„ Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.”
John Wesley
Negyedik fejezet
Piton lement a pincébe, pillanatok alatt elkészítette a fogamzásgátló főzetet. Körülnézett. Látta a lyukat a padlón és észrevette, hogy az egyik ajzószeres fiola szintén a szőnyegen hever. Most már értette Petunia szokatlan viselkedésének okát. Kesernyésen elvigyorodott, de nem érzett megvetést a mugli lány iránt. Inkább szánalmat. Saját magában pedig végtelen ürességet... De hamar túltette magát az egészen, és amint felért a nappaliba, már kész terve volt. Petunia kezébe nyomta a poharat a gőzölgő folyadékkal, de szavait Lilyhez intézte.
- Hazaviszlek benneteket. Apám régi kocsija itt áll a fészerben. - Petuniára pillantott, aki undorodva szaglászta a főzetet.
- Én ezt meg nem iszom! - nyögte.
- Ha nem akarsz gyereket tizennyolc évesen, akkor jobban teszed, ha megiszod. - Várt néhány másodpercig, majd újra Lilyhez fordult. - Gondolom, egyikőtök sem szeretné, ha a szüleitek megtudnák, mi történt az éjjel. De valami elfogadható magyarázattal kell szolgálni. Petunia, te ott voltál az erdőben - közölte a fiú, ellentmondást nem tűrő hangon. - De volt ott rajtad és rajtunk kívül más is.
- Hogy mi? Jaa...igen, azt hiszem. Nem tudom. Képtelen vagyok az ájulás előtti percekre visszaemlékezni. - A lány lenyelte az utolsó cseppjét is a fura koktélnak. Ám még a bűzös italnál is jobban zavarta a mardosó bűntudat és szégyen. Ez ugyan a lányra nemigen volt jellemző, de nem is keveredett még hasonló helyzetbe soha. Az ajzószer hatása rég elmúlt, feje lüktetett. Nem tudott megszabadulni attól a baljós előérzettől, hogy ebben a heves együttlétben Vernonnal valami nem stimmelt, ő sem volt teljesen hülye. Hová tűnt a szerelme innen egy csapásra? Vajon Piton elüldözte? Elvarázsolta? Hiszen azt mondta nem is ismeri. Alig várta, hogy újra otthon legyen, és mindent tisztázzon. Természetesen nem lesz semmi baj, és Vernon hamarosan feleségül veszi. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal nyugtatta magát, még aprót bólintott is nyomatéknak.
- Nem számít, ha nem tudsz visszaemlékezni. Én akkor is látom... - Piton nagyon furcsán ejtette az utolsó szót. Petunia elé lépett, mélyen a szemébe nézett, majd hülyvelykujját a lány arccsontjához, mutatóujját a homlokához illesztette. Semmiféle ellenállást nem tapasztalt, ahogyan tudatcsápjával behatolt Petunia elméjébe. És valóban többet látott, mint amennyit a lány tudatosan képes volt feldolgozni. A villanásszerűen előugró emlékképek alapján is felismerte a vérfarkast... a kutyát... és a szarvast. Gúnyosan elvigyorodott. - Egy vérfarkas elől menekültél. Ám a hős, animágus griffendélesek megmentettek. Hát ez történt.
Petunia sosem érzett még annál különösebbet tompa agyában, mint amikor a fiú kotorászott benne. Bebandzsított, és bamba mosollyal nézett egy ideig Pitonra. (ez egyre perverzebb :D -Zs)
- Hát persze! - tért magához hirtelen. - Szegény Vernon nyilván látta őket, és mivel megelőzték a megmentésemben, inkább utánam menekült...szóval...hát igen. - A lány kihúzta magát, elégedett ábrázattal vizslatta Lily-t.
- Ó, igen, Vernon is ide menekült! - sietett egyetérteni Piton. - Őt is megtámadta a vérfarkas - hazudott szemrebbenés nélkül a fiú. - Ne aggódj, nem lett semmi baja. Másképp aligha tudott volna a kedvedre tenni.
Lily dühös volt Perselusra. Ő nem így tervezte. Itt akart maradni és mindent megbeszélni vele, mindent megtudni… amit már amúgy is sejtett. Nem nézett a fiú szemébe, vagy ha igen, akkor is villámló tekintettel. Most, ahogy Perselus kimondta az utolsó mondatot, felcöccent, majd felfutott az emeletre és összedobálta a holmiját a táskájába, majd lement. Beletúrt gyönyörű hajába, aztán a nővérére nézett.
- Menjünk. – mondta tömören, majd elhúzta a karját, amikor Pitonhoz közel került.
Petunia felpattant, de az alfelében jelentkező enyhe, de meglepő nyilallástól összerántotta a combjait, amitől úgy festett, mint egy nyomorék. Lily-re sandított, de ő már elindult az ajtó felé, így Petunia kiegyenesedett, és peckesen elindult utána.
- Na ugye megmondtam, hogy Vernon is itt volt...nem is értem mit hadováltál az előbb arról, hogy csak képzeltem. - mondta Lily hátának durcásan. Az előbbi fájdalom nagyon is valóságos volt, ahhoz, hogy holmi fantáziálás eredménye legyen. - De hát nem is volt olyan nagy - suttogta magában. - Petunia fegyelmezd magad! - némította el magában a kisördögöt.
Kimentek a ház elé. Piton beindította az ütött-kopott mugli autót.
- Szálljatok be! - A fiú pontosan tudta, hol lakna Evansék. Két házzal előbb állt meg, hogy a lányoknak legyen idejük kissé rendbe hozni magukat és még egyszer végiggondolni, mit mondanak a szüleiknek.
Petunia kikászálódott a hátsó ülésről, és húgát meg sem várva felcsörtetett a lépcsőn. Óvatosan nyitotta ki a bejárati ajtót, és megkönnyebbülten sóhajtott, mikor rájött, hogy szüleik még javában az igazak álmát alusszák.
Piton is kiszáll, szembe fordult Lilyvel.
- Ami történt, megtörtént. - Nyelt egyet. - Sokkal... rosszabbul is végződhetett volna. Ha... még szóba állsz velem ezek után, tudod, hol találsz... - Szinte könyörögve nézett Lily Evans szemébe. Nem akarta elveszíteni a barátságát.
Lily dacosan összeszorította az ajkait. Szeme összeszűkült, ahogy a fiú közel hajolt hozzá. Az dübörgött az agyában, hogy megcsókolta Petúniát… hogy őt szereti… a kis boszorkányban most lángolt fel először életében a féltékenység és a vágy. Egyszerre. Legszívesebben azonnal megcsókolta volna Perselust, miközben a képébe ordítja, hogy miért nem szereti őt! Lily-t! Miért Petúniát…
Lily azonban nem tett semmit. Nyelt egyet és megrántotta a vállát, majd berohant a házukba. A szobájába futott és magára zárta az ajtót.
James a sarokban elnyúlva horkolt, egy nyálbuborék elpattant a szája szegletében, mire a fiú odakapott és motyogva megdörgölte. A szemüvege teljesen lecsúszott, és csak a hegyes álla tartotta meg. Remus álmosan lépett ki a szobájából, kezében egy rozsdásodó, hosszúkás fémdarabot tartott, éppen szólni akart az apjának, hogy ideje lecserélni az ablakrácsokat, mikor megdöbbenve vette észre Ágast, aki a keskeny előszoba padlóján hortyogott. Hirtelenjében azt sem tudta, hogy mit szóljon, nem emlékezett arra, hogy James meglátogatta volna az éjjel. Ha csak, villant az agyában, nem akkor jött, amikor ő már átváltozva őrjöngött szobája magányában, és talán köze van a törött rácshoz is. Elkomorodva lépett James mellé, és (nem, nem rugdosta meg :D) köhintett egyet.
- Ágas.
Potter riadtan ült fel, mire lefejelte a falra akasztott virágcserepet, és a szemüvege az ölébe repült.
- Hogy Merlin álljon benned keresztbe! – dörzsölte a homlokát, majd felsandított a mellette szobormerev arccal őt bámuló Lupinra. - Holdsáp! – ugrott fel, mire a virág megadta magát, és a földre zuhant, a fekete földdarabok szétszóródtak a szemmel láthatóan nemrég kisuvickolt szőnyegen. – Óh, a fenébe, ne haragudj Holdsáp. – motyogta James és hunyorogva ráemelte a pálcáját a kis földrögökre – Suvickus!
A tisztító bűbáj azonban nem volt Potter erőssége, és a szőnyeg a szemük előtt kezdett elbomlani.
- Hagyd abba, James! – kiáltott Remus, de aztán elnevette magát barátja szerencsétlen ábrázatán – Gyere le a konyhába, anya már biztos meleg reggelivel vár!
James immár orrán a szemüveggel, zavartan kavargatta a forró, tejjel bőségesen megöntözött teáját, és nézte zabkásában megálló kanalat ide-oda tologató barátját. Mrs Lupin mintha érezte volna, hogy a fiúk egyedüllétre vágynak, mosási teendőkre hivatkozva kiment a konyhából.
- Izé – motyogta James a meleg italba – szóval én nagyon megbántam minden egyes szót, amit neked mondtam Remus, annyira, de annyira bunkó voltam, és meggondolatlan, kegyetlen... – fulladt ki pár pillanatra a jelzőkből Potter.
- ...aljas, és igaztalan. – fejezte be szomorkás mosollyal Lupin. – Nagyon megbántottál, James, fogalmad sincs róla, hogy mennyire.
- De van. – lökte meg az asztalt Ágas, mire a csészében lévő összes tea az a terítőre löttyent.
- Fejezd már be a bocsánatkérést, Merlin áldjon meg, mielőtt tönkre teszed a berendezést. – nevette el magát Lupin.
- Ne haragudj, Holdsáp! – suttogta James, és kék szemét barátja borostyán íriszébe fúrta.
- Megbocsátok, mert tudom, hogy nem gondoltad komolyan, és csak a düh beszélt belőled. Nekem se kellett volna akkor éppen Pitonnal előhozakodnom. – nyújtotta a jobbját Potternek Remus, és kettőjük között ismét helyre állt a barátság.
- Mi történt az éjjel, és egyáltalán mit keresel itt? – kérdezte teli szájjal Lupin a szemben ülő fiút.
- Siriusszal jöttünk, hogy beszélhessek veled, de te akkor már átváltoztál és éppen a széttört rácsok között másztál ki az utcára. Mivel arra nem tudtunk volna rávenni, hogy visszamenjél, inkább átváltozva veled tartottunk. Aztán én úgy döntöttem, hogy itt maradok, és reggelre halasztom a bocsánatkérést, Siriusnak sajnos haza kellett mennie. – szürcsölte ki a langyos teát Potter.
- Azaz vigyáztattok az emberekre egész éjjel. – hajtotta le a fejét Remus.
- Leginkább Rólad gondoskodtunk, Holdsáp. – válaszolt halkan James – a barátunkról.
Pár perces néma csend állt be, majd a két kamasz tréfás iskolai történeteket elevenített fel, nagyokat röhögtek az újra felidézett eseményeken.
- De nem ettem meg senkit, ugye? – kérdezte Lupin aztán hirtelen – Mert a párnámon találtam pár szőke hajszálat.
Ágas horkantva felnevetett.
- Dehogyis! Csak megfutattad Evans nővérét, azt a savanyú képű Petúniát, aki éppen... – de James nem fejezte be a mondatot, mert eszébe jutott Piton, és Lily. Lily, aki Pipogyusz lakásába ment be tegnap éjjel. Azok után, hogy lesárvérűzte őt az a mocskos kis görcs. Remus érdeklődésére nagy nehezen kibökte, ami a szívét nyomta.
- Talán csak szomjas volt, és azért ment be Pitonhoz. – mondta fals hangon Lupin, de maga is érezte mekkora hülyeségnek hat, amit mond. – Figyelj ide, Ágas, miért nem beszélsz Lilyvel? Miért nem mondod el neki, hogy mit érzel?
- Meg vagy Te őrülve? – horkantott fel James, és hintázni kezdett a széken.
- Ha soha nem leszel vele őszinte, akkor soha nem fogja megérteni, hogy mennyire komolyan érzel iránta. – felelt csendesen Remus.
Potter megvakarta az orrnyergét, és rápislogott a barátjára.
