aki maga sem tudja mit akar, és bíztatásra vár.

- Jobb vagyok, mint Sirius. Mindenben. Ezt bármikor bebizonyíthatom Neked.

Alicia arca felderült, kacéran elmosolyodott.

- Igazán? Péntek este van. Szabadok vagyunk. – a lány magához vonta Regulus-t, és finoman végignyalta a fiú ajkait. – Itt a remek alkalom, hogy bizonyíts! Persze csak, ha nincs más dolgod.

 

Regulus maga is meglepődött, milyen könnyen beleegyezett a kalandba Alicia. Sőt, milyen kihívó, kezdeményező.

- Máris akarod? Ejha! Én mindig készen állok! - Hogy nyomatékot adjon a szavainak, Regulus szorosan hozzásimult, hogy a lány érezze, komolyan gondolja, amit mond.

Alicia viszonozta az ölelést, belekapaszkodott a fiú vállaiba, így Regulus nem láthatta a fintort a lány arcán, aki egy pillanat alatt megtalálta a szerepét újra.

- Van egy ötletem. – súgta Regulus fülébe. – Menjünk a prefektusi fürdőbe! Sokkal jobb lehet, mint elbújni valami koszos szertárban.

- A prefektusi fürdőben? Oké, édes, ott még úgysem csináltam...

- Most majd fogod. – nevetett Alicia és a nyakkendőjénél fogva húzta magával a fiút a fürdő irányába.

Regulus vigyorogva, gyanútlanul és vidáman indult Alicia mellett. Ha ez az utolsó napja a Roxfortban, ennél jobban nem is alakulhatna a dolog.

 

James és Sirius a középkorban élt Cliodna szobra mögött figyelték, hogyan halad a társalgás, majd mikor látták, hogy siker koronázza a becserkészési akciót, elindultak egy másik úton, ami szintén a prefektusi fürdőbe vezetett.

- Fel sem merült bennem, hogy Alicia nem tudja elcsábítani a kis hülyét. – vigyorgott Sirius. – Alig várom, hogy ideérjenek, és lássam szenvedni egy kicsit az öcsikémet. – rándult fintorba a fiú szép arca, aztán James-t figyelte, ahogy az edénnyel bajlódik.

James nevetve csúsztatta bele a vízi démont a medence vízébe, a kis lény hegyes fogaival mérgesen kapkodott a fiú keze után, de aztán lenyugodva, hogy nem akarják visszazárni az edénybe elúszott a medence aljára.

Sirius elgondolkodva nézte, ahogy a kákalag elmerült.

- Szerinted rögtön támadni fog? – kérdezte az állát vakargatva. – A medence elég nagy.

Ágas éppen válaszolni akart, de ekkor meghallotta Regulus hangját, villámgyorsan felkapta az üres akváriumot, és a köpeny alá húzódtak Siriusszal.

Alicia apró csókokkal borította be Regulus arcát, ahogy a fürdőbe értek. Kacéran mosolygott, és lehúzta magáról a felsőjét.

- Vetkőzz itt előttem. – nyalta meg az ajkait. – Látni akarom a gyönyörű farkad, ami sokkal nagyobb, mint a bátyádé. – hazudta szemrebbenés nélkül, majd aggódva a vízre pillantott. – Menj be előbb Te, akkor nézheted, ahogyan én is vetkőzöm.

Regulust nem kellett biztatni. Magára irányította a pálcáját és egyszerre szabadult meg az összes ruhájától. Közelebb lépett Aliciához, a farka merészen ágaskodott.

- Csinálhatjuk itt is. Vagy a vízben akarod?

Alicia vadul markolta meg Regulus férfiasságát, és felnyögött.

- Persze hogy a vízben, kedvesem. – suttogta. – Csak nem akarunk a hideg kövön feküdni...a víz, majd meglátod milyen csodás. – miközben beszélt, egyre közelebb tolta Regulus-t a medence széléhez, majd kacagva taszajtotta a fiút a vízbe.

Regulus nagy csobbanással esett a vízbe, nem számított rá, hogy a lány egyszerűen belelöki. Nevetve fröcskölte le a lányt, ám hirtelen fájdalom hasított belé. A kákalag ekkor elkapta Regulus Black lábát, és éles fogaival beleharapott. Regulus rémülten felordított. A medence széléhez evickélt, fel akarta kapni a pálcáját, ám mielőtt megtehette volna, James ledobta magáról a köpenyt, és felvette Regulus pálcáját a kőpadlóról.

Sirius saját pálcáját fogta Regulus-ra, ha esetleg az mégis valamivel próbálkozik, közben szinte fuldoklott a röhögéstől.

Ágas kárörvendő vigyorral nézte Regulust, akinek ismét belemart valami a lábába. Ezúttal a másikba. Regulus érezte, hogy a vére kicsordul. Ahogy lenézett, látta, hogy vörös folt terjeng a víz alatt. Regulus sohasem bírta a vér látványát. Nagyot rúgott a lábát marcangoló kis szörnyetegre, amiről fogalma sem volt, mi lehet. A hegyes szarvú vízi démon azonban nem tágított, a rúgás mintha meg sem kottyant volna neki, hanem hosszú ujjai rákulcsolódtak a fiatal mardekáros lábára, és lerántották a mélybe.

Regulus felsikoltott, és ahogy a kis szörnyeteg a mélybe húzta, benyelt egy csomó vizet. Csapkodott és fuldoklott. A kákalag közben kiharapott a lábszárából egy darabot. Regulus a víz alatt megragadta, leszorította a karjait. Érezte a csontok roppanását. Ám a vízi démon fogai túl mélyen hatoltak a húsába, nem eresztették. Regulus utolsó erejével nagyot csapott rá, amitől reményei szerint kimúlt a bestia. Ám ekkor elfogyott a levegője... hiába csapkodott, nem tudott megkapaszkodni a medence sikamlós falán. Lábai zsibbadni kezdtek, ő pedig a medence aljára süllyedt.

- Ez már nem játék, James, a francba! – Sirius felordított, majd belevetette magát a medencébe. Alicia remegő szájjal toporogva figyelte az eseményeket, felsikoltott, mikor látta, hogy Regulus eltűnik a vízben. James is beleugrott a vízbe, és Tapmanccsal együtt kihúzták a vízből Regulust, aki azonnal magához tért, köhögött és vadul hadonászott, lábából még mindig szivárgott a vér. Nem sok hiányzott, hogy elájuljon. Ám abban a pillanatban, ahogy felismerte a támadóit, azonnal magához tért. Felkelni még nem tudott, zsibbadt lábát dörzsölgette. Dühösen mordult a bátyjára:

- Ezt Te rendezted így! Még ma repülsz a Roxfortból! Ki fognak csapni, elintézem! Szemét állat vagy, Sirius, akárcsak a cikeszagyú haverod!

Ágas kimászott a medencéből, kezében az elkábított vízi démonnal, akit visszacsúsztatott az üvegedénybe. Regulus mellé lépett, és nem törődve a fiú fenyegetőzéseivel, hanem komor arccal Regulus csupasz, bal alkarjára mutatott, ahol feketén izzott, lüktetett egy kígyó, mintha élne.

- Mi a franc ez? – nézett Siriusra James undorodva.

Sirius már akkor észrevette a jelet, mikor húzták kifelé a vízből Regulus-t.

- Hogy mi ez? – Siriusnak lángolni kezdett az arca a haragtól. – Ez a Sötét Jegy. A csodás Nagyúr ajándéka, mely örökre szól. – elsápadt, mikor tudatosult benne, hogy öccse máris halálfaló lett. – Regulus halálfaló. – mormogta maga elé.

- Halálfaló? – Alicia elképedve nézegette Regulus karját, önkéntelenül is hátrébb húzódott, és belekarolt Sirius-ba.

- Szóval ilyen a Sötét Jegy? – bökte meg a cipőjével Ágas, de ekkor Regulus elkapta a bokáját és megrántotta. A medence széle síkos volt, James nagyot esett. Sirius nem használta a pálcáját, egyszerűen orrba vágta Regulus-t.

- Jobb, ha lenyugszol kis fiam. – fenyegette sziszegve.

Alicia James felé indult, hogy segítsen neki, megsemmisítő pillantásokat lövellve Regulus-ra. Ágas feltápászkodott a padlóról, és megigazította a félrebillent szemüvegét, barátai mellé lépett, és a földön nyugodtan üldögélő Regulust nézte.

- Hogy lehet ekkora különbség két testvér között? – nézett le utálkozva az ifjabb Black utódra.

Regulus a sérülését vizsgálta. A vérzés már elállt. Nehézkesen feltápászkodott. Senki sem akadályozta, hogy felöltözzön. Amikor elkapta James pillantását, arca eltorzult a dühtől.

- Szaros vérárulók vagytok! Hárman támadtok egy magatoknál kisebbre? Ez a híres Griffendéles bátorság? Most már értem, Sirius, miért kerültél a gyáva férgek közé... - fröcsögte indulatosan.

- Gondolod, hogy Te vagy a különb kettőtök közül? – húzta el a száját James – Ostobább vagy, mint amilyenek valaha is gondoltalak.

- Senki sem kíváncsi a véleményedre, cikeszagyú! Gatya-bajnok! Puhapöcs vadbarom! - vágta a sértéseket Regulus Jameshez válogatás nélkül.

Sirius szomorúan nézett az öccsére. Eléggé meggyűlölte őt az elmúlt hónapokban, de most, hogy meglátta rajta a Sötét Jegyet, hirtelen sajnálni kezdte, felébredt benne a testvéri szeretet egyetlen, apró szikrája.

- Miért nem térsz végre észre Regulus? – kérdezte nyugodt hangon, komolyan.

Regulus dühösen nézett a bátyjára.

- Neked kellene észhez térni, Te fattyú! Miért az ilyenekkel töltöd az idődet? Egy sárvérű szajha meg egy mocskos véráruló! Ők a barátaid? Senki sem vesz komolyan, a családunk szégyene vagy! Ki fognak tagadni! Gondolkozz már! Én tudom, mi a kötelességem, tudom, mivel tartozom a családnak! Nekem van jövőm!

