„Ha szeretni akarsz valakit, szeresd itt és most. Szeresd!

 Mert senki nem tudja, mi történik a következő pillanatban.”

 

Tara Brand

 

 

 

Tizenhetedik fejezet

 

 

Valentin napja gőzerővel közeledett, s a Roxfortosok ilyenkor kimenőt kaptak, akármilyen napra is esett. Lily Evans és Perselus Piton ezen a hajnalon a különszobában ébredeztek. Este sokáig dolgoztak egy főzeten, éjfél utánig jóval. Evidens volt, hogy nem mennek vissza a hálókörletükbe… egyébként is egyre több éjszakát loptak maguknak, amikor kettesben lehettek.

Még alig pirkadt, egymás karjaiban feküdtek, meztelenül, a kicserélt ágybetétű, megnagyobbított ágyon, a lombikok közt, amikor Lily mocorogni kezdett s félálomba került. Még néhány percig csukott szemmel feküdt, érezte Perselus lélegzetét a nyakán, aztán felsóhajtott s felnézett. A fiú még aludt… Lily megcsókolta az arcát és percekig nézte. Végigsimított a homlokán, aztán óvatosan lekecmergett az ágyról s az asztalhoz ment. Ott ki volt porciózva a fogamzásgátló főzet. Külön az, amelyik Lily adagja volt. Mert egy ideje már neki is kellett… lassan kortyolgatta.

Piton akkor nyitotta fel a szemét, amikor Lily már az asztal mellett állt. Percekig csodálta meztelen testének látványát.

- Ez aztán a kellemes ébredés - dörzsölte meg a szemét. - Nagyon tetszik...

Lily megfordult és elpirult, de mosolygott.

- Igen… szoktatlak a látványhoz… - sétált az ágyhoz és megállt Piton előtt. – Terveim szerint elég sokszor fogsz látni ruha nélkül… - mondta évődve.

Piton önkéntelenül nyújtotta felé a kezét, mielőtt szertefoszlott volna a látomás. Mert ez csak álom lehet... Megtapintotta Lily melleit, hasát, combjait, majd egészen közel hajolt, megcsókolta Lily hasát a köldöke alatt.

- Nem álmodom. Most már elhiszem. Jó reggelt, Lily!

Lily felkacagott, ahogy a fiú megcsiklandozta a hasát, majd lehajolt s megcsókolta.

- Jó reggelt… igaz, még nagyon korán van, de legalább észrevétlenül felszökhetek a toronyba. Múlt héten majdnem belefutottam McGalagonyba. Az igaz, hogy engedélyem van használni a különszobát, de nem hajnali hatkor! – vigyorgott Lily.

Piton maga mellé húzta a lányt és megcsókolta. Amikor csak tehették, együtt töltötték az éjszakát, megszegve minden rendszabályt és előírást. Pontosan azt tették, amit sokan feltételeztek róluk, mégsem mert senki árulkodni a tanároknak. Bár Slughorn készségesen elhitte volna, hogy a versenyre készülnek, McGalagonynak pedig nem volt lehetősége, hogy megcáfolja.

- Megittad? - intett az asztalon sorakozó löttyök felé Piton. Volt még vagy egy tucat lány, és nemcsak Mardekárosok, akik reggelente besurrantak a fiatal mágushoz, hogy elkerüljék a komplikációkat. Lily bólintott.

- Igen. Megittam a löttyöt  – mutatta fel a poharat Lily. - Muszáj mennem. Este találkozunk hatkor Hagrid kunyhójánál? – kérdezte a lány, miközben megmosta az arcát a kis fürdőfülkében és felkapkodta magára a ruháit.

- Hagridhoz menjünk? - csóválta a fejét Piton. Nem kedvelte különösebben az óriást, de tudta, hogy Lilynek örömet szerez, ha vele tart. - Várjuk meg inkább a szombatot, akkor lemehetünk Roxmortsba.

Lily a plafonra emelte a tekintetét. Hát persze, hogy nem tudja, milyen nap van ma… pasik…

- Estére elviszlek valahová. Legyen elég ennyi  – vigyorgott és leült az ágy szélére. Percekig csak nézték egymást. Aztán Lily lassú mozdulatokkal csókolta meg a fiút, majd mosolyogva kisietett.

Piton mosolyogva nézett utána. Életének legkiegyensúlyozottabb éve kezdődött az idén. Lily nagyon jó hatással volt rá. A fiatal mágus érezte, hogy ereje egyre nő, életének pedig új célja van. Tanulmányi eredményeik nem estek vissza, éppen ellenkezőleg, mintha azzal is imponálni akartak volna egymásnak, hogy egyre felkészültebbek és aktívabbak lettek az órákon. Bár nem nyalták-falták egymást minden sarokban, mint egyik-másik éretlen évfolyamtársuk, ahogy összekapcsolódott a tekintetük, néha megérintették egymás kezét, aki látta őket, nem lehetett kétsége afelől, hogy összetartoznak.

 

Aznap a diákok mintha meg lettek volna bolondulva. Már a reggelinél rózsaszín és lila szívecskék repkedtek, Dumbledore is szívmintás sityakban ücsörgött és bókolt minden tanárnőnek. Slughorn vigyorogva biccentgetett a felé nevető lányokra, nem vette észre, hogy a mellette ülő Frank Longbottomra mosolyogtak a lánykák bájosan…

Lily, amióta visszatértek a második félévre, egészen az asztal elején szokott étkezni, messze Pottertől. Innen jobban is látta a Mardekár asztalát. Pitonnal sokszor egymás felé pillantgattak. Lily ábrándosan nyalta a kanalát, pedig azon már nem volt semmi…

Piton visszamosolygott rá. Kissé összevonta a szemöldökét, fogalma sem volt, mi ütött ma mindenkibe. Azon meg sem lepődött, hogy Dumbledore szívmintás sityakot visel, Slughorn talárjának szegélyén szintén apró szívecskék sorakoznak, de az elég feltűnő volt, hogy a jobbról-balról mellette ülő lányok is kis csokoládészíveket bontogattak reggeli után, sóhajtozva. Piton vállat vont, egykedvűen harapott a szendvicsébe.

Sirius tobzódott a szerelmes levelekben, melyek beborították az ebédlőasztalt előtte, és főleg negyed-, ötödéves boszorkáktól származtak. Vigyorogva olvasta az üdvözlőlapokat, miközben tömte magába az ajándék gyanánt érkező csokoládét, csak akkor köhintett párat, mikor egészen nyílt, szemérmetlen ajánlatot talált az egyik levélben. Persze ennél még ő is nagyobb úriember volt, így esze ágában sem volt kihasználni a lehetőséget.

James is vigyorogva olvasgatta a rózsaszín, piros, lila borítékokba bújtatott leveleket, melyek többsége átható parfümillatot árasztott. Az egyik üzenethez kis pralinék is voltak mellékelve, de Ágas azonnal megsemmisítette, hiszen emlékezett tavaly ilyenkor egy óvatlan pillanatban befalt egy doboznyi Amortentia bájitallal ízesített csokoládét, és egy álló napig adott szerenádot Sybill Trelawneynak.(váááá...:DD-Zs)

Remus Marlene - nel együtt fogyasztotta el a reggelit, miközben az asztal alatt egymás kezét fogták. Ők már tudták mit adnak egymásnak ezen a napon, csak a megfelelő helyet kellett még megtalálniuk hozzá.

 

Az órákon sem a tananyagé volt a főszerep, hanem az ábrándozásé. Mindenki az esti roxmortsi bulira készült, mert Madam Rosmerta hatalmas összejövetelt rendezett a Három Seprűben. Meghívta az egész Roxfortot, sőt, bárkit, aki arra tévedt. Lily nem is emlékezett rá, volt-e valaha ilyen nagy előkészület Valentin napkor… azt csiripelték a madarak, hogy Rosmerta kibékült a férjével.

Peter Pettigrew imádta ezt a napot. Büntetlenül feltehette a pink parókáját és kacsingathatott bárkire, aki tetszett neki. Egész nap repkedve csicsergett, Siriust többször is megkörnyékezte, és Mulciberéknek is szívecskéket reptetett… (azok meg küldtek neki egy zöld villanóst…:D-B)

Elérkezett nagy nehezen a délután, s a tanárok legyintve engedték el a megbolondult kamaszokat. Lily csak erre várt. Felrohant a szobájába és Bocs lányok!- felkiáltással egy órára kibérelte a fürdőszobát. Különleges meglepetést készített Perselus-nak. Azaz többet. Egyet a születésnapjára, egyet pedig erre a napra…

Amikor kész lett, gyorsan felvette az egyik csinos ruháját és az órára nézett. Fél hat. Le is sietett Hagridhoz, mert a félóriásnak is készített egy megbűvölt krémmel töltött bonbont. A krém mindig olyan színűre festette a szeme színét annak, aki evett belőle, amilyen ízű volt. Hagrid megkínálta punccsal, amit elcukrozott, de Lily elnézően és hősiesen megitta az egész bödönnyit. Ettől már csillogni kezdett a szeme neki is, amikor Piton megérkezett.

Piton fel nem foghatta, mi ütött mindenkibe. Délután három óra körül, amikor egy bejegyzést tett a kis szertárban a falinaptárra, eszébe jutott, hogy megfeledkezett Lily tizenhetedik születésnapjáról - akárcsak a sajátjáról. Hiszen minden nap megünnepelték a találkozásukat valahogyan... De most felrémlett benne, hogy azért illene valami ajándékot adnia a lánynak. Körülnézett a szertárban - majd gyorsan kevert egy adag Felix felicist. Kis üvegbe töltötte, becsomagolta. Mire elkészült, már csak annyi ideje volt, hogy magára kapkodja a ruháit - és lerohant Hagridhoz.

Lilyt már ott találta a kunyhónál. Hagridot egy biccentéssel üdvözölte, Lilyt forró csókkal. Látta, hogy mennyire csillog a lány szeme.

- Ejha, de csinos valaki! - pörgette meg a lányt. - Akár indulhatnk is...

Lily jókedvűen, kissé néha a fiú lábára lépve sétált Pitonnal a Roxmorts felé vezető ösvényen.

Sirius Alicia-t várta a Három Seprű mellett. Tudta, hogy Roxmortsban nem nagyon lesz lehetőség valódi együttlétre, de azért megüzente a lánynak, hogy van egy kis meglepetése Valentin-nap alkalmából.

Piton megkönnyebbült, hogy Lily nem Madam Puddifoot kávézója felé indul, ahová a legtöbben igyekeztek. Ki nem állhatta azt a helyet, ahol a szerelmes diákok összebújva nyalakodnak órákon át. Oda sohasem mentek Lilyvel, inkább választották a hűvös pincét, a könyvtár titkos részlegét vagy a különszobájukat, ahol senki sem zavarhatta őket.

Piton arca alaposan megnyúlt, amikor odaértek a Három Seprűhöz. Hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Már ez is kezdi? Nem elég egy rózsaszínre pingált kávéház Roxmortsban?

Rosmerta a Három Seprű előtt várta a vendégeket. Díszes-csillogó-rózsaszín szívecskék, csengettyűk, galambok és egyéb érdekes alakzat lebegett a levegőben, mindenfelé, amerre mentek. Lily vigyorogva figyelte Piton arcát.

- Jaj, ne... ez valami rettenetes! Azt hittem, Madam Rosmertának több esze van, nem kíván konkurense lenni Madam Puddifootnak! Miért csinálja ezt? Ide akarja csábítani a gusztustalan, nyálas szerelmespárokat?

- Óóó, aaaz… tök gusztustalan… szerintem is… fújj… olyan gusztustalan, hogy szeretlek! Utálom is!! – nevetett Lily és a fiúba karolt. – Na, morci méregkeverő bajnok. Vigyelek inkább a Tiltott Rengeteg sötét közepére? Sötét dolgokat művelni?

- Ahhoz még hideg van... - húzta kissé összébb a kabátját Piton. Elfelejtett sálat venni, a jeges szél besüvített az inge alá. - Menjünk be, mert megfagyok. Vagy melegíts át egy csókkal! - ölelte magához Lilyt. - Mi legalább egészségügyi okokból bújunk össze. Nem olyan nyálasan, mint... ők - biccentett az utca vége felé, ahol Sirius és Alicia meghitten sutyorogtak.

- Jaj Sirius, gyönyörű ez a nyaklánc – forgatta meg ujjai között a lány a vékony aranyláncot, melyen egy apró, rubinköves szívecske függött. – De miért adsz nekem ilyet? – kérdezte aztán meglepve. Sirius mosolyogva csókolta meg Alicia arcát.

- Hallottam, hogy néhányan csúnya jelzőkkel illettek Téged miattam, és James miatt  – súgta, de komolyan nézett Alicia-ra. – Szeretném, ha tudnád, még ha nem is estünk szerelembe, nekem fontos vagy. Megbízható, imádnivaló, igazi barát és csodás szerető vagy számomra. – Megsimogatta a kis boszorka hidegtől pirosló arcát. Alicia elhúzta a száját.

- Amikor a szerelem hiányáról beszélsz, a magad nevében szólj – mondta tettetett szomorúsággal, aztán a fiúra nevetett. – Nyugi, már elmúlt. – Siriusra kacsintott, és gyors csókot nyomott a szájára.

Lily mosolyogva arcon csókolta barátját. Már egyáltalán nem érdekelte, ki látja őket, vagy ki nem.

- Áh, szóval a mi szerelmünk nem nyálas. Ez jó hír. – jegyezte meg Lily és besétáltak a Három Seprűbe. Szerencsére a rózsaszín és lila álom ott nem volt jelen, vidám lufik, és díszítés fogadta az oda sereglőket.

- James, hozd már azt a vajsört, kiszáradok! – süvöltött Sirius, aki épp akkor robbant be a kocsmába, Alicia pedig vihogva a barátnőihez csapódott. Ágas éppen Rosmertával beszélgetett a pultnál, amikor meghallotta Tapmancs hangját, nevetve hátranézett, majd megragadott két üveges vajsört és letelepedtek a többi griffendéles diáktársuk mellé.

Piton körülnézett, majd a terem vége felé indult, minél távolabb a Griffendélesektől. Bár eleinte fel sem ismerte Pettigrew-t, aki mellettük iszkolt be. Furcsa szag kúszott a nyomába, ami Lucius Malfoy és Dolores Umbridge parfümjeinek egyvelegére emlékeztette  a fiatal mágust.

Peter odaintett Lily-nek, Pitonnak csak biccentett, aztán a rózsaszín parókájával leült az egyik asztalhoz és vigyorogva figyelte a többieket. Titkon remélte, hogy Lucius Malfoy is talán feltűnik…

Lily egy hátsó asztalhoz ült a fiúval. Onnan ráláttak az ajtóra.

- Peternek mi baja? Súlyos pink-mániában szenved?! – röhögött Lily. – Múltkor, amikor mögötte ültem McGalagony óráján és Peter lehajolt a leesett pennájáért, azt hittem, nem jól látok, de… pink alsógatya volt rajta!! Kivillant a nadrágjából! – hajolt a fiúhoz, s izgatottan suttogott.

- Egészen reménytelen. Ha nem lenne alapjáraton ennyire hülye, azt hinném, csak álcázza magát. De nem... Esküszöm, egyszer rózsaszínné változtatom akkor is, ha éppen patkány alakjában látom meg...

Lily az asztalra borulva röhögött. Felnézett és újra röhögni kezdett…

Piton, látva Lily jókedvét, egy kis tréfát eszelt ki. Villant a pálca, lelökte a söralátétet Peter asztaláról, és amikor a fiú lehajolt érte, kissé lejjebb varázsolta a nadrágját. Ismét kivillant valami, és bizony nem férfialsó...

Peter felvinnyogott, ahogy megérezte, hogy Piton a nadrágját piszkálja.

- Hé!! – kiáltott fel és rácsapott vehemensen Piton karjára. – Mi a fenét bámulod a seggem, Piton?! Nem fogok veled járni! Kizárt dolog!! – mondta vinnyogva. – És kölcsön sem adom egyik gatyámat sem!!

Lily nagyon nevetett, a szája elé tett kézzel, mert félt, hogy valami artikulálatlan hülye visítás tör ki belőle rövidesen… szerencsétlen Peterrel valami nem volt rendben egy ideje, ezt határozottan érezte…

Sirius kikapott a kabátja alól egy kis üveg whiskey-t és Jamesnek nyújtotta.

- Igyál fiam, aztán szabad a csók! – röhögött. – Hol a fenébe van Holdsáp? – súgta Ágas felé.

James meghúzta, de az erősebb ital kissé megköhögtette:

- Ez aztán ütős - adta vissza könnyezve az üveget, majd szintén halkan válaszolt Tapmancsnak. - Elvonult Marlene - nel fent a hálószobánkba, hogy elmélyítsék a barátságukat.

- Óh... – nyögte Sirius, de nem is figyelt barátjára, mikor megpillantotta Peter-t. – Te, mi a francért van ezen rózsaszín paróka? Egész nap nem is láttam Peter-t, azt hittem el sem jön. – A fiú a száját is eltátotta. – Beszélnünk kellene a fejével.

- Szerintem semmi komoly gond nincsen vele - vonta meg a vállát Potter -, mikor legyen rajta ilyen vad paróka, ha nem Valentinkor? Hallottad, amit mondtam? - csapott Sirius vállára vigyorogva James, mert Holdsáp boldogsága fontos volt számára. Az elmúlt roxforti évek alatt nem látta annyit mosolyogni Remust, mint mostanában, Marlene mellett.

Lassan elkezdődött a party. Zene csendült, a tömeg pedig egyre duzzadt.

Piton kissé elkomorodott, amikor látta, hogy Mulciber és Rabastan Lestrange belépett a helyiségbe. Azonnal észrevették őket, egyenesen az ő asztalukhoz siettek, bár a fiú nem hívta őket.

- Beszélnünk kell, Piton - közölte szárazon Rabastan, miközben leült a fiú mellé. - Hello, Evans! - biccentett oda a lánynak, de láthatóan nem érdekelte különösebben, kivel van együtt Piton. Mulciber szája viszont a füléig szaladt. Tetszett neki Lily, és titokban irigyelte Pitont, amiért az évfolyam legszebb és legokosabb lányát csábította el.

Lily kissé kényelmetlenül érezte magát, ahogy Mulciber mellé ült, s hozzányomta a combját az övéhez, ráadásul még rá is vigyorgott kéjesen. Ekkor meglátta Maryt és Aliciát az ajtóban, ezért felpattant. Pitonnak csak a szemével jelzett, hogy elmegy, de majd jön…

Piton nem tiltakozott, amikor Lily csatlakozott a barátnőihez. Semmibe sem akarta bevonni, ami a halálfalókkal kapcsolatos.

- Mi a fenét akartok éppen most? - fordult dühösen Rabastanhoz.

- Akció készül, Piton... Csak figyelj!

- Ne csináljatok hülyeséget! - figyelmeztette barátait Piton. - Gondolom, egyikőtöknek sem hiányzik, hogy kicsapják.

- Ami azt illeti, pont ezért jöttünk - vette át a szót Mulciber. - Yaxley megkeresett a múlt héten. Azt mondta, a Nagyúrnak szüksége van egy új csapatra. Javasolta, hogy hagyjuk itt a Roxfortot és csatlakozzunk a tavaszi hadjáratához. Elképesztő trükköket akar bevetni a koszos muglik ellen.

- Kik vannak benne a Mardekárból? - kérdezte tárgyilagosan Piton.

- A hetedikből szinte mindenki. Tőletek Gibbon és Wilkies. A kicsik közül meg Regulus Black és Barty Kupor.

Piton felhúzta a szemöldökét. Nem is tudta, hogy Barty időközben csatlakozott.

- Ne mondd már, hogy éppen Te maradnál ki ebből a buliból - jegyezte meg Mulciber.

- Nekem más feladatot adott a Nagyúr - szögezte le Piton. - Személyesen tőle kapom az utasításokat. Ezúttal nem tartok veletek. És jobban teszitek, ha nem fecsegtek feleslegesen.

Rabastan és Mulciber egymásra néztek. Nem tetszett nekik, hogy Piton ennyire távolságtartó, de semmit sem tehettek.

