“Az igazság kibírja a kételyt - sőt fölfedezése igényli is. Vakhit csak olyasmihez kell - de ahhoz nagyon-, ami nem igaz.”
Müller Péter
Harminckilencedik fejezet
Egy hűvösebb júniusi napon elérkezett a tanév utolsó bájitaltan órája is. James Potter eltökélten lépett be a bájitaltan terembe. Perselus Pitonnak távoznia kell Roxfortból, és remélhetőleg Lily Evans életéből is eltűnik hamarosan. Hiszen Pipogyusz múltkori, közös akciója Dolores malacszemű Umbridge –dzsal végkép feltette az i-re a pontot.
Sirius nyugodt arccal telepedett le Ágas mellé a padba, de azért alig fért a bőrébe. A James-szel kieszelt terv nem kicsit volt rizikós, ám nagyon bízott a sikerében. Sokért nem adta volna, ha Piton végre eltakarodik az iskolából. Felkönyökölt az asztalra, és szemét végigjáratta az osztályon.
Piton gúnyos mosollyal figyelte a társaságot. A griffendélesek mintha félve bújtak volna össze, egymás mellett foglaltak helyet. A fiatal tanár első gondolata az volt, hogy szétülteti őket, de Potter pimasz képébe pillantva inkább egy becsmérlő megjegyzés mellett döntött.
- Lám csak, erőt merítünk a barátok közelségéből, Potter? Pedig közeleg a holdtölte... – vetett egy lenéző pillantást Lupinra.
A vérfarkas éles csikorgással végighúzta a körmét a padon. Bár Potter és Black nem vonta be az előkészületekbe, sejtette, hogy vagány barátai készülnek valamire.
Lily most nem ült senki mellé, az első sorban, az ablak felőli legszélső egyszemélyes padban foglalt helyet. Zúgott a feje, nem volt rózsás kedvében, amióta Pitonnal őszintén elbeszélgettek és tudatában volt annak, hogy a fiú hamarosan eltűnik. Egy évre. Vagy kettőre.
Örökre…
Erre a gondolatra Lilynek összeszorult a gyomra. Mogorván meredt maga elé, szinte meg sem hallotta már Piton és Potter összezördüléseit.
- Az lehet, de mivel én is tanár vagyok ebben az iskolában – állt fel a székről James. – Ezért Sirius Black érvényes engedéllyel élhet, hogy szeme folyamatos romlása miatt az első sorban figyelheti eme kimagasló órai előadást – élcelődött James. – De mivel sejtettem, hogy kötözködsz, ezért beszéltem Albus Dumbledore-ral is, aki semmi akadályát nem látta, hogy engedélyezze a megváltozott ülésrendet.
- Borzasztó...én mondom, lassan megvakulok...hogy fogok így jelesre vizsgázni? – kesergett Tapmancs ráadásként, miközben James felé vigyorgott.
James visszakacsintott Tapmancsra, és elégedetten dőlt hátra, hogy tervük első szakasza sikerrel zárult, és Black a megbeszélt helyén volt.
Pitont a legkevésbé sem érdekelte, ki hol ül. Hátat fordított a társaságnak, felvarázsolta a táblára a mai óra receptjét, majd megperdült, rámosolygott Lilyre és nyugodt hangon szólalt meg:
- Mai óránk anyaga a leleplező-főzet. Egy loccsantás az ellenségre, akiről feltételezzük, hogy százfűlé-főzet hatása alatt áll, animágus vagy más trükkel próbál megtéveszteni bennünket, ám ezzel a bájitallal azonnali visszaváltozásra kényszerítjük. Az aurorok felszerelésének ajánlott kiegészítője – tette még hozzá. Tekintete egy pillanatra újra James Potter arcára tévedt, és elfogta a hányinger. (Luciana kedvéért – D :S) ( Megtisztelsz! :D-L)
Lily felnézett a táblára, halványan viszonozta a mosolyt Pitonnak. A jövőn dübörgött az agya és nem tudott elvonatkoztatni attól a kellemetlen érzéstől, ami egy ideje ellepte a lelkét.
Peter unottan firkálgatott, ott ült Sirius mögött és inkább a fiú hátát vizslatta. A lehető legkevesebbszer nézett Pitonra.
Sirius csak a maga szórakoztatása érdekében még egy ideig vaksin, nagyokat pislogva vizslatta a receptet, aztán leginkább várakozó álláspontra helyezkedve, ímmel-ámmal dolgozgatott.
James teljesen kizárta az agyából a szokásos szívatást, ami rendszerességgel zajlott Pipogyusz óráin. Ez alól a mai nap se volt kivétel. Rezignált arccal olvasta el a táblán feltűnő bájital receptek hozzávalóit, de agya teljesen máshol járt. Maga a terv nem volt komplikált, eredményessége inkább a pontos kivitelezésen múlott, ezért újra végigfutatta a tegnap este Tapmanccsal átbeszélt akciójuk minden pontját.
Lily a receptet tanulmányozta, lemásolta a tábláról az összetevőket, ez a terület még neki is új volt. Aztán amikor végzett, lopva végigmérte a katedrán ácsorgó Pitont. Legszívesebben felpattant volna, megragadja az ifjú mágus karját és elhoppanál vele valahová, mindegy hová csak jó messze… és magukra zárják a saját kis világuk ajtaját, ahová nem férkőzik be senki… nyelt egyet, mert tudta, hogy ez lehetetlen. Lehajtotta a fejét és kedvetlenül firkálgatott.
James Siriusra pislogott, érezte, hogy a pulzusa az egekbe szökkent, tudta, hogy elérkezett a régóta várt pillanat. Black alig láthatóan Ágas felé biccentett, összehúzott szemekkel követte Piton minden mozdulatát. Mikor a fiatal tanár ismét elhaladt a padsorok között, akkor a megbeszéltek szerint Sirius Black lesodort néhány összetevőt a földre, utánuk vetette magát, s közben elkapta Piton jobb karját. Az egész egy másodperc töredéke alatt lezajlott, talán mások észre sem vették volna. James Potter pedig megragadta Piton bal karját, és ráöntötte az azt fedő ruhára a matériamegsemmisítő folyadékot. Az anyag pillanatok alatt felbomlasztotta a talár vastag szövetét, és láthatóvá vált a csupasz kar, és a Jegy először halványan, majd egyre erősebben kirajzolódott. Az osztályteremben síri csend támadt, először egy hang sem hallatszott, de a griffendélesk soraiban egyre jobban felerősödött a felháborodás moraja.
- Piton egy halálfaló!
Többen közülük felugráltak és varázspálcájuk után kaptak.
Lily akkor ocsúdott fel, amikor valaki elkiáltotta magát. Rémült arccal pillantott Pitonra, majd a többiekre. Fogalma sem volt, mi történik… ekkor vette észre James önelégült arcát. A lány elsápadt, majd fellobbant benne a düh… a pálcája után kapott.
Lupin is felpattant, pálcáját szegezve közeledett Piton felé.
A Mardekárosokat is váratlanul érte Potterék akciója. Csak néhány lány volt jelen, a hetedéves fiúk többségének képzése Voldemort nagyúr táborában folyt. Holly Hipworth rémülten meredt a Sötét Jegyre. De nem volt hajlandó hinni a szemének:
- Seggfej vagy, Potter! Aljas rágalom! - sikoltotta. A döbbenet ugyanakkor teljesen letaglózta. Piton meghallotta, és pillanatnyi zavarodottsága után képes volt higgadtan megszólalni.
- Nagyon elégedett lehetsz magaddal, Potter! Bárkinek a karjára rá tudod varázsolni a Sötét Jegyet, igaz? - Azonban ahogy a szeme megvillant, és dühösen, pálcáját előre szegezve megindult Potter felé, a körülötte állóknak aligha lehetett kétsége, hogy a bélyege nagyon is valódi...
A griffendélesek közül két lány elájult, az egyik rá Peter padjára. Peter idegesen heherészett, majd egy durva mozdulattal letolta a padjáról az ájult lányt és felpattant, Sirius háta mögé bújva vicsorgott.
