Negyvenkettedik fejezet

 

 

 

Remus Lupin szenvedett. Bár Potterék házában minden lehetősége megvolt, hogy jól érezze magát, és az auroror-képzésen is egyre jobb eredményeket ért el, az ifjú vérfarkast időről-időre hatalmába kerítette az önsajnálat. Ráadásul ezek a depressziós időszakok éppen az átváltozásai közé estek, így senki sem időzött túl sokáig a társaságában. Lupin többnyire magányosan töltötte az estéit, távol a várostól, legszívesebben az erdőben csavargott. Hetente csak egyszer tért vissza Potterék házába, ahol kitisztította a ruháit és megette a maradékot. Nem akart vendéglátói terhére lenni. Néha, amikor kettesben beszélgetett Lilyvel, Jamesszel, Siriusszal vagy Peterrel, így is rájuk zúdította minden keservét.

Egyik reggel, nem sokkal a szokásos havi átváltozása után, amint a város felé baktatott, különös érzése támadt: mintha figyelték volna... Kicsit sajnálta, hogy ismét emberi alakja van. Ha csak néhány órával tovább viselte volna félelmetes vérfarkas külsejét, nyugodt lelkiismerettel szétmarcangolhatta volna a követőit. Így viszont legyengülve, szakadt, piszkos ruhában vánszorgott a megadott találkozóhely felé, és került minden összetűzést. Valójában nem lehetett biztos benne, hogy követik.

Mulciber megbökte Lucius Malfoy oldalát.

- Ha a kis védenced információi pontosak, az egész társaság együtt lesz. Akkor lecsaphatunk rájuk.

Lucius  undorodva nézett Mulciberre a szeme sarkából. Gyűlölte, ha megsértették a privát szféráját. A férfiak. Megigazította a talárját és kihúzta magát.

- Először is, Mulciber, te csak ne kételkedj abban, hogy az én kémem használható-e. Másrészt pedig nem csapunk le rájuk együtt. Bízd csak rám az akciót, te azért vagy itt, hogy azt tedd, amit én mondok! – mondta fojtott hangon, fensőbbségesen Malfoy.

- Igaz... - vont vállat Mulciber. Ő is emlékezett a Sötét Nagyúr parancsára, hogy egyesével csapjanak le a Főnix Rendjének tagjaira. Óvatosan lopakodtak Lupin után, aki kiért a mágusok lakta városrészből, és a muglik házai felé vette az irányt. Mulciber befogta az orrát, így jelezve Malfoynak, hogy mennyire undorodik a varázstalan népség szagától.

Lucius ment elől, puhán lépdelt, mint egy puma. Gyors volt és kecses, s mindig feltűnésmentes. Mulciber fintorára elvigyorodott. Ő is gyűlölte a szagukat ezeknek a mocskos mugliknak.

- Ott vannak! - nyújtotta ki vaskos mutatóujját Mulciber az egyik fehér falú, alacsony épület felé. A melléképület egy emeletes, kertes házhoz tartozott. Falán a „fogorvosi rendelő” felirat látszott.

Lucius bólintott. Valóban ide lopakodott be a szakadt kölyök… és Peter, a kis patkány is pontosan megadta a hely koordinátáit.

 

 

Longbottom professzor nem véletlenül tartotta éppen ebben a rendelőben a Főnix Rendjének titkos összejövetelét. A rendelőben mindig hatalmas volt a forgalom. A teljesen varázstalan Granger-házaspár villája pedig minden gyanú felett állt. Longbottom összeszámolta a növendékeit.

- Remek, mindenki itt van... - Kicsit lehalkította a hangját és védőbűbájt vont az auror-jelöltek köré. Néhány mugli is tartózkodott a váróteremben, de ők semmit sem érzékeltek a varázslók és a boszorkányok csoportosulásából. - Mint tudjátok, az aurorok felkészítése általában három évig tart. Most azonban rendkívüli időket élünk. Titokban tevékenykedünk, mivel Tudjukki uralma kiterjed a minisztériumra. Senkiben sem bízhatunk, csakis egymásban... - Tekintetét körbehordozta a társaságon.

Peter meglapult barátai gyűrűjében és remegve várt. Mivel lelkiismerete és lelke nem nagyon volt, ezért lelkiismeret-furdalása sem lehetett, csak valami furcsa nyomást érzett a mellkasa közepén. Patakokban ömlött róla a víz és furán meg-megrándult néha a keze.

Sirius komor arccal meredt tanárára:

- Én eddig sem bíztam másokban... most meg pláne nem. – Alicián járt az agya, pedig a foglalkozásokat szerette, elterelték a figyelmét. Végül azért halványan elmosolyodott. – Mik a tervei professzor? – kérdezte mohón.

Lily Siriusra pillantott. Alicia váratlan eltűnésének híre őt is megrázta, és egy percig sem hitt abban, hogy a lány valóban elutazott és elhagyta a fiút, meg a bandát. Lily érezte a zsigereiben, hogy baj történt, de ezt magában tartotta. Egyelőre. Longbottom szavaira alig figyelt. James Lily derekát ölelte és óvatosan végigsimított az arcán, majd bólintott Longbottom felé.

- Csakis egymásban bízhatunk – aztán barátaira pillantott és szorosabban vonta magához Lilyt.

Lupin rámosolygott a barátaira. Tökéletesen megbízott bennük, tudta, hogy számíthat rájuk. Már nagyon várta, hogy valami komoly akcióban legyen része végre. Érdeklődve várta, hogy Longbottom ismertesse a tervét.

- Eljött az idő, amikor úgy tűnik, komoly csapást mérhetünk Tudjukkire. Kémeink jelentése szerint elérte őt is a diktátorok sorsa: retteg mindenkitől, csak a legfanatikusabb híveit tűri meg maga mellett. A birodalma rendjének fenntartása minden energiáját leköti. Ha egy akciócsoport a közelébe férkőzik, akkor jó eséllyel szembeszállhat vele...

Lupin komolyan bólintott, majd Lilyre és Jamesre pillantott. Szeretett volna harcolni végre.

James Lupinra kacsintott.

- Na, öregem, kitapossuk a belüket! – morogta harciasan. – Őrült vadbarom ez a Tudjukki. Rettegjen is mindenkitől… kibelezem…

Lily óvatosan, de határozottan lefejtette a derekáról James kezét, majd felsóhajtott és nyelt egyet. Arra gondolt, hogy ebben a kirakósban vajon hol vannak ők és hol van… Perselus. De nem akart rá gondolni, illetve nem most… inkább Jamesre pillantott és elmosolyodott.

- Nagyon harcias vagy ma, uram és parancsolóm! De remélem, nem a reggelizőasztal felett akarod ezt a kibelezést… - vigyorgott egyet, bár legbelül elég feszült volt.

Sirius hátba veregette Petert aztán összedörzsölte a tenyereit. Tetszett neki, hogy közelednek a célhoz, és maximálisan hitt a győzelmükben.

Peter Sirius mozdulatára ugrott egyet és heherészett egy sort, majd újból felvette a sunyi, lapító pózt a fal mellett.

Longbottom folytatta:

- Ahhoz, hogy megkapjátok az auror kinevezéseteket, át kell esni ezen a szűrővizsgálaton. Az orvos barátaink nem tudják, hogy a kis gyémántkocka, amit a jobb alsó zápfogaitok alá ültetnek, mi célt szolgál, de vállalták, hogy végrehajtják a beültetést. A gyémántkocka segítségével üzenhettek egymásnak a távolból, jelezhetitek a társaitoknak, ha veszélybe kerültök. Ha fogságba estek, és az útmutató szerint megdörzsölitek a nyelvetekkel, ideiglenesen elkábultok. Ezzel lehetetlenné teszitek, hogy a halálfalók legilimenciával információkhoz jussanak az elmétekből, azonkívül időt adtok a társaitoknak, hogy a megmentésetekre siessenek. Hát ezért gyűltünk össze itt, éppen ebben a rendelőben!

- Remek! – nyögte Sirius, nem volt oda a fogászati szék látványától, most is hallotta a fúró idegesítő hangját, ahogy épp egy muglit kínoztak odabent. – Megyek én elsőnek – ajánlotta azért hősiesen.

Peter még sosem volt fogorvosnál, sem fog-mágusnál, ezért most is próbált eliszkolni, de pechjére, Lily résen volt.

- Peter! – kapta el a lány a fiú karját. – Ne mondd már, hogy félsz! Gyerünk, állj elém… - ezzel erőteljesen maga elé tolta a sunyi kis patkányt, akinek olyan lett az arckifejezése, hogy James felröhögött, majd segített Lilynek a sorban tartani a reszkető Petert.

Lupin úgy gondolta, sok a szöveg, inkább cselekedni kellene. Nem is sejtette, milyen hamar sor kerülhet erre...

 

- Szánalmasak! - jegyezte meg Mulciber, miután feltekerte a telefület. Vigyorogva fordult Malfoyhoz. - Mit mondott a kis patkány, melyiküket kapjuk el?

Lucius is vigyorgott.

- Szánalmasak. Muglik közt bujkálnak, ostoba, frissen végzett kölyköket vonultatnak fel… Dumbledore gyengébb, mint gondolta a Nagyúr. Nos… a Black fattyút kell elkapni. Véráruló. Nincs más választása, mert mindenképp a Nagyúrhoz kerül, de vagy megjön az esze, vagy mehet a kukacok közé. Gyerünk. Robbantunk és elkapod. Gyerekjáték.

Mulciber egyetértően bólintott. Volt ugyan némi kétsége a terv kivitelezhetőségét illetően, ezt meg is osztotta Malfoyjal.

- Azért nem ártana némi erősítés. Idehívom Kuport és Pitont. Szükség lehet rájuk.

Lucius fintorba rándult ajkakkal nézett társára.

- Gondolod, hogy Piton nagyobbat tud robbantani, mint én?! Kinek van szüksége Pitonra?! Ostoba! – sziszegte Mulcibernek. – Ha félsz egy csapat kölyöktől, most szólj, és mehetsz vissza anyuci mellé kötögetni!

Mulciber vállat vont. A halálfalók között elterjedt a híre, hogy Malfoy és Piton nem kedveli egymást különösebben. Mulciber inkább Pitonhoz húzott, egyáltalán nem örült, hogy a Sötét Nagyúr Malfoy mellé osztotta be, de azt azért elismerte, hogy Malfoyjal azért egy fokkal jobb együtt dolgozni, mint például Fenrir Greybackkel.

Luciusnak kezdett elege lenni, már szabadulni akart, ezért tarkón csapta Mulcibert és előrelökte, majd utána vetette magát és egy hatásos Bombardát küldött az épületre.

A robbanás megrepesztette a falakat. A lehulló vakolat és kőtörmelék porfelhőt kavart. Lupin fel sem fogta, mi történt. Ösztönösen megragadta valakinek a kezét, és a hátsó kijárat felé vonszolta.

Lily a robbanás pillanatában épp nevetve tuszkolta előrébb Petert, ám a következő percben már káosz és sűrű por lepte el a helyiséget. Köhögve, hörögve szólongatták egymást barátaival.

- James…! – köhögött Lily, de ekkor valaki megragadta a karját. Ösztönösen szorította a mentő kezet és rohant vele…

 

James is Lily nevét ordította, meg a többiekét, fel sem fogta, hogy Petert rángatja magával arra, amerre az ajtót sejtette, közben folyamatosan kiáltozott.

- Lily!! Lily!!!! – ordította félelemmel a szívében. – Sirius! Remus!!! Frank!

Sirius köhögve próbálta kinyitni a szemét. Egy jó nagy adag vakolat esett a fejére a magasból, amitől iszonyúan szédelgett, képtelen volt feltápászkodni a földről.

- Mi… mi a fene történt? – motyogta.

A halálfalók kábítóátkot lőttek minden jelenlévőre. Mulciber szívesen fellógatta volna a muglikat, ám Malfoy rávicsorgott.

- Te idióta! Ennek nem most van itt az ideje! Itt a véráruló, gyerünk!

Felkapták az ájult fiút. Mulciber nem sajnált egy hatalmas balegyenest az éledező Sirius Blacktől. Állkapocscsont reccsent, vér csordult az ajkak közül. Mulciber vigyorogva nézett a főnökére.

Lucius szeme csak megvillant, aztán biccentett.

- Vidd a Nagyúrhoz, a tömlöcbe!

- Rendben, viszem a tömlöcbe. Siess vissza!

Lucius, amint Mulciber hoppanált értékes zsákmányával, azonnal körbepásztázta a helyiséget, hátha ráakad a kis vörös szajhára és elkaphatja, de mivel Lilyt nem látta és az aurorjelöltek közül többen is kezdtek magukhoz térni, jobbnak látta, ha távozik. Elegánsan hoppanált Voldemort kastélyába.

 

Lupin csak akkor nézte meg alaposabban, kit húzott ki a leszakadó törmelék alól, amikor elcsendesedett a rendelő. Lily Evans szemébe nézett.

Lily maszatos arccal, köhögve kapkodta a levegőt, amikor lélegzethez jutott.

- Szentséges… Merlin… Remus! – köhögött egyet a lány, ahogy meglátta, ki volt a megmentője. – Hogy… ezek… halálfalók voltak?! Hogyan?! Mi a fene volt ez?!!

- Nem tudom, mi történt! Jöttek... Egyszer csak ott voltak! Malfoyt felismertem, a másikat nem... Aztán eltűntek. Hallottam a pukkanást, amikor hoppanáltak!

Lily szíve a torkában dobogott.

- MI?! Malfoy!? – kapkodta a tekintetét ide-oda, mert tartott tőle, hogy Malfoy még itt van. Remegett mindene. – Miért jöttek ide… mit… akartak?!

- Lehet, hogy magukkal vittek valakit. Kevesen voltak, de a meglepetés erejét kihasználták. Még jó, hogy nem öldöstek le mindenkit!

Lily mélyeket lélegzett, ahogy végleg elült a por és amikor meglátta Jamest és Petert, megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Srácok, tűnés!! Azonnal! – megszorította Lupin kezét.

- Igazad van, Lily, tűnjünk el innen! Gyorsan!

James Sirius után ordítozott. Őrjöngött és nem tudott megnyugodni, mert barátja eltűnt.

