„Az élet az, ami megtörténik veled, miközben azzal
vagy elfoglalva, hogy egyéb terveket szövögetsz.”
John Lennon
Huszadik fejezet
Lily egyik délután, amint végzett az aktuális bájital elkészítésével és elhelyezte Slughorn íróasztalán, majd rendet tett a kis különszobájukban, elhatározta, hogy megkeresi Remus Lupint, ahogy megígérte Perselusnak. A lány zsebre tett egy kis üvegnyi mintát a módosított farkasölőfőzetből, majd felsietett a pincéből.
Aznap délután Pitonnak klubfogalkozása volt, Lily pontosan tudta barátja iskolai időrendjét, így mindig egymáshoz tudtak igazodni. Azzal is tisztában volt, hogy ezek a klubfoglalkozások olykor a vacsora kezdetét jelző kis gongig tartanak. Vetett egy pillantást a pinceterem ajtajára, ahol a Mardekárosok ültek, aztán mosolyogva elképzelte, Perselus mennyire unhatja magát és biztos a kis könyvébe körmöl és a legutóbbi bájitalon töri az agyát…
Lily aztán a magának engedélyezett három perc ’Perselusra gondolás’ után elindult, hogy megkeresse Griffendéles háztársát. A parkban ücsörögtek a Tekergők, éppen Peter anekdotázott valamiről, amikor Lily odaért. Bár nem volt már olyan hűvös a viszonyuk, mint év elején, azért mégsem volt szokványos, hogy Evans csak úgy odamegy hozzájuk. A lány nem is kertelt, Lupinra pillantott.
- Remus… ha most ráérsz… megbeszélhetjük a… dolgot.
Lupin szeme felcsillant. Nemrég kapott Lilytől egy termékmintát, amin a Bájitalfőzők Exkluzív Társaságának címere díszelgett. Elolvasta a mellékelt tájékoztatót, és úgy vélte, nincs veszíteni valója. Az utóbbi két átváltozásakor kipróbálta a főzetet.
- Persze, ráérek - emelkedett fel a bokor tövéből. - Mindjárt jövök, srácok!
Lily bólintott, majd elindult előre, a hátán érezte James pillantását, de nem fordult meg. Leült a tó melletti kis padra, s megvárta Lupint.
A fiú a vizet nézte. Ábrándozva meredt maga elé, felidézte a csónakázás emlékét Marlene-nel. Csodás volt. Hamarosan felmelegszik annyira a tó, hogy akár fürödhetnek is...
Lily felnézett a sápatag fiúra és elmosolyodott, majd előhúzott két almát.
- A zöldet vagy a pirosat?
- A pirosat... - nyúlt szórakozottan a zöld alma után Lupin. - Köszönöm.
Lily átadta a választott almát és hátradőlt a padon. Sokáig nézte Remus arcát.
- Szóval…? Megittad múltkor? – kérdezte halkan.
A fiú nagyot sóhajtott és bólintott.
- Igen. A múltkor is, azelőtt is. Nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám, Lily. Sokkal kevésbé volt fájdalmas az átalakulás. Végig megőriztem az öntudatomat. Általában, visszaalakulás után nem nagyon tudom felidézni, mit teszek fenevadként... de most határozottan emlékszem, hogy nem akartam szétmarcangolni senkit, és önmagamban sem tettem kárt. Első alkalommal nem figyeltem eléggé a pontos adagolásra és tettem bele egy kis cukrot, hogy javítsak az ízén, mert ennél pocsékabbat még életemben nem ittam. Sajnos az édességtől kicsit előbb ér véget a hatása, mint kellene. De legutóbb odafigyeltem, megálltam, hogy még egy falat csokoládét se egyek. Minden rendben volt, vagyis... hát... - Lupin megköszörülte a torkát. - El ne mondd senkinek, de neked elárulom... sokszorosára nőtt... khm... az aktivitásom... - Lupin a saját ágyékára pillantott. - Érted, ugye? Órákig bírtam volna csinálni, csak éppen nem volt kivel...
Lily figyelmesen hallgatott, közben az almát majszolta. Perselus nagyjából elmondta neki, mire számíthat Lupin, de érdekes volt az ő szájából is hallani. A lány érzékelte, hogy Remus jobban érzi magát a löttytől.
- Úgy gondolom, már csak ezért a... potencianövelő mellékhatásért is érdemes lenne rendszeresen használni. - Lupin rámosolygott a lányra. - Köszönöm, hogy gondoltál rám.
Lily elpirult. Megköszörülte a torkát, majd a szemetesbe varázsolta az almacsutkát.
- Remus, nem az én… érdemem.
- Ugyan már! Zseni vagy, Lily! Ki más tudta volna elkészíteni? Kitalálni, hogy pont erre van szükségem?
- Öh, én készítettem a főzetet, csak… - Lily kényelmetlenül érezte magát, hogy őt éri a dicséret, amikor voltaképp Perselus találta ki az egészet, de jobbnak látta, ha nem mondja el, kitől van. Bár Lupin talán sejtette… inkább gyorsan megszólalt. – Figyelj, nem volt nagy ügy… segíteni… akartam.
- Tudom. Még egyszer köszönöm. Csak azt nem értem, hogyan azonosítottad a... betegségemet. Ennyi év után... ennyire nyilvánvaló lenne? - töprengett Lupin.
Lily nyelt egyet. A kérdés jogos, hogy honnan tudja az egészet. Végül improvizált.
- Tudod, mivel egy házba járunk, nem nehéz észrevenni bizonyos… jeleket. De ne aggódj, senki nem fogja megtudni tőlem! – ígérte a vörös lányka és Remusra mosolygott.
- Dumbledore kezdettől fogva tudja. Megígérte anyámnak, hogy mindent megtesz, amit csak tud... Végül odatelepítette a Fúriafűzet és elintézte, hogy az átváltozásom alatt szigorúan elkülönítve tartsanak a Szellemszálláson - nézett maga elé keserűen Lupin. - Többet köszönhetek Neked, mint bárki másnak, Lily.
- A lényeg az, hogy… ha ezt iszod, akkor enyhülnek a tüneteid. Szóval, igényt tartasz továbbra is a főzetre? – kérdezte suttogva Lily, közel hajolt Lupinhoz.
- Hát persze! - csillant fel Lupin szeme. - Bár olyan otthonosan mozognék a boszorkánykonyhában, mint Te vagy az a rusnya denevér barátod... Akkor magam is meg tudnám főzni, nem szorulnék a jóindulatodra.
Lily bólintott és alig észrevehetően átcsúsztatta a fiú kezébe a fiolát, amit magával hozott.
- Figyelj, leírnád, amiket most elmondtál nekem? Itt van pergamen… jobb, ha ezeket kielemzem, talán még tovább is lehet enyhíteni a tüneteket – suttogta tovább Lily. – Írd csak le… megvárom.
Lupin előhúzta a pennáját, lassan körmölni kezdett. Kicsit habozott, hogy a potencianövelő mellékhatást említse-e, végül azt is beleírta.
Lily a parkot figyelte, amíg Lupin írt. Látta, hogy Jamesék oda-odapillantanak. Nem nézte őket sokáig. Aztán a kastély felé pillantott, de a mardekárosoknak nyoma sem volt. Lily elhúzta a száját, mert azért titkon remélte, hogy talán előbb elengedi őket Slughorn és Perselusszal még vacsora előtt kettesben tudnának lenni.
Lupin negyedóra alatt leírta, ami az eszébe jutott.
- Azt hiszem, minden benne van - nyújtotta át a lapot. - Nagyszerű lány vagy, Lily. Köszönöm, hogy időt szakítasz rám.
Lily felocsúdott a gondolataiból. Átvette a pergament.
- Köszi, Remus. És… majd keressük egymást – mosolygott a lány. – Most mennem kell. Te meg… vigyázz magadra.
Ezzel felpattant és besietett a kastélyba.
Lupin sokáig nézett utána. Nagyszerű lány! Okos és kedves... Érthetetlen, miért választotta Pitont, mit lát abban a rosszindulatú halálmadárban...
Lily az előcsarnokban járt és a pergament olvasgatta, amikor kitódultak a Mardekárosok a pincéből. A lány megállt, kissé félrehúzódott és Pitont kereste a tekintetével.
Az ifjú méregkeverő megállt és körülnézett. Ő meg Lilyt kereste. A lány mosolyogva odaintett neki. Piton odasietett hozzá. Távolabb látta a Tekergőket, akikhez éppen most tért vissza Lupin. Biztonságos távolban voltak tőlük, Piton most nem számított inzultusra.
- Sokáig tartott... Slughorn fontolgatja, hogy nyugdíjba megy, de amíg nincs meg az utóda, Dumbledore úgysem fogja elengedni. Mi újság? - ölelte át Lily vállát a fiú.
Lily arcon csókolta barátját és félrehúzta.
- De jó, hogy végre végeztetek… most beszéltem Lupinnal, nézd! – mutatta meg a pergament Pitonnak.
Piton gyorsan átolvasta.
- Ez igen! Szóval növekedett a teljesítőképessége... Mik derülnek ki... - gunyoroskodott vigyorogva.
- Bizony bizony! Remus leírta a tapasztalatait, ezt felhasználhatjuk a továbbiakban. De látszott rajta, hogy sokat használt neki a főzet. Zseni vagy! – mondta Lily csillogó szemekkel, büszkén. Nagyon büszke volt Pitonra. Végigsimított az ujjain.
- Éppen úgy a Te érdemed - csókolta meg Lilyt a Mardekáros fiú. Egy kis vöröshajú, elsős griffendéles rohant el mellettük, de többször hitetlenkedve nézett vissza.
- Nem árultam el, hogy Te vagy a feltaláló, de kínos volt, hogy engem dicsért – pirult el Lily.
- A feltaláló valójában Hector Dagworth-Granger, én csak továbbfejlesztettem az elképzelését és feljavítottam kicsit a találmányát... - szerénykedett Piton. - Te pedig elkészítetted, méghozzá kitűnően, így a dicséret jogos. Minden elmélet annyit ér, amennyi a gyakorlatban megvalósul belőle, márpedig ha nem veszed ki a részed a megvalósításból, ez a gyógyital nem jött volna össze...
Lily átölelte a fiút és mosolyogva hallgatta a szavait.
- Tudod, rettentően szexi vagy ilyenkor, amikor magyarázol… - vigyorodott el a lányka és szemérmetlen módon benyúlt a fiú inge alá… ajkai már Piton ajkait keresték…
A fiú lecsapott Lily kívánatos ajkaira, szorosan magához ölelte Lily csípőjét, félig lehúzta a felsőjét.
Lily nevetve hagyta a fiú ténykedését, aminek Minerva McGalagony torokköszörülése vetett véget. Lily bíborvörös arccal köhintett egyet, mert a házvezetője, bár nem szólt egy szót sem, olyan szigorúan nézett rá, mint ritkán, majd még egy szúrós pillantás után elsétált mellettük.
