“Az ember mindig tudja az igazat, azt a másik igazságot, melyet a szerep, a jelmezek, az élet helyzetei eltakarnak.”

(Márai Sándor)

 

 

Ötödik fejezet

 

 

 

Narcissa álmatagon nézett ki hatalmas, arany és fehér színekben pompázó lakosztályának ablakán. A villa legszebb szárnya volt az övé, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a hatalmas és fényűző kertre, mely telis tele volt illatos virágokkal, apró szökőkutakkal, és az égre meredő méltóságteljes cédrusokkal. A nap lemenőben volt, s a lány imádta ilyenkor a fényeket. Ha éppen nem volt egyéb kötelessége, akkor képes volt órákat eltölteni az ablaknál vagy sétálni a kertben, csak úgy, céltalanul, miközben a lelke szabadon csaponghatott. Most azonban nagyon is gyorsan közeledett egy kötelezettség, amely elszakította saját álomvilágától. Elsétált az ablaktól, és leült az aranykeretes velencei tükör elé. Csillogó, hosszú, szőke haját komótosan fésülgetni kezdte. Lucius Malfoy, vajon milyen lehetsz most? - kérdezte magában, de a válasz nem volt fontos. Teljesen mindegy, hogy milyen a leendő férje, az nem változtat szüleik elhatározásán. Narcissa nem volt közömbös, mindössze megtanult mindent elfogadni, amit elvártak tőle. Egészen kicsi korában kezdte az anyja okítani őt, hogy hogyan viselkedjen, egyen, beszéljen, öltözködjön. Akkor rögzült a lány arcára az a kissé pimasz, kissé gúnyos, öntelt mosoly, amit azóta is hordott, mint valami álarcot. Könnyű volt az álarc mögül észrevétlenül figyelni, kutatni, és szabadnak maradni. Narcissa soha nem lázadt, nem úgy, mint a nővére Bella, aki vad ötleteivel és sokszor durva viselkedésével őrületbe kergette a fél családot. Persze Bella ettől még követte az elveket, sőt halálfaló lett, ezért illetlenkedése megbocsátható volt. Cissy ehelyett azt az utat választotta, hogy mindenben tökéleteset alakított, így senki nem figyelt rá, ő meg azt tett, amit akart bizonyos keretek között. Nem érdekelte a hatalmaskodás, és hogy ki, kinek az oldalán állt. Ő simulékony volt, mint egy kígyó, alkalmazkodó, mint a kietlen tájakon is túlélő vadvirágok.

Kinyitotta gyémántberakásos ékszerdobozát, és kivette belőle a pompásan megmunkált zafírköves gyűrűt. Mosolyogva forgatta az ujjai között eljegyzési ajándékát, amit persze nem Lucius-tól kapott, Abraxas adta az ő apjának, Cygnus-nak még amikor ő és Lucius gyerekek voltak. Jövendőbeli házasságuk elkönyvelt tény volt. Felhúzta kecses, hófehér ujjára a gyűrűt, és saját képmására mosolygott a tükörben. Nem emlékezett a fiúra túlzottan, nem is találkoztak, amióta elhagyták a Roxfortot, de néhány barátnőjétől hallott róla egyet és mást. Nem volt biztos benne, hogy ezekből a szóbeszédekből mennyi a valóság, egyik szerint az ifjú Malfoy gyakran látogatást tesz Spanyolországban, ahol a kétes hírű boszorkányok csak El Toro-nak, vagyis Bikának becézik. Bizonyára rendkívül magabiztos vagy Lucius- morfondírozott magában a lány. - ez nem illendő. Odalépett szekrényéhez, és addig tapogatott egy hátsó polcon, míg meg nem találta, amit keresett: két apró fiolát.

- Lucius megérdemel egyetlen picinyke csínyt, mielőtt örökre hozzákötöm az életem. Ennyi jár. - mondta fennhangon. Szeme sarkából látta, hogy valami megvillan a szekrény mélyén. Bánatos ábrázattal húzta elő az eldugott kristálygömböt. Narcissa-t érdekelte a Látás tudománya, mert tehetséges volt, ám anyja eltiltotta a különóráktól, vagy a gyakorlástól, mondván, hogy egy ilyen alantas ostobaság nem való egy aranyvérű boszorkányhoz. A lány sietve egyetértett Druella-val, majd kis idő elteltével nyugodtan gyakorolt egyedül, éjszakánként a szobájában. Most a gömb látványa felvidította, mert eszébe juttatott egy képet, amit egy éve tártak fel neki a Felsőbb Erők. Látta jövője egy lehetséges darabkáját. Látta magát egy szőke mágussal. És látta a fiát. Attól a naptól kezdve álarca mögött, szeretete minden cseppjét ennek a családnak tartogatta, akinek egyik tagjával néhány perc múlva találkozik. Az eljegyzés ugyan csak jövő szombaton lesz, de Druella nem támogatta azt az ötletet, hogy a fiatalok abban a nagy tömegben ismerkedjenek össze.

- Semmi szükség valami kínos jelenetre. - jelentette ki néhány napja férjének az ebédlőben üldögélve. Narcissa már visszavonult a szobájába vacsora után, csak anyja, apja és Bella ücsörgött a finomságoktól roskadozó asztalnál, aki épp látogatóban járt húgánál, hogy addig se kelljen férje társaságát élveznie. (aki épp meg akarja ölni drága nejét…:D-B)

Druella magas, tekintélyt parancsoló, rendkívül vékony nő volt, bronzos-ősz haját elegáns kontyban viselte, kezében elmaradhatatlanul ott mocorgott a legyező.

- Szerintem meg semmi szükség mindenféle előzetes találkákra, csak bonyolítja a helyzetet. - felelte Cygnus, de a következő pillanatban újra elmerült a whiskey-vel ízesített, speciális kávéjának elkészítésében. Csak tömött, őszes bajusza alatt morgott tovább. Druella leintette, és Bellához fordult.

- Neked mi a véleményed?

Bellatrix éppen a villáját dobta le, azzal a szándékkal, hogy lehetőleg a házimanó lábába álljon bele, de anyja hangjára elvétette a dobást.

- Rohadj meg… - sziszegte a manónak, aki ott állt az asztal mellett, hogy azonnal ugorhasson, ha kell. Bella aztán anyjára pillantott. Gyönyörű, igéző szeme megvillant, ahogy eljutott a kérdés a tudatáig. Elmosolyodott, fensőbbségesen. – Vacsora? A lehető legjobb ötlet, anyám! Hadd lássa csak Cissa, minél hamarabb, kivel fog leélni egy egész életet… - Bella hangjában rengeteg gúny volt, ám ez mintha az anyjának fel sem tűnt volna.

- Így van lányom, tökéletesen egyetértünk! Máris elküldöm a baglyomat a vacsorameghívással. - bólogatott Druella, és sokat mondóan pillantott urára, aki csak megrántotta a vállát.

- Én úgyis hiába beszélek, igaz? - Cygnus egyik szemére illesztette a monokliját, és az újság mögé bújt. Rég nem ő hordta a nadrágot.

Bella felkelt, kinyújtózott. Szoros bőrfűzőbe bújtatott teste karcsú volt, s lehengerlően izgató. Haja lazán fel volt kötve. Karcsú nyakán egy szöges bőrnyakék csillogott.

- Apácska… - lépett kacagva, gonosz vigyorral apja mögé s hátulról átölelte. – Nem aggódj… minden a lehető legjobb lesz… mindenki elégedett lesz, és mindenki megkapja, amit akar… - susogta Bella. – Ha kell, a vacsora sikeréről én magam kezeskedem. – villant a szeme.

Milyen jellemző. - gondolta magában Cissy, miközben fentről hallgatózott. - Kedves nővérem mindet elrendez. Talán még a nászéjszakámat is letudja helyettem.

 

Narcissa a toronyóra hangjára tért vissza a valóságba. Eljött az idő. Magára varázsolta egyik legszebb mélykék estélyi ruháját, frizuráját egy pálcamozdulattal a helyére tette, majd felöltve mosolyát kilépett a szobájából. A lépcsőfordulónál lekukucskált. Látta, amint az idősebb hölgyet és urat apja kedvesen beinvitálja a szalonba, de a fiatal szőke fiú még a hallban álldogált. Narcissa elővette az egyik kis fiolát, és megitta a tartalmát. A következő pillanatban rémületes változáson ment keresztül. Teste a ruhával együtt hatalmasra dagadt, arcán vöröslő pattanások éktelenkedtek, végül pedig híresen szép fülei nőttek palacsintasütő méretűre. Köhintett egyet, és elindult a lépcsőn.

Lucius felpillantott a hangra, és a látványtól eltátott szájjal nézte, ahogy egy hájas tömeg hömpölyög lefelé, valami szőke boglyával a fején. Öntudatlanul tett három lépést a bejárati ajtó felé, de nem volt menekvés.

- Te minden bizonnyal Lucius Malfoy vagy...a vőlegényem. - lépett oda hozzá a robosztus testalkatú lány, aki a kezét nyújtotta. - Örülök, hogy ismét találkozunk, remélem te is úgy várod közös életünket, ahogyan én. - ránevetett a fiúra, fogai sárgák voltak és töröttek. - Narcissa Black vagyok...a menyasszonyod.

Lucius torkából megnevezhetetlen hang tört elő, miközben közelebbről is szemügyre vehette a cirka 120 kilogrammos testsúllyal rendelkező boszorkát, a kék ruhából kibuggyanó zsíros hurkákat. Tekintete feljebb vándorolt, de a pörsenéses arc, a hámló homlok és töredezett fogak látványa a maradék erőt is kivették a lábából. Ujjai ernyedten lógtak a nő tenyerében, ami csúszott az izzadságtól.

- Micsoda megtisztelő öröm, hogy megismerhetlek. – nyögte végül ki nagy nehezen a betanult rigmust Lucius.

- Óh milyen kedves vagy, köszönöm. - a lány lesütötte a szemét, majd a szalon felé fordult. - Talán menjünk be, remélem elnyeri tetszésedet a házunk.

