“Nem szeretném előre látni a jövőt. Csupán a jelennel törődök. Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett.”
Mahatma Gandhi
Tizennyolcadik fejezet
Minerva McGalagony mindig fegyelmezettséget követelt meg az óráin. Általában nem voltak nagy gondok a magatartással, bár mindig voltak olyan tanulók, akik fájdalmasan tehetségtelennek bizonyultak a transzformáció terén, legyen szó az a legegyszerűbb bűbájról is. A hatodéves Griffendélesek között azonban akadtak tehetséges diákok. Az egyik Lily Evans volt, akinek egyedül az évfolyamból sikerült hajat transzformálni sima üveglapból. (… roppant tudományos ténykedés- csak semmi röhögés!:D-B)
- Nos, Evans, gratulálok! – biccentett Minerva McGalagony, amikor Lily boldog nevetéssel mutatta meg a végeredményt. McGalagony óvatosan felemelte a pár hajtincset, s az évfolyam elé tárta.
Lily olyan izgatott volt, mint még soha. Egy rendkívül nehéz transzformációs bűbájt hajtott végre. Kicsit kételkedett a sikerében, éppen ezért annál boldogabb volt, hogy végül megoldotta.
Perselus elismerően mosolygott a lányra. Tudta, hogy az átváltoztatástan Lily egyik erőssége. Azt is tudta, hogy a transzformációs bűbájok nagyon bonyolultak, különösen azok, amelyek visszafordíthatatlanul megváltoztatják bárminek a molekuláris szerkezetét.
McGalagony a saját asztalára lebegtette a hajtincseket.
- Evans, harminc pontot ítélek meg ezért és bízhat a kiváló minősítésben év végén, ha továbbra is ilyen teljesítményt nyújt. Nos, Mr Black! – szólt aztán a professzorasszony. – Maga is elég szépen teljesít. Viszont a haj-bűbájt csak félig sikerült megoldania.
Sirius fancsali képpel nézegette a leginkább üvegszálas parókának látszó förmedvényt maga előtt. Nagyon szerette az átváltoztatástant, és nagyon bosszantotta, ha valami nem sikerült neki.
- A hiba a pálcamozdulatban volt, tanárnő. – villantotta aztán legszebb mosolyát McGalagonyra. – A következő óráig majd begyakorlom. – ígérte buzgón bólogatva.
McGalagony elmosolyodott.
- Tizenöt pontot ítélek meg. Leülhet Black. Evans, maga is! – intett a lány felé, aki elfelejtett leülni, mert Pitonnal némán kommunikáltak.
Piton éppen azt üzente a lánynak, hogy délután rengeteg munkájuk lesz.
Óra után beszéljük meg a továbbiakat! Kicsit le vagyunk maradva az utolsó főzettel. Szerintem ez most még a transzformációs bűbájoknál is fontosabb.
Lily éppen válaszolni akart, de aztán gyorsan leült. McGalagony végignézett a társaságon.
- A többiek messze Evans és Black mögött kullognak. A Mardekárból senkin nem látom az igyekezetet. A Mardekárosok itt maradnak óra után. – jelentette ki McGalagony, mire a Mardekárosok egy emberként hördültek fel. Piton is igazságtalannak tartotta a professzorasszony döntését, mivel tisztában volt vele, hogy a társai egyáltalán nincsenek egy szinten. Ő maga kitűnően vizsgázott az elméletből, de sohasem törekedett arra, hogy magasabb szinten alkalmazza a transzformációs bűbájokat.
Lily elhúzta a száját. Pedig a parkban most nyílik az első tavaszi gyógynövény, amit le akartak szedni Pitonnal időben… a fiúra pillantott ismét. Elég furcsa volt neki, hogy barátja nem remekel McGalagony óráin, bár jó jegyei voltak, messze lemaradt mögötte.
- Hé, Pers… mondd meg McGalagonynak, hogy velem tanulsz. – suttogta át Pitonnak a lány. – Úgy talán elenged… háromig le kell szedni a futrinkanövényt, mert utána már csak két hét múlva nyílik ki a virága újra! És a legújabb bájitalt, amihez kell, négy nap múlva kell leadni Slughinak… – motyogta elfojtott hangon. – Hagrid megígérte, hogy ad hozzá lapátot is… de egyedül nem fogom győzni, annyi kell belőle…
- Megoldjuk, nem lesz gond - súgta vissza Piton. - McGalagonynak legalább olyan fontos, hogy a Roxfort nyerje a bájitalversenyt, mint Slughornnak. El fog engedni...
Lily bólintott, majd előrefordult újra, a tábla felé, de még visszanézett lopva és Pitonra mosolygott.
James halvány mosollyal bólintott Sirius felé az elismerés jeleként. Az ő kísérlete sem sikerült valami jól. Nehezen összpontosított a tanulásra, pedig ez volt számára most a legjobb, amit tehetett. Általánosságban javultak a jegyei, se ez enyhítette kissé a gyászát. Látta az egyenes utat maga előtt, ami az aurorrá válás felé vitte.
Sirius beképzelten vigyorgott a dicséret hallatán, lopva pislantott Medea felé, majd odafordult Alicia-hoz, hogy kunyeráljon néhány fügét, amit még óra elején látott a szőke boszorkánál, nagyokat korgott a gyomra már az éhségtől.
Remus egykedvűen jegyzetelt. Az átváltozás számára nagyon is valóságos gyakorlat volt. Az átváltoztatás elméletét is értette, általában ügyesen elvégezte a transzformációs bűbájokat - de cseppet sem rajongott értük. Annak örült, hogy barátai, Ágas és Tapmancs megtanulták az animágiát, így vele lehetnek olyankor is, amikor senki más... Hálásan nézett a két fiú hátára, akik néhány paddal előtte ültek.
McGalagony időközben már az asztala mögé lépett és percekig lapozgatott egy nagy könyvet, majd a diákokra nézett.
- Nos, mint tudják, azaz remélem, gondolják, minek az előfutára volt ez a haj-bűbáj. – mondta apró mosollyal.
Lily bólintott, bár nem jelentkezett, Minerva felszólította.
- Evans?
- Az ember-transzformáció következik, professzor. – válaszolta Lily.
- Valóban. Örülök, hogy ennyire követik az anyagot. Remélem, nem csak maga. Evans, meséljen nekünk kicsit az ember-transzformációról. Biztos vagyok benne, hogy folytatott kutatásokat a témában.
Lily magabiztosan bólintott.
- Igen, tanárnő. Nagyon izgalmasnak találom a témát, és alig várom, hogy kipróbálhassam.
Peter Pettigrew izgatottan mocorgott.
- McGalagony professzor! – cincogott közben. – Én… én… tudom, mivel lehet! Százfűléfőzettel! – húzta ki magát diadalittasan. Lily elvigyorodott és Peterre nézett.
James Lilyt nézte kissé ábrándos tekintettel. Az utóbbi időben nem volt közöttük semmilyen nézeteltérés, James sokszor felidézte magában a vigasztaló ölelést. Peter beszólására felkapta a fejét, és elmosolyodott.
- Hát nem reménytelen? – pislantott barátságosan Peter felé, de szavait Sirius-nak intézte.
- Heh. – nyögte Tapmancs, ahogy lenyelte az utolsó falat fügét. Kicsit tartott tőle, hogy Peter nagy izgalmában elkotyog valamit az animágiáról is, próbálta visszahúzni a fiút a padba. Tudta, hogy sok mágus lenézi az animágusokat, és fel nem foghatják az animágia előnyeit, de ez nem zavarta, hiszen ők Remusért tették. Viszont ha kiderül, annak súlyos következményei lehetnek, Peter pedig többször vészesen közel járt ahhoz, hogy véletlenül elárulja magát. Siriusnak fogalma sem volt róla, hogy ez már régen megtörtént a Spinner’s End-en.
Piton is elmosolyodott Peter megjegyzésére. Az egyetlen dolog, amiben Pettigrew tehetségesnek mutatkozott, az animágia volt. De láthatóan úgy sajátította el ezt a tudást, hogy foglalma sem volt, mi történik vele. Tudta, de nem értette... Piton lapozott egyet a tankönyvében, elolvasott egy fejezetet. Kissé nevetségesnek tartotta azokat, akik hatalmas erőfeszítések árán valamilyen állattá bűvölték saját magukat, amikor ugyanezt a hatást speciális bájitalokkal is el lehetett érni.
Lupin is hallotta Pettigrew megjegyzését, a fejét csóválta, de nem szólt.
- Köszönöm, Mr Pettigrew, ezt a hasznos és felettébb intelligens megállapítást. Valóban ez a főzet is megoldás, ámde remélem tudja, hogy a diákoknak szigorúan tilos? Másrészről, bár nem akarom kisebbíteni a bájitaltan érdemeit, az ember-transzformációnál nem számolunk komolyan a százfűléfőzettel. ( Na, ezért tudott átcseszni titeket Barty...-B)
Piton erre már felkapta a fejét.
- Miért nem? Mesterfokon csak a született metamorf-mágusok képesek az embertranszformációra. Ők bárkinek az alakját fel tudják venni és a visszaalakulás sem okoz problémát számukra. Tanulással csupán azt lehet elérni tartósan, hogy az ember valami alacsonyabb rendű állat képében futkározzon... Ami egyrészt megerőltető, másrészt könnyen leleplezhető az illető. A százfűlé-főzet hatása ideiglenes, viszont ezalatt tökéletesen megtéveszthetjük a célszemélyt, míg az embertranszformáció esetén a hasonlóságot nagymértékben befolyásolja az érzelmi töltet.
- Valóban, Piton, igaza van. De ha valaki komolyan gondolja a transzformációt, a százfűlé szóba sem jöhet. Úgy látom, kiválóan ismeri a hatását. – nézett a fiú szemébe McGalagony.
Piton gúnyosan vigyorgott, miközben bólintott.
- Sokat olvastam a témáról. - Azt már nem tartotta szükségesnek megjegyezni, hogy a feketemágusok többsége nagyon gyakran alkalmazza ezt a módszert. Ő maga csak kétszer próbálta ki - először Vernon Dursley alakját öltötte magára, igaz, nem szándékosan, másodszor egy keleti hastáncosnőjét. Ennyi gyakorlati tapasztalat éppen elég volt számára, ám úgy vélte, az embertranszformáció ennél csak rosszabb lehet.
- Meg egyéb más sötét dolgokról is, nem igaz? Piton nagyon-nagyon szeret olvasni. – James jól megnyomta az utolsó szót, dühbe gurult már a sötét mágia említésére is.
- Aha... olvasott. – röhögte Sirius, és gúnyosan nézett Pitonra. – A mi okos Perselusunk tudja, mi az élet sava-borsa, és garantáltan nem csak elméletben. – morogta félhangosan, úgy hogy a teremben többen meghallották.
- De professzor! – szólt közbe Lily. – Attól, hogy valaki ismer valamit elméletben, még nem biztos, hogy sötét dolgokat művel. – villant a szeme James-ékre.
- Ezt hogy érti, Evans? – köszörülte meg a torkát McGalagony.
Lily nyelt egyet.
- Úgy tanárnő, hogy én sokat olvastam mindenféle… varázslatokról, de… eszembe sem jutna bárki ellen használni. A százfűléfőzetet is lehet jó célra hasznosítani.
- Úgy látom feltűnően naiv vagy Lily Evans. – szólt a lányra James határozottan. Bosszantotta, hogy Lily mennyire Piton felé húz, az okát persze tudta. Mégsem volt képes elfogadni. Még mindig féltette a boszorkányt. Még mindig fontos volt számára.
Lily James szemébe nézett.
- Az már a Te egyéni szocproblémád, Potter, hogy mindenkiről a rosszat feltételezed. Számtalan példát mondhatnék, hogy mire jó a százfűléfőzet, amikor jó célra használják. Illetve, amikor nem rosszra. – helyesbített Lily.