Piton vigyorogva nézett a tanárnő után, aki mögött ott loholt a kis vörös elsős. Piton halványan emlékezett rá, hogy a Mardekár-Griffendél kviddicsmeccs után is ezt a kölyköt emlegették a csapattársai. Cseppet sem volt elragadtatva a kis árulkodó Bill Weasleytől, aki még csak elsős volt, máris úgy viselkedett, mintha ő lenne az iskolaelső.
- Szerintem a legjobb lesz, ha a pincében folytatjuk… - vigyorgott Lily és lefutottak a pinceszobájukba.
- Helyes! - értett egyet Piton. Mire leértek, az ingje és a nadrágja már sehol sem volt begombolva. ( :-D – egyszer a Nagytermet is igazán felavathatnák:-DD-B)
Április hónapja gyorsan és szeszélyesen telt. Az időjárás pocsék volt. Hűvös és nedves, különösen azokon a szombatokon, amikor lemehettek Roxmortsba. Bár azóta, hogy a közeli faluban fellőtték a Sötét Jegyet, nem túl sok tanuló merészkedett arrafelé. Az aurorok folyamatosan járőröztek a környéken, megerősítették a Roxfort védelmét.
Piton és Lily a bájitalverseny előtti utolsó vasárnapot a pinceszobában töltötték. Az eső halkan kopogott az ablakon. A fiú sorra egymásután húzta ki a tárolószekrény fiókjait, ellenőrizte és kétfelé osztotta az alapanyagokat.
- Megvan minden? Ebrontófű, bazsalikom, szömörce, sarki flavia, fátyolka, holdkő, mákonybab, fekete hínár... - sorolta az előkészített gyógynövények nevét. - Nézzük, mi van még.
Lily már nagyon izgult, mint mindig egy-egy megmérettetés előtt. Ő is vagy ötvenszer átnézte az alapanyagait, ki-be pakolta őket, újra átnézte… most töprengve figyelte Perselus ténykedését.
- Szerintem minden megvan – bólintott és megigazította az egyik hínárt, ami le akart csúszni az asztalról. – Várj! Kell még egy tőr – nézett fel Pitonra és kifújta a levegőt. – Még jó, hogy eszembe jutott…
Piton hálásan mosolygott Lilyre.
- Te mindenre gondolsz... - Aztán előhúzta az ezüsttőrét, egy duplikáló varázslattal készített róla egy másolatot és átnyújtotta a lánynak. - A múltkor észrevettem, hogy a mákonybab sokkal több levet ad, ha a tőr lapjával összenyomjuk, mintha csak simán felvágnánk. Apróság, de jól jöhet.
- Köszi – mosolygott Lily és eltette a kis táskájába a tőrt. – Tényleg több lé jön így. Igazad van. Több lé, kevesebb gond – nevetett a lány és az asztalra könyökölt. – Vajon a többiek most mit csinálnak? Mire gondolhatnak? Úgy izgulok… hogy is állunk? – kérdezte barátját.
Piton fellapozta a vizsgaszabályzatot, ami aznap reggel érkezett.
- A Roxfort harminc ponttal vezet a Beauxbatons előtt. Utána szoros versenyben jönnek a Közép-Európai mágustanodák és a Durmstrang a sereghajtó. - Piton kissé összeráncolta a homlokát. - Ettől kezdve mi is egymással versenyzünk. El ne áruld, mi lesz a szabadon választható főzeted!
Lily felhúzta a szemöldökét.
- Na de urrram! Mit képzellll Ön?! – mélyítette el a hangját és vigyorogva magához húzta a fiút az ingjénél fogva. – De meg ne próbálj belenézni a fejecskémbe, Te ravasz denevér! Képes leszel megállni? – kérdezte pimasz mosollyal Lily, közben egyre közelebb húzta magához a fiút.
Piton nevetve ölelte át a lányt.
- Nem nézek bele a fejedbe. Képes leszek megállni. Én sem árulom el, hogy mit választottam. Egyébként nem nehéz kitalálni - biccentett az asztal felé. - A kirakott alapanyagok közül minden másodikat fogom felhasználni hozzá.
Lily ravasz mosollyal az asztalra pillantott, de aztán újra Piton szemébe nézett.
- Biztos valami mély szerelmi bájital lesz… az érzékek elbódítója, Perselus Piton! Az enyémeket bájital nélkül is elbódítottad… - súgta Lily a fiú fülébe, majd arcon csókolta. – A pontozás hogy zajlik szerinted?
- A pontozás? Gondolom, minden zsűritag ad valamennyi pontszámot egytől tízig, minden versenyzőnek. Ezt összeadják, így lehet holtverseny is.
Lily a fiú vállára hajtotta a fejét, ahogy hallgatta, ujjaikat összekulcsolták, játszadoztak a másik kezével… Lily néha felpillantott, olyankor elmosolyodott. Úgy érezte, ennél jobban már nem lehet szerelmes Perselusba. Egyszerűen: boldog volt. És ez a boldogság akkor sem múlt volna el, ha történetesen nem nyerik meg a versenyt.
Talán csak kicsit szomorú lett volna…
Talán nem is olyan kicsit…
Lily Evans igenis meg akarta nyerni a versenyt! Hogy a boldogsága tökéletes legyen.
- Holtverseny… hmm… - jegyezte meg sokatmondó mosollyal és átkarolta kedvese nyakát, majd finom csókot adott neki. – Ha holtverseny lesz, akkor az azt jelenti, hogy nem tudsz leigázni! – cöccögött egy sort a vörös boszorkány játékosan.
Még sokáig beszélgettek és annál is tovább simogatták és csókolták egymást. Fel sem merült, hogy visszatérjenek a hálókörletükbe. Piton az első együtt töltött éjszakájuk óta beköltözött ebbe az apró pinceszobába.
Lily felült az asztalra, óvatosan arrébb tolva a hozzávalókat, és így beszélgettek, halkan, közel egymáshoz, meghitten és a legnagyobb egyetértésben. Lábaival átkulcsolta Piton lábait, lazán ölelte. Épp egy percek óta tartó csók közepén voltak, bizsergetően izgatták a másik érzékeit, amikor kopogás hallatszott, majd ajtócsikordulás. Lily megrándult és kissé eltolta magától a fiút ijedten.
Piton elengedte a lányt és zavartan kapta fel a fejét, amikor a két házvezető tanár váratlanul belépett. Slughorn azonban láthatóan sokkal inkább zavarban volt, mint a fiatalok.
McGalagony szája sarka kissé megrándult, ahogy meglátta két tanítványát félreérthetetlen helyzetben, bár ruhában… Lilyre pillantott.
- Evans kisasszony, örömmel látom, hogy megvan. Már kerestem a klubhelyiségben. Az Ön klubhelyiségében.
Lily zavartan köhintett egyet, majd gyorsan leszállt az asztalról.
- Megvagyok, tanárnő… éppen csak… a versenyről… csevegtünk. – pillantott Pitonra, majd Slughornra is a kis boszorkány.
- Nos... remélem, sikeres volt a felkészülésetek... illetve... biztos vagyok benne, hogy az volt - nézett szét Slughorn a kis szobában. - Sok sikert kívánok Nektek! Bízom benne, hogy a Roxforté lesz a dicsőség.
Lily bólintott.
- Mi mindent meg fogunk tenni.
McGalagony elmosolyodott a maga kissé kesernyés módján.
- Evans, szedje is össze magát, mert szép kis összeget tettem fel magára! Mutassa meg, hogy a Griffendélben van az iskola legjobbja! – nézett Minerva egyenesen Piton szemébe, de szavait Lilyhez intézte, aki kissé meglepődött.
- Tanárnő. Csak nem fogadott rám? Kivel?
- Nos, valóban fogadtunk - vette át a szót Slughorn, majd McGalagonyra kacsintott. - De hogy melyikünk kit tart esélyesebbnek, azt nem áruljuk el, igaz, Minerva?
Lily elvigyorodott.
McGalagony kihúzta magát.
- Ugyan, Horace! Ez nyilvánvaló, kit tartok esélyesebbnek! – legyintett a professzorasszony, majd ismét Piton szemébe nézett jelentőségteljesen.
Piton elvigyorodott, ahogy találkozott a tekintete a Griffendél vezető tanáráéval.
- Biztosíthatom, tanárnő, hogy egyikünk sem fog csalódást okozni.
Lily feloldódott, amikor érzékelte, hogy a két tanár legalább annyira izgatott, mint ők.
- Ha csalódást okozunk, akkor önszántunkból ugrunk bele a tóba – jelentette ki a vörös boszorkány vigyorogva.
McGalagony erre a fejét csóválta.
- Evans kisasszony, ilyet még viccből se mondjon. Vagy ennyire biztos a dolgában? – kérdezte McGalagony, de sokkal inkább elismerően, mintsem elmarasztalóan.
- Fontos, hogy ne bízzátok el magatokat! - figyelmeztette őket Slughorn. Mindkettőjüknek átadott egy-egy kis ezüsttégelyt. - Bár nem mondhatom el, amit véletlenül hallottam Hector Dagworth-Granger barátomtól a tegnapi elnökségi ülésen, ennek bizonyára jó hasznát veszitek...
- Hector is tagja a vizsgabizottságnak? - érdeklődött ártatlanul Piton.
- Természetesen. Ő képviseli a Bájitalfőzők Exkluzív Társaságát. Ott lesz még Andox, a híres keleti boszorkánymester, meg egy törpe, aki állítólag Flitwick professzor rokona. A Roxfortot Bimba tanárnő képviseli, de nem lesz részrehajló, ez egészen biztos... Egyébként valamennyi iskolából ott lesz egy-egy tanár, többnyire laikusok, persze... Bennünket, bájitaltan tanárokat kizártak, mert nem bíznak a pártatlanságunkban - motyogta kissé csalódottan Slughorn.
McGalagony biccentett.
- Valóban, Bimba professzor ott lesz, láthatnak egy emberi arcot is a zsűriben – jegyezte meg. – De csak összpontosítsanak, idegenek előtt is kell bizonyítaniuk a tudásukat.
Lily Pitonra nézett és elmosolyodott, aztán Slughorn felé fordult.
- Professzor, ki lesz még benne a zsűriben? Ezt csak elárulhatja…
- A többieket nem ismerem... Illetve, a Mágiaügyi Minisztérium is képviselteti magát egy zsűritaggal. Szerencsére nem sikerült elérnie, hogy szavazategyenlőség esetén az ő véleménye legyen a döntő.
- Szerencsére… - mondta Lily, mert rögtön Umbridge tehénbéka feje kúszott az elméjébe.
McGalagony is rá gondolhatott, mert epésen szólalt meg.
- Ilyet senki nem érdemel abban a korrupt… akarom mondani, a minisztériumban. Ők csak tartsák távol magukat egy jól működő iskolától!
- Ekkora kiváltságot egyetlen minisztériumi bürokrata sem érdemel - értett egyet Slughorn. - A verseny kilenc órakor kezdődik. Legyetek pontosak! - Slughorn átadta a zsupszkulcsot a fiataloknak: egy kisméretű, megbűvölt bográcsot. Addig pihenjétek ki magatokat!
Miután a tanárok távoztak, Piton újra átölelte Lilyt.
Lily felsóhajtott és belesimult barátja karjaiba. Lassan simogatta a hátát.
