"Ha életünknek megvan a "miértje", akkor majdnem minden "hogyanját" el tudjuk viselni."
Friedrich Nietschen
Huszonötödik fejezet
Lily alig várta már, hogy végre hazainduljanak. Tűkön ült. Ez az egész… ami történt az imént… megtapogatta a ruháját, és a szakadás nagyon is valóságos volt a derekánál, amit sebtében varázsolt össze neki a fiú. A lány megivott vagy három pohár pezsgőt egymás után. A lelke és a szíve azt súgták neki, hogy ez a jó… ez a tökéletes út… az agya azonban dühösen tiltakozott. Lily pontosan tudta, hogy most nem viselkedik jobban egyik szajhánál sem, akit Alexiánál látott. Összebújik az ellenséggel…
Nem!
Perselus nem ellenség…! Ő nem az… Lily az asztalra hajtotta a fejét, s kicsit lehunyta a szemét.
A következő pillanatban, amikor felnézett, már egy ágyban feküdt, s eltűnt a sok táncoló vendég is… hirtelen ült fel.
- Perselus? – kérdezte bele a sötétbe, de aztán felnevetett. A saját ágyában volt, pizsamában. Biztos az anyja öltöztette át… az órára nézett. Hajnali három óra volt. Kipattant az ágyból s felöltözött az éppen kezébe akadó ruhába, majd kis hallgatózás után kiosont a házból. Meg sem állt a Spinner’s End-ig, rohant. Amikor odaért, alaposan lihegett. Megállt a ház előtt. Nem volt fény egyik ablakban sem. Nyelt egyet, majd belökte a kiskaput.
Piton néhány perccel korábban érkezett, hoppanálva. Arca a szokásosnál is sápadtabb volt, a szája kiszáradt, egész testében remegett. A Sötét Nagyúr, mint valami energiavámpír, alaposan kiszívta az életerejét. Piton érzékelte Voldemort bizalmatlanságát, tudta, nagyon közel jár ahhoz, hogy Regulus Blackhez hasonlóan kegyvesztett legyen.
Lily nem kopogott. Csak állt az ajtó előtt. Felnézett a csillagokra.
- Vajon helyesen cselekszem? Csillagok, csillagok, mondjátok meg… - szavalta halkan.
- Helyesen cselekszel - válaszolta a csillagok helyett Piton. Kinyitotta a bejárati ajtót, halványan elmosolyodott. Haja zilált volt, a szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek. Csak egy pizsamaalsót viselt, éppen lefeküdni készült.
Lily mély levegőt vett, ahogy az ajtó feltárult. Elvigyorodott a fiú láttán.
- Jó reggelt! – köszönt Lily. – Csak nem aludtál? – nézett végig rajta.
- Jó reggelt? Hajnali három múlt... - morogta Piton. - Dehogy aludtam. Gyere be!
A lány belépett. Kissé zavartan, tétován keringtek egymás körül, végül Lily tette meg ez első lépést. Arcon csókolta a fiút, de tovább egyelőre nem ment.
- Jó, hogy nem kerültük el egymást. - Piton megfogta Lily kezét, a nappaliba vezette.
- Igen, ez egészen jó… - bólintott Lily mosolyogva és leült a kanapéra. Megköszörülte a torkát. – Szóval… lehet, hogy hülye ötlet volt… eljönnöm most?
- Örülök, hogy eljöttél - simított végig az arcán a fiú, miután leült mellé. - Ha nem jössz, én mentem volna el hozzád. Beugrottam volna az ablakodon, és reggel melletted ébredek!
Lily hátradőlt és elmosolyodott.
- Mindig van valami válaszod, Te pasi! Amitől úgy érzem, semmit sem kell megbánnom.
- Miért kellene? Nincs rá semmi okod, hogy megbánd, amit tettél. Tettünk.
- Nem… nem bánok én semmit – hajtotta hátra a fejét Lily a kanapén. Ettől kicsit lelógott a feje az alacsony támláról. Hátranyúlt a hajához és lengetni kezdte szórakozottan. – Pers… honnan a fenéből tudtad, hogy hol vagyok? – emelte fel a fejét aztán a lány. Nevetni kezdett, ahogy kissé elszédült ettől. – Túni esküvője maga volt a rémálom. Az a Vernon… egy agyrém, de a nővérem boldog és ez a lényeg.
- Regulusszal töltöttem a délutánt. A csata után nem sikerült lelépnie, de most... talán el tud tűnni a Nagyúr szeme elől. Felhívta a mugli barátnőjét, Rebeccát. Véletlenül hallottam, hogy a vonal túlsó végén "Túni"-nak szólít valakit, és valami esküvőt is emlegettek... Feltételeztem, hogy a nővéredről van szó, és Te is ott vagy a közelben. Bemértem a hívás helyszínét és követtem Regulust. Gondoltam, egy próbát megér... és valóban ott voltál. - A fiú látta, hogy Lily szeme le-lecsukódik. - Csak nem vagy álmos?
Lily ásítva hátradőlt.
- De. Pokolian álmos vagyok… - vallotta be, aztán a fiúra mosolygott. – Aludjunk? – kérdezte s elfeküdt a kanapén. Piton combja lett a párnája.
- Szívesebben lennék inkább a takaród. Persze, csak ha komolyan gondolod, hogy velem akarsz aludni...
Lily Evans elnevette magát újra.
- Hát ki a fészkes fenével aludnék? A padlásszellemmel? Veled akarok... - biggyesztette le ajkait. – Reggel beszélgetünk, ugye? – hagyta, hogy a fiú felhúzza.
- Ahogy kívánod... Azt hiszem, van miről. Gyere... feküdjünk le! - Piton nagyot nyelt. Eszébe jutott, hogy egy évvel ezelőtt, amikor Lily először aludt nála, ez a mondat még egészen mást jelentett. Akkor még külön szobában aludtak.
– Jaj, vigyél fel… olyan álmos vagyok… - motyogta bágyadtan, ahogy Perselus-hoz dőlt, persze nem gondolta komolyan, ám Piton hirtelen elhatározással a karjaiba kapta a lányt, és elindult vele az emeleti szobája felé.
- De erős valaki! – nevetett Lily kalimpáló lábakkal, aztán megcsókolta Perselus ajkát váratlanul, ahogy a lépcsőn lépkedett felfelé a lánnyal. – Erős vagy. Nekem is annak kellene lennem. – átölelte a nyakát szorosan, s orrával végigcsiklandozta a fiú fehér bőrét.
Piton a saját szobájába vitte a lányt, éppen indult volna, hogy egy tiszta pizsamát hozzon a lánynak. Lily elfeküdt az ágyon és nem hagyta, hogy Perselus elmenjen. Maga mellé húzta. Összesimultak.
- Csak alszunk – jegyezte meg. – Mára már megvolt a rosszaságunk…
- Nem emlékszem... - rázta a fejét Piton. - Az a dolog még tegnap történt, a fánál. De nem hiszem, hogy annyira rossz lett volna...
Lily nevetve ingatta a fejét.
- Dehogyis… dehogy volt rossz dolog… - suttogta és lehunyta szép szemeit, de halkan megszólalt újra. – Pers… ugye nem fogsz… bántani? És nem hagyod, hogy… bántson? – nem kellett megmagyaráznia, kire gondol. Lily a csontjaiban érezte Voldemort hatalmát Perselus felett. A szemében látta, s mozdulatain érzékelte, hogy valami irányítja. És a kis boszorkány ezt akarta feledtetni a fiúval. Lily Evans eltökélt céllal lépett be újra szerelme életébe: felszabadítani az ördög uralma alól. A lány a fiú nyakához bújt és ujjait a fiúéba fűzte. – Annyi mindent akarok mondani… annyi mindent be kell… pótolnunk… - suttogta Lily álmosan. – És imádom a rántottádat reggelenként… - vigyorgott csukott szemmel.
Piton megcsókolta Lily szemhéját, közben elhelyezkedett mellette.
- A rántotta meglesz. Elmondok mindent... Senki sem bánthat, amíg együtt vagyunk... De most már tényleg aludjunk!
Lily felnézett. Megdörgölte a szemét és felült.
- Tudod… ez az egész… annyira furcsa. Hogy keveredtünk ebbe bele? Miért? Pers. A kártya megmutatta. Emlékezz!
- A Torony, az Ördög és a Remete... - emlékezett Piton, ám közben a fejét csóválta. - Nem hiszem, hogy ezek a dolgok befolyásolnák a kapcsolatunkat.
Lily felsóhajtott és eltűrte kedvese homlokába lógó tincseit.
- Még ha nem is hiszel ilyenekben, az ördög befészkelte magát az életedbe. Nem gondolod, hogy titokban kellene tartanunk…
- Miért kellene? - gondolkodott el a fiatal mágus. Átfutott az agyán, hogy ha még az idén összeházasodnának, mindenki kénytelen lenne elfogadni, hogy összetartoznak. A magas rangú halálfalóknak, akik tudomásul vették, hogy most már Piton is a belső körbe tartozik, tiszteletben kellene tartani az ifjú feketemágus asszonyát. Ám Pitonnak fogalma sem volt, hogyan viselné Lily ezt a helyzetet. - Szerinted mi az, amit nem lenne szabad senkinek megtudnia? Azt, hogy velem jársz?
- Igen. Azt, hogy újra együtt vagyunk – mondta halkan Lily és lehajtotta a fejét.
- Nézd... A Roxfortban ezt már elég sokan tudják. Igaz, a párok gyakran szétválnak, aztán újra összejönnek - vagy nem. Elhagynál... csak azért, mert a Griffendélesek nem örülnek, amiért velem barátkozol? Szégyelled, ami köztünk történt?
- Hogy gondolhatod ezt?! – kapta fel a fejét a lány és szorosan átölelte a fiút. – Soha nem szégyellnélek! De veszélyes lenne a körülményeket tekintve, ha… Perselus. Tudod, hogy minek vagyok a tagja.
Piton bólintott. A Főnix Rendje győzelmet aratott a tavaszi csatában... A Roxfortot ugyan nem tudták bevenni a halálfalók, de Piton tisztában volt vele, hogy a minisztériumban és más fontos intézményeknél a csata óta tovább erősödött Voldemort befolyása.
- A barátaid hősiesen küzdöttek - ismerte el Piton. - Ez valóban... bonyolítja kissé a helyzetünket. De nem vagyok az ellenségetek! Akkor sem, ha puhapöcs-Potter annak tart.
Lily elmosolyodott és megcsókolta a fiút.
- Igen, Potterék egyre elszántabbak. A csata óta… - fogta suttogóra a hangját. - Tulajdonképpen egy oldalon állunk.
Piton megszorította Lily kezét.
- Köszönöm, hogy ezt most kimondtad... mert valóban így van. Sohasem harcolnék ellened.
Lily elgondolkozva bólintott és visszafeküdt a párnára, majd lassan végigcsókolta a fiatal mágus csupasz vállát.
- Perselus… elmeséled nekem… az egészet? Mindent. Mindent, ami az ő közelében van.
- Hajnali fél négykor? - hárította el a kérést a fiatal halálfaló. Semmi kedve nem volt ezen az éjszakán a Sötét Nagyúrról mesélni. - Inkább aludjunk! Holnap... vagyis ma délelőtt... mindent elmondok, amit tudni akarsz...
Lily ásított egy aprót.
- Rendben. Holnap… - bólintott. – Itt maradok holnap… ha nem zavarlak… a szüleimnek hagytam egy üzenetet a hűtőn. Hogy Nálad vagyok – nézett a fiú szemébe. – Nem fog idejönni? – kérdezte kissé vékonyabb hangon. Voldemort-ra célzott.