- Önmagában egyetlen varázslat sem jó vagy rossz. Mint ahogy a muglik eszközei sem. Egy szikével életet menthetsz vagy életet olthatsz ki. Ugyanez érvényes a mágiára is - jegyezte meg Piton. Lily bólintott.
- Pontosan így gondolom én is. Ahhoz, hogy legyőzzük a rosszat, tudnunk kell, mi is az a rossz!
- Nem feltétlenül. – tette hozzá Sirius, de nem folytatta, mert kivételesen félig-meddig igazat adott Lilynek. Lejjebb csúszott a padban, és a könyvét lapozgatta, csak James hangjára kapta fel érdeklődve a fejét.
- Az animágia például nem minősül sötét varázslatnak...mégis hasznos lehet. Annak ellenére, hogy egyesek mennyire lebecsülik. – villant James szeme Pitonra.
- Sokra mész vele! Ismerek olyan varázslatot, amivel visszaalakulásra kényszeríthetlek, akkor is, ha tapsifülessé transzformálod magad, Potter! - adta meg a kegyelemdöfést Piton. A Mardekárosok hangosan nevettek, amint elképzelték Pottert nyuszifülekkel.
- Elég! – szólalt meg McGalagony. – Elég a vitából! Ez most nem sötét varázslatok kivédése óra! Evans! Folytassa, mit tud mondani az emberi testről, mire kell ügyelni a transzformáció során?
Lily bólintott és beszélni kezdett.
- Emberi transzformációt abban a szélsőséges esetben alkalmaznak varázslók, amikor valaki visszafordíthatatlan sérülést szenved, de még nem halálosat. Amikor a csontnövesztés hasztalan, amikor a bőr-reparáció csődöt mond. Olyankor vissza lehet állítani egy sérült ember eredeti testét.
McGalagony visszasétált az íróasztalához és figyelmesen hallgatott.
Piton figyelmesen hallgatta Lilyt. Feljegyezte a gondolatait, mert érdekesnek találta.
James lázasan lapozgatta a könyvét, de mindkét füle Lily hangjára tapadt, sokkal jobban tetszett neki a lány higgadt magyarázása, mint Piton hülye okoskodása.
Tapmancs is Lilyre nézett, kissé eltátott szájjal könyökölt az asztalon.
Lily folytatta. Összpontosított, szép arca most komoly volt. Szemei azonban csillogtak.
- Természetesen nagyon nehéz varázslat és teljes felkészültséget igényel. Például minden tényezőt figyelembe kell venni, s megvizsgálni a bőrtípust, a hajszerkezetet, a szemeket, a fogakat… egyszóval: minden testrészre kiterjedő, átfogó vizsgálat szükséges a transzformáció előtt.
James megbabonázva hallgatta Lilyt.
- És a hajszín, tanárnő? Az is transzformáció, nem? – bukott ki belőle a teljesen buta kérdés. – A hajszerkezet miért fontos annyira? – tért kissé magához Potter, miközben elpirult.
Lily kis híján elnevette magát a kérdés hallatán. McGalagony is somolygott.
- Nos, Potter, a hajszín megváltoztatása nem emberi transzformáció. Még egy egyszerű mugli is képes rá. Ám a kérdése második fele érdekes. Miért fontos a hajszerkezet? Evans?
- Ez egyértelmű, tanárnő. Ha másféle hajszerkezet kerül a transzformáció során az alany fejbőrébe, az nem lesz kompatibilis a testtel és összeférhetetlenség lép fel. Még a varázserő is megváltozhat… sőt, nagyon valószínű. A legszélsőségesebb esetben eltűnik.
- Így igaz... - jegyezte meg Piton. - Valaha a teljes népességen belül sokkal nagyobb volt a vöröshajúak aránya, így a rőthajú mágusoké is. Mivel az ostoba muglik könnyen felismerték őket, eleinte különösen a rőthajú mágusokra vadásztak. Ezért a legtöbb rőthajú mágus más hajszínű társat választott. Ennek az lett a következménye, hogy a vörös hajért - és közvetve a mágikus képességekért felelős gének gyakran nemzedékeken át lappangtak.
McGalagony bólintott.
- Valóban. Van egy spirituális jelentése is a dolognak. Minden hajszín mást és mást jelent. Tudnak erről valamit? Igen, Potter?
- Valóban, a vörös hajszínt a mugli világban a boszorkányokkal azonosították. – hadarta James és kissé kihúzta magát. – Ám a különböző hajszínekhez érzelmeket, tulajdonságokat is társítanak. A szőke hajszín ártatlanságot, törékenységet sugall – A fiú elvigyorodott, mikor eszébe jutott Alicia, aki a legkevésbé sem volt nevezhető ártatlannak. – A barna higgadtságot és természetességet, vörös pedig szenvedélyt, akaratosságot. A vöröshöz tartozik még a kreativitás, az érzékenység is. Véleményem szerint a vörös haj gyakran a kiemelkedő személyiségek védjegye. – folytatta komolyan, miközben lopva Lilyre sandított.
Lily most először ismerte el, hogy James Potter nem is olyan hülye. Pitonra pislantott, aki ugyan nem osztotta Lily véleményét James Potter szellemi képességeivel kapcsolatban, viszont barátságosan mosolygott a lányra. Lily elmosolyodott, majd újra James-t kezdte figyelni.
- Remek, Potter. A megállapítása helytálló. Kap öt pontot. Csak így tovább. A vörös haj dicsérete különösen érdekfeszítő volt. – somolygott McGalagony és Lilyre pillantott. – Evans? Van még hozzáfűznivalója a haj-kérdéshez?
Lily tétován bólintott.
- Talán csak annyi, hogy a fekete hajúak vigyázzanak a napon, mert könnyen napszúrást kapnak. – vigyorodott el.
James oldalba bökte Siriust, és kedélyesen bólogatott.
- És könnyen zsírosodik, ráadásul bizonyos személyeknek tompítja az agyát. – Pitonra nézett, még közelebb is hajolt hozzá. – Az nem tesz jót a spirituális fejlődésnek.
- Én meg levarázsolom a hajadat vagy bármi mást, és többet nem nő vissza - válaszolta kissé unatkozva Piton. Elmúlt már régen az az idő, amikor hagyta magát felhúzni mások éretlen megjegyzései miatt.
Lupin a fejét ingatta. Mivel prefektus volt, kötelessége lett volna időnként felhívni a barátai figyelmét, hogy nem érdemes provokálni Perselus Pitont. A mardekáros fiú nem kötekedett volna, ha békén hagyják. Ugyanakkor nem tagadhatta, mennyire szórakoztatják barátai tréfái, amit a denevér sérelmére követtek el.
Sirius megrántotta a vállát.
- Spirituálisan nekem oly mindegy, kinek milyen a hajszíne. Családunk legelmélyültebb varázslója az egyik bácsikám, pedig kopaszon született...viszont könnyen leég a napon. – közölte lazán.
Sirius megjegyzése kisebb derültséget okozott. Lily is nevetett. McGalagony kis ideig hagyta a társaságot derülni, aztán leintette őket.
- Rendben, Mr Black, örülünk, hogy maga így látja. Ha már ennyire spirituálisak lettünk, Evans, mit tud mondani a szemről? Vagy netán Potter erről is tud mondani valamit?
James biccentve állt fel.
- A varázsvilágban is ismert tény, hogy a szem a lélek tükre. Sok mindent megtudhatunk a másikról már akkor, ha a szemébe nézünk. – A fiú alig észrevehetően Lily felé fordult, és úgy beszélt tovább. – Szeretném kiemelni a zöld szemek szépségét. Olvastam a csakrákról, és tudom, hogy a zöld a szívcsakra színe. A legmélyebb érzelmek lakoznak ott...szeretet és gyűlölet. – Potter maga sem tudta, miért lett ilyen költői, Sirius is tágranyílt szemmel figyelte őt. – A zöld egyszerre megnyugtat, és idézi a természet elemi erőit. – James most már egyenesen elmerült Lily szemeiben, aztán zavartan leült.
Lily szempillája kissé megrebbent.
- Tanárnő, szerintem annál, hogy valakinek szép a szeme, sokkal fontosabb a harmadik szem létezésének tudatosítása. Ez nálunk, mágusoknál még fontosabb, mint a mugliknál. Mert amit kettővel nem látunk, láthatjuk a harmadikkal.
- Az is fontos, hogyne - értett egyet Piton. - Ám a zöld szemek önmagukban is különösen sok érzelem kifejezésére alkalmasak. Villámokat szórnak, máskor olyanok, mint a viharos tenger. Alkonyatkor a tűlevelű erdőt idézik fel, hajnalban a zöldellő mezőt... - Piton végig McGalagony apró szemébe nézett, ami ugyancsak zöld volt vagy inkább zöldes-barna - ám közben Lily szemére gondolt.
Lily Pitonra nézett. Nem gondolta, hogy barátja valaha is egyet fog érteni Potterrel…
McGalagony biccentett egyet Piton felé.
- Folytassa, ha már elkezdte, Piton! A Mardekárra is ráférne pár pluszpont. A szép szemek dicséretét viszont hagyja meg a lányoknak, ne most udvaroljon, ha lehet. Főleg ne nekem, Piton, bár nagyon hízelgő… Nos?
- Khm... Ha két ember között megfelelő emocionális összhang lép fel, egymás szemébe pillantva felfedezhetik a másik legbensőbb titkait. Ha sikerül ráhangolódni a másik mentális hullámhosszára, ugyanez a folyamat a harmadik szemen át valósul meg...
- … és ez a homlok-csakra. Színe az indigókék. – vágott közbe Lily, de Piton azonnal visszavette a szót.
- Amikor legilimenciát alkalmazunk, ugyancsak célszerű a homlok-csakrán át behatolni. A puszta szembenézés esetén még eltitkolhatók a gondolatok, meghamisíthatók az érzések, ám ha ennél magasabb szinten műveljük a legilimenciát, a másik elméje nyitott könyvvé válik. Nincs olyan álcázás, sem százfűlé-főzettel, sem transzformációval, ami megtévesztené a legilimentort, akinek nyitva a harmadik szeme.
Lily bólogatott. Voltaképpen ezeket ő is mind tudta, de szerette volna, ha McGalagony Pitonnak is ítélne pár pontot.
McGalagony elégedett volt a fiatalokkal. Mind Potterrel, mind Black-kel, mind Pitonnal. Lily Evanstől pedig el is várta, hogy remekeljen.
- Nos, Piton, magának is ítélek öt pontot. Mivel látom magán az igyekezetet, ma mentesül az óra utáni beszélgetés alól, de a többi Mardekáros itt marad! – csattant szigorúan McGalagony hangja.
Lily mosolyogva kacsintott barátjára.
– Sosem gondoltam, hogy valamiben is egyetértesz majd Potterrel. – súgta neki. – És ez a szép szemek látványa lesz. – húzta fel a szemöldökét. - Szóval ismersz valakit igéző szemekkel? – kérdezte Lily hanyagul. – Talán a közös csajotok Potterrel? – hajolt még közelebb Lily. Amennyire csak tudott. Szerencsére Piton nem ült messze tőle, különben még kiesett volna a padból…
- Ezzel ne viccelj! Sohasem osztoznék rajtad - súgta vissza Piton. Egy pillanatra megérintették egymás kezét. Amikor Piton észrevette, hogy McGalagony újra feléjük fordul, úgy tett, mintha leverte volna a tollát és azért hajolna le éppen.
- Láttad Sirius? Még óra alatt is hogy fogdossa. – méltatlankodott James, mikor látta a lopott érintést Piton és Lily között.
- Nem vagyok vak, naná, hogy láttam. – motyogta vissza Sirius Jamesnek, ám most is Medea-t szuggerálta a szemével, pedig a lány messze ült, és rá se nézett Siriusra.
