"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor az ember barátjától elszakad, tudja hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy volt vele a találkozás előtt."
 

Hamvas Béla

 

 

Harmadik fejezet

 

A Roxfort Expressz nagy gőzfelhőben érkezett meg az egyik észak-angliai kisváros pályaudvarára.
Az errefelé lakó diákok gyorsan összeszedték csomagjaikat s lekászálódtak a vonatról. Ez volt az egyetlen megálló a Roxfort és a King’s Cross között.
Lily Evans elköszönt a barátnőitől, megígérték egymásnak, hogy sűrűn leveleznek a nyáron, majd a vörös lányka leszállt. Már látta a szüleit a peronon, de látta Perselust is, ahogy levonszolja a csomagját a vonatról, odaintett neki, aztán a lány a szülei elé futott. Tudomásul vette, hogy a fiú nem akar velük jönni… így aztán elindultak nélküle. Lily boldogan ecsetelte az élményeit a szüleinek, amíg a kocsihoz értek, s csak akkor némult el némiképp, amikor meglátta, hogy a nővére bent ül a kocsiban. Lily nem gondolta, hogy kijön ő is… mosolyogva szállt be mellé és át akarta ölelni.
Petúnia úgy nézett Lily-re, mint egy varangyos békára, és egy laza mozdulattal eltolta magától a lányt.
- Ez még viccnek is rossz! - nyögte, majd kibámult az ablakon.
Lily meghökkent, de aztán elhúzódott.
- Szia, Túni. Bocs. Tényleg nem akarom elkenni a festéket az arcodon. Vagy a halotti maszkot… – morogta Lily, és felsóhajtott. Nővére nagyon megváltozott. Kajánul figyelte, milyen ruhát visel. Az elegánsnál jóval rövidebb méregzöld miniszoknya, hozzáillő kiskabáttal, ami szemtelenül mélyen dekoltált volt, és körömcipő. Petúnia mindig úgy akart öltözködni, mint aki épp a színházba készül, de ezért keményen meg kellett dolgoznia. Nem voltak gazdagok, a túrkálók ruhaválasztéka pedig nem passzolt Petúnia elképzeléseihez. Gyakran varrta maga a ruháit vagy alakította át a megvásárolt darabokat több-kevesebb sikerrel, így reggel és este, hétköznap és hétvégén is úgy festett, mint valami 17 éves üzletasszony, akiben tombolnak a hormonok. A lány nem volt csúnya, bár külseje közel sem volt olyan ragyogó, mint Lily-é. Vállig érő, szőkésbarna haját kőkeményre lakkozta, nehogy akár egy szál is elmozduljon, barna szemei érzelmi kitörések hatására zöldes árnyalatban játszottak, alakja az átlagosnál vékonyabb volt, de formás. Csak az állandó, ideges grimasz a szája szélén volt, ami elcsúfította amúgy csinos arcát.
Lily megköszörülte a torkát és válaszolt a szülei kérdéseire, Petúniához nem szólt egy szót sem. Ahogy elhaladtak egy buszmegálló előtt, Lily meglátta Perselust. Lehúzta az ablakot és odakiáltott neki mosolyogva, de csak másodpercekre pillantották meg egymást újból.
Ekkor Petúnia megszólalt.
- Még mindig puszipajtások vagytok ezzel a nyomoronc és rémesen idióta kölyökkel? - orra az ismerős fintorba ugrott, amit szinte állandóan viselt húga jelenlétében.
Lily behúzta a fejét, lángvörös haja szanaszét állt, mosolya üde volt, de testvére kérdése azonnal lelohasztotta.
- Képzeld. Még mindig barátkozom vele. És nem is rémes kölyök. – húzta el a száját Lily. – Én is mondhatnám ezt arra a Dursley-re! Tisztára, mint valami karót nyelt madárijesztő! – vágott undorodó képet Lily, mire Petúnia olyan maflást kevert le neki, hogy még a saját tenyere is belesajdult. A haragtól lángolni kezdett az arca, de egy szót sem bírt kinyögni, habár legszívesebben válogatott sértésekkel bombázta volna Lily-t. Petúnia pontosan emlékezett rá, hogy mikor kezdődött kettejük között ez az eszeveszett feszültség, sőt gyűlölet, legalábbis az ő részéről. Négy éve a szüleik örömtáncot jártak egy hűvös nyárvégi délutánon, amikor megkapták a levelet a Roxfortból. Lily felvételt nyert az iskolába. Lily boszorkány. Lily különleges. Lily a család szemefénye. Lily...Lily...Ő, Petúnia eltörpült mellette. Egy senkinek érezte magát, és ezt képtelen volt elviselni. Ezért írt a Roxfort igazgatójának, azt remélve, hogy őt is felveszik, nem azért, mert kimondottan érdekelte a varázsvilág. Persze azonnal elutasították. Petúnia varázstalan volt. Egy mugli, ahogy ezek az elmebetegek neveznék őt. Mert az első bánatrohamok után a lány megkeményítette a szívét, és az egykor áhított Roxfort bolondokháza, a varázsvilágba tartozók idióta álmodozók lettek a szemében, Lily iránti féltékenysége pedig szép lassan, de végzetesen megmérgezte kettejük kapcsolatát.
Lily-t váratlanul érte az ütés. Az arcához kapott és meredten nézte nővérét, majd elfordult tőle és hazáig nem beszéltek. Otthon Lily kipakolta a dolgait, átöltözött egy egyszerű ujjatlanba és egy laza nadrágba. Éppen a könyveit rendszerezte, és valami mugli zenét hallgatott, amikor megpillantotta Petúniát a szemközti virágágyásban. Az ablakoz lépett, hogy rájöjjön, mit csinál a testvére.
- Mi a fene… Túni, te nem vagy normális… - morogta maga elé Lily, ahogy a lány egyik ágyástól a másikig kúszott, ügyetlenül és röhejesen bukdácsolva. Az utca másik felén Vernon Dursley ballagott, valamilyen gazdasági újságba mélyedve.
Lily összegörnyedt a nevetéstől, mert rájött, hogy Petúnia Vernon-t lesi ekkora hévvel és tovább figyelt.
Petúnia lihegve felült, előkapta kis kézitáskáját, és remegő kézzel előkotorta a tükrét. Megigazította a haját, majd kirúzsozta vékony ajkait, aztán a kertek alatt addig rohant, amíg Vernon elé került.
Lily nem hitt a szemének, hogy a nővére képes ezt tenni egy fiú miatt…
- Hát ez megkattant… tiszta hülye lett… - ekkor koppant valami a szőnyegpadlón. A kis kő volt, amit a szőke barátnője, Mary adott neki. – A tengerszem… Perselus értékelni fogja… - Lily betette a táskájába a követ, gondosan elrejtve az egyik titkos zsebbe, majd tovább figyelte Petúniát, aki most már a nyílt utcán cseverészett a fiúval. Láthatóan élvezték egymás társaságát, de a beszélgetésből semmit nem lehetett hallani. Vernon rövid, szőkés haját vakarászta, néha elvigyorodott, amitől átlagosan unalmas arca kissé pocokszerűvé változott. Petúnia valamit nagy hévvel magyarázott, a fiú lelkesen bólogatott hozzá. Talán a gazdasági híreket vitatták meg.
Lily a korai vacsoránál végig nővére lángvörös arcát nézte.
- Túni… mondd csak, igaz, hogy ez a Vernon srác megnősül a nyáron? – kérdezte Lily, alig bírta visszafojtani kitörni készülő nevetését. – Én azt hallottam… - vonta meg a vállát. Lily tudta, hogy ez kegyetlenség tőle, de nem bírta megállni…
Petúnia lenézően végigmérte Lily-t, majd furcsán felvihogott és villájával húga felé bökött a levegőben.
- Te meg miről hadoválsz itt? - szegezte a kérdést Lily-nek.
Lily úgy tett, mint aki meglepődik.
- Nem tudtad? Alexandra barátnőm rendszeresen ír nekem, amíg a Roxfortban vagyok és ő ismeri is a menyasszonyát… - nyelt egyet, hogy ne törjön ki a röhögése. – Ejj, Túni! Hát már a pletykákat sem ismered?
Petúnia először tőle szokatlan módon kuncogni kezdett.
- Tudok a lányról, akit folyton Vernonnal látnak, de a pletyka téves kedvesem. Számodra az üzleti érdek gondolom ismeretlen fogalom, de a részletekbe pont téged nem foglak beavatni. - Petúnia hirtelen felpattant, hangját fülsértően megemelte. - Biztosíthatlak, hogy ha Vernon Dursley valaha, valakit feleségül vesz, az én leszek! Te meg menj és játssz a varázspálcáddal, az való neked, és meg ne próbálj még egyszer ilyen ócska pletykákkal idegesíteni! - Petúnia már úgy hisztizett, hogy majdnem lerántotta az asztalról a terítéket. Apja fékezte meg azzal, hogy erélyesen felzavarta a szobájába, és hálát adott Istennek, amiért az év nagy részében a két lány nem tartózkodik egy légtérben. Rég feladták már a harcot, hogy közelebb hozzák őket egymáshoz.
Lily felsóhajtott. Petúnia mégsem változott semmit. Azaz, csak annyiban, hogy sokkal kibírhatatlanabb lett. Ez a visítozás már több volt a soknál. Lily az anyjához fordult.
- Anya, elmegyek a fűzfához. Nem jövök túl későn.
Lily anyja bólintott és megcsókolta lánya arcát, majd tovább beszélgetett a férjével.
- Nocsak Lily-ke megint egész este azzal a zsíros hajú varjúval fogsz lógni? - Petúnia a lépcső tetején állt gúnyos mosollyal az arcán, kezében a Kétbalkezes kamaszlányok kézikönyvét lobogtatva.
Lily ránézett.
- Igen, Perselus-szal lógok. Mi vele a gondod? Csak nem féltékeny vagy, hogy veled szóba sem áll? – pimaszkodott Lily. – Vagy, várj, tudom már! Az a bajod vele, hogy véletlenül érti, amiről beszél, nem úgy, mint egyesek, a nagy gazdasági tapasztalataikkal! – nyomta meg gúnyosan a szavakat Lily. Pontosan tudta, hogy Vernon Dursley ostoba volt, ezt érezni lehetett rajta már messziről, és csak az ő nagyzási hóbortban szenvedő, nevetséges nővére nem vette ezt észre…
Petúnia toppantott egyet a lábával, könyvét Lily felé hajította, persze elvétette a dobást.
- Kopj le rólam és Vernon-ról te sültbolond! - sziszegte, majd becsapta maga mögött szobája ajtaját.
Lily válaszra sem méltatta, felkelt, fogta a hátizsákját, ami tele volt könyvekkel és elindult a fűzfához, ami egy kis tó partján állt, nem messze tőlük, s ahol rendszeresen találkozott Pitonnal.


