„A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.”
Jób 4.8
Huszonhetedik fejezet
Rita Vitrol, amint visszaért életveszélyes tengerparti akciójáról Londonba, azonnal munkához látott.
- Penna! Mutasd magad! – Rita ravasz nő volt. Mindig két pennát hordott magánál. Az egyik volt a csali, a másik a valódi. Lily Evans a csalipennát törte ketté. Rita gúnyosan elvigyorodott. – A kis ostoba! Mit képzel…
Rita az eredeti pennát a papírlapra állította s figyelt. A szerszám úgy működött, mint egy szivacs. Minden szó, ami elhangzott, megmaradt benne. És Rita elég régóta ott figyelt már a fedélzeten…
- Lássuk, penna! – átfutotta a sorokat, amiket a toll leírt. Az elejénél látványosan unatkozott. – Ocsmány szerelmes kölykök… ennél unalmasabb dolog nincs a világon… de ebből jó kis cikk lesz. A szerelmet mindenki szívesen olvassa! Főleg, ha abban van némi pikantéria is… - vigyorodott el gonoszul a boszorkány.
Rita Vitrol aztán igazi pennát ragadott és kicsit kiszínezte Perselus Piton és Lily Evans kellemes nyaralását…
Másnap már nem a roxforti csata volt a vezető hír a Reggeli Prófétában.
ROXFORTI KICSAPONGÁS
AVAGY MIRE JÓ EGY MÁGUSKÉPZŐ, HA MINDIG TÚL MELEG VAN A FALAI KÖZT?
Az Önök mindig megbízható tudósítója érdekes felfedezést tett. A Roxfort kapui ugyan a nyárra bezárultak, ámde a diákok, melyekért mindig, minden körülmények között A.P.W.B.D ( kb. 107 és a halál között) felelős, inkább gyapjúzoknikkal játszadozik {hogy mi van a zoknikban, avagy ki, az a dokumentumkönyvemből kiderül}, ahelyett, hogy a diákjai felé felelősséget vállalna! Tudomásomra jutott, hogy két roxfortos diák, bizonyos P.P. (17) és L.E.(17) között titkos, bűnös viszony szövődött. Bár mindenki előtt tagadják, bizonyos, hogy ők ketten testvérek. Ezt a viszonyt én magam lepleztem le, az életem kockáztatásával. Szemtanúja voltam fertőjüknek, amint nyíltan tapogatták egymást, mindkettejük teste teljesen fedetlen volt.
Már csak egy zokni hiányzott P.P. fejéről! Így teljes lett volna a kép! Hogy milyen kép? Vegyék meg a napokban megjelenő, leleplező könyvemet, s megtudják! Annyi bizonyos, hogy a Roxfort ősrégi falai között sokkal több mocsok lapul, mint eddig sejtettük! Engedik-e, drága szülők, felelősségük teljes tudatában gyermekeiket ebbe a fertőbe? Ahol megfér minden ferde hajlam! Említett diákok maguk ismerték be viszonyukat.
P.P.: „Felejtse el, akármit gondol a vérfertőző testvérpárról!”
L.E.:” Ez a privát szféránk, amit megzavar!” Ugye, kedves olvasóim, szükségtelen magyarázni, micsoda bizonyító erejű mondatok ezek?! Szerelmük, azaz “szerelmük” messze áll a valódi érzésektől! Ez egy bűnös, szexuálisan túlfűtött viszony! A testiség, a parázna vágyak munkálkodnak! Testvérek közt! Miféle titkolnivalójuk van még ezeknek a fiataloknak?! Bűnös viszonyukra immáron fény derült! Ezen kívül P.P. életveszélyesen megfenyegetett. Drága olvasóim, ezt nem hagyhattam annyiban. Mi lenne Önökkel nélkülem?!
Remélem, ezek után mindenki meggondolja, kihez lesz lojális!
Választja-e az új érát, melynek fő szószólója T.D. alias V. Nagyúr, ki fényességet, rendet és biztonságot ígér.
Avagy választják a zoknimániás, elferdült A.P.W.B.D-t, aki már bizonyította: nem az iskolai végzettség teszi a mágus!
Mivé lettél, híres Roxfort!
Tartsanak velem jövő héten is, amikor újabb titkokról lebben fel ama bizony fátyol!
Rita Vitrol
A Reggeli Próféta példánya aznap reggel rekord-gyorsasággal elkelt. Mindenki másképp reagált a hírre.
Lucius ajka ördögi mosolyra húzódott, mikor a cikk olvasása közben a beszédes monogramokhoz ért.
- Élvezd csak ki a kis sárvérű ribancodat, Perselus Piton – csapta le az újságot az íróasztalra -, mert hamarosan a vágy helyett a gyűlöletet fogod látni a szemében.
Voldemort unatkozva futotta végig a lapot, ám Rita Vitrol írására felkapta a fejét. Annál is inkább, mert a cikk szerkesztője még egy fantáziarajzot is mellékelt róla. A "szerelmespárra" oda sem figyelt, csak Rita Vitrol rá vonatkozó szavaira: "V. Nagyúr, aki fényességet, rendet és biztonságot ígér..."
A Sötét Nagyúr agyában ekkor született meg az elhatározás, hogy jövőre szabad választásokat rendez a brit mágusok között. Pártot alapít, és teljesen legálisan szerzi meg a hatalmat... Megvalósítja a Tökéletes Rendszert, ahol mindenki biztonságban érezheti magát, ha azt csinálja, amit ő diktál...
- Mulciber! Ide hozzám! Gyorsan!
- Igenis! - pattant fel a nagydarab férfi, aki aznap őrszolgálatos volt a mágus palotájában.
- Megkeresed ezt a firkászt! Elém hozod! - lökte Voldemort a halálfaló elé a lapot. A fiatal férfi végigolvasta a cikket, majd felvihogott.
- Ez a nő ismeri Pitont! Micsoda hülyeség... De azzal a kis libával én is eljátszadoznék!
- Miről beszélsz? Ki a fenét érdekel Piton meg a kis rokona? - nézett rá értetlenül Voldemort. - Rita Vitrolt hozd elém! Látok ebben a nőben fantáziát! Elbeszélgetek vele... - simított végig Voldemort szórakozottan a nő portréján. Amúgy is változatosságra vágyott, mivel Bellatrixon már látszott a terhessége, és minél jobban dudorodott a hasa, a Sötét Nagyúr annál kevésbé kívánta kedvenc halálfalója látványát. Az érintésére már egyáltalán nem vágyott.
Bellatrix morogva dobta arrébb az újságot, de aztán amikor felfogta, mit olvasott, máris visszatért az ereje. Felpattant és köntösben leszáguldott a szalonba.
- Az a kis mocskos, retkes seggdugasz! Ez a Piton! Már az újságokba is bekerült?! – sikította dühösen Bellatrix.- Rodi!!!!! Azonnal csináljunk valami botrányosat, amit megír ez a koszlott némber! – toporzékolt Bellatrix.
Narcissa csak a fejét csóválta, mikor reggeli után a kezébe került az újság. Nem igazán érdekelte a téma, bár határozottan dühítette, hogy ez az eszement nőszemély a Roxfortot és a diákokat pocskondiázza. Fintorogva nézett végig Rita képén, hirtelen hányingere támadt, elhajította az újságot és sietős léptekkel a mosdóba vonult.
