Ahogy egyre idősebb leszel, megtanulod, hogy két kezed van: az egyik azért, hogy magadon segíts, a másik pedig azért, hogy másokon.”

 

Audrey Hepburn

 

 

 

 

 

Tizenkilencedik fejezet

 

 

 

Piton és Lily mélyen a Tiltott Rengetegben jártak. Begyűjtöttek egy zsákra való zamatos turbolyát és illatozó rebarbarát, ezzel teljessé vált az alapanyag készletük.

- Már csak egy hét van hátra a versenyig - jegyezte meg Piton.

Lily épp leguggolt egy különös gombát szemrevételezni. Ilyenkor, amikor Perselusszal kijöttek – engedéllyel és általában Hagriddal – az erdőbe, a lány számos rendkívül érdekes növényt fedezett fel. Most még fél percig a gombát vizsgálta, s egy kis zacskóba vett róla mintát, aztán felnézett barátjára. Hunyorogva bólintott.

- Egy hét és hivatalosan is a legjobbak leszünk! – jegyezte meg cseppet sem szerényen, majd felállt és a talárja belső zsebébe rejtette a gombamintát. Hagrid már vagy fél órája visszacammogott a kunyhójához, mert valami halaszthatatlan dolga akadt. Tudta, hogy Piton és Lily remekül kiismerik magukat a Rengetegben. És a fiú vigyáz a lányra.

- Az első kör után ellenfelek leszünk - emelte fel az ujját Piton. Szembe fordult Lilyvel. Bár Slughorn bájitaltan óráin gyakran versenyeztek, hogy ki készül el előbb, igazából még sohasem álltak szemben egymással. Ha valamelyiküknek szüksége volt valami alapanyagra, kérés nélkül kisegítették egymást.

Lily elvigyorodott és csípőjével meglökte finoman a fiúét.

- Izgató lesz, édes… - lehelte incselkedve. – Vigyázz, mert bevetek mindent! – kacsintott. – Talán kölcsönkérem Alicia melleit az eseményre… - nevetett Lily, aztán összefogta a kis Griffendéles zsákja száját. – Nem segíthetünk egymásnak, gondolom. Ez most más lesz, mint Slughi óráin…

- A versenyszabályzat szerint nem segíthetünk egymásnak - bólintott a fiú. - Elfelezzük az alapanyagokat és mindenki azzal gazdálkodik, amit magával hoz. De azért... inkább arra koncentráljunk, hogy jobbak legyünk a többieknél. A dicsőség mindenképpen a Roxforté lesz, akár Te győzöl, akár én. A disaudio-t pedig feltűnés nélkül bevethetjük, ha szükséges.

Lily a vállára vette a zsákot.

- Hát igen. A Roxfort szempontjából teljességgel mindegy, ki nyer. De az egyéni dicsőség is fontos… vagy nem? – nézett barátjára mosolyogva, aztán arcon csókolta. - A legfontosabb, hogy semmivel se ássuk alá az iskolánk hírnevét.

Egymás kezét fogva sétáltak az erdő széléig. A fák zöldelltek, a madarak is visszatértek, hangos csivitelésük felverte az erdő csendjét. Olykor mintha oda nem illő neszek is beszűrődtek volna.

Lily vidáman lépkedett Piton kezébe kapaszkodva, mert éppen kibillent az egyensúlyából, ahogy kikerült egy értékes növényt, amikor balról mintha lépések neszét hallotta volna. Lassított és szorosabban markolta Piton ujjait.

- Pers… hallok valamit… mintha… járna itt még valaki rajtunk kívül! – suttogta a kis boszorkány.

- Ugyan, ki járna erre? - torpant meg Piton. - Hacsak nem Hagrid. Bár ő ebben az órában sziesztázni szokott...

Lily most már határozottan hallotta a léptek összetéveszthetetlen zaját. Előrántotta a pálcáját és állával a kiserdő felé bökött.

- Onnan jön… nem hallod?

Most már Piton is tisztán hallotta a lépések surranását az avarban. Pálcáját előhúzta és körülkémlelt.

- Ha Roxfortos diák lenne, nem lenne oka a rejtőzködésre...

Lily elengedte barátja kezét és előreszegezte a pálcát.

- Lépj elő, vagy leleplezőátkot lövünk! – szólalt meg határozottan. Ekkor valaki kilépett egy vastag törzsű fa mögül. Lily nem ismerte fel. – Mutasd magad! – szólította fel a csuklyás alakot.

- Regulus? - hökkent meg Piton, amikor a fiatal, csuklyás fiú szembe fordult velük. - Mit keresel Te itt? És miért viseled ezt a maskarát? - mérte végig barátját Piton. Reguluson lötyögött a halálfalók egyenruhája. Ahogy hátratolta a csuklyát, arca ijesztően sápadtnak tűnt. Inkább félelem látszott rajta, mint lelkesedés vagy a halálfalókra jellemző könyörtelenség.

Lily kifújta a levegőt.

- Merlinre! A fenének kell azt játszani, hogy Te vagy a titokzatos idegen? A farsang már elmúlt… - tette el a pálcáját, de ahogy jobban megnézte Regulus csinos arcát, összehúzta a szemöldökét. – Regulus Black… mi történt Veled? Jól vagy? – lépett közelebb a lány.

- Jól vagyok... vagyis... kibírom. - Megköszörülte a torkát, igyekezett magabiztosnak látszani. - A Sötét Nagyúr parancsát teljesítem.

Lily pillái megrezdültek. Hátrált egy lépést, és Pitonra pillantott.

Piton összehúzott szemöldökkel méregette a fiút.

- Semmi szükség rá, hogy itt settenkedj. A Roxfortba bármikor visszatérhetsz, hiszen beiratkozott tanuló vagy.

- Nem... már késő... - rázta a fejét csüggedten Regulus. - Nem térhetek vissza, soha többé. Titokban jöhetek csak... egy fontos megbízatást teljesítek.

- Remélem, tudod, hogy itt, a Roxfortban semmit sem tehetsz - mordult rá Piton.

Lily bólogatott.

- Regulus, gyere vissza! Sosem késő. Ki mondta ezt Neked?! Vedd le magadról ezt a hülye cuccot és jelentkezz Dumbledore-nál! Vagy netán ellenünk küldött az a majom? – morogta Lily.

Regulus arca inkább szomorúságot tükrözött, mint elszántságot.

- Igazából... nem készülök semmire. Téged kereslek, Piton! Négyszemközt akarok beszélni veled! - nézett kissé bizonytalanul Lilyre.

- Nincsenek titkaim Lily Evans előtt - vágta rá azonnal Piton. Keresztbe fonta a karjait a melle előtt. Regulus arca meglepetést tükrözött. A lányhoz fordult.

- Evans, Te tudod, hogy mióta itt hagytam a sulit, Pitonnal... olykor találkozunk a Roxforton kívül? - tapogatózott óvatosan a fiú. Valahogy el nem tudta képzelni, hogy a Griffendéles lánynak bármi köze legyen a halálfalókhoz.

Lily eltűrte a haját a homlokából és megvonta a vállát.

- Nem szoktam elszámoltatni Perselust az idejével. Azzal találkozik, akivel csak akar. Ha történetesen beöltöztök lányoknak, azt sem tilthatom meg… - vigyorodott el. – De… mit akarsz mondani valójában, Regulus? – kérdezte Lily tanácstalanul.

Piton közben a pálcáját szorította elfehéredő ujjakkal, készen állt rá, hogy egy szájzár-átokkal elnémítsa Regulust, mielőtt olyasmit mondana, amivel akaratlanul leleplezné.

- Beszélj, mit akarsz tudni - fordult Regulushoz Piton. A fiatalabb fiú mély levegőt vett.

- Meg akarom tudni, hogy melyik a Föld legmélyebb vulkánja! - hadarta. - Információkra van szükségem, azonnal!

- És ezért jöttél titokban? - mosolyodott el Piton. - A Roxfort könyvtára a rendelkezésedre áll a kutatáshoz. Teljesen feleslegesen álcázod magad halálfalónak, Regulus Black. Ha csak ennyit akarsz tudni, menj fel Slughornhoz, kérj tőle engedélyt, hogy a zárt részleg könyveibe is betekinthess. Senki sem fog akadályozni semmiben.

- Így igaz. – helyeselt Lily. – De így szerintem sokkal nehezebb a bejutásod a Roxfort könyvtárába… gyengébb idegzetű hajadonok ájultan rogynak össze. És nem a két szép szemedtől. – gunyoroskodott Lily, ahogy végigmérte Regulust, de biztató mosolya szebb volt, mint a hajnal.

