Negyvenedik fejezet

 

 

Lily Evans a vizsgák utáni két napot azzal töltötte, hogy összepakolt és körbejárta a Roxfortot. Elbúcsúzott minden emlékezetes helytől, a legvégén ment le csak a pincébe. Épp egy mardekáros társaság haladt a félhomályos folyosón, amikor Lily találkozott velük. Köztük volt Holly Hipworth is, (így hívják és mardekáros, ugye?) aki jóban volt Pitonnal. Most elhúzta a száját Lily láttán és kissé meglökte a vállát, ahogy elment mellette.

- Mi van Evans? Elvesztettél valamit? Vagy valakit? – visított fel Holly éles, gonosz kacaja és otthagyták a vörös hajú boszorkányt. Lily nem törődött vele, inkább félrehúzódott, nem akart több mardekárossal találkozni. Aztán halkan, szinte surranva lépett be egykori közös szobájukba. Nyelt egyet. Minden kopottnak tűnt. Ósdinak. Szomorú csend ült az egész aprócska szobán, pedig Lily vidám takarói még ott voltak az ágyon és a két fotelen… de mintha az enyészet már rátette volna széles, pusztító tenyerét mindenre, pedig Piton alig pár hete ment csak el.

A lány lassan végighúzta ujjait a polcokon, az asztal lapján, ahol egy éles karcolás törte meg a sík felület tökéletességét. Lily felsóhajtott, majd az ágyra ült. Csendben búcsúzott, pillantásával végigsimogatva a könyveket. Valamiért biztos volt benne, hogy soha többé nem látja viszont a pinceszobát. Pitonnak ott volt pár holmija… egy fekete ing a szék karfáján… Lily megérintette, majd magához szorította és beszívta azt a mentaillatot, ami Piton sajátja volt.

- Hol lehet a gazdád? – kérdezte suttogva, majd összetűrte gyengéden az inget és a talárja alá dugta. Egy cseppnyi részt így magáénak tudhatott a fiúból, aki messze volt már. Nagyon messze. 

Még egy órát töltött a pinceszobában és nehéz szívvel hagyta el. Amikor becsukódott mögötte a súlyos ajtó, mintha valami megtört volna. Valami, ami régen volt s jó volt… mára a múlté lett.

Lily felment a Griffendél-toronyba, ahol a tegnap esti búcsúztató ünnepség maradványai már eltűntek a manók jóvoltából. McGalagony professzor mindenkinek gratulált és átadta nekik a diplomájukat… csendes, kellemes ünneplés volt, majd egy kicsit buliztak is, de mintha senkinek nem lett volna kedve igazán mulatni…

Ahogy a lány belépett a portélyukon, Jamest és Siriust vette észre a kandalló előtt. Odalépett hozzájuk és mindkettejük vállát átölelte, ahogy közéjük állt. Lupin nem messze ücsörgött tőlük.

 - Hát fiúk… nem is tudom, mit mondjak. Vége… - pillantott Evans egyenként rájuk.

James egész testében megborzongott, ahogy Lily átfogta a vállát, érezte, hogy vörösödni kezd az arca. A lánykérés nem jött szóba köztük azóta, Ágas kénytelen volt a megszokott baráti viselkedéssel megelégedni, de nem is akarta sürgetni a lányt.

- Ezt a szót, hogy vége, töröld ki a szótáradból! – súgta Lily-nek önkéntelenül.

Sirius kedvesen megveregette Lily vállát. Hülyén érezte magát, mert meg volt hatódva.

- Dehogy van vége...csak most kezdődik. – suttogta, és egy mosolyt erőltetett az arcára. Elégedett volt az eredményeivel, alig várta a Rend további akcióit, de az igazság az volt, hogy el sem tudta képzelni, hogy a Roxfort soha többé nem ad otthont nekik.

Lupin sokáig tanulmányozta a bizonyítványát. Színjeles varázslódiploma! Nem sok félszerzet büszkélkedhet ilyennel. Ám mielőtt egy halvány mosolyt kipréselhetett volna, eszébe jutott, hogy a papír az ő esetében nem sokat ér. Összerándult a gyomra, ha belegondolt, hogy valószínűleg sehol sem fogják alkalmazni. Aztán mégiscsak rámosolygott a barátaira:

- Megcsináltuk, srácok! Ez a lényeg! Képzett varázslók vagyunk!

Peter nem volt ott, a tekintélyes parókagyűjteményét próbálta bevarázsolni a ládájába a szobában.

- Nem is azért vagyok szomorú, hogy nincs több tanulás… - jegyezte meg mosolyogva Lily, Sirius hajába túrva, majd elengedte a vállukat. – Hanem mégis… gyönyörű hét év volt, nem gondoljátok?

- Bizonyos szempontból. – nyögte James, és önző módon saját szenvedésére gondolt, a reménytelen szerelemre. Hirtelen felragyogott az arca, mert a reménytelen szerelem annyira mégsem volt már esélytelen. Erre koncentrált, miközben néhány ruhadarabot kezdett a ládájába hajigálni.

Remus Lupin arcán átsuhant egy vonaglás. Az ő számára az elmúlt év volt a mélypont. Marlene elvesztése még mindig sokkolta.

- Van mire emlékeznünk. Jóra is, rosszra is - mélázott el, aztán ő is egymás után a barátai szemébe nézett. - Ami jó volt benne, azt nektek köszönhetem.

- Jajj ne érzelegjünk, könyörgöm! Csodás nyár vár ránk! – Tapmancs vigyorogni kezdett, de csak miután egy nagyon komoly, és hálás pillantást küldött Remus felé. – Inkább tervezgessünk! – bíztatta a többieket.

Lily felnevetett, majd James-re pillantott. Kissé elpirult.

- Gyertek csak ide, bejelentenivalóm van. – somolygott titokzatosan Lily-re, majd a Tekergőkre. – Peter, hol a búbánatban vagy? – kérdezte aztán ordítva.

Lily közelebb lépett a fiú kérésére, ahogy a többiek is. Peter végszóra rohant le a lépcsőn, le is zuhant, az utolsó három fokot már hason csúszva tette meg…

- A rossebb ezekbe a … hhhör! Többet nem köll lépkednek ezeken, végre! – odacsapódott a kis társasághoz.

- Szóval.... – kezdte Ágas vontatottan. – A fenomenálisan sikerült karácsony esténken felbuzdulva, mindenkit meghívok a Potter házba a nyári szünidő teljes időtartamára....persze csak ha nincs egyéb elfoglaltságotok.

 Lily szája mosolyra húzódott a fiú szavai hallatán.

- James… komolyan meghívsz minket hozzád nyárra? – kérdezte örömmel a hangjában. A lánynak nem volt hová mennie, épp azon tűnődött, mihez fog kezdeni.

Lupin tekintete elfelhősödött. Közeledett a szokásos havi megpróbáltatása.

- Köszönöm, James... Attól tartok, nem tudok veletek menni. Már ma este el kell utaznom... - Bedobált néhány inget és könyvet a kopott ládájába, majd egy kis fiola tartalmát kezdte méricskélni. A koktélból, ami enyhítette a nehéz napok fájdalmait, már csak egyetlen alkalomra elegendő mennyisége volt.

Sirius tekintete egy pillanatra elborult. Tudta, hogy Lupin mire gondol, tudta, hogy Holdsáp nekik akar jót, de tartott tőle, hogy sosem fogja megszokni. Megrázta a fejét, és Ágasra kacsintott.

- Jó ötlet James, életünk legszebb nyara lesz...érzem...a hatodik érzékem igen fejlett. – bizonygatta, miközben végignézett a kis társaságon.

 

- Aha, Sirius azt tudjuk. – röhögött James Tapmancs felé, aztán Remus-ra nézett. – Azért gondold meg Holdsáp, nagyon szeretném, ha velünk lennél. – mondta komolyan. – Peter?

Peter belecsapott James kezébe.

- Naná, hogy megyek, öregem! Szuper buli lesz!! – visongott boldogan a kis patkány.

Lily kissé piruló arccal ölelte át Pottert és arcon csókolta.

- Köszönöm a meghívást, James. Nagyon… megtisztelsz vele, hogy… szóval… megyek – bólintott és kissé félrehúzta a fiút, majd apró csókot lehelt az ajkára. Valamiért felszabadult lett a közelében, James személyében biztos támaszra lelt és nemcsak azért, mert befogadta őt nyárra…

Ágast meglepte a finom csók, magához vonta Lily-t, végigsimított a vörös fürtökön, majd viszonozta a csókot, hosszabban, mint ahogy Lily az imént, de nagyon gyengéden.

- Remélem nem csak a nyári meghívásba egyezel bele. – súgta a lány fülébe egész közelről. Képtelen volt befogni a száját, hiába fogadta meg, hogy nem említi.

Lily-nek ekkor eszébe jutott a házassági ajánlat. Egyelőre nem tudta, mit válaszoljon, de megbántani sem akarta a fiút. Inkább átölelte újra, majd elengedte.

- Mikor indulunk?

Tapmancs a ládájába gyűrt cuccokat rendezgette, de valójában James-t és Lily-t figyelte. Felragyogott a tekintete a lány viselkedése láttán. Ideje lenne már, hogy Lily meghozza a helyes döntést. Erről eszébe jutott Alicia-val való egyre érzelmesebb és őszintébb kapcsolata. Elködösült szemekkel rogyott az ágyra, és csak vigyorogni tudott.

James köhintett párat, és újra a ládájára összpontosított.

- Ahogy mindenki elkészül. Tőlem akár azonnal! – vigyorgott.

Lupin gyászos hangulatát a többiek öröme némileg enyhítette. Kezet fogott Ágassal és Tapmancscsal, majd Lilyre mosolygott.

Lily sajnálta, hogy Remus nem tart velük. Odalépett hozzá és játékosan megböködte a bordáit.

