"Szól, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog
visszamosolyogni rád"Vörösmarty Mihály
Harminchetedik fejezet
Cissy boldogan mozdult ki otthonról a szép, késő tavaszi, langyos meleg simogatta az arcát. Sok időt töltött nővérével, Reginával, és persze otthon a Malfoy Manorban, de Roxfortban már régen járt, s a Jótékonysági Egyesület a szemére hányta, hogy nem teljesíti a kötelességét. Az Egyesület kiemelten fontosnak tartotta, hogy a Mardekár ház mindenből a legjobbat kapja, valójában nem is jótékonyságról volt szó, hanem az aranyvérűek ajnározásáról...szokás szerint. A boszorkány nem értett egyet ezzel az elvvel maradéktalanul, titokban többször is a pénzösszeg egy részét a többi ház között osztotta szét. Dumbledore, mint cinkostárs, az ilyen megnyilvánulásokat mindig egy kacsintással, és egy zacskó cukorkával jutalmazta. (szóval cukrosbácsi is :D –L )
Narcissa széles mosollyal lépkedett a kastélyt övező parkban, a Roxfortban töltött évek emléke örömmel töltötte el a szívét. Végignézett a vidáman rohangáló elsőéveseken, a hetedévesek többsége a könyveikbe merült, vagy éppen különböző bűbájokat gyakoroltak. A nő már csaknem felért Dumbledore irodájához, mikor egy kedves, ismerős hangot hallott a háta mögött:
- Á, Mrs Malfoy, rég nem láttuk, kedvesem! – McGalagony igyekezett felé, integetve. Narcissa bólintott egyet, kezet fogtak a professzorasszonnyal.
- Minerva, örülök, hogy találkoztunk! Valóban rég nem jártam az iskolában, a családom lefoglal. – Cissy elbűvölő mosolyt villantott a tanárnő felé. – Velem tart az Igazgató úrhoz? – Minerva megrázta a fejét.
- Sajnos Albus nincs az iskolában, valamilyen hivatalos ügyet intéz a Minisztériummal. Ha az Egyesület nevében jött, azt velem is el tudja intézni, jöjjön, igyunk egy teát. – Narcissa követte McGalagonyt az irodájába, ahol kényelembe helyezte magát, és percekig csendben kortyolgatták a teájukat. Minerva sokáig fürkészte a szőke nő arcát, majd megszólalt:
- Nos, ezúttal mivel lepnek meg minket? – Cissy a professzor arckifejezéséből sejtette, hogy Minerva tud a magánakcióiról, elkezdte az asztalra kipakolni a papírokat.
- Hoztam utalványokat a Mardekár kviddics-csapata számára...Nimbus1800-as seprűk. Valamint új dísztalárokat vett az Egyesület a mardekáros diákoknak, ezzel az igazolással átvehetők az Aranytalár Varázslódivat üzletében. – Narcissa szünetet tartott, jelentőségteljesen nézett McGalagony szemébe, aztán átnyújtott neki egy csekket. – Kérem, ezt az összeget fordítsák arra, amire jónak látják...bármelyik házról is legyen szó...és kérem, erről senki más ne szerezzen tudomást. – tette hozzá Narcissa elkomolyodva. Tudta, ha az ő valódi jótékonysága kiderül, abban nem sok köszönet lenne. Minerva közelebb hajolt a nőhöz.
- Ez csak természetes! – jelentette ki.
Cissy meglátogatta Slughorn professzort is, és egy hatalmas adag arcápoló készletet lebegtetve maga előtt lépett ki újra a parkba. A kis tónál megtorpant, két griffendéles leányzó üldögélt a partján, elmélyülten beszélgetve. A nő arca megrándult, mikor felismerte Alicia-t. A szegény boszorka remélhetőleg azóta sincs tisztában azzal, amit Lucius művelt vele. Narcissa felsóhajtott. Őszintén szerette a férjét, őszintén megbocsátott, de felejteni nem tudott. A másik boszorkát is ismerte, Lily Evans volt az. Cissy hirtelen kedvet kapott ahhoz, hogy amennyiben a lányok megengedik, csatlakozzon hozzájuk, és elbeszélgessenek kicsit.
Lily és Alicia kihasználták, hogy ragyogóan süt a nap és kiültek a tópartra, hogy ott szusszanjanak kicsit. Egyébként éjt nappallá téve tanultak, és egyéb kötelezettségeiknek tettek eleget. Lily-nek alig volt ideje valamire… kezdett kifáradni, pedig most kellett volna igazán koncentrálnia. A napsütés jótékony hatására vágyott… most élvezettel lubickolt a fényben, majd Aliciára pillantott.
- Tudod, igazán meglepő, hogy Te nem léptél be velünk a Rendbe. Sirius is benne van… egymást ösztönözhetnétek… még jobban – kacsintott Lily a szőke lányra.
- Sosem akartam belépni a Rendbe, Lily. – felelte Alicia csendesen. – Nagyrabecsülőm a munkátokat, de én valahogy...nem ez a harcos típus vagyok....Sirius is ezzel szekál folyton. – nevetett fel a szőke lány, és kenyérdarabokat kezdett dobálni a tó vizébe, a kacsák hangos hápogással fejezték ki hálájukat.
Lily legyintett.
- A pasik mindig szekálnak valami miatt minket… nem lehet őket kiismerni. Egyszer a csillagok lehoznák az égről, máskor meg egy rideg köszönésre futja tőlük, és akkor még örülhetünk – nevetett Lily. Pitonra gondolt, meg arra, hogy a fiú sokszor nagyon komoran viselkedik és ilyenkor a vörös kis boszorkány maga sem tudta, hogyan viszonyulhatna kedveséhez.
Narcissa magas sarkú cipőjében kissé imbolyogva állt meg a két boszorkány mellett.
- Sziasztok! – köszönt közvetlenül és kedvesen. – Jó újra a Roxfortban lenni, főleg egy ilyen szép napon.
Alicia széles mosolyra húzta ajkait. Bár sokat gondolt arra a homályos teadélutánra Mrs. Malfoy-jal, de semmilyen emléke nem maradt Lucius támadásáról. Abban a hitben élt, hogy ez a ragyogó, fiatal nő valamilyen oknál fogva megkedvelte őt.
- Jó napot, Narcissa! Csak nem visszavágyik a diákéletbe? – kérdezte a lány tettetett fanyalgással. Narcissa felnevetett, a kozmetikai ládát egy puffanással a fűre ejtette.
- Tudod mit? Néha igen...de a vizsgák azért nem hiányoznak.
Lily is megfordult. Narcissát rég látta… ő is elmosolyodott.
- Jó napot! – intett. – Nem ül le? – Lily arrébb húzódott kicsit.
Cissy lehuppant a két lány közé, tavaszi kabátkáját összegombolta, mert az égen felhők gyülekeztek, és hűvösebbé vált az idő.
- Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm. A Jótékonysági Egyesület nevében jöttem, de majd éhen halok, lehet hogy megvárom a vacsoraidőt, az Igazgató úr mindig meghív, de még sosem maradtam.
Alicia egy nagy zacskót halászott elő a táskájából, és Cissy felé nyújtotta.
- Cukrozott mandula, vegyen nyugodtan. Lily, Te is kérsz?
Lily elvett pár szem mandulát.
- Szerintem a jó öreg Slughi ölni tudna egy ilyen csemegéért… - vigyorgott, majd felfújta az arcát és utánozni kezdte Horace-t, amint mohón bekap egy szem mandulát.
Narcissa jókedvűen csevegett a két boszorkával, felvillanyozta az alakoskodástól és sznobizmustól mentes társaság.
- Nézzétek csak. – mutatott a ládájára. – Ez itt tele van jobbnál jobb kozmetikai szerekkel...nem mintha szükségetek lenne rá! – tette hozzá mosolyogva. – De jobb a megelőzés. Szeretném, ha választanátok belőle valamit, cserébe ezért a szép délutánért.
Alicia mohón járatta végig a tekintetét az üvegcséken, flakonokon, végül egy gyógynövényes sampont választott, amitől garantáltan nem gubancolódott össze a haja.
Lily egy Aloe Vera-s arckrémet nézett ki magának.
- Hm… de jó illata van… profi keverés! Köszönöm, Mrs Malfoy! – Lily a név kimondására alig láthatóan elsápadt. Nyelt egyet. Most tudatosult benne, hogy a szülei gyilkosának a nejével cseveg… tartózkodóbb lett. Elfordult Narcissától, a krémet már nem akarta visszaadni, ezért eltette a táskájába, de esze ágában sem volt használni. Már megbánta, hogy elfogadta. Akkor is, ha tudta, ez a fiatal nő valószínűleg nem is tudja, mit tett a férje.
- Igazán nagyon szívesen, én köszönöm Nektek ezt a jó kis csevegést, rég nem volt ilyenben részem. – válaszolta Cissy, miközben lezárta a ládát. – És kérlek, tegeződjünk. – kérte egyik lányról a másikra pillantva. Hirtelen elkomorult az arca, ahogy egy csapat fiatal fiú száguldott el mellettük. – Mondjátok, Sirius jól van? – kérdezte halkan.
Lily kis idő múlva nézett újra a szőke nőre.
- Sirius remekül boldogul – felelte halkan, majd Aliciára pillantott.
- Így igaz, Sirius nagyon jó tanuló, és még jobb barát, jól megvan. – bizonygatta Alicia is.
Narcissa szomorúan pillantott fel.
- Sajnálom, ami a családjában történt, de nem sok beleszólásom van. – a nő látta, hogy Lily és Alicia talán kínosnak érzik ezt a beszélgetést. – No, ne beszéljünk erről...kezd nagyon hideg lenni, pedig olyan jó itt üldögélni.
Lily a tavat bámulta, majd hirtelen levetette a sálat magáról.
