Negyvennegyedik fejezet

 

 

 

Lily és James lassan belakták a kis londoni házat, ahol meghúzták magukat egy időre, Dumbledore kérésére. James közben szakadatlanul keresett egy sokkal jobb házat, mert úgy érezte, ez nem felel meg az igényeiknek teljes mértékben.

Lily azonban nem érezte itt rosszul magát. Inkább megnyugodott kissé. A szorgos muglik között nem érezte magát veszélyben annyira. A rikácsoló szomszédasszonyt is elviselte, sőt, szórakoztatta a dolog.

Viszont a tétlenséget egyikük sem viselte túl jól. Lily olykor napokig elbíbelődött egy-egy új bájital kifejlesztésével, vagy hasonló dolgokkal. Hiányzott neki a régi, tevékeny élete és hiányzott még valami.

Valaki.

A karácsony meghitten telt, csendesen, békében. Lily jókedvűen főzött férjének, megajándékozták egymást, olvasgattak és beszélgettek.

Karácsony első napján esett le az első hó. Lily annyira megörült neki, hogy reggel, amikor felkelt, ugrált örömében és kirohant a házból a hátsó udvarra.

- Lily! Lily ne csináld, megfázol! – kiáltott felesége után James és nevetve vitte ki neki a kabátját és a sapkáját, majd feladta rá és megcsókolta kipirult arcát, aztán gyengéden végigsimított dudorodó, csinos pocakján.

Lily nevetve bolondozott a hóban, megdobálták egymást Jamesszel, majd táncra perdültek vidáman.

- Várj, Lily! Lefotózlak! – ugrott be a fiatal férfi a házba és kihozta a varázs-gépet. Lefotózta gyönyörű feleségét, majd egy közös képet is csinált magukról, ahogyan bolondosan táncolnak a hóesésben…

 

Az ünnepek csendesen teltek, és Lily minden este azon törte a fejét, hogyan mehetne el Perselusszal Slughorn party-jára. Végül csak egy megoldást látott. Nyilvánvaló volt, hogy James nem fogja elengedni egyedül sehová, ezért a férjét is vinnie kellett, ha találkozni akart Pitonnal. Kicsit veszélyes játszma volt, de Lily vállalta ezt. Valójában már alig várta, hogy valami izgalmas történjen vele. Üzent a patrónusával Pitonnak.

Perselus! A szilveszteri party jár állandóan a fejemben, és nem találtam más megoldást: viszem James-t is. Természetesen mindketten álcázva leszünk. Ne keress, én foglak megtalálni. James-re egy idő után altatóbűbájt szórok és lefektetem a szállodában, aztán megkereslek. Még nem tudom, milyen álcám lesz, de a nyakláncomról, amit Tőled kaptam, fel fogsz ismerni. Várj rám! Én már nagyon szeretnélek látni…

Szeretlek: Lily.

 

Én is szeretlek, egyetlenem – gondolta Piton, amint elenyészett a patrónus. Cseppet sem lelkesedett az ötletért, hogy James is ott lesz a fogadáson. Azonban sokkal jobban szerette Lilyt, mint amennyire Jamest utálta, így inkább az örömteli viszontlátásra koncentrált. Hiányzott neki a lány. Nemcsak a testi szerelem, annak hiányát önmaga számára is meglepően könnyen viselte. Sokkal inkább a beszélgetéseik, ahogyan a közös jövőjüket tervezgették. Ám az álmok a valóság betonfalába ütköztek, és Piton mindannyiszor megborzongott, ha belegondolt, hogy nincs közös jövőjük...

 

Lily könnyedén rábeszélte James-t, hogy menjenek el Slughorn party-jára szilveszterkor. A fiatal férfi egy ideig gondolkozott csak, aztán belement, gondos álca feltétele mellett.

A lánynak megint megszólalt a lelkiismerete, de nem tudott volna lemondani erről az egészről. Hogy szórakozzanak kicsit… hogy láthassa végre Pitont. Olyan hosszú idő után ismét… Lily továbbra is tisztában volt vele, hogy bűnös. Bűnös, amiért nem őszinte a férjéhez, bűnös, mert szereti Pitont.

 

Pitonon izgalom lett úrrá, mire elérkezett a karácsony. Felidézte legkedvesebb emlékeit, majd nem tudott ellenállni a kísértésnek: útnak indította a patrónusát. A zöld szemű őz éjfél után érkezett, amikor James Potter mélyen aludt, és olyan jólesően hortyogott, hogy  a nyál is kicsordult a szájából. Az őz ezüstös fényt sugárzott, belopakodott Lily álmába.

Találkozunk szilveszterkor, szerelmem! Hiányzol és sokat gondolok Rád. Velem vagy minden percben, ha ébren vagyok és ha álmodom. Álmodjunk együtt – ha már ez jutott nekünk! Az álmok nem csalnak meg.

A lány mosolyogva, szívdobogva hallgatta a fiú patrónusának üzenetét és vidám lett tőle.

 

Hamar eljött szilveszter napja. Lily egész nap sütött-főzött, mert megígérte Slughornnak, hogy visz valami különleges saját süteményt és Perselusnak is sütött egy fanyar étcsokoládés-narancsos tortát.

Amikor elérkezett a délután hat óra, James és Lily felvették az álcájukat. Történetesen nemet cseréltek. Lily egy szőke, magas férfivé változott, aki kissé pocakos volt, James pedig egy szintén szőke, kicsit duci lánnyá. Miután kimulatták magukat a másik külsején, hoppanáltak Londonba, egyenesen abba a szállodába, aminek a halljában Slughorn és a bájitalos társaság a partyt tartotta.

Természetesen Piton is álcázta magát, persze egészen más okból: a halálfalókat nem látták szívesen ezen a fogadáson. Piton végig Slughorn közelében maradt. Álcája szinte szakasztott mása volt a tanáráénak. A professzor, aki megértette Piton nehéz helyzetét, beleegyezett, hogy távoli rokonként mutassa be az ismerőseinek.

Lily, ahogy belépett, rögtön a termet pásztázta, de Pitont egyelőre nem látta. Slughornhoz léptek és üdvözölték. Horace már most degeszre tömte magát ananánszos-vaníliás kiflikkel, és nagyon megörült Lilynek és Jamesnek, amikor felismerte őket. Lily átadta a süteményeit, egyet kivéve, majd elvegyültek a társaságban.

Piton – anélkül, hogy felfedte volna a kilétét -, udvariasan bemutatkozott Potteréknek, mint Leonard Slughorn, Horace unokatestvére. Hosszan méregette őket, eleinte arra gyanakodott, hogy a kövérkés nő lehet Lily – ám még mielőtt kezet csókolt volna neki, rádöbbent, hogy mégsem ő az. James ugyanis éppen olyan esetlenül mozgott a női testben, mint egyszer régen a fiatal halálfaló, amikor ázsiai táncoslánynak álcázta magát. Slughorn két ananászos sütemény között megsúgta, hogy az álca Potteréket rejti. Piton ettől kezdve le sem vette a szemét a szőke férfiról. (Ennyi homo-erotikus vonás még belefér... -S)

(Még izgató is! A maga módján…:D-B)

Lily és James remekül szórakoztak, ettek-ittak, táncolgattak, senkinek nem tűntek fel. Az idő gyorsan telt, ám Lily elhatározta, amíg Piton fel nem tűnik, addig nem szór James-re altatóbűbájt.

Piton mindig a pár közelében volt, feltűnés nélkül figyelte őket, közben Slughorn professzor hölgyismerőseit szórakoztatta. Amikor már képtelen volt több rumos-diós-kókuszos süteményt befalni, leült az egyik sarokasztalhoz. Óvatosan, fokozatosan változtatta vissza a vonásait, és úgy helyezkedett a félhomályban, hogy csak Lily láthassa meg az arcát.

Este tíz óra lehetett, a svédasztalról rohamosan fogyott a sok étel, de a házimanók gondoskodtak az utánpótlásról. Lily akkor látta meg Pitont, amikor leült kicsit szusszanni. Fájt már a lába a sok tánctól.

Amikor találkozott a tekintetük, Piton legszívesebben azonnal felpattant volna. Nem érdekelte, milyen külsőt visel Lily; csak a zöld szemének csillogását látta. Sürgetően intett a kijárat felé, jelezve, hogy a hallban várja a lányt. Megivott még egy pohár mézbort, majd elköszönt Slughorntól, és kisietett. Az ajtóból még egy csábító pillantást lövellt Lily felé.

Lily elvigyorodott, látta Pitonon, hogy legszívesebben máshol lenne. Aztán Jamesre pillantott, aki már a sokadik whisky-t döntötte magába. Lily határozott. Biztonsági szempontból is jól jön, ha elkábítja Jamest, mert részegen a végén még elszólná magát… félrehúzta férjét, felvezette a lépcsőn.

- Gyere, szívem… menjünk a szobába, amit lefoglaltam… - súgta neki. – Gyere csak…

- De… hikk… szívem! Még tart a … hikk…

Lily gyengéden, de határozottan bevezette Jamest a szobába, nem vette le róla az álcázóbűbájt, lefektette az ágyra és a következő pillanatban James már mélyen aludt a szőke, duci lány alakjában.

Lily felsóhajtott.

- Bocsáss meg, James… -suttogta maga elé, majd megmosta az arcát és lesietett a hallba. Oldalról közelítette meg Pitont, aki egy oszlop mögött várt rá. Nemcsak a vonásai változtak vissza, hanem az alakja is. Bár elégedetlenül tapasztalta, hogy a pocakja feszíti a nadrágját – nyilván túl sok süteményt evett.

Lily megállt mellette. Ugyanolyan magas volt most, ebben az alakban, mint a fiatal mágus. Rápillantott, majd egyetlen kecses mozdulattal előhúzta a medálját, észrevétlenül.

Piton medál nélkül is régen tudta már, hogy kit rejt az álca. Érdeklődve várta, mit tervez a lány. Vagyis a férfi. Lily. Piton elvigyorodott, miközben végigmérte a szőke fiatalembert.

Lily csak a szemével jelzett, hogy Piton kövesse feltűnés nélkül, aztán elindult a terasz felé, ahonnan egy kőlépcső vezetett le egy kis parkba.

A halálfaló néhány lépés távolságból követte, közben körbe-körbe nézett, megkerült néhány bokrot. Ha figyelte őket valaki, valószínűleg azt hihette, hogy a két férfi odakinn szándékozik könnyíteni magán.

Lily az egyik lugas alatt álló padhoz ment és leült rá. A Hold fénye világított csak, s a lány csak akkor változott vissza, amikor megjelent a lugas előtt Piton.

A mágus kinyújtotta felé a kezét, ujjaik összekulcsolódtak.

- Végre itt vagy... nagyon hiányoztál! - Közelebb lépett, átölelte a lányt, megcsókolta az arcát.

Lily nevetve húzta be és szó nélkül hosszan megcsókolta.