James morogva köszönt a konyhában tüsténkedő édesanyjának, majd sietve indult fel a második emeleten lévő szobájába, a lépcsőn felfelé vonszolt láda hatalmasakat puffant, csattant minden egyes lépcsőfokon, de Jamesnek kimondottan jól esett most a zaj. Lihegve megállt a szoba ajtaja előtt, majd erőt gyűjtve berúgta a ládát a kitakarított helyiségbe, majd káromkodva ugrált féllábon az ágyához, leroskadt és simogatva becézgette az erősen lüktető nagylábujját. Lerúgta a cipőt, majd az aranycikeszes takaróval letakart heverőre hanyatlott. Nagyon rosszul ért véget az ötödéve Roxfortban. Egy percre lehunyta a szemét, és maga előtt látta a kínos jelenetet, ami a négy jó barát között zajlott le, fent a közös hálóban.

Sirius feldúltan magyarázott Remus-nak.
- Nem hiszem el, hogy Piton megszívatott minket. Komolyan Remus, egyszerűen nem térek magamhoz. - idegesen járkált fel-alá, közben letépte magáról nyakkendőjét. - Persze jellemző erre a denevérre, hogy csak akkor képes támadni, ha azok a seggarcú halálfaló banda a védelmére siet. Láttad az undorító pofájukat? - néhány ruhadarabot, és könyvet belehajított a ládájába, majd újra Remus felé fordult. - És az az undorító körbehugyozás a végén...Pipogyi, mintha teljesen bedilizett volna!
Féregfark az ablaknál ácsorgott. Rásandított a három fiúra. Megnyalta a szája szélét és egy kemény kiflicsücsköt vett elő a nadrágja zsebéből, majd rágcsálni kezdte. Nem szólt semmit, mert a tóparti incidens neki a kedvére való volt. Mindenki megszívta. Az a mocsok Piton is és a nagy James Potter! Ám Peter ezt mélyen magában tartotta. Majd eljön az ő ideje…
Addig is úgy tett, mintha elmélyülten nézné az eget az ablakból.
James Sirius utolsó mondatára lépett be a közös hálószobába, frissen mosott hajáról nagy cseppekben hullott a víz a padlóra.
- Pipogyusz, ezt még visszakapja. – morogta, és lezuttyant az ágyára, és hevesen dörgölni kezdte magáról a vizet.
- Mikor fejezitek már be ezt az egész gyerekes harcot? – kérdezte halkan Remus, miközben a könyveit pakolta a ládába.
Sirius a szemét forgatta, majd legyintett egyet Remus felé.
- Ne kezdd újra! - kikapott a ládából egy büdös zoknit, és Holdsáp felé hajította.
James is dühösen ugrott fel és minden haragját Lupinra ömlesztette.
- Gyerekes??? A halálfaló cimboráival támadt ránk, ha nem haragszol! Ha ezt merik itt Roxfortban, hogy szinte büszkén mutogatják a Sötét jegyüket, akkor mit tesznek a kinti világban?
- Most azt kaptuk vissza, amit évek óta folytattunk Pipo... Perselus ellen – javította ki a mardekáros fiú nevét Remus.
Ágas hadonászó keze megmerevedett a levegőben, és döbbenten nézett a sápadt barátjára, aki kimondta azt, amit a tóparti eset óta a lelkét nyomta, és ami porig döngölte az önbecsülését. Egyedül az vigasztalta, hogy Lily nem volt ott a megszégyenítésénél.
Sirius még mindig nem szólt bele komolyabban a vitába. Iszonyúan dühös volt a délután történtek miatt, de Remus szavai elgondolkodtatták. Peterre nézett, de az szokásához híven csak fülelt. James érzelmi kitörései nem szoktak ilyen méreteket ölteni.
- Fiúk nem egymást kellene szapulni! - hangja azonban elhalt James üvöltözése mellett. Volt egy olyan érzése, hogy előbb-utóbb ennél jobban be kell avatkoznia.
- Te mellette vagy? Egy rohadt halálfaló mellett, aki szinte betegesen imádja a feketemágiát? Talán felkértek, hogy csatlakozz hozzájuk, hiszen köztudott, hogy az a seggfej, akit Voldemortnak neveznek, szívesen dolgozik vérfarkasokkal. – vagdalkozott dühében James, de ahogy kimondta a kegyetlen szavakat, már meg is bánta.
Lupint odavágta a könyveit a földre, és szinte állati hangon felvonyított:
- Elegem van belőled, James! Hogy mersz engem meggyanúsítani azzal, hogy közéjük tartozom? Hiszen jól tudod, hogy Greyback, aki Tudodki embere, apámon állt bosszút azzal, hogy engem megmart, és kisgyermekkorom óta így kell élnem az életemet! Egy szörnyként...– Remus hangja elcsuklott.
Féregfark a könyvre kapta a pillantását, majd Lupinra, aztán Potterre. Elvicsorodott, majd elkerekedtek a szemei. James-t még sosem látta így szemétkedni a barátaival. Peter aztán Siriusra pillantott lehajtott fejjel. Magában élvezte a vitát. Arra gondolt, ha összekapnak, ő lehetne Sirius barátja egyedül, és talán elvinné Siriust egy olyan muglibárba, ahol férfiak flitteres nőiruhákban illegetik magukat. Peternek a gondolatra összefutott a nyál a szájában… Sirius de jól mutatna egy kék ruhában…
Sirius két barátja közé állt, és szigorúan távolabb tolta őket egymástól.
- Fejezzétek ezt be! - kiabált. - Bármit tesz Pipogyusz, és bármit teszünk mi vele, az nem ér annyit, hogy a barátságunk lássa kárát. - James szemébe nézett, pillantásával próbálta jelezni neki, hogy ideje bocsánatot kérni.
- Ne haragudj Holdsáp! – hebegte James, és Remus felé indult, aki azonban nem fogadta el a kinyújtott jobbot, hanem figyelembe se véve őt kisétált a helyiségből.


James kinyitotta a szemét, és nagyot nyögve oldalra fordult. Piszok rosszul érezte magát Lupin miatt, akit igaz barátjának tartott, és akit otromba módon megsértett. Holdsáp még a Roxfort Expresszen sem volt hajlandó szóba állni vele, egyébként is falfehér arccal zötykölődött a fülkében, hiszen holdtölte első napján volt túl akkor. Valamit ki kell találnom, ült fel az ágyon Potter, és a kandallóhoz sétált. A Hop - por zöld lángokká változtatta a békésen nyaldosó tűzfátylat.
- Grimmauld tér 12, Sirius székhelye. – köpködte a szavakat a szájába került koromtól, majd a lángok közé dugta a fejét. Már amikor éppen ott tartott, hogy leesik a feje sok pörgéstől, meglátta Tapmancs szobáját. Érdeklődve figyelte, hogy a falakra újabb csinos mugli lány poszterek kerültek fel, ugyancsak szellős öltözetben illegették magukat. Elvigyorodott.
- Hogy s mint Tapmancs? – köszönt a székben gubbasztó barátjára, mire Sirius majdnem leesett a székről. Láthatóan nagyon elgondolkodott.
- Szia Ágas! - mosolygott erőtlenül. - Lehetnék jobban is. Ahogy hazaértem anyám leüvöltötte a hajam, mert fülébe jutott, hogy az év folyamán többször kínoztunk egy szerencsétlen mardekárost. - megdörzsölte a homlokát, aztán Jamesre pillantott. - Közölte, hogy gyorsan szedjem össze magam, ha nem akarok továbbra is a család szégyene lenni.
- Máris így indított az anyád? – pislogott nagyokat James.
Sirius bólintott. Felállt, és kisimított néhány posztert a falon. Hangja egyre komorabbá vált.
- Ráadásul Narcissa unokahúgom eljegyzési partija lesz, persze az egész népes famíliám jelenlétében. Nem emlékszem a vőlegényére, Lucius Malfoy-ra, de tudom, hogy prefektus volt a roxforti évei alatt. Naná, hogy a Mardekárban. Úgy hallottam már ő is halálfaló. - Sirius nagyot sóhajtva csóválta a fejét, lerogyott a székre.
- És neked is ott kell lenni azon a halálfaló eljegyzésen?
- Szerinted? - nézett jelentőségteljesen barátja szemébe Sirius. - Nem passzolok én ide Ágas. Ezt már régóta tudom. Csak azt nem tudom meddig vagyok képes így élni. Napról napra rosszabb, és már az öcsémen is mutatkoznak a jelek. - Sirius nagyon el volt keseredve, egy hajszál választotta el attól, hogy szégyenszemre bőgni kezdjen.
James zavartan rágta a száját, komolyan nem tudta mit is mondhatna a barátjának, fogalma se volt róla, hogy ő miképpen tudna együtt élni egy ilyen családdal. Az ő szülei, teljesen hétköznapi varázslók voltak, akik nem ártottak senkiknek, békésen megfértek a muglikkal, James is úgy nőtt fel, hogy minden ember egyenlő, és ezért mélységesen gyűlölte, megvetette azokat, akik különbséget tesznek mágus és mágus között, csupán azért, mert máshonnan ered a gyökerük. Ilyen volt a Black család, és ilyen volt Piton. Potter keze ökölbe szorult, ahogy a gyűlölt arc az elméjébe furakodott.
- Tennünk kell valamit, Tapmancs. – mondta végül – Keressük fel az éjjel Holdsápot, menjünk el hozzá.
- Gondolod, hogy azok után, ami történt az utolsó estén a Roxfortban, még szóba áll veled? - kérdezte Sirius meglepve. - Úgy értem, már megbocsáss, de elég szemét dolgokat mondtál neki, és még a vonaton se szólt hozzád. - Sirius leült James mellé, kérdőn nézett rá. Nagyon szerette volna, ha barátai kibékülnek, nagyon úgy festett a dolog ugyanis, hogy már egyedül csak rájuk számíthat. Talán nem is volt ez másképp soha.
- Ne érts félre. - folytatta. - Én támogatom a találkát, csak nem tudom Holdsáp, hogy fog reagálni. Bár nem haragtartó. Csak megoldjuk!
- Nagyon bánt az, amiket mondtam neki. – hajtotta le a fejét James – Nem tudom mi van velem, azaz tudom. Lily. És Piton.
Sirius halványan elmosolyodott, majd ahogy mindig szokta.
- Gondoltam, hogy ez a baj, látom én már hónapok óta, hogy sóvárogsz a csinos vöröske után, de soha nem beszéltél erről nyíltan. Pedig bennem és a többiekben is megbízhatsz. - ekkor meghallották Sipor neszezését a folyosón.
- Akkor ma éjfélkor, a szokott helyen. – kacsintott barátjára James, majd a feje eltűnt Sirius kandallójából.


