„Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól. „

 

William Carl Buehner

 

 

  

Harmincegyedik  fejezet

 

 

Bellatrix, amikor a Malfoy Manor-hoz érkeztek Pitonnal, gúnyosan odapörkölt az egyik albínó pávának, amelyik közel merészkedett a két csuklyáshoz.

- Ostoba, agyatlan állatok. Mint a gazdájuk – morgott Bella, majd Piton-ra pillantott. – Szóval… Piton – köszörülte meg a torkát. – Ha Narcissa elhagyja a majmot, eme tény, gondolod, elég lesz ahhoz, hogy abszolút lesüllyedjen? Hogy a Kegyelmes Urunk előtt a mocsokban dagonyázzon? Hogy végre eltűnjön?

Piton tökéletesen érzékelte Bellatrix bosszúszomját, amiben a testvére iránti aggódás vegyült a színtiszta gyűlölettel Malfoy iránt.

- A Nagyúr tervei kifürkészhetetlenek... - kezdte rejtélyesen, de amikor elkapta Bellatrix pillantását, megrázta a fejét. - Urunknak szüksége van minden tiszta vérű lojalitására, ezért feltételezem, hogy kegyes lesz és elnéző Lucius botlása miatt. Azt viszont elérhetjük, hogy távolabb kerüljön a tűztől... - Piton eltűnődött a Nagyúr jövővel kapcsolatos tervein. Tisztában volt vele, hogy Voldemort hatalma egyre nő, talán már jövőre eléri a csúcspontot, ha minden az elképzelése szerint alakul. Amilyen hirtelen jut a csúcsra, ingatag birodalma éppen olyan gyorsan omolhat majd össze... De ezek nem olyan gondolatok voltak, amelyeket Pitonnak szándékában állt megosztani Bellatrixszal vagy bárki mással. Diplomatikusan fogalmazott: - A Sötét Nagyúr céljának elérése érdekében támogatom a terved, bármi legyen az Malfoyjal kapcsolatban, Bellatrix.

Bellatrix figyelmesen hallgatta a fiút. Végignézett rajta. Szinte kiszipolyozta a pillantásával. Ezt Piton is észrevehette, mert felvonta a mentális védőpajzsát, annak ellenére, hogy nem érzékelte a nő kutakodó mentális csápjait, legalábbis nem olyan intenzíven, mint ahogy Voldemortét szokta.

- Mi olyan érdekes rajtam, hogy le sem veszed rólam a szemed? - kérdezte könnyedén.

Bella elmosolyodott.

- Csak az az érdekes rajtad, hogy eddig észre sem vettem, milyen kifejezőek a szemeid.

Piton elvigyorodott, nem jött zavarba.

- Nocsak... Azt is gondolhatnám, hogy udvarolni akarsz nekem.

- Nem udvarlok, kiscsikó – vigyorgott a gyönyörű nő. – Csak tényeket közlök. Már akkor felfigyeltem Rád, amikor Regulus bemutatott – ezen a ponton Bellatrix elsápadt és megtántorodott. – Regulus… - suttogta erőtlenül.

Piton ajka megvonaglott. Regulus a barátja volt... Bellatrix arcát fürkészte, aztán úgy döntött, nem bízik meg a nőben annyira, hogy elmondja neki az igazságot. Színtelen hangon szólalt meg.

- Regulus megkapta a méltó büntetését az árulásáért.

Bella megkapaszkodott a fiúban és felnézett rá.

- Az a kis idióta… megölette magát… nem volt méltó a Nagyúr ajándékához… - Bellatrix kemény szavai nem voltak összhangban a patakzó könnyeivel.

- Szót se vesztegessünk rá. - Piton felidézte magában Regulus vidám arcát, ahogy büszkén mutatta karján a hennával rajzolt Sötét Jegyet. Ahogy kitette az ágya fölé a posztert, amin a Sötét Nagyúr nézett le rá. Kis hülye... Piton megborzongott. Semmiképpen sem akarta, hogy Bellatrix észrevegye, mennyire bántja mindaz, ami Regulus Blackkel történt. - Ha tudta volna tartani a száját és megtanulta volna lezárni az elméjét, ma is velünk lehetne...

Bella gyűlölt gyengének tűnni, főleg Piton előtt volt ez nagyon óvatlan dolog, hisz elárulta a gyengéjét, ám a hormonok játéka végighullámzott a kismamán.

- Hagyjuk ezt! – vicsorgott végül a fiúra. – Nem kell a támaszod! – engedte el Pitont és harcisan megindult előre. Közben már felszáradtak a könnyei, amiket Regulusért ejtett.

Megérkeztek a díszes bejárati ajtóhoz, ami Piton pálcájának suhintására zajtalanul tárult fel. Beléptek a nappaliba.

- Szervusz, Narcissa! - üdvözölte Piton a fiatal nőt. Utoljára akkor találkoztak, amikor az ifjú asszonyka a Roxfortban kereste fel, és mindenféle kencét akart készíttetni a mágussal. Piton akkor meglehetősen gorombán utasította el, de erről már régen megfeledkezett.

Narcissa meglepve nézett végig a váratlan vendégeken. Bellától már megszokta, hogy szó nélkül beállít, de fogalma sem volt róla, hogy az ifjú halálfaló miért jött vele. Cissy éppen egy családi albumot nézegetett, Lucius-szal való kibékülése óta a megszokottnál is érzelmesebb hangulat telepedett rá.

- Szervusz Perselus, szervusz Bella...mi szél hozott ma erre? – Pillantott a nő először Pitonra, majd a nővérére.

Bellatrix berontott a csinos szobába. Hátrapillantott, majd intett Pitonnak, hogy kövesse.

- Cissy! Most azonnal le kell innen lépned! – kiáltott húgára Bella.

- Már megint mi történt? – Cissy csípőre tette a kezét, és a szemét forgatta. – Megmondom őszintén, hogy kezd kissé elegem lenni a kitöréseidből. – morogta Bellatrix-nak, miközben lassan visszacsúsztatta az albumot a fiókba.

Piton közelebb lépett a vitatkozó testvérekhez.

- Várj, Bellatrix! Először meg kell tudnia, miről van szó. Nem ez a módja...

- Te csak ne szólj ebbe bele! – intette le Pitont Bella. – Dehogynem ez a módja! Meg kell tudnia, milyen egy mócsing idiótához ment hozzá! Aki elvette tőle a gyerekét!

Narcissa egy pillanatra elvörösödött, majd elkapta Bella karját.

- Fejezd be! Tudok a démonról...tudom, hogy mi történt, és miért. Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy Te honnan tudod! – emelte fel a hangját Narcissa.

Piton csak a fejét csóválta. Nem akart beleszólni a vitába, viszont érdekelte, mennyit tud a démontámadásról a fiatal nő. Vajon Malfoyjnak volt bátorsága, hogy a történtek után elmondja neki az igazságot?

Bellatrix végigmérte a húgát.

- Mégis mit tudsz Te? – kérdezte kissé meglepve, főleg azon hökkent meg, ahogy húga erőteljes hangját meghallotta. – Az meg ne érdekeljen, honnan tudom. Megmondtam Neked is, a majom férjednek is, hogy rajta tartom a szemem!

- Ez már kezd kínosan fárasztóvá válni, akkor is, ha tudom, segíteni próbálsz. – Cissy hűvös tekintettel méregette Bella-t. – Lucius mindent elmondott, ne aggódj! – a boszorkány minden erejével próbált higgadt maradni, hogy minél kevesebb érzelmet mutasson ki a nővére előtt, ezzel is védve önmagát, és a házasságát, noha a téma igencsak rosszul esett a lelkének.

Bellatrix szeme összeszűkült, majd vicsorogni kezdett.

- Szóval előadta magát az a barom! És Te persze mindent megbocsájtottál neki! Felfogtad, mit tett?! – üvöltött Bella.

Piton keresztbefont karral állt a kandalló előtt és kíváncsian várta Narcissa válaszát.

- Felfogtam Bella, felfogtam. – mondta Narcissa halkan, és lehajtotta a fejét. – És valóban megbocsátottam. Lucius több sajnálatot érdemel, mint én a gyerek elvesztése miatt. De nem várom el, hogy ezt megértsd. – Cissy megdörgölte a homlokát, aztán egyenesen Bella szemébe fúrta a pillantását.

Bellatrix farkasszemet nézett a húgával.

- Mondd, Te normális vagy?! Még sajnálod?! – köpte Bellatrix és már majdnem arcul ütötte a testvérét, amikor Piton közelebb lépett, és egyszerűen lefogta a kezét.

- Ne izgasd fel magad, Bellatrix! A húgod talán rendelkezik olyan információkkal, amelyekkel mi nem. Egyelőre. Narcissa, mondd el kérlek, tudtál Lucius tervéről? Tudtad, hogy miért idézte meg azt a démont? - Piton látta, hogy a fekete hajú nő is elgyengült. A kanapéhoz vezette Bellatrixot.

Bella lehiggadt kissé, zihálva leült az ágyra. Borzalmasan fájt mindene. Homlokán izzadságcseppek ütköztek ki.

- Piton. Mondd el neki – mondta rekedten. – Mindent, amit tudsz!

Narcissa kérdőn vizslatta Piton arcát.

- Mit kell tudatnod velem, Perselus? – kérdezte lassan. Tudta, hogy a fiú sok mindenben tehetséges, ám hogy ez miképp kapcsolódik az ő magánéletéhez, arra őszintén kíváncsi volt.

- A démon, amit Lucius Malfoy megidézett, a férjed parancsára kiirtotta Lily Evans szüleit. Ha már nem emlékeznél, Lily az a lány, aki segített elkészíteni a szépítőszereidet a Roxfortban.

Narcissa arca megrándult, aprót biccentett.

- Tudok a gyilkosságról, bár azt nem tudtam, hogy Lilian...Lily szülei voltak. Nagyon sajnálom. – a nő őszintén beszélt, leült egy székre, és a tüzet bámulta. – Ám ez nem változtat azon, hogy megbocsátottam a férjemnek. – tette hozzá, és Piton felé fordította a fejét.

- Szép erény a megbocsátás, Narcissa, csakhogy én nem fogom gyakorolni, és az a lány sem, akinek Malfoy miatt haltak meg a szülei. Hiába bocsátasz meg Te az önző és ostoba férjednek, a démont ez nem érdekli. Ha az adósának tekint, akkor az vagy. Újra és újra követelni fogja a jussát, akárhányszor gyűlölettel emlegetik mindazok, akiknek az undorító férjed szenvedést okozott. Te vétlen vagy, de amíg Malfoyhoz tartozol, az átok éppen úgy rád szállhat, ha az a démon úgy akarja. Jobb esetben elvetélsz, valahányszor teherbe esel a hitvány férjedtől. Ha valamilyen véletlen folytán mégis életben marad a magzatod, a génjeiben hordozza majd az átkot. Bellatrixnak igaza van. Szabadulj meg  Malfoytól, akkor megállíthatod az átok terjedését.

Bellatrix elégedetten hallgatta a fiú szavait. A démon valóban veszélyt jelentett Malfoy minden utódjára. Bár a fekete boszorkány nem akart rosszat húgának, de remélte, ez elég lesz neki ahhoz, hogy kitegye a mocskos szűrét annak a páváskodó majomnak.

- Amíg az én házamban vagyunk, válogasd meg, hogy milyen szavakkal illeted Lucius-t, kérlek. – Cissy hangjában nem volt harag, de képtelen volt eltűrni ezt a stílust. – Ahogy már mondtam sajnálom Lily szüleit...annak a srácnak, Potternek a szüleit is. – Narcissa szeme Bella-ra villant. – Perselus, nem is értem a méltatlankodásod, Te is a Nagyúr köreibe tartozol, akárcsak Te, Bella...és Lucius. – Narcissa fel-alá járkált a szobába, Piton állításai a démonról megijesztették. – Nem tudtam arról, hogy további következményekkel jár a démon megidézése, és szerintem Lucius sem tudta. – Cissy megszédült, de gyorsan összeszedte magát. – Ha átkozott lettem, az is maradok, nem hagyom el a férfit, akinek esküt tettem, és akit szeretek. – a boszorkány megállt Piton előtt, és halványan még rá is mosolygott, de a szívében egymást kergették a különböző érzelmek.

Piton kutatva nézett Narcissa szemébe. A fiatal nő olyan döntés elé kényszerült, amire láthatóan nem volt felkészülve.

Bellatrix nem értette húga ellenállását. Nehézkesen felkelt és megmarkolta Narcissa egyik vékony karját. Az arcába nézett.

- Nem érted, Te szerencsétlen?! Akár százszor is teherbe eshetsz ettől a baromtól, akkor sem lesz egyszem kölyköd sem!

Narcissa hirtelen úgy érezte, hogy betelt a pohár.

- Hagyj engem békén! – kitépte a karját a szorításból és erőteljesen megrázta Bella-t a vállánál fogva. – A döntésem végleges. – suttogta Cissy, ám szép szemébe könnyek gyűltek. Félt a jövőtől. Most már igazán félt.

Bella zihálva fogta le húga kezét.

- Te ne emelj rám kezet! – sziszegte az arcába. – Piton! – nézett aztán a fiúra. – Miféle megoldást tudsz erre a démon-dologra?

- A legegyszerűbb az lenne, ha a húgod hallgatna rád és elhagyná a férjét. - Piton maga is sejtette, hogy Narcissa ebbe nem fog belemenni.

Cissy arcvonásai megkeményedtek, nem nézett most egyik látogatójára sem.

- Ezt a megoldást el lehet felejteni. – mondta határozottan, arra is fel volt készülve, hogy más megoldás nincs. Narcissa-ban valóban fel sem merült, hogy elhagyja Lucius-t.