- Mocskos féreg… ssszzz… retkes denevér… sszzz… - sziszegett, de csak félhangosan.
Piton szeme összeszűkült. Már csak három lépés választotta el Pottertől, aki már szintén kivont pálcával várta ellenségét, aminek vörös szikraeső pattogott a hegyén.
Piton két gyors pálcamozdulatot tett: az egyikkel befoltozta a szakadást a talárján, a másikkal a szemközti falhoz csapta Pottert.
- Szórakozol velem, cikeszagyú?! - rivallt a szemüveges fiúra, miközben fenyegetően közeledett felé. - Nem ajánlom, hogy folytatni merészeld...
James letörölte a szája sarkából a vért, és farkasszemet nézett gyűlölt ellenségével. A varázspálca mozdulatlan volt a kezében, ahogy Pitonra szegezte azt.
- Gyerünk, ölj meg! – köpte ki a földre a nyelve alatt felgyülemlett vért Ágas. – Ha meg kell halnom ahhoz, hogy Lily rájöjjön milyen ember is vagy te valójában, megéri nekem. ( Piton most behányt :D – L )
- Meg fogsz halni... - közölte jéghidegen, minden szánalom nélkül Piton. - De nem az én kezem által. És nem most. Professzor vagyok, nem fogok lealjasodni odáig, hogy komolyan vegyem egy taknyos fenyegetőzését.
Lily kiugrott a padból, a szoknyája el is repedt kissé, mert beleakadt egy kiálló szögbe…
- Elég…! – rivallt rá a két fiúra, de ez nagyjából annyit ért, mint halottnak a csók. – Potter, nekem ne bizonygass semmit! – nézett Jamesre. Hangja rekedt volt. Kiáltani akart, de képzelten volt rá. Nagyokat nyelt. Attól tartott, Piton most tényleg megöli Pottert…
Tapmancs kissé felhúzta a szemöldökét James reakciójától, Lily-re pillantott.
- Ideje leszállni arról a baromi magas lóról, amin túl régóta üldögélsz Pipogyi! – mordult fel hangosan, és pálcáját Piton felé irányította ő is. – A fenyegetőzés szót töröld ki a szótáradból...ez annál sokkal komolyabb. – tette hozzá.
Már minden griffendéles állt, és szemük folyamatosan fogva tartotta a párbajozókat, és a terem másik felében felsorakozó mardekárosokat is.
- Nem tudsz veszíteni, mi? – nevetett fel Potter, de hangjából hiányzott a jókedv. – Fogd fel, hogy vége a színjátéknak, amit évek óta folytatsz az iskola falai között! Nem vagy te itt már professzor, amire most is hivatkozol, csak egy rohadék halálfaló, aki az Azkabanba végzi.
Piton alig észrevehetően megsuhintotta a pálcáját. Szándékában állt újra a falhoz csapni Pottert, ám tekintete találkozott Lilyével, aki nagyon sápadt volt. Csak zöld szemei világítottak, mintha izzó zöldlángú fáklyák lennének a tompa sötétségben… mert valami tompa sötét hullott rájuk egy pillanat alatt… a levegő is hidegebb lett jópár fokkal. Lily pillantása fogva tartotta szerelméét. Nem szólt hozzá, de abban az egyetlen, időtlen pillantásban benne volt minden: a kérés, a remény, a búcsúzás…
James maga köré vont pajzsbűbája még időben tompította Piton átkát, és válaszul azonnal egy kábító átkot küldött, amit Piton egy lusta mozdulattal hárított.
- Ne provokálj, Potter! - sziszegte fenyegetően a fiatal halálfaló. - Erőltesd meg azt az összeszáradt dióbelet a fejedben, és fogd már fel, hogy semmit sem tehetsz ellenem! Ha halálfaló lennék, amivel vádolsz, minden okom meglenne, hogy megöljelek. De mivel tanár vagyok, beérem azzal, hogy megleckéztesselek – emelte a pálcáját, közben azon töprengett, milyen átkot szórjon utálatos riválisára. Közben végig Potter elméjét pásztázta. Rábukkant arra az emlékre, vagy inkább fantáziaképre, amit Potter őrzött szülei haláláról. Mennyire védtelenek voltak Bellatrixszal szemben! Hiába voltak aurororok... Piton szemében kegyetlen szikra villant...
Lily azonnal Piton elé ugrott, akitől nem messze áll James. A lány keze remegett, ahogy egyikről a másikra nézett.
- Elég… - szólalt meg színtelen hangon. James szemébe nézett. – Fejezzétek ezt be… csak magatoknak ártotok!
Potter azonnal a földre szegezte a pálcája hegyét, mikor Lily közéjük ugrott.
Lily eltolta Jamest, és Pitont is kissé messzebb; közöttük állt, a griffendélesek és a mardekárosok pattanásig feszülten várakoztak. A dühöt szinte tapintani lehetett a teremben. Lily zihált, pedig nem is csinált semmi megerőltetőt…
- Elég legyen ebből, Potter! Ne akarj ennyire igazságot osztani! – kiáltott rá aztán a vörös boszorkány a fekete hajú, szemüveges fiúra. Majdnem kimondta még, hogy ezzel most mindenkinek rosszat okozott, de mégsem vágta a fiú képébe. Hiszen számíthatott rá… számítania kellett volna valami hasonlóra tőle…!
- Igazad van, másra hagyom az igazságosztást- felelte James, aztán Sirius felé fordult, aki
már szintén ott állt mellettük, és örömmel vette át a neki szánt szerepet. Gúnyos mosollyal lőtt egy Stuport a halálfalóra.
Piton felemelte a pálcát tartó kezét, ezzel eltérítette Sirius Black átkát, ami így Potter felé száguldott.
- Veled nincs dolgom, Black! Állj félre! - mordult dühösen Piton Siriusra, majd egy non-verbális átokkal Potter kezére csapott, így egyszerre két átok találta el a szemüveges kviddicssztárt.
Potter érezte a felé suhanó vörös villanást, és a pálcát tartó jobb kezét éppen időben kapta az arca elé, így a felkarján tépte fel a talárt az átok, és hasított tíz centi hosszú, mély sebet. a bőrön.
- Te aljas, undorító féreg! – sziszegte fájdalmas hangon James, a varázspálca hangos koppanással hullott ki a sérült kezéből. Ágas védtelen volt.
- És te mi vagy, Potter? Egy szánalmas bohóc! - Piton felemelte a karját, amin most is ott feketéllett a Jegy. Arca eltorzult a dühtől, most valóban olyannak látszott, mint egy vérszomjas halálfaló.
Lily a falhoz lapult, leguggolt. Tudta, hogy itt már az ő szava sem használ. Mindegyik ifjú mágus elborult tekintettel méregette a másikat. Próbált ráhangolódni Piton elméjére, de képtelen volt. Lily a pálcáját markolva kuporgott a falnál és várt… már maga sem tudta, mire.
James tudta, hogy a játék véget ért, Piton nem lesz képes kimosnia magát ebből. Lilyre nézett, arcán a sajnálat és a szánalom egyvelege futott végig, de tudta, hogy így kellett cselekednie. Sérült kezével megpróbálta felvenni a varázspálcáját a földről, de ekkor azonban tucatnyi pálca szegeződött ekkor a fiatal bájitaltan tanárra. A griffendélesek egyöntetűen siettek James Potter segítségére. ( Piton ismét behány :D – L )
A mardekáros lányok is pálcát rántottak. Nem azért, hogy Piton segítségére siessenek, hanem hogy magukat védjék, ha szükséges... Holly véletlenül meglökte Petert, szikra pattant ki a pálcája hegyéből, csattanás hallatszott. Peter felordított és rohanni kezdett, de nekifutott egy padnak és beesett alá. Kis híján elájult…
A teremben kilőtt átkok éles hanggal csapódtak szerteszét, sikolyok, káromkodások szelték át az iskolát. Peter összeszedte magát és kilőtt egy gyenge átkot, de inkább visszahúzódott a pad alá. Remegett és csaknem összepisilte magát.