Lucius ebben a percben köpött a Black család otthonára, ő menekülni akart innen mindenáron, de a lábai és Narcissa sajnos befelé húzták a szalonba, ahol a többiek már kellemes beszélgetésbe bonyolódtak. De hát a Nagyúr egy gyönyörű nőt mutatott nekem, futott át az agyán Luciusnak. A szenilis, szarkeverő vénember, lángolt fel a harag a Malfoy fiúban, de ebből nem esznek, ő nem köti az életét egy párnásra hízott, potrohos valamivel, akire a legkevesebb jóindulattal sem bírt nőként tekinteni. Tőle lehet akármilyen tiszta a vére, ebből a házasságból nem lesz semmi, határozta el Lucius, és eltökélten sétált be a szobába. Amikor a gazdagon berendezett, tágas szalonba léptek, Narcissa szeme először Abraxas-éval találkozott.

Abraxas Malfoy-ban egy pillanatra megállt az ütő is, ahogy ez a trampli ránézett. Felhördült és feje lilulni kezdett, de Kerubina, lágyan megfogta a karját.

- Abraxas… ne csinálj bonyodalmat a fiadnak… - suttogta. A férje csak ránézett dühösen, aztán elfordult, mert még a szivartól is elment a kedve hosszabb időre ettől a rusnyaságtól. Pedig ő úgy emlékezett, a kis Narcissa Black egy valóságos istennő.. nem értette a dolgot.

Druella és Cygnus is az ajtó irányába nézett, az idősödő férfi szemei elkerekedtek, szájából kiesett a szivar és lyukat égetett a drága keleti szőnyegbe.

- E-e-e-ez meg ki? - hebegte felesége kezét szorongatva, akit az ájulás környékezett.

- Merlinre! A lányunkat elátkozták! - nyögte az asszony sápadtan. Hirtelen mindenki Narcissa felé indult pálcákkal a kezükben, nem tudták eldönteni, mit is tegyenek.

Lucius a lehető legmesszebbre lépett el a menyasszonyától, és elmélyülten kezdte el tanulmányozni a frissen manikűrözött körmét, de a szeme sarkából azért szemmel tartotta az eseményeket.

Abraxas felröhögött, és egyetértett azokkal, akik pálcával megindultak a lány felé. Ő maga nem fáradt ezzel. Inkább végigmérte a fiát, majd neje felé fordult.

- Hát én is tévedhetek. – morrant fel és felköhögött egy kis köpetet. –  A fiad majd kurvákhoz jár legfeljebb. – röhögött egy sort, a nejére sandított. Elege volt már a sápatag mártírarcából.

Kerubina felsóhajtott. Tisztában volt vele, hogy fia szépérzéke mennyire fejlett. Egy ilyen nővel nem lesz boldog… az asszony lehajtotta a fejét. Szép szemébe könnyek gyűltek.

Cissy tettetett kétségbeeséssel hátrált a pálcák elől, szembefordult a mellette lévő falitükörrel, és felsikoltott. Arca elé kapta a kezét, és észrevétlenül kiitta a másik fiolát, majd pálcáját önmagára irányítva elmormolt néhány zavaros - talán nem is létező - varázsigét. Teste hamarosan újra karcsú lett, bőre makulátlan, és visszakapta hófehér fogsorát, és csinos füleit. Szégyenlősen fordult szembe a társasággal, Druella a kanapénak dőlve legyezte magát.

- Narcissa Black, mit tettél magaddal? Azonnali magyarázatot követelek! - anyja kiegyenesedett, és szigorúan nézett a lányára.

- Kérem, bocsássanak meg nekem. - suttogta a lány. - Valószínűleg elrontottam valamit, amikor még utoljára igazítani akartam a frizurámon, lefelé jövet. Sajnos előfordul, ha kapkodok....és ha izgulok. - csillogó, kék szemeit, Lucius-ra villantotta, és úgy nézett rá, mint valami istenre.

Lucius ismét csak eltátotta a száját, de aztán összeszűkült szemmel mérte végig a szőke boszorkányt, és lassan gunyoros mosolyra húzta pengevékony ajkát:

- Majd teszek róla, hogy ez az izgalom inkább a hasznomra váljék, mint hátrányomra. – és édesanyja felé indult.

Narcissa szája megrándult, a fiú felé bólintott, majd Abraxas és Kerubina elé suhant.

- Nagyon sajnálom a történteket. - hangja elcsuklott - kérem, engedjék meg, hogy vacsora előtt körbekalauzoljam önöket a villa parkjában. - arca elpirult, szende mosollyal nézett a szüleire. Cygnus furán nézett vissza rá, Cissy nem volt biztos benne, hogy apja nem jött-e rá a csínyre, sokkal jobban ismerte őt, mint az anyja, aki most megbocsátóan helyeselt.

Abraxas vigyora megvillant. Ez az… ez az a kis izgató liba, akit várt… leplezetlenül hordozta végig tekintetét a lányon, majd magához húzta a karját, s csókot lehelt a kecses kacsóra.

- Ugyan, kisasszony… én értem a tréfát… mi nagyon jól megleszünk… - súgta Narcissa fülébe, s közben kéjesen beszívta a fiatal nő illatát.

Kerubina mindent látott és belül megremegett. A férje már rég nem is nőként tekintett rá, ezt még elfogadta. De azt nem, hogy kikezd leendő menyével! Lágyan belekarolt Lucius-ba és végigsimított a karján.

- Gyere, fiam… ismerkedj meg a menyasszonyoddal. – suttogta neki.

- Akkor talán kezdjük újra a megismerkedésünket. – szólt oda csúfondárosan Malfoy, és tett pár lépést a boszorkány felé.

- Hogyne Lucius, ez csak természetes. - Narcissa odalépett a fiúhoz, és megszorította a kezét. - Bocsáss meg a közjátékért, remélem jóvá tudom tenni. - tette hozzá, majd negédesen mosolyogva hátat fordított neki, és Lucius szüleit karonfogva, cseverészve kivonultak a kertbe, Cygnus és Druella megkönnyebbülve követte őket.

Az ifjabb Malfoy utoljára maradt, és tekintete hosszabb ideig elidőzött arája kerek, lágyan ringó csípőjén.

- Nagyon jól fogom érezni magam ebben a házasságban. – nyalta meg a száját Lucius, és utolsóként helyet foglalt a díszesen megterített asztalnál, és egész vacsora alatt le sem vette a szemét Narcissa Blackről.

 

Én a vacsorát konkrétan mellőzném, de ha valaki folytatná, csak tessék :) -Zs

 Szerintem mellőzhető. Sznobok társalognak- ezt mindenki el tudja képzelni… B

 

 

Bellatrix, ahogy közeledett a szombat, s a húga eljegyzése, annyira vált türelmetlenné fatökű ura irányába. Rodolphus továbbra sem szándékozott beállni a halálfalók közé, ám Bella ezt egyszerűen nem vette tudomásul. Pár nappal az eljegyzés előtti reggelen Bellatrix álmosan mászott ki az ágyból. Gyönyörű, mezítelen testén megcsillant a napfény, ami beesett a szobába. Rodolphus kedvtelve nézte, s eltitkolni sem tudta volna a vágyát. Bella őrjítően rákacsintott, s elhatározta, nőiességét veti be a cél érdekében, elvégre, minek született gyönyörűnek, ha ki sem használja, amikor kell?

Rodolphus-hoz sétált, lassan lehúzta róla a takarót, s látta is merev szerszámát. A nő kéjesen nyalni kezdte a saját száját, majd férje fölé hajolt s megmarkolta a vesszőjét.

- Édesem! – kacagott fel Bella.

Rodolphus hatalmasat nyögött s már magára rántotta volna a nőt, amikor Bellatrix, mint egy kígyó, kisiklott a karjai közül.

Eljött az ő napja. Tudta, a férje nem menekül… ahhoz, hogy valaki halálfaló legyen, egy szándékot kellett megfogalmaznia, a fejében, akarni kellett a dolgot, s amikor ez megtörtént, egy mély karcolást kellett ejteni a bal alkarján saját magának. Ez természetesen csak a nagykorú mágusokra volt érvényes. A kiskorúaknak kellett a két ajánló.

Bella négykézlábra ereszkedett az ágy előtti szőnyegen és macskásan csábította férjét. Hajzuhatagát hátracsapta.

- Rodi… gyere… -susogta. A férfi megbabonázva pattant ki az ágyból s azonnal a földre vetette magát, felesége elé, belemarkolt gyönyörű hajába és magához rántotta a fejét. Mohón, durván csókolta. Bella élvezte ezt. Viszonozta a durva csókot, majd ellökte Rodolphust, aki hanyatt esett. Bellatrix rácsúszott s hímtagját kezdte kényeztetni. Tudta, hogy ilyenkor a legsebezhetőbb a férfinép: agyban. A nő, ahogy ajkai közé vette férje méretes szerszámát, tudatcsápjaival bekúszott a férfi agyába s kivetített neki egy képet:

A Nagyúr híve akarok lenni.

A Nagyurat akarom szolgálni örökre.

Halálfaló akarok lenni!

Rodolphus érezte, hogy valami nincs rendben, ezért próbálta eltolni a nőt, de képtelen volt megmoccanni, annyira jól csinálta Bella a dolgát, mind orálisan, mind mentálisan. Addig vetítette a dübörgő mondatokat férje fejébe, míg Rodolphus felordított.

- A Nagyúr híve akarok lenni! A Nagyurat akarom szolgálni örökre! Halálfaló akarok lenni! – üvöltése végigszállt a falakon. Bella elvigyorodott, majd új taktikához folyamodott, ugyanis a vágást meg kellett ejtenie a végső győzelemhez. Méghozzá magának Rodolphusnak. Bella kezében már villant is egy apró tőr. A férfihez hajolt s ráült merev szerszámára. Magába fogadta, lassan lovagolta meg, kéjesen, hagyva, hogy meztelen testét tapogassa a felajzott férfi… majd a boszorkány egy hirtelen mozdulattal megvágta a saját combját s felkacagott.

