„Ha anya vagy, sohasem maradsz igazán egyedül a gondolataidban. Egy anya mindig kétszer gondolkodik: egyszer önmagáért, másodszor a gyermekéért.”
Sophia Loren
Harminckettedik fejezet
Lily Evans, ahogy Piton első órája után a szertárajtóba ért, ledobta a földre a táskáját és belökte az ajtót. Kacér, ravasz mosolya sokat sejtetett.
- Professzor… lenne egy problémám… - mondta halkan, puhán és Piton mögé lépett.
Az ifjú tanár érzékeit jólesően borzongatta a lágy hang. No és persze a megszólítás. Lassan fordult meg, keskeny ajka mosolyra húzódott.
- Nos, kisasszony? Mit tehetek magáért?
Lily ráemelte gyönyörű, csillogó szemeit, amik most a vágytól tűzben égtek. Hihetetlen hatással volt rá Piton… sokkal intenzívebben kívánta, vágyott rá, mint eddig valaha.
- A problémám… - lehelte, majd felült a szemközti asztalra. Szoknyája felcsúszott. – Ez… - mutatott a vérző térdére.
Piton felvonta a szemöldökét. Letérdelt elé. Azonnal megállapította, hogy a sérülés nem komoly.
- No de Miss Evans! A karcolások gyógyítása másodikos anyag. Vagy szeretné, ha egy ilyen jelentéktelen horzsolás miatt a gyengélkedőre kísérném? - érdeklődött, közben rutinosan elállította a szivárgó vért.
Lily elvigyorodott. A szájába vette az egyik ujját és meglóbálta a másik lábát.
- Ó, professzor, nagyon-nagyon fáj… szeretném, ha megvizsgálná… - suttogta a lány, majd gombolni kezdte a kis fehér inget, ami rajta volt.
Piton már kezdte sejteni, mire megy ki a játék. Örömmel ment bele.
- Majd én... - átvette a gombolást, ám közben végig Lily szemébe nézett. - Csak óvatosan! Érez szúrást? Szívfájdalmat?
- Igen, a mellkasom is fáj. Jobb, ha megvizsgálja azt is… megkérhetem rá? – rebegtette a pilláit a lány. Tudatában volt önnön lehengerlő vonzerejének. Most már igen. És tudta is használni.
- Először tegyük rendbe a lábát... - Piton féltérdre ereszkedett, lehúzta Lilyről a harisnyát, majd ajkával végigsimított a vádlin. Megcsókolta a vágás helyét.
Lily felsóhajtott a mozdulatra, ahogy a fiú a lábához ért, majd meglendítette a pálcáját az ajtó felé.
- Colloportus! Csak a biztonság kedvéért… uram… - köhintett egyet Lily és egyik ujjával végigsimított Piton haján, majd az arcán és magához húzta a fiút. – Nagyon beteg vagyok, professzor? – kérdezte kacéran.
- Úgy látom, a helyzet egyre súlyosabb. Szapora a pulzusa. A légzése egyre gyorsul... Egy gyors és szakszerű beavatkozásra van szükség. - Piton ujjai a lány blúzának kivágásába siklottak.
- Ó… sürgős műtét… értem… mit kell tennem? – vigyorgott. A kis ing ekkor szétnyílott. Lily, szokásától eltérően, most egyáltalán nem viselt melltartót az ing alatt. – Most vizsgálja meg itt is! – mutatott a mellkasára. – Meg a szívem tájékán… olyan különösen gyorsan dobog a szívem… mi lehet ez?
Piton Lily mellkasára hajtotta a fejét. Hallgatta volna órákon át a szíve dobbanásait. Ajkával és a nyelvével lassan, aprókat körözve izgatni kezdte a mellbimbókat. - Ez... segít?
Lily lehunyta a szemét. Piton érintése őrjítő volt… minden mozdulata.
- Igen… már jobb… - nyögött fel.
Piton lassan hátrahajlította Lily testét. A lány felfeküdt az asztalra, leverve jónéhány üres üvegcsét, de nem törődtek vele. Elnyújtózott.
- És most? Mit tegyek? Azt hiszem, uram, szörnyű nagy baj van! – ült fel hirtelen a lány és átölelte szerelme nyakát. Egészen közel hajolt hozzá. Incselkedtek egymással. Ajkuk csaknem összeért, ám ekkor Lily felsóhajtott. – Szörnyű, szörnyű nagy a baj…
- Olyan nagy baj nem lehet... Már egészen... átvette a ritmust - suttogta a fiú. Egyre jobban kívánta Lilyt, le sem tagadhatta volna. Hátrasimította a haját, majd fülét közel tolta a lány szájához. - Súgja meg bátran... Nincs olyan probléma, amire ne találnánk megoldást. Itt és most...
- Az a probléma, professzor… - súgta Lily bizalmasan, közben két lába közé szorította a fiú derekát. Ágyékuk összeért. - … hogy elfelejtettem ma reggel bugyit húzni… annyira siettem… - suttogta Lily ingerlően és őrjítően a fiú fülébe.
Piton halkan felnevetett és egy pillanatra kiesett a szerepéből.
- Egy bűnjellel kevesebb... khm... A kapkodás megbocsáthatatlan. Meg kellene néznem, mert ha valóban így van, esetleg felfázik. Ez ellen is tennünk kell valamit...
- Leellenőrzi, uram? – vigyorodott el Lily, majd nem bírta tovább. Piton ajkához kapott és mélyen megcsókolta. Úgy falták egymást, mint még talán soha. – Rettentően… rossz kislány vagyok… - zihálta rekedten.
- Nagyon úgy tűnik - sóhajtott Piton, közben ujjai már a lány combját simogatták, egyre feljebb. Egyszer csak elérték a combok közét. - Hm... innen valami tényleg hiányzik...
- Tényleg nincs rajtam – bólintott Lily. – Talán meglepi ez, uram? – kérdezte kacér mosollyal. – Mást várt professzor? Egy okoskodó kis csitrit? – kérdezte Lily nyugodt hangon, szinte tárgyilagosan, majd hátrarázta a haját. – Professzor úr, mit szeretne mondani?
- Megsúgom... - suttogta a mágus, majd azon kapta magát, hogy hirtelen az összes vér kiszökik az agyából, és a vágynak - meg a gravitációnak - engedelmeskedve az egész teste lemerevedik. Ajka szorosan tapadt a lányéra. Az övével babrált, de már erre is alig bírt koncentrálni.
A csók fullasztó volt. Lily rávarázsolt egy puha plédet az asztallapra, majd elfeküdt.
- Gyógyítsa meg a lábamat, professzor! – kérte Lily kislányos hangsúllyal, de kacér mosollyal. – Közben szabaduljon meg maga is a zavaró tényezőktől… mondjuk ettől! – nyúlt a fiú övéhez Lily, majd végigsimított az ágyékán. Aztán rápillantott. – De a talár maradjon… - vigyorodott el szinte perverz módon.
Piton felnyögött. A pálcája után tapogatózott. Egy suhintással eltüntette magáról a nadrágot és az alsót is. Lilyről lehámozta a szoknyát. Mindkettőjükön csak a talár maradt. A fiatal férfi agyán még átsuhant, hogy amit tenni fognak, azzal súlyosan megszegik a házirendet. Ha rajtakapják őket, mindkettőjüket kicsaphatják... de ez sem volt visszatartó erő. Keményen hatolt be. Szokatlan volt ez a pozíció, viszont nagyon kényelmes. Piton érezte Lily testének minden rezdülését, miközben tökéletes befogadást nyert. Hol gyengéden, hol erőteljesebben mozgott, közben végig Lily örvénylő szemébe nézett... Egyszerre jutottak a csúcsra. A fiatal mágus ekkor lehunyta a szemét, átadta magát a kéjnek. Hosszú percek teltek el, miközben szenvedélyesen csókolták egymást, s a világ mintha megszűnt volna létezni körülöttük...
Lily és Perselus zihálva feküdtek az asztalon. Bár nem volt túl nagy ez az asztal, elfértek rajta. Hiszen szinte összeforrva, összefonva feküdtek. Lily még lihegett kicsit, feje a fiú álla alatt pihent. Lassan simogatták egymást.
- Hogy tehetted ezt velem? Hogy voltál képes...- suttogta Piton, cseppet sem rosszallóan. Átsuhant az elméjén, hogy ez volt az első tanítási napja a Roxfortban. Ezek után, valahányszor belép ebbe a szertárba, erre fog emlékezni.
Lily felnevetett.
- Mire voltam képes? Hogy nem vettem alsóneműt? Vagy, hogy kiváló főzetet produkáltam? Esetleg azt, hogy utánad jöttem, miután megvágtam a saját lábamat? Vagy… - ám a lány nem folytathatta, mert Piton egy forró csókkal beléfojtotta a szót.
Percekig némán csókolták egymást, szinte újra beleveszve a szenvedélybe. Lily ujjai lassan siklottak a fiú bőrén. A mellkasát csókolta s kacéran rámosolygott. Éppen lejjebb csúszott volna, amikor valaki belépett a tanterembe, amihez a szertár tartozott. Lily felkapta a fejét.
Slughorn Pitont kereste, volt néhány megbeszélnivalója a fiúval.
- Perselus, fiam! – kiáltott a szertár felé, de mivel azt zárva találta, hümmögött egy sort. – Hát jól van, majd megvárom…
Lily szeme elkerekedett.
