„A gyengék soha sem bocsájtanak. A megbocsájtás az erősek erénye.”
Mahatma Gandhi
Harmincadik fejezet
Lucius hosszú ideje csak szenvedett, valami egyre csak marta, szinte szétrágta belülről. Nem találta a nyugalmát azóta, hogy Narcissa elvetélt azzal a gyerekkel, aki az elsőszülöttje lehetett volna. A Sötét Nagyúr is folyamatosan próbára tette a hűségét, mintha megérezte volna a szőke mágusban azt az apró ingadozást, amivel még maga Malfoy sem volt tisztában.
Még nem.
Egyre többet ivott, és egy késő novemberi, esős esti napon részegen hoppanált fel s alá Londonban, míg végül az egyik nívósabb pubban kötött ki, ami a halálfalók kedvenc gyülekezőhelye volt. Ledobta magát a bárszékre és rendelnie sem kellett, már a pulton is volt a Lángnyelv Whiskey kitöltve pohárban, s amit újabb és újabb adag követett.
Piton, Malfoyjal ellentétben, egyre közelebb került a Sötét Nagyúrhoz. A fiatal feketemágus végre megismerhette Voldemort legbensőbb titkát: a Sötét Nagyúr feltárta előtte minden kutatási eredményét a Halál legyőzésével kapcsolatban. Piton egy hónap alatt elsajátította a horcrux-készítés titkát és sok más tiltott varázslatot. Mióta elhitette Voldemorttal, hogy képes volt megölni Regulus Blacket, a nagyúr tökéletesen elégedett volt ifjú tanítványával. Pitonnak azonban továbbra is csak egyetlen célja volt: visszatérni a Roxfortba. Lilyhez...
Malfoy vigyorogva figyelte az ajtón belépő Pitont, szemével követte, amíg a fiatal mágus észrevette őt. Hónapok óta nem beszéltek. Piton mogorva biccentéssel üdvözölte egykori prefektusát. Leült a sarokasztalhoz. Az egyik informátorát várta.
Lucius intésére egy üveg whiskeyt csaptak a pultra, két tiszta pohár kíséretében, amit a szőke varázsló felkapott, és a sötét sarok felé vette az irányt, majd lezuttyant a székre, és a vele szemben ülő Pitonra nézett.
Piton arcán az undor félreérthetetlen kifejezése suhant át. Tudomásul vette Malfoy jelenlétét, de nem tartotta fontosnak, hogy beszélgessen vele. Várta, hogy a másik férfi kezdeményezzen, ha akar valamit.
- Látom, hogy haragszol rám – öntötte ki az aranyszínű italt a poharakba Malfoy, és az egyiket a fiú elé tolta.
- Rosszul látod - vont vállat Piton. Pillantását mereven Luciusra szegezte. Nem tett úgy, mintha nem tudná, miről beszél Malfoy. Evansék gyilkosa... - Talán bocsánatot kérni jöttél? Megszólalt a lelkiismereted, Lucius? - érdeklődött egykedvűen Piton.
- Ugyan már – heveskedett Lucius, amitől lepördült az asztalról a palack, nagyot robbanva a kőpadlón. – Ha nem én teszem meg, akkor akad más a feladatra. Ezt te is jól tudod. A Nagyúr engem bízott meg vele s mit gondolsz miért?
- Fogalmam sincs.
- Pedig nagyon egyszerű a válasz – csóválta a fejét Malfoy, majd egy intésére újabb üvegnyi ital érkezett. – Tudja, hogy gyűlölsz, bár fogalmam sincs, hogy miért – csuklott nagyot a szőke férfi vigyorogva. – Az Agyúr imádja a viszályt, és most is éppen arra készül, hogy ezt tökéletesítse közöttünk.
- Ennyire jól ismered a Nagyúr észjárását? - Piton hangjából ezúttal nem hiányzott a gúnyos színezet. Pillantását Lucius hideg, szürke szemébe fúrta. - A megvetésem mértéke nem éri el azt a szintet, hogy gyűlöljelek. A Nagyúr szava törvény. Nincs választásod, azt teszed, amit tenned kell... - Piton hangja halk zsongás volt csupán, miközben tudatcsápját Lucius elméjébe mélyesztette. Nem is ütközött ellenállásba.
Lucius megérezte, ahogy az elméjébe kutat, rákönyökölt az asztalra, állát a tenyerébe ejtette, és nem fedte el azt, amit kimondani nem akart, de megmutatni hajlandó volt.
Piton a szeme villanásával jelezte Luciusnak, hogy tárja fel azt, amiről nem kíván beszélni. Kortyolt egyet a nem túl jó minőségű italból, majd a jelenetre összpontosított, ami Malfoy emlékezetében lejátszódott:
Voldemort a trónteremben ült, kezében a Mindent Látó Szemmel, amelyen keresztül végignézte a démon pusztítását az Evans-házban. Figyelmét nem sokkal ezután Malfoy kúriájára irányította, így nem maradt titokban előtte Narcissa vetélése sem. Ezek után üzent a szőke halálfalónak.
- Hívatott Nagyuram – hajtott fejet Voldemort előtt Lucius, és némán várta, hogy a feketemágus megszólaljon.
Voldemort letette a varázsgömböt az asztalra. Megvárta, amíg Lucius meghajol előtte. Csak ekkor szólalt meg ridegen:
- Látom, sikerrel jártál, Lucius Malfoy.
- Megtettem, amit parancsolt – egyenesedett ki a varázsló. – A rendtagok innentől tisztában vannak azzal, hogy nincs kegyelem senkinek, aki van olyan botor és szembe száll a halálfalókkal.
- Tökéletes munkát végeztél, Lucius! Láttam a tetemeket. Greyback szokott ilyen... hm... látványos módon példát statuálni. Igazán sajnálom, ami utána történt. A feleségeddel. Valóban terhes volt?
- Igen, igaz a hír – nyelt egy nagyot Lucius. – Narcissa elvetélt.
Voldemort szeme összeszűkült, miközben Malfoy elméjében kutakodott.
- Elég veszélyes túlvilági teremtmények segítségre hagyatkozni, még egy halálfalónak is. Megkérik az árát. Sokkal többet, mint amennyit a szolgáltatásuk valójában ér. Démont idéztél, Lucius?
- Igen, egy Daeve volt a segítségemre – válaszolt halkan a férfi, és tisztában volt vele, hogy az előtte álló mágus tudja azt is, amit Narcissa még csak nem is sejt.
- Az egyik lélekvadász... Hát, Te tudod, megérte-e az ár, amit fizettél érte. - A Sötét Nagyúr arca nem titkolt undort tükrözött. Azután a kezébe röppent egy pergamentekercs. Átnyújtotta Malfoynak. - Nos, lássuk a következő feladatodat. A Főnix Rendjének ifjú tagjai... Velük foglalkozunk a következő hetekben. Egyesével csapunk le rájuk. A rajtaütéseket Te irányítod.
Lucius testén apró remegés futott végig, ahogy a nagyúr újabb parancsát hallgatta, közelebb lépett a varázslóhoz és átvette a listát.
- Potter, Bones, Lupin, Prewett, Evans, Fenwic, Pettigrew – futotta át félhangosan. – Élve vagy holtan akarja őket, Nagyuram?
- Pottert élve hozd a színem elé. A többiekkel csak azután végezz, ha legalább még egy nevet kiszedtél belőlük. Evans neve is rajta maradt a listán? Eh, Avery képtelen naprakész lenni... Vele nincs dolgod, őt Piton már kezelésbe vette.
- Mit tett Piton? – zökkent ki Lucius a gondolatmenetből. – Véregyesítést azzal az Evans lánnyal. Többet jelent neki, mint véltem.
- Valóban így gondolod? - szűkült össze Voldemort vörös szeme. - Nos, ez esetben...
- Öljem meg? – tágult nagyra Lucius szeme. – De akkor életbe lép Piton átka és ... – befejezni nem tudta a mondatot, mert Voldemort hangosan felröhögött.
- Nem is rossz ötlet, Malfoy! Ha meg akarok szabadulni tőled, majd megbízlak, hogy öld meg a kis vöröst! De nem! - Voldemort kutatva nézett Malfoy szemébe. Tudatcsápja ismét a férfi elméjébe hatolt. "Honnan szerezted az információidat a véregyesítésről, barátom? Ki az a halálfaló, aki Neked tesz jelentést a hátam mögött? Mulciber? Selwynn? A fiatal Kupor?" Amikor Voldemort érzékelte Lucius mentális ellenállását, a padlóra küldte, egy jól irányzott Cruciatus kíséretében.
- Bocsásson meg, Nagyuram az ellenszegülésemet – nyögött nagyot Lucius, miközben feltápászkodott a földről. Lassan porolta le a koszt a talárjáról. – Nem ártana itt egy nagyobb takarítás – morogta az orra alatt.
Voldemort türelmetlenül intett, megelégedve Lucius hajbókolását - legalábbis, ő így értelmezte a szőke mágus mozdulatait.
- A kis vörösre ne legyen gondod. Ez Piton ügye. Végezni fog vele, ha azt parancsolom, így az ostoba varázslata visszaszáll majd rá. Amúgy sem hiszem, hogy képes lenne végrehajtani egy tökéletes véregyesítést...
Piton megszakította az elmekapcsolatot.
- Miért tartottad szükségesnek, hogy megoszd velem a kis titkaidat? - kérdezte hűvösen.
- Én nem mondtam neked semmit – dőlt hátra Malfoy -, mindenki tudja mennyire szereted alkalmazni a legilimenciát. A hátad mögött már többen csak az Agyturkásznak hívnak.
Piton szája széle felfelé görbült.
- Ez igazán megtisztelő... A helyedben kivetném magamból ezeket az információkat. Nyilván félted az életedet. Márpedig ezek az emlékek zsarolhatóvá tesznek.
- Persze, hogy féltem a saját életemet, őrült is lennék, ha nem – csattant fel a szőke varázsló.
Piton szeme összeszűkült. Éppen úgy, mint a Sötét Nagyúré.
- Mondd csak, miféle árat fizettél annak a démonnak? - tudakolta Piton, mintha nem lett volna számára eléggé nyilvánvaló az összefüggés Narcissa vetélése és Lucius ingadozása között.
- Sokkal többet áldoztam, mint gondolnád – szorult ökölbe Malfoy keze, de nem engedte be az elméjébe Perselust. Lezárult az út. – Fogd fel kölyök, nem vagy olyan jó helyen, mint ahogy te azt gondolod.
- Miattam aggódsz? - kerekedett el Piton szeme. - Igazán megható, de nincs rá semmi okod. A Nagyúr megbízik bennem.
- Mondogasd csak magadnak, hátha más is elhiszi – húzódott fanyar mosolyra Lucius szája. – A Nagyúr nem bízik senkiben.
- Sajnálom, hogy kiestél a kegyeiből - vetette oda cseppet sem őszintén Piton, miközben felkelt az asztaltól. Megérkezett az ügynöke. Elindult felé, vissza sem nézett, de a szőke mágus szavain mélyen elgondolkodott. Ugyanazt a bizonytalanságot érzékelte Malfoy közelében, mint nem is olyan régen, amikor Regulus Black megingott...
Lucius Malfoy ajkán már nem időzött a gunyoros mosoly, komoran nézett a távozó Piton után. Nem tudta megmagyarázni magának, hogy miért tette, amit tett. Egy apró kis ér lüktetve dobolt a halántékán, apró mozdulatokkal próbálta kimasszírozni a fájdalmat onnan, de képtelen volt rá, hiszen gyermeke tudatlan feláldozása óta nem lelt nyugalmat. Minden éjjel az anyja jött el hozzá álmában, Kerubina nem szólt semmit, csak nézte őt, könnyektől csillogó szemekkel, amitől Lucius nyugtalanul hánykolódott éjjeleken át. Édesanyja szemrehányó tekintete ráébresztette, hogy már hosszabb ideje rossz úton jár, és ideje, hogy egy jobb irányba induljon, de tudta, hogy ez egyenes út lehet a halálba is.