 

 

Piton akkor érkezett a helyszínre, amikor már a muglik is kezdtek magukhoz térni. Néhány perce értesült a támadásról, és azonnal a helyszínre hoppanált, amint a Sötét Nagyúr megkezdte Sirius Black kihallgatását. Szíve a torkában dobogott, mert attól tartott, Lily is az áldozatok között lehet. Ám mire megérkezett, az auror-jelöltek már magukhoz tértek és elhagyták a helyszínt. A varázstalan népség riadtan ücsörgött, egymást nyugtatták.

- Gázrobbanás lehetett – vélte egy biztonsági őr, aki azért jött, hogy a műfogsorát megjavíttassa.

- És az a visongás? Egy patkányt is láttam elszaladni! - jegyezte meg egy copfos, szeplős, fogszabályozós lány.

- És ki az a hülye, aki itt hagyta a ruháit? - emelt fel egy férfiinget és egy rózsaszín női bugyit a kupac tetejéről egy fogatlan, hetven év körüli férfi.

Piton meglapult az ajtó mögött, senki sem vehette őt észre. Az elhangzottak alapján kitalálta, mi történhetett: A Főnix Rendjének több tagja itt gyülekezett, amikor Mulciber és Malfoy megtámadta a rendelőt. Túszul ejtették Blacket, nyilván abból a célból, hogy társai a megmentésére siessenek. Hirtelen erős késztetést érzett, hogy megkeresse Lilyt, figyelmeztesse, nehogy csapdába rohanjon. Érzékelte a jelenlétét – a mentális kötelék most is erős volt közöttük.

Lily akkor is érzékelte Pitont, amikor már a közeli parkban voltak. Peter úgy tett, mint aki még mindig sokkos állapotban van és lefeküdt az egyik padra

Lily leült a földre. Érezte, hogy Perselus ott van… de később érkezett.

Nem, ő nem volt benne ebben…

Perselus…

 

Piton belökte a szomszéd helyiség ajtaját. Ez valamiféle gyógyszerraktár lehetett, átható fertőtlenítő szagot érzett. A robbanás ereje beszakította az egyik polcot, a pirulák szanaszét gurultak. A következő ajtó mögött egy használaton kívüli fogorvosi széket látott. Gyorsan becsapta az ajtót. A folyosó végén lévő helyiség maga a rendelő volt. Két fehér köpenyes alak éppen Frank Longbottom szájában végzett négykezes műveletet, és olyan elmélyülten dolgoztak, hogy láthatóan semmit sem fogtak fel a váróteremben történt robbanásból. Piton egymás után a szemükbe nézett, villantott a pálcájával, észrevétlenül módosítva a Granger-házaspár emlékezetét. Ezután benyitott a szemközti ajtón és végigment egy szűk, fehér falú folyosón, ami a családi házba vezetett.

Hirtelen nagyon különös érzése támadt. Úgy érezte, a szoba tele van mágiával. Pálcáját maga elé szegezve, óvatosan araszolt előre, attól tartva, hogy a házban halálfalók lapulnak. Ám nem találkozott senkivel... Annál érthetetlenebb volt, miért érzi ilyen erősen a mágiát egy mugli házaspár otthonában.

Már éppen feladta volna a kutatást, amikor meglátta a kiságyat. Benne egy rugdalózó kisbaba feküdt. Alig néhány hónapos lehetett, fiatalabb Reginánál. Piton a kiságy fölé hajolt és egy melegbarna fényű, vidám szempárba nézett. Egy kis boszorkány feküdt a kiságyban.... (Hermike! Piton meg egy perverz. Kár, hogy nem tette tisztába is! :DD-B) ( ez akkora ötlet volt Sárki!! :D – L )

Hermione Granger a fogorvos házaspár pár hónapos kislánya volt. A baba nem sírt, inkább figyelt. Ahogy Piton fölé hajolt, a kislány felkacagott és apró kezeit nyújtogatta, majd mocorogott kicsit és bekapta saját hüvelykujját kicsiny szájába.

Piton betakargatta a kisbabát, majd még egyszer körülnézett. Miután meggyőződött róla, hogy a gyerek nincs veszélyben, kiment a kapun. Még látta, hogy Lupin és James Potter vitatkoznak valamiről az egyik lámpaoszlopnál. Gyorsan hoppanált, mielőtt felfedezték volna. Visszatért Voldemorthoz, aki érdeklődve járkált fel-alá.

- Nos, Piton? Malfoy és Mulciber remek munkát végeztek. Leszámítva, hogy ezt a suttyót nem sikerült megtörni – villantott a pálcájával a bokájánál fogva felakasztott, tehetetlenül himbálózó Sirius Black felé. - Biztos vagy benne, hogy a barátai a segítségére sietnek?

- Igen, Nagyúr – bólintott komolyan Piton. - Potter érte fog jönni. Talán a többiek is.

- Felkészülünk az összecsapásra. Addig tudd meg, vajon ez a véráruló Black-fattyú hajlandó-e átállni a mi oldalunkra?

Piton az ájult Sirius Black felé fordult. Szája gúnyos vigyorra húzódott.

- Átáll vagy meghal. Akár az öccse.

- Helyes válasz! - biccentett Voldemort, magára hagyva Pitont az áldozatával.

Sirius magához tért közben, de meg se moccant, egy hangot sem adott ki a száján. Hallotta az utolsó két mondatot, és kétsége sem volt felőle, hogy hamarosan a más világba távozik. Először próbált mentális üzenetet küldeni Jamesnek, de hamar rájött, hogy ehhez még túl gyenge, és azt sem akarta, hogy barátai a vesztükbe rohanjanak miatta. Nem tehetett mást... várt.

 

Longbottom professzor azonnal összeszedte a diákokat, már akik nem hoppanáltak el a helyszínről. Potteréket a parkban találta. Lily felpattant, ahogy meglátta Franket közeledni. Eléfutott.

- Mi történt?! A többiek?!

Longbottom köhögött, rengeteg kőport nyelt az előbb, ráadásul az érzéstelenítő injekciótól is kóválygott. Vagy a kábító átoktól – ezt most nem tudta eldönteni.

- Halálfalók... Nem értem, mi volt a céljuk ezzel az akcióval, de úgy tűnik, Siriust magukkal vitték.

A lány elsápadt.

- Szóval Siriust… elvitték?! Merlinre… - James azonnal Lily mellé lépett és átölelte. A lánynak jól jött most az erős támasz, csaknem összecsuklott idegességében.

Longbottom keze ökölbe szorult.

- Lemészárolhattak volna mindenkit! De nem tették... érthetetlen, hogy miért! Ez egy új harcmodor... Azonnal jelenteni kell Dumbledore-nak és Mordonnak, utána felderíteni, hová vihették Siriust, majd kidolgozni a tervet a kiszabadítására.

- Van időnk tervezgetésre? - hökkent meg Lupin. - Sirius bajban van, azonnal ki kell szabadítani! - A fiatal vérfarkas hol Jamesre, hol Longbottomra pillantott.

James mogorván nézett Longbottomra.

- Mi az, hogy ki kell majd dolgozni egy tervet a kiszabadítására?! MOST! – kiáltott fel a fiatal férfi. – Azonnal utána kell menni, elvitték! Kínozzák!

Lily megpróbálta csitítani férjét.

- James, gondolkodj már… nem mehetünk oda hárman vagy négyen, ehhez kidolgozott taktika…

- Elég, Lily! – kiáltott rá a lányra James, amit azonnal meg is bánt. – Bocsáss meg, én…

Lily nyelt egyet és elhúzta a kezét.

- Egy elhamarkodott akcióval saját magunkat is veszélybe sodornánk! - tiltakozott Longbottom. - Holnap reggelre készen lesz a terv. Szükségünk van Dumbledore útmutatására és Mordon tapasztalataira. A megfelelő előkészítés nélkül öngyilkosság lenne, hidd el, James!

Remus a homlokát ráncolta. Tudta, hogy Longbottomnak igaza van, ám számára nem volt kétséges, hol lehet Sirius. Longbottomhoz fordult:

- Professzor úr, egyetértek azzal, hogy előzőleg fel kell deríteni a helyszínt! Ezt bízza ránk! Nem keverjük bajba a többieket és magunkat sem – ígérte Lupin.

Longbottom a fejét ingatta. James Potter vezetői képességével kapcsolatban voltak kétségei.

- Várjunk reggelig! Kevesen vagyunk, nem kockáztathatunk... Maradjatok együtt, én azonnal értesítem Mordont.

James úgy tett, mintha egyetértene a professzorral és beleegyezett, hogy holnap reggelre hívjanak össze egy gyűlést a terv kidolgozására. Amint azonban Longbottom hoppanált, magához intette barátait.

- Cselekednünk kell. Most.

- James, nem lehetsz ennyire meggondolatlan! – csattant fel Lily.

- Valóban?! Kedves Lily, az lennék?! Bezzeg ha Pipogyuszt hurcolták volna el, már rohannál érte! – bukott ki a rosszindulatú mondat Jamesből.

- Ne vádaskodj, James, erre most semmi szükség! Tudjuk, hol van Tudjukki erődje. Ha a kémeink információi pontosak, nem tapogatózunk vaktában. Biztos vagyok benne, hogy ott őrzik Siriust...

Lily szeme összeszűkült és arca megrándult.

- Meglehet – felelte tömören és úgy döntött, Remusnak igaza van. Most nincs idő vitára.

Lupin szeme felcsillant. Úgy érezte, eljött az ő ideje.

- Indulhatunk máris! Én készen állok.

Ám úgy tűnt, Jamesnek más véleménye van.

- Remus, vidd haza Petert. Ha kellesz, azonnal szólok és jöhetsz, de most fontos, hogy mindenki biztonságban legyen.

- Ezt meg hogy gondolod? - kérdezte felháborodva Lupin. - Kihagynál a saját tervemből?! Ezt nem fogadom el, Ágas!

- Remus, értékelem, hogy velem akarsz jönni Te is, de kérlek, helyezd ezt a kis hülyét biztonságba… - nézett Peterre James. – És Te sem vagy a legjobb formádban, barátom. Ha erősítés kell, azonnal értesítelek! És Te Lily? – nézett kérdőn feleségére a fiatal mágus. – Jössz?

Lily hűvösen bólintott.

- Veled megyek, James. Kalandra fel. Elvégre, csak Voldemort elé készülünk. Minek oda átgondolt taktika! – szeme villámokat szórt.

Lupin a fogát csikorgatta, de ahogy meglátta Petert, be kellett látnia, hogy a kis hülye patkányt nagyon megviselte a támadás. Kissé elhúzta a száját.

- James... nem akarok összeveszni veled, de ezt nem vártam tőled. Hazaviszem Petert, aztán indulok utánatok. Valakinek a visszavonulásotokat is biztosítani kellene, nem gondolod? - Lupin nem is várt választ. Úgy érezte, felrobban a méregtől, amiért Potter ki akarja hagyni ebből az összecsapásból. Megragadta Pettigrew karját. - Na, gyerünk, kölyök!

Peter megadóan hagyta, hogy támogassa Lupin, majd hoppanáltak.

James kettesben maradt feleségével.

- Taktika kell, Lily? Az elég jó taktika, hogy odamegyünk és kihozzuk? Nem kell jönnöd. Ez nincs benne a házassági fogadalomban.

Lily elhúzta a száját.

- Fejezd ezt be és ne légy ilyen, hogy Pitonnal jössz nekem! Övön aluli támadásokra mi szükség van?!

James morgott valamit, aztán előhúzta azt a mágikus térképet, amit Longbottomtól kaptak, s amin rajta van a hely, ahol Voldemort kastélya áll.

Azonnal hoppanáltak.

 

Lily azonnal borzongani kezdett, ahogy odaértek a kastély közelébe. Amikor itt járt… amikor követte Pitont és utána minden különösen alakult…

Érezte, hogy itt van Voldemort és Piton is.

James azonban most nem figyelt feleségére. Csakis Sirius kiszabadítása lebegett a szeme előtt.

- Lily, van ötleted, merre lehet? – kérdezte James halkan. Egy bokor mögött lapultak.

 

Piton közben Mulcibertől értesült a részletekről.

- Azt mondod, Malfoynak van egy beépített embere a Főnix Rendjében?

- Úgy bizony! - fitogtatta jólértesültségét a halálfaló.

- Azt is tudod, melyik az? - faggatta Piton a társát. Mulciber közelebb hajolt, a fülébe suttogott:

- Talán éppen ez a Black fattyú! De Te ezt pillanatok alatt kiszeded az elméjéből, nem igaz?

Piton bólintott.

- Ha ő az, kiderítem. Most eredj a dolgodra. A legilimenciához nincs szükségem asszisztenciára.

Piton érezte, hogy Blackkel nem lesz könnyű dolga. Bár a fiú még nem tért egészen magához egészen, a fiatal feketemágus sejtette, hogy már ébredezik. Mentális csápjával végigpásztázta Sirius Black elméjét.

 

Sirius valóban éledezett és érzékelte a legilimenciát. Annyi ereje volt csak, hogy próbált ártatlan képeket előhívni az emlékezetéből, de kis híján újra elájult, és hányingere támadt.

Annak ellenére, hogy Piton a legilimencia mestere volt, és tudatcsápja úgy járt Black elméjében, mint kés a vajban, semmiféle információt nem tudott kiszedni belőle, ami Sirius Black árulására utalt volna. Csupa olyan képzet árasztotta el az elméjét, ami Sirius privát szférájához tartozott. Láthatta, ahogy Sirius Aliciával sétál a spanyol tengerparton. Éjszaka volt, telihold, csupa romantika...aztán furcsa módon egy régi kviddicsmeccs jutott az eszébe önkéntelenül is...első évesek voltak a Roxfortban, ez volt az első meccse, és csúnyán lesérült...végül megint Aliciát látta...az utolsó közös éjszakájukat, mielőtt a lány elhagyta.

 

Mindez azonban a legkevésbé érdekelte Pitont. Még egy megvető pillantást vetett Siriusra, majd sarkon fordult, visszasietett a szobájába. Azt tervezte, hogy kever egy Veritaserumot, néhány óra múlva azzal próbál majd információkat kicsikarni Sirius Blackből.

 

 

Lily megcsóválta a fejét.