- Meddig fog ez itt várakozni?! – lehelte a lány, és alig bírta visszafogni a nevetését. A fiú nyakához bújt, némán rázkódott a nevetéstől, mert Horace fennhangon dünnyögött a Merlin-díjról, a főzetekről…
- Horace? Amíg nem nyer bebocsátást. Talán holnap reggelig.
- Hát ez szörnyű… - csuklott a lány és a lábával véletlenül levert egy üres lombikot… megdermedt a levegő is. Lily nyelt egyet és Piton-ra nézett elkínzott arccal.
- Csendesen... - suttogta a fiú, de a vén professzornak sajnos élesebb volt a hallása, mint ahogy kívánatos lett volna.
Ekkor Slughorn kopogtatott a szertár ajtaján.
- Perselus, Te vagy? Ehhh, kis más lenne… gyere csak ki egy kicsit, valami volna itt… ehh.. vacak zárak, csak nem ragadtál bent? No várj, majd segítek… velem is sokszor előfordult már… régi, öreg zár… ehh… a zároldó bűbáj majd használ, nem is értem, miért nem jutott eszedbe…
- Merlinre! – zihálta Lily. – Szólj neki, hogy várjon! Nem láthat meg így minket! – pattant fel villámgyorsan, majdnem leesett az asztalról.
Piton közben összerántotta magán a talárját. Ő is levert néhány lombikot.
- Mindjárt... máris... kell egy kis hely, mert arrébb toltam az asztalt... - magyarázkodott fülig vörösödve.
Lily kihasználta ezt a pár percet és villámgyorsan beugrott az egyik polc mögé, de csak a szoknyáját és a táskáját tudta magával vonszolni…
Piton ekkor az ajtóra irányította a pálcáját, ugyanezt tette Slughorn is. A fiatal tanár feloldotta Lily varázslatát. Az ajtó éles csikordulással tárult fel.
- Á, fiam! Hát beragadt ez az átok… Perselus? Jól vagy? – nézett a fiúra. – Csak egy kis cukros ananász-konzervet akartam, ide dugtam valahová… eh… hová is… - nézett körül Slughorn.
- Ez lesz az... - emelt le villámgyorsan egy ananász befőttes üveget az egyik polcról Piton. Jó magasan volt, nyújtózkodni kellett, Slughorn nem is érte volna el. Ahogy Piton ágaskodott, kivillant a meztelen lábszára a talár alól.
Lily a szája elé kapta a kezét, nehogy felröhögjön. Piton valóban furcsán mutatott az egy szál talárban…
Slughorn szórakozottan bólintott, majd megakadt a szeme a kis ingen.
- No, de fiam! Mi ez? – emelte fel egy pálcamozdulattal Lily ingjét és rápillantott.
- Hogy ez? Egy kinőtt blúz... Az egyik diáklány felejthette itt, amikor... a szertárt takarította büntetésből. - Piton sejtette, hogy ez nem a legmeggyőzőbb hazugság, ami valaha kicsúszott a száján, mivel Slughorn talán még életében nem szabott ki efféle büntetést.
Lily hátán jeges izzadság csorgott végig. Nyelt egyet.
- Ne, ne magyarázkodj – vigyorodott el Slughorn. – Tudom én jól… hajt a véred… Griffendéles! De azért Perselus, ne kísérletezz diáklányokkal, rendben? Még ha Griffendéles is az illető… a sötét mágiát máson gyakorold. Ezt elviszem – lobogtatta meg Lily ingjét. – Majd… gyere az irodámba, fiam! – intett egyet mosolyogva Horace és kidöcögött.
Lily akkor bújt elő, amikor már becsukódott a terem ajtaja is.
- Elvitte az ingemet! – nézett Slughorn után félig röhögve, félig bosszúsan. – Mihez kezd vele?! Vegyelemzi?! Vagy a fejére húzza…? – nevetett a lány.
Piton tekintete elfelhősödött.
- Attól tartok, bűnjelként fogja felhasználni, ha még egyszer rajtakap... Eh, nem érdekes. - Piton Lily keze után nyúlt. Mindkét öklét megcsókolta, majd talárját a lány meztelen felsőtestére terítette. Alatta szorosan egymáshoz simultak. - Csak, hogy meg ne fázz!
Lily vigyorogva bújt hozzá.
- Igen… Így már jobb… nem is fázom annyira… de azt hiszem, így nem nagyon kísérhetsz végig a folyosón… van valami tartalék inged? – kérdezte kissé vacogva Lily, de mielőtt a fiú elengedte volna, magához húzta. – Várj… - megcsókolta, hosszan és gyengéden. – Te szemtelen dög! Griffendéles lányokon kísérletezel? – vigyorgott gúnyorosan Lily. – Mégis mit képzelsz?! – legyintette arcon a fiút játékosan, közben egészen a talár alá férkőzött, a fiú meztelen testének simult.
A fiatal tanár kiélvezte a mámoros perceket. Ugyanakkor baljós felismerés dübörgött az agyában. Soha többé... Soha többé nem tehetjük meg... - Lily szemébe nézett, kesernyésen elmosolyodott.
- Te, diáklány... a házirendnek legalább ötven pontját szegtük meg. Ezért mindkettőnket kicsaphatnának. Nem kockáztathatunk többé. Itt semmiképpen. - Azután Piton Lily füléhez hajolt, halkan megjegyezte: - Legközelebb a Griffendél-toronyban szeretném...
Rákacsintott a lányra, majd elővarázsolta a ruháikat. Lily részére egy frissen mosott inget hozatott az egyik házimanóval.
Lily gyorsan magára kapta a jóillatú inget, felöltözött és sokat sejtető mosollyal nézett barátjára.
- Ez kitűnő továbbképzés volt, professzor – húzta ki magát Lily Evans vigyorogva. – A Griffendél-torony bármikor a rendelkezésére áll. Amennyiben van elég bátorsága ahhoz, hogy belépjen a nyüzsgő oroszlánbarlangba… - nevetett, majd megcsókolta kedvesét. – Mennem kell. Este találkozunk a pinceszobában… szeretlek - suttogta, majd kisietett a szertárból, miután meggyőződött arról, hogy senki nem látja. Lily aznap olyan széles mosollyal járkált a kastélyban, ahogyan már rég láthatták a barátai.
Sirius néhány nappal a siralmas bájitaltan óra után már elviselhetetlennek érezte a bizonytalanságot és ridegséget, ami Medea-val való kapcsolatára rátelepedett. Hiába akart a boszorka közelébe férkőzni, az minduntalan tovasiklott, mint valami árnyék, így Tapmancs elhatározta, hogy ha kell, kényszeríti a lányt, hogy végre beszéljenek egymással. Szombat délután volt, a diákok többsége a körletekben melegedett, mert az idő egyre hűvösebbé vált, kósza hópelyhek olvadtak szét az iskola udvarán, ahol Medea éppen fázósan haladt végig a hideg parkon. Befelé igyekezett, a faluban volt a barátnőjével, aki azonban még lent maradt a fiújával, így Medea egyedül baktatott csinos, hófehér kabátjában és zöld-ezüst sapkájában.
Sirius az egyik oszlop mögül figyelte őt, egész nap a nyomában járt. Mikor a lány a közelébe ért, elkapta a derekánál fogva, és nem durván, de azért erőteljesen az oszlophoz nyomta Medea-t.
Medea megijedt és azonnal támadni akart, de amikor realizálta, ki kapta el, felsóhajtott és próbálta eltolni magától a fiút.
- Ne erőszakoskodj…! – csapott a fiú karjára. – Engedj… el, Sirius Black! – csattant fel Medea.
- Bocsáss meg, szerelmem, amiért ilyen drasztikusan viselkedek. – magyarázta Sirius lágy hangon, de a szeme szigorúan fürkészte a boszorkány arcát. – Eszemben sincs bántani Téged, csupán nem láttam más esélyt, hogy végre hosszú idő után beszéljünk egymással. – Mikor Tapmancs érezte, hogy Medea nem akar elrohanni, elengedte, és sóhajtva simított végig a boszorka hideg arcán. – Bántottalak, megsértettelek? Mi történt, amiért így kerülsz? Nem teheted ezt velem....én szeretlek. – nyögte a mágus.
Medea viszont nem hatódott meg a fiú szavain. Sokkal nagyobb csalódás érte annál, mintsem egy sima ’szeretlek’ ezt feledtetni tudta volna.
- Szeretsz? Tényleg? – kérdezte flegmán. – Szuper! Ahhoz képest még az unokanővéred bulijára sem voltál képes eljönni velem! – villant egyet a lány szeme. – Hol voltál, Black?! Ott lett volna a helyed Neked is!
Sirius meglepve húzta fel a szemöldökét.
- Mit kerestél az unokanővérem buliján? – Tapmancs bár tudta, hogy a lány családja Voldemorthoz húz, ám Medea-t nem olyan lánynak ismerte, aki effajta ócska bulikra járkál. – Csak azért, mert az unokanővérem, még nem járok folyton hozzájuk. Nem is beszéltünk a partyról, honnan vetted, hogy ott leszek?
Medea összehúzta a szemeit és szó nélkül elfordult. Arcizmai megrándultak. Meredten bámulta az egyre több hóval fedett füvet.
Sirius megfogta a lány állát, és maga felé fordította az arcát.
- Te nem emiatt vagy megsértődve, igaz? Mondd el végre, hogy mi történt!
Medea mély levegőt vett és a dac, a sértődöttség és a düh úgy szikrázott egyetlen pillantásában, mintha a világegyetem dőlt volna romba.
