Gyurkovics Tibor
Harmincharmadik fejezet
Ágas éppen a konyhából tartott a Torony felé, a keze roskadásig tele volt pakolva a manóktól kapott édességdömpinggel. Szinte biztosra vette, hogy hazáig kitart a pakk, talán másnap reggel sem kell reggelit alkotnia. James elhatározta, hogy nem fog egyedül ünnepelni, Sirius kapásból vele tart a Potter házba, hiszen nincs hova mennie, Remust és Petert most akarta meghívni magához. Elgondolkodva fordult be a sarkon, és pont belegyalogolt Lily Evansbe.
Lily felkiáltott, amikor összeütköztek. Most kimondottan érzékeny idegállapotban volt, ezért duplaannyira megijedt a váratlan ütközéstől. Szétszóródtak a sütemények, egy lekváros táska a lány ruhájára kenődött… Lily James-re nézett és felsóhajtott.
- Merlinre… a frász tört ki… bocs, James… - vett fel egy süteményt a földről a vörös szépség és zavart mosollyal ácsorgott.
Ágas a fejét vakarva nézte a földön szétszóródott süteményeket, amiknek a többsége sajnos ehetetlenné vált.
- Nos hölgyem - pillantott a lányra szigorúan, de a szája sarkában ott bujkált a mosoly -, ezt hogyan teszi jóvá?
Lily válasz helyett átadta a süteményt Jamesnek, majd elmosolyodott, bár nem volt rózsás kedvében. Nyelt egyet.
- Hááát… esetleg… bűvölök Neked valami édességet… - mondta és megvonta a vállát.
James jól látta a boszorka szemében az elkeseredettséget, de nem tette szóvá. A griffendéles fiú nem volt vak, jól látta az elmúlt időszakban, hogy hiába is tért vissza a magát tanárnak képzelő Pipogyusz, valami megváltozott Evans és a méregkeverő között. Talán most is ezért volt a lány szomorú. Esetleg összevesztek, ettől a gondolattól James szinte teljesen kivirult.
- Lily – karolt bele a lányba és Fricsre hátrahagyva a folyosó takarítását elindultak a Griffendél torony felé –, éppen azon tűnődtem, hogy mi lenne ha velem tartanál ma estére szerény hajlékomba. Egy nívós társaságban tölthetnéd az ünnepeket, a nemesi Black ház kitagadott utódjával, az iskola legbetegesebb alakjával, a drága Remusszal és a leendő kvidicssztárral. Ja és Peter is ott lesz.
Lily-nek jólesett James törődése. Egyáltalán: jó volt társaságban lennie, így legalább elterelte a figyelmét és nem azon rágta magát, hogy Perselus-nak esetleg baja esik… a fiú szemébe nézett és döntött.
- Tudod mit, James Potter? Semmi okom nemet mondani… szóval most alaposan megjártad, mert elfogadom a meghívásodat! – húzta ki magát Lily és elmosolyodott. – Köszönöm…
- Akkor ne is húzzuk tovább az időt! – rikoltott Ágas jókedvűen. Megragadta a lány kezét és futva tették meg az utolsó pár métert a festményig. A Kövér Dáma már seggrészegen dülöngélt a keretben, néha szinte teljesen kilengett a festményből.
- Na ez is jól bepuncsozott – nevetett fel James, és berontott a klubhelyiségbe, ahol a kandalló előtt ücsörgő barátai botlott éppen. – Riadó!
Sirius, akinek még mindig Medea-n járt az esze, és cseppet sem volt jó hangulatban, most nagyot ugrott a székben Ágas hangjára.
- Mi van? – mordult fel idegesen, és nagyokat pislogott barátjára.
Lily nevetve nézte a többieket, ahogy felkapják a fejüket James rikkantására. A lány mélyet sóhajtott. Ha ők sem lennének… reménytelenül egyedül lenne. Erre a gondolatra ismét elfogta valami megmagyarázhatatlan belső félelem és szomorúság, ezért gyorsan elterelte a figyelmét. Odalépett Lupinhoz és Peterhez, rájuk mosolygott.
- Fiúk, remélem, fel vagytok készülve egy alapos hócsatára… úgyis én nyerek – jelentette ki a lány.
Remus arca felderült. Ismét "nehéz napok" előtt állt, de komor hangulata szertefoszlott, amint megpillantotta a mosolygó lányt.
- Bármikor, Lily!
Peter épp azzal volt elfoglalva, hogy megbűvölje a cipőfűzőit, hogy azok engedelmeskedjenek első szóra neki, de inkább összegabalyodtak még jobban. Lily-re pillantott, majd elvigyorodott.
- Hócsata? Aszittem a lányok mindig visítoznak, ha vizes lesz a hajuk… hé James! Milyen riadó van má’?? – kérdezte aztán Ágastól Peter mohó izgalommal.
- Negyedórája van mindenkinek, hogy összerámoljon, és utána azonnal indulunk a Potter lakba – ugrott Tapmancs elé James, és felrántotta barátját a kényelmes karosszékből.
Remus is feltápászkodott.
- Úgy érted, én is menjek veletek? De hát miért...? - Lupin azt akarta kérdezni, miért vagy ilyen jó hozzám? - de elharapta a kérdést. Pontosan tudta. Marlene halála nagyon megviselte.
- Miért, miért? – csóválta a fejét mosolyogva Ágas. – Mert mindenkit meghívok a téli szünetre.
Peter felugrott és örömében Lily nyakába vetette magát. Ám mivel Peter sokkal súlyosabb egyéniség volt a filigrán Lily-nél, így a fotelbe zuhantak, ami a lány mögött állt. Lily hangosan röhögni kezdett, ahogy próbáltak szabadulni egymásról…
- Peter… szállj már le a… hajamról… - nevetett Lily. – Hé! A mellemről is!
- No de, Peter, ez nem vall rád! – vigyorgott Tapmancs, miközben segített Féregfarknak feltápászkodni. James meghívása, és a gondolat, hogy igazi, baráti körben töltheti a karácsonyt, felvidította Siriust. Az ajándékot rég megvette Medea-nak, el is küldte neki, de konokul elhatározta, hogy minden erejével megpróbál kilábalni ebből a reménytelenné vált szerelemből.
Remusban is felmerült, mivel lephetné meg barátait. Mivel nem volt túl sok zsebpénze, egy egészen sajátságos meglepetést eszelt ki. Az ötlet még Marlene-től származott: a lány arra kérte Remust, nem sokkal a halála előtt, hogy a kedvenc dalaihoz adjon valami zenei aláfestést. Lupin komolyan vette a felkérést, és lelkesen vonított a ritmusra. Saját bevallása szerint gyerekkora óta kitűnően utánozta a vérfarkas üvöltését. Marlene ezt nagyon viccesnek találta, és sohasem tudta meg, micsoda Remus valójában... Lupin lemásolta a lemezt, becsomagolta a korongokat a barátainak.
James villámgyorsan felszaladt a szobájukba, hanyag pálcamozdulatokkal bepakolta a ládáját, majd fütyörészve üldögélt a tetején miközben a készülődő barátait figyelte.
Sirius mint mindig, most is komótosan pakolt, halvány mosoly ült a szája szélére, ahogy barátja hamiskás, de boldog fütyörészését hallgatta.
- Ez csak a karácsonyi hangulat, vagy mástól van ilyen határtalan jó kedved? – kacsintott Jamesre.
- Naná, hogy jókedvem van – válaszolt vidáman Ágas. – Hiszen Lily mindenféle rábeszélés nélkül beleegyezett abba, hogy eljöjjön hozzám, és ott töltse a téli szünetet.
- Gondolod, hogy szakítottak? - csillant fel Lupin szeme. - Összevesztek?
- Akármi is volt a görbeorrú és Lily között – pattant fel a ládáról Potter, és elkezdte kihúzni a helyiségből -, nem sok lehet hátra belőle, ha nem töltik együtt az ünnepeket.
Peter oda sem figyelt Jamesre. Szuszogva pakolt be pár ruhadarabot, meg a szívecskés-lepkés tusfürdőjét és a rózsaszín törölközőjét.
Tapmancs Remusra pillantott, majd megvonta a vállát, aztán kilebegtette a ládáját a portrélyukon. A Kövér Dáma épp rikácsolva énekelt, Sirius még a nyakát is behúzta, annyira bántotta a fülét a hang, de azért röhögve figyelte a súlyos szépség imbolygó előadását. Jóban voltak az ominózus udvarlás óta.
Alicia szuszogva cipelte a poggyászát kifelé, és megtorpant, mert Sirius pont elállta az utat.
- Boldog karácsonyt! – ölelte át Tapmancs a lányt, aki mosolyogva viszonozta a köszöntést. Mostanában nem sokat beszélgettek, de Sirius egy este elpanaszolta bánatát a szőke boszorkának, aki őszintén sajnálta egykori szerelmét. Sok emlék fűzte őket össze, és Alicia jól ismerte Sirius-t.
- Ugye tudod, hogy bármikor számíthatsz rám? – kérdezte a lány, és megszorította Tapmancs vállát. – Tudom, sok barátod van persze... – szabadkozott aztán, ám Sirius közbevágott:
- Te más vagy, Alicia...szeretném, ha a szünet alatt valahogy összefutnánk. – mosolygott a mágus őszintén. Alicia bólintott, majd barátnőihez csatlakozva elindultak lefelé a toronyból. Sirius, ahogy a boszorka után nézett, maga is meglepődött, hogy fel sem merült benne a régi kalandozások gondolata Alicia-val kapcsolatban, és nem csak azért, mert érzelmileg fel volt dúlva. Egyebe sem volt, mint a barátai...és Alicia nagyon jó barát volt.
James Potter a parkban álldogálva mélyet szippantott a levegőből, egész lelkét végigjárta a kinti, téli hangulat. A frissen esett hó, és az erdőből szálló fenyőgyanta illata, ami elhozta a karácsony derűjét.
Lily, miután összepakolt, írt gyorsan egy üzenetet Pitonnak és a pinceszobába tette, a fiú asztalára:
Drága Pers!
Ha előbb érsz vissza, mint én, akkor ne kezdj el örülni, nem tűntem el örökre… Csak egy karácsonyi meghívásnak teszek eleget. Legfeljebb két napot maradok. Remélem, jól vagy, kedvesem.
Szeretlek.