Holdfényes éjszaka volt, lágy szellő fújdogált a fák lombjai között. A kis tisztást ezüstös fény ragyogta be. Az ezüstös fény forrása egy fekete fapálca volt, amit egy vékony kéz lendített meg többször is. A fénypajzs egyre erősödött. Piton elégedetten állapította meg, hogy végre rutinosan képes erre a varázslatra is. Lapozott egyet a könyvében, majd előhúzta a tollát és egy megjegyzést firkált a margóra: "Téves az az állítás, hogy a patrónus megidézéséhez boldog emlék szükséges. Erős emlék kell hozzá, az érzelmi töltés szerepe másodlagos." Elolvasta a következő bekezdést is, ami a patrónus funkciójára vonatkozott. Ezt is áthúzta és mellé írta a saját tapasztalatát. Annyira belemerült a könyv javításába, hogy szinte észre sem vette a léptek surrogását az avaron, csak amikor már közvetlen közelről hallatszott. Felemelkedett, a közeledő alak elé sietett.
- Lily! - mosolyodott el szélesen Piton.
Lily még dühös volt, amikor kilépett a házból, Petúniára. Magában fortyogott azon, hogy a nővére milyen kicsinyes és felszínes lány lett… de aztán rájött: Petúnia világa olyan messze esik az övétől, mint ide a Hold. (Csak? :D-Zs.) Lassan baktatott a sötétedésben. Haja meg-meglebbent, s ő felnézett a csillagokra. Elmosolyodott. Perselus imádta a csillagokat nézni. Volt, hogy órák hosszat feküdtek egymás mellett a réten, a fűzfa mellett, alig beszéltek, csak az eget kémlelték… valami megfoghatatlan béke uralkodott el rajtuk ilyenkor. Lily nagyon szeretett a fiúval lenni, mert mellette mindig azt érezte, értékes mondanivalót osztanak meg egymással.
Most, ahogy közeledett a fűzfához, azonnal észrevette nyúlánk barátját. Elvigyorodott, mert Perselus naná, hogy a könyvét bújta… Lily halkan lépdelt, majd amikor Piton felpattant, elnevette magát.
- Dehogy Lily vagyok! A szomszéd bakurász jött el érted! Reszkess! – kacagott, majd ledobta a hátizsákját a földre. – Remélem, nem mást vártál. Csak nem mostanra beszéltél meg randit valakivel? – kérdezte incselkedve, majd Perselusra mosolygott ragyogóan és kinyújtotta felé a két kezét.
Piton felbátorodva közelebb lépett, majd átölelte a lányt. Karjai átfonták karcsú derekát, érezte, hogy Lily feszes mellei a mellkasához nyomódnak. Mélyen beszívta a lány hajának illatát és végigsimított a vörös fürtökön. Jóval tovább ölelték egymást, mint ahogy az barátok esetén illendő lett volna. Amikor Piton ezt tudatosította, nyelt egyet, kicsit hátrább lépett.
- Köszönöm, hogy eljöttél.
Lily megköszörülte a torkát, mert ő is érezte, hogy ez az ölelés kissé más volt, mint amit eddig megszokott. És azt vette észre, hogy határozottan jólesett neki.
Nagyon-nagyon jól… ahogy a fiú nyaka köré fonta a karjait és arcuk közel volt egymáshoz… ahogy testük szorosan összeért… aztán ahogy Piton hátrált, Lily is nyelt egyet s elvette karjait Piton válláról.
- Megígértem, hát itt vagyok. Szívesen jövök, Pers! Szeretem… ezt a helyet. – fejezte be gyorsan, majd a könyvre pillantott. – Mivel foglalkoztál éppen?
- Gyakoroltam egy kicsit. Szerintem a volt SVK-tanárunk nem érti a patrónus-varázslat lényegét. A védelemhez a pajzsforma a legelőnyösebb, kizárólag az üzenetküldéshez célszerű alakot öltött patrónust választani. - Piton suhintott egyet a pálcájával, mire egy lomha, kövér fényfóka vánszorgott elő a pálca végéből. ( abszolút Pitonra jellemző állat..:D-B)
Lily a lomha fóka láttán nevetni kezdett hangosan, csilingelően, de elismerően pillantott a fiúra.
- Hát… ez… nagyon jó meglátás… - csuklotta. – De mire ez a fóka odaér a célszemélyhez… az elunja az életét… nem tűnik túl gyorsnak… - vigyorgott, mert a fóka még mindig alig haladt előre két métert.
Piton is nevetett. Eddig még semmilyen alakot öltött patrónust nem sikerült megidéznie, és elég nehezen viselte, hogy ezért nem kapta meg a maximális pontszámot az RBF-en - habár így is kitűnően sikerült a vizsgája.
- Valóban nem túl mozgékony - ismerte el Piton, majd eltüntette a fókát. Egy másik könyvet húzott elő a talárja zsebéből, a Csodaszarvas legendája című ajánlott olvasmányt. Erősen koncentrált, mire egy fürge nőstény szarvas öltött alakot. Ez már inkább elnyerte a fiatal varázsló tetszését. Lilyre nézett, szinte elveszett a lány csodazöld szemeiben.
- Neked nem kell pálca az igézéshez - állapította meg. - Gyönyörű szemed van...
Lily a szarvast nézte izgatott mosollyal, s ahogy Pitonra pillantott, eljutottak hozzá a fiú szavai. Rögtön a feje búbjáig vörös lett, szerencsére sötét volt ahhoz, hogy ezt észre lehessen venni. Csak köhintett egyet és hatalmasat nyelt, majd előhúzta a pálcáját. Magának sem vallotta be, hogy Perselus bókja a szívéig hatolt. Suhintott egyet ő is, hogy előhívja a patrónusát. Mert ez az öröm, amit most Piton okozott neki, felért egy házkupa-győzelemmel.
Piton talán fel sem fogta, hogy élete első, suta bókját mondta ki az előbb. De abban biztos volt, hogy ha képes a patrónusban rögzíteni Lily szemének csillogását, azzal bárkit, bárhová elcsalogathat. Ismét suhintott a pálcájával, mire az ezüst szarvas pislantott egyet, majd Lily csodálatos zöld szemével nézett vissza rájuk.
Lily patrónusa akkor ugrott elő, amikor a megbűvölt szemű nőstény szarvas rájuk pillantott, majd arra a nőstény szarvasra, amelyik a lány pálcájából lebbent elő. Lily meglendítette a pálcáját kacagva, s a két szarvas összetalálkozott.
A lány szeme még csillogóbb lett, mint eddig. A fiúra nézett.
Piton elmosolyodott. A két patrónus még néhányszor körberohanta őket, majd elenyésztek. A fiatalok leültek a farönkökre, mint már annyiszor. Piton örült, hogy a sárvérűzés egyelőre nem került szóba. Lassan szűrte a szót a fogai között.
- Kitakarítottam a házunkat. Nem vagyok benne biztos, hogy anyám visszatér még ide, minden holmiját magával vitte. Most, hogy apámtól megszabadultunk, sokkal kellemesebb, mint eddig. A pincében berendeztem egy laboratóriumot. Legalább húszféle bájital-különlegességet akarok elkészíteni és kipróbálni a szünetben. Mind saját találmány. A könyvtárban pedig, ha tudnád, micsoda könyveket találtam!
Lily is magához hívta a táskáját és elővett belőle mindent, amit Pitonnak hozott, megmutatni. Két könyvet, két szendvicset, két ásványvizes palackot és a kis követ, amit egyelőre a tenyerében fogott.
- Hoztam Neked vacsorát. Tuti, hogy nem ettél semmit. – nyújtotta át a szendvicset és a vizet barátjának mosolyogva. – Nem jó ez így, Pers, hogy teljesen egyedül leszel a házban. – csóválta a fejét Lily és végigsimított a fiú karján. – Még rád támad valami padlásszellem. Vagy a rézfarkú bagó. – vigyorgott, majd megbökte Piton oldalát. Felnevettek.
- Szóval… berendezted végre a labort, amit akartál? Ez szuper! – lelkesedett a lány. – És miféle könyvek vannak a könyvtárban? Mutasd meg őket, Pers! – kérte Lily, miközben kibontotta a saját vizét és belekortyolt. Közel ültek egymáshoz, összeért a karjuk.
Piton előhúzta a talárja zsebéből a lekicsinyített könyveket, majd rájuk irányította a pálcáját, mire vaskos, bőrkötéses kötetekké változtak.
- Tessék. A Roxfortban ezek tiltott olvasmányok, de nekünk mind megvannak: A fekete mágia története. Hogyan alkalmazzuk a rontásokat szeretteinken. Illegális varázslatok haladóknak. Hogyan kísérletezzünk varázstalanokon? Asztrálszerelem és mágikus szex. A nemváltás kockázata. Tiltott szerelmi bájitalok. Animágia és szex. Extrém hatású bájitalok... - sorolta értékes gyűjteménye címeit Piton. - Szerintem fontos, hogy megismerjük ezeket, hiszen hogyan tudnánk védekezni az illegális átkok ellen, ha nem ismerjük a hatásukat?
Lily lassan majszolta a szendvicset, közben a könyveket nézte, amiket a barátja mutogatott neki (mutogatós Persi?! Micsoda fertő:D-B).
Egy ideig nem szólt, aztán amikor elfogyott a szendvicse, megtörölte a kezét a szalvétában (vagy összekente majonézzel a ritka könyveket, válaszhat Piton:D-B) és átvette az Asztrálszerelem és mágikus szex című kötetet. Belelapozott, és a képek láttán megint elpirult. Az egyik képet különösen sokáig bámulta.
- Ezek… mit csinálnak?! – fordította meg a könyvet. – Nem. Így sincs értelme annak, ha a pasi fejenáll, s közben a nő valamiért lehajol… öh… - csukta be aztán a fedelét, majd Piton ölébe csúsztatta a könyvet. – Pers, Te perverzebb vagy, mint hittem! – vigyorgott zavartan a fiatal lány. – Ki is próbáltad mindegyik pozitúrát? – vigyorgott még zavartabban és kissé gúnyosan, a könyvre mutatva.
A fiú a fejét csóválta.
- Dehogy! Ez arról szól, hogy a párok egyike Imperiusszal kényszeríti a másikat, hogy tegye meg ezeket a... testgyakorlatokat. Biztosan nagyon kényelmetlen...
Lily csak felnevetett, aztán varázsolt eléjük egy aprócska tábortüzet, mert már nagyon sötét volt. A fények különös árnyakat vetettek az arcukra. Lily most olyannak látta Perselus szemét, mint egy nyugodt, mély víztükör. Mélyet sóhajtott, s újra a tiltott könyvekre pillantott.
- Az általános felfogás az a sötét mágiával szemben, hogy ártalmas és nem kívánatos tananyag. Még sosem gondoltál arra, hogy nem véletlenül tiltott olvasmányok ezek? Az igazgatók nem bíznak a diákokban. Főleg ezekben az időkben. Voldemort és az elvei… - húzta el a száját Lily. – De egyetértek Veled abban, hogy kicsit ismerni kellene a sötét mágiát… mindenkinek. – mondta bizonytalanul. – De nem hiszem, hogy az animágia és a szex… - elhallgatott, majd megköszörülte a torkát. A testiség még sosem került elő beszélgetéseik során. Még nem… de Lily érezte, hogy legalább annyira érdekli a dolog Perselus-t, mint őt. – Bár nem sokat tudok a… szóval arról, de animágusoknak tilos csinálni, ha éppen állattá változnak! – mondta hevesen a lány. – De ugye nem éppen animágusnak készülsz?! – tette a fiú karjára a kezét Lily. – Nem ajánlom. A lebukás veszélye elég nagy- McGalagony professzor rögtön kiszúrná. Egyébként… szeretném megérteni az okaidat, miért érdekel ennyire ez a sok illegális dolog. Te nem vagy gonosz, Pers. Sosem tudnám elképzelni, hogy… ártasz valakinek. Persze Potter és a kis barátai… - húzta el a száját Lily. – Legutóbb majdnem én átkoztam le Potter golyóit! – morogta Lily. – De meg vagyok róla győződve, ha továbbra is Mulciberékkel lógsz, bele fognak rángatni előbb-utóbb valami szemét dologba, ami nem abból fog állni, hogy lepkécskéket kergettek a réten vagy báránykákat simogattok. – mondta Lily kissé gúnyosan.
Piton érdeklődve hallgatta Lily okfejtését. Volt, amivel egyetértett és volt, amivel nem, de ezt inkább nem mondta. Biztos volt benne, hogy James Potter és Sirius Black már elsajátította az animágiát. Talán a kis Peter is... És afelől sem voltak kétségei, hogy a hős Griffendéleseknek eszük ágában sem volt bejegyeztetni magukat. Vagyis éppen olyan illegális, amit tesznek, mintha maguk is Voldemort hívei lennének...
Különösen csendes, nyugodt éjszaka volt. Piton végignyúlt a pázsiton, úgy hallgatta Lilyt és figyelte a csillagokat. Nagyon jól érezte magát legjobb barátja társaságában, aki történetesen egy lány volt. Piton mintha csak most tudatosította volna magában ezt a tényt, ahogy a Hold fényében meglátta Lily melleinek formás sziluettjét.

