"Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk,
Gyűlölni tudni, hogy újból szeressünk."
Kölcsey Ferenc
Harmincnyolcadik fejezet
Lucius néhány napig még az ágyat nyomta, hiszen Lily löttye, amit az arcába zúdított az a vörös ribanc, még elég hosszú ideig éreztette kellemetlen, fájdalmas hatását. Narcissa gyöngéd, szeretetteljes gondoskodása még jobban ráébresztette a szőke mágust arra, hogy az apja, Abraxas Malfoy egyetlen jó cselekedete az, még ha az teljesen véletlen is volt, hogy Narcissa Blacket a fia feleségének választotta.
Malfoy tudta, hogy a neje alaposan megfenyegette a kis mitugrász griffendéles libát, de azt az asszony sem gondolhatta komolyan, hogy a férje ennyiben hagyja az ellene elkövetett támadást. A varázsló önérzete s büszkesége jobban megsérült, mint a teste. Bosszúra szomjazott. Lépésről lépésre akarta megsemmisíteni a sárvérű szukát.
A fiatal férfi komótosan készülődött a hatalmas velencei tükör előtt. A vadonatúj, fekete bőrkesztyű pattanásig feszült a kezén, élvezettel nyitotta és zárta a tenyerét, hallgatva a finom anyag nyikorgó szerű hangját. Halk kaparászás hallatszott az ajtó felől, majd kinyílt és Dobby lépett be a helyiségbe, és sietve nyújtotta át gazdájának az ebben a pillanatban érkezett, sötétzöld és az ezüst sejtelmes színeiben kevert, a legutolsó divat szerint szabott tavaszi mágus talárt, amit kizárólag Lucius Malfoy karcsú alkatára szabtak Madam Malkinnál.
Mikor elkészült Lucius elégedetten mérte végig a tükörképét, éppen megfelelően volt öltözve egy minisztériumi látogatáshoz. Megtámadásának a következményeit a férfi megpróbálta a maga sikerére fordítani, ezért első lépésként panasszal kívánt élni Albus Dumbledore diákjai ellen, akik tiszteletreméltó varázslókat támadnak meg saját otthonukba.
Hova jut a világ, ha az ember már a saját házában sincsen biztonságban?!
Második lépésként egy megbízható mágusra volt szüksége, a Főnix rendjében. Hiszen amint szert tesz rá, akkor onnantól hamarosan lehullhat a lepel a kis patronált méregkeverő üzelmeiről, miszerint két malomba őröl.
- Dobby – kocogtatta meg botjával a házimanó fejét. – Nem elég fényes a csizmám! Ha továbbra is ilyen hanyag munkát végzel, akkor kénytelen leszek odaadni téged a Sötét Nagyúrnak. Hidd el, Ő nagyon szeretni fog téged – Lucius hatásszünetet tartott, majd folytatta. - kísérleti patkányként használni.
- Bocsásson meg gazdám! – sápítozott éles hangján Dobby, majd előkapott a ruhaként viselt cafatos párnahuzat apró zsebéből egy törlőrongyot, és sebesen tisztogatni kezdte az eddig is tökéletesen csillogó, fényes csizmát.
Lucius Malfoy fanyar mosolyra húzta a száját, kis ideig tűrte csak a manó sürgölődését, majd azt elunva félrerúgta az útból Dobbyt, aki nagy nyekkenéssel zuhant be a nyitott szekrény aljába. (szokásos… :D-B)
A szőke mágus mielőtt kilépett volna a gardróbszobából egy pillanatra megállt Narcissa fehérneműs komódja előtt. Rövid töprengés után kikapott a felső fiókból egy csipkés, mélybordó árnyalatban pompázó, méregdrága bugyit és a nadrágja zsebébe tűrte.
Peternek ezen a szombaton semmi kedve nem volt a kastélyban maradni. Utálta nézni James kviddics-edzését, vagy hallgatni Remus siránkozásait, még Siriust is unta egy ideje. Elhatározta, hogy lemegy a faluba, és teletömi magát édességgel, meg jól feltankol csokikból, hogy legyen mivel oldania a feszültséget, amit a vizsgák okoznak majd neki. Összekapta magát és elindult.
Lucius jókedvűen bandukolt Roxmortsban, és türelmetlenül várta, hogy a kis esetlen Peter Pettigrew felbukkanjon a faluban. Most jött el az idő, hogy a majd másfél éve felajánlott szolgálatait elfogadja a kis beteg állatnak. Ahogy a percek egy, majd két órába fordultak át, úgy vált Malfoy is egyre türelmetlenebbé és a mosoly is rég lefagyott már az arcáról. Éppen feladni készült, hogy ma nyélbe üsse a találkozót, mikor a falu végén felbukkant az apró termetű Pettigrew.
Peter annyira bámulta az édességbolt kirakatát, hogy nem vette észre a közeledő szőke mágust.
- Milyen régen is találkoztunk! – lépett Peter mellé Malfoy. – Ugye nem kell azt feltételeznem rólad, hogy Te kerülsz engem?
A kis patkányképű legény megmoccant és riadtan nézett fel a nála jóval magasabb férfire.
- Mr Malfoy… - cincogta és nyelt egyet. A szeme riadtan járt, kereste a menekülési útvonalat. Toporogni kezdett. A vak is láthatta, hogy menekülni szándékozik. Ám mielőtt elszaladhatott volna, Lucius megragadta Féregfark karját, és belökte a mellettük lévő helyiség ajtaján, és utána sietett. A varázsló lába megbicsaklott, mikor feltűnt neki, hogy Madam Puddifoot kávézójába sikerült betaszigálnia a vonakodó taknyost. Szerencséjére a helyiség kongott az ürességtől, rajtuk kívül egy vendég sem volt a kávézóban.
Peter összegörnyedt és lecövekelt a bejárat melletti asztalnál.
- Mi… mit akar tőlem… - nyögte rekedten. – Figyelmeztetem, hogy nyilvános helyen nem bánthat… - cincogta a kis beszari. – És most el… elmegyek!
- Hidd el, kölyök – szegezte rá jéghideg pillantását Lucius –, jobban teszed, ha leülsz a seggedre!
Peter beharapta az alsó ajkát, a kabátja ujját markolgatta, majd tétován elindult az egyik asztal felé. Fogalma sem volt, mit akar tőle ez a halálfaló…
Malfoy követte a griffendéles diákot, menet közben leadta a rendelést a pufók pincérnőnek. A szőke varázsló leoldotta magáról a talárt, és padra dobta, majd helyet foglalt a mellette lévő székre. Csendre intette az éppen szólni vágyó fiút, és varázspálcája intésével teljesen elszeparálta magukat a külvilágtól. Senki nem hallhatta milyen csevelyt is folytatnak majd egymással.
Peter hátrébb húzódott, ahogy Malfoy leült.
- Ne bántson… - nyavalyogta. – Nem csináltam semmit!
- Nincs mitől tartanod – szólt rá hűvösen Lucius a vele szemben ülő Peterre, aki sunyin lehajtotta a fejét és egyre jobban összegörnyedt. Olyan volt most, mint valami púpos apóka.
- A legutóbbi két alkalommal, sokkal bátrabb voltál fiacskám – hajolt közelebb a diákhoz Malfoy. – Kértél, szinte követelted, hogy mutassalak be a Nagyúrnak. Csak nem meggondoltad magad ez ügyben?
Peter nagyon lassan felpillantott. Nyelt egyet.
- Neem… nem! – döntötte el, majd most már nyugodtabban kihúzta magát. – Még mindig be akarok állni! – jelentette ki, bár ezt még ő maga sem nagyon hitte el…
- Helyes – dőlt hátra elégedett mosollyal az arcán Malfoy. – Látom helyrebillent az eszed. – A mágus elhallgatott, mert a gömbölyded pincérnő közeledett feléjük egy teli tálcát egyensúlyozva a feje mellett. A férfi megvárta, amíg az asztalra kerültek az ötórai tea hozzávalói, aztán kegyes mosollyal és annál nagylelkűbb borravalóval elküldte a felszolgálónőt.
Peter olyan éhes lett a váratlan stresszhelyzettől, hogy azonnal rávetette magát az íncsiklandozó csokis süteményre és a teára. Szuszogva tömte magába az uzsonnát, közben Malfoy-ra nézett.
- Szófál… mit akar dőőlem?! – csámcsogta teliszájjal. Apró csokis nyálcseppek fröccsentek Lucius elegáns felöltőjére.
Lucius méla undorral nézte az előtte falatozó fiút. Hagyott neki pár percnyi türelmet, aztán a lényegre tért.
- Mit gondolsz mit akarok tőled? – fogta le Féregfark karját, aki éppen a ruhaujjába törölte a száját. Meglepetten megszívta az orrát.
- Azt má’ tudom, mit akar igazából. De… miért?? Miért most?
- Azért, hogy bebizonyítsd a rátermettségedet – kapta el a kezét gyorsan Malfoy és megpörgette az asztalon hagyott teás kanalat. – Be kell kerülnöd a Főnix rendjébe.
Peter elvigyorodott.
- Le van maradva. Én a Főnix Rendje válogatott tagja vagyok! – húzta ki magát büszkén.
- Mi? – esett ki a szerepéből a szőke varázsló egy pillanatra. –Te a Rend tagja vagy?
Lucius gyorsan egy áfonyás muffinba harapott, hogy elrejtse gúnyos vigyorát. Merlinre, száguldott végig benne, ha ilyen alakok tartoznak ebbe a csapatba, akkor a Nagyúrnak komolyan nincs mitől tartania.
- Rátermettebb vagy, mint gondoltam! – szólalt meg végül behízelgő hangján Lucius, mikor az utolsó morzsát is lenyelte. – Piton is a tagja?
Peter lenyelte a falatot, majd megrázta a fejét.
- Az a rusnya denevér?! Még csak az köllene! Dumbledore nem engedte állítólag. Pedig Evans nagyon tepert, hogy a szívszerelme bekerüljön… - vigyorgott gúnyosan Peter. – De Piton nem kerülhetett be abba az elit csapatba! Még akkor sem, ha Evan-szel kefél éjjel-nappal! Meg még ki tudja, kivel… - tette hozzá és csalódottan nézte az üres süteményes tányért.
Malfoy nem szólt, csalódottan tette le a teáscsészét az asztalra. Reménykedett benne, hogy Piton esetleg hazudott ezügyben Voldemortnak.