Lily-d
Lily nem említette meg neki, mégis kinek a meghívását fogadta el. Úgy gondolta, Piton egyrészt úgyis kitalálja, másrészt mégiscsak benne volt a lányban a bizonytalanság, hogy rosszul döntött, amiért elfogadta James Potter invitálását… de úgy érezte, képtelen lenne most egyedül maradni. Lezárta a kis pinceszobát és a park felé sietett, maga után húzva a kofferját.
Bár James erre az estére hívta meg, biztos volt benne, hogy ha ott marad éjszakára, esetleg még másnap is, a fiú nem fogja kidobni. Ezért becsomagolt több szép ruhát is, valamint a fiúknak szánt ajándékokat is belehelyezte a bőröndbe. Természetesen gondolt a Tekergőkre, egytől-egyig, és annak még jobban örült, hogy egy baráti összejövetel alkalmával tudja majd átadni nekik az ajándékaikat. Ahogy odaért James-hez, csinos kabátjában, sapkában, párafelhőt lehelve, meglepődött.
- Seprűn megyünk? – nézett végig James seprűjén a csinos boszorkány. – Miért nem hoppanálunk?
- Az a baj Lily, hogy Peter még nem tud hoppanálni, ezért döntöttünk úgy, hogy seprűvel megyünk – vakarta meg az orra tövét James, és elgondolkodva nézett a seprűtlen boszorkára.
Remus sem lelkesedett az ötletért, de azért kölcsönzött egy iskolai Kométát. Kissé mogorván húzogatta kifelé a vesszőket, amelyek félig már úgyis kilógtak az ócska seprűből.
- Mondanám, hogy pattanj fel mögém, Lily, de örülök, ha engem elbír ez a vacak...
- Le fog fagyni a tö...pardon. – morgott egyet Sirius, aztán Lily-re pillantott.
Peter is befutott, az ócska seprűt büszkén húzta maga után.
- Na, mehetünk? Megfagyok!!
- Akkor drága hölgy nincs más választás – hajolt meg Lily előtt James -, felajánlhatom szerény seprűmet, hogy a fellegekbe röpíthessem?
Lily felnevetett, majd végignézett a többieken. A jókedvű fiúk piros orcával, indulásra készen várakoztak.
- Hát persze, Potter. Repíts csak a fellegekbe, de ajánlom, egyetlen nyaktörő mutatványt ne merj végrehajtani velem, mert lerókázlak! – vigyorgott Lily, majd felpakolta a csomagját a seprű farára, bűbájjal rögzítette, aztán fürgén James mögé lendült. Közelebb csúszott hozzá és átölelte a derekát. Furcsa érzés volt egy másik fiút érinteni így és ilyen közelről… de határozottan kellemesnek érezte. Főleg James illatát… Lily elmosolyodott. – Mehetünk, főnök!
Ágas majd leszédült a Nimbusz 1700 – ról, amikor megérezte derekán a karcsú ujjakat, ahogy azok belekapaszkodtak. Egész úton így repültek a Potter ház felé, és a szemüveges varázsló érezte minden idegszálával, hogy Lily Evans egyre közelebb kerül hozzá.
Hamar megérkeztek James hatalmas házához. Lily még sosem járt nála, ezért igencsak meglepődött, amikor landoltak.
- Merlinre, James! Ez inkább egy kisebb kastély, mint egy sima ház… - nézett vigyorogva a fiúra a lányka elismerően.
Potter zavartan elvigyorodott, sosem kérkedett a vagyonával, náluk teljesen természetes volt, hogy nem szenvedtek szükséget semmiben. Ágas szülei haláluk után hatalmas örökséget hagytak egyetlen fiúkra, de az űrt, ami elvesztésükkel támadt az semmi sem pótolhatta.
Sirius boldogan nézett körbe, kissé elvakította a hó szikrázó fehérsége. James háza igazi otthon, és menedék volt a számára.
- Bizony, saját szoba jut mindannyiunknak! – rikkantotta, miközben egy bandzsa hóembert varázsolt a bejárat mellé.
Remus szája is tátva maradt, ahogy körülnézett. Azután szokásához híven azt ellenőrizte először, elég erősek-e a rácsok az ablakon.
Peter kissé döcögve landolt és elterült a hóban, de szerencsére a hája és a hó is megakadályozta abban, hogy megüsse magát komolyabban. Feltápászkodott és lihegve James mellé lépett. – Azannya. Ez télleg bazinagy, James!
Lily felnevetetett Peter mondatán.
- Ugyanmár – dörmögött most már zavartan Potter, majd kitárta a kaput a boszorka előtt -, ennek is négy fala van, mint bármelyik épületnek. Menjünk inkább be, hideg van.
A lány mosolyogva bólintott és belépett a kapun, ami egy csinos kertre nyílt. Még így télen is látszott a gondozottság és a visszafogott elegancia. Bokrok, ösvények, kis tó… Lily határozottan jól érezte magát ebben a környezetben. Elindult előre a kikövezett kis járdán.
James szórakozottan követte a vörös hajú lányt, miközben vidoran legeltette a szemét a kerek domborulatokon. Kimondottan jól állt a nadrág Evansnak, semmit nem takart el azokból a részekből, melyeket a szemüveges fiú szívesen megismert volna közelebbről.
Remus azt számolgatta, mennyi ideje van még holdtöltéig. Karácsony másnapján volt esedékes a fájdalmas átváltozás.
Peter annyira izgatott volt attól, hogy a barátaival bulizhat, hogy minduntalan rágyalogolt az előtte haladó Sirius sarkára.
- Bocs… bocs Sirius! – cincogta Peter.
- Semmi gond, barátom. – felelte Tapmancs gálánsan, majd egy kisebb adag havat repített Peter nyakába, mintegy viszonzásul.
Potter nem csatlakozott a pillanatok alatt kifejlődött hócsatához, hanem kielőzte az úton Lilyt, és jólnevelt varázslóként feltárta a ház bejáratát:
- Légy üdvözülve nálam, Lily Evans! – hajlongott Ágas.
Lily, ahogy James ajtót nyitott, átlépte a küszöböt, utána a többiek. A ház csodás volt és elegáns. A lány levette a kabátját és a sapkáját, csizmáját illedelmesen beletörölte a lábtörlőbe. Ahogy körbepillantott, eszébe jutott Perselus szerény hajléka a Spinner’s Enden… Lily szíve megsajdult. Remélem, jól vagy, szerelmem… üzent egy röpke gondolatot a fiú felé, majd a többiekhez lépett.
James felhördült mikor belépve a nappaliba meglátta a kanapé mögé leszórt nadrág, trikó, és egy – két alsónadrág diszkrét halmát, amiket még szeptember elsején hagyott ott, mikor sietve készült, hogy elérje a vonatot. Még mielőtt bárki beléphetett volna a helyiségbe, egy gyors bűbáj sorozattal eltűntette a ruhák nagyobb részét.
Peter ledobálta magáról a kabátot és azonnal a tűz előtti egyik fotelbe vágta magát s elővette az útra csomagolt szendvicseit.
- Ki kér kaját?? – kiáltotta a fiúknak.
Sirius nemet intett, inkább felrobogott megszokott szobájába, villámgyorsan elrendezkedett, és átöltözött egy kényelmesebb ruhába. Nadrágzsebéből Medea gyűrött fényképe kandikált ki. Tapmancs arca megrándult, ahogy a képet nézegette, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve pálcájával lángra lobbantotta a fényképet, a hamut pedig kifújta az ablakon. A fiú nagyot sóhajtott, majd lesétált a nappaliba, és mégis elmart egy nagy szendvicset Petertől.
Ágas árgus szemekkel forgott körbe a szobában, hogy bármi oda nem illő dolgot azonnal eltávolíthasson. Mikor úgy érezte mindent megtett a rend érdekében, lerogyott Féregfark mellé és beleharapott az egyik kínált szendvicsbe. Elmélyülten nyamogott a kissé szikkadt kenyérdarabon és Holdsáppal beszélgető Lilyt bámulta. Valamit tennem kéne, hogy újra a közelébe kerüljek, tűnődött, majd váratlanul felpattant és szendvicsét Peter ölébe dobva, kiviharzott a konyhába.
Lily, amíg a többiek mással voltak elfoglalva, Remus-hoz lépett. Látta a fiún, mennyire sápadt és nyúzott.
- Remus, hogy vagy? Remélem, a főzet még mindig használ valamennyit… - mondta neki halkan.
Remus a fejét csóválta.
- Nem tudtam egyedül elkészíteni. Piton látta, hogy kínlódom vele, de nem segített. Igaz, nem is kértem. - Lupin kesernyésen elmosolyodott. - Ne aggódj miattam, Lily! Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk szórakozni. Egy-két napig...
A lány mosolyogva kacsintott.
- Naná, hogy jól fogjuk érezni magunkat! Csak azért is! Nem hagyom, hogy… - ám gyorsan elharapta a folytatást. Zavartan köhintett egyet.
- Tulajdonképpen meglep, hogy itt vagy - vallotta be Lupin. - Örülök neki, nagyon, de ugye... nincs semmi baj? Nem bántott meg az az átkozott denevérfajzat? Mert ha igen...
Lily megvonta a vállát.
- Valóban nem így terveztem a karácsonyt, de veletek is nagyon jó lesz, legalább nem kell egyedül kuksolnom – sóhajtotta.
Remus Lily vállára tette a kezét. Belegondolt a lány helyzetébe. Elveszítette a szüleit. Akárcsak Potter. Sirius is elárvult. Peternek régóta megszökött az anyja egy tengerésszel... és ő sem szívesen ment haza...
- A legjobb döntés, hogy velünk jöttél. Talán még nem is mondtam... biztosan nem ez a megfelelő alkalom... de azt gondolom, James, Sirius, Peter és én azért valamennyire pótolhatjuk a családodat. A szüleidet.
Lily nyelt egyet.
- Köszönöm – suttogta. Szüleinek említésére mindig hihetetlen elgyengült mindene. Most is. Rámosolygott Remus-ra és arrébb lépett, leült egy fotelbe.
Potter ekkor lépett be ismét a szobába, egy hatalmas tálcát egyensúlyozva, amin forró csokival teli bögrék sorakoztak. Észre sem véve a Tekergők felcsillanó szemét, a meginduló nyálelválasztásukat, egyenesen a boszorka felé haladt.
- Á, forró csoki! Kitaláltad a titkos vágyamat, James! – vette át a gőzölgő italt Lily és belekortyolt, majd felnézett a fiúra. – Csodás a házad! Köszönöm, hogy meghívtál!