- Hát ez érdekes lesz… még fogadtak is ránk… - jegyezte meg és Pitonra pillantott, akinek mintha egészen más járt volna a fejében.
- Gondolod, hogy McGalagony ellenőrizni fogja, ma éjjel a szobádban alszol-e?
Lily a fiúra nevetett.
- Dehogy fogja! – rázta a fejét. Szeme most olyan valószínűtlenül zöld volt, mint semmi ezen a világon. – McGalagony nem ilyen diktátor típus… de miért kérdezed? – adta az ártatlant Lily.
- Maradj velem! - kérte a fiú.
A lány válasz helyett erősen megcsókolta Perselust, majd egy kellemes zuhany után rövidesen nyugovóra is tértek, hogy kipihentek legyenek másnap. Jólesett a másik közelsége, a pihenés és a lágy csókok… ez aznap éjjelre bőven elég volt nekik.
Reggel hamar összeszedték az alapanyagokat. Piton még egyszer ellenőrizte a készletek listáját. Ezután megforgatta a bográcsot.
- Kár, hogy a legtöbb zsupszkulcs megsemmisül, miután betöltötte a feladatát. Ha nyerünk, menjünk el utána egy olyan étterembe vacsorázni, ahol bográcsban készült ételt adnak.
Lily befonta egy copfba a haját, és felvette a szebbik egyenruháját. Csinos volt, friss és izgatott. Megigazította Piton nyakkendőjét is.
- Micsoda kívánságok, édes! – nevetett. – De nem úgy volt, hogy a Bájitalosok rendeznek valami összejövetelt, vagy mit a verseny után? Ott szerintem lesz minden…
- Igaz... A Bájitalkészítők Exkluzív Társasága rendezi a fogadást a verseny után. Biztosan találunk valami kedvünkre valót. De ha nem, az sem baj, a fogadás után majd elmehetünk abba a szállodába... - Pitonnak nem kellett befejeznie a mondatot. Biztos volt benne, hogy ahhoz a bizonyos londoni szállodához Lilynek is csupa kellemes emléke fűződik.
Lily kacéran elmosolyodott.
- Abban a szállodába egészen biztosan van egy bizonyos szoba, meg ágy… ami ismer már minket… - megcsókolta a fiút, majd megszorította a kezét. – Ha készen vagyunk, induljunk… annyira izgulok – nyelt egyet, majd mindketten megfogták a zsupszkulcsot…
A zsupszkulcs egy kerek épülethez repítette őket. A mugli népesség engedelmesen átment a túloldalra, a forgalomelterelő jelzéseket követve. Az épület bejárata előtt néhány prémsapkás Durmstrangos diák toporgott, az egyik társukat várták. Hamarosan a többi mágustanoda versenyzői is feltűntek. Néhány perc múlva már legalább harmincan igyekeztek felfelé a fehér márványlépcsőkön, a verseny helyszíne felé.
Lily szemügyre vette a többieket, akik mellett elhaladtak. A Durmstrangos fiúk széles vigyorral kacsintottak rá, néhány lány végigmérte tetőtől-talpig Lily-t, aztán Pitont is megnézték. Lily a fiú ujjaiba csúsztatta az övét és egymásra mosolyogtak, majd beléptek az épületbe.
Akár egy stadionban, itt is volt lelátó, ami sötétségbe burkolózott. Középen, a porondon üstök és kis asztalok sorakoztak. Egy magas, szemüveges férfi osztotta a sorszámokat a versenyzőknek.
- Hozzátartozók, szurkolók balra! Bajnok-jelöltek, ide hozzám! - kiáltott időnként. Azok a játékosok, akik megkapták a sorszámukat, megkeresték a saját asztalukat és üstjüket.
- Slughorn nem is mondta, hogy szurkolókat is hívhatunk - jegyezte meg kissé csodálkozva Piton. Igaz, ő maga nem is tudott volna meghívni senkit. Bár az édesanyjának azért biztosan megírta volna, hol lesz a verseny. - Neked említette?
- Nem – rázta meg a fejét Lily. – Ez jellemző rá. Pedig elhívhattunk volna pár embert! Na mindegy… de talán Slughorn gondoskodik szurkolótáborról. Mérget veszek rá, hogy ő itt lesz! Ki nem hagyná!
- Lehet... Slughorntól kitelik, hogy a hátunk mögött intézte - bólintott Piton. Professzora szerette a meglepetéseket - a fiatal mágus annál kevésbé. Piton az átvett sorszámra nézett. - Az enyém a 28-as asztal. Hát a Tied?
Lily a kis bilétára nézett.
- Nyolcas asztal.
- Akkor jó messze leszünk egymástól - húzta el a száját a fiú. Megszorította Lily kezét és rámosolygott. - Ettől a perctől ellenfelek vagyunk. Én még egyetlen ellenfelemnek sem mondtam soha, hogy örülnék a győzelmének. Te leszel az első, Lily! - Piton kacsintott, szándékosan kétértelmű megjegyzésnek szánta, amit mondott. Aztán könnyű csókot lehelt a lány ajkára. - A Roxfort győzni fog!
Lily viszonozta a csókot, majd végigsimított Piton arcán.
- Győzni fogunk – mondta bájos mosollyal. – Mindent bele, zsenikém! – kacsintott, majd elengedte a fiú kezét, aztán elindult az asztalát megkeresni.
Piton követte a tekintetével a lányt, majd ő is elfoglalta a helyét az asztalánál. Lily három sorral előtte volt, kicsit balra tőle. Nem tudtak volna segíteni egymásnak... Közben a többi versenyző is megtalálta a helyét. Pitonhoz legközelebb egy szőke, karcsú lány került a Beauxbatons-ból, aki azonnal kacéran villantotta rá a pillantását. Piton egy grimaszt mutatott be viszonzásképp, majd a távolabbi szomszédját kezdte méregetni. Egy talpig feketébe öltözött, valószínűtlenül sovány kelet-európai boszorka volt. Ahogy találkozott a tekintetük, a boszorkány mosoly gyanánt felhúzta az ínyét: kivillantak hosszú, hegyes szemfogai. Piton megborzongott. Életében nem volt még ilyen közel vámpírboszorkányhoz. Előhúzta a készletéből a nagy fej fokhagymát, és elég feltűnően az asztala sarkára állította.
Lily, ahogy az asztalához ért, hátrapillantott, Perselus felé. Tényleg messze voltak egymástól, de nem is bánta: így legalább tényleg a feladatra fognak koncentrálni, mert egymás társaságában megvolt a veszélye a gondolatok elkalandozásának. És itt még minimális figyelmetlenség is hatalmas hiba lehetett volna.
A lány jobb oldali szomszédja az egyik nagydarab Durmstrangos fiú volt, aki a lányra vigyorgott. Egyik fogán megcsillant az arany bevonat. Lily barátságosan biccentett, de azért kissé arrébb húzta az üstöt…
A másik szomszédja egy magas francia lány volt, az ujján sok gyűrű csillogott, s haja szinte fehér volt már, nem szőke. Különös ragyogás vette körül. Lily szemét bántotta kissé ez a nagy fényesség, bár a lány kedvesen üdvözölte, így Lily is visszaköszönt, aztán előre fordult, mert elkezdődött a megnyitó.
Hector Dagworth-Granger ünnepélyesen megnyitotta az 529. Nemzetközi Bájitalversenyt. Ismertette a szabályokat, majd sorra bemutatta a játékosokat, elmondta, honnan érkeztek, melyik iskolát képviselik. Beszédét taps és füttyögés szakította félbe. Amikor a Roxfortot említette, Piton meglepődve tapasztalta, hogy a közönség soraiból most is felhangzik az üdvözlés. Ám semmit sem látott a lenge füstködön keresztül, ami a porondot a nézőtérről elválasztotta.
Lily is hallotta a nevük után következő rivallást. Ez hihetetlenül jólesett neki. Ő elég népszerű volt az iskolában, de ilyenkor, amikor idegen terepen volt, messze a megszokott környezettől, minden apró elismerés simogatta a szívét. És külön örült, hogy Perselus Piton nevének elhangzása után is ugyanakkora üdvrivalgás tört ki. Hátrapillantott és bár messze voltak egymástól, a fiúra mosolygott és felmutatta a hüvelykujját.
Végül az elnök a zsűri tagjait mutatta be. Amikor Dolores Umbridge neve elhangzott, Piton felmordult. A rózsaszín, bolyhos kardigánba öltözött nő megigazította az omiszkópját, amin keresztül valamennyi játékost egyenként megfigyelhette. Ő is a homlokát ráncolta, ugyanis ebben a pillanatban ismerte fel Lily Evanst. Emlékezett a kis szemtelen Griffendéles fruskára. Végignézett a névsoron, és megjelölte a lány nevét. Bimba professzor barátságosan mosolygott rájuk, de csak egy szemvillanásnyi ideig. Szigorúan pártatlannak kellett maradnia, ami végül is nem esett nehezére, hiszen egyik versenyző sem az ő házának növendéke volt.
Lily ekkorra már olyan izgatott és tettrekész volt, hogy toporgott kínjában, kezdődjön el a verseny, mert megőrül menten. Nagyokat nyelt, percenként megigazította a haját, fel-, majd letűrte az inge ujját, aztán előhúzta a Perselustól kapott kis nyakláncot a medállal és óvatos csókot lehelt rá.
Megkezdődött az első forduló. Házimanók osztották ki a pergameneket, amire tíz perc alatt kellett felírni az elkészíteni szándékozott bájital összetevőit és az elkészítés módját. Piton egy gyorsan elkészülő transzformációs koktélt választott, amit olyan állattá változtatja, aki belekóstol, amilyennek a környezetéből a legtöbben elképzelik. Bonyolult bájital volt, nem sokan vállalkoztak volna rá, hogy a rendelkezésre álló 110 perc alatt elkészítik, de Piton úgy kalkulált, hogy ha netán valami véletlen folytán elrontaná, másodszor is hozzákezdhessen. De erre nem került sor. Alig ötven perc alatt az előírt mélykék színben pompázott a fanyar illatot árasztó főzete. Megnyomta a csengőt, mire egy házimanó sietett az asztalához. Áttöltötte egy üvegcsébe a mintát, majd a zsűri asztalához vitte, és egyenesen Umbridge elé tette le.
Lily a rózsavíz és a bugykornyál összekeveréséből, némi mentával, tengeri hínárral és mákbugó-kivonattal egy olyan új bájitalt fedezett fel még tavaly, amit Slughorn bejegyeztetett múlt év végén. Ennek az volt a hatása, hogy felerősítette az igazi emlékképeket a hamis illúziókkal szemben. Hatásos, de veszélyes bájital volt. Lily ezt szinte Pitonnal egyidőben fejezte be. Csengetett gyorsan, s a manó elvitte a Liliom-főzetet. Mert ezt a nevet kapta, Lily után.
Legalább tíz perc telt el, mire egyszerre újabb három játékos készült el. Öt perc múlva befejezte a munkát a vámpírboszorkány is. Piton orrát megcsapta a borzalmas, záptojás szagra emlékeztető kísértet-koktél, ahogy a házimanó elhaladt előtte a mintával. Ennek a löttynek csupán annyi volt a hatása, hogy a kísértetek partijain fogyasztott bűzös, rohasztott ételeket emészthetővé tette a halandók számára is.