Lily nem szállt be a csatába, csak társnőit próbálta menteni… maga mellé húzta azokat, akik az útjába akadtak.
- Maradjatok…. Itt! – sziszegte nekik. Holly hősködni akart, de Lily lekevert neki egy pofont, amitől Holly magához tért és sírva térdelt Lily mellé.
Sirius hol Alicia-t próbálta védeni, hol Lily-t, aztán elege lett az úriember viselkedésből, belevetette magát a nagyra nőtt párbajba.
- Ne állj már ott, mint egy szobor, Remus! – ordított barátja felé. – Talán segíthetnél, hacsak nem a másik oldalra óhajtasz állni, na mi lesz?
Lupin a fejét kapkodta.
- Hát persze, hogy veletek vagyok, Tapmancs! - kiáltotta Blacknek, majd ő is előkapta a pálcáját, és egy Stuporral próbálkozott, amit Piton könnyedén hárított.
Lily mellé csapódott egy átok, kishíján őt találta el. Könnyes szemekkel mászott arrébb és a lányokat is lökdöste.
Piton elérkezettnek látta az időt, hogy bevesse azt a trükköt, amit nemrég tanult Voldemorttól. Fekete felhőt robbantott elő a semmiből, abban suhant körbe-körbe a tantermen, közben sorozatátkokat lövöldözött. Nem maradt olyan diák, akit ne talált volna el a lefegyverző bűbája vagy a konfúziós átka. Varázspálcák konyultak le, mintha gumiból lettek volna, a diákok összezavarodva követték tekintetükkel a fekete felhőben cikázó, denevérszerű lényt, akiben nem volt semmi emberi... (na, szép, Potter meg Piton addig hősködnek, amíg Lily kinyiffan egy kósza átoktól:D-B)
- Igazán tudni akarod, hogyan harcol egy halálfaló? - kiáltott Potterre Piton. Csak falfehér arca látszódott egy pillanatra a fekete füstben. Újabb nagyerejű átka beszakította a kastély ablakát, és a szemközti falhoz lökte a griffendéleseket. Most nem számított a túlerő: Piton képzett harcos volt, amit aligha lehetett elmondani a gyatra SVK-képzésben részesült diáktársairól.
A hatalmas robajra mindenki felhagyott a csatával.
Az ajtóban McGalagony állt, több másik tanárral együtt, majd beléptek a bájitaltan terembe. Felszólították a diákokat, hogy mindenki azonnal tegye el a pálcáját.
Tapmancs leengedte a pálcát tartó kezét, Ágashoz sietett.
- Minden ok? Várj...
- Semmi bajom, Sirius – hárította el barátja segítő kezét James, majd lassan felállt, és kissé imbolyogva elindult McGalagony felé.
- Merlinre, mi folyik itt? – villámlott az idős professzorasszony szeme a haragtól, de mikor meglátta James Potter véres, szakadt talárját egy percre döbbenten nézett a többi griffendéles felé, akik szintén tépetten, viselten álltak házvezetőjük előtt.
- Bizonyítékom és számos szemtanúm van arra, hogy Perselus Piton halálfaló – közölte Potter McGalagonnyal.
- Miről beszél Potter? – hápogott Minerva.
- Potter az igazságról beszél, tanárnő! – húzta ki magát Sirius, és komolyan nézett McGalagony szemébe. Arca égni kezdett, ahogy a gondolat eljutott a tudatáig: Amiben eddig csak ők hittek, most mások számára is nyilvánvalóvá vált.
- Ott van a karján a Sötét Jegy – tette hozzá Lupin. - Mindannyian láttuk!
Piton fokozatosan alakot öltött. Tudta, hogy lelepleződött, hiszen a kis bemutatója után senkinek sem lehetett kétsége, miféle kiképzésben részesült. De a teljes igazságot rajta kívül csak egyvalaki ismerte... Piton Lily tekintetét kereste, aki könnyes szemekkel, a lehulló törmeléktől porosan köhögött. Tekintete nem ígért semmi jót. Szinte villámlott. Arcán végigcsorogtak a könnycseppek. Dühödt mozdulattal letörölte őket. Aztán elkapta a tekintetét Pitonról.
Peter kimászott a beszakadt pad alól, megkönnyebbült, hogy megjelentek a tanárok. Felbátorodott.
- Igen! Halálfaló! Egy szemét gyilkos! Meg akart ölni mindenkit! – nyekeregte Peter, de hangja beleolvadt a hangzavarba.
Minerva McGalagony csendet intett, hogy az egyre erősödő lárma elhallgasson, és Piton felé fordult.
- Van valami közölnivalója eme vádakra? – nézett szúrósan a fiatal varázsló szemébe.
Piton gúnyosan elmosolyodott. Felhúzta a talárja ujját, közben erősen koncentrált. A Sötét Jegy halványodni kezdett, majd teljesen eltűnt.
- Van, Minerva. Potter rám szórt egy átkot, amitől előtűnt valami fekete folt a karomon – hazudott szemrebbenés nélkül a fiatal mágus. - Mindezt csak azért tette, hogy elhitesse a diáktársaival, halálfaló vagyok és ártani akarok nekik. Tanárnő, maga látott már olyan Sötét Jegyet, ami látszik, ha úgy akarom, és eltűnik, ha nem akarom? - lendítette csupasz karját McGalagony szeme elé Piton.
- Ja persze – söpörte hátra a haját James. – A denevérröptetést se hagyd ki!
- Ne gondolja, hogy a cinikus magatartása most is kihúzza a bajból – sötétült el a haragtól McGalagony szeme. – Mindenki hagyja el a bájitaltermet, kivéve magát Piton. A varázspálcáját egyelőre nem veszem el magától, erről majd Albus Dumbledore dönt. Potter maga menjen a gyengélkedőre! Flitwick és én itt maradunk őrizni Pitont. Alicia, menjen értesítse az igazgató urat az eseményekről, a jelszó citrompor!
Alicia lassan mozdult, egyik lábán csúnyán lehorzsolódott a bőr egy átok következtében.
- Igen, tanárnő! – elindult, de képtelen volt ott hagyni a jelenetet, az ajtóban megtorpant és visszafordult.
James azonban meg sem hallotta a tanárnő szavait. Szemét Lilyre szegezte, és kérlelt, esdekelt tekintetével, hogy értse meg végre kit is szeret. Lássa végre az igazságot, hogy mennyire rossz úton jár.
Lily James-t sem jutalmazta egyébbel, mint vádló, villámló tekintettel. Mindkét fiút a pokolba kívánta ebben a pillanatban.
- Az igazságod… mindenkit boldogtalanságba dönt… - szűrte a fogai között, és arcizma megrándult.
- Dumbledore tudja az igazságot, tanárnő – fordult McGalagonyhoz Piton. - Gondolja, engedte volna, hogy visszatérjek a Roxfortba és tanítsak, ha igaz lenne, amivel Potter vádol? - Piton ekkor Lily felé fordult, és gondolatban kérte, hogy ne leplezze le. Nem érdekelte, hogy Potter rájött a titkára. Az sem zavarta, hogy McGalagony és Flitwick láthatóan hitelt adnak a griffendéles majom szavainak. Csupán egyetlen szövetségesre volt szüksége, és ő Lilyt választotta. Semmiképpen sem szabad, hogy Lily elárulja, amit tud, tudnia kell róla: hogy a kettős ügynök szerepét osztotta magára, ám a lelke legmélyén a Rend oldalán áll...
Lily arca rezzenéstelen volt. Esze ágában sem volt bármit is mondani. Érezte, hogy ez a harc már nem az övé- már nem tudja védeni kedvesét, aki egyre távolodik tőle… Lily nyelt egyet és a falnak dőlt.
Potter dühösen félrelökte Aliciát, és kiviharzott a folyósora, de nem a gyengélkedő felé vette az irányt, hanem az igazgató szobája felé.
- Majd én szólok neki – vetette még hátra James a boszorkánynak.
Alicia meglepve pislogott, mikor az ajtófélfának esett, felszisszenve sántikált arrébb.
- De sürgős... – morogta.
Sirius odalépett a lányhoz, és segített neki leülni.