- Tudod, Black, azt gondoltam, Te tényleg más vagy. Egy úriember. Akinek fontos a családi hagyomány. Gyönyörűen el is hitetted ezt velem. De egy kedves jóakaród felvilágosított, hogy Téged kitagadott a jóanyád, egy aljas véráruló vagy és Urunk ellen lázadsz! Mulciber megmondta! – kiáltotta bele Medea Sirius arcába a szavakat.
Tapmancs hátrahőkölt a boszorka szavaitól, jó néhány pillanatig megszólalni sem tudott. Forrt benne a düh, ha arra az idióta Mulciberre gondolt, valahol a szíve mélyén mégis bevallotta, hogy már nem titkolózhat Medea előtt. Leroskadt az oszlop melletti kőpadra.
- S Te rögtön el is hitted, amit az a vadbarom mesélt rólam, aki nőket erőszakol meg hobbiból? – bukott ki még a kérdés Sirius-ból, miközben arra készült, hogy mindent elmondjon végre szerelmének.
Medea felmordult.
- Vettem észre, hogy mi a hobbija!
- MII? – Sirius azonnal felpattant, és átölelte Medea-t. – Ugye nem esett semmi bajod? Elmondhatod nekem... – Tapmancs fejében az is megfordult, hogy a lány ridegsége a bulin átéltek miatt csak tovább növekedett. – Bármitől megvédenélek...ha hagynád, és nem kószálnál többé nélkülem. – mosolygott halványan a lányra, de Medea ridegen eltolta a fiút magától.
- Nem akarom, hogy egy hazug disznó kísértse lépteimet. Talán az igazságról is beszélhetnél már végre, Sirius Black! Ki vele, gyerünk, vagy nem állok jót magamért! Merd a szemembe mondani, hogy az a Mulciber hazudott! Mondd el, mi az igazság!
- Az igazság? Rendben Medea... elmondok mindent, de kérlek hallgass végig. – Sirius szinte könyörögve pillantott fel a lányra. – De nem mehetnénk be valahová? Itt mindketten megfagyunk. – dörzsölgette a kézfejét Tapmancs fázósan.
Medea megvonta a vállát.
- Én nem fázom. Te meg nem érdekelsz. Vagy itt mondod el, vagy viszlát – meredt jeges tekintettel Sirius-ra, majd leült a kőpadra, de előtte felmelegítette kissé a pálcájával. A lány tartása egyenes volt, büszke és rettentően rideg.
Sirius bólintott, aztán leült a padra keresztben, szemben a lánnyal.
- Az első, és legfontosabb dolog. Az anyám kitagadott... ez igaz... mert nem voltam hajlandó elvenni Dolores Umbridge-t, akihez hozzá akartak kényszeríteni. Nem vehettem el, hiszen te vagy az egyetlen, akit szeretek. – suttogta Sirius őszintén, és egyik kezét Medea kacsójára csúsztatta.
Medea pillái megrezdültek. Nyelt egy aprót. Nem húzta el a kezét. Sirius szemébe nézett.
Tapmancs leheletnyi reményt érzett a lány reakciója láttán, felbátorodva magyarázott tovább.
- Ami a többi vádat illeti.... amikor megismerkedtünk, tisztában voltam azzal, hogy vannak közöttünk bizonyos különbségek, azon felül, hogy a két legjobban ellenségeskedő roxfort-i ház tagjai vagyunk. Más a családképed, mások az elképzeléseid... de amikor egymásba szerettünk azt gondoltam, ezek a különbségek mit sem számítanak majd. – Sirius szünetet tartott, hogy lelkierőt gyűjtsön ahhoz, amit elmondani készült.
Medea összefonta a mellkasa előtt a karjait.
- Különbségek? Nos igen. Így is lehet fogalmazni. Jobb híján. Remélem, azt sem tagadod, hogy beléptél abba a nevetséges, szánalmas Főnix Rendjébe! Tagadod, vagy sem?!
Sirius felemelte a fejét a boszorka hangjára, fekete tincseit a homlokába fújta a szél, de a lány még így is láthatta a mágus szemeinek ezüstös, és elszánt ragyogását (jó ez nyálas, de tessék elképzelni :D –Zs)
- Igen. Nem sokkal a megismerkedésünk után léptem be a Rendbe, azért, hogy harcoljak a Gonosz hatalom ellen, ami hidd el, nem fog Téged és a családodat sem megvédelmezni! – felelte Tapmancs, és enyhén megszorította Medea kezét.
Medea elrántotta a kezét.
- Még van képed ezek után bármit is kérni tőlem… - suttogta rekedten.
- Legyen eszed Medea! – emelte fel Sirius is a hangját. – Emlékszel a csatára tavaly? Kinek volt az jó? Te okos lány vagy és jólelkű... ne légy ilyen vak, Voldemort uralma semmi mást nem hoz, csak pusztulást. – A fiú próbálta magához húzni Medea-t, még mindig hitt benne, hogy a lány észhez tér, és elismeri, hogy a neveltetése nem kell, hogy meghatározza a jövőjét.
Medea határozottan eltolta magától a fiút.
- Hagyj már békén – sziszegte. – Nekem a család a legfontosabb! Ez az összetartó erő, és ha Te így gondolkodsz, akkor Te nem leszel az én családom része! – vágta Sirius arcába.
Sirius-t meglepte, hogy Medea pont arról kezd el beszélni, amire ő maga is gondolt az imént.
- Igen, a család fontos. Nekem is az volt...nagyon régen. És tudod mit tett a Te nagyurad a családommal? Bohócokká lettek... – Tapmancs keserűen emlékezett a múltjára, de arra ügyelt, hogy el ne engedje Medea kezét, pedig a lány megpróbálta kiszabadítani az ujjait minduntalan.
- Te vagy a bohóc! – mondta hűvösen. – Színjátékot adtál elő nekem!
- Gyűlöltek, megaláztak, végül kitagadtak, csak mert más voltam, mint ők... – folytatta Sirius halkan. – Komolyan azt gondolod, hogy ez helyes?
Medea felcöccent.
- Ha szófogadó lettél volna, erre nem kerül sor. A családnak ellentmondani nem-le-het!
Sirius közelebb csúszott a padon Medea-hoz.
- Lépj be, Te is a Rendbe...ne add fel a szerelmünket! – Tapmancs tekintete fogva tartotta a lány sötét szemeit.
Medea úgy nézett Sirius-ra, mint egy különösen gusztustalan lényre. Halkan szólalt meg.
- Gyáva voltál, iszonyú gyáva. Mindent el kellett volna mondanod az elején!
- Igazad van, gyáva voltam, amiért nem mondtam el mindent előbb. Ebben bűnös vagyok... elismerem. Vártam, hogy megerősödjön az, ami köztünk van. Talán önzőség volt, de nem változtat semmin. Csatlakozz hozzánk, ha igazán magadba nézel, Te is láthatod, hogy nem oda tartozol! – Sirius egészen közel hajolt a boszorka arcához.
- Te hülye vagy – mondta hűvösen a lány. – Őrültség az egész, amit csinálsz. Csináltok!
- Ez nem őrültség... sok mindent feladtam én is, és még többet feladnék Érted. – mormogta Sirius elgyötört arckifejezéssel.
Medea felhúzta a szemöldökét.
- Vagy úgy! Miért nem ezzel kezdted? – mosolyodott el Medea csábítóan. – Hát rendben, Sirius! Ha ennyire kész lennél mindenre értem, akkor lépj be Voldemort halálfalói közé. Amint a karodon a Jegy, amit mindenki elvár tőled, azonnal hozzád megyek feleségül! – Medea szeme megcsillant.
Sirius hirtelen úgy érezte, hogy arcul csapták. Lassan felállt a padról, hitetlenkedve pillantott Medea-ra.
- Komolyan ezt kérnéd tőlem cserébe? – Tapmancs agyán átvillant a lehetőség, aztán megrázta a fejét. – Azt akarod, hogy halálfaló legyek? Gyilkos? Ilyen szerelemre vágysz?
Medea is felállt.
- Mi az, Sirius? Olyan nagy kérés ez? Mindened meglenne! Gazdagok lennék és boldogok! Még, hogy gyilkos! Te nem érted a lényeget! Gyerünk, tedd meg! Értem! Vagy csak a szád volt nagy?!
- Nem, ezt nem tehetem. – motyogta maga elé Sirius. – Nem azért, mert nem lennék rá képes, Érted, hanem mert Téged súlyosan félrevezetnek, ha ezt gondolod Voldemort eszméiről. És így...nem lenne értelme egyikünk áldozatának sem. – A mágus lelke nagyon fájt, ahogy ráébredt, milyen vak volt ő is ebben a szerelemben, csakhogy a vakság nem gyógyul egyik pillanatról a másikra.
Medea lebiggyesztette az ajkait.
- Hát ennyit ér a szavad. A szerelmed. Amikor cselekvésre kerül a sor, meghátrálsz. Nekem ilyen férfi nem kell – mondta ki végül Medea kegyetlen őszintességgel a szavakat. – Ennyi volt, Sirius! Viszlát! – villant a szeme a fiúra, majd elfordult, hogy besiessen a kastélyba.
Sirius-on még átcikázott valami őrült büszkeség, mikor Medea indulni készült. Megragadta a lány karját, magához rántotta, majdhogynem erőszakosan, aztán élete talán leggyengédebb csókját adta neki.
- Azért ne feledd, mit adtál fel egy hamis eszméért. – suttogta, majd megfordult, és elindult az udvar ellenkező irányába.
