Negyvenötödik fejezet

 

 

 

James Potter rettenetesen nehezen viselte a bezártságot. Május vége volt már, lassan véget ért a kviddics-szezon. Az utolsó mérkőzés, a döntő volt már csak hátra. Potter képtelen volt beletörődni, hogy csupán szponzora lehet a kedvenc csapatának. Seprűn akart száguldozni, gólokat dobni, irányítani a támadást – ám be kellett érnie azzal, hogy Sirius vagy Lupin rögzíti a meccset, és ő csak akkor láthatja, amikor a barátai már ismerik a végeredményt.

- Én ezt nem bírom tovább! - fakadt ki egy este, amikor Remus, Sirius és Peter náluk vendégeskedett.

Lily a szőnyegen ült, az ablak alatt és virágokat válogatott. Gyönyörű kismama volt, a hasa már alaposan megnőtt. Majd kicsattant az egészségtől, bár a bezártságot már ő sem nagyon bírta. Épp elábrándozott, amikor James kifakadt. Erre tért magához. Felsóhajtott, majd végigsimított pocakján. Kisfia rugdalózott párat.

- James, attól, hogy egy nap hússzor elmondod, még nem lesz könnyebb… - jegyezte meg, majd Siriusra pillantott, aki mellette ült. Lilyre nézett és elmosolyodott.

- James, ha nekem lenne egy ilyen csodás feleségem, a hetedik hónapban, én bizony egészen el tudnék lenni a kviddics nélkül… - kacsintott Sirius, mire Lily nevetve rácsapott a karjára.

- Sirius! Játszani akarok! Csúcsformában vagyok, győzni akarok! Ha már Voldemortot nem apríthatom fel, legalább Hipworth csapatát akarom a földbe döngölni! - James eszelősen megragadta Sirius karját. - Neked mindig zseniális ötleteid voltak! Találj ki valamit!

Sirius vigyorogva öklözött bele James vállába, majd a földre kerültek és birkózni kezdtek, aztán lihegve terültek el a földön. Végül Sirius felült.

- Szóval viszket már a tenyered, hogy megcsapkodhasd kicsit az ellenfelet? Öregem… - vigyorgott. – Ha ennyire komoly, akkor életmentő ötlet kell, hogy játszhass… csak egy hajszál kell, nemde? Egy icipici kis barna hajszál a kapitánytól… - vigyorgott egyre szélesebben.

Remus a fejét rázta.

- Ez... ez életveszélyes, James! Nézz Lilyre! Már csak hónapjai vannak hátra... öh... úgy értem, a szülésig!

Peter sunyin figyelt a fotelből. Minden szót megjegyzett, elraktározott. Amióta Voldemort embere lett, beköltözött egy kisebbfajta kastélyba, amit Malfoy vett neki, és amikor nem „barátaival” lógott, ott dőzsölt a fehérnemű- kánaánban.

- Szerintem is… százfűlével simán megoldható az egész! – kotyogott közbe. – Jó lenne megint látni James-t játszani!

James megörült Pettigrew támogatásának.

- Igen, igen! Féregfarknak igaza van! A jól bevált százfűlé-főzet segíthet! - James lelkesedése azonban egy pillanat alatt elillant. - Nem kétlem, hogy meg tudjátok szerezni a csapatkapitányunk hajszálát, Sirius... de... Ki főzi meg nekem a bájitalt? - nézett esdeklően Lilyre.

Lily nehézkesen felkelt a szőnygről Sirius segítségével, majd leült a kanapéra és fáradtan simogatta a hasát.

- James… még asszisztáljak is ehhez az öngyilkos merénylethez?! Amikor hónapok óta rejtőzködünk, Te meg egy kviddicsmeccs miatt nyavalyogsz?

 

James féltérdre ereszkedett, csókolgatni kezdte Lily kezét.

- Most az egyszer... édesem... egyetlenem... csak Te segíthetsz rajtam! Még egyszer, utoljára, hadd kviddicsezzek! Ez minden vágyam... - mormolta James, aztán arcát felesége öléhez szorította. - Példát kell mutatnom a fiamnak! Hogy nézek a szemébe, ha nem kviddicsezhetek még egyszer? - zsarolta szelíden Lilyt.

Lily elhúzta a száját.

- A fiad még jópár évig ki sem tudja mondani azt, hogy kviddics – megsimogatta férje fekete haját és magához húzta az arcát. Megcsókolta lassan. – Ha ez minden vágyad… hát… - megvonta a vállát. – Megfőzhetem. De megöllek, ha bajod esik! Nem óhajtok egy év után özvegy lenni!

Lupin az öklébe harapott, őt ugyan nem hatotta meg James műsora.

- Hipworth mardekáros volt, ne felejtsétek! A szurkolótáborában biztosan lesznek halálfalók! Nem kockáztathatunk! Ha felismernek... ha a nyomotokra bukkannak...

James azonban nem hagyta magát lebeszélni.

- Na és? Hamarosan úgyis búvóhelyet kell változtatnunk. Ezt már eldöntöttük... - James Lily szemébe nézett. Most már biztos volt, hogy a gyermekük nem Londonban fog megszületni. - Átnézted azokat a katalógusokat, amelyeket Dumbledore hozott?

- Igen, átnéztem… csodás házak vannak mindegyikben! – felelte vidáman a fiatal boszorkány.

Peter szeme felcsillant.

- Melyiket veszitek meg? – kérdezte izgatottan. – Eldöntöttétek már? Mert… ha igen… Dumbledore marad a titokgazdátok? – szuszogott és izzadni kezdett izgalmában. Most hatalmas szolgálatot tehet a Nagyúrnak, ha a kezére játssza Potteréket… talán egy saját bugyi-üzeme is lehet, ha ez sikerül!

- Nem, még nem határoztuk el, melyik házat vesszük meg – felelte gyanútlanul James. - De igazad van, Peter! Új titokgazdát kell választanunk! Ti természetesen mindannyian tudni fogjátok az új címünket, de a Fidelius-bűbájt csak egyikőtök oldhatja fel. - James egymás után barátai szemébe nézett.

Sirius elkomolyodott és törökülésbe ült.

- Ez nagy felelősség, James.

Peter elvigyorodott, nem szólalt meg, csak próbált olyan arcot vágni, mint egy olyan ember, akire bármikor rá lehet bízni a legféltettebb titkokat is.

Lupin lesütötte a szemét. Tisztában volt a gyengeségeivel. Hajlandó volt az életét kockáztatni a barátaiért, de úgy vélte, ha Voldemort halálfalói Imperius-t alkalmaznának rajta, amikor éppen átváltozik, nem tudná eltitkolni a címet.

- Én... nem vállalhatom, James. Bocsáss meg!

Lily is feszülten figyelt. Megbízott mind a három fiúban és értékelte Remus őszinteségét.

- James... mit fundáltál ki?

James Lilyhez fordult. Sorsdöntő választáshoz érkeztek.

- A következő a tervem. A döntő meccsen én játszom a csapatkapitány helyett. Addig Sirius megszerzi a hajszálát, Te pedig, Lily, drágám, megfőzöd a százfűlé-főzetet. Legalább két órára elégnek kell lennie. Annyi idő alatt meg fogjuk szerezni a cikeszt! - lelkesedett James.

Lily nem lelkesedett ezért a tervért, de bólintott. Mit tehetett volna mást…

- Eddig világos. És a meccs után?

- Utána már nem térünk vissza ide. A titokgazda, akit most választunk, elvezet bennünket az új címünkre. Dumbledore-t is ráérünk majd akkor értesíteni. Ez a legjobb megoldás, szerintem.

Sirius elgondolkodva vakarta meg a fejét, aztán barátaira pillantott.

- Ez elég ésszerű terv. Csak nagyon elővigyázatosnak kell lennünk. Lily-ben mindannyian megbízunk, a legzseniálisabb bájitalos a világon! – mosolygott a lányra a fiú, aztán újra James-re nézett. – Na és… akkor ma végleg eldől kit választotok titokgazdának?

- Én rád gondoltam, Sirius – nézett a legjobb barátja szemébe James.