(Itt lehetne a tengerszemes részt beszúrni. Utána jöhet Petunia, hallgassa ki őket, lehetne valami szóváltás is... :)) -S) (igenis, kapitány-;-) –B)


Petúnia meghitt órákat töltött el Vernon-nal a kertben, forró csokit szürcsölgetve. Vernon elmesélte a lánynak nagyszabású terveit azzal a céggel, melynek irányítását hamarosan átveszi. Petúnia mohón itta a fiú szavait, miközben a kerti kisasztal fölött egymás kezét szorongatták. Elég későre járt, így Vernon hamarosan elbúcsúzott, a lány sokáig integetett utána az utcán.
- Petúnia nem látod még Lily-t hazafelé jönni az úton? - szólt ki anyja a konyhaablakon.
- Nem. És nem is érdekel. - morogta Petúnia, és elindult az ajtó felé. Még egyszer hátrapillantott, de Vernon már eltűnt a sarkon.
- Légy szíves menj el a fűzfához, és hozd őt haza. Tudod, hogy mindig megfeledkezik az időről. - anyja hangja tele volt aggodalommal. Bízott Lily-ben, tudta, hogy képes magára vigyázni, de hát mégis csak egy kamasz.
- De anya... - süvöltött Petúnia csípőre tett kézzel. - Nekem semmi kedvem ilyen későn...
- Nem kérdeztem a véleményed! - szólt rá anyja erélyesen. - Ő a húgod, és te is felelősséggel tartozol érte. Na indulj! - A lány vicsorogva csörtetett végig az utcán, hosszú nyáriruhája csak úgy lobogott a bokája körül, és meg is botlott benne néhányszor, ahogy átvágott a kis erdőn, ami körülvette az apró tisztást és a hatalmas fűzfát. Gyerekkorukban sokszor jöttek ki ide családostul piknikezni. Meglátta a fa tövében kuporgó Lily-t Pitonnal, és már épp elkiáltotta magát, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy előbb kihallgatja miről is elmélkedik az ifjú pár. Kidugta nyelve hegyét a száján, és erősen koncentrálva, hangtalanul lopakodott. Két fa között pont rálátott a fűzfára, megállt, és hegyezni kezdte a fülét.