Regulushoz is eljutott a hír. A bagoly megtalálta, friss hírekkel látta el minden reggel hűséges előfizetőjét. A fiatalabb Black fiú azonban szórakozottan átlapozta a hírt, csak egy pillanatra töprengett el, vajon kiről szólhat. Az utalásokból csak sejtette, hogy a leleplezett "vérfertőző testvérpár" tagjait ismeri. Ám hiába kutatott az emlékezetében... Sem P. P. (17), sem L. E. (17) nem tartozott Rebecca világához.
Piton bűbája még mindig blokkolta az elméjét. Regulus Black elnyújtózott a nyugágyán, élvezte a tenger morajlását, koktélt szopogatott és sötét szemüvegén át fürkészte a fürdőző lányok ringó csípőjét és melleit.
James félrenyelte a reggeli tejszínhabos kakaóját, amikor a nevekhez ért. Fuldokolva köhögött percekig, majd mikor úgy nézett ki, hogy életben marad kirohant Blackhez a kertbe, és némán tátogva mutogatott a lapra.
Sirius hunyorogva nézett fel James-re, mikor barátja az újságot nyújtotta neki. Tapmancs felült a kanapén, és átfutotta a szöveget, újra meg újra felmordult.
- Az agyam eldobom – pillantott Ágasra, majd vissza a cikkre. – Kezd elegem lenni ebből a nyárból – motyogta, miközben pálcájával darabokra hasította az újságot, és bevarázsolta a szemetesbe.
Dumbledore-hoz McGalagony reptette el az újságot. Az agg mágus épp öreg csontjait áztatta egy hegyi fürdőben, Skóciában. Minerva vele tartott. Reggel berontott Albus fürdőjébe.
- Látta ezt?! Micsoda egy némber! – kapkodta a levegőt McGalagony.
Dumbledore elmosolyodott.
- Ugyan, Minerva! Tudja, hogy Rita hajlamos a túlzásokra! Ajándékképp küldtem neki öt pár zoknit. Benne azokkal a dolgokkal, amiket a zoknikban szoktam tartani.
McGalagony a meghökkenve nézett az igazgatóra.
- Hogy érti ezt, Albus? Mit küldött neki?
- A levágott lábkörmeimet – kedélyeskedett az öreg varázsló.
Piton a szálloda éttermében kapta meg az újságot. Gyorsan átfutotta Azután tálcára tette a reggelit, felvitte Lily adagját is a szobájukba. Rita cikkéhez nem fűzött megjegyzést, de az indulat láthatóan forrt benne.
- Hagyni kellett volna, hogy felfalják a cápák - morogta maga elé, majd beleharapott a pirítósba, és átadta Lilynek a lapot.
Lily épp az ágyon ült és nevetve azon szórakozott, hogy más és más méretűre, színűre és állagúra varázsolta a lábfejét, amikor a fiú elé tette az újságot. Átfutotta, majd lassan Pitonra nézett.
- Ez normális?!! Meg kellett volna fullasztani mégis!! Hogy mi testvérek?! Ez… ez… ez egy idióta. Remélem, valaki megleckézteti! Lehet, hogy én leszek! – morogta s csavaros agyában már körvonalazódni is kezdett egy terv…
Bellatrix Voldemort palotájában múlatta az időt. Csalódottan vette tudomásul, hogy ott tölthet akárhány napot és éjszakát, a Nagyúr nem hivatja. Egyre dühösebb volt dudorodó hasára és a fejlődő magzatra, akivel szinte semmilyen kapcsolatot nem alakított ki. Néha, esténként, amikor egyedül volt kivételesen az ágyában, a gyerek meg-megmoccant, rugdalózott, s ilyenkor Bellát azért eltöltötte valamiféle anyai büszkeség. Olyankor elvigyorodott és végigsimított a hasán. Elhatározta, hogy az ő gyereke lesz Tom Denem méltó örököse. Csodagyerek lesz, mindent megkap és az első naptól arra lesz nevelve, hogy a sötét tanokat magáénak tekintse.
Ezen az estén Bellatrix hoppanált Voldemort palotájából, anélkül, hogy szólt volna urának. Unottan Roxmortsba érkezett. A Vadkan felé tartott, ahol mindig is bonyolította kétes üzleteit. Most épp varázs-ruhákat akart venni a születendő gyereknek, amiket aztán majd ő megbűvöl… ahogy a Szárnyas Vadkan felé irányította lépteit, egy andalgó párra lett figyelmes. Vicsorgott egyet, mint mindig, amikor ostoba szerelmesek látott. Gúnyosan elvigyorodott, s meggyorsította a lépteit. Elhaladt mellettük, majd megállt előttük, úgy tett, mintha a táskájában babrálna, s visszanézett.
Arca megrándult.
Felismerte Frank Longbottom-ot és a feleségét.
Aurorok.
Bellatrix agyára vörös köd ereszkedett.
Ez az a mocsadék auror… aki megkeseríti az ő Nagyura életét… Bella nem sokat gondolkozott. Ahogy elhaladt mellette a pár, megperdült és azonnal hátbatámadta őket. Kábítóátkot szórt mindkettejükre, olyan eleganciával és gyorsasággal, ami Bellatrix-re mindig is jellemző volt, ha átkozni kellett. Felnevetett, majd fogta a két testet és elhoppanált velük a saját rezidenciájába.
Rodolphus mostanában nemigen tartózkodott otthon, Bella nem bánta. Már vagy egy hónapja nem is hallott férje felől.
Lecsapta a testeket a kemény, rideg kőre és erősen rátaposott Alice jobb karjára, közben Frank-et kikötözte izzó kötelekkel az egyik oszlophoz. Ekkor tértek magukhoz a gyanútlan aurorok. Alice karján még mindig Bellatrix ácsorgott, szinte unottan.
- Na bogárkáim! – vigyorodott el, és gúnyosan feltartotta Alice és Frank pálcáját, majd látványosan eltörte őket, és a manó felé hajította a darabokat. – Semmisítsd meg a darabokat! – förmedt a házimanóra.
Közben Alice felnyögött, Frank pedig villámló szemekkel nézett Bellára.
- Rohadt halálfaló! – remegett meg Frank ajka. – Engedje el a feleségemet!
Bella felkacagott és leszállt a nő karjáról.
- Kérése parancs, auror úr! – aztán ugyanolyan lángoló kötelek csaptak ki a pálcájából, mint amik körbefonták Frank-et is és a nőt a padlóhoz szögezték. Alice felsikoltott. Bella ezzel egyidőben gonoszul kacagott. Frank zihálva próbált szabadulni, de hasztalan.
Bellatrix kegyetlenül megkínozta őket, s neveket akart kiszedni belőlük… információkat… nem nagyon nyílt meg a szájuk, ettől Bella dühe csak még perzselőbb lett.
Végül Alice elmondott pár információt, mert Bellatrix Veritaserumot csepegtetett a nyelvére. Aztán Alice elájult.
Bellának elfogyott a türelme, amikor Frank Longbottom is szánalmas állapotba került a kínzástól. Elengedte őket is kidobta a közeli erdő szélére az auror házaspárt, majd összezavarta a memóriájukat. Meg is ölhette volna őket, de ahhoz most nem volt kedve. Ehelyett azonnal Urához hoppanált.
A Sötét Nagyúr szája széle megvonaglott. Sirius esküvői tréfája miatt az egész Black-családra neheztelt. Cseppet sem kedvesen fogadta Bellatrixot.
- Mit akarsz? - mordult a nőre Voldemort.
Bella lehajtott fejjel lépett be, közelebb ment.
- Nagyúr! Híreket hoztam! – nézett fel. Szeme csillogott, mint mindenkinek, aki rajongása tárgyát látja maga előtt.
- Remélem, nem a kölyökkel van gond. - Voldemort pillantása a nő dudorodó pocakjára szegeződött.