- Még csak az kéne! Nem... ma éjjel biztosan nem fog zaklatni...
Lily szorosan odabújt Piton ölelésébe. Nyugodt volt. Hónapok óta először. Egészen nyugodt.
- Pers? Az érzéseid… az érzéseidet add ki magadból nekem holnap… - suttogta Lily Evans. – De nem azokat, amiket irántam érzel. Hanem azokat, amik sötétek és félsz tőlük…
Piton erre már nem válaszolt. Lehunyta a szemét, mélyeket lélegzett, talán el sem jutottak a tudatáig Lily szavai. Nem félt semmitől. Tökéletes biztonságban érezte magát Lily mellett...
Reggel hangos edénycsörömpölés jelezte, hogy valaki ügyködik a házban. Piton szeme felpattant, lerúgta magáról a takarót. Lily ott feküdt mellette... Tehát valaki más csap zajt a földszinten! A fiú magára terítette a talárját, pálcáját a kezében tartva nesztelenül osont lefelé a lépcsőn. Még csak félúton járt, amikor az orrát megcsapta a rántotta illata.
Lily mocorgott egy kicsit, de nem ébredt fel. Átkucorodott a fiú helyére, még meleg volt a helye és Perselus párnáját szorította magához. Ajkán édes mosoly játszott.
Álmodott…
Rose Evans nyolc körül ébredt, kissé zúgott a feje az előző esti vigadalomtól, de aludni már képtelen volt, ezért elhatározta, hogy bőséges reggelivel örvendezteti meg férjét és kisebbik lányát, akit túl soványnak talált. Ám Lily helyett egy cetli várta a konyhában. Elmosolyodott, de azért megcsóválta a fejét.
- Ez a kis sajtkukac… állandóan azzal a fiúval van… hát akkor is megkapod azt a bőséges reggelit, Lily Evans! – az asszony felöltözött, felkapolt egy kosárba minden finomságot és lesétált a Spinner’s End-re. Könnyedén bejutott a házba s azonnal nekiállt sütni-főzni. Mivel semminek nem tudta a helyét, ezért párszor levert néhány edényt… most egy egész edény-torony zuhant a konyhakőre. Rose felszisszent. Ekkor ért le a fiú.
- Mrs Evans! - eresztette le a pálcáját Piton. Elmosolyodott, majd kissé zavartan hátrasimította a haját. - Ez aztán a meglepetés!
Mrs Evans megpördült.
- Jaj, Perselus! Jó reggelt! Ne haragudj… - sandított a levert lábasokra, majd a fiúra ismét. – Nem akartam ám betörni, csak a lányom hagyott egy üzenetet, hol van… gondoltam, rátok férne egy kiadós reggeli. Nem bánod, ugye?
- Öh... jó reggelt! Igen, Lily valóban mondta, hogy hagyott üzenetet. Köszönöm, hogy eljött... - nézett szét a konyhában a fiú. Látta, hogy a tányérok már elő vannak készítve.
Rose lopva-mosolyogva végigmérte Pitont. Megváltozott, állapította meg magában. Valahogy felnőttesebb lett… de, hiszen Lily is kész nő már… Rose érezte, hogy kisebbik lánya érzelmei nagyon erősek. És a fiún is ezt érzékelte.
- No, gyere csak… rád fér egy jó reggeli, Perselus! Lily az emeleten van?
- Igen... Lily még alszik. Mindjárt szólok neki! - Azzal visszairamodott a szobájukba. Leült az ágy szélére, egy hosszú pillanatig mosolygva nézte az alvó lányt, majd lehajolt és megcsókolta.
Lily orrába bekúsztak a reggeli illatok, még mielőtt megérezte volna kedvese csókját. Arra aztán végleg felébredt. Kicsit hunyorgott és végignézett magán. Nem emlékezett rá, mikor került le róla minden ruha… elvigyorodott.
- Jó reggelt, vetkőztetőfiú! – ült fel és visszacsókolt.
- Most már tényleg reggel van. Délelőtt tíz óra. Lily, édesanyád eljött!
- Öh?! – kerekedett el a lány szeme és ösztönösen maga elé kapta a takarót. – Anyám? Itt van?! Ide is bejött…??
- Nem, dehogy... - igyekezett megnyugtatni a lányt Piton. - A konyhában van, vidáman dúdolgat és reggelit készít nekünk.
Lily hitetlenkedve mosolyodott el.
- Hát nem hiszem el az anyámat… kérdezősködött… talán? Mondtál valamit neki? Minek jött ide? – szisszent fel. Gyanús volt neki a dolog. Pitonra nézett.
- Nem mondtam semmit. Szerintem... most, hogy a nővéred kirepült, még jobban ragaszkodik majd Hozzád. És ahhoz is, akit választasz... - szorította meg a lány kezét.
Lily ásított egyet és kinyújtózott.
- Most egy tust választok… - nevetett édesen és megcsókolta újra a fiút. – Aztán jöhet a kaja, a pia és a pasi… a sorrenden még lehet, hogy változtatok… - suttogta. – Összekapom magam és megyek! – pattant ki az ágyból.
- Rendben. Tíz perc múlva találkozunk. Használd nyugodtan az emeleti fürdőszobát, én majd a földszinten rendbe hozom magam...
- Igenis, főnök! – kirohant a szobából, maga után húzva a ruháit. Csak akkor látta, hogy valami rég kinőtt farmert és egy agyonmosott pólót sikerült magára kapnia éjjel… a tus után felöltözött. A nadrág a lábszára közepéig ért, a póló pedig ronda lila színben pompázott.
- Eh, mindegy… - nézett bele a tükörbe a lány. Elcsatolta a haját és kisietett a fürdőből.
Tíz perc múlva mindketten felfrissülten, kipihenten és felöltözve léptek be a konyhába. Mrs Evans mindkettőjük tányérjára feltálalta az ínycsiklandozó reggelit.
Lily az anyja nyakába csimpaszkodott és jókora csókot adott az arcára.
- Anyaaaa! Hogy jutott eszedbe, hogy átgyere??
- Kicsim! Csak nem zavarok? – kérdezte somolyogva a nő. – Na gyere… - ölelte át a lányát, aki már jócskán magasabb volt nála. – Te kis girhes giliszta! Egyél! Perselus, Te is! Ha háromszor nem repetáztok, bezárlak titeket a csirkeólba! – rendelkezett Rose és ő is leült melléjük. – Perselus. Lily elmesélte, hogy édesanyáddal hónapok óta nem találkoztál. Rád fér a törődés – simított végig a fiú kézfején egy pillanatra Rose.
- Köszönjük, Mrs Evans! - nézett az asszony szemébe Piton. - Mostanában... valóban nélkülöztem a gondoskodást.
Mrs Evans mosolyogva nézte őket, majd ő is enni kezdett.
- És Perselus… egy ideje nem nagyon láttunk. Merre jártál? Lily nem mondott semmit – nézett a lányára. Lily belemerült a rántotta ízlelésébe. Csak lopva pillantott barátjára.
- Szakmai gyakorlaton voltam... - hazudta szemrebbenés nélkül Piton. Aztán találkozott a tekintete Lilyével. Gyűlölte magát, amiért hazudni kényszerült az édesanyjának, de mégsem mondhatta, hogy Voldemort tartotta maga mellett több mint egy hónapig. - Jó túllenni rajta.
Mrs Evans öntött még teát nekik.
- Áh, értem. De most már minden rendben, úgy látom. Örülök, hogy újra itt vagy, Perselus. Igyátok, finom citromos tea!
Lily hálásan az anyjára mosolygott, majd a fiúra pillantott. Mrs Evans folytatta.
- Na és… mik a terveid? – burkoltan azt tudakolta a fiútól, komolyak-e a szándékai a lányával, de ebben valamiért biztos volt. – Tudod, manapság a fiatalok nem sietik el a… dolgokat.
- Anya! – szólalt meg Lily, amint lenyelte a falatot. – Hagyjuk már ezeket a dolgokat…
Piton Lilyre mosolygott, az asztal alatt végigsimított a combján.
- Még egy év a Roxfortban... - sóhajtotta. - Utána... részemről semmi akadálya nem lesz, hogy... összeházasodjunk.
Lily csuklott egyet és mohón a teába kortyolt, de nem szólt semmit. Valójában ő is így tervezte, de ezek a mostani, zavaros idők megtanították arra, hogy semmit se vegyen teljesen biztosra. Ám a lelke legmélyebb vágya az volt, hogy Perselus Piton hitvese legyen. Amilyen hamar csak lehet.
Mrs Evans a lányára pillantott. Látta az enyhe pírt az arcán, azt, ahogy egymásra pillantanak a fiúval és felsóhajtott. Úgy érezte, nemsokára elkerül a másik lánya is. Megköszörülte a torkát.
- Ez egyenes beszéd, Perselus! Tudod-e, hogy nagyon boldog vagyok, amiért ilyen nyíltan vállalod? Sok fiú nem lenne ilyen bátor. Kedvellek és a férjem is így van ezzel – nézett végig a két fiatalon.
Piton türelmesen hallgatta Mrs Evans-t, közben végig Lily arcát fürkészte. Szerette volna, ha a lány arcán is ugyanaz a derű ragyog, mint az édesanyjáén.
Lily most már a feje búbjáig elvörösödött, de végül felnézett. Pislantott egyet Pitonra, amivel tudatta, hogy semmi más vágya nincs. Ujjai a fiú ujjaira csúsztak az asztal alatt.
Mrs Evans eközben újabb adagot pakolt a tányérjukra, és másról kezdtek csevegni. Rose nevetve mesélte Lily és Petúnia gyerekkori történeteit.
Kellemes hangulatban telt a reggeli. Amikor befejezték, és Mrs Evans mosogatni akart, Piton az asszony mellé lépett.
- Ne fáradjon... Ezt azért egyszerűbben is meg lehet oldani! - suhintott a pálcájával, mire az edények elmosták és megszárították magukat, majd visszaröppentek a konyhaszekrénybe. - Valamire azért mégiscsak jó a mágia... és köszönök mindent.
Lily nevetve bólogatott, amikor az anyja meglepve nézte a műveletet.
- Ejj Te lány! Ilyeneket otthon miért nem csinálsz sosem?! – legyintette arcon a lányát mosolyogva, majd összepakolta a saját dobozait, aztán elbúcsúzott tőlük.
- Lily Evans, azért ne csak ősszel lássuk újra! – figyelmeztette Rose lágy szigorral a vörös lánykát, majd mindkettejüket arcon csókolta és vidáman elindult hazafelé.
Miután Rose Evans távozott, Piton és Lily átmentek a nappaliba.
Lily a hasára tette mindkét kezét.
- Tele… vagyok… - nyögte. – Anyám egy hajcsár… azért jó fejség volt tőle ez a reggeli… ugye… nem haragszol rá? Hogy csak így betoppant… - nézett Piton szemébe.
- Dehogy! Inkább örülök, hogy eljött! Egyébként gondban lettem volna a rántottával, mivel nem volt itthon tojás...
Lily felnevetett.
- Vagy úgy! Tarthatnál tyúkokat… - vigyorgott. – Egy kis baromficsaládot – fogta meg a fiú kezét. Ahogy elmerült azokban az éjfekete szemekben, kiolvasta belőle Perselus minden vágyát. – Tudod, amit mondtál… a házasságról. Az komolyan hangzott. És… nagyon… jólesett.
Piton átölelte Lily-t, leültek a kanapéra. Mélyen a lány szemébe nézett.