Remus csak hümmögött. Aztán szembe fordult Potterékkel.

- Jól gondoljátok meg! És, ha javasolhatom, Lily, csak a titokgazda tudja, hogy ő a titokgazda... Én a magam részéről nem óhajtom tudni – a ti érdeketekben. - Lupin gyanakodva nézett először Siriusra, aztán Peterre. Nem volt kétsége, hogy James végül Sirius mellett fog dönteni. - Most elmegyek... Két nap múlva átváltozom, de már érzem a tüneteket... egy hét múlva találkozunk!

Lily felkelt és átölelte Remust, már amennyire tudta. Sirius és Peter is elbúcsúztak barátjuktól, aztán miután Lupin elment, összeültek és megtárgyalták a dolgokat. Lily nem folyt bele mélyen ebbe a döntésbe, mert feltétel nélkül bízott Peterben és Siriusban is. Akárcsak férje döntésében. Inkább ledőlt a kanapéra és kisfiára koncentrált, aki egyre elevenebb, mozgékonyabb volt, ahogy közeledett a szülés.

James Sirius vállára csapott.

- Hát persze, hogy Te leszel a titokgazda. - Mintha csak most vette volna észre Petert, kissé zavartan rávigyorgott. - Neked is fontos szereped lesz, Féregfark... Például Te javasolhatnád a jelszót.

Sirius és Peter összenéztek.

- Neked kell döntened… de James. Gondolj bele. Én vagyok a legjobb barátod. Már bocs, Peter, de… na érted.

Peter hevesen bólogatott.

- Persze! Értem én!

Sirius megveregette Peter vállát.

- Szóval elég egyértelmű, hogy mindenki rám gondol majd először. Annyira egyértelmű…

- Igen, az... De mit akarsz ezzel mondani, Tapmancs barátom?

- Azt akarom ezzel mondani, hogy taktikai szempontból Peter lenne a legjobb választás – jelentette ki komolyan Sirius.

James beletúrt a hajába. Komolyan elgondolkodott a lehetőségen. Féregfark mindig meghúzódott a háttérben, nem vett részt a veszélyes akciókban. Valóban, kevésbé lenne gyanús... Egy kis bizonytalanság azért maradt a fiúban. Végül Siriushoz fordult:

- Tudod mit, Tapmancs? Rád bízom a döntést. A legjobb, ha én magam sem tudom, melyikőtök lesz a titokgazda. És ha Peter az, csak ő oldhatja fel a Fidelius-bűbájt. Már, ha képes rá – tette hozzá vigyorogva James, és hátba csapta Petert.

Peter vigyorgott és kihúzta magát.

- Ez irtó rendes tőled, Sirius!

Lily lehunyt szemmel feküdt. Már nagyon fáradt volt, szerette volna, ha már ágyban lehetne.

James a feleségéhez fordult.

- Te mit szólsz hozzá, Lily? Rá lehet bízni ekkora felelősséget Peterre? Vagy Siriusra?

A lány most felnézett.

- Hogy mit szólok? James… mindegyikőtökben megbízom! De főleg benned, szóval… - lassan felült, odasétált az asztalhoz, ahol a fiúk beszélgettek, majd átölelte férjét és megcsókolta az arcát. – Nem baj, ha felmegyek és lefekszem? Nagyon fáradt vagyok.

- Persze, menj csak! Megyek veled, várjatok! - intett a barátainak. A karját nyújtotta Lilynek, büszkén és bolondozva vezette fel a lépcsőn. - Úrnőm, várja a pihe-puha ágy! Aludj jól, édesem! - cuppantott egy nagyot Lily arcára.

Lily mosolyogva visszacsókolt, majd miután James felkísérte, lefeküdt aludni.

Sirius és Peter, mire James visszaért, már elégedetten ültek. Sirius kihúzta magát.

- James, döntöttünk. Peter legyen a titokgazda.

- Rendben... de most már én is tudom... - vigyorodott el Potter. Komolyan nézett Féregfark szemébe. - Vállalod, ugye?

Peter komolyan bólintott.

- Örömmel vállalom, James! Megtiszteltek!

A fiúk éjfélig beszélgettek, kidolgozták a tervet részletesen, aztán James elmondta még a fiúknak, hogy holnap kiválasztják Lilyvel a házat, s értesítik mindegyikőjüket a címről, majd a Fidelius-bűbájt Dumbledore-ra bízzák.

A reggel hamar eljött. Lily frissen ébredt, magára kapta a köntösét és percekig csak állt a tükör előtt, a testét vizsgálva. A kicsi fiú élénken rugdalózott, ezzel némi kellemetlenséget okozott Lilynek, de a lány nevetve tűrte. Mindkét tenyerét nagy hasára helyezte és próbálta kitapintani, merre fekszik a pici.

James hatalmasat ásított, vaksin tapogatózott a szemüvege után, majd elnyílt szájjal figyelte Lilyt. Tökéletesnek látta. És nagyon büszke volt a még meg sem született fiára, ahogy elképzelte, amint seprűre pattan.

- A fiunkból kviddicssztárt nevelek! Ő lesz a legjobb!

Lily a tükörből férjére pillantott és nevetve bólintott.

- Az… valódi kviddicssztár… készítek reggelit. Mit ennél? Vaníliás palacsintát kívánok… - nyújtózott ki Lily és összefutott a nyál a szájában.

- Vaníliás palancsinta? Az remek lesz! - James kipattant az ágyból. Fiatal testét majd szétfeszítette az energia. Felkapta a terhes asszonyt, megperdült vele. - Tudod mit? Majd én megcsinálom! Bármit az én egyetlenemnek! És az ifjabb Potternek! - csókolta meg Lily hasát.

A lány nevetve ölelte át a fiút, ahogy az felkapta.

- Bolond, el sem bírsz! Tegyél le! – kacagott. – Szóval megcsinálod a reggelit? Hát… nem tiltakozom!

James óvatosan vitte le a lépcsőn Lilyt. Mivel a háztartási bűbájok alkalmazása nem tartozott az erősségei közé, látványos csörömpölés kísérte az előkészületeket. Végül csak egy tojást ejtett a padlóra, két tányért tört el, és mindössze három feldobott palacsinta ragadt a plafonra.

A konyhában Lily vigyorogva figyelte férje ténykedését, ő közben a katalógusokat lapozgatta. Tudta, ma mindenképp el kell dönteniük, melyik házba költözzenek. James aztán sikeresen tálalta a finom palacsintát, gazdag vaníliaöntettel, majd az egész délelőttöt azzal töltötték, hogy megtalálják álmaik házát. Amikor már épp kezdték feladni, Lily észrevette, hogy két lap összetapadt az egyik katalógusban. Szétnyitotta őket s elakadt a lélegzete. A ház képe, ami eddig rejtve maradt előttük, azonnal rabul ejtette Lily szívét.

- James… ez az a ház… a mi házunk!! Nézd… nézd meg! Két szintes… hatalmas kert és öt szoba… konyha… de gyönyörű nappali! Kandalló is van!

James elolvasta a ház leírását. Összecsapta a katalógust, sokáig meghatottan pislogott.

- Igen... Ez az a ház! Godric's Hollowban... A falut maga Griffendél alapította! Igen, ez méltó hozzánk, Dumbledore-nak sem lehet kifogása. Ez a hely extra-mágikus védelemmel van ellátva. Ott nem törhet ránk senki, nem érhet semmi baj!

Lily boldogan ölelte át a fiút és összedugták a fejüket, úgy tervezgették a jövőjüket. Értesítették Dumbledore-t és a barátaikat a választásukról. Késő délután Sirius is befutott a hajszálakkal. Már csak három hét volt hátra a döntőig, így Lily a gyorsított százfűléfőzetet készítette el, amihez rendkívüli szaktudás szükségeltetett, de a fiatal nő nem aggódott. Pitonnal számtalanszor elkészítették ezt.

Ahogy a kis birodalmában kotyvasztotta a főzetet, Perselus jutott eszébe. Elmosolyodott. Gyakorlatilag nem volt olyan óra, hogy ne jutott volna eszébe a fiú, de mélyen elrejtette gondolatait. Nem leveleztek, de patrónussal gyakran üzentek a másiknak, legalább kétszer hetente, általában éjszaka, akkor volt a legbiztonságosabb.

