„Bolond az, aki a saját világában él. Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni a életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják.”
Paulo Coelho
Huszonkettedik fejezet
Regulus sokkal vidámabban nézett a jövő elé, mint az elmúlt hónapokban bármikor. Minden oka megvolt rá, hogy jó hangulata legyen. Megszerezte a Mindent Látó Szemet - vagy valami hasonlót. Eltöltött néhány csodálatos hetet egy francia tengerparton, még szezon előtt. Nem volt nagy forgalom, senki sem zavarta az elmélkedését. A fiatal halálfaló végiggondolhatta a lehetőségeit.
Nem volt nap, hogy ne nézett volna bele a varázsgömbbe, amit Trelawneytól zsákmányolt. Vigyorogva figyelte a szüleit, ahogy hetente egyszer megvendégelik a szinte már családtagnak számító Dolores Umbridge-et. Olykor hangosan, kárörvendően felröhögött, ahogy elképzelte, micsoda férj lesz a bátyjából. Hogy ugrál majd és kényezteti azt a borzalmas banyát...
A fiatalabb Black fiú fordított egyet a gömbön. Megpillantotta Pitont és Lilyt, jókedvűen a londoni éjszakában. Irigykedve figyelte őket percekig. Hihetetlen volt, hogy Perselus Piton, aki nemrég ott ült a Sötét Nagyúr oldalán, aki éveken át Potterék durva tréfáinak céltáblája volt, most úgy viselkedik, mint akinek semmi gondja nincs...
Regulus ezután Bellatrixra irányította a figyelmét. Unokanővére éppen a vadonatúj pezsgőfürdőjét próbálta ki. Szó szerint pezsgőfürdő volt. Kivételesen férfitársaság nélkül élvezte a kényeztetést. Bellatrix egy ideje alig kívánta más mágus érintését, mint Voldemortét. Aki egyszer fejet ugrik a legmagasabb méltóság aurájába, utána nehéz ettől szabadulni… Bella egy szem epret kapott be, közben felállt a pezsgőfürdő kellős közepén, s mintha megérezte volna, hogy nézik, lágyan táncolni kezdett…
Regulus mosolygott a jeleneten. Ezután a Malfoy-kúriát is megleste, ahol sápatag unokanővére, Narcissa és a férje, Lucius éppen vacsorájukat fejezték be a hatalmas ebédlőasztal két végében ülve.
Lucius még most sem volt a helyzet magaslatán és komor hangulata alig oszlott.
Narcissa érzékelte férje morcosságát, odasétált hát hozzá, és dorombolva az ölébe bújt. Valamit susogni kezdett Lucius fülébe, mire a mágus magához rántotta a nő nyakát és mélyen az ajkai közé csókolt.
Regulus csak azt nem látta, ami a Roxfortban történik. Dumbledore varázslata nagyon erős volt, sokkal erősebb annál, mint amit a Mágiaügyi Minisztériumnál tapasztalt. Annak a védővarázslatát sikerült feltörnie, bár nem tartotta sem fontosnak, sem érdekesnek, hogy a bürokraták hétköznapjaiba bepillantást nyerjen.
A fiatal fiú karján akkor izzott fel a Sötét Jegy, amikor kényelmesen elnyújtózva heverészett a tengerparton, egy napernyő alatt és a koktélját szopogatta. Regulus felsóhajtott, tudta, hogy nem várakoztathatja meg a Nagyurat. Pedig nagy kedve lett volna hozzá, hogy elkapja egy fordulóra azt a szemtelenül vihogó, felé kacsintgató kis mugli leányzót...
Ez a mugli leányzó nem volt más, mint Rebecca, Petúnia Evans hithű, felfújt mellű és szájú barátnője. Rebecca, mivel iskolába nem járt, mert magántanuló volt, s milliomos szülei alig törődtek vele, akkor ruccant le a tengerparti nyaralójukba, amikor csak akart. Most sem volt ez másként. Falatnyi pink bikiniben süttette a bőrét, közben a férfiakat vizslatta. Éppen hárman állták körül, Rebecca élvezte a kényeztetést, de már egy ideje egy nagyon helyes, fekete hajú fiúval szemezett. Felvihogott, valahányszor Regulus felé pillantott és szemérmetlenül szét is nyitotta valószínűtlenül vékony lábait… Rebecca szinte alig figyelt a három pasasra mellette, csak Regulust szuggerálta, s pink ajkaival csókot dobott felé a levegőben. Bő félóra múlva a lány elsétált Regulus mellett, jó lassan, s közben „véletlenül” a fiú elé ejtette a telefonszámát és a lakcímét, majd belegázolt a tengerbe és visongva lubickolni kezdett.
Regulus elolvasta a címet, szórakozottan a tárcájába csúsztatta a papírdarabot. Egy ideig figyelte a kis csitrit, majd cseppet sem sietősen felkelt, magára kanyarította a talárját és dehoppanált.
Néhány óra múlva Regulus Black már a Sötét Nagyúr színe előtt állt. Voldemort hosszú, sötétlila köntöst viselt, hűvös palotája trónszékén úgy helyezkedett el, mint egy kényúr. Kissé unatkozva hallgatta Regulus beszámolóját a fiú hihetetlen kalandjairól, hogyan szerezte meg élete kockáztatásával a becses ereklyét. Közben a varázsgömböt forgatta és hallgatta Nagini sziszegését, aki a vállára hajtott fejjel pihent.
- Megszerezted hát a Mindent Látó Szemet, ifjú Regulus! - zendült Voldemort hangja, miután meggyőződött róla, hogy a varázsgömb valóban működik. A létező legjobb felbontású képeket mutatta a távoli helyszínekről. A Sötét Nagyúrnak ez bőven elég volt. - Méltóvá váltál az előléptetésedre. Gyere velem!
Voldemort az Ereklyék Termébe vezette a fiatal Blacket. Előhívta a horcruxokat. Már csak a medál és a gyűrű volt az ereklyetartóban. A másik öt körül kékes-fekete füstgomolyag terjengett. Voldemort közelebb lépett, leemelte a medált. Varázsolt egy csillogó láncot, felfűzte a becses ereklyét, majd az előtte térdeplő fiú nyakába akasztotta.
- Regulus Black! Úgy őrizd ezt a kincset, mintha lelkem egy darabja lenne!
A fiú lehunyta a szemét. Amint a medál a nyakába került, baljós előérzet kezdte gyötörni. Rémképek árasztották el a tudatát, látta, amint az előtte álló rémalak kegyetlenül gyilkol... Regulus felnyögött, lassan felemelkedett.
- Úgy lesz, Nagyúr! - hajtotta meg magát. - Készen állok az újabb parancsod teljesítésére!
Voldemort elmosolyodott.
- Gyere velem, fiam... Nézzük meg együtt az ereklyét, amit megszereztél! Nézzük meg rajta keresztül a Roxfortot és Albus Dumbledore-t!
Regulus hátán végigfutott a hideg.
- Nagyuram... alaposan megvizsgáltam a gömböt. Valóban mindent megmutat. Mindössze két terület maradt homályban. Az egyik az Ön palotája, ez érthető, hiszen senki más nem lenne képes ilyen erejű védelemmel körülvenni a szállását. A másik... a Roxfort. Azt hiszem, az Alapítók varázslata óvja. - Regulus ebben a pillanatban találta ki ezt a magyarázatot. Remélte, Voldemort nem kezdi el firtatni a jólértesültségét.
- Az Alapítók varázslata? Bizonyára, hiszen Dumbledore magától nem lenne képes ilyen erős védelmet felállítani... - A Sötét Nagyúr egy pillanat alatt elveszítette az érdeklődését a Mindent Látó Szem iránt. - Ez elég sokat levon az értékéből...
Ahogy felértek, látták, hogy az aznapi gyűlés meghívottjai már a tanácsterem előtt sorakoznak. Regulus felismerte Fenrir Greybacket, Igor Karkarovot, végül a barátját, Perselus Pitont. Voldemort betessékelte őket és ezúttal Regulus Blacket is behívta.
- Már csak az a két bajkeverő hiányzik... - morogta maga elé Voldemort. - A balján lévő széket Pitonnak tartotta fenn, a jobbján lévőt üresen hagyta, Bellatrixnak. Két legfőbb bizalmasa, Lucius Malfoy és Bellatrix Lestrange szinte egyszerre érkezett.