Regulus kissé megkönnyebbült.

- Tulajdonképpen... igazatok van. Csakhogy a Sötét Nagyúr kívánsága, hogy így járjunk - mutatott végig magán. - Hogy hirdessük... a hatalmát. Hogy bármikor készen áll erőszakkal is érvényesíteni az érdekeit. Meg, hogy fenyegetően beszéljünk, éreztessük a fölényünket, legfőképpen a mugliivadékokkal.

Lily felvonta a szemöldökét. Ő is összefonta a mellkasa előtt a karjait.

- Te most konkrétan fenyegetni akarsz engem? – kérdezte szárazon. – És majd mutasd meg, miben vagy több nálam. Kérlek. – sziszegte Regulus arcába Lily. – Abban talán, hogy egyetértesz egy agyalágyult barom elveivel?!

Regulus Lilyre nézett, arca értetlenséget tükrözött.

- Dehogy akarlak fenyegetni! Öööö... Persze, hogy egyetértek a Nagyúrral, de attól még... - Regulus láthatóan összezavarodott. Bár nem nevezte volna Lily Evanst a barátjának, nem volt rá oka, hogy bármiért nehezteljen rá. Különben is, Lily Piton csaja... Tétován a barátjára nézett. - Piton talán nem ért egyet... - Perselus pálcája ekkor alig észrevehetően villant, mire Regulus megváltoztatta a szavait, aligha azt mondta, amit az előbb eltervezett: - ...nem mondta neked, hogy a Sötét Nagyúr szava törvény? Engedelmességgel tartozom a Nagyúrnak, mint minden halálfaló!

- Kit érdekel?! – csattant fel a lány. – Nekem hadoválhatsz ezekről! Még, hogy törvény?! Te tiszta hülye vagy!! Dehogy tartozol engedelmességgel annak a záptojásagyúnak! – Lily szépívű ajkai remegtek az indulattól. Minél többet tudott meg Voldemortról, annál jobban elutasította őt és a rezsimjét.

- Regulusnak már nincs választása, Lily - jegyezte meg komoran Piton. - A halálodig szolgálod őt, igaz? Mi a feladatod?

Regulus kissé értetlenül nézett Piton szemébe. Piton közvetlenül a Nagyúr oldalán ült a gyűléseken, ahová Regulus be sem tehette a lábát. Ebből a fiatalabb fiú nem tudott másra következtetni, mint hogy Piton elkötelezettsége sokkal erősebb és mélyebb a Nagyúr iránt, mint amilyen az övé valaha is lesz. Valamit mégis érzékelhetett barátja hangjában, amiből arra következtetett, hogy vele őszintén beszélhet.

- Én... igazából azt szeretném megtudni, hogyan szerezhetném meg a Mindent Látó Szemet. Gondoltam, esetleg Ti is tudtok valamit segíteni...

Lily dühösen rugdosott egy faágat. Most ismét Regulusra pillantott.

- A Mindent Látó Szemet? Hah! Miért nem mindjárt az örök élet titkát akarod?! A Mindent Látó Szem egy mély barlangban van, a legenda szerint, de senki nem jött még rá arra, hol lehet a bejárata. Szóval esélytelen. Meg egyébként is… ez csak egy legenda.

- Szerintem nincs semmiféle mély barlangban - jegyezte meg csendesen Piton. - Valaha Cassandra, a leghíresebb Látó öröksége volt. Az utódja, Sybill Trelawney bizonyára tudja, hol lehet. Talán éppen nála van, de neki nincsenek meg a képességei, hogy használni is tudja.

Lily Pitonra nézett.

- Sybill Trelawney? – pár másodpercig az emlékei közt kutatott. – Felettünk járt pár évvel, ugye? Fura egy lány volt… bár nem nagyon ismertem, csak azt rebesgette mindenki, hogy a legmagasabb toronyban kapott egy külön szobát, mert senki más nem viselte el a szobatársai közül. – Lily egyáltalán nem volt benne biztos, hogy létezik ez a Szem, de ezt most nem kezdte el fejtegetni.

- Igen, Sybill néhány évvel felettünk járt... Nem emlékszem pontosan, hogy három vagy négy évvel ezelőtt végzett. Szerintem őt keresd fel! - fordult Regulushoz Piton.

Lily Regulus arcába nézett. Valami félelmetes elszántságot látott rajta. Nyelt egyet. Legszívesebben magukkal rángatta volna Dumbledore elé, hogy az igazgató tegye helyre… de nem tett semmit, csak mélyet sóhajtott.

- És ne lepődj meg, ha a közeli halálodat jósolja majd - szólt még Regulus után Piton, amint a fiú összébb húzta magán a fekete csuhát és eltűnt a Rengetegben. Visszafordult Lilyhez.

Lily sápadtan megcsóválta a fejét.

- Mi volt ez, Pers? Regulus totálisan megkattant. Ez… félelmetes. – jelentette ki rekedten.

- Tulajdonképpen... róla akartam beszélni a múltkor - intett arrafelé Piton, ahol Regulus eltűnt. - Róla és azokról, akik Valentin nap óta a Sötét Nagyúr szolgálatában állnak.

Lily megfogta Piton mindkét kezét, majd percekig a sűrű fák felé nézett, aztán csodás szemeit barátjára vetette.

- Szóval Regulus tényleg megkapta azt az ocsmány jegyet?! – kérdezte őszinte megdöbbenéssel. – És… mit akartál mondani róluk?

Piton nagyot nyelt. Ha Lily tudná, hogy ő már sokkal előbb megkapta a jegyet... Megint nem volt olyan a hangulat, hogy ezt bevallhassa neki. (Ugyan-dehogynem! Ne légy gyáva, Pers. -B)

- Csak annyit akartam mondani, hogy... olykor megkeresnek. Mint most Regulus. Bárcsak segíthetnék nekik... - csapott az öklével a tenyerébe a fiú. - A legtöbb ugyanilyen ilyen kis hülye, mint Regulus. Egy jó kis balhét reméltek, egy kis mugli ugratást vagy a minisztériumi tisztviselők felbosszantását, semmi többet. De vannak köztük valódi megszállott őrültek...

Lily érdeklődéssel hallgatta barátja szavait. Egyre gyanúsabb volt neki a jólértesültsége. Ösztönösen nézte a fiú bal alkarját, bár a ruha takarta és a saját szemével láthatta jópárszor a csupasz bőrét, mégis valami belül borzongatta.

- Megszállott őrültek? Úgy érted, azok, akik ott voltak az eljegyzésen?

- Mint Fenrir Greyback. Bellatrix Lestrange. Vagy Lucius Malfoy - sorolta Piton. - Ők a legveszélyesebbek.

- Malfoy… az a szőke… - nyelt egyet Lily. Még élénken élt benne a jelenet, amikor Malfoy elkapta és az arcába vágta, hogy Pitonon már ott a jegy…

- Igen, Malfoy az a szőke majom. Ő is ott volt Roxmortsban, amikor Potter szüleit...

Lily rátette egyik ujját Piton vékony ajkaira és megrázta a fejét.

- Ne mondd ki. Ez volt a legnagyobb aljasság, amit elkövethettek. Gyilkológépek. Mocskos állatok. – mondta Lily könyörtelenül. Gyönyörű arcán megkeményedtek a vonások. – Az összeset megvetem. Perselus, ne… - de nem fejezte be. Még kimondani sem volt képes, hogy ne álljon be közéjük.

Piton elnézett, valahová messze.

- Én nem lennék képes megölni senkit, csak azért, mert a Sötét Nagyúr utasít rá. Az ő szava nekem kevés. Biztosan nem is lennék alkalmas a szolgálatára - mosolyodott el kesernyésen a fiatal mágus.

Lily áthatóan nézett Perselus éjfekete szemeibe. Nem engedte, hogy másfelé pillantson. Szinte szipolyozta.

- És nem is akarsz alkalmas lenni a szolgálatára? – kérdezte lassan.

- Menjünk vissza a kastélyba, kezd hűvös lenni - tért ki a válasz elől Piton. Azonban mielőtt beléptek volna, félrehúzódott, átölelte a lányt. - Ha történetesen rám kerülne a Jegy... akaratom ellenére... sohasem ártanék Neked. Mélyen eltitkolnám, mi az, ami összefűz bennünket, és... nem változna semmi köztünk. Ebben biztos lehetsz.