Ágas Lily ragyogó zöld szemébe pillantva, majdnem a lány ölébe borította a tálca tartalmát, de még időben korrigálta a mozdulatot, amit keze remegése váltott ki. Gyorsan kiosztotta a fiúknak az italt, majd a kandalló mellett álldogálva egy pillanatra sem vette le a szemét Lily Evansról.
Tapmancs a bögréjébe somolygott, úgy figyelte Ágast, és Lilyt. James jó taktikát választott, ezt már észrevette egy ideje, ráadásul pontosan tudta, hogy semmilyen megjátszás nincs barátja viselkedésében.
- Mind köszönjük, Lily, hogy eljöttél...én speciel unom már ezeknek a srácoknak a kizárólagos társaságát. – mondta Sirius tréfásan fintorogva, és hátradőlt a kényelmes kanapén.
Remus a szőnyegre ült, a kandalló elé. Marlene-re gondolt. Bárcsak itt lehetne ő is...
Peter is feltalálta magát hamar, de előtte feldöntött két bögre forró csokit, leette az egyetlen szép ingét és felrúgta az egyik vázát. De egyébként nem végzett nagy pusztítást.
Az ebéd kitűnő volt, Lily degeszre tömte magát. Megállapította, hogy ezek a fiúk teljesen másképp esznek, mint Perselus. Igaz, Lily már hetedik éve étkezett velük egy asztalnál, de a Nagyteremben általában egy másik asztal felé pillantgatott egészen sűrűn. Most azonban nem vonta el senki a figyelmét. Elképedt, amikor James három nagy adaggal bevágott, meg azon, hogy Peter mennyi süteményt le bír gyűrni…
Remus elegáns étkezése tetszett neki, és Sirius különös ízlése lenyűgözte.
- Te, Sirius! – lépett Lily a fiú mögé, amikor ebéd után a hatalmas hallban foglalták le magukat. – Honnan van neked ez a kifinomult ízlésed, kedveském? – kérdezte a lány nevetve.
Sirius hátrafordult, miután begyújtott a kandallóba, és visszanevetett a lányra.
- A fűszervajas csigára gondoltál, kedveském? Sokat jártunk Franciaországban a családommal, ott ragadt rám...anyám előszeretettel utálkozott a kedvenc kajáimon. – Tapmancs a vállát vonogatta.
Lily megveregette a fiú vállát.
- Rendben, ez jó válasz – nevetett. – És egyébként… - lehalkította a hangját. - … mi van Veled azóta, hogy…? Szóval Medea-val beszéltél azóta?
- Öh...jól vagyok...leszek. – motyogta Sirius, és Lily szemébe nézett. – Beszélni...már késő, hidd el.
Lily a fiú szemébe pillantott.
- Sosem késő, Sirius, Te is tudod. Próbálj meg beszélni vele. Medea nem hülye. Sőt, nagyon okos lány. Szerintem csak sokkolta, hogy eltitkoltad, de azóta már biztosan átgondolta…
Sirius elhúzta a száját, a kezében szorongatott muffin-t a tűzbe dobta.
- Medea teljesen vak. Fáj még, de mostanra bizonyossá vált, hogy ebből a szerelemből többé nem lehet semmi. Vannak javítható kapcsolatok, és vannak, amiket hagyni kell örökre elmúlni. – a mágus elrévedezve bambult maga elé.
Lily felsóhajtott.
- Hát igen… láthatod James és az én példámat. Mi aztán szörnyű kapcsolatban voltunk, de most… - Lily kissé elpirult, ahogy James-re nézett.
Ágas éppen Remust győzködte, hogy nyugodtan alhat az egyik fenti hálószobában, mert az angol tölgyfaajtó mindent kibír. Megérezte magán a boszorka tekintetét, mire felpillantott és zavartan viszonozta Black vigyorát.
- Most mi, Lily? Mit is akartál mondani? – Sirius széles mosolyt villantott James, aztán Lily felé.
- Öhm… szóval csak azt akartam mondani, hogy most már barátok vagyunk – fejezte be Lily.
Tapmancs hátrasimította fekete haját, és a lány arcát fürkészte titokzatos vigyorával.
- Aha...barátok...khm...ez biztos? – Sirius érezte, hogy valami elindult Lily szívében is, csak a boszorka nyilván még nincs tisztában vele.
A lány kissé összehúzta a szemét.
- Persze, hogy biztos. Barátok vagyunk. Vagy nem annak tűnünk?
- Nem egészen, de ez nem az én dolgom – felelte Sirius könnyedén. – A lényeg, hogy itt vagy – tette hozzá, és barátságosan megveregette Lily vállát.
Lily még meg akarta kérdezni, hogy mégis minek tűnnek, ha nem barátoknak, de Sirius addigra már a konyhában ügyködött, karácsonyi dalokat dúdolva tüntette el pálcájával a temérdek mosatlant.
A lány a kandallóhoz lépett és belebámult a tűzbe. Kint lassan leszállt a csendes, puha est. A hó szállingózott. Gyönyörű volt a látvány.
James lassan oldalazva becserkészte a boszorkányt, és pár percig együtt bámulták a pattogó fahasábokat.
- Mi jár a fejedben Lily Evans? – szólította meg végül Potter.
Lily elmosolyodott és megfordult.
- Hogy mire gondolok? Hát… éppen arra, hogy mi a fenéért nincs itt karácsonyi dekoráció, James Potter?! Sem karácsonyfa! Ezen azonnal változtatnunk kell! – Lily előhúzta a pálcáját és suhintott vele egyet, mire a kandalló fölé egy aranyszínű, csillogó hosszú dísz került. – Máris jobb…
Ágasra ráragadt Lily jókedve. Előkapta a varázspálcáját, amiből nagy durranással tucatnyi aranycsillag lövelt ki, körbe fogva a lány ékét.
Lily nevetett.
- Helyes! Díszítsünk! Fiúk!! Gyerünk, mindenki kreatívan varázsoljon valami dekorációt!
Ágas seprűn száguldozó boszorkákat és varázslóifjakat bűvölt a fejük felé, akik kissé hamisan karácsonyi dalokat énekeltek, miközben keresztül száguldoztak a lakáson. Siriust felvillanyozta az ötlet, gyerekkorában imádott karácsonyfát díszíteni. Lekuporodott a szőnyegre, és először ezüst, majd arany gömböcskéket varázsolt, különböző méretben, végül hozzájuk tett néhány mézeskalácsból készült kiskutyát, Mikulássapkával a fejükön. Remus is örömét lelte a díszek készítésében. Csillagszórókat varázsolt és apró gyertyákat.
Peter jobb híján sütemény alakú karácsonyfadíszeket bűvölt, de Lilynek ez is nagyon tetszett.
- Szuper, Peter! Feltesszük a fára, rendben? – Lily időközben a kandalló melletti sarokba varázsolt egy csinos fát, ami elég nagy volt. Ráaggatta Peter díszeit, majd megfogta James kezét.
- Ez az Lily – nevetett fel James. – Jöjjön a fa!
Lily rámosolygott.
- Fiúk. A karácsonyfát egyszerre díszítsük fel, rendben? Fogjátok meg egymás kezét. Mindenki gondoljon valami szép díszre. Én pedig háromig számolok, majd varázsolok – mosolygott.
- Lily te nem vagy semmi – érintette meg a boszorkány vállát James kedvesen. – Fantasztikus vagy!
Lily kissé elpirult.
- Hát… ismerem a komplex-elmevarázslatot… - köhintett. Azt már nem kötötte az orrukra, hogy Perselus-tól tanulta. – Ha ronda lesz, ígérem, fellógathatsz az ereszre… - vigyorgott.
- Hé, a büntetést nem az elítélt hozza – kacsintott rá James, miközben agyban számtalan lehetőség pergett le, hogy mit is tenne legszívesebben a lánnyal.
Lily megvárta, míg a fiúk megfogják egymás kezét. Az ő bal keze is James kezében nyugodott. Lily hagyott pár perc csendet a fiúknak, majd amikor úgy érezte mehet, háromig számolt, halkan, aztán meglendítette a pálcáját a fa felé.
- Compus decor! Ensemle direct!
A fa kivilágosodott és lassan minden dísz, amit a többiek képzeltek rá, feltünedezett… Lily boldogan elmosolyodott. – Működik! Gyönyörű lett!
Peter annyira örült, hogy jól összeszorította Remus ujjait.
Apró pukkanások hallatszottak, és a csillagszórók egyszerre kezdtek szikrázni. A gyertyák lángra lobbantak, a karácsony fénye beragyogta a szobát.
Tapmancs hatalmasat füttyentett, aztán teátrálisan meghajolt Lily, és a többiek előtt.
- Maguk mind fantasztikusak drága barátaim, tapsoljuk meg magunkat!
Potter némán állt a közösen feldíszített fa előtt. Szüleire gondolt, akikkel tavaly ilyenkor együtt ékesítették fel a fenyőfát. Szeme csillogni kezdett a visszafojtott könnyektől:
- Köszönöm Lily – suttogta végül rekedtes hangon. – Ez olyan, mintha édesanyám készítette volna. Lily elpirult a bók hallatán és váratlanul arcon csókolta James-t, aki először meglepődött, de aztán nem tudott uralkodni magán. Szorosan magához ölelte a karcsú testet, ujjaival lágyan cirógatta a lány arcát, miközben finoman ízlelgette a puha ajkakat. Az egész nem tarthatott pár másodpercnél tovább. Egyszerre léptek el a másiktól, némán bámulva aztán egymást. Lily egy hosszú percre James szemébe nézett, majd elengedte a kezét és bíborvörös arccal kifutott a mosdóba. Zihálva állt meg a tükör előtt; nagyokat nyelt és megmosta az arcát. A mosdó fölé hajolt. Kavarogtak a gondolatai. James Potter már másodszor csókolta szájon… Lily nem értette a fiút. Azaz de. A szíve legmélyén pontosan érezte, hogy James vonzódik hozzá, nem is kevéssé… ettől nyugtalan lett.
Közben a nappaliban Sirius felhúzott szemöldökkel állt meg Ágas előtt.
- Láttam ám, fiam – vigyorgott barátjára. – Azért vigyázz, nehogy elijeszd – figyelmeztette James-t suttogva. – Egyéb terved is van? Persze nem kell beavatnod, tudom, hogy elsősorban mi egy baráti társaság vagyunk, és komolyan jó ötlet volt mindenkit meghívni! – Tapmancs azért érdeklődve várta Ágas válaszát.