- Hidd el... ez valóban csak rajtad múlik. Én tudok várni. Akármeddig. De mivel nem szeretek várni, nekem is az az érdekem, hogy az a kopasz majom mielőbb eltűnjön... - A fiú közelebb húzódott. - Ezen dolgozom, Lily. Attól a perctől kezdve, amikor Te javasoltad, hogy írjam meg Longbottomnak, amit hallottam a gyűlésen.
Lily belesimult a fiú ölelésébe. Elgondolkozva nézte, aztán lassan megcsókolta.
- Pers… Merlinre, de hiányzott a neved… - mosolyodott el. – Gondolom, nem kell külön felhívnom a figyelmedet arra, milyen öngyilkos dologba fogtál. Gyakorlatilag… kettős kém vagy. Tudod, mit jelent ez? Belegondoltál?! – Lily most fogta fel, hogy ez az önfejű zseni itt mellette mibe vágta a fejszéjét. Borzalmasan féltette.
- Fogalmam sincs, mit jelent kettős ügynöknek lenni - vallotta be a fiú. - Veszélyes, az biztos... De Te is tudod, hogy a Főnix Rendje nem fogadna be ezzel... - pillantott a karjára, ahol ugyan most nem látszott a Sötét Jegy, de bármikor megjelenhetett. - Dumbledore tudja, hogy megkaptam...
Lily meglepődött.
- Tudja? Tényleg tudja?! És nem tett ellened semmit mindezek ellenére sem?
- Nem tudom, mivel nyerhetném el Albus Dumbledore bizalmát - ingatta a fejét Piton. - Mindenesetre... az talán jelent valamit, hogy nem dobott ki azonnal a Roxfortból, amikor megtudta, hogy megkaptam a Sötét Jegyet. Mint ahogy a többieket sem ő küldte el...
Lily bólintott.
- Dumbledore mindenkinek ad egy második esélyt. Szimpla jószándék? Vagy annál több lehet emögött? Talán… ő meg Téged figyeltet másokkal. Vagy… nem is tudom… talán Dumbledore sem teljesen az, akinek mi ismerjük. Hisz annyira sok mindent nem tudni róla… - vonta meg a vállát a kis boszorkány.
Piton elgondolkodott Lily szavain.
- Bizonyára... van valami sötét dolog Dumbledore múltjában. A Sötét Nagyúr is erre gyanakszik. A múlt éjjel éppen azzal bízott meg, hogy... vájkáljak egy kicsit az öreg előéletében. Mi az, amit titkol, mi az, amire nem lenne büszke, ha kiderülne... Elmesélt egy valószínűtlen történetet...
Lily izgatottan várta a folytatást.
- Na! Ne kelljen kicsikarnom belőled! – vigyorgott.
- A Sötét Nagyúr elmondta, hogy amikor Dumbledore érte ment az árvaházba, ragaszkodott hozzá, hogy személyesen vizsgálja meg. Amikor Tom Denem ezt elmondta, éreztem, mennyire szégyelli, hogy.... állítólag meztelenre kellett vetkőznie, és Dumbledore végigtapogatta. Mindenütt! (Látom hatott Rád a nyanya kijelentése…lol… Dumbledore látta Tom ötven centisét?!:D-B) (Akkor még csak 5 centi lehetett. - DD -S)
Lily összehúzta a szemöldökét.
- Öh… hogy Dumbledore és Tom…? Mármint… na neee! Albus Dumbledore a fiatal fiúkkal… Pers. Ez képtelenség. Voldemort nyilvánvalóan hazudik. Vagy szerinted ez igaz lehet?!
- Nem tudom. Miért mondta volna el, ha nem igaz? Nyilván azt akarja, hogy ebben az irányban kezdjem a vizsgálódást. Találni akar valami kompromittáló dolgot Dumbledore múltjában, amit felhasználhat ellene... Egyébként nem hiszem, hogy a Sötét Nagyúr hívei közül sokan tudnák, hogy ő meg egy árvaházban nőtt fel. A legtöbben aranyvérűnek hiszik... Én tudom, hogy félvér, és ha ez kiderülne, az aranyvérű hívei bizalmát is meg lehetne ingatni. Talán...
Lily megcsóválta a fejét.
- Egyszemélyes puccsra készülsz? Ez öngyilkosság! – nézett a fiúra komoran. – A hívei inkább hisznek neki, mint Neked!
- Lily! Gondolod, hogy van választásom? Nem tagadhatom meg nyíltan a Sötét Nagyúr parancsát. Eddig semmi olyat nem kért, amit ne tettem volna meg, ha bárki más kéri... Ismeri a képességeimet és a korlátaimat.
Lily felsóhajtott.
- Az a szemét mocskos állat – szitkozódott egy jóízűt. – Még azt is tudja talán, mikor mész ki a mosdóba!? Gyűlölöm. Megvetem. Legszívesebben sósavat löttyintenék a két nyomorult szeme közé!
- Túl jól ismer... - húzta el a száját Piton. - És akármennyire megveted, van annyi esze, hogy ne kérjen tőlem olyat, amit nem áll módomban teljesíteni. Amíg... bízik bennem, könnyen tudom játszani a szerepemet, anélkül, hogy gyanakodna.
Lily le sem vette a szemét barátja arcáról.
- Kedvesem, Te pokolian szenvedsz – jelentette ki. – Önmagadat szépen belevitted a halálos méreggel átitatott kalitkába. Kellett ez Neked? Megtaláltad azt, amit annyira hangoztattál?
Piton mélyet sóhajtott.
- Amikor tavaly azzal vádoltál, hogy nincs más célom, mint hogy csatlakozzak Tudjukkihez, valóban nem érdekelt más... csak az, hogy megismerjem a mágiának azt a titokzatos ágát, amiről a Roxfortban semmit sem tanulhattunk. Azóta... rájöttem, hogy ezekben a könyvekben sokkal több tudás van, mint amennyit a Sötét Nagyúr valaha is képes lenne felfogni - mutatott a polcokra a fiú. - Nincs mit tanulnom tőle.
- Ha egy percre is hittél volna nekem! – húzta el a száját a lány. – Lépj le tőle, Perselus! Merlin ragyás arcára, lépj ki azok közül a férgek közül… - nézett könyörögve Lily.
Piton önkéntelenül megdörzsölte a karját.
- Az nem olyan egyszerű... Aki megkapja a Sötét Jegyet, köteles a haláláig szolgálni őt. Ez egy... mágikus kötelék. A Sötét Nagyúrnak az életem utolsó pillanatáig azt kell hinnie, hogy hűséges híve vagyok. Csak akkor szabadulnék, ha ő előbb halna meg, mint én...
Lily mormogott valami olyasmit, hogy dögöljön meg ott, ahol van ez a mocskos majom, aztán a fiúhoz bújt. Percekig belefúrta a nyakába az arcát, végül felpillantott.
- Amikor elmondtad azt a … háremes dolgot, akkor azt éreztem, hogy Neked mindennél fontosabb a fekete mágia. A legsötétebb mágia. Nálam is fontosabb. Így van? – kérdezte meg nyíltan.
Piton most nem kapta el a tekintetét. Mélyen Lily szemébe nézett.
- Sohasem gondoltam, hogy valaha választanom kellene közted és a Fekete Mágia között. Ha Te képes vagy elfogadni... ha ezzel együtt tudnál szeretni... soha nem lesz rá okod, hogy csalódj bennem. - Piton komolyan gondolta, amit mondott. Az érzései egyszerűek és tiszták voltak. Szerette Lilyt, őszintén és szenvedélyesen. Mindennél jobban.
Lily nyelt egyet.
- Én… el tudlak fogadni. Csak pokolian féltelek. Azt megértem, hogy minden mágiaágat meg akarsz ismerni. Ezzel magam is így vagyok. Na, de nem fogok beállni halálfalónak csak ezért! Az életednél, amit ajándékba kaptál, semmi sem fontosabb! Vigyázz rá, Pers! Hogy megmaradj… nekem… - mondta halkabban Lily. – Még mindig azt mondom, nem lenne szerencsés, ha együtt látnának minket a Roxfortban és a környékén. Majd… találkozunk titkos helyeken! De félek, hogy Potterék… veszélyesek Rád – suttogta. Maga sem tudta, miért suttog.
- Igazad van... Titokban kell tartanunk - suttogta a fiú. - És nemcsak azért, mert... mindkettőnk biztonsága így kívánja... Elmondom, amit legutóbb hallottam. - Piton közelebb húzódott, átölelte a lányt. - Azt már tudod, hogy a hetedik évben új SVK-tanárunk lesz. Nos... Dumbledore talán még nem tudja, ki az. Igor Karkarov.
Lily pislogott egyet.
- Karkarov? Az a hatalmas férfi?
- Igen, ő is ott volt az eljegyzésen. Láthattad a csatában is.
Lily karja libabőrös lett. Meg is borzongott.
- Nem valami bizalomgerjesztő. Miféle pasi?
- Iszákos, durva fickó, jelenleg a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik. A nemzetközi máguskapcsolatokkal foglalkozik, elsősorban a mágusiskolák együttműködését ápolja. A maga módján... - vigyorodott el önkéntelenül Piton. - Ami az ambícióit illeti... minden vágya, hogy iskolaigazgató legyen. Szerintem erre sokkal jobban vágyik, mint hogy a Sötét Nagyurat szolgálja. Vagyis... a hűsége megingatható.
Piton tudta, hogy ezek súlyos szavak. Bízott benne, hogy Lily megérti.
Lily megértette. Pontosan tudta, miféle szerepe lehet neki ebben a játszmában. Perselus megbízik benne.
- Értem – mondta nagyon komolyan. – Mondd tovább… - biztatta a fiút és elmosolyodott, majd összekulcsolta ujjait az övével.
- Nézd... elmondom neked, amit hallottam és hozzáteszem, amit gondolok az ügyről. Ennél többet nem tehetek. Te a Rend tagja vagy... Rajtad múlik, hogy kinek adod tovább ezeket az információkat. Nem befolyásolhatlak. Még csak azt sem kérhetem, hogy visszajelzést adj, felhasználod-e egyáltalán azokat a híreket, amiket szállítani tudok. De azt hiszem... ennek a szakmának ez az alapja. - Piton felkelt, végighúzta a pálcáját az egyik polcon, majd leemelt egy vaskos könyvet, aminek a gerincén "A hírszerzés világa" cím volt feltüntetve. Átadta Lilynek. - Olvasd át... akkor ugyanannyit fogsz tudni, mint én.
Lily átvette a könyvet.
- Rendben. Perselus, én… értem – mondta. Nem fejtette ki, mit ért, mert félszavakból is ismerték már egymás gondolatait. – Ha Te kockáztatod az életedet, én nem foglak akadályozni semmiben. De azért arra számíts, hogy a lebeszélési fázisom nem fog elmúlni egyhamar… - mosolyodott el Lily. – Remélem, sikerül, amit tervezel. Én pedig… - széttárta a karjait amolyan jöjjön, aminek jönnie kell- mozdulattal - … megteszek mindent, ami tőlem telik.
- Meglátjuk, mire megyünk... A legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra. - Piton újra összekulcsolta az ujjait a lányéval. Szövetséget kötöttek újra. De ez már nem csak szerelem volt.
(Róling most ölné magát a vécékagylóba – hogy miért nem ő találta ki ezt Lily és Piton között. Sokkal több potencia lehetett volna így az egész sztoriban… -B)
Lily bólintott és csókot lehelt összekulcsolt ujjaikra, mintha láthatatlanul összekötötte volna ezzel a csókkal a szövetséget.