- Ha majd elmehetünk, szépen felkísérlek a gyengélkedőre...nem valami szép látvány. – mosolygott Alicia-ra miután meglátta a sebet a térdénél. A lelke mélyén cseppet sem arra vágyott, hogy elmehessenek, arra viszont annál inkább, hogy Dumbledore megjelenjen.
Lupin a szája szélét rágta.
- Piton halálfaló. Engem nem győzött meg, hogy láthatatlanná tette a Sötét Jegyet. - Valami kétség azonban maradhatott benne. De miért nem ölt meg mindenkit? Megtehette volna... - töprengett a fiatal vérfarkas.
Peter a barátai mellé sunnyogott, vicsorogva nézte Pitont, de titokban irigyelte. Ő is olyan trükköket akart tudni… lenyűgözte az ifjú feketemágus tudása.
Lily mélyeket lélegzett, majd közelebb lépett Pitonhoz, aztán McGalagonyra nézett.
- Bízzon Albus Dumbledore-ban, tanárnő… - mondta halkan. Pitonra pillantott. Szeme örvénylett. Úgy érezte, most látja utoljára… kihasználta, hogy mindenki másra figyel, még közelebb lépett. Szinte suttogta szólalt meg. – Vigyázz magadra… - aztán az ajtóhoz lépett. Annyi mindent mondott volna neki, vagy csak megcsókolja… ehelyett még távolabb lépett tőle.
Piton hálásan nézett Lily Evansre. Már mindent elmondtak egymásnak tegnap este, a Griffendél Toronyban... Egy pillanatra elfogta a vágy a mágust, hogy magával vigye a lányt arra a hosszú útra, amire a mai incidens miatt korábban indul, mint ahogy tervezte. Ám erőt vett magán. Bátorítóan mosolygott Lilyre, tekintetében tőle szokatlan szelídség csillant.
- Mindenki távozzon! Még maga is Evans! – szólt rá McGalagony az ajtóban álló Lilyre, aki
könnyes szemekkel nézte Pitont. A tanárnő hangjára megrezdült a szempillája, majd bólintott és lassan kilépett a teremből. Az ajtó dörrent egyet, ahogy becsukódott mögötte, s ezzel elválasztotta végzetesen, s nagyon hosszú időre attól, akit szeretett.
- Citrompor! – ordított rá a szoborra James, és szinte meg sem várta, hogy teljesen feltáruljon a nyílás, sebesen felrobogott a lépcsőn.
Dumbledore természetesen azonnal értesült az eseményekről, hiszen kémei mindenhol voltak, szerte az iskolában. A képek épp azon zúgolódtak, miért nem avatkozik közbe… ahogy James berontott, Dumbledore érdeklődve nézett rá.
- Azonnal el kell innen távolítania Pitont! – rontott be Ágas az irodába, ahol az igazgató szemében derű csillant.
- Mr Potter! Micsoda váratlan meglepetés! Miért jutott erre a következtetésre, hogy el kell távolítani Pitont az iskolából?
- Mert egy rohadt halálfaló, azért! – ordított Potter.
Dumbledore felemelte a kezét.
- Fiatalúr, nem vagyok húszéves, de a hallásom tökéletes! – intette csendre az ingerült ifjút határozottan az agg mágus. – Talán ha lehiggadna, érthetően is elmondhatná a dolgot. Tehát halálfaló? Ez nagyon súlyos vád.
- Bocsásson meg! – hajtotta le a fejét James egy pillanatra, de aztán ismét eltökélten nézett az idős varázsló mindentudó szemeibe. – Piton évek óta Voldemort híve, soha nem volt rá bizonyítékom, de a lelkem mélyén tudtam, hogy az. Most sikerült leleplezni, ott van a karján a Jegy. Többen látták a bájitaltanteremben.
Dumbledore felhúzta a szemöldökét.
- Tehát régóta készül arra, hogy bebizonyítsa az igazát…
- Igen – húzta ki magát büszkén James -, módszeresen készültem Piton ellen. Azonnal csukassák le, vigyék az Azkabanba!
Dumbledore intett egyet ismét.
- Mr Potter, ez nem így megy. Higgadjon le végre! Bízza a dolgot az ítélőbizottságra.
- Pedig szerintem tárgyalás nélkül kellene a halálfalókat oda dugni, és eldobni a kulcsot – morogta Ágas vérben forgó szemekkel.
Dumbledore érzékelte James-ben a forrongó indulatokat. Megértette őt.
- Rendben, fiam. Természetesen hiszen neked. Hol van most Piton?
- McGalagony professzor őrzi őt, és várja oda Önt – adta át végre az üzenetet James. - Mit fog tenni igazgató úr? Ugye eltávolítja Roxfortból? Hiszen egy halálfaló nem taníthatja a diákokat.
- Meglátjuk, Mr Potter. Nyugodjon meg, ez már az én hatásköröm.
- Talán Lily és a saját szüleim halálát is meg tudta volna akadályozni, de nem tette. – Támadt fel újra a harag elementáris erővel Potterben, és borította el teljesen az elméjét. – Hiszen évek óta szolgáltathatta a hírt Voldemortnak. Csakis tőle tudhatták meg hol laknak a szüleim! Megölöm!
Dumbledore azonnal elkapta James karjait.( hmmm szép kisfiú… okos kisfiú… Albus bácsi kedvence… :DD-B)
Lefogta. Szorosan tartotta.
- Elég ebből, Potter. Vagy maga is az Azkabanba akar menni?! Senkit sem fog megölni.
James próbált szabadulni az igazgató kezéből, de aztán feladta és könnyezni kezdett.
- Miatta… miatta lettem árva – csuklott nagyokat, és a közeli karosszékbe támolygott.
Dumbledore leültette az idegileg alaposan kimerült fiút, majd felsóhajtott.
- Miss Evans szüleiért is bosszút akart állni? Érte is tette ezt?
- Igen, Lilyért is tettem – nézett fel immár száraz szemekkel James az agg varázslóra. – Nem maradhat egy ilyen ember mellett.
Dumbledore biccentett.
- Jó meglátás. De mindenki a saját sorsának kovácsa. Bízza Miss Evans-re, kit tisztel meg a bizalmával. Senki helyett ne álljon bosszút, fiam, ezt jegyezze meg egy életre!
- Ha Lily szerelme sem fordította el ezt a szemetet a halálfalók eszméitől, akkor nem érdemli meg, hogy valaha is boldog legyen – állt fel Ágas a fotelből, és az ajtó felé indult.
Dumbledore elismerősen pillantott utána.
- Nagy szavak egy ilyen ifjú mágustól. Látom, Miss Evans nem csak Perselus Pitonnak fontos legalább annyira, mint az élete. Ugye, jól sejtem, Mr Potter?
- Sose hagyom magára Lilyt – suttogta James kifelé menet, szinte válaszként a feltett kérdésre.
Lily zokogva vánszorgott a folyosón. A pince felé vette az irányt, bár maga sem tudta, miért… mellette, mögötte osztálytársai rohantak, ki szintén sírva, ki dühöngve, mindenkin éktelenkedett valami sérülés… Lily megúszta pár karcolással. Annál jobban fájt a szíve.
Ahogy lefordult a pincelépcső felé, megpillantotta a szeme sarkából Jamest, aki félrehúzódva állt a folyóson és mereven bámult kifelé a díszes ablaküvegen. Folyamatosan az elmúlt másfél óra történésein járt az agya. Nem bánt meg semmit sem egy percre sem, boldog volt, hogy végre sikerült lerántania Pipogyuszról a leplet.
Lilyt elkapta a fékezhetetlen düh. Megtorpant és a fiú felé kezdett rohanni.
- Mire volt ez jó?! – üvöltött rá Potterre és teljes lendülettel nekicsapódott, elsodorta, egyenesen egy lovagi páncélnak ütköztek, majd ráestek annak széthulló darabjaira. Lily Potter fölé került. Hatalmas pofont kevert le neki. – Minek csináltad?????!!! – sikította.