- Végre újra Lily lehetek… - suttogta nevetve. – Végre megint Veled lehetek! Perselus… - Lily a fiú arcát nézte boldog mosollyal, majd felkacagott és összeborzolta a haját. – Perselus Piton, aki egy férfivel csókolózik! Botrányos vagy, édesem… 

- Férfivel? Az meg hogy lehet? Csak az arcodat változtattad vissza? - Piton benyúlt Lily combjai közé, de határozottan nőies domborulatot érzékelt ott lenn. (Piton, a nőgyógyász:DD-B)Aztán feljebb is. Tenyerét a feszes mellek völgyében felejtette. - Nem... úgy látom, minden rendben. A férfiöltözet elfogadható a nőkön. Praktikus... - Ám még be sem fejezte, a ruha is visszaváltozott.

A lány tovább nevetett, leültek a padra. Lily csodálatosan szép volt. Egy vajszínű, csinos ruhát viselt, ami kihangsúlyozta a pocakját, ami alig volt nagyobb, mint egy kisgyerek apró labdája.

Piton tekintete is megakadt az alig észrevehető domborulaton. Megrándult a szája széle, de aztán magába fojtotta a cseppet sem hízelgő véleményét arról, aki ezt tette Lilyvel... Megpróbált tudomást sem venni róla.

- Hadd nézzelek! Olyan szép vagy... Érett, asszonyos! Az én asszonyom – tette hozzá gondolatban. - A férjedet hol hagytad?

Lily folyamatosan mosolygott. Piton ölébe telepedett és beburkolózott a talárjába, így egyikük sem fázott.

- James fenn durmol a szobában. Egy csalfa dög vagyok. Csak Te tudod ezt kihozni belőlem! Szerencsétlen James, úgy fog emlékezni, mintha fergetegeset buliztunk volna…

- És nem téved. Csapjunk egy fergeteges bulit! Mi ketten... Ha csak nem akarsz felmenni hozzá.

Lily Piton szemébe pillantott.

- Dehogy megyek fel hozzá! Csak akkor, ha Te is jössz… - vigyorgott. – Mondd csak, milyen érzés lenne hármasban… James, Te és én… vállalnád… értem? – mosolygott gonoszkodva Lily.

- Ha Potter mélyen alszik közben, és nem horkol, engem nem zavar, ha ott van – pimaszkodott a halálfaló. Aztán összesimultak a talár alatt, és Piton hosszan, szenvedélyesen csókolta egyetlen szerelmét.

Sokáig csókolóztak a padon, a jeges hidegben, de egyiküket sem érdekelte a mínusz tíz fok. Nem is vették észre. Lily szorosan ölelte a fiút.

- Gyere fel hozzám... én is ebben a szállodában foglaltam szobát – suttogta Piton.

- Menjünk fel a szobádba? – nevetett fel Lily kacéran. – Mire csábít, uram? Szabad ezt?!

- Miért ne lenne szabad? Nem mondom, jeges szélben sem rossz, de azért a kandalló mellett mégiscsak hangulatosabb beszélgetni. Is... - Piton kutatva nézett Lily szemébe. Ő bármeddig elment volna ezen az éjszakán, de csak akkor, ha Lily is akarja. - Tudod, hogy nem történhet más...

A lány bólintott.

- Megbízom benned. Hát persze, hogy tudom, csak az történhet, amit én is akarok. Menjünk - döntött a fiatal nő, majd újra felvette a magas, szőke férfi alakját és felsurrantak Piton szobájába. Ott visszaváltozott és a kandallóhoz lépett, melengette magát.

A mágus ledobta a talárját. Hátulról ölelte át Lilyt és a nyakába csókolt, közben mélyen beszívta a haja illatát. Mint régen...

Lily-nek rettenetesen jólesett a fiú ölelése.

- Iszonyúan hiányzol, Pers - vallotta be a  vörös boszorkány. – Hónapok óta száműzve élünk, nem érintkezünk senkivel, nem beszélhetünk senkivel, Dumbledore gondoskodik rólunk, de egyébként… dögunalom az egész. És nálad? Mi a helyzet a… - Lily nem mondta ki Voldemort nevét. Úgyis tudták, mire gondol a másik. Leültek a kanapéra és Lily figyelmesen hallgatta Pitont.

- Jól figyelj, Lily... - kezdte halkan Piton, közben a kezébe fogta Lily kezét. - A Sötét Nagyúr nem mondott le arról, hogy végezzen Potterrel. Minden meggondolatlan lépés végzetes lehet. Az áruló a Rendből folyamatosan szállítja az információkat. Dumbledore varázsa nagyon erős, ha eddig nem sikerült feltörnie... A másik lehetőség, hogy az áruló képességei gyengébbek az átlagosnál – tűnődött Piton -, bár ezt nem tartom valószínűnek. Mindent meg kell tennetek a biztonságotok érdekében. Nem eshet bajod, Lily! - nézett szinte könyörgően a fiatal nő szemébe a halálfaló.

- Hát persze, hogy a mi biztonságunk a tét… én is tudom – bólintott komoran. – De… ez milyen élet, Pers? Megszülöm a fiamat… és meddig leszünk száműzöttek? Meddig?! Most már örökké így kell élnem? Bujkálva… titokban? Én ezt… egyre nehezebben bírom. Egy gyerekkel pedig… nem tudom, mi lesz.

- Csak addig tart ez az állapot, amíg a Sötét Nagyúr el nem bukik. Megteszek mindent, hogy erre mielőbb sor kerüljön... - Piton nem akart többet mondani. Dumbledore az emlékezetes találkozójuk óta nem bízott rá feladatot, és azokkal a hírekkel kapcsolatban sem küldött visszajelzést, amelyeket a fiatal halálfaló Slughorn professzoron keresztül továbbított a Roxfort igazgatójának. - Nem tervezitek, hogy búvóhelyet változtattok?

Lily elgondolkozott.

- De… valószínűleg elköltözünk majd. Dumbledore jelezte, tud egy kis csendes falucskát, ahol megbújhatunk, ahol van egy otthonos ház. Csak titokgazdát kell keresnünk.

- Dumbledore tökéletes titokgazda... Csak az a baj, hogy a Sötét Nagyúr is leginkább őrá gyanakszik. Kellene találnotok valaki mást, akire nem terelődhet a gyanú árnyéka sem.

- James Siriusra gondolt. Én is bízom Siriusban, úgyhogy…

- Black aranyvérű és az öccse halálfaló volt. Kísértésbe eshet... - jegyezte meg Piton.

Lily összevonta a szemöldökét. Piton arcát fürkészte.

- Nem, Pers. Ebben tévedsz. Sirius nem áruló. Én ismerem, Te nem, csak az előítéleteidre hagyatkozol és a régi sérelmekre.

- Nem, Lily, ennek semmi köze a régi sérelmekhez! Black alkalmatlan titokgazdának, ez tény. Ha nem áruló, akkor ő is éppen olyan célpont lehet, mint Potter. Forrófejű, meggondolatlan. Veszélyes lenne éppen őt megbízni... de erről nem kellene vitatkoznunk!

- Dehogy akarok vitatkozni, kedvesem! – sóhajtott Lily. – Csak bízz bennem. Én ismerem Siriust. Megbízom benne. Legszívesebben Téged tennélek meg titokgazdának, de ez… - felnevetett. – Hát ez nem a legoptimálisabb megoldás…

- Hát nem... - Piton felsóhajtott, a maga részéről a titokgazda-témát lezártnak tekintette. A kandallóba bámult, a pattogó fahasábokat figyelte. Aztán váratlan javaslatot tett. - Mi lesz a fergeteges bulival? Kezdhetnénk egy érzékeket bizsergető pezsgőfürdővel...

Lily nyelt egyet.

- Fürödjünk… együtt? Pers… - a lány szeme csillogott, letagadni sem tudta, mennyire szeretné ezt, de az agya még ellenállt. – Pers, ez kínzás… már így is… sokkal jobban kívánlak, mint szabadna!

- Ez ám a kísértés! - csillant fel a mágus szeme, miközben felkelt és a kezét nyújtotta Lilynek. - A fürdés az fürdés. Felfrissülés, hátsó szándék nélkül.

Lily mosolyogva felkelt.

- Hát jó… akkor csak fürdünk… de figyelmeztetlek, már nem vagyok az a karcsú kis csitri, akibe beleszerettél! – Lily szégyenérzet nélkül vette le a ruháit az elegáns fürdőben. Teljesen pucérra vetkőzött és pirulva tárta Perselus elé asszonyos, várandós testét. A lány bőre csodaszép volt, alakján csak oldalról látszott, hogy állapotos. Haja a derekát verdeste, beterítette az egész hátát. Nagyot nyelt, ahogy a fiúra pillantott.

Piton nagyot nyelt, ahogy megpillantotta Lily asszonyos idomait.

- Valóban nem vagy már olyan kis vézna csitri... Gyönyörű vagy. A legszebb, legtökéletesebb alakú nő, amilyet el tudok képzelni.

Lily mélységesen elpirult a fiú szavaitól.

- Na, fogd már be és ne udvarolj! – nevetett fel, de a szeme elárulta, mennyire jólestek neki a kedves szavak. – De most Te jössz! Vetkőzz, matróz! Hadd lássam… jól emlékszem-e a dolgokra… - harapta be kacéran Lily az alsó ajkát és kíváncsi pillantással nézte a fiút. – Aztán kérek ám… epret… tejszínhabot… fagyit és… csokit! – vigyorgott egyet Lily. – Remélem, nem gondoltad, hogy finomságok nélkül habfürdőzünk!

A mágus ledobálta magáról a ruhákat. Vágya éledezett, de ennek nem tulajdonított jelentőséget. Inkább habot varázsolt, majd megfogta a lány kezét, várakozva pillantott rá.

Lily eltűnődött, ahogy a fiú lassan besegítette a kádba. A hab finom illatú volt, a víz kellemesen meleg. Lily hátradőlt és lehunyta a szemét. Felnyögött, ahogy az izmai ellazultak.

Szemben ültek egymással, csak a lábaik érintkeztek. A víz pezsgett, fokozatosan forrósodott. Piton lángra lobbantott egy gyertyát. Hamarosan illatos pára töltötte be a fürdőszobát.

- Látod... ezt nem lett volna szabad kihagyni!

A lány kinyitotta szép szemeit és a fiúra mosolygott.

- Nagyon jó érzés… bevallom, nem is tudom, mikor lazultam el ennyire… tudod Pers… az utóbbi időben állandó készültségben élünk. Nem alhatunk nyugodtan, hiszen nem tudjuk, mikor csapnak le ránk. Hónapok óta alig alszom három-négy órát éjjelente. Felriadok minden zajra és gyáván lapítok… - sóhajtott fel Lily keserűen. – Inkább szembeszállnék vele… gyűlölöm ezt az állapotot! Perselus, gyűlölöm! – tört ki a lány és az egyik szivacsot a falhoz vágta teljes erejéből. – Ehhh… ez jólesett… - vigyorodott el.