 

Lily a barátnőivel vegyült, ittak, nevetgéltek, pletykálkodtak, táncoltak…

- Hé, Alicia! Mi van Sirius-szal? Nagyon néz… - bökte meg Lily a nagymellű lányt vigyorogva.

Alicia legyintett Lily felé egyet.

- Nem hiszem, hogy engem – mondta, és ajkát lebiggyesztette. – Inkább már csak barátok vagyunk – mosolygott őszintén, majd intett egyet Jamesnek.

Potter némileg zavarba jött, mikor meglátta Lilyt Alicia mellett, de azért jókedvűen odabiccentett a lányoknak, aztán visszafordult a fiúkhoz. Bármennyire is próbálta, de nem tudta kiverni a fejéből a vörös hajú boszorkányt. A szilveszteri mámor már régen tovaszállt. Szórakozottan pöckölgette a vajsörös üveg kupakját, majd lopva Lily felé pillantott, szerette volna vele tölteni ezt a napot.

Sirius valóban nem Alicia-t figyelte, hanem a kissé távolabb álló, gyönyörű, fekete hajú hetedéves lányt, akit Medea Lexingtonnak hívtak. A fiú látta már néhányszor, a lány egy déli mágusiskolából érkezett januárban. Fogalma sem volt miért, de most letaglózta a látvány. Az izzó, fekete szemek, a hamvas, hófehér bőr, és a tökéletes alak. Kicsit megtorpant, mikor eszébe jutott, hogy a lány a Mardekár ház diákja, ám egy pillanat múlva már ezzel sem törődött, elindult Medea felé.

Medea lebiggyesztett ajakkal szemlélte a körülötte lévő diákokat, majd unottan kavargatta a jégkockákat az ír krémwhiskyben, majd lustán belekortyolt. Barátnőit figyelte, akik épp azt vitatták meg, hogy melyik enyhén becsípett háztársukat, vagy bárki mást próbáljanak meg elcsábítani Valentin nap alkalmából. Medea sem a Roxfortban, sem máshol nem élt kicsapongó életet. Aranyvérű arisztokrata csemete volt, aki bármit megtehetett volna, ám valahogy hidegen hagyták az ilyen kalandok, nagyon is büszke volt külsejére, tudására egyaránt, ehhez méltón is viselkedett.

Tapmancs megállt Medea-val szemben, és csak bámulta őt. Életében először érzett ilyen heves szívdobogást egy lány jelenlétében, leszámítva a testi vággyal átitatott perceket.

Medea Sirius-ra villantotta csillogó szemeit, hűvösen mérte végig a griffendéles fiút, majd az ezüstös szempárba fúrta a tekintetét, és kérdőn elmosolyodott.

- Segíthetek valamiben? – látta a fiatal mágus zavarát, ami kimondottan jól esett neki.

- Óh…én…- Sirius makogni kezdett, ahogy belenézett a boszorka lélegzetelállítóan szép szemeibe. – Sirius Black vagyok, Te pedig hihetetlenül gyönyörű. – bukott ki belőle sután, maga sem tudta miért.

Medea hangosan felnevetett, aztán aprót biccentett Sirius felé.

- Köszönöm. Az én nevem Medea Lexington. – mondta egyszerűen, és az italát kezdte kortyolgatni. Hallott már a Black családról, de a Tekergőkről szóló történetek és pletykák valahogy elkerülték, talán mert nem is érdekelték őt.

Sirius lassan magához tért a révületből, sikerült felvenni szokásos stílusát. Hanyagul simította hátra a haját, elvigyorodott, és hirtelen mozdulattal átkarolta a lányt.

- Most, hogy már bemutatkoztunk egymásnak, miért ne bújhatnánk el a tömeg elől, hogy folytassuk az ismerkedést? – kacsintott a lányra sokatmondóan, mire Medea arca előbb rózsaszínre, majd vörösre váltott, dühödten kiáltott Siriusra.

- Mit képzelsz magadról, te kis ficsúr? Vedd le rólam a mancsod, és tanuld meg mi a jó modor! – erőteljesen lerántotta magáról Sirius karját, és ellökte magától. Pontosan ez volt az, amit annyira utált a roxforti fiúk többségében, főleg a mardekáros, fiatal, és nagyképű halálfalókban.

- Pardon! – nyögte Sirius a másodéves Hollóhátas srácnak, akit estében feldöntött. Meglepve nézett Medea felé, majd feltápászkodott. – Micsoda temperamentum. – motyogta, lenyúlta valakinek a vajsörét egy asztalról, és nagyot húzott belőle. Gondolkodott, hogy visszamenjen-e vagy inkább keressen könnyen kapható társaságot, hiszen ehhez volt hozzászokva, ám valami, mintha húzta volna vissza a lábait…meg a szívét.

Medea közben már felvette a kabátját, indulni készült.

- Esedezem a bocsánatodért Medea. – mondta Sirius, mikor a lányhoz ért. – A világért sem akartalak megbántani. – hangja komoly volt, úgy nézett Medea-ra, mint egy bűnbánó kiskutya.

A boszorka visszafordult, homlokát ráncolva fürkészte Sirius tekintetét, és magában megállapította, hogy színészkedésnek nyoma sincs. Ettől meglágyultak az arcvonásai, lehunyta a szemét egy pillanatra.

- Rendben van, elfogadom. – mondta halkan, de határozottan nézett a mágusra.

Sirius megfogta a lány kezét, és apró csókot lehelt rá nyomatéknak.

- Köszönöm. – súgta mosolyogva. – Esetleg meghívhatlak egy italra? Bármire? – egyik lábáról a másikra állt, zavartan pislogott Medea-ra.

- Sajnos most mennem kell. – tett egy elutasító mozdulatot Medea, kezét a zsebébe dugta. – Viszlát Sirius Black. – tette hozzá, majd kisietett a kocsmából.

- Akkor majd máskor… - kiáltott az elviharzó lány után. – Nem adom fel. – morogta magában, aztán leroskadt egy székre.

Alicia nem messze tőlük végignézte a jelenetet, s bár először apró szúrást érzett a szíve tájékán, a Sirius iránt érzett barátság legyőzte a féltékenységet. Odahuppant a fiú mellé, és átkarolta.

- Nem mondod, hogy kivetetted a hálódat Medea-ra? – kérdezte vigyorogva.

- Hogy? Mi? – pislantott a lányra Sirius zavarodottan, de a szőke boszorkány sokatmondóan bólogatott. – Na jó. Mondjuk, hogy nagyon tetszik. – mosolyodott el végül Sirius is. – Tudsz róla valamit? – szegezte aztán mohón a kérdést Alicia-nak.

- Nos, azt tudom, hogy nem régen érkezett a Roxfortba, mardekáros, de ezt te is láthattad. – morfondírozott a lány. – Párszor találkoztam vele, eléggé visszahúzódó, de kedves, bár azt tudom, hogy a családja nem sokban különbözik a tiédtől...már megbocsáss. – Alicia ismerte a Black család viselt dolgait, Sirius sokat mesélt neki. Tapmancs nem is haragudott rá a megjegyzésért, gondolatai továbbra is Medea körül forogtak. Nem számított, hogy mardekáros, sem az, hogy esetleg olyan sznob, mint az ő saját rokonsága. Akarta ezt a lányt. Szerelmes lett egy csapásra.

 

Lily egy pillanatra James Potter szemébe nézett, de aztán elfordult. Nyelt egyet és leült Peter mellé.

- Szevasz Peter. Jó a hajad. Hol csináltattad? – kérdezte Lily nevetve.

- Áh, Evans. Kéred? – vigyorgott Peter és rátette Lily fejére a pink parókát. Lily nevetve állt fel és igazgatta a parókát, mint egy pipiskedő színésznő… ezen is szórakoztak egy jót, aztán Lily visszacsapta Peter fejére a pink szépséget.

A Mardekárosok sokatmondóan pillantottak egymásra, amikor a többi fiatal halálfaló is megérkezett. Piton csak a szeme villanásával jelezte, hogy ideje véget vetni a bájcsevejnek. Mulciber rávigyorgott Bartyra, majd felemelkedett a székről.

- Ideje, hogy egy nagyobb asztalt keressünk. Mindjárt kezdődik a móka.

- Azt mondod, kimaradsz a tavaszi balhéból, Perselus? - nézett a fekete fiúra Rabastan. - Ez az utolsó szavad?

- Pontosan. Vagy talán felülbírálnád a Nagyúr parancsát? Törődj a saját feladatoddal, Rabastan.

Lestrange kelletlenül bólintott, majd csatlakozott Mulciberhez és a többiekhez. A fiatal halálfalók egymás között sutyorogtak. Láthatóan készültek valamire.

Piton egy ideig figyelte őket, ha éppen akarta, akár ki is hallgathatta volna társait egy jól irányzott bűbájjal. Ehelyett inkább Lilyt kereste a tekintetével.

Lily, ahogy látta, hogy Mulciberék elhúztak az asztaluktól, felkapott két citromkarikás koktélt és visszasietett.

- Szépfiú, szabad a hely? – kérdezte hanyagul, majd levette a kis kabátkáját, ami alatt egy kihívó ujjatlan volt. Lily felhúzta kacéran az egyik szemöldökét és átnyújtotta a koktélt.

- Boldog Valentin napot, szerelmem. Még… százötven ilyet… - kacagott csillogó szemekkel, s koccintottak.

Piton belekortyolt az italba, majd előhúzta a kabátja alól a kis csomagot.

- Boldog Valentin napot! És legyen szerencséd, Lily, amikor a legnagyobb szükséged van rá - nyújtotta át a kis üveg Felix felicist. - Piton végigsimított Lily csodás haján. Nem akart most a halálfalókkal foglalkozni, még gondolatban sem. Látta, hogy Lily vidám, és ő sem akart mást, mint a többiek. Eltölteni néhány gondtalan, boldog órát azzal, akit szeret...

A lárma nagy volt, de a legtöbb szerelmespárt ez nem zavarta. Mindenki összebújva ült, csókolóztak, sőt, sokan már az emelet felé igyekeztek hevesen… Lily Piton szemébe nézett.

- Gyere utánam a női mosdóba öt perc múlva – mondta halkan, majd megcsókolta a fiút.

 

Potter érezte, hogy az elfogyasztott alkoholmennyiség egyre inkább a fejébe szállt, és kezdte kimondottan rosszul érezni magát. Egyébként sem volt sok kedve lejönni a Három seprűbe bohóckodni, hiszen nem lehetett azzal, akire igazából vágyott. Álmosan támasztotta fejét a tenyerén, és Lily Evans felé pislogott, aki éppen elindult a női szakasz felé, majd nem sokkal később Piton is követte őt oda. Ágas dühében felugrott és úgy döntött, hogy inkább Hagriddal issza le magát a sárga földig, Agyar társasága is jobb lesz ennél.

Lily nevetve átverekedte magát a táncolókon, s besietett a női mosdóba. Szerencsére csak két lány volt bent. Amint kimentek, Lily bezárta az ajtót. Csak Pitonnak nyitotta ki, majd újra bezárta.

Piton kissé felvonta a szemöldökét. A mosdó előtt toporgott percekig, csak akkor közelített a női mosdó felé, amikor biztos volt benne, hogy Lily egyedül van. Szerencsére senki sem látta meg, ahogy besurrant. Bűbájjal lezárta az ajtót, hogy senki se törhessen rájuk.

Lily szó nélkül vetkőzni kezdett. Kacér mosolya meglepetést ígért… de csak a nadrágját húzta le.

Piton megrökönyödve figyelte. Nyelt egyet, amint elővillant Lily bőre.

- Az ajándékod. Az egyik. Hogy pontos legyek. Te magad nézheted meg… gyerünk… hámozd le rólam a bugyit… de lassan! És figyelmesen… - vigyorgott Lily.

Piton letérdelt a lány elé. Óvatosan húzni kezdte a bugyiját. Amint elővillant a sejtelmes háromszög, a sarkára ült. Felnézett Lilyre. Szája elnyílt, szeme elkerekedett. Egyszerre nevetett és csuklott.

A lány felnevetett a reakció láttán. Az ajándéka ugyanis egy P-betű volt, a szeméremdobján, méghozzá zölden.

- Nos… valami személyeset akartam, valami személyes helyen… - vigyorgott Lily pirulva. – Tetszik? Mondd meg, ha bénának tartod… akkor leszedem… öh… - Lily vörösödve mosolygott.

Piton újra feltérdelt, homlokát a lány szeméremdombjához szorította, majd megcsókolta. Aztán vigyorogva végigsimított az ajándékán.

- Csodás... és eredeti! Nagyon... tetszik... - Újra csuklott egyet, válla rázkódott a nevetéstől.  Lassan felemelkedett, hevesen megcsókolta a lányt. Ujjai közben elkalandoztak, becsúsztak a sikamlós redők közé.

A lány felnyögött, de azonnal el is húzta a fiú kezét onnan.

- Itt?! Itt akarod…? Kint tart a buli… - suttogta Lily, miközben testük már összesimult. Ajkuk forrón csókolta a másikét… Lily a falhoz simult. Kint azonban lépések közeledtek, s lányok vihogása hallatszott egyre közelebbről… zihálva csókolóztak, de a lányok egyre közelebb és közelebb értek a mosdóhoz… Lily beharapta a fiú alsó ajkát és mélyen megcsókolta. – A születésnapunkat is meg kellene ünnepelni… nagykorúak lettünk… - suttogta izgatottan. - Utálom Slughorn-t, hogy egész januárban hajtott minket, mint az állatokat! Pedig készültem a szülinapodra, de… hát tudod, mi volt. Néha az az érzésem, hogy Slughi nekem duplaannyi feladatot ad, csak, hogy többet legyek a laborjában. Egyszer szét fogom túrni az összes üvegcséjét! – suttogta Lily kajánul.

- Egyszer majd megtréfáljuk. De most... - Piton éppen javasolni akarta, hogy tegyék meg itt és most, ám ekkor vadul rángatni kezdték a kilincset. Piton elengedte Lilyt, begombolta a nadrágját. - Szerintem... menjünk valami kevésbé forgalmas helyre. Például a Szellemszállásra... Hoppanáljunk innen, rendben?

Lily gyorsan letűrte a felsőjét és kacér mosollyal bólintott, a fiúhoz simult és a következő percben már ott sem voltak…

 

 

Lupin és Marlene a Griffendél torony legfelső szintjén húzódtak be egy kisebb szobába. Marlene szó nélkül vetkőzni kezdett. Lupin csillogó szemmel figyelte, ám mielőtt a kacér kivágású blúz lekerült volna a lányról, lefogta Marlene kezét.

- Mielőtt megtesszük, be kell vallanom valamit... - Lupin igyekezett mosolyogni. Valójában még nem döntötte el, mennyit árulhat el Marlene-nek. Mivel magyarázza majd minden hónapban az eltűnését... A lány csillogó szemmel nézett rá, végigsimított Remus arcán.

- Mondd, egyetlenem! - Szerette hallgatni a fiú csendes, őszinte vallomásait. Csókra csücsörítette a száját és közelebb húzódott. Lupin gyengéden megcsókolta, utána mély lélegzetet vett.

- Marlene... el kell mondanom valamit... - kezdte újra. A csók felborzolta az érzékeit, most már sokkal nehezebb volt józanul gondolkodni. Végül kinyögte. - A jövő héten elutazom.

Marlene értetlenül nézett rá.

- Gyakran elutazol. Szinte minden hónapban...

- Pontosan erről szeretnék beszélni, mielőtt megtesszük... - nyelt egyet Lupin. - Ugyanis tudnod kell, hogy vannak olyan napok minden hónapban, amikor... nem leszek képes...

- Nekem is vannak nehéz napjaim... minden hónapban - válaszolta Marlene kissé csodálkozva. - Nem is tudtam, hogy a fiúknak is... öh...

- Nem, a fiúknál ez nem így van, csak... nálam... - Lupin hangja egyre bizonytalanabbá vált. A klubhelyiségből felhallatszott a vidám nevetgélés, a zene, a mellettük lévő seprűtárolóból pedig nyögdécselések és sikkantások zaja szűrődött be. Úgy látszik, nem ők voltak az egyetlenek, akik a Roxmorts zsivaja helyett a csendes tornyot szemelték ki maguknak erre az estére...

- Nézd, ha van valami fogyatékosságod... úgy értem... - pislantott Marlene Lupin ágyéka felé kissé zavartan - ...ha valamiben különbözöl a többi fiútól, én... öh... megértelek...

Lupin az ajkába harapott. A beszélgetés egyre inkább olyan irányban haladt, ami határozottan zavarba hozta.

- Nem arról van szó, mintha nekem másmilyen lenne... vagy nem működne, dehogy! Csak amikor rámtörnek azok a napok...

- Azok elég kellemetlenek... Tizenhárom éves korom óta tudom - bólintott komolyan Marlene. - Legszívesebben én is elbújnék olyankor, de be kell érnem Madam Pomfrey görcsoldó főzeteivel - simított végig az alhasán. - Neked is biztosan használna.

- Én is próbálkoztam mindenféle gyógyszerrel... olyankor - nyögte Lupin kelletlenül. - De az egyetlen megoldás, ha elvonulok. Lesz, ami lesz - gondolta a fiú, miután lenyelt egy kortyot a becsempészett Lángnyelv whiskyből. - Ha Marlene igazán szeret, szeretni fog akkor is, ha megtudja az igazságot. Megköszörülte a torkát és megszorította a lány kezét. - Drágám, szeretném megmutatni... hogy hol szoktam elrejtőzni olyankor.

- Majd utána... - suttogta Marlene és újabb csókot remélve közelebb hajolt.

Ám ekkor hirtelen abba maradt a mulatozás odalenn. Elnémult a zene. A csönd bántóan élesen hasított az éjszakába.

- Mi... mi történt? - kérdezte rémülten Marlene. Lupin résnyire nyitotta az ajtót. Aztán leosont a lépcsőn a klubhelyiségbe. Az elsősök és a másodikosok meg azok, akik valamiért nem mentek le Roxmortsba, mind az ablak előtt álltak, falfehérré vált arccal. Egy hetedéves lány kiszáradt szájjal fordult Lupin felé, majd remegve mutatott a falu irányába. Fel, az égre...

 

 

Piton és Lily a Szellemszállás elé érkeztek egy hangos pukkanással. A fiú alaposan végigtapogatta Lilyt.

- Megvan mindened? Ahhoz képest, hogy ez volt az első hoppanálásunk, pedig még nem is tettük le a vizsgát...

- Mert zseniálisak vagyunk! Hát nem ezt hangoztatja Slughorn folyamatosan?! Illik hinni egy ilyen vén méregkeverőnek, nem gondolod, félszemöldökű Perselus? – kacagott a lány jóízűen és a bal szemöldökére mutatott a fiúnak.  – A vizsgán ne hagyd el a testrészeidet… - vigyorgott, majd ő is megtapogatta a saját arcát.

Piton végighúzta a pálcáját a saját arca előtt, ettől a bal szemöldöke is megérkezett.

- A vizsgán nem lehet probléma. Majd még gyakoroljuk...

Lily mosolyogva bólintott, majd a házra pillantott.

- A híres Szellemszállás… szellemekkel lesz randink?

Beléptek a rozzant, elhanyagolt épületbe. A korhadt deszkák szétcsúsztak, minden lépésükre nyikordult egyet a padló. Az egyik helyiségben szétdobált pokrócokat és egy kihajított ágybetétet találtak. Piton körülszimatolt.

- Vérfarkas szag...

Lily meghökkent.

- Vérfarkas szag? – szimatolt a levegőbe, de csak ázott kutyaszagot érzett, egyebet nem. – Mióta ilyen kifinomult a szaglásod? – kérdezte halkan, közben pálcával a kezében lépkedett óvatosan.

- Mondhatnám úgy is, hogy Lupin-szag - jegyezte meg gúnyosan Piton. - Április óta tudom, hogy itt húzza meg magát teliholdkor. Kezét becsúsztatta Lily blúza alá.

Lily ugrott egyet, ahogy a fiú hideg keze a bőréhez ért.

- Áá….ssz… de hideg vagy… - vigyorgott, aztán körülnézett. – A vérfarkas szagban akarod? Milyen egy perverz vagy… - sziszegte nevetve Lily Evans.