Bella kissé megbántódott.
- Nem, Nagyuram! A gyerekkel nem zaklatlak! Megmondtam! Csak ha megszületik, akkor szólok! Más híreim vannak – mondta durcásan Bellatrix.
Voldemort szája széle kissé felfelé görbült.
- Vidíts fel! - vetette oda Bellatrixnak, és a combjára csapott, engedélyezve, hogy a Black család egyetlen használható tagja közeledjen hozzá. Bellatrix örömmel ugrott Ura ölébe, közelről a vörös szemekbe nézett és lassan megcsókolta a férfit. (?!? Tegyük fel az…:D-B)
- Ki vele, miféle híreket szereztél! - elégelte meg néhány perc múlva a kényeztetést a férfi. (Még az. Lily nem őt rúgta tökön. :D -S)
Bellatrix elvigyorodott.
- Nagyuram… elfogtam két aurort és kiszedtem belőlük pár információt.
- Nocsak! És hogyan végezték? - csillant fel Voldemort szeme. Kedvelte a stílust, ahogyan Bellatrix gyilkol.
- Nem… nem öltem meg őket. Az a mocsadék gennyláda Longbottom volt, a mócsing nejével… brrr!
Voldemort legyintett.
- Kár volt őket életben hagyni. No de miféle híreket hoztál?
- Nos… - simított végig Bella Voldemort nyakán. – Megtudtam, hogy a Roxfort nagyon meggyengült. Sokan elpártoltak onnan és Dumbledore ócska szánalmas Rendjének létszáma nem bővült… valamint azt, hogy Piton biztosan nincs benne a Rendben – mondta kissé csalódottan Bellatrix. Valami kompromittálót akart Pitonról, hogy a Nagyúr kiábránduljon abból a rusnya devenérből.
- Igen, ez probléma... - tűnődött a Nagyúr. - Lehet, hogy mégiscsak vissza kell majd engednem a Roxfortba, hogy beépüljön. No és hogyan csikartad ki az információkat abból a kedves, szeretetreméltó házaspárból? - gúnyolódott Voldemort.
- Veritaserum-mal. Kivédhetetlen volt. A nő köpött, ahogy kell, Nagyuram. És van még itt valami… Dumbledore is sebezhető… - vigyorgott Bellatrix. – Kicsit megkapargathatom a felszínt és amint kiderül valami nagyon csúnya az öregről, a Roxfortnak annyi! Rögtön a Tiéd lesz! – lelkesedett Bellatrix. Sötét szeme csillogott.
- Igen, igen! - Voldemort szemében eszelős fény villant. Minden információ fontos volt, ami közelebb hozta számára a Roxfortot. - Az a firkász is célozgatott rá. Minden a tervem szerint halad. Ha a Próféta heteken át kompromittáló írásokat közöl Dumbledore-tól, az emberek szeme végre felnyílik... A Bizottság meg fogja vonni tőle a bizalmat. Remek, Bella, drágám, a továbbiakban Rita Vitrolra bízzuk a vén hülyét.
- Hogy? Kit küldesz rá az öreg szottyosra? Én szívesen kiderítek Neked bármit róla…
Voldemort pillantása azonban továbbra is Bellatrix dudorodó pocakjára szegeződött.
- Előbb szabadulj meg ettől. Különben is, Rita Vitrol információi eddig igen értékesnek bizonyultak.
Bellatrix ismét durcásan nézett a főmágusra. Rita Vitrol neve ismerős volt neki. Aztán eszébe jutott.
- Ez a ribanc írta Pitonról, hogy a testvérével kefél? – vihogott. – Ettől vársz, Nagyuram, értékes információkat?!
- Úgy bizony. Megjegyzem, kezdek hinni neki... Amíg a Herceg kis vörös barátnője a vendégszeretetemet élvezte, valóban úgy viselkedtek, mintha testvérek lennének. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy tényleg azok. Az a firkász még hasznos számunkra. Ösztönzöm a kutatásait... éppen azon dolgozik, hogy feltárja Dumbledore múltjának titokzatos és feltehetően sötét részleteit. Én pedig mindenben támogatom.
Bella tiszteletteljesen lehajtotta a fejét.
- Igen, Nagyuram. Értem. A Te döntésed… és… meglátogassalak éjszaka, én Uram? – kérdezte Bellatrix reménykedve.
Voldemort pillantása ismét a nő hasára szegeződött. Semmiféle vágyat nem érzett.
- Majd ha kijön belőled a kölyök. Addig inkább küldj fel valakit magad helyett... havonta egyszer.
Sirius még mindig teljesen a borzalmas esküvői botrány hatása alatt állt. Apja tudatta vele, hogy Walburga véglegesen kitagadta őt, Jamesnek azt mondta, ez cseppet sem érdekeli, ám ez nem volt teljesen igaz. Andromeda, és nagybátyja biztosították a támogatásukról, de Sirius szíve azért fájt. Másrészről állandóan nevetőgörcs jött rá, amikor látta maga előtt azt a varangy nőszemélyt és szerencsétlen Petert. A nyár lassan a végéhez közeledett, és a fiatal varázsló csak múlatta az időt barátjánál, s szinte egész nap Medea-ra gondolt. Hihetetlenül hiányzott neki a még mindig kissé tartózkodó, titokzatos boszorka. Tisztában volt vele, hogy amint visszatérnek a Roxfortba, előbb-utóbb színt kell vallania, mert az esküvőn történtek bizonyosan kiszivárogtak. Tapmancs tartott ettől, de még mindig hitt abban, hogy a lány végül melléáll. Amikor egy ismeretlen csodaszép bagoly berepült a nyitott ablakon a fiú szobájába egy kis elegáns levelet tartva a csőrében, Sirius szíve nagyot dobbant.
- James! – ordított az emeletről lerohanva. – Medea írt! Hazajött, és látni akar engem! – Tapmancs körbejárta a házat, ám Ágast sehol nem találta, így megvonta a vállát, és vigyorogva olvasta újra és újra a levélkét.
Másnap a fiú a szája szélét rágva várakozott a közeli parkban. Medea nem szokott késni, Sirius ért hamarabb oda nagy izgalmában.
Medea is izgatott volt a viszontlátás miatt. Sirius hiányzott neki, nagyon is. Életében először kevésbé élvezte a luxusnyaralást a szüleivel. Mit nem adott volna érte, ha Sirius-szal nyaralhatott volna…
Már messziről kiszúrta a helyes, fekete hajú fiút. Meggyorsította a lépteit és nevetve ért mögé.
- Nocsak! Most lebukott, uram! Biztos valami hölgyikét vár!
Sirius felpattant a padról, és magához szorított a boszorkányt. Beszívta haja édes illatát, és mélyen megcsókolta.
- Medea, szépségem! Annyira hiányoztál! – zihálta rekedten a vágytól és szerelemtől.
Medea mosollyal csókolt vissza, majd a fiúhoz bújt.
- Te is… nagyon hiányoztál, Sirius! – suttogta. – De remek nyaram volt – kezdett a mesélésbe Medea.
- Örülök, hogy szép nyarad volt. – mosolygott Tapmancs, aztán egymás kezét fogva a padra telepedtek. Sirius egy dobozkát vett elő a zsebéből, és a lánynak nyújtotta. – Csak egy kis szerény ajándék tőlem Neked.
Medea meglepődött.
- Na, de… Sirius! Nem kellett volna! – kinyitotta a dobozkát és amit benne talált, nagyon tetszett neki. – Hűha…! Ez gyönyörű! Segítesz?