- Van még szivacs... - Piton egy egyszerű sokszorozó bűbájjal varázsolt egy tucatot. Az egyikkel végigsimított Lily karján, vállán. Aztán már nem volt szükség szivacsra. Piton a lány mögé került, és megcsókolta a hátát. Átölelte a lányt, akinek a háta a férfi mellkasához simult.

Lily megnyugodott az öleléstől.

- Na hallod… mindig csak panaszkodom… de hoztam ám Neked valamit! Pontosabban két dolgot – Lily magához intette a csomagokat. – Az egyik egy torta, én csináltam, szóval van rá esély, hogy pocsék lett – nevetett a lány. – A másik… - előhúzott egy medált, benne két arckép volt. Piton kezébe csúsztatta a láncot a medállal. – Az édesanyád fényképe és az enyém. Hogy mindig Veled legyünk – mondta csendesen. – Az édesanyád fényképe nem a legjobb, én rekonstruáltam… nézd el nekem, hogy nem tökéletes. Ez a kép pedig rólam… a nyaraláson készült. Amikor… mi ketten annyira boldogok voltunk a francia tengerparton – nézett Piton sötét szemeibe Lily és elmosolyodott. – Nem kell, hogy viseld, könnyen bajba keverne ez a medál, csak… tartsd valahol biztos helyen, hogy tudd, akárhol vagyok, akármi történik velem, egy része a lelkemnek… egy nagy része Veled van mindig. És ez így marad. Perselus… nem tudom, mi lesz velünk jövő ilyenkor. Bevallom, nincsenek nagy vágyaim. Csak a biztonság. És a nyugalom. És szeretném, ha Te is biztonságban lennél. Szerinted… vége lesz ennek az őrületnek… valaha? Sosem beszélsz a jövőről… hogyan képzeled el a jövődet, kedvesem? Milyen vágyaid vannak? Milyen álmaid? Ha vége lesz a rémuralomnak… - Lily őszintén csillogó szemekkel pislantott egyet és átölelte vizes karjaival a fiú nyakát, majd lassan megcsókolta.

Piton sokáig nézegette a képmásokat. Egy forró csókkal köszönte meg Lilynek az ajándékot. Lágy zenét varázsolt, ami tökéletesen illett a hangulathoz.

- Visszatérek a Roxfortba, és tanítani fogok – szólalt meg halkan Piton. - Nem változtak a céljaim... Lily... Annyira szeretném neked megadni azt a biztonságot és nyugalmat, amire vágysz. Hidd el, csak ez a fontos! Most már tudom, hogy igazad volt, amikor aggódtál és figyelmeztettél, hogy ledől az a Torony... Soha nem lett volna szabad beállnom halálfalónak. Tönkretettem az életemet – és a Tiedet is... - tört fel Pitonból a keserű vallomás. Aztán szembe fordult a lánnyal, mélyen a szemébe nézett. - De most már végig kell menni az úton... Nem szállhatok ki. Hazugság és képmutatás az életem a Sötét Nagyúr oldalán. De ez... csak egy szerep, amit meggyőzően kell alakítanom, hogy túléljem... Te vagy az egyetlen, akinek tudnia kell, hogy ez csak álca. Tudnod kell, hogy megvetem és gyűlölöm a Sötét Nagyurat... mindazt, amit képvisel. Szeretném, ha nem tartanál gonosznak.

Lily megrázta a fejét.

- Sosem tartottalak gonosznak. Jó ember vagy, Perselus – mondta ki nagyon komolyan a fiatal férfi nevét Lily. – Jó ember, akinek hatalmas és veszélyes álmai voltak. És vannak. Nálam jobban senki nem ismer – mosolyodott el. – És sajnos későn jöttél rá, hogy a Toronynak nem szabadott volna ledőlnie… - suttogta, majd felsóhajtott és még egy szivacsot a falhoz vágott. – Hagyjuk is ezt a komor valóságot. Most itt vagyunk és… ha csak pár órára is, felejtsük el azt, ami körülvesz minket! Kérlek…

- Elég ebből, valóban... - Mielőtt a hangulat végképp elkomorodott volna, Piton megkóstolta a süteményt. Bár ízlett neki, a gyomra már kezdett tiltakozni ellene. - A többit inkább meghagyom jövőre – jegyezte meg. A víz kissé elhűlt már. Kiszálltak a kádból, Piton azonnal Lilyre terített egy puha fürdőlepedőt. Visszavezette a szobába, majd egy pálcasuhintással megvetette a széles franciaágyat. - Emlékszel? Szilveszterkor voltunk együtt először... Egy örökkévalóság telt el azóta!

Lily vigyorogva mászott az ágy közepére.

- Tényleg? Szilveszterkor voltunk együtt először? Nem… nem emlékszem… - ingatta a fejét gonoszkodva, és csipkelődve kidugta a nyelvét, majd nevetve felugrott.

- Megünnepeltük, hogy felnőttünk! - Piton Lilyre mosolygott, leültek az ágyra. A mágus töltött mindkettőjüknek egy csésze forró bájitalt. - Erősítő főzet. A specialitásom. Ráfér mindkettőnkre.

Lily mohón kiitta a főzetet.

- A mai este az ellazulásé… - sóhajtott fel. – Köszi, Pers. Ez most nagyon kellett – simogatta meg a fiú kézfejét a lány.

Ekkor különös zaj hallatszott a szomszéd szobából. Mintha horkolt volna valaki...

- Lehetséges, hogy James Potter a szomszédban alszik?

Lily is figyelni kezdett, majd beleröhögött a kispárnába.

- Ez James… - suttogta vigyorogva. – Nem mondod, hogy a szomszédos szobákat kaptuk?!

- Rémes! Otthon is ilyen lármásan alszik? - érdeklődött ártatlanul Piton. - Abban az álcában olyan volt, mint egy kövér disznó...

Lily Pitonhoz vágta a kispárnát és fuldokolva nevetett, majd csuklani kezdett.

- Ne… csináld ezt, Te gonosz, ördögi… mégicsak gonosz vagy…! - de nem bírta folytatni, mert már a könnyei csorogtak a nevetéstől, ahogy belegondolt, milyen szürreális helyzetbe kerültek megint.

- Jól van, nem mondok róla semmi rosszat! - tiltakozott nevetve a mágus. - Téged sem hibáztatlak, sőt, csodállak, amiért elviseled. De most itt vagy velem... csak ez számít. - Piton szeme szinte izzott. Átölelte Lilyt, gyengéden a hátára fektette, és fölé hajolt.

Lily még aprókat nevetett, de aztán sikerült abbahagynia. Elsimította Piton haját a homlokából és ő is izzó pillantással mélyedt el Perselus sötét szemeinek tükrében.

- Már csak egy negyedóra van hátra éjfélig. Lemegyünk koccintani?

- Ne! – vágta rá azonnal Lily. – Ne… nem kell nekünk más… azok ott lenn, Merlin körmére… vagy hiányzik a jó öreg ananászillatú Slughi? Mert felhívhatjuk… Te perverz – legyintette arcon Pitont a lány nevetve, majd megcsókolta. – Maradjunk. Reggelig. Maradj velem reggelig… - kérte halkan Pitont Lily.

- Persze, hogy maradok! Ez több, mint amit reméltem... - Piton kezet csókolt a lánynak. Suhintott a pálcájával, szilveszteri hangulatot varázsolt: lampionok és színes papírdíszek kerültek a plafonra és a falakra, felerősítette a lenti nagyteremből kiszűrődő zenét. Magukra köntöst varázsolt, de nem keltek fel. Szemben ültek egymással, az ágyon.

Lily mosolyogva bújt közel a fiúhoz.

- Ez már hagyomány, hogy együtt szilveszterezünk… az ágyban – nevetett. – Az az első… minden pillanatára emlékszem. Mindig is emlékezni fogok. Zseniális voltál. Csodás… - suttogta Lily és percekig csak csókolták a másikat. – Bár… leitatni azóta sem sikerült – vigyorgott gúnyosan Lily. – Félsz, ha leitatsz, kezelhetetlen leszek, mi?! A végén még ráveszlek minden őrültségre…

- Ha csak az italon múlna... - vigyorodott el Piton. Töltött még mindkettőjüknek az alkoholmentes, mégis bódító hatású erősítő főzetből. - Én arra emlékszem, hogy rettenetesen zavarban voltam. Egy ideig. Te meg a szőnyegen akartad...

Lily nevetve csóválta a fejét.

- Naná, hogy a szőnyegen akartam… jaj, ha tudnád mennyire zavarban voltam! Össze-vissza beszéltem, mint egy kis hülye. Aztán reggelig csináltuk… - vigyorgott Pitonra, majd ösztönösen a hasára csúszott az egyik tenyere és végigsimított fejlődő magzatán. – Mindennek úgy kellett volna maradnia. Akkor talán most a Te fiaddal lennék várandós – komolyodott el Lily.

Piton szája széle megrándult.

- Ez... nem a Te hibád. Éretlen voltam, és fogalmam sem volt, hogyan lehetne összeegyeztetni a fekete mágiát és a szerelmet. Azt hittem... azzal, hogy tökéletesre fejlesztem a tudásomat a sötét varázslatok terén, kivívom az elismerésedet. Pedig Te nem azért szerettél... - Piton arcán bűntudat látszott, amikor újra Lilyre nézett. - Most már nincs értelme ezen tépelődni. Ha már csak ezek a lopott órák maradtak nekünk, akkor most adjunk meg mindent egymásnak... amit lehet.

- Tudom, hogy felesleges ezen agyalnom. Csak… ez… Veled… Veled minden percnek van értelme. Nekünk komoly múltunk van, nem tudok és nem is akarok elszakadni Tőled.

 Lily felült, mélyeket lélegzett.

– Pers, én nem hiszem, hogy Voldemort csak azért üldöz minket, mert betörtünk a kastélyába és kiszabadítottuk Siriust. Számtalan más rendtag is szembeszállt vele már, de Dumbledore csak minket véd úgy, mintha… nem is tudom – nézett Pitonra Lily. – De nem vagyok olyan ostoba, hogy ne vegyem észre, valamit nem mondanak el nekem. Sem Jamesnek. Mert rajta meglátnám, ha tudna valamit, amit én nem. És akkor kiszedném belőle.

Lily szavai rettenetes bűntudatot ébresztettek Pitonban. Egy pillanatra elfordította a fejét, ahogy felidézte a jóslatot. Mélyet lélegzett, megfogta Lily kezét. Képtelen lett volna elmondani neki az igazságot, de hazudni sem akart a lánynak.

- Gyanakszol... valamire? - kérdezte halkan.

Lily bólintott.

- Igen, van még valami, ami gyanús. Nemrég tudtam meg, hogy valami minisztériumi nő élénken érdeklődött arról, kinek születik július végén gyereke. Hát én erősen beleesek ebbe a kategóriába. Voldemort talán gyerekeket gyűjt és perverz kísérleteket végez velük?! – kérdezte meg nyíltan Lily.

Piton a fejét rázta.