James kezében azonnal ott termett a pálca, mikor a boszorkány nekicsapódott, és védekezően emelte fel, hogy leátkozza a fejét is annak, aki rátámadt. De mikor meghallotta az akkor éppen nőiesnek nem mondható Lily hangját, megpróbálta elrakni. Ezt azonban megakadályozta a nekieső förgeteg, és a pálca a kőpadlóra esett.
- Auuu – kapta az arcához a kezét Ágas, mikor a lány tenyere nagyot csattant rajta. A varázsló elszántan próbálta védeni magát a további ütésektől.
Lily zihálva kevert le még egy pofont a fiúnak, ami már sokkal kisebbre sikeredett, ahogy James lefogta.
- Hagyd abba!! – üvöltötte a boszorka arcába, majd megragadta Evanst és alaposan megrázta. – Vedd már elő a jobbik eszedet!
Lily beleharapott James kézfejébe, majd feltápászkodott.
- Utállak, annyira utállak, Potter! A francokat akarsz engem megmenteni?!!! Ki kérte??! – ordította Lily, majd összegörnyedt és keservesen zokogni kezdett.
James felült és elgondolkodva figyelte az egyre inkább hisztérikusan viselkedő lányt.
- Nem érdekel, hogy most utálsz, Lily – szólalt meg pár percnyi némaság után. – Ezt kellett tennem, ennek így kellett történnie, majd ha te is tisztán fogsz látni ezügyben, akkor rájössz, hogy neked igenis ismerned kell Piton igazi énjét.
Lily gúnyosan felnevetett, de közben könnyes volt a szeme.
- Persze, muszáj volt tudni…
- Így van! – vált keményebbé James hangja, és felpattant a földről. – Nem gondolod, hogy a struccpolitikádnak köszönhetően milyen sokan voltak veszélyben akár itt Roxfortban is?!
- Nem dugom a homokba a fejem!! – sziszegte Lily, majd felkelt a padlóról, ahová lerogyott. – Most jó ez neked?
- Nem jó látni, hogy szenvedsz egy olyan ember miatt, aki ezt nem érdemli meg – igazította meg félrecsúszott szemüvegét Ágas, közben szemével az elhagyott pálcáját kereste. – De azt tudom, ahogy múlik az idő, akkor Te is ráébredsz, hogy mindez a Te érdekedben is történt.
- Hogy az én érdekeimet nézted?! Te hülye vagy!! Tudod… Piton elmegy. El fog menni – remegett Lily hangja.
- Éppen ideje! – csattant fel mérgesen James, arca lángolt a haragtól, és ebben a pillanatban legszívesebben felpofozta volna az előtte álló vörös hajú boszorkányt. – Elég sokáig volt Dumbledore elnéző vele. Bár a dementorok vinnék magukkal, és csókolnák véresre a száját!
- Nem, nem azért, mert Dumbledore kirúgja! – kiáltott fel. - És ezzel engem tettél a legboldogtalanabb emberré a világon! Köszönöm szépen, James Potter!!! – Lily most minden dühét és bánatát rázúdította az előtt álló fiatalemberre. Mintha legalábbis az ő hibája lenne, hogy Piton halálfaló, hogy sokkal több keservet okozott már a lánynak, mint kellett volna, és, hogy elmegy…
- Nagyon szívesen! – ordított most már Ágas is. – Mert tudom, hogy egy ilyen sötét lelkű, aljas gyilkossal nem lennél boldog.
- Te nekem ne akard megmondani, ki mellett lennék boldog! De egy biztos! – lépett közelebb a vörös szépség, egyenesen James mogyoróbarna szemeibe fúrta pillantását. – Veled sosem lennék az. Ne is álmodj arról, hogy valaha az életed része leszek – remegett az egész teste, ahogy kimondta a szavakat. – Gyűlöllek – mondta még a fiatal lány és elrohant. – Felejts el végre, hagyj engem békén!!
- Fuss csak! Az igazság elől úgysem tudsz elmenekülni. Ha végre észhez tértél, és szükséged van egy barátra, megtalálsz!– kiabált a boszorka után James, majd felkapta a feldőlt lovagi páncél alá begurult varázspálcáját. Aztán ő is el kezdett rohanni, de a Torony felé.
Lily Pitonnal akart beszélni, őt akarta megkeresni, de fogalma sem volt, hol lehet. Kétségbeesetten próbálta lecsendesíteni az elméjét, közben leért a pinceszobába, ahol természetesen nem találta ott kedvesét. Sebtében megmosta az arcát, majd az ágyra kuporodott és Pitont kezdte szólongatni.
Pers… kérlek felelj… mi lesz most… merre vagy… Perselus…
Piton Dumbledore íróasztala előtt állt, keresztbefont karral, villámló tekintettel. Oda sem figyelt az agg mágus kioktatására. Csak akkor emelte fel a fejét és ugrott hátra, amikor Dumbledore suhintott egyet a pálcájával, és egy fénycsóva egyenesen Piton ágyéka előtt állt meg. Az agg mágus derűsen megmoccant a székében.
- Nos, kedves barátom? Mivel úgy vélem, az előző tíz percből semmit nem fogott fel, beszéljünk másról. Talán az ifjú Potterről. Minek tudja be a viselkedését? Érdekelne.
- Potter céljai elég nyilvánvalóak, igazgató úr. Auror akar lenni, mint a szülei... - Hangja ingerülten zendült, akarata ellenére. Lecsapta a diákok leckekönyveit a professzor elé. - Ha rajtam múlik, nem lesz az!
Dumbledore szeme megvillant.
- Ez nem diktatúra, ahol egyszemélyes a bizottság. Potternek vizsgákra kell mennie. Aláírta a vizsgaengedélyét?
- Természetesen nem írtam alá a bájitaltan vizsgára vonatkozó engedélyét – hördült fel Piton. - Magának sem ajánlom, hogy bármilyen tárgyból vizsgára bocsássa Pottert! Azt hiszem, a mai akciója alapján egyértelmű az alkalmatlansága.
- Ezt majd jómagam elbírálom, de köszönöm, figyelembe fogom venni a véleményét. Még ha oly nagyon süt belőle a gyűlölet, akkor is – tette hozzá Dumbledore.
Piton meghökkenve meredt az igazgatóra.
- De hiszen nyilvánvaló, hogy hasznavehetetlen! Személyes bosszú vezérli, féltékeny, kicsinyes féreg!
Dumbledore érdeklődve felvonta a szemöldökét.
- És magát minek hívná, barátom? Nem vezérli semmiféle személyes bosszú, ugye? Mert ha őt így látja, magát is így kell látnia, hacsak nem vonja vissza az előbbi állítását.
- Nem vonom vissza! - csattant fel Piton. - Tudomásul veszem, hogy magának, mint a Roxfort igazgatójának joga van figyelmen kívül hagyni egy szaktanár véleményét, ettől függetlenül fenntartom az álláspontomat, miszerint James Pottert alkalmatlan az auror pályára. Nem írom alá, hogy letegye a RAVASZ-t bájitaltanból, és a döntésem megmásíthatatlan.
Dumbledore megcsóválta a fejét, majd bekapott egy szem cukrot és elragadtatottan rágcsálni kezdte.
- Hogy ez milyen… ízletes… ki kellene próbálnia az élet örömeit is fiam… nem csak az árnyoldalát… - dünnyögte az öreg varázsló, majd egyenesen Piton sötét szemeibe nézett. – Látom, határozottságából mit sem vesztett, sőt, határozottabb, mint valaha. A mestere bizonyára jól felkészítette mindenre- főleg arra, hogy mindent jelentsen neki. Hát menjen! Első a kötelesség! – emelte fel a hangját Dumbledore most először.
Piton szemöldöke a halántékára szaladt a csodálkozástól. Dumbledore még sohasem beszélt vele ennyire nyíltan. A professzor megnyilatkozását őszintének tartotta, ugyanakkor érezte a bizalmatlanságát.