- Nem gondolod, hogy ez tényleg szánalmas?! Ketten idejöttünk és fogalmunk sincs, miként kezdjük el, meg egyáltalán…! Ez nem így megy!

James dühösen nézett felesége szép szemeibe.

- Ja, hogy szánalmas, amiért a bajtársamat, a barátomat ki akarom szabadítani! Tudod mit Lily?! Menj csak haza, majd valamikor megyek én is, de ne várj vacsorára!

- Te nem vagy normális, pont itt jön rád a veszekedés?! – sziszegte a lány. – Veled megyek, itt ne próbálj hagyni! Ott… - intett a várárok felé. – Van egy kis rácsos ablak. Ott bemegyünk. Gyerünk!

James nem kérdezte, Lily honnan tudja, ment utána. Viszonylag könnyen bejutottak, de varázsolni nem mertek. Még egy sima álcázóbűbájt sem szórtak magukra. A falhoz lapulva mentek. Szerencsére mindketten teljesen fekete öltözéket viseltek, így könnyebb volt meglapulni.

 

Piton halkan káromkodott, amikor észrevette, hogy kifogyott az egyik alapvető összetevő. A fiatal halálfalók semmivel sem voltak tisztességesebbek, mint a roxforti diákok: Kupor és Mulciber rendszeresen meglopta az ifjú bájitalmester készleteit. Pitonnak nem volt választása: ki kellett mennie a kastélyt övező erdős-mocsaras vidékre, hogy beszerezze a hiányzó füveket.

Sirius eközben továbbra is félálomban vergődött, emlékei rabságában. Még mindig fejjel lefelé lógott, és a kötél kezdte lezsibbasztani a lábait. A növekvő fájdalomtól végül lassan magához tért. Halántékán lüktettek az erek, ahogy felidézte a történteket. Tehetetlen volt, bár az reményt adott neki, hogy még mindig életben van.

A kastély zegzugos volt, amikor kijutottak egy folyosóra, Lily és James már kezdtek örülni, hogy megérkeztek végre egy teremhez, de aztán mégsem. Gyanús volt, hogy útközben nem találkoztak egyetlen cirkáló őrszemmel sem. Nem gyanították, hogy közvetlenül Nagini terme mellett haladnak s erre nemigen merészkedik le egyetlen halálfaló sem, csak ha muszáj.

- Erre! Lily! Egy ajtó! – pisszegte James, majd az ajtóhoz simult, hogy hátha hall valamit.

Lily rosszat sejtett s épp szólt volna férjének, hogy jöjjön onnan és menjenek tovább, amikor bentről éktelen, súrlódó zaj hallatszott.

Nagini megérezte a rezgéseiket és az ajtó felé siklott, majd rácsapott a fejével. Hatalmas dörrenés hallatszott. James a földre zuhant.

- Mi a fene… - zihálta, Lily elkapta a karját és felhúzta, majd rohanni kezdtek, de szembetalálták magukat két halálfalóval.

 

Voldemort éppen a tükörbe bámult vérágas szemeivel, kinyújtotta a nyelvét, és azt vizsgálta, hogy van-e rajta lepedék. Az elmúlt hetekben több saját kezűleg elkövetett gyilkosságot volt kénytelen végrehajtani, ugyanis egyre erősödött a meggyőződése, hogy valaki fenyegeti a hatalmát. Aggasztották a hírek a Főnix Rendjének készülődéséről, bár csupán egyetlen varázslót tekintett méltó ellenfelének: Dumbledore-t. Jobban örült volna, ha Pitont a Roxfort igazgatójának közelében tudja, ám azt tapasztalta, hogy a fiatal feketemágus hibát hibára halmoz. Már régen meg kellett volna törnie a foglyot, ehelyett az erdőben sétálgat...

Nagini ekkor felszisszent mögötte. Voldemort kedvenc kígyója szemébe nézett, párszaszóval szólt hozzá. Nagini megerősítette ura gyanakvását: idegenek hatoltak be a palotába! Voldemort előhúzta a pálcáját, készen állt rá, hogy lesújtson a vakmerőre, aki egészen idáig merészkedett... De előtte még az egyik őr bélyegéhez érintette a Jegyet: riadóztatta a palotaőrséget.

 

Piton a fogát csikorgatta. Ő is érzékelte, hogy a karján felizzik a Jegy. Vissza kellett térnie, méghozzá azonnal. Ám Veritaserum nélkül tehetetlen volt. Messzire elkerülte a Sötét Nagyúr lakosztályát, és olyan lassan lépdelt, amennyire csak képes volt. El akarta kerülni Voldemortot, ezért inkább a tömlöcök felé vette az irányt. Fel sem merült benne, hogy a Főnix Rendjének néhány elszánt, ám szerfelett ostoba tagja már úton van a fogoly kiszabadítására...

Sirius hiába erőlködött, hogy lefejtse lábáról a köteleket, aztán hirtelen beléhasított a felismerés, hogy a pálcája még mindig nála van, talán a fogvatartói nem találták, és azt gondolták a nagy keveredésben elhagyta valahol. Sirius tekeregni kezdett, és nagy nehezen kivette a pálcáját a nadrágszárából.

Lily és James párbajozni kezdtek s könnyedén leterítették a két halálfalót, de ahogy tovább rohantak, egyre többen és többen támadtak rájuk. Az egyik terem végén lévő ajtó mögül éles hang hallatszott.

Voldemort az ajtó mögül fülelt. Érzékelte a behatolók jelenlétét. A sercegő átkok suhanásából megállapította, hogy nem lehettek kettőnél többen. Tudta, hogy az ő halálfalói túlerőben vannak, hamarosan itt lesz mindenki, akit riadóztatott, így semmi oka félelemre. Éles robajjal kidöntötte a terem ajtaját, rémisztő üvöltést hallatott, majd puhán érkezett a talpára, pálcáját maga elé szegezve. Izzó tekintetét James Potter szemébe fúrta.

Lily megdermedt, ahogy kivágódott az ajtó és maga Lord Voldemort suhant feléjük… James szeme is elkerekedett, de azonnal támadott.

- Hol van a barátom?!!! – üvöltötte s pálcáját a Nagyúrra fogta.

- Expelliarmus! - susogta alig hallhatóan Voldemort, és James pálcája a földre pottyant. Voldemort intett a maszkos halálfalóknak, hogy fogják el a behatolókat. - Kötözzétek meg őket! - rikoltotta éles hangon. A maszkos alakok előre rohantak. Mulciber ráordított Lilyre:

- Harcolj velem, Te kis szajha! Vagy inkább nyögdécselni akarsz alattam? Mert azt is lehet! Imperio! 

Az átok célt tévesztett; Mulcibernek nem volt erőssége a pontos célzás. Lily azonban tudta, hogy itt nem győzhetnek.

- James! James gyerünk!!! – sikította, amikor egy marcona halálfaló elkapta hátulról a derekát. James megperdült és leátkozta a halálfalót, aki lerepült Lilyről.

A két fiatal rohanni kezdett.

Avery, a másik halálfaló meggondolatlanul egy torokmaró füstfelhőt varázsolt, ám ezzel csak annyit ért el, hogy Voldemort köhögni kezdett, és miközben majdnem megfulladt, vaktában lövöldözte az átkait Potterék után.

Lily zihálva csúszkált a kövezeten, a lába vitte valamerre és magával rángatta Jamest is. Sok-sok lépcsőn rohantak lefelé, felfelé, aztán megint lefelé… a börtönpincében kötöttek ki. Fentről zajok szűrődtek le, de egyébként ezen a szinten félelmetes és nyomasztó csend volt.

Piton jó nagy kerülőt tett, de semmiképpen nem akart beleavatkozni a küzdelembe. Úgy döntött, inkább kezelésbe veszi Sirius Blacket. Kinyitotta a cellaajtót és belépett.

Sirius a kötelektől megszabadulván, épp fájós lábát dörzsölgette mikor meghallotta az ajtó nyikorgását. Megpördült, hogy szembenézzen a látogatóval, de nem volt elég gyors.

Lily érzékelte Piton jelenlétét. James és ő kettéváltak, hogy így gyorsabban tudjanak kutatni Sirius után.

- Jobb, ha semmivel sem próbálkozol, Black! - fröcsögte Piton. Pálcája villant a kezében. - Petrificus Totalus!

- A jó édes... – nyögte még Sirius, aztán elvágódott a padlón.

Lilyt szinte vonzotta a legutolsó rácsos cella. Amikor odaért, megpillantotta az ájult Siriust és Pitont, aki éppen a lebénított ellenfele fülébe sziszegett:

- Vagy a Sötét Nagyúr öl meg, vagy a barátaid, akik árulónak tartanak! Jól gondold meg, mit mondasz holnap a vallatóidnak, te mocskos véráruló!

Sirius a szavakra úgy meglepődött, hogy eltűnt arcáról a grimasz, amit Pitonnak szánt, miután ismét magához tért.

- Perselus! – suttogta a lány és maga mögé nézett gyorsan, de James nem volt mögötte, sem a közelében. – Perselus… Merlinre… csak nem… - intett Sirius felé.

Black megpillantotta Lilyt, hirtelen öröm cikázott át az elméjén, ám nem volt sok ideje gondolkodni, és azon morfondírozni, hogy a barátai vajon valóban árulónak tartják-e, és megmenteni jöttek-e egyáltalán, mert a következő pillanatban elérte őt a kínzó átok, amitől úgy érezte darabokra szakad a teste.

Piton éppen beleeresztett egy Cruciatus-t Siriusba. Az ismerős hangra megperdült, gyorsan az arca elé húzta a maszkját.

- Te őrült! - suttogta a fiatal halálfaló, amint felismerte Lilyt. - Mi ez, újabb magánakció? - Bár Piton durván szólt a lányhoz, elfogta az aggodalom. - Nem lett volna szabad ide jönnöd!

Lily zihálva lépett közelebb és a rácsokon át megfogták egymás kezét.

- Igen, megint itt vagyok… jó kis magánakció… James akarta… Siriust keressük, de észrevettek minket és… valószínűleg most látsz utoljára, ha nem tudunk elmenekülni, szóval mondj pár kedves szót… - susogta Lily ironikusan. Zihált, izzadt volt és rémült, mégis olyan jólesett látnia Pitont, amitől még pocsékabb érzése lett. Mert az nem lehet, hogy ez a helyzet jólesik neki…

Sirius zihálva fetrengett a földön, de azért hallotta Lily és Piton minden szavát, bár nem igazán fogta fel őket az adott helyzetben.

 

Piton tisztán érzékelte Lily hangulatát. Nagyot sóhajtott. Hirtelen szerette volna megosztani vele a legfontosabb információt, amit nemrég megtudott. Ám ekkor meghallotta Potter hangját:

James a másik soron futott.

- Lily! Merre vagy?! Sirius itt sincs!

A lány megrándult.

- Nem láthat itt… - suttogta Pitonnak. – Kérlek, engedd el velünk Siriust…

- Nem tehetem! Lily, áruló van a Rendben. Talán éppen ez az idióta Black... - Piton megperdült, szájzár átkot szórt Blackre, mielőtt válaszolhatott volna Jamesnek. Aztán visszafordult Lilyhez. - Ki kell vallatnom, a Nagyúr parancsára! Téged nem tartóztatlak fel, de Sirius itt marad!

- Tudom, hogy bajba kerülhetsz, de… ki kell találnunk valamit, Pers… kérlek… tűnj el innen gyorsan… miért ilyen helyzetekben kell nekünk látni egymást… - Lily szemmel láthatóan remegett, nem is kicsit.

Piton látta a lány háta mögött, hogy Potter már távolodik.

- Ostoba, idióta kviddics-majom! - szűrte a szavakat a fogai között. Látszott az arcán, hogy legszívesebben Potter után küldene egy főbenjáró átkot. Ehelyett inkább megragadta Lily kezét, és vonszolni kezdte – az ellenkező irányba, a hátsó kapu felé. - A hülye férjed! Belekevert egy ocsmány kis játszmába. Állandóan hősködik...

- Nem kever James bele semmibe engem, csak… Sirius… rajtunk ütöttek és… fogalmam sincs, hogyan tudták meg… - Lily erősen szorította a fiú kezét. Szemében benne volt a könyörgés, hogy találjanak ki valamit.

- Nem érdekel, mi lesz Potterrel, sem Siriusszal! - kiáltott dühösen Piton, de azért „véletlenül” elfelejtette bezárni a cella ajtaját. Csak az érdekelte, hogy Lilyt minél előbb kijuttassa innen. Meglapultak a várfal mellett. Lépések dobogtak, a halálfalók a behatolók nyomait kutatták. Piton az egyikük hátára szegezte a pálcáját – de nem átkot szórt a halálfalóra, csupán egy begyűjtő bűbájt, így vette magához a fiatal férfi maszkját és fekete, csuklyás köpönyegét. Ráterítette Lily vállára, a lány arcába húzta a maszkot, amely alól csak a szája látszott ki. Mielőtt Lily bármit tehetett volna, Piton gondolkodás nélkül megcsókolta.

Lily fel sem ocsúdott a kábulatból, a csóktól tért magához valamennyire. Hátralépett egyet és rácsapott Piton karjára.

- Meg vagy őrülve?! – suttogta, próbált úgy tenni, mintha nagyon dühös lenne, de elég rosszul játszotta a szerepét. Megtapogatta a maszkot az arcán, majd hozzáért ujjaival az ajkához, de gyorsan el is húzta. – De én kétszer olyan őrült vagyok…  – mondta fejcsóválva.

- Őrült vagy, de én akkor is szeretlek!

Lily épp mondani akart valamit, de Piton mondatára csak nyelt egyet és villámgyorsan átölelte a nyakát, majd ugyanúgy megcsókolta, maszkon keresztül, mint őt a fiatal feketemágus az imént, aztán elengedte.

- Mi ez a hacuka?! Sötét Jegy nem jár mindjárt hozzá? – kérdezte suttogva és kissé gúnyosan.

- Soha ne feledkezz meg az álcázásról! - húzta össze a halálfaló fekete köpönyegét Lilyn Piton. Aztán előhúzta a pálcáját, és a szerelmére szegezte: - Most menj, vagy én küldelek!

Lily megrázta a fejét.