Lilyt nem nyugtatta meg ez a kijelentés.

- Hogyan kerülne Rád az az ocsmányság… akaratod ellenére?! – kérdezte kissé barátságtalanul, de aztán szorosan hozzásimult a fiúhoz, be, a talárja alá, vállára hajtotta a fejét. – Mit adhat ő Neked, amit én nem? (Hát ez az- ezt válaszolja meg Piton, ha tudja. ;)-B) (Nem tudja... -S) ( Na neeeeeeee! :D -L )

 

 

Regulus úgy vélte, könnyebb Sybill Trelawney nyomára bukkanni, mint valami gyanús, sötét és hideg barlang mélyén kutatni. Aznap a Szárnyas Vadkanban szállt meg. Aberforth rámordult.

- A magadfajta jobb, ha távol tartja magát ettől a helytől! - Az idős kocsmáros emlékeiben még élénken éltek a Valentin-napi események. Ha több halálfaló érkezett volna, valószínűleg eszébe sem jut, hogy szembeszálljon velük. Ettől a nyamvadt, beesett arcú, sápadt kölyöktől azonban cseppet sem ijedt meg.

- Áfonyaszörpöt hozzon! - parancsolta ridegen Regulus. Aberforth vigyorogva biccentett, majd lecsapta Regulus elé a kívánt italt. - Elmúlt már a farsang, fiacskám! Mit bohóckodsz ebben a maskarában?

Regulus nagyot kortyolt az italából, majd a pálcáját keresgélte. Elég mélyre csúszott, így cseppet sem elegáns mozdulattal rántotta elő. Egyenesen Aberforth torkának szegezte:

- Hol találom Sybill Trelawney-t? - kérdezte fenyegetően.

Aberforth kirántotta Regulus kezéből a pálcát, érdeklődve tanulmányozta, mielőtt válaszolt volna.

- Tudtommal Sybill nem foglalkozik varázspálcákkal... De úgy látom, erre nincs is szükséged, a pálcádnak semmi baja! - Aberforth a pultra tette a pálcát, az áfonyaszörp mellé.

- Persze, hogy nincs semmi baja! - hördült fel Regulus. Felkapta a pálcáját és fenyegetően hadonászni kezdett vele. Néhány pukkanás hallatszott, a végéből fekete füstcsóva szállt fel - semmi más nem történt. A sarokban kártyázó, zugárusoknak látszó alakok is csak a fejüket csóválták. Mind az öten. Az egyikük, Mundungus Fletcher előkapott egy kis noteszt, valamit feljegyzett, de ezt Regulus nem vette észre. Továbbra is Aberforthot fenyegette.

- A pálca a Sötét Nagyúr ajándéka! Hát úgy vigyázz! Még egyszer kérdezem: hol találom Sybill Trelawney-t?

- Van egy kis jósdája Madam Puddifoot kávézója mellett. Úgy hallottam, nem megy valami jól az üzlet. A szerelmespárok nincsenek elragadtatva attól, hogy folyton a közeli halálukat jósolja... No és te miért keresed?

- Az nem a maga dolga - zárta le a beszélgetést Regulus. - Most már nem menekül...

- Vigyél neki egy kis sherryt - tett Regulus elé egy kis üveget jóindulatúan Aberforth. - Az annyi mint... tizennégy galleon.

Regulus sietve kifizette, még borravalót is adott. Elindult, hogy a körmére nézzen Sybill Trelawney-nak, s ha kell, erőszakkal kizsarolja tőle a Mindent Látó Szemet.

Miután a fiatal halálfaló távozott, Longbottom professzor hátracsúsztatta a kámzsáját. Így tettek a társai is. Aberforth is letelepedett Emmeline Vance és Dedalus Diggle közé. Alig tudták visszafogni Alastor Mordont, aki legszívesebben azonnal szétátkozta volna a fiatal Blacket...

 

 

Sybill Trelawney éppen a gömbjével vacakolt. Az az átok már három napja sárgás ködöt mutatott. Sybill pedig nemrég vette egy megbízható boszorkánytól. Vékony ujjai végigsiklottak a gömbön.

- Szépségem! Mutasd a jövőt! Az én jövőmet! Az emberiségét! – szónokolt mély hangon Sybill, de csak annyit ért el, hogy a sárga egyre jobban gomolygott. – Lehet, hogy az emberiség sárgaságot kap? – tűnődött, amikor az ajtó feletti kis csengő éles hangja végigvágott a csenden.

Regulus magabiztosan lépett be a jósdába. A csuklyát hátratolta, megigazította a haját. Pálcáját előhúzta, mély levegőt vett, és felkészült rá, hogy olyan fenyegetően szólaljon meg, amennyire csak képes. Ám ahogy elhúzta a függönyt, olyan látvány tárult a szeme elé, amitől azonnal kiesett a szerepéből.

Sybill meghökkenve dőlt hátra a széken, de a lendülettől a szék lába megbillent és az egész, filigrán boszorkány hátradőlt, a fal felé. Kezeivel kepesztetett, hogy visszadőljön, ami sikerült is neki öt másodperc után. Nagy csattanással ért földet a szék első két lába. Sybill gyöngyei pedig a földre gurultak, amiket nem a nyakán, hanem a fejét hordott.

- Ó… ó…. Hát ez… ez balszerencse!! – hebegte, majd felpattant. – Keresd a hetediket!! – sikított Regulus fülébe és a földre nyomta.

Regulus annyira meglepődött, hogy fel sem fogta, mi történt vele: a boszorkány egyszerűen a karjaiba zuhant.

- A hetedik... micsodát? - nézett a szétguruló gyöngyök után. Aztán rögtön eszébe jutott a feladata. - A Mindent Látó Szemért jöttem! Magammal viszem, a Sötét Nagyúr parancsára!

Sybill épp négykézláb keresgélt, csontos hátsóját Regulus arcába tolva, amikor a fiú szavaira felkapta a fejét.

- Hooogy? Nekem kell most mindent látó szem! A gyöngyszem! A hetedik! Meg kell találniiii!

Regulus felpattant, de a csizmája talpa megcsúszott az egyik gyöngyön, így kishíján átesett a jósnőn. Miután visszanyerte az egyensúlyát, felrántotta a nőt a földről. Egy fotelt és egy széket fordított szembe egymással.

- Ne izegjen már! Üljön le és figyeljen rám! - Regulus a szék felé lökte Sybillt, ő maga a süppedős fotelba ült. Sybill megnyekkent a mozdulatra, de engedelmesen leült a székére.

- Jól van na! Nem kell engem toszo… tasza… taszigálni, maga!! Maga… maga kicsoda?!

- Regulus Black vagyok, a nemes és nagymúltú Black ház legfiatalabb sarja - mondta büszkén, majd fenyegetően hozzátette. - A Sötét Nagyúr szolgálatában állok!

- Ilyen furcsa nevet… - tűnődött el a jósnő. – Tudja, hogy baljóslatú? Á… látom már…! – rikkantott egy hatalmasat és a fiú szemébe pillantott. – Látom! Sötét, mély… vagy… magas! Fekete! Lángok! Békák! Vigyázzon a békákkal! Meg ne csókolja őket! Le ne pisiljék! Megvakul! Meghal! És kerülje a nagy dudákat! Gondolom, autódudákat…

Regulus elkapta Trelawney csuklóját és alaposan megrázta.

- Nem érdekelnek az ostobaságai! A Mindent Látó Szemet akarom!

- Naa! Neee! Neee! – rántotta el a kezét Sybill a fájdalmas szorítás nyoma ott maradt a csuklóján. – minek szorongat?! Nem kérheti meg a kezem! Mit képzel?! Nem is ismerem! Várjon csak! – mélyen Regulus Black szemébe pillantott, aztán csuklott egyet. – Most már ismerem.

A fiúnak ekkor eszébe jutott a sherry. Talán ezzel több sikert ér el ennél a tébolyult banyánál, aki láthatóan képtelen felfogni, mit akar tőle.

- Ezt magának hoztam - mordult fel. - De csak akkor kapja meg, ha átadja a Szemet!

- Milyen figyelmes! – vigyorodott el Sybill bájosnak egyáltalán nem mondható módon. – Nekem hozta? Pedig nem is élek vele… - kapta ki Regulus kezéből a sherry-s üveget, felbontotta és a felét kiitta egy húzásra. – Hikk. Csak az ízét akartam… hikk. Nagyon finom. Hikk.