- Te miről beszélsz? – kérdezte aztán.
- Arról, hogy elsős korunk óta oda vagy érte, és azért gyűlölöd olyan veszettül Pipogyuszt.
James hanyatt esett a székkel, mire Lupin villámgyorsan az asztal mögött eltűnt barátjához rohant, de Ágasnak komolyabb baja nem történt, csak megsemmisülten feküdt a padlón.
- Szerelmes vagyok, Evansba. – nyögte, és bánatos képpel nézett Remusra. – Beszélnem kell vele, nem szabad, hogy utáljon, és olyannak higgyen, mint Perselus Piton. – nyomta meg vegytiszta gyűlölettel a mardekáros fiú nevét James Potter.
Peter a Spinner’s End közelében lakott az apjával. Anyja rég lelépett egy tengerésszel, habár az némileg gyanúra adott okot, hogy közel s távol nem volt tenger, de Peter anyja elhitte a férfi minden szavát, csak szabaduljon a mocsokból. Peter így magára maradt, apja, a vak ékszerész meg nap, nap után bütykölt valamit, bár nem lehetett tudni, hogyan látja azt, amit csinál…
A kis Petert nem is érdekelte. Ő a Roxfortba járt, a nagy, híres Roxfortba, tudott varázsolni és övé volt a világ! Ameddig James nem lett ekkora sztár. Peter az ötödik év végére eljutott oda, hogy utálni kezdte James Potter-t. Remus és Sirius még a barátai voltak, Sirius-ra meg különösen felnézett, mert gyönyörűnek tartotta és titokban olyan akart lenni, mint ő… esténként, amikor mindenki aludt már, kilopózott a mosdóhelyiségbe, vitte magával a fekete parókáját és a pink csillagos flitteres ruháját, amit egy mugli travi-bárból csent el egyszer. Felvette, s úgy érezte magát, sokkal szebb, mint Sirius Black…!
Peter nyaranta általában a Tekergőkkel lógott, de most, miután úgy összebalhézott James Remus-szal, gyanította, hogy ez a nyár már nem lesz ugyanolyan, mint az eddigiek…
A házuk egy dombon állt, onnan rá lehetett látni Pitonék házára, szabad szemmel. Peter sokszor látta, ahogy Piton részeges apja az udvaron balhézik, és még többször látta Pitont eloldalogni otthonról. Most pedig tisztán látta, ahogy késő éjjel egy lánnyal érkezett meg kézen fogva Piton…
Peter elvicsorodott.
- Ez Lily Evans – szuszogta izgatottan, sokáig nézte még a házat, de látta, hogy elalszanak a fények, ezért unottan bement a szobájába és elaludt.
Másnap hajnalban már ismét kint volt a kertben, hogy lássa, mikor megy el az Evans-lány, ám egy lány helyett kettő ült be egy roncs kocsiba. Peter izgatott lett és lelopózott Piton házához. Elbújt a susnyásban, és figyelte az utat. Látta, amint Piton visszatér.
Piton bekormányozta az ócska járgányt a fészerbe. Egész úton azon járt az esze, vajon eljön-e Lily. Ideges volt és zaklatott. Fogalma sem volt, mit fog majd mondani a lánynak, de abban biztos volt, hogy nem akar hazudni neki. El fogja mondani, akármilyen kínos... és bocsánatot kér tőle újra meg újra, ha kell. Nem veszítheti el Lilyt. Az a lány a legjobb barátja...
Féreg meg sem mozdult a bokrok között. Meglapult. Ebben kiváló volt. Arra gondolt, majd jól kilesi Pitont, amint lányokkal szórakozik… elképzelte, hogy egy tucat lány van még a házban. Ha már Lily Evans-t ide tudta csalni, magához, akkor a többi biztos pitonjáték volt neki! Peter-t nem érdekelték a lányok különösebben, hacsak nem a ruháik és a melltartóik, de nem úgy, ahogy a férfiakat általában. Ő nem levenni, hanem felvenni szerette eme darabokat. Ám érezte a levegőben, hogy Pitonnak hatalma van mások felett s ezt irigyelte.
Nagyon.
A fiatal mágus bement a házba. Egyenesen a pincébe, ellenőrizte az új bájitalokat. A százfűlé-főzetből elraktározott néhány adagot. Bár esze ágában sem volt újra Vernonná alakulni, az elővigyázatosság arra késztette, hogy őrizze meg ezt a mintát. Ki tudja, ha hirtelen álcáznia kell magát vagy Lilyt... Gyorsan elvágta a gondolatai fonalát. Nem normális dolog, hogy folyton Lily Evans jár az eszében, minden gondolata körülötte forog. Igaz, csodálatos lány a vadító vörös hajával és azzal a zöld szempárral...
Az összetört lombik csörömpölése térítette vissza Pitont a valósága. Felsóhajtott, majd egy pálcasuhintással eltüntette az üvegcserepeket.
Peter akkor mozdult csak meg, amikor Piton már bent volt a házban. Nem tudhatta, hogy van varázs-jelző a házon. Ezért amikor megfogta a kilincset, azonnal jelzett valami. Peter összerándult és menekült volna, de…
Piton megperdült, amint a riasztó megszólalt, négyesével vette a lépcsőfokokat, tudta, most nem lepheti meg holmi hívatlan látogató. Pálcáját maga elé szegezte és már ki is mondta a lefegyverző bűbájt, mielőtt a behatoló bármit tehetett volna.
Peter vinnyogva húzta be a nyakát.
- Hé, Piton! Ne fogd rám a pálcádat! – nyafogta.
- Féreg? Mit keresel itt? Potter küldött? - Piton durván az alacsony fiú álla alá lökte a pálcáját. Egy non-verbális Levicorpusszal lassan a plafon felé emelte.
- Nem. Nem James küldött! – szuszogta Peter. – Esküszöm! Én csak… meg akartalak látogatni! – mondta idiótán pislogva. Ijedtében nagyot böfögött.
Piton elhajolt, mert attól tartott, a böfögést esetleg hányás is követi, nem akart az útjába kerülni. De ez elmaradt. (jó undorító ez a Féreg… vajon mit szólt volna Piton, ha lerókázza?:D-B)
- Ki vele, mit akarsz! - parancsolt rá Piton. Közben, csak úgy mellékesen, még egy vadonatúj, saját fejlesztésű átkot kipróbált a tehetetlenül vergődő Féregfarkon. Egy lábbszárgörcs-rontást, ami sokkal enyhébb volt a Cruciatus-nál, de nagyon kellemetlen, sőt kifejezetten kínzó fájdalmat okozott.
Peter felmordult.
- Jól van. Elmondom, minek jöttem. De vedd le rólam ezt a bűbájt! – visított fel, mert a lábai kezdtek egyre jobban kicsavarodni.
- Nem győztél meg arról, hogy a saját elhatározásodból vagy itt!
Peter egyre jobban visított.
- Nem James Potter küldött!! – üvöltött fel.
- Akkor ki? Talán Sirius Black? - A szépfiú nevének említésére Piton látta, hogy Féregfark szeme elkerekedik. Ennyi elég volt neki. Levette a rontást a kölyökről.
Peter lihegve a földre zuhant. Rekedten szólalt meg.
- Tudom, hogy utálod Pottert- és már én is. Talán együtt kitalálhatnánk valamit ellene! Tudom, hogy odavan Evansért, de Te jársz vele!
Piton keze ökölbe szorult. Nem sok hiányzott, hogy behúzzon egyet Peternek. Vagy inkább belerúgjon. Eltapossa, mint egy férget... Nyugalmat erőltetett magára. Felsóhajtott.
- Honnan tudod, hogy Potter ki után csorgatja a nyálát? Amúgy meg, mi közöd hozzá?
Peter feltápászkodott. Sunyin Pitonra pillantott.
- Tudom és kész. Evans mesélte. – vigyorgott. – Neked is megtette? – nyúlt az ágyékához és megrázta, közben felröhögött. – Jó kis szája van a csajnak…
Piton ökle önkéntelenül lendült meg és ért célba Féregfark turcsi orra alatt. (Ha nem olyan orra van, akkor írd át. -S)
Peter vére a padlóra fröccsent, két darab fogával egyetemben. Visítani kezdett megint.
- Soha többé nem beszélsz így Evansről! - sziszegte Piton. Hideg gyűlölettel nézett Peterre, szeme fenyegetően összeszűkült. - Nem igaz, hogy szóba állt veled.
Peter szipogva nézett rá.
- Jól van!! Nem mondok ilyet többet!! Ne bánts! Bántsuk együtt Pottert!! – üvöltötte. – Tudom, hogy a bandátokból sokan bekerültek Voldemorthoz! Én is be akarok!! – nyüsszögte Féregfark és egészen kicsire összehúzta magát. – A Te oldaladra akarok állni, Piton! Bármit megteszek cserébe! Lejáratjuk Pottert… - lihegte izgatottan. – Vágjuk le a kezét, hogy ne tudja elkapni a cikeszt! Gondolj arra, hogy Evans-t akarja, ellopja majd tőled a lányt! – Peter egyre jobban belejött a szónoklatba, egy vércsík folyt végig az állán, türelmetlen mozdulattal letörölte a kézfejével. – Ha nem lesz Potter, nem lesz, aki elvegye tőled őt… a tiéd lehet! És én is megkapom, amit akarok!!
Piton szeme villámokat szórt. A fogát csikorgatta, legszívesebben kidobta volna ezt a büdös kis patkányt a házából. Még attól is undorodott, hogy válaszoljon. Egészen biztosan nem ilyen szövetségesre vágyott.
- Mi a fenét akarsz megkapni?
Peter felmordult.
- Nem a Te dolgod, mit akarok! Inkább mondd meg, benne vagy-e! – fröcsögte Peter. A vér még mindig csordogált a szájából.
Piton hideg megvetéssel mérte végig Petert. Azután eszébe jutott a "csodafegyvere": a legilimencia. Mélyen belekotort Peter elméjébe, és kiolvashatta, hogy Peter Pettigrew álmai netovábbja egy gardróbszekrény, tele női fehérneműkkel, ruhákkal, magassarkú cipőkkel, parókákkal, örökös belépővel a travi-bárba és egy életnagyságú Sirius Black-gumibaba, meg egy kéz-és fejnélküli Potter-torzó.
Peter még ellenkezni sem tudott a Legilimencia ellen, amit Piton vetett be nála. Pihegve nézett ijedten a fiú szemébe, ide-oda forgatva szemeit, amíg végül Piton abbahagyta.
Piton elvigyorodott. Nocsak, eddig terjed a kis patkány vágyainak netovábbja?! Majdnem felröhögött. Aztán úgy döntött, minden potenciális szövetséges a hasznára lehet. Még egy ilyen kis féreg is...
- Várj meg itt! - Nem vesződött azzal, hogy lebénítsa Pettigrew-t. Felrohant az emeletre, benyitott anyja hálószobájába. Sejtette, hogy Eileen azért nem vitte magával minden holmiját. Kihúzott a fiókos szekrényből egy kanárisárga, csipkés selyembugyit. Levitte és egy gúnyos vigyor kíséretében átnyújtotta Peternek. (- kis Peter a pinket szereti kékkel-:D-B)
- Nesze, egy kis előleg a majdani szolgálataidért. Nagyon csinos leszel benne... A feladatodat majd később határozom meg. - Piton megdörzsölte a bal alkarját, mintha már a karján égett volna a Sötét Jegy. - Most pedig tűnj el innen és ne lássalak, amíg nem hívlak!
Peter mohón kapott a kanárisárga női selyembugyogó után és bár nem ez volt a kedvenc színe, úgy döntött, majd elcseréli kékre… de aztán feleszmélt, hogy Piton nézi és rikácsolni kezdett.