James izgatottan járkált fel-alá a londoni házban. Megkezdte a csomagolást. Rengeteg kacatot összevásároltak a fiuk számára: kisvasutat, hintalovat, labdákat, kviddics-felszerelést. A legtöbbet persze maga James választotta és rendelte meg a katalógusokból, esténként ő játszadozott vele önfeledten. Most bőröndöket és utazóládákat keresett.

A következő hetek a költözés, és a kviddicsmeccs jegyében teltek. Dumbledore elvégezte a Fidelius-bűbájt, majd megtette Peter Pettigrew-t Potterék titokgazdájának.

A kis Peter nem habozott, azonnal jelentette a végeredményt Malfoy-nak. Egyelőre csak arról számolt be, hogy James Potter jelen lesz a döntő meccsen, a csapatkapitány álcájában. Peter jó szolga volt, semmit nem hallgatott el. Még azt is megsúgta Lucius-nak, hogy Lily-nek sok kék bugyija van.

 

A meccs reggelén Lily kis gyomorgörccsel ébredt. Megállapodtak abban, hogy ő nem megy ki a meccsre, hanem az új házukban várja majd férjét. Így tűnt a legbiztonságosabbnak. Legalábbis elviekben. Lilynek nem tetszett ez az egész, de hiába győzködte James-t még a meccs reggelén is, hogy hagyja a fenébe ezt, és inkább húzza meg magát, ahogy eddig, a fiatal mágus hajthatatlan maradt.

Így Lily jópár manó társaságában átköltözött a legnagyobb titokban Godric’s Hollow-ba, ebbe a festői falucskába, valahol délnyugat Angliába. Már a neve is tiszteletet ébresztett a lányban. S amikor megérkezett, úgy érezte, hazaért. A falu csendes volt, bűbájos házak álltak a takaros utcákon. Az ő házuk volt talán az egyik legnagyobb a faluban, de szerényen megbújt egy erdő szélén. Lily, ahogy belépett, megkönnyebbült, de egyben elfogta valami furcsa érzés is… a manók gyors munkájának eredményeként körülbelül három órával azután, hogy először lépte át a ház küszöbét, Lily Potter egy otthonos, csodálatos házban találta magát. A manók sürögtek-forogtak a fiatalasszony körül, még arra is figyeltek, hogy ennivaló is legyen a háznál. Lily is kivette a részét a rendezkedésből, s ez most jól jött neki, mert elterelte figyelmét arról a tényről, hogy a férje éppen belesétál a halálfalók karjaiba. Lily-t nem nyugtatta meg a százfűlé alkalmazása. Tudta, ha egyszer kiszagolják James-t, akkor talán csak Merlin kegyelme menti meg újra a meggondolatlan fiatalembert Voldemort-tól.

 

Közben a meccsen James Potter végre önfeledten szórakozhatott. Hatalmas lendülettel vetette bele magát a küzdelembe. Csapattársai nem is sejtették, hogy Towler kapitány külsője mögött a szponzoruk, James Potter rejtőzik. James irányította a támadást, egymás után lőtte a gólokat Holly Hipworth csapatának, akik a maradekáros hagyományok szerint inkább erővel, mint ésszel küzdöttek.

 

Lucius Malfoy pár napja jelentette Voldemortnak, mi készül, s elégedetten nyugtázta, hogy a nagyúr őt küldte ki a Potter-kölyökért.

A szőke mágus először megjutalmazta Petert, majd összeszedett pár halálfalót és kedélyesen hoppanáltak a meccsre. Lucius leült a lelátóra és figyelt. Nem akart feltűnősködni, és bízott Potter esztelenségében, amit már eddig is bizonyított. Bár Peter elmondta, hogy Lily nem lesz itt, Lucius azért körbehordozta pillantását a lelátókon. Csalódott volt. Pedig arra készült, hogy a vörös kis szuka ma este őt fogja kényeztetni… az sem érdekelte, hogy éppen hét hónapos terhes annak a nyomorék Potternek a kölykével.

James annyira élvezte a meccset, a friss levegőt és a száguldozást a versenyseprűn, hogy teljesen megfeledkezett az idő múlásáról. Bemutatta a kedvenc műbukásait, sebesen cikázott az ellenfél gyűrűjében, ádáz küzdelemben szerezte meg a kvaffot. A közönség éles füttyökkel és tapssal jutalmazta. James büszkén kihúzta magát a seprűn, a magasba emelkedett, majd bevágódott a cikeszt üldöző ellenfél elé, ráordított, mire a fiú rémülten kiáltott fel, csaknem lebukott a seprűjéről. James csapatának egyik terelője látta, hogy mi történt, közelebb repült, elégedetten belecsapott Potter tenyerébe. És száguldottak tovább.

Eltelt egy óra, majd még egy...

James újabb hatalmas gólt dobott. Abban a pillanatban, ahogy a kvaff átsuhant a karikán, érezte, hogy a gyomra összerándul. Teste kezdett visszaalakulni. A haja már teljesen fekete volt, és a látása is elhomályosult – Towler kapitány nem viselt szemüveget... James rémülten jelezte a bírónak, hogy időt kér. A fejére húzta a talárját, úgy osont be az öltözőbe. A csapattársai előtt nem titkolhatta tovább a kilétét. Azt viszont nem sejtette, hogy a halálfalók is felfigyeltek rá.

A halálfalók mozgolódni kezdtek, de Lucius leintette őket. Nem a szünetben akart lecsapni Potterre, hanem a végén. Elegánsan. Stílusosan.

Az öltözőben vegyes érzéseket váltott ki a csapat tagjaiból James Potter váratlan felbukkanása. Bár örültek neki, hogy visszatért, aggódtak is érte.

- Szerintem ostobaság lenne, ha folytatnád ezt a játékot! - sápítozott Towler, az egyetlen, akit Sirius előzőleg beavatott. - Láttam a nézőtéren Lucius Malfoyt.

- Nem ijedek meg tőle! Van még százfűléfőzet, iszom még egy adagot. Egy órára talán elég. Meg kell szerezni a cikeszt, mielőtt újra visszaváltozom.

- Ez őrültség, James... - rázta a fejét Towler. - Tudom, hogy mennyire fontos neked ez a meccs, de nem kellene...

James szeme azonban felcsillant.

- Van egy ötletem, srácok... - Rávigyorgott a fogóra, majd az alacsony, fekete fiú mellé lépett, és kitépte egy hajszálát...

És elkezdődött a második félidő. James ezúttal fogóként játszott.

 

Lucius végigunatkozta a meccset, de nem felejtette el, hogy nem ronthat. A Nagyúr már így is elégedetlen vele.

James kivárta a megfelelő pillanatot. A küzdelem a második félidőben kezdett kiegyenlítetté válni, Hipworthék már csaknem behozták a hátrányukat, de Potter csapata még így is tíz ponttal vezetett. Aztán Hipworthék kiegyenlítettek, és James tudta, hogy eljött az idő. Belevetette magát a küzdelembe, és öt perc múlva megszerezte a cikeszt. Megnyerték a bajnokságot.

Az ünneplés még a pályán megkezdődött. Csapattársai felkapták Jamest, fel-feldobták a levegőbe, ő pedig élvezte a népszerűséget. A bíró átadta a győzelmi serleget. Már csak a dísz-repülés volt hátra. Potter átadta a kupát Towler kapitánynak, aki a magasba tartotta, majd alakzatba rendeződtek, és megkezdték a dísz-repülést a kupával és a négy labdával.

Lucius ekkor intett a halálfalóknak, akik lassan felszálltak a levegőbe és körbevették a pályát. Lucius előre röhögött, hogy Pottert több kellemetlenség is fogja érni. Egyrészt a rajtaütés, másrészt az, hogy perceken belül visszaváltozik… amikor Lucius látta, hogy a halálfalók lezárták a menekülési útvonalakat, ő is seprűre ült és elegánsan felreppent, egyenesen egy gurkó elé, eltérítette, hogy Potter felé száguldjon.