Narcissa a vetélés után villámgyorsan felépült fizikailag, és belevetette magát a munkába. A Malfoy Manor talán sosem volt még olyan szép és rendezett, mint most, hogy Cissy igazán kezelésbe vette. A házimanók reggeltől estig dolgoztak, a nem használt szobák, ezüstkészletek, antik tárgyak újra régi fényükben ragyogtak, miközben Narcissa megszervezte a jótékonysági egyesület egész évi teendőit, és lecserélte a teljes ruhatárát. Néha eszébe jutott mit mondott neki Kerubina első látogatásakor: kényszerházasságban a nők a költekezésbe menekülnek. Cissy sosem gondolta volna, hogy egyszer ő maga is így érez majd, de be kellett vallania önmagának, hogy eltekintve a Lucius-szal töltött majd egy év első hetétől, és néhány rövidebb időszaktól, a boszorkány bizony nem nevezhette magát boldognak. Bár férje sosem bánt vele durván, ahogy Abraxas Kerubinával, ám az udvarias és kedves modor nem pótolta a rengeteg magányos órát. A borzalmas eset óta, amikor Lucius hazacipelte azt a diáklányt, Narcissa-nak szembesülnie kellett vele, hogy a harc nem ért még véget. Malfoy gyakran jött haza részegen, vagy haza sem jött egész éjjel, zavart, ideges volt állandó jelleggel. Cissy sokszor próbált lelkileg is közelebb férkőzni a férfihoz, Lucius nem hagyta. Amikor egymás után a harmadik reggelen ébredt a nő egyedül az ágyában, Narcissa ledobta szende álarcát. Pompázatos vacsorát rendelt a manóktól, miközben ő az összes whisky-t, konyakot és bort eltüntette a házból, majd felöltötte legszebb ruháját, és az ebédlő asztalon dobolva az ujjaival várta haza hites urát.
Malfoy emelkedett hangulatban érkezett haza ezen az estén, laza mozdulattal Dobby fejére dobta a talárját, majd a szédelgő manót követve belépett az ebédlőbe. Mikor meglátta neje savanyú képét, rögtön tovaszállt a jókedve, hiába feszítetette az erszényét a több száznyi arany galleon, amit a szokásos esti pókerpartyn nyert, szerencsés napja volt ma. Eddig.
Szó nélkül ledobta magát az asztalfőn álldogáló székre.
- Jó estét, drágám – sziszegte Cissy a dühtől remegve, mikor látta, hogy Lucius megint tántorog. – A vacsora készen áll, gyere együnk.
- Jó estét – dörmögte a varázsló, miközben szürke szemei a konyakos üveg ismerős alakját kutatta. – Ez az átkozott Dobby nem rakott fel az asztalra a Lángnyelvű Whiskeyből!
Narcissa tettetett sajnálkozással csóválta a fejét.
- Sajnos sem whisky-vel, sem más alkohollal nem szolgálhatok kedvesem, de tudok ajánlani friss forrásvizet, esetleg teát? – A boszorkány higgadtan nyújtotta Lucius felé a teáskannát.
A mágus összeszűkült szemmel figyelte a feleségét, majd az orra előtt táncoló, gyógyfűvektől bűzölgő kancsóra pillantott.
- Vidd ezt innen – legyintett a nő felé, de az Alexia szalonjában elfogyasztott alkoholmennyiség következtében nem volt ura a mozdulatainak, és így kiverte Narcissa kezéből az edényt. – Hol a francia pezsgőm?
Cissy rezzenéstelen arccal figyelte férje reakcióját, intett Dobby-nak, hogy szedje össze a széttört porcelándarabokat.
- Megadom én neked a választ Lucius, én hajítottam ki az összes bűzös, kedvenc italodat!
- Hallgass Te szuka! – ugrott fel ingerülten Malfoy, a szék nagy csattanással dőlt fel mögötte. – Hogy mersz velem ilyen stílust megütni?!
- Velem, Te ne beszélj így Lucius Malfoy! – csattant fel Narcissa, de azért felállt az asztaltól, és hátrált néhány lépést. – Egyenrangú felek vagyunk ebben a házasságban, akkor is, ha Te ezt nem vagy hajlandó tudomásul venni!
- Utálom, amikor a nehéz napokat éled – húzta elő a pálcáját Lucius, majd egy extraminőségű magyar barackpálinkát varázsolt a kezébe. – Ilyenkor teljesen használhatatlan vagy.
Narcissa szép szemei villámokat szórtak, egy pálcamozdulattal kivarázsolta vigyorgó férje kezéből a laposüveget, és az ebédlő kandallójába repítette.
- Ebrius Abscedo! - suttogta Cissy a józanító varázsigét, majd közelebb lépett Lucius-hoz.
A mágus megrázta a fejét, ahogy a bűbáj keresztül száguldott a testén, erős szédülés tört rá a mágia következtében, amitől a közeli székre rogyott le, és elkínzott arccal masszírozta a fájdalomtól élesen lüktető homlokát.
- Talán most tudunk egymással beszélni. – mosolygott Narcissa gúnyosan, és leült a férje melletti székre. Hallgatott egy ideig, aztán aggódva és szomorúan nézett Lucius hideg szemeibe. – Ez így nem mehet tovább...és mielőtt ellenkezni kezdesz, hallgass meg, ennyit megérdemlek én is. – A boszorkány hangja nyugodt volt most, szinte gyengéd.
- Nem hiszem, hogy lenne más választásom – fonta össze a karját a mellkasa előtt a férfi, szemeiből csak úgy sütött a sértettség.
Narcissa bólintott, és folytatta, amit elkezdett.
- Sokszor kértelek már, de szavaim süket fülekre találnak. Látom, hogy nem vagy jól, látom, hogy emészted magad...de a segítségem nem akarod elfogadni.
- Azzal, hogy elrejted előlem az italt, azt én nem segítségnek, hanem szemtelenségnek nevezném – húzta el csúfondárosan a száját Malfoy.
- Igen, azzal hogy eltüntettem az alkoholt, igenis segíteni próbálok. – emelte fel a hangját Cissy, és lefogta Lucius hadonászó kezeit. – Alig vagy itthon, egyre többet iszol...vedd tudomásul, hogy elegem van ebből a Lucius-ból! Vissza akarom kapni azt a férfit, akihez hozzámentem! Miért teszed tönkre magad? Kinek jó ez? Hát nem látod, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól? – Narcissa-ból kirobbant az elmúlt hetek, hónapok feszültsége, arca kipirult, tenyerei izzadni kezdtek.
- Nektek nőknek miért nem elég az, hogy szeretünk titeket? – gúnyolodott továbbra is Lucius. Nem akart komolyan beszélgetni Narcissaval se most, se máskor.
- Hogy szeretsz? Hogy legyen elég? – kérdezte Cissy tágranyílt szemekkel. – Sosem szerettél, Lucius! Sosem bíztál meg bennem! – vádaskodott a nő, majd elkapta, és megszorította férje állát. – Emlékszel az esküvői csokromra? És az elvárásodra velem szemben? Hogy imádhatnék egy ilyen férfit, mint amilyen most Te vagy? – Narcissa megvetően nézett végig Lucius-on.
- Engedj el Narcissa! – szórt villámokat a férfi szeme. Dühe ezekben a percekben az égig csapott. – Itthon üldögélsz egész nap, és mivel már a padlástól a pincéig kitakarítattad a házat, ráérsz arra, hogy unalmadban engem analizálj. De jobban tennéd, ha felfognád, hogy a férjed vagyok, és akár tetszik, akár nem úgy lesz minden, ahogy ÉN akarom!
A szőke boszorkány lassan elengedte a mágust.
- Bármit megtennék érted...még mindig...de bármivel is próbálkozom, hasztalan. – Cissy hátat fordított Luciusnak, hogy a mágus ne láthassa a könnyeit. – Majd ha ismét a véredhez és őseidhez méltón viselkedsz, akkor...talán... – a nő nem tudta folytatni, agyában zakatoltak a gondolatok, szédülni kezdett, ahogy a szobája felé indult.
Malfoy mérge hamar elszállt, ahogy a lassan dermedő ételdarabokat nézte az asztalon. Érezte, hogy a feleségének igaza van, de nem lehet őszinte a boszorkányhoz, mert akkor végképp elvesztené az asszonyt. Lucius a pálcája után nyúlt, és hamarosan egy üveg whiskeyvel kötött elmélyült barátságot.
Bellatrix egyre nehezebben viselte a terhességével járó problémákat, de főleg azt a mérhetetlen csalódást, amit Voldemort okozott neki azzal, hogy figyelemre sem méltatta, amióta nőni kezdett a pocakja. Bella rájött, hogy nem őrjönghet ezen folyamatosan, ezért inkább elhatározta, hogy szervez egy party-t, Narcissa húga jókedvre derítésére. Meg persze a saját örömére is, legalább annyira. Vagy méginkább.
Már a nyolcadik hónap elején járt Bellatrix, hatalmas hasa volt, de egyébként szinte egy dekát sem hízott. De még így is képtelen volt elfogadni ezt az állapotot. Azon a novemberi reggelen mogorván hoppanált Narcissához.
Narcissa az antik könyveit rendszerezte a könyvtárszobában. Gyenge volt még a teste, és bár lelkileg szinte az első nap után megerősítette magát, fizikai szervezetének több időre volt szüksége. Meglepve kapta hátra a fejét a jellegzetes, pukkanó hangra, ami Bella esetében hangosabb volt az átlagosnál.
- Húgocskám! – cuppantott kettőt Bella a testvére arcára. – Jobban nézel ki. Remélem, már nem keseregsz!
Cissy halványan elmosolyodott, átölelte nővérét, majd átsétáltak a szalonba, ahol egy manó sietve rendezgette a csészéket és a teáskannát az asztalon. Narcissa leült az egyik székre, aprót sóhajtott.
- Jobban vagyok, de még nem az igazi. A kesergéssel felhagytam, ismersz, noha Te meglehetősen szendének tartasz, ám az optimizmusom sosem szökik meg tőlem. – A nő csillogó szemekkel nézett Bella-ra, arcszíne is egészségesebb tónusra váltott. – No mesélj, Te hogy vagy? Szépen növekszik a hasad!
Bella leült és vett egy csésze teát.
- Én? Pocsékul! – csattant fel és a hasára mutatott. – Ez elég ok arra, hogy pocsékul legyek! Ez a kölyök nem bír nyugton maradni! Na, de nem ezért jöttem! – legyintett türelmetlenül, majd előhúzott egy fekete-ezüst, rendkívül elegáns borítékot és húga elé csúsztatta vigyorogva.
- Mi ez? – forgatta vékony ujjai között a borítékot Cissy, majd kinyitotta, és átfutotta a szöveget. – Csak nem egy meghívó? Party-t rendezel?
- Pontosan az! Egy party-meghívó. Szóval szívecském, már törheted is azt a szép fejecskédet, miben jössz! Mához két hétre rendezem… ennyi idő elég lesz arra, hogy eldöntsd, mit veszel fel? – kérdezte gúnyos vigyorral.
Narcissa előre látta Bella reakcióját, ezért megpróbált a lehető legkedvesebb, mégis határozott hangon beszélni.
- Azt hiszem, megkímélem magam most ettől a döntéstől. Bella...még nem vagyok erős egy ilyen party-hoz. Bocsáss, meg, nem tudom elfogadni a meghívást.
Bella megropogtatta a gerincét és kérdőn nézett húgára.