Ekkor már émelyítő gőzfelhő kavargott a porondon. Piton megértette, miért választotta el a közönséget a versenyzőket a füstköd. Némelyik versenyző határozottan szédelgett. Egyik-másik kendőt tekert a szája elé, miközben dolgozott, és néhány méterre Pitontól egy fekete fiú mugli gázálarcban hajolt az üstje fölé. Egy véla kábultan rogyott a kondérja mellé - hamarosan ott termett mellette egy gyógyító, aki a Szent Mungóból érkezett a versenyre.
Lily is szédült kicsit, de alkalmazta azt a légzési stílust, amit egy mugli gyógyítótól tanult, s így visszaállt a keringése a normálisra. Gyorsan hátrapillantott, megnyugodva látta, hogy Perselus is jól van és nem sápadtabb a szokásosnál…
Dagworth-Granger felemelte a hangszórót.
- A gyorsasági különdíjra, ami további 30, 20 és 10-10 pontot jelent, hatan pályázhatnak. Felkérem azokat a versenyzőket, akik már leadták a mintát, hagyják el a porondot. Ne zavarják a többieket.
Piton megvárta Lilyt, együtt hagyták el a pódiumot.
- Az első kör a mienk! - csapott Lily tenyerébe a fiú. - Ötven plusz pont a Roxfortnak!
Lily visszacsapott jókedvűen, majd át is ölelte barátját, bár nem egészen olyan intimitással, ahogy szerette volna. Mindenesetre azért lopott egy csókot tőle mosolyogva, aztán elengedték egymást. Lily megigazította a hajfonatát és az ingjét, közben a zsűri felé pillantott.
- Talán ők maguk ellenőrzik a bájitalok hatását, saját magukon… - jegyezte meg. – Benne van a pakliban. Elvégre… hogy tudnának különben állást foglalni, ha nem kóstolják meg? – vigyorgott Lily. – Csupán a színe és az állaga még nem mond el mindent egy főzetről, tanultuk a rejtőzködő-főzeteket, és gyanítom, jópáran azt főztek.
- Hát... erre nem gondoltam - ráncolta a homlokát a fiú. Aztán felderült az ábrázata. - Nem is bánnám, ha Umbridge saját magán próbálná ki a transzformációs koktél hatását. Ha a vizsgabizottság értékeli a kreativitást és igazán elfogulatlanok, meg lesznek elégedve azzal az óriási varanggyal, amivé Umbridge változni fog. Egyébként a recepten kívül tettem bele egy csepp áfonyalikőrt. Slughorntól tudom, hogy ennek nem képes ellenállni. Bele fog lefetyelni…
- Szóval a transzi-koktélt csináltad meg!! – mosolygott Lily elismerősen. – Számítottam rá, hogy beveted. A legjobbkor tetted. Képzeld el, mi lett volna, ha tényleg szerelmi koktélt készítesz, negyedórára beléd szeretett volna az a bolyhos tehén… - Lily jóízűen nevetett.
A leadott főzeteket a szünetben a zsűri tagjai a házimanókon próbálták ki, de néhány szurkoló önként jelentkezett. Köhögtek, csuklottak, böfögtek, majd elmondták, mit tapasztalnak. Néhányukon látszott is... Umbridge valóban nem tudott ellenállni Piton áfonyalikőr illatú főzetének. Szórakozottan belekortyolt, miközben az adható legalacsonyabb pontszámot írta a 36-os sorszámú minta elkészítőjének neve mellé. Egy pukkanás hallatszott, majd Umbridge, a varangy ott brekegett Hector Dagworth-Granger asztalának közepén. Az elnök gyorsan előhúzta a pálcáját, ám az elmondott visszaváltoztató bűbájok hatástalanok maradtak. A belépő Piton felé fordult, tudta, hogy az övé a 28-as minta.
- Piton! Mennyi idő múlva alakul vissza magától ez a... ? - mutatott a varangyra.
- Tizenöt perc. Amennyiben tökéletes munkát végeztem - vigyorgott a fiú.
- Öt perc múlva vége a szünetnek - szívta a fogát az elnök. - Most mi legyen? Hosszabbítsuk meg?
Lily alig titkolta, mennyire élvezi a gonosz boszorka átváltozását. Mielőtt Piton szóhoz juthatott volna, előrébb lépett és Hectorra nézett.
- Uram, szerintem ez nem jelenthet akadályt… egy bájitalversenyen számolni kell némi… kockázattal. Itt mindenki van annyira intelligens, hogy nem fognak ujjal mutogatni Miss Umbridge-re. Nyugodtan elkezdődhet pontosan a második forduló – villant Lily szeme gonoszkodva.
- Szerintem sem lesz probléma, ha időben elkezdjük a második fordulót... - töprengett az elnök az állát dörzsölgetve.
Pontosan 15 perc múlva Umbridge visszaváltozott. Az átalakulását kevesen vették észre, mert akkor már kevés versenyző volt a teremben, ám a visszaalakulása látványosra sikeredett. Többen nevettek a zsűri asztalon ugráló varangyon, majd a fokozatosan visszaváltozó Umbridge-en, aki továbbra is egy hatalmas varangyra emlékeztette a jelenlévőket. Közben Dagworth-Granger kihirdette az első forduló győztesét és ismertette a második feladatot.
Lily is maga elé nevetett, hogy megjárta ez a mugliüldöző rondaság. Gyűlölte, az első perctől fogva a boszorkányt, érzékei azt súgták, a jövőben sokat árthat még neki. Lily Evans ekkor még nem sejthette, hogy nem neki fog ártani sokat a jövőben ez a varangy…
A házimanók ezután újra körbejárták a versenyzők asztalait és színes borítékokat mutattak fel. Piton találomra egy sötétzöldet választott. A feladat, amit a borítékba rejtett papíron olvasott, mindössze ennyi volt:
"Hogyan enyhítené az önhibájukon kívül vérfarkassá változott varázslók
átalakulása során fellépő fájdalmakat?"
Piton előkészítette a gondosan összeválogatott alapanyagokat. Bár ugyanezekből az összetevőkből hatféle varázsitalt lehetett elkészíteni, Piton valamiért biztos volt benne, hogy nem véletlenül esett a sötétzöld borítékra a választásra. Kíváncsian nyújtogatta a nyakát, vajon Lily melyik borítékot húzta, közben felidézte magában, amit a lánytól megtudott Lupin elmondása alapján. Mellette, a Beauxbaton-os növendék boszorka a vámpírharapás ellenszerének elkészítésével foglalkozhatott, és sóvárogva meredt Piton szép fej fokhagymájára. A kelet-európai vámpírboszorkány felvihogott, ő a szeretetszirup továbbfejlesztését kapta feladatként egy rózsaszínű borítékban.
Lily a sötétkék borítékot választotta, és belenyúlt a verseny legnehezebb feladatába, a pergamen bal felső sarkában jelezték is: a legnehezebb bájital. Lily-nek két választása volt, a pergamen szerint. Vagy kér egy másikat és pontlevonás fejében ugyan, de érvényes lesz a feladata, ha elkészíti a másik főzetet, avagy megpróbálkozik a nehéz bájitallal, ám ha ez nem sikerül neki, azonnal kiesik a versenyből. Lily Evans nem habozott egy percet sem. Azonnal nekifogott a feladatnak. Lily még egyszer elolvasta a pergament:
Hozzon létre egy olyan új, sosem látott bájitalt, ami a varázstalanok bőréből beszélő bőrt hoz létre.
A feladat roppant koncentrációt és találékonyságot igényelt. Lilynek magának kellett feltalálnia gyakorlatilag, miből mennyit és hogyan tesz az üstbe. Szerencsére volt bőven ideje dolgozni.
A kis boszorkány most kikapcsolta érzékeit, csak a főzetre koncentrált. Nem látott mást, csak a saját üstjét, nem hallott mást, csak a saját vére dübörgését a halántékán… nem kapkodott, de gyorsan dolgozott, ösztöneire hagyatkozott. Úgy vélte, ha azokra nem hallgathat, akkor meg is érdemli, hogy kiessen.
Bár ennél a feladatnál nem volt gyorsasági különdíj, Piton ismét elsőként készült el. Előtte az egyik játékos feladta, így a nyakát nyújtogatva láthatta, hogy Lily verejtékező homlokkal kavarja a főzetet, adja a hozzávalókat és töpreng. Végül egy óra alatt el is készült a kis boszorkány, az utolsó pillanatban még beleszórt egy kis élénkítő mentát, mert a menta olyan volt Lilynek, mint valamiféle joker: mindig, mindenbe tett, és általában javított vele a főzeteken. Amikor elkészült, kimerte egy kis üvegbe egy részét, majd az asztalra támaszkodott és kifújta a levegőt. Remegett kissé a keze.
Most hosszabb szünet következett, ezalatt ebédelhetett, aki akart. Piton csak egy szendvicset vett a büfében.
Lily megmosta az arcát az egyik falicsapnál, és ő is vett egy szendvicset, lassan majszolta. Egy padon ültek Pitonnal, a kis boszorkány a fiú vállának dőlt, alig beszéltek, csak rá-rámosolyogtak a másikra. Lily nem említette egyelőre a fiúnak, hogy a legnehezebb feladatot húzta ki az előbb… remélte, hogy mindent a legjobban csinált. Ha nem, legfeljebb itt marad szurkolni Perselusnak… közelebb húzódott és arcon csókolta barátját.
Hallották, ahogy a durmstrangos fiúk, nem messze tőlük az esélyeiket latolgatják. A Beauxbaton növendék boszorkányai biztosak voltak benne, hogy feljöttek a második helyre.
- Vezetünk... - súgta Piton Lilynek. - De az utolsó feladat a legnehezebb. Maradék nélkül kell felhasználni valamennyi összetevőt, a receptre pedig emlékeznünk kell. Még jó, hogy megtanultuk a hetedéves anyagot is...
Lily mosolyogva bólintott.
- Nem lesz gond – legyintett. – Mi ezt hetente háromszor előadtuk Slughornnak… - Horace Slughorn köztudottan utálta, ha nem használtak fel minden alapanyagot, így Lily és Perselus már rutinosak voltak ebben a feladat-típusba. Is.
Mire visszatértek az asztalukhoz, már ott voltak kimérve az összetevők. A vizsgabizottság ügyelt rá, hogy két azonos bájital ne készülhessen. Így, ha akartak, sem tudtak segíteni egymásnak a versenyzők. Hacsak nem próbáltak helyet cserélni... Ahogy Piton a teljesen egyformának látszó Drumstrangos fiúkat elnézte, úgy vélte, erre csak nekik lett volna esélyük, de láthatóan ők sem próbálkoztak semmi szabálytalansággal.