Medea zihálva nézett utána. Nem tudta megérteni az álláspontját. Habár tényleg szerette Sirius-t, ez az érzés azon nyomban elszállt, ahogyan megtudta, Sirius miféle eszmékben hisz. Medea számára elképzelhetetlen volt, hogy Voldemort nagyúr ellen tegyen.
Tapmancs szívében zakatoltak a csalódott, dühös, szomorú érzések. Nem akart felmenni a körletbe a többiekhez, csak állt a hidegben egy másik oszlophoz támaszkodva. Arca, orra vörös volt a hidegtől, és egész testében reszketett, de fel sem tűnt neki.
Lily Evans Hagridtól baktatott vissza, a kastélyba. A félóriás elmondta neki a legújabb pletykákat, jóízűeket beszélgettek és a lány kapott még egy kis rumos teát is… azonban olyan hideg volt kint, hogy rögvest átfagyott. Dideregve lépkedett, amikor megpillantotta Siriust az egyik oszlopnál, igencsak letörten. Odalépett mellé.
- Sirius… minden rendben? Jól vagy? – kérdezte összekoccanó fogakkal Lily.
Sirius pillanatok múlva nézett csak Lily-re homályos szemekkel.
- Lily? Szia... igen… jól vagyok. – mondta erőtlenül.
Lily körülnézett, majd rálehelt a kezére.
- Na jó. Ha az a terved, hogy szétfagysz, ebben sajnos nem tarthatok Veled… másmilyen halálnemet választanék, ha lehet… Sirius! Gyere már be! – bökte meg a fiú oldalát a lány halvány mosollyal.
- Hogy? – kapta fel a fejét a fiú, mintha késve érkezett volna meg elméjébe a boszorka ajánlata. – Jó, menjünk be. – válaszolta gépiesen.
Lily felnyögött, amikor végre meleg helyre érkeztek. Mivel épp a könyvtárba igyekezett, ezért arra irányította lépteit. Meglepte, hogy a fiú követi, de nem volt ellenére. Gyorsan leadta a kölcsönzött könyveket.
Mikor leültek a meleg és üres könyvtárban, Sirius tüsszögni kezdett, aztán az egyik asztalra könyökölve kezébe temette az arcát. Örült a lány társaságának, csak egyelőre nem tért még magához, kába ürességet érzett, semmi mást.
Lily egy kis ideig lapozgatta a füzetét, majd Sirius-ra pillantott. Látta rajta, hogy valami nagyon súlyos lelki trauma érhette. Lily nyelt egyet.
- Sirius, figyelj… - szólalt meg halkan a vörös hajú boszorkány, majd rácsúsztatta ujjait a fiú karjára. – Nem akarok kérdezősködni, de remélem, tudod, hogy… én meghallgatlak, bármi van! Ahogy Te is… segítettél sokszor nekem.
- Lily... én... ha tudnád most mennyire megértelek. A vívódásaidat, az álmatlan éjszakáidat, amelyekről nem beszéltél, de én láttam. – Sirius Lily-re nézett, és elmosolyodott, de közben könnycseppek potyogtak a szeméből. Nem szégyellte.
Lily teljesen megdöbbent. Nem nagyon látott még síró férfit. És, hogy pont Sirius…
- Merlinre szakállára, mi történt?! Nem hiszem, hogy Perselus miatt vagy ennyire padlón… - jegyezte meg halvány mosollyal.
- Medea elhagyott. – nyögte Tapmancs, s ahogy kimondta, még nagyobb erővel tört rá a bánat.
Lily felszisszent.
- A fenébe is… - csóválta a fejét. – Ez a Medea… de miért… szakított Veled? Netán van valaki… más az életében? – érdeklődött Lily óvatosan, majd előhúzott egy selyemzsebkendőt és átadta a fiúnak.
Sirius csak a fejét csóválta, elfogadta a zsebkendőt a boszorkától, és megtörölte az arcát.
- Ha pontosan akarok fogalmazni, Voldemort-ért hagyott el. Az unokanővérem legutóbbi halálfaló buliján az egyik mocsadék mindent elmondott Medea-nak rólam. – morogta a fiú, megbízott Lily-ben, és jól esett neki, hogy kiöntheti a szívét. – Medea számon kérte rajtam mindezt. És azonnal szakított velem.
Lily az állát a tenyerébe temette és elhúzta a száját. Megcsóválta a fejét, majd nagyot sóhajtott.
- Nagyon sajnálom. De… titkolózni sem a legjobb ötlet. Látod… - ingatta tovább a fejét. – Én is sokszor… megjártam már amiatt, hogy eltitkoltam dolgokat. Jaj, Sirius… - fogta meg a fiú kezét egy pillanatra Lily. – Még talán rendbe lehetne hozni…
- Igazad van, titkolózni nem volt jó ötlet...csak tudod végig azt reméltem... mellém áll... vagy legalábbis elfogad... mert szeret. – Sirius egyenesen Lily szemébe nézett. – Ahogy Te is tetted. – Tapmancs nem akarta Lily Pitonnal való kapcsolatát ennél jobban feszegetni, tudta, hogy a lány érti, amiről beszél.
Lily Sirius arcát fürkészte, majd nyelt egyet.
- Néha… az elfogadás… nem olyan egyszerű – suttogta. – Néha egyenesen fájdalmas és… elrettentő. Amikor annyi kétség van az emberben, és nem tudja, mi is a helyes valójában… Sirius, sajnos vannak, akiknél Voldemort valóságos agymosást végzett. És van, hogy az eszmék még a … szerelemnél is fontosabbak – borzongott meg Lily és önkéntelenül Perselus-ra gondolt. Hogy vajon a szerelmük tényleg kibír-e mindent. Ő bízott benne. Csak sokkal jobban féltette Piton-t, aki hiába volt erős, Voldemort úgy játszadozott vele, mint macska az egérrel.
Sirius sokáig gondolkodott, majd önkéntelenül belefújta az orrát Lily hófehér zsebkendőjébe.
- Jajj, bocsánat! – mentegetőzött gyorsan. – Ígérem, kimosom, saját kezűleg!
Lily felnevetett.
- Na, azt szeretném megnézni, úgyhogy majd szólj, ha mosol… kis köténykében és Peter egyik rózsaszín bugyijában – vigyorgott Sirius-ra és átölelte. – Amúgy ez James zsebkendője… - vigyorgott tovább Lily.
Tapmancs elnevette magát. Pokolian hálás volt a lánynak a támogatásáért.
- Jó, hogy létezel, Lily Evans! – vigyorgott tovább, és játékosan összeborzolta a lány vörös haját. – Fogalmad sincs, hogy ez a pár perc mennyit segített most nekem. – tette hozzá, mikor elindultak a Nagyterem felé vacsorázni.
Lily nevetve borzolta vissza a fiú haját.
- Nem szabadulsz meg tőlem, Sirius Black! Csak vigyázz! – nevetve, egymást lökdösve mentek a Nagyterem felé, Lily aztán az egyik lépcsőfordulónál megállította a fiút. – Sirius… mi olyan jó barátok vagyunk, és… nem akarom, hogy ez valaha is megszűnjön. Nemsokára elvégezzük az iskolát. Ki tudja, merre sodor minket az élet, de… - Sirius szemébe nézett. – …nem akarom, hogy valaha is megszakadjon a barátságunk – fejezte be halkan a kis boszorkány. – Még ha fura is esetleg mások szemében ez a fiú-lány barátság… - vonta meg a vállát.
- Én mindig a barátod leszek, és remélem Te is az én barátom. – Sirius legyintett egyet. – Akik meg nem hisznek lány és fiú közti barátságokban... azok le vannak ejtve. – vonta meg a vállát, és Lily-re kacsintott.
Lily nevetve bólintott és besiettek a vacsorára.
Bellatrix Lestrange december közepe táján már nagyon nehezen mozgott. Fájt minden, elege volt ebből a bálna-létből, ami számára az elviselhetetlenségig fokozódott. Közeledett a karácsony is, és az az idegesítő Rodolphus még azt is meg akarta neki tiltani, hogy Voldemort közelébe menjen az ünnepekkor. Bella a képébe röhögött, és biztosította Rodolphust, hogy eszében sincs az ő ragyás arcát nézegetni, amikor jobb szórakozása is lehet. Ezen iszonyatosan összevesztek. Egyik reggel, nem sokkal karácsony előtt Bella fogta magát és úgy, ahogy volt, beállított Voldemorthoz. Tudta, hogy a férje nem mer majd utána jönni. A gyermek a hasában már készen állt a világra jövetelre. Nagy volt, fejlett és egészséges. Bellatrix itta Piton erősítő löttyeit, rájött, hogy ez a ficsúr talán mégsem az Ördög valagának bal fele, és talán nem teszi el láb alól ezekkel a főzetekkel.
Megerősödött ő is, nemcsak a magzata.
Voldemort érdeklődve kapta fel a fejét, amikor az ügyeletes halálfaló - Mulciber - jelentette, hogy Bellatrix Lestrange megérkezett. Először meg sem ismerte a formátlan, pufók jövevényt.
- Lépj be! - intett unatkozó mozdulattal, de kegyesen Bellatrix felé.
Bella boldogan evickélt a Nagyúr lábai elé.
- Én Uram! Köszönöm nagylelkűségedet, hogy fogadsz engem! Kérlek… nézd el nekem, hogy nem tudok… meghajolni… - nyögte Bella. Hatalmas pocakjától alig bírt kicsit is előredőlni.
- Meddig hagyod még, hogy élősködjön benned ez a... gömbölyű... valami...? - kereste a szavakat a nagyúr, majd türelmetlenül legyintett. - Ideje lenne már megszabadulni tőle!