- Hogy mondtad, édesem? Nem hallottam jól.
- Jól hallottad... – felelte Cissy halkan. – Én nem megyek el.
Bella rácsapott az asztallapra.
- Te meg vagy őrülve! Mi az, hogy nem jössz?! Neked szervezem, kisszívem! – csattant fel és felkelt, felborítva a széket.
Narcissa szúró fájdalmat kezdett érezni a halántékában, letette a csészéjét, aztán Bella szemébe nézett.
- Nyugodj már le! – korholta nővérét megemelt hangon. – Nagyon hálás vagyok, amiért ezzel a party-val is segíteni próbálsz, de én pihenni szeretnék, nem vágyom buliba, értsd meg.
- Te csak ne nyugtatgass engem! Eljössz és kész, vagy soha többet nem állok Veled szóba!
- Ne légy ilyen gyerekes! – ráncolta össze a homlokát Cissy. – Majd elmegyek a következőre.
Bella összehúzta a szemeit.
- Hogy Te mennyire egy pocsék nő vagy, Narcissa! – hisztizett. – Képtelen vagy élni!
Most már Narcissa is kezdte elveszíteni a türelmét, remegtek a térdei, fáradt volt, ám azért felállt, dühödten mérte végig Bellatrix-ot.
- Elegem van a sértéseidből! Az életminőségem nem egy halálfaló-party határozza meg! – Cissy visszahuppant a székre. – Ezenkívül a társaságod számomra idegen...se ismerősök, se barátok.
- Jó kifogás! – cöccögött Bellatrix. – Még, hogy nincsenek ott barátaid meg ismerőseid… mert nem vagy képes elfogadni azt a kasztot, ahová tartozol! – kiáltotta. – Ez az utolsó szavad, hogy nem jössz?!
- Ez bizony Bella. És ne vedd személyes sértésnek, nagyon kérlek! – pillantott fel Bella-ra. – Próbálj meg tekintettel lenni néha rám is.
Bellatrix leverte az asztalról a teáskészletet, majd szó nélkül távozott a házból.
Narcissa-t kimerítette a veszekedés, ez hiányzott neki a legkevésbé, de annak örült, hogy ellenállt a meghívásnak, ahelyett, hogy illedelmesen megjelenik, és teljesen feleslegesen kifárassza magát. Éppé varázsolta a teáskészletet, majd hivatta Dobby-t, aki lelkesen ugrálva hozta be úrnője erősítő főzetét, amit a boszorkány rendszeresen ivott. Mert Narcissa minél hamarabb teljes értékű nő akart lenni. Újra.
Napok teltek el, és a Malfoy házaspár között tapintható volt a feszültség. Narcissa megközelíthetetlen volt, ám ez a viselkedés teljesen lemerítette az energiáit, hiszen ő továbbra is szerette a férjét, csupán nem akarta, hogy élete teljesen ellaposodjon, miközben Lucius csak pusztítja önmagát. Cissy fáradékonnyá vált, gyakran aludt már napközben is, hogy ne kelljen gondolkodnia.
Ezen a napon szokatlanul hűvös szél fújt, Narcissa finom takaróba bugyolálta magát, és a délután közepén elszunyókált a szalonban. Álmot látott:
Egy ködös, kietlen tájon sétált, elveszettnek érezte magát, és didergett. Hirtelen megtorpant, mert egy hatalmas kristálygömb jelent meg előtte, ami Cissy fölé magasodva, ezüstösen csillogott. A boszorkány áhítattal nézte a gömböt, reszkető kézzel nyúlt felé, ám ekkor a gömbben képek villantak fel: egy démon....Daeve...egy ház...egy nő és egy férfi véres holtteste...Narcissa hangtalanul sikoltott (az érdekes, de mindegy :) –Zs) amint megpillantotta önmagát a szalonjuk padlójára rogyni, ruháját vér áztatta, Lucius pedig ott térdelt mellette...közben egyre csak egy nevet hallott: Daeve...Daeve...Cissy menekülni próbált a látomás elől, ám a lábai nem mozdultak. A gömb eltűnt, a távolból egy alak közelített felé, kecses mozgással. Narcissa felsimerte Kerubina-t, aki megállt előtte, mérhetetlen szomorúsággal az arcán, teste szinte áttetsző volt.
- Kerubina! – Cissy térdre esett, próbálta megérinteni a nőt, de nem érte el. – Miért jöttél el hozzám? Te mutattad nekem ezeket a borzalmas képeket? Mi ez? – A boszorkány könyörögve pillantott fel, ám Kerubina nem szólalt meg. Sokáig nézték egymást, az asszony végigsimított Narcissa haján, és távolodni kezdett. Cissy meghallotta a hangját a fejében:
- Én már nem tudok a fiamon segíteni...de Te még igen. Segíts rajta!
Narcissa verejtékben úszva, zihálva ébredt fel. Felnyögött, kezét a homlokára szorította, egész testében remegett. Lassan felkelt a pamlagról, szélesre tárta az ablakot, hogy a hűvös levegőtől magához térjen. Aztán egy székbe roskadt, és sorra végigvette az álomban látottakat. Tudta, hogy azok a képek a valóságot mutatják. Tudta, hogy valami történt, amiről neki fogalma sincs. És tudta, hogy Lucius ismeri a válaszokat. Harag öntötte el az agyát és a lelkét. Most ő volt az, aki egy titkos fiókból elővett egy konyakosüveget, és meghúzta. Minden erejével próbált mentális üzenetet küldeni Lucius-nak, hogy azonnal jöjjön haza. Úgy érezte képtelen akár egy percet is várni, önkéntelenül is a hasára csúsztatta a kezét...a gyermeke...nem véletlen baleset volt, amikor elveszítette...egy ér lüktetett a halántékán, másik kezével görcsösen markolta a szék támláját...
Lucius minden nap egyre rosszabb hangulatban tért haza, többször gondolt arra, hogy egyszer kihagyja ezt a napi programot. Nyomasztották a gondok, a folytonos küzdelem Voldemorttal, és önmagával felemésztették minden erejét. A szobába lépve meglepve vette észre a görnyedező boszorkát.
- Baj van? – lépett aggódva közelebb a nőhöz.
- Nem vagyok rosszul – suttogta Cissy, mikor Lucius betoppant. Nem nézett a férjére. – Kérdeznem kell valamit.
- Narcissa nem hagyhatnánk ki ezt, legalább ma? – heveskedett rögtön a mágus, és választ sem várva elindult kifelé a szalonból, de a nő hangja megállásra kényszerítette.
Narcissa meg sem hallotta talán férje méltatlankodását, maga elé bámult, aztán felemelte a fejét, és egyenesen Lucius szemébe nézett.
- Lucius...ki az a...Daeve?
Na innen átvehetnéd :) Narci szívesen megrugdossa Lucius-t mielőtt megbocsát LOL
A férfit annyira váratlanul érte a kérdést, hogy percekig döbbenten állt, és némán bámult az asszony szemébe. És ezzel a hallgatással már mindent elárult.
- Hol hallottál róla? – nyögte végül Malfoy.
Narcissa arca görcsbe rándult. Hát igaz. Ennek a valaminek köze van Lucius-hoz, és a halott gyermekükhöz.
- Ne kérdéssel felelj! – kiáltotta a nő, ajkai megremegtek. – Mindig csak hárítasz, nem mindegy honnan tudom? Milyen démon ez és mi...köze...hozzám? – Cissy szeméből könnyek folydogáltak, ahogy felidézte az álmát újra.
- Nem hárítok! – ordított Lucius. – Tudni akarom, hogy honnan tudsz egyáltalán a létezésükről?
Cissy elmesélte férjének álma minden részletét, és azt, amit kikövetkeztetett belőle. Sejtette, hogy Lucius talán nem hiszi majd el az ő látomását, ám ez a sejtés már akkor elillant, amikor Lucius lemerevedett az első kérdése hallatán. Most már nem számított az információ forrása.
- Azonnal adj magyarázatot! – követelte a boszorkány sziszegve, felpattant és megállt férje előtt.
A férfi összeomlott, a hetek óta hárított problémák, a szőnyeg alá söpört gondok most elemi erővel törtek fel a házaspár között, és nem volt menekvés. Lucius tudta, hogy szembe kell néznie azzal, amit tett, ezért halkan a vele szemben álló nőre még egy pillantást sem vetve számolt be mindenről: Voldemort parancsáról, a démonidézésről, és a gyermekük elvesztéséről.
Narcissa-t elborította a hideg veríték, hátrálni kezdett Lucius-tól, olyan gyorsan vert a szíve, hogy alig kapott levegőt.
- Te feláldoztad a gyermekünket? – hápogta az asszony. – Te tetted? Szándékosan? – Cissy-t egy hajszál választotta el attól, hogy kimondja a halálos átkot Lucius-ra. Olyan féktelen düh tombolt benne a hallottak után, hogy csak a magára erőltetett leheletnyi higgadtság védelmezte.
- Narcissa, hidd el nekem! – lépett közelebb a boszorka felé. – Fogalmam sem volt róla, hogy őt akarja.
- Ne gyere közelebb! – sikoltotta a nő, kezét arca elé kapta, aztán a földhöz vágott egy vázát a kandallópárkányról, miközben görcsös zokogás tört fel belőle. – Fogalmad sem volt? Miféle idióta vagy? Mit képzeltél egy démonról?
- Azt hittem engem akar – érintette meg a felesége vállát, aki hirtelen puszta kézzel támadt az urának. Ütötte ahol csak tudta, karmolta, megszaggatta a ruháit. Narcissa ezekben a pillanatokban nem volt önmaga. Utat engedett minden keserűségének, a bűntudat, amit a vetélés ébresztett fel benne átfordult valami mássá. Nem is tudta kit, vagy mit gyűlöl igazán. Csak büntetni akart, úgy ahogy sosem tette. Fájdalmat okozni, átkozni, pedig tudta, hogy nem ez a megoldás.
Lucius nem védekezett, csendben tűrte a boszorka kirohanását, ütlegeléseit, hiszen Narcissának igaza volt. Joga volt ahhoz, hogy elégtételt vegyen rajta.
Narcissa zihálva engedte el végül a férjét, karjait ólomsúlyúnak érezte, a szőnyegre rogyott, és csendesen sírt tovább.
- Bocsáss meg! – próbálta megölelni az asszonyt, de a nő abban a pillanatban újult erővel úgy ágyékon rúgta, hogy még a saját lábfeje is belefájdult.
- Bocsássak meg? – süvöltötte. – Még hányszor bocsássak meg? És mi mindenért? Nem akarok továbbra is a mindent eltűrő kis feleség szerepében tetszelegni. Azt hittem képes leszek rá, de ezek után nem! – Cissy lehajtotta a fejét. Folytatni akarta, amit elkezdett, de egy hang a fejében figyelmeztette, hogy a vádaskodásnak már semmi értelme nincs, hiszen nem képes változtatni a múlton. (Narci nem skizo, csak ismeri a Belső Vezetőjét ;)-Zs.)
Lucius arca megvonaglott az éles fájdalomtól, amit a heréiben érzett. Meggörnyedve csoszogott a kandalló irányába, és nagyot nyögve, féloldalasan a szófára ült. Pálcájával hűsítő bűbáj küldött meggyötört testrészére, aztán Narcissára nézett:
- Elfogadom, hogy haragszol, hiszen ostobaságom miatt meghalt a fiúnk – csuklott el a férfi hangja, de hamarosan folytatta. – De tudnod kell, hogy ha most elhagysz, akkor nekem végem!
Narcissa Lucius utolsó mondatára felkapta a fejét. Kócos, kibomlott haját a válla mögé söpörte, arca szobormerevségűvé vált. Nem szólt, mert emlékezett arra, hogy mit mondott neki Kerubina az álmában. Hullámokban tört rá a fájdalom és a megbocsátani akarás.