- Nem mehetek el James és Sirius nélkül! – ám látta Piton tekintetét és biztos volt benne, hogy ellenkezésnek nincs helye. – Jó. Elmegyek innen. De ha James és Sirius nem lesz otthon sötétedéskor, visszajövök! – villant meg a szeme, aztán egy hosszú pillanatig egymás szemébe néztek, majd Lily köpönyege meglebbent, ahogy sarkon fordult s elindult, de még visszafordult. – Nem halhatnak meg – mondta csendesen, majd azonnal hoppanált. Tudta, hogy bár Piton túl segítőkész nem lesz a fiúkkal, akadályozni sem fogja őket abban, hogy élve kijussanak. A lánynak ez volt az egyetlen reménye.

Piton követte a tekintetével a lányt, amíg az el nem tűnt. Aztán ő is a fejére húzta a csuklyát, arca elé varázsolta a maszkot, és csatlakozott a halálfalókhoz, akik időközben elállták a menekülők útját.

 

James, amíg Lilyt Piton mentegette, megtalálta barátját, levette róla az átkot. Mivel a cellaajtó „véletlenül” nyitva maradt, könnyedén kiszabadította Blacket.

- Sirius… Merlin rohadó körmeire!! – ölelte át Blacket Potter hevesen. – De most aztán rohanás van… az az idióta már tudja, hogy itt vagyunk…

Sirius elgyötört arccal kapaszkodott Jamesbe.

- Rohanás? Nem biztos, hogy menni fog – morogta halvány mosollyal az arcán. Megbizonyosodott arról, hogy társai valóban érte jöttek. – Lily hova lett? Az előbb még itt volt. Hogy engedhetted, hogy ő is veled jöjjön? Még baja esik – hordta le aztán Ágast, miközben feltápászkodott.

James körülnézett.

- Igen, Lily is itt van… azt mondod itt járt?! De akkor… merre lehet… - ám ekkor nem volt idő több beszédre. A halálfalók már nagyon közel voltak.

Piton látta, hogy a halálfalók gyűrűje egyre szorosabbá válik a két meggondolatlan rendtag körül. Bár nem bánta volna, ha most azonnal, mindkettővel végeznek a társai, tisztában volt vele, hogy ha ez megtörténik, Lily soha többé nem állna szóba vele. Elkiáltotta magát:

- Az egyik arra menekült! Láttam! - lendítette pálcáját abba az irányba, ahonnan Lily hoppanált. Mulciber és Avery azonnal a jelzett irányba vetették magukat. Piton felmérte a terepet: így már kiegyenlítettebbé vált a küzdelem. A két rendtagra három-három halálfaló jutott, ha saját magát nem számította. Esze ágában sem volt harcolni Potterrel és Blackkel. Rápillantott Kuporra:

- Zárjátok be őket! Én értesítem Urunkat! - azzal elsietett az ellenkező irányba.

James azonban másképp gondolta kissé a dolgokat. Kihasználta a kis Kupor figyelmetlenségét és jól gyomorszájon rúgta, majd eltörte a pálcáját, közben átkokat szórt a többi halálfalóra.

Sirius arcára visszatért a szokásos mosolya, ahogy a többségében gyengének látszó halálfalókkal szórakozott. Egyedül Yaxley lehetett volna igazi ellenfél, de szokás szerint másnapos volt, így Sirius könnyedén hárította az átkait.

James és Sirius kiváló harcosok voltak fiatal koruk ellenére. Rohantak előre, jópár sebet kaptak, de még többet adtak. Zihálva, csúszkálva, botorkálva menekültek. Ám a lényeg az volt, hogy kijussanak. James végül talált egy rést a falon, kirobbantotta.

- Ugorj! – süvöltötte Sirius, és habozás nélkül a rés felé rohant.

James kinézett Siriusra, aki már a vízben volt.

- Megyek mindjárt, de Lily… nincs sehol!! – zihálta James és hátrapillantott, várta, hogy a karcsú alak felbukkanjon… de Lily nem jött. Viszont jöttek a halálfalók, így Jamesnek nem volt más választása: ugrott ő is.

A víz rettenetesen hideg volt, hiszen már benne jártak az őszben, és iszapos, mocskos hordalékkal volt tele. Prüszkölve úsztak kifulladásig. Amikor kimásztak a partra, James hörögve terült el a kopár földön.

Siriusnak összekoccantak a fogai, rettenetesen fázott, leült James mellé, egészen összekuporodott.

- Nem látsz semmit? Leráztuk őket, azt hiszem – pillantott aztán hátra.

- Úgy tűnik… - lihegte Potter. - … ezek a mocsadékok… félnek a víztől… mondjuk Pipogyi után szabadon… ez logikusnak is tűnik…

- Na igen. – vigyorgott Sirius. – Szerintem induljunk el vissza. Nem szívesen töltenék el felesleges perceket, vagy órákat, ezen az elátkozott helyen.

A két jóbarát tudta, hogy hihetetlen szerencsével jutottak ki. James kifújta magát, és akkor szorult össze a szíve.

- Lily! LILY!! – kiáltott fel. – Vissza kell mennem érte!! – el akart rohanni, de Sirius elkapta a karját és visszatartotta. Emlékek villantak az agyába, eszébe jutott a párbeszéd, amit a cella padlóján fekve hallott.

- Lily nincs már a kastélyban. Láttam elmenni Pitonnal – halkan ejtette ki a szavakat a száján, tartott barátja reakciójától.

James lihegve nézett barátja szemébe.

- Mi?! Piton elvitte?! És csak most mondod?! – ordított fel James.

- Ne ordíts a fülembe, szépen kérlek! – emelte fel a hangját Sirius is. – Ne aggódj, nem bántotta!

- Mi az, hogy nem bántotta?! Honnan a fenéből tudod?!

Sirius nagyot sóhajtott.

- Mert hallottam. Úgy beszélgettek, mint két jóbarát. És Piton elengedte őt... – kissé megrázta a fejét, ő maga sem értette az egészet, csupán sejtései voltak.

James megütközve pillantott rá újból. Megtörölte verejtékes homlokát, levette a szemüvegét és megdörzsölte a szemeit.

- Beszélgettek? Baráti csevely? Merlin szentségére… - sziszegte James. – Ha csak egy ujjal is hozzáért az a mocskos retkes szemétláda a feleségemhez…

- Nyugodj már le Merlinre kérlek. – próbálta Sirius csitítani Jamest, de tisztában volt vele, hogy fordított helyzetben ő is így kikelne magából. Még távolabb ráncigálta Jamest a kastélytól. – Húzzunk vissza a házatokba, én azt gondolom, Lily már ott lehet...gyere már!

James hagyta, hogy barátja hoppanáljon vele, a Potter házba. Úgy rontott be az ajtón, mint egy dúvad.

- LILY!!!!!! LILY!!

A lány, hála Pitonnak, már jó ideje hazaért és rettenetes gyomorgörcsben várta, mikor jönnek meg a többiek… James hangjára előrohant a könyvtárszobából és férje nyakába vetette magát. Zokogva szorította magához Jamest, majd Siriust.

James megkönnyebbült és már el is felejtette, hogy a féltékenységtől az előbbi percekben ölni tudott volna. Mélyen megcsókolta Lilyt.

- Soha többé nem kockáztatom az életedet… szerelmem… - James sokáig ölelte a lányt, aztán kimerülten elvánszorgott a legközelebbi mosdóba.

Sirius miután megkönnyebbült, hogy Lily jól van, elgondolkozva vizslatta a lány arcát. Leült a fotelbe és nyíltan kibökte a kérdést:

- Mi van közted és a denevér között, hm? Lily ne haragudj, meg kell kérdeznem...hallottam a beszélgetéseteket...a Rend tagja vagy...nem is értem... – Sirius nem akarta megbántani Lilyt, de voltak annyira jó barátok, hogy őszintén kérdezzen.

Lily meglepetten Blackre nézett, de aztán eszébe jutott, hogy Sirius végig ott volt, amikor Piton meg ő találkoztak… mélyen elvörösödött és nyelt egyet.

- Tudom, hogy mindent hallottál, de Piton mentett meg minket! Gyakorlatilag… de ne nézz így! Nem vagyok a szeretője – suttogta Lily és idegesen hátratűrte a haját. – Marha nagy szerencsénk volt, hogy éppen őt találtam a börtönszinten és nem mondjuk Malfoyt… ő nem engedett volna futni minket! – borzongott meg a lány.

- Ó valóban! Bár én Pipogyi társaságát sem élveztem...cseppet sem...legalább ne vedd ennyire a védelmedbe! – csattant fel Sirius, de suttogva beszélt.

Lily ismét nyelt egyet.

- Tudom, hogy megkínzott… - suttogta még halkabban és lehunyta a szemét. – Iszonyú az egész, Sirius annyira sajnálom! – Lily csodazöld szeme könnyes volt. Nehéz dolog két tűz között állni, főleg ha mindkét tűz meleg és vonzó volt. 

Sirius (a képzett pszichiáter) látta a kínlódást Lily szemében. Kezdettől fogva látta. Megdörzsölte a homlokát, majd felállt, és Lilyhez lépett.

- Azért készülj fel rá, hogy James is magyarázatot fog kérni. Vissza akart menni érted, el kellett mondanom neki, hogy mit láttam.

- Mondtad neki, hogy Piton elhurcolt?! – Lily gyomra ismét görcsbe rándult. Óvatlanok voltak. Meggondolatlanok. Minden téren. Nem akart hazudni Jamesnek, de képtelen lett volna elveszíteni Perselust. Egyelőre nem tudta, mit fog majd mondani férjének, ha szóba kerül ez a dolog, de most túl kimerült, túl feszült volt ahhoz, hogy a továbbiakon gondolkozzon. Inkább újra átölelte Siriust.

- Annyira féltem, hogy bajotok esik!!

- Mi is féltettünk...nagyon. – Sirius őszintén viszonozta az ölelést, és csak remélni tudta, hogy nem lesz semmilyen konfliktus a hülye denevér miatt a barátai között.

A félresikerült akciónak hamar híre ment, Longbottom és Mordon iszonyú dühös volt a csapatra, de ami sokkal jobban aggasztotta a Rendet, az, hogy bebizonyosodott: áruló van köztük. Dumbledore-nak alapos fejtörést okozott, hogyan szűrje ki a kémet… a Főnix Rendjének alapjai meginogtak.

Lily biztos volt Sirius ártatlanságában, és egyáltalán nem gyanakodott egyik barátjára sem. Mindenesetre az aurorképzést felfüggesztették egy kis időre. Október végét írtak ekkor, s a Potter házaspár nem is sejtette, hogy hamarosan nagy kincset kapnak a Sorstól…

 

 

Voldemort izzó tekintete szikrákat szórt, amint fel-alá járkált a halálfalók előtt.

- Tehetségtelen, trehány, féleszű banda! - förmedt rájuk. Pálcájából narancsszínű szikrák pattantak elő, fájdalmas sebeket ejtve valamennyi emberén. Többen felszisszentek, ők még ráadásként egy Cruciatus-átkot is kaptak a dühös vezértől. - Ezért tartalak benneteket? Túlerőben vagytok, mégsem tudjátok megakadályozni a fogoly szökését? Ennyivel jobb kiképzést kaptak nálatok? - fordult szemrehányó tekintettel Pitonhoz.

- Nagyuram... - nyögött fel a mágus, miközben a karját szorongatta, ahol egy égett szélű seb sötétlett. - A csapda működött... Potter belesétált... ahogyan terveztük...

- Belesétált?! Nekem úgy tűnik, hagytátok belesétálni, aztán megszökni, a társával együtt! Mulciber!

- Igenis, Nagyuram! - lépett elő falfehér arccal a halálfaló.

- A te hibád! Mert szajhákat hajkurászol a harc közben is! Crucio! - lendült Voldemort pálcája, mire a halálfaló kétrét görnyedt. - Avery!

A fiatal férfi, látva az öklendező Mulcibert, legszívesebben láthatatlanná vált volna. Voldemort rávicsorgott.

- A füstbombát a lehető legrosszabbkor robbantottad! Majdnem megfulladtam! Soha ne merészelj beavatkozni, amikor személyesen harcolok!

- Nem teszem többé... ígérem – nyögte Avery, majd ő is majdnem összecsuklott a kíntól, miután megkapta a Cruciatus-t. - Malfoy!

Lucius rezzenéstelen arccal lépett elő a homályból, ahol próbált diszkréten megbújni. Sikertelenül.

- Kegyelmes Uram… - hajtott fejet alázatosan.

Voldemorton látszott, hogy a szőke mágust is felelősnek tartja a kudarcért. A szeme összeszűkült, ahogy tudatcsápjával durván belekotort férfi elméjébe.

- Hol voltál az összecsapás alatt, Lucius? - kérdezte lágyan.

Lucius meggörnyedt, ahogy érezte elméjében a kutakodó csápokat.

- Én visszamentem… - nyögött fel. – A helyszínre, hátha elkapok még valakit…

- Nem adtam rá engedélyt – sziszegte Voldemort, és gyanakvóan fürkészte tovább a mágus elméjét. - Az egész a Te ötleted volt, ha jól emlékszem...

Lucius mélyet sóhajtott.

- Igen, Nagyuram, de a tervemet veszélyeztette Mulciber! – vádaskodott. – Nem teljesítette kielégítően a parancsaimat, ilyen háttérrel képtelenség pontos munkát végezni…! – mondta rekedten és ádámcsutkája fel-le mozgott, ahogy sűrűn nyelt, aprókat.

- Ne próbáld másra hárítani a felelősségedet, Lucius! - kiáltott Voldemort. Cseppet sem volt elégedett az aranyvérű magyarázatával. Ekkor eszébe jutott Malfoy másik feladata is. - Mondd csak, hogy állsz az utódnemzéssel? Meddig várjak még?

A halálfalók közül többen halkan nevetgélni kezdtek. Volt abban valami abszurd, hogy a kudarc után Voldemortnak ez a legnagyobb gondja.

Lucius arca megrándult.

- Nagyuram… asszonyom visszatért a kúriába messzi hegyi kikapcsolódásából. Biztosíthatlak, hamarosan megfogan az utódom! – aztán amikor Voldemort nem szólalt meg egy perc után, Malfoy felemelte a fejét s pillantása Pitonra esett. Vicsorogva ránézett.