- Téved, Dumbledore. Nem az lesz az első dolgom, hogy egy ilyen jelentéktelen eseményt, mint amilyen Potter ostoba akciója, azonnal jelentek a főnökömnek. Mindazonáltal valószínűnek tartom, hogy a Sötét Nagyúr előbb-utóbb vadászni fog erre a maflára. S ha így alakul, én a kisujjamat sem fogom mozdítani James Potter érdekében.
Dumbledore szeme megvillant. Nem pislogott már percek óta. Csak nézte, vizslatta azokat a sötét szemeket, mintha ki akarta volna szívni Pitonból az igazságot… hogy mi mozgatja ezt a fiatalembert itt előtte… aki olyan boldogan, gondoltalanul élhetne a Roxfort után… hiszen van, aki szereti. Van, aki az életét hozzákötné… Dumbledore jól ismerte Lily Evans érzéseit, és azt kívánta, bárcsak a fiatal lány elég erős lenne ahhoz, hogy hatni tudjon jobban erre a csökönyös szamárra… aztán halkan megszólalt.
- Tehát gyilkos akar lenni, Perselus.
Piton állta az öreg tekintetét, majd nagyon megfontoltan szólalt meg.
- Nem vagyok gyilkos, Dumbledore. De ha úgy alakul... James Potternek nem fogok kegyelmezni.
Dumbledore szeme összeszűkült, majd felemelte a kezét.
- Jobb volna, ha erről többé nem esne szó köztünk, sem mással. Jól gondolja meg, mit beszél, fiam! Talán az is indokolt lenne, hogy elhagyja a Roxfortot. Vagy más tervei vannak? – kérdezte élesen az igazgató. Kissé gúnyosan elhúzta a száját.
- Nem... egyelőre nem áll szándékomban folytatni a tanítást a Roxfortban – sütötte le a szemét a mágus. Hallgatott néhány másodpercig, mielőtt újra Dumbledore szemébe nézett volna. - Elmegyek, Dumbledore. Nem azért, mert maga esetleg így látja helyesnek és nem is Potter miatt. Feladatot kaptam a Nagyúrtól.
- Nocsak. És ezt pont velem osztja meg? Miféle feladatot kapott, fiam? – kérdezte nyíltan Dumbledore. Itt már nem volt helye színjátéknak.
Piton azt latolgatta, mennyit árthat magának, ha válaszol Dumbledore kérdésére. Végül vállat vont, halkan szűrte a szavakat:
- Bizonyára nem titok maga előtt, hogy Rita Vitrol vájkál a múltjában.
Dumbledore érdeklődve húzta fel a szemöldökét. Nem szólt semmit, csak jelzett a fiúnak, hogy folytassa.
- A Sötét Nagyurat nagyon érdekli, mi a maga gyenge pontja. Úgy tűnik, meg is találta. Rendkívüli módon érdekli az ön titkos kapcsolata Gellert Grindelwalddal...
Dumbledore a név hallatán megrezzent és azonnal a pálcája után kapott. Hirtelen felkelt és megindult Piton felé.
- Mégis mit tudott meg?! Feleljen Piton! Vagy maga is előítélettel viseltetik mások iránt, mint Tom Denem?
Pitont meglepte az öreg reakciója. Hátrált egy lépést, közben a szemét végig Dumbledore pálcájának hegyén tartotta. Ujjai közben a saját pálcájára feszültek, készen állt rá, hogy előrántsa, ha az agg mágus megtámadja.
- Nem... semmit sem tudok. És nincsenek előítéleteim... - rázta a fejét Piton. Azt már nem árulta el, hogy észrevette, mennyire érzékenyen érinti Dumbledore-t egykori ellenségének említése. Vagy talán másféle kapcsolat lehetett kettőjük között? - suhant át Piton agyán a szinte bizonyos feltételezés.
Dumbledore aztán a következő percben már újra lehiggadt. Bekapott még egy cukorkát. Szemébe már nyoma sem volt annak a felhőnek, ami az előbb még ködössé varázsolta pillantását. Az agg mágus dühös volt magára, amiért így kimutatta az érzelmeit. Nyugodt hangon szólalt meg újra.
- Tehát mi a következő lépése?
- Felkeresem Grindelwaldot – felelte kelletlenül a mágus. - Ha maga nem hajlandó beszélni nekem a kapcsolatuk részleteiről, hát majd ő megteszi.
Dumbledore derűsen elmosolyodott.
- Botorság egy halott ember után menni. Vagy… - dőlt előre – ennyire biztos benne, hogy még él?
- Ó, igen, biztos vagyok benne, hogy életben találom. Maga nem olyan mágus, Dumbledore, aki kivégzi az ellenségeit. Ha így lenne, semmiben sem különbözne Voldemorttól – tette hozzá gondolatban Piton. Ám nagyon úgy tűnt, hogy a professzor előtt a gondolatai sem maradhattak titokban.
- Nem minden halál értelmetlen és nem minden halál gyilkosság, jegyezze meg, Perselus. Nem tud semmit a múltamról, s nem is fog – ígérte szárazon Albus Dumbledore.
- Gondoljon, amit akar – felelte hetykén a fiatal halálfaló. - Nincs szükségem a tanácsaira. Nagykorú vagyok, és magával ellentétben csak a saját lelkiismeretemmel kell elszámolnom a tetteimért.
Dumbledore biccentett egyet.
- Belepusztul még ebbe a nagy lelkiismeret-elszámolásba, fiam. Meglátja, összeroppan alatta, ha továbbra is Tom embere marad. Térjen észhez. Válassza az életet!
- Nem vagyok az ő embere. Ahogyan a magáé sem – felelte színtelen hangon Piton. - A magam útját járom.
Dumbledore a szakállát simította le.
- Vagy úgy. Csakhogy én látok egy sokkal kellemesebb utat is maga előtt. Hogy lehet, hogy nem veszi észre?! De ha így van, mindent eldöntött már, akkor menjen. Menjen és ne jöjjön vissza a Roxfortba többé – mondta halkan Dumbledore. Sem fenyegetés, sem harag nem volt a hangjában. Szinte szelíden kérte az ifjút.
Piton nem egészen ilyen búcsúra számított, de nem bánta, hogy így alakult. Nem ígért semmit és nem várt semmit Dumbledore-tól. Nem nyújtott kezet és köszönés nélkül hagyta ott az igazgató irodáját. Ahogy a pince felé közeledett, hallotta Lily elkeseredett szavait és Potter magyarázkodását. Elfogta az undor, ahogyan még soha. Úgy érezte, ha Potter most a szeme elé kerül, darabokra átkozza. Lilyvel majd beszél később, ha mindketten lehiggadnak kissé...
Sarkon fordult, és elhagyta a kastélyt. A hoppanálási határról visszanézett, majd néhány másodperc múlva a Spinner's Endre érkezett.
Rita Vitrol a Nagyúr bizalmát élvezte, ezért bejutott olyan belső körökbe is, amiről addig csak mámoros álmaiban látott fantáziaképeket… természetesen a kis Rita okos nő volt, azzal is tisztában volt, hogy nem feszítheti túl a húrt, ezért egyrészt a Nagyúrról mindig írt valami hízelgőt a cikkeibe, bár arra is vigyázott, ne lehessen ráfogni, hogy Voldemort embere; másrészt igyekezett megkörnyékezni a csatlósait, nem magát Tom Denemet. Az egyik kedvence Lucius Malfoy volt, akire azonban Greyback szállt rá, így Rita maradt a másik kis játékszerénél: Perselus Pitonnál. Figyelte a fiú minden lépését, rajta tartotta bogárszemeit… akkor is ott repkedett, amikor a fiú és a vörös cafka a Griffendél-toronyban enyelegtek. Rita gúnyosan zümmögött egy sort, és végignézte perverz módon az egész szeretkezést. Minden szót elraktározott, ezért idejekorán értesült arról, hogy a fiú elhagyni készül a lányt. Írt is egy maróan gúnyos glosszát erről, név nélkül, hogy minden fiatal lány ostoba, aki azt hiszi, a szerelem örökre szól, egyáltalán, hogy létezik a szerelem… azzal zárta, hogy a férfiaknak úgyis csak az kell, amit a lábuk között hordanak, ezért a lányok jobban teszik, ha nem is ábrándoznak. Ennek a kis glosszának a hatására néhány anyuka ájultan sikoltott fel, mások csak bólogattak…
Ám Rita nem a szerelem mindent elsöprő szenvedélyéről akart most értekezni a továbbiakban. Elsőként értesült James Potter kirohanásáról Piton ellen, és arról, hogy az ifjú, feltörekvő feketemágus azonnal elhagyta az iskolát. Azonban bosszantó módon pontos információkat most nem tudott meg, ezért nem teketóriázott, Piton nyomába eredt.