Aztán Lily elhallgatott, s a pázsiton elnyúló fiúra nézett.
- Várj, varázsolok egy plédet… - lendített egyet a pálcáján, mire megjelent egy kockás pléd. Leterítette s elterült rajta, maga mellé mutatva mosolyogva, hogy a fiú feküdjön oda.
Piton elhelyezkedett, majd kinyújtotta az egyik karját, csábítóan Lilyre mosolygott, csak gondolatban kérte, hogy feküdjön mellé. Nemrég fedezte fel, hogy Imperius nélkül is képes kivetíteni az akaratát. Könnyedén képes behatolni bárkinek az elméjébe, utána semmi másra nincs szükség, minthogy az amúgy is meglévő szándékot felerősítse. De ennél többre is képes: beleláthat mások gondolataiba, terveibe. Még csak ízlelgette a legilimenciát, mindenféle hátsó szándék nélkül. Fogalma sem volt róla, mennyi mindenre lehet majd használni, ha komolyan foglalkozni kezdene vele.
Lily a feje alá tette a karjait s ő is a csillagokat kémlelte. Játékosan kinyújtotta az egyik lábát és a fiú lábára tette, játszadozva megböködte, óvatosan.
- Perselus… gondoltál már arra, mi lesz a Roxfort után? Úgy értem… akarsz… családot majd? – érdeklődött Lily. Erről még sosem beszéltek.
A fiút váratlanul érte Lily kérdése. A család szó szinte semmit sem jelentett számára. Ha az apjára és az anyjára gondolt, csak az értelmetlen és céltalan veszekedések jutottak eszébe. Érthetetlen volt számára, miért házasodtak össze. A részeges, durva mugli apja, ahogy rettegésben tartja anyját, aki még a varázsképességeiről is lemondott volna, csakhogy megnevelje azt a lehetetlen alakot... Piton szerint ennek nem volt semmi értelme. Ő nem akart így élni, ebben egészen biztos volt. Megrázta a fejét.
- Nem... ezen még nem gondolkodtam. Nem hiszem, hogy született olyan nő, aki képes lenni elviselni, ha olyan lennék, mint az apám... Nekem nem kell család.
Lily elmosolyodott.
- Túl szigorú vagy magadhoz. Igenis tudok egy csomó lányról, akik odavannak érted! – ahogy kimondta, elpirult.
- Csak egyet ismerek, akivel... - Piton elhallgatott. - Melletted nagyon jól érzem magam, de nem azért, mert úgy akarok élni veled, mint apám anyámmal. - Piton felkönyökölt, mélyen Lily szemébe nézett. Talán olyasmit is meglátott, ami még alig tudatosult a fiatal lányban.
- Benned nagyon sok szeretet van. Neked biztosan lesz családod. Férjed. Gyereked... Te képes vagy arra, hogy megváltoztasd azt, akit szeretni fogsz...
- Hogy én? Nem tudom. Azaz… biztosan lesz férjem meg gyerekeim… vagyis talán… - suttogta Lily. Egy csillag hunyorogni kezdett az égen és valami fura érzés hasított bele a fiatal lány lelkébe. Hirtelen elfogta a vágy, hogy másról beszéljenek. Felült és Perselus elé tartotta a tenyerét.
- Nézd.
- Ó, hogy oda ne rohanjak...férj meg gyerekek... - suttogta gúnyosan Petúnia, de ügyelt rá, hogy a hangja ne érjen el Lily-hez. Teljesen elmerült a hallgatózásban, az sem tűnt fel neki, hogy egyre több éhes szúnyog lakmározik a véréből. Hirtelen oldalra kapta a fejét, mert úgy látta, hogy valaki más is van a közelükben.
A vérfarkas mélyen meglapult a bokor alatt és hörögve szívta be a friss vér, a félelem szagát. Izmai ugrásra készen megfeszültek, ahogy a fának támaszkodó vékony alakot nézte.
- Mi ez? - kapta fel a fejét Piton. Egy pillanatra olyan érzés fogta el, mintha valaki figyelné őket. Körülnézett, de a halk neszezés már megszűnt. Piton újra Lily felé fordította a figyelmét, de fogalma sem volt, miért olyan érdekes az a kő, amit Lily mutatott neki. - Gyűjtöd a fekete kavicsokat?
Lily megrázta a fejét.
- Mary találta, a tó partján. Nem én. Tudod, hogyan tartja a legenda… - suttogta. – Száz évben egyszer, ki tengerszemet lel, jövőjét nézheti, ha elég bátor, s kíváncsi…
- Áh, ez csak egy legenda - rázta a fejét Piton. - A jövő képlékeny, folyamatosan változik! Nem kell mindent elhinni. A jóslástan eléggé megbízhatatlan mágiaág.
Lily a kis kőre nézett.
- Ez nem babona, Pers. Dumbledore mesélte egyszer, amikor eljött a klubfoglalkozásunkra, McGalagony meghívására. Bele mersz nézni? – kérdezte Lily váratlanul.
Piton Lily szemébe nézett. Bólintott. Ha ezzel örömet szerez a lánynak...
- Persze, miért ne mernék belenézni? Semmi okom rá, hogy féljek a jövőtől. Hát neked?
Lily nyelt egyet. Megremegett a keze.
- Rendben. Akkor mindketten belenézünk. És elmondjuk a másiknak, mit láttunk.
- Jó. De akkor adjuk meg a módját! Tudod, mintha szeánszon lennénk! - Piton megsuhintotta a pálcáját, mire fehéres füst csapott ki a tábortűz lángjai közül. A fehér hamu szétszóródott, Piton egy újabb pálcasuhintással kört formált belőle maguk körül. - Ez a védelmi vonal. Azért, hogy ne lepjenek meg a kísértetek és más túlvilági lények. - Piton a tenyerébe vett egy marék hamut, felkelt, a négy égtáj irányába fújta, hogy szetartásosan elűzze a démonokat és a kíváncsi tekinteteket. Közben egy konfúziós átkot mormolt, aminek a hatására minden esetlegesen erre tévedőt rémképek kezdtek gyötörni, ha túl közel merészkedett a mágikus körhöz. Miután elkészült, leült Lily mellé. - Kezdhetjük.
Petúnia hiába nyújtogatta a nyakát, nem látta a tengerszemet, annál inkább aggasztotta a másik lopakodó árnyék, melyet az elmúlt percekben többször is érzékelt.
- Mi a fene... - motyogta magában, és a biztonság kedvéért maga előtt szorongatta a körömvágó ollóját, ami mindig ott lapult a zsebében. Szemeivel körbepásztázta a fákat, majd tovább figyelte Lily-éket.
Lily megmosolyogta a fiú lazaságát, de érezte a lelke mélyén, hogy mégiscsak komolyan veszi…
- Jó, kezdem én. – Lily megdörzsölte a kis követ, majd a tűz fényébe tartotta. Eleinte nem történt semmi, de aztán a tűz lángjai eltűntek, helyette egy kis ovális keret jelent meg. Lily magát látta, amint elvégzi a Roxfortot, amint összeházasodik valakivel, de csak magát látta, a fiút nem. Csupán azt, hogy fekete haja van…
Aztán magát látta, amint várandós… elmosolyodott és hevesen dobogni kezdett a szíve. Egy aprócska kisbaba… aztán a képek megváltoztak. Sötétség és félelem lengte be a jelenést, majd egy dörrenés és egy zöld villanás…
Lily felsikoltott és kiejtette a követ a kezéből.
Piton azonnal Lily keze után kapott. Bekövetkezett, amitől tartott... Nem is kellett, hogy Lily bármit mondjon, a fiú érzékelte, hogy többet és mást látott, mint amennyire valójában kíváncsi volt.
Lily zokogva borult a fiú nyakába. Teste remegett.
- Sejtettem, hogy ez lesz... - suttogta komoran Piton. Közben szorosan ölelte a lányt. - Mondd el, mit láttál - kérte halkan.
Lily még percekig sírt, de aztán nagyokat nyelve Perselusra nézett.
- Láttam… - mondta rekedten. Csodás szemei könnyben úsztak. – Meg fogok halni… - suttogta elhalóan.
Petúniát a hideg is kirázta a szavak hallatán. Bármilyen rossz is volt a kapcsolat kettejük között, ez a lehetőség azért nem tetszett neki. - Áh micsoda badarság - mondta magában nyugtatólag. - Most megyek, és félbeszakítom ezt az idióta szeánszot! - Tett egy lépést előre, de elvesztette az egyensúlyát, és majdnem fejjel előre zuhant, ám ekkor valami láthatatlan akadály megállította. Valaki vagy valami nem akarta, hogy megtegye a következő lépést, kétségbeesetten markolászta a fa törzsét, amibe kapaszkodott.
A vérfarkas elrugaszkodott a földtől, csattogó fogai célba vették Petúnia nyakát, ekkor azonban két hatalmas állat döntötte le a lábáról Holdsápot. Egy nyúlánk, karcsú szarvas agancsával szinte barátságosan a nagytestű fekete kutya felé lökte a vérfarkast, mire Tapmancs két mellső lábával megpróbálta őt leszorítani, állkapcsával a vérfarkas nyaka felé kapott, de nem azért, hogy megsebezze, hanem, hogy féken tartsa.


Piton felugrott. Tisztán érzékelte a zajt. Pálcáját előre szegezte, csalánártásokat lőtt minden irányba. Ha valaki a közelben ólálkodik, nem ússza meg fájdalmas, vörös foltok nélkül... Reccsent egy ág. Piton gyanakodva nézett körül, de a fehéres füstön túl nem látott semmit. Azután visszaült Lily mellé. Csak most jutott el hozzá a lány szavainak értelme. Az nem lehet, hogy Lily meghal! Annyira izgatott lett, hogy hangosan is kimondta:
- Azt én nem hagyom! Nem engedem, hogy bajod essen! Nem halhatsz meg, veled nem történhet semmi rossz!
Lily meglepődött a fiú heves reakcióján. Átfutott az agyán, hogy félti őt… szorosan átkarolta Piton nyakát, visszahúzva magához. – Lesz egy férjem. Fekete haja lesz… - suttogta Lily rekedten. – Ezt is láttam…
- Veszélyes ez a kő... Zavaros képeket láttat - suttogta Piton. Közben érezte, hogy Lily könnyei végigfolynak a karján. Előhúzott egy fekete kendőt és átnyújtotta a lánynak.
Lily elvette a fekete zsebkendőt Pitontól és megtörölte a szemeit.
- Köszönöm. De… most Te jössz.
Pitonnak azonban már elment a kedve a jövőbelátástól. Kicsit megborzongott, ha belegondolt, vajon az ő jövőjéről mit árul el a kő, ha Lilyt, aki a legjobb és a legártatlanabb, ennyire megrémíti.
- Ostobaság az egész.
- Persze, ostobaság. De megígérted, Pers. – nézett rá Lily ellenállhatatlanul.
Piton grimaszolt egyet, majd vett egy mély levegőt és belenézett a kőbe. Látta magát, ahogy a karján izzó Sötét Jegyet tapogatja... Látta magát, amint Voldemort vörös szemébe néz és elrebeg egy kihallgatott jóslatot... Látta magát, amint a zöld fény lecsap James Potterre, majd Lily Evansre, és holtan csuklanak össze, egymás után. És mindez miatta fog megtörténni! - Piton borzadva szakította ki magát a kő hatása alól.
- Nem! Ez nem történhet meg! - kiáltott fel. Elfogta a remegés. Ahogy Lily szemébe nézett, olyasmit érzett, amit még soha. Ártani fog a lánynak. Veszélybe sodorja... Miatta fog meghalni! Talán féltékenységében ő maga öli meg, amiért végül James Pottert választja? Piton irtózott ettől a gondolattól. Képtelennek tartotta volna magát arra, hogy ártson Lilynek. Ha elhagyja... ha nem áll szóba vele többé... ha Pottert választja... akkor sem. Lily nem halhat meg!
Lily látta a reszkető fiút.
- Perselus… mi… mi történt?! Mit láttál?! – ugrott fel Lily, mert Piton most már úgy remegett, mint a kocsonya. Rekedten szólalt meg:
- El kell mennem... Nem mondhatom meg, miért! - Legszívesebben elrohant volna úgy, hogy vissza sem néz. Amit látott, teljesen letaglózta. Nem. Semmit sem fog elárulni Lilynek! Nem mondhatja el, hogy miatta... hogy az ő árulása miatt fog meghalni! Ezt nem élné túl... - Elmegyek, Lily. Ne kérdezd, miért, ne kérdezd, hová. Jobb, ha nem találkozunk többet!
- Hé, ne rohanj már el! Meséld el, mit láttál! Perselus! Ne légy már ilyen hülye! – kiáltott utána Lily, de aztán visszaült a plédre. Majd visszajön… felsóhajtott és belenézett a tűzbe. Tehát hozzámegy Perselushoz és lesz egy gyerekük? Biztos volt benne, hogy az a fekete hajú fiú Perselus volt. De mi volt az a zöld villanás és az a sötétség utána…?! Lily megborzongott.
Piton, amint a fűzfához ért, és kikerült a mágikus kör nyomasztó hatása alól, megtorpant. Rájött, mennyire ostobán viselkedett. Hogy rémülhetett meg ennyire? Hiszen nem is hisz annak a kőnek az erejében... A jövő képlékeny, folyamatosan változik! - emlékeztette magát. Lily Evans nem fog meghalni. Nem fog miattam meghalni... Nyelt egyet és visszafordult. Amint a mágikus körhöz ért, megtörte a varázst. Halványan elmosolyodott. Ahogy megtört a varázslat, újra képes volt józanul gondolkodni. A lány vállára tette a kezét, kicsit megszorította.
- Tedd el azt a követ, Lily! Nem vizsgáltuk meg, mielőtt használni kezdtük. Lehet, hogy sötét átok volt rajta, ami a legbensőbb félelmeinket vetítette elénk. Inkább menjünk el hozzánk! Nagyon késő van már...
Lily felpillantott, s halványan elmosolyodott. Nem kérdezte már, mit látott. Inkább nem is akart belegondolni, Perselus mit láthatott.
- Rendben… menjünk el hozzád. – kelt fel. Összepakoltak minden holmit és elindultak lassan a malmok felé. Lily óvatosan belecsúsztatta ujjait a fiúéba. Kézenfogva mentek tovább, rettegett titkokkal a szívükben. Lily felnézett a magas fiúra, aki próbált megnyugtatóan visszamosolyogni rá.
- Nem eshet bajod, amíg veled vagyok. Vigyázok rád.
Kiértek az erdőből, átmentek az úttesten. Az utcai lámpák fényében haladtak, majd befordultak a Spinner's Endre. Itt távolabb voltak egymástól a lámpák és halványabbak a fények. Az utca vége teljesen sötét volt. Piton elmormolt egy Lumos-t, előre szegezte a pálcáját, annak gyér fénye világította meg az utat. Piton háza volt az utolsó a soron. Jó messze az egyetlen szomszédjától és még messzebb a malomtól. Az udvart benőtte a fű és a gaz. A vakolat már omladozott, az ablaküvegek átlátszatlanok voltak. A ház elhagyottnak tűnt.
Piton előhúzta a rozsdás kulcsot és megfordította a zárban. Az ajtó nyikorogva tárult fel. Piton Lilyre mosolygott, majd beléptek. A fiú azonnal lángra lobbantott néhány gyertyát a mennyezeten függő gyertyatartóban. Ettől rögtön barátságosabbnak hatott az egész helyiség. Bár a bútorok régiek és kopottak voltak, Lilyt meglepő tisztaság fogadta. Piton még a pókhálókat is eltüntette a falakról.
- Itt volnánk... A nappali tele van könyvekkel. Holnap majd megmutatom a laboratóriumot. A fürdő és a hálószobák az emeleten vannak... Erre gyere! - Piton az egyik könyvespolcra szegezte a pálcáját. A könyvespolc kifordult a sarkából, egy keskeny lépcső jelent meg mögötte. Felmentek az emeletre. Piton benyitott az egyik szobába, ami igencsak puritán módon volt berendezve. Egy keskeny heverő, egy beépített szekrény, egy íróasztal és egy szék volt minden berendezése. Akár egy negyedosztályú szállodai szoba. - A mellette lévő is ugyanilyen. Egybenyílnak... - lökte be az ajtót Piton. - A folyosó végén van a fürdőszoba. Itt maradsz éjszakára, ugye? - fordult a lányhoz. Meg sem várta a válaszát, a beépített szekrényhez lépett, és a legfelső polcról tiszta ágyneműt szedett le és Lily kezébe nyomta a lepedőt és a huzatokat. - Melyik szobát választod?