- Ígérd meg, hogy eljössz azért James-hez látogatóba! – nézett bele beteges barátja szemeibe. – Nagyon sokszor!

Lupin arcon csókolta a lányt.

- Megkereslek, ígérem! Ha nem sikerül megfőznöm a kínjaimat enyhítő bájitalt, egészen biztosan... - Bár Lupin ezt a kijelentést csak tréfának szánta, valahogy maga sem tudott rajta jóízűen nevetni.

Lily elmosolyodott és arcon csókolta.

- Nagyon helyes! És ha jössz, hozz fürdőgatyát! Hacsak nem akarsz nudizni – vigyorgott.

- Nem is rossz ötlet - csillant fel a vérfarkas szeme. Még egy hosszú pillanatig Lily szemébe nézett, majd Jamesre kacsintott. - Legyetek nagyon boldogok!

 

Nem sokkal később Sirius, James, Peter és Lily is elhagyta a Roxfortot. Mielőtt hoppanáltak volna, elbúcsúztak Hagridtól is, akivel megígértették, hogy ír nekik levelet, majd néhány percig csendesen, összekapaszkodva álltak a Roxfort parkjában. Előttük magasodott a kastély, minden titkuk tudója, minden örömük és bánatuk tanúja… Lily a pinceszoba kis ablaka felé pillantott és belesajdult a szíve. A négy jóbarát összenézett, majd fogták a pakkjaikat és hoppanáltak James Potter házához.

 

James kért egy kis időt, és a virágoktól illatozó kertben hagyta a barátait, amíg ő végigrobogott a házon a pálcájával hadonászva. Mikor már minden csillogott-villogott, szélesre tárta az ajtót.

- Fáradjatok be, és érezzétek otthon magatokat! – mondta ünnepélyesen.

Sirius boldog volt, hogy újra otthon lehetett. Igen, James otthona az övé is volt, szinte soha nem jutott már eszébe a borzalmas szülői ház. Fellebegtette a ládáját a szobájába, és nekiállt kipakolni, méghozzá szép rendben, remélte, hogy Alicia mihamarabb elszabadul a családjától, és meglátogatja őt.

Peter azonnal birtokba vette a konyhát, Lily pedig James-hez lépett.

- Melyik lehet az én szobám? Az nagyon tetszik, ami karácsonykor volt… ami a kis tóra néz. Lehet megint az? – kérdezte a fiútól és magával húzta a csendes szobába. Lily, miután becsukódott mögöttük az ajtó, átölelte James-t.

- Figyelj… ne hidd azt, hogy… - kissé zavarban volt. – Szóval nem felejtettem el azt, amit kérdeztél nemrég, de… annyira nem volt hely és idő… szóval a lánykérésed… nekem… kérlek, adj egy kis időt – nyögte ki Lily. Látszott rajta, hogy tényleg zavart. Csodaszép szemében ott bujkált az őszinteség.

James szíve dübörögni kezdett, mohón ölelte át Lily-t, szájával épp hogy érintette a lány homlokát, aztán újra megcsókolta, először Lily behunyt szemeit, majd az arcát, végül az ajkait, melyek szinte égették az övét.

- Nem foglak sürgetni, Lily. Tudok várni.

- Rendben – suttogta a lány. – Köszönöm, James – hajtotta a fejét a vállára. Összeölelkezve álltak még jó ideig…

 

 

 

Remus Lupin zsebredugott kézzel, lehajtott fejjel baktatott a poros úton. Bosszús hangulata meglátszott borostás, nyúzott arcán. Alig egy hete kapta kézhez a varázslódiplomáját, és máris több megaláztatásban volt része, mint diákévei alatt összesen. Az Aurorhivataltól felbontatlanul érkezett vissza a jelentkezési lapja – ebből elég nyilvánvaló volt, hogy az új rezsim tisztviselői szóba sem állnak a hozzá hasonló jöttmentekkel. Utána egy vidéki könyvtárban próbált álláshoz jutni, de ott is ajtót mutattak a vérfarkasnak. Nem kapott munkát az Abszol úton sem, pedig Lupin végső soron azt is vállalta volna, hogy seprűtisztító-készletek árusításával keresi majd a kenyerét.

Bár nem akart arra gondolni, mit mondott neki tavasszal, a pályaválasztás alkalmával Dolores Umbridge, egyre inkább kezdte magát olyan semmirekellőnek és hasznavehetetlennek tartani, amilyennek az utálatos banya jellemezte.

Lupin hazafelé vette az útját. Ahogy végignézett a házsoron, azonnal sejtette, hogy valami nincs rendben...

- Ne keresd a szüleidet, már nem voltak itt, amikor az a dolog történt! – hallatszott egy idegesítően sipító hang. Lupin megperdült. Egy fogatlan öregasszony kiáltott rá az egyik kerítés mögül.

- De hát... mi történt? – pislogott értetlenül Lupin. Aztán észrevette a füstölgő romokat, ami a házuk helyén maradt.

- Nagy szerencséje volt a szüleidnek, te suttyó – vakkantotta a vén kvibli asszony. – Amikor amazok ideértek, már elutaztak. Nesze, itt van anyád levele. Azt mondta, ha erre jársz, adjam át... Olvasd el, aztán tűnj el innen! Ez békés környék, nincs rá szükség, hogy bajt hozz ránk! Mindenki tudja már, miféle vagy... – Az öregasszony viszolyogva ejtette ki ezeket a szavakat.

Lupin átvette a levelet, közben a vénasszony arcát fürkészte. Tudják már, miféle vagyok... – dübörgött agyában a felismerés. Szülei hiába titkolták hosszú éveken át, micsoda átokkal él együtt a fiuk, nem maradhatott örökre titokban. Ha nem olvasta volna el a levelet, akkor is kitalálta volna, mi áll benne:

 

Drága Remus!

Nagyon büszkék vagyunk Rád, amiért kitűnő eredménnyel végezted el

a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát.

Kívánjuk, hogy mielőbb találd meg a számításodat, és őszintén hisszük,

hogy a barátaid melletted állnak majd ezekben a nehéz időkben.

Bárcsak mi is többet tehetnénk érted!

Az új rezsim azonban nem teszi lehetővé,

hogy tovább gondoskodjunk Rólad.

Vedd magadhoz az örökségedet, és élj úgy, ahogyan szeretnél.

A saját érdekedben ne keress bennünket, ne kutass utánunk!

Büszkék vagyunk és mindig szeretettel gondolunk Rád, fiam!

Szüleid

 

Lupin arcán dühös rángás futott át, majd apró galacsinná gyűrte szülei búcsúüzenetét. Pontosan értette, miért írták azt a szülei, amit írtak. Amazok – a halálfalók – vadásznak rá, és nem sok hiányzott, hogy a szülei is áldozatokká válnak. Talán jobb így, hogy nem üzentek, meg sem mondták, hová költöztek. A vérfarkasnak volt egy sejtése, hogy ezentúl a varázsvilágon kívül próbálnak boldogulni. Emlékezett rá, hogy utolsó találkozásuk alkalmával furcsa könyveket látott az éjjeliszekrényen: Hogyan éljünk mágia nélkül? Illetve Beilleszkedés a varázstalanok világába. Lupin nagyot sóhajtott. Az öröksége – egy szerény összegű bankbetét – nyilván a lángok martaléka lett. Hacsak nem vitték magukkal amazok. A halálfalók. Lupinban fellángolt a gyűlölet, aztán vállat vont. Ez már sohasem fog kiderülni...

Remus odabiccentett a vén kvibli asszonynak, újra a hátára vette poros zsákját, és elindult a falu széle felé. Közben azon töprengett, hová mehetne. Az első gondolata Lily volt... Aztán gyorsan elhessegette magától a gondolatot. Lily Perselust szereti, Piton pedig egy mocskos halálfaló – mindenki számára veszélyes lenne, ha egy vérfarkas hozzájuk csapódna. Sirius segíthetne – futott át Lupin agyán a gondolat. Aztán száműzte az ötletet, semmiképpen sem akarta, hogy Sirius azt gondolja, anyagi támogatásra van szüksége. Egyébként is, Siriust kitagadta az aranyvérű familiája, semmivel sincs jobb sorsa, mint neki. James... Miért ne kérhetné James Potter segítségét? – tűnődött Lupin. Ágas a barátja volt, ismerte minden titkát és tudott úgy adni, hogy Lupin ne érezze magát a lekötelezettjének. Mire mindezt végiggondolta, már a poros út végére érkezett. Senki sem járt ott. Lupin felnézett az égre: még volt néhány nap holdtöltéig...

- Nincs más választásom... – motyogta, majd erősen összpontosított James Potter házára. Egy pukkanás hallatszott, és néhány pillanat múlva Potterék hátsó udvarában landolt.

James épp a grillezéshez készítette elő a húsokat, zöldségeket és fűszereket a kerti asztalon, de közben le nem vette a szemét Lily-ről. Hihetetlenül boldog volt, amiért a vörös boszorka a nap minden percében a közelében volt. Bár a türelme egyre fogyott, megígérte Lily-nek, hogy nem sürgeti, így igyekezett lazítani, és élvezni a nyarat. Remus pont az asztal mellett landolt, Ágas halkan felkiáltott meglepetésében, és lesodort fél kiló krumplit a pálcájával.

Lily is felkapta a fejét a pukkanásra, épp Sirius-szal egymásra rugdalták a megbűvölt békát, ami mindig felvisított, amikor valaki hozzáért. Lily hatalmasat sikított és nevetett, ahogy a béka a lábfejére ugrott, de Lupin pukkanása nagyobb volt. A lány elrúgta a tóba a békát, majd lihegve eltűrte a haját.

- Remus?? – kiáltott oda neki mosolyogva. A lány egy fehér sortot és egy halványkék bikinifelsőt viselt, forró nyári nap volt.