James látta, hogy a gurkó irányt változtat, és egyenesen Towler kapitány felé száguld. Még mindig a fogó álarcát viselte, és azonnal megállapította, hogy a halálfalók erre még nem jöttek rá. Rákiáltott Towlerre, aki még időben lebukott a gurkó elől. Potter mellé kormányozta a seprűjét, és együtt menekültek. Potter előhúzta a pálcáját, visszafelé lőtt egy átkot Malfoyra.

Lucius sebesen mozgott, az átkot kivédte, üldözőbe vette Pottert. Villámgyorsan cikáztak, de Potter ügyesebb volt. Hiába, Lucius Malfoy nem épp a seprűn száguldás nemes tudományát művelte oly szívesen…

A csapat tagjai a szponzoruk segítségére siettek. Elkanyarodtak a pályáról, a nézők legnagyobb ámulatára, majd a közeli erdő felé vették az irányt. Itt rejtőztek a Főnix Rendjének tagjai. Most ők is seprűre pattantak, és Alastor Mordon irányításával megpróbálták kimenekíteni az összecsapásból Pottert.

James időközben visszaváltozott. Esze ágában sem volt elmenekülni. Végre szemtől-szembe harcolhatott a gyűlölt halálfalókkal. Pálcája szikrákat szórt, válogatás nélkül szórta az átkokat Malfoy csuhás-maszkos kíséretére.

Az egyik halálfaló felordított, a szeméhez kapott.

- Te mocsadék! Élve felboncollak!!! – üvöltötte Potter felé, Lucius pedig dühében, hogy elengedték James-t, ráküldött a félszemű, véres arcú társára egy Crucio-t. A marcona sérült halálfaló hörögve zuhant a mélybe. Nem volt kétséges, hogy meghalt-e… vagy kétszáz méterről zuhant le. De Lucius-t nem érdekelte. Potter után küldött egy jól irányzott átkot és el is találta.

James eleinte fel sem fogta, mi történt. Kissé megingott a seprűn, de nem tudta eldönteni, hogy a reccsenés a seprűnyél vagy az ő csontjának törését jelzi. Hirtelen kiszállt az erő a bal kezéből, ezért az övébe tűzte a pálcáját, és ép kezével erősen szorította a seprűnyelet. Sebesen száguldott előre, de a többiek nem követték. Zárták az alakzatot és felvették a harcot a halálfalókkal. Csak egyetlen üldöző maradt a nyomában. James cikázva száguldott, magasra emelkedett és hirtelen lebukott, majd egy éles fordulattal elkanyarodott a hegycsúcs mögött.

Lucius még sokáig üldözte a sebesült férfit, de a hegyek között nyomát vesztette. Szitkozódva fordult vissza.

James látta, hogy a halálfaló elszáguld fölötte, majd az ellenkező irányba fordult. Csak most döbbent rá, hogy nem is érzi a karját. A bal vállából vér spriccelt, hirtelen hasított belé a fájdalom. A távolból látta, hogy Mordon emberei közben szétkergették a halálfalókat.

James belátta, hogy nincs szükség a segítségére. Azt sem akarta, hogy a társai bajba keveredjenek miatta. Nagyot nyögött a fájdalomtól, majd Godric's Hollowra, az új házukra összpontosított...

 

Lily éppen a hátsó teraszt rendezte be a rattanbútorokkal, és lelki szemei előtt megjelent egy medence is, ami elfért volna a hátsó kerben, amikor hangos csattanásra lett figyelmes.

James csaknem elveszítette az eszméletét, olyan sok vért vesztett, mire megérkezett. Amint felismerte Lilyt a teraszon, kábultan fordult le a seprűnyélről.

A lány felugrott, és amennyire képes volt, odarohant a bokorban landolt férjéhez.

- James!! – kiáltotta rekedten és rögtön emelte a pálcáját, az eget kémlelte. De egyelőre nem jött James után senki. – James!! – lehajolt, és nyögve megfordította a fiút. – Te jószagú Merlin! James, Neked nincs meg a fél karod! – bukott ki Lilyből a mondat. Potter bal karja tiszta vér volt és a vállánál egy rettenetes seb éktelenkedett. Lily elsápadt.

- Semmiség... Győztünk! - vigyorgott mámorosan Potter. Hagyta, hogy Lily vezesse. Közben reszketett, belázasodott, de tudta, hogy nemcsak a meccset nyerték meg, hanem a halálfalókat is legyőzték. Biztos volt benne, hogy az öreg Mordon foglyokat is ejtett.

A fiatal nő betámogatta sebesült férjét s nappaliba és azonnal ellátta a sebét, úgy, ahogy Perselustól tanulta. Közben meg sem szólalt. Mogorván nézett James-re. Dühös volt rá, sőt, mi több, iszonyúan mérges.

James látta Lily arcán, hogy a felesége nem osztozik az örömében. De azért belekezdett, hogy elmesélje, mi történt.

- Fantasztikus meccs volt, Lily... és ami utána történt! Megtámadtak a halálfalók! Harcoltam! Győztünk! Nem hallgattad a híreket?

- Fogd be a szád és ne beszélj – szólt rá Lily szárazon, figyelmen kívül hagyva férje kérdését. – Mindjárt végzek és mehetsz aludni.

James nem értette, miért lett ennyire mogorva a felesége.

- De Lily... Hónapokig tartó tétlenség után végre harcolhattam! Fel tudod fogni? Ezért nem kellene ennyire kiborulnod. A sérülés nem is komoly...

Lily erősebben nyomta oda a kötszert, és megvillant a szeme.

- Micsoda jó megfigyelő vagy. Nem, dehogy vagyok pipa rád. Szuper a kedvem – morogta, aztán ellentmondást nem tűrően lefektette a kanapéra a fiút. – És tudod miért? Mert a férjem annyira hallgat rám… hát nem egy édes ember?! – csapott egy nagyot a párnára Lily.

- Nem érted... - jegyezte meg csalódottan Potter. A karja továbbra is sajgott, de Lily rosszkedve még inkább elrontotta mámoros hangulatát. - Azt hittem, ünnepelni fogunk itthon! De mit várhatok tőled? - pillantott Lilyre számonkérően és nyűgösen.

Lily leült a hintaszékbe és a kezébe vett egy könyvet. James-re pillantott.

- Aludd ki magad – mondta neki feszülten és olvasni kezdett. Nem érdekelte, hogy a férje pocsékul van éppen. Nem érdekelte, hogy James magyarázatot akar adni. Lily most éppolyan dühös volt Potterre, mint annak idején Pitonra, nem is egyszer. A jól bevált taktikát alkalmazta: nem szólt James-hez.

James mogorván elfordult. Nem tudta felfogni, mi ütött Lilybe, miért nem képes örülni a sikerének.

- Bárcsak itt lenne Sirius! Vele lehet beszélgetni. Veled nem. - James sértődötten felment a hálószobába, becsapta maga mögött az ajtót. Bár rettenetesen szenvedett a karja miatt, elalvás előtt újra végigpergette a meccs és a harc minden pillanatát – és nagyon meg volt elégedve saját magával.

Lily is elálmosodott közben, felment a másik hálóba, hogy kialudja magát. Az első éjszaka Godric’s Hollow-ban külön ágyban érte a Potter-házaspárt.

 

 

Lucius június elején már szinte nehezebben viselte a várakozást, mint felesége. Ha tehette, nem hagyta magára Narcissát, hiszen az asszony minden napos várandós volt már a fiukkal. Legalábbis Lucius erősen remélte, hogy fiú lesz a kölyök, pontosan nem tudták még, bár egy banya, aki odatévedt s néhány galleonért jósolt, megmondta, hogy a fiatal nő fiúgyermeket hord a szíve alatt.

Narcissa csak mosolygott a banyán és Lucius szinte kétségbeesett reménykedésén, ő pontosan tudta, hogy fia lesz, a kristálygömb még sosem hagyta cserben, de Lucius-nak inkább nem beszélt róla, mert férje gyűlölte ezt az ágát a mágiának. Az utolsó napok azért a nőt is megviselték, alig tudott megmoccanni, úgy érezte mindene fáj már, ám megállás nélkül dúdolt, vagy nyugtató hangon beszélt leendő gyermekéhez.