- Rodolphus… szívd ki… gyerünk… - sóhajtotta. A férfi ráhajolt a nőre s szívni kezdte a vérét. Ettől rögtön elsült a fegyvere is. Hatalmasat üvöltött ismét, ahogy a gyönyör letaglózta. Véres szájjal lihegett. Bella tőre ismét villant egyet.

- Most én jövök… - szállt ki Rodolphus öléből. – Gyerünk, csődöröm! Vágd meg magad, hadd igyam a véredet… - sziszegte a nő, mint egy kígyó. Rodolphus szinte megbabonázva közelítette a saját combjához a tőrt, ám Bella elmosolyodott.

- Ugyan, Rod… ne ott…- susogta, s a férfi bal alkarjához irányította a tőrt. Rodolphus egy pillanat alatt mély vágást ejtett a bőrön. Bella ekkor már kacagott, őrülten… férje hiába is várta a vérivást. Bella, mint aki ott sem volt, úgy tűnt el a szobából.

- Te kurva!!!!!! – ordította Lestrange, amikor rájött, mit tett. Dühében szétrombolta a szoba berendezését és meztelenül, véresen rohanta körbe a hatalmas villát, romlott asszonyát keresve. Bella ekkor már azonban a saját titkos szobájában volt, s vágyban égve üzent a Nagyúrnak, a Jegyen keresztül.

- Én Nagyuram! A férjem ma jelentette be, hogy kész csatlakozni Hozzád! Én Egyetlen Parancsolóm, Voldemort Kegyelmes úr!

Voldemort ott volt Bellatrixban. Éberen, álmában, mindig, mindenhol. Vele közvetlen mentális kapcsolatot tartott a Nagyúr, szinte osztozott a fiatal halálfalónő életerejében. Benne élt. Ez a kötelék olyan erős volt, hogy amikor Bellatrixot elragadta a szexuális vágy, Voldemort testét is jóleső bizsergés járta át. Szüksége is volt erre az energiaforrásra a Nagyúrnak: a horcrux-gyártás egyik rendkívül kellemetlen mellékhatása volt az impotencia. Voldemort évek óta tapasztalta, hogy minél nagyobb a hatalma, annál inkább csökken a teljesítőképessége. Ám mióta Bellatrixot a hívei sorában tudhatta, a tendencia mintha kezdett volna megfordulni.

"Itt vagyok, édesem! Egyetlenem!" - suttogta lágyan Voldemort Bellatrix elméjében. Testi valójában éppen egy komoly tárgyaláson vett részt, amelynek az volt a célja, hogy a következő tanév kezdete előtt a Roxfort felügyelőbizottsága mentse fel Dumbledore-t a tisztségéből. Voldemort erősen összpontosított a jelenlévők elméjére, hogy ők maguk hozzák meg ezt a döntést. Éppen szavazás előtt álltak. Tizenketten voltak ott, rajta kívül, eddig négy kéz lendült a magasba... Öt... Hat... Már csak egy hiányzott, hogy meglegyen a többség. Voldemort éppen Abraxas Malfoy tudatára összpontosított, amikor robbant a kéjbomba. Két kéz az utolsó pillanatban lehanyatlott. Voldemort dühösen húzta vissza tudatcsápját: ezt a csatát elveszítette...

A következő pillanatban azonban már újra Bellatrix elméjében zsongott:

"Óh, mondd, mi történt, gyönyörűm! Ajánlom, hogy jó híred legyen számomra, mert széttéplek, ha csalódást okozol! Új hívet szereztél talán?"

Bella felsóhajtott az imádott hangtól.

- Igen Nagyúr… Rodolphus belátta, hogy Veled csak győzhet!

"Ahhhh!" Voldemort fekete füstkígyóvá változott, otthagyta a tárgyalótermet. Képes volt árnyként suhanni, testetlenül repülni. A következő pillanatban Bellatrix szobájába érkezett, de még nem öltött alakot. Mintha a halál jeges kezével ért volna a fiatal nő bőréhez.  Végigsimított rajta a homlokától a combjai közéig. Látta, hogy Bellatrix egész teste libabőrös lesz az érintésétől.

"Hunyd le a szemed!" - suttogta Voldemort, miközben nem lehetett eldönteni, hogy ott van-e már testben is. Bellatrix mellei közé csókolt, árnyként kúszott a nő testére, hideg ujjai a combok közé siklottak.

Bella hátrahanyatlott. Szinte érezte magán Voldemort sikamlós ujjait. Csukott szemmel nyögdécselt, ahogy Voldemort anyagtalan ujjai felfedezték a testét. Voldemort a nő bőre alá hatolt, egészen megszállta, és Bellatrixot minden bizonnyal fizikai kielégüléshez juttatta, bár ő maga nem volt abban az állapotban, hogy elélvezhessen. A testen kívüli szeretkezésnek is megvoltak a hátrányai...

"Szombaton... valóban megtesszük! Enyém leszel... Te ribanc!" - suttogta Bellatrix fülébe.

Bella félájultan a gyönyörtől suttogott.

- Minden úgy lesz szombaton, ahogy parancsolod, Nagyúr… ott leszünk…

 

 

 

Peter Pettigrew-t, bár nem volt sem közkedvelt, sem kiemelkedő semmiben, azért nem ejtették a fejére. Amikor Regulus bezárta Pitonnál, várt addig, amíg elcsendesedett a ház és erős fogaival kirágta az ócska ketrec alját. Gyorsan fogott a kertben egy igazi patkányt, s betette a ketrecbe. Helyrevarázsolta az alját s vicsorogva körülnézett. Meg is ölhetné Pitonékat ezért, hogy ketrecbe rakták!

De nem.

Nem így fog támadni. Amint hazaesett Pitontól, azonnal sunyi tervének megvalósításához fogott. Pergament s pennát ragadott, s körmölni kezdett. Még a nyelvét is kidugta erőlködésében. Nem volt valami nagy fogalmazó, és folyton pacát ejtett a pergamenen. Már a kezdés is nehezen ment neki.

 

Szevasz James Potter!

 

Itt Peter. Gondoltam, írok, elég hülye volt a vonatút. Holdsáp haragszik még? Mi a helyzet veled? Nálunk minden este bab a vacsora, amit a süket szomszédasszony főz meg, aztán ideteszi a lábtörlőre. Egyszer beleléptem. De azért odaadtam apámnak. Úgysem látja, mit zabál.

Volna itt valami. Voltam a mocskos Pitonnál. Szerintem menjél el hozzá és verekedj meg vele, vagy valami, mert láttam, hogy Lily Evans-szel jár!

 

Ezen a ponton Peter elgondolkozott. Szuszogott izgalmában. Fel kellene kicsit sallangozni a dolgot, ezért James biztos nem jön ide!

- Hehe, megvan! – csillant fel patkányszeme. Folytatta az írást.

 

Piton fogdosta Lily melleit, meg még a lába közét is! Láttam! És Lily majdnem meztelen volt! Ott az udvaron, képzeld! És folyton csókolóztak, Piton meg elővette a nagy farkát! És Lily meg megfogta! Szóval James, gyere ide és tángáld el azt a ragyás Pitont azt mondom! Lily meg sivalkodott utána, biztos bántotta, de ezt már nem láttam, mert fel kellett próbálnom az új bugyogómat a parókához mert meg kellett etetnem a görényemet. Meg amúgy is, én nem akarok más csaja után leskelődni! Aszittem’ James, te jársz Lily Evans-szel! Siessél, mert Piton még gyereket csinál neki! És akkor baj lesz!

Meg amúgy is nem lógunk majd együtt Tapmanccsal? Gyertek el hozzám, és majd kitalálunk mindenfélét!

 

Csókol Szevasz, Peter barátod

 

 

Peter legalább egy óráig írta a levelet, majd amikor végül befejezte, nagy elégtétellel dőlt hátra.

- Heh, hülye James! Úgyis idejön! – Peter, bár nem volt túl eszes, valahogy a női és férfi kapcsolatoknál mindig ráérzett a dolgokra. Biztos volt benne, hogy a többi fiúnak is fel szokott állni reggelente, mint neki, és, hogy ők is ráizgulnak valamire. James pedig úgy csorgatta a nyálát Lily után, mint egy kiskutya. Peter ezt pontosan látta és most kajánul ki is használta. Beletette egy borítékba a levelet, majd ráírta a címzést és azonnal bagolyra bízta, hogy hamar kézbesítse. Utána elterült az ágyon és Eileen Prince egykor jobb napokat látott kanárisárga bugyogóját kezdte szagolgatni… ( annyira undorító, hogy vagyok képes ilyet írni… mondjátok, hogy normálisvagyoknormálisvagyok:D-B)

Alig várta, hogy felbolyduljon a Piton-ház. Persze Peter annyiban sem volt ostoba, hogy önmegsemmisítő bűbájt tett a levélre, miután Potter elolvasta, azonnal elég. Így nem marad bizonyíték, ha esetleg James elmondaná Pitonnak, kitől kapott egy fülest… Peter elvigyorodott.

- Miféle levél, James?! Biztosan valaki rossz tréfát űzött veled… - nevetett fel, aztán a fal felé fordult és elaludt.

 

James itt jöhetsz és kaphatod meg a levelet és képedhetsz el/ ránthatod meg a vállad/ kurvázhatod le Lilyt/ stirichezted le Pitont/ egyéb… :D-B

 

 

(Tekergők egymás között - Siriuséknál :))

 

 

James éppen a házuk megbűvölt kertjében tartott kviddics edzést, eszement, nyaktörő mutatványokat talált ki, és valósított is meg sikeresen. Ágas, ha valamiben kiemelkedően tehetséges volt, az a seprűn való száguldozás, és a kviddicsben megvalósított mindent, amit csak lehetett. Azt tervezték Siriusszal, hogy ha elvégzik az iskolát, akkor alapítanak egy Tekergők néven futó kviddicsklubot, és egy halom pénzt fognak keresni vele. James hanyatt dőlt a föld felett másfél méterrel lebegő seprűn, és álmodozva nézte az eget. Látta magát, ahogy megnyeri a Brit Mágusok és Boszorkányok Kviddics Kupáját, majd ahogy Lily Evans repül felé, hogy gratuláljon neki, átöleli őt. Ágas lehunyta szemét, Pipogyuszt éppen elragadja egy hegyi troll, amikor a lány ajka az övéhez ér...