- Tessék. Látom, nem öltöztél fel rendesen…
- Köszönöm Lily! – lelkendezett Cissy és a griffendéles sálat a nyakába kanyarította. – Biztos nem fogsz fázni?
Lily nemet intett, ám ekkor megpillantott valakit Narcissa mögött. Arca megrándult és ökölbe szorult a keze. Azonnal a pálcája után kapott.
Lucius Malfoy feszült hangulatban tért haza a halálfalógyűlésről, és barátságtalan hangulatát csak Narcissa karcsú teste lett volna képes feloldani, de a nőt már nem találta az ágyban, és ez csak tetézte a mágus rossz hangulatát. Mikor megtudta, hogy felesége hova távozott, pár percnyi karosszékben tespedés, önsajnálat és két pohár whiskey után úgy döntött, hogy szintén bemegy Roxfortba. Talán meg tudhat valamit.
Mikor meglátta Cissy kecses alkatát, a vágy végigfutott a testén, de aztán a piros, arany sál feleségén le is lohasztotta azt.
- Mi az a förtelem a nyakadban? – lépett a neje elé, a szürke szempár jegesen villant a két griffendéles diákra.
Narcissa összerezzent a hűvös hangra, de azért nem állt fel, nyugodtan pislogott a férjére.
- Drágám, hát Te? Mi szél hozott a Roxfortba?
- Csak azután jöttem, ami az enyém – válaszolt továbbra is kimérten Lucius. – Egyébként mit keresel itt? Csaknem a társaskör kapcsolataidat akarod bővíteni, mert akkor kénytelen leszek beleszólni, hogy nem megfelelő társaságba keveredtél, drágám.
Alicia sötéten nézett a mágusra. A Valentin napi kegyetlenkedést nem felejtette el. Önkéntelenül arrébb húzódott. Lily legszívesebben halálos átkot szórt volna erre a mocskos szemétre. Azóta is érlelődött benne a bosszú, és nem felejtette el. Most annyira egyszerű lett volna…
- Az Egyesület küldött az iskolába, ahogy azt te is tudod, Lucius. – Cissy egyenes derékkal emelkedett fel, és egyenesen férje szemébe nézett. – Ha kifogásod van, velük közöld. - sziszegte.
- A kifogásaimat az előbb közöltem, Narcissa Malfoy – húzta végig a kezét a neje nyakában lévő sálon a szőke varázsló, majd éppen csak egy leheletnyi pillanatra erősen megmarkolta a puha anyagot.
Narcissa összehúzta szép szemeit, majd a lányokhoz fordult.
- Köszönöm a sálat Lily, és a mandulát Alicia. – levette a sálat és Lily felé nyújtotta. – Remélem hamarosan találkozunk.
Alicia bólintott egyet, majd Luciusra rá sem nézve, sietősen a kastély felé indult.
Lily is felkelt és átvette a sálat.
- Nincs mit – felelte röviden. – Bár ez a sál megvédene mindentől – jegyezte meg, majd Malfoy-ra rá sem pillantva Alicia után sietett.
Lucius megvetően nézett Piton kis barátnője felé, pillanatnyilag nem ért rá hisztis diáklányok neveltetésével foglalkozni. Először a nejének kell egy – két dolgot a fejébe adagolni.
- Megtudhatnám, hogy egy aranyvérű dinasztia tiszteletreméltó tagja, aki a Mardekár – ház becses lakója volt hosszú éveken át, hogyan tehette a nyakára azt a förtelmet? – fordult a szőke boszorka felé Lucius. – Mi lesz legközelebb? Sárvérűeket fogadsz majd örökbe? Hallod Narcissa?! Azonnal állj meg! – Malfoy dühösen sietetett távolodó felesége után, majd mikor kiért Roxfort területéről, a nyomába hoppanált.
Narcissa nem volt hajlandó felelni, kisietett az iskola parkjából, majd egyenesen a Malfoy Manorba hoppanált a ládájával együtt. Beviharzott a nappaliba, és töltött magának egy pohár bort. A ládát Dobby-ra bízta, aki azonnal felvitte azt úrnője lakosztályába.
- Mi bajod van, Lucius? – kérdezte Cissy gúnyosan, mikor meghallotta a mágus lépteit maga mögött. – Nagyon kedves boszorkák, azt tervezem néha meghívom őket egy kis baráti csevelyre.
- Akkor az lesz az utolsó útja annak a két sárvérű ribancnak – vágott vissza mérgesen Lucius, talárját varázspálcájával együtt a kandalló párkányára dobta. – Ne feszítsd túl a húrt, Cissy!
Cissy az asztalra csapta a borospoharát.
- Hát mit képzelsz Te magadról, drága férjuram? – emelte meg a hangját, és tett két lépést Lucius felé. – Hogy merészeled így nevezni őket...azok után, amit az egyikükkel...tettél. – Narcissa hangja elcsuklott, és elfordult a férfi elől.
Malfoy éppen a bárpultnál töltötte ki magának az aranyló italt, de felesége szavaira olyan harag fogta el, hogy dühében szétcsapott a tucatnyi üveg között, mire a palackok a padlóra borultak, és nagy durranással robbantak szét, mikor földet értek. A szobában hamarosan terjengeni kezdett az alkohol erős, szúrós szaga.
- Hogy mondtad? – fordult fagyos pillantással Narcissa felé Lucius, és két lépéssel előtte termett. – Csak nem zsarolni akarsz engem? Vagy számon kérsz?
- Én? Zsarollak? – hüledezett a nő elkerekedett szemekkel. – Rég elhagytalak volna már, ha ilyen aljas lennék! – kiáltotta Narcissa, szeméből könnyek törtek elő. Valójában nem akarta felhánytorgatni a múltat, de Lucius rákényszerítette.
- Fogalmad sincs róla, min megyek keresztül annak az őrültnek a gyűlésein – rúgta fel a mellettük lévő kis asztalt Malfoy. – Mindent azért tűrök el ott, hogy élve hazajöhessek hozzád, és egyszer igazi családunk legyen, egy örökössel. Vagy ha Te nem így gondolod, akkor szólj, és változtathatunk rajta.
Cissy a kanapéra roskadt, háttal a férjének.
- Nekem is a család, és az értékeink a legfontosabb – súgta hűvösen. – De úgy látszik, Te más alapján értékelsz.
- Mindig is ilyen voltam, Cissy – ragadta meg a nő karját Lucius, és fordította maga felé a boszorkányt. – Tudhattad volna, hiszen aranyvérű családba születtél. Tisztában kéne lenned azzal, hogy mi egy rendes feleség dolga. Te is a Nagyúr árnyékában nőttél fel. Az egész családod romlott, a nővéred Voldemort legkegyetlenebb bérgyilkosa.
- Inkább fogd be a szád! – förmedt a nő a mágusra, szeme villámokat szórt, ahogy ránézett, végül újra elfordult tőle. – Jegyezd meg, jól! Nem leszek a rabszolgád...ha csak ennyit látsz bennem, ha csak ennyit érek számodra, akkor a szerelmünk semmit nem ér...talán nem is létezik. – Cissy hangja elvékonyodott.
- Hát nem érted, hogy miről beszélek? – húzta fel magához a nőt Malfoy.
- Eressz el! – süvöltötte Narcissa, mikor férje megpróbálta átölelni. – Nem intézel el ennyivel semmit, Lucius! Nem valamelyik szajhád vagyok! – Cissy kikelt magából, dühösen kapálózott, de Lucius erősen tartotta, s nem eresztette:
- Valóban nem vagy az – csókolta keményen szájon a nőt Malfoy. – Az az asszony vagy, aki bármit megtehet velem szemben. Szükségem van rád, ezt jól tudod, de rossz fényt vethetsz rám, ha valaki meglátja, hogy kikkel találkozol. El tudod képzelni mi vár rám a Nagyúr előtt, ha valamelyik ellenségem a fülébe sugdos ellenem. Narcissa – nézett mélyen az asszony szemébe a mágus -, így is állandóan felhoz téged a gyűléseken, mert nem szültél még örököst nekem. Mindenbe beleszól, óvatosnak kell lennünk, értsd meg!
Narcissa megdöbbenve hallgatta férje szavait. Lucius újra és újra ellentmondott saját magának, de a boszorkánynak be kellett vallania, hogy ez volt az egyik tulajdonsága, amiért beleszeretett. Az érzelmi viharok...Cissy hajdan egy unalmas, könnyű éltet képzelt el magának...erre nevelték...de ez nem Ő volt.
A varázsló még egy röpke percig a karjaiban tartotta a boszorkát, majd elengedte.
- Meg kell tanulnod szerepet játszani – fűzte még hozzá Malfoy, majd az ajtó felé indult, de a nő szemében gonosz fény villant, csiklandozni kezdte Lucius-t, aki nem volt felkészülve az aljas orvtámadásra. Összerándult, ahogy Narcissa fürge ujjai testének legérzékenyebb pontjait támadták.
- Nem szólsz bele abba, hogy kivel érintkezek, világos? – Cissy nem hagyta abba a kínzást. – Nem fogja az érdekeidet bántani, ezt ígérem.
A szőke mágus már éppen visszavágni készült a nőnek, de végül lefogta a boszorka karját, és magához húzta a karcsú, rugalmas testet:
- Bízom benned – hajolt közelebb -, amíg át nem versz.
Lucius ajka szinte súrolta a nő száját, de nem adta meg még neki azt, amire vágyott. Kínzó lassúsággal simított végig felesége hátán.
- Helyes – mormogta Narcissa, és lehunyta a szemeit, mikor megérezte Lucius simogató kezét magán, képtelen volt ellenállni, gyengéden csókolni kezdte a férfi száját.
- Folytassuk, vagy szóljak Dobbynak, hogy ötórai teát kívánsz adni még a Hollóhát háznak is? – évődött a boszorkánnyal Lucius, de kezei közben a nő fenekét markolászta.