Bellatrix elegáns, fekete ruhában volt, haja csigákban omlott a vállára, arca valószínűtlenül szép volt. Főleg, ahogy Urára pillantott… megremegtek hosszú, fekete pillái. De azonnal megérezte maga mellett Lucius Malfoy-t, ezért vicsorgott egyet és meglendítette a pálcáját, mire egy időzített villám pont Malfoy lábai elé csapott le, ahogy a mágus megérkezett.
Lucius-t meglepte ez a villám, hátra is hőkölt. Azonnal tudta, ki várhatta ily szívélyes kedvességgel… a villám még el sem oszlott, s Lucius ezt kihasználva Bella után irányította a villámot. A boszorkány haját hátul végigperzselte…
Karkarov majdnem elaludt várakozás közben, a minisztériumi munka sokat kivett belőle. Álmában is rózsaszín papucsokat és kiscicákat látott, de most felmordult Bellatrix és Lucius láttán.
Regulus szeme felcsillant, amikor unokanővére megérkezett. Legszívesebben azonnal a nyakába vetette volna magát, örömmel újságolta volna, hogy teljesítette a küldetését. E helyett büszkén kihúzta magát és udvariasan rámosolygott Bellatrixra. Minden mozdulata magabiztosságot sugallt: hiszen végre a tanácsteremben lehetett!
Bellatrix fenyegetően Luciusra pillantott, és visszavarázsolta a tönkrement frizuráját, majd unokaöccsére siklott csodás tekintete. Regulusnak jót tett a szabadság, állapította meg magában Bellatrix, mert a fiú lesült bőrrel még vonzóbb volt, mint amúgy. Rákacsintott Regulusra is kacér mozdulattal jelezte, hogy vonzónak tartja… aztán elfoglalta megérdemelt helyét Voldemort jobbján. Kihúzta magát és felnézett Urára.
Voldemort végignézett a hívein.
- Barátaim! Bizalmas információt osztok meg veletek. Azért vagytok itt csak ti, mert a többiek éppen a tavaszi hadjáratom utolsó csatáit vívják. - Voldemort suhintott a pálcával, mire a szemközti falon felragyogott a varázsvilág térképe. - Az elmúlt hónapok során mindent fontos stratégiai pozíciót megszereztünk. Embereink bejutottak a minisztérium valamennyi területére - biccentett elismerően Igor Karkarov felé.
- Így van Nagyúr! Mindenhová bejutottam. – a gondolatra Igor nagyot nyelt, a többieknek nem kellet tudniuk, hogy mennyire igazat beszél. – Mi a következő lépés, kegyelmes Uram? – kérdezte, remélve, hogy Voldemort más feladatot szán neki.
- Egyelőre maradj a posztodon, Igor! Ha a tervem sikerül, jövőre már nem Albus Dumbledore lesz a Roxfort igazgatója. - Voldemort sokat sejtetően vigyorgott a kétszeresen megbélyegzett halálfalóra, nem titkolva, hogy az északi férfit szívesen látná a Roxfort élén.
Lucius arisztokrata arca semmilyen érzelmet nem árult el ebben a pillanatban. Még mindig gondolatainak foglya volt. Alig mosolygott, alig figyelt…
- Bellatrix Lestrange számos aurort kivégzett - pillantott elismerően kedvenc halálfalójára Voldemort. - Ezzel sikerült meggyengíteni a szánalmas ellenállásukat. Vannak újabb híreid, kedvesem? - Voldemort Bellatrix kezére csúsztatta hosszú, fehér ujjait.
Lucius most Voldemort-ra nézett. Felmordult, ahogy elkapta Bellatrix önelégült vigyorát, akinek minden idegszála megborzongott Voldemort érintésétől.
- Perselus Piton azt a feladatot kapta, hogy maradjon a Roxfortban és tartsa szemmel Albus Dumbledore-t. Neki köszönhetem azokat a bizalmas információkat, amelyek alapján az év végére elérhetjük azt, amire Te, Lucius Malfoy egész évben nem voltál képes! - A Sötét Nagyúr hangja érezhetően ingerültté vált.
Bellatrix felnevetett, élesen, ridegen, gonoszul.
- Nagyúr, megmondtam, hogy semmire sem jó ez a majom! – köpte Lucius felé.
Malfoy arcizma megrándult. Legszívesebben szétszabdalta volna Bellatrix Lestrange-t. Semmi másra nem vágyott jelen pillanatban. Felemelkedett a székéről és nyugalmat erőltetve magára, Voldemort-ra nézett.
- Nagyúr! Nem könnyű bejutni a Roxfortba! Nem csoda, hogy egy diáknak sikerült! – felelte Lucius határozottan. – De ha már ilyen jó kémet szereztél, talán más feladatot is kaphatnék, mint eddig.
- Ha jól emlékszem, neked azt a feladatot adtam, Lucius, hogy találd meg a módját, hogyan távolíthatnánk el a tanév végére a Roxfort éléről Albus Dumbledore-t! Csakhogy a felügyelő bizottsági tagságod ehhez, úgy tűnik, kevés. Azok a vén trottyok semmivel sem vesznek komolyabban téged, mint a megboldogult atyádat! Kudarcot vallottál, Malfoy! - csattant élesen a Nagyúr hangja. - Ezért erővel kell fellépnünk. Az pedig áldozatokkal jár.
Lucius mély levegőt vett.
- Ahogy Te jónak látod, Nagyúr. Én nem fogok meghátrálni!
Fenrir Greyback hangosan felröhögött. Megnyalta a szája szélét, izegni kezdett a székén.
- Nagyúr... én készen állok az összecsapásra! Akár ötszáz hívemet küldhetem a Roxfortra! Nincs az a védelem, ami ellenállna a támadásnak! Ha rám bízod az inferi-sereget...
- Elég! - vágott a szavába Voldemort. - A Roxfortot meg fogom szerezni. Mindenáron. De a feladat Luciusé. Elvégre még tart a tanév, nem igaz? Majdnem két teljes heted maradt, Malfoy, hogy teljesítsd a parancsot.
Lucius megingott, ahogy állt. Megkapaszkodott az asztal szélében, de tartásán ez meg sem látszott. Ugyanolyan kihúzott derékkal állt, ahogy eddig.
- Több ez az idő, mint amennyire szükségem van – mondta sötéten.
- Nem hibázhatsz még egyszer, Malfoy! - emelte fel az ujját fenyegetően a Sötét Nagyúr.
Lucius felszegte a fejét.
- Hogy én, hibáznék?! Ez nem fog előfordulni! És egyedül akarom végrehajtani a feladatot! Nem kell nekem ez a mocskos vérfarkas! – villant szürke szeme Greybackre, akit körülbelül annyira kedvelt, mint egy kiadós ebolát. – Ellenben a kis Piton gyerekre szükségem lehet. Szóval ezentúl hallgatnia kell rám! És a többieknek is! A rendelkezésemre fognak állni, nemde, Kegyelmes Uram?
Voldemort láthatóan ingerülten fogadta Lucius javaslatát.
- A jelenlévők már mind bizonyítottak. Neked bizalmat előlegeztem, ne próbálj visszaélni vele! Greybackkel együtt dolgozzátok ki a haditervet! A többiek mindenben támogatni fognak, de nekik nem parancsolsz, megértetted?
Bella elégedett vigyorral nyugtázta, hogy Voldemort nem ad túl nagy teret Malfoy-nak. Lucius kissé sápadtabb lett. Nem tetszett neki ez a felállás, egyáltalán nem, de nem volt más lehetősége.
- Igen, Nagyúr – hajtott fejet. – Bocsáss meg, ha megsértettem volna érdekeidet.
Karkarov halkan felröhögött. Valójában kedvelte Lucius-t, de még jobban Bellát, és az határozottan tetszett neki, hogy Őszőkesége nem fog parancsokat osztogatni a számára. Izgatottan ficergett a széken, várva a tervek kibontakozását.
- Megtámadjuk a Roxfortot. A tanév utolsó hetében - döntött Voldemort. - Mozgósítsátok az embereiteket! Mindenkit csak a szükséges és elégséges mértékben avassatok be!
Greyback elégedetten dőlt hátra a székén. Minden az elképzelései szerint alakult. Az akcióért Lucius Malfoy lesz a felelős, ő pedig boldogan beérte az alvezéri poszttal. Őrá mindenképpen friss gyerekhús, megannyi átharapni való torkocska vár, míg az esetleges kudarc esetén Lucius Malfoyé lesz a szégyen. Agyarait kivillantva vigyorgott Malfoyra.