- Ááááááá!!! – ordított fel James, majd a földre zuhant, ahogy egy bagoly a mellkasán landolt. Potter felült a derékig érő fűben, leakasztott a füléről egy heves szívrohamon átesett gilisztát, majd megigazította a félrecsúszott szemüveget, aztán levadászta a madár lábáról a levelet. Apró mosolyra húzódott a szája, mikor meglátta, hogy Peter írt neki.

Mikor az első barátságos sorokat olvasta, heves lelkiismeret furdalása támadt, amiért az utóbbi éji kis kiruccanásra nem hívták magukkal apró barátjukat.

Majd kárpótlóm valamivel, határozta el, és tovább olvasott. Először nem fogta fel a sorokat. Lily...meztelenül...csókolózik...Pipogyusz...nagy farok...

Hirtelen nem értette, hogy Féregfark mit is akar mondani neki, hiszen maga a levél annyira kusza volt, és értelmetlen. Elgondolkodva ejtette le a kezét az ölében, ha Lilyt bántotta Pipogyusz, akkor miért nem lépett közbe Peter vagy legalábbis értesítenie kellett volna őket azonnal. Zavartan forgatta kezében a pergamen darabot, ami ekkor váratlanul lángra lobbant. James felszisszent, ahogy az ujja megégett a tűztől, és összeráncolt szemöldökkel nézte a fűben elhamvadó levelet. Elgondolkodva legyezte el a kékeslilás füstöt az orra elől.

- Ezt nem Féregfark írta, csakis a mocsadék, púpos, görbe orrú halálmadárnak a keze lehet a dologban. – állt fel dühödten és nagyot rúgott bele a hamuba. – De korábban kell neked ahhoz felkelned, hogy James Pottert átverd.

Elszánt arccal rohant be a házba, még a féltve őrzött Nimbusz 1700-as seprűjét is kint hagyta, hogy mielőbb beszélhessen Siriusszal, és Remusszal. De legfőképpen Petertől akarta megtudni, hogy valóban ő küldte-e a levelet.

Negyedóra múlva Sirius szobájában rótta dühödten a köröket, Remus elnéző mosollyal figyelte a barátját.

- Szerintem nem éri meg, hogy ennyire felhúzod magad, Ágas. Ha Féregfark írta volna a levelet, akkor az nem semmisül meg, és ha igaz is lenne az a sok mocsokság, amit elmeséltél, akkor azt Peter négyszemközt mondja el neked.

Sirius vihogva bámult ki az ablakon, majd barátai felé fordult, és meggyőződéssel megrázta a fejét.

- Nem, ez nem lehet Peter levele, egyetértek Remus-szal! - bólintott Holdsáp felé, aztán odalépett James-hez, és megrázta a vállánál fogva. - Legyen eszed Ágas! Rendben, a bab az stimmel, de az a zavaros marhaság Pipogyiról, na és az áthúzott részek! - undorodva forgatta a szemét. - Ha ezt Féregfark írta, akkor bolondgombát evett előtte!

James először megrökönyödve nézett a srácokra, majd hangosan felröhögött, és Sirius ágyára vetette magát.

- Én is zavartnak éreztem ezt az egészet. – helyezkedett el törökülésben a takarón – Féregfarkot egyébként nem értem el, tudtok róla valamit?

Remus megrázta a fejét, Sirius csak megrántotta a vállát, és újra kinézett az ablakon.

- Én még a házat sem hagytam el mostanában, hogy tudhatnék bármiről is? - motyogta úgy, hogy a többiek ne hallják. Összekulcsolt kezeit a tarkójára szorította, és nagyot sóhajtott.

Jamesnek feltűnt, hogy a kezdeti jókedv pillanatok alatt eltűnt barátja arcáról.

- Mi a gond Tapmancs?

Sirius grimaszolva fordult felé, a falon lógó nagy, családi képre mutatott.

- Vajon mi? Nem emlékszel? Részt kell vennem az unokanővérem eljegyzési estélyén. - olyan fancsali képet vágott, mint aki épp most ízlelte meg a babfőzeléket, amibe Peter belelépett. - Egy egész este...vigyázzállásban...úgy téve, mintha közéjük tartoznék. Utálom az egészet! - nyögte Tapmancs.

Potter megvakart az orrnyergét, és ekkor egy ötlet villant az agyába.

- Veled megyek Sirius.

- Eszednél vagy? – horkantott fel Holdsáp.

- Nagy ötlet, csak kivitelezhetetlen. - morogta Sirius, miután eltűnt arcáról a felvillanó mosoly. - Ugyanis Téged nem hívtak meg!

- Ha már van Láthatatlanná tévő köpenyem, akkor miért ne használnánk ki egy remek alkalmat a nagyseggfej vérmániákusok bosszantására.

- Ezt most komolyan gondolod? - hüledezett Tapmancs - Veszélyes játék lenne ez barátom, tekintve, hogy a nagytiszteletű Ocsmány Nagyúr is ott lesz - suttogta óvatosan, vöröslő fülekkel Sirius.

James nagyot nyelt.

- Nem félek tőle, legalább megláthatom kitől retteg a fél mágustársadalom. – húzta ki magát eltökélten a szemüveges kamasz. – Remus?

- Sajnálom – hajtotta le a fejét Lupin – de anyámékkal elutazom péntek reggel Szibériába. Állítólag van ott valami csodaboszorkány, aki segíteni tud rajtam.

- De hát ez jó hír – lépett barátjához James, és a vállára tette a kezét –, és sokkal fontosabb is.

Sirius még mindig alig hitte el, amit Ágas mondott, vigyorogva ült le Remus mellé.

- Hát tudod, szívesebben mennék veled! - kacsintott Holdsápra.

- De mi attól még jól fogunk mulatni, Tapmancs barátom. – kurjantott James, és heves ugrálásba kezdett, amihez csatlakoztak a többiek is.

 

 

 

Walburga Black a Varázsszem című pletykalapot olvasta. Orion Black pipája füstölt, de olyan csendben volt, hogy nem lehetett eldönteni, szunyókál-e vagy ébren van. Sipor mogorván törölgette a port a nappaliban. Walburga érdekes hírt talált:

- Az unokahúgom megcsinálta a szerencséjét! Narcissa férjhez megy. Megfogta a Malfoy-fiút - lebegtette meg a lapot a férje előtt, aki felhorkant. Harákolt egyet, mert az előbb mélyen leszívta a pipafüstöt.

- Az már valami... - morogta az ezüstös hajú öregember. - Lassan Te is gondolkodhatnál, ki marad a mi fiunknak! Majd nézz körül holnap a rokonok között. - Azzal a gondolkodás megerőltető feladatát Orion Black a feleségére hagyta. Töltött magának egy kupa mélyvörös bort, felhajtotta, szívott kettőt a pipájából, majd ismét lehunyta a szemét.

- Ugyan, ki állna szóba azzal a... - kezdte Walburga, majd megvetően nézett Sirius fia portréjára, aki felkapta a fejét és dölyfösen kisétált a keretből. Walburga dühösen lefordította a fiú képét. - Bíztam benne, hogy észhez tér, de nem... Ha még egyszer meglátom, kik járnak hozzá, kitagadom! - fenyegetőzött rikácsolva a vénasszony. Látszott rajta, hogy komolyan gondolja, amit mond. - Te is jobban a körmére nézhetnél! A fiad a család szégyene! Ha nem tudnám biztosan, hogy én pottyantottam a világra, biztos lennék benne, hogy valamelyik szeretőd kölyke! Láttad, kikkel barátkozik?

Orion azonban nem felelt, ismét elbóbiskolt. Hallotta viszont valaki más, aki sietve egyetértett a ház úrnőjével.

- Vérárulók, mocskos sárvérűek... Ha úrnőm tudná, amit én tudok! Ha úrnőm hallotta volna, amit én hallottam! Mindig csak azok a jöttmentek, koszos csavargók, félszerzetek - hőbörgött a házimanó. Az imént látta, kik távoznak Sirius Black szobájából. - El kellene tiltani tőlük a fiatalurat! De Sipor nem akar beleszólni az úrnő dolgába. Sipor kiszolgálja a Black családot, ahogy az egy rendes házimanóhoz illik. Sipor csak azt kéri, ne kelljen engedelmeskednie többé Siriusnak, aki most éppen mögötte állt, kihallgatva a házimanó nyavalygását.

- Sipor azonnal takarodj innen, mielőtt csak úgy véletlenül lerugdoslak a lépcsőn! - dühösen és megvetően nézett a csúf teremtményre. - Valamint azt ajánlom, hogy nagyon vigyázz arra az ocsmány szádra! - Sirius azzal faképnél hagyta Siport, mert egyáltalán nem volt kedve egy ostoba házimanóra fecsérelni az energiáit.

Regulus Black a szobájába zárkózott. Sipornál jobban talán csak ő utálta a bátyját. Szóba sem állt vele, csak ha nagyon muszáj volt. Feltekerte a telefület, amellyel kihallgatta, miről beszélgettek az előbb Siriusék. Elégtételt érzett, amikor rájött, hogy belátták, nem az utálatos Potter elképzelése szerint alakultak az események. Ugyanakkor furdalta a kíváncsiság, vajon Sirius tényleg képes-e kutyává változni. Mert ha igen... Ha a bátyja egy bejegyzetlen animágus, akkor ez olyan tény, amivel bármikor zsarolhatja. De meg kell róla győződnie, hogy igaz-e. Amikor biztos volt benne, hogy Sirius egyedül van, kopogtatás nélkül benyitott hozzá. Árulkodó nyomokat keresett, de maga sem tudta, hogy mit. Talán egy pár bolha meggyőző bizonyíték lenne...

- Nocsak öcsikém! - kiáltott rá Sirius, majd elállta az útját a szoba közepén. - Kopogás nélkül betörni? Ejnye, nem ilyen nevelést kaptál. Mit akarsz? - mordult rá Regulusra.

- Nagyon béna vagy - állapította meg Regulus, ahogy végignézett a bátyján, aki éppen egy vadiúj, mugli-lányok képeivel telepakolt magazint tartott a kezében.