Lupin is látta a mozdulatot és hallotta James féltékeny megjegyzését is. Bár őszintén örült volna, ha Lily Evans inkább James Pottert választja, magában belátta, hogy Piton sokkal elviselhetőbb, mióta Lilyvel jár. Valamit biztosan tud neki nyújtani az a ronda denevér, amit Potter nem... De vajon mi lehet az? - töprengett Lupin.
McGalagony érzékelte a mozgolódást, ezért megköszörülte a torkát.
- Nos, bár kissé eltávolodtunk a témától, látják, mennyire sok tényezőt figyelemben kell venni, amikor transzformációra készülnek. Egyelőre gyakorolják a haj-bűbájt. Év végén mindenkinek leosztályozom a teljesítményét, tehát szedjék össze magukat.
James a professzor hangjára elkomorodott, elfordult Lilytől, és megjelölt néhány bekezdést a tankönyvében, magában elismételgette a haj-bűbájt és a hozzá tartozó pálcamozdulatot, mindenképpen Kiválót akart szerezni ebből a tárgyból év végén.
Piton felírt még néhány gondolatot a bájital-tankönyvének margójára az ember-transzformációval kapcsolatban, majd a táskájába tette a könyvet és a tollát. Közben Lilyt figyelte, úgy döntött, megvárja és együtt hagyják majd el a termet.
Lupin gyorsan elpakolta a könyveit. James mellé lépett, James vállára csapott.
- Fel a fejjel, barátom! Te vagy a legjobb fej az osztályban, még mindig... - vigyorgott. - Ha a jövő héten eltángáljuk a Hollóhát kviddics csapatát, nem lesz olyan lány, aki ellen tudna állni neked, James! - kacsintott a fiúra.
Sirius lázasan körmölt egy pergamenre. Medea-nak írt levelet, melyben a legudvariasabb hangnemben felajánlotta a mardekáros lánynak, hogy korrepetálja őt átváltoztatástanból, ha Medea elfogadja a segítségét.
Peter izzadtan ült a padban. Neki még a csigát sem sikerült átvarázsolnia pohárrá. Csak McGalagony jóindulatának köszönhette, hogy gyakorolt vele, s ezért nem bukott meg. De tudta, hogy a haj-bűbájra egyszerűen képtelen lesz! Majd Evans segít… talán… - gondolta Peter és szemét mohón végigjártatta Lily Evans csodálatos, fénylő vörös haján.
Az óra aztán véget ért. A diákok kiözönlöttek a parkba. Lily Pitonnal slattyogott, nem volt már több órájuk, s elindultak Hagrid kunyhója felé, amikor Lily megtorpant.
Piton kissé csodálkozva nézett utána.
- Valamit bent felejtettél?
- Mindjárt jövök… - Lily letette a táskáját Piton lábai elé, majd elindult visszafelé. Mögöttük sétáltak a Tekergők. Lily egyenesen feléjük tartott.
Piton máris a pálcája után nyúlt. Fogalma sem volt, mit tervez Lily, de készen állt rá, hogy megvédje, akár ő támad a Tekergőkre, akár azok tesznek valamit ellene.
Amikor Lily odaért, megállt előttük. Siriusra nézett, Peterre, majd Remus-ra, aztán James-re.
Remus felvonta a szemöldökét. Eszébe jutott, hogy megígérte Lilynek, elmondja a véleményét az új főzetéről, amitől kevésbé volt fájdalmas a múltkori átalakulása. Sejtette, hogy ennek a löttynek az elkészítésében Piton is közreműködött, de ez semmit sem vont le a főzet jótékony hatásából. Már éppen megszólalt volna, ám Lily legnagyobb meglepetésére Potterhez intézte szavait.
- Potter… figyelj… - kezdte tétován Lily.
- Evans, figyelek. – válaszolta James minden gúny nélkül, érdeklődve fürkészte a lány arcát, közben nyelt egyet, mert felgyorsult a szívverése.
Lily a fiú szemébe nézett. Apró mosolyt villantott.
- Kösz, amit mondtál a vörös hajról. Szóval, hogy nem tartod rondának. Rendes Tőled, hogy nem gúnyoltál ki. Bár azt is megértettem volna. Csak… ennyit akartam. Na, szevasztok! – intett a többieknek és visszafutott Pitonhoz.
- Szevasz...Lily. – Sirius meglepve hallgatta a lány és Ágas békés szavait. Talán soha nem fordult még elő köztük ilyen beszélgetés, legfeljebb elsős korukban a tanévnyitó vacsorán. Hátba veregette James-t, aki
James sűrűn pislogva nézett a lány után, halvány mosoly telepedett az arcára.
- Hát...öööö...szívesen. – nyögte enyhe fáziskéséssel, Lily aligha hallhatta meg. – Izé. Megyünk, srácok? – fordult végül Remus felé.
Lupin szája széle a füléig szaladt.
- Menjünk! Ágas, nem akarom elkiabálni, de nagyon úgy tűnik, hogy megtört a jég. Lily kedvel téged. Nagyon úgy tűnik... - Még mondott volna néhány biztató szót, de ekkor a Pettigrew is bekapcsolódott a társaslgásba.
Peter elővette a csokit a táskájából és beleharapott.
- Te, James! – szólalt meg. – Aszittem utáljátok egymást. – csámcsogott. – Pedig a denevérrel kefél. Má’ biztos. Regulus mesélte Mulcibernek, az meg Lestrange-nek, én meg mögöttük álltam, és mindent hallottam. Méghozzá azt, hogy van egy szobájuk a pincében és egyszer Regulus rájuk nyitott. Lily tök meztelenül feküdt Pitonnal az ágyon, és éppen…
James elvörösödött, és megsemmisítő pillantást vetett Peterre. Nem akarta tovább hallgatni Féregfark anekdotáit, előkapott egy almát, hogy Peter szájába nyomja, de Sirius megelőzte.
Sirius elkapta Féregfarkot, és belecsípett a karjába.
- Peter! Hagyjuk ezt. – szólt rá szigorúan. – Menjünk inkább enni valamit, éhen halok. – nyafogta, de elégedett mosoly ült az arcán, mert látta, hogy levélkéje célba ért.
Medea végigmérte a sarokból Siriust, aztán végigfutotta a levelet, és a fiúra mosolygott. Szüksége volt segítségre, és a Valentin napi kis incidens ellenére megtetszett neki a fekete hajú mágus.
Sirius visszamosolygott a lányra, boldogság öntötte el a szívét, mikor meglátta a beleegyező bólintást, vidáman indult Jamesék után.
Lily visszaért barátjához.
- Mehetünk. – vette fel a táskáját. – Elintéztem, amit akartam. – mosolygott.
Piton megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Ennyivel megúszták? Pedig felkészültem rá, hogy horgászcsalivá transzformálod őket...
- Hát, édes, sajnos, ma nem én szolgáltatom a műsort, úgy tűnik… eszemben sem volt belekötni Potterbe. Csak… mondtam neki, hogy… áh, mindegy. – legyintett Lily. – Nem fontos, menjünk Hagridhoz.
Piton átölelte Lilyt, egy ütemre léptek.
- Potter ezúttal nem adott rá okot, hogy megátkozd. Arra számítottam, hogy gúnyolódni fog veled...
Lily bólintott mosolyogva és megfogta a fiú kezét.
- Pontosan. Nekem is ez tűnt fel. Hogy nem gúnyolódott a vörös hajúakon. Mondtam neki, hogy kösz. – vonta meg a vállát.
A fiú kissé elhúzta a száját.
- Szerintem nem adta fel. Odavan érted, még mindig. Talán még jobban, mint ötödikben. Ha bátorítod... még azt gondolhatja, hogy nem közömbös számodra.
Lily ránézett.
- Dehogy. Nem szerelmes belém. Már rég. Amióta… párbajoztunk… de szerintem azelőtt sem volt. Honnan veszed, hogy az lenne? Nem is beszélünk. Se szépen, se csúnyán. Csak… ezt még nem mondtam… de kaptam tőle szilveszterkor egy levelet. Egy sort írt, annyit, hogy bocsánatot kér és soha többé nem avatkozik az életembe. Azt hiszem, ennek fegyverszünet a neve, és nem szerelem. – kacsintott Lily csodás szemével Pitonra és arcon csókolta. – A szerelem valami egészen más… - súgta a fülébe és átölelte a fiút.
Piton hátrasandított. A Tekergők más irányba indultak, de Piton sokáig magán érezte James tekintetét. Sőt, a kimondatlan, rá nézve cseppet sem hízelgő kívánságát is...
- Potter nem az a fajta, aki képes leplezni az érzéseit. És ritkán tesz valamit önzetlenül. A megérzésem azt súgja, hogy tervei vannak veled...
Lily visszanézett Potterék felé. Végigmérte elgondolkodva James-t.
- Hát akármit súg a megérzésed, James Potter egészen biztosan nem akar tőlem semmit. – rázta a fejét Lily Evans. – Ő is tudja… amit titokban akartunk tartani. Hogy Veled járok. Ő meg lefeküdt Aliciával. Úgy tűnik, már Potter sem szűz végre… - jegyezte meg Lily gúnyosan. – Talán jót tett neki a dolog… neki is… - tette hozzá kaján, Lily-s mosollyal és alattomosan becsúsztatta vékony ujjait Piton inge alá, a hátán.
A fiatal mágus elvigyorodott. Ő is becsúsztatta az ujjait Lily blúzának kivágásába.
- Jellemző, hogy Potter olyan nővel volt először, akit bárki megkaphat. (nemis jellemző...belesodorták csak :DD-Zs) - Piton mintha megfeledkezett volna arról, hogy ő meg egy olyan lánnyal volt először, aki iránt semmit sem érzett. Az ő első és egyetlen szerelme Lily Evans volt... - De honnan tudsz Te erről? Ti, lányok, az ilyen intim dolgokat is kitárgyaljátok magatok között?
Lily felnevetett és egy nagyobb bokor mögé húzta a fiút. Szorosan átölelte s megcsókolta.
- Gondolod, hogy a ravasz barátnőd előtt bármi is titokban marad?! Sirius meg másba szerelmes éppen. Semmi akadálya, hogy Potter és Alicia összejöjjenek. Remélem, így lesz. De ugye… sosem láttál potenciális vetélytársat Potterben?! – kérdezte Lily összehúzott szemekkel, kaján vigyorral.
- Vetélytársat?! - hökkent meg Piton. - Ami nekem az erősségem, ahhoz Potter hozzá sem szagol! - Piton természetesen a saját felülmúlhatatlan legilimentori és okklumentori képességeire gondolt, no meg a bájitalkészítésre. Fel sem merült benne, hogy Lily valaha is egy középszerű mágushoz vonzódjon. Mint amilyen James Potter... Letelepedtek egy fa alá, szorosan egymás mellé. Tavaszodott, és ezt minden sejtjükben érezték. Hosszú csókot váltottak.
A lány mosolyogva simult Pitonhoz, bebújt a talárja alá s magukra húzta. Karjaival ölelte a fiú derekát, fejét a mellkasára hajtotta.
- Pers? – szólalt meg halkan Lily. – Múltkor megint azt álmodtam… amikor… - felnézett. Zöld szeme örvénylett. – Hogy volt egy kisbabám. Fekete haja volt… és zöld szeme.
Piton tekintete elveszett abban az örvénylő pillantásban. Neki is a visszatérő álmai közé tartozott ez a jelenet. Régebben, amikor még csak barátok voltak, és Lily a kislányos ábrándjairól mesélt, Piton gyakran önkéntelenül ráhangolódott az elméjére. Látta Lilyt hófehér menyasszonyi ruhában az oltár előtt. Különös módon saját magát sohasem a lány mellett látta... Mintha csak távolról figyelte volna az eseményeket. Ennek eddig nem tulajdonított jelentőséget, ám a baljós vízió óta néha eszébe jutott, és cseppet sem lett vidám ettől az emléktől.
- Biztosan úgy lesz. Lesz egy zöld szemű kisbabád - erőltetett egy mosolyt az ajkára. - Bárcsak az enyém lenne... - Aztán lesütötte a szemét és kissé megrázta a fejét, mintha ez valami elérhetetlen álom, soha be nem teljesülő vágy lenne.