Lucius rezignáltan nézte Greyback mocskos agyarait és megint fújt egy kis parfüm-bűbájt felé, amiből bőven jutott a vérfarkas szájába is…
Piton eközben a jelenlévők elméjében kutakodott. Érzékelte, ahogy Regulus ereiben szinte megfagy a vér. A fiatal Black irtózott a vérengzéstől. Egészen kicsire húzta össze magát, arca halálsápadt volt. Esze ágában sem volt részt venni a Roxfort elleni támadásban.
Greyback őszintén lelkesedett a feladatért, mint általában mindenfajta vérontásért.
Bellatrix egyelőre nem tudta, neki hol a helye ebben az összecsapásban, de nem is izgatta magát ezen. Majd éjjel, a takaró és Voldemort alatt mindent megbeszélnek… a gyönyör hevében… ettől a nőnek felborzolódtak az idegszálai, mellbimbója máris úgy ágaskodott, mintha Voldemort csókolta volna, pedig éppen csak egymásra pillantottak.
- Alig várom. – mormogta Igor, és megnyalta a szája szélét. A vérengzés nem kimondottan volt a kedvence...no de a sikítozó szűz leánykák itt is ott is...az már igen. Vigyorogva biccentett Lucius felé.
Lucius, miközben már leült, a Nagyúr felé biccentett, hogy érti a feladatát, agya pedig lázasan dolgozott, miként vitelezze ki a feladatot.
Megtámadni a Roxfortot… ahová nem is régen még ő járt… ismerte a kastély gyenge pontjait, még akkor is, ha azóta esetleg újabb titkos alagutak készültek, de a régiek minden bizonnyal megvoltak még. Malfoy sötéten elvigyorodott.
Piton tisztában volt vele, hogy a Sötét Nagyúrnak azzal teszi a legnagyobb szolgálatot, hogy mint valami érzékeny műszer, tökéletesen képes azonosítani, kitől milyen teljesítmény várható. Miközben elméjét szorosan zárva tartotta, igyekezett megtévesztő jelzéseket sugározni a jelenlévők felé.
- Nekem milyen feladatot szán, Nagyuram? - fordult Voldemort felé.
- Te csak maradj a posztodon, Perselus. Legyél mindig Dumbledore közelében. Tartsd szemmel, figyeld minden mozdulatát és tájékoztass, ha készül valamire! Nem gyanakszik rád?
- Nem, Nagyuram. - Pitonnak nem is kellett megjátszania magát. Azóta, hogy Dumbledore tudomást szerzett a Sötét Jegyéről, szóba sem állt vele. Amit pedig a Főnix Rendjéről megtudott, Piton gondosan elhallgatta a Nagyúr elől. A fiatal mágus kezdett ráérezni, mekkora hatalma van valójában. Dumbledore-ral is, Voldemorttal is csak annyi információt oszt meg, amennyit akar... így manipulálhatja mindkettőjüket. A Sötét Nagyúr bizalmát már elnyerte. Ha megszerezné Dumbledore-ét is... - Ám mielőtt végiggondolhatta volna, hogyan nyerhetné el Dumbledore bizalmát, Voldemort már véget is vetett a gyűlésnek.
Regulus falfehéren tápászkodott fel a székéből. Tagjai ólomnehezek voltak.- Perselus - lépett közelebb barátjához. - El kell mondanom valamit...
Piton kimérten bólintott. Nem nagyon kellett megerőltetni legilimentori képességeit: Regulus tele volt félelemmel, bizonytalansággal és bűntudattal.
- Rendben. Elmegyünk egy csöndes helyre és mindent megbeszélünk.
Lucius azonnal hoppanált Alexia bordélyházába, hogy ott vezesse le a feszültségét, mert tudta, ha most rögvest hazamegy, még képes Narcissán levezetni ezt a veszélyes feszültséget. Nem akart fájdalmat okozni nejének. Semmilyen tekintetben. Erre ott voltak a szajhák…
Bellatrix nem mozdult a székéből, addig maradt a teremben, amíg a Nagyúr is. Tudta, hogy a gyűlés után Voldemort hívatni fogja…
Karkarovot nem érdekelték a többiek, ahogy jött, olyan gyorsan távozott, szokásához híven.
Dolores Umbridge a körmeit lakkozta. Az előbb kapta meg Walburga Black levelét, amelyben az asszony tudatta, hogy minden készen áll az eljegyzéshez, amit a június közepére tűzött ki. Egy fekete bagoly is érkezett. Umbridge kissé elhúzta a száját, ám a hangulatát még a Sötét Nagyúr levele sem ronthatta el. Az a kedves Tom mindig éreztette vele, milyen nagyra értékeli a tehetségét és a hűségét.
Hát persze, Tom. Mi sem természetesebb, megteszem, ami rajtam múlik... Hogyne, drágám, tolmácsolom a miniszternek a kívánságodat... - motyogta, miközben átfutotta a sorokat. A Sötét Nagyúrtól mindig olyan feladatokat kapott, amelyet örömmel teljesített.
Gyorsan firkantott egy üzenetet Igor Karkarov számára, majd útnak indított egy halványkék papírrepülőt. Magához hívatta kedvenc osztályvezetőjét.
Karkarov épp egy új titkárnőcskét fűzött a kantinban, mikor az üzenet elérte. Morgott egyet, aztán sietős léptekkel Dolores irodájába indult. Ez a pozíció, de még inkább a jövőbeliek nagyon fontosak voltak számára.
Umbridge vidáman dúdolgatott, amikor az északi férfi belépett.
- Jó napot, kedves Dolores! – Igor mosolyogva hajolt meg. – Milyen öröm ilyen jó kedvűnek látni! – bókolt tettetett kedvességgel. – Talán valami jó hírt kapott? – kérdezte, és megállt Umbridge asztalával szemben.
- Bizony, jó kedvem van! Férjhez megyek - újságolta örömmel Umbridge, és tovább dudorászott.
Karkarov felhúzta a szemöldökét, aztán szélesen elvigyorodott.
- Ugye engem választott, kedves? Hiszen olyan közel kerültünk egymáshoz közös munkánk során. Remélhetek? – a mágusnak esze ágában sem lett volna elvennie ezt a banyát, tudott róla, hogy a nyeszlett Sirius Blacket kényszerítik erre, de a cél érdekében Igor a hízelgés nagymestere volt, még le is térdelt, hogy a boszorkánynak ne kelljen kitekernie a nyakát, hogy a magas férfi arcába nézhessen.
Umbridge brekegő hangokat hallatott, ahogy hangosan nevetett.
- Nem magához, drága Igor! - simított végig a férfi kecskeszakállán. - Rossz fiú, maga nem versengett a kegyeimért! Pedig kedvelem ám az érett férfiakat! - sóhajtott egyet. - De megadom magam a végzetemnek, és a kis Sirius Blacknek nyújtom a kezem...
Karkarov lebiggyesztette vékony ajkait, és megköszörülte e torkát.
- Hát kénytelen leszek elfogadni a döntését. – kabátja belsőzsebéből egy doboz csokoládét húzott elő. – Ez esetben engedje meg, hogy szívből gratuláljak, fogadja el tőlem ezt a kis apróságot, tudom, hogy szereti. – kacsintott Karkarov a nőre.
A nő szempillái megrebbentek, ahogy belemarkolt a bonbonos dobozba.
- Köszönöm, Igor! Az elődje, a kis Malfoy fiú egyetlen alkalommal kényeztetett ilyen finom édességgel, akkor is csak azért, hogy kiengeszteljen az elkóborolt Fufikáért. - Umbridge egy bánatos pillantást vetett az egyik kistányér felé. Fufika portréja nyivákolt kettőt, majd behúzódott a képen a kosarába. Umbridge hellyel kínálta a férfit. - Egy kis ánizslikőrt, Igor? Finom, édes!
- Ó nem, drága Dolores. – tiltakozott a férfi undorral az arcán. – Nem élek likőrökkel. Ellenben megkínálnám híres, hazai vodkámmal. – vigyorogva varázsolt egy bontatlan üveget, két pohárral, majd mindkettőt teletöltötte, és az egyiket a nő felé nyújtotta. Furcsa módon kimondottan élvezte Umbridge émelyítő társaságát, szokásait, amely szöges ellentétben állt az ő rideg és durva, élvezeteket hajszoló életével.