- Nem, dehogyis itt akarom - nézett a koszos rongyokra fintorogva Piton. - Valahonnan innen nyílik az átjáró a Roxfortba. Szerintem menjünk vissza, és...

Lily azonban rátette egyik ujját a fiú keskeny ajkaira és szempillája megrebbent. Pillantásával végigsimogatta a fiú nyakát, mellkasát majd az ágyékát, nem titkolt szándékkal, aztán újból a szemébe nézett és kissé felhúzta a szemöldökét, kihívóan.

Piton képtelen volt ellenállni a csábító pillantásnak. Szembe fordult Lilyvel, szorosan átölelte. Ajkuk találkozott.

- Tulajdonképpen... nem rosszabb, mint a női mosdó a Három Seprűben... - A fiatal mágus letérdelt Lily elé, lassan vetkőztetni kezdte, hogy újra megcsodálja az ajándékát.

Lily a fiú haját érintette ujjaival, beletúrt a fekete fürtökbe. Már félig le volt húzva a nadrágja… Lily lehajolt és magához vonta a fiú ajkát. Hosszú csókjuknak egy váratlan hang vetett véget.

Ekkor mintha reccsent volna valami a szemközti falnál. Piton felkapta a fejét és talpra szökkent. Pálcáját villámgyorsan rántotta elő.

Lily is előrántotta a pálcáját és villámgyorsan felhúzta a nadrágját. A zsebe el is szakadt… Pitonra nézett, majd a falra.

Az elhúzható deszka mögül szuszogás hallatszott, majd egy káromkodás. Végül egy ismerős hang szólalt meg.

- A fenébe! Micsoda szűk hely! Senki sem gondolt rá ötszáz éven keresztül, hogy nemcsak atléták járnak erre...

- Slughorn professzor! - ismerte fel a hangot Piton.

- Professzor! – szólalt meg Lily is meglepve, majd odalépett az öreg mágus elé. 

Segítettek áthúzni a  beszorult tanárt az átjárón.

- Mi történt, tanár úr? - kérdezte a homlokát ráncolva Piton. Slughorn megigazította a talárját, leporolta a nadrágját és kihúzott egy szálkát a hüvelykujjából.

Lily segített neki a porolásban, és felvette a földről a kiesett zsebkendőt, majd átnyújtotta.

- Professzor… minden rendben? Hogyhogy… itt van? – kérdezte sután.

- Dumbledore megbízta a tanárokat, hogy ellenőrizzük a kastélyba vezető átjárókat és zárjuk le őket. Attól tart, készül valami... Nevetséges! Ugyan, ki merészkedne ennyire közel a kastélyhoz? EgyébkéntTi mit keresek itt?! - Slughorn pillantása szúrósan járt a fiatalok között.

Lily hümmögni kezdett és egyik lábáról a másikra állt, majd pirulva megköszörülte a torkát.

- Mi csak éppen… - aztán Pitonra nézett segélykérősen.

- Hát... öh... éppen arról beszélgettünk, mi legyen az utolsó bájital, amit a verseny előtt még el kell készítenünk - találta fel magát végül Piton.

- Áh, örülök, hogy nem feledkeztetek meg róla... Nos, valami igazán különleges bájitalt javaslok. Valami gyógyító hatásút. Perselus, említetted, hogy a nyáron kísérleteztél egy új összetételű farkasölőfű-főzettel...

- Valóban, de a szibériai boszorkány, akinek megküldtem, azt írta, a vérfarkas-harapásos kölyök, akin kipróbálta, nem bírta végigcsinálni a kezelést. Volt valami nem kívánt mellékhatása.

Lily meglepetten nézte a fiút.

- Farkasölő-főzet? Nem is mondtad… új összetétel? Mit változtattál meg benne? Az arányokat? Vagy új adalékot tettél az alaphoz? – kérdezte Lily kíváncsian. Ám Slughorn csak mondta a magáét.

- Igen-igen... Az Esti Próféta tegnapi száma is vérfarkas-támadásról számolt be... - jegyezte meg kissé összefüggéstelenül Slughorn. - Az a hír járja, hogy aki harapás útján válik vérfarkassá, annak a tizenhetedik születésnapjához legközelebb eső holdtöltekor  alakulnak át a génjei véglegesen. Hector Dagworth-Granger kísérletezett egy új főzettel, ami megakadályozza a vérfarkas-gének öröklődését, de nem ismer olyan korú vérfarkast, akin tesztelhetné...

- Lupin... - kapcsolt azonnal Piton és Lilyre nézett. Slughorn meg se hallotta.

Lily a szája elé tette a mutatóujját, hogy csendre intse barátját.

- Ne… - ingatta a fejét, miközben suttogott. – Ne áruld el…

- Hallottam valami pletykát, hogy a Roxfort növendékei között is akad egy vérfarkas harapásos fiú... Természetesen nem hiszem el... - nézett szét a tanár is a pokrócok között, csizmájával megpiszkálva a kihullott szürke szőrszálakkal vastagon belepett takarót. - De ha Ti ismertek valakit, nos... - A zsebébe nyúlt, átadott Pitonnak egy receptet. - Veszíteni valója nincs... és ha megfőzitek ezt a koktélt, a barátotoknak egészen biztosan nem lesznek vérfarkas-kölykei.

Lily Slughorn-ra pillantott, majd elmosolyodott, aztán közelebb állt Pitonhoz, hogy ő is elolvashassa a receptet.

Piton átvette a kitépett noteszlapot. Ahogy végigsiklott a pillantása a recepten, azonnal lett is egy ötlete, hogyan tökéletesíthetné a főzetet. A legnagyobb problémát inkább az okozta, hogyan vehetnék rá Lupint, hogy igya meg, aztán számoljon be a hatásáról.

- Megvan hozzá minden alapanyagunk - adta át a lapot Lilynek.

Lily is átfutotta. Bólintott.

- Tényleg megvan minden és nem is bonyolult… csak a kavarásra kell ügyelni… de… hogyan juttatjuk el a célszemélynek? – kérdezte halkan. – És amúgy is… minek akarsz rajta segíteni? Tudtommal utálod őt is, mint a másik kettőt. – beszélt rébuszokban Lily halkan, hogy Horace ne tudjon kiszűrni semmit, bár a professzor láthatóan a falakat vizsgálta, messzebb lépve tőlük.

- Remus nem annyira idióta, mint James és Sirius - jegyezte meg halkan Piton. - Tőled biztosan elfogadja ezt a kis segítséget...

Lily felhúzta a szemöldökét.

- Önként küldesz a farkasverembe? Micsoda féltő egy barát vagy… - gunyoroskodott Lily apró mosollyal, majd bólintott. – Persze. Mindent meg fogok próbálni, hogy rávegyem.

A fiatal mágus hálásan nézett Lily szemébe.

A következő pillanatban hatalmas dörrenés hallatszott. A Szellemszállás mennyezetéről peregni kezdett a vakolat.

- Mi a...? - ugrott az ablakhoz Piton és kihajolt. Odakinn erősen sötétedett már. Távolabb, az egyik roxmortsi fogadó fölött megjelent a zöld koponya és a szájából előtekeredő kígyó.

Lily is összerezzent a dörrenésre és Piton mellé ugrott. A haját fújta az esti szél, türelmetlenül eltűrte az arcából.

- Mi a fene az ott?! – nézett hunyorogva az égre. Sosem látott még ehhez foghatót. Bár a jelet ismerte, de az égen? – Pers, mi ez??? – kérdezte izgatottan, de a választ nem a fiú adta meg…

- A Sötét Jegy! - kiáltott fel Slughorn, miután félrelökdöste a fiatalokat az ablakból. A szája is tátva maradt. - Ez... ez nem lehet igaz! Még sohasem merészkedtek ennyire közel! Itt vannak a halálfalók!

- Mi?! Professzor! De… hogy…? Halálfalók?? – a szája egy pillanat alatt kiszáradt és közelebb lépett barátjához.

Piton és Lily egymás kezét fogták.

- Jobb lesz, ha rögtön visszamentek a Roxfortba! - kiáltott rájuk Slughorn. Menjetek az átjárón keresztül, de a kijáratnál vigyázzatok a Fúriafűzzel! Lezárom az átjárót és rögtön megyek utánatok!

 

 

Bellatrixnek a Valentin-nap nem jelentett mást, mint amit a többi: minden reggel az oltárnál kezdődött, nappalait átfonta a túlfűtött erotika, s esténként, miután az épp aktuális szeretője elment, ismét az oltárhoz vonult, s áldozott Voldemort nagyúr szentsége előtt. Tudta, hogy a sötét mágus megérzi az ő áldozatait, ebből is energiát nyer. Voldemort nem volt más, mint egy hatalmas energiavámpír. Olyan erőket mozgósított Bellában, amiket soha, senki más nem tudott volna előhozni a boszorkányból.

Valentin nap reggelén azonban Bellatrix Lestrange a másik kedvenc elfoglaltságára készült: a gyilkolásra.

Voldemort nagyúr parancsára már felégetett egy lakótelepet, s most Potterékhez készült. Szép, romantikus Valentin napi gyilkolásra…

- Aurorok! Pusztuljanak! Koszlott vérárulók… Dumbledore talpnyalói… - vicsorgott Bella, és ahogy végignyalta a Voldemort-viaszbábu testét (na éljen! :DD-Zs), varázsigéket mormolt s megígérte, hogy az első áldozatokat ő viszi a Nagyúr becses lábai elé.

Potteréket.

Bella fekete garbót öltött és fekete lakknadrágot. Talárt sosem hordott, túl póriasnak tartotta. Könnyedén hoppanált kora reggel, Londonba. James szülei elit környéken éltek. Bellatrix az elegáns, kétszintes ház elé sétált és ördögi vigyorba húzta duzzadt ajkait.

- Ma már a Halállal ebédeltek, drágáim… - megsuhintotta a pálcáját és fellépett a lépcsőn. Végighúzta az ajtó előtt a pálcát. Azonnal berezdült.

- Na persze. Ócska gyáva férgek. Mindenhová védőbűbájokat tesztek. Ez sajnos… engem semmiben sem fog akadályozni… - vigyorgott Bellatrix, majd magára varázsolt egy Roxfort-címeres sálat, s felöltve legbűbájosabb mosolyát, becsöngetett a házba.

Mr és Mrs Potter éppen készülődtek, mert a Valentin nap megünneplésére készülődtek, hogy ebédjüket, mint minden évben ilyenkor az Út a Szerelem mágiájához étteremben fogyasszák el. Meglepődve néztek egymásra, hiszen el nem tudták képzelni, hogy ki jöhetett ilyen időben hozzájuk. Charlotte a bejárati ajtóhoz lépett, majd pálcáját a kezében tartva kinyitotta az ajtót.

Bella türelmesen várakozott, szinte unottan. Aztán amikor az ajtó kinyílt, fekete szemeit a nőre vetette.

- Jó napot! Elnézést a zavarásért. A Roxfortból jöttem. A tanárok nevében felkeresem minden kiemelkedő tanulónk családját, hogy a Valentin-napi üdvözlést tolmácsoljam. – Bellatrix közben észrevétlenül lezárta az elméjét. Már érzékelte Mrs Potter gyanús tapogatózását. James édesanyja rossz előérzettel mérte végig a fekete hajú boszorkányt, de Roxfort jelképe, és az iskola említése megnyugvással töltötte el, mégha nem is oszlatta el teljesen a gyanúját.

- Ez valami újdonság? - nézett kérdően Bellára. - Hiszen tavaly még egy baglyot sem kaptunk, most meg személyesen küldenek valakit. Csak nem James keze van a dologban?

- Ó, hogyne. Természetesen James, a fiuk is tud erről… - bűbájosan mosolygott Bella, pedig legszívesebben a torkát harapta volna át ennek a szőrszálhasogató némbernek. Még mondott pár jó szót Jamesről, Dumbledore-ról, a Roxfortról.

Mr Potter kíváncsian lépett felesége mellé, és Bellatrix Lestrange vad szépsége pillanatok alatt letaglózta.

- Ugyan már, kedvesem - lépett neje mellé -, mi okunk lenne bármi rosszat is feltételezni ettől a kedves hölgyről. Fáradjon be, kérem!

- Köszönöm, uram! – lépett be Bellatrix. Elégedetten konstatálta, hogy máris viszályt szított a házastársak között. Megbabonázó pillantása elég volt, és James Potter apja máris a farka után ment… Bellatrix besétált a nappaliba, körbenézett. Azonnal észrevette James fotóit a kandallón. Hogy ez milyen undorító… - fintorgott, aztán leült.

Mrs Potter morcosan pillantott Williamre, aki Ágas fotóihoz vezette Bellatrixot, és szülői büszkeséggel dicsekedett egyszem magzatnak sportteljesítményével.

- Megkínálhatom esetleg egy Ceyloni feketével, mielőtt fájó búcsút vennék egymástól - húzta csúfondáros mosolyra a száját Charlotte -, hiszen nekünk programunk van mára.

- Köszönöm, elfogadok egy kis teát… de csak ha Önök is isznak! – villant az újabb műmosoly.

William Potter eközben sokféle anekdotával traktálta a démoni boszorkányt, a szépség elkábította őt, és feledtette vele az aurorok alaptörvényét: lankadatlan éberség!

Bellatrix elkezdett csevegni a férfivel, a leghétköznapibb témákat vetette be, hogy elaltassa a gyanakvását. Aztán Mrs Potter behozta a teát, de még kiment felszelni az épp elkészült kalácsot. Míg Mr Potter épp fényképeket túrt elő, Bella gyorsan belecsöpögtetett egy kis gyorsan ható kígyómérget a férfi teájába.

William éppen James pár hónapos fotóit halmozta Bella ölébe, majd nagyot kortyolt az erős, és kellően édes italába. Jókedvűen csettintett a nyelvével, mert a tea a szokottnál is finomabb volt.

- Igyon, kedvesem - unszolta vendégét is, majd kiitta az utolsó cseppig a csészéjéből a teát.

Bella kaján vigyorral várta, amíg a férfi megissza a teát s várta az eredményt.

Mr Potter először a torkában érezte, hogy valami nem stimmel, a nyakához kapott, mintha azzal segíteni tudna az izmok görcsén.

- Maga... - hörögte a nőre nézve, akiben ekkor meglátta a gyilkos démont, akit eddig elfedett a szépség illékony múlandósága. - Charlotte...

A férfi testén remegés futott végig, és görcsökben fetrengve zuhant a földre. Több szó nem hagyta el a száját, mert a méreg már elérte szervezetének minden apró részecskéjét.

Bellatrix először csak az arcizmok rándulását, majd bénulását érzékelte. Ekkor már némán és gúnyosan nevetett.

- Na, mi az, kedves William? A drága neje meg akarta mérgezni? Ó, micsoda remek Valentin napi ajándék! Az örök szerelem, ugye? – Bellatrix a férfi elé lépett és a szemeibe nézett. Végignézte a haláltusáját… élvezettel szívta magába a Halál érintését s közvetített mindent Voldemortnak. Zihálva élvezte a kínhalált…

- Szenvedj… marcangoljon a kín!! Ellent mertél állni a Nagyúrnak?! Pusztulj!! – szemei szenvedélyesen izzottak.

Minden olyan gyorsan zajlott, hogy mire Mrs Potter visszatért, Bellatrix már Mr Potter pálcájával a kezében várta.

- Meglepetés! Boldog Valentin napot, Te kurva! – kacagott Bella és lefegyverezte a meglepett asszonyt.

Mrs Potter felsikoltott mikor meglátta a földön halott férjét, és nem törődve semmivel a merev testhez rohant, de nem juthatott el odáig, mert Bellatrix megragadta.

- És most beszélgetünk, Te rohadt, nyamvadt mocsok szajha. – susogta a nő fülébe, akit kötözőbűbájjal megkötözött, s Crucioval kezdte kínozni, információért. Amikor Mrs Potter elejtett néhány információt, Bella azt beletöltötte a saját pálcájába, majd folytatta a kínzást. Amikor a nő már félholt volt, Bellatrix lezárta a dolgot egy sima, egyszerű Avada Kedavrával, William Potter pálcájával. Utána kioldotta a nő köteleit és még belerúgott egyet, majd leguggolt mellé.

- Mily sajnálatos… hát megölt a férjed… aztán magával is végzett…. Mily, mily sajnálatos… tragédia. - aztán ledobta Mr Potter pálcáját a férfi mellé, a szőnyegre, majd letépte a nyakában lévő auror-medált, amibe bele volt vésve a neve. Ugyanígy tett a nővel is. Közben jegesen kacagott… az összes fotót összetörte, s James szobáját darabjaira szedte. Miután végetért az ámokfutása, bűbájjal lezárta a házat. A testeket egyelőre nem vitte a Nagyúr elé. Kacagva, elegánsan hoppanált haza.

Átöltözött, mert tudta, hogy Mestere is megjelenik majd a roxmortsi Valentin-napi összejövetelen. Ragyogni akart, mint mindig, az ő Ura előtt.

 

 

Bellatrix tündöklően szép volt, ahogy a fekete estélyiruhájában s a hatalmas kontyba fogott hajjal megjelent Roxmortsban. Minden varázsló megbámulta. Ő csak kacagva incselkedett a férfiakkal, aztán belépett a Három Seprűbe. Még nem látta Nagyurát, de James Pottert és az áruló unokaöccsét már kiszúrta.

Ágas éppen a talárját kapta magára, és Sirius felé indult, hogy megkérdezze vele tart - e Hagridhoz, de mikor meglátta barátja dühös arcát, azonnal a Három seprű bejárata felé kapta a fejét. Sirius felmordult, mikor meglátta Bellatrixot az ajtóban.

- Mi a fenét keres ez itt? – morogta dühösen, de illedelmesen unokanővére felé biccentett.

Bellatrix Siriusra vicsorgott és pillantásával végigszáguldott a helyiségen. A hetedéves Mardekárosok is észrevették Bellát, majd Rabastan Lestrange vezetésével felsorakoztak Bellatrix háta mögött. A többi ház növendékei, akik csak szórakozni akartak, gyorsan kimenekültek a fogadóból. Többen McGalagonyhoz rohantak, aki gyors sorakozót rendelt el, és visszaterelte a gyerekeket a Roxfortba. Néhányan azonban maradtak... A Mardekáros fiúk azért, mert többé nem szándékoztak visszatérni a Roxfortba.

Jamest rossz, szörnyű balsejtelem kerítette hatalmában, szülei arca kúszott a szeme elé. Minden zsigerében érezte, hogy valami mérhetetlen gonoszság teríti be az eddig vidám kis kocsmát. Jobbja megragadta a pálcáját, és izzadt tenyérrel szorította, szinte abba kapaszkodott.

Ekkor hatalmas förgeteg támadt. Bella mély levegőt vett s behunyta a szemét. Libabőrös lett, mert érezte, ahogy megjelenik az ő Ura…

Voldemort érzékelte Bellatrix hívását. Érzékelte a nőből sugárzó diadalt, amit csak a kiadott parancs sikeres teljesítése vált ki, semmi más. Éppen olyan látványosan érkezett, mint a nyáron Narcissa Black és Lucius Malfoy eljegyzésére. Csak néhány halálfaló kísérte: Yaxley, Avery, Travers és Lucius Malfoy.

A fiatalabb Lestrange fiú vezényelt a Mardekáros diákoknak, akik féltérdre ereszkedtek és fejet hajtottak a Nagyúr előtt. Voldemort üdvözlésképpen biccentett feléjük, majd Bellatrixra emelte tekintetét.

Bellatrix elé sétált és fejet hajtott.

- Kegyelmes uram… - suttogta, majd felnézett és bűbájosan elmosolyodott. – Én Uram… annyira boldog vagyok, hogy újra láthatlak. Nem hiába jöttél.

Voldemort átölelte a nő derekát.

- Látom, sikerrel jártál. És Ti is eljöttetek, Mardekár dicső házának növendékei, hogy engem szolgáljatok! - hordozta körbe tekintetét a fiatalokon. - Csatlakozzatok hozzám! Palotámban befejezzük a képzéseteket! Ünnepeljük meg ezt a csodás találkozást!