- Naaa! – méltatlankodott Sirius, mert ő még szeretett volna játszani, de a hoppanálás összetéveszthetetlen hangjára ő is hátrafordult. – Holdsáp! – ordította vidáman. – Tudtam ám, hogy nem bírod nélkülünk! – Tapmancs feltápászkodott, és elindult az asztal felé.

Peter az árnyékban hortyogott, a visítások nem zavarták, békésen aludt, az sem zavarta, hogy a nadrágja félig lecsúszott a fenekéről, ahogy átfordult a másik oldalára…

Lily odafutott James mellé és hevesen átölelte Lupint.

- Remus, annyira jó, hogy eljöttél!! - ám ekkor észrevette, hogy beteges barátjának nincs túl jó kedve. – Mi a baj? Remus, jól vagy?

- Hát persze, jól vagyok - felelte meggyőződés nélkül Lupin. Nagyot sóhajtott, majd sorra barátai arcába nézett. - Nem egészen úgy alakult a nyaram, ahogy terveztem. Megpróbáltam munkát vállalni, de nem sikerült. Aztán hazamentem, de már... - önkéntelenül ökölbe szorította a kezét - a halálfalók gondoskodtak róla, hogy ne legyen többé otthonom. Felgyújtották a házunkat. A szüleim elmenekültek... - Lupin tekintete a messzeséget fürkészte, majd vállat vont. - Nincs munkám, nincs otthonom... Ha megtűrtök magatok között... esetleg, ha a Rend tudna valami feladatot adni, akkor... azt hiszem, nincs más lehetőségem. Veletek maradok, ha nem vagyok a terhetekre. - Lupin láthatóan szégyellte, hogy sorsa ilyen fordulatot vett. Lángolt az arca, ahogy kimondta ezeket a szavakat. Nehezére esett kérnie bármit, még a barátaitól is. - Nem szeretném, ha útban lennék. Meghúzom magam a kert végében, akár egy kutyaólban is...

James összeráncolt homlokkal hallgatta barátja történetét. Nagyot sóhajtott, és átkarolta Remus vállát.

- Jó, hogy itt vagy. – mondta komolyan. – Itt a helyed, nincs vita! – tette hozzá ellentmondást nem tűrően, arra gondolva, hogy Lupin, a teliholdas éjszakáktól való félelmében nem maradt soha velük hosszabb ideig a Roxfortot leszámítva.

Lily sápadtan hallgatta a fiút. James-re pillantott aztán és egyetértően bólogatott.

- A lehető legjobb helyre jöttél… szerintem is… mármint, tudom, hogy nem sok beleszólásom van, meg ez James háza, de…

- Ez a ház mindannyiunké, rég nem csak az enyém... Nagyon is sok beleszólásod van Lily...egyszer talán Te leszel... – Ágas elharapta a mondat végét. Majd szétrobbant belülről, annyira szerette volna kimondani, hogy egyszer Lily lesz a ház úrnője, de nem akarta zavarba hozni a boszorkányt, pláne nem a többiek előtt.

Lily elpirult.

- Ugyan már, James… ez a Te házad és beengedted a barátaidat…

Sirius közbevágott, mint mindig, most is látta a vibrálást James és Lily között.

- Egy szó, mint száz, ideje Remusnak is szobát választania! James Te meg kezdj már hozzá a kajához, éhen fogunk veszni! – panaszkodott vigyorogva.

Peter ekkor ébredt fel. Feltápászkodott és pislogott párat, majd nagyot rikoltott.

- Remus!!!

Remus felkapta a fejét, majd kezet fogott Peterrel is.

- Jó téged is látni, te kis Féreg!

Együtt mentek be a házba. Lupin végül azt a szobát választotta, amelyik az udvarra nyílott. Erős rácsokat varázsolt az ablakra, felkészülve közelgő, fájdalmas átalakulásra.

Az fiatalok ezután hamar belakták a hatalmas házat. Gondtalan nyári napok jöttek az életükben, kipihenték a vizsgák fáradalmait. Vagy legalábbis próbálták. Sokat napoztak és lustálkodtak a kertben, Lily-t elkényeztették a fiúk, olyan volt szinte, mint valami hercegkisasszony, élvezte a fiúk társaságát, bár minden este Pitonra gondolt, az ő arcával aludt el és rengetegszer álmodott vele. Nem tudtak egymásról semmit immár csaknem két hónapja. Lily beletörődött, bár sokszor rátört az érzés, hogy elindul és megkeresi… abban biztos volt, hogy a fiúnak nincs baja, legalábbis nincs közvetlen életveszélyben, azt megérezte volna. Gondolatban ezer és ezer mondatot fogalmazott meg neki… ám ezeket nem írta le. Elhatározta, ha lesz alkalma, úgyis elmondja neki.

A nyár közepén jártak, amikor Sirius érdekes ötlettel állt elő egyik forró délutánon.

Tapmancs nagyon jól érezte magát James-nél, de be kellett vallania magának, hogy képtelen ilyen sokat egy helyben ücsörögni. Újabban sok levelet váltott unokanővérével, Andromédával, aki lelkesen ecsetelte, egyszerű, de tartalmas családi nyaralásukat Skócia nyugodt, csendes partjainál. Ő is ki akart mozdulni a hátsó kertből. Elküldte a válaszlevelet Andromédának, majd kisétált a barátaihoz.

- Környezetváltozásra van szükségem! – jelentette ki hirtelen, és nekidőlt a diófának, ami kellemes árnyékot adott. – Húzzunk el valahova nyaralni, megengedhetjük magunknak!

Lily hunyorogva felpillantott, épp James mellett feküdt egy törölközőn, most felkönyökölt.

- Nyaralni? Hiszen nyaralunk, nem? Békakirály! – vigyorodott el, majd a többiekre nézett.

James rámosolygott, karjuk épphogy összeért, mert Ágas észrevétlenül milliméterenként közelebb húzódott Lily-hez, amióta leheveredtek.

- Sirius nem bír magával úgy látszik, hiába van gyakori vendége. – célzott Alicia rendszeres látogatásaira, aminek egyébként szívből örült. – Na nyögd ki az ötleted, tudod, hogy úgyis támogatlak. – kacsintott Tapmancsra.

Remus sápadtan, beesett arccal nézett a barátaira.

- Nem is tudom... Bár most elég jól vagyok. A hegyekben ilyenkor kellemesen hűvös van. De a tenger... a tenger is csodálatos - merengett a fiú.

Peter épp egy hat adagos fagyit nyaldosott.

- Nyaralni? Az szupercsúúúúúúcs Sirius!! – ugrott egyet örömében, aminek következtében a fagyi a gatyáján landolt… felvisított és az ágyékát szorongatva berohant a házba.

- Örülök, hogy ennyire örülsz, Peter. – röhögött Sirius Peter bénázása láttán, de aztán elkomolyodott az arca, Remus kedvetlen reakciója lelombozta kissé. – Csak úgy van értelme, ha együtt megyünk. – pillantott Holdsápra, miközben hasra feküdt a fűben. – Konkrét ötletem még nincs, de tekintve, hogy baromi meleg van, valami tengerpartot javasolnék.

Lily-t felvillanyozta az ötlet.

- A tengerhez… jó is lenne… - ábrándozott el, aztán nyelt egyet. Eszébe jutott a tavalyi nyár. Arcán átsuhant egy kis árny, de James-re pillantva összeszedte magát. A fiú karjának dőlt és arcon csókolta. – Mit gondolsz, elmenjünk?

James majd elolvadt. Jó jelnek tekintette, hogy Lily úgy kéri ki a véleményét, mintha rég egy pár lennének...vagy csak bebeszéli magának? Nem töprengett sokáig, átfogta a lány derekát, és hosszú csókot lehelt a halántékára.

- Bárhová, ahová csak akarsz. – súgta rekedten.

Sirius lehajtotta a fejét, de bárki láthatta a társaságban milyen kajánul vigyorog arcába hulló, hosszú haja mögül. Nem szólt semmit.

Remus feltápászkodott a nyugágyról, ahol eddig heverészett.

- Csak ne közeledne már megint a holdtölte - morogta. - Láncra kellene vernetek, a saját biztonságotok érdekében. Amíg távol vagytok, őrizném a házat, hogy valami hasznomat is vegyétek.

Lily Remus mellé ugrott.

- Naaa! Ne csináld ezt, mert komolyan nudizás lesz a vége, ha nem jössz! Ha nem jössz velünk, lerángatom a nadrágodat. Egy nagyon forgalmas helyen… - vigyorgott Lily.

Remus szeme felcsillant, azonnal megfeledkezett a közelgő holdtöltéről.

- Valld csak be, Lily, minden vágyad, hogy pucéron láss, igaz? - Rákacsintott a lányra. - Nos, a kérésed parancs!

A lány átölelte barátját, majd látva, hogy James és Sirius rögvest belemerültek a tervezgetésbe, Lily kissé félrehúzta Lupint.

- Figyelj… a szérumot… meg tudod csinálni, vagy… segítsek? Remus… miért nem szólsz, ha segítség kell?

- Nem vagyok túlságosan járatos a bájitalfőzésben... Lehet, hogy jobban kellett volna figyelnem a méregkeverő barátod óráin, de... nem, Lily, képtelen vagyok! Mindig eszembe jut Pipogyusz képe, meg az is, hogy mennyire lenézett, amiért képtelen vagyok követni az instrukcióit. Nem, ez sajnos nem fog menni...

Lily nyelt egyet, de aztán elmosolyodott.

- Micsoda hülyeség ez, hogy Pitonra emlékeztetne a főzet?! Akkor ezentúl ne főzzek semmiféle bájitalt és ne is nézzek fekete ruhás egyénekre?!

- A saját érdekedben jobban tennéd - bólintott komolyan Lupin. - Amúgy meg... Piton elment. Ez tény. Ennél sokkal fontosabb, hogy Te és James végre összejöttetek... Pontosan mi van most köztetek?