A lány elmosolyodott.
- Hát, szerintem van rá esély, hogy lesz gyereked. Miért ne lehetne? Figyelj… ezt most nagyon komolyan kérdezem. Ha elvégezzük a Roxfortot… el tudnád képzelni, hogy összeházasodjunk? Pers, én tudom, hogy lesz egy gyerekem… érzem! Valamiért… tudom. Nagyon biztosan. – Lily szép, keskeny arca komoly volt. – És ki más lehetne a gyerekem apja… de ugye nem hal meg… nem halunk meg… - borzongott egyet és elsápadt. – Miért akarná, hogy meghaljunk… - suttogta. Nem mondta ki a nevét, de Voldemortra gondolt. Nem tudta felfogni, miért akarná megölni őket… talán mert mugliszármazású?! Lily nyelt egyet és újra összerándult, annyira átfutott rajta a borzongás.
Piton megnyugtatóan ölelte át a lányt.
- Nem eshet bajod, ha mellettem maradsz. Vigyázni fogok Rád és a gyermekedre is. Senki sem árthat Neked, ha az asszonyom leszel... Lily... Veled akarok élni a Roxfort után - mondta ki végül Piton.
Lily-nek simogatta a szívét a válasz melegsége. Elmosolyodott és hálásan megcsókolta kedvesét.
- Te leszel a világ legokosabb férje. És a legbájitalosabb. Már ha igent mondok. Vagy elvennél mást?! – incselkedett a fiúval Lily, majd nevetve indultak el Hagrid kunyhója felé.
Lily Evans szerette tanulmányozni a spirituális könyveket, s ő maga erős intuícióval volt megáldva, még a varázserején felül is. Különös módon megérzett dolgokat, mintha valami Látó gének vesztek volna el benne. Bár sosem vette annyira komolyan a dolgot, hogy jóslástannal akart volna foglalkozni, játékos kártyavetést mindig tartottak a barátnőivel. Alicia és Mary is rendkívül fogékonyak voltak erre.
Amikor még tavaly tavasszal Alicia Lilynek vetett kártyát, az meglepő módon valami rejtélyes szerelmet mutatott a lány jelenében. Lily akkoriban nevetett ezen, és erősen gondolkozott, miféle rejtélyes szerelem lehet ez? Akkor még sem ő, sem Piton nem jártak eléggé nyitott szemmel. Lily aztán, amikor a fiú szorosan átölelte, először, s magához vonta, akkor jött rá: a kártya Őt mutatta…
Most is kártyát vetettek a Nagyteremben, félrehúzódva, ebéd után ezen a szombati napon. A többiek kint voltak a parkban, nem sokan lézengtek a kastélyban. Alicia-nak kérdeztek a kártyától. Lily Aliciára pillantott.
- Szóval akkor… a kérdésed mi is pontosan?
- Na vajon mi? – vihogott a lány. – Valamit... a jövendőbelimről... vagy a többiekről. – somolygott, majd nagyot nyújtózott a padon. – Nincs konkrét kérdésem, lássuk milyen tanács jön, csak úgy magától, a szerelem témakörében.
Lily átadta a kártyapaklit a lánynak, aki megkeverte, majd rövidesen elő is került három lap. Nevetgélve elemezték a dolgokat, egészen biztató lapok jöttek ki Alicinának.
- Te, Alicia… hogy Neked már itt is a nagy mellek jönnek ki?! – vigyorgott Lily, rámutatva a kártyán lévő nőre.
Alicia tettetett komolysággal vizsgálta az Erő kártyáját, melyen egy meztelen nő lovagolt meg egy bősz oroszlánt.
- Hogyne... az a védjegyem. – pillantott Lilyre. – Egész jóban vagyok velük. – kacsintott, és megpaskolta a melleit. – Beszélni is szoktam hozzájuk. – tette hozzá nevetve.
Lily röhögve fogta meg Alicia karját.
- Tiszta… hülye vagy. – csuklott. – Tudod, én is ki lennék békülve az ilyenekkel… - nézett Alicia bő keblére, majd a sajátjaira.
- Menj már Lily! – legyintett felé Alicia. – Ne mondd, hogy elégedetlen vagy önmagaddal! Vagy igen?
- Á, végülis… nem. Pers… öh… szóval van, aki szerint úgy jó, ahogy van. – pislogott Lily.
Alicia felhúzta a szemöldökét, és egészen közel hajolt barátnőjéhez.
- Van, aki... aha... értem. – vigyorgott sokatmondóan. – Ha nem lenne semmi melled, akkor is Te lennél a legjobb csaj a Roxfortban. – zárta le mondandóját a szőke boszorka, és nyomatéknak az asztalra csapott.
Lily mélységesen elvörösödött.
- Ne hozz zavarba! Dehogy én vagyok a legjobb nő a suliban! – motyogta. – Inkább folytassuk!
Alicia a Szeretők kártyájára bökött. A lapon egy sötét hajú férfi állt, akibe egyszerre két nő karolt.
- Erről most az ugrik be, hogy Siriusnak is egyezik a véleménye az enyémmel. Vagy nem mondta neked? – Alicia egy pillanatra álmodozó mosolyra húzta a száját, mert a kép akár mutathatta őt is James-szel és Eve-vel. Nem beszélve arról, hogy a kártya valójában mit jelent, a képekkel maximum viccelődni lehet.
Lily Aliciára pillantott.
- Öh… de. Sirius… tényleg mondta… valamikor karácsony előtt. De ugyan már! Siriusnak Te tetszel. Velem nem… akar… szóval ha ettől tartasz, nem nyomult rám.
Alicia megrázta a fejét, őszintén nevetett Lily-re.
- Semmi nincs már köztem és Sirius között. Na jó, néha... öh... – Alicia tőle szokatlan módon kissé elpirult. – Ami volt, elmúlt, de nagyon becsülöm, amiért továbbra is barátként tekint rám. – mondta komolyan.
- Persze, barátok vagytok… a kártya is ezt mutatja! – gunyoroskodott Lily és az egyik lapra mutatott. A lányok nevetgélve beszélgettek tovább.
Piton és Holly Hipworth a Nagyterem bejáratánál beszélgettek.
- Ha van egy csepp eszed, nem állsz szóba Averyvel - figyelmeztette Piton a lányt. - Semmi okod rá, hogy iskolát változtass. És azt sem kellene hirdetned, hogy mugli egyetemre akarsz menni...
Lily felkapta a fejét, ahogy meghallotta barátja hangját. Az ajtó felé nézett, ott pillantotta meg, beszélgetett valakivel. Lily rámosolygott.
Piton visszamosolygott a lányra. Holly közben elköszönt Pitontól.
- Rendben, köszönöm a tanácsokat. Ha apám nem erőltetné, hidd el, eszembe sem jutott volna, hogy a csatlakozásra gondoljak.
- Később még beszélünk... - biccentett Piton, majd befelé indult. Remélte, hogy azért még jut neki valami, ha le is késte az ebédidőt. Ám mégsem a Mardekárosok asztala felé vette az irányt. Lily mágnesként vonzotta.
- Hello, Lily... Alicia... - jutott eszébe a másik lány neve is kis gondolkozás után.
- Helló, Perselus! – köszönt rá Lily, ahogy a fiú a közelükbe ért. – Mi újság?
- Szia. – köszönt Pitonnak Alicia is. A Regulusszal történtek, no meg a Tekergők miatt nem kedvelték egymást túlzottan a fiúval, de nem is zavarták egymás köreit. – Érdekel a kártyavetés, Perselus? – kérdezte aztán barátságosan.
- Hát, ha tudományos alapon művelitek... - nézett egyik lányról a másikra.
Lily bólogatott.
- Bizony… elmélyült kutatásba kezdtünk. Alicia tudni akarja, ki lesz a férje… - vigyorgott, mire Alicia élénken gesztikulálva közbeszólt.
- A fenét... momentán Lily van napirenden... a szépsége. – villantotta szemét a lányra, bár azóta már kitárgyalták Alicia szerelmi életét is. - Szerinted is Ő a legszebb lány a suliban? – tette fel nyíltan a kérdést Pitonnak.
- Mióta kérdés ez? Ebben még az ősellenségek is egyetértenek. - Piton körülnézett, de egyetlen "ősellenséget" sem látott: James, és Sirius nem voltak a közelben.
Lily nevetve csapott a lány kezére, aztán újra Pitonra nézett.
- Leülsz? Gyere… - vette el a táskáját maga mellől.
Piton átvetette az egyik lábát a padon, így Lily mögé került, lovaglóülésben. Átölelte a lányt, félresimította a haját és belecsókolt a nyakába.
- Azt hiszem, majd máskor folytassuk ezt. – Alicia szedelődzködni kezdett. – Lesz bőven idő a hétvégén, biztosan fontosabb a bájitalverseny. – a lány mosolyogva pakolta el holmiját a táskájába. Ösztönösen érezte, hogy jobb, ha Lily-éket magukra hagyja.
- Engem nem zavarsz. – jegyezte meg Lily, és Perselusra sandított.
- Engem sem... Bár ha van van valami fontosabb dolgod... - Piton újra megcsókolta Lily nyakát. Nem volt éppen kifogása Alicia jelenléte ellen, de azért finoman éreztette, hogy szívesebben maradna kettesben Lilyvel.
Alicia helyeslően bólintott, felállt, és magára kanyarította a talárját.
- Így van. Nekem is van bepótolnivalóm a könyvtárban. – sóhajtott, majd Lilyre mosolygott, és elindult kifelé. – Később találkozunk, sziasztok!
- Hát jó… akkor menj csak… - intett Lily. – De ne felejtsd el, amit tanácsoltam. Illetve a kártya, én csak közvetítem. Légy résen.
- Arra mérget vehetsz, megjegyeztem. – kiáltott vissza a lány még, majd eltűnt a hallban.
Piton végigsimított Lily karján, majd ujjait a lány kézfejére fonta.
- Tetszik a kezed is... Mondtam már?
Lily éppen szedegette össze a kártyalapokat, de a fiú mozdulatára elmosolyodott és letette a paklit. Pitonra nézett, majd gyengéden megcsókolta. Szerencsére egy beugró mögött ültek, senki nem láthatta őket.
- Úgy hiányoztál tegnap, édes. – súgta Lily. – Vártalak este tízig… - ölelte szorosan barátját. A nyakához bújt.
- Dumbledore magához rendelte az egész évfolyamot, sőt az ötödikeseket is. Tudni akarta, kiket toborzott Lestrange és Mulciber... Mindenkivel elbeszélgetett, névsorban. Tőlem semmit sem kérdezett, mivel Slughorn már igazolta korábban, hogy amikor a Sötét Jegyet fellőtték Roxmortsban, együtt voltunk a Szellemszálláson. De azért végig ott kellett lennem, amíg a többieket is kihallgatta.
- Hát ez szuper. – húzta el a száját a lányka. – De miért az egész Mardekár bűnhődik Lestrange és Mulciber miatt? Na, mindegy… - tűrte el a fiú haját és megcsókolta a halántékát, aztán újra felvette a kártyákat és a doboz után nyúlt. – Néha az az érzésem, hogy nekünk egy teljesen külön házban kellene lennünk. Mondjuk a Bűbájos bajkeverők-házban. – vigyorgott a lány.
- Hát majd javasoljuk, hogy nyissanak a kedvünkért egy külön házat... - tréfált a fiú. Közben szórakozottan kiterítette a tarot-lapokat. - Ez is érdekel? A kártyajóslás? És komolyan veszed?
- Csak… szórakoztunk a csajokkal. Nem komoly. Bár… komolyan is lehetne akár venni. – mutatta fel a kártyákat Lily.
- Jósolj nekem! - kérte váratlanul Piton.