Potter elkerekedett szemmel nézte az előttük megjelenő gonoszt, aki csak így egyszerűen besétált ide Roxmortsba, nem messze Roxforttól, és Dumbledore-tól. Azonban ez a kis távolság, most óriási messzeségnek tűnt.

- James húzzunk innen, amíg lehet. – suttogta Sirius, és megremegett a szája széle. Elkapta Ágas karját, próbált a többiek közé vegyülni, és a bejárat felé vette az irányt. Rá sem nézett Voldemortra és kíséretére.

Lucius lustán körbe pillantott a gyorsan kiürülő helyiségben, majd megállapodott Alicia alkatán. Megvető mosollyal vette szemügyre az aranypiros sálat, rajta az üvöltő oroszlán fejet. Finoman pöccintett egyet a pálcájával, mire a sál életre kelt, mint egy kígyó a lány torkára fonódott egyre szorosabban.

Alicia ámulva pillantott először a szőke mágusra, aztán felsikoltott, mikor a sál fojtogatni kezdte, remegő kezekkel markolászta az anyagot, de az nem engedett. A lány vinnyogva csúszott a földre, szemeiből könnyek potyogtak

A Mardekárosok felemelkedtek. Rabastan intésére felhúzták a talárjuk ujját. Akik már megkapták a Sötét Jegyet, a felnőtt halálfalók mellé léptek. Akik még nem, sorra a Nagyúr elé járultak, aki pálcáját szertartásosan illesztette a karjukhoz. Amint megkapták a jegyet, büszkén kihúzták magukat és rávigyorogtak a fogadóban rekedt Griffendélesekre.

Bellatrix felkacagott, ahogy James és Sirius mozgolódni kezdtek. Már csaknem mindenki kimenekült az utcára, de Bella James elé állt.

- Hová, hová, kis Pöcs-Potter? – lehelte az arcába. – Nem akarod élvezni ezt az illusztris társaságot?! – sziszegte a boszorkány James arcába.

- Ettől az előkelő bagázstól nekem felfordul a gyomrom - taszította el magától a nőt Ágas. Bár belül minden ízében remegett, ezt nem mutatta. - Tűnj el az utamból!

Voldemort éppen végzett a fiatal halálfalók felavatásával. Amikor meghallotta Potter hangját, a fiú elé lépett, gúnyosan nézett le rá. Felrémlett előtte a szilveszteri látomása. A fiú arca ismerős volt... túlságosan ismerős. Durván belemarkolt Potter fekete hajába, felrántotta a fejét, hogy a szemébe nézhessen. Egészen közel hajolt az arcához, pálcáját végighúzta a homlokán. Nem tűnt fel a villám alakú sebhely, de ennek Voldemort most nem tulajdonított jelentőséget.

- Te volnál az... Potter? Valami azt súgja nekem, hogy még lesz dolgunk egymással... - Kicsit zavarta, hogy a szemüveg miatt nem tud rendesen James szemébe nézni. Egy mozdulattal levarázsolta róla és eltüntette. - Így már jobb... Ha van egy csepp eszed, csatlakozol hozzám... - sziszegett a fiú képébe Voldemort.

A halálfalók röhögve figyelték a jelenetet.

James arca eltorzult, ahogy a kegyetlen vörös szemekbe nézett, meglátta bennük mindazt a borzalmat, és embertelenséget, ami olyan félelmetessé tette a gonosz feketemágust. Az összes belső szerve táncot járt, de a bátorság, ami jelleme fontos része volt, felülkerekedett a józanságon.

- Soha! - kiáltotta Voldemort arcába, és kitépte magát a szorításából, néhány fekete hajszál Voldemort markában maradt.

Lucius minden szánalom nélkül figyelte Alicia szenvedését, és rémületét, ahogy a sál egyre kegyetlenebb, fojtóbb hurkot vont a diáklány kecses nyaka köré.

- Te is csak egy mocskos sárvérű vagy - markolt bele a boszorkány hajába. - Végignézem, ahogy a fény kialszik a szemedben. Elég lassan ahhoz, hogy ezerszer is megbánd azt, hogy betetted a lábad Roxfortba.

- Ne... – suttogta a lány rekedten, könyörögve és félelemtől csillogó szemekkel nézett Luciusra. – Engedjen el...kérem... – érezte, hogy lassan forogni kezd vele a helyiség, elhagyta minden ereje. Sirius felé pislantott, de a fiú nem látott rá a szoba másik sarkában vergődő lányra, Alicia-nak pedig már egy hang sem jött ki a torkán.

Bellatrix vigyorogva nézett a Nagyúrra, majd elkapta James karját, és egy asztalhoz lökte.

- Kinek is van ekkora arca? Kis rohadék – sziszegte. – Vagy csak azért vagy ekkora szájhős, mert apuciék majd megvédenek? Ó, a drága apuci… meg a kötött pulóverei… - biggyesztette le ajkát Bellatrix. – Na és a sok pornómagazin az ágyad alatt, kis férgecske… - kacagott a boszorkány élesen és James ágyéka felé nyúlt. – És a mimóza anyád ostoba vigyora!!

Sirius, aki kicsit távolabb állt meg Pottertől, most hirtelen jött bátorsággal a hangjában ordított rá Bellatrix-ra.

- Ereszd el, mit ártott Neked? – süvöltötte. Tapmancs egész testében reszketett, rémült volt, de elszánt, elindult James felé.

Voldemort rávillantotta a szemét a másik kölyökre.

- Black... még egy kis Black-poronty! Az öcséd már az enyém! Te is csatlakozol? Tudod jól, hogy nincs más út... - Fenyegetően közeledett Sirius felé, vörös szemét Sirius sötétszürke szemébe fúrta. - Nincs más út... Csatlakozol hozzám vagy meghalsz.

- Meghalok... – válaszolta Sirius dühtől remegve. Vörösödni kezdett a feje, de egy ideig állta a Sötét Nagyúr tekintetét, majd hirtelen Bella felé fordult. – Van a családunkban már épp elég buzgó szolga. – megvetően járatta a tekintetét unokanővérén.

- Neked nem osztottam lapot, Te aljadék! – sikított fel Bella, s Siriusra villant a szeme, majd a Nagyúrhoz lépett. – Én uram… ajándékot hoztam Neked Valentin napra… két szép ékszert… egyedi darabok… - susogta Bella, de mindenki jól hallhatta.

Voldemort csak egy intéssel jelezte a Mardekáros fiúknak, hogy lépjenek közelebb, majd Lucius Malfoynak, hogy ügyeljen az ellenszegülőkre. Bellatrixhoz fordult, szeme mohón csillogott.

A szőke mágus kedvtelenül teljesítette a Sötét Nagyúr parancsát, mert így fel kellett hagynia Alicia gyötrésével. Ott hagyta a griffendéles lányt a fal mellett, és Voldemort mellé lépett. A pult mögött megbúvó Madam Rosmerta magára szórta a kiábrándultság bűbájt, majd kihasználva, hogy a halálfalók figyelme Potterékre összpontosult, kimászott a búvóhelyéről. Megragadta a félájult lányt, és hoppanált vele a helyiségből.

Bella benyúlt a dekoltázsába és előhúzta az egyik auror-medált. A fény megcsillant rajta. Tisztán kivehető volt Charlotte Potter neve…

Voldemort felröhögött. Átvette a medált és meglengette Potter orra előtt:

- Charlotte Potter... Auror... A kedves mama is megtalálta az utat hozzám. Vagy a Halálhoz? Így vagy úgy, most már az enyém!

James tapogatva kereste a zsebébe rejtett tartalék szemüvegét, és éppen akkor illesztett az orrára, mikor meghallotta édesanyja nevét a feketemágus szájából.

- Mi történt az anyámmal? - nézett rémülten a szörnyetegre.

Bellatrix a fiúra pislantott.

- Hogy? Így hívják az anyádat? Ó, hát az anyád… volt? – kérdezte nyafogós hangon. – Mily szörnyű… pont a Te anyád? Nem is sejtettem… - gúnyolódott Bellatrix.

Ágas percekig némán állt, az agya még nem fogta fel a szavakat, amik elhagyták a démoni szépség ajkát.

- Volt? - dadogta, és kezével belekapaszkodott a mellette lévő szék támlájába, hogy el ne essen a rettenettől, amely, mint egy ostor csapott végig a testén.

- Ne... – nyögte Sirius, megroggyantak a térdei. Tisztában volt vele, hogy Bellatrix bármire képes, de felfogni is képtelen volt, ami most történt. Behunyta a szemét, majd félve Ágasra pillantott, homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek.

Lucius keze ökölbe szorult, mikor oldalra pillantva sehol nem találta a mocskos kis sárvérű testét, de nem hagyta, hogy a düh elhatalmasodjon rajta. A lány csak elodázta a halálát, de nem menekülhet előle, hiszen Malfoy a nyomában lesz, és akkor kapja el, amikor a legkevésbé fog rá számítani.

A halálfalók körbefogták Jamest és Siriust és közelebb léptek. Pálcát szegeztek rájuk, menekülési útvonalat sehol sem hagyva. Voldemort középen állt, oldalán Bellatrixszal és Lucius Malfoyjal.

- Nincs esélyetek, kis Griffendélesek, Dumbledore hősei! De hát miért álltok a kör közepén, mint az áldozati állatok? Csatlakozzatok! - Voldemort vörös szeme valósággal szuggerálta Jamest és Siriust. Mivel kegyes vagyok, adok még egy esélyt...

James erővel szorította a varázspálcáját, amiből vörös és sárga szikrák törtek elő.

- Soha! - kiáltotta. - Ölj meg inkább, de nem fogom a mocskos lényedet szolgálni!

Sirius elkapta barátja karját, egy pillanatra úgy érezte, hogy a legrosszabbra is fel van készülve, a félelem is szinte elpárolgott belőle.

- Egyetértünk! – köpte Bella felé.

Bella felkacagott és Voldemorthoz simult.

- Én Nagyuram… elhoztam Neked az első áldozatokat a tavaszi hadjáratból… - előhúzta a másik medált is, amin pedig William Potter neve volt olvasható. Meglengette James arca előtt. – Apád sem fog már kurvák után futkosni… - vigyorodott el. – Micsoda dráma… óó kis Jamie! Kicsi, kicsi árva baba… - becézgette anyáskodó hangon Bella a fiút, közben kajánul vigyorgott.

Ágas mikor meglátta apja medálját is a nő kezében, nem bírta tovább, összeomlott. Ordítva, őrjöngve rogyott térdre. Újra és újra lesújtó öklét véresre sebezte a padló.

Bellatrix élvezettel nézte a fiú gyötrelmét.

- A labilis idegrendszer megbosszulja magát… édes kis James, sose felejtsd! Békésen teáztunk, apád egyszercsak megölte anyádat majd végzett önnön magával is… ó bár tehettem volna valamit… - vigyorgott sötéten Bella, majd állon vágta James-t, amikor az…

- Hazudsz Te büdös ribanc! Légy átkozott az egész mocskos halálfalómániákus rokonságoddal együtt! - ugrott fel James, és pálcáját a nőre szegezte, de ekkor Sirius akaratlanul megakadályozta, hogy megátkozza Bellatrixot.

- Kegyetlen vadállat! – Sirius nem bírta tovább, elborult az agya, nem törődött a következményekkel. Undorodva lépett Bellatrix elé. – Hiába vagy aranyvérű...rothadt vagy a szíved legmélyéig! – sziszegte eltorzult arccal.

Bellatrix Siriusra küldött egy szájzár-rontást, hogy hallgasson el végre a kis féreg.

- Nem akarom hallani a véráruló hangodat, Te nyomorult kis buzoid! – szűrte Bella a fogai között és megtépte Sirius szép haját. ( Bella valójában szerelmes Siriusba. Csak így leplezi. ;P-B)(Tudom...elküldjük Csernushoz? :D-Zs)

Sirius szokatlan erővel markolt a boszorkány vékony karjába, és ellökte magától. Úgy érezte most azonnal képes lenne nyíltan is szembeszállni vele. A szíve újra meg újra összefacsarodott, ahogy James szüleire gondolt.

Voldemort villantott egyet a pálcájával, mire a meggondolatlan ifjú megmerevedett és elterült a kör közepén.

- Ezzel egy ideig nem lesz gond...

A fiatal halálfalók felnyerítettek. Többen jelezték, hogy szívesen beléeresztenének egy Cruciatust, de Voldemort leintette őket. Túlságosan egyenlőtlen küzdelem lett volna.

Bella hálásan dorombolt a Nagyúrnak. A nyakát simogatta a nyelvével, majd átnyújtotta neki a medálokat.

- A testeket ott hagytam, én Egyetlen Uram… tégy velük, amit csak akarsz. Talán a hollóid jól járnak a szemeikkel… - vigyorgott James-re. – A kis gyilkos halacskáid meg a combjaikkal… vagy apuka farkával… - visított fel röhögve a boszorkány.

- Stupor! - kiáltotta a bénító átkot James Voldemort felé, de Lucius Malfoy egy gyors mozdulattal semlegesítette a rontást, majd beleeresztette fiúba a Cruciatust. Mivel a szőke varázsló nem kapott utasítást a fiú további kínzására, megszakította az átkot, de pálcáját folyamatosan Potterre szegezte. Ágas könnyes, tágra nyílt szemmel feküdt a földön, nem mozdult. A testét ért fájdalom semmi sem volt ahhoz képest, amit a szívében s lelkében érzett.

- Avery még ma elmegy értük és besorozza az egykori dicső aurorokat az élőhalottak légiójába! - rendelkezett Voldemort, majd a híveihez fordult. - Ne felejtsétek, a holtak még nagyon hasznosak lehetnek számunkra. - Közben ujjaival végigszántott Bellatrix haján. Keze becsúszott a nő pulóvere alá, a hátát simogatta kéjesen.

Bella nyögdécselve élvezte a simogató ujjakat. Kívánta Voldemort érintését, szinte remegett az ölelésében.

- Hozok még Neked… száz meg száz… aljas árulót… - lehelte. – És… - előhúzta a pálcáját a harisnyatartójából. - … hoztam Neked mást is… Uram… - mondta mosolyogva. – Információ. Amiket kiszedtem a kurvából. – Bella csillogó szemekkel nyújtotta a pálcáját Voldemortnak.

Voldemort előhúzta a saját pálcáját, összeérintette a nőével. Vékony, kékes sugárnyaláb kötötte össze néhány pillanatig a két pálcát, ahogy az információ átszivárgott Voldemortéba.

- Helyes... tudod a dolgodat. - Voldemort csókot lehelt Bellatrix ajkára. A fiatal halálfalók megéljenezték őket.

James bár továbbra is mozdulatlanul feküdt, de belül már a megtorlásra készült, sejtette, hogy nem fogják megölni őket, mert ha ezzel a szándékkal érkezettek volna, akkor már Tapmancs és ő sem élne. Kipislogta szeméből a könnycseppeket, és barátjára pillantott. Sirius miközben Bella Voldemorttal foglalkozott semlegesítette a rá küldött rontást, öklendezett párat, aztán James mellé lépett, de csak toporgott, fogalma sem volt róla, hogy mit tegyen. Magában bosszút esküdött. Bellatrix ellen, Voldemort ellen, talán az egész világ ellen is. Fájdalom borult a lelkére.

Malfoy összeszűkült szemmel figyelte a két griffendéles fiút, és várta, hogy mikor kapja meg parancsba a halálukat. A szőke varázsló Kerubina halála óta könyörtelenné vált és irgalom nélkül osztotta az átkokat az éjszakai rajtaütéseken, a pusztulás járt a nyomában. Az ifjabb Barty hűséges kis kutyaként loholt a nyomában, és örömmel fejezte be, amit Malfoy ráhagyott.

- Ha már így összegyűltünk, semmi akadályát nem látom, hogy megünnepeljük fényes győzelmünket - nézett körül a fogadóban Voldemort. - Lucius, nem akarom látni ezeket a savanyú ábrázatokat. Vidd őket a szemem elől! - legyintett James és Sirius felé, mintha szemtelen legyeket pöckölne odébb. - De még előtte lődd fel a Sötét Jegyet a győzelmünk örömére.

Voldemort magabiztos volt, azzal sem fárasztotta magát, hogy lefegyverezze a kis Griffendéleseket. Még egyszer közelebb hajolt Siriushoz.

- Elmehettek! Mondjátok el Dumbledore-nak, hogy a Nagyúr kegyes. Megkímélte az életeteket, pedig nem érdemeltétek meg. Csak tudjátok, nekem nem kihívás legyilkolni az ilyen tehetetlen, gyámoltalan, ártatlan kis kölyköket. Kaptok még egy esélyt, hogy felkészüljetek egy igazi küzdelemre. Takarodjatok!

James lassan felállt, és felszegett állal nézett Voldemortra:

- Nem adok át semmit Dumbledore-nak, ha valóban olyan hatalmas mágus vagy, mint aminek vallod magad, mondd el neki személyesen. - Potter lerázta magáról Lucius Malfoy kezét, és hátra sem nézve elhagyta a helyiséget.

Sirius-t nyugalom szállta meg, mikor meghallotta a takarodjatok szót. Örömmel takarodott ezeknek az ocsmány, embereknek nem nevezhető szörnyeknek a közeléből. Egy utolsót még rávicsorgott Bellatrix-ra, aztán Ágas után indult.

Miután a megszégyenített (ha ezt annak lehet nevezni... - L ) Griffendélesek elmentek, Voldemort intett Averynek, hogy azért messziről kövesse őket. Azután teletöltötte a palackokat és megkezdődött a mulatozás.

 

 

 

 

Lily zavartan bólintott, majd Pitonnal együtt bemásztak az átjáróba, ők jóval könnyebben átjutottak, mint a potrohos Horace. Zihálva rohantak. Az alagút hűvös volt és nedvesség szaga úszott a levegőben.

- Hol lehetünk? – kérdezte Lily vacogó fogakkal. A visszhang követte őket lágyan. …. Lehetünk… lehetünk… tünk… tü..

- A roxforti birtokon, valahol mélyen a kastély alatt. - Piton érezte, hogy mindketten vacognak. - Nagyon hideg van, vedd fel a taláromat...

- Nem kell, köszi… nem fáázz… fázom annyira… gyere siessünk inkább… - kezdett el gyorsabban futni. Nyúlánk alakjának árnyéka velük futott a falon.

- Pers… látom a végét… - fordult meg Lily lihegve. Megtorpant. – A fúriafűz… ott lyukadunk ki? – bevárta a fiút, majd a kijárathoz léptek.

Piton elhúzta a száját.

- A fenébe... Ugye, tudod, mire képes a Fúriafűz?

- Öh. Nem. – vágta rá gyorsan Lily, aztán legyintett. – Jó jó! Ne nézz ilyen áthatóan! – tette Piton szemei elé nevetve az egyik tenyerét. – Szóval na. Dehogynem. Voltam már a Fúriafűz közelében.

- Befelé tudom az utat. Van egy görcs, amire ha ráütünk, egy rövid időre ledermed a fa. De innen nem érjük el. Támadni fog.

Lily a szája szélét kezdte rágni.

- Szóval hogy fogunk kijutni? Jó lenne két lábbal és két karral elvégezni a Roxfortot, hogy a fejünkről ne is beszéljek… - humorizált, közben a falnak támaszkodott, de egy giliszta rámászott a vállára az egyik lyukból. Lily lesöpörte magáról kissé fintorogva.

Piton gyanakodva nézett Lilyre.

- Mintha nem lenne ismeretlen előtted a Fúriafűz titka. Netán megsérültél... valamikor?

Lily a kijáratot kémlelte, a fiú kérdésére azonban visszalépett kettőt és ránézett.

- Honnan gondolod, hogy megsérültem a Fúriafűz által? Egyébként… igen. – sóhajtott Lily. Lassan lehúzta a válláról a kabátkát és a felsőjét. – Nem látszik már, csak egy kicsit. Itt. Az a villám alakú heg. De semmiség. Csúnyább volt.

- Akkor tudod... - Piton körülkémlelt a hűvös, nedves folyosón. Egy ágat keresett, valami hosszú botot... de semmit sem látott, amivel ideiglenesen harcképtelenné tehették volna a harcias növényt.