Lucius június negyedike délutánján épp a pazar kertben pihent, a lugas árnyában, amikor Dobby lélekszakadva rohant oda hozzá.

- Gazdám… gazdám, uram! – sipította éles, bántó hangon, mire Lucius dühösen felnézett a könyvéből.

- Mi a jó francot ordítasz, te kis idióta!? – morogta a láthatóan reszkető manónak. – Csak nem törtél el valamit?!

- Nem, Gazdám! Az Úrnő… - zihálta Dobby és hatalmas szemei vadul örvénylettek.

Lucius egy pillanatig bambán bámult, de aztán felpattant, felborította a whisky-s üveget és a napernyőt is elsodorta, ahogy rohant be a kastélyba.

Cissy azonnal hívta a bábákat, amikor elfolyt a magzatvize. A fájások még viszonylag ritkán, de egyre erősebben támadtak, a boszorkány tisztában volt vele, hogy nem fogja könnyedén világrahozni a fiát.

Lucius már hetekkel ezelőtt felfogadott egy egész kis csapatot, a Szent Mungóból, akik éjjel-nappal készenálltak a szülés levezetésére. Malfoy már a bejárati ajtónál hallotta a hangos mondatokat és Narcissa apró sikolyait.

- Narcissa!!! – kiáltotta és felrohant a márványlépcsőn. Az asszonyt az arra kialakított helyiségben találta, de az ajtóban eléállt egy nagydarab barna asszony és nem engedte tovább.

- El az útból, boszorkány, tűnjön előlem, a nejem az! – ordította a képébe Lucius és félrelökte a nőt.

- Lucius...nyugodj...meg. – nyögte Narcissa. A párnáját markolászta, aztán amikor a fájás alábbhagyott nagyot sóhajtott, és elsimította haját a homlokából.

Lucius az ágyhoz lépett és ránézett sápadt feleségére.

- Ez… normális?! – kérdezte zihálva Lucius az egyik bábaasszonyt.

- Iiigenn... – súgta Cissy, az újabb görcs kissé leterítette. – Fogd meg a kezem.

Lucius elmosolyodott.

- Te most ne beszélj, egyetlenem… - valójában fogalma sem volt, mit tegyen, mint mondjon, ezért boldogan megfogta a vajúdó kismama kezét, amikor Narcissa az ujjai után kapott.

- Nagyon fáj! – szakadt ki Cissy-ből a panasz, pedig megfogadta, hogy méltóságteljesen tűri majd a vajúdás minden pillanatát. – Hol tartunk? – kérdezte érdeklődve az egyik bábát, mikor újra magához tért, és bátorítóan megpaskolta Lucius kezét.

 

A barna asszony, akit ellökött az ajtóban Lucius, most odalépett és megvizsgálta a kismamát.

- Hát… ez még csak az eleje, Mr Malfoy, el fog tartani jó darabig… talán reggelig is!

- Micsoda?! – hördült fel Lucius. – Reggelig fog szenvedni a feleségem?! Csináljon valamit, azért fizetem! – förmedt rá a nőre, aki azonban csak elvigyorodott.

- Ugyan, uram, a kisbaba diktál, nem én, de még csak nem is maga!

- Lucius ne zsörtölődj, inkább menj most ki. – korholta férjét Narcissa, nem akarta, hogy ott maradjon vele, hiszen tudta milyen türelmetlen. Jött az újabb fájás, és Cissy fújtatva a párnájába fúrta a fejét.

Lucius megcsókolta felesége homlokát és remegő térdekkel elhagyta a szobát. Kint járkált a folyosón, minden hangosabb sikolyra felkapta a fejét, de egész este, sőt éjjel sem történt semmi, csak a sikolyok és a bábák nyüzsgése ki-be…

Narcissa egy idő után már-már önkívületi állapotba került, úgy érezte a fájdalom soha nem ér véget. Hosszú órák teltek el, és amikor a bába bíztatni kezdte, Cissy nagy nehezen összeszedte magát, és erősen koncentrált, hogy a fiát segítse.

Lucius elszundított a folyosón egy széken, csak a minden eddiginél nagyobb sikolyra lett figyelmes, majd egy apró, aztán egyre élesedő sírásra… alig tért még magához, fogalma sem volt, mennyi lehet az idő, de ahogy kinézett az ablakon, látta, hogy már hajnalodik.

A szobából kisétált a kimerült barna asszony és mosolygott.

- Gratulálok, Mr Malfoy! Június ötödikén megszületett a trónörökös!

Lucius eltátotta a száját és berontott a szobába, ahol Narcissa körül véres törölközők voltak, és a kezében egy kis csomag…

A boszorkány könnyek között csodálta a nyöszörgő kisbabát, minden fáradtság és gyengeség kiszállt belőle. Felnevetett, mikor megpillantotta Lucius döbbent arcát.

- Gyere közelebb, nézd meg a fiad...gyönyörű...egészséges...a mi gyermekünk – Cissy szíve majd szétrobbant az érzelmektől. Boldog volt, büszke. Anya lett.

Lucius odalépett és még mindig nem tudott megszólalni. Lehajolt és kapkodta a levegőt.

- A fiam… - suttogta. – Uramisten. A fiam… - remegő karokkal tűrte el a pólya szélét, amibe bebugyolálták a megmosdatott ifjú Malfoyt. Lucius szíve meglódult és olyan érzés terült szét benne, amilyet még soha nem érzett. Észre sem vette, hogy mosolyog, olyan őszintén és boldogan, ahogy már rég nem. Óvatosan megérintette az apró csecsemő homlokát az egyik ujja begyével. Elragadtatása tökéletes volt.

Narcissa hagyta a férjét, hogy szépen ismerkedjen a jövevénnyel, a bábák amúgy is körülötte sündörögtek, megmosdatták, kicserélték az ágyneműt, és erősítő bájitalt nyomtak a kezébe. Álmodozva kortyolgatta a gyümölcsízű italt, le nem vette a szemét a férjéről, akit még talán soha nem látott ilyennek.

Lucius a következő órákban végig felesége mellett maradt. Csak nézte őket, ahogy aludtak és arra gondolt, ennél teljesebb boldogság nincs a világon. Számára nem létezett most Voldemort, sem az összes idióta halálfaló, sem az egoista bosszúvágya…

Egy ideig csak messziről figyelte a kisfiút, aztán közel lépett az ágyhoz, Narcissa mélyen aludt, Lucius pedig óvatosan elvette tőle a kicsit. A karjaiba fektette és büszkén csókolta meg a homlokát.

- Igazi Malfoy vagy. Tökéletes leszel. A legjobb, a legszebb, a legnagyobb! – egészen addig fogta a karjaiban, amíg Narcissa fel nem ébredt.

Narcissa bár korántsem volt kipihent, mégis úgy érezte, hogy visszatért az ereje. Felhúzta magát az ágyon, és kigombolta a hálóingét.

- Lucius, tudom, hogy imádod a fiad, de most add ide, meg kell próbálnom megszoptatni. – mosolygott férjére, alig várta, hogy a fia újra a karjaiban legyen.

Lucius mosolyogva adta át a babát és megcsókolta feleségét.

- Köszönöm Narcissa. Köszönök Neked mindent. Fiút szültél nekem, nekünk… és ez… - szavak helyett újra megcsókolta a nőt. – Gondolkoztál már a néven?

Cissy megvárta amíg a baba enni kezdett, szerencsére nem volt szükség noszogatásra.

- Igen, találtam egy nevet, ha Te is egyetértesz vele: Draco (nemár, hogy én adom neki ezt a hülye nevet :) –Zs) – ez nem fedte ugyan a valóságot, Cissy megálmodta a fia nevét. Luciusra nézett, és várta a reakciót.

Lucius elgondolkodva pillantott felesége szemébe.

- Hm… azt mondod, Draco? Legyen a fiunk neve… Draco Malfoy? – Lucius elvigyorodott. – Tökéletes!