- Te idióta! Minek adsz nekem női bugyingókat?! – visított, de szemrebbenés nélkül a zsebébe gyűrte az alsóneműt. Bal nadrágzsebe kidudorodott, olyannak tűnt ettől, mint egy gnóm törpe. Jóval alacsonyabb volt Pitonnál és kövérebb. Vicsorgott egyet. – Akkor jövök és megyek, ha én akarok! Ez szövetség, nem egyeduralkodás, Piton! Na Merlin gombás körme legyen veled. Majd jelentkezem! – azzal Peter kirohant a házból, tudta is már, hogyan fog cselekedni. Összeugrasztja Pottert és Pitont a hátuk mögött, ő kerül ki győztesen és még bajba sem kerül. Elvigyorodott és amint hazaért, azonnal írt egy levelet James-nek, majd felpróbálta a kanárisárga selyembugyit…
Piton elvigyorodott, ahogy a távozó Pettigrew után nézett. Nem volt kétsége afelől, hogy a kis Peter elújságolja James Potternek a feltételezését, hogy ő és Lily Evans együtt járnak. Bár úgy lenne... - futott át az agyán a kósza gondolat. Gonosz elégtételt érzett, ahogy elképzelte magában a féltékenységében őrjöngő Pottert.
Lily még másnap is sápadt, kedvetlen, s szótlan volt. Kerülte Petúniát, legtöbbször a szobájában volt s nem mutatkozott. Még másnap sem jelentkezett barátjánál. Nem ment ki a közösen kedvelt helyeik egyikére sem, kerülte a fűzfa környékét, mint a tüzet. Amikor mégis kiment a levegőre, rótta az utcákat, céltalanul és bágyadtan. Hiányzott mellőle valaki… de dacosabb volt annál, mintsem Pitonhoz rohanjon.
Piton az első napokban minden este kiment a fűzfához. Letelepedett a fa tövébe és várta Lilyt. Könyv mindig volt nála - de alig jutott el a tudatáig, amit olvasott. Hát ennyi volt... - döbbent rá, amikor Lily harmadnap sem jött el. Pedig a barátja volt. És egy ilyen hülyeség miatt képes volt hátat fordítani neki, örökre. Piton vonásai megkeményedtek. Kisöpörte a tudatából, mennyi mindent tervezett Lilyvel erre a nyárra: mennyi kísérletet, tiltott olvasmányt, amit megbeszélhettek volna... Mennyi kirándulást együtt... Egyedül nem volt mindehhez semmi kedve. Legfeljebb a kísérletekhez. Összeszedte a könyveit és hazament. Egyenesen a pincébe, amit valóságos boszorkánykonyhává alakított. Négy üstben főzött egyszerre, a lombikokban és a kémcsövekben annyi varázsital bugyogott, amennyit Slughorn professzor egész évben nem látott a Roxfortban. Piton éjjel-nappal dolgozott, csak annyi pihenést engedélyezett magának, amennyit a fa árnyékában töltött. Az étkezésről teljesen megfeledkezett. A bájitalok összetevőinek jellegzetes szaga beivódott minden ruhájába és a hajába, de nem törődött ezzel sem.
Egyik reggel Lily iszonyú fejfájással ébredt. Korán volt még, szinte hajnal. Megborzongott, a gondolatra, hogy nemrég hajnalban mire ébredt… felkelt, s bevett egy mugli gyógyszert, aztán sokáig nézte magát a tükörben.
Nagyon lefogyott az elmúlt napokban, alig evett szinte. Megmosta az arcát, aztán felöltözött egy csinos szoknyába és egy rövid ingecskébe, majd fogta az elmaradhatatlan hátizsákját és kisurrant a házból. Egyenesen a Spinner’s End felé indult. Még alig virradt, de nem félt a félhomályban. Ahogy a házsor végéhez ért, nyelt egyet.
Még visszafordulhatsz…
Nem… meg kell tudnod, hogy miért tette… hogy szereti-e…
Lily lenyomta a kilincset és belépett. A pormacskák játékán kívül más mozgás nem volt a házban. A lány besétált a félhomályos nappaliba, majd fel, az emeletre. Egyenesen a fiú szobájába… az ágyhoz lépett, ám meglepetésére nem volt benne senki. Átment abba a szobába, ahol ő aludt, de ott sem volt senki.
- Hát persze. Biztosan Túnit várja valahol. – morogta maga elé Lily. Arca megkeményedett. – Na, nem baj. Megvárlak Te hős lovag. – grimaszolt egyet, aztán lement a nappaliba és leült a pamlagra, de egy perc múlva undorodva felpattant. Lesöpörte a szoknyáját, mintha valami ragacsos mocsok került volna rá, majd inkább leült a kopott szőnyegre. Aztán a hátára feküdt… a plafont kezdte nézni. Szinte percek alatt elaludt. Összegömbölyödött, mint egy kislány, haja az arcába hullott.
A riasztó azonnal jelezte Pitonnak, hogy nincs egyedül. Ám azonosította is a behatolót. Piton éppen az élőhalál esszenciáját kavargatta a pincében. Legszívesebben azonnal felrohant volna a lányhoz, de aztán eszébe jutott, hogy Lily talán csak azért jött, hogy azt az ostoba félreértést kérje számon rajta. Nem volt hozzá semmi kedve. Egy pillanatra állt meg csak a főzet kevergetésében. Várta, hogy meghallja Lily lépteit a nyikorgó falépcsőn. De nem jött... Eltelt egy félóra, egy, kettő. Piton csak akkor ment fel a nappaliba, amikor mindennel elkészült.
Lily nem érzékelte, hogy a fiú belép a nappaliba. Kis szoknyája egészen felcsúszott, a táskáját használta párnának… ujjai néha meg-megmozdultak álmában.
Piton meglátta a padlón fekvő lányt. Megcsóválta a fejét, majd az egyik díszpárnát Lily feje alá varázsolta. Letelepedett mellé - és csak nézte. Ahogy a lány szeme gyorsan mozgott a szemhéja alatt, a fiatal mágus elmosolyodott. Lily álmodott... Szerette nézni, ahogyan alszik... Ő maga is elálmosodott. Nagyot ásított, fogai hangos csattanással záródtak össze.
Lily álmosan felpillantott s amikor meglátta a barátját, úgy ült fel, mint aki skorpió csípett meg, ezáltal jól összeütötték a homlokukat.
- Áú! – szisszent fel Lily és a fejét fogva támolygott fel. – Ez is miattad van!
- Miért kell ugrálni? - nyűgösködött Piton. Ő is a homlokát tapogatta. - Most aztán fáj, mi?
- Igen… - morogta Lily. – Fáj. Képzeld. Nekem vannak érzéseim. – villant a szeme, s ezt akár másra is mondhatta… - Amúgy is fájt a fejem, amikor felébredtem… - masszírozta a homlokát. – Most jól visszatért! – nézett vádlón Pitonra, mintha ő tehetne róla… tudta, hogy igazságtalan vele, de nem bírta visszafogni magát.
- Pocsékul festesz, mint aki napok óta nem aludt. Nyúzott vagy, sápadt és sovány - állapította meg Piton.
- Kösz a bókot, Pers! – húzta el a száját Lily. – Igen, sápadt vagyok és sovány! De mit érdekel?! Túni szebb nálam, örülj neki!
- Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte ingerülten a fiú. Felpattant, visszadobta a párnát a kanapéra.
- Hogy miért mondom ezt?! – kiáltott fel Lily, de olyan hasogató lett a fejfájása, hogy megszédült s leült, vissza a szőnyegre.
Piton Lily fölé magasodva állt, leeresztett karokkal, a fejét csóválta. Sejtette, hogy ez lesz. Kis hülye lány, idejön veszekedni... De akkor is a barátom. Talán még megmenthető a barátságunk - dübörgött a tudatában.
- Hozok egy erősítő főzetet. Épp most készült el...
- Nem kell hoznod semmit. Hagyd a hülye löttyeidet! – sziszegte Lily. – Inkább nézz a szemembe, ha van elég bátorságod!
Piton letérdelt a kanapé elé és mélyen Lily szemébe nézett. A fekete és a zöld szempár összekapcsolódott.
- Csipás a szemed - állapította meg Piton. - De azért így is szép. (:D Hi…:D-B)
Lily kissé megrándult s csaknem elmosolyodott, de ezúttal nem hatotta meg Piton bókja. Viszonozta a mély pillantást, majd a kanapéra nyomta a fiút s melléült. Szoknyája felcsúszott.
- Nos? – húzta fel a szemöldökét. – Ne rizsát adj elő. Hanem az igazat. Tudni akarom, mi történt.
A fiú arca megvonaglott. Nem tett úgy, mintha nem értené, mire gondol Lily.
- Pontosan az, amit a nővéred előadott. Ezen a kanapén veszítette el a szüzességét... Vernonnal.
Lily hátradőlt és megcsóválta a fejét.
- Csak az a gond, Pers, hogy nem hiszem el. Talán ha meggyőzőbb lennél… - mondta gúnyosan. – Gyerünk, van még egy lehetőséged, aztán hazamegyek és kiszedem Túniból az egészet. Vagy a Te fejedből… - suttogta Lily, majd előhúzta a pálcáját a szoknyája alól lassan. (lehet találgatni, hol tárolta…:D-B)
Piton gúnyosan elvigyorodott.
- Csak nem Legilimenciával próbálkozol? Megtanítsam, hogyan kell? - kérdezte pimaszul. Szeme kissé összeszűkült, fogva tartotta Lily tekintetét.- Rosszul tartod a pálcát.
Lily szeme megvillant.
- Ismerem, hogyan kell. – felelte röviden s kutatóan nézett a fiú szemébe. Nem… még nem kúsztak be tudatcsápjai a fejébe… még nem. – Mondd el önszántadból. – Lily Evans, bár nem volt a sötét mágia elkötelezett híve, sokkal többet tudott róla, mint egyesek sejtették. Benne volt a tekintetében, hogy képes lenne megtenni. Most igen. A kétség ugyanis úgy mardosta belülről, mint egy kígyó…
A fiú egyszerűen félretolta Lily pálcát tartó kezét.
- Erre semmi szükség. Miért nem éred be azzal a magyarázattal, ami a nővéred számára tökéletesen elfogadható? Egymásra találtak a fiújával. Mi rossz van abban?
Lily a pálcáját forgatta a kezében, míg a fiút hallgatta, néha hümmögött egy sort.
Piton megrázta a fejét.
- Csak az időt vesztegetjük. Látom, nem hiszel nekem.
- De nem ám! Nem hiszem egy szavadat sem. Ez gyerekmese. – szólalt meg dallamos hangon Lily és felült. – Na jó. Akkor drasztikusabb megoldáshoz kell folyamodnom. – maga elé emelte a pálcáját és meglendítette, majd mélyen Piton szemébe nézett, aki pontosan érzékelte, hogy ez az. Legilimencia. Nem is rossz próbálkozás. Villámgyorsan kiürítette az elméjét, mentális pajzsot vont a tudata elé. A tapogatózó tudatcsáp célt tévesztve siklott el az emlékei között - semmit sem érzékelhetett abból, amire kíváncsi volt. Piton a tisztás képét vetítette Lily elméjébe, ahol egymás mellett feküdtek és a csillagokat nézték...
Lily zihálva erőlködött, de el kellett ismernie, Perselus jobb a védekezésben, mint ő a Legilimenciában. Oldotta a varázst és lihegve hátradőlt. Behunyta a szemét. Apró szeplői, mint megannyi napocska, virítottak az orrán, szinte incselkedve hívogatva a fiú tekintetét.
- Nem kellene sötét varázslattal próbálkoznod - szólalt meg Piton, amikor megelégelte a mentális párbajozást.
Lily kinyitotta a szemeit és felhúzta a szemöldökét. Eltűrte homlokából a haját, a fülei mögé, amikben apró, csillogó, csinos fülbevalók fénylettek.
- Hogy érted ezt? A Legilimencia nem mindig sötét mágia. De Te miféle sötét mágiáról beszélsz? Az nem megoldás semmire. – vetette oda duzzogva.
- Nézd... nincs különösebb jelentősége annak, ami valójában történt. A nővéred úgy sejti, hogy ő és Vernon... És miért ne hihetnék ezt mindketten? Egy emlékbeültetéssel megoldható lenne, hogy Vernon is így emlékezzen, és akkor minden megoldódna. Nem gondolod, hogy a nővérednek most nagyobb szüksége lenne a segítségünkre, mint Neked? Akarsz neki segíteni?
Lily egy percig habozott, majd bólintott.