Peter nem szólalt meg újra, csak figyelte Malfoy mozdulatait. Még mindig gyanakodott. Ez volt a lételeme. Hála az egykori agymosásnak, már egyáltalán nem vonzódott Luciushoz, inkább tartott tőle. Hallotta hírét. Veszedelmes mágus volt. Pislogott egyet.
- Rendben – legyintett a diák felé. – Szerezd meg a rendtagok listáját!
Malfoy nem akarta elvenni a kis patkányképű srác lelkesedését. Szerencsére a rettegés már eltűnt Pettigrew szemeiből, és hogy még jobban bizalmat keltsen a varázslótanoncban, Peter ölébe dobta Cissy alsóneműjét.
- Lásd, mennyire kegyes vagyok veled, és több is van ott, ahonnan ez is származik – rándult meg az ajka. – Ha egy héten belül ellátsz engem egy használható információval a Rend ügyeivel kapcsolatosan, akkor még nagylelkűbb ajándékra számíthatsz, és az út egyenesen a Sötét Nagyúr elé vezet. (Nárci bugyijait osztogatja, az eszményi férj…! :D-B)
Peter- rel megfordult a világ. Elszédült ettől a váratlan ajándéktól. Ráadásul milyen finom, luxus-fehérnemű volt! Ilyet még sosem fogott a kezében. Tátott szájjal ért hozzá, óvatosan… majd eldugta a kabátja alá.
- Megszerzem a rendtagok nevét! Gyerekjáték lesz! Sőt, még több mindent is kiderítek! – hadart izgatottan a fiú.
- Tetszik a lelkesedésed – állt fel Lucius a székről, talárját magára kanyarította. – De egyet tudnod kell, erről senkinek nem beszélhetsz, mert ha megteszed – csapott kígyófejű botjával Peter vállára. – Megöllek!
Peter behúzta a nyakát.
- Dehogyis! Hülyének néz?! – pislogott ártatlanul.
Lucius Malfoy a kávézó illemhelye felé vette az irányt, majd mielőtt belépett volna, dehoppanált a helyszínről.
Peter rendelt még két kör süteményt és habos kakaót. Degeszre tömött hassal, elégedett vigyorral hagyta el a helyszínt. A bugyit simogatta a kabátja takarásában, végig a Roxfort felé vezető úton… arra gondolt, hogy micsoda fontos ember lett belőle. Egy magasrangú halálfalónak fog kémkedni, miközben egy komoly csoport tagja… és Voldemort köreibe is bekerül… majd ő is gyilkol és annyi bugyit szerez magának, amennyit csak tud!
Úgy lépett be a Roxfort-ba, mint egy különösen fontos személy. Rendreutasított három elsőst, és két másodévest. Vigyorogva lépett be a fiúhálóba és örült, hogy még senki nincs ott. Gyorsan elővette az új bugyit és csodálva nézte… szinte átszellemülten…
Dumbledore visszatért. De nem egyedül. Dolores Umbridge Londonban kapta rajta, amint a Gringotts-ból jött kifelé, a Roxfort pénzügyeit ellenőrizte és az egyik új sárkányt vizsgálta meg, amelyik a kincsek őrzésére volt szakosodva. Dumbledore nagyon elégedett volt ezzel a szép nagy hímsárkánnyal.
- Most megvan, Dumbledore! - ragadta meg az agg mágus karját hátulról a rózsaszín ruhába öltözött minisztériumi főtisztviselő. - Hetek óta térnek vissza a baglyok a Roxfortból, anélkül, hogy maga átvette volna az idézést! Ne gondolja, hogy ezzel kibújhat a kötelezettségei alól, vén szélhámos!
Dumbledore már messziről érzékelte a rózsaszín gömbölyűség rezgéseit. De nem ment elébe az eseményeknek, viszont nem is hátráltatta őket. Amikor Umbridge elkapta a karját, az agg mágus kedélyesen megfordult.
- Á! Miss Umbridge! – kezet csókolt a nőnek és érdeklődve nézett a szemébe. – Nocsak, nem tudtam, hogy ennyire szeret szerény személyemmel levelezni, kisasszony, de ez esetben ígérem, mindegyikre válaszolni fogok. Ám, hogy most ily szerencsés módon összetalálkoztunk, elárulhatná, miről is van szó azokban a minden bizonnyal roppant fontos levelekben…
- A maga drágalátos védenceiről van szó! - kiáltotta Umbridge fülig vörösödve az indulattól. Szinte közelharcot vívott Dumbledore-ral, hogy az egyik kandalló felé terelje. - Az átkozott James Potterről és Sirius Blackről!
Dumbledore erőteljesen és határozottan lefogta Dolores karjait és elnéző mosollyal eltolta magától.
- Na, de kérem, kisasszony, oda lesz a jó híre… - derűsködött egy sort Dumbledore-t, majd végigsimított a szakállán. – James Potter és Sirius Black, nem tagadom, kis csibészek, de tudtommal nem tettek semmi olyat, ami a minisztérium hatáskörébe tartozna- jelentette ki Dumbledore.
- Kis csibészek?! Szerintem alávaló gazemberek! Még ma lefolytatom a fegyelmi tárgyalást, Dumbledore! Méghozzá a Roxfortban! - Umbridge magához invitózott egy halom iratot: a hivatalos bejelentéseket és átiratokat a Mágiaügyi Minisztérium fakószürke papírjain, valamint a saját feljegyzéseit az illatos, rózsaszínű pergameneken. - Mehetünk, Dumbledore! Maradjon csak szépen előttem - bökött a kristályvégű, macskafejet formázó pálcájával Dumbledore lapockája alá, majd belelökte a kandallóba az öreget.
Dumbledore nem tiltakozott, tudta, hasztalan lenne az ellenszegülés, sőt, szórakoztatta Umbridge viselkedése. Érdeklődve várta, mi lesz ennek a vége… igaz, a hátában a pálca határozottan csiklandozta.
Dolores Umbridge pálcát szegezve az agg mágus hátának, békaképén diadalittas vigyorral csörtetett végig a Roxfort folyosóin. A diákok megrökönyödve figyelték, ahogy szeretett igazgatójuk elvonul előttük.
Sirius azonnal egy oszlop mögé ugrott, ahogy meglátta a förtelmes nőszemélyt.
- Mit akarhat itt a varangy-banya? – morogta halkan Jamesnek.
- Talán a fiatal fiúk után rákapott az érettebb varázslókra – vigyorgott rémült barátjára Ágas. – Ne aggódj, Tapmancs! Nem hiszem, hogy a keblei közé akarna gyömöszölni.
Peter tátott szájjal nézett utánuk.
- Miss Umbridge… nemá… talán ő lesz a diri ezek után?!
Remus Lupin a barátaihoz fordult és a fogát szívta.
- Ágas, Tapmancs, szerintem lépjetek le... Rossz előérzetem van...
Peter oldalba bökte Lupint.
- Ne legyél már vészfarkas! – kiáltotta, de aztán elnémult. – Bocsi… - nyekeregte.
- Nem-nem, Remus-nak igaza van – bólintott Lupin felé Sirius. – Bár fogalmam sincs hová léphetnénk le...egyébként meg nem biztos, hogy azért jött, mert mi...szóval...tudjátok. – vigyorgott Tapmancs a barátaira.
- Én aztán nem megyek sehova – támasztotta továbbra is a falat James. – Dumbledore a szemvillantásával kipenderíti innen ezt a borzalmas rózsaszín pöffeteget.
Frics, aki kihallgatta a végzősök sugdolózását egy oszlop mögött, most a griffendéles fiúk elé állt, keresztbe tett karral.
- Szűköltök, vonítotok, mi? Gyáván menekülnétek a felelősségrevonás elől? Hát csak vállaljátok a tetteitek következményeit, gyönyörűségeim!
- Frics, te nemcsak büdös vagy, de ostoba is – feleselt szemtelenül Potter, aki amióta tanított, sokkal többet engedett meg magának a kvibli gondnokkal szemben. Volt törlesztenivalója elég, hiszen Frics az elmúlt években mindig a Tekergők nyomában volt. Ott ártott neki, ahol tudott s ezért sok büntetőmunka száradt a lelkén. – Láthatnád, hogy éppen értekezünk a barátaimmal a legújabb minisztériumi divatról.
- Ugyan kedves gondnok úr, miről beszél? – adta az ártatlant Sirius szende ábrázattal. – Hiszen mi mintadiákok vagyunk! – közben azért hátrálni kezdett, de Peter az útjában volt.
Peter most már határozottan kellemetlenül érezte magát. Toporgott és még Mrs Norrisba is hatalmasat rúgott, hogy elosonhasson, de sikertelen volt a próbálkozása. Mrs Norris jól a lábszárába karmolt. Peter sziszegve kapott oda.
- Hülye dög – morogta. – Rádküldöm a többieket asziszem!
Néhány mardekáros azonnal ott termett, sorfalat álltak a Tekergők előtt, nem hagyva menekülési útvonalat egyetlen irányban sem. Bár fiatalabbak voltak Potteréknél, és ha párbajra kerül sor, egyénileg nem sok esélyük lett volna velük szemben, az ötödéves mardekáros fiúk láthatóan túlerőben voltak. Megérkezett Piton is.
- Mi ez a csoportosulás? - förmedt a folyosón tolongókra.
- Csak a szokásos – nézett gyűlölködve a fekete hajú mardekárosra James. – Néhány halálfaló töpörtyű mágusnak hiszi magát.
Peter még mindig Mrs Norris-szal morgolódott, de Piton hangjára ledermedt és felpillantott félve.
- Piszkos denevér… - susogta a többieknek. – Átkozzuk le a tö… - de nem folytatta, aztán kihúzta magát. – Igen! James igazat mond! Mi csak néztük, ahogy a Miss elvezeti a professzort! Ne ugrálj annyira, Piton!
Sirius grimaszolva fejbe kólintotta Petert.
- Nem értem, hogy mi ez a problémázás. Ha jól tudom nincs betiltva, hogy a folyosón tartózkodjanak az iskola tanulói – pillantott Pitonra, majd a nevetségesen pökhendi mardekáros bandára villantott egy gúnyos mosolyt. – Ne adj okot nekik a gyanakvásra, amíg nem tudjuk meg, hogy tényleg miattunk van itt a Varangy! Kell a fenének még több bonyodalom Pitonnal. – súgta végül Jamesnek.