Regulus hátrált egy lépést, mert Sirius durva arckifejezéssel megindult felé.

- Utoljára kérdezem, mit akarsz? - gyanús volt neki öccse viselkedése.

- Higgadj már le! - üvöltött Siriusra a fiatalabb fiú. - Csak azért jöttem, mert a jövő héten szükségem lesz Siporra. Semmilyen feladatot ne adjál neki, rendben?

- Óh milyen undorító elfoglaltságot tervezel vele? - kérdezte Sirius gúnyosan. - Ne szabd meg nekem, hogy mikor, milyen feladatot adjak neki! Ha éppen munkám lesz számára, akkor a te kedvedért nem fogom elhalasztani. - Sirius félrehajtott fejjel, negédesen mosolygott.

- És még Te tartod magad különbnek nálam? Vagy Pitonnál? - feleselt a fiatalabb fiú.

- Na ezt a témát hagyjuk...bár jó vicc lehetne belőle. - Sirius morfondírozva vakargatta az állát. - Nyilván jobban szeretnél Pipogyi testvére lenni, össze is passzolnátok. - vigyorgott.- Kár, hogy ez már megoldhatatlan, de ha szeretnéd, szólok az érdekedben a szüleinknek, hátha megengedik, hogy továbbra is Pitonnál vakációzz.

- Igenis, jobban örülnék, ha Piton lenne a bátyám, nem Te! Több esze van, mint neked és az összes haverodnak együttvéve! James Potter egy ocsmány féreg, nem különb, mint az a hülye Peter... Mondd csak, miért nevezitek Féregfarknak? Talán a farkadat nyalogatja, amikor éppen bolhás kutya képében kergeted a szukákat Roxmortsban? - Regulus már tudta, hogy a kis Peter animágus. Összeszűkült a szeme, és egyre erősödött a gyanúja, hogy Sirius is az.

Sirius egy pillanatra elvesztette a nyugalmát, elindult öccse felé, zsebében a varázspálcáját markolva.

- Akarsz még valamit mondani? - sziszegte. - Ha nem akkor tűnj innen, és merülj el a Halálfalók imádatában a szobád sötétjében! Kész szentély, bár meglehetősen szánalmas. - Nem adta meg öccsének azt az elégtételt, hogy a barátairól dühében bármit eláruljon.

Regulus ismét az ajtóig hátrált. Közben azért alaposan körülnézett a bátyja szobájában.

- Elmondtam, amit akartam! A dolgaimhoz pedig semmi közöd! Viszont jobban tennéd, ha nem engednéd meg Potternek, hogy még egyszer betegye ide a koszos lábát! Anya a végén el fog tiltani tőle!

- Öt percen belül másodszorra figyelmeztetlek, hogy ne parancsolgass nekem! - Pálcáját most már nyíltan Regulus-ra szegezte. - Tiszteld, hogy én vagyok az elsőszülött, te taknyos! A barátaim nevét pedig még csak ne is említsd, nem vagy rá méltó! - szemét testvére szemeibe fúrta.

Regulus kezében is villant a pálca. Állta a bátyja tekintetét, bár Sirius fenyegetően magasodott fölé.

- Nincs miért felnézzek rád, tökfej! Tudom, hogy csaltál a vizsgán. Ha köcsög James nem segítene, biztosan megbuknál. De így is megkeserülöd, te véráruló!

Sirius majdnem elharsogott egy varázsigét, amitől Regulus egészen a földszintig repül, de végül felnevetett, és leeresztette a pálcáját.

- Nocsak... ki beszél itt vérárulóról. - Kezét szinte barátian öccse vállára tette. - Sokszor látlak éjszakánként Sipor társaságában. Mesélnél erről egy kicsit, fiacskám?

Regulus fülig vörösödött.

- Semmi közöd hozzá, mit szoktam csinálni éjszakánként Siporral! Az a manó csaknem egy évszázada szolgálja a házunkat, neked fogalmad sincs, mennyit köszönhetünk neki! Aljas, szemét...

- Most aztán elég volt - hörögte Sirius, hátrébb lépett, és villámgyorsan suhintott a pálcájával - Obstructo! (én se tudom mit csinál ez az átok :D-Zs) - Regulus kivédte a támadást, aminek Sirius legbelül örült, mert semmi kedve nem lett volna a szüleiknek magyarázkodni. Nagy nehezen nyugalmat erőltetett magára.

Regulus szeme alatt megrándult egy ideg. Nehézkesen hárította az átkot, és nagyon bánta, hogy nem olvasta el azt a könyvet, amit Piton ajánlott neki. Akkor rákényszeríthetné az alakváltásra Siriust, és lelepleződne a nagy titok.

- Ha most azonnal nem tűnsz el innen, - morogta Sirius, majd leült íróasztalához, és a magazint kezdte lapozgatni. - akkor bezárlak a kamrába Siporral pucéran, és kihívom a Reggeli Prófétát, hogy megörökítsék a meghitt jelenetet. - hangja veszélyesen higgadt volt.

Regulus behúzta a nyakát, és jobbnak látta, ha elkullog. Megadóan leeresztette a pálcáját.

- Úgysem mered megtenni! A szüleink kitagadnának!  - morogta.

 

 

Szombat délután volt, a Malfoy Manorban több tucat házimanó sürgött-forgott a konyhában, a házban és a kertben. Narcissa Black és Lucius Malfoy eljegyzésére készültek. A vendégek már elkezdtek szállingózni befelé, leginkább a közeli családtagok, akik kedélyesen beszélgettek vagy azt figyelték kinek sikerült szebb ruhakölteményben, drágább ékszerekkel felrakodva megjelenni.

Narcissa délelőtt érkezett, szülei és Bellatrix kíséretében, majd a könnyű ebéd után megkapta az egyik vendégszobát az öltözködéshez. Narcissa készen állt. Gyönyörű krémszínű selyemruhája nem volt se túl hivalkodó, se túl szolid, ékszer gyanánt a zafírköves gyűrűhöz illő nyakláncot és fülbevalót vett, haját apró csatokkal tűzte fel. Türelmetlenül járkált fel-alá, mert addig nem mehetett le, amíg vőlegénye meg nem érkezik a díszvendégekkel. Általában a menyasszony családja rendezi az eljegyzési fogadást, ám Cygnus és Abraxas másképp egyeztek meg. Persze Druella fel volt háborodva, mert tisztában volt vele, hogy férje csak azért intézkedett a háta mögött, hogy őt bosszantsa, de Narcissa nem bánta. Malfoy-ék gigászi kertje még az övékénél is pompázatosabb volt, és a 200 vendég legalább nem azt pusztítja majd le. A múltkori partyn is Yaxley belehányt a virágágyásba, amiben Cissy kedvenc liliomai nyíltak. (:DD IHB-buli…-B)

A lány kinézett az ablakon, és elégedetten csodálta az elegáns, de nem giccses díszítéseket a hatalmas asztalok körül. A manók éppen a terítékeket helyezték el, és meggyújtották a különleges, fehér fényt árasztó fáklyákat. Cissy szeme a pontosan középen kimagasló, trónszerű székre tévedt. Ott fog ülni Ő...Voldemort Nagyúr, én pedig mellette. - a gondolatra átfutott rajta a hideg. Természetesen hűen követte családja elveit a béke érdekében, és mert a család szent fogalom volt számára. Épp ezért tulajdonképpen Voldemortot is követte, azonban még sohasem találkoztak. Felsóhajtott, kezével végigsimított az arcán, aztán elkapta a pillantását a székről, mert belépett a látóterébe egy fiatal, 15 év körüli, hosszú, feketehajú, helyes fiú.

- Nocsak, Sirius. - suttogta a lány. - Hát eljöttél te is. - A fiú egyedül bóklászott a parkban, s mintha motyogott volna magában. Narcissa szomorkásan csóválta a fejét. Szerencsétlen kölyök egyre kétségbe ejtőbb jelent, és ezáltal jövőt produkált magának. Nem helyeselte Sirius viselkedését, de inkább sajnálta, nem haragudott rá.

 

Sirius feszülten lépett be a villába, szerencsére nem fért be öccse és szülei mellé a kocsiba, így külön érkezett, James Potterrel, aki a láthatatlanná tévő köpeny alatt követte barátját ki a kertbe. Remus és James kibékülése újra jókedvet varázsolt Sirius arcára, persze csak, ha nem kellett otthon lebzselnie vagy részt vennie egy ilyen bulin, mint a mai.

- James, pokolian hálás vagyok, amiért eljöttél velem, de ha úgy nézek ki, mint aki egyfolytában magában beszél, az nem sok jót ígér. - szűrte a fogai között mosolyogva.

James elszörnyedve nézte a parkba és a kastélyba beszállingózó népet, többeknél majdnem felhördült, és megbeszélte magával, hogy bizonyos neveket mindenképpen el kell mondania az apjának s az anyjának.

- Szerintem neked már oly mindegy, Tapmancs. – vigyorodott el végül a köpeny alatt Potter – A családod szemében évek óta sültbolond vagy, de nézzünk körül, hátha találunk valami kihalt területet.

Sirius bólintott, miközben szemével körbepásztázta a terepet.

- Keresnünk kell egy helyet, ahol beszélhetünk, hogy még a vacsora előtt beavathass a tervedbe. - szeme megállapodott a park közeli sarkában álldogáló robosztus törzsű tölgyfán, lábával fenékbe billentett egy pávát, ami nem akarta békén hagyni, és megállás nélkül a lába elé tévedt. - Nézd azt a tölgyet, az jó lesz.

James is arrébb taszajtotta a pávát, aki rikácsolva bukott fel, majd tűnt el mellőlük.

- Akárhogyan is figyeltem, de nem láttam eddig Lilyt, se azt a ... – szavai dühödt morgásba fulladtak.

Sirius majdnem hangosan felnevetett.