- Ez Neked jövő? – kezdett el ordítani most már Sirius is. – Valóban végtelenül ostoba vagy! És el fogsz veszni, mindörökre. – Regulus felé kapott, és a vállait megszorítva megrázta őt. Legbelül tudta, hogy hiába minden, a szikra újra kihunyt benne.

- Hagyd őt, Sirius! Az öcséd már elveszett. – fogta le Tapmancsot James. – Nincs értelme, menjünk!

- Undorító vagy Regulus Black! – vetette a fiú felé Alicia is. – A bátyád százszor többet ér Nálad. Mindenben. – nyomta meg az utolsó szót a lány, és gúnyos mosolyra húzta a száját.

Regulus szája széle remegett. Már nem válogatta meg a szavait. Alicia mélyebbre süllyedt a szemében, mint Alexia legutolsó vámpírszajhája.

- Hogy merészelsz megszólítani, Te mindenki ringyója?! Ki adott rá engedélyt, mocskos sárvérű?  - mérte végig undorodva a lányt Regulus. Alicia árulása sokkal jobban fájt neki, mint a fiúk idióta tréfája. Minden gyűlölete Alicia felé irányult már. - Griffendél szajhája... Pocsék ízlésed van, ha szétteszed a lábadat ezeknek - intett az állával James és Sirius felé. - Vagy hármasban szoktátok? Vajon mit szólna McGalagony, ha tennék róla, hogy meglásson együtt benneteket? Vagy Dumbledore? Repülnétek a Roxfortból, seggfejek!

- Ne fenyegetőzz itt, te kis halálfalóutánzat! – köpött Regulus lába elé James – Több és súlyosabb kihágás van a te számládon, és nekünk csak meg kell említenünk a jegyet a karodon. Vajon kit rúgnak ki innen?

- A piszkos kis trükkjeidről nem is beszélve. – állt Alicia James mellé. – Könnyen elmondhatnám bármelyik tanárnak, hogy megpróbáltál megerőszakolni. – morogta a lány.

- Nos, igen. – vigyorodott el James – Alicia is panaszt tehetne ellened, és még nagyon sok lány, akivel erőszakoskodtál.

Sirius James felé bólintott, majd hidegen nézett öccsére.

- Ne aggódj, mi továbbra sem leszünk árulók. Csak ne adj okot rá, hogy meggondoljuk magunkat. – a fiú összehúzott szemekkel mérte végig Regulus-t.

- Igen, köszönd a bátyádnak, hogy nem áruljuk el Dumbledore-nak. – tette hozzá James. – De ennek fejében leszállsz a boszorkányokról az iskolában, mert legközelebb már nem leszünk ilyen elnézőek.

- Hű, most aztán összeszarom magam, úgy megijedtem. - Regulus szemében kegyetlen szikra villant, majd megigazította a talárját és fenyegetően megindult James felé. Amikor egészen közel ért a fiúhoz, az orra alá tartotta a karját a Sötét Jeggyel. - Dumbledore sem lesz már sokáig ennek az iskolának a vezetője. A társaim és én teszünk róla, hogy így legyen. Megjegyeztem mindent, amit elkövettetek ellenem, Gatya-bajnok! El fogom mondani a Sötét Nagyúrnak. Ha fel kell áldoznom valakit, hogy bizonyítsam a hűségemet, Te leszel az. - Még közelebb lépett, arcuk szinte összeért. - Tegyél róla, hogy ne akadjak a nyomodra, mert nincs kegyelem! Jobb, ha elmenekülsz innen még ma és viszed magaddal a csajodat is! Bár, ha van esze, ezek után szóba sem áll veled! - Regulus természetesen Aliciára gondolt, de nem nézett a lányra.

Ágas elsápadt, de megállta, hogy ne rúgja arcba a vigyorgó Regulust. Felvette a földről a láthatatlanná tévő köpönyegét, az akváriumba visszapakolt kákalagot.

- Lily Evans szabad nő, azt tesz és azzal, amit csak akar. – szólalt meg végül. Megvárta, míg Sirius és Alicia kilépnek a prefektusfürdő ajtaján, aztán mielőtt követte volna őket, bedobta a mardekáros fiú pálcáját a falba épített piszoárba. Mikor visszaértek a toronyba, már szinte minden griffendéles ott volt. Többen furán néztek a komor tekintetű hármasra.

Lily épp akkor jött le a szobából, amikor azok hárman beléptek a portrélyukon. Csak egy pillantást vetett rájuk, odaintett Aliciának, aztán ment volna az egyik szabad asztalhoz, hogy megírja a leckéjét.

Alicia Lily-hez rohant, és megfogta a vállait.

- Képzeld az az agyament Regulus Black majdnem belefulladt a prefektusi fürdő medencéjébe, Sirius és James mentették ki. – újságolta lázasan, és büszkén a fiúk felé pillantott. – Mindent láttam, igazán hősiesen viselkedtek. – tette hozzá mosolyogva.

Lily James-re nézett, majd Aliciára.

- Mi? Majdnem megfulladt? Biztos megint Mardekárosok, pusztuljanak-balhét rittyentettek, mi? – bökött állával a fiúk felé Lily rosszalló sóhajjal. – Perselus után most Regulus a kiszemelt vad, akit be kell cserkészni? Marha nagy hőstett… - jegyezte meg Lily fejcsóválva.

- Nem volt semmilyen balhé előtte. – mordult barátnőjére Alicia mérgesen. – De ha lett volna, akkor azt Regulus meg is érdemelte volna, csak ne védd őt. – halkította le a hangját a lány. – Az a nyomoronc is a halálfalókhoz húz...és még enyhén fejeztem ki magam.- motyogta Alicia, nem akarta megmondani Lily-nek, hogy a fiú a Jegyet is megkapta már, nem akart belemélyedni az ügybe, főleg Sirius miatt.

James lerakta a kákalagot az egyik tanulóasztalra, és rábízta Bill Weasley-re, hogy vigyázzon rá, és megígérte neki, hogy este majd leviszik Hagridnak. Ágas ledobta magát az egyik pamlagra, nem messze Gideon Prewett – tól, Edgar Bones-tól, és Marlene McKinnon-tól, akik szorosan egymáshoz bújva beszélgettek. Néhány szófoszlány jutott csak el hozzá, többször emlegették Gideon nővérének a férjét, és egy bizonyos Főnix Rendjét. Maga Voldemort neve is elhangzott. James Sirius felé pillantott, és látta, hogy barátja ugyanúgy felfigyelt a közelükben elhangzott szavakra.

 

A sötét varázslatok kivédése óra Piton kedvenc tárgya volt. Bár saját magának be kellett vallania, hogy előzetes ismeretei ebben a tárgyban sokkal kiterjedtebbek, mint bármelyik korábbi tanáráé. Remélte, hogy ebben a tanévben változik a helyzet, hiszen Frank Longbottom auror volt, a hírhedt Alastor Mordon tanítványa és munkatársa. Piton figyelmesen hallgatta az előadásait, és ezen a napon elgondolkodott Dolores Umbridge szavain, hogy esetleg aurornak is jelentkezhetne... Ám úgy vélte, az auroroknál legfeljebb a tanácsadó lehetne, hiszen a sötét varázslatoknak nemcsak a kivédését, hanem az alkalmazását, sőt a kifejlesztését is jobban ismerte, mint Longbottom.

Frank Longbottom huszonöt éves, életvidám, jóképű férfi volt. Néhány hónapja nősült, felesége, Alice utolsó éves auror-növendék volt. Piton szórakozottan firkálgatott az anyjától örökölt bájital tankönyv margójára, csak fél füllel figyelt.

- Sajnálatos, hogy iskolánkban is elhangzott egy-két tiltott varázslat az előző félévben. Dumbledore igazgató úrral kifejlesztettünk egy olyan detektáló bűbájt, ami azonnal kimutatja, ha valaki a Roxfort területén ilyesmivel próbálkozik. Egy tanulónk még időben figyelmeztette az igazgató urat, milyen elővigyázatlan volt valaki. Következménye csak azért nem lett az esetnek, mert a sértett fél nem tett panaszt. De többé nem fordulhat elő, hogy bárki tiltott varázslatot szórjon az osztálytársára.

Többen a Mardekárosok padsora felé fordultak, néhány szempár egyenesen Pitonra szegeződött. Sirius nem nézett senkire behúzta a nyakát, és úgy tett, mint aki a könyvébe mélyed, lopva mégis aztán James-re pillantott. Potter megmerevedett a professzor szavaira, valaki beköpte őt, és sejtette is, hogy ki lehetett az a bátor legény.

Piton zavartalanul jegyzetelt, majd amikor felkapta a pillantását, észrevette, hogy Longbottom James Potterre néz szigorúan. Üzenete tehát célba ért. Longbottom Potterhez intézte szavait:

- A legnagyobb felelőtlenség úgy kimondani egy átkot, különösen tiltott átkot, hogy nem ismerjük az ellenvarázslatot. Ez bűncselekmény, amely az átok súlyosságától függően akár életfogytiglan tartó Azkabant vonhat maga után.

James bár abban a pillanatban megbánta, hogy a Lilyvel folytatott párbaj során ráküldte a lányra az átkot, de azt kimondottan sérelmezte ebben a percben, hogy a Sectumsepra megalkotója úgy firkálgat a tanár orra előtt, mintha az egészhez semmi köze sem lett volna. Ágas megbántva állta Longbottom professzor pillantását.

Lily kissé megköszörülte a torkát, de egyéb reakciója nem volt a dologgal kapcsolatban. Inkább jegyzetelt. Neki is megfordult a fejében az aurorszakma, de egyelőre csak lehetőség szintjén, mintsem biztosan. Fogalma sem volt, mihez akar kezdeni a hetedik év után… annyi lehetőség volt. És Perselus-szal is sokat beszélgettek erről mostanában, hogy talán együtt indíthatnának valami bájitalos vállalkozást… mindenesetre Frank Longbottom óráját ő is szerette. Most a fiatal tanárt nézte, elgondolkodva.

 

- Emellett szükségesnek tartom megjegyezni - folytatta Longbottom -, hogy a Roxfort területén szigorú párbajtilalmat léptettünk életbe. Aki párbajt kezdeményez, legalább kétheti büntetőmunkával számolhat, aki pedig tiltott átok használatára vetemedik, személyesen tőlem kapja meg a beutalóját az Azkabanba.