Umbridge szemérmesen belekortyolt Karkarov vodkájába. Rögtön érezte, hogy a fejébe száll a túl erős ital. A torkát is marta.
- Ehhem, ehhem. Hikk! - csuklott egyet, majd kacarászva a szája elé kapta a kezét. - Munkaidőben ez... megengedhetetlen - fenyegette meg tömpe ujjával a férfit, majd újra a szempilláját kezdte rebegtetni. - De most az egyszer szemet hunyok. Töltsön még, Igor! És hozzá egy kis ánizslikőrt, egy cseppecskét csak, az íze miatt! Kóstolja meg maga is bátran!
Karkarov biccentett, újratöltötte a poharakat, és kaján mosollyal figyelte a hatást. Végre egy nő, aki vele együtt képes vedelni.
- Miért is hívattam? - pislogott néhányat Umbridge, de csak nem sikerült kijózanodnia. - Igen... tudom már - búgta sejtelmesen. Előhúzott a fiókjából egy pergament. - Augustus Rookwoodtól kaptam egy listát a... hikk... gyanús személyekről. Egykori aurorokról, akik kiléptek a szolgálatból. Feltételezhető, hogy Frank Longbottom, aki jelenleg a Roxfortban tanít... hikk! Milyen jóképű, nézze csak... Tehát Longbottom, akinek jó esélye lett volna, hogy a vén hülye... hikk... Alastor Mordon helyére lépjen, tagja egy illegális szervezetnek. A Főnix Rendjének - suttogta a nő. - Tudja, ők azok, akik nyíltan szembeszállnak Tudjukkivel...
- Azok az ocsmány dögök! – csapott az asztalra dühösen Karkarov. – Le kell csapni rájuk, amíg lehet, főleg arra az idióta Longbottomra. Nem hagyhatjuk, hogy a Nagyúr ellen áskálódjanak! – szenvedélyes haragjában Igor arca paprikavörössé változott.
- Miért kellene lecsapni rá? Az nem az én hatás... hikk... köröm. Nem is a maga hátas... söre! Jaj, ez már kezd a fejembe szállni! Adjon gyorsan valamit!
Karkarov még mindig magában morgott, de azért újabb adag vodkát tolt Umbridge elé, majd ő is lehúzott egy pohárkával.
- Ez majd segít, víz nincs nálam. – röhögött kedélyesen.
Umbridge meggyőződése ellenére felhajtotta az újabb pohár vodkát, és kissé meglazította a blúza nyakát. Illatos frissítőkendővel végigtörölte a tokáját. Mellei egyre gyorsabban emelkedtek és süllyedtek.
- Ne vigye túlzásba, Igor! - fenyegette meg játékosan a mutatóujjáva a férfit. - Térjünk a lényegre! - Azzal felpattant, megigazította az egyik macska portréját, majd ahogy hátrált, hogy ellenőrizze, középen van-e, elbotlott Karkarov hosszú lábaiban és az ölébe csüccsent.
Karkarov felnyögött a súlytól, ami ránehezedett, önkéntelenül fogta át a nő húsos derekát, hogy kissé odébb tolja, de a mozdulat félresikerült, és megcsiklandozta a tömött hurkákat.
- Pardon. – sziszegte, aztán csuklott egyet.
- Igor! Fegyelmezze magát! - kacagott fel Umbridge. - Komoly dologról kell beszélnünk. A jövője a tét!
- A jövő...az fontos dolog... – motyogta, mert benne is elkezdte kifejteni a hatását az alkohol. – Igyunk még egyet! – harsogta ellentmondást nem tűrően.
Umbridge az újabb pohárka vodka után felpattant, átlibegett Karkarov fotelja mögé, hátulról átölelte a férfi nyakát. Beletúrt a hajába, közben meglobogtatta előtte a pergament, amelyet a Nagyúrtól kapott.
- Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén, arra kért, hogy én, mint az Oktatási Főosztály vezetője, tegyek javaslatot Longbottom utódjára, akit napokon belül felmentünk a beosztásából. Méghozzá szakmai alkalmatlanság miatt! Egy tanár nem folytathat illegális tevékenységet, nem igaz, cukorfalat? - Azzal beleharapott Karkarov fülcimpájába.
Igor nagyokat pislogott, ágyéka megmoccant. Őt nem nagyon érdekelte, hogy egy nő kövér vagy sovány, szőke vagy barna...csak rendelkezzen az elengedhetetlen szervekkel.
- A Nagyúr tisztában van vele, hogy milyen ambíciózus vagyok, s én lennék a legalkalmasabb! Akármire. – dünnyögte, mikor kissé magához tért.
- Úgy bizony, Igor! Tudjukki... hikk... ismeri a maga ambícióit - duruzsolta a nő. Megkerülte a fotelt, majd újra Karkarov ölébe telepedett. - Én is magára gondoltam először, drága Igor! Minden rendben lesz, csak még meg kell győznöm a minisztert, miért éppen magát javasolja a sötét varázslatok kivédése oktatására! Nos, drágám? - Umbridge fickándozott egy kicsit az északi férfi ölében, majd ő maga töltötte tele újra mindkettőjük poharát. - Mit ad cserébe, ha elintézem, hogy bekerüljön a Roxfort tanári karába?
Karkarov felmordult, belebámult Umbridge hájas dekoltázsába.
- Tanári kar? Még mit nem! Én az igazgatói posztra pályázom, a Nagyúr is ezt kívánná! – bizonygatta, miközben felhajtotta a kezébe nyomott italt. – Egyébként meg...bármit megtennék, ebben biztos lehet. – susogott Igor Dolores tokás nyakába elszántan.
- Ó, hát ahhoz, hogy igazgató legyen, előtte tanárként kell bizonyítania, ez csak természetes, nemde, kutyi-mutyikám... kis Siriusom - becézgette Umbridge elfátyolosodó tekintettel Karkarovot.
- MI? – üvöltött fel az északi. – Engem ne hívjon Siriusnak Dolores, hogy jut eszébe? – ültében is kihúzta magát. Méghogy ahhoz a nyomoronchoz hasonlítsa bárki is. – Vagy talán szeretné, hogy Sirius képében lásson, és elcsábíthasson? – nyerített fel Igor.
- Persze, hogyne... csak tudja, az esküvő... hikk! Folyton csak ez jár az eszemben... ugyili-bugyili... - csiklandozta meg újra Umbridge Karkarov torkát a szakálla alatt. - Eszembe nem jutna... hikk... kikezdeni magával... - Ujjai már Karkarov nadrágszíját babrálták.
- Én nem így látom! – hörgött Karkarov, s a nadrágjára pillantott. – Vallja csak be, hogy engem akar! Én beavatom a gyönyörök szentélyébe, hogy felkészülten álljon az oltár elé azzal a ficsúrral. – nyögte a férfi, hatalmas farka kikívánkozott a gatyájából.
- No de Igor! Minden vágyam, hogy a férjem vegye el az ártatlanságomat! - susogta szemérmesen. - Inkább... hikk! Igyunk még egy kis vodkát!
Karkarov legyintett egyet, lehúzták a maradék vodkát, majd egymás ölében elpilledve hortyogtak, Igor férfiassága is szépen elszenderedett.
- Helló, Narcissa! – bukkant fel Bellatrix ezen a szép, tavasz végi napon húga rezidenciáján, bejelentés nélkül. Hosszú, nyári ruhát viselt, de ami a legfeltűnőbb volt: a ruha nem fekete színben pompázott, hanem vajszínű volt. Remekül áll a fekete hajú nőnek.
Narcissa kissé összerándult, nem számított nővére látogatására, épp a kerti halastó lakóit etette mosolyogva.
- Micsoda meglepetés Bella! – köszöntötte negédesen. Egyre több fenntartása volt Bella-val szemben, de ahogy Luciusszal is közölte, soha nem akarta teljesen megszakítani vele a kapcsolatot.
Bella felnevetett és körbenézett.
- Látom, Malfoy mindent megad Neked. Micsoda pazar kert… és medence… - a boszorkány végigsétált a medence partján. A vízen, ahogy megcsillant a napfény, még ugyanazzal a mozdulattal végigringott a sétáló fiatal nő bőrén. Ruhája a hátát végig szabadon hagyta. Hosszú karmolásnyomok látszottak az egyébként hibátlan, fehér bőrön.
Narcissa ledobta magát egy kényelmes nyugágyba, és végignézett a fekete hajú boszorkán.