- "Kétszer-egy sors az isten előtt, szövetség nem lehet se más se különb: hogy én mi vagyok, nem tudom, csak azt, hogy benned bizhatom, bármennyit sírtál, hadakoztál, jönne új vihar, rámhajolnál, magad ellen is átkarolnál."[1] – szavalta Lily ünnepélyesen. A fekete és a zöld szempár összekapcsolódott. Örök szövetségük immár megköttetett, melyet a halál sem választhat el. Soha többé.
Narcissa örömtől pirosló arccal csukta be maga mögött lakosztálya ajtaját. Az egész délutánt nővérével, Andromédával töltötte, titokban, egy London környéki eldugott kis parkban. Cissy azóta nem találkozott testvérével, mióta a család kitagadta őt mugli származású férje miatt, de a legutóbbi, Bellával történt incidens óta, Narcissa sokat gondolt másik nővérére. Andromédát meglepte a szőke boszorka levele, de boldogan ment el a találkozóra, magával vitte 3 éves kislányát, Nymphadora-t is, akit Cissy elbűvölően aranyosnak talált. Rengeteget beszélgettek az elmúlt évekről, sérelmekről, változásokról. Hihetetlenül különbözött az életük, miközben lélekben nagyon is hasonlítottak egymásra. Míg Androméda szerető családban, de egyszerűen, és Voldemort hatalmának megerősödése óta meglapulva éldegélt, addig Cissy pontosan ennek a hatalomnak a közelében, egy halálfaló arisztokratával kötötte össze a sorsát. Andromédát az nyugtatta meg, hogy húga őszintén szereti a férjét. Nehezen búcsúzkodtak, és sokáig, hiszen fogalmuk sem lehetett, vajon mikor látják egymást újra.
Azon az estén nyári vihar hűtötte le a levegőt, Narcissa a kandalló fényénél sorra megnézegette az összes, régi családi fényképet. Egyedül volt, Lucius egy távoli rokona temetésére utazott északra...legalábbis ezt állította, s a kristálygömbnek köszönhetően felesége megbizonyosodott róla, hogy igazat beszélt. A nő ritkán használta ilyesmire látói képességeit, és nem azért, mert maradéktalanul megbízott Lucius-ban, hanem, mert már néhány hónappal az esküvőjük után tisztában volt vele, hogy ura néha máshol vezeti le a feszültséget...más ágyában. Cissy nehezen értette meg eleinte, nagyon sértette a büszkeségét és az érzéseit, ám volt annyira érett a szíve mélyén, hogy elfogadta, a férfiak bizony mások. Felnevetett, mikor megtalálta az a képet, melyen az alig 10 éves Bella éppen az ő haját cibálja, miközben Androméda kettejük közé ugrik. Orion Black kapta el a pillanatot, rá is firkantotta a kép hátuljára: „A három tökéletes nővérke” Narcissa megmasszírozta a halántékát, és belekortyolt a teájába. A fényképek nem csak nosztalgiát idéztek elő benne, hanem bosszúságot is. Bosszantotta, hogy Bellával mindig csak azon veszekednek, hogy Lucius mit és hogyan csinál, vagy, hogy Ő Narcissa milyen hibákat követ el. A vér köteléke sokkal fontosabb volt számára, mint ezek a felszínes összetűzések, vágyott arra, hogy kötetlenül, közvetlen hangulatban töltsön el egy kis időt nővérével, úgy ahogy kamaszkorukban. Őszintén szeretni akarta Bellát, elfogadni olyannak, amilyen, ám erre az utóbbi időben esély sem volt. Cissy előkapott egy pergament a fiókból, és írni kezdett:
Drága Bella!
Amennyiben nincs más dolgod holnap este, mit szólnál egy kellemes vacsorához, itt a Malfoy Manorban? Csak mi ketten...Lucius elutazott.
Várlak!
Narcissa
Cissy nem akart a levélben kitérni a gondolataira, biztos volt benne, hogy Bella akkor el sem jönne. Rögvest elküldte a baglyát az üzenettel, az igenlő válasz pedig hamarosan meg is érkezett. A nő tudta, hogy a találka kétesélyes, de mindenképp meg akarta próbálni.
Másnap este, mikor a meleg, nyári levegő élvezhetően hűsre váltott, Narcissa kitelepedett a medence partjára, a manókkal különböző italokat hozatott, és egyiptomi cigarettát Bellának. A ház felől már áradtak a vacsora ínycsiklandó illatai. Cissy egy pálcamozdulattal kicsit melegebbre varázsolta a kéklő vizet, majd belecsobbant a medencébe.
Bella némiképp meglepődött, amiért húga ilyen váratlanul meghívja magához, de úgysem volt egyéb dolga, Voldemort napok óta nem hivatta. Bella egyébként is különösen érezte magát egy ideje. Maga sem tudta, miért, mi baja, de a múltkor befalt egy egész doboznyi csokis kekszet, pedig tizenhárom éves kora óta nem evett ilyesmit, hogy karcsú maradjon. De most valahogy megkívánta halálosan…
Narcissa látogatására Bellatrix egy szoros fűzőbe bújt, testhezsimuló inget és szoknyát öltött. Elégedett nézett a tükörbe s a következő pillanatban máris a Malfoy Manor-ban volt.
A szőke boszorka hátrafordult a pukkanó hang hallatán, és végignézett nem mindennapi nővérén.
- Ejha! – mosolyodott el. – Örülök, hogy eljöttél. – mondta egyszerűen. – Mit iszol? Limonádé? Pezsgő? Whisky?
Bella levarázsolta magáról a ruhát és testvére mellé ugrott.
- Ebben a sorrendben jó is lesz, de a limonádét hagyd meg a szűz kislányoknak – mosolygott gúnyosan. – Ki vele, mi a fene ez a nagy titokzatosság? Minek hívtál ide?
- Nem titokzatoskodom, és nem is kertelek. – nézett Cissy Bellára összehúzott szemekkel, mikor a nő melléúszva kidugta fejét a vízből. – Hiányzol. – vonta meg a vállát. – Bár számodra ez biztosan szörnyen nevetséges. – ránevetett Bellára. Őszinte akart lenni vele, de elhatározta, hogy nem veszi fel testvére gúnyos sértéseit.
Bella lebiggyesztette az ajkát és megvonta a vállát.
- Nocsak, Cissy, ennyire elhanyagol a kismajom? Vagy szeretőt akarsz? Igor még mindig eleped érted… - kacagott fel Bella. – Szóval, virágszálam? – húzta fel a szemöldökét.
Narcissa hátrasimította vizes haját, lehunyt szemmel itta ki a jéghideg pezsgőt a poharából.
- Tegnap találkoztam....Andromédával.
Bella a mocskos véráruló testvére nevének hallatán belecsapott a vízbe, nem törődve vele, hogy abból jócskán jut húga arcába is.
- Te meg vagy őrülve?!!! Ostoba hülye! Minek állsz szóba azzal a cafattal?!!! – üvöltötte Bellatrix. – Egy vér-á-ru-ló!!!
Cissy fintorogva törölte ki a szeméből a belefröcskölt vizet.
- Ha abbahagyod az ordítást, el is mondom miért. – pálcájával odalebegtette az üveget Bellához, és újra töltötte a poharát. – Nem ő keresett meg engem, hanem én őt. Jó volt újra látni. Merlinre, Bella! Ismerem a véleményed, de mégiscsak a nővérünk.
Bella elhajította az üveget és a poharat. A víz szinte füstölgött dühe nyomán.
- Egy muglihoz kötötte a nyomorult, szánalmas életét, Narcissa Black! – sziszegte.
Narcissa kimászott a vízből, és beletekerte magát egy fürdőlepedőbe.
- Ez nem változtat a lényegen. – morogta Bella felé. – Különben érdekes hírt hallottam tőle. Azt nem tudom, hogy ő honnan tudja, de én kimaradtam az információból. – Cissy-nek esze ágában sem volt elárulni, hogy Androméda rendszeresen levelezik Sirius-szal. – Tudtad, hogy Sirius-t a nyáron hozzá akarják adni, ahhoz a borzalmas Dolores Umbridge-hez?
Bella dühe alig csillapodott.
- Ne tereld a témát! – villant meg a szeme. – Az a büdös kölyök csak jól jár egy ilyen házassággal! Végre a helyére teszi valaki!
- Nyilván. Sirius eléggé elveszett kölyök, na de hát mégis...mit várnak ettől a házasságtól? – Cissy lehuppant egy székre, szórakozottan dörzsölte a bőrébe illatos testápolóját. – Majd pont az a kövér banya fogja észhez téríteni?
Bella is kimászott és meztelenül elterült a másik nyugágyon. Kissé megtapogatta a hasát, mert különös érzései voltak, sőt, a melle is sokkal érzékenyebb volt, mint máskor… ettől még idegesebb lett.
- Kit érdekel annak az elfajzottnak a házassága?! Foglalkozz csak saját magaddal! Sirius, az a mocskos kis öleb… úgy nyalakodik a Roxfort-ban, ha látnád! – pipiskedett Bella gonosz vigyorral. (nos-itt mindenki gondoljon, amire akar…:DD-B)
Narcissa nem értett egyet, de csak a fejét csóválta, miközben Bella felé nyújtotta a cigarettás dobozt.
Bella kikapott belőle egy szálat, majd visszanyújtotta.
- Még mindig játszod az eszed? Nem kérsz?
Cissy egy pillanatig gondolkodott, majd megrántotta a vállát.
- Tudod mit? De igen...kérek! – kivett egy szálat a dobozkából, és ügyetlenül rágyújtott. – Khm-khm...te jó ég...ehh...hetedéves koromban gyújtottam rá utoljára. Emlékszem bejöttél a Roxfortba, és óriási hacacárét csaptál a Mardekár klub-helyiségében. – vigyorgott a nő Bellára.
Bella hátrahajtotta a fejét és kacagva kifújta a füstöt.
- A régi szép idők… a Roxfort fiatal csődörei… persze a majom férjed sosem tartozott közéjük – fintorodott el Bellatrix és az alig meggyújtott cigarettaszálat nagy ívben az arra kószáló házimanó fülébe hajította. A manó visítva tepert be a házba. Bellatrix most döbbent rá, hogy egy hete már szinte undorodik a cigarettától.
Újabb szúrás az alhasában…
- Nem lehetne, hogy ma este ne beszéljünk a majom férjemről? – sóhajtott fel Cissy. – Nem mesélnél inkább vérengzésekről vagy valami hasonlóról? A múltkor sajnálatos módon félbemaradt a téma, pedig igen érdekfeszítő volt. – gúnyolódott Narcissa, nyilvánvaló volt, hogy nem érdekli a téma, de még mindig jobb volt, mint Lucius pocskondiázása.
Bella morogva nyomkodta a hasát, majd legyintett.
- Neked? A vérezngzésről?! Nem akarom, hogy idehányj a borzalomtól, Te kis szűzike apáca! – gúnyolódott a fekete hajú boszorka.
Cissy felugrott, és erőteljesen elkapta nővére vékony, izmos karját.
- Hagyd már abba ezt a szende-szűz dumát! – vicsorgott. – Elkönyveltél valaminek, ami csak tizede annak, ami valójában vagyok!
Bella gonoszul felkacagott.
- Na! Ez már valami… szűzike meg merte fogni egy nő karját… mondd Cissy, mi lesz a következő? Talán meg mered fogni a mellemet is? – vigyorgott, de közben cseppet sem tetszett neki húga erős szorítása.