- Segíteni a nővéremnek? Persze, hogy akarok! Mondd el, mi történt Túnival és hogyan segíthetnénk neki. – hadarta el Lily. – De az igazságot, Perselus Piton! – sziszegte Lily Evans. Szeme szinte világított, csodaszép arca kipirult. – Tudom, hogy ebben a Te kezed van! – markolta meg a fiú karját. ( vagy valamit… :D-B) (confession time, my dear! – B)
- Ha csak a kezem lett volna benne... - dünnyögte maga elé Piton. - Rendben van, elmondom. Petunia valóban követett Téged, valóban megtámadta az az idióta vérfarkas Lupin. Sirius és Potter pedig valóban megakadályozták, hogy baja essen. Előtte a csalánártást valóban én szórtam a nővéredre, de akkor még fogalmam se volt róla, hogy ő leskelődik utánunk a fűzfa mögött. Később... amikor már mindketten aludtunk, utánunk jött a házba. Feljönni nem tudott, hát meglapult a pincében. Alighanem ivott valamit, amit nem lett volna szabad, amitől úgy viselkedett, mint egy... mint egy rossz nő. Hajnal felé zajt hallottam, azt hittem, betörő van a házban. Éppen akkor készült el a százfűlé-főzet, én meg annyira zaklatott voltam, hogy... ittam belőle. - Piton lehajtotta a fejét. Az emlék egyszerre volt számára zavarba ejtő és komikus. - Fogalmam sincs, hogyan került Vernon Dursley hajszála a főzetbe! Az első gondolatom az volt, hogy a cikeszagyú Potter hülye vicce. De valószínűbb, hogy a nővéred ruhájáról hullott bele... Pocsék volt az átalakulás. És amikor találkoztunk, Petunia már annak a... tiltott ajzószernek a hatása alatt volt... és... azt hitte, hogy én vagyok Vernon, mivel pontosan úgy néztem ki, sőt úgy is éreztem magam... Feljöttünk ide, aztán... megtörtént - fejezte be a történetet egy vállrándítással Piton, mintha semmit sem jelentett volna számára az egész. Ugyanakkor érezte, hogy elvörösödik a füle, ami tízéves kora óta nem fordult elő vele.
Lily először csak nézte a fiút, egyre erősebben szorítva a kezét, majd amikor az elhallgatott, Lily egyszerűen hatalmas pofont adott neki.
- Te ezt tetted a nővéremmel?! – pattant fel. Arcába hullottak vörös tincsei a heves mozdulattól. A düh elárasztotta az egész testét. Beigazolódott hát a gyanúja. És ez pokoli volt Lily-nek.
– Megerőszakoltad, mint az a mocskos Mulciber azt a lányt!! – kiáltotta Lily remegő hangon. Nem érdekelte, hogy Piton arcán ott vöröslik az öt ujja nyoma, legszívesebben még egyet lekevert volna neki, ám ahogy rá akart támadni újra a fiúra, Piton egyszerűen lefogta a kezét. Jó erősen. Mivel Lily igencsak tiltakozott, elkapta a másik kezét is, és lenyomta a kanapéra. A düh erőt adott neki, Lily fölé került, arca egészen közel volt az övéhez.
- Ne hasonlíts engem Mulciberhez! Én sohasem tenném azt egy boszorkánnyal!
Lily zihálva küzdött, de Perselus erősebb volt. Belesüppedt a kanapéba, ahogy Piton fölé térdelt, kissé szétfeszítve Lily combjait, majd birkózni kezdtek, aminek az lett a vége, hogy Piton teljes súlyával Lilyre nehezedett. Összeért az ágyékuk. Piton érezte, hogy azonnal megmerevedik, ettől megvonaglott az arca és feltört belőle egy nyögés.
- Engem is meg akarsz erőszakolni?! – sikított fel Lily, ám Piton arckifejezése valahogy hidegzuhanyként érte. Nyelt egyet. – Mi van veled, Pers… - suttogta, majd lehunyta a szemét.
A fiú hirtelen elengedte Lilyt, majd felült. Kerülte Lily tekintetét.
- Szó sem volt erőszakról! Ő esett nekem! Pocsék volt az egész, ha éppen tudni akarod! Undorodtam tőle is és saját magamtól is!
Lily is felült. Óvatosan mozdult. Csak lopva pillantott a fiúra. Egy ideig csendben ültek, majd mély levegőt vett.
- De miért… csináltad? – kérdezte halkan. – Ha szerelmes vagy… a nővérembe, mondd el, én… megértem. Hiszen… köztünk nincs… vagyis… szóval ha ő kell neked… - Lily a feje búbjáig elpirult. – Szereted őt? – szegezte neki a kérdést végül. Félt a választól. Nagyon. Mert egyre biztosabb volt abban, hogy amit Perselus iránt érez, az több, mint barátság. De most furcsán keveredett benne minden. A sötét mágia, az átváltozás, a történtek… arra gondolt, Perselus megcsókolta Petúniát… őt meg nem… őt még sosem… és nem csak csókolta… hanem sokkal tovább ment…
Erre a gondolatra összeszorult a szíve. Lehajtotta a fejét, majd újra felnézett. Szeme csillogott, ahogy a fiú sötét szemébe nézett, szinte könyörögve, hogy ne… ne szeresse Petúniát. Nagyon közel ültek egymáshoz. Lily ívelt pillái megrezzentek.
- Perselus… - lehelte egyre vöröslő arcocskával. – Te… Te meg… megtetted a… nővéremmel… azt csináltad vele… vele… - csuklott el a hangja. Tovább már nem tudta leplezni mérhetetlen fájdalmát. Nem tudta, mi a rosszabb: hogy Perselus a nővérét csókolta, vagy, hogy bántotta őt…
A tenyerébe temette az arcát, mire a fiú felkelt és fel-alá kezdett járkálni.
- Lily, számomra ez az égvilágon semmit sem jelent! Nem így képzeltem az első éjszakámat egy nővel. Sőt, sehogyan sem képzeltem még el, vagyis... - Lilyre nézett, szerencsére a lány még mindig nem nézett fel. Piton nyelt egyet. Sokkal nehezebb lett volna bevallani, hogy előtte őt kívánta meg. Azért történt az egész, mert Lily olyan vágyakat ébresztett benne, amit Piton nem akart, nem tudott elviselni. Egyszerűen nem volt rá felkészülve, hogy bármi megváltozzon köztük, csak azért, mert a testük átalakul. Végül leült Lily mellé, átölelte a vállát. A vörös hajfürtök illata azonnal megbabonázta. Szórakozottan simogatta, pontosan úgy, ahogyan Lily annyira szerette. - Bárcsak fiú lennél... - sóhajtotta. - Akkor megértenéd…
Lily, bár nem sírt, nem akart sírva fakadni szégyenszemre, azért nehezen nézett fel. Ám ahogy Perselus átölelte és a haját kezdte simogatni, valami végigfutott a testén… valami, amit már a fűznél is érzett, az öleléskor. Szó nélkül Pitonhoz simult és átölelte a nyakát, arcát a fiú vállába fúrva. Érezte a pólóján a különleges esszenciák illatát… elmosolyodott és felnézett. Arcuk nagyon közel volt a másikéhoz…
- Szóval Perselus Piton, Te fiúkkal akarod csinálni? Úgy gondolod, az jobb, mint lányokkal? – kérdezte Lily félig komolyan.
- Nem, dehogyis úgy gondolom! - nevette el magát Piton. A képtelen feltételezéstől annyira jó kedve lett, hogy hirtelen megszabadult a tehertől, ami a lelkére nehezedett. - El nem tudom képzelni, hogy fiúval csináljam!
Lily is elnevette magát. Bár a történtek, mint valami fenyegető apró felhő, még ott lapultak felettük, a lánynak most először jutott eszébe, hogy ez akár Pitonnak is kellemetlen lehetett… elszégyellte magát, majd óvatosan megcsókolta Perselus arcát, de csak lassan és alig észrevehetően, utána kibontakozott az öleléséből s gyorsan lejjebb húzta a szoknyáját, amiből már a bugyija is kilátszott, majd nyelt egyet és barátjára nézett.
- Mit teszünk most? Vagy… Petuniát le is tudtuk ezzel? – kérdezte kis sóhajjal. – Tudod, hogy nem vagyunk… túl jóban, de én… most igazán sajnálom Túnit. Hogy nem is azzal a gazdasági-zseni-vagyok-és-még-szép-is-bár-ezt-csak-én-hiszem-magamról Dursley-vel… csinálta. – köszörülte meg Lily a torkát. – Jaj kitalálhatnánk már valami egyezményes szót erre. Olyan ciki így… - motyogta, de Piton megszólalt.
- Figyelj... segíteni akarok a nővérednek. - Piton hangja most már komoly volt. Előhúzta a pálcáját, a homlokához érintette, és egy ezüstösen gomolygó fényfolyamot húzott ki belőle. Egy fiolába töltötte, bedugaszolta. Átnyújtotta Lilynek. - Minden benne van. Úgy, ahogyan elmondtam. Egy kicsit módosítom. Eltüntetem belőle azokat a részeket, amelyek alapján esetleg a nővéred beazonosíthat. Azt tervezem, hogy betöltöm a fiúja fejébe. És akkor... mindketten úgy fognak emlékezni, mintha valóban ők tették volna meg.
Lily elképedve nézte barátját, miközben átvette a fiolát, s forgatni kezdte kecses ujjai között.
- De… öh. Pers! Te mit csinálsz?! Tilos kivenni hetedév előtt az emlékeidet… és... – aztán Lily rájött, nem ez a legnagyobb csavar a történetben. Kissé felhúzta a szemöldökét. – Tudatmódosításra készülsz? – kérdezte gyanakodva. – Gondolom, nem kell definiálnom Neked sem ezt, sem azt, hogy mi az a sötét mágia. – kifújta a levegőt és hátradőlt a kanapén. A lelke mélyén tudta, hogy ez az egyetlen megoldás. De így hirtelen kissé gyorsabban dobogott tőle a szíve. – Sötét mágia… - ismételte halkabban, mintegy magának.
- Ez vegytiszta fekete mágia - ismerte el Piton. - De hidd el, Lily, a szándék számít. Meg persze az eredmény, de ebben az esetben elsősorban a szándék. Annál rosszabb nem történhet a nővéreddel és Vernonnal, minthogy összeházasodnak és lesz egy boldog emlékük. - Szembefordult Lilyvel, belenézett abba a csodálatos zöld szempárba. Halványan elmosolyodott és a lány keze után nyúlt. Hosszú ujjait Lily ujjai közé illesztette. - Ez a tervem. Segítesz a végrehajtásában?
Lily nyelt egyet, s a fiú hosszú ujjait nézte, majd felpillantott. Ajka megmozdult. Annyira meg akarta csókolni… olyan nagyon… pillantásával végigsimogatta Perselus keskeny ajkát, majd megköszörülte a torkát, amikor rájött, hogy mire készül. Közelebb hajolt, de a mozdulat félbemaradt, inkább elmosolyodott.
- Mikbe bele nem viszel! – cöccentett egyet. – Ha most látna McGalagony minket! Meg Slughorn! Sápítoznának rendesen! Büntetőmunka, Evans, Piton! – vigyorgott Lily, majd mély levegőt vett. – Hát… csináljuk meg. Segítek. – bólintott. - Végülis… Túni miattam került bajba. Utánam jött… - húzta el a száját. – De azért hidd el, leskelődött utánunk! Tiszta kotnyeles. És… hogy működik ez az egész? – kérdezte óvatos érdeklődéssel Lily. Magának is alig vallotta be, hogy igenis felvillanyozta a dolog.
- Annyi az egész, hogy módosított emléket felszívod a pálcáddal, ahogyan én is. És amikor Vernon látogatóba megy a nővéredhez, egyszerűen rászórod. - Piton bemutatott egy könnyed csuklómozdulatot. - Memoria implantatum. Ennyi. Ha én találkozom előbb Vernonnal, akkor én szórom rá a bűbájt.