Regulus megdöbbenve kapott at üveg után, amelynek tartalma hihetetlenül gyorsan apadni kezdett. Végül kivette a nő kezéből az üveget, helyette átadta a kristálygömböt.

- Eleget ivott. Most pedig azonnal mondja meg, hol van a Szem!

Sybill szemüvege lecsúszott az orrára, így vaksin tapogatta a gömböt.

- Ez a sok sárga… ez nem jelent jót… szemfenékgyulladás… napfényallergia… mondja, melyik van magának?

- Egyik sem! - ordított Regulus. Már kezdett elege lenni. - A Szemet akarom!

- Ne üvöltsöön! Hagyjon már azzal a szemmel! Magának van két szép szeme! Miért nem elég az?! Milyen … hikk szép a szeme… fiatalember… jöjjön csak… - hajolt közelebb Sybill és belebámult hunyorítva Regulus arcába, majd csuklott egy akkorát, hogy a homlokuk összekoccant. – Ó… drága… hát már ezt akarja? – búgta Sybill és csücsörítette ajkait egy csókra.

Regulus felpattant, visszanyomta a székére Sybillt, majd úgy kiabált vele, mintha a rövidlátó jósnő süket lenne:

- Azt mondtam, a Mindent Látó Szemet akarom! Felfogta végre? Hol van? - Jó erősen megrázta a boszorkányt. Sybill hátrazuttyant a széken. Szemüvege most már csálén is állt az orrán. Haja égnek meredt.

- Hooogy?? Miiii??? A Mindent Látó Szem?? Nem. Nem. Nem tudom. Hikk.

- Tudnia kell! A maga öröksége! Nekem pedig szükségem van rá, mégpedig azonnal!

Sybill drámaian felsóhajtott és egyik kezét a homlokára helyezte, behunyta a szemét.

- Drágám. Maga nincs eszénél… - susogta még drámaibban. – Már látom is… fekete denevérek röpködnek. De a sárga… mit jelent a sárga?! Búzamezők felett nyargaló nyár? Igen igen! A nyáron maga búzamezőn fog lenni! Hát ne legyen! – pislantott fel. – Egy denevér belemászik a fülébe!

Regulus most már remegett az ingerültségtől.

- Hagyja már ezeket a hülyeségeket! Nem érdekel! A Szemet akarom, semmi másra nem vagyok kíváncsi!

- Minek idegeskedik?! Attól még sárga! Kérem, ez nem hülyeség! Hogy merészeli?! Én LÁTÓ vagyok!!

Regulus higgadtságot erőltetett magára. Belátta, hogy fenyegetőzéssel itt semmire sem megy. Varázsolt egy poharat, beletöltötte a maradék sherryt. Átnyújtotta a nőnek, közben megsimogatta Sybill fejét.

- Kedvesem... Igya meg szépen. Utána beszélgetni fogunk. Elmondja nekem, hol találom a Mindent Látó Szemet. Rendben?

Sybill ajkai elkerekedtek. Először nem szólalt meg, majd egy húzásra kiitta a sherry maradékát. Ettől tíz percen át csak csuklott. Minden ékszer lezáródott róla a végére.

- Én… hukk… hikk… a szem… igen!! IGEN!!!!! – visított fel. – Óh! Ah!! Én vagyok a Mindent Látó Szem!! – megragadta Regulus kezét és magához rántotta a fiút az asztalon át. – Maga azért született, hogy engem erre rávezessen!! Testem tüzes katlan! Megkapsz! Most! Vagy… valamit… sherry-t, kedveském? – pislogott Sybill csábítóan, legalábbis annak szánta, majd kidugta a nyelvét. Az elfogyasztott sherry-től szép vörösben pompázott.

Regulus ismét elveszítette az önuralmát. Durván visszalökte Sybillt a székre, ami a mozdulattól a hátsó két lábára billent, a nő feje pedig nagyot koppant a falon. Sybill kissé magához tért az ütéstől, de áhítatos vigyora nem tűnt el. Felpattant és fogott egy lila meg egy zöld kendőt, pörögni kezdett velük a szobában.

- Egy pillangó… kettő… hééét… a gyönysor jeleztee… a sárga… én vagyok az!! – sivított és ugrált örömében.

Regulus a kezébe temette az arcát és a fejét rázta. Ez volt az a pillanat, amikor végérvényesen rádöbbent, hogy pocsék dolog a halálfalóság. A szétmarcangolt tetemek látványa sem volt borzalmasabb, mint ez az idióta némber, akitől semmiféle információt nem sikerült kicsikarnia. Felpattant, és úgy döntött, befejezi a szolgálatot.

- Elég volt! - rikoltotta. Ekkor Sybill a fiú karjaiba omlott és csuklott egyet. Majd még egyet. Vaksin pislogott, mert a szemüvege már valahol Regulus cipőtalpa alatt csikorgott, s használhatatlanná vált. Sybill lihegett, és bárgyún mosolygott.

- Á…h… a kis sárga… halálnak halála… életnek ára… hideg víz és hideg test… mit keresel ne keresd… amit akarsz, ne akard, életben halál és halálban élet… nem való neked. – suttogta elváltozott hangon, fennakadt szemekkel, majd halálra vált arccal Regulus szemébe nézett, aztán ájultan zuhant össze. Ahogy a tenyere elnyílt, egy pergamen hullott ki belőle. Egy régi, ócska pergamen-darab, amin ez állt: Atlantisz. Minden rejtély feltárója. Ne add át senkinek, amit tudsz. Vigyázz rá, a térkép oda vezet. Voldemort nem tudhatja meg.

Regulus elolvasta az üzenetet. Egy kukkot sem értett belőle. Talán a Mindent Látó Szem Atlantiszban van? El kell oda jutnia, hogy megtalálja? Na nem...

Szétnézett a szobában. Az egyik polcon olyan varázsgömbök sorakoztak, amilyet Bellatrix mutatott neki. Leemelte az egyiket. Füst kavargott benne, majd kitisztult a kép. A szobát mutatta, amelyikben Regulus tartózkodott. Pálcájával rákoppintott. Meglátta benne a Roxfortot. Erősen koncentrált, mire egyre apróbb részleteket is ki tudott venni: a parkot, a kviddicspálya póznáit, Slughorn dolgozószobáját. Voldemort palotájára koncentrált, de csak sűrű, szürke ködöt látott. Sorra kipróbálta a többi varázsgömböt is. Az egyikkel ellátott egészen Londonig. Látta az Abszol Utat és a Foltozott Üstöt. A Gringotts egyik széfjét, amint egy kobold éppen kinyitja. A minisztériumot, majd egy rózsaszín falú szobát, amiben egy kövér, rózsaszín ruhás nő a nyelve hegyét kidugva éppen levelet írt. Regulus megpróbálta elolvasni:

 

Drága Siriusom!

Közelgő eljegyzésünk alkalmából kereslek Téged...

 

Regulus felnyerített, és elégedetten zsebre vágta a gömböt. A jelenet meggyőzte arról, hogy ez a Szem az igazi. Vagy ha nem... akkor is sokkal nagyobb a felbontóképessége, mint amit Bellatrix mutatott. Regulus diadalmasan hagyta el Sybill Trelawney jósdáját, oda sem figyelve az éppen magához térő jósnőre. Átadja Voldemortnak a varázsgömböt, és azt mondja, hogy ez a Mindent Látó Szem. De nem fogja elkapkodni... Majd csak a szabadsága utolsó napján tér vissza...

 

 

Narcissa Malfoy nem kérkedett soha a szépségével, arra azonban mindig gondosan ügyelt, hogy külsejére elegendő időt fordítson. Haját pakolásokkal, balzsamokkal kezelte, különleges fürdőolajokat, arckrémeket és testápolókat használt, mind speciális recept alapján készült, s a drága jó Slughorn professzor egy gyógynövény-specialistával karöltve már a Roxfortban ellátta Cissy-t ezekkel, aki bár a gyógynövények terén tehetséges volt, de a bájitalokkal hadilábon állt. A boszorkány pedánsan odafigyelt a készleteire, de most, hogy egy egész házat irányított Lucius mellett, ez a figyelem is lankadni látszott a temérdek tennivaló miatt.