- Nos... van egy másik lehetőség. Bár semmi okom rá, hogy megtegyem ezt éppen veled, Narcissa Malfoy. Mi okom lenne rá, hogy segítsek annak az embernek az asszonyán, aki megölte egy ártatlan lány szüleit? - A fiatal mágus nem akart többet mondani. Semmit sem akart elárulni az érzelmeiről Lily iránt. - Megkísérelhetjük a démonűzést. Erős a gyanúm, hogy ez a démon megjelölt téged valamilyen módon, Narcissa. Mondd csak... nem voltak mostanában rémálmaid? Elárulta valaki álmodban a démon nevét? Talán éppen ő maga? - faggatta Piton a nőt, de ezúttal óvakodott attól, hogy a legilimenciát alkalmazza.

Narcissa megfordult, nyugodtan, de összehúzott szemekkel fürkészte Piton-t.

- Nem is kértem a segítséged, Perselus. Természetesen nem kell tenned semmit. A férjem közvetve megölte egy ártatlan lány szüleit. Mások is megöltek sok ártatlant. Talán Te másféle parancsokat kapsz. – Cissy szinte csak úgy magában motyogott, választ nem is várva. Tudta, hogy Piton és az említett lány együtt jártak, legalábbis akkor, amikor ő a Roxfort-ban járt. Megértette a fiú érzéseit, amit kihallott a szavaiból. Végül nagyot sóhajtott, és a fiatal mágus ajánlatára koncentrált. – A démon neve Daeve... – Narcissa megborzongott. – Valóban egy álomban jelent meg, de nem Ő maga árulta el a nevét. Úgy tűnt egy harmadik személy akarta tudatni velem. – Cissy Kerubina-ra gondolt.

Bellatrix bólintott.

- Démonűzés. Az valóban a legjobb megoldás itt. Kölyök, csináltad már? – kérdezte Pitontól, majd rávigyorgott. – Bocsáss meg… uram, csináltad már? – hajlongott gúnyosan Bellatrix. Azt még ő is elismerte, hogy Piton legkevésbé sem kölyök benyomását kelti. (na-na, gyanús ez nekem, Bella :P –Zs)

- Tudom, hogyan kell - felelte kitérően Piton, ügyet sem vetve Bellatrix bohóckodására. - Legjobb lenne azonnal végrehajtani.

- Miért bízzak meg bennetek ezek után? – kérdezte Narcissa, nem volt elragadtatva az ötlettől.

Bellatrix Piton mellé lépett.

- Csináljunk vele valamit. Ez így nem fog menni. Narcissa, Merlin ragyás tökeire kérlek, térj észhez!! Mi nem rosszat akarunk Neked! – kiáltott húgára Bella. - Csak Malfoy-nak…- tette hozzá sötét vigyorral, s ezt már Pitonnak mondta.

Narcissa a szája szélét rágta, végül megadóan bólintott.

- Rendben. Mit kell tennem?

- Bellatrix, szükségem lesz az asszisztenciádra. Malfoyjal majd máskor foglalkozunk - vette át az irányítást Piton. Előhúzta a pálcáját és megindult a szőke asszonyka felé. - Narcissa, semmi akadályát nem látom, hogy akár itt és most megvizsgáljalak. Feküdj le a kanapéra és tedd szét a lábadat! (Piton tudja, mitől deglik a légy! :D- egyszer, plíz, Lily-nek is mondja ezt és így!!:DD-B) (Piton titokban nőgyógyász :D –Zs)

- Tessék???? – Cissy nem leplezte a felháborodását, dühös grimasszal az arcán hátrálni kezdett. – Miért kell a démonűzéshez szét...széttenni a lábam?????

Bellatrix enyhe vigyorral nézte húga vergődését. Biztos volt benne, hogy a férjén kívül még soha, senki nem látta ruha nélkül.

- Szerintem nem fog levetkőzni – jegyezte meg Pitonnak.

- Egy szóval sem mondtam, hogy vetkőzzön le! - tiltakozott Piton. - Habár úgy valóban könnyebb lenne. Eh... nem értetek ti semmit! - Piton előhúzott a talárja alól egy kis fekete könyvet, türelmetlenül odadobta Bellatrixnak. - Olvasd csak el, valahol a negyvenedik oldalon van benne szó az áldozatként felajánlott magzatokról. Csak az alsó csakrák jöhetnek szóba... Ha az a démon akar valamit a húgodtól, ezt az átjárót tartja nyitva. - Piton, miközben beszélt, egy ezüstfehér energiapamacsot bűvölt. Éppen olyan szubsztanciális anyag volt ez, mint amit a patrónus-bűbájnál alkalmaztak. Egy pillanatra eszébe villant, hogy a kiégett lelkű halálfalók aligha képesek efféle tiszta energiával dolgozni, ám bízott benne, hogy a részletekre most a nővérek egyike sem figyel.

Narcissa megsemmisítő pillantást küldött Bella felé a megjegyzésére reagálva, de Piton magyarázata kissé megnyugtatta. Ő maga is ismerte a csakratisztítás néhány módját különböző energiák segítségével, noha arról nem volt tudomása, hogy a démonok ilyen módon használják az emberi testet. Végül megrázta a fejét, és levágta magát a kanapéra.

- Megfelel? – kérdezte halkan.

- Így jó lesz - bólintott Piton, és az ágyon fekvő nőhöz lépett. Az energiapamacsot Narcissa szoknyája alá irányította. Pálcáját a halántékához illesztette. - Csak engedd, hogy átáramoljon rajtad a tiszta energia. A démon, ha a közelben ólálkodik, érzékeli és menekülni fog előle... - A fiatal mágus hangja elhalkult, Narcissa elméjében zsongott tovább. - Engedd, hogy átjárja a testedet a Megváltó Fény. Fogadd be! Lazulj el, hagyd, hogy elhagyjanak a nyomasztó gondolatok... érzések... indulatok...

Bellatrix komolyan vette a dolgot, annak ellenére, hogy eddig cinikusan vigyorgott Narcissára. Most azonban megkeményedtek a vonásai. Koncentrált, a kezében szorongatta a könyvet, amit Piton dobott feléje.

Piton pálcája hirtelen remegni kezdett a kezében. Néhány centiméterre elhúzta Narcissa homlokától. A nő testnyílásaiból fekete füst kezdett előgomolyogni. (ez milyen ocsmány, látom magam előtt...ááááá-Zs)

Narcissa nem volt magánál, szívverése felgyorsult, felsikoltott, ahogy a füst előtört a testéből. Minden erejével az erős hitére koncentrált, nem akarta hagyni, hogy ez a valami legyőzze.

Bellatrix közelebb lépett.

- Ez már a… démon? – kérdezte rekedten. – Mocsadék Malfoy – sziszegte. – Ezt szabadította Rád, Cissy… meg fog bűnhődni!

- Nem... nem a démon. Csak a lenyomata. A hívójele, ha úgy tetszik... - Piton kezében tovább remegett a pálca, de erősen tartotta. Végighúzta Narcissa teste felett. Az ágyékánál érzékelte a legerősebben. - Ez az! Bellatrix, készülj, mindjárt kiszedem belőle!

Bellatrix feszülten figyelt.

- Kész vagyok bármire!

A fekete, kénes szagú füst most már szinte az egész szobát betöltötte. Ritkult, majd sűrűsödött, egy eltorzult arc körvonalai rajzolódtak ki. Piton elkapta a pálcájából elővillanó sugárral, lángra lobbantotta, tüzes lasszót font a felbukkanó szörnyeteg nyaka köré.

Cissy szemei kipattantak, elborzadva figyelte a látomást. Legszívesebben felpattant volna a kanapéról, de képtelen volt mozogni.

Bellatrix is előre tartotta a pálcáját és apró lángok törtek elő belőle, amik szintén körbevették a démont.

- Vedd át! - Piton Bellatrix ujjai közé adta a saját pálcáját, ami már szinte kettétört, de erősen fogva tartotta a démont. Bízott benne, hogy a kemény halálfalónő a két erős pálcával féken tudja tartani, amíg előkészíti az utolsó műveletet. Daeve nagyon erős volt, nem szívesen engedte el, amit egyszer megszerzett.

Narcissa hirtelen ragaszkodást érzett a démon iránt, aki így próbálta birtokolni.

- Hagyjatok békén...takarodjatok!!! – üvöltötte eltorzult hangon, és a füst-szörny felé kapott.

Bellatrix keményen tartotta a két pálcát és valami különös okból azt érezte, a benne fejlődő magzat is minden erejével küzd… Bellatrix ekkor határozott büszkeséget érzett.

- Csináld, Piton! Tartom! Csak csináld! – szólalt oda a fiúnak Bella.

Piton két újabb fénygömböt bűvölt, sokkal nagyobbakat és erősebbeket, mint az előbb. Az egyiket Narcissa gyökércsakráján, a másikat a száján keresztül juttatta a fiatal nő testébe, aki...

Cissy felnyögött, mikor a tiszta, gyógyító energia átcikázott rajta. Teste ívben megfeszült, szíve, lelke megkönnyebbült, gondolatai tisztábbá váltak, hagyta, hogy a Fény dolgozzon benne, feltétlen bizalom férkőzött az elméjébe.

- Mindjárt vége... - suttogta Piton, amikor érzékelte, hogy a tiszta fény átáramlik Narcissa Malfoy testén. Visszavette a kissé meggörbült pálcáját Bellatrixtól. Ekkor robbant ki a démon a nő testéből. Vijjogva szippantotta magába a fekete füstöt, félelmetesen magasodott föléjük - ám a két pálcából előlövellő fénysugarak elvakították. - Jól van, Bellatrix, irányítsd a tükör felé! - utasította Piton a nőt.

Bellatrix egy jól irányzott mozdulattal meglendítette a pálcát és kényszerítette a démont, hogy a tükör felé szálljon…

- Pusztulj, féreg! – rikoltotta. – Ne mérgezd a családomat!

A démon kapálódzott, ám a két halálfaló hatalmasabb energiáknak parancsolt, mint amennyire képesnek tartotta őket.

- Erős vagy Daeve, de az erőd nem nagyobb, mint amennyit a magzat életerejéből merítettél. - Piton előre szegezett pálcával közeledett a démon felé, miközben Bellatrix tartotta a pálcáját, szinte meg sem rezdült. Szeme csak úgy villámlott. Zihált, de egyáltalán nem érezte magát fáradtnak, vagy kimerültnek.

Amikor a fekete füst elérte a tükröt, Piton a szeme villanásával jelezte Bellatrixnak, hogy eljött az idő.

- Zöldet neki, Bella!

A boszorkány kacsintott egyet Pitonra.

- Avada Kedavra!! – süvített át a szó a szobán, majd villant a fény…

Abban a pillanatban, amikor a halálos átok elhangzott, Piton egy gyors varázslattal összetörte a tükröt, közben pajzsbűbájt vont maga köré, kiterjesztve Bellatrixra és Narcissára is. A széthasadó tükör darabja a pajzsnak csapódtak, majd éles csattanással robbantak szilánkokra. A démonnal együtt.

Narcissa belekapaszkodott Bella-ba. Rettenetesen gyengének, és védtelennek érezte magát, ugyanakkor kiélesedtek az érzékei. Tudta, hogy Bella most őszintén aggódik érte.

Bellatrix Narcissa karját fogta, erősen.

- Már vége… húgocskám, vége… - morogta. – Tarts ki… - lihegte a boszorkány és Pitonra pillantott.

 

Lucius Malfoy a szalon kandallójából lépett elő, és az arca sápadt volt a haragtól, ahogy szembetalálta magát a két legutáltabb emberrel, akiket mostanában nem vágyott vendégül látni a házában.

- Jól jelzett a csótányriasztóm – morrant haragosan a varázsló miközben ellegyezte az orra elől a bűzös felleget. – Ez a fekete füst belőletek származik? – mérte végig utálkozva Bellát és Pitont.

- Végszóra érkeztél, Malfoy - közölte egykedvűen Piton.

A füst lassan oszlott el a szobában. A fiatal mágus köhögött párat, majd egy légtisztító bűbájjal eloszlatta a kellemetlen szagokat.

- Ne végszavazzál nekem itt kölyök! – csapott a pálcájával indulatosan a közeli szekrényre Lucius, miközben fenyegetően felé lépett. – Hogyan merészeltettek belépni a házamba az engedélyem és hívásom nélkül?

- Majd a kedves feleséged elmondja, mi történt - mordult Piton cseppet sem barátságosan a szőke mágusra. Inkább Bellatrixhoz lépett, a vállára tette a kezét. - Jól vagy?

Bellatrix a hasát fogta, felegyenesedett, majd kissé sápadtan bólintott és megveregette Piton karját.

- Jól… minden rendben. Köszönöm, Te ficsúr – mosolyodott el. Ezúttal őszintén csillogott a szeme. – De azért ha elbízod magad… - villantak azok a gyönyörű szemek gúnyosan a következő pillanatban.

Narcissa Lucius-ra nézett.

- Mindent elmondok. – suttogta elhaló hangon. – Nem kell aggódnod, semmi baj nincs már.

- Miért lenne bármi bajod is? – nézett a feleségére Lucius csodálkozva, majd látván sápadt arcát két gyors lépéssel Bella mellett termett. – Megmondtam neked, te ribanc, hogy messzire kerüld el ezt a házat, a feleségemet és engem. Mit tettél Narcissa-val? Takarodjatok!!!! – süvöltötte, szeme alatt vészesen rángatózott az ideg.

Bellatrix legszívesebben Malfoy-nak ugrott volna.

- Ez a barom. Ez a tapló! – kiáltotta. – Te tehetsz mindenről, mocsadék!! Megöllek! – Bella azonban most nem volt a helyzet magaslatán, ezért csak szavakkal fenyegette Malfoy-t. kimerült volt, most tört rá, hullámokban. Az egyik fotel karfájába kapaszkodott.