Sirius segített bekapcsolni az apró holdkövekből álló karkötőt, mosolyogva fürkészte a lány arcát szemébe hulló fekete hajtincsei mögül.
- Igazán tetszik? – kérdezte félrebillentett fejjel.
Medea kipirultan bólogatott.
- Persze! Kiváló ízlésed van! De elkényeztetsz! – csapott a fiú karjára nevetve a lány. – Én is hoztam ám Neked ajándékot, de azt… később akarom odaadni… - súgta Sirius fülébe Medea.
Tapmancs az ölébe húzta Medea-t, csókolta, ahol érte, aztán nagyot sóhajtva engedte el, mert megérzett egy enyhe ellenállást.
- Bocsáss meg...nem akartalak letámadni vagy ilyesmi...de olyan régen nem ölelhettelek.
Medea kissé kényelmetlenül érezte magát egy nyilvános parkban, így, egymás ölelésében.
- Én is… akartalak már, de… ez nem a legmegfelelőbb helyszín, kedvesem! – nézett körül Medea és apró puszit adott Sirius arcára. – Na és Veled mi történt a nyáron? Mindent hallani akarok! – kacagott fel a lány.
- Óh hát velem nem sok érdekes történt. – Sirius nem nézett a lány szemébe. – Illetve igen, de erről ráérünk beszélni...most csak szeretnék Veled lenni, szerelmem. – megcirógatta Medea arcát.
Medea lehunyta a szemét és átadta magát az élvezetnek, amit Sirius gyengéd simogatása okozott, majd rápillantott.
- Csak nem kiterveltél valamit? – vigyorodott el.
Tapmancs bólintott.
- Naná, hogy van tervem. – vigyorgott. – Szeretnélek elvinni egy pici, de annál romantikusabb étterembe, ami panzió is egyben, és nem mugli tulajdonban van természetesen, Madam Rosmerta ajánlotta még régebben az unokanővéremnek. – Sirius vigyázott rá, hogy továbbra is aranyvérűhöz méltóan viselkedjen, legalábbis egyelőre.
Medea izgatott lett, aztán kissé elkomorult.
- De… ez a ruha… nem illik egy elegáns helyre! – húzta el a száját.
- Tökéletesen vagy öltözve. – mustrálta végig a lányt Sirius. – Az étterem pedig itt van a park másik oldalán. – a mágus felállt, és karját nyújtotta a boszorkánynak.
Medea rámosolygott a fiúra, aki mindig meg tudta nyugtatni.
- Hát jóóóó – nevetett és belekarolt az ifjú mágusba.
Az étterem valóban hangulatos hely volt, az idősödő pincérnő mosolyogva vezette a fiatalokat egy eldugott kis asztalhoz, ahol maguk lehettek. Gyertyafény lobbant fel, és halk zene szólt. Sirius vörösbort rendelt, steak-et grillezett zöldségekkel és fűszeres vajas burgonyával, Medea pedig rántott halfilét evett, zöldségkörettel, édes fehérborral.
A vacsora alatt nem sokat beszélgettek, de Tapmancs még evés közben sem volt képes levenni a szemét a lányról. Agyában kavarogtak a gondolatok, határozottan azt érezte, hogy ezzel a lánnyal az egész életét le tudná élni.
Medea el-elpirult, ahogy Sirius pillantásával találta szembe magát, de jólesett neki. Néha megsimogatta a fiú kézfejét.
A bor is megtette hatását, kellemesen becsíptek.
- Ízlett a vacsora? – kérdezte Sirius Medea-t kedvesen, mikor kiléptek a friss éjszakába, hogy felfrissüljenek kissé.
Medea válasz helyett hevesen átölelte Siriust, végigcsókolta az arcát, a csípőjét merészen a fiú ágyékának nyomta.
Tapmancs a szenvedélytől felsóhajtva viszonozta a lány ölelését. Sejtette, hogy a bor Medea-ra is hatással volt, hiszen a boszorka igencsak felszabadult lett.
- Itt maradhatnánk...éjszakára...kiveszem az egyik szobát. – mormogta Sirius, miközben Medea hátát simogatta.
Medea felsóhajtott.
- Ez a legjobb ötleted, amióta megismertelek… - lehelte a fiú fülébe. – De siess… - súgta neki és megcsókolta.
A mágus elvigyorodott, beviharzott a panzióba, és a következő percben már az egyszerű, de tiszta és jó illatú kis szobában találták magukat. Sirius csókokkal borította be a boszorka arcát, és ajkait, miközben lassan lefejtett róla minden ruhát.
Medea a fiú nyakát csókolta, s ujjai szemérmetlen helyeken jártak már… mindketten felnyögtek, ahogy egymáshoz értek.
Tapmancs gyengéden felemelte a lányt, és a fürdő irányába indult.
- Megmosom a hátad. – suttogta Medea fülébe a vágytól remegő hanggal.
Medea kacéran felnevetett.
- Szóval ilyen jól tudsz hátat mosni? – vigyorgott és a fiúra kacsintott.
Sirius beemelte a lányt a kádba, megnyitotta a zuhanyt, és szinte centiről centire szappanozta be Medea testét. Minden egyes porcikáját végigsimította, először lassan, majd lágy masszírozó mozdulatokkal.
Medea közben nem hagyta, hogy a fiú parlagon heverjen. Lehúzta róla a ruhát, már az alsónál tartott… lágyan simogatta az ágyékát…
Tapmancs felnyögött az érintésre, férfiassága azonnal önálló életre kelt. Lemosta a lányról a szappanhabot, majd a kád szélére ült, és Medea-t az ölébe vonta. Sokáig cirógatta a boszorka ágaskodó mellbimbóit, majd a hasát és szemérme legérzékenyebb pontját. Rettenetes, elemi erővel tört rá a kéj, ahogy Medea ujjai izgatták a kőkemény férfiasságát. Csak lassan, és óvatosan, de annál izgatóbban…
- Gyerünk… édes… - susogta Medea és elhelyezkedett a legjobb pozícióban.
Sirius könnyen csusszant a lányba, és a fenekénél fogva irányította a mozgásban, ami egyre gyorsabbá vált, Tapmancs pedig egyre hangosabban zihált.
Medea halkan felsikkantott és átadta magát az élvezeteknek… hevesen csókolta Sirius ajkát, vállát… ahol érte.
Sirius erősen tartotta a boszorkát, a nyakát csókolta, egyik kezével hozzáférkőzött a lány csiklójához és addig ingerelte, amíg Medea fel nem sikoltott a gyönyörtől. A falak is beleremegtek. Zihálva nyögdécselt…
Mikor a fiú megérezte, hogy a lány a csúcsra ér, ő maga is hatalmasat nyögve elélvezett. Nem érdekelte, hogy a számára kényelmetlen póz miatt lezsibbadt mindkét lába.
- Fogalmad sincs mennyire szeretlek! – suttogta Medea fülébe kimerülten.
Medea még mindig zihált.
- Nem… Te nem tudod, hogy én mennyire… Téged…
Sirius ölbe kapta szerelmét, bevitte a hálóba, s az ágyra fektette. Testét végigdörzsölte egy törölközővel, betakarta, és addig simogatta a haját, míg Medea végül lassan álomba szenderült. Édesen aludt, olyan volt, mint egy porcelánbaba.