Narcissa is mosolyogni kezdett, megsimogatta fia kis fejét.

- Tökéletes...úgy bizony. – Tudta, hogy maximálisan elkényeztetik majd a gyermeküket, de ez a legkevésbé sem zavarta.

 

 

Lily és James hamar otthonossá varázsolták a Godric’s Hollow-beli házukat, James még egy kóbormacskát is befogadott, amit aztán Lily etetett utána.

A közelben lakó Batilda Bircsók, egy öreg boszorkány kedvesen köszöntötte az első héten az új lakókat. Lily hamar afféle anya, vagy inkább nagymama- pótlékot talált az öreg Bathildában és gyakran teáztak együtt.

Az 1980-as év nyara forró volt és száraz. Lily nem is nagyon mozdult ki a hűvös házból, csak estefelé, amikor enyhült a hőség. Szeretett este, a csillagok alatt üldögélni vagy sétálni. James is vele tartott olykor, de a fiatal kismama azt sem bánta, ha egyedül van a hátsó kertben.

James Potter az emlékezetes kviddics-affér után sokkal elővigyázatosabb lett. Ám sokszor elővette az apjától örökölt láthatatlanná tévő köpenyt és eljátszadozott a gondolattal, hogy ebben kisurranhatna és oda mehetne, ahová akarna… de ekkor elég volt rápillantania csodaszép, várandós feleségére és azonnal letett mindenféle könnyelműségről. Lily-vel jól megvoltak, és James már nagyon várta a fia születését.

Július végét írtak és a kis Potter csak nem akart előbújni, pedig Lily minden este beszélt hozzá és gyengéden hívta a kis jövevényt. Már alig bírta a nagy terhet, fájt az egész teste, nehezen mozgott. Nem bírt feküdni, de állni sem… Lily úgy érezte, még egy hét és nem bírja tovább ezt az állapotot.

Ezen a reggelen, július 31-én a lány szokatlanul későn kelt. Már elmúlt tíz óra is délelőtt, amikor felébredt. James nem keltette fel, hagyta, hadd aludjon a kimerült fiatalasszony, inkább főzött neki valami finomságot.

Lily, ahogy felkelt, letusolt, és felvett valami lengét. Az első fájás a fürdőszobában érte. Összegörnyedt és lenézett a hasára. Bár már hetek óta várta, kívánta ezt a pillanatot, most mégis megrémült. Ez még csak a kezdeti fájások egyike volt, utána sokáig nem történt semmi. Lily visszament a hálószobába és figyelte a testét. James csörömpölése lentről hallatszott, ezért a lány megkockáztatott egy óvatos mentális üzenetet Piton felé. Ezúttal nem a patrónust küldte, nappal kockázatos lett volna, csak mentálisan üzent, remélte, hogy a fiatal mágus megérti majd…

Pers… azt hiszem, elkezdődött… remélem, estére megszületik a fiam… gondolj rám, mert nagyon félek… várom, de félek…

 

Piton éppen Mulciber keléseinek lelohasztásához kevert egy csípős és büdös bájitalt, amikor utolérte Lily üzenete. Egy pillanatra megremegett a keze. Olyan régen váltottak már üzenetet ezen a módon, hogy egy pillanatig azt hitte, csak a képzelete űz vele tréfát. Beléhasított a fájdalom – először azt hitte, hogy ez valami lelki gyötrelem, amiért oly régen találkoztak. De aztán átsöpört rajta valami ismeretlen, sohasem tapasztalt kín... Lily félelme és fájdalma átjárta a mágust.

 

A délelőtt további része azzal telt, hogy Lily megpróbált enni, de aztán jött a következő fájás, ezúttal James is látta és azonnal felvitte feleségét a hálószobába.

- Szólok a Mungóba! Beviszlek… jön a… Merlinre… a fiam… - hebegett Potter.

- Ne… James! Nem akarok bemenni a Mungóba! – nyögött fel Lily, mert a fájások erősödtek és valami nedveset érzett a lába között. Ijedten lenézett, James is odapillantott. Egyikük sem szólt.

Nem vér volt.

Lily tudta, hogy ez már a magzatvíz. Ijedten, sápadtan nyelt egyet és James-re nézett.

- Szólj a bábának… akivel nyár elején… beszéltünk! – szólalt meg rekedten. – Nem tudom végigcsinálni… - mondta zaklatottan, mert az előbbi fájás már sokkal élesebb volt, mint az eddigiek.

James is sápadt volt és össze-vissza kapkodott, végül üzent a bábának, aki perceken belül odahoppanált. Rögtön összekapta a zavart bandát. Lily-t utasította, hogy mikor mit csináljon, James-t pedig kizavarta. Lily görcsösen szorította a kezébe kerülő dolgokat. A kispárnát, egy könyvet, amit teljesen szétcincált, annyira szorongatta, még egy bögrét is a falnak vágott, amikor az első igazi, őrületes fájdalom beléhasított.

Felordított és a könnyek kicsordultak összeszorított szemhéja alól.

- Ezt nem lehet… kibírni… !!!!

 

Piton szinte felüvöltött a fájdalomtól. Megtántorodott, elejtette a bájitalos fiolát. Erőszakkal szakította meg a mentális kapcsolatot, mert képtelen volt elviselni, amit szerelme átélt. Válaszolni akart Lilynek – de egyelőre képtelen volt rá.

 

James annyira ideges volt, hogy majdnem eltörte a pálcáját, de még idejében észbekapott. Lily üvöltésére meghűlt az ereiben a vér.

- Mi a fene… - nyitott be, de a bába rácsapta az ajtót.

- Takarodjon ki, fiatalember! Ez női dolog! A felesége még kiáltozni fog egy ideig!

James lezuttyant a padlóra és idegesen várakozott.

Lily úgy érezte, mentem szétszakad. Próbálta azt tenni, amit a bába mondott, próbált a testére figyelni, a babára, és nem a fájdalomra, de nehezen ment neki.

- Nem normális… egy nő sem…!! – kiáltotta nyögve. – Hogy ezt… még egyszer… végig nem csinálom… az biztos!!!! Ááááá! – sikított fel. – James Potter… legszívesebben kitépném a hajad! – hörögte Lily tehetlenségében és fájdalmában. – Nem akarok gyereket!!!!

A bába nevetve csóválta a fejét.

 

Piton leült a heverőre, megpróbált mélyeket lélegezni. Ha lehunyta a szemét, tudata azonnal összekapcsolódott Lily elméjével. Ezúttal nem menekült el a fájdalom elől. Tudta, hogy segítenie kell... meg kell találnia a módját, hogy enyhítse Lily szenvedését.

 

Az idő délutánba fordult, James még mindig a padlón ült és Lily minden egyes sikolyára be akart rontani a szobába, de végül még csak fel sem tudott állni. A lábai remegtek, a torka elszorult. A délutánból este lett, Lily pedig már iszonyúan kimerült volt. Sikítozni már rég nem volt ereje, csak kapkodta a levegőt, kifújta, beszívta… a bába szigorú volt, de szakértő kezekkel segített.

- Nyomja! Nyomja már!!!

Lily legszívesebben szájbarúgta volna a középkorú, szőke boszorkányt, de már csak egy lemondó nyögésre telt tőle, aztán összeszedte magát. Kisfiára gondolt, arra az ártatlan kis lélekre, akinek segítenie kell, aki miatt ki kell tartania…

 

Ne félj, szerelmem! Most már nemsoká túl leszel rajta. Mindjárt... érzem, hogy nem lesz semmi baj. Hamarosan megkereslek... Akárhol vagy, megtalállak - üzente Piton.

 

Lily, mint aki egy lázálomba cseppent, szinte úgy hallotta Piton szavait, mintha mellette lett volna. Ez erőt adott neki. Mély levegőt vett és nyomni kezdett… a lány úgy érezte, órákig nyomta, csak nyomta… közben a fájdalom leírhatatlan volt. Zokogott, de nem adta fel. Valamikor tíz óra körül a bábaasszony kimondta a bűvös mondatot.