- Majd máskor ölöd meg ezt az agyatlan barmot - mosolygott Piton Bellatrixra. Előhúzott két kis fiolát a zsebéből, az egyiket a fekete hajú nőnek adta, a másikat Narcissa kezébe. - Ettől jobban lesztek. Ha kell még, bármikor tudok készíteni. Egyébként benne van anyám receptgyűjteményében, amit az eljegyzésedre adtam - mondta még Piton Narcissának, majd Malfoyra ügyet sem vetve az ajtó felé indult.

Bellatrix a fiú után pillantott, majd eltette a fiolát, aztán a húgához lépett.

- Cissy… remélem, tudod, hogy ez a kölyök épp most mentette meg az életedet és a gyerekeid életét – Malfoy-ra vicsorgott még egyet. – Takarodj az utamból – lökte félre a férfit és Piton után indult.

- Köszönöm... – lehelte Cissy Piton felé, homályos szemekkel nézett a fiú és Bella után, aztán maga mellé húzta a férjét. – Most az egyszer nincs okod haragudni. Ami itt, ma történt, az mindkettőnket megmentett.

Lucius türelmetlenül dobolt az ujjaival a szék karfáján, és feszültsége nem csökkent egy időre sem, hiába avatta be őt az elmúlt percek eseményébe a felesége. Bosszús volt és sértett, hogy védett magánéletének egy igencsak kínos fejezete nyitott lapokká vált pont azok az emberek előtt, akiket Hagrid segge alá kívánt.

Dühe nem csillapodott, és miután felkísérte Cissyt a hálószobájukba, majd magára hagyta a kimerült asszonyt, hogy végül annak a nőnek szobájába kössön ki, aki a legotrombább módon taposott rá Malfoy tyúkszemére.

 

Rita Vitrol épp egy kellemes összejövetelről ért haza, ahol gyümölcsöző kapcsolatokat épített ki befolyásos mágusokkal. Elégedetten vigyorgott, mert tudta, hogy Voldemort roppantul fog örülni annak, hogy egész Skócia szinte a lábai előtt hever. A nő kissé kapatos volt, semmit nem sejtett, mi várja otthon.

Lucius egy lélegzetvételnyi időt sem hagyott az újságírónőnek, mikor az belépett a lakás ajtón, durván megragadta Vitrol karját és a falnak csapta. Pálcája hegyét a boszorka nyakába nyomta, éppen csak annyira, hogy az áldozat kellőképpen megrémüljön, de ne fulladjon meg.

- Üdvözlöm Rita Vitrol – nézett összeszűkült szemekkel Malfoy a nőre, aki a meglepetéstől csak pislogni tudott. Meg hápogni. Amikor realizálta, ki fojtogatja, krákogni kezdett.

- Khrr… maga… mit akar… hrr… engedjen el! A… gyönyörű nya…. Khrr… nyakam! Maga… tuskó… - lihegte Rita. Próbált szabadulni, és megjátszani azt, hogy nem fél, pedig majd’ összepisilte magát a rettegéstől.

 

 

- Most már, hogy túl vagyunk a formaságokon, te szuka – kapta el Rita nyakát Lucius, és egészen közel hajolt hozzá, hogy a nő érezze a forró leheletét. – Ideje, hogy tisztába tegyük a dolgainkat.

Rita most már alig kapott levegőt. Kigúvadt szemekkel kapálózott.

- Bizony… ára a cikkem nyerte el… hrrr a tetszését… - nyögte. – Mondja el… mit akar és… engedjen…! – lehelte, mert sikoltani nem tudott.

- Nem is vagy te olyan ostoba – húzta gúnyos mosolyra a száját a szőke varázsló. – Valóban a cikked miatt vagyok itt. Vésd jól az eszedbe, mert csak egyszer mondom el, ne merj többet a családomról és rólam írni, mert…

- Azt a nagyúr… kérésére tettem! – üvöltött fel Rita Vitrol. Kissé el tudta tolni Malfoy kezét, ezáltal levegőhöz jutott. Mélyet szippantott, majd kiáltozni kezdett. – A sötét nagyúr kegyeltje vagyok…! Hogy merészeli…!?

- Ne vágj a szavamba! – ütötte szájon a boszorkányt Malfoy. – Nehogy azt hidd, mert a Sötét Nagyúr kegyesen a közelébe engedett, az felhatalmazhat téged bármire. Pillanatok alatt megismerheted a halálfalók igazi arcát, amelyre olyan nagyon vágysz.

Rita remegve állt Malfoy előtt, arca szinte zöld volt. Látszott rajta, hogy egy hajszál választja el az ájulástól. Suttogva szólalt meg.

- A nagyúrnak értékes vagyok… maga megőrült… csak a dolgomat végeztem…

Lucius rideg hangon felröhögött a boszorka ostobasága hallatán.

- A Nagyúr bármikor szívesen átad nekem vagy bármelyik követőjének. – A bántó nevetés olyan hirtelen halt el, ahogy felcsapott. Malfoy varázspálcájának a hegyét Vitrol mellkasára csúsztatta és mereven a nő szemébe nézett, aki hatalmasat nyelt és szinte megbabonázva meredt Lucius-ra.

- Csak két szót mondok, Rita – súgta bársonyosan meleg hangon Lucius. – Avada Ke

Rita felsikoltott.

- Ne… ne!!!!!! – kapálózott erőteljesen. A rémület eluralkodott rajta. – Ígérem, a családja… sosem kerül az újságomba…!!

- Akkor ezek szerint megértetted, hogy miről beszélek – szorította meg a remegő boszorkányt a mágus, majd elengedte. – Mert legközelebb hiába fogsz rimánkodni nekem, be fogom fejezni a mondatot.

Rita, ahogy Lucius elengedte, lecsúszott a fal tövébe és még mindig remegett.

- Ja még valami – fordult vissza az ajtóból Lucius Malfoy. – Tudok a bejegyezetlen animágus alakodról, Rita Vitrol. További kellemes estét!

Rita ezt mintha meg sem hallotta volna. Neki bőven elég volt már ez is, eddig. Soha nem fenyegette még meg senki halálosan. És Malfoy-on látszott, hogy komolyan gondolja. A boszorkány még Lucius távozása után egy órával is a fal tövében kuporgott és rángatózott a keze…

 

 

Lily Evans ezen a novemberi reggelen fáradtan ücsörgött a klubhelyiségben. Rosszul aludt éjjel, mindenhogyan kényelmetlen volt neki… amikor felébredt kora hajnalban, arra gondolt, hogy Perselus mellett sosem aludt nyugtalanul és kényelmetlenül. Nagyot sóhajtva mászott ki az ágyból, dideregve ment az ablakhoz és bámulta a sötétet. Fél öt lehetett, vagy még annyi sem… de Lily nem tudott aludni már. Inkább lement a klubhelyiségbe és olvasott. Csend volt, a tűz ropogott a kandallóban… Lily belenézett a tűzbe, a lángok fel-felcsaptak. A fiatal lány felhúzta a térdeit és elmerengett. Mélyet sóhajtott. Perselus azóta nem jelentkezett, amióta üzent a patrónussal, de Lily pontosan tudta, hogy nincs baja. Néha érezte is a fiú gondolatait és a lelke rezdülését. Ezek nem voltak kellemes pillanatok, mert Lily fájdalmat érzett. Tudta, hogy ahol a barátja van, ott nincs megnyugvás. Lily sokszor gondolt arra a helyre és minduntalan magán érezte Voldemort vörös, gonosz szemeit. Egyedül képtelen volt ellene harcolni. Pedig majdnem megőrült, úgy szeretett volna tenni valamit.

Annyira elmerengett, hogy észre sem vette a többieket, meg azt, hogy kivilágosodott. A háztársai lassan leszivárogtak a hálókból, többen köszöntek neki, de a lány csak akkor eszmélt fel, amikor Sirius szólította meg.

Tapmancs ásítva túrt hosszú hajába, ő maga sem aludt jóízűt az utóbbi hetekben. Regulus halála óta Medea is kissé távolodott tőle, s ettől Sirius majd megbolondult, persze barátai és háztársai előtt esze ágában sem volt ezt kimutatni. Elvigyorodott, ahogy megpillantotta a fotelben kuporgó, és elmélyülten bambuló Lily-t.

- Jó reggelt Lily! – köszönt rá a lányra, és megállt mellette. – Mit csinálsz itt? Meditációs gyakorlatot végzel?

Lily pislogott párat és felnézett.

- Öh… Sirius… - dörzsölte meg a szemeit. – Jó reggelt… - nyújtózott ki a lány és értetlenül nézett a fiúra, majd James-re, aki miközben a szemüvegét illesztette az orrára, figyelmetlenül neki gyalogolt az útjába kerülő karosszéknek, és nagylábujja nagyot reccsent a tölggyel való találkozás alkalmával:

- Hogy az a kaporszakállú Merlin állítsa beléd ... – és innentől mély hangú morgásba fulladt a folytatás. Mikor feltűnt neki barátai kuncogása, vigyorogva rájuk pillantott. – Szépséges Lily hercegnő, mily gyűrött sápadt arcocskája, csak nem ezen a kényelmetlen, galád karosszékben hajtotta álomra a fejét? – Viccelődött Potter, majd széles gesztusokkal meghajolt a boszorkány előtt, és kezét nyújtotta felé.

A lány elmosolyodott és elfogadta James kezét, megfogta és felállt a fotelből.

- Nem, dehogy aludtam itt, csak korán keltem. Elég rosszul aludtam – ásított egy aprót.

- Rosszul érzed magad? – törlődött le a nevetés Ágas arcáról. – Szóljak Madam Pomfreynek?

- Nem, nem… nincs semmi baj, köszi, James! Tényleg minden rendben, csak… van úgy, hogy rosszul telnek az éjszakák – vonta meg a vállát Lily és rájuk mosolygott. – A reggelinél találkozunk! – intett nekik majd felsietett a szobájába, hogy felöltözzön.

- Azok a hosszú, magányos éjszakák – mormogta utána Sirius, és Ágasra sandított. – Igazán, James...szívtelen vagy amiért nem pótolod Pipogyi társaságát – suttogta a fiú James-nek, de meglátva annak arckifejezését, szabadkozni kezdett. – Jól van, jól van, nem gúnyolódom. Tudod, hogy én örülnék legjobban, ha a barátságon kívül más is lenne köztetek. És rendben, hagyom a témát – bólintott hozzá, mintha előre tudta volna Ágas reakcióját. Begombolta a legfelső gombot is az ingén, és elindult a portré-lyuk felé.

James azonban nem hagyta ennyiben, orvul Sirius után küldött egy lábbilincselő átkot, majd fütyörészve elvonult barátja mellett.

 

A lány immár frissebben érkezett a Nagyterembe és leült James-szel meg Sirius-szal szemben. Egy ideje nagyon jó kapcsolat alakult ki köztük. Lily Remus-szal és Peter-rel is jóban volt, ők is ott ültek a közelükben. A lány rántottát falatozott pirítóssal. Az első falat után azonban felrémlett neki egy emlék. Amikor a lány anyja meglepte őket egy fejedelmi reggelivel a Spinner’s End-en… Lily szeme könnyes lett és gyorsan lehajtotta a fejét, kényszerítve magát arra, hogy ne kezdjen el bőgni. Még mindig rettenetesen fájt neki minden, ideig-óráig képes volt vidámnak lenni, s ebben sokat segített neki James Potter. De voltak napok, amikor szinte egész nap sírt. Főleg hétvégenként, amikor egyedül volt. Olyankor szülei széttépett testének képe minduntalan bekúszott a gondolatai közé. Képtelen volt ezt elfelejteni és tudta, nem is fogja, amíg él.

James érzékelte a lányon egyre jobban elterjedő rosszkedvet, szinte teljes bizonysággal tudta, hogy Lily a szüleire gondolhat, az elvesztésükre, az őrjítő hiányukra. Hiszen ezt őt is átélte annyiszor. Belekotort a szalonnás tükörtojásba, de csak kedvtelenül turkálta tovább az ételt. A mellett falatozó Tapmancsra pillantott, majd óvatosan a barátja bokájába rúgott, és Lily felé intett a fejével:

- Hogy is volt a tegnapi eseted a Kövér Dámával Sirius? – köszörülte meg a torkát a kócos hajú fiú.

- Képzeld el, hogy borzalmas élmény volt – magyarázott Sirius James-nek, miközben egy darab sült kolbászon rágódott. – Alig pár percet késtem, de a Kövér Dáma nem akart beengedni. Egy álló órát udvaroltam neki. – Tapmancs olyan arcot vágott, mint aki menten kihányja a reggelit. – Udvarolni, érted? Neki!!! – Sirius a homlokára szorította a kézfejét. – Nagyon megrendítő volt – nyekeregte szánalmas hangon.

Lily a fiúk jókedvére felpillantott, rá is átragadt a jó hangulat. Felnevetett Sirius viccelődésén és James-re mosolygott.

Ágas a szájába tolt egy hatalmas adag szalonnát, hogy a lány ne láthassa, mekkora hatással volt rá a mosolya. Mielőtt azonban lenyelte volna az adagot, Lilyre kacsintott.

 

Ekkor érkezett a posta. Baglyok tucatjai reppentek be az ablakon. Lily nem várt levelet. Hiszen senki nem küldött már neki semmit. Csak a Prófétát járatta, legalább lefoglalta magát valamivel addig is, amíg mindenki a szüleitől jött levélnek örült. Ilyenkor, amikor megjött az újság, James és Lily együtt szokták olvasni. A két árva, akik egymásba kapaszkodtak…

- Kéred az első öt oldalt? – kérdezte a lány a fiútól. – A címlapon valami nő van – vigyorgott kissé gúnyosan. – Biztos érdekel…

- Nem szeretem a szőkéket – ásított rá James Rita Vitrol bodros fejére. – Különben is öreg hozzám. De egye fene feláldozom magam érted – nyújtotta a kezét a lapokért.