Ahogy Piton a Spinner’s End-re ért, Rita is a ház közelébe hoppanált. Fintorogva nézett körül: a lepusztult környék nem volt ínyére, de megrázta magát és a szent cél (még több olvasó) érdekében belépett Piton házának kertkapuján.
Piton, amin hazaért, alapos kutatómunkába kezdett. Úgy volt minden, ahogyan sejtette: a Prince család könyvtárában sokkal több információra bukkant Grindelwald eszméivel és tetteivel kapcsolatban, mint a Roxfortban. Ám ezek az információk sem voltak túl hasznosak, hiszen a korabeli újságkivonatok többnyire Dumbledore hősies küzdelméről szóltak, a Roxfort jelenlegi igazgatóját dicsőítették. Ezeket olvasta éppen, amikor a riasztó látogató érkezését jelezte.
Rita egy vörös csuklyás köpenyben volt. Óvatosan lépkedett a bejárati ajtó felé. Tudta, hogy Piton ravasz, mint a pokol. Nem akart semmiféle kellemetlen meglepetésben részesülni, ezért nem robbant be a házába.
Kivárt.
Piton felkapta a fejét. Első gondolata az volt, hogy Lily jött utána. Sietve ajtót nyitott - ám a következő pillanatban már meg is bánta.
- Rita? Mi járatban errefelé? - kérdezte, cseppet sem barátságosan.
Rita vigyorogva figyelte, ahogy a fiú ajtót nyit. Amikor megszólította, lassan lehúzta magáról a csuklyát.
- Meglepetés, kisszívem! – kacagott fel és egy határozott mozdulattal a fiú mellkasának nyomta az egyik tenyerét, a másikkal azonnal a pennája utána kapott, majd egész egyszerűen betolta a roskatag házba Pitont.
- Nem hívtam - jegyezte meg a fiú. - Egyetlen kérdésére sem kívánok válaszolni, keressen magának valami más elfoglaltságot mára!
- Jaj, ne ugrálj már! – dobta le magáról Rita a vörös köpenyt. Alatta egy szűk kiskosztümöt viselt, mélyen dekoltálva. Kacéran megnyalta ajkait, majd megigazította a szemüvegét. – Most mit vagy úgy oda? Gondolhattad, hogy a botrány után beszélnivalóm lesz veled, szivi! Mondjuk nem pont egy ilyen helyen képzeltem… - grimaszolt undorodva.
- Egy okkal több, amiért máris távozhat! - vetette oda udvariatlanul a feketemágus, ám a szemében felcsillanó fény akaratlanul elárulta a kíváncsiságát. - Miféle botrányról van szó? Elbocsátották a Reggeli Prófétától? Őszintén sajnálom...
Rita mormogott egy sort.
- Miféle botrányról beszélek… na hagyjuk ezeket a tiszteletköröket, édesem- ledobta magát a kanapéra és körülnézett, majd intett a pennának. – Jegyezd! A szegényes körülmények edzették viharverte szívét oly keményre, mely aztán belesodorta a szerencsétlen testvér-viszonyba…
- Szegényes körülmények? Tudja, mennyit ér ez a könyvgyűjtemény? - mutatott körbe felháborodva a Piton. - Ha már mindenáron írni akar, kezdje úgy, hogy a felbecsülhetetlen értékű könyvritkaságok tulajdonosával beszélget...
Rita méltatlankodva nézett fel.
- Ha nincs viszonyod a testvéreddel, akkor kivel létesítettél intim kontaktust a Griffendél-toronyban? – vigyorodott el.
Piton homlokán kidagadt egy ér.
- Most már elég! Mindenbe beleüti az orrát, ráadásul félrevezető információkat is terjeszteni akar rólam? Semmi köze a magánéletemhez!
- Óh hát perrrrsze, hogy semmi közöm ehhez… na, kiskakas, inkább jártasd a szádat, mi a fene folyt a Roxfortban? – Rita pennája figyelőállásba ugrott. A nő felvette bájmosolyát és rákacsintott Pitonra. – Ez már inkább rám tartozik, nemde? Választhatsz… mert… ma kegyes kedvemben vagyok és… nagyon tetszel nekem édesem… - búgta Rita, majd egyik ujjával végigsimított a fiú állán kacéran. – Vagy a kis kalandodat írom meg a kislánnyal, vagy a másik kalandodat azzal a szemüvegessel… mellesleg… nagyon jó lehetsz az ágyban, kisszívem! – kacagott fel Rita és megvillantotta szemeit.
- Neked mindenesetre túl jó lennék... - mormolta Piton. - Nem hiszem, hogy a Sötét Nagyúr felhatalmazna arra, hogy részleteket áruljak el arról, mi folyik a Roxfortban.
A nő felkacagott.
- Ne gyere nekem ezzel a szöveggel, a Nagyúrnak semmi kifogása nem lenne az ellen, hogy beszélj nekem… ezekről a dolgokról! Vagy… mást akarsz csinálni éppen most? – húzódott közelebb Rita. Ujjai elkalandoztak a fiú testén. – Na, meséld már el… küzdelem a hatalomért… az igazgatói posztért azzal a kis szemüveges finomsággal? Óh!!!!! – kacagott fel aztán hirtelen a nő.
- Elég ebből! - Piton lefejtette magáról Rita kacéran kalandozó ujjait. - Dumbledore pozíciója nincs veszélyben. Most még...
Rita izgatottan közelebb hajolt.
- Küzdelem a kis vörösért… óhh… hát persze… a két ifjú lovag megküzd a szép… haha… mondjuk… elmegy… - legyintett Rita. – Bár én sokkal szebb vagyok, mint a vörös húgod, nem gondolod? Szóval… küzdelem a közepesen szép vöröskéért… óh de romantikus… Perselus Piton romantikus oldala, avagy még egy sötét lélekben is megbújhat némi rózsaszín… - hadarta Rita és folytatta volna még, de Piton ekkor előrántotta a pálcáját és konfúziós átkot szórt a pennára. A neve azonnal átváltozott Pericolus Pidgeon-ná. A mágus elvigyorodott.
- Egyezzünk meg, Rita! A nevemet nem hozhatja nyilvánosságra, ettől kezdve azt ír, amit akar.
Rita csalódottan vágott egy grimaszt, majd kihúzta magát.
- Nagy kár, hogy nem nagyon akarsz nekem nyilatkozgatni… nem túl jó ez rád nézve, kisszívem!
- Nincs időm erre! Éppen indulni készülök... - vette fel a szék támlájáról az utazókabátját Piton.
- Indulnál? Mégis hová? – kérdezte arrogánsan az újságírónő. – Te csak ne menj sehová! Elhagytad a Roxfortot. Nemde? Szóval kutya kötelességed tájékoztatni a pórnépet, hogy… - ekkor azonban felsikkantott, mert egy jelenés derengett fel a szoba közepén.
A jelenés egyre határozottabb körvonalat öltött. Voldemort nagyúr állt a szoba közepén.
- Mi van itt, Piton? - förmedt a fiatal halálfalóra. - Már régen úton kellene lenned...
Piton grimaszolt egyet Rita felé, majd szinte megkönnyebbülten fordult a Sötét Nagyúrhoz.
- Már úton lennék, ha nem tart fel ez a zugfirkász!
Rita felhördült és még a szemüvege is az orra hegyére csúszott.
- Zug… zugfirrkáááhhááász?!! – nyögte, majd összehúzta a szemöldökét, feltolta a szemüvegét az orráról és harciasan a csípőjére tette a kezét, hogy most aztán helyreteszi ezt a kis beképzelt majmot, amikor Voldemort Ritához lépett, átölelte az újságírónő vállát, közben gúnyosan Pitonra vigyorgott, kivillantva hegyes fogait.