- Mondtam, hogy fogd be! – vigyorgott Cissy, és benyúlt a férfi nadrágjába. Igyekezett megszabadulni ő is a ruháitól, zihálva ölelte magához Lucius-t.
A varázsló felnyögött, mikor Narcissa ujjai körbeölelték férfiasságát. Magához rántotta a nőt, és mélyen megcsókolta. Halk zaj jött a folyosó felől, ami kissé észhez térítette Luciust, hogy a helyszín nem éppen megfelelő az enyelgésre. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy egy átkozott manó a pucér feneküket bámulja. A kandalló felé táncolt nejével, miközben tovább simogatták és vetkőztették egymást. Felkapta a párkányon hagyott varázspálcát, és egyenest a hálószobájukba hoppanáltak. Az ajtót egy intéssel lezárta, majd a pálcáját az ágy melletti kis asztalra dobta, hogy aztán ismét behatóan csak a feleségével tudjon foglalkozni. Egyenest a fal melletti komódra döntötte a boszorkányt, majd ráhajolt a hátára, miközben csókjaival tette szelídebbé mozdulatának nyersességét. Megragadta a kerek csípőt, maga felé húzta, és belehatolt az asszonyba. Narcissa hagyta, hogy a mágus birtokba vegye, őszintén, szerelemmel fogadta magába az urát, hangosan sikoltozva. Lucius hevesen döfködte a boszorkányt, mélyebbre és mélyebbre hatolt. Közeledett a hajszolt, pillanatnyi boldogság, de a férfi még nem akart véget vetni az élvezetnek. Felkapta az asszonyt és az ágy felé indult vele. Útközben is csókokkal borította el a kerekded melleket. A finom paplannal fedett ágyra ejtette édes terhét, majd befurakodott a bársonyos combok közé. Cissy hirtelen a hátára fordította Lucius-t, erőteljesen és szenvedélyesen mozgott rajta, most az egyszer ő akart irányítani. Olyan tempót diktált, amire talán még sohasem volt példa, pedig a gyönyörtől az ájulás környékezte. A szőke mágus élvezte az áldozat szerepét, kedvére volt a rajta lovagló boszorkány szinte démonikus látványa. A kielégülés pillanatában megragadta Cissy csípőjét, és szorosan tartotta míg minden nedvét a nőbe nem pumpálta. A boszorkány elaléltan hajtotta a fejét Lucius vállára. Nem volt mit mondania. A varázsló gyengéden simogatta Narcissa hátát, és reménykedve gondolta, hogy talán most megfogant a legújabb Malfoy csemete.
Lily Evans, bár pontosan tudta, hogy akár meg is halhat, vagy ki is csaphatják a Roxfortból azért, amit tenni készül, nem fogta vissza magát. Ahogy találkozott Malfoy tekintetével, rögtön felébredt az alig szunnyadó bosszúvágya.
Nem avatott be senkit, ez a saját ügye volt. Nem érdekelte, hogy Piton majd biztos megint kiakad és hegyibeszédet tart neki…
Ahogy leszállt az est, a vacsoránál éppen csak megjelent, de a desszert előtt angolosan távozott. Csak a pálcáját vette magához, meg két üvegcse bájitalt.
Kisurrant, Hagrid orra előtt rohant el, de a félóriás nem vette észre. Lily a hoppanálási határig futott, jól kifulladt. Fogalma sem volt, vajon Malfoy-ék hazamentek-e, mindenesetre nem tétovázott. A Malfoy Manor-ra koncentrált erősen és a következő pillanatban már a hatalmas birtok határán állt. Meglapult a bokrok között. Nem akart varázsolni feleslegesen, mielőtt meg nem győződött arról, hogy a birtok nincs-e körülvéve valami riasztó-bűbájjal esetleg. Kinyitotta az egyik üvegcsét és elmormolt egy varázsigét, majd körbeforgott. Aztán várt. Öt perc múlva csak egy apró rezgést érzékelt a kapunál. Egyebet nem. Gyorsan semlegesítette a meggyengített védővarázst és belépett a rezidencia udvarára. Egy páva hangosan rikoltott, Lily összerezzent tőle, majd morogva elnémította a pávát és a bejárathoz futott. Könnyedén bejutott, maga is meglepődött, mennyire könnyen.
Egy manót pillantott meg a szalonban, gyorsan az egyik oszlop mögé bújt, majd amikor tiszta volt a terep, felsettenkedett az emeletre a széles lépcsőn.
Ezekben a pillanatokban hagyhatta abba Lucius és Narcissa az ágybéli örömök gyakorlását… Lily szinte érezte a vágy szagát. Követte az ösztöneit. Hamarosan kikötött a háló előtt, de félre is ugrott, mert Malfoy éppen abban a percben csapta ki az ajtót, és nem sokon múlott, hogy nem kente fel a falra a settenkedő diáklányt. A szőke varázsló teljesen meztelenül ( keskeny, izmos csípő, a ruganyos izomzatú combok látványa egészen letaglózta Lilyt :D – L ), jókedvűen, fütyörészve haladt a könyvtárszoba felé. Amilyen pocsékul indult a napja, nem hitte volna, hogy boldogabban fog véget érni. Kimerítő szeretkezésük Narcissával a bosszantó vita után kellemesebbé tette a nap végét. A férfi bizakodott abban, hogy a trónörökös most talán megfogant Cissyben, és akkor végre Voldemort leszáll róla ezügyben.
Lily követte pillantásával a pucér férfit. Megrándult az arcizma. ( ne is tagadd, hogy megkívántad :DD – L )
- Tökön lőlek, te mocsadék… - sziszegte maga elé, aztán várt egy kicsit, de Narcissa nem jött utána, ezért Malfoy-t követve eljutott a férfi dolgozószobájába.
Lucius mielőtt belépett volna a helyiségbe, megtorpant az ajtó előtt, mert megérezte, hogy volt valaki a folyóson. Megremegett az érzéstől, ami áradt a nem messze tőle álló személyből. Mélyen megszívta a levegőt, és azonnal tudta, hogy egy sárvérű boszorkánnyal van dolga, aki ártó szándékkal érkezett. Dühében majdnem elárulta magát, de aztán gyorsan belépett a dolgozószobába, és behúzta az ajtót maga előtt. Bent gyors léptekkel járkált fel s alá, erősen gondolkodva azon, hogy mi tévő legyen, hiszen varázspálcája a hálóban maradt. Aztán döntésre jutott.
- A fenébe! – káromkodott hangosan, hogy kint is hallható legyen. – Csak bent hagytam a hálóban.
Lily az ajtó előtt hallgatózott, ami résnyire nyitva volt. Nyelt egyet, majd előkészítette a másik üvegcsét, amiben saját találmánya volt, egy különleges lötty. Pont az ilyen esetekre.
Lucius dühösen kiviharzott a szobából, és egyenest a hálószobába robogott, ahol Narcissa mélyen aludt. A varázsló gyorsan magára kapkodta a széjjel szórt ruháit, felkapta az asztalon heverő varázspálcáját. Egy percre megállt az alvó boszorka felett, de úgy döntött, majd egyedül elintézi a kellemetlen kis dögöt, nem zavarja meg Cissy békés álmát.
Lily besurrant a hatalmas dolgozószobába, ahogy Malfoy kilépett onnan. Biztos volt benne, hogy még visszamegy. Leült az asztalához és várt. Sötét volt. Nem világított még a Hold sem.
Malfoy nesztelen léptekkel haladt végig az üresnek s kihaltnak tűnt folyosón, előreszegezett pálcájával betájolta az egyelőre ismeretlen behatolót, aki ekkora már a dolgozószobájában tartózkodott.
- A rohadt kis tolvaj! – sziszegte gyűlölettel, majd bal kezét előretartva kitárta az ajtót, és belépett a szobába. Lily nyugodtan ült, ahogy a mágus újra belépett. Nem mozdult. A pulzusa szökött fel csupán az egekbe, de uralkodott magán.
Luciusnak nem volt szüksége a tájoló bűbájra, hogy pontosan meghatározza a betörő helyzetét. A veleszületett mágia pontosan odavezette minden érzékét, arra a pontra, ahol Lily ült.
- Készülj a halálra! – szólalt meg mély hangon. - Petrificus Totalus!
Lily ekkor felpattant és azonnal védőpajzsot vont maga köré, majd meglendítette a pálcáját Malfoy felé.
- Szép jó estét, Mr Malfoy! – szólalt meg.
- Az volt, amíg be nem tetted ide a lábadat, te átkozott sárvérű ribanc! – kiáltotta Lucius ingerülten. – Obstructo!
Lily hárította az átkot, majd a következő percben kilőtt egy Capitulátust, és ezzel egyidejűleg közel lépett Luciushoz, majd az arcába löttyintette a főzetet, aminek azonnal jelentkezett a hatása. Lucius arca halványodni kezdett és a bőre sistergett.
A mágus sikeresen hárította a lefegyverző varázslatot, de a ráborított bájital váratlanul érte. A pálca majdnem kiesett a kezéből, de aztán szorosan megmarkolta. Egyelőre nem érzékelte, hogy a varázsital kezdi szétbomlasztani a sejtjeit. Gyilkolni akart, kegyetlenül s kíméletlenül.
- Neked véged! – szegezte újra a pálcáját a boszorkányra.
Lily hátraugrott. Vicsorogva nézett a szőke mágus szemébe.
- Mocskos gyilkos…! – kiáltotta. – Csak nem képzelte, hogy megússza?!
- Nem mondod, te kis korcs?! – nevetett fel Lucius. – Attól fogok meghalni, hogy az arcomba öntötted a kamillateádat? – A jókedv azonban azonnal elszállt a férfiből, mikor rápillantott a varázspálcát tartó jobbjára, és rémülten vette észre, hogy az halványodni kezdett. – Mit öntöttél rám, te kurva?
Lily elvigyorodott.