Lily felsóhajtott.

- Hogy mi van most… az van, Remus, hogy én itt vagyok veletek és James megkérte a kezemet.

- De hiszen ez nagyszerű! -  lelkesedett Lupin.

- Még nem feleltem neki – mondta csendesen a vörös hajú lányka.

- Ugyan már, Lily! A helyedben én egy percig sem haboznék... Már úgy értem, ha valóban a helyedben lennék. James mindenben különb Pitonnál, hidd el, megérdemli, hogy szeresd! Pitont hamar elfelejted, Ágas gondoskodni fog róla!

Lily lehajtotta a fejét.

- Sosem leszek túl Perseluson – nézett aztán fel. Zöld szeme csillogott. – Sosem fogom elfelejteni. De eltűnt. Elhagyott egy szó nélkül és… fogalmam sincs, hol van. Biztosan elege lett belőlem és ezt tartotta a legegyszerűbb megoldásnak.

Lupin lehajtotta a fejét és csak hümmögött.

- Biztosan hívott volna, ha azt akarná, hogy vele legyél. Lelépett... - Lupin nem akarta megbántani Lilyt, inkább magába fojtotta, amit még mondott volna Pitonról. - De James melletted áll! És mi mindannyian! Nekünk fontos a boldogságod, Lily!

Lily átölelte újra a fiút.

- Köszi, Remus, jó volt beszélgetni.

James közben ábrándos tekintettel varázsolta vissza a szétgurult krumplikat az asztalra, lelki szemei előtt látta a romantikus, tengerparti naplementét, ami talán jó hatással lesz Lily érzéseire. Ő mindent meg fog tenni, hogy ez a nyaralás legyen a legemlékezetesebb Lily életében. Nem is figyelt Sirius-ra, aki néhány magazint lobogtatva sorolta fel a lehetséges helyszíneket.

A következő napokban megtervezték a nyaralás részleteit, elhatározták, hogy a spanyol tengerpartra mennek.

Tapmancs aznap, amikor megszületett a döntés, azonnal üzenetet küldött Alicia-nak, aki szokásához híven kora este Potterék kertjébe hoppanált. Beültek a nagy fa alá Sirius-szal, a meleg már enyhülni kezdett, és hűvös szél fújdogált.

- Valami baj van? Nem szoktál üzenni, hiszen mindig jövök magamtól is. – mosolygott Alicia Sirius-ra miután forró csókkal köszöntötték egymást. A mágus beszívta a lány hajának friss illatát, fejét Alicia nyakába fúrta.

- Semmi baj nincs...csak azonnal tudni akartam vajon ráérsz-e eljönni velünk a spanyol tengerpartra nyaralni – mormogta. Alicia izgatottan sikkantott egyet, két tenyerébe fogta Tapmancs vigyorgó arcát, hogy a szemébe nézhessen.

- Csak nem képzeled, hogy kihagyom? Mikor indulunk? – ujjait a fiú dereka köré fűzte.

- Egy hét múlva. – válaszolta Tapmancs és szorosan magához húzta Alicia-t. – Azt is meg akartam kérdezni, hogy addig is nem maradnál-e itt velem? – Alicia arca felragyogott.

- Komolyan ezt akarod? De nem probléma James-nek? – kérdezte aggódva, mire Sirius válasz helyett gyengéden belemarkolt szőke hajába a tarkójánál, és hosszan megcsókolta.

- Igen, ezt akarom. – felelte aztán egyszerűen. – James tud róla, ne aggódj. – nyugtatta meg a boszorkát, és újra a nyakába bújt. – Maradj velem! – kérte motyogva. Alicia boldogan ölelte magához Sirius-t, néha még mindig alig hitte el a fiú lángoló szerelmét, pedig igaz volt, a fiatal varázsló számtalanszor bizonyította. A lány a fejét csóválva idézte fel azt az időszakot, amikor össze-vissza kalandoztak mindketten.

- Veled maradok. – súgta vissza, aztán meglepve pislogott, mert Sirius nyomban a szobájába hoppanált vele. Végigfektette az ágyon a Alicia-t, majd a mugli szappanoperákat megszégyenítő stílusban térdre ereszkedett, és a lánynak szegezte a kérdést:

- Megengedi hölgyem, hogy minden éjjel boldoggá tegyem mostantól? – Alicia vigyorgott.

- Hülye vagy! – nevetett fel hangosan, mire Sirius lebiggyesztette a száját, és a boszorka mellé feküdt.

- Tudom. – vonta meg a vállát. – Gyenge próbálkozás volt, és felesleges...úgyis tudom a választ. – mosolyodott el, és elkezdte lefejteni a lány testéről a vékony kis nyári ruhát. Alicia nem vitatkozott. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a vágy magával ragadja.

 

 

 

 

Lucius Lily Evans támadása óta különösen mogorva, bosszúálló hangulatban volt. Voldemort nem adott neki túl sok feladatot, Lucius pedig nem ment önként az oroszlánbarlangba. Meghúzta magát, de szinte várta, mikor kerül a szeme elé Piton. Első körben levarázsolja a farkát és elküldi a kis ribancnak, aki kis híján megölte…

Ám Piton nem került elő, Luciusnak fogalma sem volt, merre lehet a kölyök, de aztán már nem is érdekelte.

Sokat volt otthon és figyelte neje testének változásait, vajon állapotos-e már az asszony. Ám Narcissa ugyanolyan karcsú volt tavasszal, majd nyáron is… Lucius emiatt is borús hangulatba került. Egyik nap Narcissa valami ügyet intézve elment hazulról, Lucius pedig halálra unva magát, bement neje szobájába. Ugyan együtt aludtak, de mindkettejüknek volt külön szobája is, és külön dolgozószobája, valamint fürdője. A hatalmas Malfoy Manorban rengeteg szoba volt.

Malfoy nem nagyon szokott Narcissa privát szobájába belépni, nem volt oka rá, most is csak az unalom űzte oda, elhatározta, vesz pár új ruhát és fehérneműt a boszorkánynak, s körül akart nézni, milyen ruhái vannak, nehogy még egy ugyanolyan kerüljön a hatalmas szekrénybe. Nézelődött, forgatta a ruhákat, vigyorgott a falatnyi fehérneműkön, ám ahogy a gardróbban kutatott, a szeme megakadt egy nem túl nagy dobozon, a szekrény alján.

- Áh. Cipőt is kellene venni neki… nézzük, milyen cipőt dugdosol itt, Cissa…

A mágus kinyitotta a díszes dobozt, ám abban egészen más volt, mint amit várt…

Homlokráncolva markolta ki a levélköteget, ami egy lila szalaggal volt átkötve. Női írás a borítékon, mindegyik Narcissának címezve. Lucius becsapta a szekrényajtót és belső zsebébe rejtette a leveleket, majd visszavarázsolt mindent a helyére és visszavonult a dolgozószobájába. Ott azonnal elővette a leveleket és mintha még soha nem hallott volna a levéltitok fogalmáról, rezzenéstelen arccal olvasni kezdte őket. Az első levél közepénél járt még csupán, ám a dühe már akkor fellobbant. Arca sápadtból vörösbe ment át és hatalmasat üvöltött.

- Dobby!!!!!!

A manócska besettenkedett, Lucius rávágott egyet a botjával.

- Mondd te szégyentelen! Mióta levelezget a nejem az idióta húgával?!! Azzal a vérárulóval?! Azzal a sárvérűek majmolójával?!

Dobby összehúzta magát és lekonyultak a fülei.

- Jóuram… Malfoy asszony nem árulja el Dobbynak, kivel levelezik…

Lucius elzavarta a manót és dühében leverte az összes könyvet a polcokról, majd kiviharzott a szobából. Lement a szalonba, ivott két pohár konyakot és leült a pamlagra, pattanásig feszült idegekkel.

Várta Narcissát.

Narcissa mit sem sejtve, vidáman suhant a villába, egész délután Bella-val cseverészett, aki továbbra is igazi testvérként, sőt barátnőként viselkedett, és jobb társaság volt, mint a szülés előtt bármikor. Cissy épp elkapta az arra lábatlankodó Dobby-t, és egyeztette vele a vacsora részleteit.

Lucius, amikor meghallotta neje hangját az előtérben, felkelt s elé sietett.

- Narcissa – szólt mély, egyelőre nyugodt hangon. – Gyere egy kicsit, kérlek – intett a nőnek s előreengedte a szalonba.

 

- Lucius, remélem nincs semmi baj. – nézett a nő férjére aggódva, hiába volt a nyugodt hang, Cissy azonnal látta Lucius arcán, hogy valami nem stimmel. Leült a díványra, várakozva pillantott a mágusra: - Igen?

Lucius fel s alá kezdett járkálni, majd egyszercsak Narcissa ölébe vágta a levélköteget, amiből csak a legalsó levelet húzta ki, de az is elég volt neki egy kezdődő agyvérzéshez.

- Nos, édes szívem, remélem, nem bánod, de beleolvastam a levelezésedbe! – lüktetett egy ér Malfoy halántékán.

Narcissa azonnal elsápadt, amikor meglátta a leveleket. Gyakran érezte, hogy le fog bukni, és tisztában volt vele, hogy Lucius nem lesz valami megértő társ ebben a témában, de nem hallgatott a megérzéseire. Ám mielőtt magyarázkodni kezdett volna, elborította elméjét a harag is. Félrelökte a leveleket, és felpattant.

- Milyen jogon tetted? Ha jól emlékszem a levéltitok a mágusvilágban is törvény! – süvöltötte az asszony vöröslő arccal.