- Ez így van...mindent megad nekem. – pontosan tudta, hogy Bella, mint mindig, most is megjegyzésekkel illeti majd férjét, igyekezett hát elébe menni. Mikor meglátta nővére hátát, összehúzta szép szemeit. – Milyen sebek éktelenkednek rajtad?
Bella megfordult. Húga mellé lépett, töltött magának limonádét s kortyolgatta.
- Csak nem aggodalom csendül kis madárhangodban? – kérdezte gúnyosan Bellatrix. - Na, szerinted mik ezek a karmolások, édesem?
- Remélem a férjed nem emelt rád kezet! – Lucius kisebb őrülete óta ez a téma különösen érzékeny volt Cissy számára, bár valójában fel sem merült benne, hogy bárki büntetlenül árthat vehemens nővérének. Elgondolkodva szürcsölte hideg italát.
Bellatrix éles nevetése elszállt a dombok felé.
- Rodi?! Ugyan! Előbb herélném ÉN ki, mintsem bántson! Ezek az én Nagyuramtól vannak. Tudod, a szex vele… őrjítő – villant Bella mosolya, majd egész egyszerűen ledobta magáról a ruhát és meztelenül a vízbe ugrott.
Narcissa elhúzta a száját, de magában azért mosolygott.
- Ez remek lehet, drágám. – előredőlt, és egyenesen nővére arcába bámult. – Tulajdonképpen miért jöttél ide? Nem szoktál csak úgy beállítani. – komolyan vizslatta Bella szép arcát.
Bella nem úszott, csak a medence szélébe kapaszkodott és arcát a nap felé fordította.
- Hogy minek jöttem? Kezdesz olyan lenni, mint az urad. Micsoda modor ez, Cissy? Nem látogathatom meg a húgomat? Csak látni akartam, élsz-e még. Vagy netán a majom férjed tett róla, hogy megfélemlítsen!
Cissy gúnyosan felnevetett, és újratöltötte mindkettejük poharát, majd elnyúlt a nyugágyon.
- Megfélemlíteni? Ugyan kedves paranoiás testvérem, hogy jut eszedbe? – A nőnek eszében sem volt igazi érzéseiről vagy Lucius-szal való kapcsolatáról beszélni, régi álarca jó szolgálatot tett. – Nagyon is örülök a látogatásodnak, Bella...csupán meglepett...hisz mindig olyan elfoglalt vagy.
Bella legyintett egyet, majd kimászott és kacagva nézte Narcissa reakcióját.
Narcissa ugyanis felpattant, és egy nagy, puha fürdőlepedőt hajított nővére felé.
Bella elkapta a felé dobott törölközőt, s maga köré csavarta.
- Te Narcissa! Mi bajod van Neked?! Te is nő vagy, nem? Mit zavar, ha meztelenül vagyok?!
- A legkevésbé sem zavar...Bellatrix. – replikázott. – De talán a szomszédokat igen. – húzta gunyoros mosolyra a száját, és a nagy kőkerítésre mutatott, mely mögött más villák sorakoztak.
- Na és nem kaptad be még a legyet? – váltott témát Bellatrix, végignézve húga lapos hasán. – Bár… aki Rád néz, tökéletesen látja, hogy nem… képtelen Neked gyereket csinálni?
A szőke boszorka alig észrevehetően megnyalta az ajkait.
- Nyugodj meg, nem hanyagoljuk el a gyermeknemzést. – vonta meg a vállát könnyedén, és hátravetette aranyszőke hajzuhatagát. – Nem minden sikerül azonnal, felesleges epés megjegyzéseket tenni. – fordult aztán Bella felé szigorú arccal.
- Jól van na! Meg ne ölj a kérdésért! – vigyorgott Bella gonoszkodva. – Tudod, Regulustól szerezhetek Neked termékenyítő löttyöt. Ha már az minden álmod, hogy kölyköt potyogtass annak a…
- Annak a csodálatos férjednek...nemde ezt akartad mondani. – morogta Cissy. – Köszönöm az ajánlatot, okvetlenül szólok, ha szükségem lesz rá. – felelte szárazon. – Na és Te, drágám? Várhat édesanyánk Tőled is egy unokát hamarosan? – szegezte a kérdést Bellának, persze tökéletesen tudta, hogy nővérétől ez áll legtávolabb.
Bella elnézett nyugat felé. (mér pont nyugat felé?? :D-Zs) ( Mert nyugaton nyugszik a nap- ne faggass! :D-B)
- Nem, Narcissa. Nekem egészen más vágyaim vannak. Gyerek?! Mire jó az? Tökkelütött vagy, ha végigcsinálod azt a tortúrát, ami egy kölyökkel jár! Engem sokkal jobban foglalkoztat… - közel hajolt húgához, egészen közel. Szinte az arcába bújt. - … a gyilkolás – lehelte kéjesen.
Narcissa arcán halvány árny suhant át, érezte, hogy Bella lelke teljesen elveszett, de nem akart vitába szállni.
- Ez egyszerűen fantasztikus. – nyögte, s kicsit hátrébb húzódott Bella eszelős tekintetét látva. – Én inkább mást választok. Megbocsáss, de utána kell néznem a vacsorának. – indult volna, Bellatrix azonban elkapta húga csuklóját.
- Maradsz, ahol vagy. Mindig csak menekültél a családod elől! Miféle szolgája vagy Te a Nagyúrnak?!! A Jegy nincs rajtad! Nem öltél még soha! Vigyázz magadra, Cissy, mert a Kegyelmes Úr bármikor számon kérheti ezt rajtad!!
- Ostobaságot beszélsz Bellatrix. – válaszolt Cissy nyugodtan. – Mindig hű voltam a családhoz, és Te ezt nagyon jól tudod! A Nagyúr pedig kinyilvánította az akaratát, és az elvárását velem szemben. Teljesíteni is fogom. – A nő az eljegyzési estélyre gondolt, mikor Voldemort erős fiakat óhajtott tőle, nem azt, hogy halálfaló, gyilkos legyen.
Bella azonban erősen tartotta a testvére karját.
- Tudod, mi a jó a gyilkolásban? Hatalmad lesz… - susogta csillogó szemekkel, szinte átlényegülten. – Élet s Halál úrnője vagy abban a pillanatban, hogy belenézel annak a szemébe, akit épp elhagy az élet. Érzed a vérszagot… a félelem szagát… még talán a vizeletét is. Ezerszeres energiával tölt el…
Narcissa viszolyogva nézett Bella sötéten örvénylő szemeibe. Egy pillanatig arra gondolt, hogy lehet két testvér ennyire különböző. Felsóhajtott.
- Az Élet úrnője akkor vagy, amikor életet adsz! – mondta meggyőződéssel a hangjában. – Amúgy borzasztó kedves tőled, hogy beszámolsz az érzéseidről, értékelem. – húzta fel egyik szemöldökét. – Ám számomra ez továbbra sem jelent semmit. Sőt...
Bellatrix ekkor elengedte húga karját és félrelökte, szinte undorodva.
- Ez drágám… az élet velejárója. Ostoba vagy, még ezt sem fogod fel! Bújj csak a család szentsége mögé, de benned is… Narcissa! Benned is ott lappang a gyilkos ösztön!! Egyszer kitör… ha bántják majd a kölyködet… ha bántják azt, akit szeretsz…!
- Bellatrix Lestrange! – emelte fel most a hangját Narcissa és felpattant a nyugágyról, majd leverte a poharakat és a limonádés kancsót az asztalról. – Bízd csak rám, hogyan oldom meg az ilyen helyzeteket, de biztosíthatlak, én eleve nem fogom hagyni, hogy ilyesmi megtörténjen. Nyilván ezt meg sem érted. – lenézően pillantott Bellára. – Elfajult szörnyeteg lettél, sajnálom, de muszáj kimondanom.
Bellatrix szempillája megrebbent a kijelentésre.
- Hogy elfaljultam? Nem… nem. Te fajultál el. Visszafojtod minden ösztönödet! Most is! Mintha állandó szorulásod lenne… olyan pofát vágsz! Üss meg! Szorongass meg, mert lefattyúzom a gyerekedet, mert gyűlölöm a férjedet! Üss meg, Narcissa! – ordította Bella és lekevert egy pofont váratlanul Narcissának. - A gyilkolás ösztöne, számos más ösztönhöz hasonlóan, az ember vele született tulajdonsága. Ember és halál, ember és kegyetlenség, ember és vér ….!