Potter zavartan megvakarta a fejét:
- Elijeszteni? – vigyorodott el végül, és belebokszolt Tapmancs vállába. – Nagyon rossz lehetett az a szög, ahol álltál kedves barátom, mert Lily volt az, aki először megcsókolt. Természetesen nem hagyhattam, hogy rosszat gondoljon felőlem. - James tett egy lépést a mosdó irányában, majd nagyot kurjantva felugrott az egyik karosszékre:
- Ez az! – kiáltotta, és szélesen vigyorogva ledobta magát a fotelbe.
Peter meg sem látta ezt a finom kis alig-csókot, ő megint éhes volt. Rávetette magát a süteményre, ami most tálalta fel magát.
Remus figyelmét sem kerülte el James váratlan akciója. Lesütötte a szemét, és arra gondolt, hogy soha többé nem lesz senki, aki az ő csókjára vágyna. Marlene volt az egyetlen... Aztán megrázta magát, elmosolyodott, és őszintén örült, hogy Ágast ezúttal nem utasítja vissza a lány.
Lily tíz perc múlva, lenyugodva lépett ki a mosdóból.
Ágas zavartan tett pár lépést felé, hirtelenjében nem tudott egy hangot sem kinyögni.
- Ööö...minden rendben? – dadogta.
- Persze, jól vagyok… - bólintott sután a lány, majd megköszörülte a torkát. – Tudom, hogy Te vagy a házigazda, de mi lenne, ha most lenne az ajándékozás? – mosolyodott el. – Nem holnap, hanem… ma. Én… szóval holnap este már nem tudok itt maradni. – Lily úgy érezte, két éjszakát már nem maradhat James házában.
A varázsló arcára ráfagyott a mosoly, ahogy meghallotta a lány szavait.
- Persze - nyögte ki végül szánalmasan. James eddig végig abban a hitben volt, hogy Lily is nála tölti az egész téli szünetet, hiszen nem volt hova hazamennie. – Legyen úgy.
- Szuper! Akkor átöltözöm és… felkészülök! Szólj a többieknek is! – Lily sietve felfutott az egyik emeleti szobába és felvett egy szürke, elegáns trapéznadrágot és egy fehér zsabós, szűk inget. Haját egyszerűen kiengedte, igéző szemeire csillámpórt szórt. Kicsit leült az ágyra, az ajándékokat pakolgatta... magának be kellett vallja, hogy nagyon jól érzi magát. Aztán leóvatoskodott a nappaliba, ahol nem volt már más világítás, csak a gyertyák és a karácsonyfa.
Gyönyörű és megkapó volt. Lily elérzékenyült.
Ágas kedvetlenül beavatta a többieket, majd szomorkás hangulatban várta a boszorkány újbóli felbukkanását. Mikor ez bekövetkezett a fa köré hívta a srácokat. A fiú hívó szavára mindenki előlépett és az ajándékok gazdát cseréltek. Lily James-nek egy seprűkarbantartó-készletet vett, az volt a különlegessége, hogy elég volt kimondani a bűbájt rá, s magától megtisztította a seprűt, valamint két hónapig garantáltan megóvta minden szennyeződéstől.
Ágas elismerően állapította meg, hogy a lány által vett seprűápoló holmi a legjobb volt a kviddicspiacon, hiszen ezt a márkát használta a Brit kviddicsválogatott is. Ő egy profi bájitaltan készletet vett Lilynek ajándékba, amit egy kikötéssel adott át neki, hogy nem fogja ellen használni.
Peter-nek egy doboz férfialsót vett, a szivárvány minden színében voltak benne darabok. Peter egyszerűen egy cuppanós csókot nyomott Lily arcára és átszellemült arccal kezdte bontogatni a csomagot.
Remus kapott Lily-től egy olyan kelyhet, amire rá volt gravírozva a fiú neve, és minden nap, ha ivott a kelyehből, miután kiürült, más és más jótanács volt olvasható az alján.
Remus sokáig forgatta a kelyhet, nagyon ötletesnek találta. Azután sejtelmes, sokat sejtető vigyorral kiosztotta a korongokat.
Sirius-nak Lily sokáig válogatott, míg végül megkapta a Szerelmesek kézikönyvét, amiben kizárólag fiúknak való jótanácsok voltak.
Sirius arcán egy röpke pillanatra szomorúság suhant át, de rögtön rájött, hogy ez butaság, kezet csókolt Lily-nek, miután átvette a könyvet.
- Csodás...így most már biztosan szakértő leszek, és gyönyörűek a képek! (nem ám a Káma Szútrára gondolni, vagy ilyesmi :D – Zs.) – kacsintott a lányra, aztán előhúzott a háta mögül egy kis cserepet, melyben apró, színes liliomok pompáztak.
- Fogadd el az én ajándékom, Lily. Nem kell nekik semmi, víz sem, csak néha beszélj hozzájuk. – magyarázta az egyszerű használati utasítást Tapmancs. – Boldog Karácsonyt!
Az ajándékozás kellemes pillanatai után mindannyian leültek a tűz köré és puncsot ittak, zenét hallgattak, rengeteget beszélgettek… a hangulat remek volt. Lily sokszor pillantott James felé, de minduntalan zavart lett, ahogy a fiú viszonozta a pillantását.
Ágas fejében zakatoltak a gondolatok, amik egytől egyig a vörös hajú boszorkány körül forogtak. Annyira sóvárgott Lily után, hogy szinte az egész teste sajgott a kielégületlen vágytól. Érzékelte a lányból áradó bizonytalanságot, a felé irányuló, ébredő figyelmet, de ez még mindig kevés volt Pipogyusszal szemben. James egyre jobban belezavarodott az érzelmi útvesztőbe, amibe belekeveredett és ezért az egyetlen lehetséges utat választotta: kimenekült a szobából.
Lily, ahogy James kiment a konyhába, utána settenkedett. Ez a csók nem hagyta nyugodni. Beszélni akart vele.
- James… figyelj… - kezdte kissé zavartan.
Potter rajtakapottan emelkedett fel a jégszekrényajtó mögül, és nagyot nyelve itta ki az utolsó kortyot a vajsörös palackból.
- Történt valami? – törölte le a szájáról a habot, és az üres üveget bedobta a lába előtti szemetesbe.
- Nem… nem, nagyon jól érzem magam! Csak… az előbb az a … - Lily nyelt egy nagyot. -… csók. Az…
- Az valami fantasztikus volt – szakadt ki a fiúból az őszinte vallomás, majd szégyenlősen elhúzta a száját. – Vagy neked rosszul esett?
A lány kissé meglepődött.
- Hát… de, persze, jó volt, nem arról van szó, csak tudod, hogy…
- Nem, nem tudom – suttogta a mágus, és két lépéssel Lily mellett termett. Szelíden magához vonta a boszorkát, majd nem mozdult. Várt, hogy mit lép erre Evans. Lily meglepődött kissé a fiú közeledésén, de nem tolta el a kezét. Inkább átölelte James nyakát és ráhajtotta a vállára a fejét. Apró csókot lehelt a nyakára. James keze ekkor bekúszott a finom anyagú blúz alá, és végigcirógatta a lány hátát. Miután még mindig nem ütközött semmiféle ellenállásba, Ágas tenyere Lily fenekére csúszott.
Lily elvörösödött, ahogy megérezte a fiú ujjait magán. Mély levegőt vett és rápillantott.
- Ne… James… kérlek… - suttogta. – Ne bonyolítsd… - lehelte, de közben maga is meglepődött, mennyire jólesik neki a fiú érintése.
- Én nem bonyolítom Lily – súgta James még mindig szorosan ölelte a lányt. – Amit én érzek, az nagyon egyszerű. Itt inkább arról van szó, hogy te mit érzel. Mást szeretsz.
Lily pirulva hajtotta le a fejét.
- Igen. Perselust szeretem. És nem akarom, hogy Te… azt gondold, én… mindenkivel…
Potter azonnal elengedte a boszorkányt, mikor az kiejtette Piton nevét, és a pulton maradt poháralátéttel kezdett el játszani:
- Jól tudom, hogy rendes lány vagy, Lily.
Lily felsóhajtott.
- Örülök, hogy nem nézel szajhának. Ez nem mindig volt így – jegyezte meg aztán kissé szúrósan. Tisztán emlékezett, hogy James a halálfalók szajhájának nevezte még évvégén.
James csak legyintett erre, majd a szemétkosárba hajította az összegyűrt papírt.
- És hol van most a nagy Ő? – tette fel a kérdést lényegesen élesebben, minthogy szándékozta.
A lány pislogott egyet.
- Azért nincs velem a barátom, mert… más dolga van.
- Szóval nem vagy olyan fontos neki – nézett kihívóan a lány szemébe Potter -, hogy ne téged válaszon ezen az estén.
Lily sóhajtva csóválta a fejét.
- Ez nem fontossági sorrend kérdése. És hagyjuk ezt, kérlek, James! – nézett szinte könyörgően a fiú szemébe. – Perselus is jobban szeretne velem lenni, de van, hogy a körülmények nem úgy alakulnak. De ez csak rá és rám tartozik. Én viszont itt vagyok és ez a lényeg, nem?
- Hidd el, én sem Pitonról akarok beszélni a konyhám közepén – zárta le a témát James, majd a vidám hangokat hozó nappali felé mutatott. – Csatlakozunk inkább a fiúkhoz.
Lily bólintott, majd kisétált a többiekhez.
Miután mindenki lefeküdt aludni, Sirius a szobája sötétjében gubbasztott, és a hóesést figyelte az ablakban. Néhány órája küldött üzenetet Alicia-nak, hogy ha a lánynak van kedve, jöjjön át nyugodtan, de Alicia azt válaszolta, hogy csak a nagy családi vacsora után tud elszabadulni. Már éjfél is elmúlt, mikor a boszorka egyenesen Tapmancs szobájába hoppanált. A fiú ijedten hőkölt hátra.
- Merlin ősz hajszálaira, Alicia de megijesztettél. – nevetett aztán a lányra. Alicia levette a kabátját, és Sirius mellé lépett.
- Bocs, én sem fogom soha megszokni a hoppanálást. Miért üzentél már ma? Valami baj van? – Alicia-nak kezdettől fontos volt Sirius, vagy így vagy úgy, de nagyon fontos. Tapmancs megrázta a fejét, mindketten leültek a fiú ágyára.