- Nem érdekelnek a jogaid, kicsim! – emelte fel a hangját a férfi. – Sokkal inkább az, hogy mit művelsz Te az én hátam mögött?! Nemrég egy griffendéles sálat kanyarítottál hattyúnyakad köré, most meg azt kell látnom, hogy hónapok óta levelezgetsz Andromédával! Cissy, egyszerűen nem értelek!

- Valóban nem értesz Lucius, de ez eddig is világos volt számomra! – vágott vissza a nő dühösen, aztán nagyot sóhajtva visszaült a pamlagra. – Néha komolyan azt gondolom, hogy fogalmam sincs kihez mentem hozzá...miért kell mindenhol összeesküvést szimatolnod?

Lucius arcizma megrándult. Közelebb lépett a feleségéhez és az arcába sziszegett.

- Pontosan tudod, kihez jöttél hozzá. Egy rossz lépés és repül a fejem, édesem! Nem elég neked, amit adok?! Nem elég a pénz?? Nincs elég idióta, vihogós barátnőd, akikkel kiélheted a hajlamaidat?! Megmondtam az elején, hogy a véráruló húgoddal meg kell szakítanod minden kapcsolatot! – üvöltött Lucius. Teljesen eltorzult az arca. Méltósága elveszett valahol két emelet között.

Narcissa keze nagyot csattant Lucius arcán, ehhez képest a boszorkány meglepően nyugodt, és halk hangon válaszolt.

- Miről beszélsz? Pénz? Vihogós barátnők? Nagyon jól tudod, hogy ez számomra nem elég az élethez. – Cissy felvette a leveleket a pamlagról, maga előtt szorongatta őket. - Szükségem van a családomra...de soha nem sodortalak bajba...és nem is foglak. Hagyj meg nekem ennyit. – nézett magabiztosan a férjére.

Lucius elhúzta a száját és szinte lenézően mérte végig harcias nejét.

- Óh, az érzékeny lelked, egyetlenem… na, ide figyelj, mit teszek a Te értékes leveleiddel! – Malfoy egyetlen mozdulattal kitépte a leveleket Narcissa kezéből és a kandallóba hajította. – Ehhez tartsd magad és nem vitázom! – dörrent a nőre, majd nagy léptekkel kivonult a szalonból. – Ma nem vacsorázom itthon! – szólt még vissza jegesen és csapódott a bejárati ajtó.

- Lehetőleg holnap se! – bukott ki Cissy-ből a keserű mondat. Hátra sem fordult, csak nézte a lassan hamuvá váló pergameneket és borítékokat. Hisztérikus ordítás tört fel a torkából, a majdnem teli konyakos üveget a tűzbe hajította, mely fellángolt, és alkoholos bűzzel árasztotta el a szalont. A nő a szobájába viharzott, közös lakosztályukból minden holmiját átvitette a hálójába. Úgy döntött egy jó ideig látni sem akarja Lucius-t, bár ez eleinte gyerekes bosszúnak tűnt még az ő számára is. Leült díszes asztalkájához, hogy egy utolsó levelet írjon Andromédának. Nem köntörfalazott, az igazságot írta le. Miután a baglya engedelmesen elrepült az üzenettel, Cissy az ablakhoz szorította a homlokát, és próbálta rendezni a gondolatait. Tudta, hogy eljött az ideje annak, hogy feladja.  Képtelen volt azt a kettős életet élni, amit eltervezett: egyrészről arisztokrata feleség volt, aki a háttérből támogatta a Nagyúr és a férje terveit...másrészről olyan lelkivilággal volt megáldva, amibe nem fért bele a nővére elutasítása, vagy az a mérhetetlen lenézés, ami a többi aranyvérűből áradt. És ez a kettő nem fért meg egymással...talán csak akkor lenne lehetséges, ha semmit nem érezne Lucius iránt...Narcissa szeméből potyogtak a könnyek. Miközben hites ura talán sosem becsülte semmire, néhány esettől eltekintve, ő épp arra készült, hogy végleg feladjon minden mást a házassága érdekében. Megrázta a fejét, és elhátrált az ablaktól. Nem akart belesüllyedni az önsajnálatba. Konokul nézett képmására a tükörben, majd magára varázsolt egy szolid, kényelmes ruhát és egyenesen a Lestrange villába hoppanált.

 

Bellatrix éppen a tükör előtt állt és különféle fazonú és színű frizurát varázsolt magára. A pukkanásra ösztönösen kislánya felé mozdult, és előkapta a pálcáját. Amikor látta, hogy Narcissa az, leengedte a pálcát.

- Cissy! Rég voltál nálunk! Már épp akartam mondani… - gunyoroskodott húgával, aki alig egy órája ment el.

Narcissa egy gyenge mosolyt erőltetett az arcára, ahogy befelé lépkedett.

- Nem Te akartad, hogy vacsorára is maradjak? – kérdezte a nővérét. – Hát visszajöttem. – Cissy köhintett párat, és leroskadt az egyik fotelbe, szemeit lesütötte.

Bella felhúzta a szemöldökét, majd Narcissa elé lépett.

- Látom, kicsattanó jókedved van – jegyezte meg. – Mi történt? Bántott az a rohadék?

- Sasszemed van, drágám. – nyögte a szőke boszorka, de valójában alig várta, hogy beszélhessen. – Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd hozzád jövök panaszkodni arra az emberre, akit mindig Te szidtál nekem. – őszintén pillantott fel Bella-ra.

Bella arcizma megrándult.

- Tudtam. Az a szemét mocsadék! – sziszegte. – Beszélj, Cissa, tudnom kell, mi történt!

Cissy elhúzta a száját, és rámosolygott Reginára, aki a szőnyegen üldögélve játszott drága játékaival.

- Esküszöm, mintha paranoia-s lenne... képtelen megnyugodni, és normális életet élni.

Bella töltött mindkettejüknek egy-egy pohár bort, majd fel s alá kezdett járkálni.

- Paranoiás, én eddig is tudtam, és Te is csak azért nem, mert beleszerettél abba a nyájas természetébe! Vagy a farkába?! Mindegy. Most épp mi a franc a baja a drága uradnak? – kérdezte szigorúan.

Narcissa elfogadta a pohár bort, feszengve üldögélt a fotelben.

- Ha ezt most elmondom, Te fogsz engem kinyírni... – gyorsan lehajtotta a pohara tartalmát, aztán kibökte: - Megtalálta a levelezésem... Andromédval.

Bella épp a borba kortyolt bele, de amikor ezt meghallotta, félrenyelt, majdnem megfulladt, aztán lecsapta a tálcára a poharat, ami meg is repedt.

- Mit csináltál?! – emelte fel a hangját. – Mit csináltál??? Leveleztél azzal az árulóval?! – kiáltott fel. – Te nem vagy eszednél! Én mondom, idiótább vagy, mint Malfoy!

 

- Ne ordíts már így, Merlinre! – emelte fel a hangját Cissy is, és magához ölelte Reginát, aki időközben odamászott hozzá, de anyja rikácsolását hallva nyöszörögni kezdett. – Most nem ez a lényeg, tudom, hogy mit gondolsz, és tudd, hogy befejeztem! De ez csak egy indok a sok közül... a legutóbbi... – Narcissa bánatosan ontotta magából a szavakat, úgy érezte egészen kicsire zsugorodik a fotelben. – Mindig, mindent megbocsátottam neki, őszintén, mert próbáltam megérteni... minden ballépését... a felét sem tudod, de nem is érdekes már. Mindig megadtam neki azt a szabadságot, amire szüksége volt. Ő viszont még saját véleményt sem engedélyez szinte nekem.

Bella még mindig remegett az indulattól, de kislánya nyöszörgésére igyekezett visszafogni magát. Töltött még egy pohár bort egy másik pohárba és gyorsan felhajtotta, majd húgára nézett.

- Ne bőgj – szólalt meg rekedten. – Ezek nem életveszélyes gondok.

Cissy megtörölte könnyes szemeit.

- Jól van na. Én sem tudok állandóan erős lenni. Eddig az voltam.

Bella leült a pamlagra és csak a fejét csóválta.

- Erős vagy, drágám. Erősebb, mint gondoltam. Én már rég kinyírtam volna azt a majmot a fennhéjazó stílusával… borzalmas! De azt is fel kell fognod, nem levelezhetsz vérárulókkal és sárvérűekkel! – mondta keményen a boszorkány. – A Nagyúr ezért a fejét veheti Malfoynak. Meg Neked is. És ez a nagyobb probléma.

- Igen, ő is ezt mondta. És igen, jól tudom már régóta, hogy milyen személyiség, fogalmam sincs miért reménykedtem továbbra is abban, hogy változik valami. – Narcissa, ki tudja hány év óta először felállt, odaült Bella mellé, és a vállára hajtotta a fejét. – Most mondd meg, mit csináljak? Feladom a magam elveit az elvárások érdekében, ez rendben van... de nem tudok úgy csinálni, mintha nem történt volna semmi.

Bella kissé megrándult, nem szokott hozzá az efféle érzelmi közeledéshez, sosem volt az a nőkkel ölelkezős fajta, még ha a saját testvérhúga is volt az. Aztán tétova mozdulattal végigsimított óvatosan húga haján, de csak éppen érintette.

- Egyszerű. Hagyd el. Rengeteg pénzed van, menj el nyaralni és szedj fel valami igazán dögös mágust! – sorolta a lehetőségeket Bella.

Narcissa felemelte a fejét, és Bella szemébe nézett.

- Tudod, hogy sosem fogom elhagyni. Tudom, hogy Te megtennéd, de Te más vagy, és más pozícióban élsz. Én az egész családnak ártanék vele, ha elhagynám a férjem. A Nagyúr akaratáról nem is beszélve...

Bella türelmetlenül legyintett egyet, majd megtörölte kislánya ajkait, aki összenyálazta Narcissa elegáns blúzát.

- Naná… ez csak rizsa, kisszívem… - morogta. – Az igazság az, hogy még mindig szereted. Máskülönben már rég leléptél volna, érdekel is Téged a Nagyúr!