- Te vagy az egyetlen, aki segíteni tudsz rajtam – bámult maga elé a szőke varázsló a visszatartott könnyek égették a szemét. – A Nagyúr útja sehova sem vezet, amióta a híve lettem a pusztulás felé haladok. Anyám tudta ezt.
- Az utat bármikor megváltoztathatod. – mondta Cissy csendesen, ahogy lassan felállt, majd letérdelt Lucius előtt és jéghideg ujjaival megszorította a férfi kezét. A megbocsátás csatát nyert.
- Mit tehetnék? – nézett az elé térdeplő asszony szemeibe. – Ha ellenkezel vele, akkor megöl, vagy megölet, és hidd el, lenne rá jelentkező.
- Az ellenkezés és a józanság között van különbség Lucius. Tudod, hogy soha nem avatkoztam bele a Nagyúrral kapcsolatos ügyeidbe. Mégsem gondolom, hogy ne tarthatnád meg önmagad amellett, hogy Vele dolgozol. Erősítsd meg magad...és engedd, hogy segítsek én is. Mert még egy ilyen csapást nem tudnék elviselni. – Cissy fáradtan hunyta le a szemét. Érezte a zsigereiben, hogy valami új kezdődik az életükben, amit mindazok ellenére, ami a múltban történt nem szabad feladni.
- Nem érdemellek meg téged – suttogta Lucius és az ölébe húzta a boszorkát. – Úsznom kell az árral, de most már tudom, hogy nem vagyok egyedül ezen az úton.
Narcissa hagyta, hogy Lucius átölelje. Be-bevillant még az álom, és a tények, de Cissy próbálta elhessegetni a rossz gondolatokat.
- Kezdettől érzem, hogy van közöttünk valami, ami...talán nem is evilági. Nem tudom mi ez, csak érzem. Összetartozunk. Sosem hagylak el, Lucius. – súgta a boszorkány, mély meggyőződéssel a hangjában.
Lucius régóta nem tapasztalt nyugalmat érzett, miközben Narcissát szorosan a karjaiban tartotta. Ezen a hideg, szeles délutánon Lucius Malfoy ráébredt, hogy az asszony, akit a feleségének tudhat ugyanazt képes megadni neki, mint az anyja.
A feltétlen, őszinte szeretetet.
Bella dühös volt a húgára, sértve érezte magát, de ez nem akadályozta abban, hogy ő mégiscsak megszervezze a party-t. Szétküldte a meghívókat, kapott Piton, Rita Vitrol és pár újonnan megismert család, akik Voldemort felügyelete alá tartoztak. Bellatrix nem volt benne biztos, hogy Tom Denem eljön, de azért ő olyanokat hívott meg, akik a legbelső köreihez tartoztak. Bár Pitont kimondottan rühellte a boszorkány, mégis meghívta, hátha ez jó pont lesz Voldemort szemében.
Piton elhatározta, hogy még a téli szünet előtt leteszi a vizsgákat annyi tárgyból, amennyiből csak képes. Umbridge, aki a Roxfortot felügyelte, mindent engedélyezett, abban a reményben, hogy ha Piton visszamegy a Roxfortba, minden héten jelentést tehet neki Karkarovról.
A meghívót akkor kapta kézhez a fiatal mágus, amikor befejezte aznapi munkáját. Bár a szolgálat fizikailag, mentálisan és pszichésen egyaránt kimerítő volt a Sötét Nagyúr mellett, a fiatal halálfaló egyre jobban élvezte, ahogy sötét ereje és hatalma nő. Az utóbbi hónapokban teljesen elveszítette kamaszos vonásait. Homloka közepén a függőleges vonás már nemcsak akkor látszott, ha mérges volt. Szigorú arccal, összevont szemöldökkel járkált a többi fiatal halálfaló között, szúrós pillantásokat vetett rájuk, miközben a gyakorlataikat felügyelte. Gúnyos, cinikus megjegyzéseivel elérte, hogy felnézzenek rá, s ha nem is szerették, tisztelték annyira, hogy ellentmondani senki se merészeljen neki.
Bellatrix a meghívót nem személyesen adta át Voldemortnak sem. Ám neki egy extra-fekete és extra nagy meghívót küldött, gyönyörű, ezüstös betűkkel.
Voldemort éppen az új "szobadíszét" szegezte a falra: egy letépett emberi kart a Sötét Jeggyel. Alatta, egy márványtáblára vésve az "Így jár minden áruló" felirat díszelgett. A kar néhány nappal ezelőtt még Regulus Blackhez tartozott, és Piton hozta el Voldemortnak, miután saját bevallása szerint megölte a bújkáló fiút. A Sötét Nagyúr keskeny szája mosolyra húzódott, ahogy átfutotta Bellatrix sorait. Bár az idei két súlyos kudarc, a roxforti csata elvesztése és a foglyok kiszabadításának meghiúsulása miatt hetek óta depressziós volt, úgy vélte, egy ilyen rendezvény új reményt adhat hűséges követőinek. Nem válaszolt Bellatrixnak, de elhatározta, hogy megjelenik az összejövetelen.
Rita Vitrol is megkapta a meghívót. Elégedetten nyugtázta, hogy már teljesen beépült a halálfaló körökbe. Rövid köszönőválaszt küldött Bellatrix-nek és előre dörzsölte a tenyerét, milyen felemelő, gyümölcsöző lesz a sok halálfaló közt, akik majd örömmel állnak a pennája szolgálatára…
- Az évszázad riport-sorozatát készítem el azon a party-n! – csillant fel Rita szeme.
Medea családja is megkapta a meghívót, s azt tiszteletteljesen el is fogadták. A lány ragyogva készülődött, az volt a terve, hogy ezen a party-n végre bemutatja majd Sirius-t a szüleinek…
Remus Lupin villámgyorsan összecsapta a vérfarkasok felismeréséről szóló házidolgozatát, és unottan lapozgatta a Reggeli Prófétát. Késő délután volt már, közeledett a holdtölte. A fiatal vérfarkas a szék lábát rugdosta a tanulószobában, így figyelmeztetve barátait, ha a felügyelő tanár közeledett.
Karkarov kaján, fensőbbséges vigyorral az arcán járkált körbe-körbe. Imádta a jelenlegi munkáját. Imádott tanár lenni. Parancsokat osztogatni, és különösen imádta legeltetni a szemét a diáklányokon. Nem erőltette meg magát túlságosan, csak amennyire muszáj volt. Épp eléggé biztonságban érezte magát a pozíciójában, és tett róla, hogy Ms Umbridge részletes, mindenre kiterjedő jelentéseket kapjon.
Lupin borzongva fordult a magas férfi után. Rossz érzése volt, valahányszor Karkarov a közelébe ért. Lupin mintha a halálfalók jellegzetes szagát is érezte volna rajta. Képtelen volt megérteni, hogyan engedheti Dumbledore az iskolában tanítani ezt a barbárt. Mielőtt a férfi visszafordult volna, gyorsan tört egy szelet csokoládét a pad alatt, megkínálta vele a barátait is. Lily Evans közvetlenül mellette ült, Remus neki egy nagyobb szeletet nyújtott, mint a többieknek.
Lily maga elé bambult, rég kész volt a feladataival, most csak firkálgatott, a fejében Perselus járt, a szülei, Petúnia… mindez felváltva. Lupin mozdulatára tért magához. A fiúra nézett, majd a csokidarabra. Elmosolyodott.
- Köszi – súgta neki, majd gyorsan bekapta a csokiszeletet, s még gyorsabban nyelte le, hogy Karkarov ne lássa meg.
Peter is befalta a csokit, amit Lupintól kapott, majd vigyorogva a fiúkra kacsintott.
James lehunyta a szemét, ahogy a csoki édes, selymes íze szétolvadt a szájában, majd álmodozó pillantását a vele szemben ülő Lilyre vetette. Hiába fogadkozott a vonatúton, hogy csak barátként tekint a vöröshajú boszorkányra, nem tudott parancsolni az érzéseinek.
Sirius befalta a csokit, aztán rámosolygott a tőle nem messze ülő Medea-ra. Ábrándos pillantásokat váltottak, Tapmancs pedig már azon agyalt, hogy hol és mikor lehetne a boszorkával újra kettesben.
Lupin balján Peter Pettigrew ült, James és Sirius pedig szemben vele. Remus lapozott egyet, és szinte azonnal félrenyelt. Egy borzalmas képet látott, ami a felirat szerint ugyan csak illusztráció volt, de így is félelmet keltett. Voldemortot ábrázolta a tróntermében. A Sötét Nagyúr egy díszes, faragott íróasztal mögött ült, a feje fölött egy oszladozó, letépett emberi kar látszott. Lupin csuklani kezdett, ahogy végigolvasta Rita Vitrol cikkét.
- Sirius... - suttogta, és áttolta a lapot barátja elé. - Az öcséd!
- Mi van vele? – kérdezte Sirius egykedvűen, és belebújt a könyvébe. – Tudod mit Remus? – nézett fel aztán mégis morcosan. – Egyáltalán nem érdekel…kímélj meg a sztoritól – morogta. Régóta nem hallott Regulus felől, de nem igazán gondolt testvérére. Eltemette magában az érzéseit, a haragot, az egykori aggódást, és rosszallást.
- Regulus Black halott! - Lupin a szokásosnál is sápadtabb volt. - A halálfalók végeztek vele, mert elárulta Tudjukkit! Ki akart szállni, menekülés közben kapták el... Állítólag Piton saját kezűleg végzett vele.
James széke nagyot döccent a földön, ahogy meghallotta Holdsápot.
- Pipogyusz nyírta ki Regulust? – Ágas Lily felé kapta a pillantását, egy olyan tipikus én megmondtam nézéssel szuggerálta a boszorkát.
Tapmancs nem szólalt meg. Ismételgetni kezdte Lupin szavait, hogy egyáltalán felfogja, amit mondott. Szemei előtt megjelent Regulus, utálatos, nagyképű mosollyal. Sirius arca megrándult, képtelen volt eldönteni, hogy mit gondoljon, és minek higgyen: a büszkeségének vagy a szívének, ami most szúrni kezdett. Csendben ült tovább nagyokat nyelve, keze ökölbe szorult.
Peter közelebb hajolt és elolvasta a cikket, majd eltátotta a száját.
- Micsoda?! Megölte az a retkesfarkú?! – hebegte és behúzta a nyakát, mintha attól tartana, hogy Piton előront a falból és rájuk omlasztja az épületet, a farkát lóbálva közben.
Lily hitetlenkedve húzta közelebb magához az újságot a pad alatt, szinte kitépte Remus kezeiből.
- Ez baromság – jegyezte meg rekedten. – Lehet, hogy meghalt, de csak mert olyan hülye volt, hogy beállt… - nem folytatta. – Perselus nem gyilkos – sziszegte nagyon halkan. Felidézte barátja szavait, amit neki mondott… hogy nem lenne képes ölni… nyelt egyet a vörös hajú boszorkány. Lehet, hogy őt nem ölné meg, de mást… megrázkódott és visszalökte az újságot Lupinnak. – Nem Ő volt – jelentette ki félhangosan.
Remus nem bírt Lily szemébe nézni. Maga elé meredt, tovább rágcsálta a csokoládét.
- Én... nem tudom, mit higgyek el róla, Lily. Szerintem... Piton képes lenne megtenni. Különben már régen visszajött volna a Roxfortba, nem?
Lily úgy nézett Lupinra, mintha legszívesebben a torkának ugrana.
- Nem tudod, mit beszélsz – mondta neki, majd elfordult.