- Látom a fejét! – óvatosan segítette ki a babát a szülőcsatornából. Lily annyira fáradt volt, hogy megszólalni sem tudott, csak zihált és izzadt tincsei a homlokára tapadtak.

A bába ekkor felemelte a babát, de a következő percben a mosolya lelohadt. A gyerek nem sírt fel. Lily tudta, hogy ilyenkor a babasírás elengedhetetlen, hiszen az első levegővétel szükséges a szív rendes működéséhez… zokogva nézett a bábára, aki nem teketóriázott, fejjel lefelé tartotta a babát és rácsapott a fenekére. Eltelt pár pillanat, és a kis fekete hajú csöppség éktelenül ordítani kezdett. Lily-ből egy mély, rekedt sóhaj szállt fel.

James is meghallotta az egészséges babahangot. Benyitott, szinte félve, de aztán a bába rámosolygott és odaintette, hogy vágja el a köldökzsinórt. James remegő kezekkel vágta el, majd amíg a bába megmosdatta a kisbabát, Lilyhez ugrott. Összecsókolta a kezét, a homlokából eltűrte a haját.

 

(ANYUKÁK, WARNING :DD-B)

Pitont váratlanul érte a mentális ellenállás. Egy pillanatig fel sem fogta, mi történt. Miközben gyengéden, biztatva simogatta Lily tudatfelszínét, hirtelen egy akaratos, erőszakos tudatfoszlány állt közéjük, magának követelve Lily érzéseit és gondolatait. Valami kellemetlen, undok, nyálkás képződmény... vértől lucskos, eleven kis emberporonty... Piton legszívesebben legyilkolta volna egy erőteljes mentális csapással. Képes lett volna rá, hiszen ismerte a módszert... Ám még időben észbe kapott. Megértette, hogy ez az undorító parazita nem lehet más, mint James Potter újszülött fia. Megszakította a mentális kapcsolatot. Ekkor sírt fel az újszülött.

(Piton egy hős. Életben hagyta Harryt… Piton for president…:DD-B)

 

Lily megszólalni sem bírt. Rettenetesen kimerült. Ahogy átvette a kisfiát, és a mellére fektette, a bába tanácsára, képtelen volt magának is megfogalmazni, mit érez. Egy kis szuszogó, ráncos valaki feküdt rajta, akit még sosem látott, csak az álmaiban…

- Harry… - suttogta Lily és könnyes szemekkel simogatta meg kisfia hátát, majd James-re nézett. – Harry… nem lehet más a neve. Harry James Potter.

James szeme is könnyes volt, nem is próbálta elrejteni. Közel hajolt, megcsókolta feleségét és percekig nézték együtt a kicsi fiút…

 

Piton legszívesebben azonnal Lilyhez rohant volna. A mentális kapcsolat miatt a lány búvóhelye lelepleződött. A fiatal halálfalónak nem volt más dolga, mint előszedni a mágikus térképet, és követni rajta az ezüstös csapást, ami a Nagyúr palotájától Godric's Hollow-ba vezetett. Nem habozott egyetlen percig sem. Elindult, hogy találkozzon Lilyvel. Közben azért a biztonságról sem feledkezett meg: nyomait gondosan eltüntette.

 

Az éjszaka nyugodtan telt, Lily lassan szokta a babát, de sikerült megetetnie, majd egy orvos kijött hozzájuk a Mungóból és ellátta a kismamát, akinek semmi más baja nem volt, csak rettenetesen kimerült. James elringatta Harry-t, Lily pedig aludt pár órát. Reggel kopogtattak az ajtón.

Sirius és a banda állított be, gratuláltak James-nek és Lilynek, bár a lányhoz nem mentek fel, de James-t elrángatták inni. Lily épp akkor ébredt fel, mosolyogva unszolta James-t, hogy menjen csak el a barátaival, hiszen előttük az élet arra, hogy együtt legyenek.

Valójában örült is, hogy egyedül lehet kicsit. Most, hogy kialudta magát, végre a kisfiával tudott foglalkozni. Megetette, elringatta… nem tudott vele betelni. Minden fájdalom kiröppent az agyából. Csak Harry létezett számára. Cirógatta apró ujjacskáit, a baba pedig hálásan kapaszkodott édesanyja ujjaiba. Lily nevetve figyelte a pár órás babát.

Piton már az utcában volt, amikor James Potter baráti társasága megérkezett. A fekete köpönyeges halálfaló meglapult Griffendél emlékműve mögött, türelmetlenül várta, hogy a Tekergők végre elmenjenek a házból. Miután James és barátai fülig érő szájjal a kocsma felé vették az irányt, előlopakodott rejtekhelyéről. Ám mielőtt bemehetett volna, Lilynek újabb látogatója jött.

Lily-hez délelőtt érkezett a dada, akit a lány már régóta ismert. Dél volt, amikor Lily lement a konyhába, mert úgy érezte, mentem éhenhal. A dada fenn vigyázott a kis Harry-re, James pedig üzent Lilynek, hogy este jön, mert a fiát alaposan meg kell ünnepelni.

Piton nem bírt tovább várni. Egyrészt az ő gyomra is megkordult az éhségtől, másrészt úgy döntött, egy dada nem lehet akadály. Legfeljebb majd módosítja kissé az emlékezetét, ha akadékoskodna. Úgy osont be a házba, mint egy tolvaj.

Lily annyira nem számított senkire, hogy elejtette ijedtében a sajtos kifliket, amiket kivett a szekrényből. Megfordult.

A fiatal halálfaló megkönnyebbülten vigyorgott.

- Lily! Egyetlen szerelmem! - Széttárta a karjait.

Lily eldobott mindent, ami még a kezében volt és Pitonhoz rohant. Olyan szorosan ölelte, hogy csaknem elsodorta. (Ez biztos nem életszerű, hogy egy frissen szült nő rohangál, de… Pitonért mindent.:DD-B)

- Pers…! - a lány váratlanul elengedte a fiút. – Ilyen hangosan ordítoztam, hogy elért a hang? – kérdezte mosolyogva.

- Úgy valahogy... - simított végig Piton a fiatal nő arcán. Bár Lily a szülés után még kissé megviselt volt, egészségesnek látszott. - Hadd nézzelek, Te álmaim asszonya! Tudod, hogy gyönyörű vagy? - kérdezte a fiatal férfi. Megcsókolta Lily arcát, a kezébe vette a kezét.

Lily mélyet sóhajtott, majd a fiúra nézett. Ekkor lépések hallatszottak fentről. Lily megfogta Piton kezét és maga után húzta. A konyhából is volt egy kis lépcső, fel, az emeletre. Lilynek ebben a házban is volt egy kis saját birodalma, a padlásteret rendezték be, puha szőnyegekkel, párnákkal, egy bolondos, színes kanapéval.

Lily megcsókolta Pitont.

- Maradj itt…. Rögtön visszajövök. Ne menj el… csak az számít, hogy itt vagy! Ugye nem mész el? – kérdezte szinte könyörögve Lily.

- Dehogy megyek! Gyere vissza hamar! - Piton leült a kanapéra és szétnézett. Barátságos kis szoba volt. A mágus mélyeket sóhajtott. Tudta, hogy őrültség volt idejönni, és azt is, hogy ezzel a látogatással veszélybe sodorhatja a lányt. De majd kitalálnak valamit...

A lány mosolyogva bólintott, majd lement a padlástérből. Kisfia épp sírt. A dada elkezdte átpelenkázni, de Lily gyengéden félretolta. Ő akarta megtenni, ő akarta megérinteni ezt a kis drága testet. Harry azonnal elhallgatott, ahogy Lily finom ujjai megérintették. Megnyugodott. Lily pedig nem tudott betelni a kisbabával. Miután tisztába tette, leült vele és sokáig ringatta. A kicsi elaludt. Lily a kiságyba helyezte és gondosan betakarta.

A dada kedvesen biztosította a kismamát, hogy a kis Harry biztosan alszik most órákon át, aztán a jóasszony leült a hintaszékbe és kötögetni kezdett. Lily még egy pillantást vetett a babára, aki nyugodtan szuszogott, majd felsietett Pitonhoz.