Cissy álmosan nyújtózkodott hatalmas ágyában, ezen a reggelen sokáig aludt. Pálcáját meglendítve kitárta az ablakot, s engedte egy ideig, hogy a hűvös reggeli levegő magához térítse, majd a fürdőszobába vonult. Már előző este látta, hogy fürdőolaja és hajpakolása is fogyóban van, hát egyenesen az aranyszegélyű alabástrom szekrénykéhez lépett, hogy újabb adagot vegyen ki belőlük, ám a doboz üresen tátongott. A boszorkány felszisszent, és a homlokára csapott. Mindene elfogyott. Percekig szitkozódott, aztán beugrott a tus alá, és miközben folyatta magára a forró vizet bőszen fohászkodott, hogy Slughorn-t a Roxfortban találja, aki remélhetőleg akár azonnal feltölti Narcissa szépség-készleteit. Fekete vászonnadrágot húzott, elegáns fehér selyeminggel és fekete mellénykével, majd kiviharzott a kúriából és az iskolához hoppanált.

Slughorn professzor éppen az ananászlikőrjét kortyolgatta. Fogytán volt az italkészlete, akárcsak a keleti finomságok. Már csak egyetlen palack árválkodott a polcon... Mióta a Mardekár hetedéveseinek többsége úgy döntött, hogy majd csak a RAVASZ-ra dugja be a képét a Roxfortba - vagy akkor sem -, a rendszeres utánpótlás igencsak akadozott. Slughorn a régi szép időkre emlékezett, amikor a Black-lányok és Umbridge kisasszony rendszeresen gondoskodtak az édesség iránti szükségletéről. A fejét csóválva javította a bájitaltan-házifeladatokat. Lágyszívűségére jellemző volt, hogy elfogadhatónál rosszabb minősítést nála senki sem kaphatott. A tompa agyú kölykök helyett gyakran maga írt hozzá a beadott dolgozathoz egy-két bekezdést, amivel feljavította a színvonalat.

Cissy lihegve állt meg a professzor irodája előtt, miután fél órát csevegett a ma is kedélyes Dumbledore-ral, aki megállás nélkül cukorkákat dugott az orra alá.

- Ki merészel zavarni ezen a kora hajnali órán? - pillantott a vekkerre. Délelőtt tíz óra lehetett. Amint meghallotta a választ, feltárta az ajtót. Narcissa elé döcögött, csillogó szemmel csókolt kezet egykori növendékének. - Narcissa, drága! Örülök, hogy látom!

Narcissa mosolyogva nyújtotta kezét a professzornak, lecsüccsent a felkínált székre.

- Jó újra látni Önt, Slughorn professzor, kivételes szerencse, hogy van egy kis ideje számomra, tudom, hogy általában rendkívül elfoglalt. Azért jöttem, hogy a segítségét kérjem. – A boszorkány nem kertelt. – A teljes szépségápolási készletem kifogyott, minden, amit Ön olyan nagy gonddal, és mindig időben elkészített nekem.

Slughorn bólogatott.

- Magácskáról öröm volt gondoskodni. Mint ahogy maga sem feledkezett meg sohasem az én szerény igényeimről. - Slughorn mézes-mákos-mogyorós-mandulás-ananászos süteménnyel (ettől simán émelyegni kezdtem…:D-B) kínálta Narcissát.

- Ilyeneket csak maga tud szerezni nekem. A mézborról nem is beszélve. Bár manapság, ezekben a nehéz időkben, időben le kell adni a rendelést, hogy a megfelelő minőséget kapjuk. Nincs ez másképp a kozmetikumokkal sem....

- Tudom. – mondta Cissy szégyenlősen. – Sosem szoktam megfeledkezni róla, hogy jelezzem. De hát már nem kamaszlány vagyok, akinek semmi egyéb tennivalója nincs. – mosolygott újra Slughorn-ra. – Ne gondolja, hogy tolakodni próbálok, mégis arra kérném, készítse el az olajokat és krémeket, amilyen gyorsan csak lehet. Esetleg van belőlük elraktározva? – Narcissa a szék karfáját markolászta, kevés dolog tudta úgy lázba hozni, mint imádott kenceficéi, a napi rutinjához tartoztak, még akkor is, ha tudta, nélkülük sem sokat változna szerencsés, örökölt szépsége.

Slughorn elgondolkodott.

- Lássuk csak... Egyetlen növendékem foglalkozik jelenleg hajápoló főzetekkel és hidratáló krémekkel... a kis Donna Toogwood a Hollóhátból. De ő most keményen készül a vizsgájára, átváltoztatástanból korrepetálásra jár, nem hiszem, hogy vannak raktáron készletei. Ha egy hónappal korábban jelezte volna az igényeit, kedves Narcissa...

Narcissa arcán bánat tükröződött, nagyot sóhajtva dőlt hátra.

- Megértem, professzor, hogyne. – bólintott őszintén. – Én vagyok a hibás. – csóválta a fejét.

Slughornt semmi sem hatotta meg annyira, mint egy bánatos női arc.

- Talán mégsem kell üres kézzel hazamennie. Van két nagyon tehetséges növendékem. Igaz, ők is el vannak látva különfeladatokkal. Mégis úgy hiszem, Perselus Piton esetleg a rendelkezésére tud állni...

- Perselus Piton? – kapta fel a nő a fejét. – Ismerem, illetve találkoztunk még az eljegyzésemen, kedves és okos fiúnak tűnt. Ennyire jártas a bájitaltan ezen ágában is? – Cissy őszintén meg volt lepve, bár kivételes tehetségek mindig felbukkantak a Roxfortban, újra és újra.

- Perselus a bájitaltan valamennyi ágában kiemelkedően tehetséges - bólintott Slughorn. - Igaz, meglehetősen mogorva, magának való fiú, de úgy hiszem, nem fog tudni ellenállni, ha maga kéri. Menjen le hozzá a bájitalszertárba. Vagy ott találja vagy a mellette lévő szobában, beszélje meg vele!

Narcissa boldogan nevetve szorongatta meg Slughorn kezét, miközben felállt.

- Köszönöm professzor, nagyon hálás vagyok Önnek! – lelkendezett. – Máris megkeresem őt, gondolja, hogy szombaton is abban a pinceszobában gyakorol?

- Valószínűnek tartom. A fiú éjjel-nappal keményen dolgozik. Mindent megtesz, hogy a Roxfort csapata nyerje az idei bájitalversenyt.

- Még egyszer köszönöm. – hajolt meg Cissy kissé a professzor előtt. – Természetesen még ma elküldök egy házimanót a rekesz mézborral. Tudja a professzor úr, hogy a hála számomra milyen fontos fogalom, ne is ellenkezzen. – nevetett a nő, és becsukta maga mögött az ajtót.

A boszorkány leszáguldott a lépcsőkön, hamar rátalált az apró szobára, és türelmetlen izgalmában, éppen hogy csak koppintott egyet az ajtón, majd rögtön benyitott.

Piton éppen hosszú, szenvedélyes csókot váltott Lily Evansszel. Egymás karjaiban feküdtek a belső szobában, már felöltözve, de még kissé kábultan a kimerítő éjszakai szeretkezés után.

Lily mosolyogva viszonozta a csókot, a fiú nyakát cirógatva, elnyújtózva, kényelmesen feküdtek, zavartalanul. Lily nem tudott betelni a szerelem ezen új területével. Nem tudott betelni Perselus-szal… épp el akarta neki mondani, mit tervezett délelőttre, amikor megrándult, mert egyidejűleg hallotta a koppintást és Piton kiáltását.

- Kifelé! - kiáltott ingerülten Piton, amikor nyikordult az ajtó.

- Ó! – sikkantott Narcissa, és visszahúzta az ajtót. – Bocsássatok meg, a világért sem szeretnék zavarni. – magában ezért elmosolyodott. – Slughorn professzor küldött ide. – tette hozzá.

- Ha maga Merlin küldte, akkor is várjon az ajtó előtt, amíg azt nem mondom, hogy beléphet! - dühöngött a fiatal mágus. Aztán Lilyre mosolygott, arca azonnal megváltozott. Homlokát a lányéhoz érintette. - Csodálatosan jó veled... bárcsak Veled tölthetném az egész napot. Vagy ma is idedugja a képét az a béna Potter? - Piton tudta, hogy Lily elvállalta James Potter korrepetálását bájitaltanból, és bár cseppet sem volt elragadtatva az ötlettől, hogy Lily időt szakít arra a pojácára, némi kárörömöt azért érzett, amikor látta, hogy Potter a legegyszerűbb főzetekkel kínlódik.

Lily zavarban volt, hogy valaki majdnem rájuk tört.