- Ágas, te komolyan elhiszed a pletykát, hogy Lily Evans is itt lesz, méghozzá Pipogyusz társaságában? - hátrasimította fekete tincseit, és idegesen megrázta a fejét. - Tudod, hogy Peter milyen...vetíteni és képzelődni azt tud. Pitonkára számíthatunk, hiszen imádja a halálfalókat...de Lily-vel? Áhh... - legyintett. Egy pillanatig sem hitt Peter levelében, továbbra is arra gondolt, hogy talán nem is Féregfark írta, gyanúsak voltak az utalások a bugyogóra.(a kis naív :DD -Zs.)

James, aki pár napja még nagyokat nevetett a levélen, már nem tudott olyan szívből kacagni. A gyanú befészkelte magát a lelkébe, és marcangolta a kétség, hogy talán az Evans lány komolyan érdeklődik a denevér után.

- A nőket ismerve semmi sem biztos. – mondta olyan hangsúllyal James, mintha hatalmas tapasztalatot halmozott volna fel a női nem kiismerése terén. – Az is lehet, hogy valami sötét bűbáj alá vonta Lilyt.

- Jól van, nyugi. Ha így történik, akkor elintézzük. - sutyorogta a fiú, majd megérezte, hogy valaki figyeli, és önkéntelenül felpillantott. Narcissa nézett le rá az emeleti ablakból, a lány kedvesen intett egyet. - Ágas, ott az unokanővérem. Fent, az ablakban. - Sirius visszaintett neki.

James felnézett, és meglepődve látta, hogy az említett rokon gyönyörű, bár szerelmes szívének, Lily Evans volt a tökéletes boszorkány.

- Nagyon szép az unokanővéred, Tapmancs, csak kár, hogy belül szintén a vérmánia megszállottja. Vagy nem?

- Ritkán találkozunk, még ritkábban beszélünk mostanában. - mormogta Jamesnek. - De ő legalább nem undok. Na, menjünk. - meggyorsította a lépteit, aztán a fához érve nekitámaszkodott a törzsének. Innen láthatta az egész parkot.

- Talán lekapom magamról pár percre a köpenyt. – nézett körül Potter, hiszen itt senki nem láthatta őt.

- Nem kockáztatnám meg, hogy levedd a köpenyt, de legalább nyíltan beszélhetünk. - Sirius megkönnyebbülten fordult meg. - Mesélj! Milyen löttyöt akarsz, mibe belekeverni? - érdeklődött vigyorogva.

James sötét mosolyra húzta a száját.

- Elcsórtam apám készletéből egy méreg erős serkentő és ajzó esszenciát. Ha alkohollal keveredik, akkor azok, akik isznak belőle, olyan dolgokat tesznek meg, amire a valóságban még csak nem is gondolnak. Talán ha Pipogyusz barátunk is iszik belőle, végre megmossa a haját.

- Szenzációs ötlet, barátom. - Sirius összedörzsölte a két tenyerét. - Talán mégis jól fogok szórakozni, bár nem úgy, ahogy a családom elvárná. - kuncogott.

 

 

Regulus már reggel dehoppanált Siporral, Lily Evans péntek délután korán hazament Pitontól, éppen csak ebédeltek valamit együtt, aztán hazafutott, hogy másnapra egész estére kimenőt kaphasson. Tudta, nem húzhatja ki a gyufát a szüleinél, így okosan taktikázott: kitakarított, kimosott, sőt, még rántottát is sütött vacsorára. Petúnia Vernonnál volt, így nem zavarhatta. Este mézesmázosan telepedett anyja ölébe, s elkéretőzött. Nem is ment neki nehezen a dolog. Mivel fogalma sem volt, milyen egy halálfaló eljegyzés, s nem tudta, meddig tart, jobbnak látta, ha éjfélig elkéretőzik… legfeljebb előbb hazajön. Apja némi töprengés után az új kocsijukat is odaadta, bár kissé remegett a keze, amikor átnyújtotta az indítókulcsot a lányának, hiszen Lily jogosítványán még alig száradt meg a pecsét. Lily aztán izgatottan felrohant a szobájába és azon kezdett morfondírozni, mit is vegyen fel. Szokásos női probléma volt, amit a Roxfortban nem élt át, mert az egyenruha az bizony egyenruha volt: nem volt alóla kibúvó. Most azonban nem egyszerűen fel kellett venni valamit.

Nem.

Most gyönyörűnek kellett lenni. Ez kötelező volt. Lily Evans tetszeni akart. Életében először. Belenézett a tükörbe, s próbálgatta, hogyan is legyen a haja… igéző szemek… így bókolt Piton neki… Lily pislogott párat, majd közelebb hajolt a tükörhöz. A gyertyafényben különlegesnek tűnt az írisze. Megszámolta a szeplőit az orra körül.

- Tizenhat?! Tegnapelőtt még csak tíz volt. – húzta el a száját, majd megborzolta a haját. Egészen vadul festett így. – Hm… akár öt évet is hazudhatok a koromból. Felfelé… öt év… - morfondírozott. – Majdnem huszonegy leszek… vajon mi lesz akkor velem? – kérdezte halkan. Megborzongott. Hiszen látta, hogy meghal… nyelt egyet és felkelt a tükrös asztalkája elől. A ruhásszekrényhez lépett. Beletúrt, széthajigálta a ruháit. Egyenként felpróbálta a szebb darabokat, de mindegyik túl kislányosnak tűnt…

- Merlin szakállára, hogy nem tudok mit felvenni! – toppantott, ám ekkor megcsillant valami a szekrény mélyén. – Hát persze! – kihúzott egy dobozt, amiből kilógott valami. Tavaly karácsonykor kapott egy rendkívül elegáns ruhát, de nagy volt rá, lötyögött rajta, főleg melltájékon… ám Lily, ahogy a selymes, kissé csillogó anyaghoz ért, azonnal érezte, hogy ez a ruha erre várt. Erre az alkalomra. És most egészen biztosan jó lesz rá!

Izgatottan próbálta fel.

- Tökéletes… - suttogta, ahogy belenézett a tükörbe. – Vagy… tegyük fel, az. Ha nem tetszik Neked, Perselus Piton, viheted valamelyik lombikodat a hacacáréra!

Lily kivirult. Ebben felnőttnek érezte magát, olyan fiatal nőnek, akinek már van szerelme.

Másnap már korán talpon volt. Mindent elrendezett. A haja ügyében is döntött. Minden szükséges kelléket bedobált a hátizsákjába (vagy Hermi gyöngyös táskájába…-B).

A ruháját egy selyempapírba csomagolta óvatosan, majd felöltözött egy hétköznapi szerelésbe, s nyolc körül elindult a Spinner’s Endre. Tudta, hogy Perselus ilyenkor már vagy két órája fent van. Vígan lépkedett, bár kissé szorongott ettől a halálfaló összejöveteltől. És Voldemort… ott lesz a rettegett diktátor… Lily nyelt egyet, ahogy koppantott kettő hosszút, majd három rövidet, két hosszút, és nyolc rövidet Piton ajtaján. Ezt az egyezményes jelet csak ők használták.

Az ajtó feltárult. Piton Lily elé sietett mosolyogva.

- Jó reggelt! Csakhogy felébredtél végre! - Ő már hajnalban felkelt, megmosta a haját. Legalább annyira Lily tiszteletére, mint a "nagy esemény" kedvéért.

- Jó reggelt, pincelakó. – pimaszkodott Lily kedvesen. – Honnan veszed, hogy nemrég keltem? Már múltbalátó is vagy? - húzta fel kacéran a szemöldökét. Szeme színe most olyan volt, mint a rét zöldje. Nyugodt és simogató.

- Múltba, jövőbe... ahogy kívánod. Gyere beljebb!

Lily belépett, majd ahogy a fiú becsukta az ajtót, szó nélkül hozzábújt. Átölelte, szorosan, és arcon csókolta. Piton lehunyta a szemét, szerette volna most már igazán megcsókolni a lányt. De mielőtt megtehette volna, egy vörös hajszál valahogy a szájába került.

- Kócos vagy - finnyáskodott Piton. Lily mosolygott, majd szétváltak, aztán megigazította kissé kócos copfba fogott haját.

- Hogy Neked semmi sem jó… azt hittem, a kócosokat kedveled. – vigyorgott, és direkt összeborzolta a fiú vállig érő haját. - Na, mit művelsz éppen? – nézett körül a nappaliban, majd az egyik fotelbe tette a hátizsákját.

- Lenne dolgom bőven... - intett Piton az állával egy könyvkupacra, ami tegnap délután érkezett. Már a Roxfortban megrendelte a fekete mágiáról szóló könyvsorozatot.

- Á, értem. Segíthetek rendszerezni a könyveidet, ha gondolod. Különben, hányra megyünk? És… most tényleg menjek el Veled? – Lily még mindig bizonytalan volt abban, hogy neki mi keresnivalója van a Malfoy-Black-eljegyzésen. – Mi lesz, ha kijön rajtam mondjuk a halálfaló-allergia? Hörgök és habzik a szám… - mélázott viccesen Lily. – Ragyák lesznek rajtam… esetleg vérben forog a szemem.

- Akkor senki sem fog irigykedni. Az összes idióta griffendéles barátod megnyugodhat, hogy hozzám illő lánnyal járok. - Piton elhúzta a száját. - Nem akarsz velem jönni?

Lily nevetett, majd megvonta a vállát.

- Nem, nem arról van szó, hogy nem szeretnék ebben a kalandban részt venni. De… ez majdnem olyan, mintha én is szándékoznék… beállni. Pedig még az elveikkel sem értek egyet. Pers, Te pontosan tudod, én miben hiszek.

- Tényleg, miben hiszel? - ráncolta a homlokát Piton. - Csak nem abban, hogy a Griffendél jövőre megnyeri a házkupát? Hiú remény. Egyébként... információkat gyűjthetsz a halálfalók szokásairól... és lesz alkalmad, hogy megless egy pár arisztokrata ifjoncot, amint részegen tántorognak a lugasban - sorolta az érveket Piton. Legszívesebben azt javasolta volna, hogy inkább maradjanak a Spinner's Enden, ahol végre kettesben lehetnek.

Lily a fiúhoz vágta az egyik párnát vigyorogva.