Petúnia elborzadva tapogatta a vörös kiütéseket magán, amiket csakis ez a büdös kölök okozhatott, észrevette, hogy a pálcájával hadonászott. Szája elé kapta a kezét, nehogy hangosan felsikítson, sok volt ez az ő ingadozó vérnyomásának. Sajogtak a lábai, letört pár körme, egész testén égett a bőr a csalánfoltoktól. A lány az egyetlen, jónak tűnő megoldást választotta: elájult. Elméjére jótékony homály borult, békésen nyúlt el a fa tövében, előtte halványan még látta, hogy Lily és Piton elindulnak Pitonék háza felé.
A vérfarkas elunva a hadakozást, kaffogva bevetette magát az erdő mélyébe, Tapmancs a lábán éktelenkedő sebet nyalogatta, majd körülnézett, Ágast keresve.
Ágas azonban ekkor már sehol nem volt, mert sebesen követte a fákat elhagyó párt, Lilyt és Pitont.


Már hajnalodott, mikor Petúnia magához tért. Nyögve feltápászkodott, eleinte azt sem fogta fel, hogy az erdőszélén töltötte az éjszakát. Rettenetesen szomjas, éhes volt, és nagyon fázott. Bőrén ott éktelenkedtek a csalánkiütések és szúnyogcsípések. Nem tudta mit tegyen, muszáj volt vizet szereznie, Pitonék háza közelebb volt, haza meg amúgy sem mehetett Lily nélkül, így bár a gondolattól is undorodott, hogy Lily és az a denevér rájön, hogy ő ólálkodott körülöttük az este, feltápászkodott, és botorkálva elindult a Spinner’s End felé. Tompa agya azon fáradozott, hogy kitaláljon valami magyarázatot. Megrántotta a vállát, mire az nagyot roppant. Végül is Lily-nek nem kell megtudnia, hogy sokáig hallgatózott. Majd azt mondja, hogy épp mikor odaért a fűzfa közelébe, hogy szóljon Lily-nek, megbotlott, Piton ráküldte a csalánártást, ő meg elájult. Hirtelen eszébe jutott, hogy volt még valaki az erdőben. Vajon ki lehetett? Ijedten pillantott hátra, de semmi szokatlant nem látott, így erőtlenül tovább sántikált az úton.


Piton álmatlanul forgolódott. Próbált csendben maradni, hogy lehetőleg ne ébressze fel Lilyt, aki a másik szobában töltötte az éjszakát. Az ajtót nem csukták be - Piton szerint biztonságosabb volt így. Még sohasem aludt egyedül ebben a házban. Igaz, most sem volt egyedül... Csak anyja halk sóhajait és apja idegesítő horkolását nem hallotta. Ez utóbbi nem is hiányzott.
A fiú átfordult a másik oldalára. Sehogyan sem tudta leállítani az elméjébe toluló képsorokat: Átölelik egymást Lilyvel a fűzfa mellett... Egymás mellett heverésznek a tisztáson... Egymás kezét fogják, ahogy jönnek hazafelé... És most itt van, néhány méterre tőle ez a gyönyörű nő! Bemehetne hozzá. Mellé fekhetne, átölelné, és... Szinte már érezte is a bőrén a simogatását, ajkán az ajkait...
Piton erőszakkal szakította ki magát ebből a féléber tudatállapotból. Felült. Hideg veríték borította az egész testét. Hangosan zihált. Borzalmasan érezte magát, amikor rájött, hogy férfiként kívája a legjobb barátját. Lily a barátom... Vele nem szabad.! Olyan, akár a testvérem. Csak egy zavaró tényező, hogy lány... - dübörgött az agyában. Ám hiába minden, a vágy uralta a fiatal mágus testét. Mélyeket lélegzett, bízott benne, hogy hamarosan elmúlik. Akkor végre elalszik. Ám még jobban rettegett az álmoktól. Mennyire megviselte mindkettőjüket, amit a kőben láttak! Piton egész testében remegett. Félt elaludni és félt ébren maradni... Végül nem bírta tovább. Ledobta magáról az átizzadt pizsamaalsót, előhúzta a pálcáját a párna alól. Felkelt és csendesen kiosont a szobából. A fürdőszobába ment, hideg vizet löttyintett az arcára, majd magára kanyarította a köpenyét. Hajnalodott, de még koromsötét volt...
Lily kissé szemérmesen tusolt le az aprócska, de tiszta fürdőben este, és pizsama híján az alsóneműjét és a melltartóját vette vissza s abban bújt be az ágyba. Eszébe sem jutott, hogy varázsolhatna is magának valami hálóinget…
Kissé vacogott, ahogy magára húzta a takarót. Nyelt egyet, mert idegen helyen most aludt először. Vagyis olyan helyen, ahol nem volt más, csak ő és egy… fiú. Lily halkan a hátára fordult s figyelni kezdett, hátha meghallja Perselus légzését… elfogta a vágy, hogy átmenjen és nézze, ahogy alszik… még sosem aludtak együtt- leszámítva a réten azokat a csendes órákat, amikor csukott szemmel feküdtek egymás mellett a napfényben. De az más volt.
S ez is más helyzet volt most. Lily elmosolyodott és lehunyta a szemét. Hamar elaludt. Álma nyugodt volt, nem érzékelte barátja zavarodottságát, sem azt, hogy valaki járkál a házban.