- Meg fog rohadni, ahogy kell. Ez a főzet nem kegyelmez. Már alig látszik az arca… elenyészik, az egész teste, mintha sosem létezett volna!
- Lehetséges, de előtte még magammal viszlek! - szedte össze az erejét Lucius, és támadt. –Hacsak oda nem adod a semlegesítő bájitalt?! Reducto!
A lány felnyögött, óvatlan volt és az átok telibe találta. Az asztalnak zuhant, de rögvest felpattant.
- Nem adom az ellenszert… - sziszegte. – Hacsak nem kér bocsánatot. Most azonnal. De még akkor sem biztos…
- Bocsánatot? Egy sárvérű ringyótól? – röhögött fel Lucius, majd újra támadt.
Lily felsikoltott az újabb átoktól.
Narcissa felült az ágyban, ahogy meghallotta a sikoltást. Magára kapta a köntösét, és dobogó szívvel rohant a folyosón a dolgozószoba felé.
Lily és Lucius élet-halál harcot vívtak a dolgozószobában. A lány is kapott jócskán veszélyes sérüléseket, de örömmel látta, hogy Malfoy teste tényleg egyre halványul és egyre nagyobb kínokat áll ki…
- Mi ...mi folyik itt? – hápogta Cissy, mikor meglátta a durva párbajozást, a fejét ide-oda kapkodta.
Lily odakapta a pillantását, ezzel egyidőben megint eltalálta egy átok, de viszonozta.
Lucius időben hárította a rontást, de érezte, hogy egyre jobban gyengült. A pálca meg –megingott a kezében, mint ahogy a végtagjaiból is szállt el az erő. Fogalma sem volt róla, hogy meddig bírja még.
Narcissa a hálóban hagyta a pálcáját, így más választása nem volt, próbálta elkapni Lily hadonászó kezeit. Rémülettel a szemében nézett Lucius torzuló arcára.
- Ne akadályozz, Narcissa! – kiáltotta Lily. – Ez a személyes bosszúm!
- Menj odébb Cissy, mert téged talállak el! – kiáltott rá a nejére Malfoy, de mielőtt a következő átkot rászórhatta volna Evansra, egy erős görcs futott végig a testén.
- Megölte a szüleimet!! – üvöltött Lily és az átka a falba csapódott. – Megölöm hát én is!!
- Fejezd be, Lily! – ordította Narcissa a lány fülébe egészen közelről. – Elment az eszed, hagyd abba! – könyörgött, de közben védenie kellett magát a repkedő átkok között, tehetetlenül figyelte az eseményeket.
A vörös boszorkány szeme vadul izzott.
- Ne avatkozz bele! A férjednek meg kell halnia!! – ekkor egy erős átok a földre terítette a lányt.
Lucius örömmel látta, hogy telibe találta a sárvérűt, és ekkor teljes erővel rárontott a lányra. Baljával megragadta a haját, és egészen hátra feszítette a fejét Lilynek, miközben jobb kezével ott ütötte a boszorkát, ahol érte.
- Add ide azt az átkozott bájitalt! – lihegte Evans arcába.
Lily felnyögött, ahogy a nála sokkal nehezebb férfi ráugrott. Érezte az ütéseket és szabadulni próbált.
- Nem… adom… az ellen…szert! – sziszegte könnyes szemekkel.
Cissy elkezdte lerángatni a férjét a kapálózó lányról.
- Lucius, Te is hagyd abba! – A nő sejtette, hogy a diplomácia nem sokat segítene, mégsem tűrte el a hadakozást. – Lily, Merlinre kérlek, add oda az ellenszert, akármit is tettél a férjemmel. – süvöltötte a vörös boszorkának elkeseredetten.
Lily azonnal felkelt a földről, ahogy Malfoy lekerült róla. Narcissa arcába nézett.
- Elvette az életemet!!! – ordított rá. Remegett a dühtől. – Miért adjam vissza hát az övét?!! Egy észérvet mondj, csak egyet! Egy rohadt halálosztó!!
Narcissa arca elborult egy pillanatra, zihálva lélegzett, próbálta Luciust átkarolni, és megtartani.
- Lily! Ne csináld...sokszorosan meg fogsz fizetni...Te is tudod. Ne süllyedj ilyen mélyre! – Cissy halkan beszélt, tekintetét a lány szemeibe fúrta.
Lucius félrecsapta felesége oltalmazó karját, majd négykézláb zuhant a földre. Sípolva tört elő a tüdejéből a levegő, a férfi tudta nem bírja már sokáig. Az ellenszer nélkül hamarosan halott lesz. Kábán markolászó ujjai a tőle nem messze heverő varázspálcájára akadt.
Megmarkolta azt, és utolsó erejét összeszedve felállt. A pálcáját rászegezve, imbolyogva elindult Lily Evans felé.
Lily az ablakhoz hátrált, pálcáját maga előtt tartva. Narcissa szavai hatottak rá.
- Kérjen bocsánatot – pillantott Malfoy-ra. – Különben itt rohad meg, a kedves neje előtt – mondta rekedten.
- Soha nem kérek bocsánatot egy aljas sárvérű előtt – zihálta Lucius. – A hozzád hasonló szemetek alázták és gyilkolták meg az anyámat. Pusztulj, még ha veled halok én is! Crutio!
Lily is felsikoltott és viszonozta az átkot.
Narcissa kicsavarta a pálcát Lucius kezéből. Patakzottak a könnyei, ahogy Lily-hez szólt.
- Nem Lucius ölte meg a szüleidet, hanem valami más, ami sokkal erősebb mindannyiunknál! – Cissy szíve görcsbe facsarodott, a démonra gondolt. – De ha bocsánatra áhítozol, hát én bocsánatot kérek – tette hozzá megtörten.
Lily lihegve kapaszkodott az ablakpárkányba.
- Nem Neked kell bocsánatot kérned, Narcissa. Nem Te ölted meg a szüleimet!
- Mégis bocsánatot kérek.... – súgta Narcissa, és elengedte Lucius-t. – Amit most teszel az nem megoldás...én nem tettem ellened semmit, de engem is büntetsz...
Lily farkasszemet nézett Lucius-szal, végül vicsorogva előhúzott egy cetlit és Narcissa kezébe dobta.
- Ha megcsinálod neki, túléli. Ha nem sikerül, meghal. A kezedben a gyilkos férjed élete. De én nem felejtek. Ez még csak az első felvonás volt, Te mocsadék… - zihálta Lily.
- Ha ezt túlélem – nyögte Lucius elhaló hangon, a padlón térdepelve. – Megöllek! Halálfaló ellen nem nyerhetsz.
A lány dühe szinte kézzelfogható volt.
- Nem félek tőled, sem a barom főnöködtől! – sziszegte, majd az ablakhoz fordult és kivarázsolta magát az udvarra. Annyira remegett, hogy jó húsz percig képtelen volt hoppanálni. Félrehúzódott egy sűrű bokor mögé, de végül sikerült eljutnia a Roxfort határáig. Bevánszorgott a kastélyba. Véres volt, csapzott és végtelenül kimerült.
Lement a pinceszobába. Most az egyszer azt kívánta, bárcsak Piton ne lenne ott…
Sötét volt, próbált besurranni.
Piton azonban ott volt, és órák óta nyugtalanul forgolódott az ágyban. Megpróbált ráhangolódni Lily elméjére, amíg a lány távol volt, szinte tapinthatóan érezte a veszélyt, amibe a szerelme került és bosszantotta, hogy nem avatkozhat közbe.
- Merre jártál? – érdeklődött aggódva, miközben lángra lobbantott egy gyertyát.
- Feküdj vissza… - suttogta Lily rekedten. – Mindjárt jövök én is.
Piton összevonta a szemöldökét. Az első gondolata az volt, hogy Lily az undok griffendéles barátaival volt együtt.
- Merre jártál? – ismételte egy fokkal ingerültebben.
- Nem voltam sehol… nem fontos! – szisszent fel Lily, ahogy a fiú hozzáért a karjához.
- Dehogynem fontos! Órákig távol voltál. Aggódtam érted. Féltettelek... – Piton rosszat sejtve közelebb emelte a gyertyát és azonnal észrevette Lily sérüléseit. A gyertyaláng áruló volt: feltárt mindent, amit a lány rejtegetni próbált: a véres arcát és nyakát, a kócos haját. Nem nézett Pitonra. Kerülte a pillantását.
Piton elhűlve meredt rá.
- Ezt... nem tudom elhinni! Kivel verekedtél?
- Csak… gyakoroltam – köhintett Lily. – Engedj, hadd mosakodjak meg…
A fiú követte a lányt a kis fürdőszobába, az ajtófélfának támaszkodva figyelte egy ideig.
- Akkor láttalak ilyen állapotban legutóbb, amikor a cikeszagyú Potter tiltott átkot küldött rád. Már megint vele párbajoztál?
- Hagyd már… semmi köze ehhez Potternek! – sóhajtott fel a lány és most nézett Piton szemébe. Nyelt egyet. Nem akart neki hazudni. – Dühös leszel, ha elmondom.
- Mindenképpen megtudom – közölte Piton szárazon. Kissé összehúzta a szemöldökét, felkészült rá, hogy legilimenciával vizsgálja a lányt, ha továbbra sem nyilatkozik. Erre azonban nem került sor.
- Malfoy-nál voltam és… meg akartam ölni – bökte ki Lily kelletlenül.
- Ostobább vagy, mint gondoltam! – csapott a falra az öklével Piton. – Minek kellett odamenned? Ráadásul egyedül! Elment az eszed? (sose volt normális… elvette a szerelem az eszét:D-B)
- Mondtam, hogy dühös leszel! De nem érdekel! Ez az én bosszúm! – csattant fel. – És ha Narcissa nem túl jó bájitalfőző, akkor meg is hal az a mocsadék! – tette hozzá Lily elégedettséggel a hangjában.