Lily széthajtotta az újságot és szétszedte, majd átadta a felét James-nek, s belemerült az olvasásba. Volt egy kedvenc rovata, ez a muglik szokásait elevenítette fel, s kitért mindig arra, hogy a varázslók mire lennének képesek egy-egy háztartási eszközzel. Lily mindig jókat derült a cikken. Most is ezt olvasta, majd lapozott egyet és egy képen akadt meg a pillantása. Közelebb húzta a szeméhez az újságot.

- Mi a… fene?! – morogta.

Ágas felkapta a fejét Lily hangjára.

- Mit olvastál? – kérdezte a boszorkányt, de mivel az nem is reagált rá, a fiú teljesen elmerült a boszorkány bámulásában. Nem tudott lemondani a lányról, képtelen volt beletörődni abba, hogy Lily csak a barátja legyen. Első lépésként persze ez nagyon megfelelt a varázslófiúnak, de most már többet akart.

Arról az apró kis csókról szó sem esett közöttük. Lily sem hozta szóba a rákövetkező napon, James sem erőltette, örült, hogy a boszorka nem húzta a fejébe Bimba professzor egyik virágosládáját.

Lily nem válaszolt, nem is hallotta a kérdést. A képen ugyanis Rita Vitrol volt, egy fekete, magas fiú társaságában. Lily Evans úgy nézte Perselus Piton-t, mint aki kísértetet lát. Gyorsan átfutotta a cikket, de abban semmi más nem állt, csak, hogy egy elegáns party-n prominens személyiségek tűntek fel.

- Hát ezt nem hiszem el! Hülye banya! – csapta le méltatlankodva az újságot.

- Heh? – Sirius felkapta a fejét Lily kirohanására. – Milyen banya? És mióta szoktál Te újságokban szereplő banyáktól kiborulni? – Tapmancs értetlenül nézett a lányra, és letette a villáját. – Megnézhetem?

Lily mogorván bólintott, és átnyújtotta az újságot a fiúnak.

- Ez a szörnyű nőszemély, annyira utálom! Hogy ez mindenkire rányomul!

Sirius igyekezett nem felröhögni a kép láttán, köhintett párat, az újságot James elé tolta, aztán egy ideig Lily arcát fürkészte.

- Nem mondom, Rita Vitrol úgy hülye ahogy van, de igen jók a lábai. – kacsintott Ágasra, a kép most megint az ő tányérja előtt feküdt. – És a mi Pipogyink valószínűleg közelebbről is ismeri ezeket a virgácsokat...meg... – Tapmancs inkább nem folytatta a gondolatmenetet, nem akarta megbántani Lily-t, már így is többet mondott a kelleténél.

Potter a legszívesebben felujjongott volna, mikor meglátta egykori évfolyamtársukat Rita társaságában, de próbálta hanyagul lereagálni a dolgot:

- Úgy látszik Pipo...Piton szereti a szőkéket – dőlt hátra székében, majd visszatolta az újságot Sirius felé. – És az érett nőket.

Lily felháborodottan nézett egyikről a másikra.

- Ti pasik folyamatosan csak arra gondoltok, semmi másra! Még, hogy ez a szuka meg Piton! – Lily kikapta Sirius kezéből az újságot és újra megnézte a képet. Magában dohogott, de kifelé semmi pénzért nem mutatta volna, hogy igenis ő is arra gondolt rögtön, hogy Piton összejött Ritával.

- Piton tovább lépett – hajolt a boszorka felé Ágas. – Talán ideje lenne neked is.

- Jaj, fogd be, James Potter! – csattant fel Lily. A dühtől kivörösödött az arca, ami különösen széppé tette a lánykát. – Dehogy jött össze ezzel a… nyomorékagyú, hülye, romlott… izével pff! – csapott a képre Lily, mert Rita folyamatosan vigyorgott, bele Piton arcába.

- A romlott izéktől én is mindig megpróbálom magam távoltartani – bólogatott Sirius hevesen, komolyságot erőltetve az arcára. – Reméljük Pitont nem kapta el semmilyen romlottság!

Lily megcsapkodta mérgesen a fiú kezét.

- Te is fogd be! Inkább foglalkozzatok mással – pirított rájuk a lány és maga elé emelte az újságot, egyre a képet szuggerálva. Ezt tényleg nem hiszem el. És még élvezi is. Nem úgy tűnik, mint akit kényszerítenek épp valamire! Perselus Piton, Te álnok kígyó! Hát így szenvedsz Te Voldemort-nál?! Hát így nem kell más, csak én?! Ha legközelebb meglátlak, jobb, ha vigyázol arra, amit a lábad között hordasz és amit akkora kincsnek gondoltok, Ti pasik!

Lily tovább füstölgött és még a reggelijét is majdnem magára borította dühében.

James olvasott a jelekből, és amit látott a boszorka arcán az jobban fájt neki ezernyi kimondott szónál. Lily Evans szerelmes Pitonba, hiszen majd megőrül a féltékenységtől egy ostoba kép láttán, és ő James Potter csak egy mellékszereplő ebben a történetben. Fájt, nagyon fájt a lelke, de nem mutatta, nem adhatta ki magát, inkább vigyort erőltetett az arcára, hogy elrejtse a bánatát.

Lily felpillantott.

- Nem hiszem el, hogy Te röhögsz ezen, James Potter! – csapott a fiú kezére Lily mérgesen. – Nem tudjátok, hogy ez a Rita mindenkire rámászik?! Remélem, egyszer Titeket is elkap! – jegyezte meg a lány és felugrott, kirohant a Nagyteremből.

Azonnal a könyvtárba sietett és pennát ragadott. Első dühében jó hosszú számonkérő, mérges levelet írt Pitonnak. Aztán kihúzta a felét. Majd összetépte az egészet. Aztán írt egy nyugodtabb hangvételűt, de végül az is a kukában landolt.

Legvégül csak ennyit írt Pitonnak:

 

Perselus Piton!

Komolyan nem hiszem el, hogy hagytad magad behálózni! Nem is tudtam, hogy újabban a szőkéket szereted!

L.

 

Gyorsan egy bagolyra bízta a levelet, majd nekiesett a tanulásnak.

 

 

Perselus Piton értetlenül nézegette Lily Evans levelét. Miféle szőkékre gondolhat ez a lány? - tűnődött a fiatal feketemágus. De nem sok ideje maradt az elmélkedésre. Egy roxforti gyöngybagoly újabb levelet hozott. Slughorn professzor gratulált elsőként a sikeres vizsgáihoz. Piton eltette Lily levelét, magához vett néhány könyvet, majd lezárta a Spinner's End-i házat. A Roxforthoz hoppanált. A birtokot most is erős védővarázslatok vették körül, de a fiatal mágus gond nélkül bejuthatott.

Különös érzés volt visszatérni a soktornyú kastélyba. Piton otthon érezte magát a Roxfortban, akkor is, ha a falak között nem csak vidám élményekben volt része. A diákok összesúgtak, a nyakukat nyújtogatva fordultak a magas, fiatal férfi után. Piton egyenesen Slughorn professzor dolgozószobájába tartott.

- Perselus! - pattant fel a párnás karosszékből a házvezető tanár. Kedvenc diákja elé sietett, alaposan megropogtatta a kezét és a vállait. - Nagyon örülök, hogy visszatértél! És már nem mint diák... Hadd nézzelek! Egészen megférfiasodtál... Gyere, mesélj!

Piton átadta az áfonyalikőrt és az ananászos süteményt Slughornnak, majd leült, szemben vele, összefűzve az ujjait. Mivel Voldemort szándéka megegyezett Slughorn professzoréval, Pitonnak nem esett nehezére a saját javára fordítani a helyzetet. A Sötét Nagyúr szolgálatában töltött hónapok megpróbáltatásairól nem mesélt, annál többet beszélt viszont a vizsgákról.

- Nagyszerű, ez igazán lenyűgöző! - lelkendezett Slughorn. - Mivel már nagyon szeretnék visszavonulni, teljes mértékben támogatom az elképzelésedet, Perselus! Menjünk máris Dumbledore-hoz! A végső szót ő mondja ki. Akár az alsóbb évfolyamosokat veszed át, akár a RAVASZ-ra felkészítő kurzust, én mindenben támogatlak. Mégis, melyikhez lenne kedved inkább?

Piton megvonta a vállát. Tudta, hogy a kezdő tanárokat általában az egészen kicsik, az első- és másodéves gyerekek tanításával szokták megbízni. Ám legalább ilyen szívesen állt volna ki akár a hetedévesek elé is... Kissé elkalandoztak a gondolatai: elképzelte, hogyan nyomja majd James Potter és Sirius Black fejét a fortyogó üstbe...

Slughorn professzor az ebédszünetben kísérte fel Pitont Dumbledore-hoz.

Dumbledore épp citromtortát falatozott, amikor megérkezett Horace és Piton.

- Kerüljenek beljebb! – intett nekik, majd eltüntette a maradék tortát egy pálcalendítéssel. – Nocsak, Horace. Látom, vendéget hozott – Dumbledore szeme megvillant. Piton arcát vizslatta egy ideig, majd újra Slughorn-ra nézett kérdőn.

- Bemutatom a választott utódomat - jelentette ki büszkén Slughorn. - Perselus Piton sikeres vizsgát tett... hány tárgyból?

- Kilencből. A tizedik a bájitaltan, abból nem kellett vizsgáznom, mivel tavaly megnyertük Lily Evansszel a Nemzetközi Bájitalversenyt.

Dumbledore biccentett.

- Kiváló! – mondta derűsen. – Megelőzted a társaidat, fiam – hangja nyugodt volt. – És szándékaid egybevágnak a mi Horace-unk eszméivel? – érdeklődött Dumbledore.

- Megelőztem az évfolyamtársaimat - bólintott Piton, mintha ez magától értetődő lenne számára. Merészen nézett Dumbledore szemébe. - A szándékom nem változott. Szeretnék a Roxfortban maradni, tanárként.

Dumbledore ismét csak biccentett, majd a szakállát kezdte simogatni. (és azon tanakodott, vajon Piton milyen lehet az ágyban-:DD- bocs..:D-B) (Tudtam bázzeg :D :D –Zs)

- És milyen pozíció lenne Neked megfelelő? (najó-ma csupa kétértelmű dolgot bírok írni…:D-B) – kérdezte leheletnyi gúnnyal a hangjában az agg mágus.

- Tudja jól, igazgató úr. A sötét varázslatok kivédése a kedvenc tárgyam... De mivel ezt a posztot pillanatnyilag Igor Karkarov tölti be, szándékomban áll elfogadni Slughorn professzor felkérését, és helyettesítő tanárként elvállalom a bájitaltan oktatását a tavaszi félévben.

- Nagyon határozottak az elképzeléseid, Perselus. A kérdés már csak az, megbízhatunk-e benned annyira, hogy a diákok elé engedjünk. Horace?

Slughorn közelebb lépett Dumbledore-hoz.

- Albus! Perselus Pitonban tökéletesen megbízom! Az egyik legtehetségesebb növedékem. Szeretném megbízni nemcsak az oktatással, hanem a házvezetői teendők ellátásával is.

Dumbledore Pitonra emelte acélos tekintetét.

- Házvezető… az hatalmas felelősség. Gondolod, a tapasztalataid elegek ehhez? Elég egy rossz mozdulat és Merlin tudja, mi történhet… - mondta Dumbledore, szinte kegyetlenül.

Piton állta Dumbledore pillantását.

- Úgy vélem, az elmúlt hónapok során szerzett tapasztalataim inkább hasznomra válnak, mintsem akadályoznának a munkámban, professzor úr. Felkészültem a feladatra.

- Én pedig mindenben támogatom Perselust! - tette hozzá Slughorn. Csillogó szemmel nézett a fiatal halálfalóra, majd az igazgatóra.

Dumbledore egy ideig nem szólt semmit, majd Piton vállára tette a kezét.

- Magam sem értem, mi mozgat Téged, fiam. Semmi kétségem afelől, hogy fel vagy készülve. Mindenre – tette hozzá Dumbledore és kissé felhúzta a szemöldökét. – Talán botorságnak tartanák egyesek, hogy idevegyelek.

Piton kissé feszengve hallgatta Dumbledore válaszát. Tisztában volt vele, hogy Dumbledore pozíciója megrendült, elsősorban annak a lejárató kampánynak a hatására, amit Rita Vitrol követett el ellene az utóbbi hetekben. A fiatal feketemágus maga mögött érezte a minisztérium támogatását is, bár remélte, a helyettesítő tanári kinevezéséhez nem lesz szüksége Dolores Umbridge közbenjárására. Végülis, csak egy félévről volt szó - Voldemort egyelőre ennyit engedélyezett Pitonnak.

Dumbledore érzékelte Piton bizonytalanságát, ezért elmosolyodott.

- No, ha ennyire elszánt egy fiatalember, akkor csak nem állhatok az útjába! Mindenki megérdemel még egy esélyt. Megbízlak a hetedévesek tanításával, amennyiben valóban vállalod ezt a feladatot. ( no ez már annyira abszurd, hogy csak ti írhattok ilyet :D – L)

- Természetesen vállalom - bólintott komolyan Piton. - Nem fog bennem csalódni, Dumbledore professzor.

Dumbledore bólintott, majd leült a székébe.

- Akkor üdvözöllek a tanári karban, Perselus. Reggel már a tanárok közt étkezhetsz. Kérlek, holnap délutánra add le a programtervedet nekem – szeme megvillant. Pillantásában benne volt, hogy az első hibáig engedi Piton-t tanítani, de ha bármi olyat tapasztal, ami az iskola és a diákok ellen irányul, könyörtelenül elbocsájtja a fiút. Aztán intett egyet és elbocsájtotta őket.

Slughorn szélesen vigyorgott. Belekarolt a tehetséges diákjába, akit most már a kollégájának tekintett.