- Neked? Nem gondoltam volna, hogy ez érdekel Téged… - lepődött meg Lily. - Vagy van valami sötét hátsó szándékod? – vigyorgott.
- Csak az van... - Piton közelebb húzódott, mellkasával Lily hátához simult. - Nekem még soha senki nem pillantott a jövőmbe. Lehet, hogy mégiscsak fel kellett volna venni az órarendembe a jóslástant.
Lily még mindig gyanúsan mosolygott, aztán váratlanul megfogta a fiú bal kezét és a tenyerét kezdte vizsgálni.
- Jaj kedveském! – nyekeregte, egy öregasszony hangját utánozva. – Bizony, bizony, micsoda sorsot látok! Holnap az első dolga legyen ellenőrizni, nőtt-e a haja! Megtorpanást látok! De azt megjósolom, itt és most, hogy két lábbal fog érkezni a reggelihez! És fekete ruhában! Rózsaszín szívecskés alsóban! – nevetett fel Lily és felsikított kacagva, amikor Piton elrántotta a kezét és a nyakába csókolt, majd a fülébe suttogott:
- Csaló! Nincs is rózsaszín szíves alsóm! - Közben ujjai becsúsztak Lily szoknyája alá, a combja belső oldalát kezdte csiklandozni. Lily aztán percekig tartó nevetés után kifújta magát.
- Ne merd ezt csin… csinálni még egyszer! – csípte meg a fiú karját. – Tudod, hogy nem bírom, ha csiklandoznak! Ne! – tette maga elé nevetve a kezét. Félig fej nélküli Nick éppen feléjük szállt, s meghajolt Lily előtt, majd elegánsan tovaúszott, fejcsóválva, hogy ezek a mai boszorkák mindenért visítanak…
Piton felkelt a lány mögül és átült oda, ahol az előbb Alicia foglalt helyet..
- Komolyan szeretném... Vess nekem kártyát, ahogyan az előbb a barátnődnek!
- Rendben. Ha akarod… vethetek kártyát Neked is. – mondta Lily határozottan. – De ha kijön valami förtelem, ne rám szórd az egyik átkodat! - vigyorgott és magához húzta vadul a fiút, majd kis híján leesve a padról, heves csókolózásba kezdtek. Aztán lihegve szétváltak, Lily elkomolyodott.
Piton egy ideig figyelte Lily elmélyült tevékenységét, majd közelebb hajolt, a kezét újra a lány combjára csúsztatta.
- Na! Ehhez koncentráció kell! – nevetett Lily és lesöpörte magáról Perselus kezét. – Tessék… keverd meg. – nyújtotta át a paklit.
Piton felkapta a paklit, úgy keverte, ahogyan egyszer egy mugli filmen látta. Egyik kezéből a másikba szórta a lapokat egy valószínűtlenül hosszú sorban, majd megkeverte.
- Rendben. Most rakd ki három oszlopba. – figyelte a fiú mozdulatait, hosszú ujjainak játékát… elmosolyodott és rápillantott. Valamiért megdobbant a szíve…
Piton csak egy pillantással kérdezte, hogy lapjával lefelé fordítva rakja-e sorba a lapokat. Lily bólintott, hogy jól csinálja, majd némi koncentrálás után felfordította az első pakli felső lapját. Felszisszent és nyelt egyet.
- Az Ördög… - mondta kissé rekedten. – Nézzük tovább. – újabb lapot fordított fel. Ekkor már kissé elsápadt. – A Remete… - keze megremegett, ahogy a harmadik lap felé nyúlt. Felfordította. – A Torony… - suttogta és érezte, hogy jeges borzongás fut át a mellkasán.
Piton is érzékelte, hogy Lily hangulata megváltozik.
- Valami rosszat jelent? Megjelenik az Ördög és lehajítja a Remetét a Toronyból? Vagy mi?
Lily a kártyákat nézte. Ezek a legrosszabb lapok, a legrosszabb előjellel, ami csak lehet. Szédült és legszívesebben megfogta volna Piton kezét, hogy aztán soha többé el ne engedje és nem adja oda az Ördögnek… a Rossznak…
- Mi a baj? - Piton hangjában most már valódi aggodalom csendült. Még sohasem látta Lilyt ennyire rémültnek. Talán csak akkor, amikor elővigyázatlanul belenézett a fekete jóskőbe, még a nyáron.
Lily mély levegőt vett.
- Ezek… csak… szóval hülyeség az egész. – suttogta, de nem tudta elrejteni könnyfátyolos gyönyörű szemeit.
- Nyilván. Nem szabad komolyan venni! Te sem vetted komolyan az előbb, Aliciával...
- Perselus én nagyon félek. – mondta őszintén. – Főleg a Torony-kártya…
- Egy Torony... - vont vállat Piton. - Miért baj, hogy ez jött ki?
- Mert az szakítást, összeomlást jelent, valaminek a végét, és valami egészen másnak a kezdetét… - motyogta. Összekavarta a lapokat zaklatottan és a táskájába vágta az egész paklit. – El fognak venni tőlem… elmész… elhagysz… - suttogta rekedten. – Az Ördög és a Remete is egyértelmű. A Gonosz, ami felkavar mindent, és fájdalmas ármányokat hoz magával és a Remete, ami befeléfordulás… elmélyülés a Tudásban. Ami nem rossz, de így hogy az Ördög mellett áll… Perselus. Most nagyon komolyan elmondom, amitől tartok már egy ideje. Érzem rajtad… hogy érdekel az a másik világ… Én nem akarok megtiltani Neked semmit, főleg, mert nincs hozzá jogom, de… kérlek, mérlegelj minden döntést, mielőtt cselekszel. Fiatalok vagyunk és bolondok… de ne légy egészen bolond. – Lily most nagyon komolyan, féltőn beszélt.
- Lily... Hidd el, semmi sem változik közöttünk. Szeretlek és szeretni foglak, amíg élek. Sőt, azután is... Örökké. Nem állhat közénk senki és semmi. A Halál sem. Akármennyire fontos nekem a... a Tudás... - majdnem azt mondta, hogy a Fekete Mágia, de még időben megválogatta a szavait -, sohasem fogok lemondani a szeretetről. Ami összefűz bennünket.
Lily felnézett. A fiú szavai őszinték voltak és biztatóak. De mégsem tudott lelki nyugalmat nyerni.
- Ez már nem csak a kártya… ha nem veszem komolyan, akkor is… ott motoszkál bennem azóta ez az egész baljós… halálfaló-dolog, amióta ott voltunk azon az eljegyzésen… Pers, kérlek szépen, soha ne add oda magad… neki! Ne akard legyőzni a halált… inkább az életet éld… nincs olyan indok, ami miatt be kellene állnod a szolgálatába… nem lehet olyan ok! Ne menj olyan helyre, ahová nem tudlak követni! Kérlek! – suttogta Lily, s egy nagy könnycsepp gördült le az arcán.
Piton Lily vállára tette a kezét. Nem tett úgy, mintha nem értené. Ismét elhatározta, hogy nem titkolja tovább a dolgot. Megmutatja a Sötét Jegyet, és elmondja a lánynak, hogy ettől semmi sem változik köztük. Ugyanakkor biztos volt benne, hogy teljesen feleslegesen húzná fel az inge ujját, a Jegy most úgysem jelenne meg...
- Sohasem leszek az övé... Tudom, hogy őrült, idióta szélhámos, és én nem vagyok olyan ostoba, hogy egy őrültet szolgáljak. Akkor sem, ha... - Piton elharapta a folytatást. - Még ha mindenki azt gondolja, hogy a szolgálatába szegődtem, akkor sem... Neked tudni kell... nincs rám semmiféle hatással... Csak a titka érdekel, azt állítja, képes legyőzni a Halált. Ha ő képes rá, akkor én is. Képes leszek... - Piton nyelt egyet.
Lily megtörölte a szemeit és felsóhajtott.
- Nem, Pers. A halált nem tudod legyőzni. – mondta Lily komoran. – Akkor meg főleg nem, ha egy romlott eszme miatt feláldozod a lelkedet. – közel hajolt a fiúhoz. – Ami összeköt minket, olyan erős, hogy évszázadokon ível át… itt vagy bennem. – húzta a mellkasára Piton ujjait. – Csak ebben a kötelékben bízz és ne másban! Csak a szeretet köteléke ad életet. – suttogta a lány, majd lassan felkelt, arcon csókolta kedvesét. – Szeretlek. Mindig szeretni foglak. Maradj velem a fényben… - mondta halkan, majd kisietett a Nagyteremből.
- De hát... - Piton felugrott, még annyi mindent el akart mondani a lánynak, de Lily vissza sem nézett. A fiú teljesen összezavarodva nézett utána.
Lily nem akart, nem bírt tovább barátjával maradni. Képtelen volt elrejteni hihetetlen zaklatottságát, amit ezek a kártyalapok okoztak. Ám ha csupán ez lett volna, könnyen megnyugszik. De valami különös, szorító, préselő, bénító rossz érzés ülte meg a mellkasát. Ettől nem tudott szabadulni. Felrohant a szobájába, szerencsére a többiek nem tartózkodtak ott. Lily Evans a szekrényéhez lépett és kivett egy hófehér kendőt, meg egy fehér, hosszú gyertyát. Meggyújtotta, s a kendővel végigsimított a gyertyán, közben mormolt. Megtisztító szertartás volt ez, a démonokat akarta elűzni, amik a fejük felett keringenek és csak arra várnak, hogy lecsaphassanak. Lily eltökélte: nem hagyja, hogy Perselus lelkét bárki vagy bármi elorozza.
Bellatrix Lestrange, miután kiheverte a tavaszköszöntő party fáradalmait, azonnal munkához látott. A kis Regulus nem maradhat annak a hóhérnak a karmai között!
- Küldte volna oda Lucius-t…! De nem! Lucius-t annyira kedveli, hogy sima melókat ad neki… én Nagyuram! Az a dög még ajándékot is vitt neki… tudom, hogy a Nagyúr odavan azért az ajándékért… látom a szemén! – dühöngött Bella a tükörképének. – Miért nem nekem jutott eszembe az a pusztulásos kígyó?!
Gyűlölte, hogy Malfoy egyre jobban benyalja magát a Nagyúrnál.
Bella még aznap felkereste Voldemortot. Amikor megérkezett a rezidenciájába egy elegáns hoppanálással, be akart sétálni a terembe, de az őr megállította.
- Hé! Te ostoba szarjankó! – visított fel Bella. – Veszed le rólam a kezed?! Tudod Te ki vagyok én?!
- Bellatrix Lestrange. Nem zavarhatja a Nagyurat. Csak és kizárólag a listán szereplők léphetnek be hozzá bejelentés nélkül.
- Te nem vagy magadnál! – kent le egy nagy pofont Bella a férfinek és a nem messze lebegő listához lépett. Mohón átfutotta. – Nem vagyok rajta… pedig mindenki… az a kis mocsadék Piton… Igor Karkarov... Augustus Rookwood… hát ezt nem hiszem el… meg akar büntetni…
Az őr közben jelentette Bellát.
Voldemort széles mosollyal sietett leghűségesebb halálfalója felé.
- Bellatrix! Micsoda meglepetés! Nem vártalak ma...
Bellatrix felszegett fejjel, büszkén belépett. Sértve érezte magát. Dacosan meghajolt s szeme Voldemort-ra villant.
Voldemort intett a nőnek, hogy foglaljon helyet.
- Nos, mi történt, hogy éppen a hivatalos óráimban járulsz a színem elé, Egyetlenem? - ráncolta a homlokát Voldemort. Megszokta, hogy Bellatrix inkább az éjjeli órákban örvendezteti meg a látogatásaival. Látta, hogy a nőnek valami nem tetszik...
- Nagyuram! Elégedetlen vagyok! A kis Regulus Black miatt!
- Regulus Black? - nézett értetlenül Voldemort. Teljesen megfeledkezett már a fiatalabb Black fiúról, aminek nyilván az volt az oka, hogy nem érkezett rá panasz. - Mi rosszat tett a kis bitang? Vagy valamiért különösen fontos Neked?