- Öh, hogy? Potter? – kérdezte szórakozottan. – Igen, jön ma is… de ki lehet az, akit Slughorn ide küldött? – suttogta Lily, a fiú szemében nézve. – Inkább engedd be. – a lány gyors csókot nyomott Piton ajkára, majd kikelt az ágyból és lesimította az egyenruháját, Perselus ingét is betuszkolta néma nevetéssel a nadrágjába.

- Nyitva az ajtó - szólalt meg végül Piton.

Narcissa belépett, és Piton felé biccentett egyet.

- Szervusz Perselus, én... – nem tudta folytatni, mert szeme megakadt Lily-n. Sokáig nézte a vörös boszorkát, majd újra Pitonra emelte a tekintetét, s vissza Lily-re. Arca elkomorult, nem volt híve az unokatesvérek közti viszonyoknak, házasságoknak.

Lily azonnal megismerte Narcissát, sőt, az arckifejezését is pontosan értette. Hiszen a fiatal nő azt gondolja, ő és Perselus unokatestvérek…

- Helló… Mrs Malfoy… Narcissa… - köszönt Lily és gyorsan hozzátette. – Mi nem vagyunk… valójában rokonok. – mutatott Pitonra. – Az csak egy… apró tréfa volt… együtt tanulunk. Éppen. – köszörülte meg a torkát a lány.

- Így már értem... csak azt nem, miért volt szükség erre. – kacagott Cissy a magyarázat hallatán, és rákacsintott mindkettejükre. – Nem is tartozik rám.

Lily megvonta a vállát mosolyogva és kissé elpirult.

- Mi járatban errefelé, Narcissa? - nézett a lányra meglehetősen szigorúan Piton. Nem egészen értette Lilyt, miért magyarázkodik ennek a puccos dámának. Karjait keresztbe fonta a melle előtt, várta Narcissa magyarázatát.

Narcissa szétnézett a kis szobában, a száját is eltátotta a rengeteg lombik, üvegcse, bugyborékoló, félkész bájitalok láttán.

- Nos, azért jöttem, mert abban reménykedem, hogy a segítségemre leszel Perselus. – folytatta Cissy, miután levette kabátját. Fülledt és meleg volt a helyiség, annak ellenére, hogy a pincében volt. – Slughorn professzor évek óta készít nekem bizonyos olajokat, krémeket. Amolyan női dolgok. – mosolygott most Lily-re. – Ostoba módon nem gondoskodtam az utánpótlásról, és a professzor sajnos nem ér rá. Azt javasolta, jöjjek le hozzád, talán el tudod készíteni őket, akár jó gyakorlat lehet a versenyhez. – mellénye zsebéből egy összehajtott pergament húzott elő, és a fiúnak nyújtotta. – Az összetevők listája nálam van.

Piton szája grimaszra húzódott, miközben átvette az összetevők listáját.

Amíg Piton a listát tanulmányozta, Narcissa közelebb lépett Lily-hez.

- Te is olyan tehetséges vagy, mint a barátod? – kérdezte kedvesen.

Lily is az összetevőket nézte, Piton mellett állva. Most Narcissára pillantott.

- Öhm… nos… tudok főzni pár… bájitalt, de nem olyan nagy dolog. Egy kis gyakorlással bárkinek menne. – válaszolt Lily szerényen. Valóban nem érezte magát különlegesen tehetségesnek, inkább csak ösztönösebbnek esetleg, mint a többiek.

- Lily Evans sokkal tehetségesebb, mint bárki a Roxfortban - jelentette ki Piton. - Azonkívül az ő ideje is drága, és nem hiszem, hogy a szakmai fejlődését szolgálná, ha ilyen hiábavalóságokra fecsérelné a tehetségét.

Lily Pitonra pillantott, majd a karjára tette a kezét.

- Egy nő szépsége nem lehet időpazarlás, ne is hallgass rá, Narcissa. – intett vigyorogva Pitonra Lily. – Nem tudom, mit szólna, ha csak ronda nők vennék körül… - nézett a fiúra. – Ugyan, Pers… Narcissa nem kér nagy dolgokat.

Narcissa hálásan mosolygott Lily-re, majd Pitonra villantott egy enyhén szúrós pillantást.

- Nocsak, azt hittem egy olyan tehetséges diák számára, mint amilyen Te vagy, legalábbis a hírek szerint, semmi nem hiábavaló. – mondta aztán elgondolkodva. – Mégis, ha már a professzor felajánlotta…hmmm…mit javasolsz? – nézett érdeklődve a fiúra.

- Nézz körül, Narcissa - mutatott a tárolószekrényben sorakozó lombikokra és a felcímkézett üvegcsékre Piton. - Amire szükséged van, itt megtalálod. Kivéve a varangynyálat, azt leszel szíves saját kezűleg kipréselni... - Piton az akváriumhoz lépett, kiemelt az üvegedényből egy jól megtermett békát és Narcissa finom kacsójába adta.

Cissy vigyorogva nézett a varangy mélabús szemeibe. Imádta a békákat, kígyókat, s minden olyan állatot, aminek nem volt több, mint négy lába.

- De Perselus! – méltatlankodott, miközben óvatosan visszatette a békát a helyére. – Ha értenék ilyesmihez, nem jöttem volna el a kis szentélyedbe. Sosem voltam tehetséges ebben a tárgyban. – vallotta be őszintén, és megvonta a vállát. – Főleg nem a specialitások terén, és ahogy a listán is láthatod, ezek nem szimpla bájitalok. – fordult Piton felé újra.

- Soha életemben nem kotyvasztottam még ilyen vacak kenőcsöket és nem is fogok - folytatta zavartalanul Piton. - Szolgáld ki magad, a sarokban találsz egy használaton kívüli üstöt. - Piton nem udvariaskodott. Épp elég különfeladatot kapott a Sötét Nagyúrtól, hordószámra keverte az élőhalál esszenciáját a Bájitalkészítők Exkluzív Társasága számára, azonkívül a verseny is vészesen közeledett. Narcissa kívánsága nem jelentett kihívást számára. Sőt, ha jobban belegondolt, arra a következtetésre jutott, hogy ezeknek a kencéknek az elkészítésénél értelmetlenebb feladat nem is létezik. Ettől még inkább morcossá vált, és ezt nem is titkolta.

Lily érzékelte barátja rosszkedvét, bár nem értette, miért háborítja fel, hogy Narcissa ezt kéri tőle. Rávillant a szeme, amolyan Mi a bajod? – nézéssel, de Narcissa megszólalt, mielőtt Lily bármit mondhatott volna.

Narcissa zavarbajött ettől az epés ellenszenvtől, ami Pitonból áradt. Ahogy hallgatta a fiú mogorva szavait, azon gondolkodott, vajon mi bőszítette fel ennyire. Sejtette, hogy nem a legalkalmasabb időben érkezett, de érezte, hogy más is van a háttérben. Bántotta a dacos ellenkezés, ám ezt nem mutatta.

- Nézd Perselus, őszintén sajnálom, hogy rátok törtem. – folytatta, és kedvesen Lily-re mosolygott. – Rengeteg dolgotok lehet a verseny miatt, mégsem egészen értem, hogy miért zavar a kérésem. Nem fordulnék hozzád, ha Slughorn professzor nem ajánl kimodottan Téged!

Piton azonban hajthatatlan maradt.

- Ide figyelj, kedves Narcissa! - emelte fel a hangját. - Ha valamilyen sötét átok levételéről van szó, számíthatsz rám. Ha beteg vagy, meggyógyítalak. Ezenkívül a rendelkezésedre tudok állni a legkülönfélébb mérgekkel, ha netán végezni akarsz valamelyik rokonoddal, például Sirius Black-kel. Továbbá adhatok különféle ajzószereket, olyan löttyöt, amitől elvetélsz, ha nem kívánsz egy satnya utódot a férjedtől, vagy éppen ellenkezőleg, teherbe eshetsz már attól is, ha ránézel egy igazi férfi gatyájára! De pacsulit nem készítek! Semmi pénzért!

Cissy hirtelen mozdulattal elkapta Piton állát, és erősen megszorította, kék szemeiben most harag tükröződött, ahogy a fiú sötétlő tekintetébe fúrta azokat.