Lily mosolyogva simogatta meg a fiú haját.

- Na és Te? Honnan ismered ilyen jól a Fúriafüzet? Miért gondolom, hogy van mit mesélned róla?

- Most mesedélutánt tartsak, vagy előbb kitaláljuk, hogyan jutunk vissza a kastélyba? - gunyoroskodott a fiatal mágus. Úgy tűnt, a varázslat itt most nem segít. Tett egy lépést előre, egészen közel a kijárathoz, de a Fúriafűz egyik göcsörtös ágával máris lecsapott. Piton alig tudott félreugrani.

Lily igazat adott neki.

- Jogos… előbb ússzuk meg a kijutást… menjünk a különszobába! – húzta vissza magához a fiatal mágust Lily. Incselkedve kapott az ajka után. Megszívta az alsó ajkát, két kezébe fogta az arcát. – Nem azért kaptad az ajándékot, hogy aztán… eldobd! – vigyorgott.

Piton szorosan magához ölelte a lányt és jólesően viszonozta a csókot.

- Sohasem dobnám el... Akarlak... nagyon...

Percekig nem szólaltak meg, csak a csókok s a zihálásuk visszhangzott az üregben, aztán szétváltak. Lily összehúzta a kabátját, összegombolta, majd a fiúra pillantott.

- Rád hagyatkozom. – suttogta.

Piton nesztelenül az üreg pereméhez osont, néhány percig figyelte, hogyan hajladozik a Fúriafűz. A görcs, amire rá kellett csapni, a törzs túloldalán volt.

- Amikor az összes ágát felemeli, csendben kimegyünk, és szorosan a törzshöz tapadva megkerüljük a fát. Ha megtalálom öt másodpercen belül a görcsöt, akkor lecsapom. Ha nem, akkor... futunk. Amilyen gyorsan tudunk. Nem látok más megoldást.

Lily mindent úgy tett, ahogy a fiatal varázsló mondta. Koncentráltak, majd az első adandó alkalommal kirohantak a lyukból. A Fúriafűz hatalmas ágai a lábukat csapkodták. Lily hajába belekapott egy kisebb gally és kitépett belőle jópár szálat. A lány a fiú kezét fogta, erősen, s együtt rohantak.

- Várj!! – rántotta vissza a kis boszorkány Pitont és a földre húzta, gyorsan. Egy ág feléjük csapott, de így, hogy a földre kuporodtak, elkerülték a csapást. Lily zihálva nézte a fát. – Már csak ötven méter és kikerülünk a hatósugarából…

Piton felugrott, egymás után két sebesen közeledő ág fölött ugrott át. A harmadik alaposan gyomron vágta, ettől összegörnyedt és térdre esett. Ez volt a szerencséje, mert a következő ág a feje fölött süvített el. Piton előrántotta a pálcáját és egy Immobilus-szal megdermesztette a feléjük csapódó ágakat. Ám ez csak ideiglenes védelmet nyújtott, az egész fát nem bénította meg.

- Háromra futás, és most már nem állunk meg a kastélyig - vezényelt Piton, és megragadta Lily könyökét. Lily bólintott. Arcuk közel volt. Mindketten alaposan megizzadtak a rohanásban. A lány mosolyogva törölt le egy kis koszt a fiú orráról, majd apró csókot nyomott rá.

- Egy... kettő... három!

Lily háromra felugrott és úgy rohantak, mintha az életük függött volna tőle. Így is volt. A kis boszorkány soha az életben nem futott még ilyen szélsebesen. Egymást kezét szorítva érkeztek meg a bejárathoz. Lily a fiú nyakába borult, úgy zihált.

Piton, miközben Lily hátát simogatta, visszanézett a kastély kapujából. Slughorn professzor éppen most ért a Fúriafűz üregének bejáratához. Előhúzta a pálcáját, amelyből kék fénysugarak csaptak elő. A fa ág-karjai az ég felé meredtek, mozdulatlanul. Slughorn ezután elegánsan kisétált. Piton a szája szélét rágta, és elhatározta, hogy még ma éjjel megkérdezi tanárát, milyen bűbájjal semlegesítette a Fúriafüzet. Aztán elindultak a pincébe vezető lépcsősor felé.

Lily lassan lépkedett, kicsit szúrt még az oldala. A pince felé fordultak, már késő éjjel volt, ám a lány észrevett valakit. Hunyorgott kicsit, de aztán felismerte James Potter-t. Különös szúrás nyillalt a mellkasába. Nyelt egyet. Nem tudta, mi ez, ami Potter felé húzta. De félelmetes empátiája azonnal bejelzett. Piton füléhez hajolt.

- Menj előre, rögtön megyek én is… menj csak… - suttogta, majd a fiú éjfekete szemébe nézett. Valamiért azt érezte, ki kell mondani azt a szót, amit túl sokan, túl értéktelenül használnak, de ő, Lily Evans komolyan gondolta. – Szeretlek. – suttogta nagyon halkan.

Piton végigsimított a lány arcán és gyengéden megcsókolta.

- Én is szeretlek. Várlak...

Lily még mosolygott egyet, aztán elindult James Potter irányába…  (ez a jelenet meg egyszerűen metaforikus- gyönyörű. Mindenki képzelje el… -B)

 

James maga sem tudta, hogyan jutott vissza a Roxfortba. A könnyektől alig látott, szinte tántorogva ment a folyosókon meg-megállva, szívét felváltva mardosta a mérhetetlen bánat és a gyűlölet Voldemort és a halálfalók, de főleg Bellatrix Lestrange iránt. Homlokát a hideg kőfalhoz szorította, mondogatni kezdte magában, hogy ez csak egy rémálom, és ő hamarosan felébred...szülei élnek...minden rendben van. Ám a következő pillanatban elméje figyelmeztette rá, hogy hiába fohászkodik. Rekedtes sóhaj szakadt fel a torkából, öklével a falba csapott.

Lily már futva közeledett James felé. Felszisszent, ahogy látta az ökölcsapást.

- Potter! – állt meg zihálva mellette. Még mindig hevesen vert a szíve a Fúriafűz-kaland miatt, de most érezte, minden idegszálával, hogy történt valami nagyon rossz. – Hé! James! Mi van? – szólította a keresztnevén a fiút hosszú idő óta először Lily.

A fiú nem nézett rá, elfordította a fejét, nem akarta, hogy bárki lássa a fájdalmát, főleg nem Lily, de a boszorkány közelebb lépett és James vállára csúsztatta ujjait. Hátrapillantott, mintha azt nézte volna, Perselus ott áll-e még… de nem állt ott.

- James Potter – suttogta Lily Evans. – Nézz már rám… nem akarlak szivatni… mi történt?? Te nem szoktál ennyire kiborulni…

James lassan Lily felé fordult, vörös és dagadt szemeit a lány szemébe fúrta.

- Roxmortsban...megjelent...Ő..Voldemort. – motyogta alig hallhatóan. – Azt akarta álljunk be közéjük...Sirius...én...de megjelent Bellatrix az a förtelem...és..és – Nem tudta folytatni, csak kezébe temette az arcát, vállai megrázkódtak.

Lily nyelt egyet és sűrűn pislogott, majd megköszörülte a torkát és határozottan megfogta a fiú karját.

- Merlinre… bántottak Titeket?? Vagy… - ám James a szavába vágott.

- Megölte a szüleimet! Megölte! Láttam az auror-medálokat, melyeket tőlük hozott el, megmutatta őket. – ahogy kimondta, falfehér lett az arca, nem kapott levegőt. Tisztában volt vele, hogy a halálfalók az utóbbi időben egyre több aurort támadtak meg, kínozták halálra őket, de sosem képzelte, hogy a szüleivel is megtörténhet ugyanez. – Nincs...nincs már családom...elvette őket...nem értem...nem tudom miért...miért ők? Én nem...mihez kezdjek most? – James arca eltorzult a gyásztól.

Lily kapkodni kezdte a levegőt.

- Hogy… mi?!! – kiáltott fel és a szája elé kapta a kezét, majd egész egyszerűen átölelte James-t és a nyakába fúrta a fejét. Eleredtek a könnyei a kis boszorkánynak.

James-t meglepte a váratlan ölelés, de szívből viszonozta azt. Beszívta Lily hajának csodás virágillatát, és hirtelen úgy érezte, itt és így akar maradni örökre. Olyan vígaszt nyújtott számára a lány közelsége, amit ö maga sem tudott hova tenni.

Lily percekig nem nézett fel, majd összeszedte magát és hatalmasat sóhajtott.

- Annyira sajnálom… James… - suttogta vörös szemekkel és megragadta a vállát. Mélyen a fiú szemébe nézett. – Itt biztonságban vagy… és… egyszerűen nem tudom, mit mondjak… ez borzalmas… - csuklott el Lily hangja, de nyugalmat erőltetett magára. – Túl leszel rajta… - mondta, de a saját szavai olyan idegenül, olyan semmitmondóan csengtek, hogy inkább elhallgatott. Csak James-t nézte. Szinte pislogás nélkül. Elfelejtett mindent, nem volt már fontos a sok szivatás, a sok harc… itt és most egy csapatban kellett lenniük.

- Tudom...itt biztonságban vagyunk...egyszer elmúlik a fájdalom...tudom, hogy túlélem, és egyszer majd minden rendbe jön. – suttogta, miután elengedte Lily-t. – De még ennél is jobban tudom, hogy mostantól az egész életem annak szentelem, hogy harcoljak. Ellenük. Hiba volt, hogy ma elengedett minket az az ocsmány féreg! Küzdeni fogok. Vagy belehalok én is, vagy...mindegy. Mindegy. – James hangja megremegett, de elszánt csillogással a szemében pillantott Lily-re.

Lily megrázta a fejét.

- Nem fogsz belehalni, James Potter. Te sokkal jobb harcos vagy annál! – mondta határozott, csengő hangon Lily. – Ha bármiben tudok segíteni… szólj…

- Köszönöm, Lily. – James megszorította a lány kezét, majd lehajtott fejjel, botorkálva indult a hálókörlet felé.

Lily még percekig ácsorgott az előcsarnokban. Képtelen volt megmozdulni.

Elkezdődött az öldöklés…

Voldemort nem ismer se embert, se istent. Megöl mindenkit.

Őt is…

Megborzongott, majd kényszerítette magát, hogy induljon a pinceszoba felé, ahol Perselus várja… Lily semmit sem kívánt most jobban, mint szerelme ölelését, óvatos csókjait és az egész lényét… besurrant a közös szobájukba és bezárta az ajtót maga mögött, amikor visszaért. Zaklatott volt és percekig csak maga elé meredt. Aztán az asztalhoz lépett és rakosgatni kezdte a főzeteket, de csak azért, hogy csináljon valamit…

Piton eközben a fürdőszobában zuhanyozott. Az előbb, miközben Lily James Potterrel beszélgetett, ő a visszatérő Slughorn professzort faggatta. Tanára gunyorosan vigyorogva adta meg a kért felvilágosítást.

- Ej, Perselus... nem gondoltam volna, hogy képes vagyok neked újdonságot mondani. A Fúriafüzet semlegesítő bűbáj az egyik legegyszerűbb varázslat: Kezeket fel! - lendített a pálcájával a tanár. Piton önkéntelenül a magasba lendítette a karjait, de közben alaposan megfigyelte a pálcamozdulatot.

...Hallotta a neszezést az előtérből. Lily visszatért. Piton magára kapta a köntösét, az övével babrált, miközben kilépett. Azonnal észrevette, hogy Lily sír.

- Mi történt, kedvesem? - lépett mögé a fiú.

Lily felocsúdott, ahogy a fiú kilépett a fürdőfülkéből. Felé fordult. Könnyektől csillogtak smaragdzöld szemei. Letörölte és mélyet sóhajtott.

- Bellatrix Lestrange megölte James Potter szüleit. – mondta csendesen.

Piton megdermedt. Hát megtörtént... Hiába figyelmeztette Longbottomot: a halálfalók lecsaptak! Piton kiszáradt szájjal lépett a lányhoz, szó nélkül a karjaiba zárta, majd az ágyhoz vezette. Lily hagyta, hogy a fiú átölelje. Az ágyra ültek, Lily halkan sírdogált.

- Én... nagyon sajnálom... őket - préselte ki kelletlenül Piton. - Nem lehet könnyű most ezt feldolgozni a... barátodnak - tette hozzá csendesen.

- Nem… nem arról… van szó, hogy a barátom lenne, de Pers! Megölték a szüleit! – pislantott fel Lily. – Az egész… annyira borzalmas… a kastélyba észrevétlenül férkőzik be a Gonosz… és ha az én szüleim lesznek a következők?! Szegény James…

Piton nyelt egyet.

- A szüleidnek biztonságos helyre kellene költözniük... Valahová Dél-Angliába. London környékére... vagy nem is tudom... - Megsimogatta Lily arcát. - A kis hülye Potter...  Talán ettől majd lehiggad. Megjön az esze és nem szemétkedik többet.

- Ilyenkor nem érdekel, milyen szemét volt. – állt fel Lily. – Csak diákcsínyek… csak idióta módon ámokfutunk egymás ellen, amikor össze kellene fogni… - a lány szó nélkül bement a fürdőbe s letusolt gyorsan. Aztán egy szál törölközőben jött ki. Piton mellé feküdt, hozzásimult.

Piton fellebbentette a takarót. Egészen természetes mozdulat volt, mintha már régóta élnének együtt, itt, a kis pinceszobában, a saját világukban. Piton kimondhatatlanul boldog volt azokon az éjszakákon, amikor Lily vele maradt. Most is... még az osztálytársa szüleinek tragédiája sem vette el a kedvét. Átölelték egymást a takaró alatt.

- Nyugodj meg, Lily... Ezen most már nem tudunk változtatni.

- Jól vagyok, csak… sokkolt ez a hír. Perselus, ne tartsd a kapcsolatot azokkal… kérlek… ha elveszítelek, belehalok. – suttogta Lily. Lassan megcsókolta a fiút, majd a nyakára csúsztatta ajkait, aztán egyre lejjebb. Végigcsókolta a pucér hasát, egészen a köldökéig.

Piton felnyögött. Lily csókjaitól azonnal fellobbant a vágya. Viszonozta az öleléseket. Végigsimított a lány gyönyörű testén, egymást csókolták, simogatták. Lily behunyt szemmel élvezte a kényeztetést. El akart felejteni minden borzalmat. Ujjaikat összekulcsolták, aztán a lány a hátára feküdt és szétnyitotta a törölközőt. Magához húzta Pitont.

- Szerelmem… - lehelte az ajkai közé, majd szenvedélyesen csókolózni kezdtek. – Pers… szeretnék adni valamit… olyat, amit… soha, senkinek… még nem tettem… - Lily határozottan elpirult.

Piton végigsimított Lily szeméremdombján, kitapintotta a "P"-t. Elvigyorodott.

- Ennél szebb ajándékot aligha adhattál volna...

A lány felnevetett.

- Nem… kicsit másra gondoltam… - szelíden a hátára döntötte Pitont és ráfeküdt. Lassan csúszni kezdett lefelé, csókjai ezúttal nem álltak meg a köldökénél. Lejjebb és lejjebb haladt. Végül elérte a kígyót. Óvatos csókot lehelt a makkra, majd felnézett, hogy lássan Perselus reakcióját.

Piton szeme elkerekedett. Erre nem számított... de határozottan jólesett neki. Végigsimított Lily haján. Másodpercekig nem jutott szóhoz.

- Hol tanultad... ezt? Lenyűgöző... fantasztikusan jó érzés... - suttogta. Egyre hangosabban kapkodta a levegőt, miközben Lily ajkának és ujjainak játékát figyelte. Hihetetlen volt, hogy mindez vele történik...

Lily kacéran mosolygott egyet, aztán pár perc ujjal való óvatos becézgetés után nagyon lassan végignyalta a nyelvével. Aztán óvatosan az ajkai közé vette, de csak éppen, hogy. Ízlelgette, gyengéden csókolta, s kényeztette puha ajkaival Perselus kígyóját. Érezte, ahogy a fiú ereiben lüktet a vér. Egyre hevesebben lüktet... mint egy kitörni készülő vulkán... Piton most már hangosan zihált. Végül elszorította a vesszőjét, közvetlenül a makk alatt, majd felrántotta Lilyt.

- Elképesztő... és csodálatos... Te aztán érted a módját... hogy a férfi ne kívánjon mást, soha...

Lily feljebb csúszott, ahogy megérezte a haján az ujjak simogatását és nyelvük összecsapott.

- Nem volt… rossz? Még sosem… - ajkaik tovább becézgették a másikét, Lily aztán magához húzta a fiút, feltérdeltek. Ujjaik a másik testét kényeztették.

- Pers, Te csináltad már… másképp? Vagyis de hülye vagyok… hogy csináltad volna… - lassan megfordult és hátranyúlt, úgy ölelte át a fiú nyakát. Az arcát csókolta. Bizsergett minden idegszála, ahogy a fiút hátulról érezte…

- Másképp? Így még... soha... - Piton érezte, hogy a kígyó önálló életet kezd élni. Hátulról a lány combjai közé furakodott, utat keresve. Megtalálta a kívánatos redőket, lassan becsusszant. Egészen könnyedén... Piton a mellkasával Lily hátához simult. Belecsókolt a nyakába. - Ez így... egész más... nagyon jó...

Lily felnyögött és megragadta a fiú karjait. Lassan mozogtak, kissé esetlenül, de annál szenvedélyesebben. Lily a falnak támasztotta aztán a karjait, néha hátranyúlt s végigsimított a fiún…

Piton érezte, hogy elragadja a szenvedély. Magához rántotta a lány csípőjét, végigcsókolta Lily gerincét, egyik tenyerét a lány mellén tartotta, a másikkal az ágyra támaszkodott. Zihálva, nagyon hamar jutottak el a gyönyörbe. Az ágyra hanyatlottak, Lily végigcsókolta Perselus hátát és ráfeküdt félig. Testük összesimult, zihálásuk összekeveredett. Lily a fiú nyakába csókolt, hosszan, édes ajkaival simogatta a fiú hófehér bőrét.

- Megőrülök a szerelmedtől... Erre nincsenek szavak... - nyögte a fiú. Egy gyors tisztítóbűbájjal segítettek magukon, majd kényelmesen elhelyezkedtek egymás karjaiban. Piton hosszú percekig simogatta Lily-t. - Nem gondoltam, hogy ez... valaha megtörténhet köztünk.

- Nagyon jó volt az első Valentin napunk. Még, hogy Téged senki sem bírna elviselni! – suttogta Lily mosolyogva. – Emlékszel, hogy ezt mondtad? Miért gondolod ezt? Te jó ember vagy, Pers. Különleges. Igaz, mogorva… - vigyorgott a lány. – De… én el tudlak viselni. Mert el akarlak. Miért… vagy ilyen rossz véleménnyel magadról? De… tudod, más ne is akarjon elviselni! Elég ha én… - biggyesztette le ajkait játékosan és nevetni kezdett.

- Nekem is elég, ha Te elviselsz - vigyorodott el a fiú. - Csak tartson sokáig, ami köztünk van. Egy életen át - Piton varázsolt maguknak egy-egy pohár pezsgőt, amit már azelőtt behűtött, hogy elindultak Roxmortsba. Most koccintottak.

Lily komolyan bólintott.

- Egy életen át elvisellek. Sőt, annál sokkal tovább. – suttogta s szemei fénylően csillogtak.

- Örökké... - suttogta Piton. Ebben a pillanatban teljes bizonyossággal érezte, hogy a kapcsolatuk egészen rendkívüli fordulatot vett. - Nem hagyjuk el egymást többé. Talán még a halál sem választ el Tőled, szerelmem...

Lily Evans apró csókokat adott a fiú vállára, majd a karját kezdte simogatni elgondolkozva.

- Érdekel ám a Fúriafüzes történeted… elmeséled? Mi történt?

Piton átvette az üres poharat és a sajátjával együtt az éjjeli szekrényre tette őket.

- Áh... nem olyan érdekes. Tavaly tavasszal el akartam mondani... Emlékszel, amikor mindenki azt hitte, James Potter az élete kockáztatásával megmentett engem.

Lily meghökkent kissé.