 

James elfojtotta mosolyát a párbajtilalom hallatán. Eddig sem kaptak jutalmat, ha egymásnak estek a diákok, és egy – két varázslótársuk megátkozása meg fog érni, akár két hét büntetőmunkát is.

Piton tovább jegyzetelt. Longbottom semmi újdonságot nem mondott, éppen azt elemezte, milyen büntetést kaptak az elmúlt években azok, akik a tiltott Cruciatus átkot alkalmazták. Többször elhangzott Bartemius Kupor, a "megvesztegethetetlen bíró" neve is.

- Tudnotok kell, hogy a Cruciatus azért olyan veszélyes, mert kivédhetetlen. A feketemágusok más átkokkal is okozhatnak szenvedést és fájdalmat, akár bájitallal vagy aljas csellel, de ezt az átkot olyan szintű gyűlölet hatja át, hogy kivédhetetlenné teszi.

- Már hogyne lehetne kivédeni... - jegyezte meg halkan Piton, miközben tovább firkálgatott.

 

James a mellette ülő Black fiúra nézett, és fintorogva a denevér felé biccentett.

- Na megszólalt az okoska. – morogta Jamesnek Sirius, és csak azért sem mutatott látványos érdeklődést, noha kíváncsi volt a további fejleményekre. Sejtette, hogy Piton sokkal több tudást raktároz el magában, mint amennyit ők az órákon. Nyilván jobb szórakozása nem akad. Gúnyosan elvigyorodott, aztán felpillantott, és pont Lilyre nézett. A mosoly lehervadt az arcáról, mikor eszébe jutott, hogy Pipogyinak mégis lehet jobb elfoglaltsága: Lily

 

Lily is Pitonra nézett, aki a mellette lévő padsorban ült, kicsit mögötte. Most hátrafordult és kérdőn, érdeklődően pislantott a szemébe.

Longbottom megállt Piton padja mellett.

- Nem lehet kivédeni. Mi, aurorok három évvel tovább tanuljuk a sötét varázslatok kivédését, mint általában a mágusok. Higgyétek el, ha a Cruciatus ellen lenne védekezés, azt tanítanám meg nektek először.

- Lehet ellene védekezni - szögezte le Piton.

James cöcögve csóválta meg a fejét, Pipogyusz konoksága hallatán.

Lily továbbra is barátját nézte. Néha egészen elképedt azon, mennyi mindent tud, sokkal tájékozottabb a legtöbb dologban, mint ő, Lily. Pedig a lány is messze a társai előtt tartott az anyagban, könnyedén tanult, szívta magába az ismereteket. De Perselus mindig tudott neki meglepetést okozni. Most már egészen biztos volt benne, hogy barátja kívülről megtanulta a tiltott könyvek tartalmát, amit még a fűzfa alatt mutatott Lily-nek, a nyár elején.

Piton elkapta Lily pillantását, majd a tanárhoz fordult.

- Az Expelliarmus hatékony lefegyverző átok, amivel akár a főbenjáró átkok is védhetőek.

- Ezzel most sok újat nem mondtál – fordult Perselus felé Ágas -, ezt eddig is tudtuk.

- Igazad van, ezt nevezzük úgy, hogy megelőző csapás. Csakhogy, ha feltételezzük, hogy az ellenfelünk Expelliarmust fog használni, azt is ki tudjuk védeni. Tudja valaki, hogyan?

- Pajzsbűbáj – szólalt meg először az órán James.

- Vagy legilimenciával - tette hozzá Piton.

Longbottom bólintott.

- Mindkettőtöknek igaza van. Csakhogy, Piton, a Varázsbűn-üldözési Főosztály illetékesei egyre inkább arra a következtetésre jutnak, hogy a legilimencia is illegális, hiszen azt is elsősorban sötét varázslók alkalmazzák. Mások gondolatai között turkálni, engedély nélkül, szigorúan tilos.

- De az aurorok megtehetik, igaz? - kérdezte Piton.

- Csak az auroroknak van joguk hozzá.

- Végülis ők harcolnak a feketemágusok ellen, nekik használniuk kell – bólintott egyetértően Potter.

- Attól tartok, a halálfalókat ez nem érdekli - vágta rá gúnyosan Piton. Nagyon jól tudta, hogy Voldemort személyesen foglalkozik azokkal, akikben érzékeli, hogy van tehetségük a legilimenciához. Longbottom szúrósan nézett rá.

- Ez nem része a tananyagnak, Perselus. Koncentráljunk inkább a Cruciatus kivédésére. Ha ismerjük az ellenfelünk szándékait, egy tizedmásodpercnyi időnk valóban lehet, hogy elhárítsuk a támadást vagy lefegyverezzük a támadónkat. Ám a gyűlölettel átitatott Cruciatus ellen ez hatástalan. Ebből következik, hogy akárki nem képes ilyen erejű átokra. Ehhez olyan szintű gyűlölet kell, amire a legtöbb józanul gondolkodó mágus fizikailag képtelen.

- Egy erélyes kábító átok beleeresztése a halálfalóba, kellően elveszi az emberünk kedvét mások kínzásától – jegyezte meg James -, és nem kell azt mérlegelnünk, hogy mit szeretne éppen alkalmazni legkedvesebb ellenségünk. Gyorsabbnak kell lenni, ez lehet a megoldás.

- Attól még sebezhetőek a jóérzésű mágusok. De van még egy megoldás - folytatta zavartalanul Piton. - Ha egyáltalán nem engedjük, hogy hozzáférjenek az elménkhez. Minden fájdalom mentális eredetű, az agyi idegvégződésekben kezdődik. Okklumenciával mentális pajzsot vonhatunk a tudatunk köré, így nemcsak az elménket védhetjük, hanem a testünket is.

Lily összehúzta a szemeit, majd gyorsan lefirkantott valamit a pergamenjére, aztán újra felpillantott. A tanár és Piton között jártatta a pillantását, s néha James Potter felé is nézett, amikor a fiú beszélt éppen. Neki is megvolt a véleménye a dologról, de egyelőre nem szólt bele a beszélgetésbe.

James apja mesélt már a fiának az okklumenciáról, sőt többször próbálta őt arra ösztönözni, hogy sajátítsa el, de Ágas annyira szétszórt volt az első gyakorlati órájuknál, hogy elhalasztották egy évvel a megtanulását.

- Csakhogy az okklumenciához rendkívül fegyelmezett elme is szükséges - magyarázta Longbottom. - Őszintén szólva, ezt az auroroknak sem tanítják. Mi nem rejtjük el a szándékainkat: az a dolgunk, hogy felszámoljuk a fekete mágiát és kiirtsuk az írmagját is a sötét varázslóknak. Ezzel összeegyeztethetetlen, hogy leplezzük a gondolatainkat. Ezért inkább csak a pajzsbűbájt alkalmazzuk. Erre tanítják az auror-jelölteket.

- De ez nem jó így – csúszott ki James száján -, miért nem védekezhetünk az elménk lezárásával? Az nem illegális, és hatásos fellépés lenne az agyunkba túrkáló halálfalók ellen.

Piton csak gúnyosan vigyorgott.

- Attól tartok, a halálfalók mégiscsak előnyben vannak az aurorokhoz képest. Ők nem utasítják vissza a Tudást, csak azért, mert egy minisztériumi rendelet tiltja.

 

James bár életében először egyet értett Pipogyusszal, hiszen a minisztérium a legrosszabb taktikát követte el, amit csak lehetett, de nem adott hangot ennek:

- Ez az Pipogyusz, tömjénezd még jobban a halálfalókat – sziszegte a mardekáros fiú felé -, majd mi, akik megtanulunk védekezni ellenük, ígérem rendszeresen látogatást teszünk a celládban, az Azkabanban.

 Sirius feje vörösödni kezdett Piton szavainak hallatán. Ez az idióta még a végén nekiáll itt dicsőíteni a halálfalókat. Eszébe jutott Regulus, arca elkomorult. Bármikor máskor felállt volna, hogy vitába szálljon a denevérrel, de most hirtelen semmihez nem volt kedve, alig várta, hogy az óra befejeződjön.

- Attól, hogy megtanuljátok, milyen büntetés jár az illegális átkok használatáért, még aligha fogtok tudni védekezni ellenük - közölte gúnyosan Piton.

- Elég! - intette csendre a fiúkat Longbottom. - A gyakorlati képzésetek nem része a tananyagnak. Ennek ellenére... nos, nincs ellene kifogásom, ha ellenőrzött körülmények között olykor tesztek egy-egy próbát. Vajon a pajzsbűbáj vagy az okklumencia a hatékonyabb? Potter, Piton! Gyertek közelebb!

 

James kirúgta maga alól a széket, és el sem tudta hinni, hogy tanári engedéllyel használhatja a pálcáját Pipogyusz ellen.

Piton is felállt, pálcája máris a kezében volt.

- Csak semmi tiltott átok - figyelmeztette őket a tanár. Az egyik kezébe egy dobókockát rejtett, majd lefordított ökleit James elé tartotta, hogy válasszon.

Ágas rábökött a jobb kezére a professzornak.

- Te játszod a támadó szerepét, James Potter. Piton, lássuk, hogyan védekezel - mosolygott kissé gúnyosan Longbottom. - Mintha Te lennél a sarokba szorított feketemágus.

- Hajrá James! – élénkült fel Sirius, és Ágasra kacsintott, aztán az óra kezdete óta először, lenéző pillantást küldött Piton felé.

Peter izgatottan figyelte őket. Még a száját is elfelejtette becsukni. Egyre jobban érezte, hogy Pitonnal jóban kellene lennie, miket nem tud ez a pudvás denevér… kár, hogy a lányokat szereti… gondolta még Féregfark; nyelt egyet, majd James-re pillantott, aztán újra Pitonra.

A Mardekáros fiú nagyot sóhajtott, majd a tanulók nevetése közepette kilépett a padsorok elé. Szertartásosan megemelte a pálcáját és szabályosan bemutatta a bajvívók egyezményes üdvözlő gesztusát, majd felvette a védekező pozíciót. A Mardekárosok elégedetten néztek össze.