Lily feltűrte az inge ujját, elővillantak karcsú karjai. Kecses ujjaival szétválogatta a hozzávalókat és elmosolyodott. A nehéz feladat után most egy könnyűnek tűnő feladat jutott neki. A százfűléfőzet összes alapanyaga ott volt az asztalon, még valakinek a hajtincse is… Lily körbenézett, de nem tudta beazonosítani, kinek a haja lehet, viszont ezeket a bájitalokat biztosan nem kóstolja meg senki, ezért nem is érdekelte különösebben a dolog. Rutinosan adagolta, keverte a főzetet, ez a gyorsabban érő főzet-keverék volt, a mákonybab hatott így rá.
Hátrapillantott Piton felé, amikor nem vágta, hanem a kés lapjával összenyomta a babszemet, s így duplaannyi lé jutott a főzetbe. Rámosolygott Perselusra egy pillanatra, aztán visszatért a feladathoz.
Piton felmérte az asztalára készített alapanyagokat. Egy percen belül azonosította, hogy egy RBF-szintű varázsital összetevőit kapta. Magabiztosan látott hozzá az erősítő energiafőzet elkészítéséhez.
A harmadik fordulóban a Beauxbaton-os boszorka készült el elsőként, Piton mellett. Ám a fiú látta, hogy hiába lett első, ott maradt előtte néhány szem füge - tehát ami az üstjében bugyogott, aligha lehetett zsugorító főzet. Vagy kifelejtette belőle, vagy valami mást alkotott - de mindenképpen hibapont jár érte. A lány is tudhatta ezt, meg sem kísérelte, hogy eltüntesse a felesleges fügét az asztaláról.
Lily főzetének már csak időnkénti keverésre volt szüksége. A lány leült a székre, és megmasszírozta a karjait. Észre sem vette, mennyire izomláza lett hirtelen. Akárhogy is volt, azért ez hatalmas megmérettetésnek számított, Lily sosem vett részt még ilyenen.
A vámpírboszorkány közben elégedetlenül morgott. Bár minden alapanyagot felhasznált, ám a Felix felicis-e nem tűnt használhatónak. Narancssárga színben fortyogott. Piton biztos volt benne, hogy a lány eltévesztette a keverési arányokat.
Lily még kavart két utolsót a főzeten, aztán elzárta a tüzet, majd kitöltötte az üvegcsébe, ahogy kellett. Megtörölte a homlokát és fáradt mosollyal pislogott barátja felé.
A pontozás ezúttal gyorsan megtörtént, mivel az elkészült főzeteket azonnal értékelte a bizottság. Az eredményhirdetésig mindössze tíz perces szünetet rendeltek el, így a legtöbb versenyző az üstje mellett maradt. Piton azonban odalépett Lily mellé.
- Mit gondolsz? Melyikünk házvezetője nyeri a fogadást? - kérdezte a lányt.
Lily ültében megfogta Piton kezét és magához húzta, összekulcsolta ujjaikat.
- Szerintem mindkét házvezető rettentően elégedett lesz – válaszolta Lily vigyorogva.
- Ez aztán a diplomatikus válasz! - Piton legszívesebben megcsókolta volna a kis boszorkányt, de érezte, hogy sok szempár szegeződik rájuk.
Lily lassan felállt és nem törődve az esetlegesen rájuk szegeződő szempárokkal, átölelte barátja nyakát. Felpillantott rá.
- Annyira érdekes volt a verseny… és az, hogy Veled vettem rajta részt… hogy átélhettük együtt! És nem csak egyikünk. Az nem lett volna ugyanaz. Szeretek Veled lenni, Pers – mondta halkan Lily Evans.
- Az a legjobb az egészben, hogy tíz perc múlva már nem leszünk ellenfelek. Soha többé!
Lily mosolyogva bólintott. Nem engedték el egymást, csak amikor az elnök mozgolódni kezdett. Lily nyelt egyet és lefejtette karjait Piton válláról, de nem mozdultak el egymás mellől.
Végre elérkezett a várva várt pillanat. Ekkorra már az elszívó berendezéseknek köszönhetően kitisztult a légtér. A sokféle szag elillant, a gőz eloszlott, friss tavaszi levegő töltötte be a csarnokot. Hector Dagworth-Granger szólásra emelkedett.
- Kedves játékosok, tisztelt közönség! Elérkezett az 529. Nemzetközi Bájitalverseny fénypontja: a győztesek kihirdetése. Szeptember óta valamennyi résztvevő tudása legjavát nyújtotta, és ezt mi folyamatosan értékeltük. A döntőn pedig a játékosok bizonyították, hogy egyéni teljesítményük alapján joggal és büszkén képviselik iskolájukat.
Felragyogott az eredményjelző tábla. Izgatott moraj futott végig a közönség sorain, ahogy az iskolák neve alulról fölfelé olvashatóvá vált. Már csak a felső három sor volt üres.
- Harmadik helyezést ért el a Havasföldi Tanoda csapata - jelentette be az elnök. Ekkor kivilágosodott a lelátónak az a szeglete, ahol a csontsovány, sötét hajú, fakó arcú, vámpírnak látszó teremtmények ünnepeltek.
- Második helyen végzett a Beauxbaton!
Madame Maxime a szájába vette két ujját, és hatalmasat füttyentett. Ezüst kosztümös lányai üdvrivalgásban törtek ki.
- Az első helyezett pedig a Roxfort csapata! Gratulálok!
Piton és Lily tekintete találkozott, majd a lelátó felé pillantottak. Ott tapsoltak az ötödévesek és a másodikosok. Valamennyi házból érkeztek szurkolók - mégpedig azok, akiknek ma délelőtt, illetve délután Slughornnal volt bájitaltan-órájuk. A Roxfort zászlaját lengették és éljenezték Lily Evanst és Perselus Pitont.
- A csapatversenyben elért eredmények természetesen hatással vannak az egyéni teljesítményekre is. Ám mégis azt kell mondanom, bizottságunk igen nehéz helyzetben volt... - fogott bele a mondandójába az elnök. Piton azonban nem őrá figyelt, hanem a tanárára, aki tátogva formálta a szavakat. A fiú megpróbálta leolvasni, mit szótagol Slughorn, majd Lilyhez fordult:
- Ugye szerinted is azt mondja...? - suttogta halkan, miközben Dagworth-Granger egymás után felolvasta a kijelzőn is megjelenő neveket.
Lily kipirult arccal nézte hol Horacet, hol Hectort, hol a kijelzőt. Aztán Perselusra pillantott.
- Mintha… azt mondaná, egye… - de nem fejezte be, mert Hector újra megszólalt a mágikusan felerősített hangján.
- Harmadik helyen végzett a Beauxbatons bajnoka, Amelie Delacroix! - Nagy taps és éljenzés harsant fel. Az elnök megvárta, amíg elcsendesedik a közönség, majd folytatta: - Második helyezést ért el azonos pontszámmal Lythia Toke Észtországból és Archibald Wadcock a Dél-Afrikai Nemzeti Mágusképzőből!
Piton megfogta Lily kezét.
- Hát, úgy tűnik, ezüstérmesek már nem leszünk...
Lily szorosan fogta Piton kezét és izgatottan toporgott.
- Merlinre, bepisilek, annyira izgulooook! – suttogta kínos vigyorral.
- Ez az első év, amikor az első helyezésért járó díjban is ketten részesülnek: Lily Evans és Perselus Piton! Mindketten a Roxfort növendékei! Nemcsak az iskolák közötti bajnokságot nyerték meg, hanem egyéni teljesítményben is ők a legkiválóbbak!
Lily felsikított és véletlenül feldöntötte az üstjét, de nem számított. Piton nyakába ugrott és sikítva nevetett tovább.
- Pers!!! Nyertünk!!!!!!! Mind a ketten!! – zihálta Lily és a fiú szemébe nézett, majd egész egyszerűen megcsókolta. Mélyen, hosszan, szenvedélyesen… - Gratulálok! – suttogta, amikor szétváltak.
- Gratulálok... - nyögte a fiú is, amikor levegőhöz jutott. A karjaiba kapta Lilyt, megpördült vele. - Tudtam, hogy megcsináljuk!
Lily még mindig csak vigyorogni volt képes.
- Merlinre, nem hiszem el… - hadarta. – Tudod, hogy a második fordulóban én kaptam a Legnehezebb Feladatot?! Amiről Slughorn mesélt, hogy mindenki retteg tőle!
- Jól kihúztad... de megérte! Nemcsak a legnehezebb feladatot kaptad, hanem a legtöbb pontszámot is! Engem is leköröztél!
- Igen! Kihúztam… - de Lily nem tudta folytatni, mert elözönlötték őket a gratulálók, a többi versenyző, a szurkolók, a zsűritagok…
Elsodródtak egymás mellől, Lily csak intett egyet lemondóan, aztán fogadta a gratulációkat.
Slughorn sokáig rázta Lily kezét, majd felemelte, és vele együtt lépett fel a dobogóra. Közben Pitonnak is sokan gratuláltak, és nemcsak a roxfortos diákok. Piton az utolsó pillanatban lépett fel az emelvényre. Az elnök a nyakukba akasztotta az aranyérmet és átadta a kupát.
Lily boldogan ragyogott. Gyönyörű arca még szebb lett, sugárzott róla a tömény boldogság. Úgy érezte, ez nem is vele történik, ennyi boldogság nincs a világon, ennyire tökéletes nem lehet az élete… a szerelmével megnyerték a legrangosabb versenyt, ami megnyitja előttük az érvényesülés útját. És a Roxfort után… összeházasodnak…
Lily feje zsongott, mert még mindig jöttek a gratulálók.
Piton Lily mellett állt, szája a füléig húzódott. A megérdemelt győzelem mámorát érezte ő is, életében először. A Roxfortban az utálatos griffendélesek, James Potterrel az élen gondoskodtak róla, hogy sohase tudjon örülni az elért sikernek.
Csaknem egy óra múlva bírtak elszabadulni a tömegből. Lily egy erkélyen levegőzött, mert már nem bírta tovább a benti fülledtséget. Valami üdítőt szopogatott.
Piton néhány perc múlva tudott csak utána menni, mert a Reggeli Próféta fotósa elkapta, miközben Lily elment az üdítőért. Végül Slughorn mentette ki, ő készségesen nyilatkozott Rita Vitrolnak is, akit nagyon rokonszenvesnek talált. Piton kilépett az erkélyre, körülnézett. Már itt is sokan voltak.
- Lily... csakhogy végre megtaláltalak - ölelte át a lányt hátulról.
- Hé! Mester! – fordult meg és azonnal a fiúhoz simult. Szenvedélyes csókot váltottak.
- Maradjunk még? Mindjárt ideér Hector és Horace, akkor nem szabadulunk a Társaságtól.
Lily szeme megvillant és felnevetett.
- Szóval azt mondod, ünnepeljük meg másképp is a győzelmet? Csúnya rosszfiú! Mire csábítasz engem?!
- Mire is...? - ráncolta a homlokát Piton. Szó nélkül fellépett az erkély peremére, magához ölelte a lányt, majd elegánsan hoppanáltak a szálloda elé. - Foglaljuk le a szobánkat! Utána majd körülnézünk a városban. Hogy tetszik az ötlet? - beléptek a hallba.
Lily elismerősen vigyorgott egyet.