- Nagyuram, azt hiszem, Piton felelős mindenért! Még egy vele egykorú kölyökkel sem képes elbírni… neki kellett volna figyelnie arra, hogy minden rendben menjen a börtönszinten! – csattant fel Lucius és félelmetesen vicsorgott halálfaló társára.

Piton torkából morgás tört elő.

- Ne próbáld rám kenni! - figyelmeztette villámló szemmel Luciust. - Az én feladatom az volt, hogy kivallassam a foglyot, akit eszméletlen állapotban szállítottatok be Mulciberrel, alaposan megnehezítve a dolgomat!

- Te csak ne pökhendiskedj! Azt hiszed, a feladatod ott véget ér, hogy kicsit ránézel és úgy teszel, mintha értenél az elme olvasásához?! Bebizonyítottad, hogy még erre sem vagy jó! – szorult ökölbe Lucius kígyóbőrkesztyűs keze.

- Feleannyira sem értesz a legilimenciához, úgyhogy ne pofázz bele! - hördült fel Piton. Láthatóan kezdte elveszíteni a türelmét.

- Feleannyira, mint például te?! Röhögnöm kell, Piton! Úgy olvasok a gondolataidban, mint egy nyitott könyvben, állandóan a kis kurvára gondolsz, a porcelán bőrére, de ne félj, az a szajha már mindenkié volt, hiába játszod a rózsalovagot, te kis…

- Elég! - mordult fel Voldemort, majd körbehordozta a tekintetét a halálfalókon. - Elvárom, hogy mindenki végezze a dolgát! A jövő héten Greyback mellé kerültök mindannyian! Fejenként ötven muglival végezzetek! Látni akarom a levágott fejüket! Takarodjatok a szemem elől!

Piton szája széle enyhén remegni kezdett. Lázasan járt az agya, gyorsan ki kellett találni valamit, ha ki akart maradni a mészárlásból. Közben Lucius arcát fürkészte, aki kissé zihált még az előbbi dühkitörés miatt.

- Nagyuram. Tökéletesen érthető a dühöd – hajolt meg ismét kecsesen a szőke mágus. – És a mocskos muglik meg is érdemlik, ha elhullik belőlük egypár! Magam is olyan szívesen végezném el ezt a feladatot, de Kegyelmes Uram… Narcissa megérzi rajtam, amikor gyilkolok, s olyankor nem enged magához… - tette hozzá kissé halkabban, Voldemortra nézve bizalmasan. – Ha megfogan az utódom, ígérem, elhozom Neked ezer mugli fejét!

Voldemort figyelmesen hallgatta Malfoyt, ám végül egy olyan mozdulatot tett a kezével, mintha egy szemtelen legyet hessentene el.

- Nem túl meggyőzőek az érveid, Lucius! Ennél többet várok tőled. Sokkal-sokkal többet...

Lucius arcizma megrándult. Legkevésbé gyilkolni akart most menni. Ám egyelőre más érv nem jutott eszébe és nem akarta túlfeszíteni a húrt.

- Nagyuram! - lépett elő ekkor Piton. Eszébe jutott egy mentőötlet, hogy kimaradjon a mészárlásból. - Biztos forrásból tudom, hogy Dumbledore professzor újra meghirdetett egy állást a Roxfortban. Ahogy korábban megbeszéltük, megpróbálok visszatérni. Úgy gondolom, az ötven legyilkolt mugli nem lenne a legjobb ajánlólevél... - Piton nyelt egyet. Harmatgyenge érv volt ez, maga is tudta. Ám jól sejtette, hogy Voldemort haragja Lucius iránt sokkal erősebb, mint iránta. (Gyanús ez a Tom- imádja Pitont… melegedik a helyzet… Bocs, ziccer volt… :DD-B)

- Nos... igen, igen.... Szerezd meg azt az állást, Perselus! Malfoy! Piton normájának teljesítését is tőled várom el. Száz mugli fejét hozod el nekem! Leléphetsz!

Lucius elsápadt. Megértette, hogy ezt alaposan elbaltázta. Fenyegetően megvillant a szeme Piton felé, amolyan ’jössz te még az én utcámba’ – pillantást vetett rá, majd sarkon fordult s döngő léptekkel indult a kijárat felé.

Piton vigyorogva nézett a távozó Lucius után, ám amikor visszatért a szobájába, lehervadt ajkáról a vigyor és görcsbe rándult a gyomra. Lily ismét életveszélybe sodorta magát a meggondolatlanságával... Legszívesebben azonnal meglátogatta volna a lányt. Ám tudta, hogy ez most nem lehetséges. Hiszen ott van Lily férje. Az az idióta Potter. Akinek már régen halottnak kellene lennie...

 

 

 

Lily azon a reggelen furcsa érzéssel ébredt. Minden csendes volt, James már nem volt a szobában. A férje három napra elment Siriusszal, Peterrel és Remusszal a szokásos férfi-banzájukra. A lány végigsimított a párnáján, lassan felkelt.

Az új élete még mindig valószínűtlen volt neki. Sokszor eltűnődött, miféle játékot űz vele a sors… de valahányszor Jamesre gondolt, be kellett vallania magának, hogy szereti. Szereti, mert vidám lehet mellette. Mert van jövője mellette. (kivéve mikor Voldemort karjaiba viszi :D – L )

Mert James Potter úgy szereti őt, ahogy csak lehet. Ez egy játékos, vidám szeretet volt. Teljesen más, mint az, amit Lily kislánykora óta hordozott a szívében, s ami azóta terebélyes lett. Mély. Komoly. Sötét. Veszélyes. Gyönyörű és egyszeri. Ezzel a szerelemmel Perselus Piton ajándékozta meg őt. Lily minden nap gondolt az első szerelmére. Méghozzá akkor, amikor a nap fénye lágyan szűrődött be a hálószoba ablaka előtt álló tölgyfa levelein át. Ilyenkor ledőlt az ágyra és hagyta, a sugarak hadd járják be az arcát. Ha nem sütött a nap, a lány akkor is ezt tette. Olyankor gyertyát gyújtott.

Lily ilyenkor idézte fel magában azt a sok-sok boldog, önfeledt órát, amit kapott Perselustól. Ahogy a nap lassan elmászott nyugat irányába, úgy szaladtak ki a gondolatai, ki a világba, abba az irányba, amerre a fiút sejtették. Igaz, leveleztek, csaknem egy éve, de ritkán tudtak találkozni, önhibájukon kívül. Meg talán Lily kicsit félt is a találkozásoktól. Talán nem bízott magában eléggé… talán sejtette, hogy egyszer úgysem tudna megálljt parancsolni érzéseinek és Piton karjaiban kötne ki.

Ezen a reggelen már dércsípte volt a hajnal. Közeledett a tél. Hisz már november elejét írtak… a vörös hajú fiatalasszony akkor érzékelte először a változást. A tükörbe nézett, de rögtön tudta, a változás nem az arcán keresendő.

Ujjai a hasára csúsztak és nyelt egyet. Könnyei lassan buggyantak ki gyönyörű szeméből.

- Pers… - suttogta és percekig némán ült. Ekkor már tudta, hogy állapotos. James Potter gyermekével.

Tétován tett-vett a házban, csak, hogy csináljon valamit, de gondolatai minduntalan egyvalakihez tértek vissza. Neki kell megtudnia először… meg kell tudnia…

- Látni akarom – mondta félhangosan a lány és azonnal pergament ragadott és a penna száguldott a lány kezében. Amikor készen lett, egy kis fehér bagolyra bízta a küldeményt, sokáig simogatta a tollait.

- Vigyázz rá! Épségben vidd el Neki! – suttogta a baglyocskának Lily, majd kiengedte az ablakon.

Piton felfigyelt a kaparászásra az ablakpárkányon. A kis fehér baglyot jól ismerte. Gyorsan beengedte, megvesztegette egy egértetemmel, közben lecsatolta a lábáról a levelet. Végtelen gyengédség járta át, ahogy olvasni kezdte Lily sorait:

 

Drága Pers!

 

Ülök a pergamen fölött és fogalmam sincs, miért írom le ezt most Neked. Óh, dehogynem. A fenébe is! Legalább magamnak ne hazudjak! És Neked. Neked, aki életemben a legfontosabb ember. Akkor is, ha nem lehet. Ha lehetetlen. Ha tiltott. Ha képtelenség…

Itt lüktetsz minden gondolatomban, lesem a baglyokat, mikor látok köztük egy feketét…

Várlak.

Tudom, hogy érzed. Te is vársz… valamit. Talán azt, hogy lépjem át a határokat, amikbe belekényszerültünk.

Szeretlek és ez a szó fehéren zeng, felhőtlenül és pazarul, ha Rád gondolok. Sokféle szeretet van, de a legmélyebbet érzem irántad, ami nem múlik el, mert valaki egyszer kőbevéste az Időben, majd eleresztette s az én halhatatlan, mindig megújuló lelkem talált rá először…

Szeretlek.

Kínozlak, ahogy Te engem. Szenvedünk… pedig nem szabadna így lennie. Nekünk nem. Nálunk nem!

Más férfivel élek… mert megértettem, hogy Veled élni olyan lenne, mintha arra várnék, mikor csap le a bárd. Nem félek- de féltelek. Az életemnél fontosabb vagy, Pers. Sokkal fontosabb.

Boldog vagyok-e?

Igen.

Igen, mert az életem része vagy-a legszebb része, még akkor is, ha nem érinthetem fekete hajad puhaságát és nem láthatom szemed csillogását, ahogy ezt olvasod… hisz egymás lelkébe égtünk. Próbáltam meggyőzni magam, hogy nem kérhetem ezt Tőled, de… tudod, mennyire makacs vagyok. Egy akaratos liba. Ezért írom ezt a levelet, mert… miért is? Talán azért, hogy újra láthassam szemed csillogását? Hogy hallhassam a hangodat… érinthessem bőrödet. Nem kérhetem ezt Tőled, mégis megteszem.

Gyere el hozzám. Hagyj ott mindent és gyere el. Ne azért, mert könnyes szemekkel írom ezeket a sorokat. Ne azért, mert kérlek… gyere el… szükségem van Rád… hanem azért, mert így akarod. Csak foghassam a kezed… hogy ne nézzek remény nélkül az Élet kitátott szájába, ami engem akar. Bármikor jössz, tudd, hogy várlak. Most vagy jövőre… várok… csak tudjam, Te ott állsz a végén…

Ne vess meg ezért… én választottam ezt. Tudom. Ne vess meg… kérlek… csak gyere. Ne félj semmitől. Ne kételkedj. Hiszen a lelkem mélyéből szeretlek. Onnan, ahová semmi más nem jutott el, csak az érzés, ami irántad fellobbant. És ez már akkor megtörtént, amikor még nem is találkoztunk. Érzem, amikor rám gondolsz. Ahogy én Rád, a nap minden percében. Tudnod kell. Mindig is tudtad… tudnod kellett.

És kérlek, bocsáss meg nekem. Mindenért. De főleg azért, mert gyáva voltam és nem mertem várni Rád. Pedig megígértem.

 

Ha én írnám sorsod könyvét,

Szíved, lelked vágyát,

Életed örömét olyan széppé írnám,

Mint egy tündérálom.

A legboldogabb ember Te lennél a világon!

Csókol: Lily

 

 

 

Lily, bár szívből szerette Jamest, s szívből ment hozzá, nem tudta feledni Perselus Pitont. Nem is lepődött meg, hogy élete egyik fontos fordulópontján hozzá fordul. Maga sem tudta, miért, csak azt, hogy látni akarja, beszélni vele, a szemébe nézni s hallani a hangját…

Lily a kanapéra dőlt, s várt. Várta a választ.

A válasz egy ezüst őz alakjában érkezett. A patrónus beszökkent Lily hálószobájának ablakán. Fordult egyet, körberohanta a szobát, majd zöld szemét a lány tekintetébe fúrta, végül Piton hangján szólalt meg:

- Várj rám. Megyek. Este kilenckor, amikor egyedül leszel...

 

Perselus Pitont felzaklatta Lily levele. Egy percig sem volt kétséges, hogy elmegy hozzá. Szívesebben hívta volna a kis erdészházba, számtalanszor eljátszott a gondolattal, hogy ott majd újra egymáséi lesznek... Ha megteszik, csak egyszer, utána Lily már nem akar, nem mehet vissza Potterhez... Ő pedig szeretné, óvná, vigyázna rá örökké, hiszen az életénél többet jelent számára. Mégsem kérte. Bár nem tudta elképzelni, mi az, ami Lilyt és Jamest összeköti. Ha erre gondolt, elfogta a megvetés és az undor Potter iránt. Abban viszont biztos volt, hogy Lily nagy veszélyben lenne, ha a Sötét Nagyúr tudomást szerezne a tiltott kapcsolatukról. Voldemort a szeretetet képtelen volt felfogni, de a ragaszkodást ismerte. Talán mindkettőjüket megölette volna, ha megtudja, hogy Piton hűsége Lily iránt sokkal erősebb annál, ami hozzá, Voldemorthoz fűzi a fiatal feketemágust...

Amint bealkonyodott, Piton útra kelt. Amikor meggyőződött róla, hogy a lány egyedül van a nagy házban, besurrant, mint egy tolvaj. De amikor bejutott, már nem lopakodott. Léptei határozottan koppantak a folyosón. Pontosan tudta, merre van Lily szobája...

Lily egy régi dalt tett fel a mugli lemezjátszón, amikor a fiú belépett. Már messziről megérezte lépteit. A lány a félhomályban is gyönyörű volt. Zöld szeme szikrázott. A dal csak nekik szólt…

Hajnalig még van idő, hajnalig még van idő,
húzz magadhoz kérlek százszor még,
légy nekem a levegő, légy nekem a levegő,
úgysem élek rég!
Hajnalig még van idő, hajnalig még van idő,
eltakarja addig kinn a sötét,
két szerelmes szerető, két szerelmes szerető
bűnét!

 

 

Piton szíve hevesen zakatolt. Megállt az ajtóban, megvárta, amíg véget ér a dal. Aztán belépett, behúzta maga után az ajtót. Halványan elmosolyodott.

- Itt vagyok. Köszönöm, hogy hívtál.

Lily lassan odasétált hozzá. Felnézett.