- Higgadj le, Ágas - figyelmeztette a barátját Lupin -, ez most nem a te napod...
James azonban nem higgadt le, a kampós orrú mardekáros vörös posztó volt a szemében hosszú évek óta, és ez az ellenszenv egyre csak nőtt és dagadt az évek során.
- Vedd magadhoz a csipetcsapatodat, mert még a végén megsebzik magukat, ahogy megpróbálnak nagyon keménynek látszani.
Pitont nem érdekelte, mint mond Potter, Pettigrew és Black, a mardekáros fiúk hangzavarából értette ki, hogy Umbridge azért jött, hogy felelősségre vonja a két jómadarat.
- James Potter? Sirius Black? - lépett közelebb a fiúkhoz a rózsaszín pöfeteg. Mindkét fiú magasabb volt nála, ezért Umbridge lábujjhegyre állt, úgy vizsgálta őket közelről, mintha még sohasem látott volna tizennyolc éves fiatalembereket. - Jöjjenek velem!
Peter nem nagyon törte magát, hogy Umbridge elé kerüljön. Még élénken emlékezett a befuccsolt esküvőre, ahol Dolores kész lett volna akár hozzámenni…
Potter lenézett a nála sokkal alacsonyabb nőre, és csúfondárosan az arcába vigyorgott.
- Szerintem én túl fiatal vagyok magához, de köszönöm az irántam tanúsított rajongását.
Tapmancs halkan felhördült. Még az is hidegrázást okozott neki, ahogy Umbridge kiejtette a nevét. Most már kénytelen volt elhinni, amit a mardekárosok bizonygattak az imént. Ökölbeszorult a keze, de az arca nyugodt maradt.
- Maga is, Piton! - szegezte most a pálcáját Piton állának Umbridge - Magát tanúként fogom meghallgatni! - Umbridge a tanári felé terelte a társaságot, útközben ráförmedt Lupinra, aki mellettük slattyogott: - Maga meg mit bámészkodik? Sápadt és nyúzott, biztosan beteg. Irány a gyengélkedőre, ne fertőzze össze a társait!
Lupin vágott egy grimaszt, majd tett egy félreérthetetlen mozdulatot Umbridge felé, de csak a háta mögött. Akart még valami biztatót mondani Jamesnek és Siriusnak, de utána úgy döntött, hogy inkább megkeresi Lilyt.
Umbridge elterpeszkedett Dumbledore faragott karosszékében, ami keservesen reccsent meg alatta. Piton a jobbján ült, szemben az igazgatóval. Szigorú pillantást vetett Potterre és Blackre, ám közben kissé szédelgett az Umbridge körül terjengő illatfelhő miatt. Egy észrevehetetlen pálcamozdulattal a griffendélesek felé irányította az illatfelhőt és áthatolhatatlan pajzsot vont saját maga köré.
Ágas nehezen fojtotta vissza az arcán egyre jobban szétterjedő vigyort, ahogy a rózsaszín puffancsot figyelte az igazgató székében, szinte elveszett benne a dundi boszorkány. Aprót köhintett, majd pillantása találkozott Dumbledore tekintetével. Az idős varázsló nyugalma csak megerősítette Jamest abban, hogy nincs mitől tartania ebben a helyiségben holmi minisztériumi hisztérikától.
Sirius gyerekkorában annyira megszokta anyja gusztustalan parfümillatát, hogy észre sem vette Umbridge-ét, ami szépen elkezdte körülvenni őt. Dühösen keresztbefonta a karjait a mellkasa előtt, és le nem vette a szemét az ocsmány boszorkányról.
- Három ügyet tárgyalunk - csapkodta maga elé az aktákat Umbridge. - Az első: muglik sérelmére elkövetett rendzavarás. A Varázsbűnüldözési Főosztály minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy tavaly december 25-én James Potter és Sirius Black nagykorú mágusok jogosulatlanul tartózkodtak a Privet Drive 4. szám alatt és illegális, be nem jegyzett varázslatot hajtottak végre Mr és Mrs Dursley házában. Elismerik?
- Ki az a Dursley? – nézett bamba képpel James Umbridge-re, majd Tapmancs felé fordult. – Sirius te ismered?
- Kedves hölgyem, el tudja képzelni, hogy ilyen elvetemültek lennénk? – felelt kérdéssel válasz helyett Sirius, negédesen mosolyogva. Bármi történjék is, önszántából nem fog vallani egy idióta minisztériumi katonának. Valahogy érezte, hogy nincs is szükség rá.
- Vádolom James Pottert és Sirius Blacket a varázstalan népség zaklatásával. Tettükkel megsértették a Mágus-mugli kapcsolatokat szabályozó MCCXXVII. évi törvény 14. cikkelyét. Tettük súlyossága alapján a kiszabható büntetés a pálcahasználattól történő egy hónapos eltiltástól az életfogytig tartó azkabani büntetésig terjedhet.
James megrendülten a szívére tette a kezét.
- Nem lehet ilyen kegyetlen velünk – suttogta elhaló hangon.
Sirius szája megrándult. Egy pillanatig sem hitte, hogy emiatt a marhaság miatt az Azkabanba kerülnek, de mélységesen felháborította Umbridge arrogáns viselkedése és hozzáállása. Alig láthatóan megcsóválta a fejét, ugyan mi mást várhatna egy ilyentől.
Piton gúnyosan vigyorgott, majd Dumbledore-hoz fordult, akinek láthatóan a védőügyvéd szerepe jutott.
Dumbledore eddig nem szólt közbe. A fiúkra nézett, majd Pitonra. Aztán megköszörülte a torkát.
- Erre semmi szükség, kedves Dolores. Az Azkabannal való fenyegetéssel nem ér el sokat.
Umbridge Pitonra emelte a tekintetét.
- Kíván hozzáfűzni valamit?
Piton megköszörülte a torkát és bólintott.
- Javaslom súlyosbító körülményként figyelembe venni, hogy a nevezett muglik közül Mrs Dursley, lánykori nevén Petunia Evans húga Potter és Black évfolyamtársa. Szintén griffendéles. Tehát a sérelmet közvetve egy olyan tanuló ellen követték el, aki mugli származású, ezért az említett törvény alapján fokozott védelemben részesítendő.
Ágas jókedve azonnal elszállt, mikor Piton hangját s szavait meghallotta. Keze ökölbe szorult, és legszívesebben betörte volna a mardekáros arcát. Felháborító pofátlanságnak tartotta, hogy pont ez az aljas Voldemort bérenc mer a mugliszármazásúak jogairól beszélni.
Csúnya halálod lesz Piton! – indított el egy gondolatot Tapmancs a denevérnek címezve, aztán James felé küldött egy jelentőségteljes pillantást. Nem akart felszólalni, inkább Dumbledore-t figyelte, kíváncsi volt az igazgató reakciójára.
Dumbledore szeme Pitonra villant.
- Javaslata figyelemreméltó, de erről nem önnek kellene beszélnie, professzor. Kedves Dolores, akkor végezzen teljes munkát! Hívjuk ide Miss Evanst!
- Nem tartom szükségesnek Lily Evans meghallgatását. Ebben az ügyben - tette hozzá furcsa hangsúllyal Umbridge. Piton összevonta a szemöldökét. Pillantása ezután újra a fiúkra szegeződött. - Mivel nem ez az egyetlen bűncselekmény, amivel magukat vádolom, a tanú által említett tényt súlyosbító körülményként veszem figyelembe.
Dumbledore felhúzta a szemöldökét.
- Nocsak, hát valóban ekkora bűnözők lennének ezek a fiúk? Ejnye Dolores. Alaposan unatkozhat mostanában – jegyezte meg éllel a hangjában Dumbledore, majd alig láthatóan, nyugtatóan intett James és Sirius felé.
Potter nagyot sóhajtott, és megpróbált lehiggadni, majd barátja felé pillantott, aki pont összenézett Ágassal, és halványan elmosolyodott. Tudta, hogy az igazgató mellettük áll. Piton és Umbridge ezt a csatát is elveszítik.
- Térjünk át a második esetre! - zárta le a vitát Umbridge. Előhúzta azt a kartont, amely Igor Karkarov jelentését tartalmazta. Orrát megcsapta a vodkaillat. Rácseppenhetett, amikor az északi férfi megfogalmazta a jelentését. Umbridge egy pillanatra felidézte a mámoros pillanatot, amikor egyszer Karkarov karjaiban hortyogott a hivatali fotelben. Végigsimított a mappán, odaképzelve Igor szőrös kezét. - Ez év február másodikán (Óó, miért nem a szülinapomon?! :D-B) Igor Karkarovot, a Mágiaügyi Minisztérium által kinevezett sötét varázslatok kivédése tanárt inzultus érte a Roxfort prefektusi fürdőjében. Nevezettet meghallgatás és bizonyítási eljárás nélkül, azonnali hatállyal elbocsátották a Roxfortból. A sértett vallomásából az derül ki, hogy egy roxforti diák és bűntársa bántalmazta, melyek során nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Mr Karkarov az egyik támadójában James Pottert ismerte fel. A másik, Potter bűntársa, ha nem tévedek, Sirius Black!
- Már megbocsásson, de milyen inzultusról beszél? – emelte fel a hangját Tapmancs, és tett egy lépést Umbridge felé. – Az említett „tanár” megpróbálta megerőszakolni a ma már említett Lily Evanst, miután aljasul a fürdőbe csalta büntetőmunkára hivatkozva. – Sirius hevesen gesztikulálva hadarta el a mondandóját, majd Pitonra vicsorgott. – És ha már itt tartunk, a történetből jelenleg kimaradt a mi szeretett Piton professzorunk, pedig ő is jelen volt!
- Alávaló hazugság, amit maga itt állít és az igazság meghurcolása az, ahogy elferdíti a tényeket – lépett Umbridge felé dühösen James. – Elismerem, sőt büszkén vállalom, hogy ott voltam, és megpróbáltam megmenteni Lily Evanst. Sirius Blacknek azonban mindehhez semmi köze, hiszen a fürdőben Lilyn, rajtam és az átkozott Karkarovon kívül csak a maga jobbján trónoló Piton volt.