- Perverz! Nem is szoktam fiúk után leskelődni! – kacagott, de azért készenlétben tartotta a másik párnát, egy esetleges párnacsatára is felkészülve. – Na és Te?! Akinek az Asztrálszex a bibliája… - Lily pimaszul felnevetett. (banyek, majdnem análszexet írtam… Freud most röhög-de nagyon…-B)

- Azt... éppen odaadhatnám ennek a Narcissa Blacknek nászajándékba. Én már könyv nélkül is értem az összefüggéseket. - Hirtelen nagyon meleg lett. Piton szó nélkül kiment a konyhába, egy tálcával tért vissza, amelyen két pohár limonádé gyöngyözött. Lily elvette az egyik limonádés poharat, majd szuszogva kiitta.

- Köszi… - lihegte. - A pokolban nincs ilyen meleg, mint amilyen ma lesz! Anyámtól éjfélig kaptam kimenőt. Elég lazán vette… mesélj kicsit az ilyen eljegyzésekről! Légyszi… - kérte Pitont mosolyogva Lily, majd mellé lépett, s segített neki a könyveknél.

Piton elmondta azt a keveset, amit tudott. Hogy az eljegyzés az arisztokraták között talán még fontosabb esemény, mint maga az esküvő és a házasság. Mert ilyenkor írják alá a családfők a vagyonegyesítési nyilatkozatot.

- Még jó, hogy a jegyeseket egyáltalán meghívják. Gyakran ilyenkor látják egymást először.

Lily figyelmesen hallgatta, közben vigyorogva fel-felpillantott Perselusra. Néha összeértek ujjaik, s ilyenkor mindketten egymásra néztek. Még csak tanulták, hogyan kell a másikhoz viszonyulni… a vallomásuk óta nem beszéltek az érzéseikről, de abban biztosak voltak mindketten: a másik is komolyan gondolja. Amikor végeztek, a kanapéra ültek egymás mellé. Lily megfogta Piton kezét, a szeme elé húzta az ujjait.

- Hogy lehetnek ilyen hosszú ujjaid? Nézd, az enyémek milyen rondák… - mutatta kecses ujjait.

- Éppen megfelelőek. - Piton az ajka elé emelte Lily kezét és megcsókolta az ujjakat. Lily kissé elpirult, majd a fiú szemébe nézett.

- Pers… Neked is… ilyen eljegyzésed lesz? Neked nem kell… elvenned valakit érdekből? Ugye elmondanád, ha… igen? – Lily kérdése váratlan volt, maga sem tudta, honnan jött neki.

- Jaj, dehogy kell megnősülnöm! Még, hogy érdekből?! Engem már... nem tartanak számon azokban a körökben. Anyámnak esze ágában sem volt tagadni, hogy egy ostoba muglival kívánja összekötni az életét. Volt épp elég baja emiatt. De Neked még lehet ilyen eljegyzésed! Gondolj bele, ha egy aranyvérű megkéri a kezed... Te vajon vállalnád?

Lily a fiú vállának döntötte a fejét és mélyen beszívta az illatát.

- Hogy vállalnék-e ilyen… eljegyzést? Érdekből? – nézett fel. – Nem. Én csak egy valakiért vállalnám a házasságot. – jelentette ki, szeme csillogott, ám mielőtt Piton bármit mondhatott volna, felugrott. – Átöltözöm, mert elkésünk!

Piton is visszavonult a szobájába, felvette a vadonatúj, divatos szabású fekete öltönyét és a dísztalárját, amelyen a nemes Prince dinasztia ezüstös címere ékeskedett. Úgy festett, mint egy valóságos herceg.

Lily berohant a táskájával a fürdőbe, s nem sokkal utána lépett ki. Lassan sétált be a nappaliba. Hajában csodaszép zöld diadém ragyogott, fürtjei lágy hullámokban omlottak a vállára. Lily haját még sosem láthatta így Perselus. Ruhája rendkívül elegáns volt. Fekete, szűk, térdig ért, halványan csillogott, egyszerű volt, de nagyon csinos. A vállait szabadon hagyta, az egyedüli dísz egy kis vajszínű öv volt a derekán. Cipője pedig egy csinos, szintén fekete, lapossarkú topán. Lily Evans most úgy nézett ki, mint egy fiatal nő. Ahogy találkozott tekintete Perseluséval, elakadt a szava. Piton ugyanis szintén olyan csinos volt, mint még soha.

Piton szája elnyílt. Még sohasem látta ennyire gyönyörűnek Lilyt. Egyre hevesebben kalapált a szíve.

- Lily Evans... tökéletes nő vagy.

Lily megköszörülte a torkát és próbálta leplezni zavarát. Arcán leheletfinom smink volt csak. Pillái még nagyobbak voltak, ajka fénylett. Odalépett Pitonhoz és átölelte a nyakát, félresimította a fiú rakoncátlan tincseit.

- Perselus Piton, olyan vagy most, mintha a saját eljegyzésedre igyekeznél! – mosolygott a kis boszorkány.  – Nagyon csinos vagy! Tényleg! – mondta Lily elismerősen s végigmérte a fiút. Ajkuk nagyon közel került egymáshoz… Piton lehajolt, Lily dereka köré fonta a karjait. Már az ajkán érezte a leheletét, ám ekkor kaparászás és cincogás hallatszott a sarokba hajított ketrecből. Lily törte meg a meghitt mozdulatot.

- Peter Pettigrew még itt van? És mi ez az animágia dolog?!! Hát mégis igaz?! Potter és Black?! Meg Peter? Bejegyzetlen animágusok… – Lily szeme megvillant és fürkészve nézett Perselus szemébe.

Piton a plafonra emelte a tekintetét.

- Erről a hülye patkányról teljesen megfeledkeztem... Úgy tűnik, igaz. Ha Pettigrew meg tudta tanulni az animágiát, ne kételkedj benne, hogy Potter és Black is képes rá. - Piton becsúsztatott a ketrec nyílásán egy szelet sajtot. - Vigyázz a házamra, amíg távol leszek, Peter! - A patkány azonban nem reagált. Elégedetten rágcsálni kezdte a sajtot.

(na, eleget gyönyörködtek egymásban, irány a buli! Tom már nagyon vár titeket, angyalaim!-B)

Elsétáltak Lilyék kocsijához, beszálltak és elindultak.

- Majd azt mondjuk, hogy a másodunokatestvérem vagy - szólalt meg Piton, miután maguk mögött hagyták az észak-angliai kisvárost és rákanyarodtak az autópályára. - Reguluson kívül senki sem fog felismerni. Ő nem árul el. Lehetnél Lilian Prince és... aranyvérű. Tényleg volt egy rokonom, akit így hívtak, de meghalt, mielőtt a Roxfortba került volna. Ha minden másképp alakul... lehet, hogy ő lett volna a menyasszonyom.

Lily vezetett, habár friss volt a mugli jogosítványa, egyáltalán nem tűnt fel a vezetési stílusán. Figyelte az utat, közben néha a fiúra pillantott.

- Rendben… Lilian Prince… - ízlelgette a nevet. – Még jó, hogy szinte senki nem ismer engem ezekben a körökben. – mondta jelentőségteljesen. – Látod, Perselus Piton… egy napra nem leszek sárvérű. – mondta kissé keserűen.

Két óra múlva feltűnt a Malfoy Manor, ahol ugyan Piton még sohasem járt, de épp eleget hallott róla az idősebb fiúktól. Yaxley pár hónapja mesélte, hogy Voldemort itt avatott fel ötven ifjú halálfalót - köztük őt magát is. A lugas előtt álltak meg.

- Itt hagyhatjuk az autót. Teszek rá valami álcázást. A szüleid megölnének, ha kár esne benne. Lily egyetértett.

- Látom, máris ismered a szüleimet… - mosolygott és figyelte, ahogy Perselus elvégzi a bűbájt, aztán a kastélyra pillantott. – Gyönyörű ez a hely… - bár tényleg tetszett neki, valamiért mégis megborzongott. Fázósan megdörzsölte a karjait. Piton a karját nyújtotta, és úgy léptek be, mint egy igazi jegyespár.

 

 

Narcissa meglepődve fordult az ajtó felé, mert valaki kopogás nélkül beviharzott.

- Kisangyal! Itt szomorkodsz? – kacagott fel Bellatrix, s bevágta maga mögött az ajtót. Majd pálcájával intett egyet, s az ajtó újra becsapódott, még jobban. Szinte megrázta az egész felső emeletet. – Malfoyék háza! Nem árt neki! Vagy ha mégis, rosszul van összetákolva! Nem is baj, ha időben kiderül, valami ócska szemétdombot kapsz ezzel a házassággal! – kacarászott Bellatrix és körülnézett, majd elfintorodott, aztán húgához lépett és megpaskolta az arcát.

- Jó, hogy itt vagy, kezdem halálra unni magam! - a lány mosolyogva ölelte meg nővérét, majd leült egy székre, vigyázva, hogy ne gyűrje össze a ruháját, Belláét viszont alaposan megbámulta, bele is pirult. - Mi történik odalent?

Bella ásított egyet, majd elővette a szipkáját. Ruhája maga volt a megbotránkoztató gyönyör. Hosszú, mélyzöld selyemruha, szűk, hogy lépni alig lehetett benne, uszályos, s dekoltázsa a köldökéig ért… melleit alig takarta valami. Hatalmas gyémánt jegygyűrűje az ujján fénylett, ezt csak ilyen alkalmakkor viselte, de látszott rajta, hogy a legértékesebb jegyajándéka nem ez. Hanem a bal alkarján tekerőző halálfejes kígyós jel… most is végigsimított rajta kecses ujjaival, majd elmosolyodott kajánul.

- Lent? Semmi izgalmas. Itt van pár hígagyú, Malfoyék vendégei, na, meg az a kis mocsok Sirius is. Csak ideette a fene! – húzta el Bella a száját, majd lehajolt Cissy tükréhez és megigazította vérvörös rúzsát az ajkán.

- Igen, Sirius-t láttam is az imént a kertben. - bólogatott Cissy. - olyan magányos és elveszett. - válla mögött hátrapillantott, de már nem látta a fiút.

Bella hirtelen megfordult és felhúzta a szemöldökét.