Bellatrix arca rezzenéstelen maradt.
- Nos, annyira fontos nekem, mint a többi fiatal. De lehetőséget látok benne. Többet, mint Malfoyban! Miért nem őt küldted Greyback mellé?!
Voldemort az állát dörzsölte.
- Nem is rossz ötlet... Malfoy és Greyback... Igen, a jövőben szorosabban együtt kell majd működniük. Természetesen Malfoy irányításával... Luciusnak határozottan vannak olyan képességei, amelyeknek a kibontakoztatására eddig nem nyílt lehetősége.
Bellatrix meghunyászkodott és letérdelt.
- Nagyuram… szóval elismered a képességeit… annak a… szőke…
Voldemort pillantásában leplezetlen rosszallás villant.
- Malfoy rászolgált az elismerésemre. Ő volt az első, aki egy aurort hozott elém!
- Rendben, én kegyelmes uram! Azt ismersz el, akit akarsz. Én szeretném azt kérni Tőled, hogy Regulus Blacket helyezd vissza mellém! – nézett fel a boszorkány.
Voldemort eltöprengett.
- Szándékomban áll palotaszolgálatra beosztani a kis Blacket. Az anyja is ezt kérte... Csakhogy az elit alakulat nem maradhat feltöltetlenül. Amint találok a helyére valakit...
Bella szeme megvillant.
- A helyére? Valakit? Mit szólnál ahhoz a kis denevérhez? Pitonhoz? Őt helyezd Greyback mellé! – ármánykodott Bella.
- Pitont?! A Hercegemet? Többet ér, mint az egész vezérkar együttvéve! Hogy merészeled... - Voldemort fenyegetően közelebb lépett. Közel volt hozzá, hogy szájon vágja Bellatrixot. - Pitonnal komoly tervem van, amihez semmi közöd!
A nő fejet hajtott.
- Igenis, Nagyúr. Ne haragudj, hogy kételkedem a döntéseid helyességében…
- Ezt akár sértésnek is vehetném! - kiáltott ingerülten Voldemort. - Piton nem a Te ügyed. Vele személyesen foglalkozom. Inkább azt mondd meg, mit gondolsz Malfoyról!
- Hogy mit gondolok Malfoyról?! Még mindig nem értem, mit látsz benne, Nagyúr!
- Dacot. Elszántságot. Bizonyítási vágyat. Mindazt, ami az apjában nem volt meg! Emellett látom a hibáit is: öntelt, nagyravágyó, olykor túlbuzgó és hajlamos rá, hogy túlértékelje a lehetőségeit. Meg kell tanulnia, hogy a tekintélyt nem ajándékba kapja, nem is a pozícióval jár, hanem ki kell vívni. De a legjobb úton halad. Ezért kap a jövőben egyre fontosabb feladatokat, és a jelentéseit közvetlenül nekem teszi. Csakúgy, mint azok az embereim, akik a Minisztériumban maradtak. Tőlük kapok stratégiai fontosságú információkat, ezért pillanatnyilag ők a legértékesebbek.
Bellatrix elhúzta a száját a szavak hallatán. Nem tetszett neki a dicséret, amit Malfoy kapott, amit a többiek kaptak… gyilkos düh lobban fel benne mindenki ellen. Végül hatalmas, bűvös szemeit a mágusra vetette.
- Elfogadom, Nagyuram, hogy Malfoy-nak melletted a helye. És… én uram… én… én mit jelentek Neked? – kérdezte őszintén Bellatrix. Élete első őszinte, gyötrődő pillanata volt, amikor, mint Nő hajtott fejet a Férfi előtt, aki az életénél is fontosabb. – Nagyuram… mondd el… kérlek…
Voldemort végigsimított a nő csodás haján. Felemelte az állát, mélyen a szemébe nézett.
- Többet... sokkal többet jelentesz számomra, mint a többiek. A legértékesebb embereim közé tartozol, efelől soha ne legyen kétséged!
Bellatrix gyönyörű szemeit könnyfátyol vonta be.
- Én szeretlek, Tom… - suttogta s leborult a lábai elé. – Szeress úgy, mint a többi értékes halálfalódat… szeress… én Uram!
- Szeresselek?! - hökkent meg Voldemort. - Szeretnek Téged a mocskos kis ágyasaid! - Voldemortban hirtelen fellobbant a harag és a féltékenység. - Tudod, milyen pletykák keringenek rólad, Egyetlenem? Állítólag már nemcsak félvéreknek, hanem a sárvérűeknek is szétteszed a lábad! Az őrök, sőt az újoncok is arról ábrándoznak, vajon mikor rendeled magadhoz őket! Miattad gyilkoltattam le tegnap a néma szolgáimat, miután megtudtam, hogy velük is játszadozol! Mondd csak, meddig akarsz süllyedni? Legközelebb zombikkal hancúrozol az ágyadban?!
Bella megremegett. Hát a Nagyúr neheztel rá…
- Én Egyetlen Uram! Tudod, hogy mindenki más csak játék… Te vagy az, aki örökre…
- Nem érdekelnek az üres frázisok! - Voldemort olyan mozdulatot tett, mintha egy bosszantó legyet hessentene el. - Nem ezt várom Tőled!
- Nem! – sikított fel Bellatrix. – Nem üres frázisok!! Ha megteszed, és visszahelyezed Regulus Blacket mellém, soha többé nem engedem egyetlen férfinek sem, hogy hozzám érjen! Csak Te vagy! – könyörgött Bellatrix. Soha, senkinek nem könyörgött még így.
Voldemort szeme összeszűkült. Belemarkolt a nő hajába és újra a szemébe nézett. Ezúttal az agyába is belekotort. Miért olyan fontos Bellatrixnak az a kis ficsúr?! Sokáig fürkészte a nő zavaros elméjét... Végül talpra állította.
- Gyere velem! Lucius egy aurorral végzett, Te kettővel. Jutalmad nem maradhat el.
Voldemort magával vonszolta a nőt az Ereklyék Termébe.
Bella zihálva, remegve hagyta, hogy a Nagyúr cibálja, amerre akarja.
- Miféle hely ez, én Uram? – kérdezte halkan a boszorkány.
- Ide nem léphet be senki más, csak az, akinek megengedem.
Fagyos levegő áradt szét a teremben. Voldemort lángra lobbantotta a kék fényt adó fáklyákat. Pálcáját előre szegezte és elmormolta az ősi varázslatot. A kőkocka fedele félre csúszott, megjelentek az ereklyék: a medál, a kehely és a gyűrű. Voldemort leemelte Hugrabug kelyhét, majd megtöltötte mélyvörös borral. Belekortyolt, azután átnyújtotta a kelyhet Bellatrixnak.
- Igyál!
Bella mohón átvette a kelyhet, majd gondolkodás nélkül beleivott. A borcseppek, mint megannyi apró vércseppecske, lecsorogtak az állán.
- Megpecsételjük és megerősítjük a szövetségünket, Bellatrix Lestrange! Mától Te vagy a kehely őrzője! Úgy vigyázz rá, mintha lelkem egy darabja lenne!
Bella csillogó szemekkel nézte a kelyhet, majd megcsókolta.
- Kegyelmes, Egyetlen Nagyúr! Vigyázni fogok, életemmel s halálommal óvom e kelyhet… mi a titka eme szent ereklyének? – kérdezte susogva.
Voldemort keskeny szája elégedett mosolyra húzódott. Malfoynak eszébe sem jutott megkérdezni a napló titkát. Meg sem érdemelte, hogy rábízza... Voldemort átvette a kiürült kelyhet és a földre helyezte. Pálcáját rászegezte, elmormolt egy sötét varázslatot. A kelyhen repedések keletkeztek, pattogó hang kíséretében. Ezután egy hirtelen mozdulattal elkapta Bellatrix karját, és éles körmével felmetszette a csuklóját. Vércseppek hulltak a kehelybe. Voldemort erősen összpontosított, ajka hangtalanul mozgott, ahogy az ősi életrehívó bűbájt kántálta.
Bella lehunyta a szemét, ahogy Voldemort éles körme felhasította a bőrét. Extázist érzett, semmi fájdalmat.
Hirtelen fekete füst gomolygott elő a kehelyből. Felfelé tört, közben emberi alakot öltött. Árnyalakot, asztráltestet. A vonásai határozottan felismerhetőkké váltak. Voldemort volt, a huszonéves önmaga. Annyi idős lehetett, mint most Bellatrix.
Bellatrix érdeklődve pillantott az asztrál-alakra. Percekig nézte, aztán a Nagyúrra emelte csodálatos szemeit. Nem kérdezett. Tudta, minden választ megkap.
Itt
És
Most.
Az árny-Voldemort tekintete összekapcsolódott a nőével. Az idősebb férfi Bellatrix vállára tette hideg kezét, megmarkolta karomszerű ujjaival. Közben intett a pálcájával, mire az asztráltest elenyészett, a füst gomolyogva visszaszállt a kehelybe. Végül Voldemort egy közönséges Reparo-val eltüntette Hugrabug kelyhéről a repedéseket.
- Lelkem egy darabja. A halhatatlanságom záloga. Az egyik. Helyezd biztonságba! Rejtsd el úgy, hogy senki se lelhessen rá! - nyújtotta át a kincset Bellatrixnak.
Bella leborult a mágus lábai előtt, magához szorította a kelyhet, majd Voldemort jéghideg keze után nyúlt, lágyan, óvatosan, s duzzadt ajkait rányomta halott bőrére.
- Az életem sem lesz ennél fontosabb… én Drága Egyetlen Uram! – suttogta Bellatrix. Olyan elégedettséget, emelkedettséget és szerelmet érzett, amit még soha…
Voldemort hagyta, hogy leghűségesebb híve a kezét csókolja. Miközben a gyűrűt és a medált ismét eltüntette a kőkockában, elhatározásra jutott: a horcruxok őrzése ezután a Black család tagjainak kiváltsága lesz.
Regulus Black kezdett rádöbbenni, hogy a palotaszolgálat semmivel sem felemelőbb, mint a nyílt összecsapásokban való részvétel Fenrir Greyback oldalán. Mióta Bellatrix Lestrange jóvoltából Voldemort rezidenciáján teljesített szolgálatot, egyszerre érezte magát állatgondozónak, takarítónak és hullamosónak. Változatosságot csak a magas rangú halálfalók látogatása jelentett. Regulus ilyenkor előkészítette a fogadáson kínált italokat, és ha szerencséje volt, néhány szót válthatott a megbeszélés után Yaxley-vel, Igor Karkarovval vagy Pitonnal. Rettenetesen irigyelte a barátját, amiért neki azonnal sikerült Voldemort belső körébe bekerülni.
- Ez nem járja... - morgolódott, miközben teleeresztette friss, hideg vízzel az élőhalottak medencéjét. - Házimanóknak való munka...
Az inferiusok látványát mát megszokta. A múlt hónapban sikerült kiképeznie egy tucat élőhalottat, hogy mossák le a frissen érkezett társaikat. Pitontól megtanulta az életre keltő varázslatot, így most már az ő kiváltsága volt a szakaszok bevetésre való előkészítése. Arcán azonban semmiféle lelkesedés nem tükröződött. Tekintete eltompult, arca sápadt és beesett lett. Ahogy a zombik szemébe nézett, mindig átjárta a borzongás. Egyik-másik arc mintha ismerős lett volna... A környékükön élő mugliké, akikkel korábban szóba sem állt. Regulus rettegett a gondolattól, hogy egy napon valamelyik közeli barátját, volt osztálytársát ismeri fel...
Bellatrix elégedett volt, hogy a kiskölyök ide került, bár ő sem volt túlzottan boldog attól, hogy Voldemort ilyen alantas melóra fogta.