James viszonozta a köszöntést, és aztán támadott. Perselus viszont hatásosan védekezett a rontások s átkok ellen, amiket a mardekáros felé küldött.

Piton azonnal mentális pajzsot vont az elméje köré. Sokáig úgy tűnt semmi sem történik. Piton egykedvűen tartotta a pálcáját. Elméje szorosan zárva volt, csak apró csuklómozdulatok jelezték, hogy itt bizony non-verbális átkok röpködnek. Olykor egy-egy eltérített vörös vagy narancssárga fénysugár cikázott a tanulók feje felett.

 

James azonban egy alkalommal gyorsabb volt, és a hátráltató átok telibe találta ellenfelét.

Ettől Piton a falnak csapódott, de a pálcája még most is a kezében volt, mentális pajzsáról pedig visszaverődött az átok. Bár a feje nagyot koppant, a vakolatot is leverte, a következő pillanatban már repült az ellenátok: láthatatlan kötelek kötötték gúzsba Potter testét.

 

Ágas öröme azonnal ürömbe fordult, mikor karjai szorosan a testéhez lapult, és mozdulni sem tudott. Piton fenyegetően megindult az áldozata felé, pálcáját Potter torkának szegezte.

- Te szemét, az agyamba turkáltál! – őrjöngött James, és dühödten próbált szabadulni.

- Állj, állj! - csapott Piton vállára Longbottom. - Remélem, mindenki el tudja képzelni, mi történt: Piton kihasználta Potter pillanatnyi diadalát és mentálisan támadta. Pontosan úgy, ahogyan az erre kiképzett halálfalók teszik. Igazam van, Piton?

- Igen, tanár úr. Legilimenciát alkalmaztam, Potter sötét gondolatait vertem vissza és fordítottam saját maga ellen - közölte gúnyosan vigyorogva a Mardekáros fiú. Pontosan azt tette, amit az eljegyzésen Voldemort kísérelt meg ellene. Tudatcsápja akadály nélkül hatolt be Potter elméjébe, mint kés a vajba. Ebben a pillanatban megszólalt a Roxfort riasztója. A tanterem falára szerelt félgömb vörös fénnyel villogni kezdett és sziréna hangja töltötte be a termet.

 

Sirius maga előtt tartotta a pálcáját, arra készült, hogy ha a professzor nem lép közbe, ő maga próbálja meg Pipogyit kirepíteni az osztályból. Amikor a sziréna megszólalt, leengedte a kezét, megrándult a szája. Remélte, hogy Piton ezért az akcióért büntetőmunkát kap, lehetőleg a szennyesek között.

 

- Illegális átkot alkalmaztál, Perselus! - szögezte le Longbottom. Piton azonban nem érzett bűntudatot és nem tulajdonított az esetnek túl nagy jelentőséget.

- Igyekeztem hitelesen játszani a szerepemet, tanár úr. Most legalább tudjuk, hogy hatékonyan működik a riasztó.

- Ne hazudj, Pipogyusz! – szólt rá Sirius, nem tudta már fegyelmezni magát. – Nagyon is komolyan műveled ezt a játékot, igaz? Hány halálfaló seggét csókolgatod titokban? – a griffendélesek felnyerítettek, de Sirius egyáltalán nem viccből beszélt.

- Egy tisztességes küzdelemben, nem tudtál volna legyőzni, Pipogyusz – szólalt meg megvetően James, és keze ökölbe szorult a gyűlölettől. – Te és a Mardekár - ház azonban a hírből sem ismeritek a becsületet.

- Egyébként, ha ez éles küzdelem lett volna - folytatta Piton, figyelembe sem véve a Griffendélesek gúnyos megjegyzéseit -, Potter hiába ugrándozik, mint egy vásári bohóc. Esélye sem lenne a halálfalókkal szemben, akkor sem, ha díszkivilágítás jelezné, hogy illegális átkot szórtak rá. Mire az aurorok megérkeznének, Potterből egy rakás hamu maradna - közölte Piton szárazon, fenyegetően. Tekintete ekkor találkozott Lilyével.

Lily feszülten figyelte a párbajt. Most, Piton szavaira megrándult. Tekintetük összekapcsolódott. Lily egy pillanat alatt nagyon sápadt lett. Nyelt egyet és gyönyörű szemei megrebbentek.

Nem kellett legilimencia ahhoz, hogy Piton kitalálja, mire gondol a lány. A zöld villanás. Élettelenül összecsukló testek... Voldemort kacaja... Csak egyetlen kép nem egyezett ebben a különös látomásban, ami olykor visszatért álmaikban: Piton változatlanul James Pottert látta holtan összerogyni, Lily viszont őt. (Vagy már nem? -S) (Lily egy fekete hajú férfit lát, automatikusan Pitonra asszociál- most még. Őt hiszi leendő gyermeke apjának:D-B)

 

- Ne gondold te a halálfalókat, annyira legyőzhetetlennek – lépett Piton mellé James -, tudnék mesélni néhányról, akik térden csúszva siránkoznak az aurorok előtt.

Longbottom leállította a riasztást, majd intett a fiúknak, hogy üljenek vissza a helyükre. Pitont és Pottert is nagyon tehetségesnek találta, elhatározta, hogy óra után javasolni fogja Dumbledore-nak: beszélgessen el velük, avassa be őket, hogyan lehetnének tagjai a Főnix Rendjének. Végül Piton szemébe nézett, kissé lehalkította a hangját.

- Néhányan az aurorok közül is úgy gondolkodnak, ahogyan te, Perselus. Ahhoz, hogy hatékonyan védekezzünk a sötét átkok ellen, tudnunk kell, hogyan működnek. Javasolni fogom, hogy az okklumencia kerüljön be az aurorfelkészítés anyagába. Habár nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a Cruciatus ellen is megvéd... De valóban, fontos lehet a hatékony védekezésben.

Pitonnak ennyi elégtétel bőven elég volt. Lilyre mosolygott, majd amikor Longbottom újra beszélni kezdett, folytatta a jegyzetelést.

 

James ledobta magát a székre, és komoran bámult maga elé egészen az óra végéig, mindenképpen meg akarta tanulni az okklumenciát, hogy felvehesse a harcot a rohadék gyilkosok ellen.

Sirius felháborodva meredt a jegyzeteire, majd felrobbant a dühtől. Még ez a majom kap pluszpontot? ( hol? Nem kapott J)(átvitt értelemben, mert Longbottom az ő ötletét javasolja majd a Minisztériumnak :)-Zs) Ennél nagyobb örömöd ne legyen az életben, Te mocsok. – gondolta, és összehúzott szemekkel sandított Pitonra.

 

Az ebédszünet után Longbottom felkereste Dumbledore-t az irodájában.

Dumbledore mosolyogva üdvözölte Franket.

- Kedves Longbottom professzor. Minek köszönhetem megtisztelő látogatását? – kínálta hellyel Albus a fiatal mágust.

- Azért jöttem, mert az egyik hatodéves tanuló igen érdekes dologra hívta fel a figyelmet. Olyasmire, aminek a Rend tagjai is hasznát vehetnék.

- Nocsak. Egy tanuló, aki ily bölcs? No és ki volna az? – érdeklődött Dumbledore.

- Perselus Piton. Azt állítja, az okklumencia hatékony védelmet nyújt akár a Cruciatus átok ellen is.

Dumbledore szeme kissé megvillant.

- Arra kérem, gondolja át alaposan, mit fogad el a diákoktól. Perselus Piton rendkívüli tanulónk, ámde érzek benne némi megingathatóságot. Fél szemét tartsa rajta – intett Dumbledore.

Longbottom kissé értetlenül hallgatta Dumbledore-t. Ő egyáltalán nem tartotta veszélyesnek Pitont.

- Szerintem a fiú nagyon felkészült és helyén van az esze. Tudása messze meghaladja a RAVASZ követelményeit. Úgy vélem, kitűnő auror lenne belőle.

Dumbledore bólogatott.

- És sok minden másban is kiváló lenne, úgy vélem. De az aurorok helyzete manapság… nos, meglehetősen kedvezőtlen. Éppen ezért nem mindegy, kiket vesznek be új tagoknak, Frank.

Longbottom felsóhajtott.

- Valóban, az aurorok helyzete nem túl kedvező. A minisztériumban túl sok helyen tartanak nyilván bennünket, elképzelhető, hogy az adataink olyanok kezébe kerülnek, akik Tudjukkinek dolgoznak. De bennünket, akik szigorúan titkos állományba tartozunk, ez nem érinthet.

Dumbledore biccentett egy aprót, majd bekapott egy cukorkát.

- És a Főnix Rendje sem juthat halálfalók kezére. Az a társadalmunk veszte lenne.

- Nem bukkanhatnak a Főnix Rendje nyomára. Semmiképpen. Kizárt.

Dumbledore elmosolyodott.

- Kedvelem az elszánt magatartást, Longbottom professzor. Éppen ezért biztos vagyok benne, nagy körültekintéssel ítéli meg a diákokat is. A Mardekárosok javarésze nem a Főnix Rendjének pártján áll.

- Értem - felelte Longbottom. - Tökéletesen megértem az aggodalmát, Dumbledore. Tudom, hogy a Mardekáros fiúk közül néhányan valóban csatlakozni szándékoznak, talán már csatlakoztak is Tudjukkihez, de csakis a szüleik hatására. Elképzelhetetlennek tartom, hogy Piton szülei halálfalók lennének.

- Perselus Piton szülei valóban nem halálfalók. Ámde a fiatalúr szeszélyes. Veszélyes, mert zseniális a felfogóképessége és az intuíciói. Ezen felül óvatos. Frank, ha ez így világosabb, akkor így mondom: nem óhajtom, hogy bármibe is bevonja Perselus Pitont, ami az aurorokkal kapcsolatos.

Longbottom hitetlenkedve csóválta a fejét. Pitonról a gúnyos megjegyzései és a közönye ellenére sem feltételezte, hogy olyan szintű gyűlölet tomboljon benne, mint azokban a halálfalókban, akikkel éles helyzetben találkozott. De nem akart vitatkozni az igazgatóval.

- Megértettem. Pitont nem vonom be semmibe. A másik fiú viszont, James Potter, hasznos tagja lehetne a Rendnek.

Dumbledore bólintott.