- Azok ketten jól megérdemelték egymást – mondta Sirius halkan, és a könyve lapjait gyűrögette. – Piton bizonyosan képes ölni, amilyen elvakult majom, Regulus pedig… - Tapmancs pár pillanatra elhallgatott, megdörgölte a homlokát –, az életével fizetett az ostobaságáért – tette hozzá sziszegve.
- Akkor is az öcséd volt - nézett Sirius szemébe Lupin. - Rájött, hogy hibázott, amikor Tudjukkit választotta. Szerintem... - Nem folytathatta, mert Karkarov ismét közeledett.
- Csendet! – bődült el Igor, mikor odaért hozzájuk. Szigorúan nézett a fiúkra, majd megállapodott a tekintete Lilyn. Összehúzott szemekkel nézett végig a boszorkán, elégedetten konstatálta, hogy újabb szépségre bukkant az iskola falai között. Halványan elmosolyodott, aztán továbbsétált.
- Regulus feláldozta magát, Sirius! Hősként halt meg... és... ha hihetünk ennek a Vitrolnak, a legjobb barátja ölte meg! Tartozol neki annyival, hogy tiszteletben tartod az emlékét.
Lily arca vörössé vált. Legszívesebben azonnal Pitonnak üzent volna. Nem szólt bele a fiúk beszélgetésébe, Karkarov pillantásait észre sem vette. Dübörgött az agya…
Peter még mindig sápadt volt és eluralkodott rajta a rettegés, hogy Piton képes ölni… megöli őt is…
Ágas legszívesebben teli szájjal szidta volna a denevért, de látván Lily reakcióját az ügyben, inkább hallgatott. Nagyon rég óta szerelmes volt a lányba, és soha nem állt még olyan közel ahhoz, hogy elérje azt, amire több éve vágyott. Nem fogja ezt a jó kapcsolatát most elrontani Pipogyusz gyalázásával, aki szinte biztos, hogy kinyírta Tapmancs öcsét. Blackkel majd később beszél, mert látta, hogy a barátja éppen nincsen beszámítható állapotban.
Sirius felpattant, és közel hajolt Remus arcához. Karkarov épp háttal állt nekik, és egy házi feladatot ellenőrzött.
- Ide figyelj Holdsáp! Egy: Mióta hiszel el bármit ennek az agyalágyult libának, aki újságírónak képzeli magát? Kettő: Az öcsémmel kapcsolatban Te, engem légyszíves ne oktass ki! – Tapmancs szeme csak úgy szikrázott a feszültségtől, felkapta a táskáját a könyveivel együtt, és kiviharzott a teremből.
Medea a szeme sarkából figyelte az apró szóváltást, ami lezajlott a griffendéles csomópontnál, és mikor látta, hogy Sirius elhagyja a helyiséget, ő is felállt, majd a holmiját hátrahagyva kiment a tanulószobából.
Tapmancs megállt a folyosón, homlokát a falhoz nyomta.
- Az az idióta, hülye….barom….hányszor mondtam neki… - hangja reszketett, Medea érintésére hátrakapta a fejét. – Olvastad a cikket? – Sirius a lányra nézett, majd az újság egy példányára, amit Medea a kezében tartott. – Regulus az öcsém …volt.
- Annyira sajnálom Sirius – karolta át a fiút a boszorka. – Én nem is tudom, hogy élnék túl egy ilyen szégyent.
Sirius átölelte a lányt, szorosan, szinte már fájt.
- Az anyám bizonyára most rendkívül büszke…önmagára. – suttogta undorodva.
- Nem hiszem, hogy büszke az anyád, hiszen az öcséd elárulta a Nagyurat – engedte el a fiatal mágust Medea. – Amit ilyenkor egy aranyvérű anya érezhet, az a szégyen. Vagy te nem így látod ezt Sirius? Mintha nem becsülnéd a családodat!
Tapmancs meglepve pislogott szerelmére. Ő is tett egy lépést hátra, és lehajtotta a fejét.
- Medea, te nem ismered a családom, én sem beszéltem neked róluk. De hidd el…itt nem én vagyok a tiszteletlen. – Sirius a lány szemébe fúrta a tekintetét. – Regulus nagyon rossz döntéseket hozott. És nem az bánt, hogy nem hallgatott rám korábban, hanem hogy már nem is akartam volna segíteni rajta. – A fiú maga is meglepődött őszinte szavaitól és érzéseitől.
A boszorkány értetlenül rázta meg a fejét:
- Annyira nem értem, mit akarsz most elmondani nekem – fonta össze a karját a mellkasa előtt Medea. – Talán nem is akarom tudni. Annyira fura vagy most Sirius.
- Ne haragudj. Tudom, hogy nem egészen világos, amiről beszélek. – suttogta Sirius, magához húzta Medea-t, és megcsókolta a homlokát. – Ígérem mindent elmondok szép sorjában. Most szeretnék egyedül lenni egy kicsit. – megsimogatta a boszorkány fekete haját, aztán elindult a lépcsők felé vissza sem nézve.
Lily Evans, amint a szobájába ért, azonnal pennát ragadott.
Drága Perselus!
Ma egy szörnyű dolgot olvastam annak a némbernek a tollából. Miszerint Regulus meghalt… írd meg… kérlek, írd meg az igazságot nekem! Mindent el kell mondanod… tudom, hogy nem ölted meg, de Vitrol szerint Te voltál. Pers, kérlek jelentkezz… ne hagyj kétségek közt! És ha Te voltál… azt is tudnom kell! Nagyon hiányzol. Azóta nem jártam a pinceszobában. Slughorn minden nap felőled érdeklődik. Azt mondtam neki, hogy családi gondjaid vannak. Minden nap ugyanolyan szürke és reménytelen nélküled.
De én várlak.
Tudom, hogy látlak még.
Szeretlek: Lily
A lány átolvasta, majd azonnal egy kis bagoly gondjaira bízta, s a Spinner’s End-re irányította a szárnyast. Remélte, hogy Piton hamarosan kézhez kapja a levelét…
Piton a hónap végén jutott el a Spinner's Endre. A fiatal mágusnak kevés ideje volt - csak azért jött, hogy néhány könyvet magával vigyen. Lily levelei már alig fértek be a postaládába. Piton lángra lobbantott néhány fahasábot a kandallóban, letelepedett a szőnyegre, és olvasni kezdte a lány sorait. Szíve körül melegséget érzett. Vonásai kisimultak. A kis bagoly Lily legutóbbi levelével akkor érkezett, mire az utolsó olvasását éppen befejezte. A fiatal mágus arca elkomorodott, miután többször átolvasta a sorokat.
Lily, hogyan feltételezheted, hogy képes voltam megölni Regulust? Vagy... valóban megtettem? - bizonytalanodott el a halálfaló. Hiszen az Exmemoriam-mal megfosztotta Regulust minden emlékétől, ami a varázsvilághoz fűzte. Igaz, az ő biztonsága érdekében tette, de akkor is... Ha Lily mellette volt, Piton mindig tudta, mi a helyes. Ám azóta, hogy elváltak útjaik, a fiatal mágus egyre kevésbé hitte, hogy amit tesz, az a legjobb döntés az adott szituációban. Találkozni akart a lánnyal, mindenáron.
Részletes levelet nem írhatott - sejtette, hogy a Sötét Nagyúr ellenőrzi a postáját. Sohasem fog megbízni benne - ahogyan nem bízik senki másban. Piton ezt pontosan tudta. Ám a helyzete megkövetelte, hogy a halálfalók között hihetetlenül magabiztosnak mutatkozzon. Senki sem kételkedhetett ura iránti hűségében... Végül csak egyetlen sort firkantott egy üres lapra Lilynek:
Ma este kilencre gyere le a pincébe!
P.
A fiatal halálfaló gondolatban követte a kis bagoly útját. Azután a levélkupacra pillantott. Legszívesebben megőrizte volna mindegyiket. Ám ezzel veszélybe sodorta volna magát és Lilyt is. Még egyszer átolvasta őket, majd nehéz szívvel a tűzre vetette valamennyit.
Mielőtt visszatért volna Voldemort palotájába, hoppanált Roxmortsba. Nem járt ilyen közel a Roxforthoz a csata napja óta...
Távolról figyelte a soktornyú épületet. Azután elhatározásra jutott:
- Expecto Patronum!
A karcsú, zöld szemű, ezüstös szarvas azonnal alakot öltött. Piton a halántékához szegezte a pálcáját, majd áttöltötte az üzenetet patrónusába. Sokáig nézett utána. A dombtetőről látta, ahogy patrónusa keresztülvág a Tiltott Rengetegen, majd a kastély parkján, végül eltűnik a pinceszoba kerek ablaka mögött.
Lily épp a parkon vágott keresztül, amikor egy bagolyka reppent elé és a hajára ejtette a levelet, majd távozott. A lány elolvasta a szűkszavú üzenetet, de ez többet jelentett neki ezer sornál.
Kilenc után pár perccel kiosont a hálókörletéből és lelopózott a pincébe. Halkan benyitott.
- Pers? – kérdezte suttogva. Ám valaki mást talált ott.
A patrónus teljes pompájában ragyogott. Kissé türelmetlenül forgolódott az üres helyiségben. Amikor az ajtó nyílott, és belépett a lány, lehajtotta a fejét és közelebb lépett, majd nagy zöld szemét Lilyre függesztette. Azután átadta Piton üzenetét:
- Kedvesem! Valamennyi leveledet elolvastam. Nagyon hiányzol. Decemberben leteszem a RAVASZ-t sötét varázslatok kivédéséből. Utána visszatérek a Roxfortba. Várj rám, szerelmem! Vigyázz magadra és legyél óvatos Karkarovval! Ami Regulust illeti... az a buta mugli lány, akivel a nővéred esküvőjén láttalak, mindent tud. Nagyon szeretlek!
Piton ennél világosabban nem mert fogalmazni. Bízott benne, hogy Lily megérti: ha egyszer képes patrónust idézni, nem lehet gyilkos. És már csak néhány hét... és újra látják egymást.
Lily nagyot nyelt és könnyes szemmel nézte a gyönyörű patrónust, amíg az el nem enyészett. A lány az ablakhoz futott és kikémlelt rajta, de senkit nem látott a fák közt…
Perselus üzenete azonban sokat jelentett neki. Jól van, él és nemsokára találkoznak…
James akkor ért le a klubhelyiségbe, mikor Lily kiosont onnan. A fiúnak fogalma sem volt róla, hogy a lány hova megy, de azt valahol érezte, hogy a zsíros hajúnak köze van hozzá. Összepréselt szájjal álldogált egy darabig a festményajtónál, hogy kövesse a boszorkányt, de pár perc gondolkodás után inkább úgy vélte, hogy megvárja Evanst.
Ledobta magát a kandalló előtti pamlagra és várt.
Nem kellett sokáig a halkan ropogó fahasábokat bámulnia, mert egy fertály óra múlva a vörös hajú boszorka visszatért a klubhelyiségbe.
Lily berontott a klubhelyiségbe, a szíve csordultig telt a remény csodálatos, semmivel össze nem hasonlítható érzésével… ám csaknem fellökte James-t, nem vette észre.
- Jaj… de megijesztettél… - fújta ki a levegőt a vörös kis boszorkány. – James Potter, hát Te? Vársz valakit? – tűrte el a haját a lány a homlokából. – Ugye nem engem vártál, hogy újra Pitonról kezdj papolni? – szűkültek össze azok a csodás zöld szemek.
- Félreértesz Lily – hajtotta le a fejét James az alaptalan vádakra. – Eszembe se jutott Pitont szóbahoznom. Csak úgy gondoltam ettől újra láthatok egy kis mosolyt a szájad sarkában. -
Ágas előkapta a pálcáját, majd virágesőt bűvölt Lily feje fölé.