Lucius Malfoy hirtelen bukkant fel Spinner’s End utolsó háza előtt, és fintorogva nézte az elhanyagolt udvart, az omlatag házfalat, és a pecsétes, foltos ablakokat. Csúfondárosan elhúzta a száját, mert nem értette, hogy egy ilyen alak milyen indítatással akar az aranyvérűekhez csatlakozni, még Arthur Weasley, a trampli nejével, aki már megint vemhes, még azok is különb házban laknak, mint ez a roskatag viskó. Pálcájával a kertkapura bökött, mire az nyikorogva kinyílt, érezte, hogy belépésével aktivizált egy megfigyelő bűbájt, de nem zavarta, hiszen nem állt szándékában meglepni a fiút odabent, de azt elismerte, hogy a kölyök kora ellenére meglepően előrelátó. Botja végével három nagyot koppantott az ajtón.
Piton emlékezett ezekre a koppanásokra. Jókat röhögtek az évfolyamtársaival, amikor Malfoy, a prefektus végigpáváskodott a folyosókon, és ilyen koppantásokkal jelezte az érkezését. Az elsősök eleinte gyorsan abbahagyták, amivel éppen foglalkoztak, mindenki egy könyvet kapott a kezébe és úgy tett, mintha lázasan tanulna. Ám a felsőbb évesek csak vigyorogtak a piperkőc aranyvérűn, és inkább olyan tevékenységbe kezdtek, amivel tudták, hogy felbosszantják a prefektusukat.
Piton Lily szemébe nézett.
- Még egy hívatlan látogató... - húzta el a száját. Rápillantott a riasztóra, amelyen megjelent Malfoy pökhendi képe.- Lucius Malfoy. Egy aranyvérű halálfaló - mondta csöndesen a lánynak. - Ha nem akarsz találkozni vele, menj fel a szobába. Amint befejezzük, elmondom, miről beszéltünk. Egyébként, az ajtó mögött - mutatott a könyvespolcra - igen jó az akusztika.
Lily épp az egyik érdekes bőrkötéses könyvet olvasta, egymás mellett ültek, elmélyülten, amikor kopogott Malfoy. Lily azonnal becsukta a könyvet és felpillantott.
- Nem félek egy halálfalótól. – mondta meglepetten Pitonnak. – De ha… ez valamiféle privát megbeszélés, felmehetek… - nézett bizonytalanul barátja szemébe. Még meg akarta kérdezni, mit keres itt egy halálfaló, de aztán nem tette. Láthatóan Piton sem számított a jöttére…
- Ahogy gondolod. - Piton megszorította a lány kezét. - Nincsenek titkaim előtted. - Az ajtóhoz lépett, kitárta.
Lucius néhány pillanatig némán nézte a valamivel már magasabb, vékony fiút, majd a jobbját nyújtotta felé.
-Lucius Malfoy vagyok, igaz rég találkoztunk, utoljára Roxfortban, de azért remélem emlékszel rám.
- Emlékszem. Prefektus voltál. Gyere beljebb! - invitálta beljebb Luciust Piton. Elégedetten nyugtázta, hogy a hangja is mélyebb Malfoynál. Lilyre nézett, aki kihúzta magát és végigmérte a vendéget. Első pillantásra nagyon vonzónak találta, de a fensőbbséges gőg, ami kiült az arcára, azonnal visszataszítóvá is tette a lány számára. Felkelt a kanapéról s szoknyáját lesimítva figyelte a szőke férfit.
Lucius belépett a nappaliba, ahol meglepve vette észre a vörös hajú boszorkát, kegyetlen, hideg szemei végigtapogatták a lány alakját, mélyen beszívta az illatát, és gúnyosan morranva állapította meg, hogy a kölyök egy sárvérűvel múlatta az időt.
- Ügyes. – mondta gunyorosan, és mikor elment a boszorkány mellett, kezével éppen csak érintette Lily csípőjét, mire Lily nyelt egyet és arrébb lépett kicsit, de addigra Malfoy már levette róla az ujjait. A lány megborzongott kissé, mert hatással volt rá ez a vonzó mágus, akármennyire érezte körülötte a jéghideg könyörtelenséget. Lily aztán Perselus-ra pillantott.
Piton is észrevette a jelenetet. Összeszorította a fogát, majd az etikett szabályai szerint folytatta a társalgást.
- Nos, Malfoy, miért jöttél? Gondolom, nem a régi emlékeket akarod feleleveníteni. Egyébként ismeritek egymást? Lucius Malfoy, ha még emlékszel rá, Lily, a Mardekár prefektusa volt - mutatta be a fiatal férfit a lánynak Piton, majd Lucius hideg szemébe pillantott. - Lily Evans, az évfolyamtársam.
- Négyszemközt kell beszélnem Veled. – vágott közbe Lucius ingerülten, nem volt se ideje, se kedve a kamaszos hőbörgéshez. Talárját a kanapéra dobta. – Persze csak, ha komolyan gondolod még mindig azt, amit Regulus barátodnak mondtál pár napja.
A szőke mágus utálkozva nézett végig a kopott bútorokon, majd nagyot sóhajtva leült az egyik karosszékbe, tenyerét a kígyófejű pálcán nyugtatta.
Piton Lilyre nézett, csak a szemével jelezte, hogy elítéli Malfoy nem éppen jó modorra valló megjegyzését és viselkedését.
Lily szintén csak a szemével jelzett, hogy ért mindent. Szavak nélkül is tökéletesen megértették egymást Perselus-szal. A lány Lucius felé fordult.
- Örvendtem, Malfoy. – villant egyet gyönyörű szeme, majd kisietett a nappaliból. Kis szoknyába bújtatott formás feneke csábítóan hívogatta Malfoy tekintetét. Haja a hátát verdeste, kecses lépéseire ugrott egyet a hajzuhatag. Amint kiért, kifújta a levegőt. Valahogy nem bízott Malfoy-ban és jobban szerette volna, ha Piton sem bízik benne. De nem szólhatott bele barátja életébe ilyen direkt módon. Remélte, hogy Perselus tudja, mit miért tesz vagy nem tesz. Lily azonban annyira nem bízott a sorsban, hogy kihagyjon ilyen lehetőséget: beugrott a titkos bejáratnak használt könyvesszekrény beugrójába s fülelni kezdett.
Malfoy vigyorogva nézett a távozó boszorkány után, és bevéste az agyába, hogy micsoda tüzes tekintete is volt a kis sárvérűnek. A vele szembe lévő székre mutatott, mire Piton megvetően biccentett, és szándékosan az íróasztal mögötti széken foglalt helyet. Így kissé lenézett Lucius Malfoyra. Ujjait összeérintette az álla alatt.
- Nos, mi járatban szerény hajlékomban, Malfoy?
- Mint tudod, ahhoz, hogy csatlakozhass a halálfalókhoz, két ajánlóra is szükséged van, az egyik Bellatrix Lestrange, a másik meg én. Persze csak akkor, ha – csúfondáros mosolyba szaladt a szája – meggyőzöl, miért is lennél Te, tizenöt éves kamaszként megfelelő embere a Nagyúrnak.
Lily nyelt egyet.
- Pers, ne légy őrült… - suttogta maga elé. – Ne akarj csatlakozni… - szorult ökölbe a keze, majd tovább figyelt.
Piton tekintete kissé elkomorodott.
- Nem Téged kell meggyőzzelek, hanem Őt személyesen. Valami oka csak van, hogy beajánlottál. - Piton kivárt, de Malfoy nem szólalt meg. Farkasszemet néztek egy ideig, majd Piton ajka körül megjelent a rá jellemző gunyoros vigyor. Hallott az idősebb fiúktól épp eleget a halálfalók toborzási rendszeréről. Sejtette, hogy Malfoynak legalább annyira fontos az előléptetéséhez, hogy még egy embert bevigyen, mint neki, hogy elérje a célját. Amikor már kezdett nagyon feszültté válni a csend, megszólalt. - Ha már személyesen idefáradtál ez ügyben, válaszolok a kérdéseidre. Hallgatlak, Malfoy.
- Ki az apád, és ki az anyád? – kérdezte Lucius összeszűkülő pillantással, hiszen a Piton nem volt egy ismert aranyvérű név.
- Az anyám a legelőkelőbb aranyvérű család sarja. Eileen Prince. Őrző, ha mond ez neked valamit. - Az Őrző a legelőkelőbb rang volt a varázsvilágban, amit pénzért nem lehetett megvásárolni, csak örökölni, és ilyen címmel maga a Sötét Nagyúr sem büszkélkedhetett. Piton végigjáratta a szemét a könyveken, amelyek hatezer év ősi bölcsességét hordozták. - Az apám... már nem lakik itt. Teljesen lényegtelen, hogy kicsoda.
- Félvér vagy. – köpte megvetően Lucius. – Mit akarsz Te köztünk?
- Valamiért csak felfigyeltetek rám - vont vállat flegmán Piton. - Valamit biztosan mondtál rólam a Nagyúrnak, amiért ide küldött hozzám. - A vigyor nem hervadt le az ajkáról. A folytonos összetűzések Potterrel és bandájával alaposan megedzették a tizenhat éves fiút. Nem érdekelte sem a tekintély, sem a rang. Olyan pillantással jutalmazta ezt a pöffeszkedő pávát, amilyennel legutóbb Féregfarkat. Bár Malfoy ezt nem tudhatta. - Biztos lehetsz benne, hogy a Nagyúr nem fog bennem csalódni. Vannak dolgok, amelyekben... jártasabb vagyok a legtöbb emberénél. Nem véletlen, hogy a hetedévesek is hallgatnak rám. Yaxley, Carrowék, Avery... - sorolta az ifjú halálfalók nevét Piton. Közben útnak indított egy tudatnyalábot. Még nem volt nagy gyakorlata, de egy ilyen csábító lehetőségnek, hogy Malfoy agyában turkáljon, nem tudott ellenállni.
- Valóban kiemelkedő tudással rendelkeztél már elsős korodban is. – bólintott komolyan a fiú szavaira Lucius, és felhagyott a cinikus magatartással, mert felfigyelt a kölyökben lévő lehetőségre, de ekkor megérezte, ahogy az agyába hatol. Felpattant és pálcáját kirántotta a botból és Pitonnak szegezte, miközben elméjét lezárta. – Ezt meg ne próbáld még egyszer, – sziszegte villámló szemekkel – mert még házimanó se lehetsz egy halálfaló összejövetelen.
Piton közömbösen visszavonta a tudatcsápját. Nem érdekelte Lucius megjegyzése, annál sokkal nagyobb elégtételt érzett, amiért sikerült kizökkentenie a stílusából az aranyvérűt.
- Nem nagy dolog - vont vállat. - Vedd úgy, hogy egy kis bemutatót tartottam a képességeimből. Ha akarom, észre sem vetted volna.
- Igazad van, ezzel bebizonyítottad, hogy jelentős előrelépéseket tettél a feketemágia terén. Nem bánom, ha gyakorolsz, de ne azzal szórakozz, akin már rajta van a Sötét Jegy! – húzta fel az ingét Lucius, és a kölyök elé tartotta a koponyából előbújó kígyót. - Nem mindenki lesz ilyen elnéző veled, mint én.
Piton alaposan szemügyre vette az izzó jegyet. A Sötét Nagyúr jegyét, amit csak a kiválasztottak viseltek. Ám az utóbbi időben olyan sokan kapták meg, hogy nem tűnt valami nagy kiváltságnak.
- Én is megkapom, ha akarom? - kérdezte szemtelenül Piton.
- Igen, megkapod, ha Ő úgy gondolja, a hasznára válhatsz. – gombolta vissza az ingujját Malfoy. - Azért is jöttem, hogy tolmácsoljam Neked, most szombaton tartom az eljegyzésem, amire meghívlak.
A szőke mágus szavaira a semmiből egy téglalap alakú, ezüstszállal körbefutatott pergamen darab hullott Piton tenyerébe.
A fiú szórakozott pillantást vetett a cirádás betűkre. A borítékon a saját neve díszelgett.
- Személyesen hívsz meg az eljegyzésedre? Igazán megtisztelsz, Malfoy.
- Nem az eljegyzés a lényeg, hanem, hogy ott lesz a Sötét Nagyúr, és Te felajánlhatod a szolgálataidat. – ült vissza a székre Lucius. – Egyébként, ha adhatok egy tanácsot, komolyat ne tervezz egy olyannal, aki az előbb itt lábatlankodott. Nem válik hasznodra, a Nagyúr nem nézi jó szemmel. (háh, Malfoy, húzd vissza a farkad!:D-B) ( Biztos vagy Te abban? :DD-L)
Piton most először zökkent ki kissé a nyugalmából, de ezt csak fekete szeme villanása jelezte. Elengedte a megjegyzést a füle mellett. Nem fogja Malfoy orrára kötni, miféle barátság fűzi Lily Evanshez.