Tapmancs még órákig feküdt a könyökére támaszkodva, hallgatta a lány egyenletes szuszogását, és gondolkodott. Félt a jövőtől. Vajon megérti-e Medea az ő céljait, cselekedeteit? Vajon mennyire szolgálja a családja Voldemortot? Oly sok borzalom történt és fog történni még, vajon mennyire elég a szerelem? Végül legyintett egyet a sötétben, és lehülyézte önmagát, amiért egy ilyen szép éjszakán hagyja elterelni a gondolatait a jelen boldogságáról. Megcsókolta Medea homlokát, és pár perc múlva álomba merült.
Sirius arra ébredt reggel, hogy a nap az arcába süt, hunyorogva pislogott, és a mellette fekvő lányra nézett, aki halkan beszélt, valami zagyvaságot, közben kezeivel is gesztikulált.
Tapmancs halkan felnevetett a zavaros motyorgás hallatán, mire Medea félálomba került, aztán fel is ébredt. Pislogott kettőt és a fiúra nézett. Elmosolyodott.
- Jó reggelt… - motyogta és ásított egy aprót.
- Nem akartalak felébreszteni, de beszéltél álmodban. – mosolygott Sirius a boszorkára, és magához ölelte.
Medea meglepetten bújt Sirius-hoz.
- Beszéltem álmomban? És mit? – érdeklődött vigyorogva.
- Azt nem értettem, de tüneményes zagyvaság volt, az biztos. – Sirius apró csókot lehetlt Medea halántékára.
Medea viszonozta a csókot, ő Sirius ajka mellé csókolt, majd kinyújtózott és felkelt.
- Sajnos…mennem kell. Így sem tudják, hol lehetek… - nézett szomorúan Sirius-ra.
Tapmancs magában szitkozódott, de ezt nem mutatta.
- Megértem, ha menned kell, engedd meg, hogy elkísérjelek egy darabon. – felkelt az ágyból, és magára húzta a ruháit.
Medea ragyogóan elmosolyodott és pár perc alatt összekapta magát.
Kézenfogva, szótlanul sétáltak el a padig, ahol találkoztak előző délután. Sirius szembefordult Medea-val, mélyen a szájába csókolt, szinte felfalta volna a lányt.
- Pár nap múlva akkor találkozunk a Roxfort-ban...alig várom. – súgta, de gyomra összerándult.
Medea Sirius nyakába csimpaszkodott.
- Éljen! Már én is alig várom! Szeretlek, Sirius! – mondta édesen és szemérmesen elpirult.
- Én is szeretlek tündérem. – válaszolt Sirius halkan, és megszorította Medea kezét. Addig ácsorgott a park szélén, amíg a lány el nem tűnt az úton. Nagyot sóhajtott, elmosolyodott, és James háza felé vette az irányt, egy nagyobbacska követ rugdosva.
Lucius Malfoy megitta az utolsó korty italát, és éjfél előtt nem sokkal bezárkózott a könyvtárszobába. Narcissa ekkor már mélyen aludt fent az emeleti hálószobában, és a férfinak nem kellett attól tartania, hogy a felesége megzavarja, mert gyenge hatású altató bájitalt kevert Cissy italába, amit vacsora alatt fogyasztottak. Lucius semmit nem bízott a véletlenekre, amik elronthatják azt, amire készül. Felemelte a varázspálcáját, majd idegen hangzású szavakat mormolva felrajzolta a szoba mennyezetére Salamon pecsétjét, a két egyenlő oldalú háromszögből összetevődő hatágú csillag kaput nyit a természetfölötti világra, és fogságba tartja azt a megidézett démont, ami kiszabadul ezen az átjárón.
Malfoy különleges, kegyetlen halált ötlött ki az Evans házaspárnak, olyan borzalmakat szándékozott rájuk ereszteni, amibe a kis Lily Evans is bele fog pusztulni.
A délután felemelt sötét oltár segítségével a zoroaszteri démon hang nélkül érkezett meg a helyiségbe, jöttét csak az ellobbanó gyertyák jelezték, és mikor Lucius újra meggyújtotta őket a sötétség démon félelmetes árnyéka a falra vetült, amitől a sokat látott mágus szemében is megjelent a rettenet, hiszen a Daeve kíméletlenséget ígérő hosszú, csontos ujjai éles, mindent feltépő karmokba végződtek.
- Hívattál – szólalt meg a Daeve.
Malfoy ujja megrándult pálcáján a csikorgó hangra.
- Áldozatokat adok neked.
Az árny növekedni kezdett a falon, de Salamon pecsétje visszatartotta attól, hogy Malfoyra vesse magát.
- Nem vagyok szolga – sziszegte haragosan a démon. – Az áldozatot én magam választom, és annak fejében elvégzem, amit kívánsz. Az egyezség mindkettőnket megköt.
- Kit? – nyelt nagyot Lucius.
- Magammal viszem a belőled származó jót s tisztaságot.
- Vidd! – morogta Malfoy. Titkon meglepődött, hogy ilyen olcsón megúszta a dolgot. – Ezek a dolgok úgyis csak hátráltatnak.
Salamon pecsétje mellé lépett, ahol a démont sejtette, hiszen maga a Daeve láthatatlan volt, és széttárt kézzel megállt előtte.
- Nem most – sziszegte a sötétség démona -, majd amikor eljön a megfelelő idő. Az alku megpecsételődött – lobbant fel egy sárga láng és a szobában kénes szag terjengett. – Se ember, sem varázsló, se nem démon fel nem bonthatja. Most már felfedheted, hogy kiknek a szívét adod át nekem.
Lucius egész testét végigborzongatta a jeges fuvallat, ami a gonosz lény szavaiból áradt, de tisztában volt vele, hogy nincsen visszaút, az alku megkötetett. Az oltárhoz lépett, és a vérrel írt körbe helyezte az Evans házaspár fényképét. Mikor felpillantott a ijesztő árny már eltűnt a szoba faláról.
Lucius Malfoy egyedül maradt.
Az Evans házaspár lefekvéshez készülődött a késői órákban, nevetve haladtak fel az emeleti hálószobájukba vezető lépcsőn, régen szórakoztak olyan jól, mint ezen az estén. Váratlan ötletként kiruccantak a helyi mozi utolsó előadására, és Rose újra szerelmes bakfisként nézett megpocakosodott urára.
Walter már a kockás pizsama felsőjét gombolta be, mikor apró nesz hallatszódott lentről.
- Bezártad a konyhaablakot? – pillantott feleségére, aki kedvesen mosolyogva megvonta a vállát.
- Nem emlékszem szívem – ült le a megvetett ágy szélére. – Lehet, hogy nem hajtottam rá a kis kampót, mikor elmentünk, és kicsapta a szél.
Walter morogva bújt bele a papucsába, és lesietett a lépcsőn.
Rose felkapta az éjjeliszekrényén heverő keféjét, és erőteljes mozdulatokkal fésülni kezdte a haját, amikor lentről férje borzalmakat sejtető fájdalomkiáltása szállt fel. Az asszony kezéből kihullott a hajkefe.
- Walter... – suttogta rémülten, és hosszabb ideig mozdulni sem mert, reszketve ült az ágy szélén. A rettegő nő minden idegszálával érzékelte, hogy valami iszonyatos dolog tart felé, könnyes szemekkel pillantott fel a szemközti falra, és akkor meglátta a felé csontos karmait kimeresztő Daeve árnyékát. Hatalmasat sikított és kirohant az ajtón, le a lépcsőn, aminek a közepe táján megcsúszott a lába valami nedves dolgon, amitől Rose az előszoba padlójára zuhant.
Örömmel érezte, hogy valami puhába markolt.
- Walter – suttogta, és megrázta férje kezét, majd őrjöngve sikoltozni kezdett, mikor észrevette, hogy amit tart az a férfi leszakított karja.