- Tudom én jól, Tom… a hiúságodat piszkálja, hogy én és Regulus… - morogta Bella, miközben a körmét fényesítette az egyik különtermében. Nemrég szeretkeztek, vagy inkább állatias ösztöneiket elégítették ki Voldemorttal, most meztelenül ücsörgött a csodaszép boszorka a kandalló előtti muglibőrökön. Miután hosszú körmeit elég fényesnek találta, olyan fényesnek, hogy a légy is megcsúszott volna rajtuk, felvett egy királynőhöz méltó selyemruhát, melyet nemrég kapott az egyik keleti hódolójától. Vékony dereka még vékonyabbnak tűnt benne… keblei pedig csak úgy duzzadtak. Kisétált a lakrészéből. Unatkozott. Voldemort most estig egészen biztosan nem fog ráérni. Bellatrix az a fajta nő volt, akit nem tűrtek meg a nők. Nem is voltak nőbarátai. Férfiak annál többen… aztán eszébe jutott Regulus. Oda is sietett hozzá. Már messziről látta, hogy megint a zombiknál tevékenykedik.
- Hé! Kicsim! – szólította meg a fiút mosolyogva. Megállt az ajtóban és csípőjére csúsztatta ujjait. A fiú megnyúlt, férfiasodott. Tetszett Bellának. Csodás fekete haja volt és még szebb szeme. Igaz, mostanában egyáltalán nem szeretkeztek, de a boszorkány határozottan nem mondott le kedvenc játékszeréről. – Regulus, édesem… meddig tart ez még?! – kérdezte fintorogva.
- Bellatrix! De jó, hogy jössz, mindjárt készen leszek - csillant fel egy pillanatra a fiú szeme. Legszívesebben azonnal unokanővére karjaiba vetette volna magát. Ekkor azonban az egyik pucér zombi megcsúszott, nagy csobbanással esett vissza a medencébe. Vére kiserkent, mire vagy nyolcan vetették rá magukat. Regulus villantott a pálcájával, melynek végéből láng csapott ki, ettől az inferiusok abbahagyták az áldozat marcangolását. Regulus közelebb lépett, látta, hogy a zombik súlyosan megsebesítették a társukat: az egyik szeme félig kifolyt, törött bordái kiálltak a mellkasából, a hasából béldarabok türemkedtek elő. - Eh, nem jó ez már semmire... Trucido! - Ezzel a varázsigével engedélyezte a tetem további szétmarcangolását. ( Stephen King is megnyalta a tíz ujját ettől a résztől-:D-B)
Bellatrix undorodva elfordult.
- Hát ez hihetetlenül gusztustalan. – mondta finnyás hangon.
- Az. Hentesmunka - törölte meg vizes kezét a fiú. - Mára végeztem...
Bella közelebb lépett a fiúhoz és néhány másodperc gondolkodás után lágyan megcsókolta.
- Kis gyémánt játékszerem… ennél rosszabb melód már aligha lehetne… - komorult el.
- Áh, nem ez a legrosszabb - legyintett Regulus. Egy másik rejtekajtó felé indult. Kitárta. A szűk helyiséget hangos sziszegés töltötte be. - Nagini!
A kígyó előcsusszant rejtekhelyéről. Az ajtó fölötti kasból tekergett lefelé, szélesre tátott pofával.
Bella bizalmatlanul nézte a hatalmas kígyót. Bár nem félt tőle, sőt, ő maga is tartott otthon pár ártalmatlan kockás pitont, amikkel alkalomadtán Rodolphust kikergette a világból, Naginitől tartott. De egyáltalán nem azért, amiért a normális emberek tartottak volna tőle. Bellatrix féltékeny volt a nőstény kígyóra, mert Voldemort a rajongásig imádta.
- Gyönyörű jószág. – jelentett ki aztán Bellatrix, fanyalogva. Ezt még ő is elismerte és szívesen elfogadta volna magának is. – Neked kell megetetned? Vagy mi a fene? – kérdezte Regulustól. – Értesz Te ehhez, kicsim?
- A legendás lények gondozását már harmadikban leadtam. Erre tessék... - morgolódott a fiú. Villantott a pálcájával, mire egy fedett kosár jelent meg a lábai előtt. Olyasmi, amiben a muglik az egészen kicsi babákat hurcolják. A kosárból gőgicsélés hallatszott a takaró alól. Regulus a lábával lökdöste beljebb a kosarat. Nagini ránézett, majd Bellatrixra, aztán előre lendítette a fejét. A gőgicsélés abbamaradt. Egy reccsenés hallatszott, majd a szétszakadó hús semmivel sem összetéveszthető zaja. Vér fröccsent, Regulusnak nem sikerült időben félreugrani. (Vázz. Ez súlyos. Ezt a gyerekkel rendelkezők NE olvassák :DD-B) ( Már késő! :) asszem itt több kisgyermekes a szívéhez kap, köztük én is... -L )
- A fenébe! Suvickus! - irányította a pálcáját a véres nadrágjára. - Rád is jutott?
Bella ingerülten bólintott. Hagyta, hogy Regulus az ő ruhájáról is eltüntesse a csecsemő vérét.
- Ez tűrhetetlen! – csattant fel Bellatrix. – Az még hagyján, hogy zombikat idomíttat Veled és a kígyóját Te látod el, de, hogy büdös muglikölykökkel is foglalkozz?! Ebből elég! – határozottan átkarolta Regulust, a formás fenekére tette a tenyerét és belemarkolt. – Gyere, kicsim. Gyere.
- Így megy ez minden nap. Már nagyon elegem van... - motyogta Regulus. Felmentek a földszintre. Ide már beszűrődött az alkonyati napfény, de Regulus ettől csak még sápadtabbnak látszott.
Bella végigmérte Regulust.
- De azért legyél csak büszke arra, hogy ŐT szolgálod. Nem mindenkit enged a palotájába. Még egy kis idő és feljebb jutsz. Én kezeskedem… - lehelte Bella a fiú fülébe, közben végignyalta az arcát.
- Büszke vagyok rá, hogy a Nagyurat szolgálom - mormolta automatikusan a fiú, miközben megdörzsölte a bal alkarját. Magában azonban úgy érezte, még az utálatos bátyjára, Sirius Blackre is szebb jövő vár. Amikor Orion Black néhány nappal ezelőtt látogatást tett Voldemortnál, meghallotta, amint Sirius Black nyárra tervezett házasságáról beszélgetnek. Gyorsan el is mesélte a hírt az unokanővérének. Hangjából némi káröröm érződött.
- Sirius sem fogja megúszni. Anyánk már el is intézte az eljegyzését. A felesége állítólag egy nagyon fontos pozícióban dolgozó boszorkány lesz. Már attól tartottam, hogy Te... - villant meg a féltékenység egy pillanatra Regulus szemében. - De aztán hallottam, hogy valami Dolorest emlegetnek... Valami főokos a Mágiaügyi Minisztériumban. Ismered őt, Bellatrix?
Bella felhúzta a szemöldökét Dolores nevének hallatán. Magával húzta Regulust, a szobája felé, közben beszélgettek.
- Kicsim, nem mehetek férjhez, már van férjem. Te kis bolond. Csak hozzád fogok… - kacsintott a nő csábítóan, majd a most már nála magasabb fiú derekát ölelte át. – Nos, ezt a Dolorest nem nagyon ismerem. Az a fatökű sminkes majom ismeri. Ő dolgozott vele a minisztériumban. Szóval Malfoy biztos megdöngette párszor. – villant Bella szeme.
- Nem tudom... Lucius Malfoyjal nem szoktam beszélgetni - vonta meg a vállát Regulus. Csak egyszer találkozott Luciusszal, amikor Alexia bordélyházát látogatták meg - de Regulus akkor is Piton képében volt. - Gondolod, ő tudna segíteni abban, hogy valami értelmesebb feladatot kapjak a Nagyúrtól?
Bella rácsapott Regulus hasára.
- Malfoy?! – kacagott fel, majd behúzta az övénél fogva a fiút a szobájába és lezárta az ajtót. Hozzásimult, ajkuk centiméterekre volt a másikétól. – Malfoyt sajnos nagyra tartja a Nagyúr, de a Black családot még nagyobbra. Egy Malfoyhoz soha ne fordulj tanácsért, se másért, megértetted?! – markolt a fiú ágyékába Bella, majd elengedte, de már kezdte lefejteni róla a nadrágot. – Ha valami igazán nagyot akarsz látni… és tudni… akkor meg kell ismerned a Nagyúr Ereklyéit… - suttogta.
- Ereklyék? - pislogott Regulus. - Igen, a Sötét Nagyúr egyszer említett valamit... - kutatott az emlékezetében a fiú. - Valami horci... izéket, amiben a lelke darabjait őrzi. Mondta, hogy a Black család kiváltsága az ereklyék őrzése. De még nem mutatta meg őket. Igazából azt sem tudom, mire jók...
Bellatrix lágyan simogatni kezdte Regulus formás derekát, a medencecsontját…
- Figyelj jól, kicsim, mert ez lehet a sikered záloga… a horcruxok… mágikus tárgyak. A Nagyúr, a mi Kegyelmes Nagyurunk abban őrzi lelkének egy-egy darabját. – a hatás kedvéért Bella komolyan pislogott, és gyorsabban kezdte venni a levegőt, pár percig hallgatott. Aztán folytatta. – A Black családot választotta őrzőinek… ha sikeres akarsz lenni, ha a fő helyen akarsz ülni… mellettem… közvetlenül a Nagyúr közelében… akkor el kell érned, hogy felfigyeljen Rád és megbízzon az egyik Ereklye őrzésével. – susogta a nő izgatóan.
Regulus őszinte érdeklődéssel hallgatta unokanővérét.
- Gondolod, hogy az egyiket rám bízná? Ez valóban... nagy megtiszteltetés lenne. De mit kellene tennem, hogy felhívjam magamra a figyelmet?
Bella kacagva húzta az ágyra a fiút. Ráült, lovaglóülésbe és végigcsókolta a mellkasát, miután széttépte és elhajította az ócska inget.
- Mi sem egyszerűbb… valami olyan értékes dolgot kell hoznod Neki, amitől látja, hogy fontos fiatalember vagy… bátor… tettrekész… ravasz… igazi Mardekáros… okos… hűséges… - mormogta Bella, majd benyúlt a fiú nadrágjába. – Izgató, érzéki és csodás szerető… - mormogta tovább, ahogy csókolta a bőrét.
Regulus kényelmesen elnyújtózott. Bellatrix érzéki simogatása és lágy suttogása régi szép emlékeket idézett. Ám baljós előérzetétől nem tudott megszabadulni a fiú.
- A Sötét Nagyurat érdekli, hogy milyen szerető vagyok? - kapta fel a fejét.
Bella egy pillanatra felnézett és elnevette magát.
- Nem… persze, hogy az utóbbiakat nem Voldemortnak kell bizonyítanod…
Regulus most először csókolt vissza.
- Megteszek... bármit - nyögte, ahogy Bellatrix ujjai egyre jobban elkalandoztak. - Elhozom... amit akar...
Bella szeme megvillant.
- Ez a beszéd, édesem… elhoznál neki bármit? Bármit?
- Igen... a Te parancsodra, drága Bellatrix!
- Hát rendben. – Bellatrix felkelt, s ahogy ellépett az ágytól, a ruha leomlott a teste körül. Mezítelenül lépdelt oda az egyik szekrényéhez. Kitárta a két szárnyát és sokáig matatott.
Regulus sokáig figyelte a nőt. Közben ő is megszabadult az ingétől. Folytatta volna a vetkőzést, ám ekkor Bellatrix visszasétált az ágy mellé. Kezében egy gömböt tartott. Regulus ágyékára helyezte. Végigsimított a gömbön, majd közel hajolt hozzá.
- Öh... Inkább utána dolgozzunk - vigyorodott el a fiú, és végigsimított Bellatrix csupasz vállán. Úgy fordult, hogy Bellatrix érezze: kígyója már éledezik. Regulus ennek különösen megörült, mert azóta, hogy megkezdte szolgálatát a palotában, erekciója sem volt reggelenként. A megalázó munka a zombikkal teljesen kiszipolyozta.