- Amúgy, – állt fel Lucius, magához invitozta a talárját, majd magára kanyarította azt – ha jól akarod érezni magad, igazi férfiként szeretnél mulatni, akkor ott a helyed Alexia szalonjában. Ha megkaptad a Jegyed, megünnepelhetjük ott, meghívlak arra az éjszakára, bármelyik lányt is választod, barátom. – mosolygott kajánul Malfoy Perselusra.
Piton is felemelkedett, de nem az ajtóhoz indult, hanem a másik asztalhoz.
- Már férfi vagyok - jelentette ki, nem titkolt büszkeséggel a hangjában. - Köszönöm, hogy eljöttél. Meghívhatlak egy italra, barátom?
Meglendítette a pálcáját, mire öt különböző üveg és két pohár jelent meg a rozoga asztalon. Azt már csak Piton tudta, hogy az üvegekben nem feltétlenül az van, amit a címkéjük sugall. A Lángnyelv Whisky üvegében vajsör volt, a vörösboros palackban alkoholmentes bor, a vodkás üvegben az a fajta víz, amivel a virágokat öntözik, a konyakos üvegben konyak, a legdíszesebb üvegben pedig valerián az utcában lakó kvibli vénasszony macskájának, hogy mindig ugyanoda pisiljen. Piton töltött magának a konyakos üvegből. Érdeklődéssel figyelte, vajon Lucius melyiket választja.
Lucius somolyogva figyelte a kamasz fiút, jól emlékezett ő is ezekre az évekre, amikor a srácok többet mutatnak az idegennek, mint amik valójában. Végigfutatta a szemét a választékon, de nem bízott túlságosan ebben a Piton gyerekben, hogy bármit is elfogadjon tőle.
- Ebéd előtt sosem iszom.
Piton felhajtotta a konyakot és megvárta, amíg Lucius még körbe hordozta a tekintetét a lakásban, néhány percig elidőzött a könyves polcon heverő könyvek gerincét olvasgatva. Elismerten hümmögött a készlet láttán.
- Akkor szombaton, a Malfoy Manorban. – emelte meg a botját köszönés képen a fiú felé, és elindult kifelé a szobából.
- Akkor hát, örülök, hogy találkoztunk - biccentett Piton, és szélesre tárta az ajtót a büszke aranyvérű előtt.
Regulus Black felcsavarta a Sötét Nagyurat ábrázoló poszterét, a hóna alá szorította, majd lehunyta a szemét, ujjait szorosan összefűzte Siporéval.
- Indulás! - adta ki a parancsot a házimanónak. Nagyon szeretett vele utazni, és most különösen boldog volt, amiért a szülei megengedték, hogy a barátjánál töltsön néhány napot. Sirius jelenlétét a Black-házban nyomasztónak érezte. Az undor kiült az arcára minden étkezésnél, és ezt a szüleik is észrevették. Regulus szinte minden nap árulkodott valamiért: hol azért, mert szerinte Sirius elvette a vonalzóját, hol azért, mert Sirius kétes vendégei használták a fürdőszobát, amitől büdös lett, hol azért, mert a bátyja ráordított Siporra. Regulus csendesen terrorizálta Siriust, és nem volt kétsége, hogy előbb-utóbb a bátyja lesz az, akinek el kell hagyni a családi otthont.
Egy szempillantás alatt megérkeztek Észak-Angliába. A folyóparton álltak. Regulus kissé nehezen tájékozódott, de Sipor azonnal meglátta az irányjelzőt.
- Ott a malom. Az az utca lesz... - Elindultak Perselus Piton háza felé.
Féregfark is éppen Piton házához igyekezett, titokban. Leskelődni akart, meg hátha hullik még az ölébe egyéb női holmi… összefolyt a nyál a szájában, ahogy egy pink melltartó képe jelent meg a fejében, de aztán hamar magához tért az álmodozásból, mert észrevett egy alakot nem messze tőle.
- Mi a Merlin valaha…. – szuszogta. Az út elején egy vékony, fekete hajú fiú ment egy kisebb alakkal. Peter Pitont vélte felismerni benne. Összeszűkült szemekkel lopózott közelebb hozzá, hogy hátulról jól megtréfálja. Mögé ért, s hangosan felvihogott.
- Nincsenek is jó megérzéseid, Piton! – röhögött Peter. – Észre sem vettél! Hehe!
Regulus megtorpant. Elengedte Sipor kezét és dühösen pálcát rántott.
- Menj előre, Sipor! Tudasd vele, hogy mindjárt ott leszek! - súgta a manónak, majd lassan megfordult. Regulus sima fekete haja a válláig ért, és valóban, hátulról akár össze is lehetett téveszteni Pitonnal, bár nem volt olyan magas, mint a barátja. Megperdült és pálcáját Féregfark szeme közé szegezte:
- Szerencséd, hogy nem ő vagyok! Ha én lennék Piton, lenyisszantanám a füleidet!
Féregfark ostobán meghökkent képet vágott. Az egyik szeme fennakadt, a másik lecsukódott, majd összerázkódott.
- A kis Black! – mondta kedveskedve. – Sirius nincs veled? – kémlelt körbe reménykedve, de nem látott senkit. Csalódottan böffentett egyet. – Látom, egyfelé tartunk. – rúgott bele egy kőbe az út szélén. – Én is Pitonhoz megyek.
- Nem hinném, hogy ugyanoda megyünk, Féreg. Piton nem áll szóba a magadfajtákkal - mérte végig megvetően Regulus Petert.
Féregfark grimaszolt egyet.
- Ne legyél oda magadtól, Regulus! – vinnyogta Peter. – Képzeld, Pitonnak híreket viszek! Jóban vagyunk! – szisszentette, s előretolta kapafogait. Ettől határozottan patkányarca lett.
- Majd pont a te híreidre kíváncsi - hitetlenkedett Regulus Black. - Kémkedsz utána, igaz? Egyetlen önálló gondolatod sincs, csak a nagy James Potter számára szaglászol. Vagy talán Sirius küldött utánam?
Féregfark nyaffantott egyet és vicsorogva Regulus arcába bámult.
- Sirius és James a barátaim! – hazudta szemberrenés nélkül. – Jóban vagyok mindenkivel. Képzeld! Engem mindenki szeret! És James ráadásul kviddics-sztár is!! Szálljál le az egekből, kis Black-kecske! Különben James leszed, mint egy cikeszt!
- Az ám, a sztár! Viseli még Potter a jutalomgatyát, amit Perselustól kapott? Frankón állt a fején! Más talán nincs is neki, ami állna - gúnyolódott Regulus.
Féregfark vicsora lefittyedt, majd köpött egyet a porba. Előhúzta a pálcáját és hadonászni kezdett vele.
- Így! Így fogja leszedni a fejedet! Te kis barom! – megpördült a tengelye körül, de előrebukott, térdre zuttyant, felvisított, de aztán felkelt és megtörölte az orrát a kézfejébe.
Regulus megrökönyödve figyelte egy ideig Féreg produkcióját, majd vállat vont és magabiztosan indult előre. Remélte, hogy előbb-utóbb lekopik a kis patkány, aki bár idősebb volt nála, nem nőtt olyan magasra, mint ő. De nem volt ekkora szerencséje.
Amikor odaértek a házhoz, Peter meglepetten vette tudomásul, hogy Regulus pökhendien benyit.
- Hé! – nyiffantotta. – Csak így bepofátlankodsz?!
- Én bemehetek - nyomta le a kilincset Regulus. - Engem fogad a gazda. Hát téged?
- Engem meg pláne! – húzta ki magát és éppen félre akarta tolni Regulust fensőbbségesen, amikor Sipor nyitott ajtót, és azonnal a szája elé emelte a mutatóujjátt. Regulus lehajolt hozzá, Sipor pedig a fiú nyakába kapaszkodott, aki felemelte kis barátját:
- Perselus úrfinak fontos vendége van. Lucius Malfoy... - suttogta csodálattal és hódolattal Sipor. - Azt üzeni, az udvar felől menj be, nyugodtan beköltözhetsz az apja szobájába, és én is maradhatok, amíg a vendége leszel. Már húztam is tiszta ágyneműt, Regulus úrfi.
Regulus biccentett, letette Siport a földre és szembe fordult Peterrel.
- Azt hiszem, neked nincs itt semmi keresni valód.
Féregfark arca torz vicsorba rándult. Már megint a kiközösítés. Már megint a lenézés. Ez a kis farkatlan mitugrász pattog itt neki!
- Menj akkor és nyald ki Piton hátsóját! – süvített Regulus arcába. – Te kis féltékeny majom! Szerelmes vagy Pitonba? – gúnyolodott.
- Fogd be a pofád! - üvöltött Regulus Black. Erre a zajra már a bentiek is felfigyeltek.
Lily a titkos ajtó mögött hallgatózott, egy kis beugróban. Minden szó tisztán eljutott a füléhez. Éppen Perselus hangját hallotta, amint azt kérdezi, megkaphatja-e, ha akarja, amikor Regulus felüvöltött. Lily összerezzent. Mit akar megkapni Perselus?! Ám a váratlan és éles kiáltás hatására csaknem felborult a polccal együtt, amibe megkapaszkodott. Kilesett s látta, hogy a bejárati ajtónál áll egy manó, és Regulus, Peter-rel, hevesen veszekednek. Lily úgy vélte, a lehető legrosszabbkor jöttek…
Gyorsan kilépett a fülkéből és eléjük rohant. Így nem hallhatta a továbbiakat. Főleg azt nem, hogy Piton mit akar megkapni, de Lily nem volt hülye. A gyanú, ami beette magát az agyába, most dübörgően s sötéten lüktetett.
Lucius felkapta a fejét az üvöltésre, de aztán újra Piton felé fordult. Egy ilyen mugli környéken bármi megeshet, gondolta megvetően, majd levert egy láthatatlan porszemet bársonyzöld talárjáról, és távozni készült, amikor Perselus itallal kínálta.
Lily közben odaért a bejárathoz.
- Hé! Ti! Mi a fenét ordítoztok itt?! – nézett Regulusra, majd Peterre.
- Lily! – vigyorgott szuszogva Féregfark és végigmérte a lányt. Tetszett neki. A szoknyája.
- Hello, Evans! A ház urához jöttünk. Perselus számára hoztam egy üzenetet. - Regulusnak határozottan tetszett Lily - de nem érzett egy cseppnyi féltékenységet sem. Az ő számára Bellatrix Lestrange volt a bálvány.
Lily felhúzta a szemöldökét.
- Nem is gondoltam, hogy a mennybéli angyalokat keresed. De Perselus most nem ér rá. – rázta a fejét.
- Mi az, Evans. Titkárnőcske lettél Piton mellett? – röhögött fel Peter. Lily villámló szemekkel megragadta a karját és elvonszolta az ajtóból. – Gyertek utánam! – Lily semmiképp nem akarta, hogy ez a halálfaló Malfoy találkozzon velük.
Regulus egy hirtelen mozdulatot tett, hogy lecsapja Petert a megjegyzése miatt, de közben rálépett a körülöttük lábatlankodó házimanó nagylábujjára, aki felvonított, majd keresztül esett a küszöbön. Regulus elbotlott benne, közben nekiesett Peter Pettigrewnak, aki szintén megingott. Regulus elkapta a karját. Úgy bukdácsoltak, mintha erősen ittasak lettek volna.
Lily megtorpant a lépcső alján.
- Regulus Black! Bajt keverni jöttél?! Azt az emeleten is megteheted! – mondta Lily suttogva.
Peter közben elrántotta a karját.
- Én szívesen felmegyek. Van valami ennivaló? – nyafogta.
Lily most Regulus felé lépett, hogy őt is magával vonszolja. Regulus váratlanul egyet értett Peterrel.
- Én is kérek egy szendvicset! Meg hideg töklevet, ha van itthon!
Sipor kifejezéstelen tekintettel nézett Lilyre.