- Istenem, istenem! – sikoltozott, és Walter vérében csúszkálva próbált a bejárati ajtó felé menekülni, amikor beleütközött a férfi fejetlen törzsébe. Rose Evans akkor sem hagyta abba a sikoltozást, amikor Daeve hosszú, kegyetlen karmait a nő mellkasába mélyesztette, és kitépte az asszony dobogó szívét. ( ööö, ígérem visszaveszek a Supernaturel sorozat nézéséből :D –L )
Narcissa az első reggeli rosszullét óta sejtette, hogy végre gyermeket vár, szinte szétvetette a szívét a boldogság, és a feszültség, mivel addig nem merte férjének elújságolni a hírt, amíg a család orvosa meg nem erősítette a terhesség tényét. Úgy tervezte, hogy vacsora után elmondja Luciusnak, hogy a trónörökös most már hivatalosan is úton van, de olyan gyengének és álmosnak érezte magát, hogy inkább a reggel mellett döntött. Álmában Bella-val beszélgettek, mindkettőjüknek hatalmas pocakjuk volt. Narcissa arra gondolt, talán van némi remény arra, hogy nővére érzései is megváltoznak a gyerekkel kapcsolatban. Nevetve húzta magára a köntösét, végigsimított lapos hasán, és szökdécselve indult Lucius szobája felé.
- Jó reggelt kedvesem! – köszöntötte a mágust, miután benyitott és megállt Lucius asztala előtt. – Nagy hírem van számodra, én már régóta tudom, de Neked nem mertem elmondani, mert nem voltam benne biztos. – kuncogta Cissy izgatottan, várakozó pillantással nézett Lucius-ra, aki látszólag nagyon elfoglalt volt.
- Miben nem voltál biztos drágám? – nézett fel a levélírásból Lucius, mikor másnap reggel Cissy ragyogó mosollyal lépett be a dolgozószobájába.
- Hát abban, amiben most már biztos vagyok. – nevetett a nő hangosan és felszabadultan, örömmámorban úszott, ami kishíjján megrészegítette.
- Nézd, kedvesem – masszírozta meg a halántékát fintorogva a mágus, majd lezárta a pergament, és a várakozó hófehér baglya ( nem, s nem páva :D –L) lábára kötözte -, nehéz éjszakám volt. Talán ha értelmesen elmondanád.
- Rendben Lucius. Akkor rövid és értelmes leszek. – húzta gúnyos mosolyra a száját Narcissa. – Gyermeket várok. – Cissy tett pár lépést hátra, ajkát beharapva várta férje reakcióját.
- Tessék?? – ugrott fel a székről Malfoy, és sápadt arcán az öröm pírja futott keresztül. – A fiammal vagy állapotos?
Narcissa újra felnevetett, önkéntelenül is hasára csúsztatta a kezeit.
- Jól hallottad, drágám! – a szőke boszorkány szemei könnyektől csillogtak.
Lucius Cissyhez sietett és szorosan magához ölelte az asszonyt, apró, kedveskedő csókokkal borította el a kezét.
- Soha nem voltam még ilyen boldog. – suttogta a nő lehunyt szemekkel, és viszonozta férje ölelését. – És ez még csak a kezdet. – Cissy lélekben már a gyerekszobát rendezte be, rengeteg ötlet, gondolat futott át az agyán. Kicsit megszédült, Lucius-tól odébb lépve megkapaszkodott egy könyvespolcban. – Nem szabadna ennyire izgulnom. – lehelte, de a következő pillanatban elakadt a szava, iszonytató fájdalom markolt a hasába. Narcissa felsikoltott, forogni kezdett vele a világ, a görcs egyre erősödött. Látta még Lucius arcát, felé nyújtotta a kezét, aztán minden elsötétült és Cissy ájultan zuhant a padlóra.
Lucius rémülten kapott a földre rogyó felesége után, és borzadva figyelte a szőnyeget lassan elborító vérpatakot.
- Az egyezség bevégeztetett – szállt a surrogó hang a fal felől. – A gyermek lelke az enyém.
A varázsló oldalra kapta a fejét, és meglátta Daeve rémisztő árnyékát a falon.
- De arról volt szó, hogy a bennem... – hebegte Malfoy.
- A belőled származó jó s tiszta az a gyermeked volt Lucius Malfoy.
A szőke mágus sápadtan rogyott térdre az eszméletlen Narcissa mellett, és végtelen űrrel a lelkében figyelte, ahogy gyermeke eltávozik a boszorkány testéből.
A Cote D’Azur felé repülő bagoly a következő üzenetet vitte Perselus Piton számára.
Piton,
Csak egy jó tanács: a helyedben nem engedném egyedül haza a kis sárvérű barátnődet.
Üdvözlettel
Lucius Malfoy
Bellatrix a csúfos roxforti kudarc után egyre kevesebbet tartózkodott Voldemort mellett. A Nagyúr a tudtára adta, hogy nem kívánja a látványát, amíg olyan, mint egy felfújt gombóc. Bellatrix dühében naponta új szeretővel vigasztalódott, de egyikkel sem volt elégedett. És alakja egyre torzult, ez idegesítette a legjobban. Volt olyan hét, hogy semmit nem vett magához, éhezett és csak koktélokon élt. Tivornyázott. Nem érdekelte a gyereke.
Azon a baljós, végzetes éjszakán Bellatrix egyszerre három férfivel múlatta az időt, amikor Lily Evans szüleit kivégezte a démon, s utána elvette a jussát.
Bellatrix bágyadtan kelt azon a reggelen, fejfájás gyötörte, bedagadtak a bokái és kirúgta az éjjeli vendégeit. A tükör előtt vizsgálta magát, az arcvonásait, amikor beléhasított valami. Összegörnyedt, ugyanabban a pillanatban, amikor Narcissa vére a szőnyegre folyt, a meg nem született gyermekével együtt…
Bella felsikított, és szédülni kezdett, aztán minden tünet, amilyen gyorsan jött, úgy el is múlt. Zihálva tapogatta dudorodó hasát… nem… a gyereknek semmi baja… lehunyta a szemét és azonnal húga arca rémlett fel neki.
- A kurafi!!! Bántotta a húgomat!! – kiáltotta fel és villámgyorsan Narcissa-hoz hoppanált.
Narcissa arra eszmélt, hogy tiszta ágyban fekszik, orvosa nyugtatófőzetet diktált le a torkán, s a nő hamarosan elbódult. Szemei előtt összefolyt a szoba berendezése, félálomban nyögdécselt, néha fel-felsírt. Átvillant az elméjében a gondolat, hogy talán ő a hibás. Talán valamit rosszul tett. Fájdalmai már nem voltak, legalábbis nem a testében, a szíve azonban majd szétszakadt a bánattól, így szinte kényszerítette magát, hogy ha csak pár percre is, de elaludjon. Akkor nem fájt. Álmában felsejlett a szőke kisfiú arca, pontosan úgy, ahogy a gömbben látta. Cissy ajkai alig észrevehetően mosolyra húzódtak. Lesz egy fia. Ha nem most, akkor később. De lesz.
Lucius gondterhelten figyelte Narcissa apró, szabálytalan lélegzetvételeit, a gyógyító varázsló ténykedését neje ágya mellett, a fiatal férj szinte folyamatosan útjában volt a kuruzslónak. Éppen a sápadt boszorkány fölé hajolt, mikor halk robaj hallatszott a folyosóról. Bella félrelökve a manót, egyenesen húga hálójához rohant.
Malfoy undorral nézett sógornőjére, akire a legkevésbé vágyott ezekben a percekben.