- Ennél jobban nem is alakulhatott volna, Perselus! Biztos vagyok benne, hogy megszereted majd a tanítást. Ez a félév nagyon hasznos lesz számodra... Természetesen a szobádat, amelyikben a versenyre készültetek Evansszel, megkapod. Pihenj le, holnap mindent megbeszélünk.

A folyosó végén elváltak az útjaik. Slughorn a tanulószoba felé vette az irányt, ahol aznap délután ő volt az ügyeletes. Piton pedig a pincelejárat felé indult.

- Perselus! - hallatszott egy jól ismert hang mögötte. - El sem hiszem, hogy Te vagy!

Piton megperdült. Holly Hipworth sietett felé vigyorogva, majd egyenesen a fiú karjába vetette magát. A Mardekár kviddicscsapatának kitűnő játékosa cuppanós csókot adott Piton arcára. Néhány pillanat múlva a hollóhátas Donna Tugwood is csatlakozott hozzájuk, majd egyre több lány - Piton tavalyi "háremhölgyei" zárták gyűrűbe a fiút.

- Hát visszajöttél?

- Úgy örülök!

- Már úgy hiányzott a görcsoldó koktélod! (számító ribanc! :D-B)

- Mesélj, mi történt veled?

- Igaz, hogy tanár leszel?

Piton maga is meglepődött, hogy népszerűsége töretlen a lányok között. Úgy tűnt, már mindenki értesült a visszatéréséről. Körülnézett, észrevette a Griffendéleseket. Egy vörösen libbenő hajzuhatagot... Abban a pillanatban minden más megszűnt számára létezni. Piton kivált a lányok csoportjából, szerelme felé sietett.

- Lily!

Lily-nek épp akkor ért véget az órája Karkarov-val, és a nagydarab északi határozottan idegesítette. Egész órán mást sem tett a „tanár”, mint a lányokat mustrálta és minden órán kihívott vagy öt szép diáklányt, akiken kísérleteket mutatott be. Lehetőleg olyanokat, amiknél össze lehetett őket fogdosni. Lily szerencsére még nem került sorra, de nem is akart. Bosszúsan vágta a táskájába az SVK-tankönyvet. Semmit sem tanultak Karkarovtól, ezért elhatározta, majd továbbképzi magát.

James után akart indulni, amikor meghallott egy ismerős hangot. Megtorpant és megfordult. Alig hitt a szemének… Perselus közeledett felé… vagyis… valaki, aki hasonlít rá. De ez a fiú még magasabb és még feketébb ( mutass egy ilyet majd :D – L ) ruhájú volt, mint akit megszokott…

- Perselus?! – mondta rekedten Lily, majd meglepetésében leejtette a könyveket a kezéből.

Piton át akarta ölelni a lányt, de ahogy megpillantotta a kezéből kihulló könyvet, egy pálcamozdulattal elkapta, mielőtt a földre estek volna, és Lily táskájába irányította őket.

- Hagyd csak… nem kell segíteni! – mondta Lily éles hangon a fiúnak és összefonta a karjait a mellkasa előtt. A lány is változott az elmúlt pár hónapban. Nőiesebb lett, haját levágatta kicsit, és csinos frufruja volt. Melle és csípője határozottan nőiesen kerek lett, dereka pedig nagyon karcsú. Arca szépsége kiteljesedett, bár most egészen csúnyán nézett az előtte lévő Piton-ra.

A fiú közelebb lépett, legszívesebben felkapta volna Lilyt és az ölében vitte volna a pincébe. Ám ahogy hozzáért, Lily eltolta a fiú kezét.

- Te csak ne ölelgess! – csattant fel. Annyira utálta magát ebben a pillanatban, hogy el sem tudta mondani. Legszívesebben szerelme nyakába ugrott volna, de a féltékenység sokkal erősebb volt. Összepréselte ajkait és jeges pillantással nézett Piton szemébe.

 

- Mi a baj? - lépett hátra egyet Piton. Lily villámló szeme túl gyönyörű volt ahhoz, hogy komolyan vegye az elutasítást, de a hűvös fogadtatás rosszul esett neki. - Nem értem, miért viselkedsz így.

Lily dühösen felcöccent.

- Még, hogy Te nem érted mi van?! Komolyan mondom, az agyam eldobom! – kiáltotta. A lányok, akik örömmel üdvözölték Pitont, most odasiettek, de Lily, mielőtt még Holly vagy bárki megszólalhatott volna, rájuk pirított. – Órátok van, nem?! Akkor? Levonjak pár pontocskát tőletek, mert a folyosón lopjátok a napot és pasiztok?!

A lányok sértődötten elsietettek, de Holly még Pitonra kacsintott. Lily majdnem Holly után vágta az egyik könyvet.

Piton felvonta a szemöldökét. Átsuhant az agyán, hogy akár ő is levonhatna néhány pontot a Griffendéltől, amiért a prefektus éppen túllépi a hatáskörét. Ehelyett halkan szólalt meg.

- Elmondanád végre, hogy mi bajod van velem, kedves Lily?

Lily kifújta a levegőt.

- Az van, drága Perselus, hogy mostanában mindenkivel törődtél, csak velem nem! – mondta dacosan Lily.

Piton a plafonra emelte a tekintetét.

- Tényleg azt gondolod, olyan nagy öröm volt a Sötét Nagyúr követőivel törődni? - Körülnézett, nem akarta, hogy más is hallja, miről beszélnek. Lily keze után nyúlt. - Gyere, menjünk le, beszéljük meg...

A lány elrántotta a karját.

- Tudok menni magamtól is! – elindult a fiú előtt, le, az egykori pinceszobájukba. Benyitottak. Lily-t elárasztották az emlékek. Elemi erővel tört rá a felismerés, hogy mennyire hiányzott neki Perselus. És akkor Piton mással hetyeg… Lily leült az ágyra, ahol annyi édes órát töltöttek egymás karjaiban és komoran maga elé meredt.

A fiatal feketemágust is megrohanták az emlékek. Ebben a percben ő sem volt más és nem is akart más lenni, csak egy diák, aki a sors különös kegyéből együtt lehet a lánnyal, akit szeret. Leült Lily mellé, átölelte a vállát.

Lily felnézett.

- Ne csináld ezt, Pers! Ne tagadd már le azt a nyilvánvaló tényt, hogy összejöttél... – ám nem tudta befejezni, mert Piton a szavába vágott. Azt hitte, végre megértette, miért ilyen elutasító Lily.

- Csak nem képzeled? Egyáltalán, honnan veszed, hogy bármi közöm lehet Narcissa Malfoyhoz? Bellatrixszal együtt voltam nála, és hidd el, nagy szüksége volt rá, hogy...

Lily összehúzta a szemöldökét.

- Ki beszél Narcissa Malfoy-ról?! Vele is kavartál?! Hát ezt nem hiszem el! – dohogott Lily és mélyen elvörösödött.

- Kavartam? - hökkent meg a fiú. - Értsd meg, szüksége volt a segítségünkre! Annak a démontámadásnak nemcsak a szüleid lettek az áldozatai! Az a szegény lány a gyerekét veszítette el az idióta férje miatt. Kötelességem volt segíteni neki. Nem értem, miért veted a szememre, hogy...

Lily most már végképp nem értette, Piton mit nem ért.

- Na jó – a táskájából előhúzott egy újságot, és Piton elé csapta. – Parancsolj. Ezek után hallgatlak! – mondta szigorúan. Közben alig bírt ellenállni a fiúnak… sokkal férfiasabb lett… sokkal vonzóbb… Lily nyelt egyet. Arcán apró, vörös rózsák gyúltak, ahogy a fiatal mágus szemébe nézett. – Szóval összejöttél Rita Vitrollal. Azzal a szemét tyúkkal! Vele töltötted minden idődet, ugye? Nekem meg… alig válaszoltál… ha tudnád, mennyire vártam minden reggel, hogy kapok Tőled levelet… ha tudnád, hogy minden este azzal a reménnyel aludtam el, hogy majd másnap…! – Lily szeme megtelt könnyel. Összegörnyedt és lehajtotta a fejét. Okos, erős és bátor akart lenni, de az utóbbi idők megpróbáltatásai kiszívták minden erejét. Egy aprócska momentum, mint ez a kép az újságban, elég volt neki a kiboruláshoz.

Piton a lány szavaira figyelt. A képen, amit Rowle készített, fel sem ismerte saját magát abban a fekete köpönyeges alakban, akit Rita szőke haja szinte teljesen beterített.

- Lily, nagyon jól tudod, hogy mit vállaltunk! Nem küldözgethettem szerelmes leveleket a Sötét Nagyúr palotájából... Mi ez? - rökönyödött meg, amikor a képen Rita elfordult, majd úgy tűnt, mintha újra Piton nyakába vetné magát.

Lily felpillantott. Hatalmas pilláin megültek a könnycseppek.

- Hogy mi? De hát a kép! Épp megcsókoljátok egymást! Ne tagadd le, Pers, az sokkal rosszabb! – mondta a lány rekedten.

- Dehogy tagadom! Vagyis... Ez csak egy vacak kép! Te sem gondolhatod komolyan! Rita Vitrol újabban mindennapos vendég a Nagyúr palotájában, ő a kampánymenedzsere. Persze, hogy találkoztam vele, de... csak nem képzeled, hogy megcsókoltam?! Éppen őt?! Az a nő majdnem tíz évvel idősebb, egy utálatos pióca! Nem értem, hogy lehetsz rá féltékeny... - Piton kutatva nézett Lily szemébe. - Azt gondoltam, ami köztünk van, azt semmi sem ingathatja meg. Vagy... nem szeretsz már?

Lily nyelt egyet. A kérdés evidens volt.

- Nagyon szeretlek – suttogta. – És borzalmasan féltékeny, hülye liba vagyok! – mondta hangosabban és jól megcsapkodta  a fiú karját. – Szóval nincs semmi köztetek? Miért kell ezt csinálni velem! Akkor mit keres Rita arca az arcodban? – csapott még egyet Piton karjára elég erősen, de közben már nevetett.

A képen Rita újra meg újra Piton arca elé került, de ez a mozdulatsor inkább nevetséges volt, mint erotikus. Piton vigyorogva rázta a fejét.

- Iszonyúan idétlen kép! Beajánlottam egy fiatal suhancot sajtófotósnak Rita mellé... Ha előbb láttam volna, hogy ennyire tehetségtelen, hidd el, nagyon meggondoltam volna. - Piton most már ellentmondást nem tűrően ölelte magához Lilyt. - Gyönyörű vagy, amikor haragos zölden csillan a szemed. Hidd el, semmi okod rá, hogy féltékeny legyél... Nem akarok mást, és ezt be is bizonyítom... - Piton lecsapott Lily ajkára, vadul csókolta, érezni akarta a lány kiserkenő vérének ízét.

Lily olyan hevesen viszonozta az ölelést és a csókot, hogy felsértették egymás ajkát. De ez nem akadályozta őket abban, hogy hosszú percekig tartó, fullasztó csókot váltsanak.

- Úgy hiányoztál… - suttogta Lily, amikor szétváltak. – Látod, milyen hülye vagyok miattad?! – végigsimított Piton vérző ajkán, a nyelvével lenyalta róla a vért. – Hogy vagy… kedvesem… úgy féltettelek mindvégig – lehelte a fiú fülébe a kis boszorkány. – Nagyon lefogytál. Nem adtak enni sem, biztos vagyok benne! Van egy csokim… - húzott elő Lily a táskájából egy tábla fehér csokit ( csak Neked ;-)-B) (Kösz! :-D -S) és gyorsan kibontotta, tört belőle egy nagy darabot és Piton szájába dugta mosolyogva.

- Köszönöm... most már legalább tudom, milyen az, ha féltékeny vagy - jegyezte meg Piton. A vigyor nem hervadt le az ajkáról.

- Igen! Képzeld, féltékeny voltam! – mondta Lily méltatlankodva. – Ha meglátnál rólam egy ilyen képet, akkor Te nem lennél az?!

Piton erre majdnem félrenyelte a csokit.

- Hát... nem tagadom, furcsa gondolataim támadnának. Hosszan és mélyen elgondolkodnék azon, vajon mit tud Rita Vitrol, amit én nem...

Lily erre már jóízűen nevetett.

- Nem Rita Vitrol-lal, Te majom! – simult a fiúhoz, majd bekapott egy darab csokit és ajkával a fiú ajkához érintette a csokidarabot.

Piton szórakozottan átvette. Percekig kényeztették egymást. Aztán a fiatal mágus kissé elkomolyodott.

- Nekem több okom lenne a féltékenységre - jelentette ki. - Nem hiszem, hogy a gatyabajnok lemondott volna rólad. Most, hogy mindketten prefektusok vagytok... biztosan megpróbált közeledni hozzád, igaz?

Lily a fiú ölébe ült és végigsimogatta.

- James Potter? Miből gondolod, hogy lenne köztünk valami? Én nem csaltalak meg – jegyezte meg Lily.

- Nem is a Te hűségedben kételkedem. Potterben viszont nem bízom... Rád szállt?

- Csak a barátom. De nagyon kedves, azt meg kell hagyni. James átsegített életem eddigi legkritikusabb szakaszán. Amikor Te nem voltál mellettem – nézett Perselus szemébe kissé szemrehányóan Lily.

- Na persze... - Piton elhúzta a száját, ökölbe szorította a kezét. - Minden pillanatban gondoltam rád, Lily. Velem voltál... érezned kellett volna. Bár, ha Te közben James Potterrel vigasztalódtál...

- Sokat jelent nekem James barátsága. De össze sem lehet hasonlítani azzal az érzéssel, amit irántad érzek – súgta a lány. – Úgy megváltoztál… olyan… felnőtt lettél…

Piton elmosolyodott, és kutatva nézett Lily szemébe. Aztán egyre lejjebb vándorolt a pillantása. A lány pulóvere elöl csodásan domborodott... Ekkor azonban Piton eszébe jutott, hogy ezeket a domborulatokat mostanában James Potter szemlélhette. Sőt, talán hozzá is ért...