- Köszönöm, hogy eljöttél… - szólalt meg elég nyugodtan, bár a hangja kissé rekedtes volt. Vörös haja már a derekáig ért. Szinte lángolt. Nyúlánk alakja még mindig kislányos bájt kölcsönzött a fiatal boszorkánynak.

Piton nyelt egyet, ahogy végignézett a csinos fiatalasszonyon. Lily kivirult, egészségesnek és gondtalannak látszott. A halálfaló tett egy tétova lépést felé.

- Remélem, a férjed távol tartja magát... - kezdte Piton, és kissé sután rámosolygott Lilyre.

- James nincs itt – rázta a fejét és elmosolyodott. – Ha itt volna, Te nem állhatnál ilyen nyugodtan előttem… - nevetett. – Nem azért hívtalak, hogy bajba keverjelek, Pers – nyelt egyet Lily.

- Nem, ha bajba akarsz keverni, akkor ostoba magánakciókba kezdesz... - felelte szigorúan Piton, majd elmosolyodott. Örült, hogy Lily épségben megúszta a legutóbbi kalandot.

Lily lassan megfogta a fiú ujjait és összekulcsolta a sajátjaival. Nem nézett rá, mert a szemét elfutották a könnyek.

- Ne sírj. Nem hibáztatlak a múltkori akció miatt, csak... nagyon féltelek. - Piton végigsimított Lily csodálatos, vörös haján. Érzékelt valami szokatlan feszültséget a lányban. - Baj van?

A lány felsóhajtott.

- Te mindig megérezted, ha bajom volt… gyere… kérlek, ülj le! – húzta a kanapéhoz a magas fiatal férfit. Egymás mellett ültek. Lily még ekkor sem engedte el Piton ujjait. Az arcát fürkészte. – Megváltoztál…- húzta végig az egyik ujját a fiatal mágus arcán. – Már akartam mondani a könyvesboltban…

Piton bólintott. Tudta, hogy a palotaszolgálat mély nyomot hagyott az arcán és a lelkében is.

- Te talán nem változtál? - érdeklődött. Lassan oldódott a feszültsége.

Lily elmosolyodott.

- De. Én is megváltoztam – nyelt egyet, majd szó nélkül átölelte a fiút, szorosan, gyengéden és szinte kapaszkodott belé.

- Ha lehet, még szebb lettél... - suttogta a mágus. Nem gondolta, hogy James Potter mellett ennyire kivirulhat a lány. De csak annál jobban akarta. Vissza akarta kapni Lilyt, hiszen hozzá tartozott...

- Pers, ne haragudj rám… ne haragudj… annyira hiányzol… - nézett fel Lily könnyáztatta arccal. – Semmi jogom nem volt idehívni Téged… Merlin tudja, mennyit szenvedsz… édes, drága… Perselus… - Lily ajkai a fiú sápadt arcát érintették.

Piton arca kissé megvonaglott.

- Lily... amit a múltkor mondtam, komolyan gondoltam. Hozzám bármikor visszatérhetsz. Akarlak Téged. Nagyon. És nem csak levelezőtársnak.

- Az a levél… azt írtam, ami először… jutott eszembe. Égesd el. Senki nem találhatja meg – suttogta a lány.

- Megtörtént – bólintott Piton. - Vigyázok rád. Tudod, hogy ez a legfontosabb az életemben. Ez a kapcsolat, ami hozzád fűz. Ezt sohasem tagadnám meg. Te igen?

- Nem – rázta a fejét Lily. – Sosem szégyelltem, amit irántad érzek. De összetörném valakinek a szívét, aki nem szolgált rá! James Potter a tenyerén hordoz… szeret… tisztel…

- Nem... ne... nem akarok Potterről beszélni! Ismered a véleményem. Egy öntelt, arrogáns, középszerű, felfújt hólyag. Csak dekoráció vagy a házában. Semmit sem adhat, amit én ne tudnék megadni Neked. Szerintem csak szánalomból élsz vele... - bukott ki Pitonból önkéntelenül a vádaskodás és a keserűség.

Lily megütközve nézett rá.

- Ezt nem mondtam! Te is mindent megadtál nekem! De képtelen voltam… nem tudtalak követni a mélybe – mondta csendesen a lány. – Tudod, milyen az, várni esténként valakit, aki úgysem jön el? Várni egy üzenetet, ami soha nem íródik meg… várni, mikor jön a halálhíred… majdnem belehaltam a szerelmedbe, Pers… - suttogta a lány és lehajtotta a fejét.

Piton a fejét csóválta.

- Pedig még élek és vártam rád. Várok rád. Mindig. Örökké. Ez tart életben... Neked mégis volt erőd elhagyni engem. Egy pojácáért... Ha erre gondolok, elfog a kétség, hogy szeretsz-e még. Szerettél-e valaha... - Piton tudta, hogy most igazságtalan Lilyvel. Nem akarta megbántani. Akkor sem, ha időnként úgy érezte, a lány mély sebet ejtett a lelkén, ami sohasem fog begyógyulni.

- Még mindig szeretlek – szálltak ki a szavak Lily szépívű ajkain. – Pedig nem lehetne. Főleg most… gyereket várok, Pers – mondta rekedten a szép fiatalasszony, és mélyet sóhajtott.

Piton eleinte fel sem fogta a szavak értelmét. Szeme kerekre tágult. Mélyen belenézett Lily szemébe, közben úgy érezte, valami megszakadt most benne.

- Gyereket... Tőle? - kérdezte ostobán. ( ÉLjen! Az okos Piton is tud marhaságokat kiejteni a száján :DD – L )

A fiatal nő felpillantott, a zöld és a fekete szempár mélyen egymásba ivódott. Lily megfogta Piton egyik kezét és a hasához húzta. Nyelt egyet.

- Ő az. Akit láttam… itt van… a zöld szemű kisbabám… Neked akartam legelőször elmondani… a Tiéd kellene, hogy legyen…

Piton legszívesebben elrántotta volna a kezét. Az nem lehet, hogy Lily, az ő Lilyje James Potter kölykét hordozza! Nyelt egyet. Mélyeket lélegzett. Eltelt egy perc is, mire újra képes volt a lány szemébe nézni. Abba a csodazöld szempárba... Amikor újra találkozott a tekintetük, már nem tudtak ellenállni a vágynak. Egyikük sem...

Piton magához ölelte Lilyt, megcsókolta az arcát, a szemét, keze a fiatalasszony mellére siklott. Mélyen beszívta a haja illatát. Az ajkán érezte a lány leheletét, kívánta a csókját, ahogyan talán még soha.

Lily lehunyt szemmel simult a fiatal varázslóhoz. Régi emlékek törtek fel bennük. Percekig meg sem szólaltak, csak ölelték egymást, aztán Lily óvatos csókot adott Piton ajkára. Piton óvatosan viszonozta, aztán amikor érezte, hogy nem ütközik ellenállásba, egyre vadabbul folytatták. Közben a fiatal férfi hátrahajlította a nő testét.

- Akarlak... most már megteheted... Kellesz nekem... Hagyd el őt és gyere velem... - csábította Piton Lilyt. - Tudom, hogy Te is akarod...

Lily már szinte belefeledkezett a csókba, amikor eltolta a fiút.

- Nem tehetem… még mindig nem - rázta a fejét és zavartan felugrott. – Bár semmit sem kívánok jobban. Hozok egy kis… teát… - kirohant a konyhába és az asztalnak támaszkodva nyelte el a könnyeit. A tenyerébe vájta a körmeit, mert Perselus érintése ugyanúgy felkorbácsolták a vágyát és a szerelmét, mintha nem is lett volna ez a kis intermezzo James és közte… mintha nem James kisbabáját hordaná a szíve alatt… Lily Evans Potter ebben a pillanatban ott tartott, hogy megszökik Vele. Vele akar lenni… neki akar adni mindent… aztán mire felforrt a teavíz, a lány kissé megnyugodott. Szervírozta a teát és az omlós süteményt.

- Egyél… nagyon sovány vagy – nyújtott át egy adag teát és sütit Pitonnak. A kezük ismét összeért és Lily nem húzta el. Ahogy előredőlt, elővillant a blúza alól a kis medalion.

Piton felismerte a kis ajándékot. Őszintén meglepődött.

- Még most is hordod?

A lány elmosolyodott.

- Hát persze, hogy hordom. Azóta csak egyszer vettem le, hogy megkaptam Tőled. Amikor… kiderült, hogy halálfaló vagy. De akkor is megnéztem minden este… bolond egy nőszemély voltam akkoriban is…

- A férjed a bolond! Gondolom, észre sem vette. Már régóta tudom, hogy Potter intelligencia hányadosa egy amőbáéval vetekszik – jegyezte meg gúnyosan Piton.

Lily őszintén nevetni  kezdett.

- James… nem veszi észre. Ugyanis elvarázsoltam. Csak én és Te láthatod eredetiben. James egy egyszerű ezüstmedált lát, semmi egyebet.

A mágus szórakozottan felpattintotta a medál fedelét. Felidézte azt a percet, amikor elkészítette a saját arcképét egy vacak fényképezőgéppel. Felsóhajtott.

- És mondd csak... rajtad volt akkor is, a templomban... amikor hozzámentél a férjedhez?

Lily pillái megrezdültek, majd halkan válaszolt.

- Igen. Rajtam volt az esküvőn is – belekortyolt a teába és hátradőlt a kanapén. Nézte a fiút. Nem tudott betelni a látványával. A combját simogatta lágyan, vagy a karját…

- Minden változatlan? – kérdezte, Voldemort-ra célozva.  

Piton alig észrevehetően bólintott.

- Most még... igen. De már érzi a vesztét. A hatalma csúcsán van, nem fokozhatja tovább. Ezután már csak a bukás vár rá. Ez törvényszerű. - A fiatal férfi hangja most nagyon meggyőző volt. Mint gyerekkorában, amikor azt bizonygatta Lilynek, hogy a Roxfort létezik. Lassan szűrte a szavakat. Ebben a percben nem úgy beszélt, mint egy szerelmes férfi, hanem mint egy mindenre elszánt összeesküvő. - Azt tudnod kell, tudnotok kell a Rendben, hogy ilyenkor a legveszélyesebb. Ellenségeket gyanít maga körül, senkiben sem bízik. Gyakran... elragadja az őrület. Olyankor esztelen parancsokat ad ki: gyilkoljatok muglikat, ötvenet, százat... Természetesen csak a fanatikusok teljesítik gondolkodás nélkül a parancsait. Nekem eddig... nem kellett bizonyítanom, hogy képes vagyok ölni. - Piton lesütötte a szemét és nyelt egyet. Egyetlen ember volt, akinek gondolkodás nélkül kioltotta volna az életét: James Potter... Ám ezt inkább mélyen elhallgatta.

Lily figyelmesen hallgatta szavait. Nem töltötte el boldogsággal, amit hallott. Még mindig rettenetesen féltette Pitont. Tudta, ez nem fog elmúlni. Sosem. Ekkor vette észre Piton karján a csúnya sérülést. – Te jó ég! Milyen seb ez?! – nyúlt oda és ellentmondást nem tűrően gyűrte fel a fiú vékony karján az inget. Elkomorult szép arca. Nem mondott semmit, csak sebtisztítóbűbájt alkalmazott és beforrasztotta a sebet. Aztán végigsimított Piton bőrén, majd lágy csókot nyomott rá. – Pers, halálra fog kínozni –nézett végül a fiatal mágusra Lily. – A vesztedet okozza.

- Á, dehogy – tiltakozott Piton. - Ez csak egy emlékeztető rontás. Szinte minden halálfalóját megbüntette a múltkori kudarc miatt. Csak egy nem gyógyuló seb... - vont vállat Piton. A sérülés újra felszakadt. - Könnyedén eltüntethetném, de akkor gyanakodni kezdene. Nem érdekes... - Piton halványan elmosolyodott. A homlokát a lányéhoz érintette. - Ennyit bármikor vállalok érted. - Óvatosan hozzáillesztette az ajkát a lányéhoz. Aztán visszatért a valóságba, mielőtt újra elragadta volna őket a vágy. - Mondd csak... biztos, hogy gyermeket vársz? Mióta tudod?

Lily aprót visszacsókolt, majd nekidőlt a fiú karjának. Tudta, hogy Piton nem szeret magáról beszélni, ezért nem folytatta, pedig lett volna véleménye Voldemortról és a szolgálatról, amit Piton tesz neki. Inkább válaszolt a kérdésre.

- Ma… reggel vettem észre a jeleket. Biztos, hogy várandós vagyok. Neked mondtam el először. Olyan egyértelmű volt, hogy Te tudd meg! Egy percet sem gondolkodtam, Neked akartam elmondani először.

- Hát most elmondtad. Gondolom, Potter leissza magát a sárga földig, ha majd ő is megtudja.

- James a barátaival… szórakozik. Ráfér. Sok gondja… volt idén – vonta meg a vállát Lily. – Nem is sejti, hogy mi van.

- Áh, értem, egyébként is iszik, mint a gödény! - vigyorodott el rosszindulatúan Piton. - És képes itt hagyni, egyedül, miközben Siriusszal meg Lupinnal vedelnek! Én ezt sohasem tenném. Ha velem élnél... - kezdte újra a csábítást Piton, ám Lily a szavába vágott:

- Merlin szavára, kérlek, Pers! Ne hasonlítsd össze magad vele! Te is egyedül hagytál… ha dolgod volt. Nem róhatod fel neki!

- Csakhogy akkor még nem az én asszonyom voltál! Ha Potter csak feleannyira szeretne, mint én, sokkal jobban kellene vigyáznia rád! - fakadt ki a mágus. Az indulat eltorzította az arcát.

Lily mélyet sóhajtott.

- Tényleg nem voltam a feleséged. De akkor is egyedül hagytál volna. Mindegy. Szeretek egyedül lenni. Ne beszéljünk erről – fordította el a fejét a lány.

Piton ugyan még tett volna egy-két becsmérlő megjegyzést Potterre, de inkább hallgatott.

- Akkor hát miről beszéljünk?