- Perverz kísérletekről biztosan tudnék, ha úgy lenne. Nem tudom, miért érdeklődik annyira a júliusban születő gyerekek után... Talán hallott valami jóslatot, aminek különös jelentőséget tulajdonít – kezdte az igazságnak megfelelően Piton. - Esetleg valami jövendölést a Kiválasztottról, aki veszélyezteti a hatalmát...

A lány nem szólt semmit, csak visszafeküdt.

- Pers, az lehet, hogy szuper kém vagy, de nekem sosem tudtál hazudni… ezt a magyarázatot nem veszem be, drágám! – mosolyodott el Lily. - Mindegy. Előbb-utóbb megtudom az igazságot úgyis. Csak nehogy késő legyen.

- Csak nehogy késő legyen... - ismételte Piton. Teljesen összezavarodott. Mert valóban hihetetlen volt, hogy a Sötét Nagyúr egy még meg sem született gyermektől retteg. Piton ezt az őrültség nyilvánvaló jeleként értelmezte, és nem is tévedett. Végigsimított Lily arcán. - Szerintem a következő év csodálatos lesz. Ne rontsuk el azzal, hogy szilveszter éjszakáján a Sötét Nagyúr rögeszméit kutatjuk.

- Jó, igazad van, most meg én rontottam el a hangulatot… Pers! – ült fel Lily ismét hirtelen. – Emlékszel, amikor megtisztítottuk egymás csakráit pár éve? Csodálatosan katartikus volt. Mi lenne ha újra… úgy talán… gondolatban minden nap százszor neked adom magam… egy álom-szajha vagyok – állapította meg rezignáltan Lily.

- Szajha? Ne használd ezt a szót! Az álmaim asszonya vagy... az egyetlen szerelmem. Na, de hogy naponta százszor csináljuk?! - hüledezett Piton, ám közben vigyorgott. - Nem túlzás egy kicsit?

- Hajjaj, bizony, százszor csináljuk egy nap… - vigyorgott egyet Lily, majd közel bújt és hosszan megcsókolta Pitont. – James reggelig biztosan alszik. De ha fel is kel, olyan kába lesz, hogy visszafekszik. Öt perc múlva éjfél. Koccintsunk, aztán… - csillantak fel a csodazöld szemek.

Piton szertartásosan előkészítette az ezüstserlegeket, és megtöltötte őket pezsgővel. A zene ünnepélyes volt, ám kissé komor. Azután már csak a gongütések hallatszottak...

- Éjfél után megtisztítjuk egymás csakráit – egyezett bele a mágus.

Az éjfél hamar eljött. A két bujkáló szerelmes koccintott az új évre, Lily csak egy apró korty pezsgőt ivott, aztán elhelyezkedtek az ágyon, úgy, ahogy annak idején. Egymás mellett feküdtek, háton és ujjaik összekulcsolódtak. Lassan mentek végig egymás csakráin, s mire a végére értek, mindkettejükben tombolt az energia. Együtt merültek el egy közös álom tengerében, s ott szeretkeztek… álmukban, úgy, ahogy régen, a kis pincében, annyi éjen át…

Lily közben szorosan a fiúhoz simult.

Piton éberen álmodott.

- Álom-szeretők vagyunk... Egymás álmaiban vagyunk otthon. Egy világot álmodunk magunknak, ami csak a mienk. Csak itt lehetünk igazán szabadok. Engedd, hogy az álmaid valóra váljanak... Engedd, hogy szeresselek...

Reggel Lily ébredt előbb. Megcsókolta Piton arcát, majd sokáig csak nézte.

- Az én álomszeretőm… - suttogta neki s végigsimított a karján. Arra gondolt, ha vége a rettegésnek, ha minden elrendeződik, vajon ott tudná-e hagyni James-t… Lily megborzongott. Még gondolatban sem volt képes egyelőre ezen tépelődni. Nyilvánvaló volt számára, hogy ez így nem maradhat, egyik fiúval szemben sem tisztességes a helyzet, de James is nagyon fontos volt a vörös boszorkány számára.

Perselus Piton pedig egyben volt a szíve, a lelke és a másik fele… Lily-nek elszorult a szíve, ha arra gondolt, hogy Piton mennyit szenved miatta, csendesen, magába fordulva. A lány komolyan aggódott, nehogy a fiatal feketemágus egészsége lássa ennek kárát. Végigcsókolta Piton karját.

- Kedvesem… jó reggelt az újévben… 1980-at írunk már! Szerencsés év lesz… érzem! – suttogta lágyan Perselus fülébe Lily, majd megcsókolta.

Piton visszacsókolt. Ő is felült, elsimította Lily szemébe lógó haját.

- A legjobb év lesz... Nagy változások lesznek... - Tenyere önkéntelenül Lily hasára csúszott. Közben őt is átjárta a remény, mint sok varázslót és boszorkányt ugyanezekben a percekben. Talán az új évben megszabadulnak végre a gyűlölt zsarnoktól...

Lily hosszan időzött Piton karjaiban, még elég korán volt, alig kelt fel a nap. Ránézett.

- Pers… azt szeretném kérdezni, hogy… nincs gond az egészségeddel? Nem vagy beteg?

- Betegnek látszom? - hökkent meg Piton. Megvizsgálta fakó, fehér kezét, és megállapította, hogy a sápadtságnak ez az árnyalata már inkább egy zombira jellemző, mint egy egészséges, fiatal férfira. - Nem... nem egészségesnek érzem magam. Nem kellene emiatt aggódnod...

Lily megvonta a vállát.

- Csak úgy kérdeztem. Miért, nem érdekelhet, hogy jól vagy-e? Féltelek. Ez az egész… Voldemort, meg… mi ketten… ha beteg a lélek, beteg a test is… tudod jól. Nekem ott van James, de melletted… nincs senki, aki vigasztalna, amikor… - Lily felsóhajtott. – Nem akarom túlbecsülni magam, de magamból kiindulva… én emésztem magam, sokat… miattad. És a hiányod rettenetes. Te is így vagy ezzel… tudom… vigyázni akarok Rád, bár tudnám, hogyan segíthetnék! – Lily szeme ragyogott a felkelő nap fényében. – Vigyázz magadra, Pers. Szükségem van Rád. Ne szégyellj hozzám fordulni, amikor már nem bírod és muszáj valakinek kiöntened a szívedet! A patrónus hatalmas segítség… és megoldjuk… ugye megoldjuk? Megint be nem áll a nagy szám… Lökj le az ágyról… - nevetett Lily, felidézve azt a mondatot, amit az első együttlétükkor mondott…

A mágus halványan elmosolyodott, játékosan meglökte Lilyt, de esze ágában sem volt lelökni az ágyról. Inkább előrántotta a pálcáját:

- Expecto patronum! - Az ezüst őz kirobbant a pálcából, vidáman körbenyargalt a szobában, közben ezüstös fényt árasztott. Piton Lilyre mosolygott. Semmit sem kellett mondania, tudta, hogy a lány szavak nélkül is megérti: amíg ilyen tökéletes patrónust tud idézni, addig nincs rá oka, hogy az egészsége miatt aggódjon. Átölelték és megcsókolták egymást, először az új évben. Piton összekulcsolta az ujjait a lányéval.

- Nem válunk el egymástól, Lily, akkor sem, ha nem élhetünk együtt. Tudni fogok rólad. Keresni foglak, amint tehetem.

Hosszan megcsókolták egymást. Az idilli hangulatnak a vékony falakon át a szomszéd szobából beszűrődő zajok vetettek véget. Potter – most már visszaváltozva – felébredt, kicsoszogott a fürdőszobába, félálomban lesodort néhány poharat és flakont a polcról, közben fennhangon morgolódott.

- Lily, asszonykám, hol van a papucsom?

Lily mélyet sóhajtva nézett Pitonra. Aztán megcsókolta, majd szó nélkül kikászálódott az ágyból s magára varázsolta a ruháit. Csókot dobott a levegőben a fiatal mágusnak.

- Keress meg, amint tudsz… - mondta neki halkan. – Még a szülés előtt… mert utána nehezebben szabadulok el. Boldog új évet, Perselus! – aztán Lily kilibbent az ajtón s csak a finom virágillat maradt utána a szállodai szobában…

 

 

Albus Dumbledore-ról elmondható volt, hogy kitűnő emberismerő. Sokan irigyelték eme képességét, habár az idős mágus egyszerűen csak szerette megfigyelni a körülötte élő varázslókat és boszorkányokat.

Perselus Piton azonban még Dumbledore előtt is csak egy félig nyitott könyv volt. Az agg varázsló nem tudta, mi is mozgatja igazándiból a fiatalembert, de egyben biztos volt: aggodalma Lily Potter iránt őszinte volt akkor, ott az erdőben, a kis faházban, amikor a segítségét kérte, hogy rejtse el a lányt.

Dumbledore úgy gondolta, bár a fiú érzései őszinték, nem biztos, hogy teljesen megbízhat benne Voldemorttal kapcsolatban. És azt tette, amit minden nagy Mester tud: ha közel van hozzád az ellenség, könnyebben szemmel tartod. Ez esetben ugyan nem ellenségről volt szó, de Dumbledore szemmel akarta tartani Pitont. Éppen ezért tavasz végén üzenetet küldött neki, hogy találkozzanak az Abszol úton.

Piton számított Dumbledore hívására. Az utóbbi időben már nemcsak havonta, hanem kéthetente beszélgetett Slughorn professzorral, aki megígérte neki, hogy segíti a visszatérésében. Piton bízott egykori házvezetőjében, felkészült rá, hogy elnyerje az állást, ha Dumbledore végre felajánlja.

Dumbledore a fagylaltüzlet előtt várakozott, egy nagy adag eperfagyit nyalva. Már messziről meglátta a fekete taláros fiatalembert. Kedélyesen nyalta tovább a fagylaltot.

- Üdvözlöm, Dumbledore – köszöntötte Piton az igazgatót, olyan könnyedén, mintha csak az egyik évfolyamtársa lett volna.

- Perselus, hát itt van! Egy kis jeges finomságot? – kínálta Dumbledore Pitont.

- Nem, köszönöm... - fintorodott el a mágus, ahogy megcsapta az orrát az édeskés illat. - Inkább egy pohár vajsört innék.

- Maga tudja… akkor térjünk a lényegre. Menjünk csak be abba a kávézóba… - bementek s leültek egy hátsó asztalhoz. Nem keltettek feltűnést, habár egyikük sem álcázta magát. Dumbledore úgy gondolta, neki nincs rejtegetnivalója, Piton meg azt tesz, amit akar.

A halálfaló nem tartotta szükségesnek, hogy álcázza magát. Ha a Nagyúr parancsát teljesítette Voldemort kastélyának falain kívül, akkor csuklyát viselt. Az arcát kevesen ismerték, még kevesebben gyanították, hogy a Sötét Nagyúr alkalmazásában áll.

Dumbledore közben elnyalta a fagyit s megtörölte a száját, majd rendelt magának egy kis szőlőlevet. Miután megkapták a kirendelt italokat, Dumbledore Pitonra pillantott.