- Te aztán tudsz élni… akkor… irány a londoni éjszaka? Én nem vagyok semmi jónak az elrontója… - lehelte Piton fülébe. – Csak Te légy velem… akkor nem számít semmi más… majd beköltözünk egy disznóólba a Roxfort után… - nevetett Lily csodás hangján. Arca kipirult, szeme csillogott. Valószínűtlenül zöld volt. Mint a legmélyebb tenger… pilláit Pitonra vetette, ajka duzzadtan csillogott. – Pers… - simogatta meg a fiú nyakát. - Te elhiszed, hogy ez mind velünk történik? Minden olyan tökéletes – suttogta a kis boszorkány. Valami lágy dallam szűrődött ki a teremből. A fiú vállára hajtotta a fejét.
- Megérdemeljük, hogy így legyen. - Piton félresimította Lily tincseit, megcsókolta a homlokát. Érezte, hogy a lány boldog vele. Ő is az volt. - Maradj velem, hogy örökké tartson...
Sirius és Medea már órák óta a parkban gyakorolták az átváltoztatástan csínját-bínját. Sirius türelmes tanár volt, Medea pedig szorgalmas tanuló. A Valentin napi viszály nem került szóba kettejük között többé, tiszta lappal indultak egymás szemében. Tapmancs mindent megtett, hogy elbűvölje a fekete hajú boszorkát, egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy lemondjon róla, de óvatos volt és figyelmes, nem akart ajtóstul a házba rontani, ezért is jött kapóra a korrepetálás. Mosolyogva, és a napsütéstől kissé hunyorogva nézett a lányra, ahogy az ötödjére próbálta helyesen végrehajtani a haj-bűbájt.
Medea is óvatosan fogadta Sirius közeledését, persze pontosan tudta, mekkora hatással van a jóképű, sőt, mi több, rettentően csinos fiúra, de Medea nem adta olyan könnyen magát. Ezen felül a korrepetálásra tényleg szüksége volt, kicsit le volt maradva. Most apró mosollyal lélegzett fel.
- Csakhogy sikerült… - tűrte el a haját a homlokából.
- Ügyes vagy, Medea! – lelkendezett Sirius, és megpaskolta a lány kézfejét. – Látod, mondtam én, hogy a kitartó gyakorlás meghozza az eredményét. Persze, tehetség is szükségeltetik, s Te abban sem szenvedsz hiányt...csak...talán egy kis bátorításra volt szükséged.
Medea biccentett egyet, majd egy hosszú pillanat múlva elhúzta a kezét Siriusétól, de csak azért, hogy elővegyen két almát. Az egyiket a fiú felé nyújtotta.
- Odahaza egy lány mindig finomságokkal fizet annak a fiatalembernek, aki lovagiasan segített rajta.
Sirius elfogadta az almát, pokolian boldog volt, hogy a lány kezdett megnyílni előtte, és a gyakorlás után nem rohant el ezúttal. Hetek óta találkozgattak, mégsem ismerték egymást sokkal jobban. A fiú szíve gyorsabban kezdett verni.
- Ha tudnád milyen gyönyörűen csillog a szemed ebben a fényben. – súgta önkéntelenül. Úgy érezte, eleget várt, a türelem nem volt az erőssége, folytatni mégsem tudta, mert Medea sötét szeme felbolydult, zavart lett és szigorúan csillogott. Azonnal kihúzta magát és megrándultak arcizmai.
- Tehát mégiscsak az a gaz csábító vagy, akinek mondanak, Sirius Black! – csattant fel Medea.
- Ez nem igaz! – pattant fel Sirius sértetten. – Nem volt ilyen szándékom, eszemben sincs, hogy megjátsszam a gaz csábítót. – mondta őszintén, aztán visszaült a földre a lánnyal szemben, és a fekete szempárba fúrta ezüstös tekintetét. – Szeretnélek jobban megismerni, megtudni rólad mindent. – mormogta. – Ennyi az egész.
Medea tartózkodóan arrébb húzódott és nyelt egyet.
- Megismerni? Hisz ismersz – felelte röviden és bizalmatlanul. – Többet nem érdemes tudni rólam, hidd el, Sirius Black! Sok barátban csalódtam, amikor közel engedtem őket magamhoz – suttogta a szép lány, egy pillanatra eltűnt róla a jégkirálynő-máz, de aztán ismét visszatért, amikor hűvös pillantással végigmérte a fiút.
Sirius elgondolkodva rágta a szája szélét.
- Nagyon sokan megbánthattak Téged. – hangja együttérzőn csengett, térdét a lányéhoz érintette. – Milyen volt az a hely, ahonnan jöttél? – Sirius igazán kíváncsi volt, hiszen a boszorkányt oly sok titokzatosság lengte körül.
Medea összepréselte ajkait. Valami volt Siriusban, aminek nem tudott ellenállni. Nem tudta elképzelni, hogy ez a fiú bántani akarná valaha is. Kicsit ismét közelebb fészkelődött és egyenes derékkal, komoly arccal felelt.
- Délről jöttem. Mégpedig azért, mert Voldemort nagyúr védelmére van szüksége a családomnak.
Tapmancs érezte, ahogy kimegy fejéből a vér, majd tripla erővel tolult az agyába újra. Alig láthatóan húzódott hátra Medea-tól.
- A Nagyúr védelme? – ismételte szárazon. – Azért jöttetek el onnan, hogy a védelme alá kerüljetek? – Sirius alig hitt a fülének. Most itt kell abbahagyni ezt az ismerkedést! – figyelmeztette az agya, ám amikor újra a lányra pillantott, elhagyta a meggyőződése. Nézte a tökéletes, finom orrocskát, a telt, piros ajkakat, a sötét ragyogást árasztó szemeket, s végül csak annyit mondott:
- Értem.
Medea összeszűkült szemmel vizslatta Siriust, majd megvonta a vállát.
- Örülök, hogy nem faggatsz tovább. És a Te családod? Milyen?
- A családom? – kérdezett vissza a fiú, és arca egy pillanatra elkomorult. – Nos, nem igazán felhőtlen a kapcsolatunk, de ez előfordul. – mosolyodott el aztán. – Büszke vagyok arra, hogy a nagymúltú, ősi Black ház tagja vagyok. – füllentette szemrebbenés nélkül. Medea már most többet ért neki egész famíliájánál.
Medea finoman elmosolyodott, bár némi gúny is vegyült ebbe a mosolyba. Szeme megvillant, kecses ujjaival megigazította a szoknyáját.
- Ó, bizonyára a családod is örül az eljegyzésednek Dolores Umbridge-dzsel. Mióta vagytok jegyesek? – érdeklődött kissé barátságtalan pillantással.
Sirius felhúzta a szemöldökét.
- Kitől hallottad ezt az ostoba pletykát? Én és az a Dolores akárki? – kényszeredetten felnevetett, miközben olyan erősen markolt egy fűcsomót, hogy az szinte szétmorzsolódott a kezében. – Roxfortban mindig sok a rosszindulatú pletyka. – folytatta könnyedén grimaszolva, valójában majd szétvetette a düh. – Mást is hallhatsz rólam...esetleg...de nem biztos, hogy igaz.
Medea egy hosszú percig nézte a fiú arcát.
- Valóban, néha annyi ostobaságot összehordanak az emberek – szólalt meg halk, de határozott hangon. Magában nagyon is sajnálta volna, ha Sirius már foglalt. De ezt nem mutatta ki egyelőre.
- Örülök, hogy egyetértünk. – vigyorgott Tapmancs, felállt a fűről, és nagyot nyújtózott. A Nap lassan lebukott az égen, közeledett a vacsora ideje, és Sirius toporogni kezdett. Tudta, hogy hamarosan el kell válniuk, ez nagyon nem volt az ínyére.
Medea is felkelt, akkurátusan lesimította újra a szoknyáját, ami rendkívül jól állt karcsú alakján.
- Úgy látom, sietsz, Sirius Black – fordult a fiú felé, aki magasabb volt nála. – Talán máris unod a társaságomat?
- Öh? Tessék? – kérdezett vissza bambán Sirius, az ötlet maga is nevetséges volt. – Dehogy unlak, nem sietek sehova! – pillantott Medea-ra komolyan. – Nagyon jól érzem magam Veled...csak...
Medea elmosolyodott, most először ragyogóan, amióta megismerkedtek.
- Csak? – kérdezte kihívóan.
Sirius elmélyülten bámulta a lány haját, óvatos mozdulattal lépett közelebb a boszorkához.
- Medea, most ne ijedj meg, de egy hernyó mászik a hajadon. – suttogta halvány mosollyal az arcán.
Medea arca megrándult.
- Fúj!! Ez undorító!! Szedd le, szedd már le!! – sikította.
- Nyugi, máris leszedem! – kiáltotta a fiú, elnyomva a lány hangját. Lepöckölte a kövér kis állatot a selymes, fekete hajzuhatagról, miközben alig észrevehetően végigsimított rajta, ujjaival megcirógatta Medea nyakát. Sirius légzése felgyorsult, és Medea kifújta a levegőt.
- Köszi – mondta a fiúnak. Most nagyon közel voltak egymáshoz. Körülbelül egyetlen apró mozdulat kellett volna a csókhoz… ám a lány szeme megvillant. – Menjünk vacsorázni, úgy gondolom.
Tapmancs megköszörülte a torkát, újfent tett egy lépést hátra.
- Rendben, menjünk vacsorázni. Köszönöm ezt a délutánt, őszintén boldoggá tesz, hogy jól haladsz a tananyaggal...már a jelenléted is boldoggá tesz. – Elkapta Medea finom kezét, apró csókot nyomott rá, majd egy határozott, de gyengéd mozdulattal magához rántotta a boszorkát, ajkaikat csak egy centi választotta el egymástól.
Medea-t meglepte a bátor és határozott mozdulat és meg is dobbantotta a szívét, mert Sirius az úriemberek között is úriember volt a javából. Közelebb húzódott hozzá és engedte, hogy a fiú szorosan ölelje… ajkai elnyíltak és szinte követelte azt az átkozott első csókot…
Sirius felbátorodva csókolt Medea szájába, lassan, tele érzelemmel és szenvedéllyel ízlelgette, végül már alig kapott levegőt, szédelegni kezdett.
Medea is úgy érezte, mentem a földre szédül, ha Sirius nem tartja erősen…
- Sirius… fogj… erősen… - suttogta és megcsókolta a fiú arcát.
A fiatal mágus forrón ölelte a lányt, simogatta a haját. Magában elhatározta, hogy Medea családja, meggyőződése, hite vagy véleménye ellenére, ő mindent meg fog tenni azért, hogy a szerelem, ami az ő szívében lobogott, kölcsönös legyen.
Medea kissé magához tért, felnézett a fiúra.
- Sirius, mégis mi a célod velem? – kérdezte kissé bizonytalanul.
- Hogy mit akarok? – mosolygott a lányra, s Medea mindkét kezét újra a szájához emelte. – Tudom, ez már nem szokás...de...mégis. – kezdte bizonytalanul, aztán kihúzta magát. – Megtisztelsz azzal, hogy a kedvesem leszel? – Sirius saját szavain is megdöbbent, de már késő volt, várta hát a választ.