Bella elhúzta a száját és a hasára nézett.
- Még mindig bennem van – mondta durcásan. – Nagyuram, mondtam, hogy űzd ki belőlem!
- Ostobaságokat beszélsz! Hónapokkal ezelőtt megmondtam, hogy nincs rá lehetőségem! - Voldemort türelmetlenül rágta vértelen ajkát. Cseppet sem tetszett neki most Bellatrix Lestrange, és ehhez a beszélgetéshez sem volt kedve.
Bella még durcásabb lett.
- Nem beszélek ostobaságokat! De most már… bármikor kijön! – bizonygatta. – És… és Kegyelmes Uram, büszke leszel rá! Csodagyerek – húzta ki magát büszkén Bellatrix.
Voldemort most már a fogát kivillantva vicsorgott.
- Semmi szükségem egy potenciális trónkövetelőre! Ahhoz, hogy örökölje Lestrange birtokát, éppen elég, ha mutat némi varázserőt. Nem akarok foglalkozni vele!
- Nagyuram! A Te gyermeked csak csodagyerek lehet! – méltatlankodott Bella és végigsimított a pocakján. A magzat megmoccant. Mindent érzékelt.
- Azt mondod, bármikor kijöhet belőled? - érdeklődött cseppet sem lelkesen Voldemort. Egy hosszú pillanatig Bellatrix pocakjára bámult. Láthatóan riasztotta a lehetőség, hogy a nő rögtön elkezd vajúdni. - Itt akarod kipotyogtatni? Ezért jöttél?
Bella lefeküdt a puha szőnyegre és a párnákat a háta mögé igazította.
- Ünnepelni jöttem, Uram! Édes drága Kegyelmes Uram… - lehelte Bella. – Ünnepelni… Veled akarok lenni… ez csak nem olyan nagy bűn, ugye?
- Fogalmam sincs, mit kell ezen ünnepelni... de nem bánom, maradhatsz. A szobádat nem foglalta el senki. Nem találtam meg a méltó utódodat... - Voldemort elmerengett. Nem, egyetlen fogoly sem pótolta az utóbbi hónapokban, amit Bellatrixtól megszokott. Mindegyik rettegett és vonított, az egyik szűzlány félelmében összepisilte magát. Voldemort pedig napról-napra kevésbé érdeklődött az ágy örömei iránt. Vágya lankadozott és a mugli nők kínzása sem okozott már akkora örömet, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
Bellatrix magához rendelt mindenféle édességet. Most már cseppet sem érdekelte, hogy esetleg meghízik a sok ételtől. Majd talál megoldást arra, hogy visszanyerje karcsú alakját…
Voldemortnak épp elég dolga akadt a következő napokban. Elhatározta, hogy jövőre mindenáron hatalomra jut. Rockwood, Dolohov, Monstro és Rita Vitrol megszervezték, hogy minden grófságban legyen híve, aki igyekezett a maga oldalára állítani a környék legbefolyásosabb boszorkányait és varázslóit. A nagyúr képviselői mindenkinek mindent megígértek, Voldemort pedig bőkezűen osztogatta a legradikálisabb hívei között az aranyvérűek vagyonát. Megfogadta Piton tanácsát: még az sem volt szükséges, hogy a helyi kiskirályok tudják, ő áll a háttérben. Az is megfordult a fejében, hogy megtiltja a pórnépnek, hogy a szájára vegyék a nevét. Bár Bellatrix részt vett a megbeszéléseken, a nagyúr többnyire figyelembe sem vette a jelenlétét.
A következő napok nyugalomban teltek. Bella boldog volt, hogy Ura közelében lehet. Ki-be járkált, akkor, amikor a kedve tartotta. Incselkedett a halálfalókkal, leszúrta az őröket, dolgoztatta a szolgákat… egyszóval: tökéletesen teltek a napjai.
Egyik reggel furcsa fájásra ébredt. Bellatrix nehézkesen feltápászkodott, és nyögve elindult a mosdó irányába, ám ekkor nedveset érzett a két lába között.
- Mi a franc… - morogta és végignézett magán. Mindene csupa lucsok volt. Bella zihálva nyúlt oda, de nem vér volt. Fogalma sem volt arról, hogy elfolyt a magzatvize… kirohant a szobából, és berontott a Nagyúrhoz.
- Tom! Tom! – sikította. – Meg fogok halni!!
Voldemort éppen Dolohovval tárgyalt. A szakállas férfi szeme felcsillant, amint megpillantotta Bellatrixot. A nagyúr azonban türelmetlenül fordult a nőhöz.
- Ilyen jelentéktelen aprósággal ne zavarj most! Inkább mondd meg, milyen legyen a választási plakát háttérszíne - A képen Voldemort keresztbefont karral állt, büszkén kihúzta magát, majd előre lendítette a kezét, mintha pálcáját fenyegetően szegezné láthatatlan ellenségeire.
Bella kétségbeesett képet vágott és össze-vissza kezdett hadonászni, nem tudott értelmesen beszélni. Talán életében először érzett félelmet. Fogalma sem volt, mi következik most.
Ekkor már Voldemort is érzékelte a nő félelmét.
- Ez jó lesz - mutatott a színpalettára, minden meggyőződés nélkül.
- Zöld? - értetlenkedett Dolohov. - Még azt gondolják, valami környezetvédő mozgalom vagyunk...(:DD – grínpísz elődje –B)
- Azok vagyunk, nem? Védjük a környezetet a varázstalan népségtől... - bólintott Voldemort, de alig figyelt. Látta, hogy Bellatrix most valóban nagyon rosszul van. - Eredj, Antonin! Hívd ide az asszonyokat és küldj baglyot Pitonnak, hogy jöjjön ő is azonnal!
Bellatrix-nak két asszony segített megmosakodni, majd fehér ruhát adtak rá. Bella nem volt nyugodt, de már képtelen volt dühöngeni. Pár óra múlva aztán éles kiáltás rázta meg a palota baljós csendjét. Bellatrix Lestrange vajúdni kezdett Voldemort gyermekével, aki a világra kívánkozott.
Voldemort a fülére szorította a kezét és kirohant a trónteremből. Ám a palotájának nem volt olyan szeglete, ahová ne hallatszott volna a vajúdó nő sikoltozása. A foglyok kínzásával szükségszerűen együtt járó zajok szinte kellemesek voltak Bellatrix rikácsolásához képest. Voldemort aznap este egy tucat muglit húzatott karóba, bízva abban, hogy a férfiak halálhörgése elnyomja az asszonyi sikolyokat.
Bella sikoltozott a fájdalomtól és elküldött mindenkit a fenébe, aki csak hozzáért.
- Hol késlekedik az a fattyú? - dühöngött Voldemort, amikor az őr jelentette, hogy Piton még mindig nem került elő. Végül Voldemort behúzódott az Ereklyék Termébe, magára zárta az ajtót, elmormolt egy hangszigetelő bűbájt és vattát dugott a fülébe. (:DD – készvagyok-B)
Lily Evans nem várta az idei ünnepeket, holott eddig imádta a karácsonyt. Most semmi oka nem volt arra, hogy örüljön a közeledtének. Egyértelmű volt, hogy a Roxfortban marad, hiszen haza nem mehetett. Petunia látni sem akarta és Lily is eltemette magában a nővérét. Nem gondolt rá és eszébe sem jutott, hogy küldjön bármiféle életjelet magáról.
Ám egyvalami miatt mégiscsak várta kicsit a karácsonyt. Elhatározta, hogy feldíszíti a kis pince-odút, ahol Perselus-szal aludtak és éltek, gyakorlatilag. Kapcsolatuk, a hullámvölgyek után, még erősebb lett. Lily büszke volt kedvesére, aki remek tanárnak bizonyult ( Tekergők, csak semmi fújjolás!:D-B).(fúúúúúúúúúj! Elfogult! –james) Meglepetést akart neki szerezni azzal, hogy egy tökéletes karácsonyt készít elő a kis szobájukban.
Lily ezen a napon korán kelt, ahogy Piton is. A fiatal lány még pár percig közel kucorodott kedveséhez, csukott szemmel élvezte ki az ébredés utáni kényelmes pillanatokat. Testük összeért. Lily apró csókot adott a fiú vállára. Vörös haja szétterült körülötte.
Piton valóban élvezte a tanítást. Lily és a mardekáros lányok napról-napra érzékeltették vele, hogy kitűnő tanár, ettől az önbizalma az egekbe szökött. No és azt sem tagadhatta, hogy elégtétellel tölti el, amiért óráról-órára megalázhatja az öntelt, beképzelt Pottert és Sirius Blacket, akiket jobban utált, mint valaha.
- Reggel van... máris? - nyitotta ki a szemét a fiatal mágus. Könnyű csókot lehelt Lily ajkára, majd a faliórára nézett. - Alhatsz még...
Lily kinyújtózott.
- Nem… nem akarok már aludni… - mondta aprót ásítva és az órára pillantott. – Megszoktam melletted, hogy korán kelek… - mosolygott. Szemében még az álom bújkált.
A fiatal tanár felült, kinyújtózott. Ő még szívesen pihent volna, akár egy órát.
- Feküdj vissza még... megteheted!
Lily átölelte kedvesét.
- Nem… tényleg nem akarok visszafeküdni. Mára… sok dolgot terveztem – mondta titokzatos mosollyal. – Neked is sok a dolgod, látom – intett az asztalon fekvő füzethalomra Lily.