- Majd én elitézem. Úrnőm a lelkemre kötötte, hogy gondoskodjak Regulus úrfi táplálásáról és kényelméről. - Megvetően végigmérte Petert, szeme gonoszul csillogott. - A véráruló barátjáról is gondoskodom, ha kell... Méltóképpen!
Itten most felmehetnek az emeletre- megengedem. :D –B
Sipor előre sietett, mutatta az utat Regulusnak. Egy éppen olyan puritán hálószobába vezette a legfiatalabb Black-et, mint amilyen Pitoné volt. Csettintett egyet, mire megjelent egy szendvicses tál, egy gyümölcsleves palack és két bögre. Sipor készségesen Regulus kezébe nyomta az egyik bögrét, amit megtöltött töklével. A másikba észrevétlenül beleszórt egy nagy adag altatót Peter Pettigrew számára.
(Petert így kiütném egy kicsit, ha nem gond, mivel Lucius távozása után nem szerepel. -S)
Lucius távozása után Piton körbejárta a nappalit. Kitárta az ablakot, hogy kiszellőztesse a bájgúnár nyomában terjengő illatfelhőt. (na de kérhlek :D L) Ahogy visszafordult, meglátta az ajtó és a padló rése között befurakodó mozgékony, hússzínű zsineget. Elkapta a telefület és jó hangosan belekiabált:
- Lejöhetsz, Regulus Black, tudom, hogy minden szót hallottál! Legközelebb láthatatlan zsineget használj, akkor talán nem veszem észre!
Hamarosan léptek zaja hallatszott, majd kivágódott a rejtett könyvespolc. Regulus Black vigyorogva lépett be.
Lily követte őt, de Peter az igazak álmát hortyogta fent, a szobában, az ablak alatt a padlón. A lánynak esze ágában sem volt levenni róla a manó altató-rontását. Ahogy beléptek újra a nappaliba, a táskájához ment és elővett belőle egy csatot. A hajába rakta, félig felfogta dús fürtjeit, de sok kiszabadult, s most csupasz nyaka körül tekergőztek, mint megannyi apró kígyó.
Piton közelebb lebegtette egymáshoz a székeket, leült és végignézett a barátain. Regulus bizonytalanul rámosolygott Lilyre, majd miután mindannyian leültek, egy éppen olyan díszes pergament húzott elő, mint amilyet Perselusnak adott át az imént Lucius Malfoy.
- Tulajdonképpen én is ezért jöttem. Meghívlak az unokanővérem, Narcissa Black eljegyzésére. Jöhettek ketten is - nézett Lily szemébe a fiú. - A legjobb barátaimnak adjak meghívót, akik méltók rá - ez volt a család kívánsága. Gyere el Te is, Evans! - Bár a Roxfortban még csak köszönőviszonyban sem voltak egymással, Regulus úgy vélte, ha valaki kedveli Pitont, az neki is a barátja. A fiatal fiúban nem volt semmi dölyfösség vagy megjátszás. Mintha csak egy bulimeghívást tolmácsolt volna, amit a fiatalok egymás között szerveznek, nem az évszázad eljegyzését, aminek eredményeként egyesül majd a két nagymúltú, arisztokrata dinasztia. Ami elég jelentős esemény ahhoz, hogy személyesen tisztelje meg a jelenlétével Lord Voldemort.
Lily Regulus mellett ült. Rápillantott, majd a meghívóra. Kissé csodálkozva nézett.
- Nem hinném, hogy nekem lenne ott bármi keresnivalóm is… - mondta halkan, majd megköszörülte a torkát. Regulus Black-kel nem volt semmi különösebb baja, sőt, örült neki, hogy normálisabb, mint akikkel Perselus lóg, de hallott a nemes Black família aranyvér-megszállottságáról; Sirius-szal nem egyszer beszélgettek erről. Ezért fogalma sem volt, hogy Regulus gúnyolódik-e most vele, vagy komolyan gondolja, de nem akarta megsérteni a fiatalabb fiút, ezért rámosolygott. – De azért köszönöm. Szóval… az unokanővéred eljegyzése? Narcissa Black… nem ismerem. – rázta a fejét, majd Pitonra nézett. – Te ismered? Vagy miért olyan fontos elmenned erre a hacacáréra?
Piton töltött mindhármuknak a jóféle konyakból.
- Hallhattad, ott lesz a Sötét Nagyúr is. Legalább meglátod, kitől retteg a fél varázsvilág. Nem félek szembe nézni vele - jegyezte meg elszántan Piton.
Lily hátradőlt és gúnyos mosoly jelent meg az ajkán. Átvette a konyakot, bár nem szokott inni, de ez most jólesett neki. Belekortyolt, kissé köhögött tőle, aztán keresztbe tette csinos lábait, amiken egy sötétkék, csinos papucs volt, s megszólalt.
- A Sötét Nagyúr kedvéért mész el erre az eljegyzésre? Téged még megértelek, Regulus, mert a rokonod ez a Narcissa, de Perselus… - csóválta a fejét. – Mit vársz? Voldemort aranytojást fog tojni és Te leszel az, akinek odaajándékozza? Vagy… mit? Nem fogom fel, mi a jó fene olyan vonzó ebben az agyalágyult diktátorban! – emelte fel Lily a hangját, majd megitta a konyakot. Ettől kissé kipirult. – Az elvei egytől-egyig használhatatlanok és veszélyesek. – mondta mogorván.
- Azért nem kellene így vélekedned róla - emelte Lilyre sötét szemeit Regulus Black. - A hatalma csúcsán van. Sok kellemetlenséget okozhat a sss... a magadfajtának - helyesbített még időben a fiatalabb fiú.
Lily szája megrándult. Pontosan tudta, mit akart mondani rá Regulus.
- A vér mindenkiben egyforma. A származás nem határozza meg, mivé válsz később! – mondta határozottan s szeme megvillant. Egyenesen Pitonra. – Ennél hülyébb besorolás kevés van a világon. Ennyiből feloszthatnánk magunkat feketékre, szőkékre és vörösekre! A barnák meg pusztuljanak! – szenvedélyeskedett Lily.
- Szerintem is hülyeség az egész vértisztasági mánia - szögezte le Piton. - Láttad, milyen ez a Malfoy. Egymás között házasodnak, semmi vérfrissítés. A végén mind degeneráltak lesznek.
- A legtöbb aranyvérű teljesen lökött, akár a bátyám - bólogatott egyetértően Regulus Black.
Lily a szép fejét ingatta.
- Akkor meg főleg nem értelek Titeket, srácok. Ha szerintetek is ostobaság az egész… - Lily egyikről a másikra nézett. Olyanok voltak, mintha testvérek lettek volna. Igaz, Regulusnak nem volt olyan karakteres orra, s nem voltak olyan igéző szemei, mint Perselusnak… Lily, ahogy a barátja szemébe pillantott, három másodpercre ismét elgyengült és azt kívánta, bárcsak kettesben lennének, mint reggel, de aztán pislantott egyet és újra a fiú szavaira figyelt.
- Potter is aranyvérűnek számít - tette hozzá Piton. - Bár az olyanokat, mint ő, inkább vérárulóknak nevezik Malfoyék. Amúgy meg, mindenféle félszerzet csatlakozik mostanában. Vérfarkasok, koboldok, kviblik, még a mugli söpredék is. Jobb együttműködni a hatalommal, mint szembeszállni mindenáron. Nyilván, az ellenálláshoz is kell bátorság. De az illegális szervezeteknek, mint amilyen a titokzatos Főnix Rendje, nincs túl sok esélyük. Az aurorok nem mernek nyíltan melléjük állni, mert az a karrierjükbe kerülhet. Mint Longbottoméknak. - Piton az újságokból volt ilyen jólértesült. Valóban, néhány héttel ezelőtt nagy vihart kavart, hogy a Longbottom-házaspárt eltávolították az aurorok elit csapatából, merthogy a felettesük szerint méltatlanná válták a szolgálatra. Ugyanez a sors várt egy egész ügyosztályra, aminek a munkatársai nyom nélkül eltűntek. Azóta az aurororok csak jelentéktelen feladatokat végeztek: hetente hozták a gyakran egymásnak is ellentmondó intézkedéseket, majd ellenőrizték a betartásukat. Egy idő után a fizetésüket teljesítménybérben kapták, így igencsak érdekeltté váltak abban, hogy mindig megfelelő számú szabálysértési eljárásuk legyen folyamatban. Akik alkalmazkodtak, mint például Umbridge, gyorsan emelkedtek a hivatali ranglétrán. Akik ellentmondtak a felettesüknek, azok nagyon hamar az Azkabanban találták magukat. Egyszerűek voltak a szabályok.
Lily kibontotta a haját, mert a csat kiszúszott belőle, majd hátrarázta.
- És ilyen bandába akartok Ti tartozni?! Az alkarotokon azzal a bénasággal?!
Regulus vigyorogva tűrte fel az inge ujját és Lily elé tartotta a karját. Rajta volt a Sötét Jegy.
- Sipor rajzolta rá, hennával - magyarázta Regulus. - Lemosható.
Lily megforgatta a szemeit.
- Csodás. – mondta gúnyosan. – Csakhogy az igazit nem hiszem, hogy könnyen le tudod majd mosni magadról. – mondta Regulusnak Lily komolyan, s most az ő szemébe nézett. – Mi lesz, ha majd le akarod vakarni magadról? Kivágod a bőrödből? Vagy Perselus majd leszedi Neked? – nézett Pitonra Lily.
- Nem, az igazit nem lehet letörölni - felelte komoran Piton. - Aki megkapja, köteles a haláláig szolgálni Őt. Mégis, ez az egyetlen módja, hogy belülről tanulmányozzunk egy szervezetet. - Miközben beszélt, végig Lily szemébe nézett. Tudta, hogy ebben sohasem fognak egyetérteni. A barátságuk legkeményebb próbatétele lesz, ha Piton karján is ott sötétlik majd a bélyeg.
Lily és Piton most szinte csak egymást látták. A lány zöld szeme zaklatottan örvénylett, mint egy haragos tenger. Ösztönösen barátja bal alkarjára pillantott. Nem látott mást, csak egy vékony, eres kezet. Mégis megdobbant a szíve. Nyelt egyet.
Mit fog csinálni, ha ott fog sötétleni a Jegy?
Hogyan fog hozzá viszonyulni?
Nem szabadna hagynia… halkan szólalt meg, miközben elkapta Piton karjáról a pillantását.
- És mit kell… tennetek, ha bekerültök? Mit tud csinálni veletek?! Hiszen még nem vagytok felnőttek…
- Gondolom, a Sötét Nagyúr valami személyre szabott feladatot talál ki, amit teljesíteni kell. De egy biztos: aki bekerül, annak nem lesznek megélhetési gondjai. A Sötét Nagyúr mindenkinek talál elfoglaltságot, aki szolgálni akarja Őt.
- Mindenkinek mást - értett egyet Regulus. - Elbeszélget a jelöltekkel, felméri a képességeiket. Aki odáig eljut, hogy két ajánló áll mögötte, azokat már nem szokták kiszórni. Az ajánlók a legbelső köréhöz tartoznak. Mulciber például nem lehet ajánló, csak azért, mert rajta van a Jegy és nagy a pofája. Ő csak egy végrehajtó. Az unokanővérem, Bellatrix... - Regulus pillantása ábrándossá vált, ahogy kiejtette imádott rokona nevét - ... ő viszont nagyon közel van a Mesterhez. Az egyik legfőbb tanácsadója. Gyönyörű nő...
Lily felmordult. Ellentétben Narcissával, Bellatrix-et már ismerte. Egyszer megjelent a Roxfortban és hatalmas balhé kerekedett a dologból. Csak a kedélyeket ment szítani a gonosz boszorka, s rajtakapták egy hetedéves Mardekárossal, amint az egyik tanteremben szeretkeznek. Lily akkor látta Bellát, s hallotta is őrült kacaját. Azonnal megállapította, hogy egy gonosz ribanc. De azt el kellett ismernie, hogy gyönyörű volt. Most kissé durcásan nézett a fiúkra.
- Ti is csak folyton arra tudtok gondolni… - jegyezte meg epésen. – Na és ki ez a Bellatrix a bandában? Az aktuális ribanc? – morogta az orra alatt.