- Igen… az érdekes történet volt. Főleg, ahogy Potter előadta. Hallanod kellett volna… - csóválta a fejét a kis boszorkány. Ujjait Pitonéba kulcsolta, s rövid csókot lehelt a fiú ajkára. – Valójában mi történt akkor?

- Hónapokkal korábban felfigyeltem rá, hogy Lupin minden holdtöltekor eltűnik, utána sápadtan és bágyadtan kerül elő. Persze mindenki elhitte a legendáját, hogy beteg. Akkor fogtam gyanút, amikor észrevettem, hogy Sirius és James animágus, és éjszakánként együtt rohangálnak egy kifejlett vérfarkassal... Csak kevesen ismerik Lupin titkát a kastélyban: Dumbledore, Madam Pomfrey és talán Slughorn... de talán még egymás között sem beszéltek róla soha. Sirius egyszer észrevette, hogy Lupint figyelem. Kieszelte, hogy megtréfál. Ő maga mutatta meg, hol van az a görcs, amivel mozdulatlanná dermeszthető a Fúriafűz. Aznap éjjel láttam bemenni Lupint Madam Pomfrey-vel az üregbe. Gondolom, ő vezette a Szellemszállásra, közvetlenül az átalakulása előtt. Elindultam utánuk.

Lily pupillája kitágult. Nyelt egyet.

- Te bolond vagy! Minek kellett utánuk szaglászni? – csóválta a fejét.

Piton folytatta a történetet:

- Hallottam, hogy Sirius csaholva követ engem. Jól megfuttatott, gondolom, azt tervezte, hogy feltálal az időközben átváltozott Lupinnak, akit Madam Pomfrey már természetesen magára hagyott és rázárta az ajtót. Jó móka lett volna, ugye? Aztán jött James... Csak arra emlékszem, hogy egymással üvöltöztek, miközben az átváltozott Lupint konfúziós átokkal távol tartottam magamtól. Nem nagyon tudtam követni, min veszekednek. Mintha Sirius nem bánta volna, ha Lupin ott helyben szétmarcangol, miközben James azt latolgatta, hogy ezért esetleg kicsapnák őt is... Végül megúsztam néhány karcolással, és Potter alighanem elkábított... A gyengélkedőn tértem magamhoz. Dumbledore még aznap éjjel meglátogatott, én pedig a szavamat adtam, hogy nem árulom el senkinek Lupin titkát. Tőle hallottam azt a verziót, hogy James Potter hősiesen megmentette életemet... Eh... - Piton belebokszolt a kispárnába. - A cikeszagyú utána hetekig játszotta a hőst.

Lily kissé belesápadt a fiú történetébe.

- Nem vagytok teljesen normálisak! Sem Te, sem ők. Idióta, gonosz banda. Sirius Black is olyan barom tud lenni, hihetetlen! És akkor még ő játssza az eszét, hogy sosem lenne halálfaló… na, mert amiket néha csinál, az pont nem illene bele abba a körbe… - füstölgött Lily. – Te sem vagy jobb! A fene kíváncsiságod! – legyintette meg Piton arcát a lányka. – Gondolod, hogy James tudott róla előtte? A veszekedésük nem ezt igazolja…

- Nem érdekel, akár tudott róla előtte, akár nem. Nem érzem magam Potter lekötelezettjének. Nem változott a véleményem róla és nem is fog. Egy középszerű,  beképzelt, arrogáns hülye... Annyival különb Siriusnál, hogy a morális érzéke a nulla felé közelít, míg Sirius Blacké valahol a mínusz kettes szinten van... És Te hogyan sebesültél meg? - simított végig Lily villám alakú sebhelyén Piton.

Lily felsóhajtott, majd megcsókolta az őt simogató ujjakat.

- Az én sztorim némileg… könnyedebb. – mosolygott. – Csak valami gyógynövényt kerestem. Elkóboroltam. Akkoriban sokat voltam egyedül, ezeken a növénykereső sétákon. Akkor még nem tudtam, hogy Veled sokkal jobb lenne… - simult a fiúhoz és megcsókolta a nyakán lévő ütőeret. Érezte Perselus vérének lüktetését, szívének dobbanását. – Annyira lefoglalt a talaj vizslatása, éppen tarajos sárgácska után kutattam és tudod, mennyire jó a mimikrije… hogy nem tudatosult bennem a Fúriafűz közelsége. Megcsapott. – vonta meg a vállát Lily. – Nagyon fájt, mert csípett a seb, Madam Pomfrey három napig nem engedett el a gyengélkedőről. Mint utóbb megtudtam, azért, mert a Fúraifűz egyik leveléből méreg csorgott a bőröm alá. Az egész vállam napokig zsibbadt, és csak Madam Pomfrey-nek köszönhetem, hogy egyetlen heg maradt csak a balesetből. Az egész felkarom erősen várzett. Ez a heg azonban örökké megmarad. De nem érdekel. – mosolyodott el, majd ásított egy aprót. – Aludjunk… jó éjt, Perselus. – suttogta a fiú fülébe lágyan a lányka.

- Jó éjt, Lily! - fordult a másik oldalára Piton, amint a lány a történet végére ért.

Lily közelebb kucorodott és magukra húzta nyakig a meleg takarót. Jeges szél süvített kint, de ők kényelmes és jólesően aludhattak a külön kis szobájukban- szerelemmel a szívükben. Lily Evans fejét a fiatal mágus mellkasára tette óvatosan és lehunyta a szemét.

Piton átölelte a lányt, és csakhamar elaludtak.

 

 

Peter Pettigrew ezen a hétvégén nem tartott a többiekkel Roxmorts-ba. Amióta Lucius lelkileg megtaposta, no meg fizikailag is, azóta Peter sokat volt egyedül. Begubózott, nem találta a helyét. Nem tudta, ki is ő. Mit is akar… furán kóválygott a feje, ahogy az emlékeinek módosult változata néha előtört…

Amint a fiúk kitették a lábukat a Griffendél-toronyból, Peter előásta a hosszú, szőke, legújabb parókáját s felvette. Egy csodaszép, csillagmintás köpenyt terített a vállára, s úgy érezte magát, mintha ő lenne a világ legszebb férfije. Fel s alá lépdelt, közben elképzelte, ahogy mindenki őt csodálja… elvigyorodott, de megbotlott a köpeny szegélyében és hasra esett.

- A rosseb… - morogta, amikor nyílt az ajtó. Peter szíve kétszer olyan gyorsan kezdett dobogni, mint eddig.

Sirius a sáljáért robogott vissza, mikor megpillantotta az alakot hosszú, szőke hajjal a földön fetrengeni. Először azt hitte valamelyik lány az, rosszban sántikálva.

- Hát te tündérke, mit ólálkodsz itt? – kérdezte gúnyosan vigyorogva.

Peter elvörösödött.

- Si… Sirius… hát Te? Azt hittem…

- Peter???? – Sirius eltátotta a száját, ahogy felismerte Féregfarkat. Semmit nem értett, annál inkább akarta tudni, hogy mi ez az egész. – Mi a jó francot csinálsz itt....ÍGY? – mutatott a parókára. – Azt hittem, beteg vagy, azért nem jössz Roxmorts-ba!

- Ööö… beteg is vagyok! – próbált feltápászkodni Peter, megkapaszkodott James ágyának a szélébe. Amikor felállt, a félrecsúszott paróka komikusan lógott a fején. – Nem hazudtam! Elkapott a… ööö izé. Az allllgéria. Allergia.

- És Madame Pomfrey parókával kezeli az allergiát? – hitetlenkedve nézett barátjára. (:DD ez beletalált…-B)

Petet lekapta a parókát és behajította a sarokba.

- Öh. Ez semmi. Semmise! Igazán! Csak…

Sirius leült mellé az ágyra, és összehúzott szemekkel mérte végig Peter-t. Érezte, hogy eljött az ideje egy kis komolyabb beszélgetésnek, Féregfark viselkedése nyár óta egyre különösebb lett.

- Peter, nem is tudom, hogy mondjam. – kezdte Sirius a fejét vakarva. – Nem kertelek. Furcsa vagy. Nagyon. Nem... igazán... értem, hogy mit, miért csinálsz... mostanában.

Peter Sirius szemébe nézett.

- Hogy érted azt, hogy furcsa vagyok?! Mééér vagyok az?! Hogy mondhatsz ilyet! Én csak… szeretek játszani! – visította Peter dühösen.

- Ne ordíts! Beszakad a dobhártyám! – mordult rá Tapmancs, miközben kissé elhúzta a fejét. Elképedve nézte a magából kikelt Peter-t.

Peter zihálva ült az ágyra.

- Bocs… nem akartam… kiabálni. – sandított az idősebbik Black fiúra Peter, majd anélkül, hogy észrevette volna, egy könnycsepp gördült le az arcán.

Sirius észrevette, hogy Peter a sírás határán áll, sóhajtva forgatta a szemeit.

- Kérlek, ne bőgj! – mondta a fiúnak, és a vállára tette a kezét. – Mondd el inkább, hogy mi a baj. Régen megbíztunk egymásban.

- Mi?! Nem bőgök!! – pattant fel Peter, de ő is érezte aztán a könnycseppet. Letörölte és Sirius szemébe nézett. – Sirius… Ti elhagytatok engem… nem szerettek!! – tört ki a kis patkányfiúból.

Sirius először majdnem felnevetett Peter kitörésén, majd megköszörülte a torkát.

- Ej Féregfark, hova lett az a kemény legény, aki voltál? – játékosan bokszolt a fiú vállába. – Nem igaz, hogy elhagytunk téged. – folytatta komolyan. – Te voltál, aki egyre inkább elhúzódtál tőlünk... és... hát megmondom őszintén, láttam már nálad többször is parókákat, de fogalmam sincs mi ez a különös vonzalom. – Sirius nyelt egyet, nagyon is sejtette, mi lehet a háttérben.

Peter hüppögve hallgatta a szép Sirius-t, majd az ágytakarót kezdte babrálni.

- Nemtom… - motyogta. – Nemtom, miért szeretem a parókákat. Nemtom… nemtom! Minden abban a buzibárban kezdődött! – visított fel.- Ahová nem jöttetek velem! Ott mindenféle nőiruhás hapsik rám másztak!

- Hogy mi? – hördült fel Tapmancs, és felpattant az ágyról. – És Te hagytad magad? Ugye nem? – a fiú fintorogva pislogott Féregfarkra.

- Én el akartam lökni őket! – bólogatott hevesen. – De… de… rám tették ezt az agyrémet, hogy parókákat hordjak! Az ő hib… hibájuk. – dadogott Peter.

Sirius visszaült, és kezébe temette az arcát.

- Talán valami bűbáj. – morogta. – Ki tudja mire képesek azok az elfajzott egyedek. – Sirius rávillantotta ezüstös szemeit Peter-re. – Megpróbálhatok utánanézni, hogy ezt... az... agyrémet... valahogy... talán kezelhető. – zavartan rágta a száját.

Peter mélyen hallgatott. Nem is mert barátja szemébe nézni. Nem, nem vallhatja be neki, hogy micsoda ellenállhatatlan vonzódást érez a parókák, a flitteres ruhák és legújabban a csillogó harisnyatartók és fűzők iránt. Inkább tovább piszkálta az ágytakaró szöszmöszeit, aztán halkan megszólalt.

- Olyan egyedül vagyok, Sirius. Ti sosem vesztek engem be semmibe mostanában. Csak csajoztok. Énrám meg nem pazaroltok időt. – motyogta. – Nekem semmise maradt. Csak ez. Ha felteszek egy parókát, akkor más lehetek. Nem a szerencsétlen, nyomorék Peter.

Tapmancs felsóhajtott. Felelősnek érezte magát Peter-ért, bár agyába befészkelte magát a gondolat, hogy barátja nem csak ezért szeretne más lenni, de nem akarta feszegetni a témát.

- Persze, hogy csajozunk. – felelte könnyedén. – Ezért igazán nem hibáztathatsz minket. – vigyorgott. – De ettől még a barátságunk nem változik. – őszintén csengett a hangja.

Peter hálásan felpillantott.

- Komolyan a barátotok vagyok még? Hát aszittem’ már nem. Nem utáltok?

- Merlinre Peter! – nevetett fel Sirius. – Miért utálnánk? Kicsit szétestünk, ez igaz, de hát, ez bárkivel előfordul. – a fiú felállt, és kinézett az ablakon. Valami kisebb balhé tört ki néhány diák között, amiért mindenki a kapuban toporgott, McGalagony addig nem engedélyezte az indulást, amíg a félreértést nem tisztázták.

- James sem? Amiért folyton… - Peter megrántotta a vállát és szívott egyet az orrán. – Mindig Evans-szel szívattam. Meg a denevérrel.

Tapmancs csak legyintett, és visszasétált Peter-hez.

- James meg Evans-t szívatta, Evans meg őt, meg minket. – megrázta a fejét, mint aki már maga sem érti miről beszél. – Emiatt ne aggódj! Ám, ha már szóba jött Lily, sokat láttalak Pipogyi társaságában. Túl sokat. Vele kezdtél el barátkozni újabban? – szigorúan, és kérdőn meredt Féregfarkra. Sirius abban bizonyos volt, hogy ez aláásná az ő barátságukat.

Peter Sirius szemébe nézett.

- Nem. Semmi dolgom Pitonnal. Honnand’ veszed?! Fújj az a retkes sötét idióta. Valentin napkor is a gatyámban akart nyúlkálni!! Pedig Evans is ott volt!!

- Ezt most nem mondod! – Sirius eltátotta a száját, aztán kibukott belőle a nevetés. – Piton... a gatyádban. – szinte nyerített. – És Evans mit szólt hozzá?

Peter röhögve mesélte, mi történt, persze a saját szemszögéből taglalva a dolgokat, s jócskán elferdítve.

Sirius bólogatott, de nem igazán volt képes erre a történetre figyelni, túlzottan élénk volt a másik emléke. Voldemort. James szülei. Az egész borzalmas este. Sűrűn pislogva nézett aztán Peter-re.

- Szóval… újra négyen vagyunk a bandában? A többiek is belemennek? Igaz, Remus-szal sokszor lógok. Mindig van valami depressziója.

- A Tekergők sosem szűnnek meg riogatni Roxfort békéjét! – mosolyodott el Sirius. – Nevünk bevonul majd a történelembe is! – diadalmasan húzta ki magát, majd ellentmondást nem tűrve Féregfark felé dobálta a kabátját, és a sapkáját, aztán lerángatta a toronyból, hogy a lassan mégis elinduló roxmorts-i társasághoz csatlakozzanak.

Peter felszabadult lett. Látta Sirius-on, hogy őszintén beszél. És már nem is érdekelte az a hülye paróka.

Csak kicsit.

Egy nagyon kicsit… remélte, hogy barátai újra a bizalmukba fogadják majd, de tudta, James-szel és Remus-szal is beszélnie kell. Közben a célját nem veszítette szem elől: halálfalónak lenni mindenáron. Csak így érezte bebiztosítva magát, ha mindkét oldalhoz tartozik.

 

Cygnus és Druella Black sietve hagyták el a kúriát, mikor a fiatalok elkezdtek beözönleni Bellatrix vezetésével, hogy a szokásos tavaszköszöntő buli alkalmából szétcincálják a házat. A házimanóknak általában fél napba is beletellett, hogy a károkat úgy helyrehozzák, mintha semmi nem történt volna. Most ott sündörögtek a szalonban és az ebédlőben súlyos tálcákat, italos palackokat cipelve. Az idősebb Black házaspár ilyenkor csendben elvonult, színházba vagy valamilyen estélyre mentek, s az éjszakát Walburgáéknál töltötték. Druella a bejáratnál elkapta idősebbik lánya kezét, aki épp türelmetlenül tessékelte volna már ki drága szüleit. A rúzsát igazgatta fintorogva, a várta, hogy a zavaró vénségek lépjenek már le. Amikor Druella elkapta a kezét, felsóhajtott.

- Igen, anyám?

- Lányom, érezzétek jól magatokat... de mértékkel. – az asszony összeráncolta a homlokát, sejtette, hogy a mértékkel problémák lesznek, ismerte Bella estélyeit.

Bella a szemeit forgatta.

- Jól van már, jól van! Nem fogunk orgiát rendezni. Ha erre céloztál. Bár nem kezeskedhetem a vendégeink magatartásáért. Én természetesen csendben fogok ünnepelni. Sőt, szűziesen. – vigyorgott pimaszul Bella.

Druella sóhajtva vonult a kapuhoz, majd férjébe karolva hoppanált. Közben berontott a szalonba Avery, Yaxley és Mulciber, mindkét karjukkal egy-egy vihorászó boszorkányt ölelgettek, Crak az asztalt rohamozta meg, csak úgy tömte magába a libamájpástétomot, és cuppogva fogyasztott el nagyjából egy fél kiló osztrigát. Néhány hetedéves mardekáros fiú is velük tartott, akik még nem szolgálták Voldemortot, de a halálfalók jövőképe nagyon is kedvükre volt.

Regulusnak ez volt az első kimenője, mióta Voldemort szolgálatába állt. A fiú sápadt volt, összerezzent minden váratlan zajra. Tekintete üres volt, elméjében borzalmas képek villantak fel: Greyback, ahogy átharapja egy ötéves kisfiú torkát... Egy fiatal mugli lány rémült kiáltása, falra fröccsenő vére, majd üres tekintete... Avery, amint odalök neki egy részeg, lestrapált szajhát, akivel éppen az imént hancúrozott...

Regulus hirtelen összerázkódott, amikor Bellatrix, látva, hogy kis kedvence megérkezett, mögé lépett és átölelte.

- Kicsi drágám… - suttogta a fülébe és a nyakába csókolt, majd maga felé fordította Regulust. Bellatrix a sápadt arc láttán elhúzta a száját, majd tőle szokatlan gyengédséggel homlokon csókolta unokaöccsét. – Édesem… mit tettek Veled… - szorította magához a fiút. Ujjai a fenekét simogatták.

- Jó, hogy itt vagy... hogy itt lehetek Veled... - simult unokanővére karjaiba reszketve a fiú. Szerette volna elmondani neki, hogy pocsékul érzi magát a halálfalók között. Greyback egy vadállat, neki pedig semmi kedve részt venni a mészárlásokban. Nem erre számított. Hogy pontosan mit várt, azt nem tudta volna megmondani, de egészen biztos, hogy nem ezt akarta. Mielőtt azonban bármit mondhatott volna, Barty Kupor nagyot csapott a vállára.

- Hello, Regulus! Micsoda csajod van! - paskolta meg a neki háttal álló Bellatrix hátsóját. - Szerencsés vagy, öcskös!

Bellatrix villámló szemekkel fordult hátra és végigmérte, ki az a pimasz, mocskos fráter, aki fogdosni meri.

- Mi az, kisfiú? Meg akarsz halni idő előtt?! – csattant fel Bellatrix, bár valójában hízelgett neki a bók. A nő kihívó felsőben, s rendkívül szűk nadrágban, tűsarkúban volt. Tökéletes lábai hosszúak voltak s kívánatosak. A mélyen dekoltált felső pedig hívogatta a tekinteteket…

- Öh... Bellatrix... Mrs Lestrange... nem úgy gondoltam... Vagyis... Nagyon csinos tetszik lenni... - lépett hátra egyet Barty.

Bella  elvigyorodott.

- Köszönöm, kis ficsúr. – lehelte s lehajolt, majd csókot nyomott a kis Barty arcára. – Látom, egyre többen tértek észhez, s a Nagyúr szolgálatában álltok. Remélem, lelkes vagy! A Nagyúrnak lelkes fiatalok kellenek. Nem valami… sminkelt majmok. – kacagott gúnyosan. – Szóval, mi is az Ars Poeticánk?

- Éljen a Sötét Nagyúr! - süvöltötte Barty. Rögtön a füléig szalad a szája. - Örülök, hogy őt szolgálhatom. Fantasztikus! Nagyszerű! Ez volt életem álma!

Bár Regulus egyáltalán nem osztotta Barty lelkesedését, hagyta, hogy a fiú elvonszolja Bellatrix közeléből és Averyhez vezesse, aki fürkésző pillantásokat lövellt feléjük, majd a kezükbe nyomott egy-egy füves cigit.