- Türelem, szépségem! – nézett Bella lágyan a fiúra. – Figyeld csak a gömböt… - villant a szeme. A gömb először vörösre változott, majd zöldre, aztán átlátszó lett. Pár másodperc múlva megjelent benne a Black család háza. Regulus szüleinek háza. A fiú anyja és apja épp ebédhez készülődtek.
- Anya! Apa!? - nézett csodálkozva a fiú. A kép valódinak látszott. Amikor Walburga nem figyelt a férjére, Orion előkapta a laposüvegét és jót húzott belőle. - Mi ez, Bellatrix? Valami távolbalátó varázskészülék? Dumbledore irodájában láttam ilyeneket...
Bellatrix vigyorogva bólogatott.
- Pontosan. A Mindent Látó Szem. De ez nem az eredeti. Ezzel nem látsz el még a Roxfortig sem. Ha esetleg a lányhálókat akarnád meglesni! – kacagott.
Regulus megforgatta a gömböt. A kép elhalványult. A fiú sokáig nézte a gömbben kavargó füstöt. Látta benne a palotát - persze az igazán érdekes helyiségeket nem, azoknak a védelméről a Nagyúr gondoskodott. Látta Naginit, az inferiusokat, néhány pillanatra még Fenrir Greyback undorító arca is megjelent.
Bella a fiú mellé feküdt, tovább simogatta a testét élvezettel, de lassan és lágyan.
- Ha a Nagyúr kedvében akarsz járni, elhozod neki az igazi Szemet. – mondta Bella mosolyogva. – Meglátod… azonnal a bizalmába fogad… - suttogta és lehúzta a fiúról a nadrágot is. Regulus felnyögött.
Bella vigyorogva nézte a dudorodó kígyót. Végigsimított rajta.
- De ugye tudod, hol van ez a Szem?
- Binns professzor egyszer mesélt róla Mágiatörténet órán... - Regulus az emlékeiben kutatott. - Mardekár egyik leszármazottja rejtette el egy barlangban, ahová a Roxfort egyik titkos alagútján át lehet eljutni.
Bellatrix arca most komoly volt.
- Nem kicsim. Az a gyerekverzió, hogy egy barlangban. Ha ott volna, bárki könnyen megszerezhette volna már!
- De hát senki sem tudja, hol van az átjáró! Aki megtalálja, az sem emlékszik rá, mert olyan bűbáj védi, amitől összezavarodik, aki csak véletlenül bukkan rá. Csak az ismerheti a titkot, akinek Mardekár leszármazottja elárulta. Te ismered a titkot, Bellatrix?
- Nem sokan tudnak róla. Ez igaz. – a fiúhoz simult, testük összefonódott. Hagyta, hogy Regulus is simogassa és becézgesse őt. – De azért elegen ahhoz, hogy sietned kelljen, ha komolyan gondolod.
Regulus felnyögött. Vágya ágaskodott, most már ő is sokkal merészebben simogatta unokanővérét. Ujjai bejártak minden rést az illatos, kívánatos női testen.
Bella lehunyt szemmel élvezte a finom kényeztetést. Arcát a fiú arcához érintette, végigsimogatta ajkával a bőrét.
- Milyen selymes a bőröd… gyönyörűm… kockáztatnád az életedet a Nagyúrért?
- Érte... is. De érted még inkább! Megteszem, amit kívánsz tőlem, Bellatrix!
Bella elismerősen pislantott.
- Akkor hát ideje megtudnod, hol a Szem. – ujjait a fiúéba kulcsolta, a szemébe nézett. – A Mindent Látó Szem a Föld legmélyebb vulkánjának mélyén lapul. Ott nem lát semmit… eddig soha, senki nem tudta kihozni onnan. De ha Te megteszed…
- Hát... azt sem tudom, melyik a legmélyebb vulkán... - bizonytalanodott el Regulus. Lelkesedése tovaszállt, fogalma sem volt, hogyan kezdhetne a veszélyes feladat megvalósításához.
- Hé! Nagyfiú! Nyugodj meg! – nyomta vissza a nő a fiút. Érezte heves szívdobbanásait. – Kicsim… ez természetes… félsz… de aki halálfaló akar lenni, ezer veszélynek kell kitennie magát… veszélyesen élni a legjobb, nemde? Már azzal is veszélybe sodortad magad, hogy velem szeretkeztél… - mélyen megcsókolta a fiú nedves ajkait. Hevesen, szenvedélyesen…
- Azt vállalom... bármikor... meghalnék érted... - Regulus rávetette magát a nőre. Fiatal teste kielégülésre vágyott. Végigcsókolta Bellatrix mellét, hasát, majd nem bírta tovább. Behatolt és keményen megdöngette unokanővérét. Amikor már biztos volt benne, hogy a gyönyör nem marad el, mozdulatai sokkal gyengédebbé váltak.
Bella a hátára feküdt és átadta magát a fiú vágyainak. Most olyan gyengédek voltak egymáshoz, mint két első szerelmes.
- Megteszek érted... bármit - nyögte a fiú két heves csók között.
Bella a fiú fülébe suttogott.
- Vállald el… vállald el, kicsi Regulusom… nem fogod megbánni! Majd az a nagyokos haverod segít… az a Piton… ő biztosan ismer minden… nehéz varázslatot… búgta Bellatrix.
- Jó, majd... vele is... beszélek... Megkeresem... de most... aaaahhhhh - szakadt ki a sóhaj a fiúból, ahogy a kéj kapujába érkezett.
- Ez a beszéd, gondold át… és… hozd el Tomnak! Fejedelmi jutalmad lesz! Te leszel a legfiatalabb, akit Voldemort saját privát halálfalójának ismer el!!
Regulus azonban már aligha hallotta ezeket a szavakat. Keményen dolgozott Bellatrixon, tudta, hogy most nem állhat le, amíg nem okoz fantasztikus orgazmust a nőnek.
Regulus Black minden bátorságát összeszedte, és Nagini vacsorája után - ami ezúttal ropogósra sütött elefánt-agyvelő volt (kifejezetten a gyengébb idegzetű olvasók kedvéért -S) (Hannibal Lechter szeme felcsillant… :D-B) - felkereste a szálláshelyén a Sötét Nagyurat. Kissé elképedt ugyan, amikor látta, hogy Bellatrix Lestrange éppen a Nagyurat kényeztette, félreérthetetlen mozdulatai árulkodóak voltak. Apró nyögései méginkább. Nagyura hatalmas fallosza ( na itt évült el a gyengébb idegzetűek figyelmezetés :DD -L) volt a kedvenc játékszere… Regulus jöttére abbahagyta a műveletet és kócosan felbukkant a takaró alól.
Voldemort azonban nem zavartatta magát. Kicsit feljebb húzta a takarót, Bellatrix fejét pedig visszanyomta a takaró alá.
- Miért jöttél hozzám eme késői órában, ifjú Black? - kérdezte fensőbbségesen. Regulus szertartásosan meghajtotta magát.
- Nagyuram... a nyomára bukkantam a Mindent Látó Szemnek...
Bella elvigyorodott a takaró alatt és felkúszott Voldemort nyakához, végigcsókolta és újra Regulus felé pillantott, azonban Voldemort újra visszanyomta Bellatrix fejét a takaró alá.
- Ifjú Regulus! Tedd hát próbára a képességeidet! Vess be mindent, amit tőlem tanultál! Hozd el nekem a Mindent Látó Szemet! - adta ki a várva várt parancsot Voldemort.
- Köszönöm a feladatot, Nagyuram! - Regulus boldogan hajolt meg.
- Egy teljes hónapot adok a feladat teljesítésére. Ne okozz csalódást! - fenyegette meg cseppet sem barátságosan a fiatal halálfalót Voldemort. Amikor Regulus kihátrált a Nagyúr szobájából, Voldemort a hajánál fogva rángtatta felelé Bellatrixot. (a parókám marad, Kopasz! Szerezz másikat! Ott van Luciusé. :D-B) ( Rágalom! Az saját termés! - Lucius )
Bellatrix felnyögött kéjesen, majd megharapta a férfi karját, de közben kacagott.
- Láthatod… - nyögte. – Igazi Black… az ÉN vérem!! – csillant meg a szeme.
- Képes rá? Képes megszerezni azt az ereklyét? - kérdezte hűvösen Voldemort.
Bella ledobta a takarót magukról és erősen megmarkolta a sötét mágus falloszát.
- Én Uram… ez nem kérdés! Megszerzi… zseniális kis bakkecske ez a kölyök… - lehelte a nő és csókolni kezdte Voldemort állát. Közben úgy vonaglott rajta, mint egy sikamlós kígyó.
- Az a fontos, hogy egy hónapig eltakarodik a közeledből, Édesem... - Voldemort gyors csókot lehelt Bellatrix ajkára. - Anúgy is untam már a savanyú ábrázatát. Nagini megsúgta nekem, hogy azt a másik fiatalt, a Mulciber gyereket sokkal vonzóbbnak tartja. Az nem fél tőle, mint a kedvenc unokaöcséd. Ezután ő gondoskodik a táplálásáról.
Bella elvigyorodott.
- Mulciber képességei másra nem is valók. De Regulus… ő többre hivatott, Édes Nagyuram… - becézgette tőle szokatlanul lágyan Bellatrix Voldemortot ajkaival. Szeme csillogott. – A kedvedben akar járni… tudja, mivel tartozik… Neked…
- Végül is, ha a fiú teljesíti a feladatát, akár elő is léphet. - Voldemort hangja közömbös volt. - Nagyon jól teszi, ha a kedvemben akar járni. Ha megszerzi a Mindent Látó Szemet, megteszem az egyik ereklye őrzőjévé. Ha nem... akkor meghal. Bár jobban örülnék, ha inkább a Főnix Rendjének további tagjait leplezné le... Meadowes esete óta egyet sem sikerült elkapni. Nem mondhatnám, hogy elégedett vagyok... Ezért kárpótolnod kell..
Bellatrix vigyorogva bólogatott.
- Édes, Egyetlen Hatalmasságom… azt akarom, hogy elégedett légy… mindennel és mindenkivel, meglátod, nyárra leszámolunk azzal az idióta ellenállással és… Voldemort azonban egy újabb csókkal fojtotta bele a szót kedvenc halálfalójába. Maga alá gyűrte Bellatrixot és durván a magáévá tette.
Regulus Black mindennél jobban örült, hogy végre kiszabadulhatott a nyomasztó hangulatot árasztó falak közül. Egy hónap szabadság... ez mindennél fontosabb volt most. Kapott annyi galleont, hogy akár egy hónapig meghúzhatta volna magát a legelőkelőbb londoni szállodában. Ha nem ragaszkodik egy halálfalót megillető luxushoz, akár egy évig is kihúzhatja a zsebpénzéből... Erőt vett magán, és nem látogatta meg Alexia örömtanyáját, bár nagy kedve lett volna megleckéztetni azt a szemét Lizandrát. Az elmúlt hónapok alatt valóban sokat tanult, Voldemort maga mutatott meg neki néhány trükköt, amit csak a halálfalók ismertek.
Regulus magabiztosan járta a várost, nem törődve a rászegeződő csodálkozó vagy éppen rosszalló pillantásokkal, amelyeket kicsit túlméretezett, csuklyás öltözetével váltott ki. Szeme villámokat szórt, ölni tudott volna a tekintetével - csakhogy ezt senki sem vette észre, mert a csuklya általában az orra hegyéig csúszott. Felkutatta a könyvtárakat, Imperiusszal kényszerítette a mugli egyetemek éjjeli őreit, hogy vezessék be a zárt részlegekbe. Hetek teltek el, ám semmiféle használható információhoz nem jutott. Ekkor jutott eszébe, hogy felkeresse a Roxfort könyvtárát.