Umbridge döbbenten hallgatta őket, majd szinte visítva szólalt meg:
- Perselus Piton? Maguk azzal vádolják a tanút, hogy ő lenne Karkarov bűntársa? Netán ő erőszakoskodott az említett lánytanulóval? Semmit sem értek...
Sirius majdnem felröhögött.
- Ó nem...viszont majdnem kinyírta Karkarovot. Ha James Potter nincs ott, meg is teszi. – Tapmancs lenézően mérte végig Pitont. – A kis hősszerelmes...
- Eddig még nem gondoltam arra, hogy Karkarov Piton társa lenne – húzta össze résnyire a szemét James -, de a közös csapatfőnök miatt szinte biztos, hogy egy kviddicslyukra játszanak.
Dumbledore csendre intette a fiúkat.
- Miss Umbridge, ebben az ügyben a lehető legkörültekintőbben jártam el, biztosíthatom!
Piton jobbnak látta, ha továbbra is hallgat. Aztán nyugodtan fordult Dumbledore-hoz.
- Igazgató úr! Javaslom, hogy hívja ide Lily Evanst!
Dumbledore bólintott, aztán magához hívott egy tanulót és üzent vele Lily Evans-nek.
Lupin éppen Lilyt győzködte. Már magához tért a sokktól, amit Regina látványa okozott.
Lily épp azon küzdött, hogy ráadja Reginára a rugdalózót.
- Regina, maradj már nyugton… ehh… hogy tud már így tekergőzni?! – fújta ki magát, amikor sikerült, aztán Lupinra nézett. – Ne haragudj, mit is mondtál?
- Lily, szerintem menj fel a tanáriba! Segíthetsz Jamesnek és Siriusnak! Umbridge nagyon kegyetlen tud lenni, és a fiúknak szüksége van rád.
Ekkor érkezett kifulladva egy elsőéves griffendéles, aki tolmácsolta Dumbledore üzenetét.
Lily elkomorult.
- Úgy tűnik, nem csak Te gondolod így… - mélyet sóhajtott. – Tessék. Vigyázz rá. El ne ejtsd! Jövök, amint tudok! – nyújtotta a kisbabát Lupin felé.
- Mit? Hogy éééén? Vigyázzak a gyerekre? Nem... ezt nem gondolhatod komolyan... - hátrált ki a szobából Lupin.
- Jaj ne csináld ezt, Remus! Ez nem egy ragyaverte megbűvölt kísértet, csak egy kisbaba! Nem hagyhatom egyedül! Most hová tegyen szerinted?! – tanácstalankodott Lily.
- Hát... talán hozd magaddal - vont vállat a vérfarkas, majd gyorsan előre futott, mielőtt Lily átadhatta volna a babát.
Lily megjelenése akkor sem keltett volna nagyobb megrökönyödést, ha ruhátlanul érkezik.
Dumbledore is meghökkent a látványtól.
- Miss Evans, jöjjön! - intett a lánynak.
Umbridge szeme fennakadt, tollát a saját tenyerébe bökte, hogy meggyőződjön róla, nem álmodik. De a tizennyolc éves tanuló továbbra is ott állt előtte, karjaiban egy gyermekkel.
Sirius eltátotta a száját, zavartan köhögni kezdett. Kérdőn és megdöbbenve nézett Lily-re.
James azonnal kiesett a szerepéből, miszerint halálos gyűlölettel fikszírozza Pitont, mikor meglátta a belépő boszorkányt.
- Lily?! – hebegte.
Piton lehunyta a szemét, fogai alig hallhatóan megcsikordultak. Aztán varázsolt egy széket maga mellé, intett Lilynek, hogy foglaljon helyet mellette.
Lily éppen olyan zavarban volt, mint a többiek. Sőt, még jobban. Nyelt egyet, Pitonra pillantott lopva, miközben leült.
- Nem tudtam kire hagyni… - suttogta. – Az a hülye Remus nem volt képes vigyázni Reginára… mi a fene folyik itt?! – hajolt közelebb, miközben Regina rugdalózni kezdett.
- Éppen Karkarov ügyét tárgyaljuk - közölte halkan Piton. - Miss Umbridge azzal vádolja Sirius Blacket, hogy ő volt Potter bűntársa. A barátod engem rágalmaz, szokás szerint...
- Talán Pitonnak mellettünk lenne a helye – szólalt meg dühödten James, mert már nem bírta elviselni a helyzet igazságtalanságát.
- Félreérted a helyzetet, Potter - fordult most először griffendéles vetélytársához Piton. A hangja higgadt volt, semmiféle indulat nem érződött belőle, csak a szokásos gúnyos színezet járta át. - Ezen a tárgyaláson te vagy a vádlott és én vagyok a tanú. Továbbra is fenntartom az állításomat, miszerint a medencében rátámadtál Igor Karkarovra.
- Én nem értek félre semmit – sziszegett undorral James Perselus felé. – Egyike vagyok azoknak, akik tisztán látják a Te helyzetedet. Egy mocskos hazug voltál világ életedben. Elismerem jól kevered a kártyákat, és emiatt sokan gondolják azt, hogy nem vagy Voldemort embere. De figyelmeztetlek előbb vagy utóbb nem fog bejönni egy blöfföd, és akkor lebuksz, mint ahogy az a rohadék halálfaló Karkarov is.
- Ugyan már, ez nevetséges! Jobb mesét találj ki, fiam, ezt az ostobaságot szerintem Te magad sem hiszed el. - Umbridge arcán az undor félreérthetetlen kifejezése suhant át, miközben Pottert hallgatta. - Hogy Igor Karkarov szerinted halálfaló, annak az ügy szempontjából semmi jelentősége sincs. De egy roxforti tanárt azzal vádolni, hogy Tudjukkinek dolgozik, ez nemcsak hihetetlen, hanem egyenesen nevetséges! - Umbridge hitetlenkedve csóválta a fejét, közben azért óvakodott attól, hogy Piton szemébe nézzen. Volt a fiatal mágusban valami meghatározhatatlanul visszataszító fölényesség, amit a nő eddig csak Malfoy jelenlétében érzékelt. - Dumbledore professzor! Ön megengedné, hogy egy halálfaló tanítson a Roxfortban? Cinkosságot vállalna Tudjukkivel?
Dumbledore kedélyessége mit sem csökkent.
- Drága Dolores. Amint látja, úgy jártam el Karkarovval, ahogy azt megérdemelte. Iskolánkban csak egy valami fontos: a béke.
Piton hosszan nézett Albus Dumbledore szemébe. Sorsdöntő pillant volt. A fiatal mágus nem felejtette el azt a napot, amikor az igazgató személyesen leplezte le a Sötét Jegyet a karján. És élénken élt az emlékezetében annak a napnak az emléke is, amikor megkapta a tanári kinevezését ugyanabban az irodában...
Dumbledore viszonozta a pillantást, ám arckifejezése megkeményedett, ahogy Perselus Pitonra nézett.
Piton alig észrevehetően sóhajtott és Lilyre emelte a tekintetét. Regina mocorgott, nyöszörgött egy kicsit.
Lily közelebb hajolt a babához és mosolyogva megcsókolta a kis arcocskáját.
- Nincs semmi baj… sssss… - nyugtatgatta a babát, majd kedvesére nézett.
- Na és ez a gyermek? - figyelt fel Regina mozgolódására Umbridge. - Ezt is maguk hozták össze? - pillantott hol Pitonra, hol Lilyre. - Tanév közben? Mint a Roxfort növendékei?
- Nem, nem az én gyerekem... és nem Miss Evansé... Megőrzésre van nálam. Nálunk. Egy... közös ismerősünk gyermeke... - hebegett Piton, miközben átvette a kislányt.
Lily óvatosan átnyújtotta Reginát, mert úgy tűnt, Piton ölelésére vágyakozik. ( Korán kezdi…:D-B)
Lily rámosolygott Pitonra és végigsimított az ujjain, a pólya takarásában. Aztán Umbridge-re nézett.
- Ha az én gyerekem lenne, biztosan nem hoznám ilyen kellemetlen környezetbe – jegyezte meg és elhúzta a száját, majd Sirius-ra és James-re pillantott. Elpirult, és megvonta a vállát, mutogatva, hogy ez a gyerek váratlanul pottyant az ölükbe.
Tapmancs továbbra sem értett semmit, ha tudta volna, hogy a gyerek az utálatos Bella és a Majom utóda, valószínűleg másképp reagált volna, így csak Lily felé biccentett kedvesen.
James viszont nem tudott Lilyre nézni, hiszen akkora harag volt a lelkében, amitől majdnem felrobbant. Egyre türelmetlenebbül várta, hogy az igazgató mikor vett már véget ennek a nevetséges színjátéknak, mert Potter egyre nehezebben tudta tűrtözteni magát.
Dumbledore derűsen nézte a gyermeket. Igaz, fogalma sem volt, kié lehet, de abban biztos volt, hogy nem Lily-é. Ám Perselusé még lehet. Egyelőre nem foglalkozott a kérdéssel. Majd ha ez a kellemetlenkedő minisztériumi fontoska végre elhagyja a Roxfortot, beszél Piton fejével.
Umbridge hangosan zihált. Szája lefittyedt, szemében mohó vágyakozás csillant, ahogy a gyermekre nézett, majd pillantása találkozott Sirius Blackével.
Tapmancs észrevette a boszorkány érzelmi kitörését, hirtelen a nőre mosolygott, tekintetét a malacszemekbe fúrta. Undorodott ettől a színjátéktól, de azt remélte, talán elér vele valamit, és egészen jól csinálhatta, mert meglátta a pírt Umbridge arcán.
- Ehhem, ehhem... - köhintett kissé zavartan, mert érezte, hogy elpirul a folyékony higany színére emlékeztető szempár pillantásától. - Térjünk vissza a vádponthoz. Eszerint Igor Karkarov megtámadása ügyében Sirius Black bűnössége nem tekinthető megalapozottnak. James Potteré annál inkább... Nos, kutyimutyi... khm... Sirius Black... nagy szerencséje, hogy ebben a bűncselekményben nem vett részt. - Tollával szinte átszakította a papírt, ahogy Sirius esetében a szóba jöhető büntetési tételek közül kihúzta az Azkabant.
Dumbledore bólintott és a fiúkra pillantott, majd Umbridge-re.
- Nos, Dolores, mi van még vissza? Mindenkinek drága az ideje.