- Nem tetszik, ahogy megváltoztam? - kérdezte váratlanul Piton, amikor elhatoltak a tudatáig Lily szavai.

Lily elpirult és levetette a pulóverét, így csak egy fehér kis ing volt már rajta. Mellei kirajzolódtak.

- Nem, persze, hogy nem tetszel, hogy kérdezheted azt, tetszel-e nekem?! Egyértelmű, hogy arra vagyok féltékeny, akit undorítónak tartok! – mondta Lily gúnyosan, majd magához húzta a fiút és szorosan átölelte. – Iszonyúan tetszel, Te kis hülye…!

Lily hangja különös hatással volt Pitonra, mint mindig. Mélyet sóhajtott, kiegyensúlyozottá vált. A féltékenység tovaröppent. Szorosan ölelte a lányt, mélyen beszívta a hajának illatát. Félresimította, majd hosszan megcsókolták egymást.

- Nem változott semmi... Örülök, hogy újra itt lehetek, Veled.

- És… hogyhogy itt vagy? Visszaengedett az a barom? – kérdezte Lily, mielőtt még jobban belemelegedtek volna a csókokba. Most semmiképp nem engedhették volna meg maguknak azt a luxust, hogy szeretkezzenek. (Miért nem?! Hülye vagyok, ilyeneket írni… Úristen…:D-B) (Ha nem, hát nem... De egyszer még biztosan... :D -S)

- Sikerült rávennem, hogy engedjen vissza. A diákok szülei egyre kevésbé bíznak Karkarovban. Azt várja tőlem, hogy figyeljem... őt is. - Piton vállat vont, a Sötét Nagyúr céljai ebben a pillanatban a legkevésbé sem érdekelték. - Slughorn örült, hogy visszajöttem. Rám bízta a RAVASZ-ra felkészítő kurzust, és Dumbledore beleegyezett! Átveszem a hetedévesek tanítását.

Lily figyelmesen hallgatta barátját.

- Ne… ez most komoly?! Bájitaltant fogsz tanítani?! – vigyorodott el lelkesen. – Professzornak kell szólítani ezek után? Micsoda erkölcstelenség, az egyik diáklánnyal flörtöl, professzor úr?! – nevetett Lily. Szeme örvénylett és ragyogott. A lány soha nem volt még ilyen szép. – Gratulálok, Pers! És letetted a vizsgákat… ez… elképesztő! Nagyon nehéz volt?

- Nem különösebben... Sötét varázslatok kivédéséből nem tudtak olyat kérdezni, amihez ne értettem volna jobban, mint a vizsgáztató. A többi tárggyal sem volt gond... A Roxfortban mi újság? - váltott témát Piton. - Történt valami érdekes?

- Itt… nagyjából minden rendben, de Karkarov, az az idióta… várj, megmutatom, hogy szeptember óta mennyit írtunk az óráján – a lány előhúzta a füzetét és kinyitotta.

Piton belelapozott, végigpergette az üres lapokat.

- Gondolom, ez nem az első füzet... hányat írtál tele?

- Nem, pontosan fél oldalt írtunk nála eddig, de azért telt be két oldal, mert én jegyzeteltem még a könyvből is. Karkarov egyszerűen… nem csinál semmit, csak molesztálja a diáklányokat! – tört ki Lily.

- Micsoda?! - hördült fel Piton. Sejtette, hogy a szülők aggályai Karkarovval kapcsolatban nem alaptalanok. - Téged is?

- Nem, engem még nem. Addig élne! De komolyan… senki nincs tőle biztonságban. De hiába szóltam McGalagonynak, aki megígérte, hogy Dumbledore elé tárja az ügyet, azóta sem történt semmi!

- Hát majd fog... - komorodott el a fiatal mágus. - Az a barbár csak azért taníthat itt, mert a Sötét Nagyúr így látta jónak. De ha eljátssza a bizalmát...

- Tudom – bólintott sötéten a lány. – Hát persze, hogy Voldemort áll a háta mögött. Megkaptad a levelemet, amiben leírtam, hogy Dumbledore-ral miféle beszélgetésem volt?

- Képes voltál megírni? - szisszent fel a fiú. - Igen, olvastam... remélem, hogy csak én. Utána azonnal elégettem. A Rendnél... jól mennek a dolgok?

- Igen, a Rendben minden remekül megy. Elszántak vagyunk. És Dumbledore… elfogadta a segítségedet. Habár szerintem majd biztosan el fog Veled is beszélgetni. A lényeg, hogy senki nem tudhat meg semmit a mi szerepünkről – mosolygott a fiúra a lány. – És… - piszkálni kezdte a fiú felöltőjének gombjait. - … itt fogsz lakni a pincében? Ebben a szobában?

- Persze - nézett szét a fiatal mágus. - Ez az otthonom...

A lány eltűrte a fiú haját, ami alaposan megnőtt. Megcsókolta az ajkát.

- Mi lesz most velünk, Pers? Hogy lesz? Olyan nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy… de csak fél évig… borzalmasan félek, mi lesz a jövőben. Féltelek! – komorult el Lily csodaszép arca. – Lassan elvégzem én is a sulit… aztán fogalmam sincs, hová megyek és mi lesz. Petunia is… soha többé nem akar látni. Azt mondta, az én hibám, hogy meghaltak a szüleink! És olyan szörnyűségeket… mondott nekem… egy torzszülött vagyok… szerinte! - Lily elsírta magát. Nem akarta, hogy sírni lássa a fiú, de képtelen volt visszafojtani. Arca elé kapta a kezét és a válla rázkódott a zokogástól. – Nem érdekli, mi van és lesz velem… nem érdekli, élek-e vagy halok… a testvérem, hogy lehet ilyen?! – Lily Piton vállába fúrta az arcát. – Nincs családom… nincs már… csak Te… - nézett fel könnyáztatta arccal. – Csak Te vagy nekem… ha valami bajod esik, én esküszöm megöllek! – mondta rekedten és hatalmasat sóhajtott. – Ne haragudj… mostanában túl sokat látsz sírni…

Piton a lány hátát simogatta. Felelősnek érezte magát azért, ami az utóbbi hónapokban történt. Ugyanakkor Lily sírása régi emléket idézett. Akkor is így nyelte a könnyeit, amikor először utaztak a Roxfortba. És akkor is az idióta nővére miatt. Piton a két keze közé fogta Lily arcát, mélyen a lány szemébe nézett.

- Ne sírj! A nővéred csak egy ostoba mugli, mit vársz tőle? Itt vagyok melletted. Egy fél évig biztosan. Utána meg... sok minden történhet. Meggyőződésem, hogy a Sötét Nagyúr jövőre hatalomra jut...

Lily elcsendesedett, ahogy a fiú kedvesen nyugtatgatta. Mélyet sóhajtott aztán, s Perselus utolsó szavaira csuklott egyet, majd a szája elé kapta a kezét.

- Hatalomra jut? – kérdezte szinte suttogva. – Vannak információid erről? – szeme örvénylett és keze kissé reszketett.

Piton látta Lily szemében a rémületet, a fejét rázva jelezte, hogy nincs mitől tartania.

- Különös, aljas cselszövéssel fogja elérni a célját. Mindenütt vannak beépített emberei, nemcsak a Mágiaügyi Minisztériumban, hanem a Wizengamotban is. Sokan, akik egyetértenek az eszméivel, nem is sejtik, hogy valójában őt szolgálják. Olyan ideológiát terjeszt, amivel egyre többen értenek egyet, ha nem tudják, hogy ő áll a háttérben. Mindenkinek azt ígéri, amire vágyik: rendet, igazságosságot, az adóterhek csökkentését, biztonságot és jólétet. Valójában csak az aranyvérű mágusdinasztiákat kell megnyernie: nekik még nagyobb hatalmat, befolyást ígér, pontosan azt, amit a jelenlegi miniszter erősen korlátoz. Már melléálltak az óriások és a koboldok is... szinte mindenki, akik ellen a varázslók valaha vétkeztek.

Lily komolyan hallgatta Piton-t, közben az ujjait simogatta és a szemébe nézett.

- Az egész világ szőttese kibomlott… - mondta elrévedve, aztán pislantott egyet, mintha most tért volna magához. – Figyelj, ez… egyértelmű, hogy az emberek már nem tudják, kinek hihetnek. Borzalmas. Sosem gondoltam, hogy idáig jutunk. Káosz van – csóválta a fejét Lily.

- Egyre zűrösebb a helyzet, kevesen látnak tisztán - értett egyet a mágus. - De amíg Dumbledore képes tartani a Roxfortot, a falak között mindenki biztonságban van. Még egyszer nem meri megtámadni a kastélyt.

- Remélem, jól gondolod – mondta halkan. – De ha meg is támadja… felkészültünk mindenre. De azt vajon tudod, Rád mi vár? A nagy közösségi érdekek közepette magadról felejtkezel el a legjobban- simított végig a fiú fekete ( És nem zsíros…! De vajon Lily miért törölte titokban Piton ingjébe a kezét?:D-B) haján a lány. – És Dumbledore… különös módon megbízik benned. Vajon miért? Úgy értem… neki más az értékrendje, mint mondjuk nekem. Én feltétlenül bízom benned, Pers, de Dumbledore… mintha előre látná a sakktáblán a lépéseket.

Piton tűnődve nézett szét a szobában.

- Minden kérdésre én sem tudom a választ... - Úgy látszott, Piton csak most fogta fel igazán, mi vár rá. Újra találkozott a tekintetük. - Én tanítani fogok. Ez volt a vágyam, attól a perctől, hogy a Roxfort növendéke lettem. És persze tovább játszom a szerepemet...

Lily felsóhajtott.

- Ettől tartottam. Ha szerencséd van, tovább taníthatsz itt, nem csupán fél évig. De ennek is nagyon örülök – mosolyodott el Lily őszintén és csillogó szemekkel. – Ha fél év, hát egy csodálatos hat hónap lesz ez… - Lily átölelte a fiú nyakát, ujjaival lágyan csiklandozta a tarkóján a hajfürtjeit. – Gondolom, akkor majd sokszor találkozunk a kurzuson…

- Neked nem kötelező részt venni a kurzuson - rázta a fejét Piton. - A Nemzetközi Bájitalversenyt éppen úgy megnyerted, mint én. Ez magasan felülmúlja a RAVASZ követelményszintjét. De azért... örülnék, ha bejönnél az óráimra. Legalább eleinte. Szeretnék megtanítani mindent, amit a Sötét Nagyúr hívei is tudnak már... Ne legyetek hátrányban hozzájuk képest!

- Naná, hogy nem hagyom ki, ha a professzor urat mustrálhatom egész órán! – dugta ki a lány a nyelvét pimaszul-kacéran és az ágyra döntötte a fiút, majd lovaglóülésben fölé kerekedett. – Mi lenne, ha örök időkig így lennénk, s nem engednélek vissza a majomhoz? – kérdezte ravaszul csillogó szemekkel. – Képzeld el… ahogy a testemmel védelek… hogy ne érhessen hozzád… - suttogta Lily és egy pillanatra egészen elképesztően zölddé vált a szeme. Amilyenné még soha. – Képes lennék az életemet áldozni a biztonságodért. Vagy az életedért – mondta nagyon komolyan és halkan Lily Evans.

 

 

 

 

Másnap reggel Perselus Piton tökéletesen kipihenten látott munkához. Lilynek órára kellett mennie, bár a fiatal mágus el tudta volna képzelni, hogy az egész napot egymás karjaiban töltsék. (Ami az éjjel történt, azt bízzuk az olvasók fantáziájára... :D -S) (Olvasók, tessék elképzelni, ahogy Piton és Lily elmélyülten megvitatják a supernovák rejtélyét.:DD-B)

A tantervvel hamar elkészült. Bemutatta Slughornnak, milyen bájitalok elkészítésének tanítását látja feltétlenül szükségesnek. A professzor hümmögött.

- Ezek nagyon komoly tudást igénylő bájitalok, Perselus. Auroroknak való tananyag.

- Úgy van. Mivel a RAVASZ-ra felkészítő kurzuson többnyire auror-jelöltek vesznek részt, gondoltam, emelhetjük a követelményszintet.

Slughorn egyetértett, jóváhagyta Piton tervezetét.

A fiatal mágus azon a napon először foglalt helyet a Nagyteremben a tanári asztalnál, Igor Karkarov és Horace Slughorn között. Az ebéd felért egy kisebb lakomával.

Karkarov szájából két sült libanyak lógott ki, de amikor meglátta Pitont, mindkettő kiesett a szájából. Felmordult.

- Hát Te, kis denevér mi a jó francot keresel itt...köztünk? – Igort cseppet sem érdekelte saját, udvariatlan viselkedése, abból sem vett észre szinte semmit, hogy mind a diákok, mind a szülők panaszkodnak rá. Csak élte az életét az iskola biztonságos falai között, Ms Umbridge-nek pedig rendszeresen küldte a beszámolóit, melyeknek nagyjából minden huszadik kötőszava volt igaz.

Slughorn közbe akart szólni, de Piton a professzor karjára tette a kezét.

- Minden rendben, Horace. Tökéletesen megértem, hogy Karkarovot sokkolja a jelenlétem. Ahogy elnézem, nem ő az egyetlen...

Karkarov morgott egy sort, felmarkolt néhány fánkot, aztán kirontott a Nagyteremből.

Dumbledore bizonyára tájékoztatta a tanári kar többi tagját, hogy Perselus Piton a mai naptól fogva már nem diák, a tanulókat azonban aligha. Piton kihúzta magát, tekintetét körbehordozta a diákseregen. Pillantása hosszan szegeződött a Griffendélesek asztalára.