Petúnia először körbejárta a házat, hátha talál egy kutat, csapot, bármit, ami vizet ad, hogy felfrissítse magát a kínos belépő előtt, de nem járt sikerrel. Megállt hát a bejárati ajtó előtt, kihúzta magát, és kopogtatni akart, ám ahogy másik kezével a kilincsbe kapaszkodott, az ajtó lassan kinyílt. A lány rögtön elemében érezte magát. Imádott kutakodni engedély nélkül, de soha nem lopott, csupán kíváncsi volt. A ház szegényes, sötét hangulatától lenéző fintorba merevedett az arca. Nem sokat látott, inkább csak tapogatózott, s ezt hamar elunta Vajon Lily még itt van? - morfondírozott magában. - Azért mégiscsak hagyományos módon kellene megtudni, van így is elég vaj a fejemen. - megvakarta karján a szúnyogcsípéseket, és már elindult visszafelé az ajtóhoz, mikor megpillantott egy lefelé vezető lépcsőt. Kíváncsisága és szomjúsága újra fellobbant. - Ezek az agyalágyultak biztos a pincében rendezték be a konyhát, úgyis mindig sötét dolgokat kotyvasztanak, meg olyan undorító italokat isznak, mint a sütőtöklé. - óvatosan indult el a lépcsőn, próbált úgy lépkedni, hogy semmilyen zajt ne okozzon, de az itt-ott már korhadt fa néha aprókat reccsent. - Jól van Túni, - dünnyögte. - Most szépen körülnézel lent, hátha találsz valami innivalót, netán árulkodó jelet, hogy a kedves Lily-t bemószerolhasd anyuéknak, amiért tiltott dolgokat művel itt ezzel a varjúval, aztán irány vissza, mint aki sosem járt itt. Leért a pincébe, és ámulva nézett körül. Faltól falig mindenhol üvegek, lombikok, fiolák sorakoztak, akárcsak az asztalon, de Petúnia nem mert volna egyikből sem inni, egyetlen reménye az üst volt, amiben most is rotyogott valami, ám ahogy a lány beleszagolt rögtön elkapta a fejét, szeme könnyben úszott. Bármi is volt az üstben, az biztos nem erőleves. Azt nem vehette észre, hogy válláról egy szőkés hajszál hullott a főzetbe. Petúnia ezt a vállalkozást is készült feladni, de hirtelen megtorpant, mert hangokat hallott odafentről. A hang tulajdonosa a pince felé tartott, ebben a lány biztos volt. Egész testében remegett, idegesen forgolódott, búvóhelyet keresve, és az utolsó pillanatban rejtőzött el a legtávolabbi sarokban egy rakás régi könyv és üveg közé.
Piton meghallotta a neszezést. Megszorította a pálcáját. Elindult lefelé. Óvatosan félretolta a könyvszekrénynek álcázott ajtót.
- Lumos! - suttogta. Nem látott senkit, de biztos volt benne, hogy valaki járkál a házban rajta kívül. Az emeletre semmiképpen nem mehetett fel, Lily biztonságban van... Óvatosan lépkedett a nappaliban. Jól sejtette. A bejárati ajtó résnyire nyitva volt... A kulcs belülről a zárban. Nagy izgalmában, amikor Lily elfogadta a meghívását, hogy nála töltse az éjszakát, elfelejtette bezárni az ajtót. A szél pedig nyilván belökte. Betévedt valami csavargó... Ha mágus lenne, a riasztó azonnal bekapcsolt volna. Ezt még az anyja szerelte fel. Piton ellenőrizte - varázsképességű személy rajta és Lilyn kívül nem volt a házban. De valaki más igen... Piton szeme vadul villogott a pálca fényében. A testi vágyat most valami másfajta izgalom váltotta fel. Vadász lett, vérbeli halálfaló, aki ostoba muglikra vadászik. Ha megtalálja... Fellógatja. Megátkozza. Átváltoztatja. Megannyi csábító lehetőség! Elindult a pincelejárat felé. Kezét végighúzta a hűvös, nyirkos falon, ettől kissé megnyugodott. Amint leért, lángra lobbantotta a gyertyákat. Körülnézett.
Minden úgy volt, ahogyan délután hagyta. Legalábbis látszólag. Az üstben fortyogott a százfűlé-főzet, amit már a Roxfortban elkezdett érlelni. Talán már el is készült, ellenőrizni kellene... - futott át az agyán. Az asztalon különböző méretű kémcsövek, lombikok és fiolák sorakoztak, bennük színes folyadékok, az új fejlesztésű bájitalok alapanyagai. Piton elégedetten nézett szét a birodalmában. Egy pillanatra meg is feledkezett arról, miért jött ide. Nem sejthette, hogy Petunia a könyvek közül egyenesen őt figyeli. A lány kissé előredőlt, hátha jobban láthatja az alakot, mert egyelőre képtelen volt beazonosítani. Kezével egy mögötte álló polcba kapaszkodott, és majdnem magára rántott egy kis üveget, ami végül a markában landolt.
Piton egész testében megmerevedett. Tisztán hallotta a zajt. Abba az irányba fordította a tekintetét és a pálcáját, de a félhomályban semmit sem látott. Idegességében levert egy lombikot. A zöldes, savas folyadék lyukat égetett a padlóba. Piton félreugrott. Megtörölte a homlokát.
Petúniát most nem érdekelte az idegen a másik sarokban. A kezében lévő üveg dugója elmozdult, és olyan ellenállhatatlan, édes, gyümölcsös illat szállt fel belőle, hogy gondolkodás nélkül felhajtotta. Széles vigyor áradt szét az arcán, de nem csak azért, mert szomjúsága csillapodott. Furcsa érzés járta át.
Piton szája kiszáradt. A kezében lévő fiolát önkéntelenül mártotta az üstbe, teletöltötte, majd a szájához emelte és nagyot kortyolt a főzetből. Azonnal tudta, hogy nem lett volna szabad...
- Óh, én ökör... - A kezében tartott üvegcsére meredt, amelyben még bugyogott a százfűlé-főzet. Hirtelen görcsbe rándult a gyomra. Nincs elég baja, most még egy pokoli hasmenéssel is szembe kell néznie?! Kezét a gyomrára tapasztotta, és kióvakodott a laborból. Berohant a mosdóba, a kagyló fölé hajolt és öklendezni kezdett. Ekkor azonban különös változást tapasztalt magán... - A fenébe!
Petunia közben négykézláb araszolva kimászott a sarokból. Szökni próbált. Felegyenesedett és az ajtó felé rohant, de hirtelen beleütközött valakibe.
Piton végtagjai mintha hirtelen rövidülni kezdtek volna. Az ujjai, akár a virslik. A nyaka is jóval rövidebb lett a megszokottnál. Lenézett a hasára, amelyen undorító hájhurkák jelentek meg. És a combjai... vaskos sonkák! A combjai között meg... valami rövid, előre meredő, lila végű mócsing! Alig látszik a nagy hasától! Eddig sohasem érdekelte, hogy nemes testrésze milyen és mekkora, de ezt a csökevényt a túl nagy zacskó előtt kifejezetten ocsmánynak találta. Ráadásul teljesen merev volt...
- Ez undorító! - nyögte kétségbeesetten a fiú. Könnyek folytak végén az arcán. Próbált mélyeket lélegezni, majd összeszedte minden bátorságát és a tükörbe nézett. Hátrahőkölt. Egy malacszemű, húsos képű szőke férfi nézett vissza rá. - Ez... ez nem én vagyok! Nem lehet igaz! Potter! Csakis az az átkozott James Potter tehette valami koszos mugli hajszálát a főzetbe! - suhant át az agyán, csak azért, hogy rögtön megcáfolja saját magát: De hát varázsló nem juthatott be a házba! Valaki azonban járt itt. Elkövette ezt az idióta csínyt, aztán lelépett... Talán Potter Imperius alá vont egy muglit a tréfa kedvéért? - töprengett Piton. Egy biztos: nem szabad, hogy Lily így meglássa! Halálra rémülne. Mint ahogy ő is - saját magától. Legjobb, ha visszamegy a laborba és megvárja, amíg elmúlik a főzet hatása...
Petunia halkan sikkantott egyet, és hátrálni kezdett, de valami különösen boldog mosoly ült az arcán.
- Hát te ki vagy? - üvöltött Piton a lányra, aki egyenesen neki ütközött, amint belépett a laborba. (Hi, who are you? :DD forever-:D-B)
Petunia csilingelve nevetni kezdett, kezeit összecsapta.
- Hogy hogy ki vagyok? Vernon! Tudtam, hogy imádsz, de álmomban sem hittem volna, hogy idáig követni fogsz! És miért vagy pucér Vernon? Hát ennyire nem tudod már kordában tartani a vágyat, ami felém űz? - Petúnia elindult a fiú felé, karjait ölelésre tárva.
- Vernon? Ki az a Vernon? - hátrált a falig Piton. - Dehogy követtelek! Hogy kerülsz ide és mit akarsz? - ordított Petuniára. Durván megragadta a csuklóját, bevonszolta a nappaliba és lelökte a kanapéra a lányt. - Miért csináltad ezt?
- Mi van? Én csak...ööö...a hülye Lily-ért jöttem, de mit számít ez most, talán nincsenek is itt...csak mi vagyunk...kettesben! - Petúnia feltérdelt a kanapén, és ha már a fiú meztelen volt, ő is kezdte lehúzni magáról a ruhát. - Csókolj meg végre, szerelmem! Egész évben erre vártam, és most bizonyítottad szerelmedet! - A lány behunyta szemét, száját összecsücsörítette, és kétsége sem volt, hogy egy percen belül megkapja élete első csókját.
Piton szája széle lefittyedt, fogai kivillantak és dühösen fújtatott. Ez a nő hülye - állapította meg magában. Nyilván összetéveszt valakivel...
Petúnia nemes egyszerűséggel hátradőlt, és lábait szemérmetlenül széttárta. Fogalma sem volt arról, hogy amit az imént megivott, az nem gyümölcslé volt, hanem erős ajzószer.
Pitonnak fogalma sem volt, mit kellene tennie egy ilyen helyzetben. Végignézett magán. A combjai között az a rövid, de vaskos kis nyúlvány még mindig idegesítően meredezett. A fiatal nő szemébe nézett, aki közben lehámozta vállairól a ruhát, és kivillantak hófehér mellei.
- Miért habozol, Vernon? - karjaival, mint valami vadállat a fiú után kapott, de nem tudta jól megítélni a távolságot, így a földre huppant a kanapéról.