- Persze, hogy szeretem... – mondta Cissy megtörten, miközben újratöltötte a poharaikat az aranyló borral. – A húgod egy idióta... nincs mit tenni. – vigyorodott el váratlanul.

Bella felkelt Reginával és a vállához tette a kicsi fejét, a hátát simogatta, majd végignézett Narcissán.

- Az vagy, nem vitás! – ő is elvigyorodott. – Remélem, tudod, hogy ide bármikor jöhetsz, sőt a legjobb lenne, ha itt maradnál egy ideig! Az a barom még a végén úgy tenne, mintha mi sem történt volna, netán erőszakoskodna! Nem engedheted meg most, hogy akár egy ujjal is megérintsen. Ez a minimum!

Narcissa lerúgta a cipőit, és végigdőlt a kanapén. A bor és a beszélgetés hatott, sokkal könnyebbnek érezte magát.

- Viccelsz? Amúgy sem engedném be magamhoz... ha hiszed, ha nem, ennyi büszkeség még elém is szorult. De ha megtagadom az utódot, azzal magamnak is ártok.

Bella bólintott.

- Végre a Black vér utat tört… - mormogta, de inkább csak magának, közben Regina csuklani kezdett, Bella behívta Rodolphust, átadta neki a kicsit, hogy ringassa. Amíg Rodolphus a kisbabával foglalkozott a szalon másik felében, Bella leült húga lábához.

- Márpedig így kell tenned akár két-három hónapig is. A férfiak olyan egyszerűek… - vigyorgott gúnyosan Bella. – Igaz, a majom férjed bármikor szerezhet nőt… de majd megmondom Alexiának, hogy adja ki parancsba, senki nem fekhet le Malfoy-jal az örömtanyán. Hidd el, Alexia tud hatni a szajhákra. Malfoy ki fog készülni – vigyorgott gonoszul.

- Meddig? És utána mi lesz? – Cissy felkönyökölt, szeme csillogott. – Tessék, itt az alkalom, hogy tanácsokat osztogass, iszom a szavaidat.

Bella kifejtette a véleményét a férfiakról és nemes testrészükről, ami szerinte mindig átveszi az uralmat felettük, és ezzel komoly hatalomra lehet szert tenni felettük a nőknek. Sokáig beszélt húgának és ezúttal szemernyi gúny nem volt a hangjában.

Cissy a szemérmetlen téma ellenére komolyan vette Bella minden szavát, sokáig heverészett szótlanul gondolkodva. Észre sem vették, hogy elrepült az idő, Rodolphus is magukra hagyta a hölgyeket, és megfürdette, majd lefektette Reginát. Két üveg bor után Narcissa és Bella szépen álomba merült a kényelmes kanapékon.

Másnap Cissy zúgó fejjel ébredt, Bella-t nem találta a szobában, nyilván visszament a hálóba aludni valamikor az éjjel. A szőke boszorkány nem csapott zajt, felvette a cipőit, hagyott egy köszönőlevelet a dohányzóasztalon, és kilopakodott a házból.

 

Lucius egész éjjel kártyázott, de ezúttal abban is veszített, ezért kora hajnalban dühösen hazahoppanált. Legnagyobb meglepetésére Narcissát nem találta sehol. Dobbyt jól elpáholta, amiért a manó nem tudta, hová ment az úrnő. Aztán Lucius bement a szalonba és egyik konyakot hörpintette fel a másik után. Amikor neje lépteit meghallotta, felmordult.

- Cissa! Ugyan merre jártál éjjel?!

Narcissa egyenes tartással ment el a szalon előtt, egyetlen pillantásra sem méltatta Luciust.

- Semmi közöd hozzá, engem sem érdekel, hogy Te hol vacsoráztál! – vetette oda könnyedén, aztán fenék riszálva felvonult a lépcsőn, és magára zárta a hálószobája ajtaját.

Lucius neje után támolygott, és most csalódottan vette tudomásul, hogy a nő becsapta előtte a háló ajtaját.

- Cissa, ne feszítsd tovább a húrt! Tudod jól, mi a kötelességed, szívem! Nyisd ki, ne akard, hogy berobbantsam az ajtót! Veszekedtünk, nem először, de ez már több a soknál…! Narcissa!! – üvöltött fel Lucius.

 

- Eszemben sincs beengedni Téged! Vedd tudomásul, hogy nem uralkodsz felettem Lucius, és ezt most kénytelen leszel lenyelni!– ordított vissza Narcissa, és a biztonság kedvéért egy, Lucius számára is ismeretlen lakat-bűbájjal lezárta a szobát. Cissy rettenetesen félt, hogy amit most tesz, azzal mindent tönkretehet, de makacsul ellenállt, arra gondolva, hogy férje hányszor követett el olyasmit, ami veszélyeztette a házasságukat.

Lucius felüvöltött ismét.

- Ne játszadozz velem, asszony!! Kötelességed tisztázni velem a dolgokat!

Közben Cissy fürdővizet engedett magának, és fürdősókat szórt a kádba.

- Majd, ha lehiggadtál és átgondoltál mindent, akkor beszélünk! – közölte szárazon, az sem érdekelte, hogy Lucius a víz csobogásától talán meg sem hallotta a szavait.

 

Napok, sőt hetek teltek el így. Narcissa gyakran aludt Bella-nál, sejtette, hogy ha a férje nagyon akarja, akkor könnyedén megtudhatja, hol tölti az éjszakákat. Arra is rászokott, hogy különböző védő-bűbájokkal körülvéve járkáljon, így Lucius valóban, még csak a közelébe sem mehetett. Cissy egyszerre szenvedett, és élvezte is a helyzetet, mert világosan látta, hogy Lucius gyötrődik...

Lucius nehezen és türelmetlenül, szinte értetlenül viselte Narcissa viselkedését. Három hét múlva unta meg véglegesen. Abban sem volt biztos, hogy a nőnek nincs szeretője. Ezért, bár ehhez a megoldáshoz akart utoljára folyamodni, követőbűbájt szórt rá. Könnyedén megtudta, hogy Narcissa minden idejét annál a ribanc nővérénél tölti. Lucius mérge fellobbant. Egyik este, amikor Narcissa kivételesen hazament, a férfi elkapta félúton az ebédlő és a lépcső között.

- Szép jó estét, kicsi Narcissa – köszönt neki olyan mosollyal, ami nem ígért sok jót.

Narcissa megtorpant, hűvös arckifejezéssel fordult vissza a férje felé. Méregette egy ideig, aztán kihúzta magát.

- Jó estét...mondanivalód van számomra? – vetette oda kimérten. – Esetleg bocsánatot kérni jöttél? – Cissy dühe nem sokat csillapodott, bár néha a pokolba kívánta az egész helyzetet, amiben jelenleg éltek. Gyakran vágyakozva gondolt vissza arra a néhány hétre, mikor harmonikus és szenvedélyes volt a kapcsolatuk.

Lucius elvigyorodott.

- Bocsánatot kérni? Ugyan, szívem, tudod jól, mennyire szeretlek. És nemsokára majd Te fogsz bocsánatot kérni tőlem.

- El vagy tévedve, Lucius! – Cissy keserűen és gúnyosan felnevetett, természetes kedvessége egész egyszerűen eltűnt belőle. – Hallgatlak... – tette hozzá türelmetlenül, és ujjaival a lépcső korlátján dobolt.

- Tudod, felfoghatatlan számomra, hogy minden idődet egy gyilkossal töltöd… - sóhajtott Lucius színpadiasan és elfordult.

Narcissa tett egy lépést ura felé.

- Mintha nem tudnád miért teszi. Fogalmam sincs mit akarsz ezzel, Te legalább annyit gyilkoltál a Nagyúr parancsára... Nekem ehhez semmi közöm, Bella a nővérem, tőlem azt csinál a harcok során, amit akar. – A nő felhúzott szemöldökkel várta a választ, nem értette, hogy Lucius miért hozta fel ezt a témát.

- Ugyan, kicsim… nem a harcban való gyilkolásról beszélek – nézett ismét felesége kék szemeibe Lucius.

 

- Hanem miről? – morogta a boszorkány kelletlenül. Kíváncsi volt, de tartott tőle, hogy Lucius szokás szerint túljátssza magát.

Malfoy kivárt. Látta a nőn a türelmetlen kíváncsiságot. Végül megadta neki a kegyelemdöfést.

- Sajnálattal kell közölnöm, hogy a drága nővéred, az a rohadt szajha gyilkoltatta meg az anyámat – mondta kiszáradt szájjal Lucius és elsápadt. Maga is meglepődött, mennyire nehezen mondta ki ezt a mondatot. – Miatta lett öngyilkos. Ő küldte rá azokat a… - Lucius arca megrándult, hangja elcsuklott.

- Hogy mondtad? – hebegte Cissy lassan, az arca elfehéredett, aztán újra kipirult. – Merlinre, Lucius! Csak mert MIATTAD a házasságunk egy fabatkát sem ér, ne merészelj másokat hibáztatni, főleg ne Bellát. Nem érdekel, hogy utáljátok egymást, de ne használd őt fel a mi ügyünkben! – Narcissa szinte már ordított, szép szemei villámokat szórtak.

Lucius felkészült rá, hogy az asszony nem fogja elhinni.

- Nem kell hinned nekem. De a szíved mélyén tudod, hogy ezúttal nem hazudok – előhúzta anyja búcsúlevelét és lassan átadta Narcissának, majd magára hagyta.