Pár perc múlva hangos dörömbölés jelezte a bejárati ajtón, hogy megérkezett Lestat és vámpírbandája, akik a zenét biztosították estére. Lestat (és nem a Cruise-féle! –Zs) egyenesen Bellatrixhoz vonult, és kézcsókkal üdvözölte.

- Szépséges Bellatrix! – villantotta ki hegyes fogait a széparcú férfi. – Boldog vagyok, hogy ismét meghívást kaptam tavaszi estélyedre!

Bella mosolyogva nézte a fiúkat, majd Regulusra kacsintott, hogy érezze jól magát, aztán Lestat érkezésére eléjük sietett.

- Én vérszívóm… - villant Bella bűbáj-mosolya. – Mindig öröm Titeket látni s hallani. Az estélyeinkről nem hiányozhattok. Az maga lenne a tragédia! Csapjatok a húrok közé. – súgta Lestat-nak Bella s csókot nyomott az ajkára. Bellatrixnál egy csók olyan volt, mint másnak a kézfogás.

A férfi elvigyorodott, majd villámgyorsan elrendezkedtek, és fülsüketítő rockzenéjüktől remegni kezdtek a kristálycsillárok.

Bella aztán körülnézett. Nagyjából már mindenki megérkezett. Elégedett volt, mert kitűnő party-nak ígérkezett. Egyedül Narcissa nem dugta még le az orrát. Bellatrix gyűlölte húga vénlány-magatartását. Aztán nem kezdett el ezen bosszankodni, inkább Regulus felé indult, ám két másik lovag derékon kapta, s táncba vitték.

Regulus ismét nem volt elég gyors. Mulciber és Avery elragadták előle Bellatrixot. Most lezuttyant a kanapéra, jobb híján valami émelyítő likőrt kortyolgatott és Crak pókerstratégiáját hallgatta. A nagydarab halálfaló teleszájjal beszélt, Regulus időnként komoran bólintott Crak megjegyzéseire. Furcsán idegennek érezte magát ezen a bulin, a nagyfiúk között. Mennyire más volt a nyáron, Pitonnál... Már bánta, hogy nem hallgatott Perselusra és nem maradt mellette a Roxfortban. A főzetek kotyvasztása szinte kiváltságos feladatnak tűnt a szétmarcangolt tetemek eltakarításához képest... Crak szavaira alig figyelt, inkább Bellatrixot nézte, aki vonaglott a táncparketten, mint egy hivatásos vetkőző. Csodás mozgása minden férfiben megmozgatta a Vágyat. Bellatrix aztán Regulusra mosolygott és csókot lehelt neki a levegőben. A nő felfogta a haját s csípőjét izgatóan riszálta Lestat-ék zenéjére. Két férfi aztán közrefogta, az egyik elölről, a másik hátulról simult Bellához, aki kacagva élvezte az erotikus táncot.

Yaxley úgy rángatózott a rögtönzött táncparketten lihegve, mint egy eszelős, magával rángatta az őt kísérő egyik kis szajhát is, aki egy ideig visongott kissé, majd tátott szájjal kezdte figyelni inkább Lestat-ot.

Narcissa lassan készülődött régi szobájában. Előre rosszul volt ettől a party-tól, de Bella így is, úgy is belerángatta volna, hát önként vállalta végül, ráadásul mostanság nem igen volt része semmilyen szórakozásban. Lucius sokat dolgozott, gyakran volt fáradt, és levert, Narcissa pedig próbált türelmes lenni. Ezen a napon is, mire Cissy felkelt, Lucius már nem is volt otthon, így a nő üzenetet hagyott neki az esti programról. A boszorkány egyszerű ruhát vett fel, nem volt kedve a halálfalóknak kiöltözni, haját hagyta szabadon a vállaira omlani.  Lesietett a lépcsőn, kedélyesen odaintett Lestat-nak, akit régóta ismert, majd az egyik kristálykancsóból egy kis bort töltött magának, és lehuppant az egyik díványra. Felhúzott szemöldökkel figyelte a fiatal mardekárosokat, akik szinte megállás nélkül vedeltek, aztán szeme Bellára tévedt, aki szenvedélyesen csókolózott valamelyik ifjú halálfalóval, majd kacagva-incselkedve ellökte magától, de előtte még megmarkolta az ágyékát. Aztán észrevette húgát. Mellé lépett, zihálva, kipirultan ült le ő is a kanapéra.

- Na, végre, itt vagy, kényes királykisasszony! – gúnyolódott. – Látom, szuper a hangulatod. – nézett végig Cissy-n Bellatrix. – Hogy Te milyen egy besavanyodott vagy…

- Istenien érzem magam, hogyne. – gúnyolódott mosolyogva. – Csak most jöttem le. Különben Lestat jó ötlet volt, még én is szeretem néhány lassú számukat. – mutatott fejével a zenekar felé Cissy.

Bella szipkára gyújtott, majd feljebb nyomkodta a melleit, aztán végignyalta duzzadt, vörös ajkait s Lestat-ra pillantott.

- Nos igen. Lestat ért mindenhez… a zenéhez miért ne értene… tudod, Lestat tökéletes szerető. Ki kellene próbálnod. Olyat kapsz tőle, amit még soha… - mondta rekedten Bella. Ő már sokszor élvezte Lestat cirógatásait… (ezt a szajhát…OMG- még az eunuchokkal is képes lenne… :D-B) – Szóval? Teszel egy próbát? – vigyorgott.

Narcissa fintorogva hessegette el a cigifüstöt az arca elől, de Bella kérdésére a mozdulat félbemaradt.

- Tessék? Mi... – köhögte, mert a füst belement az orrába is. – Hogy jut ilyesmi az eszedbe?- csattant fel, és a dívány melletti asztalkára csapta a poharát. – Eszem ágában sincs megcsalni a férjem! Lestat-ot gyerekkorunk óta ismerjük!

Bella felkacagott.

- Úgy érted, azt a buzi kismajmot nem akarod megcsalni?! Mert ő gondolkodás nélkül megteszi, kisszívem! Ott cseszi át a fejed, ahol akarja! – villant Bella szeme. – Tudod, hogy egy aljas dög. A fenének ne csalnád meg?! – hajolt közelebb Narcissához fenyegetően Bellatrix.

A szőke boszorka nagyot sóhajtott, és megragadta nővére karját.

- Van egy ajánlatom. Hagyjuk ki a beszélgetéseinkből Lucius-t, legalábbis, ha csak így tudsz beszélni róla. – eltolta Bella közeledő arcát, most semmi kedve nem volt ahhoz, hogy nővére végignyalja az övét. – Cserébe azzal traktálsz, amivel csak akarsz, még a hajamra is hamuzhatsz. – vicsorogta összehúzott szemekkel, aztán hátradőlt. – Egyáltalán nem értem miért piszkálod folyton. Ennyire aggódsz értem? – nézett kérdőn a nő Bellára. – Megnyugtatlak, Lucius nagyon is jó férj...az ágyban is. – tette hozzá.

Bella maga felé fordította erőszakkal Cissy fejét. Jól megszorította az állát.

- Aggódom érted. Bármikor képes lenne Téged bántani. Kész szerencse, hogy eddig nem tette! Egy erőszakos, utolsó féreg a Te drágalátosod! – sziszegte Bella.

- Hogy mit mondtál? – förmedt rá Cissy, miközben pálcájával lazán eltérített egy pezsgőspoharat, ami Yaxley felől repült át a szobán.

- Jól hallottad. És ne akard, hogy bebizonyítsam. Mert könnyedén be tudnám.

Narcissa csak legyintett, és megrázta a fejét.

- Inkább menj, és foglalkozz a vendégeiddel. – Regulus felé villantotta a szemét. – Hogy teljesít Regulus a Nagyúrnál? – kérdezte, csak hogy kimutassa kissé családja és a Nagyúr iránti hűségét.

Bella felkelt és lesajnálóan végigmérte visszafogott húgát.

- Regulus tökéletes. Mindenben. A Nagyúr elégedett vele. – azzal riszáló fenékkel távozott testvére mellől, s újra táncolni kezdett.

Narcissa töltött magának még egy pohár bort Bella távozása után, és egyszerre lehajtotta. Remélte, hogy Lucius betoppan, ha meglátja az üzenetet, és együtt mennek haza.

Lucius helyett Igor Karkarov robbant be a házba, az ajtót nyitó házimanót felkenve a falra. (:DD Hermione most dőlt a kardjába.-B)

Dolores megint nagyon megdolgoztatta az irodában, fáradt volt és ideges. Odaintett Bellatrixnak, aztán a legnagyobb asztalhoz lépett, és ledöntött a torkán fél üveg vodkát. Undorodva nézett végig a már elázott, fiatal csikókon. Nem volt szokása ilyen meghívásokat elfogadni, egy okból tette meg. Ez az ok Narcissa Malfoy Black volt, aki amikor meglátta a varázslót, felpattant, és élénk társaságba kezdett Lestat-tal, a banda éppen szünetet tartott.

Ahogy a zene elhallgatott, Regulus Bellatrixhoz lépett, megfogta a kezét és magával húzta egy távolabbi pamlagra. A nő kezébe nyomott egy hűsítő koktélt.

Bella átvette s belekortyolt, majd átölelte Regulust és izgatóan végigtapogatta arcát ajkaival, majd lecsapott a szájára. Gyengéden csókolta a sötét sarokban.

- Kicsim… nagyon rosszkedvű vagy… - súgta a fülébe. – Mondd el… mi bánt, Regulusom. – Bellatrix ujjai végigsimogatták a fiatal fiú hasát. – Milyenek a feladataid?

- Nem vagyok túl jól mostanában - vallotta be a fiú. Szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek, arca sápadt volt, örökké vigyorra görbülő száját szorosan összepréselte. - A feladataim... nem túl felemelőek. Az a sok hulla... a bűz... undorodom Greybacktől - motyogta kissé sírós hangon. - Nem azért jelentkeztem, hogy a mészárlások nyomait eltakarítsam... Nem erről volt szó...

Bella mély levegőt vett.

 - Hát persze. – préselte össze ajkait ő is. – Az a mocsadék dögkeselyű… - Regulusra pillantott. – De ne félj. Én nagyon jóban vagyok a Nagyúrral. Már intézkedtem, hogy visszakerülhess hozzám. – csókolt a fiú nyakába a boszorkány. – Hamarosan kikerülsz onnan, édesem.

- Igazán megtennéd, Bellatrix? - nézett unokanővérére reménykedve Regulus.

Bella felkacagott.

- Hát persze! Kicsim! Már meg is tettem! Azt akarom, hogy a legjobb légy, és ez a nyomorék hullaszállító Greyback mellett nem sikerülhet.

- Már bánom, hogy otthagytam a Roxfortot. RBF nélkül nem mehetek a minisztériumba sem... - Regulus hangja bánatos volt. Úgy érezte, kisiklott az élete - és ez így is volt.

Bella végigsimított a fiú arcán. Aki látta így őket, azt hihette volna, Bellatrix az egyik legkedvesebb nő a világon. Való igaz: Regulust mindig nagyon kedvelte. Képes lett volna beleszeretni is, ha nem lett volna Voldemort. De így is nagyon szerette a kis hülyét.

- Édesem, Regulus. Még visszamehetsz a Roxfortba. Azt is elintézzük… - súgta a fülébe a nő.

- Nem... az iskolába többé nem megyek vissza - rázta a fejét Regulus. Eszébe jutott, mit tettek vele az utolsó napon Potterék. Keze ökölbe szorult. - Túl sok ellenségem van ott. A hülye bátyám, akit legszívesebben fellógatnék a Tiltott Rengetegben, egy pókfészek fölé és úgy hagynám egy hétig. Meg James Potter... Őt nagyon szívesen feltálalnám Greybacknek - csillant Regulus szemében valami gonosz fény, de rögtön utána ki is hunyt. Valójában utálta Pottert, de nem annyira, hogy a halálát kívánja.

Bella elégedetten mosolygott.

- Ez a beszéd! Igazi Black vagy!! A bátyád meg… - legyintett. – Egy semmirekellő. Nem is fogja semmire sem vinni. Meglátod, egyszer még megölöm… - mondta Bellatrix, de ezt inkább magának. Szorosabban ölelte Regulust.

Amikor Regulus észrevette, hogy Igor Karkarov közeledik feléjük, összerezzent. Hallotta, miket beszéltek róla Greyback hóhérlegényei. Állítólag annyira hűséges a Nagyúrhoz, hogy két Sötét Jeggyel is büszkélkedik. Regulus inkább nem is akarta végiggondolni, hány emberélet száradhat a lelkén. Inkább felpattant és visszament Crakhoz. 

 

Karkarov képtelen volt Narcissa közelébe jutni, a nő folyton eltűnt, így megitta az üveg vodka másik felét is, és odaböffentett Bellának.

- Höh Bellatrix, jó kis party... hol hagytad a férjed? – vigyorgott, és megtántorodott.

Bella felnézett a magas északira.

- Miért? Csak nem hiányzik, Igor? Van még itt pár férfi, ha rájuk van gusztusod. – vigyorgott. – Elküldtem Párizsba, hogy hozza el nekem a város legnagyobb gyémántját. – gyújtott szipkára a boszorkány.

- Nagyon helyes Bellatrix, neveld csak meg! – hörögte a varázsló bőszen. – Lenne itt valami...

Bella szemei Igor dudorodó ágyékára tapadtak.

- Meg akarsz kefélni? Itt? Most? – kérdezte Bella egykedvűen. Nem vonzotta kimondottan Igor, de egy menetet lezavarhat vele éppen…

Igor zavartan rázta a fejét, és elhúzta a száját, mikor Lestat újra a húrok közé csapott.

- Most neeeeem arról van szóóóóó. – nyekeregte, aztán kihúzta magát, és Bella füléhez hajolt. – Akarom a húgod! Azonnal!

Bella lebiggyesztette ajkait.

- Narcissát? A szűzkurvát? Ugyan, Igor… - legyintett. – Előbb láthatod Dumbledore szottyadt dákóját, mint a húgom meztelen testét.

- Én férfi vagyok, nem úgy, mint az a bájgúnár Malfoy. – bizonygatta hangját felemelve. – Nem akarsz segíteni, szépségem?

Bella megvonta a vállát.

- Te tudod… ha szereted a sápatag kórókat… várj itt!

Igor bólintott egyet, felderült az arca, majd odébblökte Yaxley-t, aki épp készült hanyatt esni egy bonyolult táncfigurától, amit az egyik, már hiányos öltözetben lévő boszorka mutatott neki az imént.

Avery jót nevetett az idétlen Yaxley-n, elkapta a boszorka karját, megpörgette, majd bemutatta ugyanazt a táncfigurát, neki elsőre sikerült a mutatvány. Ahogy hanyatt döntötte magát és majdnem a padlót súrolta a válla, kishíján feldöntötte a bámészkodó Regulust, aki Bellatrixot kereste a tekintetével.

Bella Regulushoz sietett.

- Kicsim. Nincs Nálad véletlenül százfűléfőzet? Azzal a Pitonnal folyamatosan kotyvasztottatok, ha jól tudom. Szóval?

- Százfűlé-főzet? - pislogott Regulus. Felderült a képe. Örült, hogy unokanővére rendelkezésére állhat. - Persze, hogy van nálam. Piton azt mondta, mindig hordjak magammal egy-két adagot, mert sohasem tudhatom, mikor kell eltűnnöm vagy észrevétlenné válnom... - Előhúzott a zsebéből egy kis fiolát. - Hajszál még nincs benne.

Bella elmosolyodott.

- Tökéletes vagy… - megcsókolta a fiúcskát, majd elsietett.

Cissy félig felháborodva, félig nevetve nézte a mardekáros fiúkat, akik ordítva ugráltak a kerti szökőkútba, félmeztelenül. Hiányzott neki Lucius. Az ölelése, a higgadt tekintete, még a gúnyos mosolya is. Magányosnak érezte magát, szomorkásan cirógatta meg a közelében pompázó rózsákat, majd leült egy padra, és élvezte a hűvös éjszakai levegőt. A hangzavar bentről egyre erősödött, és a nőnek kezdett megfájdulni a feje. Lestat-ék is keményebb zenére váltottak ismét. Narcissa szeme sarkából meglátta a közeledő Karkarovot, felpattant és a falhoz lapult, de Igor észrevette.

- Szépséges Narcissa! – üvöltötte részeg mámorában Igor. – Jer, és légy az enyém! – Cissy elborzadva nézett a férfire, aki szerencsére elég lassan mozgott, a boszorka könnyedén elfutott mellőle, be a parkba. Hallotta, hogy Igor ordítozva rohan utána, percek teltek el, mire a nő kerülőutakat téve a sövények között maga mögött hagyta a varázslót, és visszajutott a házhoz. Kifáradt, elege lett az egész buliból. Türelmét akkor veszítette el végképp, mikor látta, hogy Yaxley már megint belehány pontosan ugyanabba a virágágyásba, mint legutóbb. (:DD-B)

Magában füstölögve rohant vissza a szobájába, hogy lenyugodjon kissé, fel sem tűnt neki, hogy Bella végigsimít a haján.

Bellatrix a lépcsőn kapott ki Narcissa hajából egy aranyló szálat, majd bement egy üres, félhomályos szobába, s beletette a hajszálat a főzetbe.

- Igor megkapja Narcissát… vagy valakit… legalább a húgom nem kap el semmi nyavalyát… – ekkor az üresnek vélt szobában valami nyöszörgés és cuppogás hallatszott. Bella előrántotta a pálcáját. – Ki van itt? Lumos!

Violet éppen bonbont majszolt a sötétben. Nem is érzékelte, amikor Bella benyitott, annyira elmerült a rumos-whisky-s csokik tanulmányozásában. Csak a fényre tért magához.

- Hé! Bella! Csak én vagyok. – mondta elnyújtott, idegesítően magas hangon és lenyalta mind a tíz ujjáról a csokit.

Bella leeresztette a pálcát. Violet, ez az alacsony boszorkány az egyik halálfaló szeretője volt. Ő is dolgozott Alexiának egy ideig.

- Violet. A frászt hozod rám. Már megijedtem, hogy Rodolphus jött el. Az a barom. – aztán eszébe jutott valamit. – Te Violet! Ráérsz úgy… fél órára?

Violet fintorgott egyet.

- Fél óra? Talán… de… remélem, valami hasznom is lesz ebből!! Ugye pasit szerveztél be nekem, Bella?! Hallottam, miféléket ismersz… nagyfarkú pasit akarok végre én is!!

Bella felkacagott.

- Tökéletes! Kapsz férfit… nem is akármilyet. Idd ezt meg! – nyomta a kezébe a főzetet. – És ha keféltél Igor Karkarovval, gyere ide vissza. Ebbe a szobába. Itt kell maradnod még utána… egy darabig. Legjobb lenne, ha aludnál.

Violet nézegetni kezdte a főzetet.

- Mi ez?! Mire kell ez az egész? – de aztán nem nagyon kérdezősködött tovább, hanem megitta a százfűléfőzetet.

- Csak egy ártatlan tréfa, kedvesem! – legyintett Bella. Mohón nézte, ahogy Violet megissza  a főzetet.

Violet kissé összerázkódott, aztán kihúzta magát.

- Na? És most? mi vaaan? Megittam! – affektált.

- Remek! Várj tíz percet és gyere ki a szalonba! – rendelkezett Bella. – És… holnap nézd meg a számládat a Gringotts-ban. Jócskán gyarapodni fog az aranyaid száma – kacsintott Bella. – Feltéve, ha tartod a szopós kis szádat!

Violet kinyújtotta a nyelvét és bólintott.

Bella elégedetten biccentett, majd kisietett a szobából és elvegyült a tömegben.

Regulus követte a tekintetével Bellatrixot. Kicsit vidámabb lett a hangulata, de amikor Mulciberre pillantott, rögtön elkomorodott. A nagydarab fiú teljes önkívületben tombolt. Letolta a nadrágját, magához húzott két szajhát, akik egyszerre kényeztették, miközben a fiú belemarkolt a hajukba és nagyokat nyögött. (Mulciber, a kedvencem :DD- túl sok pornót néz ez a kölyök…:D-B)

 

Violet rövid időn belül hatalmas változásokon esett át. Teste megnyúlt, végtagjai elvékonyodtak, arca csodaszép lett, haja gyönyörű aranyszőke. Belenézett a tükörbe és elámult a látványon.