Lilyt meglepte ez a váratlan figyelmesség. A virágok rendkívül szépek és jóillatúak voltak. Csak pislogott és mosolyogva nézte a hulló virágokat… széttárta a karjait és hagyta, hogy a virágszirmok beterítsék.
- De… miért kapom ezt? – kérdezte egyre szélesebb mosollyal a fiút.
James felkapott egy fehér orchideát, és a boszorkány hajába tűzte.
- Azt kérded miért? – nézett a lány szemébe. – Csak boldog névnapot akartam kívánni.
Lily felnevetett.
- Nincs is névnapom! – mondta kacagva, de rendkívül jólesett neki ez a figyelmesség. Ahogy James-re nézett, kissé el is pirult… még sosem kapott senkitől csak úgy virágesőt… - James, áruld el, miben mesterkedsz!
- Miért van szükség okokra Lily? – cirógatta meg lágyan az arcát a lánynak Ágas. – Mert jó volt adnom, jól esett, hogy örömet csalhattam a szemedbe, mégha csak pár másodpercig is tartott ez.
Lily nyelt egyet és megköszörülte a torkát.
- Öhm… nagyon… kedves Tőled… - motyogta, majd beharapta az alsó ajkát és kiszedte a hajából a virágot, megszagolta, mélyen beszívta az illatát. – Köszönöm, James – nézett a fiú szemébe. – Most… megyek… jó éjt…
- Jó éjszakát Lily! – suttogta halkan James, és mire a lány bármit is tehetett volna magához húzta, hogy egy rebbenésnyi csókot Lily ajkára adhasson, aztán felrobogott a hálóba. Időt sem adva Evansnak bármiféle reakcióra.
Lily immáron harmadszor lepődött meg ezen az estén. Először Perselus, aztán a patrónus, majd James csókja… a fiú után pislogott és hevesebben kezdett verni a szíve. Az ajkához érintette az ujjait.
- James Potter, ne csináld ezt velem… - suttogta maga elé, majd felrohant a hálókörletébe. A többiek már aludtak. Lily sokáig csak forgolódott. Perselus és James járt a fejében, felváltva…
Bellatrix a lehető legfényűzőbb összejövetelt rendezte meg, a saját villájukban. Rodolphus-t is ott ette a fene, bár Bella kimondottan elégedett volt vele azóta, hogy össze voltak zárva egy éjszakára. Néha megismételték azt a szenvedélyes éjszakát, de Bella sosem engedte tovább Rodolphust. Ha a férfi romantikus vacsorát szervezett a nejének, Bella röhögve férje arcába vágta a tányért.
Ezen a party-n azonban nem tervezett ilyesmit Bella. Lestat zenekara már hangolt, a vendégek pedig érkeztek egyre. Bella volt az est fénypontja a csillogó, fekete ruhájában, gyönyörű arca ragyogott, a várandósság még szebbé tette. A számára oly utálatos hatalmas pocakja mások szemében csinos volt és igazán szép kismamává tette Bellát.
Piton is elismerő pillantást vetett Bellatrixra, akit határozottan csinosnak tartott. Éppen Rodolphusszal beszélgetett, akin Voldemort nagyúr kívánságára rajta tartotta a szemét. Rodolphus lelkesen készült az apaszerepre, a legnagyobb áhítattal áradozott elbűvölő feleségéről, akit megszépített a terhesség. Piton fanyar mosollyal gratulált Lestrange-nek, bár egészen biztos volt benne, hogy nem ő az igazi apa.
Amint Bella megpillantotta Piton-t, fintorogva lépett elé.
- Áh. A kis kedvencke! – mondta gúnyosan és mélyen a szemébe nézett. – Ajánlom neked, hogy sárvérű-mentes övezet legyél, mert megbánod, ha ide merted hozni a kis kurvádat! – sziszegte Bella.
- Miféle hangnem ez, Bellatrix? - húzta fel a szemöldökét Piton. - Nem illik az állapotodhoz. Még felizgatod magad... Ülj le szépen, kíméld magad! - mutatott egy kipárnázott fotelre a fiatal halálfaló.
Bellatrix fölényesen elvigyorodott és csak azért is közelebb lépett a magas fiúhoz, s megszorította az ágyékát.
- Vigyázz magadra, kis kurafi – közölte Bella, majd odébb libbent, hogy üdvözölje a többi érkezőt.
Piton leemelt egy pohár pezsgőt a tálcáról, közben a vendégeket fürkészte. Umbridge, aki a kínos kudarcba fulladt esküvő óta először mutatkozott nyilvános helyen, ugyanezt tette. Piton behúzódott egy oszlop mögé, mielőtt a hájas, rózsaszín görgeteg észrevette volna.
Rita Vitrol egy vörös selyem nagyestélyiben lejtett be a kastélyba. Haja szőke hullámokban omlott a vállára, szemüvege gyémántberakása feltűnően csillogott. Elmaradhatatlan pennája kilógott a táskájából. Mohón itta be a látványt, s már kész is volt két cikk a fejében.
- Bellatrix! Gratulálok, kedvesem! Ehhez is! – bökött a boszorkány hasára és bájmosollyal nézett a nőre.
Bella viszonozta a bájvigyort.
- Köszönöm, kedvesem! Érezze jól magát! De semmi szimatolás, drágám – villant Bellatrix szeme.
- Hová gondol?! – csicseregte Rita és elvonult, hogy lecsapjon az első halálfalóra, akivel interjút készíthet…
Medea egy csinos, fekete-ezüst kisestélyiben volt, gyönyörűen festett a hajfonatával és a kis diadémmal a fején. Mosolyogva nézett körül, mindenkit szemügyre vett és Sirius-t kereste a pillantásával…
Pitonhoz hamarosan csatlakozott a fiatal halálfalók egy csoportja. Mulciber, Wilkes, Avery, Rabastan Lestrange, Yaxley és Rowle. Rowle egy fényképezőgépet szorongatott, izgatottan készült rá, hogy megörökíthesse a buli nagy pillanatait. Közelebb hajolt Pitonhoz, amikor észrevette Rita Vitrolt és Bellatrixot.
- Perselus, csak nem Ő az?! - kérdezte hitetlenkedve.
- Ő? Kicsoda?
- Hát Rita! A nagyszerű, a zseniális Rita Vitrol!
Piton hüledezve nézett Rowle-ra.
- Zseniális?
- Na hallod! Az egész családom olvasta a beszámolóját a csatáról! Apám az összes írását kivágja a Prófétából, az egész nappalit kitapétázta vele. Bárcsak vele dolgozhatnék! Mit gondolsz, szüksége van egy jó fotósra?
- Ezt könnyen elintézhetem - nézett a csillogó szemű fiúra Piton, némiképp megvetően. - Történetesen ismerem Rita Vitrolt. Ha kívánod, bemutatlak neki.
Voldemort akkor érkezett, amikor a társaság vacsorázni készült. Hatalmas fekete füstfelhőt kavart, többen köhögve borultak az asztalra, amikor besüvített a terembe. Óriási taps fogadta, ahogy látványosan alakot öltött. Bellatrixhoz lépett, kezet csókolt a nőnek. Erre többen felsóhajtottak.
Voldemort tapsolt egyet, mire az étel megjelent az asztalokon.
- Kezdődjék hát a lakoma! Igyunk! - emelt fel egy vörösboros serleget.
- A Sötét Nagyúrra! - köszöntötték a jelenlévők. A zenekar is rázendített a tiszteletére.
Bellatrix nagyon jól érezte magát, a zenekar tökéletes volt, és már nem is bánta, hogy nem látja húga fancsali képét.
Piton csak egy szelet sült húst evett. Rowle ott fészkelődött mellette, a nyakát nyújtogatta, villájával zörgette a poharát, mindent megtett, hogy felhívja magára Rita Vitrol figyelmét. Végül Piton megelégelte a fiú botrányos viselkedését. Megtörölte a szája szélét, majd intett Rowle-nak, hogy kövesse.
Rita már az ötödik halálfalót szedte darabjaira a kérdéseivel. Sugárzott, mert olyan titkokat is megtudott, amiről álmodni sem mert.
Piton megköszörülte a torkát, ahogy odaért a nő mögé. A penna közben magától rótta a sorokat egy lebegő pergamenen, miközben Monstro hebegett valamit a tőzsdei árfolyamokról. Amikor véget ért az interjú, és Rita megfordult, egyenesen Pitonnal találta magát szemben.
Medea egy koktélt szopogatott. Most már igazán nem értette, merre marad a barátja. Kissé tanácstalanul ácsorgott.
Bellatrix rögtön kiszúrta magának ezt a kis fekete szépséget. Odasétált mellé.
- Nocsak, egy ifjú leányt üdvözölhetek körünkben? Bellatrix Lestrange! – villant a mosolya és a kezét nyújtotta a lánynak.
Medea Bellára mosolygott és ő is bemutatkozott, majd óvatosan megrázta a kismama kezét.
- Nagyon köszönöm a meghívást, Mrs Lestrange!
- Érezd jól magad, édesem! – bűbájkodott Bella mosolyogva.
Medea kipirult arccal bólintott.
- Ragyogó party! Már csak Sirius hiányzik… nem tudja véletlenül, hogy megérkezett már?
Bellatrix meglepődött.
- Hogy? Sirius Black?! – kérdezte fintorogva. – Már miért lenne itt?! Honnan ismered?
Medea kissé meghökkent.
- Öh… hát szóval… a Roxfortba együtt járunk és… - közelebb hajolt Bellához – ő a barátom! – suttogta. – Tudom, hogy Sirius családja is Voldemort nagyúr elkötelezett híve.
Bella arcán átfutott valami kegyetlen villanás.
- Te vagy a barátnője… áh… értem… és Sirius miket mesélt Neked?
Medea elmondott szépen mindent, amit a barátjáról gondolt.
Bella most már kajánul mosolygott. A kis nyomoronc unokaöcsi… hát most megmarkolja a tökeit! Hazudozik a kis szerelmének arról, kihez lojális… Bellának már kész terve volt.
- Nos, kicsim… Sirius talán jön majd később… szórakozz jól addig is! – azzal Mulciberhez sietett.
Mulciber éppen egy ropogósra sült sertéscombba harapott bele. Amikor észrevette, hogy az est háziasszonya egyenesen felé tart, az asztalterítőbe törölte a zsíros képét, majd felemelkedett, és mereven bámulni kezdte Bellatrix hullámzó melleit.
Bella felhúzta a szemöldökét.
- Ne bámuld a mellemet, te nyomorék – sziszegte neki. – Ha a Nagyúr megtudja, hogy a nőjére pályázol, megetetheted Naginit. Magaddal! Inkább figyelj! – kapta el Mulciber gallérját Bella.
- Mit tehetek érted, Bellatrix? - kérdezte vagy inkább böfögte a nagydarab fiatalember. A tenyere izzadni kezdett, látszott rajta, hogy legszívesebben letépné az estélyi ruhát a csinos kismamáról.
- Azt akarom, hogy menj oda ahhoz a kis guszta példányhoz… - mutatott észrevétlenül Médeára a nő, - és meséld el neki, hogy ki is valójában Sirius Black. Egy mocskos véráruló!
- Megtehetem - vont vállat Mulciber, ám kissé értetlen képet vágott. - De mit mondjak Siriusról, azon túl, hogy egy tahó állat? Annyira fontos, hogy ezt tőlem tudja meg?
Bellatrix felnevetett, majd szájon csókolta Mulcibert.
- Azért fontos, te kis buta, mert az a lány Sirius szívszerelme – lehelte a nő. – Érted már? Gyűlölöd a Griffendéleseket, ugye?
- Aha. Hát persze! Bár van köztük egy-két csaj, akit elkapnék egy fordulóra. De ez a kis liba Mardekáros, nem? És Sirius éppen ezt keféli? Hahaha! - röhögött fel artikulálatlan hangon a fiú. - Na jó... Elszórakoztatom a kis csitrit!