- Mi a jó fenét keresel te itt? – állt szitkozódva elé a mágus. – Eltévesztetted az időpontot, nincsen még karácsony. A terhességed okolható ezen korán jött ünnepi hangulatért?
- Menj az utamból, te ragyaverte! – rikácsolta. – A húgom…! Mit tettél vele?!
- Takarodj innen, te utolsó, mocskos, repedtsarkú bakasári! – üvöltött a képébe Malfoy.
- Bella? – Cissy magához tért és kissé összerezzent nővére hangjára. Ülő helyzetbe húzta fel magát az ágyán, fáradtan pislogott Bellatrix-ra és Luciusra.
Bella ügyet sem vetett Luciusra, Narcissa ágyához lépett és végignézett sápadt testvérén. Nyelt egyet.
- Megvert?? – kérdezte rekedten.
Narcissa feje kóválygott még, bár erősen küzdött, hogy éberebb legyen.
- Megvert? Ki? – suttogta értetlenül, nagyokat pislogva Bella-ra.
- Fejezd be a vádaskodást! – ragadta meg a nő karját Lucius ingerülten. – Mit képzelsz magadról? Én nem a tutyi-mutyi férjed vagyok, aki eltűri a viselkedésedet.
- Fogd be a pofád, Majomfolt! – kiáltott Bellatrix. – Ártottál a húgomnak és megmondtam neked, mi lesz, ha baja esik!!
- Azt mondtam – vörösödött el Malfoy, és a pálcája után kapott -, hogy takarodj a házamból! Senki nem hívott, ami itt zajlik az rám és a húgodra tartozik.
Cissy közben nagyokat kortyolt a teájából, ami az éjjeliszekrényen gőzölgött. Sóhajtott párat, de fülét bántotta a vitatkozás.
- Ha veszekedni akartok, akkor azonnal hagyjátok el a szobámat! – emelte meg a hangját, és vádlón pillantott a két halálfalóra. – Erre van most a legkevésbé szükségem!
Bella Narcissa felé fordult és csak morgott egyet.
- Narcissa! Ez aztán a határozottság! Akkor lettél volna ilyen, amikor összevert ez a barom! Mutasd magad!
- Nem vert össze senki, Bella. – Narcissa összeszorította a szemeit, aztán elfordult a nővérétől. – Terhes voltam...és...elvetéltem – hangja elcsuklott, kezeivel a selyemtakaróba markolt, de sikerült visszanyelnie a könnyeit.
Bella éppen fellibbentette a takarót, amikor felfogta húga szavait. Ránézett és úgy engedte el, mint valami leprást, de azonnal a keze után nyúlt.
- Terhes… voltál?!
Lucius arca fájdalmasan megvonaglott Cissy erőtlen, mélabús hangjától, és a nő felé tett néhány lépést, de ekkor Bellatrix nyelt egyet.
- Elment a gyereked… miatta! – csattant fel és vádlón Luciusra szegezte az ujját.
Narcissa megszorította Bella kezét, már amennyire gyenge állapotában szorítani tudta.
- Lucius egy ujjal sem nyúlt hozzám...soha – emelte fel a hangját. – Kérlek Bella ezt a témát egyszer, és mindenkorra fejezzük be. Kérlek – mondta Cissy rekedten, aztán Luciusra pillantott. Látta a férfi szomorú zavartságát, és sokkal jobban megsajnálta őt, mint saját magát.
Bella Luciusra nézett.
- Magunkra hagynál? – vetette oda jegesen. – Ezek női dolgok. Te csak egyvalamire használod a nőket!
- Téged még arra sem – vágott vissza gúnyos mosollyal Malfoy. – Mivel dugig teltem ezzel a meghitt hangulattal, ami a lényedből árad Mrs Lestrange, megyek és meghánytatom magam, mielőtt a gyomromra húzódna.
Bella vicsorogva akart visszavágni, de meggondolta magát, inkább hátat fordított Luciusnak és Narcissa mellé ült. Mélyen a szemébe nézett és várta, míg a férfi kimegy. Csak akkor szólalt meg.
- Mondd el. Megvert? Őmiatta ment el a gyerek? Mit tett veled?! – sziszegett Bella.
Narcissa hevesen rázta a fejét, puha, szőke haját elsimította a homlokából.
- Nem Bella, tényleg nem! Hidd el nekem...Luciusnak semmi köze ehhez a balesethez.
Bellatrix összehúzta a szemét.
- Akkor meg mi a fenétől vetéltél el?! Egy Black-lány ennél erősebb! – szorította meg húga ujjait.
- Jaj Bella...ez bárkivel előfordulhat...különben meg sosem voltam fizikailag olyan erős, mint Te – sóhajtotta Narcissa. – Gyerekkorunkban is mindenféle nyavalyát elkaptam boszorkány létemre. Nem tudom miért történt ez most velem. – A boszorkány hangja síróssá vált, már nem tartotta vissza a könnyeit. – Talán túlságosan vágytam rá...de...de...még...nincs itt az ideje – fátyolos szemekkel nézte nővére hasát.
Bellatrix látta húga sóvárgó tekintetét, amivel az ő dudorodó pocakjára pillantott. Elhúzta a száját.
- Neked édes teher, nekem meg nemkívánatos – morogta. – Kettőnk közül Te érdemled meg a kölyköket. Nekem nem kell!
Narcissa visszahanyatlott a párnára.
- Ne beszélj így, őrült vagy, ha így gondolkozol! – suttogta, de hangjába harag is vegyült.
Bellatrix jobbnak látta, ha nem feszegeti tovább most ezt a kérdést, hogy ő mennyire utálja a megfogant gyereket a méhében. Nem akarta, hogy Narcissa kiboruljon ennél jobban is. Inkább megköszörülte a torkát.
- Lesz sok gyereked, Cissy. Ne aggódj. Utálatos kis ördögfiókák fognak itt szaladgálni – vigyorgott. – Az enyémmel együtt. Visszasírjuk majd a nyugodt időket!
- Tudom, Bella. – Cissy Bella-ra nézett, és elmosolyodott. – Lá...Megálmodtam.
Bella kissé gúnyosan nézett húga szemébe.
- Megálmodtad – ismételte meg, nem titkolva, hogy ezt nevetségesnek és szentimentálisnak tartja. – És ezt higgyem is el, mi? Látónak képzeled magad, Cissy? Vagy mi a fene?
Narcissa tovább mosolygott.
- Nekem elég, ha én elhiszem – a szőke boszorka arca gondterheltté vált, elkapta Bella mindkét kezét. – Valami nagyon fontosat kell, hogy kérjek Tőled – komolyodott el Cissy. – Senkinek nem szabad megtudnia, hogy mi történt!
Bella tovább vizslatta húga sápadt arcát. Narcissa mindig ilyen volt. Mindig sápadt. Mindig vézna… csendes és visszafogott… erőtlen… Bellatrix gyűlölte húgában ezt a finomságot, de valójában inkább irigyelte. Ő sosem volt ilyen finom és úrihölgy. Bellatrix mindig olyan volt, mint egy tomboló vihar…
- Csak nem aggódsz a majom urad becsülete miatt? Hogy ne képes egy életerős magzatot beléd tenni? – húzta el a száját.
- Nem Lucius becsülete miatt...az enyém miatt. – Narcissa ültében kissé kihúzta magát. – Értsd meg, nem akarok sápítozó és sajnálkozó családtagokat maga körül. Azt hiszem ezt Te pont megérted. Ígérd meg, hogy köztünk marad. – mondta Cissy őszintén és komolyan.