- Vigyázz a szádra, fiatalúr! – suttogta. – Az általad felsoroltak közül egyikre sem tartok igényt, nem vagyok sem mészáros, sem ribanc, a férjem ellen pedig egy szavad se legyen, főleg nem ostoba, hazug szavak, melyeknek egyrészt nincs alapja, másrészt a helyedben nem avatkoznék bele mások családi életébe. – elengedte Pitont, de arcán árnyék suhant át. A fiú durva felfortyanása nagyon emlékeztette őt Bellatrix, és jónéhány halálfaló jellegzetes stílusára. Rossz érzése támadt, még rosszabb előérzete, amitől elpárolgott a haragja. Behunyta a szemét, majd nyugodt hangon kezdett beszélni újra.

- A pacsuli nem szerepel az összetevők között, ellentétben más indiai növényekkel…

- Nem érdekel - és ez az utolsó szavam - sziszegte Piton. Maga sem tudta, miért haragudott meg hirtelen erre a fiatal nőre. Talán mert ugyanaz az arisztokratikus gőg áradt belőle, mint Malfoyból. Lilyre pislantott, aki a plafonra emelte a tekintetét, aztán újra Pitonra.

- Perselus-nak nem olyan kifinomultak az érzékei, mint nekünk. – mosolygott fejcsóválva, próbálta oldani a feszültséget. Látta Narcissa megrökönyödését, biztosan nem erre számított. - Szívesen segítek Neked, Narcissa, csak szólj. – bólintott barátságosan a nő felé, nem törődve Piton morgásával.

Narcissa sóhajtva simított végig a haján. Kicsit elveszettnek érezte magát. Noha kibírt volna néhány napot, hetet imádott szerei nélkül, egy próbát azért tehetne, bár szinte semmire nem emlékezett az iskolai órák anyagából. Törte a fejét egy darabig, aztán Lily-re biccentett.

- Köszönöm, elfogadom a segítséged. – leheletnyi gúnyos mosolyt küldött Piton felé. – A tiédet is Perselus, amiért rendelkezésemre bocsátod a hozzávalókat. – Cissy soha, senkinek nem adta meg azt az elégtételt egy konfliktus, vita során, hogy ő maradjon a megbántott fél. Hiszen mire jó, ha mások elégedetlensége és rossz kedve megmérgezi őt is? Helyette felülemelkedett, megbocsátott, és tovább lépett. Öreg dadája tanította a boszorkányt erre még kislánykorában, s ezt sokkal inkább tudta hasznosítani, mint anyja illemtanait. Újult erővel kezdte vizsgálni az üvegcséket a szekrényben.

Piton azonban úgy tett, mintha Narcissa Malfoy ott sem lett volna. Ellenőrizte a forrásban lévő főzeteket, kimért egy adag Keleti-koktélt, majd ahhoz az üsthöz lépett, amelyikben az új összetételű farkasölőfű-főzet bugyogott.

- Mondott már valamit az agyaras fenevad barátunk? - kérdezte halkan Lilyt, Lupinra célozva.

Lily odalépett a fiú mellé, közben hátrapillantott Narcissára, aztán az üstök fölé hajolt. A pára begöndörítette pár hajtincsét, amik kunkorodva hullottak a nyakába. Pitonhoz húzódott.

- Említettem Remus-nak, hogy szeretnék vele beszélni majd. Beleegyezett. Már csak egy időpont kell. Nem lesz probléma. Tudunk rajta segíteni. – suttogta bólogatva.

- A Te érdemed - felelte halkan Piton és gyengéden megcsókolta Lilyt.

Narcissa közben a homlokát ráncolva elmerült az egyik (üstben :D-Zs) receptben, a legkönnyebbet választotta ki, mert közben eszébe jutott Rosmerta indiai boszorkány barátnője, aki jó pénzért biztosan vállalja a krémek és balzsamok elkészítését, sőt talán újakat is ajánl majd. Mosolyogva csepegtetett egy kis mézet a levendulás főzethez.

Újabb kopogtatás hallatszott. Piton az ajtóhoz lépett, kinyitotta. Peter Pettigrew állt a küszöbön.

Peter a talárja ujját gyűrögetve ácsorgott az ajtóban.

- Szevasz denev… öh Piton. – szólalt meg Peter fojtott hangon. – Ígértél valamit. Sürgősen kell!

- Áh... igen, megígértem az emlék-főzetet. Már össze is ért. Nem gondolod, Peter, hogy kezdesz függővé válni? - kérdezte rosszallóan Piton.

- Nem a Te dolgod! – nyaffantotta Peter és durcásan csücsörített. – Gyerünk, add má’!

- Legközelebb magad készíted - figyelmeztette Piton. - Ennyi idő alatt már régen megtanulhattad volna.

Peter grimaszolt egyet, majd toppantott a lábával.

- Örülj, hogy megbíztalak vele! Van nekem jobb dolgom is, mint kotyvasztani!

Lily kitöltötte Peter adagját egy fiolába és átadta Pitonnak. Odabiccentett Peter-nek, aztán visszatért, hogy segítsen Narcissának válogatni.

- Látom komoly megrendeléseitek vannak. – pislantott Cissy Lily-re. Kíváncsi lett volna, hogy mi lehet az az emlékfőzet, de inkább a lányra koncentrált, aki újabb anyagokat pakolt elé.

Piton éppen fiolákba töltötte a tavaszi meghűlés elleni bazsalikomos oldatot - ezt a változatosság kedvéért Madam Pomfrey számára készítette - amikor újabb vendég állított be, kopogtatás nélkül.

James alig várta, hogy újra lássa Lilyt, a bájital-tan korrepetálás így egyik kedvenc elfoglaltsága lett, nem beszélve teljesítménye látványos javulásáról, amiért nagyon hálás volt a vörös boszorkának. Meglepve nézett körül a kis társaságon, nem erre számított.

- Öh...sziasztok. Nem gondoltam, hogy még szombaton is ekkora a nyüzsgés itt.

Piton legszívesebben James arcába löttyintette volna a gőzölgő italt.

- Amint látod, itt mindig kemény munka folyik  - vetette oda ehelyett higgadtan. - Menj inkább cikeszt kapkodni, az való Neked! - Piton visszafordult a kimért oldatokhoz.

James nem figyelt Pitonra, mert meglátta Narcissa-t, akiről most nem jutott más az eszébe, mint nővére, a gyűlöletes Bellatrix Lestrange. Megrándult az arca a dühtől.

Lily oda lépett James-hez.

- Helló Potter. Most kicsit nagy itt a mozgás… valahol máshol kellene tartanunk az órát.

- Jó reggelt, James Potter. – köszönt fennhangon a fiúnak Cissy. – Remélem Sirius nem csinál mostanában galibát…és Te sem. – Tudta, hogy a Nagyúr parancsára megölték a fiú szüleit, de a részletekre nem volt kíváncsi. Határtalanul sajnálta Pottert, nővérét meg határtalanul utálta az ilyen húzásaiért, az értelmetlen gyilkolás volt az, amit Voldemort iránti kötelező hűsége ellenére mélységesen elítélt. Bátorítóan mosolygott a fiúra.

- Jó...reggelt. – morogta a nőnek Potter, ám amikor megpillantotta Narcissa mosolyát, dühe lecsillapodott, és bánat vette át a helyét. Észrevette a boszorkány szemében a sajnálatot, nyilván ő is tudja mi történt. Felsóhajtott, aztán Lily felé bólintott.

Újabb kopogtatás után Frics nyitott be.

- Perselus, ígértél egy kis valerianát Mrs Norrisnak - emlékeztette a fiatal mágust a gondnok. Pitonnak kezdett nagyon elege lenni a vendégjárásból. A fogát csikorgatta, miközben leemelte a kis üvegcsét a legfelső polcról. Ekkor eszébe jutott, hogy Narcissa is ott van. Közelebb lépett a szőke leányzóhoz, ellenőrizte, hol tart. Belehintett  a főzetbe néhány csepp ecetszagú koncentrátumot.

- Ettől hamarabb összeérik - jegyezte meg mogorván, majd átnyújtotta valeriánás üveget Mr Fricsnek. Ahogy visszafordult, kishíján feldöntötte James Pottert, aki továbbra is Evans közelében toporgott, hiszen nem beszélték még meg, hogy hol és mikor legyen megtartva az órájuk. Felmordult, mikor Piton nekiütközött, ellenségesen mérte végig a fiút.

- Hé, nem tudsz vigyázni? – dörrent rá Perselusra.