Piton közelebb lépett. Haragja egy pillanat alatt eloszlott, maradt az őszinte aggodalom. Végigsimított a lány karján.
- Ne, ne ölelj át. Csupa vér vagyok – tolta el a fiút.
- Azt látom... Engedd, hogy megvizsgáljalak. Malfoy megtámadott?
Lily levette a ruháit és lemosakodott.
- Persze, hogy rám támadt. Naná, majd hagyja magát… - morogta.
- Miért nem bénító átkot szórtál rá először? – érdeklődött Piton, miközben a fejét csóválta.
- A saját halál-esszenciámat szórtam rá. Amelyiktől elhalványulsz, majd elenyészel. Ha nem jön a neje, már halott lenne. De megadtam neki a lehetőséget, hogy éljen, ha Narcissa eléggé szereti – mosolyodott el Lily sötéten.
- Ilyen módszereket csak egy sötét lelkű halálfaló használ – jegyezte meg kissé meglepetten Piton. A lány háta mögé lépett, kitisztított egy mély vágást Lily hátán.
A lány kedvesére pillantott.
- Meglep, hogy tudok gonosz is lenni? Volt kitől tanulnom – biccentett rezzenéstelen arccal. – Megkérlek rá, ha Narcissa megkeres, hogy állítsd elő neki a semlegesítő főzetet, ne segíts neki - villant Lily szeme. Valami megfoghatatlan sötétség lobban fel benne.
- Eszemben sincs... – felelte szórakozottan Piton, miközben Lily sérüléseit vizsgálta. – Csak figyelmeztetlek, hogy rossz úton jársz, ha nyíltan szembeszállsz Voldemort híveivel. Malfoy bosszúálló és kegyetlen. Érzed, merre haladsz...?
A lány Pitonra emelte pillantását.
- Nem haladok semerre, Perselus. Nem érdekel, mit vélekedsz erről a szemet-szemért, fogat-fogért – bosszúról. Én más vagyok, mint Te. Én nem tudom magamba fojtani az érzéseimet és a szüleim elvesztése a legnagyobb seb a szívemen. Még most is vérzik… - zihálta Lily. – Éjszakánként csak úgy bugyog belőle a vér… - nyögte és lehunyta a szemét. – Csak azt kívánom, soha, senkit ne veszítsek el erőszakosan… mit gondolsz, ha elveszítenélek… nem akarnám megölni az egész világot?!
Piton átölelte a lányt.
- Nem jó ez így, Lily... Tudod, mi a halálfalók sorsa. Vagy az aurorok végeznek velük vagy maga a Sötét Nagyúr. Bízd rájuk az erőszakot – suttogta a fiú. Közelebb húzódott, vigyázva, hogy ne érjen a lány sérüléséhez.
Lily a fiúhoz simult.
- Valami egészen megtört bennem nyáron… - suttogta. – Sötétebb lett a világ és csak magamra számíthatok. De ha mellettem állsz… mindent legyőzök – nézett mélyen a fiú szemébe.
- Mindig melletted állok – felelte komolyan Piton. – Nem véletlenül szórtam rád azt a vérvarázslatot a halál torkában, amikor szembeszálltál Voldemorttal, Te őrült! Malfoy átkai olyan erősek, hogy bármelyikbe belehalhattál volna, ahogy elnézem... Nagy szerencséd, hogy gyorsan regenerálódnak a sebeid... – A fiatal mágus megfogta Lily kezét, sötét pillantását a lányéba fúrta. – Ígérd meg, hogy nem kezdesz többé magánakcióba! Számíthatsz rám, támogatlak mindenben, de Malfoyt kerüld el, rendben? Legalábbis ne egyedül szállj szembe vele!
Lily sokáig hallgatott, majd bólintott egy rövidet.
- Legyen. Megígérem, hogy nem megyek többet Malfoy ellen. Csak ne kerüljön a közelembe!! Ha szerencsém van, még ma éjjel megpusztul – szorult ökölbe a lány keze. – Bosszúálló kis dög vagyok. Eszement és őrült. Fogalmam sincs, miért szeretsz engem – jegyezte meg Lily apró, gúnyos mosollyal és a fiú szemébe nézett csodazöld pillantással... aminek a fiatal mágus most sem tudott ellenállni. Gyengéden megcsókolta a lányt és megkönnyebbülten elvigyorodott.
- Malfoyért nem lenne kár...
Lucius a hátára fordult, és egyre nehezebben lélegzett. Arca elé emelte a kezét, és rémülten látta, hogy szinte már nem is létezik. Elkeseredve lehunyta a szemét, nem akart meghalni.
Narcissa egy hosszú pillanatig ( kedves tőle, hogy csak bámul Asszem Lucius újra értelmezi a házasságukat :D – L )(váázzz...azért egy hosszú pillanat Narcinak is jár :)))) –Zs) csak nézte haldokló férjét. Kiérdemelte a büntetést, de nem akkorát, hogy az életébe kerüljön. Remegve futotta át az ellenszer receptjét, aztán letérdelt Lucius mellé, és megszorította a már félig áttetsző kezeket.
- El ne mozdulj innen, sietek...minden rendben lesz. – jelentette ki Cissy magabiztosan.
(ha gondoljátok, folytassátok, megmentette- e Narcissa Luciusdrágát:D)
(naná, majd nem...mit képzelsz Te rólam? :DDD)
Lucius nem válaszolt, semmi erő nem volt már benne. Csak feküdt némán a padlón, és várta a halált. (A mártír :D –Zs)
A szőke boszorkány a konyhába rohant, legalább öt manó sürgött-forgott körülötte a parancsait teljesítve. Narcissa hálát adott Merlinnek, amiért a Malfoy Manor-ban már fél évvel ezelőtt létrehozott egy pontosan ugyanolyan gyógynövényes kertet, mint amilyen a szülői háznál volt. Húsz perc múlva a bájital ott gőzölgött egy serlegben a konyhaasztalon. Cissy megtörölte a homlokát, és ellenőrizte az ellenszert. Az illata, színe, állaga pontosan egyezett a receptben leírtakkal, a hatása....majd kiderül. Felkapta a serleget, és visszasietett a dolgozószobába, ahol Lucius már csak egy áttetsző szellemalakként létezett, hogy hamarosan teljesen elenyésszen ebből a világból.
Narcissa megtámasztotta a férfi fejét, ülő helyzetbe segítette, majd a szájához emelte a poharat.
- Idd meg, de ne kapkodj, csak lassan! – súgta Luciusnak, közben megborzongott, mert a mágus egyre ijesztőbben festett. Cissy fohászokat mormolt magában.
Malfoy, ha akart volna sem tudott volna gyorsabban inni. A kellemesen meleg ital lassú kortyokban szaladt le a torkán, és hamarosan éreztette is hatását.
- Áldott légy, Merlin! – sóhajtott fel Cissy mikor látta, hogy Lucius kezd visszaváltozni. Magához szorította a férfit, percekig némán ölelte, de kék szemei hidegen csillantak meg a gyertyák fényében.
Ahogy Lucius Malfoyban kezdett visszatérni az élet, úgy bukkant fel vele együtt a gyilkos bosszúvágy is, hogy megkínozza és meggyilkolja a rátámadó boszorkányt.
- Add ide a pálcámat! – kapaszkodott bele Narcissa karjába és felhúzta magát. – Utána megyek, darabonként szedem le a húst a csontjairól, egyenként fogom eltörni az összes csontját, és miután eleget szenvedett, akkor megölöm.
- Kivételesen...ezt most bízd rám...neked amúgy is pihenned kell. – válaszolt a boszorkány szigorúan. Egész éjjel Lucius mellett virrasztott, és legalább százszor átgondolta a borzalmas estét, az előzményekkel együtt.
Kora reggel egyenesen a Roxforthoz hoppanált, úgy közlekedett a kastélyon belül, hogy senki meg sem látta. A diákok a Nagyteremben reggeliztek, Cissy meglapult az egyik oszlop mögött, és várt.
Lily kedvetlen volt és semmi nem érdekelte. Rossz passzba került, főleg, hogy miután reggel felébredt, rájött, mekkora hülyeséget csinált tegnap azzal, hogy rátámadt Lucius Malfoy-ra. De képtelen volt uralkodni az ösztönein. Azt nem bánta, hogy rászórta az átkot, csak azt, hogy nem diszkrétebben csinálta.
Alig evett valamit reggelire, hamar felkelt, és úgy döntött, megpróbál tanulni. Lassan bandukolt a folyosón.
Narcissa türelmesen követni kezdte a boszorkát, majd amikor egy elhagyatott folyosóhoz értek, szó nélkül egy bénító varázslattal a falhoz csapta, és ott is tartotta Lily-t.
Lily nagyon megijedt a váratlan támadástól. Felkiáltott és már nyúlt volna a pálcájáért, de képtelen volt megmozdulni. Ekkor ismerte fel Narcissát. Gúnyosan elvigyorodott.
- Mi kellene? Csak nem az ellenszer? Engedj le innen!! – kiáltotta Lily dühösen.
- Fogd be a szádat! – mondta Cissy nyugodtan, és egy szájzár átkot is a lányra küldött. Két pálcát tartott maga előtt. – És most szépen rám figyelsz és végighallgatsz. – sziszegte a nő, Lily szemeibe nézve.
Lily szeme megvillant, arcizma megrándult, de mást nem tudott tenni. Inkább nem kapálózott, mert az nagyon elvitte az erejét.