Sirius egy falatot sem evett, az utóbbi napokban Medea feltűnően kerülte őt, képtelen volt beszélni vele, hogy egyáltalán magyarázatot kérjen a boszorkától, és Tapmancsnak semmihez nem volt kedve. Dühös, sértődött tekintettel pásztázta a lakmározó diákok sokaságát, majd szeme a tanári asztal felé tévedt. Ahogy megpillantotta Pitont, nagyot ugrott ültében.

- Ne..nem hiszek a szememnek – nyögött fel, miközben jól oldalba bökte Ágast, aki mellette ült. – Merlin...szentséges....a jó büdös. – értelmesebb szavak nem hagyták el Sirius száját a döbbenettől.

Peter tíz csirkecombot halmozott a tányérjára, amikor Sirius hangjára felkapta a fejét. Ahogy odapillantott a tanári asztalhoz, a villát az egyik hús helyett a kisujjába bökte. Felordított, majd mélyen elvörösödött.

- Mi… mi… mi… - csak ennyi tellett tőle, ahogy meglátta Pitont az asztalnál. Biztos volt benne, hogy ez a gyilkos most őrá feni a fogát, azért jött vissza… - Mi… de… hö…

James mereven nézte legnagyobb ellenfelét, majd elfordította pillantását a tanári asztaltól és eltolta maga elől a tányérját. Elment az étvágya, minden viszonylatban.

- Eddig ostoba koholmányként tekintettem Vitrol firkálására, de innentől valóban kételkedem Dumbledore ép elméjében – morogta maga elé. – Nem hiszem, hogy el tudom fogadni ezt.

- Jobb, ha belenyugszol, Ágas. Számomra is érthetetlen, mit keres a tanári asztalnál Piton. Lehet, hogy csak vendégségbe jött - suttogta reménykedve Lupin. Ám a gyanú tovább motoszkált benne. Hirtelen előhúzta az órarendjét. Holnap reggel dupla bájitaltannal kezdenek. És az előadó neve... a "Horace Slughorn" felirat a szeme láttára változott át "Perselus Piton"-ná. Lupin torkán akadt a falat, arca elvörösödött, köhögni kezdett.

Sirius is az órarendet leste, először elsápadt, aztán megköszörülte a torkát.

- Úgy látom a Majom Nagyúr keze messzire elér – vicsorgott Piton felé, de hirtelen, maga sem tudta miért, siralmasan viccesnek találta a helyzetet. – Pipogyi a tanárunk lett...menten befosok – vigyorgott James-re kínjában, majd felállt a padról. – Eddig sem volt étvágyam, de most megyek savat hányni. – Sirius ezt már olyan nyugodtan, érzelmektől mentes hangon közölte, mintha csak az időjárásról társalogtak volna. – Szevasztok!

James nem habozott sokáig, kirúgta maga alól a széket, és követte barátját.

 

Piton tekintete összekapcsolódott Lilyével. Egymásra mosolyogtak.

Lily érzékelte barátai döbbenetét és rosszindulatú megjegyzéseik megütötték a fülét. Ő azonban most csak kiélvezte a látványt, amit Piton nyújtott a tanári asztalnál… a lány visszamosolygott és legszívesebben azonnal odarohant volna, hogy a közelében lehessen Perselus-nak. Rettentően vonzónak találta ebben az új szerepben. Felsóhajtott és még egy mosoly után az ebédjével kezdett foglalkozni.

Peter elkapta Lily és Piton szemezését. Még a nyelvét is kidugta izgalmában. Elhatározta, hogy Lily-vel jóban lesz, habár sosem voltak rosszban, de ezentúl még fontosabb, hogy a vörös boszorkány barátjának tudhassa magát, hiszen akár ezen múlhat az élete is…

- Te Lily… - szólalt meg csámcsogva Peter. – Neked adom a csokimat! – húzott elő egy összeolvadt, tépett csomagolópapíros csokit- vagy legalábbis, ami maradt belőle. – A legjobb! Kínai hibiszkusz-csokoládé!

Lily meglepetten nézett Peter-re, majd elvigyorodott.

- Peter, olyan nincs, hogy hibiszkusz-csoki! De azért köszi… - átvette, mert nem akarta megbántani a fiút, de magában rettenetesen nevetett.

 

Másnap reggel a RAVASZ-felkészítésen résztvevő hetedévesek a pinceterem előtt sorakoztak. Lupin továbbra is hitetlenkedve meredt az órarendjére.

Peter zsebre dugott kézzel várakozott, egykedvűen. Már egy ideje nem szerzett új bugyit magának a lányoktól. Épp azon töprengett, vajon Lily-nek van-e rózsaszín masnis bugyija? Lopva a lány felé pillantott.

James Remusra nézett:

- Hiába bámulod reménykedve azt a fecnit – dőlt a falnak. – Sajnos ez az év legnagyobb röheje, aminek sajnálatos módon a tanúi és elszenvedői vagyunk.

 

Sirius a mellkasán összefont karokkal, duzzogva álldogált a falnál. Sem Pipogyusz órájára nem volt kíváncsi, sem Medea hátára, amit a lány folyamatosan mutatott neki. Hiába próbálta szuggerálni szerelmét, a boszorka csak nem engedte a közelébe. Nagyon úgy tűnt, hogy a lány ilyen módon akar vele lassan szakítani. Tapmancs ezüstös szemeibe könnyek gyűltek, morogva törölte meg az arcát a kézfejével.

Lily olvasott, mert amit kitűzött maga elé, azt el is akarta érni: Sötét Varázslatok Kivédéséből a tanév végére a legjobb szinten akart lenni, amit sosem ért volna el Karkarov óráin. Így üres perceiben az SVK-könyvet bújta, mint most, habár várakozással tekintett az óra elé, amit szerelme fog megtartani. Remélte, hogy nem éleződnek ki még jobban az ellentétek a Tekergők és Piton között. ( ez a naivság viszi a pokolba – L)

Végre megérkezett Slughorn. Vidáman csillogó szemmel nyitotta ki ajtót, ami nem is volt bezárva.

Lupin mélyet sóhajtott. Valami ostoba tréfa lehetett ez az egész... Valamelyik idióta mardekáros halálfaló kíváncsi volt rá, hogyan reagálnának, ha valami rémálom folytán Piton lenne a tanáruk... Megnyugodva lépte át a küszöböt. Aztán a tanári asztalra emelte a tekintetét, és egész testében lemerevedett. A száját artikulálatlan üvöltés hagyta el.

- Gyertek csak... Olyan meglepetésben lesz részetek, amire aligha számítottatok. - Slughorn mosolyogva tárta szélesebbre az ajtót, hogy valamennyien jól láthassák a "meglepetést".

 

- Csodálatos, mennyei meglepetés. Az egész napom ragyogóbbá vált – sziszegte Sirius James-nek, mikor lassan a terembe lépett.

Peter azonnal megtorpant az ajtóban, ahogy megpillantotta Pitont. A többiek mögötte feltorlódtak és csak nagy lökdösődés után lépett előrébb. Kettőt. Kettő aprót…

Potter oda sem nézett a zavaró tényezőre, mely a tanári porondon foglalt helyet. Szó nélkül a helyére ment, és bevágta magát a padba. Üstjét, könyveit és pálcáját kirakta az asztalra, majd csúfondárosan szuggerálni kezdte a nagyranőtt denevért.

Lily eltette a könyvet a táskájába, majd odabiccentett Piton-nak, nem titkolt büszkeséggel s rá is kacsintott, de úgy, hogy senki más ne lássa, csak az, akinek szánta… aztán leült az egyik padba, közel a katedrához. James-re és Sirius-ra emelte tekintetét, majd Remus-ra és Peter-re. Szinte kézzel fogható volt a feszültség.

Piton a tanári asztal mögött várakozott vadonatúj, fekete tanári talárban. Lassan felemelkedett, gunyoros mosollyal és egy tétova biccentéssel üdvözölte egykori évfolyamtársait. Azért jött be korábban, hogy ellenőrizze a tárolószekrények tartalmát és mindent előkészítsen az első tanórájához. Slughorn részére a katedra mögé varázsolt egy kényelmes karosszéket. Számított rá, hogy az első óráján árgus szemmel fogja figyelni a professzor.

Sirius levágta magát a padba, kinyitotta a könyvét, rá sem nézett Pitonra.

Peter remegve leült Lily mögé és szinte elbújt a lány mögött, bár ez elég nehézkes volt neki, hiszen szélesebb volt a karcsú boszorkánynál. A barátaira nézett és nyüsszögött egyet.

- Fiúú… fiúk… ez megszivat minket… úgy megszívjuk… - cincogta. – A retkes denevér… - szuszogta és lehajtotta a fejét a padra.

- Fogd már be! Nem fog élve megnyúzni – mordult hátra a válla felett James Féregfarkra. – A legrosszabb, amit tehet velünk, hogy pontot von le a házunktól.

- Dumbledore-nak elment az esze - állapította meg rezignáltan Lupin, miközben az asztalra csapta a bájitaltankönyvét.

A mardekáros lányok összesúgtak. Szemük vidáman csillogott, Holly Hipworth meglazította a blúzát, egy szőke lány pedig feszesen kihúzta magát, mellei merészen domborodtak. Piton egy pálcasuhintással összébb húzta rajta a talárt.

- Elég hűvös van itt, semmi okod rá, hogy levedd a talárodat, Elvira.

Lily gúnyos mosollyal figyelte Elvira kacérkodását. Ő pontosan tisztában volt vele, hogy Piton milyen mellekre bukik. Az olyanokra, amelyeknek a gazdája egy vörös hajú, pimasz tekintetű, csodás zöld szemű (jóvan, nem folytatom…:D-B) lányka, aki most épp a fiúra pillant… Lily kíváncsi volt, vajon barátjában most mi játszódik le. Nagyon óvatosan ráhangolódott az elméjére, de egyébként is volt köztük egy állandó lelki kapocs, amiből Lily mindig sejtette, érezte, milyen lelkiállapotban van az ifjú mágus. Rámosolygott és alig láthatóan bólintott egyet, amolyan biztatásként.

Piton nem érzett lámpalázat, csak valami jóleső izgalmat. Fel-alá kezdett sétálni a padok között. Halkan beszélt, de szavait jól érthette mindenki.

- A mai órán egy olyan bájital elkészítése lesz a feladat, amit minden auror jól ismer. Átoksemlegesítő koktél... A legtöbb azonosítatlan rontás levételére alkalmas, amennyiben nem jut eszetekbe az ellenátok. Az elkészítése azonban különös fegyelmet igényel, mivel a legapróbb eltérés felerősítheti a koktél nem kívánatos mellékhatásait.

- Én azt hittem, hogy Roxfortban a tanárok kiválasztása is különös figyelmet igényel – szólalt meg félhangosan James Potter. Lehetőleg úgy, hogy mindenki hallhassa a teremben.

Piton szeme megvillant.

- A tanuló jelentkezik, ha kérdése van, Potter.

- Nézd már de felvágták a nyelvét kedves Pipogyi! – vetette oda Sirius Pitonnak gúnyosan.

- Elvárom a professzor úr megszólítást, Black! - Piton hangja még mindig halk volt, de a feszültség már érezhető volt benne.

- De ahogy körülnézek a katedrán – folytatta Ágas egy cseppet sem zavartatva magát -, már ez sem várható el ebben az iskolában.

- Tíz pont a Griffendéltől! - vetette oda flegmán Piton. Szigorúan nézett James Potter szemébe. - Nem tűröm a szemtelenséget, még egy kviddics sztártól sem!

- Én meg nem tűrök semmit egy mocskos halálfalótól, aki tanárnak képzeli magát – sziszegte Piton felé James. Barna szeme örvénylett a haragtól, varázspálcája hegyéből apró vörös szikra pattogott elő. – Kinek köszönheted az állásod Pipogyi? Magának a Seggfej Nagyuratoknak?

Sirius vigyorogva nézett Ágasra, majd lenézően mérte végig újdonsült tanárát.

- Ejnye, James...ne szemtelenkedj egy halálfaló professzorral, inkább kezdd el a nyelved növeszteni. – Tapmancs halkan beszélt, de Piton azért hallotta. – Inkább Te csókolj be nekem, denevér! – Ezt már csak magában gondolta.

- Újabb tíz pont a Griffendéltől - fordult gunyorosan mosolyogva ezúttal Sirius Blackhez az ifjú professzor. - Black, fogd a holmidat és menj a terem végébe! Potter, te itt maradsz előttem. Pettigrew... eredj Hipworth mellé. - Piton türelmesen megvárta, amíg véget ér a mozgolódás. Suhintott a pálcájával, mire a táblán megjelentek a hozzávalók, majd részletes utasítás az átoksemlegesítő koktél elkészítésével kapcsolatban. - Nos, miután mindenki lehiggadt, térjünk rá az elkészítés részleteire. Ki tudja, miért fontos, hogy a porított holdkövet adjuk hozzá utoljára?

Lily körülnézett. Senki nem jelezte, hogy tudná a választ… mivel elég nagy volt már most a feszültség, ezért jobbnak látta, ha megpróbálja lazítani az óra hangvételét… óvatosan fellendítette a karját. Mulatságos helyzet volt Piton előtt jelentkezni… ilyet legfeljebb akkor csinált, amikor kacérkodott barátjával és csábítgatta… az ágyon… alig-ruhában… diáklányt játszva… erre nyelt egy aprót, aztán Piton szemébe nézett.

- Tessék, Evans! - fordult őszinte érdeklődéssel Lilyhez Piton.

Lily megköszörülte a torkát.

- A holdkőről tudvalévő, hogy ha egyszer folyadék éri, negyven százalékban megváltoztatja annak molekuláris szerkezetét. Mivel a Hold hatása alatt áll, ahogy a nevében is van, arra is ügyelni kell, hogy teliholdkor kevesebbet használjunk belőle. Lápisz lazulival együtt még hatásosabb. Nagyon fontos, hogy a pontosan összekevert főzethez adjuk és utoljára. Így azt a hatást fogja kifejteni, amit akarunk – válaszolta nyugodtan, megfontoltan.