Narcissa nem reagált a pofonra, tiszta, hűs tekintetét az őrült szempárba fúrta.
- Sajnállak Bellatrix...fogalmad sincs mennyire. Milyen vak vagy. – szinte őszinte szánakozással simított végig nővére haján.
Bellatrix őrült módon kacagott és magára varázsolta a ruháit.
- Jegyezd meg, Narcissa! Tudd, hol a helyed, tudd, mivel tartozol és kinek. Mert a végén azon kapod magad, hogy majd a tulajdon fiad fog megvetni, s ő hódol be Voldemort Nagyúrnak!!
Cissy elvitette egy manóval a poharakat, magára kanyarította a fürdőköpenyét, rá sem nézett Bellára, úgy válaszolt.
- Ha a fiamtól azt várja a Nagyúr, hogy szolgálja, úgy is fog tenni. – suttogta. - A tartozásaimmal Te ne foglalkozz, ne pazarolj rá felesleges energiát, gondolom ezeket az energiákat máshol jobban hasznosíthatod. – sokatmondóan pillantott Bellára.
Bellatrix még mindig éles kacajjal csak legyintett.
- Agymosást végzett rajtad az a majom Malfoy! Egyedül maradsz… egyes-egyedül… tudod, milyen jó érzés volt megölni annak a fogyatékos Potter fattyúnak a szaglászó, agybeteg szüleit?? – nevetett fel minden eddiginél gonoszabban és kéjesebben. – Imádtam ezt a melót!!! Hogy azok milyen agyalágyultak voltak!! A pasi fejben legalább ötvenszer megdugott, az alatt a fél óra alatt, amíg ott voltam… de hát… sajnos… így jártak… - affektált Bella.
- Jaj Bella, én kedves nővérem. – hajtotta le a fejét Cissy, szemébe könnyek gyűltek. – Hát nem látod, hogy Te már most milyen egyedül vagy? Egyedül...az őrületeddel.
Bella azonban nem figyelt húga szavaira. Azonnal hoppanált, de ott hagyott maga után egy megfeketedett rózsát, ami nemrég még Narcissa haját díszítette…
Narcissa szomorúan csóválta a fejét. Már nem remélte, hogy Bella valaha is képes lesz vele igazi testvérként bánni. Hirtelen eszébe jutott Androméda, akiről hosszú ideje nem is tudott semmit. Rekedt sóhaj hagyta el az ajkát, de aztán elmosolyodott. Felvette a fekete rózsát, egy üres, földdel teli kaspóba tette, s egy pálcamozdulattal gyönyörű hófehér rózsabokrot varázsolt a helyére.
Lucius Malfoy aznap este elővette az egyik legelegánsabb levélpapírját és csak egy rövidke üzenetet firkantott rá.
Szárnyas Vadkan. Holnap, nyolckor.
A saját érdekedben ott legyél. Lehetőleg utánfutó nélkül!
? Malfoy ?
A baglyot az ifjú méregkeverőnek, Perselus Pitonnak küldte, aztán lefeküdt aludni. Másnap korán ébredt, s elintézett néhány fontos üzleti ügyet a Zsebpiszok-köz-beli üzletek egyikében, ami a látszat ellenére igencsak komoly üzleti forgalmat lebonyolító hely volt. Megvette, amiket akart, s a kúriájába szállíttatta. Ott kiválogatta azt, amiket biztosan elvisz a találkozóra, aztán elegáns ezüst felöltőbe bújt, majd hoppanált. Ahogy besétált a piszkos kis ivóba, a levegő megtisztult, amerre lépkedett. Lucius mestere volt ezeknek a bűbájoknak. Kellemes illatot vont a Vadkan poshadt levegőjébe. Leült az egyik hátsó traktusba, előtte természetesen mindent fertőtlenített egyetlen pálcamozdulattal. Nem rendelt semmit. Egyelőre.
Piton éppen az utolsó bűbájtan-házifeladatát írta a Mardekár klubhelyiségében, amikor az üzenet megérkezett. Holly Hipworth orrát megcsapta a levélpapír illata.
- Óh, Perselus! Új nőd van, ne is tagadd! - csivitelte. Többen felnevettek. Piton gyorsan átfutotta a sorokat, majd szúrósan nézett a lány szemébe.
- Fiú.
Erre még hangosabban nevettek körülöttük.
Másnap Piton pontosan érkezett a találkozóra. Elegáns fekete talárt, alatta fekete öltönyt viselt. Nem látszott diáknak.
Malfoy kiszúrta a kölyköt az ajtónál. Csak egy kis vigyor szaladt a szájára, de nem jelzett.
Piton egyszerűen az orrára hagyatkozott. Csukott szemmel is odatalált volna Malfoy asztalához.
- Piton – biccentett felé Lucius és megemelte kissé a botját, a szemben lévő ülésre mutatva.
- Nos, mit tehetek érted, Malfoy? - könyökölt Piton az asztalra.
Lucius nem válaszolt, odaintette a csapost.
- Whisky-t. Neki.
- Tisztán, jég nélkül - tette hozzá Piton. Aberforth felvette a rendelést, majd kérdően meredt Malfoyra.
- Magának mit hozhatok?
- Én nem iszom kétes hírű helyeken – válaszolt a mágus és előhúzta a saját elegáns üvegét, amiben minőségi ital volt. – Nos, barátom, örülök, hogy eljöttél. Nem fogod megbánni. Ez színtiszta üzlet.
Piton belekortyolt a méregerős whiskybe.
- Köszönöm, barátom. Mi a jó nekem abban, ha Te üzletelni akarsz?
Lucius elvigyorodott.
- Az, Piton, hogy kérek valamit, cserébe kapsz valamit – Lucius elővarázsolt egy nagy bőröndöt és az asztal szabad részére csapta, majd felpattintotta a fedelet. – Tudom én, a magadfajta mire indul be igazán… - hajolt közelebb a fiúhoz. Szürke szeme gúnyosan villant. – Alexia örömtanyáján sem azzal foglalkoztál, amivel kellett volna… láttam ám… de nem is érdekelnek a perverzióid. Olyat kínálok Neked, aminek nem tudsz majd ellentmondani.
- Nocsak! - csúszott Piton szemöldöke a homlokára. Kezdte szórakoztatni a helyzet. Érdeklődve várta, vajon mit kínál neki a szőke mágus. Talán sampont vagy hajfestéket?
- Gondolod, hogy szükségem van bármire, amit el akarsz adni nekem?
Lucius felhúzta a szemöldökét.
- Nos, majd meglátjuk. Amit kérek: információkat a Roxfortról.
Piton sokáig, kutatva nézett Malfoy szemébe. A legkevésbé sem irigyelte a szőke arisztokratát a feladat miatt, amit Voldemorttól kapott.
- A Roxforttal kapcsolatos információkat én szállítom a Nagyúrnak. A helyemre pályázol?
Lucius hátradőlt és a kezében megmozgatta a poharat, majd kiitta egy húzásra a saját whisky-jét.
- Nem, barátom, nem akarom átvenni a kis kém-szerepedet, ami tekintve az eredményeidet, nem valami nagy kihívás… csupán néhány új titkos átjáró tervrajzát akarom.
- Új átjárók tervrajzait? - hökkent meg Piton. - Nem tudok róla, hogy bárki tervezett volna újabbakat, mióta elmentél. Sőt, a meglévőket is szigorúan őrzik, némelyiket már be is falazták. Új átjáró akkor lesz, ha ásol egyet. Csak nem ez a terved?
- Ezt komolyan kérdezed? Küszöbön a csata. Információt szerzek a Nagyúrnak!
Piton úgy tett, mintha komolyan gondolkodna, aztán megvonta a vállát.
- Sajnálom, Lucius, nincs információm új átjárókról. De ha megtudok valamit, személyesen a Nagyúrnak fogom jelenteni...
Lucius felröhögött.
- Hé, pajtás. Ha nem vetted volna észre, egy csapatban játszunk! – dörrent Lucius. – Megadod nekem azokat az információkat, hogy megfelelően koordinálni tudjam a támadást. Ez ilyen egyszerű. Vedd úgy, hogy a Nagyúrnak magának mondod el azt, amit nekem!
- Csak nem a Nagyúrral gondolod egyenrangúnak magad? - Piton fekete szeme szigorúan szegeződött Malfoyra.
Lucius szeme összeszűkült.