- Nos, Mr Potter egyelőre nem mutatta a sötét mágia iránti vonzódásának egyetlen jelét sem, és ajánlanám Sirius Blacket, valamint Peter Pettigrew-t is a figyelmébe. Beszélgessen el velük. Nem tehetségtelenek az animágia terén… - villant meg Dumbledore szeme, s alig láthatóan elmosolyodott. – Teljesen véletlenül tudom, hogy bővelkedünk bejegyezetlen animágusokban…

Longbottom felírta Sirius Black és Peter Pettigrew nevét is a jegyzetfüzetébe.

- Bejegyzetlen animágusok? A kis csibészek... - mosolyodott el. - Rendben van, Dumbledore. Beszélgetek velük. Ha alkalmasnak találom őket, hogy részt vegyenek az ellenállásban, beavatjuk őket. Természetesen csak akkor, ha már valamennyien nagykorúak lesznek.

- Remek. Csak körültekintően  – bólintott az igazgató. – És ha már a diákok kerültek szóba… beszéljen Lily Evan-szel is. Úgy tudom, Perselus Piton közeli barátja – somolygott Dumbledore. – A kisasszony figyelemreméltó, főleg a bájitalok és a transzformáció terén.

- Természetesen Lily Evansszel is beszélgetni fogok - pislogott kissé értetlenül Longbottom. Nem értette, hogy tőle mit akar Dumbledore. Ha igaz, hogy közel áll Pitonhoz, akit az igazgató láthatóan veszélyesnek tart... De inkább nem gondolt bele. Evans kitűnő tanuló volt, Longbottom pedig megbízott Dumbledore-ban.

 

A fekete bagoly ugyanakkor érkezett, mint a többi, egyáltalán nem keltett feltűnést. Piton gyomra mégis összerándult, amikor a gonosz tekintetű madár erélyesen belecsípett. (Na! Büdös dög. Nem csipkedni azt a szép kezet!!:D-B) Érezte, hogy lüktetni kezd karján a Jegy. Voldemort üzenete mindössze két szó volt:

 

"Gyere! Azonnal!"

 

Egy fekete gyűrű koppant a fiatal mágus tányérja mellett. Piton a zsebébe süllyesztette a zsupszkulcsot. Étvágya azonnal elment. Még egy korty teát le tudott nyelni, ám a pirítósra már rá sem bírt nézni. Mire felpillantott, a bagoly már elrepült. Körülnézett. Mindenki békésen falatozott körülötte, közben a leveleiket olvasgatták. Piton Lilyre mosolygott, aki szintén megkapta a postáját, a szülei írtak neki. Elégedetten olvasta, majd ösztönösen a zöld-ezüstösök asztala felé pillantott. Amikor tekintete összekapcsolódott Perseluséval, elmosolyodott. Szívből, ragyogóan, majd ujját a szájára tette, s apró csókot küldött a levegőben a fiú felé.

A Mardekáros fiú barátságosan biccentett Lilynek. Szíve körül újra érezte azt a kis melegséget, mint már annyiszor. Aznap nem volt közös órájuk, de remélte, hogy ebéd után eltölthetnek pár meghitt órát az alagsori cellában.

Lily még percekig nézte a fiút, aztán enni kezdett. Közben azért mindig egymásra pillantgattak. A lány ezerszer elátkozta magában a lökött Süveget, amiért nem egy házba osztotta be őket. Bár nem volt oka panaszra: így is majdnem minden idejüket együtt töltötték. A reggelinek aztán hamarosan vége szakadt, Lily a barátnőivel egyeztette a mai progamot.

 

Piton feltápászkodott, kirohant a kastélyból. Meg sem állt a hoppanálási határig. Egy percig fel-alá járkált, mintha várna valakit - aztán eszébe jutott, hogy Regulus már napokkal ezelőtt elment. Remélte, hogy találkoznak. Ám ahogy a zsupszkulcs a fekete förgetegben Voldemort rezidenciájára röpítette, átfutott az agyán, hogy erre nagyon kicsi az esély. Voldemort fiatal halálfalói különböző osztagokban teljesítettek szolgálatot, szerte az országban. Tompa puffanással érkezett meg, cseppet sem olyan elegánsan ért talajt, ahogyan szokott. Rücskös kőfalnak támaszkodott, pálcájával kocogtatta. A kapu hirtelen tárult fel. Piton felszegte a fejét és belépett. A csarnokban látta, hogy Voldemort vezérkara a tanácsterem felé indul. Felismerte a fiatal Yaxleyt és Averyt, valamint Igor Karkarovot. Kicsit habozott, utánuk menjen-e, amikor a folyosó végén megpillantotta a közeledő Voldemortot. A Nagyúr kedélyesen vigyorgott, egyenesen hozzá sietett.

- Van még néhány perc a gyűlés kezdetéig, Hercegem. Gyere csak... - Azzal Piton vállára tette a kezét, csak egy biccentéssel fogadta hívei köszöntését, majd sarkon fordult és egy másik ajtóhoz vezette a fiút. Az ajtó mögött kanyargós lépcső vezetett a mélybe. Piton követte a Nagyurat. Egy tágas terembe érkeztek, aminek a falán fáklyák árasztották a kékes, túlvilági fényt. Néha egy-egy loccsanás hallatszott, mintha víz lett volna alattuk.

Az is volt.

A vízben pedig emberi tetemek lebegtek, arccal lefelé.

Piton a szája elé kapta a kezét, némán öklendezett. Nagy szerencséje volt, hogy nem reggelizett, különben most minden kijött volna belőle. Voldemort kéjesen vigyorgott a fiatal halálfaló reakcióján.

- Meg kell szoknod a látványukat, Perselus, ugye tudod? Ismered azokat a varázslatokat, amelyekkel ezek a tetemek önálló cselekvésre késztethetők?

Piton komoran bólintott.

- Olvastam... de még sohasem próbálkoztam az inferius-bűvöléssel. Gonosz, sötét varázslat. Perverz, beteges... - tette hozzá gondolatban.

Voldemort szeme azonban elégedetten csillogott.

- Pontosan erről van szó! Inferiusokra van szükségem! Bevetjük őket a muglik ellen!

Piton fogai összekoccantak. Elképzelte, ahogy az élőhalottak egyenes sorban, megállíthatatlanul vonulnak végig a város utcáin. Az emberek pánikba esnek, kétségbeesve menekülnek előlük. A zombik pedig lustán kapnak utánuk, szétmarcangolják az ijedtségtől megdermedt áldozatokat... Voldemort rideg parancsa zökkentette ki a baljós merengésből.

- Nos hát... keltsd életre ezeket a tetemeket! Most!

Piton kelletlenül engedelmeskedett. Pálcáját előre szegezte, elmormolta az ősi bűbájt. Nem volt éppen egyszerű varázslat, nem sok feketemágus lett volna rá képes. Az élőhalottak felemelték a fejüket, majd kiemelkedtek a vízből. Egyenes sorba fejlődtek, majd a fiatal mágus utasítására menetelni kezdtek. Egyszerre mozdultak a lábaik és a karjaik. Végül szembe fordultak Pitonnal és Voldemorttal. Tekintetük kifejezéstelen volt.

- Fantasztikus! Nagyon ügyes! - lelkendezett a Nagyúr. - Akarod az első bevetésre vezetni őket?

Piton összerezzent. Leeresztette a pálcáját.

- Nagyuram, ez... nekem ez kevés lenne. Életre kelteni őket, az igen, az kihívás volt számomra. De az irányításukra most már... bármelyik embered képes.

Piton nyelt egyet. Voldemort szeme megvillant. Ez már-már nyílt parancsmegtagadás volt. Ám el kellett ismernie, hogy a fiú ennél valóban sokkal többre képes.

- Hm... igazad van. Ettől az élvezettől nem foszthatom meg Greybacket. Ő fogja harcba vinni az inferiusokat. No, gyere, Hercegem!

Piton megkönnyebbülve követte a Sötét Nagyurat. Felmentek az emeletre. Ahogy kinyílt az ajtó, nem mindennapi látvány tárult a szemük elé...

 

Lucius Malfoy egyenesen a Barnes - tanyáról érkezett a gyűlésre, onnan kapta a hívást, és az első, akibe belebotlott az maga Bellatrix Lestrange volt, akit a földhátáról el akart törölni. Agyát elöntötte a féktelen düh, és üdvözlésként ököllel a boszorkány arcába vágott.

Bellatrix feljajdult. Nem számított ilyetén üdvözlésre. Megtántorodott és elesett.

- Te aljadék. – mondta orrhangon. – Látom… nőkre támadsz aljas módon… a húgom még él? – vicsorgott és letörölte a vért az orráról, majd négykézlábra állt. Nehézkesen vette a levegőt, mert Lucius alaposan orrbavágta.

 

- Bomlott agyú, mocskos ringyó! - ordított Lucius, és vegytiszta gyűlölettel eresztette bele a földön görnyedő nőbe egy Cruciatus sorozatot. - Remélem sajog, te ribanc, és úgy szenvedsz ahogy anyám tette ezt a halála előtt.

Bellatrix felsikított, a teste rángatózott a Cruciatus csapásaitól. Haja az égnek meredt, ruhája megpörkölődött, bőre felhólyagosodott. Sikítozva karmolta a padlót…

Karkarov félrecsapta Malfoy kezét és ez elég volt ahhoz, hogy Bellatrixot előnyhöz jutassa.

Bellatrix lihegve tápászkodott fel, s azonnal támadásba lendült.

- Crucio!!! – visította éles hangon.

Lucius azonban résen volt, ellökte magától a hőbörgő északi mágust, és erőteljesen verte vissza a boszorkány támadását.

Bellatrix azonban nem hagyta annyiban. Szeme villámokat szórt.

- Ez kell Neked?! Párbaj? Te félkegyelmű gyenge pöcs!! Nővel ki mersz állni párbajozni? Kész csoda! Ja, persze, most már nem bújhatsz anyuci szoknyája mögé! Miattad halt meg! Ki bírna elviselni Téged?! Teszek róla, hogy a húgom ne jusson idáig!! Flagrate!! – csapott elegánsan egy rontást Malfoy felé.

- Megdöglesz, te ribanc! - Lucius haja megpörkölődött a rontástól, de válasz átka feltépett egy karosszéket a földről, és Bellatrix felé hajította.