-Nos, Perselus, nem kertelek. Szükségem lenne valakire, aki utánajár bizonyos… dolgoknak.

- Feltételezem, engem akar megbízni ezzel az... utánajárással. Mit kíván? Csak nem a Sötét Nagyúr terveire kíváncsi?

Dumbledore kedélyesen elmosolyodott.

- Nem, nem Voldemort dolgai érdekelnek ezúttal. Sokkal fontosabb dologra tettem fel az életemet: a Roxfortra. Még mindig vissza akar jönni oda?

Piton szeme felcsillant. Bólintott.

- Természetesen! Semmi oka nem volt rá, hogy elküldjön...

Dumbledore őszinteséget látott felcsillanni a fiatal férfi sötét szemeiben.

- Abban biztos vagyok, hogy a Roxfort fontos magának… éppen ezért segíthetne – Dumbledore előhúzott egy paksamétát talárja mélyéről, majd Piton elé tolta. – Húsz jelölt. Nézze át a dokumentumokat és keresse fel az összes jelöltet, beszélgessen el velük, írjon mindegyikről jelentést. Megkönnyítené a munkámat, fiam… - mosolygott Dumbledore.

Piton kissé elhúzta a száját. Belelapozott a legfelső dossziéba.

- Le akarja cserélni a teljes tanári kart? - érdeklődött gúnyosan.

- Természetesen a Sötét varázslatok kivédése-posztra keresek megfelelő embert! – vágta rá az igazgató. – Ősszel már kezd az új professzor, tehát ezért kell időben elkezdeni a keresést. Ön kiváló hallgatóság. Vagy kihallgatóság? – biccentett kis gúnnyal a hangjában Dumbledore. – Ön előtt nem lehetnek titkai senkinek. Ezért gondoltam, testhezálló feladat lenne, több szempontból is. Bizonyíthatná lojalitását azzal a Roxfort felé, hogy a legjobbat választja. És kitűnő képességeit is kamatoztathatná. Lekötelezne, ha elvállalná. Én bízom Önben.

- Nagyon jól tudja, hogy a legalkalmasabb jelölt... én lennék – villant merészen a fiatal halálfaló szeme. Várakozva figyelte Dumbledore reakcióját. - Ha én is megpályáznám az állást, szóba állna velem?

Dumbledore megitta a szőlőlevet, majd egy hosszú percig fürkészte a fiú arcát, aztán bólintott.

- Igen, Perselus. Ez azt jelenti, hogy kezd megnyílni Ön előtt a Roxfort ajtaja ismét. De az eljátszott bizalom lassan épül ki újra. Ezt maga tudhatná a legjobban, fiam. Úgy hallottam, Lily Potter megtanította egyre s másra ezügyben.

- A kapcsolatom Lily Evansszel a legkevésbé sem tartozik magára! - méltatlankodott Piton. Minden önuralmára szüksége volt, hogy ne kezdje el faggatni Dumbledore-t Lilyvel kapcsolatban, de ellenállt a kísértésnek.

Dumbledore vidáman bólintott.

- Hát persze, hogy ez a magánügye! De attól én még tudhatok róla! Nos? Mi a válasza? Vagy kér egy kis gondolkodási időt?

Piton szórakozottan belelapozott a legfelső dossziéba. Azonnal felismerte az egyik minisztériumi tisztviselőt. Nem is gondolta volna, hogy Umbridge számára is vonzó pozíció lenne a sötét varázslatok kivédése tantárgy oktatása.

- Nem tűnik nagy és bonyolult feladatnak. - Piton megvonta a vállát.

Dumbledore acélkék szemét Pitonéba mélyesztette.

- Jegyezze meg, Perselus. Nincs kis feladat. Csak túlbecsült elme. Két nap múlva kérem, válaszoljon, akárhogy döntött. Várom a levelét.

- Két nap múlva megnevezem a legalkalmasabb jelöltet ezek közül – biccentett Piton. Kiitta a vajsörét, kifizette Dumbledore fogyasztását is, hogy éreztesse az agg mágussal, egyenrangú partnerként hajlandó csak tárgyalni vele. A talárja alá rejtette a dossziékat, majd sietve távozott. Vissza sem nézett.

Dumbledore a bajsza alatt somolygott csak Piton után. Érezte a fiatal férfi büszkeségét, kíváncsiságát és valami megfoghatatlan nyugtalanságot is. De abban szinte már egészen biztos volt, hogy Piton szabadulni akar a béklyótól, amit Voldemort jelent számára.

Pitonnak valóban elegendő volt két nap arra, hogy felkészüljön. Sejtette, hogy Dumbledore csak próbára akarja tenni ezzel az egyszerű megbízással. A válaszlevelében az szerepelt, hogy megtalálta a legmegfelelőbb jelöltet a sötét varázslatok kivédése tantárgy oktatására, és bármikor hajlandó találkozni Dumbledore-ral...

 

 

Lily Evans nem tévedett, amikor Voldemortot paranoiás őrültként jellemezte. Az utóbbi hónapokban a Sötét Nagyúron minden eddiginél jobban elhatalmasodott az üldözési mánia. Ellenséget szimatolt minden mugli származású mágusban, úgy vélte, aki nem esküdött fel halálfalónak, azt a Főnix Rendje tartja pórázon. Hatalma csúcsán volt, de már túl azon a ponton, amikor még képes volt felmérni a döntése következményeit. Hívei között nőtt az elégedetlenség, mivel a Nagyúr egyre ritkábban vette figyelembe a javaslataikat, semmibe vette az érdekeiket, csak egy szűk csoporttal tartotta a mindennapi kapcsolatot. Ezen kiváltságosok között azonban nagyobb volt a széthúzás és az ellenségeskedés, mint valaha...

- Szóval élnek... - szorult ökölbe Voldemort keze, miközben Fenrir Greyback jelentését hallgatta. - Élnek, és Potter utóda most már bizonyosan megszületik... Mulcibert és Averyt vedd kezelésbe! - adta ki a parancsot a fanatikus vérfarkasnak a Nagyúr. Greyback szeme felcsillant, megnyalta a szája szélét. Neki teljesen mindegy volt, hogy muglikat gyilkol vagy a főnöke embereit „kényezteti”.

- Igenis, Nagyuram! - Mélyen meghajtotta magát, majd lesütött szemmel, de fülig érő szájjal távozott a tanácsteremből.

- Lucius! - nézett ekkor vörös, égő szemekkel a szőke mágusra Voldemort.

A megszólított mágus megigazította a talárját és alázatosan a nagyúr elé lépett.

- Igen, Kegyelmes Uram!

- A kémed értesülései ezúttal pontosak voltak. Potter él... de senki sem tudja, hol rejtőznek.

Lucius rövidet biccentett.

- Él az a szerencsefia, de ha rajtam múlik, amint megtalálom őt és a kis szajháját, azonnal megkapják a halálos átkot! – mondta keményen Lucius.

- Nem, még nem ölheted meg őket! A jóslat miatt... én magam bánok el azzal az átkozott kölyökkel - fordult Piton felé a Nagyúr. A szeméből gyűlölet sugárzott, de a fiatal halálfaló érzékelhette a titkos félelmét is. Lesütötte a szemét, hogy még a pillantásával se árulja el Lilyt. Voldemort azonban tovább pásztázta az elméjét.

- Perselus!

- Igenis, Nagyúr!

- Egészen biztos vagy benne, hogy Potterék nem a Roxfortban húzták meg magukat?

- Igen, Nagyuram. Ha ott lennének, arról már értesültem volna.

Lucius gúnyosan elmosolyodott.

- Ha ott lennél… úgy csinálsz, mintha csak csettintened kellene és visszamászhatsz a Roxfortba, pedig ha jól tudom, Albus Dumbledore valósággal megtiltotta, hogy ott taníts! Nem tudom, mire fel ez a fenenagy önbizalom, Piton!

- Valóban nem taníthatok... most még nem – nézett Malfoyra Piton. - Valamennyi tanári állás be van töltve, de Slughorn professzorral minden hónapban találkozom. Jó esélyem van rá, hogy a következő tanévben átvegyem a posztját. Dumbledore bizalmát azonban nem könnyű újra elnyerni...

Lucius most már hangosan röhögött, bár cseppnyi vidámság sem volt a hangjában.

- Jó esélyed van arra is, hogy a következő sarkon kinyírjon valaki… - vigyorgott Piton arcába a szőke mágus. – Te meg a Roxfort… a hét vicce. Rég kigolyóztad magad onnan, barátom!

 

- Mert te olyan sikeres voltál, ugye? - Piton hangjából ingerültség érződött. - Azóta sem tudtál bekerülni a Roxfort felügyelőbizottságába, ha nem tévedek... - szúrt egyet Malfoyon.

Lucius vicsorgott egyet és félreérthetetlenül jelezte kígyós botjának lendítésével, hogy Piton jobban teszi, ha nem szórakozik vele.

- Perselusnak igaza van – vette védelmébe kedvenc főtanácsadóját Voldemort. - Mondd csak, Luciusom, mit tudsz felmutatni? A feladataid közül melyiket teljesítetted határidőre?

Lucius kihúzta magát és vicsorát felváltotta a büszke mosoly.

- Nagyúr. Már jelenteni akartam, hogy a feleségem várandós! Pár hónapos terhes és hamarosan megszületik a fiam! Az utódom. Az örökösöm…

Bellatrix, aki Voldemort jobbján ült, most megrezdült. Narcissa ősz óta nem kereste fel, nem beszéltek, nem tudott semmit a húgáról.

Voldemort Bellatrix felé fordult. Felcsillant a szeme. Bár az utóbbi hónapokban már képtelen volt kielégíteni a nőt, néha azért még igényelte az asszony kényeztetését.

- Gyereket vár a húgod? - pislogott csodálkozva, ugyanakkor kissé riadtan Voldemort. Sokáig fürkészte Malfoy elméjét. Gyanakvása egyre erősödött. - És erről miért nem tudtam korábban, Lucius? Netán a te fiad is július végén születik majd?

- Nem, Nagyuram, ha minden igaz, május végén, vagy június elején jön a világra. Bocsáss meg, hogy nem tájékoztattalak korábban, de mostanra derült ki, hogy teljesen egészséges és Narcissa is. Biztosan fiú. Megvizsgáltattam. A Te szolgálatodra fogom nevelni.

- Bellatrix! - fordult a nőhöz a Sötét Nagyúr. - Kiderítetted, kik azok a Főnix Rendjének ismert tagjai közül, akik szintén júliusban számíthatnak gyermekáldásra?

Bellatrix felemelkedett kecsesen, még mindig pokolian szép nő volt, sőt, ha lehet, sokkal szebb, mint a szülés előtt.