- Magányos és elveszett!? Te meg egyszerűen egy idióta vagy, húgom, ha beveszed a kölyök szenvelgő mártírábrázatát! – Bella Narcissa arcához hajolt. – Bajt keverni jött. Bármiben lefogadom. De résen leszek és kiherélem, ha egyáltalán van neki farka! – kacagott fel gonoszul Bella, aztán belerúgott az egyik apró éjjeliszekrénybe, amiről lerepült néhány fénykép. – Milyen ízléstelen egy szobát kaptál…

Narcissa behúzta a nyakát, és inkább nem reagált Bella megjegyzéseire. Megszokta már, hogy Bella mindig mindent kritizál, és megtanulta becsukni a fülét. Témát váltott.

- Most már biztos, hogy eljön Ő is...a Nagyúr...igaz? - kicsit megszeppenve nézett nővérére, aztán hosszasan vizsgálta bal karján a Sötét Jegyet.

Bella elmosolyodott és kinyújtóztatta karcsú testét.

- Természetesen! Itt lesz… - suttogta szinte megbabonázva és felnyögött, s szemérmetlen módon végighúzta ujjait a saját mellein, majd húgára pillantott. – Tartasz tőle… érzem…

- Nem félek. - jelentette ki mosolyogva. - Nem kell aggódnod értem. - odalépett Bellához, és megfogta a kezeit. Feltűntek neki Bella érzéki mozdulatai. - Ugye nagyon szereted Őt? - hangjában őszinte kedvesség bujkált. - Mindig olyan lelkesen beszélsz róla. - kicsit hátralépett, szemeit Bella szemébe fúrta.

Bella felkacagott.

- Cissy! Mit akarsz tudni? Hogy mit művel velem a Nagyúr? A világ összes férfije össze van gyúrva benne! Szeretem? Nem! Imádom Őt! – kiáltott fel Bella.

- Értem. És megértem. - bólintott Cissy a heves kitörésen ámulva, de úgy érezte, jobb, ha nem kíváncsiskodik tovább, ha nem akar magának rosszat. Az asztalhoz lépett, egy kevés parfümöt fújt egyik csuklójára, aztán a másikkal beledörzsölte a bőrébe. Bella felé nyújtotta a cirádás üveget, de ő vigyorogva elvette húgától a parfümös üvegcsét és kidobta az ablakon. – Majd az urad vesz egy másikat. Drágábbat. Sokkal drágábbat és nagyobbat! – megragadta Narcissa karját és lenyalta csuklójáról a parfümöt, amit még nem ivódott bele a bőre. – Mondd csak, Cissy… voltál Te már férfivel? Igazi férfivel… mert nem ártana, mielőtt a töketlen Lucius Malfoy kezei közé kerülsz… - kacagott fel. (Nos, Lucius… lesz miért megbüntetni a nőt…:DD-B)

Narcissa a füle tövéig pirult, és döbbenten roskadt le a székre.

- De Bellatrix! Hogy kérdezhetsz ilyesmit? - tettetett haraggal csóválta a fejét. - Hát persze, hogy szűz vagyok...Miért, te nem voltál az a nászéjszakád előtt? - tágra nyitotta a szemét, gyanakvóan figyelte nővére arcát, de azért nevetett.

- Hogy mit kérdeztél?! – hökkent meg. – Én?! Egészen tizenkét éves koromig az voltam, szívi! – kacagott. – De Te aggasztó vagy! Mondd, Te nő vagy egyáltalán?! – vizslatta húgát Bella. – És mi volt az az átváltozás a vacsorán? Te erkölcstelen kis szűzkurva… - susogta Bella vigyorogva, majd leült az elegáns kanapéra. – Talán csak le akartál feküdni Malfoy-jal, aztán pá házasság?

Cissy csak legyintett egyet, és a szemét forgatta.

- Az csak egy tréfa volt, csupán néhány percig tartott. Ettől még erényes vagyok, bár sajnálom, hogy nem láttad Lucius ábrázatát. - most már hangosan nevetett, még a könnyei is kicsordultak. Odahuppant Bella mellé a kanapéra, furcsa módon mulattatta testvére szemérmetlensége. - Különben jól ismersz, tudod, hogy egy szavam sem volt a házasság ellen, de némileg zavar, hogy Lucius-t nem ismerem jobban. Ő is halálfaló, gondolom, szoktál találkozni vele. Mi a véleményed róla? - Cissy lelkesen várta a választ, talán maga sem vette észre, hogy erre a kis időre ledobta álarcát.

Bella hátradőlt és a szőnyegre hamuzott.

- Kisszívem… Malfoy… Neked pont jó lesz. – mérte végig Narcissát újra Bella. – Csak tartsd rajta azokat a csodás szemeidet. Egyébként… a Nagyúr meg van vele elégedve. Egyelőre. – villant a nő szeme. – Feltörekvő kis mitugrász… elég farokközpontú. A kedvére kell majd tenned, de szerintem három húzás elég lesz neki és ki is elégül. – hajolt előre Bella, majd felkelt. – És tegyél lakatot a whisky-készletre. Valamint… a pénzügyekbe legyen beleszólásod. És minden nap vegyél új fehérneműt… - vigyorodott el. – Ess hamar teherbe. Akkor örökre összefűz vele majd az a kölyök.

- Köszönöm a jó tanácsaidat, drágám...talán megfogadom őket. - vigyorgott, és tréfásan meghajolt Bella előtt. Inkább nem merte megkérdezni, hogy mi az a három húzás. Hálás volt neki, amiért vele töltötte ezeket a perceket, bár nővére tanácsait kicsit ijesztőnek és durvának találta. Nos, nem csak a tanácsait. Mégis szerette Bellát, mert benne minden megvolt, ami belőle hiányzott, vagy amit nem mert megmutatni. Ha józanul gondolkodott, akkor nem várt a házasságtól semmilyen kivirágzást...ám akárhányszor ez jutott az eszébe, hallani vélt valamilyen ősi, fülledt hangot, ami ellenkezett.

Bella szélesebbre tárta az ablakot s kinézett.

- Most megyek, Cissy. Légy erkölcstelen ma éjjel, szívem! – villant a kacér mosoly, s Bellatrix Lestrange kisietett húga szobájából, mert érezte, hogy Voldemort nemsoká ideér… ő akart lenni az első, aki köszönti. Előre bizsergett a vére, hogy egy őrült szexorgiában vehet majd részt vele… így kell lennie… akar engem… megígérte, hogy szombaton… (hát igen… aki egy romlott szajha, attól más nem várható…:D-B)

Ám Bella meghallotta húga hangját ismét.

- Várj még Bella! - Narcissa elindult felé. Nővére viselkedése, külseje, sőt pusztán a kisugárzása is olyan kérdések támadását indította el benne, amelyekről bizony soha nem esett szó anyja illemóráin, de még talán a roxforti hálóterem hormonoktól zsúfolt éjszakai élménybeszámolóin sem. - Szeretnék még valamiről beszélni. De csak veled! - mondta Bella hátának.

Bellatrix vigyorogva megállt. Még nem fordult meg. Még nem. Kivárt. Megvárta, míg kishúga mögé ér.

- Nos, Cissy? Miről akarsz beszélni? – kérdezte a körmeit piszkálva, majd szőke testvérére emelte forró pillantását.

Narcissa egy ideig nem szólalt meg, sokáig fürkészte Bella izzó szemeit.

- Te olyan sok mindent megéltél már. - kezdte végül, de hangjában nem volt behízelgés. - Úgy ismered a férfiakat, ahogy én talán soha nem fogom. Oszd meg velem ezt, mesélj nekem. - suttogta, szempillája meg-megrebbent. 

Bella kacagása végigszállt a falak közt.

- Férfiak! Róluk évezredeket lehetne beszélni s mégsem tudnál semmit… ezt tapasztalni kell!  Kislány… - húzta magához Narcissát Bella, majd megemelte az állát. – A nászéjszakád után… majd beszélünk. – bólintott ravaszul.

Narcissa grimaszolva fordított hátat, és visszaült a kanapéra. Tudta, hogy Bellatrix-nak igaza van, de ez a mai nap teljesen összezavarta. Régóta készült már rá, de a valóság egészen más volt.

- Nászéjszaka....hol van az még... - nyögte hangosan, aztán saját kijelentésén meglepődve szájára tapasztotta a kezét.

Bellának nem tetszett a húga ájtatos viselkedése.

- Na figyelj, Te kis virágszál! Emlékszel, mit mondtam Neked kiskorunkban a rózsaszín, mindig jó kislányokról? Hogy véresen végzik! Erősítsd meg magad, mert Malfoy mellett nem lesz sétagalopp az életed! – szórt villámokat Bella szeme. – Ha akarsz valamit, vedd el, amikor akarod! Ne várj, míg elsorvadsz! Ha most akarod ezt a Lucius-bikát, menj le és teperd le a szénakazalban, ha kell! – Bella szenvedélye az egekig csapott. – És ne engem fárassz folyton a szűzkislány stílusoddal! Mennem kell, a Nagyúr már talán meg is érkezett! – őrjöngött Bella és erősen megszorította húga vékony karját. – Nem késhetek! – sziszegte az arcába és tébolyultan forgatta szemeit.

Cissy a halántékát masszírozta. Talán Bella volt az egyetlen, aki ki tudta hozni a sodrából.

- Jól van. Tudom, hogy menned kell. - suttogta erőtlenül. - Majd...majd találkozunk lent. - megvárta, amíg nővére kilibben a szobából, aztán többször mély lélegzetet vett, hogy enyhüljön az émelygése. Itt ül, és arra vár, hogy eldőljön a sorsa...itt lesz Voldemort Nagyúr, aki ki tudja mit lát majd benne...Bella szerint Lucius fatökű...az apja meg egy vén kecske, aki valószínűleg megnyalná még a sót. Cissy most már fújtatott, remegő kézzel öntött egy kis édes bort az asztalon álló pohárba, és belekortyolt. Megpróbálta kiűzni agyából a gondolatokat, és ez lassan, de végül úgy ahogy sikerült. Lentről egyre nagyobb hangzavar hallatszott...

 

 

 

TOVÁBB