Narcissa állta a villámló tekintetet, rápillantott Bella összepréselt ajkaira, majd egy hirtelen mozdulattal magához rántotta nővére fejét, és szájon csókolta. A pezsgő, és a cigaretta megszédítette, maga is meglepődött saját viselkedésén, mely most kissé emlékeztette Bella megszokott stílusára. (:DD LOL az első virtuális csókom egy nővel… szerencsére csak virtuálisan éltem eddig át…:D-B)
- Ha kiírtod a fél világot, és nyakig merülsz a vérükben, akkor is szeretni foglak, ezt jól jegyezd meg! Most pedig megnézem kész-e a vacsora.
Bella meghökkenve törölte meg ajkait, és feltápászkodott a nyugágyról.
- Azért kefélni ne akarj velem – vetette oda Narcissának. – A rohadt Merlin tetves sarkába! A gyűrűm! Már megint leesett az ujjamról!
- Meg kellene csináltatni már azt a gyűrűt, nem először hagyod el. – fordult vissza félúton Cissy. – Biztosan itt van a medence környékén vagy a vízben. Az ebédlőben várlak.
Bella felforgatta az egész medence környékét. A gyűrűt sehol nem találta.
- Le fogom nyelni legközelebb… rohadt gyűrű…! – sziszegte. Csaknem húsz percen át keresgélte, mire megtalálta.
Narcissa besuhant a villába, közben száraz ruhát varázsolt magára, ám a hallban megtorpant, mert hangos kopogást hallott a bejárati ajtó felől. Dobby már ugrott is, hogy kinyissa, a következő pillanatban Rodolphus Lestrange dühös arccal toppant a nő elé.
- Rodolphus? Mi járatban erre? – kérdezte Cissy meglepve, de hűvösen. Sógora nem tartozott kedvenc rokonai közé.
- Szervusz, Narcissa! Bellatrix itt van? Beszédem van vele.
Rodolphus Lestrange néhány órával ezelőtt tért haza egyik vidéki birtokáról. Alighogy belépett az üres házba, kapott egy levelet, amelyben egy "jóakarója" a tudomására hozta, hogy imádott felesége gyermeket vár. A fekete bagoly egyenesen Voldemort palotájából érkezett. Rodolphus feldúltan rontott be a valaha közös hálószobájukba, de Bellatrixot nem találta ott. Csak Narcissa meghívását. Felhajtott egy pohár whisky-t, majd azonnal hoppanált a Malfoy Manorba, hogy elbeszélgessen hűtlen asszonyával a nem várt eseményről.
Cissy elhúzta a száját. Ez a férfi reménytelenül szerette asszonyát, s a nő most megsajnálta, látva szenvedő, haragos tekintetét.
- Megnyugodhatsz, Bella valóban itt van nálam. A medencénél találod. – felelte, aztán az ebédlő irányába viharzott. Végigjáratta a tekintetét a két, díszes terítéken, és hirtelen egy ötlet villant az agyába. A sarokban toporgó manóra pislantott.
- A Kőris-kert melletti nyári ebédlőben terítsetek...három személyre.. – utasította, majd vigyorogva indult vissza a parkba, ahol Bella és Rodolphus éppen kölcsönös szeretetükről biztosították a másikat. Bellatrix a húga után akart indulni, amikor beleütközött férjébe, akit vagy egy hónapja nem is látott.
- Hé! A sziklatömböknek tilos a bejárat! – húzta el a száját. – Már követsz is? Szánalmas vagy, édesem – legyintett hanyagul Bellatrix.
Rodolphus megszorította Bellatrix karját és maga elé penderítette asszonykáját.
- Épp eleget voltunk távol egymástól, kedvesem! Az elmúlt hónapokban végigjártam a birtokainkat, Te pedig, gondolom, a szeretőid ágyát. Ideje lenne, ha a házastársi kötelességedre is időt szakítanál! Felvehetnél az apajelöltek listájára...
Bella összehúzta a szemeit.
- Én meg azt szeretném, ha inkább végigkefélnéd a fél országot, csak engem hagyj békén a baromságaiddal! Nem szülök Neked gyereket!!
- Elnézést, hogy félbeszakítom a társalgást, de a vacsora készen áll. – kiáltotta Cissy feléjük. – Rodolphus, csatlakozz hozzánk.
- Örömmel - biccentett Narcissa felé Rodolphus.
Bella azonban visszarántotta a férfit.
- A fenéket fogsz Te csatlakozni! – sziszegte az arcába.
Narcissa egy pillanat alatt Bella mellett termett.
- Ennyit csak kibírsz...ne rontsd el az estét, kérlek. – suttogott negédesen nővére fülébe.
Bella belekapott Narcissa szép fürtjeibe.
- Bármiben mesterkedsz, angyalkám… nem fog összejönni!
Cissy mosolyogva mutatta az utat a morcos párnak. A szorgos manók közben hangulatossá alakították a kis nyári ebédlőt, melynek hatalmas falai fölött hatalmas üvegbúra engedte látni a csillagos eget. Az asztal körül virágok, dús bokrok pompáztak. A szőke boszorka előre engedte Bellát és Rodolphust, majd mielőtt ő maga belépett volna, a nehéz kőajtó nagy csattanással bezáródott előtte.
Bella azonnal az ajtónál termett és pálcájával rámutatott, hogy kinyíljon, ám nem történt semmi. A boszorkány arca elfelhősödött.
Rodolphus azonnal megperdült, pálcát rántott, rászegezte a kőajtóra. Ám az Alohomora hatástalan maradt.
- Nyisd ki! - kiáltotta ingerülten. - Bentről nem működik!
- Nem tudom! – süvöltötte vissza Cissy. – Mindjárt kinyitom! – hangosan sorolta az összes ajtó-nyitó bűbájt, még a robbantásra valókat is, ám az ajtó nem engedett, hisz Narcissa maga bűvölte meg egy ősi druida bűbájjal, amit Lucius könyvében olvasott.
- Te kis idióta! Azonnal nyisd ki! Narcissa, nem viccelek! – ordította Bellatrix.
- Mindent megpróbáltam Bella, nem megy! – ordította vissza Cissy. – Valószínűleg Abraxas bűvölte meg az ajtót, ki tudja miért, látom kirajzolódni a nevét a kilincsen. – ez igaz volt, persze a nő tett róla, hogy a betűk megjelenjenek. – A halála óta nem jártunk itt. Az az érzésem, hogy csak Abraxas saját pálcája képes kinyitni az ajtót, de az Lucius-nál van. – füllentette őszintének hangzó sajnálkozással a hangjában.
Rodolphus szembe fordult asszonyával. Hosszan vizslatta, különösen a hasa aljára szegeződött sokáig a pillantása. Aztuán keresztbe fonta a karjait a melle előtt.
- Nagyon vicces... Biztos vagyok benne, hogy a kedves húgocskád küldte azt a levelet... - morogta maga elé. - Egyébként mi van veled? Mintha reszketnél, kedvesem... Csak nem félsz tőlem?
Bella a férjére villantotta fekete szemeit, majd felszegte a fejét.
- Igen. Félek. Attól, Rodolphus, hogy egyhuzamban sokkal többet leszek a társaságodban, mint amennyit az orvoson engedélyezett nekem.
- Voltál orvosnál? Ezek szerint igaz a hír? - kapta fel a fejét a férfi, ám Bellatrix nem figyelt rá.
Narcissa halkan felnevetett, aztán komoly hangon kiáltott be.
- Csupán pár órát kell kibírnotok, Lucius hajnalban hazajön! Étel, ital van bent...én...igazán nagyon sajnálom. – sápítozott.
Bella az ajtó felé dobott egy jókora tányérat.
- Hogy milyen egy ostoba szuka az én húgom… most meg mit nézel?! Nem láttál még?? – förmedt rá Rodolphus-ra.
- Ilyen állapotban még sohasem... - kerekedett el Rodolphus szeme. Hirtelen nem is tudta, mit gondoljon. Bellatrix gyermeket vár. Hihetetlen és mégis igaz! Bár aligha tőlem... - sötétedett el a férfi tekintete. Szétnézett az ebédlőben. - Ha már ilyen szépen megterítettek, akár vacsorázhatnánk is. - Rodolphus közelebb húzott egy széket, majd lassan falatozni kezdett. - Jó étvágyat, szívem!
Cissy egy ideig hallgatta a szóváltást, végül kacarászva indult fel a lakosztályába lepihenni. Tisztában volt vele, hogy ez a kényszer-éjszaka nem fog csodát tenni, de a nő túl család-mániás volt ahhoz, hogy ezt kihagyja.
Bellatrix leült a székre és a pazarul megterített asztalra pillantott. Összefutott a szájában a nyál. Nem bírta tovább, megevett egy nagy szendvicset.
Rodolphus csak nézte a feleségét.
- Mint akit hetekig éheztettek... Mindig mondtam, hogy szexszel nem lehet jóllakni!
Bellatrix felkapott egy jókora krémes süteményt és férje felé hajította dühös morgással.
- Képzeld! Eszem!
- Nagyon helyes! Mindenből duplán! - Rodolphus útnak indított Bellatrix felé egy gyümölcsöstálat. Bella elhajolt, és visszadobott egy csirkecombot. Az almák és barackok szerteszét gurultak a szobában. Rodolphus ekkor felkapott egy szódavizes palackot, Bellatrix arcába spriccelte a tartalmát.
- Beszélni akarok veled! Figyelnél végre?! - Ám Bellatrixnak láthatóan továbbra sem volt kedve a társalgáshoz. Rodolphus az asztal alá bukott a felé hajigált sütemények elől, de jutott a nyakára és az ingére is bőven.
Perceken át hajigálták egymás felé az értékes ennivalót, míg végül semmi sem maradt az asztalon. Bella csalódottan nézett.
- Jól megcsináltad Te kurvapecér! – kiáltott a férfire, majd rávetette magát, a földre döntötte és lenyalta a nyakáról a sütemény krémjét. (reméljük, Rodi fürdött előtte…:D-B)
Rodolphust váratlanul érte a támadás, de nem volt éppen a kedve ellenére.
- Csináld, drágám! - markolt a nő hajába. - Nagyon izgató!
- A francokat izgató! Idióta… - szuszogta Bella és tovább nyalta férje testéről a krémes habot… letépte róla az inget, már a hasát nyaldosta…
Rodolphus rossz kedve azonnal elpárolgott. Bellatrix mindig tudta, mivel veheti le a lábáról. Miközben felesége már a köldökéről nyalogatta a krémest, a férfi váratlanul levarázsolta magáról a nadrágot. Bellatrix ekkor eszmélt fel.
- Rodi! Neked merevedésed van?! Azonnal csinálj vele valamit!! – követelte éles hangon Bella.
A férfit nem kellett biztatni. Feltérdelt, eltüntette Bellatrixról a ruhát, majd magához rántotta a nő csípőjét.
- Nem épp erre gondoltam, őstulok! – sikkantott fel és a ruhája után kapott, de a férfi már utat engedett az ösztöneinek. Keményen hatolt be, mielőtt Bellatrix lelökhette volna magáról. Közben felkapott egy szendvicset, Bellatrix szája elé tartotta:
- Harapj, boszorka! Egyél! És élvezz! - Azzal ő is beleharapott egy ropogós csirkecombba, miközben alaposan megdöngette az asszonyát. Bellatrix nem volt képes ellenállni a férfinek. Sőt, egyre jobban belemelegedett ő is- durván csókolta a férfit. Szinte falta…
Rodolphus végre úgy érezte magát, mint egy igazi vidéki kényúr. A mugli parasztlányokkal szeretkezett így, nem is egyszer. Evés közben... Most végre megmutathatta ennek az elkényeztetett városi cafkának, mit tud egy vidéki nemes.
Bellatrix két uborkás szendvics és három lekváros pite maradéka között jutott a csúcsra. Hatalmasat sikított, bele Rodolphus fülébe.