- Nem, nincs baj, csak...nem is tudom...azt hiszem hiányoztál. – pillantott Sirius a lányra őszintén és komolyan. – Mindig mellettem álltál, én meg jól elhanyagoltalak. – Alicia-t meglepte a vallomás. Tisztában volt vele, hogy Sirius nem szerelemről beszél, csak arról a ragaszkodásról, amit ő is érzett. Kedvesen megpaskolta Tapmancs kézfejét.
- Semmi gond, nem vettem zokon. – mosolygott a lány, majd egy kis csomagot nyújtott Sirius felé. A mágus nevetve köszönte meg, a csomagban egy gyönyörű, elegáns férfi bőrkesztyű lapult, ami Tapmancsnak nagyon is elnyerte a tetszését. Alicia egy bűvös parfümöt kapott cserébe, mely olyan virágillatot árasztott, amilyet a használója éppen akart. A boszorka odavolt érte. Egész éjjel beszélgettek, mindenről, ami eszükbe jutott, Alicia még kártyát is vetett Sirius-nak, aki bár nem igazán hitt benne, jót mulatott a lány tanácsain. Hajnalban aludtak el, egymáshoz bújva, ruhástul, mint két kisgyerek.
Másnap reggel a lány ásítva lopózott ki a szobából, hogy felkeresse a fürdőszobát, ahol azonban jó kis meglepetés érte Peter személyében.
Peter titokban bepakolta a fele fehérnemű gyűjteményét is a bőröndjébe és reggel ellenállhatatlan kényszert érzett arra, hogy gyorsan felpróbáljon egy-két darabot. Ettől mindig megnyugodott és felszabadult lett. Olyan volt neki ez a fehérnemű-mánia, mint valami drog. Épp szuszogva kutakodott, melyiket vegye fel, amikor Alicia benyitott. Peter felkapta a fejét és mélyen elvörösödve a háta mögé dugta a kezét, amiben ott fityegett egy melltartó.
- Öh… Alicia! Hát… te?! – hebegte. Fogalma sem volt, hogy kerül ide ez a lány…
- Szervusz Peter! Engem Sirius hívott meg. Hát..te...mit csinálsz? – hüledezett Alicia látván a fiút egy rakás női fehérnemű között kutakodva.
Peter egyik lábáról a másikra álldogált és krákogott.
- Nem… nem értsd… félre én csak… izé… hát… hehe… - heherészett. – Csak gyűjtök ezt-azt… fura, mi?
A lány elmosolyodott és Peter mellé guggolt.
- Figyelj csak, én nem tartalak furának. Gyűjtő vagy, nincs ebben semmi rossz. – Alicia sejtette, hogy Peter nem szimplán gyűjtő, sokszor látta fura szokásait az iskolában is, de megsajnálta a fiút, gondolta, hogy nem nagyon van, aki megérti. – Van egy óriási női sál kollekcióm, ha akarod bővíteni a gyűjteményed, szívesen adok néhányat.
Peter szeme elkerekedett. Alicia őszintének tűnt és még csak ki sem gúnyolta…
- Női sál…? – nyelt egyet. – Komolyan?? Ez… csúcs… és… mikor láthatnám ezt a gyűjteményt? – csapott le az alkalomra Peter.
- A legegyszerűbb, ha beviszem a Roxfortba őket szünet után. Rendben? – a boszorka felegyenesedett, és összefogta a tarkóján hosszú, szőke loknijait. – De most szeretnék mosakodni, ha megbocsátasz.
Peter vigyorogva bólogatott, majd átszellemült arccal lépett ki a mosdóból, miután gyorsan összevarázsolta a fehérneműket.
Mikor Peter kivonult, Alicia gyorsan lezuhanyozott, lecserélte volna a ruháit is, de csak egy pulóvert tudott Sirius-tól kölcsönözni, így jobb híján nem vett fel fehérneműt. Megfésülködött, aztán lement a konyhába valami reggeli után nézni.
Lily korán kelt aznap, habár csaknem hajnalig buliztak. Jót aludt, de egy ideje tényleg megszokta a koránkelést. Most hiányzott neki Perselus szöszmötölése, a fiú illata és a reggeli, puha csókja, de remélte, hogy este már együtt ünnepelhetnek. Gyorsan felöltözött és lesétált az alsó szintre. Még senki nem volt ébren. Lily bement a konyhába, hogy iszik egy tejeskávét, amikor Alicia megjelent. Lily elcsodálkozott.
- Alicia! – elmosolyodott és átölelte a lányt. – Hát te meg?? – vigyorgott. – Idepottyantott a Mikulás?
- Lily! – Alicia két puszit cuppantott barátnője arcára. – Látom elfogadtad a meghívást. Én késő este toppantam be, Sirius-szal úgymond megújítottuk az elhanyagolt barátságot. – mesélte a lány, miközben kivett a hűtőből néhány tojást.
Lily leült az asztalhoz és felhúzta a szemöldökét kaján mosollyal.
- Ja, hogy nálatok így hívják az egész éjszakás szexet? Mesélj már, mi volt? Összejöttetek újra? – kérdezte Lily halkabban, de annál izgatottabban.
Alicia tőle szokatlan módon elpirult.
- Áh...neeeem. Tényleg nem. Semmi ilyesmi nem történt. Ami köztünk van, az valóban barátság. – a boszorkány sütni kezdett egy hatalmas adag rántottát, gondolva a többiekre is. – Bár bevallom még soha nem aludtam úgy fiúnál, hogy nem...érted. – nevetett Lily-re.
Lily is nevetve bólogatott.
- Hát persze, hogy értem. Igaz, én már aludtam úgy fiúval, hogy nem történt semmi… de talán még lehet valami Sirius-szal… mármint neked… - jegyezte meg mellékesen Lily.
- És Te hogyhogy végül itt töltötted a karácsonyt? – kérdezte Alicia Lily-t, miközben a tányérokat lebegtette ki az ebédlőasztalra. – Remélem jól érzed itt magad. Csak nem... Te és James... öh…
Lily segített teríteni, közben megcsóválta a fejét.
- James és én barátok vagyunk. Meghívott, elfogadtam. Mi ebben a különös? Nem vagyok összenőve Perselus-szal, de minden rendben köztünk. Most itt vagyok, a barátaimmal, aztán majd vele is ünnepelek. Nincs ebben semmi – vonta meg Lily a vállát és inkább magát győködte, mint Aliciát. – Miért gondolja mindenki, hogy James meg én összejöttünk?! Már Sirius is össze-vissza célozgatott tegnap – morgott Lily.
Alicia leült az egyik székre és a haját csavargatta az ujjai között.
- James érzései hihetetlenül nyilvánvalóak... és hihetetlenül régóta. – mormogta. – De én ebbe nem szólok bele, tudod. Gyere, inkább együnk és hagyjuk a fiúkat durmolni. – vigyorgott a lány Lily-re.
Lily egyetértően vigyorgott egyet, majd jólesően megreggelizett Aliciával. A lányok mindent megbeszéltek, mindenkit kitárgyaltak, Lily-nek nagyon jókedve volt.
James Potter borzas fejjel támolygott le a lépcsőn. Nem aludt valami sokat az éjjel, hiszen hajnal előtt nem sokkal feküdtek csak le, addig mulatták az időt.
- Hello lányok!
Lily épp egy sütit majszolt, amikor megpillantotta a kócos barátját.
- Megjött a sündisznó… - vigyorodott el és felkelt, majd még jobban összekócolta James haját. – Várj még nem elég bozontos… - nevetett és tovább kócolta a fiú haját.
Ágas vidoran megigazította a szemüvegét, majd lehuppant a székre, és kavargatni kezdte a forró teát, amit Alicia varázsolt elé. Két korty ital közben beiktatott három – négy darab mézeskalács-emberkét is.
Lily a fiú mellé ült az egyik székre, Alicia időközben felment Sirius-hoz. A vörös lány egy újságot olvasgatott.
- Figyelj Lily – vett nagy levegőt James, és a lány felé fordult. – Nem maradhatnál, mégis? Fontos, hogy elmenj?
Lily felpillantott.
- Igen… vissza kell mennem a Roxfort-ba ma délután… ne haragudj, James. Nagyon jól éreztem magam itt! De… szóval vissza kell mennem – mondta röviden. Nem firtatta, hogy majd’ eleped, annyira hiányzik neki Perselus, akiről tegnap óta nem tudott semmit…
- El is felejtettem a nővéredet – puhatolózott tovább Ágas. – Biztos várnak Rád. Esetleg náluk töltöd a szünet további részét?
A lány felsóhajtott.
- Nem. Nem megyek haza a nővéremhez a szünetben. Tulajdonképpen, azt hiszem, soha többé nem fogom látni. – Lily kissé elsápadt. Szavai üresen csengtek. – Nekem már nincs családom.
- Ezt most nem értem – rázta meg a fejét Potter, és Lily keze után nyúlt. – A testvéred él, nem?
A kis boszorkány lehajtotta a fejét.
- James… ez… elég csúnya ügy. A nővéremmel sosem voltunk… túl jóban, főleg amióta kiderült, hogy boszorkány vagyok. És a szüleink halála után elharapózott minden… - Lily hangja elvékonyodott.
- Éppen, hogy emiatt kellene összetartanotok – értetlenkedett továbbra is James. – Bár nekem lenne egy testvérem, és akkor nem lennék egyedül a világban.
A lány megtörölte a szemeit a kézfejével.
- Nem lényeges… Túni… nem akar látni, fél tőlem. Félti a házasságát, a tökéletes életét… torzszülöttnek tart és… nem is tudom, még minek. Engem okol a szüleink halála miatt… kikergetett a házukból. Elzavart. Megtagadott – suttogta Lily és könnyei lecsöppentek az újságra.
- Azért mert boszorkány vagy? – ugrott fel felháborodottan James. – De ez ocsmány dolog. Nem utálhat azért, mert más vagy! Ez kicsinyes és ostoba!
A lány könnyes szemekkel nézett a fiúra.
- James, én már elfogadtam ezt, vannak nekem barátaim, én… szóval hagyjuk is. Nem lényeges… - Lily szavai nem voltak összhangban szomorú arcával és kisírt szemeivel. Szinte kézzelfogható volt a lelki gyötrelme.
Potter legszívesebben folytatta volna még, hogy miket is gondol a lány nővéréről, de látva annak fájdalmát, inkább lenyelte. Magához húzta Lily reszkető testét, és kedveskedve simogatta a haját. A lány elfogadta a fiú ölelését, a nyakába fúrta a fejét és perceken át zokogott. James Potter sötéten nézett maga elé, és fejében lassan kirajzolódott egy terv. Egy ördögi ajándék Lily mugli rokonai számára.