Medea arcán átsuhant valami meghatározhatatlan csillogás, mosoly és pirulás… mint egy doromboló kis kacér macska, közel bújt Sirius férfias testéhez. (nem hiszem el, hogy itt sztárolom ezt az utálatos Sirius Black-et!!:D-B)
- Tudsz nekem meglepetést okozni, Sirius… nincs okom nemet mondani… - suttogta Medea és lágy csókot adott a fiatal mágus ajkára. – De ne áruljuk el… senkinek! – kérte a lány kissé riadtan.
- Köszönöm. – súgta a fiú, és lágyan visszacsókolt. – Az aggodalmaidat megértem, természetesen senkinek nem kell tudnia róla. – Sirius még örült is, hogy nem ad táptalajt a mardekárosok szemétkedésének egy nyíltan vállalt kapcsolat. Neki ez így is tökéletes volt.
Medea pirulva bólintott, majd elhúzódott a fiútól.
- Mától a titkos kedvesed vagyok, Sirius Black! – mondta halkan. – Most mennem kell… - a lány egy apró csókot lehelt Sirius felé és felkapva táskáját, a kastély felé indult.
Sirius bólintott, a fatörzsnek dőlve megvárta, amíg a lány alakja eltávolodik, aztán széles mosollyal az arcán ő is a Nagyterembe rohant, ahol a vacsoránál csak három terítéket, két csirkecombot, és egy tortaszeletet vert le remegő kezeivel, barátai nagy megrökönyödésére.
Lily és Perselus a mámoros estén lefoglalták a szobát a szállodában, ahol szilveszterkor olyan őrületesen kiteljesedett szerelmük. Szerencsére szabad volt megint az a szoba, mintha rájuk várt volna… de nem mentek fel rögtön. Elindultak a londoni éjszakába.
Pitont elkápráztatták a fények és a zajok. Végigjárták és megcsodálták a város nevezetességeit, bár inkább csak kívülről, mert a legtöbb már bezárt. A fiú úgy érezte, ezen az estén többet tanulhat a varázstalanok világáról, mintha felvette volna a mugliismeret tantárgyat.
Lily mosolyogva ölelte át barátja derekát, nevetgélve-beszélgetve fedezték fel az éjszaka csillogó csodáit.
- Hát ilyet nem minden nap látunk… nézd! De gyönyörű! A Tower… gyere, menjünk közelebb!
Egy kis parkon futottak át, és leültek egy padra, ami közvetlenül a Tower lábánál állt, csodás kilátás nyílt rá. Ki volt világítva, mellette a Tower-híd magasodott, s rajta rengeteg autó… felettük a csillagok fénylettek. Pedig a város közepén voltak, mégis tisztán látszottak. Lily percek múlva halkan megszólalt.
– Az igazi fényt semmi nem nyomja el. Csak esetleg úgy tűnik – mosolygott és az eget kémlelte. Haját lágyan fújta a tavaszi szél. - Tudod, sokszor olvasok mugli írók és költők tollából – nézte tovább a hunyorgó csillagokat Lily Evans. – Ez a kedvencem… - pillantott aztán Perselusra és a szemébe nézett és halkan szavalni kezdett:
- „Ha néha éjjelente
Meg-megállsz,
S felnézel a csillagokra
Onnan várva vigaszt és reményt,
Gondolj arra, hogy talán ebben a percben
Kint állok valahol én is
Az égbolt árnyékában,
S a csillagokat nézem.
Ugyanazokat a csillagokat.
S ha egyszerre nézzük őket,
Lassan mintha
Egymás mellett állnánk,
Kinyújtom karom,
S a végtelenségen át
Szorítalak magamhoz,
Hogy tudjam, enyém vagy!”[1]
Lily aztán mélyet sóhajtott, ahogy abbahagyta.
– Gondolj majd erre, ha nem leszel velem – mondta nagyon-nagyon halkan s újra a csillagokra emelte gyönyörű szemeit. – Olyan távolinak tűnnek, elérhetetlenek. Pedig, ha belegondolunk, minden ember lelke egy csillag. Fényesedik, aztán kialszik. A nagyanyám szokta mondogatni, hogy amikor egy csillag lehullik, egy ember lelke elhagyja ezt a világot. Szerinted ez igaz lehet? – nézett kíváncsi-mosolygósan Lily a fiúra.
- Ha igaz is... miért gondolod, hogy lesz idő, amikor nem leszek veled? - Piton átölelte Lilyt. - Én már... elköteleztem magam melletted. Nem akarok mást, soha.
Lily engedelmesen közelebb bújt, betakaróztak a fiú talárjába.
- Költözzünk Londonba majd…
- ...miután összeházasodunk? - kérdezett rá lényegretörően Piton.
Lily mosolyogva bólintott.
- Igen – suttogta, majd kissé feljebb ült és két kezébe fogta Perselus sápadt arcát. Lágyan becézgetni kezdte ajkával az ajkát. – Kitalálod a gondolataimat. Minden vágyam, hogy a feleséged legyek. Annyira… furcsa erről beszélni, nem?
- Hát... valóban. Ritkán, amikor álmodom, úgy jelensz meg előttem, mint amikor először láttalak, gyerekkorunkban. Kis boszorkány voltál... - idézte fel az egyik legkedvesebb emlékét Piton.
Lily mosolyogva hallgatta.
- Igen… nemrég még gyerekek voltunk… Te pedig az a kisfiú, aki egy bokor mögül néztél engem. – Lily csodás szemei mosolyogtak, csillogtak, örvénylettek. A Boldogság sugárzott belőlük. Szinte körülölelte őket valami halvány derengés. – Mióta tervezted, hogy odajössz hozzám? Honnan tudtad, hogy mi vagyok?!
- Az elég nyilvánvaló volt! Már ötéves koromban láttam, hogyan varázsolsz a virágokkal és a bogarakkal. Már akkor szerettem volna odamenni hozzád, de mindig veled volt a nővéred. Anyám azt mondta, legyek nagyon óvatos, mert esetleg még nem tudod, mi vagy... Talán a szüleid nem örülnének, ha velem barátkoznál. A kilencedik születésnapomom határoztam el, hogy megszólítalak, és néhány hónap múlva meg is tettem.
Lily vigyorgott egyet.
- Te kis bátor. A Griffendélben lenne a helyed – jegyezte meg Lily, mire Piton felhorkant.
- Most sértegetsz? Oda az olyan pöffeszekedő, beképzelt bohócok kerülnek, mint Sirius Black és James Potter. Téged is csak tévedésből osztott oda az a béna süveg, ahogyan már többször megállapítottuk... - Piton csiklandozni kezdte Lilyt. A lány lefogta a fiú kezét, birkózni kezdtek, aztán nevetve ölelték át újra egymást.
- Gyere… van egy ötletem, hol éreznénk jól magunkat! – pattant fel Lily Evans és könyörtelenül maga után húzta Perselust.
- Nem jó itt a parkban? - nézett körül Piton. Szinte minden padon összebújt egy pár.
- Gyere, gyere! – nevetett a lány. Felszökkeltek egy éjszakai járatra, ami két megállót vitte őket, egyenesen a belváros szívébe. Lily és Piton egy szórakozóhely előtt kötöttek ki.
- Ez a hely tele van muglikkal!
- Na! Ne légy ennyire antiszociális! Bemegyünk… iszunk… táncolunk…
Piton csak egy pillanatig habozott.
- Hát rendben. Van egy mondás, miszerint "Ha Rómában jársz, viselkedj úgy, mint egy római". Hát majd elvegyülünk a varázstalanok között. - A fiú levetette a talárját. Így is sokan megbámulták őket.
Lily vigyorogva tört utat. A biztonsági szó nélkül beengedte őket, sőt, még mélyen meg is hajolt a vörös lányka előtt.
- Nocsak! Lily Evans, ne is tagadd, hogy ez az egyik titkos imádód! - emelte fel szigorúan az ujját Piton.
Lily nevetni kezdett.
- Igen, ő az eltitkolt pasim. A huszonötödik. Azért engedett be… - kacsintott egyet, majd megvillantotta a pálcáját egy pillanatra. – A muglikra olyan könnyen lehet hatni…
- Ez lesz a vesztük... - morogta a fiatal mágus, de aztán nem hagyta, hogy a sötét gondolatok utat törjenek. Belevetették magukat a tömegbe, Lily kiszúrt egy félreeső boxot, odasiettek és becsusszantak az asztal mögé. Tökéletes hely volt, mintha pont nekik találták volna ki. A lány levette a nyakkendőjét és feltűrte az egyeninge ujját, kigombolta a felső három gombot. Piton egy tétova mozdulattal odakapott, szívesen kigombolt volna még egy-két gombot. Aztán megköszörülte a torkát, de a pillantását nem vette le a kacéran domborodó blúzról.
Lily látta Perselus pillantását, ő is a dekoltázsára nézett.
- Ne bambulj! – csettintett nevetve a fiú szeme előtt. Közben a mellettük elhaladó férfiak és fiúk nagy többsége rajta felejtette szemét Lilyn, de főleg a mellén.
Piton erre a tenyerével takarta el az izgalmas látnivalót. Lily felnyögött, a fiú mozdulatára. Végigszántott a haján, ám ekkor megjelent a pincérnő, egy nagymellű, miniszoknyás, platinaszőke cicababa. Lily rendelt egy üveg erős whisky-t.
A fiú végignézett a vendégeken. A boxokban félhomály uralkodott, többnyire fiatalok vacsoráztak vagy csak iszogattak, sutyorogtak és ki tudja, miket csináltak, mert időnként sóhajok, nyögések is hallatszottak. Közben néhány pár táncolni kezdett.
Lily az asztalra könyökölt, így arcuk közel került. Sokáig csak nézték a másikat. A zene feldübörgött. Lily körülnézett.
- Szóval… nem is kérdeztem még, tudsz Te táncolni?! Te Mardekáros Merlincsapása! – grimaszolt gúnyosan. – Mit taníthat Nektek az a Slughorn! – húzta fel a szemöldökét pimaszul. – Biztos minden Mardekáros kétballábas! – dőlt hátra Lily és farkasszemet néztek egymással. Közben kihozta a pincérnő a whisky-t és két poharat. Végigmérte őket, aztán Pitonon megakadt a szeme. Kihúzta magát, mellei most még nagyobbnak tűntek, majd hátradobta a haját és kissé előredőlt, csámcsogva rágta a rágóját, pink ajkait csücsörítette.
- Szépfiú… Neked külön még ne hozzak valamit? – kérdezte meglepően búgó hangon.
- Egy csomag mindenízű drazsét, legyen szíves!
- Olyat nem tartunk - húzta fel a szemöldökét a pincérnő.
- Tökös derelye van?
- Nincs!
- Mentolos humbug? - érdeklődött ártatlan képpel a mágus. A pincérnő megelégelte, Piton elé húzta a kis kosarat középről.
- Egyél sajtos tallért!
Lily némán nevetni kezdett a jeleneten, majd töltött mindkettejüknek.
- Igyunk! A versenyre. És még mire?
- A közös jövőnkre - vágta rá azonnal Piton. Koccintottak.
Lily szeme megrebbent és csodásan elmosolyodott.