- Na jó. Ne raboljuk egymás idejét, kisfiam – feltárta a bőröndöt. – Vulkán-füvek. Ezer éve kihalt növények friss hajtásai. Tulsi. Lótusz-mag. Sosem látott esszenciák. Ezek mind hiányoznak a készletedből és látom rajtad, majd’ meghalsz ezekért! – vigyorodott el Lucius. – Nem szégyen az, Piton. A tiéd lehet minden. Csak pár aprócska információ kell…
Piton megszimatolta az állítólagos Vulkán-füveket.
- Ezeket túl sokáig tárolták sötét, zárt helyen. Szerintem a hatóanyaga megsínylette. Izlandon ennél azért jobb minőségben terem...
Lucius lecsapta a bőrönd tetejét.
- Szóval nem adod ki ezeket az információkat a Nagyúrnak?!
- Hogy mit? - kapta fel a fejét Piton. - A Nagyúrnak már elmondtam már, amit tudni akart. Nem értem, mit akarsz még...
- Hát vedd úgy, hogy én vagyok a Nagyúr! – csapta le a poharat a faasztalra Lucius és villámló szemekkel meredt a fiatalabb fiúra. – Vagy talán a kis barátnőd jobban meg tudna győzni?! Pontosan tudom, mikor hagyja el a kastélyt… pontosan tudom, hol kell megfogni azt a kecses kis nyakát, hogy jó legyen neki. Vagy nagyon rossz… - sziszegte kéjesen a szőke mágus.
Piton szeme megvillant. Legszívesebben pálcát rántott volna, de még időben higgadtságot erőltetett magára. Ő meg pontosan tudta, hogy megvédi Lilyt, ha kell, az élete árán is. De nem tartotta szükségesnek, hogy ezt elmondja ennek a felfuvalkodott pojácának. Kiitta a maradék whisky-t, felemelkedett a székéről.
- Egyetértek. Ne raboljuk egymás idejét. Semmit sem adhatsz, amire szükségem lenne és én sem tudok olyan információval szolgálni, aminek hasznát vehetnéd az akció előkészítéséhez.
Piton indulni készült, de Lucius elkapta a fiú karját.
- Nos? Hadakozunk vagy beszélsz? Figyelmeztetlek: a Nagyúr tudni fog arról, hogy megtagadsz egy parancsot.
Piton elrántotta a kezét.
- Nem vagy a felettesem, Malfoy. Nem parancsolgathatsz egy veled egyenrangú, teljes jogú halálfalónak!
Lucius arcizma megrándult.
- Hogy Te? Teljes jogú halálfaló?! Röhögnöm kell… - vigyorgott. – Még a Jegyed sem az igazi… így vagy Te lojális az Uradhoz? Nem működsz együtt?!
- Dehogynem! Amint magad is meggyőződhettél róla, a tanácsteremben közvetlenül a Sötét Nagyúr mellett szoktam ülni.
- Óh! Hát persze, hogy ott ülsz a Nagyúr mellett… tudod… - hajolt ismét közelebb. – Aki közel van a tűzhöz, könnyebben megég! Mi a válaszod hát?
- A Nagyúr ezután is meg fog kapni tőlem minden információt, amire szüksége van. Hogy veled ebből mennyit oszt meg, az ő dolga. - Piton lehalkította a hangját. - Egy dologban biztos lehetsz, Malfoy: nem fogom elárulni a Nagyúrnak, hogy elbizonytalanodtál. Amíg nem követsz el újabb hibát...
Lucius szeme dühösen villant.
- Hát rendben. Tégy így. Majd meglátod, mik lesznek a következményei! Kis féreg… - sziszegte, majd felkapva a bőröndöt, ott hagyta Pitont a Vadkanban, kifelé menet bűzös gázokkal árasztva el a helyiséget.
Piton a fejét csóválta. Aberforth azonnal odasietett hozzá, dühösen törölgetni kezdte az asztalt.
- Ez egy jó hírű vendéglátóhely, kölyök! Nem tűröm, hogy a magadfajták rontsák az üzletmenetet! - Piton nem egészen értette, de követte a vén kocsmáros pillantásának irányát. Csuklyás alakok ültek az egyik sarokban, egy barna köpenyes férfi kezében gyanuszkóp villogott. A fiatal mágus letett néhány galleont az asztalra.
- Ne velem foglalkozzon, vén bolond! - Közelebb hajolt, egy mentális üzenetet próbált beleégetni Aberforth elméjébe: - Kövessék a szőkét!
Kifelé menet, amikor Alastor Mordon asztalához ért, Piton egy unott mozdulattal eloszlatta Malfoy bűzös gázfelhőjét.
James Potter sokadik korrepetáló óráját töltötte Lilyvel a könyvtárban. Lassan, de biztosan haladt jobb eredmények felé, a vörös boszorka puszta léte pedig simogatta a lelkét. Amióta együtt beléptek a Főnix Rendjébe, Ágas sokat változott. Egyre kevésbé érdekelték az ostoba csínytevések, és egyre inkább koncentrált a jövőjére. Persze ebben szerepe volt a hősszerelmes Siriusnak és Remusnak is, akik szintén megkomolyodtak a maguk módján. James a fejét vakarta, ahogy egy újabb bájital receptjét próbálta memorizálni, nagyot ásított.
Lily is kissé kába volt, mert nem sokat aludt az éjjel… megdörzsölte a szemét és lopva megérintette a kis medált, amit Pitontól kapott karácsonyra, de közben észrevette James ásítását.
- Unod? – kérdezte, de nem számonkérően, inkább megértően. Rég rájött, ahogy akinek nincs érzéke a bájitalkeveréshez, annak pokoli nehéz megjegyeznie az összetevőket…
- Óh... nem... dehogyis. – tolta fel orrára James a szemüvegét. – Kicsit fáradt vagyok, ennyi az egész. Szeretek Veled tanulni, és nem győzöm elégszer megköszönni a segítséged. – bókolt a fiú szendén mosolyogva. – De azért most tarthatnánk egy kis szünetet, elgémberedtek a lábaim. – Ágas nyújtózkodni kezdett.
Lily megvonta a vállát.
- Szerintem minél előbb végzünk, annál hamarabb mehetsz pihenni – jegyezte meg és előhúzott egy újabb könyvet, jelentőségteljesen Jamesre pillantva, kissé kajánul.
James kicsit közelebb hajolt Lilyhez.
- Ne légy már ilyen merev! – nevetett rá hangosan, de mikor megpillantotta a sarokból Madam Cvikker fenyegető szemvillanását, lehalkította a hangját. – Nem akarom rabolni az időd, vagy ilyesmi... csak gondoltam néha beszélhetnénk másról is, nem csak a bájitalokról.
Lily sóhajtott egyet és megmasszírozta a homlokát, majd becsukta a könyvet, s hátradőlt.
- Pedig a bájitalok mindig jó társalgási téma – vigyorgott. – Például a legújabb mérgek! De… - ismét előrehajolt. - … gyanítom, Téged jobban érdekel mostanában a… Rend – suttogta és kérdőn nézett James barna szemeibe. – Mit remélsz valójában ettől a Rendtől? Neked… különösen fontos. Érzem. Hiszen most már semmiben sem bízhatunk feltétel nélkül. És senkiben – komorodott el Lily Evans. – Ezért jobb, ha megismered a mérgeket és a hatásukat is. Gondolj erre!
Ágas hintázni kezdett a székkel, percekig csak rágta a szája szélét mielőtt válaszolt.
- Azt hiszem a Főnix Rendje mindannyiunk életét megváltoztatja. Nem félelem van bennem a jövővel kapcsolatban, és tudom, hogy Te sem félsz... ez inkább olyan fura várakozás. – morfondírozott suttogva. – Semmi sem biztos, és semmi nem biztonságos többé, ebben igazad van. És abban is, hogy minél nagyobb tudást kell elraktároznunk. – James abbahagyta a hintázást, és Lily szemébe fúrta a tekintetét.
Lily viszonozta a pillantást. Elszántságot vett észre Potter szemében és ez jó érzéssel töltötte el. Elmosolyodott…
Potter keze lába remegni kezdett, mint mindig amikor egy pillanatnál tovább nézett a zöld szempárba. Egészen fogva tartotta őt, pedig a lány nyilván nem kutatott az agyában, csak James-re volt ekkora hatással. Pislogott párat, aztán zavarában maga elé akart kapni egy könyvet az asztalon, de a mozdulat túl heves volt, s a könyv a földre zuhant tompa puffanással.