Bellatrix lazán hárította a fotelt és vigyorogva, szánakozva pislogott Malfoy-ra.

- Milyen ócska trükköket vetsz Te be ellenem?! Semmire sem vagy jó! Ráadásul baromságokat hadoválsz! Mi közöm nekem anyád halálához?! Barom!

- Ne add az ártatlant! - süvített Lucius hangja. - Barnes nem volt annyira lojális hozzád, ahogy te azt elképzeled. Mindent bevallott halála előtt, azt remélve, hogy nem fog sokat szenvedni, de bevallhatom, csalódnia kellett - vicsorított a nőre, de a következő átkot nem tudta védeni, és a szőke mágus egyenesen a sarokban álló asztalnak repült. A kemény bútor felszakította a bőrt a hátán, de nem volt ideje a fájdalommal törődni. Félig ülő helyzetbe húzta fel magát, és úgy védekezett a gúnyosan vigyorgó boszorkány ellen.

Bellatrix felröhögött.

- Te meg mindent elhiszel, kismajom!! Bizonyítsd! – ejtette ki a szavakat őrjítő lassúsággal ajkán a boszorkány. – Ostoba kis homokos. Mindent elmondtak Alexia lányai. Mondd, mennyiért vetted a farkadat a feketepiacon? – kacagott Bella élesen. – Éreztem ám, kisfiú… éreztem… totál csőd vagy… - susogta, majd villant egyet a szeme. – Expelliarmus! – csapott Lucius felé a pálcájával egy átkot.

Lucius pálcáttartó keze megremegett, ahogy kivédte Bella vörösen cikkázó átkát, de aztán egy teleportáló igével a nő háta mögé került, és már emelte a pálcáját, hogy rámondja a halálos átkot.

- Elég! - dörrent Voldemort. Előrántotta a pálcáját, amelynek a végéből egy kétvégű villám cikázott elő. A nyalábok egyenesen Lucius Malfoy mellét és Bellatrix Lestrange hátát találták el. A párbajozók a folyosó ellentétes végeibe repültek és a falhoz csapódtak. Voldemort dühösen állt közéjük.

- Ti aztán szép példát mutattok! Eh! Semmirekellők!

Bella őrjöngve, lihegve ugrott volna Lucius-nak újra, haja kócosan lógott a vállára, ruhája tépett volt.

- Mocsadék!! Kiheréllek! Már nem is kell! Te farkatlan majom! – visította. – Nagyuram! Engem vádol!! Semmi közöm a hülye anyád halálához!! Büntesd meg! Büntesd meg, hogy beledögöljön! Vagy vedd el a smink-készletét! A maszkja nélkül, ami a pofáját helyettesíti, csak egy zombi lenne!

Lucius tombolva ugrott fel a földről, és tajtékozva ordított:

- Ez a büdös ribanc meggyilkoltatta az anyámat! A legkevesebb, hogy megcsonkítva a dögök elé vetem.

- Nem érdekel! - üvöltött Voldemort. - Befelé, mindketten! - mutatott a gyűlésterem bejárata felé. A vezérkar tagjai, akik eddig az ajtóból leskelődtek és fogadást kötöttek a párbajozókra, most gyorsan elfoglalták a helyüket. Voldemort a faragott trónszékre ült. A jobbján lévő széket hátrahúzta, Bellatrixra mosolygott. Egy pillanatig Malfoy szemébe nézett, aki a múltkor szó nélkül elfoglalta mellette a bal oldali széket. Tekintete azonban tovább vándorolt.

- Piton! - intett a fiúnak, hogy foglaljon mellette helyet. Lucius ismét választhatott az idős Lestrange megüresedett helye és az üres szék között, amit senki sem akart elfoglalni a büdös szájú Fenrir Greyback oldalán.

Luciust azonban hidegen hagyta Voldemort kisded játéka, leverte a föld porát a talárjáról, végigsimított a haján, majd leült a meghalt Lestrange helyére. Nem rettegett, nem hitt a rossz ómenben, főleg, hogy ajándékot hozott a Sötét Nagyúrnak. Bellatrix - szal majd később fog foglalkozni.

A halálfalók egymásra vigyorogtak. A fiatal Rookwood maga elé meredt és egész testében reszketett. Először foglalta el apja helyét a gyűlésen. Láthatóan szívesebben húzta volna meg magát kicsiny irodájában, a Mágiaügyi Minisztériumban. Karkarovra pillantott, majd Malfoyra, némi együttérzést remélve. Őket ismerte csak a jelenlévők közül. De láthatóan egyikük sem törődött vele.

Voldemort megköszörülte a torkát.

- Híveim! Eljött az új év és az idő, amikor végre nyíltan színre lépünk. Többé nem kell titkolni, kik vagyunk és milyen eszmét képviselünk. - Voldemort intett a pálcájával, mire az asztal közepén megjelent a Sötét Jegy. A zöld koponya szájából előtekergő kígyó... - Tanuljátok meg a varázsszót: Mormordre! Ezzel adjátok tudtára mindenkinek, hogy gyilkoltatok! Jelenjen meg a Sötét Jegy minden épület fölött, ahol muglikra és vérárulókra vadásztok!

A halálfalók közül többen éljeneztek. Voldemort elégedetten húzta ki magát, majd csendre intette őket.

- Néhány dolgot azonban meg kell beszélnünk, mielőtt megindítjuk a nagyszabású Tavaszi Hadjáratot. - Suhintott a pálcájával, mire az ovális asztalon megjelent egy térkép. Apró zöld koponyák lebegtek a kiszemelt városok felett. - Ezek azok a városok, amelyeket meg kell tisztítani a mugliktól. Valaha mindegyik tisztavérű mágusok által lakott település volt. El kell űzni házaikból a varázstalan népséget! Aki ellenáll, arra halál vár! Nincs kegyelem!

Piton közelebb hajolt. Egyetlen pontot keresett a tekintetével, egy észak-angliai kisvárost. Nem volt fölötte a jel. Piton megkönnyebbülten dőlt hátra. Bár alig figyelt Voldemort szavaira, elméje mégis mindent elraktározott: a támadások időpontját, azt, hogy melyik városra mikor csapnak le majd, kik vezetik az akciót. Legbelül érezte, hogy ezeket az információkat nem tarthatja magában. El kell mondania... valakinek... aki tehet valamit...

- Crak! - kiáltott ekkor Voldemort. Minden átmenet nélkül tért át a következő napirendi pontra. - Milyen évet zártál a kaszinóiddal?

- Nagyuram... egy híján mindegyik nyereséges volt.

- A veszteségeset rombold le, a vezetőjével végezz!

- Igenis, Nagyuram!

- Monstro!

A magas, barna, kövérkés férfi izzadni kezdett, ahogy felemelkedett.

- Igenis, Nagyuram!

- Hogy állnak az ügyleteid a tőzsdén?

Monstro kivetített néhány tőzsdei grafikont az asztal fölé, és tanulmányozni kezdte. Látszott rajta, hogy nehezen igazodik ki rajtuk. Jól képzett ügynököket foglalkoztatott, akik minden kívánságát teljesítették, de ő maga alig értette az üzleti folyamatokat.

- Nos... úgy látom, a bájitaltőzsdén forgó részvényeink hozama megfelelő... Az ingatlan spekulációkról néhány hónap múlva tudok nyilatkozni... Mindenesetre, a tavaszi hadjárat után az ingatlanárak várhatóan esni fognak Észak-Angliában.

Voldemortnak láthatóan nem volt türelme ehhez.

- Ha most szükségem lenne tízmillió galleonra, mikor kapnám meg? - csattant a kérdés.

- Huszonnégy órán belül, Nagyuram... - hebegte Monstro. - Ennyi a szokásos átfutás...

- Crucio! - kiáltott Voldemort, és vörös színű sugár taszította az asztal alá Monstrot. A nagydarab férfi kínjain többen nevettek. Greyback úgy vihogott, mint egy hiéna.

- A helyes válasz az lett volna, hogy azonnal, Nagyuram! - közölte jegesen Voldemort. Körbehordozta tekintetét a társaságon.

- Bellatrix Lestrange!

Bella mosolyogva emelkedett fel. Időközben egyetlen pálcasuhintással rendbehozta magát. Ismét ragyogó szépségével tűnt ki a mogorva mágusok közül. Pillantását Voldemort-ra szegezte s várta, mit mond neki.

- Elérkezett az idő, hogy azt tedd, amiben a legjobb vagy!

Bellatrix megnyalta az ajkait s lehajolt. Nyelvével Voldemort nyakát simogatta.

- Ez csak természetes… mindig készen állok Rád, Nagyuram… - lehelte. – Akár most…

- Nem azt... - legyintette meg a nőt Voldemort. - Gyilkolni fogsz.

A boszorkány felegyenesedett és kacagva bólintott.

- Ahogy óhajtod, Uram és Parancsolóm! – hajtott fejet. – És kiket kell megölnöm?

- Aurorokat. - Voldemort a fiatal Rookwood felé biccentett. - Augustus volt olyan kedves, és kiderítette, merre laknak ezek a botor ifjak. No, nem is mind annyira ifjak már... Valami szolgálati lakótelepen. A Te dolgod, hogy lecsapj rájuk. Persze, nem mindenki lakik ott. Itt van a vezető beosztásúak névsora. A lakótelepet egyszerűen felégetheted, ezekre viszont egyesével csapj le!

Bella átvette a névsorlistát. Elégedetten legeltette rajta csodás szemeit. Keblei fel-le hullámoztak a szoros ruhában.

- Uram… vedd úgy, hogy már halottak… - hajolt le ismét a boszorka és csillogó szemekkel nézett Voldemort vörös szemeibe. – Sose kételkedj bennem… gyilkolásban is tökéletes vagyok. Érted születtem, Nagyuram… a Te szolgálatodra… örökre… - lehelte Bellatrix kisebb extázisban.

- Jól van... - lehelt egy könnyű csókot legodaadóbb híve homlokára Voldemort. - Azért bízom Rád ezt a munkát, mert ismerem a képességeidet... Yaxley!

- Nagyuram! - pattant fel a fiatal halálfaló.

- A fiatalok készen állnak?