- Természetesen kiderítettem, Nagyúr! Egyetlen pár vár gyereket Potteréken kívül július végére: Frank Longbottom és az a rusnya tehén felesége. De nem kell tartanod tőlük, Kegyelmes Uram. Már nem sokat árthatnak Neked… - mosolyodott el finoman, de annál kegyetlenebbül Bellatrix, és aprót pöckölt a pálcájával, jelezve, hogy már találkozott a házaspárral.

- Longbottomék? - hördült fel a Nagyúr. Aztán elvigyorodott és hálásan mosolygott Bellatrixra. - Szóval már kezelésbe vetted őket... Nagyszerű! Javaslom, hogy Piton folytassa a kihallgatásukat.

Bellatrix felhúzta a szemöldökét és Pitonra kúszott varázsos pillantása. Nem szólt semmit.

Piton vigyázott, hogy elméje tökéletesen zárva legyen. Semmit sem árulhatott el abból, mennyire megveti Bellatrix módszereit.

- Ki fogom hallgatni őket, Nagyúr. Már, ha a kedves Bellatrix tortúrája után még képesek lesznek beszélni...

Bellatrix felnevetett.

- Most vagy hízelegsz, vagy pocskondiázol, kisszívem… egyiket sem ajánlom, mert a hízelgésnek van valami undorító felhangja a Te szádból, Piton… mindemellett a módszereimben se kételkedj. Megtettem, amit kellett, hogy az a fattyú ne jelenthessen semmiféle veszélyt a Nagyúrra! Kaptak egy Cruciatus-sorozatot. Ettől még a legerősebb mágusok is megtörnek. Semmi szükség arra, hogy a Rendtagokkal kesztyűs kézzel bánjunk.

 

- Senki sem kételkedik a képességeidben, Bellatrix. - Piton kényszeredetten vigyorgott. - Ha úgy van, ahogy mondod, Longbottom utóda nem jelenthet veszélyt a Nagyúrra. A Cruciatus-átokkal kezelt kismamák utódai teljesen elveszítik a varázsképességüket. Ha Potter a kezem közé kerül, természetesen átengedem neked az ő vallatását is – biccentett a boszorkány felé Piton. - De csak miután kihúzom belőle a lényeget, a saját módszereimmel.

Lucius megköszörülte a torkát.

- Amíg Potterrel szórakozik Piton és Bellatrix, én lefoglalom a kis vörös feleségét. Ígéretes tehetség lehet az a kis nő… - lehelte kéjesen Malfoy.

Voldemort felröhögött.

- Nem, Lucius barátom, Potter asszonykáját majd Perselus veszi kezelésbe. Te csak törődj azzal, hogy a beépített embered megfelelően motivált legyen. Kapjon meg mindent, amire szüksége van... és derítse ki végre, hová rejtette el Dumbledore Potteréket! - Voldemort hanghordozása egy pillanat alatt váltott kedélyesből számonkérővé.

Lucius megadóan bólintott. Tudta, hogy Peter-rel nem lesz gondja, habár a kis patkány képességei meglehetősen gyérek voltak.

Piton közben Lucius elméjét pásztázta. Ha végre rájönne, ki dolgozik a szőke mágusnak, azonnal jelentené Dumbledore-nak ezt a fontos információt. Sirius vagy Lupin? - töprengett a mágus. Blackra gyanakodott, tudta, hogy ő közelebb áll James Potterhez, mint Remus. Ráadásul aranyvérű... Malfoy bizonyára nem süllyedne odáig, hogy a vérfarkas Lupinnal üzleteljen. A fiatal halálfaló arcán átsuhant egy gúnyos mosoly, mert emlékezett rá, hogy Voldemort Fenrir Greybacket bízta meg azzal, hogy figyelje Malfoyék lépését. Greyback pedig nagyon élvezte, hogy a nemes és nagymúltú Malfoy-családnál vendégeskedhet. Ha megkedvelteti magát a ház asszonyával, talán még Malfoyék fiának keresztapja is lehet...

Lucius aztán, amikor látta, hogy Voldemort egyebet most nem kíván tőle, elhagyta a termet.

Bellatrix elhúzta a száját, ahogy Lucius után nézett. Narcissára gondolt. Meg arra, hogy várandós és még csak meg sem írta neki…

 

A tanácskozás után Piton Bellatrix-szal együtt távozott. Először a kastély alatti tömlöcbe mentek, ahol egy láthatatlan kötélre felfüggesztve, fejjel lefelé himbálózott a foglyul ejtett auror házaspár. Alice Longbottom alakja furcsán formátlannak tűnt. Pitonnak elszorult a torka; egy pillanatig nem az ismeretlen nőt látta, hanem Lilyt, ugyanilyen kiszolgáltatott, tehetetlen helyzetben.

Bellatrix vigyorogva nézte a megkínzott házaspárt.

- Ezt érdemlitek. Mocskos ellenszegülők!

- Engedd el őket, Bellatrix. És hagyj magamra velük – fordult a nőhöz Piton. A hangja halk volt, igyekezett leplezni a megrendülését.

Bellatrix végigmérte Pitont.

- Eszemben sincs egyedül hagyni velük. Gyanús voltál mindig nekem, Piton és az is maradsz. Ez itt most közös ügy.

 

A két auror öntudatának éppen csak a szikrája pislákolt már. Piton kitapintotta a férfi pulzusát. Frank Longbottom egy hosszú pillanatig a mágus szemébe nézett, de láthatóan nem ismerte fel egykori tanítványát.

Bellatrix egyetlen pálcasuhintással elengedte a két foglyot, akik a földre zuhantak. Látta, hogy Piton Frank Longbottomot nézi.

- Hiába is szuggerálod, teljesen gyagya lett. Nem kár érte. Amúgy is egy idióta volt. Nem hallod Piton?! – kiáltott fel Bella. – Megbomlott az elméje! Ne is próbálj vele szót érteni!

- Látom, hogy megbomlott az elméje! - csattant fel Piton. - Ezek aurorok, Bellatrix! Nem használnak főbenjáró átkokat és nincsenek felkészülve a kivédésükre!

Bellatrix felnevetett.

- Aurorok… szánalmas népség! Ugyan mihez értenek ezek az ellenszegülésen kívül?! Az összes idióta vesztes. Egyik sem képes védekezni a főbenjáró átkok ellen.

- Tudomásom szerint az egyetlen auror, aki képes védekezni a Cruciatus-átok ellen, a vén Alastor Mordon. No meg Dumbledore... - tűnődött Piton. Aztán érdeklődve fordult Alice Longbottomhoz. A nő arcán könnyek csorogtak végig. A mágus nagyot nyelt, miközben megvizsgálta. Az ő elméjét könnyedén feltárta, de csak végtelen aggodalmat érzékelt. Alice Longbottom csak a magzata életéért könyörgött, szavak nélkül. Piton nagyot sóhajtott, a fejét csóválta, amikor újra Bellatrixra emelte a tekintetét.

- Alaposan túllőttél a célon, kedvesem! Ennek a nőnek a kölyke maradandó károsodással fog születni. Ez már biztos.

Bellatrix megsuhintotta kedvenc kínzóeszközét, a szöges ostort.

- Na és? Mit érdekel téged ez a kölyök? A tiéd? – vigyorgott. – Az a lényeg, hogy ha meg is születik, ahhoz is hülye lesz, hogy magától egyen. Nem jelent majd veszélyt a Nagyúrra.

- No igen... Ilyen állapotban semmiféle veszélyt nem jelenthetnek már a Nagyúrra. Éppen ezért semmi értelme, hogy továbbra is itt tartsuk őket. Intézkedem, hogy szállítsák át Longbottomékat a Szent Mungóba.

Bellatrix arcáról lehervadt a vigyor. Elkapta Piton karját.

- Jól figyelj, Te kis fontoskodó! Ne akard a jótevőt játszani… ezeknek már mindegy és senki nem fog emlékezni arra, hogy Te itt játszottad a hőst! Eső után köpönyeg. Itt maradnak.

- Nem értek egyet, Bellatrix! - hördült fel Piton. - Az öncélú kegyetlenkedés helyett inkább használható információkat kellett volna kicsikarni belőlük – mutatott a két megkínzott aurorra. Aztán halványan elmosolyodott. - Amúgy... el kell ismernem, hogy mestermunkát végeztél. Még senkivel sem találkoztam, aki ilyen tökéletesen szétzúzta volna valakinek a tudatát a Cruciatus-átokkal. Hatalmas, erős fekete mágus vagy, Bellatrix – hízelgett alattomosan Piton. - A kis Regina bizonyára örökli majd a képességeidet. Hamarosan elég idős lesz ahhoz, hogy a Sötét Nagyúr megkezdje a tanítását...

Bellatrix elengedte Piton karját és nyelt egyet. Percekig meg sem szólalt. Most jutott csak el a tudatáig, hogy a lányára is ez a sors vár… ez a gyilkos, kegyetlen sors… Bellatrix szerette ezt az életet, de Reginán már most érezte, mennyire érzékeny és kedves kis lélek. Biztos volt benne, ha Voldemort kezelésbe veszi, a lánya nem éli túl… elsápadt, ahogy Piton szemébe nézett.

- A képességeimet nem lehet örökölni – mondta rekedten. – Piton! – fogta meg ismét a fiatal mágus kezét Bellatrix, ezúttal sokkal gyengédebben. – Már rég látogattad meg Reginát… remélem, nem felejtkeztél meg róla. Nagyon szeret Téged. Gyere el most velem hozzá! Megteszed?

Piton tisztán érzékelte, hogy Bellatrix hangulata megváltozik. Felfedezte benne ugyanazt az aggodalmat, amit éppen az imént érzékelt a megkínzott és megalázott aurornőben. És Lilyben... Ismeretlen, hatalmas és letaglózó erő tombolt Bellatrixban is, mint minden anyában, akinek az életénél is fontosabb a gyermeke.

- Hát persze, örömmel találkozom Reginával – nézett Piton kutatva Bellatrix szemébe. Tekintetében benne volt az ígéret, hogy megvédi a keresztlányát. Ha kell, még a saját apjától is...

Bellatrix rövidet bólintott, majd végigmérte a megkínzott házaspárt. A könyörületnek még a szikrája sem villant fel a szemében.

- Menjünk – mondta ridegen, s elindult előre.

Piton intett a tömlöc előtt álló őrnek, kiadta az utasítást, hogy este szállítsák be a két megkínzott aurort a Szent Mungóba. Ennél többet nem tehetett. Követte Bellatrixot.

 

Mivel Bellatrix már elköltözött a Nagyúr palotájából a kislányával, ezért hoppanáltak a Lestrange-kúriába. Rodolphus épp nem volt otthon, a kis Regina pedig a kertben játszadozott, a dadája társaságában, a rügyező fák és nyíló virágok között, egy fehér kis ruhácskában, fehér kalapban. Gyönyörű kislány volt, fekete, hullámos hajjal és fekete szemekkel…

Rögtön megérezte anyja jelenlétét, amikor a kert elejére hoppanáltak Pitonnal. A kicsiny lány felkacagott, mert észrevette Pitont is. Futni kezdett feléjük, apró kalapját is elhagyta a nagy igyekezetében.