Petúnia és Vernon, a fiú szüleinél tobzódtak a sok karácsonyi ajándék és édesség között. Mielőtt Szenteste, teljes díszben elhagyták volna a házukat, Petúnia még 10 szörnyen giccses girlandot aggatott fel a nappaliban szerteszét.
- Még...csak...ezt az egyet! – nyögte pipiskedve Túni, látván Vernon türelmetlen ábrázatát.
- Siess már Petunka, egy órája nem ettem semmit. – panaszkodott az ifjabb Dursley. Túni magára kapta a műszőrme kabátkáját, és ellenőrizte, hogy elzárta-e a gázt a konyhában.
- Éhen ne halj, kicsi bogárvirágom. – dünnyögte Vernonnak, mikor mellé ért, egy habcsókot tuszkolt férje szájába, és kisétáltak a bejárati ajtón. Az ifjú feleségnek egy pillanatra sem jutott eszébe a húga, kizárólag a saját életével volt elfoglalva, amit természetesen imádott. Két napi eszem-iszom után a házaspár kimerülten vette újra birtokba nyugodt otthonát. Túni elégedetten konstatálta a girlandok, szerinte csodás harmóniáját, és kicsit elrendezgette a fa alatt az ajándékokat. Bár a Dursley szülőknél volt ajándékosztás, Túni úgy határozott, hogy a többi rokontól kapott rengeteg ajándékot ráérnek másnap is kibontani. Vernon felvonszolta magát a hálóba, amíg Petúnia gyorsan leporolta a két napi koszt a házban, aztán egy gyors fürdő után dudorászva követte férjét az emeletre, két üveg pezsgő és három vödör vaníliafagyi társaságában.
James belesett a konyhaablakon, és örömmel látta, hogy nem tartózkodik senki a helyiségben. Intett Siriusnak, majd pálcáját az ablakkilincshez érintette, majd gyorsan besurrant a Privet Drive utcai lakásba.
Sirius fázósan grimaszolva követte barátját, nem volt oda James magánakciójától kivételesen, szívesebben maradt volna a többiekkel. Körülnézett a házban, és halkan felröhögött a rengeteg arany-piros-zöld karácsonyi dekoráció szánalmas egyvelegén.
Ágas meghökkent a nagy tisztaság láttán, egészen undorító volt, ahogy a vegyszer szagok keveredtek a zsíros ételszaggal. A fiú az ajtófélfához osont, és kilesett az előszobába. Némaság volt a házban.
- És most? – ült le Sirius az egyik puffra a nappaliban. – Mit akarsz tenni? Szétvered a házat? Minek ez az egész....rosszat sejtek... – morogta a fiatal varázsló, szemrehányóan pislantva Ágasra.
- Idefigyelj Tapmancs! – susmusolta aggodalmaskodó barátjának. – Ezek itt ketten ugyanolyan rosszak, mint a Majom Nagyúr és követői. Az az ostoba tyúk azért gyűlöli a saját vérét, mert az történetesen boszorkánynak született. Az ilyen ostoba muglik azok, akik évszázadokon át üldöztek minket, varázstudó embereket. Ez a legkevesebb, amit kaphatnak tőlem azért, hogy keserűséget csaltak Lily szemébe.
Sirius pár pillanatra elgondolkodott. Sok mindent megtett volna a Rend tagjaként, amivel Voldemort bukását elősegítheti, de nem vágyott belepiszkálni családi kapcsolatokba. Végül James felé bólintott, és felállt. El kellett ismernie, hogy az elvakult muglik legalább olyan átkozottaknak tűntek, mint az elvakult aranyvérűek.
- Igazad van....és Lily-ért...meg érted...bármit. – kacsintott Tapmancs, majd nekiállt felmérni a terepet.
James ekkor már a hatalmas karácsonyfát bűvölte, amíg Sirius a mézeskalács figuráknál ügyködött, volt belőlük elég.
Potter a három tucatnyi ajándékdobozokat vette szemügyre.
- Ezekkel mi legyen? – suttogta Tapmancs felé.
- Hmmm...az elvarázsolt fádnak munícióra lenne szüksége. – vigyorgott James-re Sirius, közben a csomagok egyik felét sorba rakta a fa előtt, a másik felét azonban egy kupacban a levegőbe emelte. – Egy részét szívesen visszaküldeném a Mikulásnak.
- Akkor tedd azt! – kacsintott Blackre Ágas, és a kandallóhoz sietett.
Sirius felszabadultan somolyogva küldte fel a kéményen egyik ajándékot a másik után, hogy aztán a tetőn landolva a csinos dobozok szanaszét ázzanak a hóban.
Petúnia a negyedik vödör fagyiért indult le a lépcsőn, egy szál hálóingben. A hálószobából kiszűrődött a Legyen Ön is milliomos ünnepi különkiadása. Vernon szokás szerint tökig felcsavarta a TV-n a hangerőt, ezért az égvilágon semmit nem hallottak a lenti szöszmötölésből.
James kézzel – lábbal integetett Siriusnak, hogy valaki elindult lefelé a lépcsőn. Egy pöccintés a bejárati ajtóra, és éppen időben kimenekültek a házból.
Tapmancs ott hagyott egy csomagot félúton a kéményben, de nem érdekelte, lélekszakadva rohant James után.
- Cseheeendees Éééj....Szeeehentséééges Éjjj...lállá lá lállálá. – énekelt Petúnia ünnepi hangulatban, a hűtőben kotorászva.
Vernon döngő léptekkel érkezett lefelé, nagyot ásított.
- Ez a pancser elbukta az utolsó kérdést. Pedig ÉN tudtam a választ! – jelentette ki nagyképűen. Túni szerelmesen vigyorgott vissza férjére, összebújtak a kandalló előtti fotelben.
- Ne bontsunk fel mégis egy-két ajándékot? – súgta Túninak Vernon.
James a kertre néző nappali ablakához sietett és kezeit dörzsölve várta, hogy kezdetét vegye a móka.
Sirius is az ablakhoz húzódott, szinte odatapadt.
- Időzítetted? – vihogott Tapmancs, ám a válaszra már nem volt szükség...
A fa ekkor kezdett el szédületes tempóban pörögni, hatalmas ágai lekaszáltak mindent, amit az útjukba került. Pofán csapták Petunia évek alatt összegyűjtött porcelán kutyuska és macska kollekcióját, majd Dursley-ék felé vette az irányt.
Túni és Vernon egyszerre ordítottak fel, szerencsétlenségükre egyszerre ugrottak volna talpra is ijedtükben, de összegabalyodtak, a fotel hatalmas csattanással dőlt hátra, Vernon fejjel beleállt a macskaalmos tálcába, Petúnia egészen a konyháig csúszott a műselyem hálóingben.
A fenyőfa kezelésbe vette a díszdobozokat. Mint egy vérbeli krikettjátékos úgy kezdte el Petunia és Vernon felé hajigálni az ajándékcsomagokat.
- SEGÍÍÍTSÉÉÉÉG!!!!! – üvöltött Túni eszelősen, miután feltápászkodott. Közelebb akart menni a fához, hogy lássa mi történhetett, kénytelen volt maga elé tartani a dohányzóasztalt, hogy kivédjen néhány repkedő csomagot. – VEEERNOOON, ments meg!!!!! – vinnyogta a nő reszketve
James Sirius vállára rogyva röhögött.
Vernon prüszkölve törölgette az arcát, majd bambán térdelt a fotel mellett, úgy nézte a karácsonyfa ámokfutását.
- Mi a szent szar? – suttogta elfehéredett szájjal, óvatosan Túni felé kúszott. – Azonnal hívom a rendőrséget! – ordította, de a telefon is lerepült egy ajándéknak köszönhetően az asztalról és ripityára tört.
A kandalló óriásit durrantott, és pöffentett, majd sárkányordítással okádta ki magából a fekete kormot.
Petúniának sikítani sem volt ideje, a korom befedte őt tetőtől talpig, úgy nézett ki, mint egy girhes kéményseprő.
- Ejha...micsoda jó nőt faragtál belőle Ágas...tetszik az arcszíne. – Sirius úgy nevetett, hogy a könnyei is kicsordultak, és a nagy hidegben az arcára dermedtek. – Már nem sokáig bírom. – fuldokolt Tapmancs és Ágas vállába kapaszkodott.
James búcsúzásként pöccintett egyet az asztalon sorakozó mézeskalács – emberkék felé, akik felpattantak apró lábukra.
- Támadás a csökött agyú muglik ellen! – rikoltotta az egyik, és csatárláncba fejlődve elindultak a Dursley házaspár irányába.
Vernon közben odaért nejéhez, ő is csupa korom lett, próbálta védelmezően átölelni Túnit, aki csak motyogott maga elé:
- Ki kell takarítanom...kosz van...nagy kosz. – ekkor látta és hallotta meg a mézeskalács-emberkéket, a mugli szóra felkapta a fejét. – Nyavalyások! – nyüszítette Petúnia, majd Vernonnal együtt elkezdtek a szoba sarka felé hátrálni.
- Ezt figyeld! – bökte oldalba Sirius James-t, mikor észrevette, hogy működésbe lép az ő kis varázslata.
James ekkor már a hátára fordulva röhögött, mert az volt az utolsó csepp a pohárba, mikor Tapmancs Baziteo varázslatának a hatására a másfél méter magasságot is elérő puszedli emberkék a sarokba szorították az üvöltöző Vernonékat.
Vernon idegei felmondták a szolgálatot, összeroskadt, és gyermekded zokogás tört fel belőle. Túninak volt annyi lélekjelenléte, hogy a lábainál heverő szétmarcangolt ajándékdobozból, mely egy konyhai bárdkészlet volt, kikapjon egyet, azzal hadonászott, a jelek szerint sikerrel, mert ahogy az éles bárd sebet ejtett a mézeskalácsokon, a bűvölet megszűnt. Túni lihegve nézett körbe, sírásra görbült az ő szája is, ám a szeme sarkából észrevett valami mozgást a kertben. Odakapta a tekintetét...két alak...fiatalok...talán fiúk. A nőnek szörnyű sejtése támadt, a bárddal a kezében hagyta ott nyivákoló férjét és megindult az ablak felé a nappali romjai között.
James felpattant és megragadva Siriust hoppanáltak a helyszínről, de hiába volt a sietség, Petunia Dursley kiszúrta őket.