Lily felocsúdott és ösztönösen a könyv után hajolt, de James is ugyanezt tette, így csaknem összeütköztek.
- Öh bocs… - mondta zavartan a kis boszorkány, ahogy odakapott és a fiú ujjait fogta meg a könyv helyett.
- Lily... – súgta álmodozó hangon a lánynak James, ahogy kezük véletlenül összeért, arcuk közel volt egymáshoz. Ágas szíve meglódult, alig kapott levegőt.
Lily megköszörülte a torkát. Érezte a helyzet lehetetlen voltát. Gyorsan elhúzta a kezét, majd a fejét is és pirulva egyenesedett fel.
- Bocsáss meg... én… ööö… – James villámgyorsan kiegyenesedett, és nem nézett a boszorka arcába. – Hogy Siriusnak ez mennyivel jobban megy. – morogta alig hallhatóan.
Lily meghallotta.
- Mi megy Siriusnak jobban? Az, hogy felvegyen egy könyvet a földről? – kérdezte apró mosollyal, csak, hogy eloszlassa a kínos pillanatot. Rosszul érezte magát amiatt, amit észrevett Jamesen. Hogy pontosan olyan zavarban van, mint amikor Perselus… Lily nyelt egyet. Mégiscsak… James… még mindig… de gyorsan elhessegette ezt a gondolatot.
Ágas felkapta a fejét, kissé elpirult.
- Neeem. Csak azt mondtam, hogy... izé... szóval, tudod Sirius sokat van azzal a Medea-val. – nyökögte James, maga sem tudta, mit is akar mondani, hát azt mondta, ami hirtelen az eszébe jutott. – És hát, jobb tanuló nálam... bájitaltanból is... na mit is akartam ezzel... – Potter teljesen hülyének érezte magát, érezte, hogy belebukott a társagásba, és mindez csupán egyetlen kis kézfogás miatt. – Mindegy... remélem nem veszi el nagyon az eszét ezekben a nehéz időkben, persze örülök, hogy boldog. – hadarta.
Lily kifújta magát és most már szívből mosolygott.
- Hát… a szerelem sötét verem. Bele lehet esni jó alaposan. Mint vak ló a gödörbe – nevetett. – De azt hiszem… már csak a saját példámból kiindulva is… - kissé elhallgatott, de aztán folytatta. - … ez inkább ösztönzőleg hat, mintsem visszavesz. Én sokkal erősebb lettem tőle. És magabiztosabb. És… - de aztán gyorsan elharapta a folytatást, mert majdnem ódákat kezdett zengeni a szexuális életükről Pitonnal… ezt valahogy nem akarta pont Potterrel megtárgyalni.
- Nos, Te azért higgadtabb és okosabb vagy ilyen téren, mint Sirius. – mosolygott James erőtlenül. Fájt neki, hogy Lily még most is Pitont említi közvetve, de már nem hibáztatta a lányt. – És a Főnix Rendje talán még a magánéletünknél is fontosabb… lesz.
Lily bólintott.
- Ha túl akarjuk élni és biztos jövőt akarunk… a fenébe is, itt hivataloskodom. Le kell nyomni azt a majmot – mondta határozottan.
Ágas szórakozottan forgatott az ujjai között egy nagyobbacska medálnak tűnő valamit, amihez lánc nem tartozott.
Lily felfigyelt a mozdulatra, közelebb hajolt és a medált nézte.
- Nagyon szép medál. Miféle?
- Öh... a szüleim képe van benne. – nézett James Lilyre, és átnyújtotta neki a medált. – Lehet, hogy butaság, de azt érzem, mindig velem vannak. – a fiú nagyot sóhajtott.
Lily rácsúsztatta ujjait a fiú ujjaira s anélkül, hogy átvette volna a medált, megszorította a kezét.
- James… tudnod kell, annyira, annyira sajnálom, ami történt és… - nyelt egyet. – Ez ébresztett rá, hogy a barátságod sokkal fontosabb, nem szabad hülye vitákkal ezt… elmérgesíteni. A szüleid benned élnek tovább, és örökre Veled maradnak – mondta halkan a lányka, nagyon komolyan.
Ágas felfordította a kezét, ujjait összekulcsolta Lily kecses ujjaival, neki egyáltalán nem barátiak voltak az érzései, de ez most nem számított.
- Köszönöm, Lily. – mondta rekedten.
Lily bólintott, majd óvatosan elhúzta a kezét, de nem húzódott el. Egymás szemébe néztek.
- Jó lenne, ha nem itt romantikáznának a fiatalok! – jelent meg közöttük Madam Cvikker arca, tikkelő szemekkel. James ugrott egyet a székben, és halkan felmordult.
- De Madam Cvikker, mi nem is.. – kezdett magyarázkodni, de Lily közbevágott.
- … éppen tanulunk, és szeretnénk folytatni! – húzta ki magát a lány, majd James-re villant a mosolya.
- Ajánlom is! – morogta az idősebb boszorkány, miközben két halom könyvet lebegtetve maga előtt, eltűnt a polcok irányában.
Lily pipiskedve dülöngélni kezdett, majd összepréselte ajkait.
- Ajánlom issssz! – mondta halk, de éles hangon, és nevetni kezdett, Madam Cvikker után legyintve. – Vén könyvmoly. Állandóan kitúrna innen minket, amikor Pers… öh szóval… - Lily nem folytatta, hogyan kergette meg őket a könyvtáros boszorkány, amikor Perselusszal volt.
Erre Ágas is elmosolyodott, tetszett neki, ahogy a lány a könyvtárosnőt utánozza.
- Tudod Lily, én már nagyon sajnálom az összes hülyeséget, amit csináltunk a fiúkkal. – James úgy érezte, itt az ideje végleg lezárni a múltat. – Boldog vagyok, amiért beléptél a Rendbe, és újra egy csapatban vagyunk.
Lily felhúzta a szemöldökét.
- Régen is egy csapatban játszottunk – vonta meg a vállát.
- Igen... régen is. Csak én voltam idióta. – vigyorodott el Potter. – Megbocsátasz? – komolyodott el aztán, és könyörgő ábrázattal nézett Lilyre.
Lily elvigyorodott és kissé képen legyintette Pottert.
- Hát mi a fenéről zagyváltam én idáig Neked?! – nevetett. – Részemről minden rendben.
James fülig érő szájjal kezdett kotorászni a táskájában, kisvártatva előhúzott egy doboz karamellás bonbont, és letette Lily elé az asztalra.
- Én... ezt... Neked hoztam. Köszönetképpen. – mutatott a dobozra. – Karamellás... és nincs megbűvölve vagy ilyesmi, ellenőrizheted.
Lily elpirult.
- Hülye… nem kellene ezt… - de a csoki után nyúlt. – Karamellás?! A kedvencem! De rég ettem ilyet… - aztán észrevett még valamit a csoki mellett. – Mi ez? – nézett meglepetten a fiúra.
- Abban egy kis ametisztcsúcs van. – mosolygott Ágas, ahogy Lily bontogatni kezdte a bársonyerszényt. – Vizsgáknál jól jön... nem mintha szükséged lenne rá... de mégis.
Lily elnevette magát.
- De mégis, akkor ez mindent megmagyaráz. Köszönöm, James! Ez gyönyörű! – nézte az ametisztet.
James felállt, és játékosan meghajolt a lány előtt.
- Én köszönöm. Mindent. – mondta őszintén, és a vállára kanyarította a táskáját.
Lily is felkelt, összevarázsolta a könyveit, majd felvette a táskáját. Közelebb lépett a fiúhoz és a szemébe nézett. Ajkán mosoly bujkált.
- De pénteken kikérdezem az összes eddigi bájitalt! Csoki és ametiszt ide vagy oda! – fenyegette meg a fiút vigyorogva, majd intett neki és elsietett a pince irányába.
Ágas sokáig nézett a lány után, mintha földbegyökerezett volna a lába, úgy állt egy oszlopnak dőlve. Nem tudta, remélhet-e valaha is, csak azt, hogy már most bármit megtett volna ezért a vörös boszorkáért. Félig boldogan a jól sikerült délutánért, félig szomorúan az érzései miatt ment fel a klub-helyiségbe, ahol Siriusba ütközött, aki ferdén nézett rá, aztán elrángatta James-t egy fotelhez, hogy beszámolót követeljen tőle.