Narcissa bénultan állt a lépcső előtt, kezében a levéllel. Jól emlékezett még arra a borzalmas estére, és Kerubina utolsó szavaira, melyeket pergamenre vetett. Elbizonytalanodott. Bár a levél nem volt bizonyíték semmire, ahogy Lucius mondta, valami förtelmes és baljós érzés kerítette hatalmába. Felsietett a lépcsőn, be egyenesen a szobájába, a levelet az asztalra dobta, aztán elővette a kristálygömböt. Sokáig mormolta a varázsigéket, a gömb nem szeretett a múltba visszafordulni, többnyire nem is sikerült semmilyen látomást kicsikarni tőle. De ezúttal engedett. Narcissa keze-lába remegni kezdett. Egyszerre volt pokolian mérges, szomorú, és döbbent. Tudta, hogy a gömb az igazat mutatja. Hirtelen annyi érzés szállta meg, melyek harcoltak egymással, hogy Cissy biztos volt benne, előbb utóbb elájul. Legalábbis ezt remélte. Mélyeket lélegzett, s amikor kissé lenyugodott, azonnal Bella-hoz akart hoppanálni, ám valamiféle erős fásultság telepedett rá, és végtelenül magányosnak érezte magát. Napokig ki sem mozdult a szobájából, alig ivott és evett valamit.

 

A nyár kellemesen és gyorsan telt. A Tekergők és Lily Evans soha nem mulattak még ilyen jókat, mint akkor. A meleg, a tengerpart és a gondtalan fiatalság érzése szárnyalt az azúrkék égbolton, s az ő szívükben is.

Lily lelke lassan megnyugodott. A szülei elvesztése már nem volt vérző seb a lelkén, kezdett begyógyulni, bár mindig megmarad a heg, ezt jól tudta. Perselus iránti érzéseit pedig szíve legmélyére rejtette el. Olykor, ha egyedül maradt, a fiú arca sejlett fel előtte, az ő hangja s szavai visszhangoztak a fülében. Szerette, de elengedte.

Azon az a napon, amikor meghozta a döntését James-szel kapcsolatban, forró nap volt, felhőtlen éggel, minden tökéletesnek tűnt. Az egész napos fürdőzéstől elcsigázottan nézték a parton a naplementét. Sirius és Peter elmentek fagyit venni, Remus valahol a szállodában bújt meg. Lily mosolyogva nézte James profilját. A fiú megnyúlt, magas lett és lesült bőre nagyon vonzóvá tette. James megérezte, hogy Lily nézi, lassan felé fordult.

- Rám ragadt valami? – kérdezte vigyorogva. Lily is elnevette magát, majd átölelte a fiút és arcon csókolta. James azonban nem elégedett meg ennyivel. Megérezte a lányon azt, hogy valami megváltozott… valami fal leomlott… hosszan megcsókolta Lilyt, magához szorítva karcsú testét. Sokáig csókolóztak, közben a puha est rájuk köszöntött.

- James… köszönöm…

- A csókot? Kaphatsz még… - vigyorgott James és már újra magához húzta volna a vörös boszorkányt, amikor a lány megköszörülte a torkát.

- Igen.

James Lily csodaszép szemeibe nézett. Lily kissé elpirult.

- Hozzád megyek feleségül, James Potter.

A fiú először fel sem fogta igazán. Kinyitotta a száját, majd becsukta, aztán ahogy újra Lily szemeibe nézett, magához húzta és az őrületig csókolta a fiatal lányt…

- Boldog leszel… nagyon boldog leszel, Lily! – zihálta James, ahogy szétváltak. – Amilyen hamar csak lehet, összeházasodunk… még holnap. Nem, még ma! – rikkantott James, olyan volt, mint egy őrült.

Lily nevetett, majd lefogta a kezeit.

- Hé, nagyfiú! Ma már nem lehet… nincs meg a ruhám… - összenevettek, aztán egymást átölelve bementek a szállodába. Összetrombitálták a többieket és elmondták nekik is a nagy hírt.

Úgy beszélték meg, hogy két hét múlva meg is tartják az esküvőt. Nem volt miért várniuk. Hazautaztak Angliába s Lily meg James megkezdték az előkészületeket a menyegzőre. Lily kiválasztotta a ruháját, kiküldték a meghívókat. James borzalmasan izgatott és boldog volt. Szinte a föld felett repkedett két centivel. Elérte. Elérte hát. Lily Evans az övé lesz. Örökre. És a mocskos Pipogyusz is eltűnt a képből, még csak párbajozni sem kellett vele…

Lily természetesen odaköltözött James-hez, ez nem is volt kérdés. Hiszen nem is volt hová mennie. Az esküvő előtt három nappal James-nek legénybúcsút szervezett Sirius. A legtöbb volt évfolyamtársukat meghívták. A fiúk Londonba hoppanáltak kitombolni magukat, míg Lily örült, hogy neki senki nem szervezett leánybúcsút. Nem volt kedve semmiféle zajos összejövetelhez. A nagy házban csend volt és béke. A lány az ágyra feküdt, és az ablakon át a sötét eget kémlelte.

Már akkor fel akarta venni a mentális kapcsolatot Pitonnal, amikor igent mondott James-nek, de aztán mégsem tette.

Gyávaságból?

Féltésből?

Ki tudja…

De érezte, tartozik annyival a fiúnak, hogy értesíti. Így, vagy úgy. Nehéz volt a szíve és a lelke, ahogy felvette a mentális összeköttetés fonalát… hiszen annyira szerette Őt… még mindig. Őt, aki már soha nem lehet az övé újra. Őt… Perselus Pitont.

Lily nagyot nyelt és gondolatait sugározni kezdte Piton felé, nem tudva, elérnek-e hozzá vagy sem…

Pers… nincs róla tudomásom, érzékelsz-e vagy sem… hiszen hónapok óta nem tudunk egymásról semmit, de érzem, hogy nincs bajod. Élsz, pontosan tudom és ez hatalmas megnyugvás nekem. Merre járhatsz… merre bolyonghatsz… rettenetesen hiányzol. Szeretlek és mindig szeretni foglak, de elengedtelek. Megértettem, hogy ezt kell tennem. Küzdöttem érted és harcoltam, foggal-körömmel ragaszkodtam hozzád, elmentem a házadba s akkor értettem meg, hogy nem akarsz magad mellett tudni. Nem hibáztatlak. Csak remélni tudom, hogy jó szívvel gondolsz rám és soha nem utálsz meg. Márpedig olyan dolgot készülök elkövetni, amiért joggal utálhatnál meg. James Potter nemrég megkérte a kezemet és két hete igent mondtam neki. Talán menekülés ez… talán szánalmas vagyok… gyáva és ócska. De képtelen vagyok bizonytalanságban élni. Várni Rád, örökké csak várni, miközben nem tudom, szeretsz-e még… nem tudom, látlak-e még valaha. Borzalmasan nehéz volt meghozni ezt a döntést, de meghoztam. Ne haragudj rám. Téged választottalak, de Te nem akartad ezt valamiért. Vigyázz magadra, nagyon.

Lily könnyei ekkor már patakzottak. Nem bontotta a kapcsolatot, hanem lassan elaludt. Meghagyva a lehetőséget Pitonnak, hogy válaszoljon, ha akar…

 

Piton sejtette, hogy Voldemort nagyúr nem lesz elégedett az eddigi kutatása eredményével. Grindelwald képeit nézegette és az öreg kalandjairól szóló mesés történeteket hallgatta hetek óta, már zúgott a feje a rengeteg ereklye legendájától, de semmiféle érdemi információhoz nem jutott. Csak az tűnt fel neki, hogy festményeken különös jelentősége van a zokniknak, mert a portréalakok gyakran megjelentek egymás keretében és cserélgették egymás között a becses ruhadarabokat. Különösen Albus Dumbledore csíkos zoknija volt népszerű. Piton egyszer észrevette, hogy az egyik portréalak – egy hosszú szőke hajú fiatal férfi, nyilván Gellert idealizált, ifjúkori önarcképe – igyekszik elrejteni egy félpár zoknit Albus Dumbledore kíváncsi tekintete elől. Piton rajtakapta Dumbledore portréját, amint leselkedik a szőke mágus után. Mivel nem volt kíváncsi Albus és Gellert fiatalkori kicsapongásaira, messziről elkerülte azt a folyosószakaszt, ahol a két mágus gyakran mutatkozott együtt a képeken, különféle környezetben. Pedig, ha egy kicsivel több figyelmet szentel a párosnak, láthatta volna, amint egy éjszakai jelenetet ábrázoló festményen Albus belopakodik Gellert hálószobájába, és elcseni a párnája alól a féltve őrzött zoknit – benne a Végzet Pálcájával...

Piton azonban éjszakánként inkább végigkutatta Nurmengard titkos labirintusát, a Fekete Mágia nyomait kutatva. Eddig semmi érdekeset nem talált, leszámítva azt a tükröt a pincében, ami szakasztott mása volt a Roxfortban őrzött varázstükörnek.

A fiatal feketemágus órákat töltött a tükör előtt, amelyen át Lilyt látta a tengerparton, boldogan, felszabadultan – pontosan olyannak, amilyen tavaly nyáron volt, amikor együtt töltötték a vakációjukat. Piton nem tudta eldönteni, hogy a múltat látja, vagy a jövőt – a tükör a szíve vágyát tükrözte, így aligha vette észre Lily társaságát: James Pottert, Sirius Blacket és a többieket.

Lily üzenete akkor ért el hozzá, amikor a tükrön keresztül csodálta Lily testét a tenger hullámai között. Tisztán és világosan érzékelte a lány gondolatait, de tudata tiltakozott, hogy befogadja a szavak értelmét: Lily férjhez megy James Potterhez?!

Piton öklével a tükörre sújtott, ami ezer szilánkra tört szét. Közben továbbra is érzékelte Lily gondolatait a távolból: „...James Potter nemrég megkérte a kezemet és két hete igent mondtam neki... Nem tudom, szeretsz-e még… nem tudom, látlak-e még valaha. Borzalmasan nehéz volt meghozni ezt a döntést, de meghoztam. Ne haragudj rám. Téged választottalak, de Te nem akartad ezt valamiért...”