- Igenis. A hetedévesek közül csak ketten fejezik be a tanévet. A többiek harcolni akarnak. A hatodévesek, nos... - tekintete Pitonéba fúródott. - Úgy tudom, ők még maradni akarnak a Roxfortban.

Piton nem reagált. Aki megkereste az utóbbi időben, azokat próbálta lebeszélni. Eddig úgy gondolta, csak Carrowék hallgatnak rá. Ezek szerint többen megfogadták a tanácsát. Voldemort egy pillanatig maga elé meredt, morgott valamit az orra alatt.

- Nem baj... kell az utánpótlás. De úgy tudom, az egészen fiatalok között is akadnak önkéntesek - pillantott Greybackra. A vérfarkas megnyalta a szája szélét.

- A kis Regulus Black nagyon tehetséges, Nagyuram. Csak ne hányna folyton, amikor vacsorázom!

Ezen többen felröhögtek.

Bellatrix elégedetlenül villantotta rá szemeit Greybackre, majd Voldemort-ra.

- De Nagyuram!

- Nos, Bellatrix? - fordult a nőhöz kérdő tekintettel Voldemort.

Bella ravasz mosollyal kezdett beszélni.

- Regulus Black valóban tehetséges. Felesleges a vágóhídon – intett állával a bűzölgő Greyback felé- töltenie az idejét! Bízd rám! Kiváló, odaadó halálfalót faragok belőle… a legjobb lesz!

- Rendben. A fiú életével Te rendelkezel. - Megcsóválta a fejét. - A kis protezsáltad egy hónapig sem bírta Greyback mellett...

Bellatrix biccentett.

- Nos, Greyback mellett ez is nagy teljesítmény, Nagyuram! Kérdezd csak meg, a kedves Fenrir mit tett azokkal, akikről azt állította, harcban estek el! – villant Bellatrix szeme a vérfarkasra. Gyűlölte a mocskos állatot. Greyback gyakran lakmározott a fiatal fiúkból. A kis Regulust semmiképp nem akarta a közelében tudni.

Lucius szeméből sütött a vad gyűlölet, ahogy sógornőjét nézte. Haragban állt az egész világgal, vérszomját nem elégítette ki Barnes tanyájának felégetése, és az ott élők elpusztítása. Többre vágyott, arra az egy percre, amikor Rodolphust özvegyé tette volna.

Voldemort újra körbehordozta pillantását a vezérkarán, végül Lucius Malfoyon állapodott meg a tekintete.

- Nos, Lucius, Te mit végeztél?

Malfoy komor tekintettel állt fel, majd beszélni kezdett:

- Érdekes helyen jártam nemrég, Nagyuram - Bellatrix felé fordult -, egy bizonyos félvérű Barnes tanyáján, amit előszeretettel látogat a sárvérű söpredék. Érdekes dologra bukkantam ott. - Lucius pöccintett egyet a pálcájával, és a semmiből egy hatalmas kosár ereszkedett az asztalra, közvetlenül a Nagyúr elé.

Voldemort felvonta a szemöldökét. A kosár méretéből ítélve nem éppen kismacskát rejtett.  A mágus rászegezte a pálcáját, mire a kosár tetetjét rögzítő lakat felpattant. Ahogy a kas teteje felemelkedett sziszegő hang tört ki a mélyből, majd lassan egy óriási kígyó csúszott ki belőle. Voldemort körül mindenki sietve hátratolta a széket a hatalmas dög láttán, kivéve Pitont, aki érdeklődve hajolt közelebb.

- A boák családjába tartozik. Nagyon ritka óriáskígyó fajta, ami mérget is termel. Még nem kifejlett példány... - A nem kifejlett példány csaknem négy méter hosszú volt.

Voldemort szája mosolyra húzódott. Pálcájával megpiszkálta a kígyó száját. Elővillant a hatalmas agyar. A kígyó azonban nem támadott, hanem azonnal a sötétmágus felé fordult, egyenesen a Nagyúr szemeibe nézett, és mintha hozzászólna, lágyan sziszegni kezdett.

- Hássziasz sha hashassszé! - köszöntötte a kígyók nyelvén Voldemort. Majd lassan Lucius felé fordult. - Ajándék, nekem?

- Igen, Nagyuram - hajtotta meg magát Lucius a feketemágus előtt, egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy Voldemort is felismerte a különleges állatot. - Fajtájának utolsó élő példánya.  

- Köszönöm! Bár nem ma van a születésnapom... - Voldemortnak felrémlett, hogy szilveszter éjszakáján, vagyis éppen a legutolsó születésnapján látta meg a kígyó képét az ereklyetartóban. Pontosan ennek a kígyónak a képét...  Egy újabb szisszenéssel engedélyt adott a kígyónak, hogy húzódjon hozzá közelebb.

Bellatrix gunyorosan mosolygott, majd összehúzott szemeit Lucius-ra villantotta. Hízelkedő dög. Talpnyaló szemét. Hoz egy kígyót… hogy oda ne rohanjak…

A kígyó békésen a Nagyúr trónszékére tekeredett, fejét annak vállára hajtotta, de hidegen csillogó szemei egy pillanatra sem eresztette a halálfalókat.

- Igazán kedves tőled, Lucius! De biztos vagyok benne, hogy nem ez az egyetlen ajándékod számomra. - Voldemort szeme összeszűkült. - Mit végeztél?

Malfoy nem válaszolt, hanem gyors léptekkel az egyik oldalajtó felé indult, majd a szomszédos helyiségből egy megkötözött, fiatal boszorkányt rángatott a halálfalók elé.

- Ő lenne a másik.

Bellatrix hátradőlt a székén és grimaszolva figyelte Malfoy ténykedését. Na persze. Fiatal nőkkel lazán elbír. Bellatrix legszívesebben egy bunkósbotot dugott volna Lucius Malfoy hátsójába.

- Amit érdemes tudni róla, Doras Meadowes - nak hívják, az aurorok vezetőjének, Alastor Mordonnak a jobbkeze és a Főnix Rend tagja.

Bellatrix felcöccent és elhúzta a száját.

- Micsoda dicsőség. Elfogott egy ócska kis ringyót. Hová küldhetem a virágokat, szent Malfoy? – morogta.

A halálfalók sora felélénkült, és érdeklődve mustrálták a foglyot, aki remegve, könnyezve rogyott térdre előttük.

- Kérem... - esdeklett, de erre válaszul Lucius hatalmasat rúgott belé, amitől Doras a földre zuhant.

Voldemort kérdőn nézett Luciusra.

- A Főnix Rend tagja lenne? És auror? Ez? - intett megvetően az apró termetű nő felé. - Talán inkább kisegítő a talárszabászatban... - Ezen többen röhögni kezdtek. Meadowes nem látszott lázadónak, csak annak, ami volt: egy rémült, fiatal nőnek.

- Rendtagokat toborzott, és Nagyuram ellen uszította a sárvérűeket, és félvéreket. Sokan csatlakoztak is hozzá a Barnes tanyán - felelt Malfoy. - Akkor nem volt ennyire megszeppenve a kisasszony, nagy hangon agitált egy gyáván megbúvó és öntelt varázsló ellen, aki a legnagyobb feketemágusnak nevezi magát. Bocsáss meg, Nagyuram, de ezek az ő szavai.

- Nekem úgy tűnik, hogy ezek csak a Te szavaid - közölte bizalmatlanul Voldemort. - Valami bizonyíték, esetleg...? - fordult kérdő tekintettel Luciushoz.

 

- A rendtagok listája - lépett Voldemorthoz Lucius, és a kezébe adta a pergament.

Voldemort gyorsan átfutotta a névsort. Dumbledore neve volt az egyetlen ismerős név. Illetve az övé sem. Aberforth Dumbledore? - kutatott az emlékezetében Voldemort. Egy régi újságcikk jutott az eszébe, jó pár évvel ezelőtt a mágustanács felelősségre vont valami vidéki kocsmárost, mert azzal vádolták, hogy kecskékkel fajtalankodik. Voldemort fintorogva várta a folytatást.

- A Barnes - tanya nincs többé, és azok sem, akik akkor csatlakoztak a Főnix rendjéhez, mikor megismerkedtem velük - húzta gunyoros, sötét mosolyra ajkát Malfoy.

Voldemort pillantása újra a nőre tévedt.

- Vajon mit keres egy ilyen fiatal, csinos nő a söpredék között? - kérdezte lágyan. - Van valami mondanivalód, aranyom? Bármi, amivel igazolod vagy cáfolod ennek a buzgó fiatalembernek a szavait? - mosolygott a nőre. Voldemort csettintett, mire megjelent egy gőzölgő serleg az asztalon. A Nagyúr intett Averynek, hogy itassa meg vele a nőt. - Egy kis Veritaserum... Nos, halljuk, te kis boszorkány, mi igaz Lucius Malfoy vádjaiból? Vallj be szépen mindent, hogy megmentsd a lelkedet!

Doras sikoltozva rimánkodott kegyelemért, de esélye sem volt, hiszen a Veritaserum hatni kezdett. Már-már kinyögte a társai nevét, ám az utolsó pillanatban eszébe juthatott a kötelessége. Előpiszkálta az egyik zápfoga alól a méregkapszulát. Auror volt, tudta, hogy elérkezett a pillanat, amikor minden kimondott szóval veszélybe sodorhatja harcostársait. Lenyelte a kapszulát, majd rángatózva a földre zuhant. A fiatal, idealista boszorkány öklendezve hányt ki mindent, mikor a végén már csak fehér hab tört ki az orrán s a száján.

- Irgalom... - nyújtotta kezét a kegyetlen mágus felé, aki elbűvölve pillantott rá, miközben előhúzta a pálcáját.

- Micsoda bátorság... Megérdemled, hogy könnyű és gyors halálod legyen. Avada Kedavra!

Doras Meadowes törékeny teste nem mozdult többé, a fájdalom se gyötörte tovább, egykor élettel telt szemei mereven meredtek valahova messze, a távolba.

Voldemort átlökte a listát Bellatrixnak:

- Ellenőrizd ezeket a neveket! Vesd össze Rookwood listájával. Egyenként csapunk le rájuk. - Ezután visszafordult Malfoyhoz. Arca semmiféle érzelmet nem tükrözött. - Egyéb jelentenivaló?