Slughorn újabban valamennyi tanítványa házi dolgozatának javításához igénybe vette ifjú segédjét. Ez ugyan Piton kevésbé kedvelt elfoglaltságai közé tartozott eleinte, de egy idő után azon kapta magát, hogy kéjes örömmel tölti el, ha hibát fedez fel a tanulók munkájában, és ezt azonnal jelezheti is. Most, karácsony előtt legalább egy tucat "Borzalmas"-t fog kiosztani, ebben biztos volt.
- Jó, hogy emlékeztetsz... - vigyorodott el a mágus. - Kezdem is rögtön.
A lány nevetve megcsóválta a fejét.
- Munkamániás őrült – közölte tárgyilagosan. – De ígérd meg, hogy a következő három napban nem dolgozol! Kérlek! – bújt a fiú ölelésébe.
- Arra mindig jut időm, hogy Veled legyek, ne aggódj - simított végig Lily meztelen hátán Piton. - Persze, minden nap lesz dolgom, éppen úgy, mint bármelyik napon. Miért olyan különleges a következő három nap? - érdeklődött ártatlanul a fiú. - Lesz valami érdekes?
Lily gúnyos vigyorral nézett rá. Nem hitte el neki, hogy megfeledkezett volna az ünnepekről…
- Hogy mi lesz a következő három napban? – húzta fel a szemöldökét. – Majd elmesélem… - súgta a fülébe és beharapta a fiú fülcimpáját. – De most nyomás ki innen! – tolta le Pitont az ágyról.
- Azt mondtad, nem akarsz már aludni! - húzta fel a szemöldökét a fiú.
- Nem is aludni akarok. Nem azért küldelek el – kelt fel Lily és magára kapta a köntösét. – Dolgom van és éppen ITT van dolgom szóval estig ne is lássalak! – vigyorgott.
- Ilyen könnyen azért nem szabadulsz meg tőlem! - Piton visszanyomta Lily-t a párnák közé, és átfutott az agyán, hogy várhatnak még azok a házidolgozatok... - Ki vele, mit tervezel!
Lily kacagva ellenkezett.
- Ne! Ne csiklandozz! Nem mondom meg! Nyomás kifelé!
- Kiűzöl a saját ágyamból? Nagyon megbánod még ezt, Lily Evans! - fenyegette meg Piton a lányt játékosan, miközben egymással birkóztak a takaró alatt. Még percekig játszadoztak egymással nevetve, aztán amikor a fiatal mágus végre kiment, Lily letusolt, felöltözött és elkezdte a díszítést.
Először is kitakarított. Lecserélte a függönyöket, apró díszeket tett az ablakba, a szekrények tetejére gyertyákat pakolt, a székekre karácsonyi mintás ülőpárnát varázsolt, a sarokba egy gyönyörű karácsonyfát állított. Fahéjas narancsokat tett egy szép kis tálba, így a karácsonyi illat belengte a helyiséget. Világító gömböket tett a falakra, az ágytakarót is lecserélte… becsomagolta Perselus ajándékát is. Jókedvűen dolgozott, és alig várta, hogy három napra elbújjanak ide. Még a manókkal is megbeszélte, hogy három napig a reggelit, az ebédet, a süteményt uzsonnára és a vacsorát is becsúsztatják az ajtón, hogy tényleg ki se kelljen lépniük a szobából…
Amikor elkészült, boldog mosollyal nézett körül. Elégedett volt. A rideg pinceszobából barátságos, hangulatos, fényes szobácska lett. A kandallóban ropogott a tűz, mindenen valami szent béke uralkodott el. Lily leült Piton asztala mögé és hátradőlt. Lehunyta a szemét. Csodás három napot képzelt el maguknak.
Piton a szertárban javította a dolgozatokat. A diákok többsége tegnap és ma reggel hazautazott, csak azok maradtak a Roxfortban, akik Dumbledore szerint otthon kevésbé lettek volna biztonságban, mint a soktornyú épület ősi és modern bűbájokkal védett falai között. A fiatal tanár az ablakhoz lépett. Látta, hogy Slughorn, McGalagony és Flitwick professzor is a hoppanálási határ felé tart. Ezúttal ők sem a Roxfortban ünnepelnek...
Lily üzent a fiúnak, hogy szeretné, ha lemenne a pincébe. Felvett egy kis Mikulás-jelmezt, annak is a női változatát: egy aprócska, széles loknis szoknyát és egy szűk piros felsőt. Fejére hetyke Mikulás-sapka került. A kanapén ülve várta kedvesét.
Piton benyitott. Az orrát azonnal megcsapta a fahéj és a narancs illata. Csak ekkor tudatosította magában, hogy az ünnep előestéje van. Körülnézett a barátságos szobában, amire rá sem ismert.
Lily mosolyogva, kíváncsian figyelte a fiú reakcióját.
- Ez csodálatos, Lily - szólalt meg Piton halkan, kissé meghatottan. Azonnal a jelmezes lányhoz lépett, a karjaiba zárta. - Köszönöm Neked... Itt maradsz velem?
Lily a nyakába perdült és megcsókolta.
- Igen. Nekünk díszítettem fel a szobát. Csak nekünk. Reméltem, hogy nem találod túlzónak majd… mindent elrendeztem. Három napig ki sem kell innen lépnünk! Szuper karácsonyunk lesz! Még a legkülönlegesebb könyveket is kiloptam a könyvtárból, hogy legyen mit olvasnunk… professzor, büntetést érdemlek? – kérdezte vigyorogva Lily.
- Ez lesz életem legcsodálatosabb karácsonya. Tökéletes pihenés... kikapcsolódás... Honnan tudtad, hogy erre van szükségem? - Piton gyengéden megcsókolta kedvesét. A lány nevetve csókolt vissza.
- Szóval… Rád fér a pihenés, egyetlen kedvesem, sokat dolgozol. Kimerült vagy. Feltöltődhetsz most – simogatta Lily gyengéden Piton haját.
A fiú lehunyta a szemét, hosszú percekig álltak összeölelkezve, kiélvezve a csodálatos hangulatot. Aztán Lily nevetve a fiúra tette a Mikulás-sapkát s éppen elmélyültek volna a csókokban, amikor egy fekete bagoly robbant neki az ablaknak. Lily összerezzent.
Piton felkapta a fejét. Csak egy pillanatra tárta ki az ablakot. A hideg beszökött az ablakrésen, jeges fuvallat árasztotta el a szobát. A fiatal mágus elkomorodott, eltűnt arcáról a jókedv. A szeme sem csillogott már, ahogy Lilyre nézett.
A lány leült az ágyra. Tudta, kitől jött. Nem kellett kérdeznie. Nyelt egyet.
- Elmondhatod, mit ír?
- Nem karácsonyi üdvözlet - jegyezte meg keserűen Piton. - Azonnal hoppanálnom kell, mert Bellatrix Lestrange vajúdik.
Lily arca egyre jobban elkomorult, ahogy a fiú válaszolt neki a levél tartalmát illetően. Végül megcsóválta a fejét és lerúgta a csinos cipőit. A karácsonyfa majdnem feldőlt, ahogy az egyik cipellő nekicsapódott.
- Ezt nem hiszem el – mondta végül rekedten. – Ez az év vicce! – villant meg a szeme. Már nem is tetszett neki annyira a karácsonyi dekoráció. Bosszúsan leverte az egyik díszt a falról. – És ez már… biztos, hogy nem lehetsz itt karácsonykor? – kérdezte szomorúan.
- Nem mondhatok ellent neki. - Piton hangja fagyos volt. Összeszorult a gyomra - a Nagyúr méreggel itatta át a levelet. Erről Lily is meggyőződhetett, mert amikor Piton a kandallóba hajította a pergament, kénes füst csapott fel. - Jobb, ha indulok, mielőtt komolyan megneheztel. Bocsáss meg, Lily!
Lily nem válaszolt egy ideig, majd kényszeredetten megszólalt.
- Nem haragszom. Vagyis nem Rád. Tudod jól, kire haragszom. De ez… egyszerűen nonszensz, hogy… tudod, olyan rossz, hogy… - majdnem elsírta magát csalódottságában, hogy nem lesznek együtt karácsonykor, majd nyelt egyet. – És nem találtak senki mást ennek a szajhának a szüléséhez?! Mi vagy Te, bábaasszony? Miért pont Te kellesz nekik?! – füstölgött Lily. – Más nővel leszel… - suttogta maga elé.
Piton arca dühösen megvonaglott.
- Ne kezdd el ezt, Lily! Az egyetlen szerelmem vagy, senki más nem számít. De most az egyszer nem vihetlek magammal... Te is tudod.
A lány megvonta a vállát.
- Igen, tudom pontosan mit jelent egy halálfaló titkos szerelmének lenni – felsóhajtott. – És azt is tudom, hogy Te legalább olyan csalódott vagy, mint én. Most kell indulnod? – kérdezte halkan és szomorúan.
- Azonnal.
- Értem – nyelt egyet a kis boszorkány és felkelt, átölelte kedvesét. – Vigyázz magadra. És… majd… ünnepelünk ha visszajöttél. Azért sem adom oda az ajándékodat. Nemsokára visszajössz és majd akkor – nézett a fiú szemébe.
Piton közel lépett Lilyhez. Ajkuk találkozott - de ebben a hűvös csókban már nem volt szenvedély.
- Visszajövök... amint tehetem - mondta szomorúan Piton. Végigsimított a lány arcán.
Lily viszonozta a csókot, még egy percig ölelkezve álltak, aztán Lily kibontakozott a fiú öleléséből.