- Vagy úgy. Pedig azt hittem, Te szereted, ha az anyánk a válladon sírja ki magát. Hát rendben, Cissa, tőlem nem fogja senki megtudni. Elvégre, ez elég szégyen a családunkra nézve – szúrt egyet oda Narcissának, bár nem akarta bántani.
Cissy megnyugodva bólintott.
- Köszönöm. – Enyhén reszkető kézzel emelte szájához a teáscsészéjét, miközben érdeklődve figyelte Bella-t, aki megelégelte húga önmarcangoló tekintetét és előhúzott a táskája mélyéről egy fiolát s húga csészéje felé nyújtotta.
- Na, add a teádat – intett türelmetlenül.
- Merlinre, mit akarsz a teámba tenni? – tiltakozott Cissy és hófehér kezével letakarta a csészéjét.
- Merlin ragyaverte seggére, Cissa! Itt akarsz szenvedni napokig, hetekig, hónapokig?! Szedd össze magad, kislány! – förmedt testvérére Bella. – Rum. Jó lesz – vigyorodott el. – Higgy a Te kis nővérkédnek… - hajolt közelebb Bellatrix. A szeme felcsillant.
Narcissa felhúzta a szemöldökét, de végül engedett.
- Apánk szokott rumos teát inni, én még nem próbáltam. Gondolod, hogy használ? – pár pillanatig beszívta az illatos gőzt, aztán apró kortyokban felhajtotta a meleg italt. Rögtön érezte, hogy arca kipirul, hálásan nézett Bellára. – Jó ötlet volt.
Bella elégedetten mosolyodott el.
- Hát tudd, hogy bennem megbízhatsz, kishúgom – fogta meg Narcissa keskeny, fehér kezét Bellatrix. Meghitt pár másodperc volt, ahogy a két testvér egymásra nézett. Aztán Bella elhúzta a kezét és a derekát kezdte nyomkodni. Már elég nagy volt a hasa ahhoz, hogy húzza a derekát… morgott egy sort emiatt.
- Tulajdonképpen, hogy hogy idejöttél? – kérdezte Cissy. – Nem szoktál...csak úgy...mintha...tudtad volna... – A nő le nem vette tekintetét Bella arcáról.
Bella felnyögött, ahogy kihúzta magát.
- Átkozott fájdalom! – aztán Narcissára pillantott. – Tudtam. Miért olyan meglepő? A húgom vagy. Egy vérből vagyunk. A testvéri szeretetről még nem hallottál? – vigyorodott el Bella. A világért sem árulta volna el, milyen erős megérzése volt s mennyire megijedt.
- Na igen... a testvéri szeretet – vigyorodott el Narcissa is gúnyosan. – Örülök, hogy eljöttél – biccentett Bella felé.
Bella felkelt, kinyújtózott. Nagyon csinos kismama volt, pedig ő úgy érezte magát, mint két bálna együtt, holott erről szó sem volt. Arca végre nem volt olyan beesett, egészséges színe volt, pocakja pedig nagyon helyesen dudorodott. Hasára csúsztatta ujjait, majd a húgára pillantott.
- Bármikor, Cissa, jövök, ha bajod esik – mondta, majd gúnyos mosoly jelent meg az ajkán. – A majom férjednek se legyen túl jó, szóval gyakran fog itt látni, üzenem neki! Viszlát, Narcissa. És szexelj sokat! Ha lehet, ne csak a majommal… - vigyorgott Bella, majd futólag arcon csókolta húgát és az ölébe tette a rumos flaskát. – Ez még jól fog jönni – azzal kisietett a szobából s máris hoppanált.
Miután nővére elviharzott a szokásos módján, Narcissa egy ideig még az ágyában üldögélt. Hagyta, hogy végigrobogjon rajta újra a bánat, aztán megkeményítette magát. Nem eshet kétségbe, akkor sem, ha most egy álom tört össze, hiszen álmodni bármikor elkezdhet megint. Hitt a látomásában, és abban, hogy képes valóságot teremteni a vágyakból. Luciusra gondolt. Óvatosan kikelt az ágyból, nem akart most egyedül lenni. Lassan levánszorgott a lépcsőn, és a szalonba lépett, ahol a férfi a kandalló előtti karosszékben üldögélt, és a tüzet bámulta. Mikor meghallotta a nő lépteit, felpattant:
- Cissy – indult a neje felé. – Nem korai ez még? A gyógyító azt mondta feküdnöd kell holnapig.
- Semmi baj, jobban vagyok. – nyugtatta meg férjét Cissy, de azért meg kellett kapaszkodnia az ajtófélfában.
- A kedves húgod remélem eltűnt a házamból – sziszegte mérgesen Malfoy miközben a kezét nyújtotta a boszorkány felé, hogy az belé karolhasson.
- Igen, Bella elment. Tényleg csak női dolgokról beszélgettünk, de hagyjuk ezt. - Narcissa hálásan támaszkodott Lucius karjára, a kandallóhoz közeli pamlagra ültek. - Köszönöm, így még jobb.
A varázsló letette a pálcáját az asztalra, majd a kanapé hátának dőlt. Egy pillanatra lehunyta a szemét, és a távoli jövőn gondolkodott, ami egyre sötétebben kavargott előtte.
Narcissa odabújt férjéhez, fejét a mágus nyakába fúrta.
- Lucius...én...nem tudom, hogy miért vesztettem el a babát. Nem tettem semmi rosszat...azt hiszem. – Cissy tudta, hogy Lucius mennyire akarta már a gyereket, és mivel a baleset óta nem tudtak érdemben beszélni, tartott kicsit a férfi reakciójától.
Malfoy megrázkódott a boszorkány szavaitól.
- Nem a te hibád! – nézett szinte dühösen a feleségére. – Igenis lesz egy ifjabb Malfoy, aki tovább viszi az ősi aranyvérű águnkat. Egy erős fiú, aki hű szolgája lesz az elveinknek. Kérlek, fejezd be azt, hogy magadat vádolod!
Cissyt meglepték férje furcsán heves érzelmei, erősen megszorította Lucius kezét.
- Lesz egy fiad, Lucius. Akár most azonnal itt megígérem. – A nő gyengéden magához húzta a mágus fejét, és megcsókolta. Malfoy szórakozottan viszonozta, és Merlinnek adott hálát, amiért a boszorkány nem láthatott bele a gondolataiba és a lelkébe. A mágus folyamatosan marcangolta magát gyermeke elvesztése miatt, akinek a születésére már jó ideje várt, és akit könnyelmű tudatlansággal odavetett.
Narcissa felsóhajtott, és belebámult a tűzbe.
- Rendbe jön minden, és igazi családunk lesz. – pillantott újra Luciusra és őszintén elmosolyodott. – Feltéve, ha kicsit többet leszel itthon – tette hozzá gúnyoskodva, de cseppet sem mérgesen.
- Rendben – hajolt meg ültében felesége felé csúfondáros mosollyal az ajkán Malfoy. – Majd megemlítem e Nagyúrnak ebbéli kívánságodat. A Black ribancnak meg ajánlom, hogy tartsa azt a nagy száját vagy magam hallgatatom el örökre.
- Bella a szavát adta, hogy nem mondja el senkinek. – Cissy látta, hogy férje szólni akar, de egyik ujját a férfi szájára tette. – Tudom, mi a véleményed, de ez most más. Bízz bennem, ha benne nem is tudsz.
- Cissy – csókolta meg a nő kezét Lucius -, akármilyen éleslátású boszorkány is vagy, a családoddal szemben borzalmasan vak és naiv vagy.
Magában még a férfi hozzátette: - És ez az én szerencsém is.