- Apám többet nem okoz problémát az ügyünknek, pár napja sárkányhimlőben kiszenvedett - említette meg szinte lényegtelen ügyként Malfoy, miközben visszaült a helyére.

- Sárkányhimlő? - vigyorodott el Voldemort. Nem tartotta szükségesnek, hogy megemlítse, volt alkalma végignézni az apagyilkosságot. - Csak annyit mondtam, Abraxas vonuljon vissza. Úgy tudom, Jugson apja egy mugli szeretetotthonba került, kissé hiányos memóriával... (nos mintha véletlen balesetet rendelt volna el Jugson faternak Voldi  - L ) (Nincs ellentmondás - a memóráját "véletlenül" veszítette el a baleset közben. -S) (végül is, mindent meg lehet magyarázni - L ) Nincs érzéked a finomságokhoz, Malfoy - jegyezte meg gúnyosan Voldemort. A mellette ülő Piton szája széle önkéntelenül vigyorra húzódott. Először, mióta elfoglalta a helyét Voldemort balján. A Nagyúr folytatta:

- Nos, Lucius. Méltányolom az igyekezetedet. Ezentúl részt vehetsz a rajtaütések koordinálásában. Ám a minisztériumi pozíció nem maradhat betöltetlenül. Karkarov!

Karkarov szokás szerint másnapos volt, és majdnem elaludt a székben, mikor meghallotta a nevét. Nagyokat pislogva ugrott fel.

- Igenis Nagyuram! – mondta kissé szédelegve. – Parancsolj velem!

- Keress valakit Malfoy helyére! Nem engedhetjük meg, hogy pozíciót veszítsünk a minisztériumban! Van jelölted?

- Lássuk csak. – úgy tett, mint aki gondolkodik, miközben a szakállát simogatta. – Nincs. – bökte ki végül erőtlenül.

- Hát keress mielőbb! Addig Te veszed át Malfoy ügyeit. És még valamit, Karkarov! Legyél nagyon udvarias Dolores Umbridge-dzsel! Fiatal barátunknak - bökött állával Malfoy felé - láthatóan nincs érzéke ahhoz, hogy elbűvölje az érett asszonyokat.

Karkarov egy pillanatra elsápadt. Többször összetalálkozott már futólag az említett hölggyel, tisztán látta a hájas testet rózsaszínbe bugyolálva, és Umbridge széles vigyorát. Nyelt egyet, majd minden mindegy alapon megvonta a vállát. Nőstény neki még nem okozott problémát.

- Igenis Nagyúr! – harsogta. – Ms Umbridge-nek nem lesz rám panasza! – gúnyos mosolyt villantott Lucius felé.

- Biztos jól fogod érezni magad - vigyorgott vissza rá Malfoy. - Főleg ha szereted a macskákat.

Piton már tűkön ült, alig várta, hogy véget érjen a gyűlés. Greyback még felszólalt, Voldemort pedig ünnepélyesen rábízta az inferius-sereg irányítását. Nott és Dolohov megtartotta az unalmas beszámolóját.

- Akkor hát, mindenki tudja a feladatát! Harcra! - adta ki a parancsot Voldemort. - Mutassuk meg a varázsvilágnak, kik vagyunk!

A halálfalók megéljenezték vezérüket, majd amikor Voldemort elhagyta a termet, ők is készülődni kezdtek.

Lucius búcsúként Bellatrix után dobott egy viszkető ártást, ami tíz perc múlva tette meg áldásos hatását, aztán haza indult.

Karkarov nagyot kortyolt a laposüvegéből, aztán kiviharzott, egyenesen a Minisztériumba.

Bellatrix felállt, kinyújtóztatta formás tagjait. Lucius-ra rá sem nézett. Inkább Voldemort után indult… izzott a Vágytól. A Nagyúr közelségére vágyott.

 

 

Piton nem nézett semerre, gyorsan eliszkolt. A zsupszkulcs visszaröpítette a Roxfort határába. Elmúlt már dél, lekéste az ebédet. Lerohant az alagsorba, egyenesen a különszobába. Az arca falfehér volt.

- Lily? - hökkent meg.

Lily éppen az egyik főzetet kavargatta. Most felriadt a koncentrálásból, ahogy a fiú berontott.

- Pers? Jól vagy? – kérdezte gyorsan. A fiú nagyon sápadt volt. Lily ritkán látta ilyennek.  Piton az ajtófélfának támaszkodott, reszketett - és nem a hidegtől.

Lily azonnal letette a keverőkanalat, és hozzá lépett. Végigsimított a homlokán.

- Kedvesem, Te jéghideg vagy… mi történt?!

- Valamit el kell mondanom... - suttogta Piton remegő szájjal. - Csak előtte... muszáj lezuhanyoznom...

Lily nyelt egyet és bólintott.

- Persze… én… addig tovább főzöm a Keleti-koktélt… - mosolyodott el, hogy ő is megnyugodjon, meg a fiú is. Bár elég nehéz volt. Elképzelni sem tudta, mi történt a barátjával. – Pers, szólj ha… segíthetek! – szólt még be a fürdőfülkébe utána.

Piton ledobálta magáról a ruháit, megnyitotta a csapot. A forró víz egyszerre volt kínzó és kijózanító hatással rá. Kezdte felfogni, mibe keveredett...

El kell mondanom... - dübörgött benne az elhatározás. Lily előtt nem titkolhatom tovább az igazságot. Akkor sem, ha egy életre megutál miatta... Dumbledore-nak meg kell tudnia, hogy a Sötét Nagyúr őrült. Egy őrült pojáca...

A karjára pillantott. A Sötét Jegy fakulni kezdett. Mire Piton lemosta magát, teljesen elhalványult, majd eltűnt. A fiatal mágus ezután jéghideg vizet engedett magára, és életében először kívánta, hogy jelenjen meg újra a Jegy, hogy végre megszabadulhasson szörnyű titkától... De semmi sem történt. Magára kanyarította a köntösét, kilépett a fülkéből és még mindig remegve a lány mögé lépett. A válla fölött beleszagolt a főzetbe.

- Keleti-koktél? Érzékeket bódító, elmét elzsongító keverék... - Belecsókolt Lily nyakába.

Lily elmosolyodott, de még visszavolt négy kavarás jobbra, hét és fél balra. Nem hagyta félbe, mert elrontotta volna az egészet. Koncentrált, majd amikor végzett, óvatosan beleszagolt, aztán lefedte. Csak ezután fordult szembe Pitonnal. A szemébe nézett, majd elsimította a haját a homlokából, aztán megcsókolta az ajkát, lágyan, de határozottan.

- Remélem, Slughi is elbódul tőle… a maximális pontszámot kell megkapjam erre is, különben nem jutok be kiemeltként a versenyre. Csak kulloghatok mögötted valahol. – mosolygott Lily. – Hallottam, ahogy Slughorn ódákat zengett a legutóbbi főzetedről. – kacsintott. – Generálod bennem is a maximalizmust, kedves bájkeverő! – csókolta meg még egyszer a fiút.

Piton végigsimított a lány gyönyörű haján. Hirtelen minden sokkal könnyebbé vált.

- Slughorn lebegni fog tőle. Szó szerint. A plafonig emelkedik majd, amint beleszagol az üstbe. - Bár hangjából vidámság csendült, Piton arca komoly maradt.

Lily barátja arcát fürkészte. Hátrapillantott a főzetre, megemelte a fedőt, belenézett. Szerencsére bordó árnyalatúvá kezdett válni, ahogy kellett is neki. Aztán Pitont átölelve, halkan megkérdezte.

- Azért vagy ilyen ramaty állapotban, mert azokkal a… halálfalókkal voltál? Velük csevegtél kedélyesen?! – Lily-nek eszében sem volt felelősségre vonni Perselus-t és elszámoltatni az idejével, de most egyértelmű jelei voltak zaklatottságának. A lány nem tudott emellett csak úgy elsétálni. Annál sokkal fontosabb volt számára Perselus Piton.

A fiú nagyot sóhajtott.

- Igen. Velük beszéltem. Egy barátom... aki ott volt a gyűlésükön, elmondta, mire készülnek.

Lily szeme nagyra tágult.

- És mire… készülnek?! – kérdezte rekedten. Arról már nem is mert érdeklődni, miféle barátja volt ott a gyűlésen.

Piton nyelt egyet. Lily tiszta szemébe nézett, de képtelen lett volna bevallani, hogy ő volt ott személyesen a halálfalók gyűlésén.

- Tudom, hol fognak lecsapni. Megerősítették, amit már szilveszterkor mondtam... Azt hiszem, el kellene juttatni ezeket az információkat azokhoz, akik tehetnek valamit.

 

- Hát akkor mire vársz?! Gyerünk, írd meg Dumbledore-nak! Vagy Longbottom professzornak!! – löködte szelíden az asztalhoz Lily Perselus-t.

Piton leült a székre és maga elé húzott egy pergament. Remegő kézzel írni kezdett. Csak a helyszíneket, a támadások várható időpontját és az akciót vezető halálfalók nevét sorolta fel. A végére odaírta: Inferiusok támadására is számítani kell. Mivel sötét varázslattal keltették őket életre, hatásosan védekezni ellenük leginkább sötét varázslattal lehet. Egy pillanatig habozott, majd zárójelbe odaírta: Sectumsempra. Lezárta a pergament, Lilyre mosolygott.

- Felviszem Longbottom professzornak. Remélem, nincs a szobájában, de olyan helyre teszem, hogy vegye észre, amint belép.

Lily nézte, amit körmölt a fiú és elképedt.

- Inferiusok?! Merlinre, milyen vadállat képes inferiusokat létrehozni?!!! – kelt ki magából, aztán Piton keze után nyúlt. – Vidd fel. Én mára már végeztem itt… legjobb lesz, ha mindketten kialusszuk magunkat. – suttogta, s búcsúcsókot nyomott Perselus ajkára. – Ne aludj itt, mert a bódító aromának ki kell szellőznie. Holnapra már elillan. Veszélyes lenne most itt hosszabb időt tölteni. És Pers! Ez nagyon bátor… dolog Tőled. – mutatott a pergamenre és elmosolyodott.

 

 

TOVÁBB