- Merlinre… Rodi… miket tudsz Te… - búgta Bella, majd pillanatnyi szünetet sem engedve férjének, a kígyóját kezdte újra kényeztetni…
- Áh... desszert is lesz... - nyögött fel kéjesen Rodolphus, és hanyatt feküdt, hogy Bellatrix mindenütt hozzáférjen.
- Te mondtad, hogy akarsz engem! – csapott a férfi hasára jó nagyot Bella. – Hát most ne állj ellen! – villant a szeme.
Rodolphusnak esze ágában sem volt ellenállni. Hagyta, hogy Bellatrix kényeztesse, ahogyan akarja. Ő maga közben egy diós süteményt eszegetett.
A házaspár soha ennyit még nem szeretkezett, mint amennyit ezen az éjjelen…
Öt óra körül járt az idő, mikor Narcissa arra ébredt, hogy Lucius átöleli lassan és ujjai már a nő testén siklanak.
Cissy dorombolva bújt hozzá, ám a következő pillanatban felpattant.
- Hallottál valami zajt lentről? Remélem nem ölték meg egymást. – morfondírozott a nő, kicsit megbánta már felelőtlen szervezkedését.
Lucius felhorkant.
- Kik? A manók? Nem láttam vért… - ásított hatalmasat.
Narcissa lehajtott fejjel, kislányosan pirulva mesélte el röviden az este történteket.
- Mi a fene… mióta játszol Te kerítőnőt egy házaspárnak? – hökkent meg, de elvigyorodott. – Remélem, Lestranger azóta felfalta azt a szukát…
- Ne haragudj rám. – ölelte át Malfoy-t a felesége. – Tudod, hogy a jóindulat vezérelt. – Cissy a legkevésbé azt akarta, hogy Bella majd Lucius-t hibáztassa ezért is. – Vállalok minden felelősséget, Bella nem foghat rád semmit. – tette hozzá.
- Kit érdekel a nővéred. Megérdemelte, akármit kapott – morgott egyet Lucius.
Cissy elmosolyodott, hamiskásan pillantott Lucius ezüst-kék szemeibe.
- Megérdemelte...látod, ebben egyetértünk. – felkapta hálóköntösét, és kézen fogta urát. – De most menjünk, és engedjük ki őket!
Lucius kelletlenül feltápászkodott és követte feleségét.
Narcissa a kőajtóra tapasztotta a fülét, de semmit nem hallott, így csak megvonta a vállát, és arrébb lépett, hogy Lucius feloldhassa Abraxas erős mágiáját. Percekig mormolt valamit, ősi druida nyelven, mire engedett az ajtó.
Bella Rodolphus széles mellkasán feküdt, talpig tépetten és lekvárosan. Most felpillantott és azonnal rácsapott férje karjára.
- Itt vannak!
- Értem jönnek? Mit akarnak? Már rajtam van a Sötét Jegy! - rikoltotta Rodolphus. Mintha rémálomból ébredt volna. Lelökte magáról Bellatrixot, ekkor találkozott a tekintete Luciuséval. Gyorsan maga elé rántotta a csipkés asztalterítőt.
Lucius felröhögött a látványra, de Bellára pillantva arcáról elillant a vigyor és gyilkos düh vette át a helyét.
- Most már boldogulsz, Narcissa – morogta feleségének.
- Menj csak. – súgta Narcissa férjének, mikor látta, hogy a mágus mennyire dühbe gurult Bella látványától is, aztán nővére nyakába borult. – Jajj Bella, jól vagy? Annyira sajnálom ezt az egészet. Át fogom vizsgáltatni az egész házat, Merlin a megmondhatója, hogy mi mindent alkothatott az a mocskos vénember itt. – hangja tele volt aggodalommal és meggyőződéssel.
Bella lekevert egy pofont Narcissának, majd hátra sem pillantva, feldúltan kirohant s azonnal hoppanált. Ezt a szégyent semmi sem fogja lemosni róla: egész éjszaka szeretkezett a saját férjével! Undorító, gusztustalan!
Rodolphus szétnézett az ebédlőben, majd lassan magára kapkodta a ruháit. Öltözködés közben még bekapott néhány falatot.
- Köszönöm a vacsorát, Narcissa! Remélem, Te is mielőbb áldott állapotba kerülsz... - tette hozzá szórakozottan. Bellatrix szokatlan viselkedéséből arra következtetett, hogy a levélben közölt állítás nem alaptalan. A felesége terhes. Ez már biztos. Ő pedig hamarosan nevelgetheti a Sötét Nagyúr kölykét. Jobb esetben... Vagy valami suttyóét - rémlett fel előtte Regulus Black arca. Luciustól el sem köszönt, dehoppanált Bellatrix után.
Bellatrix ezen a nyári reggelen olyan rosszul volt, hogy még a fürdőbe is alig ért ki. Nem maradt meg benne az étel, habár enni sem nagyon evett. Sápatag lett és bágyadt. Vicsorogva nézett tükörképére, miután megmosta az arcát. Fogalma sem volt, mi baja lehet. Voldemort-nak esze ágában sem volt említeni, bár a múltkori éjszakán is kényelmetlen volt neki a Nagyúr közelsége, holott soha senkire nem vágyott jobban, mint Rá…
Bella döntött.
- Elég ebből…! – vágott rá a tükörre, ami hála a bűbájnak, amit a boszorkány rászórt még évekkel ezelőtt, nem törött ezer darabra. Felvett egy ezüst, teshez simuló, mélyen dekoltált ruhát, haját magasra tupírozta egyetlen pálcamozdulattal s vörös rúzst kent kívánatos ajkaira, pilláit még feketébbre festette, majd kiviharzott a hálóból, mit sem törődve Rodolphus szavaival, aki már megint idegesítő módon beszélgetni akart nejével… Bella csak visszakiáltott.
- Beszélgess a farkaddal, édes! – aztán hoppanált, egyenesen Piton lakosztályához.
Bellatrix tisztában volt vele, nagyon is pontosan, hogy Piton a Nagyúr kis kedvence lett, s a palotájában van most, hogy a tanévnek vége. Mivel nem akart feltűnést kelteni azzal, hogy ő, Bellatrix Lestrange keresi fel a fiatal méregkeverőt, álcázta magát: egy szőke kurtizánnak. Ilyenekből több tucat szaladgált a palotában, éppen annak a kedvére téve, aki elkapta őket. Így nem keltett feltűnést.
Voldemort meghívását ezúttal semmilyen ürüggyel nem tudta volna visszautasítani a fiatal feketemágus, ezért beköltözött a palotájába, egy minden felszereléssel ellátott laboratórium alatti pinceszobába. Mostanában néhány "vállalkozó kedvű önkéntest" is fogadott, akiken az új főzeteket tesztelte. Piton maga kérte, hogy a fogságba ejtett mugli lányokat először hozzá küldjék... A fiú figyelmét nem kerülte el, hogy a palotaszárnyat, ahonnan a laboratóriuma nyílt, egy mogorva házimanó őrizte, aki gyakran bekukucskált a kerek pinceablakon, ám gyorsan eltűnt, mielőtt Piton kérdőre vonhatta volna.
A fekete boszorkány már rég kileste, merre van az ifjú kedvenc lakosztálya. Lépkedett a pinceszoba felé, léptei kopogtak a követezen.
- Hülye ez a kölyök? – fintorgott. – Itt lakni?! – nézett körül, majd megkérkezett Piton ajtaja elé. Kopogott, három rövidet. Ez volt a magas rangú halálfalók egyezményes kopogása.
Piton minden holmiját áthozta ide a Roxfortból. A kis helyiséget pontosan úgy rendezte be, mint a celláját a Roxfort alagsorában. (Ez már beteges... :D -S) (Neeem… elfogadtunk ellenállhatatlan vágyakozásodat a sötét pincék iránt!:D-B)
Bellatrix belépett és becsapta maga mögött az ajtót.
Piton érzékelte a nő közeledését, de semmit sem tett, hogy megakadályozza a látogatást. Kissé felhúzta a szemöldökét, mert a gyanuszkópban, amit a roxforti csata során az egyik fogolytól zsákmányolt, Bellatrix Lestrange képmása jelent meg.
- Előttem teljesen feleslegesen álcázod magad, Bellatrix - közölte hűvösen. - Sem így, sem úgy nem hatsz rám.
A boszorkány felnevetett.
- Tényleg nem vagy hülye, kölyök. – azonnal visszaváltozott fekete, dögös boszorkává. – Viszont az ízlésed pocsék – nézett körbe fintorogva. Orrát irritálta a főzet, ami bugyogott az üstben.
- De gustibus non est disputandum... - közölte flegmán Piton.
Bella felhúzta a szemöldökét és közelebb lépett.
- Ezt még gyakorold, kicsim – legyintett vigyorral. – A fölényeskedés nem mindenkinek áll jól…
- Többek között Neked sem - mosolyodott el kedélyesen a fiú. - Azért jöttél, hogy piszkálódj?
- Nem, egészen mást akarok Tőled. Ha le akarnálak alázni, nem a szemedbe néznék, édesem…
Pitont inkább szórakoztatta, mint sértette ez a megszólítás, de vigyázott, hogy arcvonásai ne tükrözzék az érzelmeit. Mogorván meredt a nőre.
- Nem adtam rá engedélyt, hogy így szólíts.
Bellatrix gonoszul elmosolyodott.
- Nocsak. Érzékeny területre tévedtem? Talán csak nem a kis szajhád szólít így és másnak nem szabad?
- A Te szádból nem hangzik jól. Mi járatban, Bellatrix? Kinyögöd végre vagy kínáljalak meg előtte fecsegés-főzettel?
Bella már épp visszaszólt volna ennek a kis mitugrásznak, amikor olyan émelygés fogta el, hogy meg kellett kapaszkodnia az asztalban. Levert három lombikot.
Piton felhördült, megpróbálta Reparo-val összeforrasztani a repedt lombikokat, mielőtt a tartalmuk kiszivárgott volna. De csak kettőt sikerült megmentenie.
- Egy heti munkámat tetted tönkre! - kiáltott fel dühösen, mert a lilás folyadék az utolsó cseppig a padlóra ömlött.
Bellatrix zöldes arcszínnel nyögött fel.
- Dögölj meg a lombikjaiddal… együtt… csinálj valamit, mert haldoklom! Ezért… jöttem! Adj valamit erre! Regulus szerint nincs olyan nyavalya, amire ne volna löttyöd! Gyerünk, Piton!
- Nem egészen értelek... Most azt kívánod, hogy gyorsítsam meg a haldoklásodat, amit nagyon szívesen megtennék, ám tartok tőle, hogy ezzel magamra vonnám a Nagyúr neheztelését, vagy éppen ellenkezőleg... - kezdte gonoszkodva Piton, ám nem tudta befejezni. Bellatrix a padlóra rogyott és a hasára szorította a kezét. Szinte könyörögve nézte a fiút és pillanatok alatt lefoszlott róla a könyörtelenség.
- Kérlek… - suttogta és öklendezni kezdett.
Piton végignézett a polcon, leemelt egy fájdalomcsillapító folyadékkal teli fiolát. Letérdelt Bellatrix mellé, megitatta vele az utolsó cseppig. Aztán a kanapéhoz támogatta a nőt.
Bella azonnal jobban lett a főzettől. Ahogy ült a kanapén, úgy tért vissza az arcszíne és a gúnyos mosolya.
- Nos, mivel tartozom ezért a gyomorrontás elleni löttyért?
- Semmivel. Egyébként nem hiszem, hogy gyomorrontásod lenne... Ezek másfajta tünetek.
Bellatrix arcizma megrándult.