- A nagyszabású akciókat szervezi - válaszolt Piton Regulus helyett. Látszott rajta, hogy ennél többet azért ő sem tud Bellatrix dolgairól. - Hogy Malfoy mit csinál, arról fogalmam sincs. Valami küldöncfélének tűnt, nem?
Lily-nek kezdett fájni a feje ettől a sok Sötét Nagyurazástól. Felsóhajtott, majd felkelt a székről s kinyújtózott. Az ablakhoz lépett s egyenként rájuk suhintott a pálcájával: az ablakszárnyak becsukódtak lágyan, de egy nyitva maradt. Elvégre szép meleg nap volt. Otthon érezte magát ebben a házban, bár akkor volt itt először, amikor itt aludt, mégis, ha barátjával lehetett, minden értelmet nyert. Csak a halálfalóság bosszantotta.
- Szerintem ez a Malfoy teszteli a nőket. – mondta szárazon. – Nem tudom elképzelni, hogy értene is bármihez, ahol gondolkodni kell… - mondta cinikusan. (bocs, Lucius, ezt még leverheted a kis libán…:D-B) (ami késik, az nem múlik drághám ;) L)
- Remélem, Bellatrixhoz osztanak majd be - tette hozzá Regulus. - De ha végül a minisztériumba kerülök, mindent meg fogok tenni a házimanók helyzetének javításáért.
Lily elnevette magát, de nem szólalt meg, hanem Piton mellé sétált.
Piton vigyorogva nézett a kissé naiv, ám elképesztően fanatikus barátjára. Ő volt az egyetlen, aki ismerte Regulus különös vonzódásának okát Siporhoz. A Black család házimanója gyakran megjelent a Roxfortban is, hogy kényeztesse a nagymúltú ház utolsó sarját. Piton már másodéves korában azzal ugratta a kis elsős Regulust, hogy a manó esténként bizonyára mesét mond neki - és legnagyobb megdöbbenésére ez így is volt. Regulus nagyon szerette Sipor meséit hallgatni, erről a szokásáról az évek múlásával sem mondott le.
- Jobban járnál, ha inkább hozzám osztanának be - nézett a fiatalabb fiúra Piton. - Mellettem tanulhatnál is valamit.
- Tőled így is sokat tanulok. De miért gondolod, hogy... hogy Te olyan pozícióba kerülsz?
Lily most már csendben hallgatta a két fiú eszmefuttatását. Inkább figyelt s elraktározott minden információt a témáról. Minél többet megtud a halálfalókról, annál nagyobb az esélye, hogy megértse Perselus motivációit, s ezzel talán jobban tud majd hatni rá, hogy hagyja a fenébe ezt az őrült elképzelést. Változatlanul borzongott az ötlettől, hogy beálljon a halálfalók közé a barátja.
- Majd meglátjátok. Azt hiszem, tudok meglepetéssel szolgálni a Nagyúrnak - felelte hűvösen Piton. Lily szemébe nézett, látta, hogy a lány vonásai megkeményednek. Nem mosolygott. Inkább komoran nézett, majd csendesen megszólalt.
- A kiváló képességeidet bárhol máshol IS tudnád kamatoztatni. Máshol… sokkal jobban, Pers. – Lily ezt már nagyon halkan mondta.
Piton azonban nem hagyta, hogy amit Lily gondol a Sötét Nagyúrról és általában a halálfalókról, befolyásolja a döntését. Tisztelte a lányt és egyre fontosabbnak érezte a kapcsolatukat, akkor is, ha nem mindenben értettek egyet. Megitta az italát, letette az üres poharat az asztalra.
- Inkább foglalkozzunk a saját dolgainkkal! Van még legalább húszféle bájital, amit szeretnék kipróbálni a nyáron.
- De azért abba a transzi bárba elmegyünk Malfoyjal, ugye? - vigyorgott Pitonra Regulus.
- Elmegyünk. Visszük Peter Pettigrew-t is. - Ezen mindketten nevettek.
Lily a táskájában kutakodott, mert volt egy könyv, amit meg akart mutatni Pitonnak. Most felnézett. Eltűrte az arcába hulló haját.
- Hová mentek? – kérdezte vigyorogva. – Transzi-bárba? És vetkőzős csajokat fogtok nézni, akik valójában pasik? – nevetett és megcsóválta a fejét.
- Gyere Te is! - villant Piton szeme. Látszott rajta, hogy ez elég őrültség ahhoz, hogy komolyan gondolja.
Lily meghökkent.
- Kösz, Pers, de én valahogy nem vonzódom a lányokhoz… meg a transzikhoz… vagy úgy tűnik? – állt fel kissé számonkérően. Már ott tartott, hogy azonnal megcsókolja a fiút, csak, hogy bizonyítsa is állítását, de Regulus előtt nem nagyon akarta volna…
- Még sosem voltam ilyen helyen. Biztosan jó móka lesz.
- Én már sokat hallottam róla - csillant fel Regulus szeme. - Egyszer mindent ki kell próbálni, nem igaz, Perselus? Szerintem Nektek is... - nézett most jelentőségteljesen Lilyre, majd köhintett egyet.
Peter már rég magához tért, s mivel Sipor a konyhában foglalatoskodott, lesettenkedett a nappali elé s mindent kihallgatott.
Szóval halálfaló-eljegyzés. Ott lesz a Nagyúr is… be kellene hozzá kerülni… Lucius Malfoy… úgy tűnik, ő az egyenes út a Nagyúrhoz… meg ez a Bellatrix…
Peter vigyorgott egyet. Már tudta, mit fog tenni, miután összeugrasztotta James-t és Pitont. Lily Evans-től meg elcsórja a szép szoknyáját. Ettől izgatott lett. Tovább figyelte a benti jelenetet.
Lily Regulus megjegyzésére mélyen elpirult. Honnan veszi ez a kölyök, hogy ő meg Perselus?! Piton szemébe pillantott, aki szórakozottan biccentett, de közben elmerült a pillantása Lily mélyzöld szemében, ami továbbra is olyan volt, mint a viharos tenger.
- Egyszer majd biztosan megtesszük... - Nem lehetett eldönteni, hogy mire gondol.
Lily elmosolyodott, majd kisietett a nappaliból, a mosdóba ment, de felrúgta az ajtó előtt hallgatózó Petert. Hatalmasat visítottak mindketten és egymásra estek nagy robajjal.
Regulus megperdült a sarkán, azonnal a lány után rohant. Piton kivont pálcával követte őt. Míg Regulus a padlóra szorította a vinnyogó Petert, Piton a kezét nyújtotta a lánynak.
- Nem esett bajod?
Lily Piton kezébe kapaszkodva tápászkodott fel a földről.
- Jól vagyok, nincs semmi… csak megijedtem ettől a hülyétől!
Peter is feltápászkodott, majd sunyin felnézett.
- Hé, éppen jöttem lefelé, itt ez meg rohangál, mint egy idióta ostoba szajha! – sziszegett Lily felé.
Regulus egy jól irányzott balegyenessel fojtotta belé a szót. (kis hős! :-)-B)
- Hordd el magad innen, Te féreg! Soha ne merd megsérteni Lily Evanst! És ne kémkedj Piton után!
Lily meglepődött a kis Regulus kirohanásán, amivel őt védte, közben még mindig fogták egymás kezét Pitonnal.
Piton szigorú pillatást vetett Pettigrew-ra.
- Mint már mondtam, akkor kerülj a szemem elé, amikor hívlak! Ha kémkedsz utánunk, sohasem fogok igényt tartani a szolgálataidra!
Peter fújtatott.
- Nem kémkedtem! Barmok vagytok! Most elmegyek! – visította, majd kirohant a házból.
Lily Pitonra pillantott.
- Akkor most… mi a terv? Minek menjek el veletek abba a bárba? – vigyorgott. – És az eljegyzés? Pers… nem tudom… mit gondolsz? És Vernon ügye? – súgta a fülébe, hogy Regulus ne hallja meg.
Regulus azonban nem is figyelt rájuk.
- A körmére nézek ennek az idiótának, Perselus! Szerintem készül valamire... - Azzal elrohant Pettigrew után.
- Elmegyünk az eljegyzésre. És megoldjuk Vernon ügyét is... - felelte kissé szórakozottan Piton. Most, hogy újra ketten voltak a nappaliban, egészen másról szeretett volna beszélni Lilyvel. A kanapéhoz sétáltak, leültek. Piton határozottan megfogta Lily kezét és a szemébe nézett. Úgy érezte, eljött a pillanat, most már képes kimondani, amit azóta szeretett volna, hogy Lily elfogadta a meghívását azon a teliholdas éjjelen.
- Lily... A griffendéles barátaid, azt gondolják, hogy Te meg én... együtt járunk. Ez a kis hülye Peter nem véletlenül kémkedik utánunk. Szerintem bizonyítékot akar szerezni, hogy ami köztünk van, az több, mint barátság. Ebben az egyetlen dologban... úgy tűnik, igaza van Potternek... - Pitonnak elakadt a hangja, most sokkal kevésbé látszott magabiztosnak, mint amikor Lucius Malfoyjal tárgyalt. Még mindig nem akarta elfogadni, hogy amit Lily iránt érez, az egy egészen másfajta érzelem, egyáltalán nem az a fajta haveri kapcsolat, mint ami Regulushoz fűzi. Felsóhajtott, majd összeszedte minden bátorságát, Lily szemébe nézett és végre kimondta: - Attól félek, kezdek beléd szeretni, Lily Evans.
Lily keze remegni kezdett már akkor, amikor Perselus határozottan megfogta, s komoly, mély, bársonyos hangon (ha lehet neki ilyen… ha nem, akkor… írd át nyugodtan-B) kezdett el beszélni. Lily érezte, hogy az arca körülbelül most olyan színben pompázik, mint a haja… ahogy Piton elhallgatott, a lány kicsit közelebb ficergett hozzá. Térdeik összeértek. Beharapta az alsó ajkát és nyelt egyet.
- Kémkedik? – kérdezte teljesen összefüggéstelenül, majd pislogott párat és váratlanul átölelte barátját. Szorosan ölelte, egyik kezével végigsimított a tarkóján. Nem akarta, hogy lássa zavarát a fiú. Percekig csak ebben a pozícióban voltak, aztán Lily még mindig lángoló arccal végül felnézett. – Izé. Én is attól félek. – motyogta, majd kihúzta magát és egyenesen belenézett Piton szemébe. – Szóval nem attól félek, hogy kémkedik… - nevetett fel zavartan. – Nem is félek attól, amit… Merlinre, kezdesz nagyon fontos lenni, Perselus! Azt hiszem… szerelmes vagyok beléd… – mondta ki ő is rekedten. - Miért ilyen nehéz ezt… - ám a romantikus pillanatoknak Sipor csörömpölése vetett véget. Piton felkapta a fejét, mert a hang a pincéből szűrődött fel.
- Mocskos kis féreg! Sunyi módon visszalopakodunk, besurranunk az éléskamrába?! Szégyen, szégyen! Még jó, hogy Regulus úrfinak helyén az esze! Édes mamája nagyon büszke lenne Regulus úrfira most! Elfogta a koszos kis tolvajt, aki megpróbálta ellopni a kamra kincseit!
Visítás hallatszott, majd Regulus jelent meg az ajtóban, az ujjai között Peter fülével. A kis patkány mancsai között pedig egy nagy darab sajt volt.
- Elkaptam! - lihegte Regulus. - Jobb lesz, ha bezárjuk valahová.
Lily felugrott, és próbálta felfogni, mi is történik körülötte.
- Ez… Peter?! – sandított a patkányra. – De… mi… - Lily most képtelen volt józanul megnyilvánulni. Szíve még hevesen dobogott és átkozta a körülményeket, hogy miért nem lehetett még öt perc nyugtuk… de aztán magában tízig számolt. Nem veszítheti el a józan eszét Perselus miatt… mire újra felpillantott, már higgadtnak tűnt. Pitonra nézett, aki egyetértően bólintott.
- Rendben van. Tartsd rajta a szemed, Regulus! Ne okozzon több bajt, amíg dolgozunk. - Újra Lily szemébe nézett, de a meghitt hangulat már tovaröppent. - Van épp elég dolgunk ma még. Akartál mutatni egy könyvet...