- Boldog karácsonyt, Pers! – mutatóujjával a saját ajkához ért, csókolt lehelt rá és Piton ajkaira csúsztatta az ujját lassan.
- Boldog karácsonyt, Lily - válaszolta Piton, miközben lemondóan nézett a lány szemébe. Magára terítette a talárját. Lily nézte, ahogy a fiatal mágus kilép az ajtón. Letörten, szomorúan nézett végig a szépen feldíszített szobán, majd magán. Lassan levette a csábító ruhát és átöltözött egy hétköznapiba. Semmi kedve nem volt itt maradni egyedül. Inkább kisétált és elindult valamerre, amerre a lába vitte. Nem sokan maradtak ott karácsonyra. Úgy gondolta, felmegy a Griffendél –toronyba, hátha James vagy Sirius, esetleg Remus ott lesznek. Mérhetetlenül egyedül érezte magát. Szomorkásan baktatott a Nagyterem felé vezető folyosón.
Piton teljesen összefagyva érkezett Voldemort nagyúr rezidenciájára. Nem kellett kérdeznie, merre találja Bellatrixot. Csak követte a hangokat.
Bellatrix már harmadik órája kínlódott, amikor Piton megérkezett. Sikítása olyan hangos volt, hogy a legtöbb halálfaló inkább lemenekült Nagini mellé piálni, vagy egyéb zugokba, mert ez elviselhetetlen volt számukra.
Piton bosszús képpel tárta fel az ajtót. Voldemort is ekkor érkezett, fekete füstködben.
- Na végre! -mordult fenyegetően Pitonra, miután alakot öltött. - Eljött az idő. Szedd ki belőle azt az átkozott kölyköt!
Bella zihálva, izzadtan, kócosan fetrengett az ágyon. Amikor meglátta Pitont, még jobban kezdett sikítani.
- Csinálj… valamit! Csinálj! Meghalok! – a nő rettenetesen szenvedett. A két asszony képtelen volt bármit is kezdeni vele. Bella azonban Piton közeledését elfogadta. Szinte könyörgően nézett rá. Pupillája kitágult. Sötét szeme lázasan csillogott. Szája remegett.
Piton a két bábaasszonyra nézett, akik ilyen megátalkodott kismamát még életükben nem láttak. Látta, hogy mindent előkészítettek, ami egy normális szülés előkészítéséhez szükséges: meleg vizet egy lavórban, tiszta kendőket, szikét a köldökzsinór elmetszéséhez, a elkötéséhez egy madzagot. (ha kell még valami írjátok bele, nekem fogalmam sincs -S) (mintha nekünk lenne fogalmunk:D- ennyi elég lesz- mondjuk:D-B)(hozzáírtam :)- L)
A fiatal mágus az itteni laboratóriumából invitózott egy üveg erősítő koktélt.
Bella mohón kapott a lötty után és megitta. Zihálva markolta a lepedőt. A fájdalom csak kissé enyhült. Úgy érezte, minden erő kiment a testéből és képtelen bármiféle mozgásra…
- Sokáig tart még? - kérdezte türelmetlenül Voldemort. Piton előhúzta a pálcáját és Bellatrix ágyéka fölé tartotta. Közben egy ősi bűbájt mormolt.
- Még néhány óra... Nagyuram, javaslom, térjen vissza úgy két óra múlva. Nincs semmi rendellenesség. Te meg, Bellatrix, ne sikítozz, hanem tedd azt, amit a bábaasszonyok mondanak. Értenek hozzá, hidd el nekem! - Miután Voldemort távozott, Piton az asszonyokra nézett. Hirtelen elfogta valami különös izgalom. Végignézhet egy szülést... Mivel ilyet még sohasem látott, a kíváncsisága felülemelkedett a rossz hangulatán. Egy percre még Lilyről is megfeledkezett.
A következő pár óra volt Bellatrix életének legszörnyűbb része. A vajúdása gyötrelmes volt. Rekedtre ordította a torkát, bele-belemarkolt az asszonyok hajába fájdalmában, közben próbált nyomni, de az ordítás kivette minden erejét.
Piton érdeklődve figyelte. Higgadtságot erőltetett magára és egy hangszigetelő bűbájjal tompította Bellatrix sikoltozását. Közeledett a perc, amikor a jövevény megérkezik. A fiú izgatottan hajolt a nő arca felé, mivel a bábasszonyok elzavarták az ágy másik végéből.
- Nyomjad! Mindjárt meglesz! - biztatta Piton a nőt.
- Nyomom, te mocsadék! – üvöltött fel Bella és hatalmasat ordított. Ezzel végre ki is tolta a gyermeket, aki felsírt. Éles, egészséges hangja volt.
Voldemort közeledett. Letelt a két óra. Éppen a kilincsre tette a kezét, amikor meghallotta ezt a másik hangot. Gyereksírás... Valami érthetetlen okból remegni kezdett a keze.
Odabenn az egyik bábaasszony átadta Pitonnak a gyereket.
- Gratulálok! Gyönyörű kislányod született, te suttyó!
A másik fogatlan asszony felvihogott. A fiatal mágus azonban aligha fogta fel a szavak értelmét. Letörölte a finom kendővel a kislány maszatos arcát, aki abbahagyta a sírást, és azonnal szopni kezdte az ujját. Piton a baba szemébe nézett, és önkéntelenül elmosolyodott. Leült Bellatrix mellé, miközben az ágy végében a két bábaasszony összeszedte a kilökődött placenta darabjait. (Dinner, Nagini… jáj…:D-B)(dehogyis, majd jó lesz Piton mérgeihez :D-L)
Bellatrix kimerülten, véresen, sápadtan nézett a gyermekre, majd Pitonra.
- Nincs… baja? – sóhajtotta.
- Tökéletesen egészséges. - Piton közel tartotta Bellatrixhoz a kislányát, de olyan esetlenül, hogy a fogatlan bábaasszony gyorsan elvette tőle.
A nő felsóhajtott, majd kimerülten pislogott. Az egyik asszony lemosta a csecsemőt és Bellatrix keblére fektette. A kislány fekete hajú volt és szépen fejlett, egészséges. Anyja melle után kutatott és szopni kezdte…
Bellatrix szeméből könnycseppek gördültek ki. Végigsimított a kis ráncos csöppségen és elmosolyodott. Most csak egy anya volt, aki remegve öleli magához kislányát, nem pedig egy kegyetlen, őrült halálfaló.
Voldemort ekkor óvakodott be a szobába. Keze remegése elmúlt. Odalépett Bellatrix ágyához. Piton elküldte az asszonyokat, legszívesebben ő is azonnal lelépett volna. Ám elkapta a nagyúr pillantását, és megérezte, hogy maradnia kell.
Bellatrix felsóhajtott, ahogy megpillantotta Voldemort-ot. Azonnal az jutott eszébe, milyen szörnyen nézhet ki… de egyelőre csak arra volt valamennyire ereje, hogy a kisbabáját tartsa és kissé Tom felé mozdítsa…
- A lányod… Tom… - lehelte Bella.
Voldemort a baba fölé hajolt. A kislány abbahagyta a szopást és keservesen sírni kezdett. A nagyúr megrettenve nézett a nőre.
- Ennek meg mi baja?
Bellatrix nyelt egyet.
- Nem… tudom… - suttogta rekedten. Legszívesebben ráordított volna a kis csecsemőre, hogy hallgasson, de ahogy a kicsiny, sírós, ráncos arca pillantott, valami megmagyarázhatatlan gyengédség lepte meg a szívét. Ringatni kezdte a babát, de az egyre jobban sírt. Bella tehetetlen volt. Pitonra nézett, szinte segélykérően.
Piton közelebb lépett, elvette Bellatrixtól a kislányt. Lehunyta a szemét, ráhangolódott az elméjére. Érzékelte a kis jövevény félelmét. Piton végighúzta az ujját az arcán, igyekezett megnyugtató hullámokat sugározni felé. Az újszülött azonnal abbahagyta a sírást.
- Semmi baja. De úgy látom, szüksége van... valamire... a táplálékon kívül.
- Szeretetre? - vigyorodott el Voldemort. Fenyegetően nézett a fiatal mágusra.
- Biztonságra - vágta rá a halálfaló. Halványan elmosolyodott. Határozottan tetszett neki a gyermek. Talán egyszer Lily újszülöttjét is így tartja majd a karjaiban... De nem engedhette meg magának, hogy elkalandozzanak a gondolatai. Bellatrixra nézett. - Ha gondolod, keresek néhány könyvet, hogy tudd, mit kell tenni vele a továbbiakban.
Bellatrix nehézkesen feljebb ült és elrejtette tejtől duzzadó keblét, majd Pitonra pillantott, ahogy a kislánnyal foglalkozik.
- Te… tudod, mi kell neki! Talán az lenne a legjobb, ha nálad lenne! – mondta rekedten a boszorkány.
Piton kissé meghökkent a nő válaszától. Voldemortnak azonban tetszett az ötlet.
- Miért ne tarthatnád meg, Piton? Most legalább csendben van...
- Nem vihetem magammal a Roxfortba... - rázta a fejét kissé riadtan a fiatal halálfaló.
- Nem kell visszamenned a Roxfortba! Maradhatsz vele itt is.