- Remek vagy… - suttogta Bella. – Gyűlölöd Siriust is… ha nem tévedek. Hát itt az idő, hogy örökre boldogtalanná tedd! Gyerünk, kicsim! – csapott a fiú hátsójára Bella kajánul és Medea felé lökte.
Mulciber egyre közelebb húzódott Medeához, szándékosan úgy hátrált, hogy majdnem feldöntötte a lányt.
Medea méltatlankodva fordult meg.
- Hé, nem látsz?! – kérdezte a nagydaran fiútól, ahogy a földre zuhant.
- Óh, elnézést! - vigyorgott Medea képébe a halálfaló. Ahogy felsegítette, szinte véletlenül még egy pohár koktélt levert a tálcáról, ami egyenesen Medea dekoltázsába ömlött.
Medea felsikoltott.
- Te hülye! Nézd mit csináltál!! – nézett villámló szemekkel Mulciberre. – A ruhám…!
- Jaj, hadd segítsek! - nyúlt a merész ruhakivágásba Mulciber, és szemérmetlenül tapogatni kezdte Medea-t.
Medea ellökte a fiút.
- Mi a fenét képzelsz?! Vedd le rólam a kezed! Teljesen eláztam miattad, Te ősbunkó!
- Ugyan már... - Mulciber egyszerűen megragadta a lány kezét, és behúzta egy oszlop mögé. Azonnal nyomulni kezdett. - Nekem így elázva is nagyon tetszel. És mivel egyedül vagy, ahogyan én is, mi lenne, ha az est további részét kettesben töltenénk?
Medea lökött még egyet Mulciberen és dühösen vicsorgott.
- Honnan veszed, hogy egyedül vagyok?! Majd jön a barátom és jól leüt!
- Barátod? Miféle barátod van neked, cuncimókus? (LOL! Mitsoda szavakat ismersz, drága!:DD-B)- gúnyolódott Mulciber. Közelebb hajolt, vaskos ujjait közben Medea feneke köré fonta. Egészen közel hajolt hozzá, így a lány érezhette Mulciber alkoholszagú leheletét. - Azt rebesgetik, Sirius Blackkel, a vérárulóval kefélteted magad...
- Te szemét…!! – Medea hatalmas pofont akart lekeverni Mulcibernek.
Mulciber egyszerűen lefogta Medea kezét. Mereven a szemébe nézett, felkészült rá, hogy ha kell,Imperius alá vonja a fiatal nőt.
- Ne csinálj ostobaságot, szépségem! Sirius Black a háziasszonyunk, Bellatrix unokaöccse. A szülei kitagadták, a Nagyúr vadászik rá, mert ő is tagja a Főnix Rendjének... Előbb-utóbb darabokban végzi. Talán én magam leszek, aki bizonyos testrészét feltálalja neked egy ezüst tálcán, kis csillag!
Medea zihálva vergődött Mulciber erős karjaiban. Majd egy jól irányzott köpéssel beterítette az arcát.
- Majd én szedlek… szét! Miket hordasz… itt össze te állat!
Mulciber letörölte az arcát, majd mielőtt Medea bármit tehetett volna, elkapta, és jó erősen szájon csókolta. Nyelvét a torkába lökte, addig szorította Medea-t, amíg a lány szinte fuldokolni kezdett. Közben a combjai közé markolt, szakadt a bugyi...
Medea felsikoltott, de ez a hangzavarban senkinek nem tűnt fel.
- Hagyj! Nem erőszakolhatsz me… meg!! – sikoltozott.
- Megerőszakolni? Téged?! - mérte végig Mulciber megvetően Medea-t. - Még érezni rajtad a mocskos Sirius bűzét... Mosakodj meg, kisszívem, utána megbeszélhetjük a dolgot.
Medea zihálva, könnyáztatta arccal nézett a nagydarab halálfalóra. Kapálózott a karjaiban, próbált szabadulni…
A jelenetnek több tanúja is akadt. Köztük a fiatal Rowle, aki meg is örökítette Mulciber akcióját. Piton és Rita egyszerre fordultak Rowle-hoz.
- Megőrültél? - fogta le Rowle kezét Piton. - Más se hiányzik, mint hogy Mulcibert kompromittáld.
Rita izgatott vigyorral figyelte a jelenetet. Remekül szórakozott, mert mindig akadt valaki, aki hajlandó volt mesélni neki.
Sokat.
És fontos dolgokat…
Most érdeklődve pillantott Rowle-re, majd Piton elé furakodott.
- Óh! Ki ez az ifjú fotográfus? – kérdezte bűbájos mosollyal, majd Piton-ra pillantott. – Te, édesem, ne szólj bele a profik dolgába! - a csípőjével kissé odébb is lökte Pitont-t. – Botrányt szimatolok… - susogta maga elé az újságírónő.
Piton dühösen fordult Rita Vitrolhoz. Miért szól bele ez a nő, ha a társát fegyelmezi?
- Az, hogy bepofátlankodott a köreinkbe, még nem jogosítja fel arra, hogy beleszóljon a halálfalók dolgaiba, Rita! - mordult a nőre fenyegetően.
Rita felcöccent, gúnyosan elmosolyodott.
- Ahogy Te képzeled, édeském! Azzal beszélgetek, akivel akarok! Na, lépj le kakaózni, kisszívem! – legyintett Rita Piton felé.
- Az engedélyem nélkül nem készíthet interjút az új generációval! - felelte haragosan Piton.
Rita most már összehúzta a szemeit és kihúzta magát. Megköszörülte a torkát.
- Megtudhatnám, miért gondolod ezt, kedvesem, magadról? Csak nem egy újabb ambíciózus kis feketemágussal állunk szemben?! – kérdezte vigyorogva és végigmérte Pitont. Tökéletesen emlékezett rá, hogy ez az a vérfertőző fiúcska, aki már nem is olyan kicsi… - Tehát, miért is tiltod el tőlem ezeket az ifjúkat?
- Azért, kedvesem, mert én vagyok a közvetlen felettesük! Ha azt mondom, hogy nem, akkor ahhoz tartsa magát! És örüljön, ha nem dobatom ki... - Piton végigfutotta a sorokat, amit Rita pennája rögzített. Egy teljes bekezdést kihúzott, az interjút Rodolphusszal egyszerűen eltüntette. Fenyegető pillantást vetett Ritára. - Senki sem beszélt magának semmiféle újszülött trónörökösről! Ha Voldemort nagyúrnak utóda születik, ő maga jelenti majd be. Semmi szükség rá, hogy maga kéretlenül szétkürtölje az örömhírt!
Rita dühösen nézte Piton ténykedését.
- Mit képzelsz, Te kis fattyú?! Az év cikkét tüntetted el! Miért haragszol rám, édesem, ennyire? – rebegtette meg műpilláit Rita, amin apró fehér gyöngyök ültek. – Talán megbeszélhetnénk… - súgta a fiú fülébe.
- Dehogy, Rita! Én nem haragszom magára, semmi okom rá - nézett a nő szemébe kutatva Piton. Most már ő is békülékenyebb hangnemet ütött meg. - A saját érdekében figyelmeztetem, hogy egyeztesse velem, amit meg akar írni erről a partyról.
- Óh! – sikkantott fel Rita elragadtatottan. – A Nagyúr sajtósa… remek! – csillant fel a szeme. – Miért nem ezzel kezdted kicsim? És mit kell tudnom erről a belső körről? Akkor mesélj Te, édesem… - búgta Rita, a penna pedig már készenlétben állt.
- Nos, a Sötét Nagyúr szervezetében meglehetősen egyszerű szabályok érvényesek. Mindenki a képességei és a lehetőségei alapján szolgálja őt, a Nagyúr pedig a saját belátása szerint osztja a jutalmat és a büntetést. Az árulók sorsa a halál vagy ami még annál is rosszabb... Aki viszont hűségesen szolgálja őt, eléri, amire vágyik...
Rita ravasz mosollyal vizslatta a fiú arcát, a penna közben szélsebesen jegyzetelt.
- Tehát mindenki megkaphatja, amire vágyik… - mosolyodott el. – És ez az ifjú halálfaló itt előttem… mire is vágyhat? – húzta végig az ujját Rita Piton mellkasán. – Hírnév? Gazdagság? Mi más kellene ez ilyen fiatalembernek…
Piton nem válaszolt, de erre nem is volt szükség. A penna száguldott a pergamenen. A fiatal halálfaló arcán dühös rángás futott át.
- Mi az, hogy "...sötét szemében leplezetlen vágyakozás csillan. Mintha sejtené, a nő, akit szeret, sohasem lehet az övé..." Ezt azonnal húzza ki!
Rita közelebb lépett és végigsimított Piton sápadt arcán kacéran.
- Ugyan… kicsim! Hát kire vágysz igazán? Nekem elárulhatod… - suttogta a nő. Arcuk most szinte összeért. Aki távolról nézte őket, az akár azt is hihette volna, hogy csókolóznak…
Rowle ekkor kattintott a fényképezőgépével. Piton távolabb lépett Ritától, ám hiába, közös képük már elkészült. Rowle egyik lábáról a másikra állt, izgatottan várta, hogy Piton végre bemutassa Ritának. A fiatal mágus már amúgy is szabadulni akart Ritától, kelletlenül biccentett, közelebb intette a fiút.
- Rita Vitrol, engedje meg, hogy bemutassam az egyik nagy csodálóját! Thorfinn Rowle, aki szívesen kitanulná maga mellett a sajtófotós szakmát...
- Nocsak…! – sétált a fiú elé Rita és végigmérte. – Már az első pillanattól láttam rajtad, hogy mindig a megfelelő pillanatot kapod el, édesem… gyere, sétáljunk egyet! Mesélj a terveidről… - ezzel a szőke nő belekarolt Rowle-be és elmélyülten beszélgetni kezdtek.
Piton egyre távolabb húzódott, majd amikor senki sem figyelt rá, kiosont a teremből. Visszament a cellájába. Felidézte Lily arcát és halkan felnyögött. Sötét szemében leplezetlen vágyakozás csillant...
A buli másnapján Voldemort hangulata sokkal jobb volt. Kegyesen fogadta Bellatrixot, aki a bulit kiheverve bejelentkezett Urához. Remélte, hogy jól telt az est a Nagyúr számára, akit nem akart zavarni, így nem is nagyon keveredett a szeme elé, csak távolról figyelte és sóvárgott utána… most azonban megpróbált beszélni vele és sikerrel is járt.
Piton is ott volt, összeszedte minden bátorságát, és arra kérte a Nagyurat, hogy engedje vissza a Roxfortba. Éppen végzett a jelentésével, amikor Bellatrix Lestrange belépett.
Bellatrix egy csinos, szürke köpenyben volt, hosszú uszályát maga mögött reptette. Amikor megpillantotta Pitont, elfintorodott és mellé lépett. Előbb meghajolt Ura előtt, aztán a fiúra szegezte tekintetét.
- A kis nyalógép – sziszegte. – Hogy Te mindig ott vagy, ahol nem kéne! Ma hány talpat nyaltál tisztára? Vagy mást esetleg?
A fiatal feketemágus szeme megvillant.
- Semmi okod a gúnyolódásra, Bellatrix! - intett állával a Nagyúr "szobadísze" felé, csakúgy mellékesen. Regulus Black letépett karja már oszladozott, irtózatos bűzt árasztott. - Szép kis család a nemes, aranyvérű Black família... - Piton ajka gúnyos mosolyra húzódott, és egymás után felmutatta az ujjait. - Ott van ugye Sirius, a véráruló unokaöcséd. A kis protezsáltad, Regulus Black, aki elárulta urunkat. No meg a satnya húgod, aki elvetélt az idióta sógorod miatt - fitogtatta jólértesültségét Piton.