Piton csalódottan futotta át Lily sorait, miután visszatért a pinceszobába. Igaz, számíthatott rá, hogy a lány nem fog egyedül szomorkodni, amíg ő a halálfalók társaságában időzik. Hiszen még azt sem tudta megmondani, mennyi ideig lesz távol. Remélte, hogy nem esik baja a lánynak. Abba inkább nem is akart belegondolni, hogy a cikeszagyú Potter talán éppen ezekben az órákban szédíti....
Kis mosoly futott át az ajkán, ha eszébe jutott Bellatrix kislánya, és Piton elismerte magában, hogy az utálatos boszorkány egész csinos kismama lett. Sóhajtott egyet. Ha társaságra vágyik, Bellatrixot most bármilyen ürüggyel felkereshetné. A nő talán nem is bánná... Ekkor eszébe jutott Voldemort különleges ajándéka: a gyűrű. A kőbe rajzott Peverell-címerrel... Pitont lázas izgalom kerítette hatalmába, és már nem is gondolt Lilyre, sem Bellatrixra. Elővette a gyűrűt, kíváncsian forgatta, de óvakodott attól, hogy az ujjára húzzon valamit, ami valaha Voldemorthoz tartozott. Ellentétes érzések suhantak át rajta. Egyrészt büszke volt, amiért a nagyúr rábízta a becses ereklyét, ugyanakkor félelmet is érzett, hiszen Voldemort túl jól ismerte Piton gyengeségeit. Tudta, hogy a fiú nem fog tudni ellenállni a kísértésnek, és alaposan megvizsgálja majd a gyűrűt, mielőtt biztonságba helyezné.
A fiatal mágus valóban nem tétlenkedett. Nála volt a könyv, aminek az olvasásától tavaly Dumbledore eltiltotta. A „Legsetétebb fekete mágia” eredeti, latin nyelvű, cenzúrázatlan kiadása, amely egy egész fejezetet szentelt a horcruxoknak. Piton belemélyedt az ősi varázsigék tanulmányozásába és a pálcamozdulatok gyakorlásába.
Nem érzékelte az idő múlását. A manók észrevétlenül juttatták a fiatal tanár szobájába az ünnepi étkeket. Piton alig evett valamit; tökéletesen jóllakott a tudással. Késő este volt már, amikor rászánta magát, hogy kipróbálja a halottidéző bűbájt. Magára öltötte az Őrzők talárját, amelyben úgy festett, mint a fiatal Merlin.
Letette a padlóra a gyűrűt, varázskört bűvölt köré. Elkántálta az ősi igéket és kíváncsian várakozott.
Ezüstös derengés támadt, a pincét túlvilági fény töltötte be. Eljött a pillanat, amikor az átjáró megnyílt az élő számára a Holtak Birodalma felé. Pitonnak ekkor jutott eszébe, hogy nincsenek halott rokonai, senki, akit megidézhetne. Viszont annyi halált látott az utóbbi évben, hogy közel érezte magához mindazokat, akiket már nem tudott megmenteni. Nem sokáig habozott. Megidézte azt a két embert, akik éppen olyan közel álltak hozzá, mintha a saját szülei lettek volna.
Lily épp akkor ért a kastélyhoz, amikor a fiú előkészítette a varázslatot. Mivel visszafelé egyedül jött, már simán hoppanálhatott James Potter házától a Roxfortig. Sietve ment a kastély felé a hoppanálási határtól és amikor valami derengés sejlett fel az egyik apró pinceablakból, a szíve hevesebben kezdett verni. Szinte rohant és berobbant a kis szobába.
- Pers! – dobta le a csomagjait és a fiúhoz futott. – Annyira jó, hogy itt vagy… - a nyakához bújt és lehunyta a szemét.
- Hát visszajöttél! – Piton átölelte a lányt, szorosan simultak egymáshoz. – Éppen egy varázslat közepén tartok... Gyere... – Bevezette a lányt a szobába, ami olyan volt most, mint egy félhomályos szentély. Kékes ködben derengett minden.
Lily levetette a kabátját és mosolyogva a fiúra pillantott, majd figyelni kezdett.
Először Rose Evans öltött asztrál-alakot. Ezüstös fény futotta körbe az alakját. Hátranyúlt, megfogott egy kezet, előhúzott egy másik alakot a félhomályból. A következő pillanatban Walter Evans is ott állt mellette. Egymásra mosolyogtak, majd a fiatalok felé fordultak. Arcuk megrendültséget tükrözött, sápadtak voltak, de a szemük elevenen csillogott.
Piton Lilyre nézett, a keze után nyúlt. Nem nagyon tudta, mit mondjon hirtelen.
Lily szája elnyílt, majd újra becsukta és nyelt egy hatalmasat. Úgy érezte, lebénult az egész teste. Ahogy Perselus megfogta a kezét, mintha magához tért volna. De megszólalni képtelen volt. Annyira váratlan ajándék volt ez neki, hogy nem tudta még feldolgozni. Csak szaporábban szedte a levegőt.
- Kislányom! – lépett közelebb Rose, majd kissé meglepődött, ahogyan felismerte a fiút. – Perselus? Te hívtál vissza bennünket?
- Ezzel a kővel – irányította a pálcáját a gyűrűre Piton. Rose láthatóan megborzongott. A hangja halk volt, amikor újra megszólalt. - A kő ereje legyőzte a gyűrűjét, ami meg van átkozva. – Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd halványan elmosolyodott. – Szerencsére nem vagytok veszélyben... nem... nem... Érezném, ha közeledne a Pusztító.
Lily erősen szorította Piton ujjait.
- Ne… ez… anya… - suttogta és a gyomra remegni kezdett. – Apa…
Walter ökölbe szorította a kezét. Láthatóan bizalmatlanul méregette Pitont. Az emlékei sorra visszatértek, egészen az utolsó, végzetes éjszakáig. Rajta is átfutott valami remegés.
- Mi ez? Te ott voltál... láttad, mit tett velünk az, akihez a gyűrű tartozik... – Aztán felismerte Lilyt. – Drága Lily! Valóban te vagy az? Nem álmodom? Ez... olyan, mint egy varázslat.
Lily csaknem összecsuklott a rázúduló érzelmektől. Könnyel teltek meg gyönyörű szemei és nem tudott, nem mert közeledni szülei asztrálalakjához.
Piton erősen tartotta Lily-t.
- Mi vagyunk, Mr Evans. Igen, ez egy varázslat. Most újra találkozhatunk.
Walter hihetetlenkedve lépett közelebb a lányához. Szellemkezét felé nyújtotta.
Lily szeme elkerekedett. Rezzenéstelen arccal nézte a jelenést.
- Nem tudom ezt… így… - Pitonra nézett, s amit észrevett rajta, az egycsapásra magához térítette. Ezt ajándéknak szánta Perselus… Lily viszont inkább megrettent, maga sem tudta miért. Aztán elmúlt minden kétely és borzongás. – Anya… apa… borzalmas volt, ami… történt… - suttogta potyogó könnyekkel.
- Csak az számít, hogy neked nem esett bajod, kicsim. Tudom, szörnyű volt, amikor megláttál minket... De mi már nem szenvedünk.
- Vissza tudom hozni magukat – jegyezte meg halkan Piton. – Ismerem a módját.
Csend telepedett a szobára. Baljós, túlvilági csend. Piton Lily szüleinek arcát fürkészte. Aztán a lány szemébe nézett.
Lily sírva pislogott és a fiúhoz bújt egy pillanatra. Nem tudta, mit mondjon. A lehetőség épp annyira rémisztette, mint vonzotta.
Rose és Walter döbbenten hallgatott. Egymásra néztek, aztán a halott férfi közelebb lépett.
- Köszönjük a lehetőséget, Perselus, de mi már megtaláltuk a lelki békénket.
- Nem... – rázta a fejét az asszony is, és a férjébe karolt. – Nem akarom azt az összetört testet többé. Gondolni sem akarok rá. Ha visszatérnénk... nem tarthatnánk meg a mostani alakunkat, csak azt, amit elhagytunk. Ez a szabály. – Piton felé fordult. - Te jó ember vagy, Perselus... Azt kérem, ne használjátok többet ezt a követ. Nagyszerű ajándék, de veszélyes fegyverré válhat, ha gonosz szándékú ember kezébe kerül. Add a szavadat, hogy nem segíted a visszatérésben azt, akinek ez a gyűrű a lelkét őrzi.
- A szavamat adom – felelte halkan a fiatal mágus.
Lily csendesen zokogott. Úgy érezte magát, mint egy külső szemlélő… fogalma sem volt, mit tegyen, vagy mondjon.
- Egyszerűen nem tudom felfogni… - zokogta és a szüleire nézett. – Visszajöttetek… olyan szépek vagytok és boldogok… így kellett volna maradnia mindennek!
Piton Lily szemébe nézett. Megrendülten álltak valamennyien.
- Azt akarjuk, hogy így emlékezzetek ránk. Kislányom! Veled leszünk, amíg élsz. Ha gondolsz ránk, kételyeid támadnak, mi meghalljuk. Válaszolunk a kérdéseidre és segítünk, ha tudunk – mondta kedvesen Rose, és szellemkezével letörölte Lily arcáról a könnycseppet. Walter közben a kezét nyújtotta Piton felé. Piton óvatosan illesztette a kezét a férfi asztrál-tenyerébe, ami hűvös volt, anyagtalan, de nagyon is valóságos.
- Köszönjük, hogy lehetővé tetted számunkra ezt a látogatást, Perselus. Most már tudjuk, hogy Lily jól van és egészséges. Csak ez számít. Büszkék vagyunk rád, Lily. Tudjuk, hogy nagyszerűen helyt állsz majd, mint feleség és anya. Neked is köszönjük, Perselus, amit tettél... és tenni fogsz... – A férfi alakja elhalványodott, miközben a szavai is elhalkultak. Rose még közelebb lépett, megcsókolta Lily arcát.
- Vigyázz magadra, kislányom. Még találkozunk...
Lily-t rázta a zokogás, ahogy szülei eltávolodtak. A falnak dőlt és percekig sírt.
Piton Lily kezét fogta, amit majdnem olyan hidegnek érzett, mint a lány apjáét az előbb. A szellemalakok elhalványodtak, a kékes derengés eloszlott. Piton közelebb lépett Lilyhez.
A lány már megnyugodott kissé. Megtörölte az arcát, a szemeit, majd nyelt egyet.