- Inkább Rólad. És rólam. Pers. Nekem… szükségem van arra, hogy lássalak… hogy… megfoghassam a kezed… hogy beszélgessünk, mint régen! Irtózatosan önző dög vagyok. Tudom, hogy én álltam ellen, akkor ott a faházban, de…

- Megértelek... Tudom, hogy nem könnyű neked... - szólalt meg csendesen a férfi. - És sohasem kényszerítenélek. Nekem is nehéz... tudomásul venni, hogy vele élsz. Hogy az ő gyerekét várod. Ez... hihetetlen! - Piton utolsó szava ugyan gondolatban az volt, hogy undorító – ám Lilyre tekintettel inkább nem mondta ki. Ha belegondolt, hogy még egy ugyanolyan csökevényes agyú, középszerű, rosszindulatú kölyök a világra jöhet, mint amilyennek James Pottert ismerte gyerekkora óta – elfogta a hányinger. (Ez az imádat példaértékű, kedvesem…:DD-B)

A lány elkínzott arccal nézett rá.

- Tudom, hogy nehéz… de amit leírtam, az mind igaz. Szeretlek és szánalmas vagyok, hogy egyetlen szavadért könyörgöm… egyetlen pillantásodért. Miközben más valakivel kötöttem össze az életemet.

- Az életed legostobább döntése volt. Eh... ne is beszéljünk róla! Felejtsük el... legalább ma éjjel... - Piton hangja ismét bársonyossá vált. Csábítóvá... Átölelte Lilyt, és hosszan megcsókolta. A karjaiban tartotta. Lassan hátrahajlította a testét, és ezúttal nem ütközött ellenállásba.

Lilynek jólesett az ölelés. Lassan megnyugodott. Tudta ő is, hogy most nem szabad felizgatnia magát.

- Vigyázz rám… ahogy eddig… vigyázz magadra… s én is vigyázok Rád… - suttogta Perselusnak Lily.

- Vigyázunk egymásra... és a titkos világunkra - suttogta a mágus. - A mi világunk. Addig létezik, amíg együtt vagyunk és öleljük egymást. Csak Te meg én... szükségem van Rád, Lily!

- Rendben – a lány arca kivirult. Felszáradtak a könnyei. - Titokban tartjuk... - szorította meg Piton ujjait. Megnyugodott attól, hogy Pitonnak is éppúgy szüksége van rá, mint neki a mágusra. Lehetetlen, valószínűtlen és sokak szemében bűnös kapcsolatuk olyan volt neki, mint a levegővétel. A másik nélkül megfulladtak volna. Nem akartak ők rosszat senkinek. Csak egymással lenni a szó legtisztább, leggyönyörűbb, legártatlanabb értelmében.

Piton érezte, hogy lehiggad. Minden gond eloszlik, ahogy a lány ujjai a bőréhez érnek. Érezni akarta a simogatását. Egész éjjel.

- Lily... veled akarok aludni – mondta ki egyszerűen.

- Pers… maradj itt holnapig. James csak vasárnap este jön haza… most én hívlak meg, hogy maradj velem itt éjjel!

- Hívhattál volna már korábban is! - mosolyodott el a mágus. Most oldódott fel teljesen. - Maradok! Miért ne tenném? Emlékszel, amikor először aludtunk együtt? Csak ágymelegítőnek használtál. Kihasználtál! Most is csak azért kellek, mert különben félnél egyedül a sötétben, ebben a hatalmas házban... - tréfált Piton.

Most, hogy feloldódtak, mindketten jókedvvel viccelődtek.

- Hát persze, hogy csak kihasznállak, egyértelmű, hogy ezért hívtalak, hogy ne féljek este egyedül! Minden eddigi csak színjáték volt! Színésznőnek álltam, nem tudtad?! – vigyorgott Lily.

- Áh, értem, csak szerepet játszol. Eljátszod, hogy terhes asszony vagy... - komolyodott el hirtelen a mágus. Kissé kételkedve nézett Lilyre.

- Köszönöm, hogy maradsz, Pers! Kicsit félek… - simított végig a hasán. – Megnézed? – elfeküdt a kanapén és felhúzta a hasán a felsőt.

Piton óvatosan végighúzta a tenyerét Lily hasán. Eszébe jutott Bellatrix, amikor várandós volt Reginával. Hihetetlen volt, hogy Lilyvel is ugyanez történik most...

- Na? Érzékeled a kis lelket? Fiú, ugye? Mondd már! – csípte meg Lily a fiú ujjait nevetve.

- Igen... Fiad lesz. Ez hihetetlen! Anya leszel! - suttogta Piton.

- Merlinre… mi lesz most… milyen anya leszek?! Képes leszek felnevelni ezt a szegény gyereket? – fogta a fejét Lily. – Olyan… hihetetlen és… bár titokban akartam ezt, mégis… annyira megrémít a felelősség. Meg a visszavonhatatlanság. Ő már van! És lesz! Ameddig élek, felelősséggel tartozom iránta! Vajon milyen lesz?

- Ebbe inkább nem gondolok bele – törtek elő Pitonból az őszinte, ám cseppet sem lelkes szavak. - Ha lányod lenne, biztosan Hozzád hasonlítana. Akkor követelném, hogy hagyd el a férjedet és örömmel felnevelném Veled a gyermekedet. De egy Potter-hasonmást... Kiráz a hideg, ha belegondolok, milyen lesz majd tizenegy évesen! Ugyanolyan, mint amilyennek James Pottert láttuk először a vonaton. És utána, ahogy felnő, még rosszabb... - Piton elvigyorodott, nem akarta éreztetni Lilyvel, mennyire undorodik Potter magzatától. (Áh, ugyan, Lily nem is sejti! :DD-B)

Igyekezett kirekeszteni a tudatából. - Nem érdekes, milyen lesz. Te nem változol. Te gyönyörű voltál, vagy és leszel mindörökké! És hozzám tartozol, akárhogy tiltakozol ellene! Bár, ahogy elnézem... nem tapasztalok ellenállást! - Piton gyors csókot lehelt Lily ajkára.

Lily nevetni kezdett.

- Te bolond őrült! – felült és nevetve csapkodni kezdték egymást a díszpárnákkal, persze óvatosan. Aztán elheveredtek egymás mellett. Lily kifújta magát és nevetve dőlt a fiú karjának. Elgondolkozva simogatta az ujjait.

- Régebben biztos voltam benne, hogy Perselus lesz a fiam neve – szólalt meg aztán. – Most kell keresnem egy új nevet… - nevetett halkan. – Egyszerűen… nem hiszem el, hogy egy halálfaló és egy Rendtag felesége egymást tapogatják, és a születendő gyerekről beszélnek, aki…

- ...aki, ha megszületik, fontosabb lesz számodra mindenkinél. Anya leszel... csodálatos, tökéletes édesanyja a gyerekednek. Ugyanúgy fogod szeretni, mintha tőlem lenne.

Lily Perselus szemébe pillantott és szó nélkül magához ölelte. A kanapén feküdtek és Lily egyre csak simogatta Piton haját.

- Kegyetlen a sors. Nem adhatom meg Neked, amit a világon legjobban szeretnék… - suttogta s lehunyta a szemét. – Csak ölelj erősen. A világ most a miénk. Ha lopnunk kell perceket az univerzum palettájáról, hát lopunk… még a halál sem szakíthat el Tőled – lehelte Lily. Maga sem tudta, miért mondja ezt. Talán, mert eddig minden úgy történt, ahogy látta abban a kőben. S a látomás vége a halál volt.

Lily megrándult.

Piton is megborzongott. Nem akart a halálról beszélni, még gondolni sem az elmúlásra, éppen most, amikor Lily új életet hordozott. Fölé hajolt, nem tudott betelni a zöld szempár ragyogásával.

- Egyetlen pillanatban ott kavarog az örökkévalóság. Ha mienk a pillanat varázsa, mienk az Idő végtelenje is – suttogta szerelmesen. (Ahhhh…… hosszú, mély sóhaj… -B)

Lily megcsókolta a fiút és még hosszú percekig feküdtek egymás ölelésében. Végül a fiatalasszony felkelt és nevetve felhúzta Perselust is.

- Gyere, megfőztem idegességemben, amíg rád vártam, életem első sajtos-sonkás tésztáját… muszáj megkóstolnod, hogy aztán tudjam, ehetek-e belőle… - vigyorgott Lily.

A mágus feltápászkodott. Megkordult a gyomra.

- Remek. Én meg kritizálhatom a főztödet. Legalább megtudom, mitől hízik az a... - szemét disznó – akarta mondani, de inkább magába fojtotta. - ...szóval, a férjed. Feltűnt, hogy felszedett pár kilót. Ha így folytatja, el fog törni alatta a versenyseprűje.

Jókedvűen falatoztak, láthatóan most mindketten elmerültek a saját kis világukban, ami sokkal régebb óta fennállt, mint ahogy a Roxfortba kerültek. Lily boldogan szedett még a rendkívül lesoványodott fiatal mágusnak a tésztából.

- Határozottan van tehetséged a főzéshez – ismerte el Piton. - Nem mintha kételkedtem volna benne, azok után, hogy láttalak bájitalt keverni. Köszönöm. Jólesett! Úgy tűnik, megmaradok.

- Köszönöm… örülök, hogy megmaradtál a főztömtől, bár az éjszaka még hátravan – nevetett Lily, majd kissé elpirult.

Piton felkelt, közelebb lépett a lányhoz. Megcsókolta a kezét, közben mélyen a szemébe nézett.

- Nem történhet más, csak amit Te akarsz. Nem változtak a szabályok – mondta halkan.

Lily kézenfogta a fiút és felmentek a ház harmadik szintjére, ahol csak két szoba volt, de mindkettő Lilyé. Az egyikben a könyvei voltak és a bájitalai, a másik pedig egy kis csendes zug.

- Ide szoktam jönni, amikor gondolkodni akarok. Vagy amikor esetleg egyedül töltöm az éjszakát. Ne mondj semmit! – tette Piton szájára Lily kissé nevetve a kezét. – Itt alszol. Megfelel?

Piton szétnézett a szobában. Kellemes, világos kis szoba volt. Az ágy nem túl széles, de azért elfértek volna rajta ketten is. Tökéletesen megfelelt a fiatal férfi igényeinek.

- Egyedül? - kérdezte halkan. Ujjai közben a lány vállára siklottak.

A lány szeme csillogni kezdett.

- Ki mondta, hogy egyedül? – mosolyodott el. – Nincs semmi értelme a színjátéknak, Pers. Mi annyi mindent átéltünk már. Ki sem bírnám, ha egy légtérben vagyok Veled, vagy egy házban és nem fekhetek melletted! Balra nyílik egy kis fürdő, és az ágyneműt ma húztam át… van minden, amire szükséged van. Helyezkedj el…. Tusolj le, ha gondolod. Én elpakolok lent és jövök… - Lily mosolyogva visszanézett az ajtóból. Most éppen úgy érezte magát, mintha Perselus lenne a férje.

Rögtön beleszúrt a lelkiismeretfurdalás, de akart maguknak adni egy csodás, tökéletes éjszakát. És ebből most nem engedett, habár tudta, hogy nem fognak szeretkezni. Képtelen lett volna megtenni ezt, James miatt. Neki már az is elég volt, hogy Piton itt van és lesz egy egész éjszakájuk meg a másnap, hogy együtt legyenek…

Gyorsan összepakolt a konyhában, mágiával megtisztította a tányérokat, aztán letusolt a lenti fürdőben, majd egy fehér, rövid csipkehálóingben lépett be a szobába.

Ezalatt Piton is lezuhanyozott. Pizsamát nem hozott. Egy törülközőt csavart a dereka köré. Aztán visszatért a szobába, és várta a lányt. A lenti fürdőszobából kellemes illatok szűrődtek fel, és Piton elképzelte, ahogy Lily odalenn fürdik. Legszívesebben lement volna hozzá... Ám mire rászánta volna magát a cselekvésre, már hallotta is, hogy a lány közeledik. Leült az ágy szélére, és úgy tett, mintha Lily új könyveit tanulmányozná. Belelapozott egy vastag kötetbe.

- Áh látom, megtaláltad a könyveimet. Igen… ez az a különleges lexikon a bájitalokról. Horace-tól kaptam nászajándék… öhm szóval ajándékba. Javított kiadás. Nézd csak? – lapozta fel a könyvet, miközben leült a fiú mellé az ágyra. – Meg is van… olvasd a receptet!

A mágus hangosan olvasni kezdte az elmeélesítő elixír alaposan feljavított receptjét. Azonnal észrevette, hogy ez nem az eredeti, Libatius által alkotott főzet leírása.

- „Huszonnégy kavarás után adjuk hozzá a porított holdkövet. Egy kavarás jobbra, ezután a lángot közepesre állítjuk, és hozzáadjuk a gyömbér gyökeret...” De hiszen ezt nem Libatius írta! Alaposan át lett dolgozva, így a hatás feleannyi idő alatt jelentkezik, kétszer olyan intenzíven. Három évvel ezelőtt kísérleteztem ezzel a főzettel. Emlékszem, Slughorn elkérte a receptjét!

Lily kacagva bólogatott.

- A Te recepted! Benne van, mint ismeretlen feltalálóé, de a legnépszerűbb receptek egyike!! Amikor megláttam, felsikítottam, Horace meg magára borította az ötliteres kovászos uborkát, annyira megijedt a sikításomtól… - nevetett Lily jóízűen.

- Igen, egyszer nekem is említette, hogy a jellegzetes sikításod valószínűleg be fog kerülni a Roxfort történetébe. Vetekszik a kísértetekével... - mosolyodott el a fiú. Aztán becsukta a könyvet, letette az ágy melletti kis szekrényre. Beljebb csúszott az ágyon, amennyire csak lehetett. Felhajtotta a takaró szélét, és várakozva nézett Lilyre. Nagyot nyelt. Nagyon kívánta az ölelését.

Elhelyezkedtek egymás karjaiban az ágyban, pár mécses világított csak. Lily arcon csókolta a fiút.

- Mint a régi szép időkben… - jegyezte meg. – Mintha semmi sem változott volna.

Aztán már nem csak arcon csókolta a fiatal férfit. Lily úgy érezte, a csókok és az ölelések visszahozták a régi, boldog időket, amiknek nem szabadott volna elmúlniuk.

A mágus szenvedélyesen csókolt vissza. Meztelen felsőtesttel simult a lányhoz, Lily könnyű csipkehálóingén keresztül érzékelte a kemény, feszes melleket. Mielőtt azonban a vágy letaglózta volna őket, Piton az oldalára fordult, úgy helyezkedett, hogy Lily feje a vállára kerüljön. Végigsimított a vállán és a hátán.