- A Merlin büdös szentségit! De dögös vagyok… - felvett egy ott talált még dögösebb ruhát s kilibbent az ajtón. Karkarovot kereste a tekintetével mohón. Meg is pillantotta, így ringó csípővel elindult felé.

Karkarov felnyögött, amikor meglátta az ál-Narcissa-t kacér mosollyal közeledni.

- Észhez tértél hát, látom. – nevetett fel. – Gyere, kis galambom. – suttogta és magához vonta a nőt.

Violet élvezte a marcona férfi ölelését, bele is simult a karjaiba és fogával végigkarcolta a nyakát.

- Persze, észhez tértem… akarsz engem? – kérdezte kéjes hangon.

Igor zihálva tépte le a nő felsőjét, hatalmas kezeivel Violet melleibe markolt. Álmában sem remélte, hogy megkapja ezt a tökéletes testet, lopva Bellatrix-ra kacsintott.

Bella kaján vigyorral nézte a jelenetet. Magában tökéletesen elégedett volt ezzel a helyzettel. Legalább a húgát nem teszi ki ennek a benga állatnak. Igor meg majd azt hiszi, megkapta Cissy-t…

Violet felvihogott, ahogy lekerült róla ily módon a felső.

- Csináld… csináld… csi… csináld… - zihálta Igornak Violet és hozzádörgölte testét a férfi ágyékához.

Karkarov körülnézett, de látta, hogy a halálfalók mind a kertben tobzódnak, így zavartalanul döntötte le a nőt az egyik asztalra. Elégedetten mustrálta a tökéletes popsit, ujjaival a boszorkányba hatolt.

Violet felsikított és hátranyúlt.

- Gyerünk… ne várass!!!! – a férfi lüktető hímtagja felé nyúlt és megmarkolta. Szinte betonkeménynek érezte…

A varázsló nem tudta tovább türtőztetni magát, noha szíve szerint órákig csak ízlelgette volna a testét. Az alkohol keményen dolgozott benne, elkapta a szőke nő csípőjét, és hátulról beléhatolt.

Violet a kéjtől vonaglott, alaposan rá is játszott a dologra, tekergett és visongott, csináld, gyerünk, még-kiáltások kíséretében hajtotta egyre gyorsabb iramra Igor Karkarovot.

Épp az vágy tetőpontja felé közeledtek. Violet zilált haja és ruhája lógott a nőn. Vonaglottak, nyögtek és állat módjára szexeltek.

 

Lucius Malfoy akkor lépett be, amikor kedves neje, legalábbis ő így hitte, eltorzult arccal élvezett el.

A szőke máguson átfutott valami, ami keveréke volt a dühnek, a gyilkos indulatnak, a fájdalomnak és még valaminek… előkapta a pálcáját és egy hatalmas üvöltés kíséretében egyszerűen letépte Karkarovot Narcissáról.

- Mi a…?!!!! – ordította és elegánsan beleeresztett pár kábítóátkot Karkarovba, aki meg sem mozdult a fal tövében.

Bellatrix azonnal Lucius-ra kapta a pillantását, majd még gúnyosabban elvigyorodott. Várta a hatást… várta, mit fog művelni ez a kétlábonjáró sminkkészlet. Meghúzódott a háttérben.

Lucius harapós kedvében volt. Vicsorgott mindenre és mindenkire, aki elé került. Az egyik manót a plafonig rúgta, minden asztalt felborított egy-egy elegáns fehér csóvával, amit egyetlen pálcamozdulattal lőtt ki, aztán felmordult.

- Mi ez itt?! Ingyencirkusz?!! Bordélyház???! – szeme a bájos nejre villant. Violet rémülten kúszott be egy asztal alá, de Lucius nem hagyta ennyiben a dolgot.

Lestat intett a zenekar többi tagjának, és csendben eloldalogtak.

- Te_ócska_rohadt_szajha… - tagolta a szavakat. – Hát így szórakozol Te… rosszabb vagy, mint a nővéred!! – üvöltötte el magát Lucius. Remegett dühében, majd kirángatta a nőt az asztal alól és rideg, szürke szemeit rávetette. Pálcája csak éppen megremegett.

- Avada Kedavra!!! – szűrte a fogai között. A zöld fény fellobbant. Violet szeme fennakadt s még abban a pillanatban azonnal visszaakult…

 

Narcissa egyik régi könyvét olvasgatta mosolyogva, régen nem szentelt figyelmet a lányregényeknek, mikor meghallotta a zajt lentről. Aggodalmas arccal lépkedett le a lépcsőn, és meglátta Lucius-t, aki remegett dühében, szinte habzott a szája.

- Ki volt ez az ócska kurva?!!!! Miféle ribanc játszadozik a feleségem képében?!!

Bella felszisszent. Hát kimutatta a foga fehérjét ez a szemét! Pontosan erről beszélt. Tudta. Tudta, hogy Malfoy képes lenne megölni a saját feleségét!

- Mi folyik itt? – kérdezte Cissy rémült arccal, hol Bellára, hol Lucius-ra pillantva.

Bellatrix nem szólt. A jelenet magáért beszélt. Megfordult és kiment a kertbe. Még a látványtól is elfogta az émelygés, amit ez a majom okozott neki.

- Lucius, mi van veled? – Narcissa lerohant a lépcsőn, és megállt Lucius előtt. – Mi ez a felfordulás? – nézett körbe, aztán átölelte férjét, és a nyakába fúrta az arcát. – Hiányoztál.

Lucius eltolta magától nejét.

- Ne add az ártatlant!! Mi a franc volt ez?! Idejöttél szórakozni? Ííígy?!

A szőke boszorka hevesen rázta a fejét.

- Nem...nem tudom mi történt. – rebegte őszintén, egyenesen Lucius szemébe nézve. – Fent voltam a szobában már legalább fél órája.

Lucius összeszűkült szemekkel nézett Narcissára.

- Valaki, édesem, kefélt a Te képedben azzal a mocsadék Karkarovval!! Miért olyan átlátszó nekem ez a történet? – megfogta felesége karját és maga után húzta. – Gyere. Nem maradunk itt egy percig sem! – azzal az elegáns pár kisétált. Lucius jó erősen szorította magához Narcissát. Agya még mindig zavarosan kavargott, de már tudta, kinek a keze lehet a dologban. Ökölbe szorult csinos bőrkesztyűbe bújtatott keze, amikor Bellatrix Black-re gondolt…

 

 

Lucius szó nélkül hoppanált Narcissával a karján a kúriájukba. Dühös volt. Ez látszott szép metszésű arcán. Amikor beléptek a házba, elengedte felesége karját és kissé ellökte magától.

- Narcissa – kezdte borús, semmi jót nem ígérő hangon. – Most szépen mesedélutánt tartasz. Gyerünk! És meg ne próbáld védeni az idióta agybeteg nővéredet!

Narcissa nem nagyon értette férje viselkedését, a dühöt kiváltó teljes eseményből kimaradt, csak félig fogta fel Lucius szavait, mikor arról beszélt, hogy valaki az ő képében...Megrázta a fejét, a szalonba ment, és begyújtotta a kandallót a pálcájával.

- Csak ismételni tudom, amit már mondtam. – vetette oda Lucius-nak most már ő is mérgelődve.

Lucius belépett a szalonba és töltött magának egy italt. Egy húzásra megitta az értékes whisky-t. Most már inkább saját magára volt rettenetesen ideges. Képes lett volna megölni Narcissát… az idegállapota nem volt éppen a helyzet magaslatán. Ivott még egyet, majd a nő elé lépett. Az arcára pillantott és nem bírt ellenállni a tavaszi eget idéző kék szempárnak. Lassan Narcissa karcsú derekára csúsztatta ujjait, majd magához húzta a nő testét.

- Nem barangolhat rajtad más férfi ujja…  soha… - mormogta és ajkával végigcirógatta felesége dekoltázsát.

- Soha nem is hagynám. – suttogta Cissy kissé szomorkás mosolyt villantva Lucius-ra. – És ami ennél is fontosabb, hogy a legkevésbé sem óhajtok ilyet tenni. – összehúzta szemeit, és ujjaival végigszántott Lucius szőke haján. – Nem tudom, miért olyan nehéz ezt elhinni, Bella is folyton ezzel traktál és gúnyolódik.

Lucius mordult egyet Bella neve hallatán, majd elfordult. A varázs megtört.

- Nem mehetsz többé az agybeteg közelébe.

Narcissa tett egy lépést hátra, és csípőre tett kézzel végigmérte a férjét.

- Kedves férjuram, lehet, hogy sok mindenben a Te szavad dönt, de azt ne szabd meg nekem, hogy a tulajdon nővéremmel találkozom-e vagy sem! – Cissy valójában már torkig volt a Lucius-Bella viszállyal, persze a felét sem tudta az ellenségeskedés hátterének.

- Márpedig nem fogsz!! – emelte fel a hangját Malfoy és a nyomaték kedvéért a kiürült poharát a kandallóba hajította. Szeme villámokat szórt. – Nem mész a közelébe!! Megfertőz a baromságaival! A végén még meddővé tesz!

Cissy az utolsó mondat hallatán elmosolyodott.

- Ilyesmi fel se merüljön benned! Nem leszek meddő. – közelebb lépett Lucius-hoz, átölelte a nyakát, és csókokkal borította be az arcát. – Keserű vagy Lucius. És...furcsa. – mondta aztán komolyan, ahogy férje szemébe nézett. – Tudom, hogy még gyászolod édesanyád, ahogy én is. Tudom, hogy sok a munkád....amit a Nagyúrtól kapsz. Soha nem is akartam ebbe beavatkozni...de változol! Érzem, hogy valami baj lehet, miért nem engeded meg, hogy segítsek? Miért zárkózol el a saját feleséged elől? Én vagyok a családod! – Cissy halkan, de szigorúan beszélt.

Lucius kissé lehajtotta a fejét, elfogadta felesége gyengéd közeledését, de nem viszonozta. Mély levegőt vett.

- Nem, Narcissa. Nem a Te dolgod, mi a helyzet Voldemorttal. Nem mondhatok semmit. Ebben nem tudsz segíteni – tolta el a nő kezét Lucius, majd a kanapéra ült. Fejét hátradöntötte, kissé szétnyitotta a lábait s lehunyta a szemét.

- A mai estére visszatérve, alig egy órát töltöttem lent a party-n. – váltott témát a boszorkány, mert érezte, hogy Lucius-t most nem faggathatja tovább, noha ez hihetetlenül fájt neki. – Pont Karkarov társasága hiányzott a legkevésbé, felmentem a régi szobámba, s csak akkor jöttem le, mikor meghallottam a kiabálásod. – Cissy letelepedett Lucius mellé, és töltött magának egy kis bort. – Mielőtt eljöttünk, láttam Karkarovot ájultan feküdni...meg azt a nőt is, akiről azt állítod, az én képmásom öltötte magára. – a nő nyelt egyet, sejtette, hogy az ismeretlen boszorka nem csak ájult volt, de elhessegette a gondolatot. Tudta, hogy Lucius képes nagyon durva lenni, mégsem hitte, hogy gyilkos. – Hogy mi történt előtte, és miért, arról halvány fogalmam sincs!

Lucius felpillantott. A fiatal nő szavai őszintén csengtek. Bizonyos volt benne, hogy igazat beszél. De akkor is dühítő volt, hogy Bella és Karkarov csak így packáznak vele!! Arcizma megrándult és legszívesebben egy karót dugott volna Karkarov seggébe. Ehelyett kedvesére nézett. Halványan elmosolyodott.

- Hiszek Neked, Cissy – mondta rekedten. – De ennek ellenére ne érintkezz a nővéreddel – mondta szigorúan.

Narcissa a szemét forgatta, és megrázta a fejét.

- Lucius, könyörgöm, hagyjuk ezt. – nyögte fáradtan – Bella a testvérem, de semmi köze nincs hozzánk, feleslegesen aggódsz!

Lucius felpattant.

- Merlin verjen meg asszony!! – kiáltott fel. – Nem látod, mi folyik itt?!! Az az ütődött nővéred szét akarja bomlasztani a házasságunkat! Megölte az anyámat! Ellened tör!

- Honnan veszed ezt a badarságot? – kérdezte Narcissa felemelt hangon. – Semmi nem fogja szétbomlasztani a házasságunkat, főleg nem a nővérem! Arról pedig biztosíthatlak, hogy nem tud, és nem is akar nekem ártani...nem lenne rá képes... – A nő felállt, és járkálni kezdett a szobában. Hallott a Barnes tanyáról. Hogy azok a gazemberek gyalázták meg Kerubinát, a halálfalók elbántak velük....persze nem Lucius személyesen. Férje tett róla, hogy a történet kicsit enyhébb formában jusson Cissy fülébe.

Lucius gúnyosan elmosolyodott.

- Csak ezt gondolod, hogy nem lenne képes. Mennyire naív vagy, Narcissa – a mágus felhajtott még egy pohár whisky-t, aztán szép nejére nézett. – Menj most aludni. Dübörög az agyam. Vagy van még mondanivalód? – hangja hűvös volt és tartózkodó, de gyönyörű feleségének nem nagyon tudott ellenállni. Egyre jobban vonzotta bűbájos ajka, gyöngyfehér fogai, s a csókja… Lucius nyelt egyet és meglazította nyakán az inget. Nem bánta volna, ha Narcissa marad, de ő túl zaklatott, fáradt és ideges volt most ahhoz, hogy még a nőt pátyolgassa. A kandallóhoz lépett és nekitámaszkodott, háttal a nőnek. Lehunyta a szemét, mert úgy érezte, mindjárt kiesik a szemgolyója…

A boszorkány álldogált egy ideig, szemét le nem vette férje hátáról. Már házasságuk első napjától fogva megérezte, hogy Lucius-nak mire van szüksége, és próbálta is megadni neki. Nem azért mert ez asszonyi kötelessége volt, hanem mert szerette. Most is pontosan tudta, hogy a férfi nem akarja igazán, hogy ő aludni menjen. Halkan elnevette magát, odalopózott a kandallóhoz, és egész testével Lucius-hoz simult.

- Ha nem is beszélhetsz mindarról, ami sokszor oly feszültté tesz, a feszültséget ettől még enyhíthetjük. Nem egészséges. – duruzsolta édesen, hófehér, kecses kezével megmarkolta a férfi tarkóját, másik kezével a nyakát masszírozta.

Luciusnak pokolian jólesett ez a mozdulatsor. Felnyögött és egy perc múlva hirtelen megfordult, magához húzta egészen Narcissát és mély csókot adott neki. Szinte fuldokoltak, annyira kívánták a másik közelségét.

Cissy mint mindig, most is beleremegett Lucius csókjába, somolyogva lazította ki, majd dobta a földre a mágus nyakkendőjét, aztán elkezdte kigombolni az ingét.

- Még mindig szeretnéd, ha aludni mennék? – súgta szemtelen mosollyal az arcán.

Lucius elvigyorodott és becsusszantak ujjai a nő felsője alá. Kitapintotta a mellbimbóit és ujjaival becézgetni kezdte.

- Aludni? Ilyen korán? – kérdezte rekedten Malfoy, s most már felesége formás fenekét markolászta.

- Szeretem, amikor ilyen jól megértjük egymást. – Narcissa a kanapé felé tolta gyengéden Lucius-t, és hagyta, hogy a férfi levetkőztesse, majd magáról is ledobált mindent. Gyengéden magára húzta a vékony kis nőt és simogatta, becézgette hosszú ideig.

- Ez kell nekem… - nyögött fel a férfi és hagyta, hogy ne árasszák el a gondok, a gyász és a düh… most csak Narcissát akarta.

Pőrén feküdtek egymáson, Cissy érezte, ahogy férje bőre átmelegszik alatta. Izgalom járta át a szívét, olyasmire készült, amire eddig nem volt példa rövid házaséletük alatt. Ruganyos testével lassan kúszni kezdett hátra, miközben nyelvével végigsimogatta a mágus mellkasát, és hasát. Mikor meglátta a kőkemény hímtagot, egy pillanatra elbizonytalanodott, aztán óvatosan a szájába vette, nyelvével, finoman még a fogaival is kényeztetni kezdte, saját szenvedélye is egyre erősödött, hihetetlen módon élvezte, amit csinált.

Lucius olyannyira nem számított erre visszafogott nejétől, hogy most felhördült, amikor tudatosult benne, mit csinál Narcissa. Hasa iszonyatos tempóban emelkedett és süllyedt.

Narcissa ijedten pillantott fel.

- Rosszul csinálom? Én... – hebegte zavartan.

Lucius zihálva simított végig a nő gyönyörű haján.

- Rosszul?! Mint egy profi… - nyögte. – Hol… tanultad ezt… Te boszorkány!? Kin gyakoroltál előttem? – kérdezte kaján vigyorral Lucius. Úgy érezte, ezt az érzést nem lehet felülmúlni…

A boszorka lefogta férje kezeit, fölé hajolt úgy, hogy mellei Lucius mellkasát cirógatták.

- Lucius Malfoy! Ne vádaskodj itt nekem. – szólt rá félig komolyan, félig nevetve férje féltékeny reakcióján. – Nem gyakoroltam senkin természetesen, és nem adtak szajhák tanácsot. De nézd csak meg, milyen könyvet olvasok esténként, amíg rád várok. Az éjjeliszekrényen megtalálod. – felkacagott, majd vadul lecsapott ajkaival Lucius szájára.

Lucius megszívat a nő ajkát és percekig csatározott a nyelvük. Lucius most már határozottan nem bírta tovább. Végigjáratta ujjait a nő gyönyörű testén, majd a csiklóját kezdte kényeztetni. Lassan, de ingerlően, közben ajkuk egy pillanatra sem vált el.

A nő teste vonaglott, hullámzott a kéjtől, mikor a férfi átvette az irányítást. Cissy néhány pillanatra azt sem tudta hol van, majdnem beleájult a vágyba, amit Lucius ügyes ujjai és nyelve a végletekig felkorbácsolt.

Lucius maga alá gyűrte vigyorogva Narcissát és hagyta, hogy egyszemű kígyója önálló életre keljen. Lassan siklott be, de annál határozottabban, s ahogy beért a titokzatos barlangba, Lucius kéjesen felmordult.

Narcissa felsikoltott, ahogy férje beléhatolt. Félig lelógtak a kanapéról, a nő szőke hajzuhataga a szőnyeget súrolta.

Lucius erőteljesen mozgott, így egyre lejjebb csúsztak a kanapéról, ami szerencsére nem volt túl magas. A férfi a nő hátára csúsztatta nagy tenyerét, hogy felfogja az esést, ami elkerülhetetlen volt immár…

Cissy felnevetett, ahogy legurultak a puha, vastag szőnyegre, most ő került felülre, egyre gyorsabban és gyorsabban mozgatta a csípőjét a gyönyörtől nyögdécselve. Előrehajolt, gyengéden, majd erősebben harapdálta Lucius vállát és nyakát.

Lucius kéjesen hagyta, hogy felesége lovagoljon rajta. Közben a melleit simogatta, combjait becézgette, ő is visszaharapott, de csak óvatosan… zihálva közeledtek a csúcs felé. A mágus rekedten szólalt meg a kéjtől.

- Imádlak… Te… istennő… - nyögött fel a csúcs pillanatában és belemarkolt Narcissa szőke fürtjeibe.

- Én is imádlak. – vigyorgott a mágusra a nő, mikor kissé magához tért az eszeveszett mámorból. – Ezzel még nincs vége. – lassan felállt, és férjét is magával húzta. A borzalmasan induló estét gyönyörűvé akarta varázsolni. Nem létezett most Bella, Voldemort vagy a múlt tragédiái. – Egy kis habfürdő, egy kis kaviár, osztriga, pezsgő... – sorolta Cissy búgva Lucius fülébe, és elindultak fel a lépcsőn.

Lucius rácsapott neje fenekére és vigyorogva ment utána, hogy újabb gyönyörök sorozata elé nézzen.

 

 

TOVÁBB