- A harmadik vádpont... Mr Malfoy esete. - Umbridge ezúttal egy hivatalos, szürke papírra nyomtatott feljegyzést húzott maga elé. - Illetéktelen behatolás a Malfoy Manorba és illegális varázslat használata a vád. A Varázsbűnüldözési Főosztály hivatalból tett feljelentést, mivel a sértett köztiszteletben álló mágus, a Roxfort Felügyelő Bizottságának tagja: Lucius Malfoy.
Lily nyelt egyet és először vérvörös lett az arca, majd elsápadt.
Sirius elnyomott egy ásítást, megkönnyebbült Umbridge döntése után. Értetlenül pislantott most James felé, fel nem foghatta, miért kell jelen lenniük vajon ennél az ügynél, remélte, hogy nem megint Ágas keze van ebben is, bár arról tudna.
Potter megrántotta a vállát Tapmancs felé, így jelezvén, hogy ehhez aztán végképp semmi köze nincsen. De nem lett volna meglepve, ha ezt is a nyakába akarná varrni a Varangypofa.
- A vádirat szerint a bűncselekményt Miss Lily Evans követte el. Állítólag egyedül... - cöccentett hitetlenkedve Umbridge. - Nos, kisasszony? Meg kívánja nevezni a bűntársait?
Lily megköszörülte a torkát, majd egyenesen Umbridge békaképébe nézett.
- Miért lettek volna bűntársaim? Én tettem, egyedül. Még ha nem is tart alkalmasnak erre – válaszolta rezzenéstelen arccal.
James meglepődve fordult Lily felé, aztán végig sem gondolva közbe kiáltott:
- Én voltam!
Piton jobbnak látta, ha most sem szól közbe. Ha a szívére hallgat, ő is kiállt volna Lily mellett, de az esze azt súgta, hogy engedje Pottert kibontakozni. Ha az ostoba griffendéles újra gyanúba keveri magát, azzal neki csak kedvez. Szemében kegyetlen fény csillant, ahogy Pottert hallgatta.
- Nézze Miss Umbitch izé Umbridge – folytatta James a magyarázatot, de a szavába vágtak.
- Ez nem tartozik a tárgyhoz, Potter - vetette közbe Piton, majd kissé unatkozva Umbridge-re emelte a tekintetét. Észrevétlenül tapogatta tudatcsápjával a nő agyát. Kicsit összezavarta, így Umbridge láthatóan elveszítette a fonalat, amikor újra megszólalt.
- Nos... a tények... valamennyi körülmény figyelembevételével... a vád... ehhem-ehhem... nem teljes mértékben megalapozott... - nyögte ki.
Dumbledore észlelte, hogy Piton mire készül. Megköszörülte a torkát, de egyebet nem tett. Még.
Lily csendesen várta az ítéletet. Esze ágában sem volt letagadni azt, amit tett, de James védelme határozottan bosszantotta most. A fiúkra pillantott.
- Maradjatok veszteg és ne hősködjetek itt nekem! – susogta nekik. – Főleg Te ne, James Potter! Ez az én ügyem!
- Meg vagy húzatva Lily? Mi ez az egész? Én... – susogott vissza Sirius, félig dühösen, félig megbecsüléssel a hangjában. Legszívesebben azonnal kérdőre vonta volna Lily-t, és persze elmeséltette volna vele, hogy mi történt pontosan. Tapmancs morogva megrázta a fejét. Túl sok minden történt ma már...az ő tárgyalásuk...ez az idegen gyerek...Lily magántámadása. Fáradtan dörzsölgette a homlokát.
James szeme azonban dühösen villogott Evans felé, és dacosan rángatta a vállát a boszorka kioktató szavaira, de mikor tekintete Dolores felé tévedt, azonnal kitisztultak az érzékei. A boszorkány úgy viselkedett, mintha az Imperius alatt állna.
Piton azonnal megérezte, hogy a tárgyalás irányítása átcsúszik az ő kezébe. Most már nyílt parancsot közvetített Umbridge tudatába. Dolores szeme elhomályosodott, úgy tűnt, Imperius hatása alatt áll, miközben kimondta:
- Felmentem... minden vádpont alól... Lily Evanst. Nem bűnös - jelentette ki. Piton azonnal visszavonta a tudatcsápját, eleresztette Umbridge tudatát, majd mint aki jól végezte a dolgát, hátradőlt a székén és Reginára mosolygott. A kislány újra megcibálta a haját. Piton Lily keze után nyúlt, gyengéden megszorította az asztal alatt.
Lily a fiúra sandított és halványan elmosolyodott, majd ő is megszorította kedvese ujjait, aztán végigsimított Regina hasán. A kislány aprót gügyögve kapott Lily ujjai után és elégedetten markolgatta. Lily halkan felnevetett.
James összeszűkült szemmel nézett előbb Pitonra, majd a zavart képpel bólogató Umbridgre-ra. Az előtte lezajlott jelenet most már bizonyossá tette abban, hogy a denevér belepiszkált a minisztériumi boszorkány elméjébe és azokat a szavakat adta a szájába, amiket csak akart.
- A pofátlan görény – suttogta Sirius felé. – Itt mindenki előtt él a feketemágiával.
Umbridge feljegyzett magának néhány zavaros gondolatfoszlányt, majd Dumbledore kék szemébe nézett. Olyannak tűnt, mint aki mély álomból ébred éppen.
Dumbledore érdeklődve pillantott Umbridge-re.
- Van még valami, hölgyem?
- Albus Dumbledore! Megállapítást nyert, hogy a Roxfort diákjai közül Sirius Black és James Potter súlyos bűncselekményt követett el. A kihágásokért közvetve maga a felelős. Javasolni fogom mindkét tanuló felfüggesztését és a vizsgáktól való eltiltásukat!
Dumbledore biccentett egyet, majd, mint akinek csak most jut eszébe a dolog, megszólalt.
- Attól tartok, drága Dolores, bizonyos körülmények megakadályozzák eme büntetés végrehajtását. Történetesen az, hogy James Potter az új Sötét varázslatok kivédése tanára a Roxfortnak. Méghozzá igen kiváló tanára – kacsintott Dumbledore James-re. – Én magam neveztem ki. Kétsége ne is legyen az alkalmasságát illetően.
- Mi??? - visított Umbridge. - Azt mondja, maga kinevezte Pottert? Tanárnak? A minisztérium előzetes engedélyének kikérése és hozzájárulása nélkül? Ezért... ezért felfüggesztem!
- Drága jó Dolores, erre a pár hétre? Igazán… a papírmunka tovább tartana, mint a tanév maga! Gondolkozzon, maga intelligens boszorkány! Remélem, nem akarja ezt megcáfolni itt és most – duruzsolta Dumbledore.
- Ehhem-ehhem... - Umbridge belátta, hogy a tanév hátralévő részére helyettesítő tanárt sem találna, nemhogy igazgatót. Gyorsan helyesbített. - Akkor próbaidőre teszem, Dumbledore! A tanév végéig nem gyakorolhatja az igazgatói jogait! Valamennyi döntését kizárólag a helyettese ellenjegyzésével hozhatja meg! Amennyiben a tudomásomra jut, hogy a minisztérium illetékes főosztályának engedélye nélkül vizsgára bocsátja a jelenlévő bűnözőket, örökre eltiltom az iskola vezetésétől. Ezt jól jegyezze meg!
- Legyen nyugodt, Dolores - szólalt meg Piton színtelen hangon, valósággal hipnotizálva a nőt. - Nem fog a tudomására jutni...
Dumbledore összehúzta a szemöldökét, de ezúttal sem avatkozott közbe, pedig nyilvánvaló volt, hogy Piton tiltott Imperiust alkalmaz a nőn.
Umbridge megdörzsölte a szemét, mintha mély álomból ébredne. Piton mentális mágiája tökéletesen átmosta az agysejtjeit. Azt sem tudta, hol van, mi történik vele. Gyorsan összeszedte a papírjait és belegyömöszölte a rózsaszín aktatáskájába. Csábosnak szánt pillantást vetett Sirius Blackre.
- Kutyimutyi... kísérj ki, édesem! - csicseregte. Láthatóan nem volt magánál. Piton gondoskodott róla, hogy az elhangzottakból szinte semmire se emlékezzen.
Dumbledore tiszteletteljesen felkelt.
- Viszontlátásra, Dolores kedves! Legközelebb azt javaslom, de fáradjon el a Roxfortig, egy méregerős Lángnyelv Whisky-t bármikor megihatunk együtt máshol is… - mondta derűsen.
- Az most jól jönne nekem is...egy - két vödörrel – nyögte James felé, majd álszent, és fájdalmas vigyorral nyújtotta karját Umbridge-nek.
Ágas finoman elmosolyodott barátja kínjait látván, majd Dumbledore felé bólintva elindult kifelé a helyiségből. Úgy érezte nem bír tovább egy levegőt szívni Pipogyusszal.
Piton átadta Lilynek a gyereket.
Lily óvatosan átvette Reginát és felkelt ő is.
- Visszamegyek a pincébe. Szerintem ki kell cserélni a pelenkáját… - húzta el a száját. – Nem csoda, Umbridge-től nekem is morog a gyomrom… - fintorgott, majd a fiúra pillantott. – Jössz majd Te is, kedvesem? – kérdezte halkan.
- Rögtön megyek, kedvesem... - Megcsókolta a lányt, végigsimított Regina haján.
Lily bólintott és a fiúkra mosolygott. Igaz, James-re nem nagyon mert nézni, de azért lopva neki is reppentett egy mosolyt, majd a nyűgös babával a karján kisietett az igazgatói irodából.
Sirius szó nélkül kísérte Dolores-t a kapu felé, boldog volt amiért a nő láthatóan valamitől megzavarodott, így nem kellett még beszélgetnie is vele.
James követte barátját, és lassan elindult a Torony felé.
Dumbledore visszavarázsolta a bútorokat az irodában, ahol Umbridge önkényesen átalakította a berendezést.
Piton a folyosóra lépett, és amikor Umbridge, Sirius Black és Dumbledore hallótávolságon kívülre került, elkapta Potter talárját és a falhoz lökte a fiút. Egyenesen a képébe sziszegett:
- Halott ember vagy, James Potter! Játszhatod az eszedet egy hónapig, kettőig! Umbridge és a minisztérium rád fog szállni. Már így is minden lépésedről tudnak. Mindenkire bajt hozol, senki sincs biztonságban melletted!