- Te még mindig itt lábatlankodsz? - förmedt rá Piton. - Ne hidd, hogy akkor jössz ide, amikor kedved tartja. Úgy döntöttem, hogy a tehetségtelen bájitalosok korrepetálását ezután csak hétfőn este hat és hét óra között engedélyezem.

- Akkor kviddics-edzésem van! – szólt közbe James, de folytatni nem tudta, mert Piton közbevágott.

- Ki a fenét érdekel a kviddics-edzésed? Ezt a helyiséget Slughorn rámbízta, tehát itt én vagyok a főnök, én döntöm el, hogy mikor mire szakítunk időt. Nem jár kivételezés a híres James Potternek sem!

James tett egy lépést Piton felé, és összefonta karjait a mellkasa előtt.

- Ó igazán? Csakhogy a korrepetálás nem a te dolgod, hanem Lily-é! Ne játszd itt meg magad kisfőnök! Vagy netán Lily főnöke is lettél? – húzta el a száját gúnyosan.

- Hé fiúk! – szólt közbe Lily és elhúzta James-t Piton közeléből, a fal mellé. – James, kérlek, menj a klubhelyiségbe. Ott megtarthatjuk az elméleti gyakorlást.

Piton legszívesebben belenyomta volna Potter fejét az előtte gőzölgő üstbe. Ám tekintete ekkor találkozott Lilyével, aki Pitonra nézett és megrázta a fejét. Szeme arról árulkodott, hogy bár neki sem a kedvenc elfoglaltsága James Potter korrepetálása, Piton jobban teszi, ha lenyugszik.

James már a pálcáját is maga előtt tartotta, legszívesebben belerepítette volna Pipogyuszt a kémcsöves szekrény közepébe, de Lily kedvéért inkább nyugton maradt.

Piton is leeresztette a pálcáját.

- Ne keresd magadnak a bajt, Potter - közölte hideg, fenyegető hangon. - Van egy olyan érzésem, hogy a Sötét Nagyúr legközelebb nem lesz olyan elnéző, mint a múltkor.

Narcissa felkapta a fejét, és majdnem levert egy kémcsövet.

- A Sötét Nagyúr? Mi történt? Milyen múltkor? – kérdezte kissé a butát játszva. A boszorka tágranyílt szemekkel nézett hol James-re, hol Pitonra. Mi dolga lehet a Nagyúrnak griffendéles suhancokkal? A Valentin napi események közül, erről nem sokat tudott. – Mindig csak a baj… - nyögte színészkedve, ám iménti rossz előérzete Perselus-szal kapcsolatban erősödni kezdett, és átterjedt James-re, még Sirius-ra is. Próbálta elhessegetni a gondolatait, megszokta már a megérzéseit, és megtanulta kezelni azokat. Sirius sosem hagyta, hogy bárki beleszóljon az életébe, James és Perselus tetteiért pedig nem volt felelős.

- A kis ellenszegülő - vigyorodott el Piton. - Az unokaöcséddel, Sirius Black-kel együtt hagyták magukat elcsípni Valentin-napkor a Három Seprűben. Nem sokkal később azt kezdték híresztelni a rajongóik, hogy bátran szembeszálltak a Sötét Nagyúrral.

James összerezzent, ahogy az emlék újra az eszébe tolult, visszanyelte a könnyeit, majd kifürkészhetetlen pillantást villantott Piton felé. Nem volt kedve ezzel a denevérrel vitába szállni. Ezúttal nem.

- Találkozunk a klub-helyiségben, Lily. És köszönöm. – mondta halkan, és kisétált a pinceszobából.

Lily felsóhajtott. Ő is hallotta ezt a történetet, bár nem igazán hitte el, hogy Sirius és James tényleg Voldemort előtt álltak és megúszták egyetlen karcolás nélkül…

- Voldemort Nagyúr akár ezt is megteheti. – játszotta meg magát továbbra is Cissy. – Ki tudja mi jár a fejében, és milyen tervei vannak? – úgy nézett Pitonra, mint aki a lelkébe is belelát, gyorsan bedugaszolta a nagy nehezen elkészített balzsam üvegcséjét, köszönetet mondott Lily-nek, majd elviharzott Rosmerta-hoz, miközben azon járt az agya, hogy hogyan és mikor próbáljon még egyszer, utoljára hatni az unokaöccsére.

Miután Piton és Lily újra kettesben maradtak, elmúlt már az ebédidő is. Piton eloltotta az üstök alatt a tüzet, egy légtisztító bűbájjal kiszellőztette a szobát. Majd Lilyre mosolygott.

- Nem egészen így képzeltem a szombat délelőttünket - jegyzete meg kissé nyűgösen.

Lily odalépett a fiú mögé és átölelte a derekát, majd a nyakába csókolt.

- Ugyan, Pers! Néha társasági életet is kell élni… - mosolyodott el. – A hírnév ezzel jár. Mindenki Téged akar… én is… mindjárt megeszlek, annyira szeretlek, de főleg olyan éhes vagyok. – harapdálta a fiú fülcimpáját Lily vad-játékosan. – Menjünk együnk valamit… - csókolta meg aztán a fiú arcát.

- Helyes, együnk valamit. Délután pedig lemehetnénk Roxmortsba.

Lily maga felé fordította szelíden barátját. A szemébe nézett, orrával megdörgölte az orrát.

- Édes Perselus Piton. Hát nincs benned semmi részvét? Potter nemrég vesztette el a szüleit! A jegyei rohamosan romlanak. Ez a legkevesebb, hogy segítek neki. Borzalmas, ami történt. – nyelt egyet.

Piton tekintete kissé elkomorult.

- Persze, szörnyű dolog, ami Potter szüleivel történt. A szüleit sajnálom - őt viszont a legkevésbé sem. Láthattad, milyen... Hogy sajnáltatja magát, az egy dolog, ha bosszút esküszik az egész világ ellen, az ő dolga. De ha az egészet a saját népszerűsége növelésére akarja felhasználni... - Piton arcán udor tükröződött. Teljes szívéből utálta James Pottert.

Lily Piton szájára tette az egyik ujját és elmosolyodott.

- Elég volt mára! Elég, Te durcás mágus! Ha így folytatod, kénytelen leszek belecsempészni valami vidító lötyit az italodba! Így menjek le Veled Roxmortsba?! – kérdezte a lány számonkérően, de apró vigyorral. – Estig együtt lehetünk. Csak este korrepetálom Pottert. Szóval… vidulsz vagy vidítsalak? – vigyorodott el Lily és ujjai már csiklandozásra készen böködték Perselus bordáit…

 

 

 

Drága Elsőszülöttem, Sirius,

 

Kínos  kötelességem tudatni veled, hogy Édesanyád az az átkozott, házsártos ribanc, aki megkeserítette az életemet  megtette a szükséges intézkedéseket jövőd rendezése érdekében.

Amint nagykorúvá válsz, megrendezzük az eljegyzésedet itt, a szülői házban.

Jövendőbelid egy undorító, hájas, nagyseggű, varangyképű, hozzád már öregecske nagy tekintélyű, jóindulatú és gazdag minisztériumi főtisztviselő hölgy. Nagyon szépeket mesélt rólad. Fogalmam sem volt, hogy ismeritek egymást de ha már ilyen ostoba vagy, hogy ezt a némbert kettyintetted meg, akkor viseld a következményeit.  Dolores Umbridge elmondta, hogy első látásra egymásba szerettetek, így - családjainknak Tudjukki iránti kötelezettségén túlmenően - a személyes rokonszenv is segíteni fog abban, hogy hozzám hasonlóan kínkeservesen elviseld  sok örömet találj majd a házaséletedben.

Kedves Fiam! Tedd meg a kötelességedet, s tizenhetedik születésnapodon látogass haza, hogy aláírásoddal érvényesítsd megingathatatlan elkötelezettségedet választottad, Dolores Umbridge (és Tudjukki) iránt!

Addig mindent elrendezünk, csendes, szerény eljegyzést tervezünk, csak a legközelebbi rokonainkat barátainkat hívjuk meg. (Walburga mindössze háromszáz fő részére rendelt vacsorát.)

Kérlek, ne habozz, ne tétovázz, teljesítsd a kötelességedet szerető szüleid iránt!

 

Atyád,

Orion Black

 

P.S. Őszinte részvétem, fiam!  Remélem, sok örömet átélsz majd választottad, Dolores Umbridge férjeként bár erősen kétlem, hogy többet, mint én valaha Walburga mellett és mielőbb unokával örvendezteted meg idős szüleid hátralévő napjait.

 

 

TOVÁBB