- Egy percembe kerülne, hogy kicsapjanak az iskolából, és hogy az egész varázsló társadalom kitagadjon. – kezdte a mondandóját Narcissa, szinte megkövülten állt a sötét folyosó közepén. – Menekülhetnél egész hátralévő életedben. Sőt talán a Sötét Nagyúr maga kínozna téged halálra... – Cissy halkan beszélt, de a hangja tele volt visszafojtott dühvel. – Mégsem teszek ilyesmit, mert nem vagyok áruló, és nem akarok halált osztogatni...Veled ellentétben. – a nő tett egy lépést Lily felé, egészen közelről nézett az arcába. – Ne hidd, hogy nem értem, miért tetted. Fogalmad sincs, én mivel fizettem a Te szüleid haláláért... a dolgok nem mindig olyan egyszerűek, mint amilyennek Te gondolod...még egy gyilkosság sem. – Narcissa szemei könnybe lábadtak.
Lily rezzenéstelen arccal figyelte a nő hangulatváltozásait.
- Pont úgy viselkedtél tegnap, ahogy azok, akiket annyira hevesen gyűlölsz. – folytatta aztán Cissy suttogva. – Nem tudom, mióta jársz ezen az úton, de sürgősen válassz egy másikat, mert ez nem Te vagy! – a szőke boszorkány majdhogynem barátian pillantott Lily-re, de arcvonásai a következő másodpercben újra megkeményedtek. – Nem szeretnék tenni ellened semmit... de ha még egyszer a férjem közelébe mész.... a saját két kezemmel foglak megölni! – Narcissa beleborzongott önnön kegyetlen szavaiba, ám nagyon is komolyan gondolta azokat. Hátrébb lépett, és levette a szájzár átkot a lányról.
Lily köhögött párat, majd mély levegőt vett.
- Nagyon megijedtem – jegyezte meg rezignáltan, bár Narcissát nagyon kedvelte, de ebben a szituációban nem ugyanazon az oldalon álltak.
Cissy nem akart semmit hozzáfűzni a figyelmeztetéséhez, egy feketén csillogó kristályt húzott végig Lily teste előtt, majd a táskáján, ami elpusztított bármilyen képi vagy hanganyagot arra az esetre, ha netalán a lánynál van ilyen rögzítő eszköz. Narcissa pokolian óvatos volt. Végül levette a bénító bűbájt is a boszorkáról.
Lily megmozgatta elzsibbadt tagjait és komoran a nőre meredt.
- Ennyi, Mrs Malfoy? – kérdezte színtelen hangon.
Narcissa némán fürkészte a lány arcát, egyik kezével a folyosó kijárata felé mutatott.
Lily nyelt egyet és még egyszer Narcissára nézett.
- A férjed ezerszeresen meg fog bűnhődni. Mindenért, amit tett. Mások ellen… ellenem… ez a gondviselés dolga immár! – aztán elsietett a másik irányba.
Cissy addig követte a tekintetével Lily-t, amíg el nem tűnt a szeme elől. Sajnálta a fiatal boszorkát, sajnálta azt az apró barátságot is, ami köztük volt. Szomorúan csóválta meg a fejét, aztán kiosont az iskolából, és az otthonába hoppanált.
Bellatrix már alig várta újra a hadjáratot, ám ahogy közeledett, úgy esett le neki, hogy Reginát nem vihetik magukkal. Először Narcissára gondolt, majd az anyjára, hogy rájuk bízza a csecsemőt pár napra, de aztán mindegyiket elvetette. Narcissa mellett ott volt Malfoy, mint zavaró tényező, az anyja meg komplett idiótán viselkedett Regina közelében, így Bella kizártnak tartotta, hogy rá bízza a kicsit.
Ekkor mentő ötlete támadt… méghozzá a lehető legkézenfekvőbb.
Bellatrix az elutazása reggelén a Roxfortba hoppanált. Láthatatlansági bűbájt szórt magára és besettenkedett a kastélyba, egyenesen a pincébe. Pontosan tudta, hol van a kiszemelt bébicsősz szerelmi fészke. Bella türelmetlenül kopogtatott az ajtón. Válasz nem érkezett. Újra kopogtatott, és újra… aztán elveszítette a türelmét.
- Bombarda! – berobbant az ajtó, csak kicsit rázta meg a kastélyt, ez azonban nem érdekelte a nőt. – Piton! Hol a rohadt életben vagy?! – vágtatott be a karján Reginával Bella a kis pinceszobába, de ott nem talált senkit. Körülnézett. Az ágyon női fehérnemű volt szétszórva, egy kis szoknya, hajcsat, meg Piton egyik talárja… Bellatrix elhúzta a száját, majd lesöpörte az ágyról a ruhákat és lefektette Reginát a puha takaróra. Megcsókolta az arcát. Regina rugdalózva nevetett. Bella aztán firkantott pár sort, majd letette Regina mellé a táskát a gyerek holmijaival és visszavarázsolta az ajtót, de nem zárta be. Résnyire nyitva hagyta, majd még egy pillantást vetett egyetlen magzatára s kisietett a kastélyból.
Lily-nek aznap délelőtt csak egy órája volt. Úgy tervezte, hogy kimegy gyógynövényt szedni. Dúdolgatva sietett le a pincébe, hogy megnézze, mi van fogyóban. Ahogy az ajtó elé ért, azonnal észlelte, hogy résnyire nyitva van; a pálcája után nyúlt és félreugrott, majd védőbűbájt vont maga köré és úgy lépett be. A szíve majdnem kiugrott a helyéről, de bent nem várta senki… Lily-ben még mindig élénken élt a Karkarov-féle támadás emléke, azóta összerezzent minden árnytól és hirtelen zajtól. Ám amit most hallott, az minden várakozását felülmúlta.
Egy kisbaba halk sírására lett figyelmes. A zaj forrása felé nézett és nyelt egyet, majd hátrébb lépett.
Regina érzékelte, hogy nincs már egyedül, ezért hangosabban kezdett sírni. Lily gyorsan bezárta az ajtót és az ágyhoz ugrott.
- Mi… a fene… - a gyerek fölé hajolt hitetlenkedve. Óvatosan megérintette. Regina abbahagyta a sírást és elkapta Lily egyik ujját. A vörös kis boszorkány ledermedt, nem tudta, mi történik… körülnézett, majd leült az ágy szélére és óvatosan felvette a babát. Regina azonnal ficánkolni kezdett az ölében. Lily még nem nagyon fogott ilyen kicsi babát, fogalma sem volt, mit tegyen.
- Merlinre… ez… csak nem Perselus gyereke?! – mondta megütközve, elnézve a baba fekete haját. Aztán lehunyta a szemét és üzent szerelmének.
Perselus, gyere a pinceszobánkba, amilyen gyorsan csak tudsz, kérlek!
Piton éppen a házvezetői teendőket látta el Slughorn professzor helyett, aki ezúttal annyira elrontotta a gyomrát a dióspite és a kovászos uborka egyidejű fogyasztásával, hogy a teljes napot a gyengélkedőn töltötte. A fiatal tanár a Mardekárosok panaszáradatát hallgatta, amikor utolérte Lily mentális hívása.
- ...és olyan felfuvalkodott, mintha ő alapította volna a Roxfortot - panaszkodott a kis Hector Zambini James Potterre.
- Nem lehet vele értelmesen beszélni. Állandóan pontokat von le tőlünk! - tette hozzá a harmadéves Warrington.
- Úgy néz ránk, mintha az ellenségei lennénk - fakadt ki Alex Nott, akinek az apja az egyik legkegyetlenebb halálfaló volt.
- Slughornnak hiába mondjuk! James Potternél alkalmatlanabb tanár még nem tanított a Roxfortban.
- Még, hogy tanár?!
- Idióta seggfej!
- Tegyél valamit, Perselus!
A fiatal tanár gunyorosan nézett rájuk, majd széttárta a karjait.
- Ez nem az én hatásköröm, gyerekek. Potterrel azóta van gond, hogy betette a lábát a Roxfortba, ahová a legkevésbé sem való. Én évek óta úgy gondolom, hogy amit tesz, azok nem gyerekes csínyek, hanem otromba tréfák. Sőt, most már bűncselekménynek számít minden átok, ami kicsúszik a mocskos pofáján, hiszen nagykorú.
- Akkor kicsapják? - kérdezte reménykedve Nott.
- Meglátjuk, mit tehetünk... - biccentett Piton, aztán elindult a pinceszoba felé.
Lily lefektette újra a babát és mellé feküdt, védelmezően köré fonta a karjait, mosolyogva, bár erős kételyekkel nézett a kicsire.
Piton megtorpant a szobája előtt, mielőtt lenyomta volna a kilincset. Lehunyta a szemét és összpontosított. Egészen biztos volt benne, hogy Lily nincs egyedül... Aztán elhatározta, hogy nem fog meglepődni, akármi várja. Ám arra a látványra, ami fogadta, nem volt felkészülve. Leesett az álla, a szeme háromszorosára tágult.
Lily felpillantott és elvigyorodott, mert Piton olyan arcot vágott, hogy azon nem lehetett nem nevetni. Regina ekkor belekapott Lily hosszú hajába. A lány felszisszent. – Hé, kis sátánka! Engedd el…
- Lily? Ez egy... gyerek? A tied? - bukott ki Pitonból a lehetetlen feltételezés. - Vagyis... nem lehet a tied... De akkor honnan van? - pislogott Piton. (Drágám, azt megszoktam, hogy nem veszed észre az új frizurámat, na, de, hogy azt sem, ha kilenc hónapos terhes vagyok?!! :D-B)
Lily felült és az ölébe vette Reginát.
- Köszönj Perselusnak… - vigyorgott a babára és óvatosan megmozdította a cseppnyi kezét, majd a fiúra nézett. - Amikor bejöttem, itt volt… az ágyon. Azért hívtalak, hogy Te talán tudsz némi információval szolgálni… Várj… nem néztem körül normálisan… - Lily felkelt és az asztalhoz lépett a babával. – Itt egy levél… - adta át Pitonnak, közben megcsiklandozta Reginát és rámosolygott.
Piton gyorsan átfutotta a sorokat.