James baljával dühösen megragadta Piton mellkasán a talárt, jobbjában már ott volt a varázspálcája és a mardekáros torkának szegezte:
- Ne fenyegess engem, te áruló tetű! – köpte gyűlölködve a szavakat James, a pálca szikrázott. – Alig várom, hogy a hozzád hasonló aljadékokat odajutassam, ahova valók.
- Ó, ne aggódj, a Sötét Nagyúr is figyelemmel kíséri minden lépésedet. Vagy a jelenlegi hatalom emberei végeznek veled vagy a következőé. Egyiket sem fogom megakadályozni - közölte sötéten Piton.
- Hát most nagyon beszartam! – lökte el magától Potter a varázslót. – Azt hittem, hogy egy kicsit azért szeretsz, és majd megvédesz, ha jönnek a csúnya, rossz bácsik! – gúnyolódott aztán James sírós hangon, miközben esdekelve pislogott Pitonra.
- Kicsit sem érdekel, mi lesz veled - vont vállat a fiatal feketemágus, és Lily után sietett.
Ám Dumbledore elé lépett az egyik fordulónál.
- Egy szóra, fiam!
Piton megtorpant, nem számított rá, hogy az igazgató akar még tőle valamit. De azonnal felvette a behízelgő modorát.
- Igazgató úr? Tehetek valamit...? - Egy üres tanterem előtt állt, készségesen utat engedett volna az igazgatónak.
Dumbledore intett a fiúnak, hogy nem szükséges bemenniük az irodába.
- Csupán annyit jegyzek meg, hogy a meggyőzésnek azt a formáját, amit használt, mi nem alkalmazzuk. És egyelőre ebbe a ’mi’ kategóriába maga is beletartozik, Perselus! Amennyiben továbbra is folytatni akarja a meg nem engedett átkok használatát, máris kiállítom a felmondási papírjait. – Dumbledore hangja nyugodt, de határozott volt.
Piton ajka megvonaglott.
- Úgy gondoltam, teljesen felesleges lett volna Miss Umbridge szabályai szerint játszanunk. Miss Evans nem szolgált rá, hogy gyanúsítottként hallgassák ki. Akármit tett, teljesen jogos volt! Malfoy ölette meg a szüleit és ezért magával a Sötét Nagyúrral is szembeszállt volna - ha hagyom.
- Örvendetes, amit Miss Evans-ért tett, de van más módja is. És remélem tudja, hogy a kisasszonynak is ugyanúgy vállalnia kell a tetteiért a felelősséget, mint bárki másnak, aki történetesen nem áll Perselus Piton védelme alatt – villant az igazgató szeme és elsietett a csillagvizsgáló torony felé.
Piton komoran nézett Dumbledore után. Tisztán érzékelte a bizalmatlanságát. De nem érdekelte. Lement a pinceszobába, ahonnan vidám kacarászás zaja szűrődött ki. Regina tiszta pelenkában feküdt az ágyon, ficánkolt és Lily vörös haja után kapdosott. Piton az ajtófélfának támaszkodott, és percekig figyelte őket. Azután nesztelenül Lily mögé lépett, átölelte és könnyed csókot lehelt a nyakába.
- Tökéletes anya leszel, Lily Evans...
Voltak pillanatok, amikor Perselus Pitonnak nem voltak kétségei azzal kapcsolatban, hogy a helyes utat választotta. Ilyen nap volt ez a derűs, május végi nap. Voldemort magához rendelte a fiatal feketemágust, kettesben lementek az Ereklyék Termébe.
- Olyan titkot osztok meg most veled, Hercegem, amit senki mással. - Voldemort suhintott a pálcájával, mire a hideg kőfalakat sejtelmes fény borította be. A talapzatról kiemelkedett az ereklyetartó, és hét fokán hét háromdimenziós kép bontakozott ki. Voldemort sokáig bámulta őket egyenként. Piton érdeklődve várta a folytatást.
- Azt gondoltam, ha hét részre osztom a lelkemet, képes leszek legyőzni a halált. Bár még két ereklye hiányzik, kijelenthetem, hogy máris elértem a célomat. És ezt Neked köszönhetem, Perselus.
Piton meglepetten nézett a Nagyúr vörös szemébe.
- Halhatatlanná vált, Mesterem?
- Halhatatlan vagyok - bólintott Voldemort. - Hónapokon át fegyelmeztem az elmémet és a testemet, pontosan úgy, ahogy a régi könyveid írják Képes vagyok bármikor kilépni a testemből, anyagtalanná válni, lélekben utazni és információkat szerezni távoli helyszínekről. Közben birtokában vagyok minden szellemi képességemnek és varázserőmnek. Távolról képes vagyok befolyásolni másokat, rákényszeríteni az akaratomat bárkire, akármilyen távol van tőlem. Az erőm nagyobb, mint valaha... Úgy érzem, eljött az alkalom a hatalom megragadására minden területen.
- A hívei uralják a mágusvilágot. Minden tartomány behódolt már, a lázadók felszámolása jól halad... Biztosíthatom, senki sincs, aki a hatalmára törne, Nagyuram. Ön legyőzhetetlen!
- Azt mondod, Hercegem? - nézett szúrósan a fiatal férfi szemébe Voldemort. - Én mégis... aggódom kicsit.
- De hát semmi oka rá!
- De igen, van... Van még valaki, aki az utamba állhat... Aki megtette már számtalanszor. Egy nagy mágus, aki már nem egyszer keresztül húzta a számításaimat. Tudod, kire gondolok, igaz?
- Dumbledore-ra? - kérdezte kertelés nélkül Piton. Vállat vont. - Dumbledore valóban nagy mágus, de az ő ideje már lejárt, Nagyuram! A Tied most érkezett el.
- És mégis... - folytatta fakó hangon Voldemort - a hatalmam nem lehet teljes, amíg ő életben van. Van valamije... ami nem a képességéből és nem a tudásából fakad. Talán egy ősi ereklye, valami hagyaték, amivel képes kellemetlenséget okozni nekem... Sejted, mire gondolok, Perselus?
- Fogalmam sincs.
- Valami, ami korábban az ellenfeléé, Gellert Grindelwaldé lehetett. Amit jogtalanul birtokol Dumbledore... Az teszi igazán naggyá és szinte legyőzhetetlenné.
- De hát mi lenne az, Mester? - húzta össze a szemöldökét Piton.
- A Te feladatod, hogy megtudd, Herceg. - Voldemort ajka mosolyra húzódott. - Igen, igen! Te fogod megszerezni nekem! Rengeteg információt elemeztél az utóbbi hónapokban, és én érzem, hogy mennyire közel jársz a megoldáshoz. Felkutatod Gellert Grindelwaldot. Tanulni fogsz tőle. Kifürkészed minden titkát, és ami a legfontosabb, megtudod, hogy mit szerzett meg tőle Albus Dumbledore. Hosszú út lesz... de én megbízom benned. Egy teljes évet kapsz, hogy elvégezd a feladatot és megszerezd számomra ezt az ereklyét!
Piton arcán átsuhant egy grimasz, de még időben fegyelmezni tudta vonásait, mielőtt Voldemort újra ránézett volna.
- Nagyuram... ez nagy megtiszteltetés. Teljesítem a parancsodat... De... talán másképp is meg tudnám oldani.
- Hogyan?
- Dumbledore a bizalmába fogadott, Nagyuram - felelte lesütött szemmel Piton. - Talán ő maga elmondja, ha a megfelelő időpontban és kellő előkészítés után felvetem a témát.
Voldemort azonban türelmetlenül legyintett.
- Persze, próbáld meg ezt is, de megmondom őszintén, nem bízom benne, hogy kiadja ezt a legnagyobb titkot. A vén hülye semmiről sem hajlandó nyilatkozni Grindelwalddal kapcsolatban! Semmiről, ami a bűnös eltévelyedésével kapcsolatban van. Gondolod, nem próbáltam már többször megtörni az akaratát? De éppen az a valami segíti, amit Grindelwaldtól tanult... vagy megszerzett.
- De ha véglegesítene... Ha jövőre elnyerném az SVK-tanári beosztást...
- Nem, Piton! - Voldemort hangja élesebbé vált, és Piton azonnal belátta, jobb, ha nem erőlteti tovább a témát. - Elmész Nurmengardba. Felkutatod Grindelwaldot. A bizalmába férkőzöl és kiderítesz mindent a kapcsolatáról Dumbledore-ral. - Voldemort Piton szemébe nézett, vigyorogva. - Hogy sikerrel járj, megosztom veled egy másik titkomat: megtanítalak fekete füstben utazni. Repülni fogsz Piton, mint egy denevér...
Pitonnak minden kétsége elmúlt. Régóta figyelte a Sötét Nagyúr technikáját, amellyel képes volt anyagtalanná válni egyik pillanatról a másikra. Ez nem hoppanálás volt, hanem olyan mágia, amit a varázslók többsége nem ismert. A szeme felcsillant. - Személyesen foglak oktatni, Hercegem...
Piton ettől a naptól kezdve éppen csak annyi időt töltött a Roxfortban, amennyi feltétlenül szükséges volt a tanításhoz. Az óráit és a klubfoglalkozásokat lelkiismeretesen megtartotta, de több kötelezettséget már nem vállalt. Szinte minden szabadidejét a Nagyúr palotájában töltötte.
Lily egészen beleszokott a babázásba, Bellatrix pedig három nap helyett vagy egy hétig nem jelentkezett. A lány sokszor az estéit a kis Reginával töltötte, mivel Piton sokkal később ért vissza valahonnan, mint eddig és sokkal korábban kelt hajnalban, mint valaha. Lily nem tette már szóvá. Nyilvánvaló volt, hogy egyre több saját útja van, amibe a lányt nem avatja be. Lily hallgatott, tűrt és várakozott. Egyebet nem tehetett. Különben is sok dolga és feladata volt, Regina pedig állandó figyelmet igényelt.
Azóta, hogy Bellatrix elvitte Reginát - látogatása ezúttal nem maradt titokban, de nem is okozott zavart -, Piton valahogy üresnek érezte a kis pinceszobát.
- Még mindig szeretnél valami hasonlót? - fordult a fiatal mágus Lilyhez, miután Bellatrix elvitte a kislányt.