- Persu! Persu! – kiáltotta, így hívta Pitont a maga babanyelvén.

A mágus szája széle megrándult. Érzekelte a kisgyerek ösztönös bizalmát. Pálcáját a lecsúszott kalapra szegezte, ami a kislány feje fölött repkedett, majd egészen az orráig csúszott, amint odaért hozzájuk Regina.

Bellatrix nevetve kapta fel a kislányt és összecsókolta.

- Kis boszorkány! De gyönyörű vagy ma, hercegkisasszonyom! – nevetett boldogan Bellatrix. Regina szorosan átölelte anyja nyakát és cuppanós puszit adott az arcára. Beszélni még csak szófoszlányokat tudott, de szeme csillogása rendkívüli értelemről árulkodott.

- Mammmi! Persu… - nevetett az ifjú mágusra Regina.

A fiatal halálfaló közelebb lépett. Várakozva nézett Bellatrixra. Bella vigyorogva átadta Pitonnak a kislányt, aki Pitonnak is ugyanolyan nyálas, cuppanós kisgyerek-puszit adott, mint az előbb az anyjának.

- Persu! Madáj! Lenni el! Ott! – magyarázott hevesen a kis Regina és az ég felé mutatott.

- Igen, ott repül egy madár... – követte tekintetével Piton a fekete baglyot. Sejtette, hogy a Sötét Nagyúrnak visz híreket. Voldemort egyáltalán nem érdeklődött a kislánya iránt, az utóbbi időben teljesen lefoglalták a gyilkos kísérletei. De azért figyelemmel kísérte Bellatrixnak és a férjének is minden lépését.

Bella beszélt pár szót a dadával, aztán intett Pitonnak.

- Gyertek be! Kezd hűvösödni… - Bella a hatalmas nappaliba vezette Pitont, Regina közben a fiú hajával játszadozott, és folyamatosan beszélt neki érthetetlen nyelven.

A mágus hagyta, hogy Regina az ujja köré tekerje a haját, miközben bevitte a házba. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy hamarosan Lily gyermeke is megszületik. Vajon őt is tudná ugyanígy szeretni? Aztán megborzongott, és elfogta az undor, ha arra gondolt, hogy az a szerencsétlen kölyök a szakasztott mása lesz James Potternek.

Bella borral kínálta a fiatal férfit, ő is ivott, Regina közben a lábuknál játszott az egyik babájával, a puha, süppedős szőnyegen.

- Nos, Piton… láthatod… Regina imádata nem csökkent irányodba… – mosolygott Bella, majd elkomorult az arca. – Ő nem olyan, mint én – mondta őszintén. – Regina tiszta és ártatlan. Sosem lesz olyan, mint én. És nem is akarom, hogy olyan legyen.

Piton kutatva nézett Bellatrix arcába.

- Valaha Te is ilyen lehettél... De miért mondod ezt éppen nekem? Mit vársz tőlem?

Bella ivott egy kortyot, majd Pitonra pillantott.

- Nem akarok semmit Tőled. Csak annyit, hogy ha meghalnék, vagy bármi történne velem, vidd el egy normális, becsületes párhoz a lányomat, akik felnevelik majd. Neki pedig mondd azt, hogy meghalt. Nem lehet az övé Regina.

Piton felvonta a szemöldökét. Azzal tökéletesen egyetértett, hogy a kislányt távol kell tartani Voldemorttól.

- Regina a Lestrange-birtok örököse, ezt éppen ő rendelte így. Rodolphus a gondját viseli, hiszen a saját gyermekének tekinti a lányodat.

- Rodolphus… ugyan! – legyintett Bellatrix. – Ha én bukom, ő is bukik. De neked vannak lehetőségeid. Vagy… Te magad felnevelheted! Te túlélsz engem… ravasz egy dög vagy, Piton. Ki tudja, milyen terveket kovácsolsz abban a csavaros agyadban! De a lányomat őszintén szereted. Tudom. Ezt egy anya megérzni. Hát Regina miatt kérlek meg arra… ha velem történik valami, biztosítsd a jövőjét!

Regina felkacagott és kirántotta a baba egyik lábát. Amikor rájött, hogy ez nem jó a babának, sírásra görbült apró szájacskája és Piton mellé mászott a pamlagra, majd hozzábújt és pityeregni kezdett. Bella felsóhajtott.

Piton szórakozottan visszavarázsolta a játékbaba lábát. Regina figyelte, mit csinál, majd amikor látta, hogy a babának semmi baja, az egyik karját tépte le. Várakozva nézett a fiatal halálfalóra. Piton a baba karját is visszavarázsolta. Regina most már kacagott, nagyon tetszett neki az új játék.

- Nem ismerek rád, Bellatrix – jegyezte meg Piton, miközben éppen a baba letépett fejét varázsolta vissza. - Ugyanazt gondolom rólad, mint mindenki más: kegyetlen vagy, nagyra törő, olyan asszony, aki mindig eléri, amit akar. Akinek nem kell aggódni a jövője miatt, akkor sem, ha nem láthat mindent előre.

Bellatrix ismét ivott egy kortyot.

- Piton, ne légy bolond. Nem tudom előre, mi lesz, természetesen. De az én helyzetemben… nem lehetek biztos abban, hogy látom felnőni Reginát – Bella most meglepően józan és őszinte volt. – Nem tudom, kire ütött Regina, de most szakasztott olyan, mint Narcissa volt kiskorában. Persze, külsőleg rám hasonlít, de… a lelke tiszta. Én már kiskoromban is megöltem az állatokat, a növényeket kitéptem, bántottam a húgomat, bántottam a többi gyereket. Regina szelíd kis jószág. Ilyennek kell maradnia.

Piton elvette a babát a kislánytól, aki ezt egyáltalán nem bánta. Elhelyezkedett a mágus karjaiban, átölelte a nyakát. Pillanatok alatt elálmosodott.

- Nagyon kedves gyermek – ismerte el Piton. - Ami rajtam múlik és tőlem függ, azt megteszem érte.

Regina jóízűen aludt Piton ölében, Bella nevetve csóválta a fejét.

- Köszönöm, Piton. Nekem elég ez a szóbeli ígéret. Mert akármennyire ravasz és könyörtelen vagy, az ígéretedet nem fogod megszegni. Regina miatt bízom benned. De másban nem… ne legyenek illúzióid! – tért vissza a gúnyos, gonosz Bellatrix egy pillanatra. – A fél szemem mindig rajtad tartom! Mondd, még mindig nincs saját gyereked? – kérdezte érdeklődve Bellatrix. – A vörös kis királylány, akiért annyira odavoltál nem neked szül gyereket? Micsoda csalódás lehet ez számodra… - villant meg a szeme.

Piton szúrós pillantást lövellt Bellatrix felé.

- Az már a múlt. Majd szül nekem Regina, ha felnő. Nekem ígérted a kezét, nem emlékszel? Én tudok várni... - Piton a kiságyába fektette Reginát, közben kerülte Bellatrix pillantását. Csak az ajtóból fordult vissza: - Én sem látok a jövőbe, Bellatrix. De tudni fogom, mikor lesz itt az idő... amikor el kell innen vinni a kislányt. Te is ígérd meg, hogy ha megkapod az üzenetemet, átadod őt, és sohasem kutatsz utána!

Bella némán bólintott. Ő is tudta, hogy ha Piton egyszer megjelenik, el kell vele engednie Reginát és soha többé nem láthatja újra. A halálfalónő rezzenéstelen arca nem árulkodott érzelemről, pedig a szíve csaknem megszakadt, ha arra gondolt, soha nem láthatja többé a lányát.

 

 

 

 

 

 

Albus Dumbledore és Perselus Piton következő találkozására két héttel később került sor, mint ahogy a Roxfort igazgatója feladatot adott a fiatal halálfalónak. Piton egy londoni kávézóba hívta az agg mágust, egy olyan helyre, ahol azonos neműek között gyakran szövődik intim kapcsolat. Miközben Piton a Roxfort igazgatóját várta, egy kifestett arcú, csípőjét riszáló fiatal férfi hozta ki a whiskyt a varázsló számára. Bár Piton undorodott az efféle helyektől, biztos volt benne, hogy ide a Sötét Nagyúr hívei biztosan nem követik.

Dumbledore, amint belépett, elmosolyodott. Piton pimasz provokációja mulattatta. Meg is látta a fiatalembert, ahogy savanyú ábrázattal vizslatja a „nőket”. Odalépett mellé.

- Perselus! Látom, szórakozásra vágyott… - biccentett a pincér felé Dumbledore hamiskás vigyorral. – Maradunk vagy esetleg máshová kívánkozik? Elég sápadtnak tűnik, nehogy rosszul legyen…

- Foglaljon helyet, Dumbledore – mutatott készségesen Piton a lila bársonnyal borított, párnás ülőalkalmatosságra.

Dumbledore leült.

- Hm. Nagyon kényelmes ez a párna. Magamnak is beszerzek majd egyet… - dünnyögte az orra alatt, majd Pitonra emelte acélos tekintetét. – Nem tart attól, hogy meglátja valaki? Nyilvános helyen mutatkozik a Roxfort igazgatójával.

- Tökéletes biztonságban vagyunk, itt nem ismer senki... engem – nyomatékosította az utolsó szót a fiatal halálfaló. - De, ha aggályai vannak, értesítem a barátaimat, ők pedig örömmel felszámolják ezt a... - a mágus körülnézte, a megfelelő szavakat kereste a buzi-bárra - ...szóval, ezt az intim centrum-ot. - A feliratot a rózsaszín keretben függő működési engedélyről olvasta le a mágus.

Dumbledore derűsen odapillantott, ahová a fiatal mágus.

- A kedves barátai minden bizonnyal örömmel vállalnák eme feladatot. Csak azt nem értem, miért akarna összetűzésbe keveredni ezekkel a békés muglikkal? Jómagam nem tervezek ilyet, akár felismerik magát, akár nem.

- Nekem sem áll szándékomban összetűzésbe keveredni ezekkel a muglikkal – biztosította Piton az igazgatót. - Ha javasolhatom, térjünk a tárgyra!

Dumbledore érdeklődve bólintott.

Piton elmormolt egy disaudio-t, majd egy másik varázslattal észrevétlenné tette magukat a környezetük számára. Ezután előhúzta a paksamétát, amit két héttel ezelőtt kapott Dumbledore-tól.

- Valamennyi jelöltet tanulmányoztam, ahogyan kívánta.

Dumbledore figyelte a fiú arcát. Valójában nem számított arra, hogy Piton ennyire komolyan veszi ezt a feladatot. Bár kétség nem férhetett ahhoz, ismerte el magában az agg mágus, Perselus Piton komolyan eltökélte, hogy visszatér a Roxfortba. Ha kipucoltatom vele a mosdókat, azt is elvállalja…- gondolta Dumbledore, de elméjét lezárta a tapogatózó csápok elől.

- Nocsak, tehát megvizsgálta a jelölteket! Halljam, Perselus, mi a véleménye róluk?