- Mire véljem ezt, Hercegem? Mintha nem kedvelnéd a kampánymenedzseremet! Ritának köszönhetem, hogy nyíltan járhatok a birodalmamban fényes nappal! Tisztelettel vegyes rettegéssel néznek rám az alattvalóim! A tartományok urai alázattal hódolnak! Kell ennél több egy született vezérnek? - tette fel a költői kérdést a feketemágus.
Rita kissé megroggyant, ahogy Voldemort hozzáért, de ez csak pár másodpercig tartott, aztán büszkén kihúzta magát, a mellei peckesen, hívogatóan meredeztek. Önelégült képpel vigyorgott Pitonra.
- Kis mitugrász! Jól gondold meg, mit beszélsz rólam! – villant a szeme. – És idősebb vagyok nálad! Anyád nem tanított tiszteletre?! A mai fiatalok! – füstölgött, a penna pedig szorgosan jegyzetelt.
Pitonnak megvolt a véleménye a diktátorról meg Ritáról is, de inkább megtartotta magának. Összehúzta az övét.
- Lezárom a házat. - Végignézett a nappaliban, pillantásával simogatva a könyveit. Közben a kétség mardosta legbelül: vajon visszatér-e ide még valaha? Belép-e még egyszer ebbe a házba Lily Evans? Ha úgy lesz, nem engedem el többé - fogadkozott magának a fiatal halálfaló. Voldemort azonnal érzékelte, hogy Piton gondolatai elkanyarodnak.
- Nos, ismered a feladatodat, Herceg! Egy évet kapsz, ajánlom, hogy jó munkát végezz! Nurmengard mágikus börtön. A sors iróniája, hogy az építtetője éppen ott raboskodik. A vén majom nem árult el semmit a kapcsolatukról, igaz?
- Nem, Nagyuram. Pontosan annyit tudok Dumbledore és Grindelwald bűnös viszonyáról, amennyit eddig csak sejtettem...
Ritában közben leküzdhetetlen kíváncsiság lobbant. Most alattomos mosollyal harapta be alsó ajkát és kedveskedőnek szánt hangon fordult a fiúhoz.
- Szerintem a legjobb lenne, ha Veled tartanék… mi ketten mindent kikutatnánk a vénségek pervezióiról!
Piton hátrahőkölt.
- Velem jönne? - lépett egyet hátra, kissé riadtan. Más sem hiányzott neki, mint Rita társasága. Szinte segélykérően nézett Voldemort vörös szemébe, aki láthatóan remekül szórakozott a fiatal mágus zavarán.
- Nem értem, miért vonakodsz, Piton! Rita igen hasznos információkkal szolgált eddig is! Talán valami személyes okod van rá, hogy visszautasítsd a kérését? Netán valaki mással utaznál szívesebben? - fürkészte Piton elméjét a Sötét Nagyúr, ám ifjú híve sikeresen kiürítette az elméjét, semmit sem árult el a Nagyúrnak.
Rita felvihogott.
- Hát persze, Nagyuram! A testvérhúga hiányozni fog neki, meg a mindennapi… - elhallgatott, csak a szeme villant kacéran.
Piton legszívesebben csótánnyá varázsolta volna a boszorkát ezért a kijelentéséért, és ott helyben eltapossa. Ehelyett inkább higgadtságot erőltetett magára, bár nem volt könnyű.
- Maradjunk abban, hogy értesítem, miután megérkezem Nurmengardba, és felveszem a kapcsolatot Grindelwalddal. Nem előbb.
- Beleegyezem - biccentett Voldemort. - Rita addig mellettem marad! Meg fogja írni, milyen kegyben részesítem a hívemet és azt is, milyen könyörtelenül számolok le az ellenségeimmel.
Rita elragadtatottan pillantott fel a Nagyúrra.
- Ez csak természetes! Már jópár magasztaló cikkem készen van Uram, arra vár, hogy Ön áttanulmányozza őket és jóváhagyja! – Rita félreállt és a pennának bediktált pár mondatot.
- El ne felejtsem, miért jöttem - fogta meg Piton karját Voldemort, már az ajtó előtt, miután Piton kiterelte a főnökét és Ritát a házából. - Szükségem lesz még arra a folyékony Imperiusra, amit előállítottál számomra. Kitűnő hatásfokkal alkalmazom a híveimen és az ellenségeimen egyaránt... No de amíg távol leszel, ki fogja elkészíteni?
Piton megborzongott. Nyilvánvaló volt számára, hogy Voldemort arra kíváncsi, van-e valaki, akivel megosztotta félelmetes tudását. Önkéntelenül Lilyre gondolt, és Voldemort azonnal belekapaszkodott a gondolatfoszlányba.
- Csak nem a kis vörös barátnőd? - érdeklődött.
Rita gúnyos vigyorral kapta fel a fejét és közelebb húzódott.
- Már szakítottunk - vágta rá gyorsan Piton. Belesajdult a szíve, ahogy kimondta a követekző szavakat, de érezte, hogy meg kell tennie. Mindkettőjük érdekében. - Elhagytam őt. Csak egy sárvérű, nem méltó hozzám! (Lily jön egy tökönrúgással Neked, drágám. :D-B)
- Helyes! - vágta hátba a fiatal mágust Voldemort. - Ezentúl csak tiszta vérűeket tegyél a magadévá!
- Úgy lesz - felelte meggyőződés nélkül Piton. - Ami a főzetet illeti... mielőtt elmegyek, főzök annyit, hogy egy évig elég legyen. De végszükség esetén itt a recept. - Piton elővarázsolt egy füzetlapot, átadta a Nagyúrnak. Közben azon gondolkodott, ki lehet alkalmas ennek a főzetnek az elkészítésére, Lilyn kívül. A megoldást önmaga számára is váratlanul találta meg. - Narcissa! Mrs Malfoy el tudja készíteni, Nagyuram!
- Az a sápatag szőkeség, aki még egy fiút sem képes szülni? - hökkent meg Voldemort.
Rita élénken figyelt, majd felhümmögött.
- A fiú nem is olyan ostoba, Nagyuram! Narcissa Malfoy-ról valóban az hírlik, hogy bár pocsék az ágyban (bocs, Cissy:D-B), de a főzetekhez kitűnő érzéke van… legalább valamihez ért… - kacagott fel gonoszul Rita.
Piton ezúttal őszinte hálával mosolygott Ritára.
- Úgy van! A sápatag szőkeség csinálhat végre valami hasznosat... - morogta a mágus. Úgy vélte, most már könnyedén megszabadul Ritától, aki elégedetten biccentett, majd Voldemort engedélyével hoppanált, hogy újabb egetrengető cikkeket írjon.
Mivel más feladatot Piton nem kapott, Voldemort felé biccentett, majd a kertkaputól hoppanált. Visszatért a Sötét Nagyúr palotájába, ahol alig egy óra alatt összekészített mindent, ami borzalmas hatású találmányához szükséges volt. A következő óra azzal telt, hogy megfőzte a folyékony Imperiust. Közben szüntelenül Lilyre gondolt... Vajon mi lehet vele? Látja-e még? Megpróbált ráhangolódni a lány elméjére - de nem járt sikerrel. Valami zavaró tényező szüntelenül eltérítette a gondolatait. Potter... Piton ajka megrándult, ha belegondolt, hogy az utálatos griffendéles most Lily mellett lehet. Biztosan másolja a vizsgadolgozatát. Esténként talán az ostoba érzelmi életéről fecseg neki, a lány pedig hallgatja! Mosolyog rá, talán csókolóznak is! Piton a fogát csikorgatta, ahogy végiggondolta ezeket a lehetőségeket. Ráadásul az öreg el fogja intézni az üres fejű kviddicsmajomnak, hogy bekerüljön az aurorok közé... Piton keze ökölbe szorult. Ha így lesz, Voldemort nem fog kegyelmezni James Potternek - és én sem...