Lily éppen a törölközőket tűrte össze, amikbe Reginát bugyolálták, még érezni lehetett a finom kisbaba illatát. Pitonra pillantott és elmosolyodott.
- Valami hasonlót? – nevetett, majd a fiúhoz lépett és átölelte a nyakát. Lassan megcsókolta, hosszan, becézgetve. – Valami hasonlót… igen… - suttogta. - Most már nem is lenne akadálya… tényleg megszoktam a kis szarost… - vigyorgott Lily. – Bár Merlin a megmondhatója, iszonyúan lefárasztottt… jobban, mint öt vizsgaidőszak együttesen.
Piton magához ölelte a lányt.
- Már csak egy hét, és megkezdődik a vizsgaidőszak... Egy hónap, és véget érnek a diákéveink...
Lily bólintott.
- Hihetetlen. Akarom is, meg nem is. Mindig is féltem a jövőtől. Nem szeretek semmit, ami bizonytalan… ami ennyire bizonytalan.
Piton elmosolyodott.
- Szeretném, ha együtt maradnánk, Lily... - A fiatal mágus úgy érezte, most jött el a pillanat, hogy beavassa a lányt a terveibe. - Emlékszel, mit terveztünk tavaly nyár végén? Amint befejezzük a Roxfortot, összeházasodunk.
Lily mosolyogva bújt a fiú nyakához, apró csókot lehelt rá, majd a szemébe nézett.
- Anyám előtt mondtad… - nyelt egyet. – Azóta szinte minden megváltozott.
- Ugyan, mi változott volna? A Roxfort után előttünk az Élet! - Piton látta a lány arckifejezését. - Lily, tudom, hogy mostanában kicsit eltávolodtunk egymástól. És nem csak azért, mert sokat vagyok távol. Nem tagadom, hogy hol... Voldemort olyan titkokat osztott meg velem, mint senki mással. Ez az egyik dolog. A másik... James Potter.
Lily szeme megrebbent.
- Mi van Potterrel? Semmi köze a… terveinkhez… - mondta óvatosan. Érezte, hogy ingoványos talajra tévedtek.
- Semmi... - vont vállat Piton. Nem nézett Lily szemébe. - Néhány héttel ezelőtt az egyik növendékem tudatta velem, hogy látott benneteket csókolózni.
Lily annyira nem számított erre, hogy az arca bíborvörös lett, hirtelen meleg öntötte el a testét. Elengedte a fiút és kényszeredett elmosolyodott.
- De… hogy… tudod, hogy a diákok látnak mindenfélét és nem az volt, csak… - hebegte, de érezte, hogy ez most nagyon kellemetlen helyzet.
- Nem, ne magyarázkodj... - fordult el Piton. Lily reakciójából azonnal kitalálta, hogy a hír igaz. A szoba legtávolabbi sarkába lépett, látszólag a könnyeket tanulmányozta. Nem akarta, hogy Lily most lássa az arcát, mert képtelen lett volna leplezni a vonásait. Csalódást érzett, ürességet és feszítő vágyat, hogy örökre megszabaduljon Pottertől. Saját magát is meglepte, hogy a hirtelen rátörő érzelmi kavalkádban mégsem a bosszúvágy a legerősebb... Szórakozottan leemelt egy könyvet a polcról, leporolta, majd visszatette és visszafordult a lányhoz. - Tudod, Lily... amikor még nem jártunk együtt, csak barátok voltunk, a lelkem mélyén sejtettem, hogy így lesz... Hogy jön majd valaki, aki fontosabb lesz Neked, mint én... De amikor... azóta, hogy megtettük... - Piton hangja kissé elcsuklott, érezte, hogy kezd összefüggéstelenül beszélni, ami csak akkor fordult elő vele, ha a túl erős érzések letaglózták. A lány szemébe nézett újra, hogy visszanyerje az önbizalmát. - Nem tagadom, voltak mélypontok a kapcsolatunkban. Tavaly nyáron, a támadás után... amikor az erdő szélén elbúcsúztunk, valóban azt gondoltam, hogy... szakítasz velem. De amikor visszatértem, volt erőnk újrakezdeni.
Lily az alsó ajkát rágta. Érezte Piton csalódottságát, megrökönyödését, tanácstalanságát. Annyira megsajnálta, hogy a szíve belesajdult.
- Pers, ne mondd ezt, hogy fontosabb nekem! Nálad nem fontosabb senki! – nézett könyörgően. – Hogy… hogy értethetném meg veled… az a nyár… annyira boldogok voltunk… - Lily is kissé összefüggéstelenül beszélt. – Én nem akarok… szakítani Veled! – nézett a fiú szemébe őszintén.
- A legboldogabb nyarunk volt - bólintott Piton, aztán eszébe jutott, hogyan ért véget a meghitt vakáció. - És a legszomorúbban végződött.
Lily felsóhajtott. Megdörzsölte a szemhéjait.
- Azóta, hogy együtt élünk, Lily, bíztam benne, hogy senki sem állhat közénk. A legkevésbé az a cikeszagyú majom! - csapott a tenyerébe ököllel Piton. - Mit adhat ő neked, amit én nem, Lily? ( Harry Pottert :D – L ) - kérdezte egy fokkal indulatosabban, mint ahogyan szerette volna.
- Ezt már én is kérdeztem Tőled, valaki mással kapcsolatban – válaszolta a lány halkan. – Rémeket látsz. Nem áll közénk senki! Hacsak Te nem akarod.
Piton talán meg sem hallotta a választ. Mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjon.
- Potter nem érdemel meg téged - jegyezte meg halkan. Arcán mély szomorúság suhant át. Aztán megkeményedtek a vonásai. - Elmegyek, Lily!
A lány arca hirtelen lett sápadt. Minden vér kiszökött belőle.
- Ne csináld ezt, Pers… az ilyen dolgaid miatt távolodsz el tőlem… megfutamodsz Potter elől?! Vagy én csináltam valamit, ami miatt rideg vagy mostanában és szinte kerülsz? – kérdezte Lily egy árnyalattal vékonyabb hangon.
- Nem Potter miatt! Nem is azért, mert... most ezt mondtad. Voldemort megbízott, hogy kutassak fel valakit. Tanulni fogok tőle és megpróbálok információkat kicsikarni belőle.
Lily mélyet sóhajtott. Lehajtotta a fejét.
- És hová mész? – kérdezte szinte suttogva.
- Nem tudom, hová! De felkutatom. Holnap beszélek Dumbledore-ral, aztán... nem ígérem, hogy itt maradok a vizsgaidőszakban.
Lily a fiúra nézett. Kicsordult csodazöld szeméből egy kövér könnycsepp.
- Csak így elmennél… amikor az előbb még arról beszéltél, hogy összeházasodunk és együtt maradunk… - mondta rekedten. – De miért csinálod ezt, Pers? – kérdezte Lily fájóan őszinte kíváncsisággal. – És nem mehetnék… Veled? Meddig maradsz távol egyáltalán?
- Voldemort egy évet adott a kutatásra. Nem kérhetem, hogy gyere velem... A Rendnek szüksége van rád. - Piton hangja színtelenül csendült. Látszott rajta, hogy nem egészen azt mondja, amit gondol. Hiszen legszívesebben térden állva könyörgött volna Lilynek, hogy tartson vele. De nem tette. Akármennyire vonzódott a lányhoz, tudta, hogy vannak döntések, amelyeket nem hozhat meg helyette.
Lily most már némán nyelte a könnyeit.
- Pers, kit érdekel a Rend… meg az egész, ha nem lehetek Veled… hát milyen értéke lenne az életemnek… milyen értelme… - buggyantak ki a könnyek szép szeméből.
- Lily... ha szeretsz, úgyis megvársz. Ha nem... - Piton vállat vont. Aztán kipréselt egy halvány mosolyt. - Gyerekkorod óta ismerlek, Lily Evans! Ismerem minden rezdülésedet, félelmedet és vágyadat. Szeretlek... ez nem fog elmúlni egyhamar, akárhogyan döntesz. Hozzám mindig visszatérhetsz, és... - Nem tudta folytatni, mert Lily újra átölelte és szorosan hozzásimult, majd megcsókolta az ajkát.
- Ne merd még egyszer azt mondani, hogy nem szeretlek – sziszegte könnyes szemekkel. – Akármi történt, a szívemben olyan mélyen vagy… sosem szabadulsz onnan… - nyelt egyet, megtörölte a szemét. Elengedte a fiút. – Szóval most búcsúzkodsz tulajdonképpen? – kérdezte színtelen hangon.
Piton a kezébe fogta a lány kezét és apró csókot lehelt rá.
- Dehogy búcsúzkodom! Tudod milyen nap van ma?
Lily kifújta az orrát és megköszörülte a torkát. Sápadtan legyintett.
- Szombat. Vagy mi.
- Nem akármilyen szombat, hanem az év kviddicsdöntője! Griffendél - Hollóhát. Még sohasem néztünk együtt kviddicsmeccset... Meghívlak a Mardekár páholyába. Abból a szögből még nem láthattad Pottert. Elég ronda látvány hátulról, de nem hibáztatlak, amiért ilyen pocsék ízlésed van... - gúnyolódott Piton, de már egyáltalán nem volt haragos.
Lily halványan elmosolyodott. Bólintott, majd megmosta az arcát és rövidesen ott ültek a Mardekár páholyában. Lily azonban kevéssé tudott feloldódni ez után a beszélgetés után. Csak meredt a semmibe, néha tapsolt, de nem volt túl jó kedve.
Piton unottan ásítozott. Figyelte Jamest, ahogy produkálja magát, és bár legszívesebben leátkozta volna a seprűjéről, beérte azzal, hogy feltűnően biztatta a Hollóhátat - akárcsak az egész Mardekár-ház. Talán negyven perce tartott a mérkőzés, amikor Piton azon kapta magát, hogy már percek óta Lily profilját nézi, és egyre jobban kívánja az ölelését... A vágy elragadta, ahogy talán még soha életében. Körülnézett: diákok mindenütt... esélyük sem lenne rá, hogy feltűnés nélkül lelépjenek... Vagy mégis? Az ifjú halálfalónak ekkor eszébe jutott, amit Voldemorttól tanult nemrég. Eljött az idő, hogy kipróbálja. Megfogta Lily kezét, megvárta, amíg a lány a szemébe néz.