- Aludj jól, szerelmem! Álmodj velem... - kérte. Mentális csápjával behatolt Lily tudatába. Megkeresték azt az emléket, amelyik mindkettőjük számára a legcsodálatosabb együttlétükhöz fűződött. És álmukban megtették azt, amit ébren már nem tehettek...

Lily nyugodtan aludt, ajkán még álmában is mosoly bujkált. Reggel hat körül felébredt. Kinyújtózott és mosolyogva simított végig Piton haján, majd csókot lehelt az arcára és felkelt óvatosan. Lement reggelit készíteni. Bőséges ételt tálalt fel, volt ott minden, ami csak szem-szájnak ingere lehetett.

- Jó reggelt! – pillantott fel és Pitonra mosolygott, amikor meghallotta lépteit, elé sietett. - Jól aludtál? Fogott rajtad az álom-átkom és rémségeseket álmodtál? – kérdezte vigyorogva a fiatal nő.

A mágus mosolygott.

- Csodálatos éjszaka volt. Bevallom, már régen aludtam ennyire jól. Valamit kevertél abba a sonkás tésztába, ne is tagadd! - Piton megcsókolta a lányt. Pontosan úgy, mintha Lily az ő felesége lett volna.

 Lily átölelte a fiút és hozzásimult.

- Látszik rajtad, hogy kipihented magad. Ennek nagyon örülök. Most pedig megtömlek – vigyorgott. – Gyere, együk halálra magunkat… én iszonyú éhes vagyok!

- Ha már az ágy örömeiről le kellett mondanunk... Bár, bevallom, csak nyolcvan éves korunkra terveztem, hogy falatozunk majd szeretkezés helyett - ironizált a mágus.

A reggeli is ugyanolyan jó hangulatban telt, mint tegnap este a vacsora. Lily vicces sztorikat mesélt el az auror-képzésről, hogyan szerencsétlenkedtek elsőre minden új varázslatnál, hogyan esett bele Peter a békákkal teli hatalmas kondérba. Felszabadultak voltak.

- Azért van abban valami szánalmas, ha ilyen patkányféléket fogadnak a soraikba az aurorok... - komolyodott el Piton. Egy pillanatra baljós előérzet fogta el, maga sem tudta, miért. Aztán nem foglalkozott tovább Potter tehetségtelen csodálójával, inkább szelt még egy szelet kenyeret. Miközben Lily leszedte az asztalt, Piton kiment a hátsó kertbe. Hűvös, csípős reggel volt, dér borította az örökzöldeket. Néhány virág azonban dacolt a közelgő téllel, és friss szirmokat bontott.

- Nagyon szép itt minden – ismerte el Piton. - Látszik, hogy a háznak úrnője van, aki szereti a növényeket és tud bánni velük – simított végig egy fenyőfa ágán a mágus.

Lily kiment a fiú után a kertbe.

- Igen, én ápolom a virágokat, nagyon szeretem ezt a kis kertet. Ültettem gyógynövényeket is. Saját magam termesztek majdnem mindent, amit csak lehet. Látod… nem adtam fel a bájitalkeverést… - nézett a lány a fiúra és nevetve megfogta a kezét. – Minden hónapban összeütök valami saját készítményt. Majd megmutatom, miket csináltam, ha érdekel. Kapsz mindegyikből mintát, hogy alaposan kielemezhesd és megkritizálhatsd! – emelgette kacéran a szemöldökét Lily.

- Ugyanolyan tökéletes bájitalkeverő vagy, mint én! Horace kedvence... - gunyoroskodott Piton, de egyáltalán nem bánta, hogy a Mardekár-ház feje jobban kedvelte Lily-t, mint őt. Hirtelen támadt egy ötlete. - Valamikor meglátogathatnánk az öreget. Hiszen mindketten tagjai vagyunk a Bájitalkeverők Exkluzív Társaságának, ahová ő ajánlott be. - Piton szembe fordult a lánnyal. Gyönyörűnek találta a reggeli derengésben. Közelebb lépett, megcsókolta. Lily viszonozta a csókot, amikor ajtócsapódás hallatszott bentről. Megrándult. Ekkor meghallotta férje hangját.

- Lily! Kicsi szépségem, merre vagy? Előbb megjöttem, mert Sirius és Remus összekaptak és mindenki ment, amerre látott…

Lily hatalmasat nyelt és elsápadt.

- Merlinre… atyaég… - suttogta, majd elengedte Piton kezét, mintha tüzes vas lett volna. – Maradj itt…! – mondta neki rekedten és berohant a házba.

Piton összébb húzta magán az inget. Fázott kissé, mivel a talárját az emeleti szobában hagyta.

James jókedvű volt, mert valójában nagyon hiányzott neki Lily. Besétált a nappaliba, majd a konyhába. Látta, hogy a lány nemrég reggelizhetett. Lily ekkor rontott be a konyhába.

- James! Hát Te? – kérdezte kissé nyugtalanul. – Úgy értem… hát ez… nem vártalak, szívem… - motyogta.

James nevetve kapta fel kicsi feleségét és megcsókolta. Lily éppen csak viszonozta. Pocsékul érezte magát. Legszívesebben leköpte volna magát.

- Nem hiányoztam, Lily szerelmem? – nevetett James, aztán leült az asztalhoz. Lily nyelt egyet és mosolyt erőltetett az arcára.

- Jaj, dehogynem… nagyon jó, hogy megjöttél, de… Siriusék, mi történt?

James épp belekezdett volna a történetbe, amikor észrevette, hogy az asztalon két teríték van. Két használt tányér. Két pohár… összehúzta a szemeit.

- Lily. Mi ez? – mutatott a terítékre. – Ki van itt? – pattant fel James és körbenézett. – Az egyik barátnőd? Csak nem Alicia az?! – kérdezte kissé dühösen James. – Mert ha az a csalfa cafka az… megmondhatod neki, hogy Sirius nem fogadja vissza, akármennyire is kapar!

Lily nagyokat nyelt.

- Öh… nem… azaz…

James azonnal látta feleségén, hogy titkolózik.

- Lily, ne csináld ezt… - mondta rekedten. – Ki… ki van itt?! – James azonban nem várt választ. Felrohant az emeletre, benyitott a közös hálójukba. Látta a bevetett ágyat. Benézett mindenhová, közben Lily rohant utána.

- James, nincs itt senki, átjött az egyik szomszéd, megkínáltam reggelivel! James!

A fiú már a harmadik szinten járt és ekkor nyitott be Lily külön kis szobájába, ahol az ágy nem volt bevetve és látszott, hogy ketten aludtak benne. De ami ennél sokkal nagyobb fájdalommal töltötte el James Pottert, az a fekete talár volt a fotel karfáján… azonnal felismerte. Lily is odaért. Sápadtan nézett férjére, aki leroskadt az ágy szélére.

- Lily, mondd, melyik szomszéd hord ilyen talárt? – kérdezte halkan.

Lily lehajtotta a fejét. James felpattant és kirontott a házból, magával vitte a talárt is.

Piton hallotta az ajtócsapódásokat. Nem lehetett kétsége afelől, hogy hamarosan élete legkellemetlenebb találkozásában lesz része. Ujjai a pálcája köré fonódtak. Aztán arra gondolt, hogy nincs miért magyarázkodnia, neki tiszta a lelkiismerete, hiszen nem történt semmi... ami bárcsak megtörtént volna! Úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné az egyik cserje.

A fiatal férj már messziről látta Pitont a kert végében. Előrántotta a pálcáját.

- Te mocskos szemét gyilkos! Te undorító barom!! – üvöltötte. – Hogy mertél belépni a házamba!? – Pitonhoz vágta a talárt.

Piton megperdült, elkapta a talárt.

- Köszönöm, Potter. Már kezdett hűvös lenni idekinn – jegyezte meg gúnyosan. (:D classic…-B)

Közben azért szemmel tartotta James pálcájának mozgását, és könnyedén hárította a felé röppenő átkokat. Az egyik hárítása olyan jól sikerült, hogy Potter pálcája kiugrott a kezéből.

Lily is kirohant.

- James!! – kiáltott a férjére. – Hagyd ezt abba!!

Ám James vöröslő fejjel rontott neki Pitonnak, puszta ököllel. Az arcába vágott, nem kímélte. Lily felsikoltott.

Piton megingott az ütéstől. Tisztában volt vele, hogy Potter erősebb nála, esze ágában sem volt verekedni a feldühödött férjjel. Pálcájával távol tartotta magától Pottert, ám amikor James újra meg akarta ütni, váratlanul megelőzte: öklével állon vágta Jamest. Felszisszent, mert az ütéstől megfájdultak az ujjpercei.

James visszaütött, de Piton támadásától megtántorodott. Véres volt mindkét fiatal férfi arca.

- Te mocskos szemét… - zihálta James. – Hát nem hagyod békén Lilyt… nem szállsz le róla!! – sziszegte. – Ő az enyém! Te csak egy árnyék vagy… mindig követed… megkeseríted az életét! Takarodj a házamból, vagy megöllek!! – üvöltött fel ismét.

Lily odafutott hozzájuk és próbálta lefogni James kezét.

- Hagyd ezt abba James!! – csattant fel. – Nem viselkedhetsz így egy barátommal!!

Piton hátrált egy lépést, úgy helyezkedett, hogy közelebb legyen Lily-hez, mint Jameshez.

- Ez vagy te, Potter! Birtokolni akarod Lily-t! Egyetlen percig sem voltál és soha nem is leszel méltó arra, hogy a társa legyél! - üvöltötte leplezetlen utálattal.

James kirántotta karját Lily kezéből és a lány szemébe nézett.

- Barát? Barát?! Lily elment a józan eszed?!! Behívsz egy mocskos halálfalót a házunkba?! A közös otthonunkba és lefekszel vele?!!! Komolyan mondom, Lily, menj most be, mert…

Lily azonban nem mozdult.

- Mert? Mi lesz? Megütsz? Megátkozol?! Nem feküdtem le vele!! – kiáltotta.

Piton a pálcáját Potter álla alá tartotta:

- Ha kezet emelsz Lilyre, megöllek! - sziszegte fenyegetően. - Nem felejtettem el, hogy egyszer tiltott átkot szórtál rá, te féleszű! Egyébként nem vagyok Lily szeretője. Sohasem használnám fel őt csak azért, hogy téged megbüntesselek! Annyit nem érsz te nekem...

James gyűlölettel pillantott Pitonra.

- Nem hiszek neked. És neked sem, Lily! – kiáltott asszonyára. – Miért kellene elhinnem, hogy nem feküdtél le a régi szeretőddel?! Nem vagy normális!! Megaláztál! Hogy tehettél ilyet?!! Lily, annyira szeretlek! – fakadt ki James és meggörnyedt, megtántorodott. Megkapaszkodott a pad szélében. – Ne csináld ezt, Lily…

Piton csak egy megvető pillantást vetett a nyavalygó Potterre.

- Szánalmas vagy! Hős kviddicssztár... Képtelen vagy felfogni, hogy mi az igazi barátság!

Lily szemei már könnyesek voltak.

- Lehet, hogy nem vagyok normális… - zokogott. – Nem értesz semmit!!

Piton átölelte a fiatal nő vállát.

- Semmi baj, Lily... - kezdte, ám ezt James nem hagyta szó nélkül. Felkapta a pálcáját.

- Hozzá ne merj érni a szemem előtt!! Te mocsadék!! Expelliarmus! – támadott rá James Pitonra újból.

Ezúttal Piton pálcája repült messzire. Védekezően maga elé tartotta a karját, és készen állt rá, hogy kiverje néhány fogát a feldühödött férjnek.

Lily feljajdult és közéjük állt.

- Elég!!!! Perselus, menj el, kérlek!! – szólt Lily zaklatottan Pitonra, majd szavait megerősítve megragadta a karját, félrelökte Jamest és a kapu felé húzta Pitont. A lány az egész testében remegett.

Piton még felkapta a pálcáját, aztán átölelte Lily csípőjét. Szorosan összesimulva mentek a kapuhoz. Ott szembe fordult vele, egészen közel hajolt hozzá. Nem érdekelte, hogy James így látja őket. Megsimogatta a lány arcát.

- Elmegyek, Lily... - suttogta alig hallhatóan. - Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy bajba keverjelek.

A kapunál Lily ránézett. Arca könnyáztatta volt.

- Annyira sajnálom… sajnálom… annyira… - suttogta sírva. – Én nem akartam ezt… ne haragudj… idehívtalak… jaj, Pers…

Piton lehajolt, könnyű csókot lehelt a fiatal nő arcára, majd az ajkára is.

- Nem bírnám elviselni, ha kezet emelne rád... Gyere velem! - kérte.

Lily mélyeket lélegzett.

- Jól vagyok… nem kell aggódnod. James lenyugszik… csak Te ne haragudj… de most menj, kérlek, mert ha ez elfajul… menj… - tolta ki a kapun Pitont Lily és úgy nézett rá, mint aki legszívesebben vele menne, de nem tehette. – Jelentkezz hamar, kérlek!

- Találkozunk még – ígérte Piton. - Ne feledkezz meg Horace szilveszteri party-járól!

Lily halványan elmosolyodott.

- Igen, majdcsak megtaláljuk a módját a találkozásra újból – suttogta. – De nagyon jó volt veled. Ezt tudnod kell. Akkor is, ha egy ócska házasságtörő vagyok.

Még egy hosszú pillanatig elmélyedt Piton pillantásában, aztán besietett a házba.

Lily és James egész nap veszekedtek. James képtelen volt napirendre térni a dolog fölött. Nem hitte volna Lilyről, hogy képes lesz erre. Estére a viták kifulladtak, s mindketten elvonultak egyedül. Lily el sem mondta a nagy hírt férjének…

James Potter gyűlölete Piton iránt pedig egyre csak nőtt és duzzadt. Legszívesebben megölte volna, hogy soha többé ne bukkanjon fel Lily életében.

Lily a kis szobájában gubbasztott és csak feküdt az ágyon, simogatta a hasát, ahol egy ártatlan kis lélek volt. A lány szégyellte magát és több szempontból is rosszul volt lelkileg. James miatt. És Perselus miatt.

 

 

 

Tovább