- Merlinre! Az a mocskos szajha akkor jön be a Roxfortba, amikor csak akar? Hát így vigyáz Dumbledore a diákjaira? - hűlt el Piton. Falfehér arccal fordult Lilyhez: - Bellatrix Lestrange járt itt. Ez az ő lánya, Regina. És... ránk bízta néhány napra, amíg a Nagyúr parancsát teljesíti a férjével együtt.
Lily felkapta a fejét.
- Bellatrix gyereke?! – nézett Reginára. – Itt hagyta pár napra?! Neked??
- Nekünk - helyesbített Piton, és átadta a kis levelet a lánynak. - Azt írta, "a kis barátnőd legalább kiélheti az anyai ösztöneit..."
Lily meglepve vette észre, hogy a kis Regina mennyire nyújtózkodik a fiatal mágus felé. Alig bírta tartani. Perselus-ra nézett.
- Téged akar a kiscsaj… - mosolygott elismerően, majd átnyújtotta Reginát, aztán ő is elolvasta Bella firkálmányát, majd dühösen a kandallóban dobta a pergament. – Ez egy idióta – morogta, majd összefonta a mellkasa előtt a karjait. – Ezt nevezik patthelyzetnek – csóválta a fejét.
Piton közben átvette a kislányt, aki a fiú ujjaival kezdett játszadozni, majd cibálni kezdte frissen mosott fekete haját. A mágus nem zökkent ki bosszús hangulatából.
- Figyelmeztetni kellene Dumbledore-t, hogy erősítse meg a kastély védelmét... Regina! Ereszd el a hajamat!
Lily percekig nézte, ahogy elvannak egymással. Egyszerűen gyönyörű, lenyűgöző és megrendítő jelenet volt ez egy szerelmes lány számára. A szeretett férfi, amint egy kisbabát dajkál… (pontosabban: egy kisbabával civakodik :D -S) (Az is megrendítő:D-B) végül felsóhajtott.
- Mi lesz most? Tényleg itt hagyta, vagy csak szórakozik? – az ajtó felé pillantott ösztönösen, mintha azt várná, hogy a nő beront, mint valami anyatigris.
- Elég nyilvánvaló, hogy itt hagyta! - Piton távol tartotta magától a kicsit, majd letette az ágyra. Regina sírni kezdett. Lily ijedten nézte.
- Mi baja? Talán éhes? Egy ilyen kicsit még szoptat az anyja, nem? Ebben… momentán nem segíthetek… - nézett a saját melleire enyhe gúnnyal a hangjában.
- Biztos hagyott itt valamit - nézett körül Piton, majd felkapta Bellatrix utazótáskáját. A lány a táska után nyúlt, kinyitotta.
- Tényleg van benne minden… ez a Bellatrix egy őrült! Itt hagyni egy kisbabát egyedül. Csak így!! Ennyire bízik benned? – sandított Pitonra, majd kivette a cumisüveget. A szeme elé tartotta. – Ebben van valami… remélem tej. Jéghideg.
Piton átvette az üveget.
- Tej. Fel kell forralni, aztán lehűteni, hogy testhőmérsékletű legyen, esetleg egy kicsit langyosabb. (Fogalmam sincs, milyen melegnek kell lenni - ha nem jó, írjátok át! :D -S) (Voldemort kölkének?! Még túl jó is ez a meleg tej, viccelsz? :P-B ( Kedves gyakorló apuka, olyan meleg legyen az ital, ami a te nyelvedet se égetné le. :D – L )
Lily az asztalhoz lépett, de visszafordult a fiú felé és érdeklődő, talányos mosolyt villantott rá.
– Honnan tudsz Te a tej hőfokáról ennyit, édes? Biztos, hogy nincs valahol egy gyereked? – vigyorgott a lány, közben a fiú instrukciói szerint megmelegítette a cumisüvegben a tejet. Amikor elkészült, Piton átvette az üveget, megmérte a hőmérsékletét, majd ügyetlenül a baba szája elé tartotta. Regina mohón lecsapott rá.
- Ízlik neki - állapította meg Piton. - Az első akadályt sikeresen vettük.
Lily figyelte, ahogy eteti a kicsit. Végigsimított kedvese karján.
- Zseniális apuka leszel – nézett rá, majd végigcirógatta Regina homlokát. – Olyan tökéletes… bárkinek a gyereke… egyszerűen csodaszép – mondta őszintén. – De ez nem változtat azon a tényen, hogy semmit nem tudunk… tudok – helyesbített gúnyos mosollyal – a kisbabákról.
- Regina karácsonykor született, nem emlékszel? Azért nem tudtuk együtt tölteni az ünnep első napját. Szerintem... ha foglalkozol vele egy kicsit, rá fogsz jönni mindenre.
Lily nevetve átvette a babát.
- Majd én ringatom… - az ölébe vette, felkelt, a vállához tette és a hátát kezdte simogatni. – De ugye nem fog lehányni vagy ilyesmi? – ekkor Regina egy hatalmasat csuklott és a tej jórésze Lily felsőjén kötött ki… Lily kétségbeesetten tartotta el magától a gyereket. – Fúúúj..!
Piton felnevetett.
- Úgy látom, nem szereti, ha közvetlenül etetés után rázogatják.
Lily átadta gyorsan a babát és berohant a fürdőbe.
- Röhögj csak, Perselus Piton! Te fogod kimosni a ruhámat. A két kezeddel! - szólt ki, de vigyorgott. Gyorsan átcserélte a felsőjét, majd leült Piton mellé az ágyra. – Hogy fogjuk ezt megoldani? Neked óráid vannak, nekem is… és… mi van, ha sosem jön érte?!
- Hát akkor... itt marad. Felneveljük. Amikor egyikünk sem ér rá, rábízzuk Hagridra vagy McGalagonyra. Nem fogunk unatkozni mellette, de szerintem szórakoztató lesz. - Pitonra nagy hatással volt az elégedetten gőgicsélő kisbaba. Regina nyugodtan viselkedett, láthatóan elégedett volt a "pótszülőkkel".
Lily megcsóválta a fejét.
- Ez valójában annyira nem vicces. Most a nyakadba sózza a gyerekét. Legközelebb azt akarja, hogy vedd el feleségül?
- Á, dehogy! Azt mondta, Reginát elvehetem feleségül, tizenöt év múlva. Csak nem vagy féltékeny egy csecsemőre? - viccelődött Piton.
- Szó sincs féltékenységről, Perselus! – emelte fel Lily a hangját. Regina összerezzent. – Arról van szó, hogy úgy táncolsz, ahogy ők fütyülnek. Csak Te nem veszed észre – villant meg a szeme.
- Ne veszekedj velem - hárította a vádat a fiatal halálfaló. - Inkább azt kérjék, hogy vigyázzak néhány napig egy gyerekre, mint hogy részt vegyek valami muglivadász-hadjáratban. Bellatrix nem egyszerű eset, de tudok bánni vele, elhiheted!
Lily komoran megrázta a fejét.
- Persze… nem ilyen egyszerű. Hogyne. Mindegy – legyintett. – Szóval… kellene valami kiságy – nézett Reginára, aki elszunnyadt Piton kezében. Lily fölé hajolt. – Szerinted túl fogja élni velünk ezt a pár napot? – kérdezte halkan.
- Ő biztosan... De mi lesz velünk? Fel kell készülni rá, hogy éjjel sírni fog... Tisztába kell tenni, rendszeresen etetni. Vagy csak a közelében lenni és figyelni rá. És nem tarthatjuk titokban, hogy velünk van. Körülnézek a raktárban, hozok neki tiszta ágyneműt meg amit találok. Addig tartsd magad mellett, jó? - Piton egy könnyed csókot lehelt Lily ajkára.
A lány felnézett és óvatosan átölelte a fiút, majd visszacsókolt.
- A Te kezedben is nagyon jól áll a baba… - lehelte a fülébe és hosszú csókban forrtak össze. – Csinálhatnál nekem egy hasonlót… - suttogta aztán Lily és végigcsókolta Perselus nyakát, kecses ujjaival simogatta a fiú derekát.
- Most rögtön? - Piton magához ölelte a lányt, összeért az ágyékuk. - Vagy adsz néhány percet, amíg elintézem, amit az előbb mondtam?
A lány kacéran elmosolyodott.
- Akár most rögtön…
Ám ekkor Regina megmoccant. Lily óvatosan átvette a fiútól és az ágy közepére helyezte.
- Leszögezem: nem tudok pelenkát cserélni, fürdetni, krízist elhárítani, ha bőg…
- A használt pelenkára elég rászórni egy eltüntető bűbájt, fürdetés helyett megteszi a Suvickus, ha pedig sírni kezd, akkor... akkor... zajszigetelő bűbájt alkalmazhatunk - találta meg a megoldást Piton. - De attól is elhallgat, ha egyszerűen felvesszük, és szerintem a fürdővíz sem fog megártani neki. Körülnézek és hozok mindent, amire szüksége lehet... Fontos, hogy érezze, akik a közelében vannak, vigyáznak rá.
Lily nevetve hallgatta a fiút.
- De most komolyan… honnan tudsz ilyeneket, kedvesem?! Kisbabákról szóló könyveket is olvastál? Elképesztő vagy! – Lily Pitonhoz bújt és szorosan átölelte. – Veled akarom átélni az élet minden csodáját… - suttogta.
- Így lesz - biccentett türelmetlenül a mágus -, de most elmegyek körülnézni. Maradj vele, ha lehet, ne vidd sehová.
Lily bólintott.
- Persze, mellette maradok. Keríts valahonnan egy bölcsőt, vagy… valami hasonlót. Meg… tiszta, puha törölközők kellenek. Meg… nem is tudom, csörgő? Vagy… az nem kell? – nézett bájosan Lily Reginára, aki nyugodtan aludt. A lány betakargatta és közel húzódott a kicsihez. Nézte a szuszogását. Szemrevételezte minden apró porcikáját. Az orrát, a durcás kis ajkait… az ujjacskáit az ajkához emelte… - Egy halálfaló gyerekét csókolgatom. Mi jöhet még? – jegyezte meg rezignáltan, de a szeme csillogása elárulta, mennyire tetszik neki a kiskölyök. Mégis vegyes érzésekkel pillantott Pitonra.