- Honnan vagy ebben ilyen biztos, kölyök? Gyomorrontásom volt, ha mondom! Ne okoskodj – sziszegte.
Piton vállat vont.
- Gondolom, nem ez az első rosszulléted... Úgy hallottam, a legutóbbi gyűlésen kishíján elájultál.
- Honnan tudod ezt?! – ugrott fel Bellatrix és lecsapta a padlóra a poharat. Megdöbbentette, hogy Piton tudja, már hetek óta rosszul van. – Kinek a megbízásából kémkedsz utánam?! Halljam! – rántotta elő a pálcáját.
Piton a pálcára nézett, majd újra a nő szemébe.
- A helyedben nem idegeskednék és nem hadonásznék feleslegesen azzal a pálcával. A Te állapotodban nyugalomra, kímélő testmozgásra és kiegyensúlyozott étrendre van szükség.
Bellatrix összehúzta a szemeit és lassan a fiú elé lépett.
- Miről zagyválsz, kiscsibém? Miféle állapotról? Miért kellene vigyáznom?!
- Terhes vagy, Bellatrix Lestrange! - vágta a nő szemébe Piton a nyilvánvaló tényt. Egy hosszú pillanatig elidőzött a nő domborodó hasán. - Alapos vizsgálat nélkül nem tudnám megmondani, hányadik hónapban, de szerintem már nem vetethetnéd el káros következmények nélkül.
Bellatrix olyan arcot vágott, mint akit hasbarúgtak.
- Te idióta kis hülye – morogta Pitonnak. – Te még azt sem tudod, hogy néz ki egy nő! Honnan tudnád, milyen az, ha gyereket vár?!
Piton elvigyorodott, majd leemelt egy barna bőrkötéses kötetet az egyik polcról. Fellapozta, majd fennhangon olvasni kezdte:
- "A terhesség legnyilvánvalóbb tünete a havi vérzés elmaradása. További jelek: a reggeli testhőmérséklet 37 fok fölé emelkedése, rossz közérzet, mellfeszülés, reggeli hányinger, alhasi teltségérzet. Gyakori az állandó éhségérzet..." és így tovább. Szívesen kölcsönadom a könyvet - nyújtotta vigyorogva a Bábaasszonyok kézikönyvét Bellatrix felé.
Bellatrix újból a kanapéra ült, mert amit a fiú felsorolt, az mind igaz volt rá. De képtelen volt elfogadni.
- Márpedig nem! És most adj még ebből a főzetből! – utasította a fiút.
- Nem arra van szükséged! - tiltakozott Piton. - Ebben a könyvben minden információt megtalálsz, mi kell ahhoz, hogy életképes utódot szülj. Hagyd azt a lombikot - kapott Piton a tudatmódosító főzet után, amit Voldemort megrendelésére készített.
- Ne okoskodj! – kapta ki a kezéből az üveget, majd a lába elé dobott egy csomó galleont. – Nesze! A fizetséged. És a szád ha eljár, az én pálcám is el fog! – ezzel Bellatrix kiviharzott a pinceszobából, még azzal sem törődött, hogy álcázza magát…
Piton vigyorogva nézett utána. Aztán végignézett Bellatrix rövid, ámde annál kártékonyabb látogatásának romjain és azonnal lehervadt ajkáról a gonoszkodó mosoly. A fogát csikorgatta, kezdhette elölről a bonyolult főzet elkészítését...
Bellatrix Lestrange, miután megtudta a szörnyű, borzalmas, elviselhetetlen igazságot, hogy gyermeket vár, elment és megevett hat krémest, mert úgy érezte, erre enni kell. Egy mugli kávézóba ült be, ahol alaposan megbámulták a férfiak. Bella kivételesen figyelemre sem méltatta őket. Nem flörtölt, nem nézett rájuk, s le sem gyilkolta őket, csak evett és evett… aztán amikor rájött, hogy annyit evett, amennyit azelőtt két hónap alatt összesen sem, olyan rosszul lett, hogy lehányta az egyik pasit, aki épp mellette haladt el.
Bellának elege volt.
Hazahoppanált, de ott meg Rodolphus képét nem bírta elviselni. Úgy döntött, mégiscsak beszélni kellene valakivel…
Felvillant húga arca. Felnyomta a melleit, amik pocsék érzékenyek voltak, viszont nagyobbak lettek. Nézegette őket egy darabig, aztán úgy döntött: egyedül a mellei tetszenek ebben a borzalmas állapotban. Azonnal hoppanált a kúriába, ahol Narcissa élt a sminkmajommal, ám a házimanó felvilágosította, hogy úrnője házon kívül van.
- Remek – tolta odébb a manót és csak azért nem rúgott bele, mert ismét émelygett. – Adj utat – besietett a legközelebbi mosdóba és próbált úrrá lenni rosszullétén, majd jó negyedóra múlva kijött s bement a szalonba.
Narcissa az alagsorban lévő hatalmas törökfürdőben kényeztette magát, mikor egy manó jelentette neki a váratlan vendéget. Cissy meglepve varázsolta magára a ruháit, nem gondolta volna, hogy a megbűvölt ajtó esete után Bella csak úgy meglátogatja, de azt érezte mély, belső ösztöneivel, hogy nővére nem veszekedni jött.
- Szervusz Bella, bocsáss meg, amiért megvárakoztattalak. – köszönt udvariasan a szőke nő, mikor a szalonba ért.
Bellatrix felpattant, ahogy húga belépett.
- Csakhogy! Hol a fenében voltál?!
- Mi ez a számonkérés? – húzta fel Cissy a szemöldökét, és megtorpant. – Mintha legalábbis a férjem lennél. – mosolyodott el aztán.
- Nagyon vicces vagy! Inkább élnél velem, mint Malfoy-jal! De most szükségem van Rád! – Bella arca nagyon sápadt volt. Látszott rajta, hogy nincs túl jól.
Narcissa végignézett Bellán, azonnal észrevette, hogy valami baj van. Aggódva karolta át a fekete boszorkányt.
- Merlinre, Bella! Nagyon nyúzott vagy, hadd segítsek, gyere üljünk le. – lassan kezdte húzni nővérét a pamlag felé. – Gondolom, nem véletlenül tévedtél ide, mondd el mi bajod, beteg vagy? – Cissy le-föl járatta szép szemeit Bella alakján és arcán. Szeme aprót villant, mikor tekintete a nő hasára vándorolt, emlékezett még Rodolphus megjegyzésére, de nem szólt inkább.
Bellatrix elfogadta húga segítő kezét. A kanapéhoz támolygott. Lerogyott rá. Az átlagnál rosszabbul viselte ezt az állapotot, mert a gyerek, aki benne növekedett, nemkívánatos volt. Nem örömben fogant, hanem gonosz kéjben. Szívta anyja erejét, s ezt Bella kifejezetten utálta. Borús arccal nézett fel szép húgára.
- Mondjam el, mi bajom? Tényleg akarod tudni?! Hát rendben! Vemhes vagyok!! – kiáltott fel Bellatrix.
Narcissa arca kedves mosolyba ugrott, összecsapta a kezeit, s ő is lehuppant a kanapéra.
- Jaj, Bella...hát...ez....csodálatos! – lelkendezett, aztán hirtelen Bella-ra pillantott szigorúan. – Méghogy vemhes...az állatok szoktak vemhesek lenni, ne használj ilyen durva szót, hiszen ami veled történik az kész áldás. – Cissy maga sem vette észre, hogy hangja idegesítően okoskodóvá vált.
- Nem hiszem el! Terhes vagyok és Te azon agonizálsz, hogy milyen kifejezést használok rá! Egy mocskos kis parazita él bennem…
- Bellatrix! – kiáltott fel Narcissa felháborodva. – A véred növekszik benned, egy új generáció, nem engedem, hogy így beszélj!
- Hagyd már, Te ájtatos apáca!! Sokkal nagyobb gondom van nekem annál, hogy beszélek róla! Nem kell ez a kölyök! Vedd el tőlem!
Narcissa hápogni kezdett, miközben a teát töltötte ki, majdnem a csésze mellé is jutott a forró italból.
- Elment az eszed? Mi..mi..mi az hogy vegyem el? Hogy tudnék ilyesmit tenni...nevetséges. Nem értem miért nem vagy boldog. – a nő szemei pár pillanatra, mintha a semmibe meredtek volna. – Képzeld csak el...egy új kis Bella. – suttogta mosolyogva.
Bella látta húga döbbenetét, de nem érdekelte.
- Neked adom. Úgyis elepedsz egy kölyökért.
Narcissa erre nem válaszolt. Valóban nagyon vágyott már egy gyerekre, de tisztában volt vele, hogy ezt nem lehet siettetni. Tudta, hogy fia akkor fog érkezni, amikor eljön az ideje.
- Őrültséget beszélsz. – morogta, aztán egy puha párnát tuszkolt Bella feje alá.
Bellatrix nem tudott józanul gondolkozni. Elfeküdt a kanapén és mélyeket lélegzett.
- Rodolphus tudja már? – szegezte a kérdést Bella-nak Cissy. – Oly régóta akar már gyereket...egy kis örököst. Sokszor mondta nekem is. – Narcissa bíztatni próbálta nővérét, ám ez nem úgy sikerült, ahogy tervezte.
- Idióta vagy, Cissy! Rodinak sosem szülnék! – csattant fel Bella. – Ez itt biztosan nem az ő gyereke! Ez… Tom Denem gyereke… - suttogta és felült. Ahogy eljutott a tudatáig szavainak értelme, elmosolyodott, szinte földöntúli boldogsággal, aztán újra bosszús lett. – Egy gyerek!! – a hasába ütött, jó erősen.
Cissy mérgesen felnyögött, elkapta Bella kezét, és megszorította.
- Ezt meg ne próbáld még egyszer! Még a végén ártasz a kicsinek! – képtelen volt felfogni, hogy nővére már most ennyire gyűlöli a kis jövevényt. Nehezen tudta Bella-t anyaként elképzelni, de az fel sem merült benne, hogy így reagáljon rá...főleg, hogy a Nagyúr gyermekével viselős. A gondolatra Cissy csuklott egyet, mohón kortyolgatni kezdte a teáját.
Bella elrántotta a kezét.
- Az én testem! Ezt a fattyút senki nem hívta!
- Fattyú? Vajon mit szólna a Nagyúr, ha ezt hallaná? Ha tényleg az Ő gyermeke, akkor biztos nem véletlenül fogant meg. – korholta újra a szőke boszorka Bellatrixot rideg szavaiért. Igazság szerint fogalma sem volt róla, hogy Voldemortnak vannak-e tervei az utódnemzés terén, nem is tartozott rá, hiszen nem forgott a Nagyúr közvetlen köreiben.
Bellatrix felkelt és a nagy ablakhoz lépett. Kinézett a pávákkal tarkított parkra. Életében először, igazán először teljesen tanácstalan volt.
- Mi a frászt csináljak most?!
Cissy nővéréhez sétált és hátulról átkarolta a vállait.
- Talán...el kellene mondanod az Apának. Elsősorban.
Bella megfordult.
- Mondjam el…?! Igen… ezt kéne tennem… majd Tom tesz róla, hogy… igen… ő…
- Biztos vagyok benne, hogy a Nagyúr támogatni fog. – vágott Bella szavába tétován Narcissa. – Tudom, hogy a gyerek nagy felelősség, de hatalmas boldogság is. Próbálj erre gondolni.
- Ne prédikálj! Tudom jól, mit jelent egy gyerek! – intett lenézően Bellatrix. – Egy parazita, akitől dagadt leszel, aki miatt szenvedsz, amíg meg nem döglesz! Aki ordít és lefoglal magának. Egyszerűen borzalmas!