A fiatal halálfaló gúnyosan elvigyorodott.

- A húsz jelölt közül tizenegyen halálfalók, őket jól ismerem... Ami a képességeiket illeti, bármelyiük alkalmas lenne a feladatra...

 

- Ó. Abban tökéletesen biztos vagyok. Mindent megtanítanának a diákoknak a sötét mágiáról és annak embefeletti hatalmáról – jegyezte meg Albus és beleivott a barackos konyakba, amit rendelt.

Piton tudomást sem vett Dumbledore megjegyzéséről. Tisztában volt vele, hogy Dumbledore csak próbára akarta tenni ezekkel a jelöltekkel.

- Sejtettem, hogy ebben nem fogunk egyetérteni... A barátaimon kívül kívül még négyen szintén a Sötét Nagyúr befolyása alatt állnak, bár nem önszántukból. Egészen pontosan, Imperius van rajtuk, ami megítélésem szerint kizárja az alkalmazásukat.

Dumbledore elgondolkodva biccentett.

- Logikusnak tűnik az érv. A többiek?

- A következő jelölt egy befolyásos minisztériumi tisztviselő... - húzta elő Dolores Umbridge dossziéját Piton -, őt nem nevezném a Sötét Nagyúr hívének, de azt érdemes tudni róla, hogy készségesen kiszolgálja a mindenkori hatalmat, így Voldemort rezsimét is. Nem hiszem, hogy ő lenne a legjobb választás.

Dumbledore kedélyesen válaszolt.

- Nos, Miss Umbridge valóban nem a legjobb megoldás lenne. Hacsak nem azért, hogy a rózsaszín divatba jöjjön a Roxfortban.

Piton kezében már csak három dosszié maradt. Sokáig nézte a következő jelölt fényképét, amelyen egy életvidám, kedves arcú nő mosolygott. Halkan szólalt meg:

- Alice Longbottom már jó régen beadhatta önnek a jelentkezését. Mostanában... nos, úgy értesültem, nincs olyan állapotban, hogy a közeljövőben taníthasson a Roxrfortban.

Dumbledore kedélyes mosolya eltűnt. Arca megkeményedett.

- Tudom jól, mit tett velük Bellatrix Lestrange. De életben vannak. Várjuk a biztató híreket a Szent Mungóból – tette hozzá az öreg varázsló, bár ugyanolyan jól tudta, mint bárki más: a Longbottom házaspár maradandó, gyógyíthatatlan sérüléseket szenvedett a kínzástól.

Piton kimérten bólintott.

- Alice és a férje is életben maradt... már, ha életnek nevezhetjük azt az állapotot, amiben most vannak – borzongott meg Piton. - Őszintén remélem, hogy a gyerekük épeszű lesz a történtek után.

- Az őszinte szó nem hangzik meggyőzően az ön szájából, fiam! A gyereknek semmi baja, nemsoká megszületik. A Főnix Rendje egy emberként áll a család mögött.

- Nézzük inkább a következő jelöltjét – javasolta Piton. - Augusta Longbottom... Frank édesanyja rendkívül erős akaratú, határozott boszorkány. Bár tanítási és nevelési tapasztalata nincs, nem kételkedem benne, hogy kitűnően megállná a helyét.

Dumbledore bólintott.

- Ismerem Augustát. De mostanában nem találkoztam vele. Bizonyosan nagyon összetört a történtek után.

- Nem tört össze – rázta a fejét Piton. - Azért tudom, mert a Sötét Nagyúr is érdeklődött az utóbbi időben Longbottomék családfája után. Ez az asszony mindent kibír. Ám, ha megszületik az unokája, a felnevelése valószínűleg az ő feladata lesz... Ezen kívül az életük hátralévő részében ápolnia kell a fiát és a menyét. Megítélésem szerint komoly teher lenne számára, ha emellett még a Roxfort diákjait is oktatná.

Dumbledore meglepődött Piton határozottságán és tájékozottságán. Arcán egy pillanatra átfutott az elismerés szellője, de aztán tova is libbent.

- Figyelembe fogom venni az érvet, Perselus.

Már csak egy fiatal auror maradt Dumbledore jelöltjei között. Piton fellapozta Kingsley Shacklebolt dossziéját.

- Ezt a fiatalembert szintén szemmel tartja a Sötét Nagyúr.

Dumbledore fürkészve nézett Piton szemébe.

- Talán már át is állt?

- Nem... Shacklebolt megvesztegethetetlen és rendkívül tehetséges auror. Mivel azonban a Sötét Nagyúr látókörébe került, nagyságrendekkel nőne az életben maradásának esélye, ha egy évet a Roxfort falai között tölthetne, Ön mellett.

Dumbledore bólogatott, de látszott rajta, hogy a jelöltek egyáltalán nem érdeklik annyira, mint amennyire azt mutatja. Továbbra is Pitont nézte. Ezt a sápadt, nyúzott, vézna fiatalembert. Albus nem tudta eldönteni, hogy a fiú túlságosan eltökélt és rideg, vagy éppen ellenkezőleg: bizonytalan és sérülékeny. De aztán annál maradt, hogy mindegyikből van benne.

- Rendben, Perselus. A munkája kiváló, mondanom sem kell. Már csak az a kérdés, miért vállalta el ezt a nevetséges kutatást, amit én öt perc alatt megtehettem volna? Mit vár tőlem?

Piton várakozva fürkészte Dumbledore arcát. Végül azonban, amikor az agg mágus ráemelte szemeit, inkább az asztalterítő csigavonalas mintázatának tanulmányozásában mélyedt el. Hosszú másodpercekbe telt, mire Piton újra az igazgató szemébe nézett.

- Nagyon jól tudja, mit szeretnék, Dumbledore... Azt sem titkolom maga előtt, hogy a Sötét Nagyúr pontosan azt várja tőlem, hogy térjek vissza a Roxfortba.

Dumbledore ismét bólintott.

- Nagyon súlyos, kényes, életveszélyes feladatot vállalt magára, Perselus! De lássa be… ennek ellenére sem bízhatok teljesen magában, még mindig nem! Ha beengedem a Roxfort falai közé, annak súlyos következményei lehetnek. Akár. Horace sokat mesél magáról. Tartják a kapcsolatot, biztosra veszem – Dumbledore ezt sokkal inkább kijelentette, mint kérdezte.

- Tartom a kapcsolatot Slughorn professzorral – válaszolt Piton. - Ő továbbra is az utódját látja bennem. Felmerült, hogy a Mardekár ház vezetésének feladatát akkor is átengedi nekem, ha maga nem alkalmaz tanárként...

Dumbledore elmosolyodott.

- Nocsak, zendülés készül a tanári karban? Ugyan, fiam… tudja, hogy erőszakkal nem érhet el semmit. Meg gyengéd zsarolással sem. Nem szeretnék megint csalódni magában.

- Nem fog csalódni bennem, Dumbledore. Ha alaposan végiggondolja, be kell látnia, hogy nálam alkalmasabb jelöltet aligha talál...

Dumbledore nem válaszolt. Inkább belekortyolt a konyakba és kedélyesen elcsevegett a „pincérnővel” a konyak összetevőit illetően.

Pitonnak még számtalan kérdése lett volna. Nagyon várta a híreket Lilyről, ám Dumbledore, bár érzékelte a fiú gondolatait, amik egyre erőteljesebben Lily Potter felé irányultak, nem mondott semmit. Pillantásuk összekapcsolódott, végül az agg mágus szedelőzködni kezdett.

- Azt hiszem, mindent megbeszéltünk, fiam. Hamarosan jelentkezem… egyelőre ennyit tudok ajánlani.

Ám ekkor érzékelte, hogy Piton megrezdül.

- Csak annyit mondjon, hogy biztonságban van-e. Nem fogom keresni. Nem akarok rá bajt hozni.

Dumbledore visszaült. Ujjait összetámasztotta maga előtt, ahogy az asztalra könyökölt és hosszasan nézett a fiatal, szerelmes férfi szemébe.

- Természetesen biztonságban vannak. Már biztosan tudná, ha nem így volna, nemde? Nem ajánlom viszont, hogy valóban találkozzanak. Mert nem találkozott vele régóta, így van? – nyomatékosította Dumbledore.

Piton sokáig fürkészte az agg mágus tekintetét.

- Nem találkoztunk szilveszter óta – vallotta be végül halkan a halálfaló.

Dumbledore az egész beszélgetés alatt most hökkent meg először igazán.

- Hogyan?! Találkoztak szilveszterkor? Maga ostobább, mint gondoltam!

Piton beharapta az alsó ajkát. Rádöbbent, hogy Dumbledore-nak mind ez ideig sejtelme sem volt az utolsó, titkos találkozásukról. Az igazgató utolsó megjegyzése miatt azonban elöntötte a pulykaméreg.

- Perselus! Nem találkozhat a nővel! Maga megbolondult, fiam?! Nem azért rejtettem el őket, hogy aztán egy Voldemort-hoz közel álló személy könnyedén rászabadítsa azt az őrültet! Tom Denem vadászik Potterékre! Mi ütött magába?! Talán mégsem olyan fontos magának Lily Potter élete?! – Dumbledore megemelte a hangját, de hála a Disaudio-nak, a muglik csak annyit hallottak, hogy két férfi kedélyesen elbeszélget egymással.

- Semmi szükség rá, hogy engem oktasson ki, Dumbledore! Lily élete és biztonsága mindennél fontosabb számomra!

Dumbledore szeme villant egyet.

- Magának elvette az eszét a szerelem! Nem sodorhatja veszélybe a lányt, és a családját sem. Feltételezem, nem kerülte el a figyelmét, hogy Lily Potter gyermeket vár! Tudja a jóslat tartalmát! Ezek után gondolkozzon, mielőtt enged a vágyainak!! – villámlott Dumbledore vakítóan kék szeme.

- Nem sodortam veszélybe! Ha valaki veszélybe sodorta, az nem más, mint a féleszű férje! Mert neki mindennél fontosabb a kviddics-döntő! Nem az ő érdeme, hogy Malfoy végül kudarcot vallott!

Dumbledore hosszan hallgatott, de dühe alig párolgott el.

- Nem keresheti fel – mondta végül keményen, szinte ridegen. - Főleg, hogy nem tudni, hol van füle s szeme a falnak! Továbbra is gyanakszik a Főnix Rendjére? Árulóra?

- Továbbra is úgy gondolom, hogy áruló van a Főnix Rendjének soraiban – bólintott komolyan Piton. - Kutassa fel és szabaduljon meg tőle, amíg nem késő!

Dumbledore most ismét felkelt a székről. Arcán kiismerhetetlen kifejezés ült. Nem lehetett tudni, mire gondol, mit tervez, mit szeretne, vagy épp mit nem. Dühe sem látszott már, de elégedettség sem tükröződött az öreg, barázdált arcon. Végül csak ennyit mondott:

- Viszlát, Perselus – intett egyet és elsietett az intim centrumból.

 

 

 

 

Tovább