- Ez… ez gyönyörű ajándék volt, Pers… nem azért sírok… de nagyon megrendültem. Talán ha szólsz előtte, felkészülök… és… köszönöm… - lehelte, majd pillantása a gyűrűre siklott. – Az a gyűrű… azt szánod nekem? Gyűrűt vettél? (Kis buta- mint minden lány, gyűrűben reménykedik:D-B)
- Nem... nem ezt szántam ajándéknak. A gyűrűt Voldemorttól kaptam, és... édesanyádnak igaza van. Ez a gyűrű elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a Sötét Nagyúr visszatérhessen, ha netán legyőzik.
Lily arca elkomorult.
- Hát már megint Voldeeemooort – mondta ki gúnyosan elhúzta a nevet. – Mi a fenének segítenéd elő a visszatérését?! Pusztuljon örökre! – kelt ki magából Lily. – Én tényleg nem értelek, Perselus! Meg kell semmisíteni a gyűrűt!
Piton feszengeni kezdett. Semmiképpen nem akart összeveszni emiatt Lilyvel.
- Azt a feladatot kaptam, hogy őrizzem a lelke egy leválasztott darabját. Rejtsem el. Nem semmisíthetem meg... viszont van egy ötletem.
Lily mélyet sóhajtott.
- Te meg az ötleteid… beállni halálfalónak, aztán kettős ügynöknek… vérvarázslat… mi jöhet még? Beavathatsz? – nézett a fiúra. Bármennyire is próbálta leplezni, nem nagyon rejthette el, hogy fellobbant benne is az intellektuális érdeklődés.
- Elmondom, persze. De most nem ez a legfontosabb. Örülök, hogy visszajöttél... – Piton közelebb lépett a lányhoz, a karjaiba zárta.
Lily szorosan ölelte a fiút, mélyeket sóhajtottak. A lány végül elmosolyodott, ragyogóan, gyönyörűen, szerelmesen… megcsókolta a fiú sápadt arcát. – Jó Veled lenni újra.
- Nem feledkeztem meg az ajándékodról sem – mosolyodott el a mágus. A szekrényéhez lépett, előhúzott egy szépen becsomagolt dobozt.
Lily érdeklődve vette át.
- Köszönöm szépen, Pers. Nem kellett volna… egy könyv? – nézegette a nagyon szép dobozt a lány.
- Nem egészen. Valóban olyan, mint egy könyv, de... majd meglátod.
Lily kíváncsi mosolya felvillant, majd mohóbban vetette rá magát a díszcsomagolásra. Haját is türelmetlen mozdulattal tűrte a füle mögé.
- Elképzelni nem tudom, mi lehet ez… talán az asztrálszex második kiadása? – nevetett kacéran.
Miközben Lily a csomagot bontogatta, Piton varázsolt néhány gyertyát és a szobájába rendelte a vacsorát. A manók pillanatokon belül odavarázsolták az ünnepi fogásokat. Mire Lily felnézett, a kis szoba fel volt díszítve – bár nem olyan gyönyörűen és hangulatosan, mint amilyenné a lány tette az elutazása előtt.
- Ó! Ez… gyönyörű! – nézett szét Lily, majd mosolyogva a szeme elé húzta a kis könyvnek látszó ajándékot. Végigsimított a fedelén, majd kinyitotta.
A kis csomag egy naplót rejtett. Képek voltak benne, amelyeket Piton az emlékéből idézett meg. Csak az láthatta őket, aki szerepelt a képeken és a pálcáját hozzáérintette a lapokhoz. A fiú legkedvesebb emlékei voltak: Az első nap, amikor meglátta a játszótéren a hintázó Lilyt... amikor először beszélgettek a tisztáson... ahogy Roxfortba utaztak először... ahogy együtt fedezték fel a kastélyt... A következő lapokon már sokkal nagyobbak voltak: Egymás mellett feküdtek a tisztáson... először csókolták meg egymást... Lily először aludt a Spinner’s Enden... tavaly szilveszterkor pedig egy szállodában voltak... Piton figyelte Lily arcát, és elmosolyodott.
Lily immár másodszor lepődött meg ezen az estén. Ám most le sem tudta volna törölni a széles, őszinte mosolyt az arcáról. Meghatódva húzta végig pálcáját a lapokon s életük egy-egy fontos, gyönyörű részlete tárult a szeme elé. Amikor túljutott az utolsó emléken is, csak ült és maga elé meredt, végül Piton-ra nézett. Megfogta a kezét.
- Ez a legcsodálatosabb ajándék, amit valaha kaptam. Mindig velem lesz. És nem érdekel, ha bárki is belenéz…
- Csak Te láthatod. A végén még van néhány üres lap. Szeretném, ha Te is megtöltenéd az emlékeiddel.
Lily lehajtotta a fejét és alig láthatóan bólintott, majd ismét felnézett. Közel simult a fiúhoz. Megcsókolta az ajkát.
- És együtt töltjük meg. Legfőképp. Ne akarj búcsúzkodni tőlem! Nem engedem meg. Összetartozunk. Együtt fogjuk átélni az élet minden csodáját. Mert szeretlek és harcolok érted, ha kell… nagyon-nagyon köszönöm, Pers! De most… éhezem! – mosolyodott el, hogy a hangulat oldódjon.
Szemben ültek egymással, nekiláttak a vacsorának. Jóízűen falatoztak. A manók igazán kitettek magukért. Piton szándékosan nem hozta szóba az elmúlt két napot. Nem akarta, hogy Potter akárcsak említés formájában jelen legyen. Még Lily gondolataiban sem...
Lily degeszre tömte a hasát, majd elterült az ágyon.
- A végén csak összehozzuk azt a karácsonyi pihenést… - vigyorgott. – Ha így folytatom, nem fogok beleférni év elején az egyenruhámba… szörnyen meghízom a sok kajától és sütitől…. Merlinre, ha láttad volna Peter-t, mennyi sütit meg bír enni, hát… - Lily azonban elhallgatott. El is pirult kissé.
Piton a lány mellé feküdt. Most fölé hajolt, a szemébe nézett, kissé gúnyosan.
- Peter társaságát választottad? Lenyűgöző...
- Nemcsak Peter-rel voltam, hanem… többen voltunk. Nem fontos, pár iskolai barátom. Képtelen lettem volna itt maradni egyedül. Én ehhez… túl gyáva vagyok.
- Dehogy vagy gyáva! Nálad bátrabb lányt nem ismerek. Ezt nem gondolhatod komolyan.
Lily a fiú szemébe pillantott.
- Nem, Pers. Ahhoz nem vagyok gyáva, hogy várjak Rád… ahhoz vagyok gyáva, hogy egyedül maradjak a gondolataimmal. Nem tudom, tisztában vagy-e azzal, hogy mit okozol nekem. Hogy mennyire féltelek. Hogy ha nem vagy velem, mindig arra gondolok, jól vagy-e…
A fiú bólintott. Értette a lány aggodalmát.
- Lily, én... tudom, hogy nem könnyű velem. Néha éppen olyan ingerült és dühös vagyok, mint... az apám. Pedig nem akarok hasonlítani hozzá, semmiben! Én tudok szeretni - tette hozzá, szinte suttogva.
Lily elmosolyodott.
- Nem szemrehányásként mondom. Csak őszinte vagyok. Féltelek, mert fontos vagy nekem. Ezt meg kell értened. És ha társaságban vagyok, talán nem jönnek elő a kényszerképzeteim, hogy bajod esett. Tudod… nem egyszerű dolog ez a szerelem… - mosolyodott el bájosan Lily. – Megszerezni nem olyan nehéz valakit, mint megtartani. Egyszer azt álmodtam, hogy összejöttél egy csinos halálfaló-macával és vígan elvagytok, míg én halálra izgulom magam miattad…
- Álmodban beálltál halálfalónak? - érdeklődött most már leplezetlen gúnnyal a hangjában a fiatal tanár. - Merthogy más macának aligha lenne esélye...
Lily felkelt és mély, hosszú csókot adott kedvesének, majd letuszkolta az ágyra.
- Akkor most az én ajándékom következik… - a lány magához intett több apró kis csomagot. Leült a fiú mellé. – Ha megengeded, rendhagyó módon én nyitom ki az ajándékokat. – fogta az első dobozt, kinyitotta, kivette belőle a tárgyat. – Cipőpaszta. Elég letenned a cipőd elé, s reggelre kifényesíti. Hogy Piton professzor mindig tiszta cipőben járjon! De főleg, mert az én pasim ne legyen rendetlen! – biccentett Lily jelentőségteljesen.
Piton azonnal kipróbálta az ajándékot. A cipőpaszta önálló életre kelt.
- Remek! Úgy látom, többé nem kell kefélnem! - Piton elvigyorodott, majd villámgyorsan szájon csókolta kedvesét. Lily nevetett és visszacsókolt.
- Valóban. Nem kell kefélned. A cipődet legalábbis… - vigyorgott, majd előhúzta a második ajándékot, ami egy fekete alsónadrág volt, az elején Lily arcképével. – Nos… ez praktikus hideg téli estéken, meg nyári estéken, meg őszi és tavaszi reggeleken, hogy azonnal le tudjam húzni rólad… és ha netán mással lenne titkos randid, a szám azonnal sikítani kezd. Úgyhogy… csak óvatosan!
- Öhm... Nem is tudom... Magamon hordhatlak. És mi történik, ha fordítva veszem fel? - pislogott ártatlanul Piton.
Lily nevetett a fiú reakcióján.
- Hát tőlem egészen nyugodtan felveheted most is… - lehelte a fülébe, majd hosszú csókban forrtak össze.
Lily következő ajándékai egy Piton nevével ellátott penna-készlet és egy könyvborító-védő szett volt.
- Tudod, egy professzornak ezek elengedhetetlen kellékek… - fontoskodott Lily. – De az utolsó… a legjobb. – egy kis flakont húzott elő. – Ha megnyomod és rám fújod, olyan ruha kerül rám, amilyet Te akarsz. De ne örülj! Megbűvöltem. Csak ebben a szobában hat. És csak rám! – mosolygott pimaszul Lily. – Mégsem adhatok a kezedbe egy ekkora fegyvert kibiztosítva… mondd, mi a legperverzebb hely, ahol levarázsolnád rólam a ruhát? – kérdezte Lily kacéran, majd közelebb hajolt.
- A Nagyterem - súgta Piton. Kézen fogta a lányt, és elindultak felfedezni a szinte teljesen kihalt Roxfortot. Ezen az éjszakán úgy érezték, a kastély csak az övék.