Narcissa nagyot sóhajtott, és a fejét rázta. Nem hitte el, hogy nővére csak így képes érezni és gondolkodni.
- Minden nőben ott van az anyai ösztön, Bellatrix. Talán most még össze vagy zavarodva...de előbb-utóbb, érezni fogod Te is, akkor majd megváltozik a véleményed. – győzködte Cissy Bella-t rendületlenül.
- Nem. Nincs bennem semmi anyai ösztön – jelentette ki Bella, majd Narcissához lépett. A szemébe nézett. – Anyánknak egy szót sem. Mire kiderülne, már nem lesz mi kiderüljön. És ne sápítozz. Most mennem kell.
- A titoktartásban számíthatsz rám. – bólintott Narcissa komolyan. – Másban azt hiszem nem tudok segíteni. – súgta fáradtan. Összerázkódott a gondolatra, hogy Bella vagy akár Voldemort elpusztítja meg sem született magzatukat, bár a szíve mélyén az sem boldogította, hogy a Sötét Nagyúr utódokat nemzzen. Összeszorította a szemét. Most már ő is kissé zavart volt.
Bella egy gúnyos mosolyt vetett húgára, majd hoppanált, egyenesen a Nagyúr palotájába.
Ahogy ment belefelé, a hosszú folyosón, ahhoz a teremhez, ami mögött a rettegett feketemágus osztogatta parancsait, Bella mintha lassított felvételen látta volna saját magát. Kívülről. Minden lépésnél egyre nagyobb és nagyobb lett a hasa, szinte érezte, ahogy tagjai elnehezednek… aztán amikor elért az ajtó elé, látta magát, ahogy vajúdik. Vér és könnyek, sikítás és mérhetetlen fájdalom… Bellatrix Lestrange összeesett az ajtóban, az őr kapta el.
- Nagyuram! Nagyuram! – vágta ki az ajtót félelemmel a szemében az őr, karjaiban Bellával.
Voldemort éppen Regulus Blackkel veszekedett, akivel a legkevésbé sem volt megelégedve. A fiút visszaküldte az inferiusok közé, hogy hozza őket újra harcképes állapotba. Bár a vesztett csata után egyre kevésbé látta értelmét a zombisereg bevetésének. Elküldte a fiút, éppen abban a percben, amikor az őr behozta az ájult nőt. Ingerülten förmedt a nagydarab férfira.
- Mi történt vele? Minek hoztad ide? - mérte végig az ájult nőt.
- Én nem tudom, Kegyelmes Úr! Csak… egyszercsak… elájult! Itt az orrom előtt!
- Fektesd a kanapéra aztán tűnj el! - mordult az őrre Voldemort. Regulus közben visszasettenkedett volna, ám tekintete találkozott a Sötét Nagyúréval, és kiolvasta belőle, hogy jobban teszi, ha most inkább távol tartja magát.
Bella pillái megmozdultak, de még nem tért magához. Az őr engedelmesen kihátrált a teremből és jó erősen becsukta maga mögött a szárnyas ajtót.
Voldemort felhajtott egy erős, fűszeres italt. A gőzölgő serleget Bellatrix orra alá tartotta, hogy térjen magához, minél előbb, majd leült mellé, a kanapé szélére.
Bellatrix percek múlva magához tért. Az első, akit megpillantott, Tom Denem volt. Felnyögött, sápadt arca félelmetes volt, de még így is földöntúlian gyönyörű. ( Csak, hogy érzékeltessem, micsoda egy bige ez a Bella! Még a halál kapujában is gyönyörűűű!:D Nonszensz... -B) (Elsőre úgy értettem, hogy Bellatrix Tomról áradozik. Az ő arca is sápadt és félemetes, Bellatrix számára pedig biztosan gyönyörűűű :D -S) (Ez így van. Mindketten gyönyörűűűek!:DD-B)
Voldemort előhúzta a pálcáját. Egy elmetisztító bűbájjal próbálkozott, de már régen elfelejtette a varázsigét. Helyette inkább megbökte a pálca hegyével a nő nyakát.
- Térj magadhoz, Bellatrix! - utasította a nőt ridegen. - Parancsolom!
- Én… a… vér… a szörnyű… a gyerek… - hebegte Bella és nehézkesen felült, a hasa lüktetett. A kis magzat szívta az erejét, egyre jobban… most, hogy megérezte apja közelségét, Voldemort gyereke felélénkült. Bellatrix kapkodta a levegőt. – Szedd ki! Szedd ki belőlem! – sikított fel.
- Mit szedjek ki? - nézett értetlenül a Nagyúr.
Bellatrix ránézett.
- Nagyuram… szörnyű, borzalmas hírt tudtam meg… magamról… nemrég… - pihegett a boszorkány.
Voldemort vörös szeme résnyire szűkült.
- Mégis, mit? Gyorsan mondd el, nincs időm a nyavalygásodra! Talán valami kórság kínoz? - kiáltott a nőre türelmetlenül. Lefejtette a karjáról Bellatrix kezét, cseppet sem gyengéden eltaszította magától, mintha attól tartott volna, hogy kedvenc halálfalója megfertőzi.
- Igen… szörnyű kór… - zuhant vissza a párnákra a nő. – Nem akarom elhinni, hogy velem történik… bennem van… segíts… - lehelte.
- Ha gyógyszerre van szükséged, ne engem zargass, intézd el Pitonnal! Úgy teszel, mintha én lennék az oka a nyavalyádnak!
Bellatrix most először nézett kissé megütközve.
- De Nagyuram… Tőled kaptam, természetesen! A Tiéd… - suttogta Bellatrix és a hasára csúsztatta ujjait.
Voldemort kissé összeráncolta a homlokát. Tehát a kölyöknek igaza volt... Bellatrix terhes. Most már semmi kétség.
- Minek tartottad meg, ha beteg? - vont vállat. - Ne érj hozzám, nem tűröm, hogy átterjeszd rám a ragályt! Vagy már megtetted? - hördült fel Voldemort. Gyorsan felpattant, mintha attól tartana, hogy Bellatrix őt is megfertőzi.
Bella most már felült. Szinte elfelejtette minden baját.
- Nem Nagyuram! Te nem vagy beteg! Ez csak engem fertőz… - morogta a nő. – Ez a kis parazita…
- Parazita? - Voldemort arcán undorodó kifejezés suhant át. - Hogy került beléd?
- Igen! Egy parazita! Valószínűleg a magvaid túléltek minden beavatkozást, amit elvégeztem magamon, hogy ne legyek…
- Most meg miről beszélsz? - vágott a szavába ingerülten Voldemort. - Hetek óta tudom, hogy nem vigyáztál. Gondoltam, felcsinált a férjed vagy valamelyik szeretőd! De mi ez a história valami élősködőről?!
- Hogyhogy miről beszélek?!! A gyerekedről, Tom!! – kiáltott fel Bellatrix és lihegve nyúlt a sötét mágus keze után. – A gyereked… terhes vagyok, Tom!
Voldemort szeme alatt rángatózni kezdett egy ideg. Az összes kétség, amiről igyekezett megfeledkezni az elmúlt hetek során, újra a felszínre tört.
- Biztos vagy benne, hogy tőlem kaptad?! Honnan tudhatod? Azt csak vérvarázslattal lehet megállapítani! Miért gondolod, hogy az enyém a kölyök?
- A Tiéd! Biztos! Hát szedd is ki belőlem! Mi a fenének tetted belém?! – perlekedett az asszony. – Óh… Tom… - kúszott aztán hozzá. – Nem állhat közénk senki… de mit… mit csinálsz?!
Voldemort egy gyors mozdulattal széttépte Bellatrix ruháját. Rászegezte a pálcáját Bellatrix hasára. Aztán megcsóválta a fejét.
- A múltkor, amikor rosszul lettél, meg tudtalak volna szabadítani tőle. Most már késő. - Leeresztette a pálcáját. - A legrosszabbkor történt. Mennyi ideig leszel hasznavehetetlen? - rivallt a nőre.
Bellatrix zihálva tapogatta a hasát.
- Ki… kiszedni… miért nem tudod?! Hasznavehetetlen leszek így örökre! – kiáltott fel a nő borzalommal az arcán.
- Úgy értem, hogy most már nem tudom varázslattal kiszedni belőled! Meg kell várni, amíg megérik és kipottyan. - Voldemort értetlenül pislogott. Egy pillanatra eszébe jutott az anyja, Merope története, ahogyan elmesélték neki az árvaházban. Bellatrix szemébe nézett, és egy pillanatra átsuhant rajta valami mélyről előtörő érzelem: a veszteség fájdalma. - Egyél rendesen és pihenj sokat! Nem ér annyit egyetlen kölyök sem, hogy belehalj a szülésbe miatta!
Bellatrix még mindi zihált, de Tom pillantásától különös módon: megnyugodott. Valószerűtlen pillanat volt, ahogy egymásra néztek. Aztán a boszorkány lelkébe újra beköltözött az irgalmatlanság.
- Nem akarom! Nem hívtam ide ezt az élősködőt!
- Ha már eddig hordoztad, tartsd meg! Nem lehet olyan sok hátra a szülésig. És ne nevezd parazitának, ha valóban tőlem van! Bár fogalmam sincs, honnan lehetsz ebben ennyire biztos... hűtlen szajha, Te!
Bellatrix felsikított és felugrott, holott az előbb még a halálán volt. Felkapta a legközelebbi tárgyat, ami egy nagy váza volt, és teljes erejével Voldemort felé dobta.
- A Tiéd, ha mondom! – sivalkodott Bellatrix. – De nem kell! Vedd el tőlem!!
Voldemort félrehajolt a felé hajított váza elől, ami éles csörömpöléssel tört apró darabokra a szemközti falon. Aztán közelebb lépett, lefogta a nő kezét.
- Szüld meg, utána azt csinálsz vele, amit akarsz. - A feketemágus arca nem tükrözött semmiféle érzelmet. - Ha életképtelen, mehet a csatornába.
Bellatrix lihegve dőlt a fekhelyre. Most először gondolt úgy a magzatra, hogy él. Ahogy Voldemort kimondta az utolsó szavakat, a boszorkány lelke megrezdült. Hogy a csatornába kerüljön az, ami az ő testéből származik…? Voldemort-ra nézett.
- Ne haragudj… Nagyuram… - suttogta. – Meggyűlöltél… érzem…
Voldemort pillantása megenyhült. Ajka torz mosolyra rándult. Eszébe jutott annak a fekete hajú fiúnak a sápadt arca, a villámalakú sebhellyel, akit az ereklyetartóban látott szilveszterkor. Csupán egy villanás volt a jövőből... de talán éppen azt a kölyköt hordozza Bellatrix. Az egyetlen nő, akivel Tom Denem örömét lelte a nemi aktusban...
- Semmi baj, Bellatrix. Nem haragszom és nem gyűlöllek miatta. Egyébként is kell egy örökös a Lestrange-vagyonhoz. Arra éppen jó lesz... remélem.
Bellatrix nyelt egyet.
- Mi lesz vele tehát? Rodolphus nevére kerüljön? Az ő fiaként neveljem? – kérdezte rekedten.
- Erről majd akkor határozunk, ha élve születik. Addig nem akarok tudni róla. Te is tartsd magad távol tőlem, úgy sem veszem semmi hasznodat majd a nagy hasaddal… (a drága ember!:D-B)
Bellatrix arca megkeményedett. Ez a kis dög elválasztja őt a Nagyúrtól… nem szólt semmit, csak erőtlenül bólintott és lehunyta a szemét…