Bellatrix Voldemort-ra nézett és bólintott, bár úgy érezte, a szívét tépik ki, ha elviszik a közeléből ezt a csöppnyi jószágot, aki illatos és puha volt s feltétel nélkül bújt a nőhöz… Ám Bellának még a tulajdon vérénél is fontosabb volt Voldemort. Ha a Nagyúr attól lesz boldog, akkor a gyerek Pitonnál marad…
- Nagyuram... - nézett Piton elkínzottan Voldemort szemébe. - Nagyon megtisztel... mindketten megtiszteltek - pillantott gyorsan Bellatrixra. - De attól tartok, nem vállalhatom a felnevelését. Én nem... nem igazán tudom... megadni azt, amire szüksége van... tápszereket és erősítő főzeteket igen, de... időnként át kell csomagolni... és ahhoz nem értek. (:D Egy mágus?! –B)
- Átcsomagolni? - értetlenkedett Voldemort. Piton elkínzottan nézett Bellatrixra, tőle remélve segítséget.
Bellatrix nagyot sóhajtott. Mivel a fiú tökéletes segítsége volt, úgy vélte, nem teheti ezt vele. Megköszörülte a torkát és Tom-ra nézett.
- Valójában… ez a kölyök csak rossz hatással lenne a lányunkra, Tom! – mondta Bella gúnyosan, de Piton szemébe pillantva rákacsintott. – Mégiscsak jobb lesz, ha itt marad! – jelentette ki a nő. - Majd… vigyázok rá. Ez a dolgom. És Piton amikor csak eljön, ad neki erősítő szérumokat meg… mindent! Parancsolom, Piton! – vicsorgott a fiúra Bella, de ez is csak színjáték volt. Valójában őrült hálás volt neki.
- Nos... ez megoldható. De mi a garancia arra, Piton, hogy ha elmész innen, nem kezd újra bömbölni?
- A... a rendszeresség - vágta ki magát Piton. - Meghatározott időközönként kell táplálni, Bellatrix. Szerintem legyen mindig a közeledben... - Piton most már egyik lábáról a másikra állt. Szeretett volna szabadulni, visszatérni a Roxfortba, Lilyhez.
Bellatrix hűvösen bólintott.
- Magam is tudom! Ez a …. Jószág ragaszkodik hozzám! Szóval csak nálam lehet! De Te meg hozd azokat a löttyöket neki, ajánlom! És nekem is!
- Ígérem, jövök, amint tudok - felelte Piton. - Megfőzök neki mindent... Szép és egészséges gyermek. Kitűnő boszorkány lesz.
- Ha a hatalmamra tör, Nagini gyomrában végzi - jegyezte meg ridegen Voldemort. Láthatóan elege volt a családi idillből. Piton vállára tette a kezét. - Gyere, fiam... Hűséges szolgálatodért jutalmat érdemelsz...
Bellatrix feszülten figyelt. Ki tudja, Tom-nak épp mi jut eszébe… de egyelőre úgy tűnt, semmi ártót nem készül tenni a gyermek ellen. Bella jelezte Pitonnak, hogy tegye az ágyra a kisbabát.
Piton letette a gyermeket Bellatrix mellé, közben magában fohászkodott, hogy ne kezdjen el bömbölni. Életében először megkönnyebbülten indult el a Nagyúr után. Voldemort az Ereklyék Termébe vezette Pitont. Amikor a kripta ajtaja bezárult mögöttük, és a termet betöltötte a kékes, túlvilági fény, Voldemort szembe fordult a fiatal halálfalóval.
- Nos, Perselus! Lelkem darabjai közül egyet saját kezűleg helyeztem biztonságba. Egy másikat Lucius Malfoyra bíztam, egyet pedig Bellatrix Lestrange-re. A negyedik darabot, mint ahogy azt Te is tudod, méltatlanra bíztam. Most már az is biztonságban van, méghozzá Neked köszönhetően, a Folyékony Imperius alatt. Te is megérdemled, hogy a lelkem egy darabjának őrzője légy! - Voldemort magához röptette az ősi gyűrűt, minden kincsének legbecsesebb darabját. Mindenfajta ünnepélyeskedés nélkül átnyújtotta Pitonnak. - Ismerem a legtitkosabb vágyadat, Herceg! Ebben a kőben megtalálod a titok megfejtését...
Piton szeme elkerekedett. Azonnal felismerte a Peverell-fivérek címerét. A Prince család és a Peverell família a legendák szerint rokonságban állt egymással. Piton ismerte az ősi mítoszokat, és most, hogy meglátta a jelet, képtelen volt leplezni a döbbenetét.
- Hatalmas érték ez - közölte Voldemort. - Elvárom, hogy méltó őrzője légy. Helyezd olyan védelem alá, hogy rajtam kívül senki más ne férhessen hozzá. Rejtsd el, Hercegem!
Piton átvette a gyűrűt.
- Méltó őrzője leszek, Nagyuram - ígérte meg lehajtott fejjel. Voldemort elégedett képet vágott. Piton felszegte a fejét. - Visszatérhetek a Roxfortba?
- Mehetsz... - bólintott Voldemort, miközben az üres ereklyetartóra meredt. - Még egy apróság... Mit gondolsz, Bellatrix kölyke alkalmas lenne arra, hogy a lelkem egy darabját belé helyezzem?
Piton összerezzent. A Nagyúr őrülete még soha ennyire nem volt egyértelmű számára.
- Nos... talán nem lenne szerencsés, Nagyuram. Egy ilyen kis jövevénnyel sok minden történhet, amíg felnő. Ha felnő egyáltalán...
- Ezt meg hogy érted?
Piton összerezzent.
- Nagyuram... a jövevény, amennyiben tőled fogant, mindenképpen hordoz belőled valamit... ami az életed folytatása.
- Igaz... igaz... Ha valóban az enyém. Mondd csak... nem adnál neki valami nevet?
- Én? - hökkent meg Piton. - Megtisztel, Nagyuram. Nem hiszem, hogy méltó lennék rá...
- Hagyd már ezt a hajbókolást! Menj vissza Bellatrixhoz, és találjatok ki valami nevet a kölyöknek! Utána elmehetsz.
- Igenis, Nagyuram... - bólintott Piton, miközben a talárja zsebébe csúsztatta a gyűrűt. Mire azonban visszatért, anya és gyermeke mélyen aludtak. Piton nem tehetett mást, leült Bellatrix ágya mellé, egy süppedős fotelba, és várta, hogy felébredjen. Bár legszívesebben felrángatta volna a nőt, hogy essenek túl a névadáson, és végre visszatérhessen a Roxfortba.
Bellatrix álma könnyű volt és mély. A gyermek ott szuszogott a karjaiban. Amikor órák múlva felébredt, magához ölelte a kis csecsemőt és megcsókolta. Ekkor vette észre, hogy valaki ücsörög az egyik fotelben. Összerezzent. Nem látta tisztán a félhomályban, ki az.
- Hé! – szólalt meg rekedten és ösztönösen magához szorította alvó gyermekét. – Ki a fene vagy…!
- Csak én vagyok - sóhajtotta Piton. Felnyitotta a szemét. Fogalma sem volt, mennyi idő telt el, mióta elaludt a karosszékben. - A Nagyúr kívánsága, hogy nevezzük el a gyermekedet.
Bellatrix mélyet sóhajtott.
- Piton… - morogta, majd végigsimított a csecsemő hasán, amin már csodaszép rugdalózó virított, természetesen Mardekár-címerrel. – Köszönettel tartozom Neked – mondta halkan a nő. – De… ez már nem a Te gondod. Egyelőre fogalmam sincs ugyan, mi legyen a neve, de majd megoldom.
- Miért ne viselhetné a Te nevedet, Bellatrix? - javasolta a legkézenfekvőbb megoldást Piton. - Hiszen tisztára a hasonmásod. Kicsi Bella...
Bellatrix a lányára pillantott. Sötét hajára, arcvonásaira… bár még alig volt kivehető, kire hasonlít, Bellának hízelgett Piton kijelentése. Elmosolyodott, nem titkolt büszkeséggel, de legyintett. – Bellatrix-ból elég egy! Mit képzelsz?! Legszívesebben a Nagyúrról nevezném el.
- A Nagyúr neve Tom. Ennek nincs is női megfelelője. Vagy van? Nem hinném, hogy örülne, ha ilyen közönséges nevet kapna az utóda. Már ha az övé...
Bellatrix szeme összeszűkült.
- Tudd, mit beszélsz! – csattant fel. – Talán arra célzol, a fatökű férjemé?! Hülye vagy?? – kérte ki magának Bella.
- Nem céloztam semmire - visszakozott Piton. - Tudom, hogy a férjednek semmi köze hozzá! De azt hiszem... bocsáss meg, hogy szóba hozom... szerintem az unokaöcséd büszke lenne rá. Minden vágya az volt, hogy ha felnő, Veled élhessen.
Bellatrix nyelt egyet és elkomorult. Regulus halála fájó pont volt a szívén. De sosem gyászolta meg igazán. Most olyan volt, mintha tőrt döftek volna a mellkasába. Odakapott és szaggatottan kapkodta a levegőt. Végül Pitonra nézett.
- Honnan a fenéből jutott ez eszedbe, Piton?! Mit érdekel Téged az unokaöcsém!
- A barátom volt - mondta csendesen Piton. Hirtelen felcsillant a szeme. - Mit szólnál, ha a lányodat... Reginának neveznénk el? Neki nem kellene tudni, hogy az ő emlékére...
Bellatrix fontolgatta az ötletet, majd intett egyet.
- Nem rossz ötlet. De köztünk marad, ha ezt választom, hogy miért, megértetted?! – villant egyet Bellatrix sötét szeme.
Pitont csak az érdekelte, hogy minél előbb elszabadulhasson. Vissza akart térni a Roxfortba. Lilyhez. És persze alaposan meg akarta vizsgálni a gyűrűt a kővel...