- Arra, legfőképp – mondta halkan, szinte csak tátogva, aztán belekortyolt az italba, kissé erős volt, de egyébként ízlett neki.
Kellemes, lassú szám csendült fel. Pitont meglepte, mennyire hasonlít a stílus arra, amit Lestat zenekara játszott. Miután ivott néhány korty whisky-t, majd felpattant, meghajolt Lily előtt.
- Kisasszony, szabad egy táncra?
Lily vigyorogva nézte a fiút.
- Most komolyan táncolni akarsz?!
- Azért jöttünk, nem? Nem értem, miért gondolod, hogy mi, Mardekárosok botlábúak vagyunk! Még nem láttad Averyt, a twist-bajnokot... Különben is, karácsonykor már táncoltunk. Nem sokat felejtettem azóta, remélem.
Lily meglepetten nyújtotta a kezét, majd a parkettre mentek. Épp valami nagyon lassú szám ment. Lily átérezte a helyzet komolyságát. Perselus szemébe pillantott, majd ösztönösen hozzásimult. Szorosan ölelték egymást, szinte egy helyben álltak, de jólesett ez most…
Több lassú szám következett, majd húsz perc múlva a zenekar stílust váltott. Feldübörgött a rock and roll (Az még divat volt a '70-es években? :) -S) (Gondolom… szerintem ez sosem megy ki a divatból, bár jobb lenne… –B)
Piton alaposan megpörgette a lányt. Hirtelen elhatározással bevetett egy súlytalanító bűbájt, így egészen fantasztikus figurákat mutattak be. Egyszer csak azon kapták magukat, hogy a többiek körbeállják őket és lelkesen tapsolnak, miközben Piton egészen a mennyezetről függő lampionokig hajította fel a lányt. (:-D még jó, hogy Lily nem hasonlít semmiben Peter-höz…-B)
Kifulladva tértek vissza a boxukhoz. Lily alaposan kifáradt, de a vigyort semmi nem tudta lemosni az arcáról. Rendelt ásványvizet is, hogy azzal csillapítsák szomjukat.
Piton felhajtotta a maradék whisky-t, ami most mintha még jobban marta volna a torkát. Ivott egy kis vizet, majd elrágcsált egy sajtos tallért.
- Fantasztikusan jól táncolsz - bókolt a fiú. - Gyere, ülj ide mellém... Igyuk meg a whisky-t, aztán lépjünk le! Mit szólsz?
Lily átcsusszant Perselus mellé és átölelte, félreérthetetlenül. Ajkai már a nyakánál jártak… ujjai pedig egészen máshol…
Piton ajka rátalált a lányéra. Sokáig csókolták egymást, megfeledkezve minden gondról, miközben a fiú ujjai a lány combjai közé siklottak. Lily addigra már eljutott a kellemes bizsergés állapotába, amit nagyrészt az ital okozott, de egyébként teljesen magánál volt. Odaintette a pincérnőt, kifizettek mindent.
- Menjünk… - súgta Perselus fülébe. Hamar a szállodába értek. Nevetgélve, egymással kacérkodva értek fel a szobába. Lily, miután becsukódott mögöttük az ajtó, ledobta a cipőjét és szó nélkül a falhoz nyomta Perselust, közben hevesen csókolni kezdte.
Piton szorosan magához ölelte a lányt, lecsapott az ajkára, kicsit fel is sebezte.
Mindketten zihálva rángatták le egymásról a ruhát.
- Mindig ki akartam… próbálni… így… - mormogta Lily két mély csók között. Ujjai bekúsztak Piton nadrágjába. Végigsimított kedvenc kígyóján, miközben már rajta is alig volt ruha. Hirtelen mozdulattal magához húzta a fiút és megfordultak, most a lány támasztotta hátát a falnak. Szemében valami vad tűz lobogott, olyan szenvedéllyel, mint még soha. Szinte letépte Perselusról a maradék ruhát…
Piton emlékezett rá, hogy ugyanilyen vad szenvedély lobogott mindkettőjükben, amikor Frics kishíján rajtakapta őket. De most nem volt veszély, semmi sem állhatott az útjukba. Piton lerángatta a lány szoknyáját, bugyiját, ujjai besiklottak a kívánatos redők közé.
Lily felnyögött és lehunyta a szemét, hagyta, hadd tegyen Piton azt, amit akar. Közben a hajába markolt, hevesen csókolták egymást. Aztán Lily egy mozdulattal kiszabadította a fiú kígyóját. Ujjai lágyan siklottak rajta, közben megfeszült a teste.
Piton kissé felemelte Lilyt, azután hirtelen, erőteljes mozdulattal hatolt be. Most is jól jött a lebegtető bűbáj - szinte nem is érezte a lány súlyát. Lily kéjesen felnyögött, ahogy a fiú átvette az irányítást, igen határozottan. Piton vállába kapaszkodott, lábait a dereka köré fonta. A fiú lihegett, tudta, hogy nagyon hamar be fog következni. Mindketten izgalomban voltak, részben az alkohol, részben a szokatlan testhelyzet miatt.
Szeretkezésük villámgyors, de annál élvezetesebb volt. Alig tíz perccel azután, hogy beléptek a szobába, már lihegve lógtak egymás karjaiban, tökéletesen kielégülve. Lily Evans maga sem gondolta volna, még pár hónappal ezelőtt, hogy ez a vadmacska is benne él. De ahogy egyre több időt töltöttek el egymással, a fiatal lány annál inkább felfedezte saját nőiességét, ami veszélyes fegyver volt. De esze ágában sem volt megsebezni vele kedvesét. Inkább lágyan cirógatta, végigcsókolta Perselus nyakát.
- Gyere… fürödjünk egyet…
A fiatal mágus követte a lányt. A világítást lekapcsolta, inkább néhány gyertyát varázsolt. Lágy, sejtelmes félhomály töltötte be a fürdőszobát.
A boszorkány csinált egy kellemes fürdőt, s beleültek. Kissé kijózanodtak ettől. Nyakig merültek a kádban, Perselus hosszú lábai Lily mellett voltak. A lány lassan simogatta őket az ujjaival, közben egymást nézték.
– Mintha bográcsos kaját akartál volna enni… - fröcskölte le Pitont Lily vigyorogva. – Rendeljük ide! Maradjunk fent egész éjjel! Holnap elég visszamenni a suliba… nem akarok aludni… Veled akarok lenni – mondta csillogó szemekkel. - Mintha együtt élnénk… és megosztanánk egymással minden gondolatunkat. Veled ezer évig is tudnék beszélgetni, Pers. Meg… mást is… - pirult el Lily. Nyakában ott fénylett a kis medál és a lánc, amit karácsonyra kapott Perselus-tól. Haja vizesen lógott a vállára, szempilláin megültek a vízcseppek. A víz alatt összeért a lábuk, a víz felett pedig egymás ujjait simogatták.
Piton eltüntette a sérülést Lily felső ajkáról, amit önkéntelenül okozott a szenvedély hevében. Közben érezte, hogy valóban megéhezett. Egész nap csak egy szendvicset evett és azt a néhány sajtos tallért.
- Rendben, egész éjjel beszélgetünk... De előbb azért együnk valamit. - Magához lebegtette a telefont, egy hosszú percig tanulmányozta a használati utasítást, majd a konyhát hívta. - Valami bográcsos kaját kérünk! - A vonal túlsó végén felvették a rendelést. Piton alig értette a motyogást, aztán rájött, hogy a kagylót a füléhez kell szorítani. Elvigyorodott. - A szállodában éppen magyar napok vannak. Valami gulyást kapunk. Te tudod, mi az?
Lily nevetve figyelte, hogyan használja Perselus a telefont, majd közelebb kúszott hozzá, amennyire a kis kád engedte és az ölébe kucorodott.
- Természetesen tudom, mi az a gulyás! – legyintette meg az arcát játékosan. – Te hanyag zseni! A gulyás messzeföldön híres magyar étek. Nehéz és tartalmas, ha jól van főzve… állítólag csípős és szenvedélyes… - suttogta Lily, majd hosszú csókban forrtak össze.
Néhány perc múlva kiszálltak a kádból, felfrissülve, megtörülközve várták a vacsorát. Legnagyobb meglepetésükre Slughorn tolta be a kerekes állványt a bográccsal.
- Jó estét! Éhen ne haljatok, fiatalok! - üdvözölte őket vigyorogva.
- Tanár úr! Honnan tudta, hogy itt vagyunk? És a vacsora...
Lily, aki igencsak hiányos öltözékben, egy szál fürdőlepedőben ült az ágyon, most mélyen elpirult és szeretett volna egészen picire zsugorodni… csak összegörnyedt és amennyire lehetett, elbújt Piton mögé. Meg sem szólalt.
- Olyan hirtelen eltűntetek! - zsörtölődött a professzor. - Nem volt időm elmondani, hogy Hector éppen ebbe a szállodába szervezte a fogadást. Remélem, jól szórakoztatok!
Lily köhintett egyet és kikandikált Perselus nem túl szélesnek mondható háta mögül.
- Mi csak… elfáradtunk… - mondta vékony hangon, még mindig lángoló arccal.
- Minden rendben van. Akár hiszitek, akár nem, én is voltam tizenhét éves - kacsintott a lányra Slughorn. - De aztán vacsora után fogmosás és sipirc az ágyba, gyerekek!
- Meglesz... - vigyorgott Piton. - Az ágyban is remekül tudunk beszélgetni. Is.
Lily megbökte Pitont.
- Ne add alá a lovat! – súgta neki. – Még a végén be akar majd bújni az ágyba velünk… - aztán Lily el is szégyellte magát erre a gondolatra, elvégre a jó öreg Slughorn nem volt sem perverz, sem pedofil, és a kettő együtt főleg nem. (heh reméljük... -B)
Lily ezért bátrabban szólalt meg.
- McGalagony professzor is itt van? – érdeklődött és magában hálát adott Merlinnek, amiért nem a saját házvezetője rontott így rájuk, mert ő egészen biztosan nem lett volna ilyen elnéző. Szigorú büntetést rótt volna ki a kis boszorkányra, amiért erkölcstelenkedik egy nagyvárosi szállodában egy mardekárossal… erre a gondolatra Lily-nek nevethetnékje támadt, de gyorsan visszafojtotta…
- McGalagony professzor is itt van! - bólintott komolyan Slughorn. - Reggelig adtam neki határidőt, hogy tegyen javaslatot, mi legyen a nyereményemmel. Egyszerre nyertünk és veszítettünk mindketten. Mintha szándékosan hoztátok volna össze ezt a holtversenyt! - csóválta a fejét a tanár. - Gratulálok még egyszer!
- Köszönjük Slughorn professzor! És… kérem… a tanárnőnek… - Horace olyat vigyorgott, hogy Lily biztos lehetett benne: kis titkuk nem kerül napvilágra.
Ezután a két boldog győztes nekilátott a valóban tartalmas éteknek. Nagyon ízletes volt és elpilledtek tőle. A kényelmes ágyban egymás karjaiban hajnalig beszélgettek. Lily legszebb éjszakája volt ez, vagy az egyik legszebb és legjobb. Ám hajnal felé menthetetlenül elnyomta őket a pihentető álom…