- Hogy? Tessék? – ocsúdott fel, és a fiúra pillantott. Észrevette a szemében azt a villanást, amit már annyiszor látott… egy-egy kísérlet előtt… - Mire készülsz? – mosolyodott el végre.
- A Roxfort területén nem lehet sem hoppanálni, sem dehoppanálni, igaz? - provokálta a lányt.
Lily felhúzta a szemöldökét.
- A legjobb tudomásom szerint nem…
- Talán mégis lehetséges. Bízd rám magad... - Piton a lány vállára terítette a talárját.
Lily közelebb ült és hozzábújt a talár alatt a fiúhoz. Felnézett, majd érdeklődő vigyort vetett rá.
- És most? A nagy, sötét talár alatt történik a lényeg? Mi lesz ebből, Te őrült!?
- Mindjárt meglátod... - A fiatal mágus koncentrálni kezdett. Látszólag a kviddicsre összpontosított. Amikor Potter a Hollóhát kapuja felé suhant, egyenesen szembe velük, hirtelen elhatározásra jutott és elkántálta az ősi mágiát.
Lily összehúzott szemekkel figyelt.
Éles csattanás hallatszott, majd egy fekete füstfelhő süvített végig a kviddicspálya felett, alaposan összezavarva a Griffendél akcióját. Közben Piton végig magához ölelte Lilyt. Olyan volt, mintha álmukban repültek volna, az utazásnak ez a módja egyáltalán nem hasonlított a hoppanáláshoz. Az alakok és a soktornyú kastély körvonalai elmosódva suhantak körülöttük, majd ahogy közeledtek a célhoz, egyre határozottabb alakot öltöttek. Piton egyenesen a Griffendél-torony felé kormányozta a repülésüket. Az egyik ablak nyitva volt.
Lily szíve hevesen vert, de izgalmas volt az egész. Nem félt. Bár az ablak látványa kissé riasztott. Összeszorította a szemét, mert biztos volt abban, hogy a falnak csapódnak.
A következő pillanatban ott álltak a Griffendél klubhelyiségében, méghozzá annak a lépcsősornak a tetején, ami a lányok hálótermébe vezetett.
Lily kapkodta a levegőt.
- Mi volt… ez?! – nézett Pitonra. – Eszméletlen volt! – bújt ki a fiú talárjából. – Pers. Ez a lányok körlete… - mondta vigyorogva. – Ide még élő férfi be nem tette a lábát… és egyéb részeit. Igaz, holt sem… - vonta meg a vállát kacér mosollyal.
- Tudom, hogy férfi ide még nem tette be a lábát - vigyorodott el Piton. - Ezt nem hagyhattam ki! És ha már itt vagyunk... - csábítóan nézett Lily szemébe.
- Te perverz! Hát nem felejtetted el?! – Lily megmarkolta a fiú talárját a nyakánál és berobbant vele a szobába, ahol egész egyszerűen a nyakába vetette magát és hevesen csókolni kezdte kedvese ajkait. Is.
Az ágyra zuhantak, vadul tépték egymásról a ruhát. Senki sem volt a toronyban rajtuk kívül, a szurkolók kiáltásai távolinak tűntek. Piton hevesen csókolta Lilyt, aki nyögve rúgta le az ágyról a ruháit és vadul rángatta le a fiúról a nadrágot. Az ágy megreccsent alattuk.
Forrón, szenvedélyesen ölelték egymást. Testüket a vágy uralta. Piton mozdulatai gyengédek voltak, mégis követelőzőbbek, mint valaha...
Lily-n már alig volt ruha, Pitonon is, karmolás annál több a fiú hófehér bőrén. A lány most kizárt minden zavaró tényezőt és gondolatot. Csak ő létezett és Perselus. Összefonódva, zihálva, szenvedélyesen csókolózva helyezkedtek feljebb az ágyon. Lily épp próbálta lehúzni a fiú ingjét, amikor hosszú karmolást ejtett a nagy hévben a nyakán.
- Juj… ssz… bocs… gyere, meggyógyítom… - húzta magához a fiút és végigcsókolta a karmolást, közben lassabban kezdte húzni az inget.
Piton nem törődött a sérülésekkel. Két kezébe fogta Lily arcát, újra és újra lecsapott az ajkára. Kapkodva rángatta a ruhát Lilyről. Nem gondolkodott már, csak a vágynak engedelmeskedett. Örömet akart okozni... olyan gyönyört, amit egyikük sem felejt el soha.
Lily segített, minden ruha lekerült róluk. Összesimultak. A lány szeme örvénylett, annyi érzelem sűrűsödött össze benne, hogy ez az örvénylés egyre vadabb lett… Lily Evans ujjai a fiú hátán siklottak, majd le, a fenekére… közben lábaival gyengéden körbefonta a fiú derekát. A szemébe nézett. Mosolya szebb volt bárminél.
Piton végig Lily szemébe nézett, akkor is, amikor behatolt. Figyelte a lány testének rezdüléseit, felidézte a pillanatot, amikor először tették meg... Azóta megismerte Lily testét, minden négyzetcentiméterét, pontosan tudta, milyen ingerléseket szeret. Végigsimított a gerincén, a haja tövénél csókolgatta, majd a melleit kényeztette. Közben egyre gyorsabb ütemet diktált.
A lány felnyögött, majd átvette a ritmust. Gyengéden, mégis szenvedélyesen szeretkeztek. Talán utoljára… ez dübörgött Lily agyában, mert bár ki akart zárni minden negatív gondolatot, ez a seb annyira friss volt, hogy szinte még vérzett a szívében… Perselus elmegy és nem jön vissza… sosem látom…
Lily szeméből kicsordultak a könnyek.
- Ne sírj... - suttogta a mágus, ám közben a lány elméjére hangolódott és érzékelke a gondolatait. - Miért gondolod, hogy utoljára...? Ez nem igaz, Lily...
- Fogd be és szeress! – sziszegte a lány, majd határozottan a hátára nyomta a fiút, anélkül váltottak pozitúrát, hogy szétváltak volna. A lány magához húzta Pitont, szorosan összesimultak, úgy folytatták tovább.
Piton nagyon élvezte, hogy Lily úgy lovagol rajta, mint egy büszke amazon. Megszorította a kezét, a szemébe nézett. Éppen kilátott a torony ablakán. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az arany cikesz vibrálna a látómezőjében. Árnyék suhant el a nyitott ablak előtt, de Piton ekkor már túl volt azon a ponton, hogy értelmesen gondolkodjon. Közeledtek a csúcshoz...
Potter minden erejével és ügyességével azon volt, hogy elkapja a kis aranyszínű, sebesen repülő golyót. Az elmúlt években Ágas mindig hajtó volt, de Fabian Prewett, aki a griffendél csapat kiváló fogója volt, már az aurorképző padját koptatta. James emiatt idén már a fogó helyét foglalta el a kötelékben. Tudta, hogy rajta múlik az, hogy kié lesz idén is a Ház kupa, amit nem hagyhatott a mardekások zsebébe vándorolni.
Lily vadul összeborzolta a saját haját, aztán beletúrt Perselus frissen mosott fekete fürtjeibe. Mozgásuk egyre gyorsult… ajkaik alig váltak szét.
- Most... egyszerre... maradj velem... - suttogta Piton, és érezte, hogy egyszerre merülnek el a kéjóceánban.
Lily végigkarmolta Piton hátát a gyönyörben. Hangosan zihált, közben a fiatal mágus vállát csókolta.
Ágas kinyújtotta kezét a cikesz felé, ami eddig a Griffendél torony felé tartott, de aztán egy éles kanyarral alábukott a többszáz méteres mélységbe.
A fiatal varázsló megdöntötte seprűje orrát, és hatalmas sebességgel zúdult alá.
Amikor a fiatal mágus képes volt újra kinyitni a szemét, már egymás mellett feküdtek, hangosan zihálva. Piton gyengéd csókot lehelt Lily vállára és magukra húzta a takarót.
Lily kifulladva mosolyodott el.
- Kipipálhatod… a Griffendél-tornyot is… Te perverz dög… - zihálta, majd egymás felé fordultak. Ujjaik összekulcsolódtak. Lily lehunyta a szemét. – Pers? Gondoltál már arra, hogy talán soha többé nem…
- Nem és nem is akarok erre gondolni. Mert teljesen alaptalan. Amíg akarsz engem, amíg azt érzed, amit most... Senki sem szakíthat el bennünket egymástól, Lily! - Piton szinte könyörögve nézett a lány szemébe. - Miért aggódsz folyton?
- Nem tudok nem gondolni erre. Nem megy – pillantott a fiúra. – Eddig csak rólam volt szó. Hogy én szeretlek-e. Hogy én várok-e rád. De mi van Veled? A Te érzéseiddel? Igazán? Mindig annak a nehezebb, aki marad – tette hozzá Lily és szorosan hozzábújt kedveséhez. – Semmiféle kontaktus nem lesz köztünk? levelet csak írhatunk… egymásnak… - nyelt egyet. – Nem bírom ki… ha egy évig nem hallok felőled – suttogta Lily könnyes szemekkel. – Ehhez én nem vagyok elég erős. Gyűlölöm magam emiatt, de… túlságosan sok embert veszítettem el már… kérlek, Pers… ne hagyj el Te is… - suttogta Lily és a fiú nyakához bújt. Apró csókot lehelt az ütőerére. – Milyen gyorsan ver a szíved… - súgta a fülébe.
Piton komolyan nézett a lány szemébe.
- Egymáshoz tartozunk, Lily. Velem leszel minden nap, minden éjjel. A távolság nem akadály. Megtalálom a módját, hogy hírt adjak magamról és én is tudjak rólad. Te vagy a legfontosabb az életemben. És amikor majd a szívem utoljára dobban, akkor is rád fogok gondolni...
A szobába beszűrődött a szurkolók zsivaja. Alighanem véget ért a mérkőzés. Piton lehunyta a szemét. Ha a Hollóhát győzött, a pontszámítás alapján a Mardekár a bajnok. Ha a Griffendél... akkor majd jövőre győzünk - vont vállat gondolatban a fiatal halálfaló. Rámosolygott a lányra, és nem hagyott kétséget afelől, hogy komolyan gondolja, amit mondott.
James Potter büszkén tartotta kezében a ficánkoló aranylabdát, és arcán boldog vigyorral fogadta kviddicstársai heves gratulációit. (csakazértis – L )