Piton lehunyta a szemét. Előbb szabadul, ha mindent úgy tesz, ahogy ez a lüke Vernon tenné. Aki nyilvánvalóban elég őrült ahhoz, hogy az éjszakán át kövesse a szerelmét, betörjön egy vadidegen házba, utána elbóbiskoljon valami sötét sarokban. Tiszta őrület! Közben érezte, hogy Petunia már a combjain matat, majd egész testét nekinyomva kúszik felfelé, nyelvét végigszántva a mellkasán.
Piton felnyögött. Kezei önkéntelenül csúsztak a sovány lány derekára és húzták le róla a ruhát. Ajka úgy csapott le Petunia ajkaira, hogy összekoccantak a fogaik. Egy pillanat múlva megérezte a szájában Petunia nyelvét. Kishíján elharapta...
Petunia nyálas csókokkal borította be az ál-Vernon száját, arcát, homlokát, s bár maga sem tudta mi vezérli a kezét, megmarkolta az egyre merevebb hímtagot, és először gyengéden, majd erőteljesebben simogatni kezdte.
A fiú teste vadul lüktetett. Maga alá gyűrte a lányt, aki lihegve lökte előre a csípőjét, lábaival automatikusan átkulcsolva a fiú derekát. Egész teste belesüppedt a kanapéba, de nem érdekelte...semmi nem érdekelte, csak az az eszeveszett vágy, ami a testét és a lelkét uralta.
Ez így nagyon kényelmetlen volt, ráadásul Piton attól tartott, az a hájpacni, amivé a teste változott, agyonnyomja a vékony lányt. Inkább a hátára fordult, magához húzta Petunia karcsú testét, közben újra a szájára tapasztotta az ajkait, hogy ne sikoltozzon. Combjaik egymáshoz feszültek, majd mintha valami sikamlós barlang fonta volna körül a férfiasságát. Piton összeszorította a száját, próbált kiszabadulni, de Petunia egy pillanatra lemerevedett, érezte, ahogy átszakad a szűzhártyája, arca kissé eltorzult a fájdalomtól, de aztán engedte mélyebbre hatolni a tehetetlen Pitont, lefogta a fiú karjait, és ügyetlen, de lelkes mozdulatokkal lovagolni kezdett.
- Ugye feleségül veszel? - nyekeregte kéjesen. - Mondd, hogy a feleséged leszek! Mondd! - Ezt hajtogatta folyamatosan, míg végül elborította a gyönyör legmagasabb hulláma, és semmi mást nem érzékelt maga körül.
Piton nem tudta volna megmondani, mennyi idő telt el. A tudata egy pillanat alatt kitisztult, amint lecsillapodott a kéjes lüktetés, hogy átadja a helyét annak a másik, még sokkal kellemetlenebb remegésnek, ami a visszaalakulással jár. Mielőtt még visszanyerte volna az eredeti alakját, durván lelökte magáról Petuniát, aki még mindig nem egészen volt magánál, elterült a kanapén szétvetett lábakkal, és rekedten sóhajtozott.
Piton úgy, ahogy volt, felrohant az emeletre. Egyenesen bemenekült a fürdőszobába, nem nézett se jobbra, se balra, így nem láthatta, hogy Lily közben már felkelt s éppen Perselus szobájába lépett be óvatosan, hogy megnézze, alszik-e még, amikor a surranásra odakapta a pillantását. Kilépett gyorsan a szobából, s már csak Piton hátát s a becsapódó ajtót látta. Összeráncolta a homlokát, majd megvonta a vállát és magára terített egy plédet, amit ott talált a fiú szobájában, majd lassan lesétált a lépcsőn. Gondolta, körülnéz a házban. Megkeresi a konyhát és összedob valami finom reggelit, közben majd…
- Túni!!! – sikított fel Lily, amikor tudatosult benne, mit, azaz kit lát a kanapén, teljesen pucéran. Elsápadt. Petúnia? Meztelenül…?! Perselus meg a fürdőbe rohant… képtelen volt szóhoz jutni. Nagyokat nyelt és egyre csak nővérét nézte. Mi a fene történt itt… szeplői szinte világítottak sápadt arcán.
Petunia húga hangjára eszmélt, rémülten ugrott fel, és kapkodta magára a ruháit. Talán életében először képtelen volt megszólalni zavarában, egészen az ablakig hátrált, ahonnan már a reggel fényei áradtak a szobába.
Piton megmarkolta a mosdókagylót, ismét öklendezett párat, majd kiegyenesedett. Saját arca nézett vissza rá a tükörből. Csak a haja volt kócosabb, mint máskor. Lenézett a hasa aljára, és látta, hogy lankadt férfiasságát piros foltok borítják.
- Ez nem lehet igaz... - hüledezett. Villámgyorsan megmosakodott. Higgadtságot erőltetett magára, miközben magára kapkodta a ruháit. Valamit ki kell találnia, de sürgősen. Remélte, hogy Lily semmit sem vett észre az egészből. Óvatosan benyitott Lily hálószobájába, ám az ágy üres volt... Piton mélyeket lélegzett. Leosont a földszintre és a könyvespolc mögött hallgatózott.
Petúnia végül megtörte a kínos csendet.
- Most mit bámulsz rám ilyen idiótán? - ordította. - Tudd meg, anya küldött még utánad az este, de mikor a fűzfához értem, ez a vadbarom haverod valami kiütéseket küldött rám, én meg elájultam. Reggel jöttem ide, hogy hazavigyelek, és Vernon...az édes Vernon - Petúnia átszellemülten suttogott most. - aki most már a vőlegényem, idáig követett, hiszen minden bizonnyal aggódott értem...és hát...egymásra találtunk. Ehhez pedig semmi közöd! - vicsorgott Lily-re
Lily kapkodta a levegőt.
- Túni… mi… mi a fenét hordasz itt össze?! Hogy került volna ide Vernon Dursley, aki még a két méterre lévő postaládájukat sem találja sosem?! Ez, nem… Túni, Te tiszta hülye vagy! – toppantott Lily. Dühös volt. Érezte, hogy valami történt. Nagyot nyelt. – Túni, menj haza azonnal! Nem lehetsz itt!
Piton azonnal megértette, hogy még nincs veszve minden. Nyilván lesz egy kínos magyarázkodása, de... Végül is, Mulciber ugyanezt akarta tenni Mary Macdonaldsszal. Magára öltötte a lány szerelmének alakját - és vagy megtették vagy nem. Szerinte csak egy jó móka volt, bár Piton ezzel nem értett egyet teljes mértékben. Viszont ami egy boszorkánnyal megengedhetetlen, egy muglival nem olyan nagy dolog... És Piton igazán nem akarta, hogy ez történjen! Petunia rántotta magára... De egyszerűbb, ha úgy tesz, mintha nem tudna semmiről. Azután eszébe jutott, hogy Petunia alighanem még szűz volt. Most pedig szüksége lenne egy főzetre... Óvatosan lenyomta a kilincset.
- Mi történt? - kérdezte higgadtan és halkan.
Lily odakapta a pillantását. Mély levegőt vett.
- Petúnia nővérem azt állítja, éppen a Ti kanapétokon találtak egymásra a kis szerelmével. Vagy ez csak duma, ugye, Túni? Utánunk kémkedtél! – kiáltott rá Lily. – Nem gondoltam, hogy ennyire érdekel Téged a varjú, idióta Piton! Hogy is hívod mostanában? Á, megvan, a vadbarom haverom… Túni, ez már becézés! – húzta el gúnyosan a száját.
- Fogd be a szád, te kis pisis! - kiáltotta Petúnia elvörösödve, majd hirtelen körülnézett. - Vernon hova lett? Melyikőtök üldözte el szegényt, ki vele! - fenyegetően hadonászott.
Lily hátrébb lépett kissé, mert nővére heves hadonászása semmi jónak nem volt az előjele.
- Nem volt itt Vernon. Csak képzelődtél. – mondta jegesen, s Pitonra pillantott, majd újra a nővérére. – Közönséges vagy, Petúnia. Jobb sztorit is kitalálhattál volna. – szűkült össze szép zöld szeme. Folytatta volna, de a nővére a szavába vágott.
- Ó igazán? Arra nagyon kíváncsi lennék, mit csináltatok ti ketten az emeleten egész éjszaka! Csak azt ne mondd, hogy békésen aludtatok! - Petúnia arcára kiült az ismerős duzzogás. - Most nyilván beárulsz majd anyáéknak, de nem érdekel. - tett egy lépést Lily felé. - Te is bajban vagy! Anya utálja, ha kimaradsz, többször is mondta, hogy engedély nélkül ne csináld többet! - Laza mozdulattal keresztbefonta a karjait, letört körmeit vizsgálta. - Persze még korán van, időben visszajuthatunk. Mit mondasz? - Petúnia kérdőn nézett Lily-re, évek óta talán először próbált egyezséget kötni vele.
Lily nem felelt azonnal. A barátjára nézett, majd felhúzta a szemöldökét.
- Menj haza Túni. Anyáéknak majd kimagyarázom magam. A lényeg, hogy a Te tiszta erkölcseiden ne essen folt. – mondta maró gúnnyal a hangjában. – Majd megyek én is. – azzal Perselusra nézett, s pillantása beszédesebb volt minden szónál. Azt sugallta, egy szavát sem hiszi el egyikőjüknek sem és meg fogja tudni, mi történt.
Piton kihúzta magát. Pillantását a két lány között járatta. Mivel egyszerre és egymás szavába vágva beszéltek, nem esett nehezére, hogy úgy tegyen, mintha kissé nehezen értené meg, mi történhetett.
- Egy szót sem értek az egészből. Fogalmam sincs, ki az a Vernon. Aludtam, a veszekedésetekre ébredem fel. De ha valóban úgy történt, ahogy elmondtátok, akkor most meg kell innod egy koktélt - fordult Petuniához. Nem nézett Lily szemébe. Biztos volt benne, a lány tudja, hogy hazudik. Megigazította az övét, ahogy keresztülment a nappalin. Lement a pincébe, gyorsan összeöntötte a fogamzásgátló lötty alapanyagait. Ebben már nagy gyakorlata volt. A felsőbbéves lányok, függetlenül attól, hogy melyik házba tartoztak, hetenként keresték fel ebből a célból...

(Lehet még folytatni. Piton most kikészült, de alaposan... -S.)
(Petúnia haza akar menni, hogy telesírja a kispárnáját a szégyentől :D Zs)))
(nem értem, mi bajotok- mi lett vóna, ha jön Abertforth a kecskéivel?:D-B)
(és Lucius kígyófejű botjáról se feledkezünk el :D L )



 

TOVÁBB