Piton kissé elkomorodott.
- Ne hibáztasd, ő aztán igazán nem tehet arról, kik a szülei. Még ha maga Voldemort az apja, akkor sem hagyhatnánk a sorsára!
- Jaj, Pers. Dehogy hagyok a sorsára egy gyereket. Melletted vagyok, kedvesem! Csak… mégis… remélem, nem akarod a homokba dugni a fejed és nem észrevenni, milyen visszás a helyzet. De… már benne vagyunk, szóval… remélem, ez a kis szépség túléli ezt a pár napot – nézett Lily Reginára, aki még mindig nyugodtan aludt.
Piton, ahogy kiment a pinceszobából, a homlokát a hideg kőfalhoz szorította, hogy lecsillapodjon. Cseppet sem volt olyan nyugodt, mint amilyennek Lily előtt mutatta magát. Regina sorsa kevésbé aggasztotta, mint Dumbledore felelőtlensége, aki hagyta, hogy egy halálfaló csak úgy besétáljon a Roxfortba... Felment az igazgató irodájához, ám a kőszörny nem engedte tovább.
- Az igazgató úr nem tartózkodik a kastélyban - recsegte a szobor.
- Hová ment?
- Nem tartozik rád.
- Mikor jön vissza?
- Fogalmam sincs.
- A fenébe!
- Onnan egyhamar nem tér vissza.
Piton orrba vágta a kőszörnyet, majd felszisszent, és vérző kezét az ajkához emelte. (:D- szegény kőszörny-B) Aztán mogorva képpel begyűjtötte a tiszta ágyneműt, törülközőt és meleg takarókat. Meghagyta a roxforti házimanóknak, hogy szerezzenek pelenkát és bébitápszert, és mindent vigyenek a pinceszobába. Mire visszatért, néhány üveg bébiétel már ott sorakozott az íróasztalán, a javításra váró házi dolgozatok előtt. A manók gyorsak voltak: egy kiságyat is szereztek, ki tudja, honnan.
Lily és Piton a következő órákban felváltva dajkálták a kisbabát. A pelenkázás mindkettejük számára elég megerőltető művelet volt, de végül megoldották. Lily nem engedte Perselusnak, hogy a pálcáját használja a pelenkacseréhez, meg semmihez, aminek a kicsihez köze van. Elérkezett az éjszaka. Regina még egyszer evett, most Lily etette és élvezettel, kíváncsian figyelte a babát, ahogy mohón szopta a cumiból a tejet. Aztán lefektették. Lily gyengéden betakarta a kicsit, majd távolabb lépett. Megegyeztek, hogy reggel fürdetik meg.
Piton fáradtan dőlt hátra.
- Kimerítő nap volt! Slughorn is éppen most betegeskedik. A mardekáros srácoknak elegük van a hígagyú gatyabajnok barátodból... Dumbledore-t figyelmeztetni kell, hogy erősítse meg a védelmet, ő meg távol van, ki tudja, hol... és még Regina is a nyakunkon maradt - mérgelődött a fiatal halálfaló.
Lily mosolyogva bújt a fiú mellé, a takaró alá.
- Még sosem aludtam egy pár hónapos csecsemővel egy légtérben – suttogta, miközben a fiú karjaiba simult.
Piton néhány másodpercig a baba csendes szuszogására figyelt.
- Bármikor felébredhet... Attól tartok, ma éjjel nem tehetjük azt, amit szeretnénk - suttogta, közben a lány fölé hajolt, apró csókokkal borította Lily arcát, majd szemtelenül elvigyorodott. Testük szorosan összesimult, Piton megmozgatta a csípőjét, hogy Lily érezze a vágyát. - Hogy fogod kibírni?
Lily szeme egészen kacéran, de egyben gúnyosan is csillant meg.
- Persze, én is pont arra gondoltam, hogy most nem szexelhetünk – legyintette arcon lágyan a fiút. – Különben meg azonnal hagyd ezt abba és ne legyél ennyire… gerjesztő, mert nem ér, hogy folyton meghülyülök a közeledben… főleg most ezzel a babával… - lehelte Lily és csillogó szemeit a fiúra vetette. Ajkaival puhán csókolta Piton arcát. – Annyira akarok szülni Neked egy gyereket… - susogta Lily és a fiúhoz simult, a vállát csókolta.
Egyre hevesebbek lettek, Piton levarázsolta magukról a pizsamafelsőt. Sokáig kényeztette az ajkaival a lány melleit, simogatta a hátát, majd a köldöke alatt kezdte csókolni.
Lily viszonozta a csókokat, de aztán a babát kezdte figyelni. Felült. Nyugtalan volt, mégiscsak egy gyerek, akire most ők vigyáznak… és azért is nyugtalan volt, nehogy Bellatrix vagy valamelyik halálfaló egyszer csak beállítsanak az éjszaka közepén… nyelt egyet és Piton felé fordult.
- Pers. Extra-bűbájt kellene tenni az ajtóra és az ablakra. Ki tudja, kinek kellhet ez a kisbaba. Nem, ne nézz így rám! Talán paranoiás vagyok, de egy halálfaló a szerelmem. Ilyenkor az ember lánya hajlamos elővigyázatosabbnak lenni a kelleténél… - jegyezte meg halkan Lily.
- Igazad van. Nem várhatunk Dumbledore-ra, cselekednünk kell... - Piton kimászott az ágyból, levédte a szoba minden négyzetcentiméterét, majd leült az ágy szélére. - Beszélek a házvezetőkkel, elrendelem, hogy a prefektusokkal együtt járőrözzenek a folyosókon. Hagrid és Frics pedig tegye lehetetlenné a birtok megközelítését, pontosan úgy, mint a tavaszi támadás idején. - Próbálj meg aludni, mindjárt jövök...
Lily végigsimított a fiú karján, majd mélyet sóhajtott.
- Rendben… - suttogta, majd miután Piton kiment, felkelt, visszavette a felsőjét és a baba ágyához lépett. Kissé tétován figyelte, ahogy alszik ez a csöppség. – Hogy megkavartad a dolgokat, Te kis boszorkány… - lehelte Lily és csókot lehelt a kislány homlokára. Regina cuppogott párat az apró szájával, de nem ébredt fel. Lily a jövőre gondolt. Látta… látta a kőben, s utána még párszor, hogy lesz egy babája. Egy fekete hajú… csak nem Regina az?! – futott át az agyán a képtelen gondolat. Nagyot nyelve feküdt vissza a paplan alá.
A fiatal pár nem volt felkészülve arra, ami a következő napon várt rájuk. Bár az éjszaka csendesen telt, Piton rendkívül éberen, kiélesedett érzékekkel figyelte Regina minden rezdülését. Nyugtalanul aludt, sokat forgolódott, egyszer majdnem leesett az ágyról. ( LOL – L )
Lily sem aludt jól. Felriadt minden rezdülésre, érzékelte kedvese nyugtalanságát, és amikor a fiú majdnem leesett, gyorsan elkapta a karját.
- Jaj, vigyázz… - nevetett fel halkan. Ekkor Regina apró csuklások után sírni kezdett, egyre hangosabban. Lily a kiságy felé pillantott. – Miért nem alszik?! – sóhajtotta, majd nyögve felült.
- Majd én elintézem - fordult a keservesen síró babához Piton. Ujját a pelenkához érintette. - A szagokból és a nedvességtartalomból ítélve tökéletesen működik az emésztőrendszere. - Piton a pálcája után tapogatózott, majd varázsolt egy ruhacsipeszt. A saját orrára illesztette, aztán a hóna alá kapta Reginát, bevitte a fürdőszobába. Levarázsolta róla a pelenkát, majd eltüntette. Fogta a zuhanyozót és tisztára mosta a kicsit. Regina élvezte a pancsolást, végre abbahagyta a sivalkodást. Piton puha törülközőbe csavarta és visszavitte Lilyhez. - Ennyit tehettem az érdekében, a többit rád bízom! - A hangja még saját maga számára is furcsa volt. Csak most vette le a csipeszt az orráról.
Lily pimasz vigyorral nézte a ruhacsipeszt Piton orrán.
- Pedig Te is ilyen voltál és ugyanezt csináltad… - jegyezte meg még gúnyosabb vigyorral, majd átvette a babát és a karjaiba fogta.
- Kicsi halálfaló palánta! Öhm… akarom mondani kis boszorkány… - köhintett Lily és Pitonra sandított. Regina gőgicsélt valamit, Lily-t nézte, szinte kíváncsian. A lány szórakozottan végigsimított a baba fején. – Perselus bácsi megfürdetett, igazán hősies, nem gondolod, Regina? – vigyorgott Lily, majd a fiúra nézett. – Mi az első órád? Nem pihentél sokat… - csóválta a fejét.
- Bájitaltanórával kezdek... - felelte Piton. - Neked nem kötelező részt venned. Óra után váltjuk egymást, rendben? - A fiatal tanár a szobába rendelte a reggelit, de csak Lily számára. - Felmegyek a Nagyterembe és elmondom McGalagonynak, hogy mi történt. Meg persze Dumbledore-nak is, ha már visszatért.
Lily bólintott.
- Addig felolvasom neki az SVK-haladók huszadik fejezetét – nevetett, majd visszafeküdt, maga mellé tette a kisbabát, aki nyugodtan nézelődött. Lily figyelte, közben elgondolkodott. Rámosolygott a fiúra, amikor kiment, aztán magához hívott egy könyvet és olvasni kezdett. Regina ezúttal nem zavarta. Elaludt.