- Lily, nem teheted meg! - kiáltott fel hangosan a fiatal varázsló. Csak most értette meg, hogy amit látott, az a valóság: Lily Evans éppen most készül elkövetni élete legnagyobb ostobaságát: férjhez megy Potterhez!

Piton érezte, hogy a harag szétárad a belsőjében. Meg akarta akadályozni ezt az esküvőt. Mindenáron. Egy óra múlva már újra a fekete fellegben suhant. Szíve vadul zakatolt, agyát elborította a düh és a gyűlölet James Potter iránt. Meg akarta ölni Pottert. Készen állt rá, hogy végezzen azzal az ostoba majommal, aki el akarja venni tőle Lilyt...

 

James őrületes legénybúcsút tartott, hajnalig mulattak, s amikor hazaért, nem is akarta felzavarni menyasszonyát, ezért a földszinti kisebb szobába ment lefeküdni.

Boldog volt.

Két nap választotta el attól, hogy beteljesüljön élete álma, és elvegye Lily Evanst feleségül.

Ez a két nap gyorsan eltelt. Szinte fel sem ocsúdtak, s máris eljött a szombat, amikor Lily kizavarta James-t a házból, Sirius-szal és Remus-szal együtt, mert a lányok ellepték az egész házat, mindenhol masnik, sallangok, fátylak repkedtek. A fiúk röhögve az egyik barátjukhoz menekültek el, hogy ott készülődjenek, ha már a nők kitúrták őket a házból…

Lily rettenetesen izgult. Ruhája gyönyörű törtfehér és ezüst színekből állt össze. Fátyla hosszú volt s eltakarta az arcát. Csodás szemei még így is világítottak, a fátyol takarásában.

A délután hamar eljött. A templomban James már toporogva várakozott. Annyira ideges volt, hogy izzadt a tenyere… ám ahogy megszólalt az orgona s látta Lilyt befelé lépkedni, a maga gyönyörűségében, sudár alakjával, kezében szerény csokorral, megállt az Idő is.

 

Piton már messziről hallotta a harangok zúgását. Kezében remegett a pálca, ahogy lobogó talárban végigsietett a város főutcáján. Tudta, hogy képes lenne megtenni, amit eltervezett: beleereszti az Avada Kedavrát abba a pojácába! Tombolt benne a harag és a gyűlölet James Potter iránt. Már látszott a főtér és a templom... A lépcső, ahol összegyűlt a tömeg. Nemcsak a meghívottak, hanem a kíváncsi helybeliek is érdeklődve leskelődtek, várták, hogy kijöjjön végre az ifjú pár.

Piton lassított, mert meglátta az aurorokat. Felismerte Frank Longbottomot és a feleségét, közvetlenül mellettük ott volt Alastor Mordon, mágikus szemét forgatva. Hagrid, McGalagony és maga Dumbledore... Piton behúzódott az egyik oszlop mögé, elmormolt egy bűbájt, amit a Sötét Nagyúrtól tanult: láthatatlanul felröppent az oszlop tetejére. Kissé fentről és felülről figyelte, ahogy a pap felteszi a kérdést James Potternek majd Lily Evansnek.  Közben érezte, hogy gondolatai leleplezhetik: lezárta az elméjét, mielőtt tudatcsápjával megérinthette volna Lily Evans elméjét. Ha megteszi, talán megakadályozhatta volna a házasságát, de ha a lány észreveszi, hogy ott van, lelepleződött volna... Piton agyán az is átfutott, hogy mindkettőjükkel végez: Potterrel azért, mert gyűlöli, Lilyvel azért, mert elhagyta... Képes volt elhagyni, pedig a vérvarázslat hozzá köti! Érezte, hogy a Sötét Erő tombol a lelkében. Ha elpattan a húr és elszabadul a gyilkos indulat, mint egy végzetes hullám, végigsöpör az összegyűlteken: senki sem élheti túl egy fekete mágus haragját.

„Tedd meg!” - követelte egy magas, sipító hang Piton elméjében. Voldemort szólt hozzá, valami régi, időzített átok szabadult fel, és Piton rászegezte a pálcáját Lily Evansre.

Ekkor meglátta a lány arcát. Tudta, hogy Lily nem láthatja őt. Éppen olyan volt, mint abban a végzetes látomásban: kipirult, boldog, önfeledt... Piton Jamest észre sem vette. Nem volt hajlandó tudomást venni a tényről, hogy Lily most már az undorító, cikeszagyú görényhez tartozik.

„Szeretlek, Lily!” Hozzám tartozol. Örökké...  - üzente, miközben leeresztette a pálcáját és könnyek folytak végig az arcán. Erősen kellett kapaszkodnia, hogy le ne csússzon az oszlopról, miközben a násznép kivonult alatta.

 

Lily csendes, szerény menyasszony volt, akinek a szépsége azonban minden mást elhomályosított. Maga James is egy egész percig csak bámulta a lány tökéletes, gyönyörű arcát, amikor a fátyol lekerült róla… hebegve, szerelemittasan mondta ki az igent, de azt olyan hangosan, hogy zengett a templom.

Lily halk szavú volt és mosolygós. A szíve azonban áruló módjára minduntalan elkalandozott, s kényszerítenie kellett magát, hogy ne gondoljon másra, csak James-re és a jövőre. Az igent könnyen mondta ki, és őszintén gondolta, ettől függetlenül nem tehetett róla, hogy felsejlett előtte Perselus arca, meg az, ahogy múlt nyáron bizonygatta neki: menyasszony lesz a következő nyáron…

A kő…

A látomás…

Hát minden igaz volt. Lily ezen a ponton megborzongott, éppen a templomból lépkedtek kifelé… a tömeg összefolyt előtte, egy nagy masszává, s csak James erős karjába tudott kapaszkodni.

- Kedvesem, jól vagy? – kérdezte tőle James suttogva, majd végigsimított Lily hamvas, rózsás arcán. A lány bólintott, és nyelt egyet. Tovább lépkedtek, és Lily nem tudhatta, hogy Piton milyen közel van hozzá… milyen nagyon közel, hogy ő is ugyanúgy vívódik az érzéseivel, ahogy az ifjú ara… egy lágy fuvallat fújta el Lily haját az arcából, s ebben a fuvallatban visszhangzott pár rövid szó… Szeretlek, Lily! Hozzám tartozol. Örökké…

Lily lehunyta a szemét és arcát a szellőbe fordította. Erőtlenné vált, gyengévé… nem mert James szemébe nézni. Ekkor érezte meg Perselust és biztos volt benne, hogy itt van valahol. Lehajtotta a fejét és lassan beszállt a hintóba, James felsegítette, majd melléült. Lily szemei tele voltak könnyel, de jól tudta, muszáj elrejtenie. Ezért maga elé húzta hatalmas liliomcsokrát és beletemette az arcát, mintha a virágok illatát élvezné. James átölelte, gyengéden és rettentően boldogan. Ő semmit nem érzékelt fiatal felesége hangulatából.

Lily, ahogy elindultak, visszafordult a nyitott hintóban s a templom környékét fürkészte. Ösztönösen a tető felé pillantott. Nem látott semmit és senkit ott, de valamiért pont oda szegezte pillantását, ahol Perselus Piton kapaszkodott az oszlopba… Lily nem üzent semmit. Ő már megüzente, amit akart. Pokoli szerelem volt, ami összefűzte még mindig Pitonnal. S jól tudta: ez már így marad. Szeretni fogja, amíg él, talán azon túl is. Lassan fordult vissza James-hez és a szemébe nézett. Már nem rejtette el arcát. Mert a pokoli szerelmet bezárta a szíve mélyére és átadta magát az Életnek. Nem tudta, mennyi idejük van még az életből, de azt ki akarta élvezni.

James szenvedélyesen megcsókolta Lilyt, most, hogy végre senki nem vizslatta őket.

- Édes, drága szépséges kedvesem… - susogta a fülébe, miközben a nyakát csókolgatta. Lily elmosolyodott. James kedvessége gyógyírként hatott a lelkére. Visszacsókolt és a fiú ölelésébe bújva nézte a tájat…

Rövid nászútjuk Skóciában volt, Lily a nászéjszakán adta először oda magát James-nek. Természetesnek érezte ezt, és a fiú kivárta, türelemmel, amíg Lily Evans az övé lesz.

James izgatottan készült a nászéjszakára. Mivel az egyszerűség kedvéért hoppanáltak, így az utazásban igazán nem fáradtak el. Egy kellemes, tágas házat vettek ki öt napra, körülöttük a vad természet burjánzott, teremtett lélek sem járt arra. Finom vacsorát ettek, Lily aztán átöltözött egy hófehér selyemhálóingbe. Kissé pirulva lépett ki a szobába, ahol James várta. A fiú azonnal a karjaiba zárta Lilyt és percekig csak csókolták egymást.

- Ha tudnád, mióta várom… ezt a … percet… - zihálta James és végtelen gyengédséggel ért a lányhoz. Végigcsókolta a testét, ahogy az ágyra feküdtek. Mintha el akarta volna tüntetni Piton minden egyes ujjlenyomatát Lilyről…

A lány is kívánta az érintéseket. James teljesen más volt, mint Piton. Nem akarta őket összehasonlítani és nem akarta James-t még gondolatban sem megcsalni azzal, hogy Pitonra gondol. Teljes elméjével férjére koncentrált. Hosszan ismerkedtek a másik testével. James aztán óvatosan tette magáévá a fiatal lányt, s egész éjjel szerették egymást…

Lily másnap sugárzóan boldogan ébredt. Hónapok óta nem érezte ezt a felszabadult, könnyed érzést, ami aztán elkísérte heteken át, akkor is, amikor hazautaztak s elkezdték az aurorképzőt…

 

 

 

TOVÁBB