- Kitűnő válasz! - Pitonnak már a nyelvén volt, hogy tíz pontot ítéljen a Griffendélnek, ám ekkor elkapta James Potter tekintetét.

Lily kissé elpirult és biccentett egyet, majd ő is James-re nézett, aztán valamit lekörmölt a füzetébe. Ajkán mosoly bújkált.

- Mivel ez olyan bájital, amely negyven perc alatt elkészíthető, és aránylag kevés alapanyag szükséges hozzá, az órámon mindenki önállóan dolgozik - folytatta zavartalanul Piton. - Nem segíthettek egymásnak, mivel erre a való életben sem biztos, hogy erre lehetőségetek lesz. Az óra végén, pedig kipróbáljátok magatokon vagy a társaitokon, mennyire voltatok figyelmesek az utasításaim követésében. Lássatok munkához!

 

Ágas lassan lecsillapodott. Nem hatott rá Piton játéka, a legkevésbé sem érdekelte, hogy hajdani évfolyamtársuk most tanárként páváskodik előtte. El tudta képzelni mekkora perverz örömet jelenthet ez most Pipogyusznak, hogy büntethetetlenül szemétkedhet most a Tekergőkkel vagy akár a griffendélesekkel.

- Sose legyen ennél nagyobb örömöd az életben, te szarházi – morogta az orra alatt, majd lassan nekilátott a munkának.

 

Sirius egykedvűen nézegette a receptet, eleinte egyszerűen el akarta hagyni a termet, végül csak megrántotta a vállát, és nekilátott a főzet elkészítéséhez.

Peter izzadó tenyérrel kapkodott, előrehajolt folyton, hogy Lily-ről lessen…

- Lily…! – pisszegett oda neki. – Segíts! Mi az első lép…lépés?

Lily hátrapillantott.

- Jaj, Peter! Ott van előtted a recept! Csak sorban csináld meg az instrukciókat! – pisszegett vissza. – Menni fog! Csak hajrá! – biztatta a kis duci fiút, majd visszafordult a saját üstjéhez és elkezdte a munkát. Neki gyerekjáték volt, lelkesen dolgozott.

Lupin belátta, hogy ebben a helyzetben valóban nincs helye a vitának. Gyorsan elolvasta, mit ír a tankönyv az átoksemlegesítő koktélról, összehasonlította azzal a recepttel, ami a táblán jelent meg. Két helyen talált kisebb eltérést. Kis habozás után úgy döntött, Piton útmutatását követi, és munkához látott.

Piton visszaült a tanári asztal mögé. Látta, hogy Slughorn szorgalmasan jegyzetel.

- Nagyon szigorú vagy, Perselus! Nem gondolod, hogy egy ilyen fiatal tanártól sokkal nehezebb elfogadni a büntetést?

- Éppen azért, mert nem vagyok idősebb náluk, keményebb módszerek alkalmazását tartom szükségesnek. - Piton komolyan gondolta, amit mondott. Voldemort halálfalói között megtanulta, hogy a kortársai és a nála idősebbek csak akkor fogadják el az utasításait, ha a szakértelme a kellő szigorúsággal párosul. Ám amikor Lily szemébe nézett, képtelen volt elfojtani egy apró mosolyt.

Lily kipirultan dolgozott, feltűrte az inge ujját, a haját összefogta… meleg volt most már a pinceteremben a sok rotyogó üst alatti lángoktól. Barátaira pillantott néha. Remélte, sikerül nekik is a főzet. Jó lett volna, ha Piton első órája sikeres, akkor talán megtört volna a jég a fiúk között is…

- Hé, James! – szólt oda halkan a fiúnak. – Tedd bele gyorsan a zsályát! És keverj rajta kettő és felet balra, de ne többet! – mosolygott rá Lily. – És James figyelj! Nagyon ügyes vagy egyébként – állapította meg a lány elismerően. – Csak tényleg koncentrálj…

Potter mosolyogva pillantott Lilyre, majd lekapta a főzet gőzétől bepárásodott szemüvegét, és megtörölte a talárja szélébe. Mindent úgy tett, ahogy a szép kis boszorka tanácsolt neki, és néhány pillanatig még azt is elfelejtette, hogy gyűlölt ellensége ismét egy teremben van vele.

 

Miközben a diákok kínlódtak a főzettel, Piton fel-alá járkált a teremben. Nem szólt bele a munkájukba, csak azokhoz szólt, akiknek volt bátorságuk kérdezni. Holly Hipworthnek megmutatta, milyen tempóban kavarja főzetet, hogy ibolyaszínűvé váljon, egyéb segítséget nem adott. Akkor sem avatkozott közbe, amikor Sirius Black üstje sárga füstöt kezdett okádni, mivel a fiú felcserélt két összetevőt. Tapmancs káromkodott egyet, majd újrakezdte a műveletet, ezúttal jobban odafigyelt. Nem akarta megadni Pitonnak azt az elégtételt, hogy elbénázza a feladatot.

Piton visszatért a tanári asztalhoz. Slughorn folytatta a jegyzetelést, néhány szakmai kérdést tett fel Pitonnak, majd elégedetten állapította meg, hogy választott utódja kitűnően érti a dolgát és tisztában van a felelősségével. Öt perccel az óra vége előtt Piton ismét körbejárt, ellenőrizte a végeredményt.

- Lássuk, mennyire voltatok figyelmesek! A jól sikerült főzet ibolyaszínű, a sűrűsége olyan, mint a tejé, az íze kesernyés, az illatában a menta jól azonosítható.

Lily beleszagolt a saját üstjébe. Elégedetten zárta el a lángot, ám James főzetére nézve elhúzta a száját.

- Basszus… - motyogta, ám többet nem mondott a fiúnak mert Piton kaján vigyorral lépett Potter üstjéhez és beleszagolt.

- Megtudhatnám, mi ez, Potter? - kérdezte, miután visszacsorgatta az üstbe a zöldes, záptojásszagú folyadékot.

- Majd Te megmondod – dőlt hátra James mellkasa előtt összefont karral. – Taníts, ezért vagy itt!

- Az órai feladat az átoksemlegesítő főzet elkészítése volt, Potter. - Piton hangja higgadt volt, de a gunyoros színezetet mindenki kihallotta belőle. - Sajnálatos, hogy a megértési gondjaid vannak. A házvezetődnek erre már elsőéves korodban fel kellett volna figyelnie. Ugyanakkor semmi akadályát nem látom, hogy itt, mindenki előtt megkóstold a löttyödet. Amennyiben a hatása nem különbözik az általam megjelölt főzetétől, eltekintek a büntetőmunka kiszabásától. Black, szórjon a barátjára valami átkot!

- Még csak azt kéne! – méltatlankodott Sirius hangosan.

- Nem értettem, Black! - Piton egy fenyegető lépést tett Sirius felé.

Sirius előkapta a varázspálcáját, nem volt egészen biztos benne, hogy nem Pipogyi ellen fogja fordítani, ám ennyire még ő sem volt forrófejű. James felé biccentett, és egy nagyon enyhe, tikkelést, és fejrángatózást okozó bűbájt küldött felé.

Mikor Perselus Piton kiadta az utasítást Tapmancsnak James azonnal felállt a székről, és kilépett az asztalok elé, majd a pálcája után kapott, és hárította Black átkát.

- Ha ez nálam van, semmi szükségem a löttyeidre Pipogyi – húzta el a száját James, majd hátat fordított a fekete mágusnak.

Piton szúrós szemmel figyelte Potter reakcióját. Azután egyszerűen kivette a pálcát Black kezéből, és egy non-verbális végtagmerevítő rontást küldött Potterre. Az eredmény az lett, amit várt: Potter mozdulni sem tudott, nem érhette el a serlegbe töltött folyadékot.

- A folyadék hatástalan - jelentette ki Piton. - Lily, térítsd magához Pottert, a saját főzeteddel!

Lily kissé összehúzta a szemöldökét és megcsóválta a fejét, majd merített egy kisebb kanállal a főzetéből és James szájába csorgatta óvatosan. Potter-re azonnal hatott a szérum.

Piton egykedvűen lépett tovább Pettigrew üstjéhez. A folyadék töményebb volt a kelleténél és reménytelenül rózsaszín. De nem látszott ártalmasnak.

- Pettigrew, ha a társad élete lenne a tét, beadnád neki a saját főzetedet? - érdeklődött szinte kedélyesen Piton.

Peter nagyokat nyeldesett.

- Ig… ne… igen! – mondta aztán és megtörölte a homlokát.

- Hát, lássuk! Kínáld meg vele Sirius Blacket! Levicorpus! - perdült meg villámgyorsan Piton, és az átka telibe találta Siriust, mielőtt a fiú kivédhette volna a rontást. Piton megfordította és fejjel lefelé egészen a plafonig lebegtette Blacket, ezzel is megnehezítve Peter dolgát a főzet beadásában. ( a szenyája!:D-B)

- Na de így… hogyan már?! – nyüszített egyet Peter, majd mert az üstjéből és kínkeservesen odavarázsolta Sirius szájához a folyadékot.

- Idd… idd meg, Sirius! – cincogta Peter halálsápadtan.

- Peter...kinyírlak...ha valami nem stimmel. – morogta Féregfark felé Tapmancs, majd hősiesen hörpintett a főzetből. Ugyan Sirius a földre huppant, viszont a hasa hangosan morogni kezdett.

Piton letett egy átlátszó folyadékkal teli fiolát Sirius Black elé.

- Ez enyhíti a mellékhatásokat... Ahogy elnézem, Pettigrew főzetének a mellékhatása enyhén hashajtó hatású...

Sirius összegörnyedt a hascsikarástól, de azért megitta az enyhítő bájitalt, magában ezerszer elátkozva a mai napot.

Piton Lupin üstjéhez ért. Egy non-verbális Petrificus Totalust küldött a vérfarkasra, majd telemerített egy serleget és a fiú az ajkához érintette az gőzölgő, ibolyaszínű, minden tekintetben az előírásnak megfelelő folyadékot. Lupin hagyta, hogy a kesernyés ital a torkába szivárogjon. A hasa görcsbe rándult, öklendezni kezdett. Piton neki is átadott egy átlátszó folyadékot tartalmazó fiolát.

- Hm... a Te esetedben kissé módosítani kell az arányokat. Egyébként nem rossz.

Lupin szeme vészesen szikrázott, nem bánta volna, ha itt és most vérfarkassá változik, és büntetlenül szétszaggathatja Pitont.

A fiatal tanár ellenőrizte a többiek főzetét is. A mardekáros lányokét tökéletesen rendbenlévőnek találta. Végül megállt Lily előtt. Kitöltött egy fél pohárnyit az üstben fortyogó főzetből.

- Szórj rám valamilyen átkot. Akármit! Bátran!

Lily felsóhajtott.

- Pers… az előbb már hatásosnak bizonyult James-en… - suttogta, ám látta Piton szemében, hogy meg kell tennie. Megvillantak a csodazöld szemek. – Rendben, professzor. Örömmel – vigyorodott el. – Rictusempra! – rikkantotta Lily, mire a csiklandozó bűbáj egyenesen Piton mellkasának csapódott. A lány nevetve figyelte, ahogy a fiú megpróbálja magába dönteni az ellenanyagot. Végül sikerült neki. Lily nevetve tette el a pálcáját.

- Ez erős volt... - fújta ki a levegőt Piton, amikor újra képes volt megszólalni. Még egy kortyot ivott Lily Evans főzetéből. - Viszont kitűnően sikerült - állapította meg könnyes szemmel, elkínzott arccal, de mosolyogva, cseppet sem haragosan. Ekkor megszólalt az óra végét jelző gongütés. Piton kissé szédelegve visszatért a tanári asztalhoz. Slughorn kezet nyújtott neki.

- Gratulálok, fiam, nagyon meggyőző voltál! És bátor! Bevallom, több mint hatvan éves tanári pályámon nekem egyetlen egyszer sem volt bátorságom, hogy megkóstoljam valamelyik  növendékem órai munkájának eredményét... A szigorúságod viszont példátlan a Roxfort történetében!

Lupin is hallotta Slughorn megjegyzését, de ő nem bátornak, hanem őrültnek találta Perselus Pitont, a kivételes módszereivel együtt...

Peter mogorván slattyogott barátai mellett. Feléjük fordult.

- Ez egy barom… egy hülye paraszt… - susogta, de arra vigyázott, hogy Piton még véletlenül se hallja meg. – Én nem fogok járni hozzá! Retkes mocsadék!

Tapmancs hasgörcsei enyhülni kezdtek, lassan tápászkodott fel, és indult kifelé a teremből. Szeme sarkából látta Medea rosszalló pillantását, és most a legkevésbé sem érdekelte Piton idióta és nagyképű fellépése velük szemben.

 

James dühösen dobálta bele a táskájába a könyveit, majd az üstöt a hóna alá csapva kiviharzott a bájitaltan teremből. Mert ha egy percnél is tovább maradt volna ott, akkor senki és semmi akadályozhatta volna meg, hogy darabokra ne szaggassa Pitont.

 

Slughorn ment ki először, diákok követték. Kivéve Lilyt, aki kedélyesen pakolgatta a táskájába a könyvet és a füzetet, a tollát… direkt nagyon lassan csinált mindent. Közben a fél szemét a többieken és Pitonon tartotta. Amikor mindenki kioldalgott már a teremből, s Piton ki-be járkált a szertárból a terembe, Lily előhúzta a pálcáját s egy nem túl mély, de hosszú vágást bűvölt a térde fölé… a seb vérzett, Lily pedig felszisszent… amikor Perselus a következő percben belépett újra a szertárba, Lily Evans fogta a táskáját és bicegve elindult a kis helyiség felé…

 

 

 TOVÁBB