Bellatrix most értesült először Regulus haláláról és kis híján rosszul is lett, ahogy a letépett, oszladozó karra meredt, de Voldemort előtt és főleg ez előtt a kis seggdugasz mitugrász előtt nem mutathatta, egyszerűen nem lehetett gyenge! Belül sikoltozott és őrjöngött. Fontosabb volt neki Regulus, mint hitte. Sápadtan, de izzó tekintettel meredt Piton-ra.
- Mi a fenéről zagyválsz, kis idióta? – sziszegte. – Mit tudsz Malfoy-ról és a vetélésről?! Beszélj! Honnan veszed, hogy köze van hozzá?!
- Kikövetkeztettem. Malfoy egy démont küldött Lily Evansék házába. A húgod pedig még aznap éjjel elvetélt - válaszolta egykedvűen Piton. Nem tartotta fontosnak, hogy megemlítse véletlen találkozását Lucius Malfoyjal Bellatrix és Voldemort előtt. Úgy vélte, Malfoy megingásának ismerete olyan ütőkártya, amit még korai lenne kijátszani. Ugyanakkor mérhetetlen bosszúvágy tombolt benne, s úgy vélte, ha ügyesen keveri a lapokat, Bellatrix akár a szövetségese is lehet Lucius Malfoy ellen...
Voldemort pillantása cikázott két kedvenc halálfalója között. Piton szándékát nem volt nehéz megfejteni.
- Magam is úgy gondolom, Bellatrix, a húgod fizetett meg Lucius Malfoy elvakultságáért. Egy démonnal szövetkezni... - csóválta a fejét.
felhördült.
- Hogy micsoda?! Ismételd meg, Te fattyú! Démoni beavatkozás volt Narcissa vetélése?!
Piton felvonta a szemöldökét.
- Lehetséges volna, hogy a húgod ezt nem is tudja? Malfoy eltitkolná előtte, hogy az ő ostobaságának következtében nem lehet többé gyereke? - Piton tisztában volt vele, hogy szinte érzéketlen szavaival viszályt szít Bellatrix lelkében.
Bellatrix felvisított és vörös köd ereszkedett a szeme elé.
- Milyen jólértesült vagy, kisszívem! – csattant fel. – Talán csak nem épp Te voltál az, aki ezt tanácsolta a sminkmajom Malfoy-nak?! – Bella sötét szeme fenyegetően villant egyet.
- Ehhez nekem semmi közöm - lépett hátra egyet a fiatal mágus. - Ha Narcissa eljött volna tegnap a fogadásra, kíméletesen közöltem volna vele. Most nagy valószínűséggel Rita Vitrol tollából fogja megtudni, mi volt Lucius Malfoy szerepe Evansék lemészárlásában.
- Hogy Te mindig találsz valami kifogást és magyarázatot! Te kis aljas mócsing! (bocs, sweetheart:D-B) Kötelességed lett volna mindent elmondani a húgomnak!! – sikította Bellatrix.
- Ne veszekedjetek! - csitította őket Voldemort. - Legalábbis, ne előttem! Bellatrix, gondoskodj róla, hogy Narcissa megtudja mindazt, amit Piton Luciusról elmondott. Piton, nagy szolgálatot tettél azzal, hogy végeztél az áruló Regulusszal... Engedélyezem, hogy visszatérj a Roxfortba. De csak miután letetted a vizsgáidat. Nem árt, ha szemmel tartod Karkarovot. Több szülő jelezte, hogy cseppet sincsenek megelégedve vele.
Bella ekkor már csak Lucius Malfoy szőke fejét látta maga előtt és halálos bosszút esküdött ellene. Akárhogyan, de megbosszulja húga szenvedését. Dühe rettenetes volt. A Nagyúrra pillantott.
- Igen, én Kegyelmes Uram! Garantálhatom, hogy Narcissa mindent meg fog tudni és abban nem lesz köszönet! – mondta sötéten a boszorkány és pillantása Pitonra siklott…
A fiatal feketemágus ekkor már Bellatrix pocakját méregette. Talán ő volt az első, aki érzékelte a kis jövevény tudatfelszínét: rémületet, félelmet, bizonytalanság áradt felé. Piton Bellatrix szemébe nézett. Egy pillanatra átsuhant rajta valami érthetetlen gyengédség. A fiatal férfi a nőt látta, a leendő anyát, nem az egyik legkegyetlenebb halálfalót. Talán egyszer Lilyre is így néz majd...
- Bellatrix... már alig egy hónap van hátra a szülésedig - intett az állával Bellatrix hasa felé, miközben kifelé indultak.
Bellatrix gyanakodva vizslatta a fiatal feketemágust. Valahogy nem látta a fiú szemében azt az elvetemültséget, amit eddig odaképzelt. De azért óvatos volt és vigyázott minden mozdulatára. Érezte Piton erejét és elszántságát. Gúnyosan elmosolyodott.
- Micsoda éleslátásod van! És van ehhez valami közöd is? – érdeklődött flegmán Bella.
- Nem... szerencsére semmi közöm hozzá - vigyorgott a fiú. - A lányodnak viszont szüksége lenne egy erősítő főzetre. Vitaminra, napfényre...
Bellatrix felsóhajtott. Igaz, még magának is alig vallotta be, de féltette a gyermekét. Ragaszkodott hozzá. Hiszen több, mint hét hosszú hónapja volt már kapcsolatban vele… még akkor is, ha egyáltalán nem volt boldog a jövetelétől. Ám mostanra már nem mondott volna le róla. Főleg, hogy Tom Denem gyermeke volt.
- Milyen jól tájékozott vagy gyerekügyben! Hány kölyköd van, Piton? – vigyorodott el Bellatrix. – Hé, hová a fenébe viszel?! És honnan tudod, hogy lány?!
- Gyere velem... - vezette ellentmondást nem tűrően Piton a pincéje felé Bellatrixot. Gyorsan összeütött neki egy elixírt. Az erősítő energiafőzetre neki is nagy szüksége volt. Voldemort palotájában mintha felgyorsult volna az idő - egy nap egy hétnek számított. Piton saját magán is tapasztalta, hogy a komor falak kiszipolyozzák az életerejét.
Bellatrix beleszagolt a főzetbe és csak akkor ivott bele, miután Piton is megtette ezt. Az első pár korty után már érzékelte a hatását… felnyögött és lehunyta a szemét.
- Akármi ez… őrületesen jó… - suttogta, majd felnézett. Egyenesen a fiatal halálfaló szemébe. – Talán igényt tartok még ilyenre… de most teljesítenem kell a Nagyúr parancsát! – tette le a serleget a boszorkány, de még elgondolkozva nézte. – Narcissának is kell egy ilyen ital – jegyezte meg. – Az a majom tönkrevágja az egész életét… - sziszegte.
- Menjünk el a húgodhoz, Bellatrix. Valóban, neki is jót tenne egy ilyen lötty - forgatta a kezében a kis palackot a fiatal feketemágus.
Bellatrix elmosolyodott.
- Nem vagy Te olyan hülye, mint gondoltam, Piton! De azért vigyázz. Rajtad tartom a szemem. Viszont… mi ketten egyformán gyűlöljük Malfoy-t. Ne is tagadd, Te is gyűlölöd, látom a szemedben! Együtt… bármire képesek vagyunk… Malfoy ellen! – lépett közelebb Bellatrix Piton-hoz. Mélyen nézett a szemébe. A két sötét szempár összekapcsolódott.
Piton egyelőre még korainak tartotta, hogy Lucius ellen szövetkezzen ezzel a nővel. Kutatva nézett a szemébe.
- Ahhoz, hogy Malfoy kegyvesztett legyen Voldemortnál, el kell érnünk, hogy a felesége... a húgod, Narcissa kiábránduljon belőle. Elforduljon tőle... de lehetőleg majd csak akkor, ha megszületik a gyereke. Arra pedig aligha kerülhet sor a mi segítségünk nélkül.
Bellatrix felhúzta a szemöldökét.
- Nocsak… kiskakas! Szemet vetettél a húgomra? Gyereket akarsz neki csinálni? – villant a boszorka szeme.
- Nem akarok neki gyereket csinálni! - tiltakozott dühösen Piton. Leemelt a polcról egy kis fiolát. - De ellenőrizni kellene, hogy egyáltalán képes-e újra teherbe esni. Piton tovább kutatott, majd megtalálta, amit keresett. Egy vékony, fekete bőrkötéses könyvet, címlapján egy hervadt rózsával. "A szerelem titkos ösvényei" - ovasta fel hangosan a címet. - Igen, ez lesz az...
Bellatrix felkacagott.
- Ó, a kicsike romantikus lányregényeket olvas! Csak nem a testvéredtől kaptad, akivel bűűűnös viszonyod van? – vigyorgott gúnyosan Bella és érdeklődve nézett Pitonra, provokálóan.
- Dehogy romantikus lányregény! Egy középkori szerezetes műve, aki démonok segítségével fejlesztette ki magában a mágikus képességeit. Aztán nagyon ráfizetett. Erős a gyanúm, hogy Malfoy is efféle kapcsolatot ápol a túlvilági lényekkel. Narcissa pedig miatta szenved....
Bellatrix tekintete elsötétült.
- Az a hülye barom! Nem ismeri a határait… démonok! Démonokat még a Nagyúr sem idéz meg csak úgy!! – kiáltotta. – Te, Piton! Narcissának meg kell tudnia, miféle idióta baromhoz ment hozzá! Az élete veszélyben van és ez már hivatalos – morogta Bella. Veszélyes villanás lobbant fel a szemében. A kis magzat rugdalózni kezdett. A nő nyugtatóan végigsimított a pocakján.
- Elmondunk neki mindent, Bellatrix! - bólintott Piton. Amikor Voldemort birtokának határára érkeztek, egy fekete bagoly süvített el felettük. Felismerte Pitont, visszafordult. A Reggeli Prófétát hozta. Piton belelapozott. - Lám csak, Rita remekelt... Nézd, miket hordott össze! "Lucius Malfoy a ránehezedő bűntudat miatt maradt távol a tegnapi nagyszabású rendezvényről, amelyen..."
Bellatrix elmarkolta bájmosollyal a fiú kezéből a Prófétát.
- Mutasd csak? – olvasni kezdte és időnként felszisszent. – Ha Narcissa ezt olvassa, azonnal számonkéri a majom férjétől, miféle bűntudatról zagyvál ez a Rita. Habár, amilyen kis naív az én húgom, úgyis Malfoy-nak fog hinni, nem az újságnak! – aztán Bella tekintete a képre tévedt, majd Pitonra mosolygott kajánul, de nem mondott semmit. Piton és Rita Vitrol… az a boszorkány taccsra teszi ezt a kis ficsúrt… Bella végigmérte az ifjú halálfalót. Valami olyasmi sugárzott belőle, amit még soha, senki közelében nem érzett.
Nyugalom.
Biztonság.
Bella fejében átfutott, hogy ez nonszensz. Főleg, hogy ilyeneket gondol Pitonról. Pedig a lelke mélyén pontosan ezt az érzést kívánta magának egy férfi mellett, mint minden nő.
Piton nem is bánta, hogy Bellatrix kikapta a kezéből az újságot. Terve a legjobb úton haladt. Ha Malfoy kiesik Voldemort kegyeiből, csak ő marad és Bellatrix... A nővel nehezebb dolga lesz, de ha a terve sikerül, ők ketten léphetnek hamarosan Voldemort helyére.
Malfoy kúriája kihaltnak tűnt. Piton és Bellatrix azonosították magukat, majd beléptek a parkba. Fehér pávák rikácsoltak körülöttük.