A mágus Lily elé sietett. Átölelte, érezni akarta a lány testét.

- Anya lettél... - állapította meg sután. - És szebb vagy, mint valaha.

Lily becsukta maga mögött az ajtót és Perselus karjaiba simult. Leültek a kanapéra.

- Megszületett… - mondta és boldog mosoly ragyogott fel az arcán. – Megszületett a fiam. Csodaszép, a legszebb a világon, én nem is tudom… ez az érzés… fogalmam sem volt, hogy ez… ennyire… - Lily kereste a szavakat.

Piton arcán átsuhant egy rándulás.

- Fájdalmas volt? - érdeklődött. Nem nagyon tudta, mit kellene kérdeznie egy ilyen helyzetben.

A lány mosolyogva bólintott.

- Igen. De lehengerlő és katartikus egyben… megkaptad az üzenetemet? Azért jöttél el?

- Tulajdonképpen... csak a fájdalmat éreztem. Valami végtelen szenvedést, sohasem tapasztal kínokat. Éreztem, hogy bajban vagy... meg azt is, hogy nem tudok segíteni, akkor sem, ha osztozom a szenvedésedben. De mégis... el kellett jönnöm, hogy lássalak!

Lily figyelmesen hallgatta Pitont. Meglepődött a szavain.

- Érezted, ahogy… szenvedek? – nyelt egyet. – Ezt nem akartam… úgy értem…

- Nem tehettél ellene semmit. Nagyon erős a mentális kapcsolat köztünk. Ez nem fog változni.

- Igaz… a mentális kötelékünk nagyon erős volt mindig is. És tényleg… borzalmasan szenvedtem. Iszonyú volt. A végére már szinte alig voltam magamnál. Perselus… - nézett Lily Piton szemébe. – Hát ha én ezt tudom, a fene akart volna gyereket! – vigyorodott el. – De komolyan… ilyen szörnyű fájdalmat… ezt Te el sem tudod képzelni! – bizonygatta Lily, de nevetett. – Összetörtem egy csomó mindent, és ha James ott lett volna, azonmód kiherélem… - nevetett tovább Lily. – De… már nem számít ez a sok fájdalom. Csak Harry – mosolygott és felsóhajtott.

- Harry? - ismételte a fiú nevét Piton. Vállat vont. Közönségesnek, póriasnak találta a nevet, de ezt inkább nem mondta ki hangosan.

- Igen… Harry a neve. Harry James Potter – mosolygott büszkén Lily, bár kissé szomorú volt ez a mosoly. Ahogy Perselus szemébe nézett, benne volt az, amit már annyiszor kimondtak: most Piton fia lehetne ott lent a bölcsőben… most Piton lehetne az, akinek Lily gyermeket szült. De a lány nem mondta ki. Elég volt egy keserédes pillantás. Inkább átölelte a fiút és arcon csókolta. – Hogy köszönjem meg, amiért eljöttél? Amiért osztozol az örömömben és a bánatomban… amiért… itt vagy velem… - könnyek csorogtak le az arcán.

- Potter megkapta tőled, amit akart – állapította meg Piton. Lily arcához érintette a mutatóujját, hagyta, hogy ráfolyjon egy könnycsepp. - És ezek után egyedül hagyott...

Lily hagyta, hogy a fiú letörölje a könnyeit, közben pislogott.

- James ünnepel éppen. Nagyon boldog. Egész nap totálisan ideges volt, a bába folyton kizavarta a szobából… valójában jó, hogy nem volt bent. Elég volt hallgatni is az ordításomat… gondolom – Lily megborzongott. Még mindig a szülés élménye alatt állt.

- Most már minden rendben? Jól nézel ki... bár nagy hassal is gyönyörű lehettél – jegyezte meg Piton. - Bárcsak korábban jöhettem volna!

Lily végignézett magán.

- Testileg és lelkileg is jól vagyok már – biztosította a fiatal mágust. – Persze… meg kell szoknom még… bizonyos dolgokat, a szoptatás… elég fura – mosolygott és elpirult, ahogy a melleire nézett, amik alaposan megnőttek. – De egyébként… az orvos is azt mondta, egészséges vagyok és Harry is az. – Lily nem hozakodott elő azzal, hogy Piton megnézi-e a babát. A lány ismerte Perselust és nem szépítette a dolgot: bizonyára nem kíváncsi James Potter gyerekére. De ha mégis az lenne, majd szól. Igaz, a kismama legalább ötször már majdnem felugrott, hogy magával vonszolja Pitont a kiságyhoz, de aztán visszafogta magát.

Piton érzékelte, hogy Lily gondolatai folyton elkalandoznak. Fontos neki a fia... - tudatosította magában Piton. Megértette a lány érzéseit, ám az ő számára Harry Potter nem volt más, csak egy utálatos parazita, aki hónapokon át élősködött a szerelme testében. Átölelte a lányt.

- Vissza akarlak kapni... - mormolta, alig hallhatóan.

Lily a fiúhoz bújt és percekig csak csendben ölelkeztek.

- Pers? – szólalt meg Lily halkan. – Emlékszel a kőre? A látomás… eddig minden bejött – a lány Piton szemébe nézett. – Nem találhatnak meg minket. Mert akkor megölnek. Tudsz valami… fejleményt? Dumbledore rendszeresen értesít minket, de… Te közelebb vagy a tűzhöz.

Piton nagyot sóhajtott.

- Egyelőre sikerült elterelni a figyelmét. Emlékszel Longbottom professzorra? Az ő felesége is terhes, alighanem neki is mostanában született meg a fia. Akár ő is lehet a Kiválasztott... - Piton felemelte a mutatóujját. - Ne szólj közbe, tudom, hogy őrültségnek hangzik, de a Sötét Nagyúr valóban retteg egy újszülöttől. Amíg azt hiszi, hogy a szerencsétlen Longbottomék fiára utal a prófécia, a köly... a gyermeked biztonságban van... Egyébként, nemrég született meg Narcissa Malfoy fia is. Ideig-óráig ezzel is el lehet terelni a figyelmét. A magam részéről mindent megteszek, hogy még csak ne is gondoljon rátok. Persze, ehhez az is kell, hogy a férjed ne hőzöngjön, ne hívja fel magára a figyelmet. Ha nyugton marad, nem eshet bajotok.

Lily hallgatta a fiút, közben ujjaik összekulcsolódtak.

- Változatlanul nem festesz valami fényesen, Pers. Csak egy hét kellene velem, én kényeztetnélek… - mosolyodott el szomorúan. – Bárcsak kényeztethetnélek, mint régen. Minden nap azért fohászkodom Merlinhez, hogy óvjon Téged, csak bajod ne essen, a többit megoldjuk… valahogy. Csak ne essen bajod. Mert akkor úgyis megöllek, utánad megyek a Pokolba és visszarángatlak a … tudod midnél fogva, és ennek fejében még végig kell nézned azt is, ahogyan szoptatok, büntetésből – vigyorgott Lily és rácsapott gyengéden a fiú combjára. – Azt a férfiak látni sem bírják. Szóval ajánlom, vigyázz magadra!

Piton elnevette magát.

- Ezt a büntetést örömmel viselném, ha veled élhetnék. - Mélyen a lány szemébe nézett. - Sokat gondolkodtam a helyzeteden, Lily. Ha velem élnél... Ha a közelemben tudnálak, akár a gyerekeddel együtt, vigyáznék rád. Jobban, mint Potter.

Lily elkomolyodott. Pitonnak igaza volt. James mellett kevésbé érezte magát biztonságban. Úgy sosem, mint Piton mellett. Lassan bólintott.

- Igen… jól látod. Menedék vagy nekem, de annál azért sokkal több. Melletted mindig biztonságban éreztem magam. Már tízévesen is, a játszótéren… meg a fűzfa alatt évekkel később… - Lily Piton ölébe ült és mosolyogva megcsókolta a homlokát. – Már akkor vigyáztál rám, ösztönösen. Később ez csak elmélyült és ez nem szakadt meg azzal, hogy… az életútjaink némileg… szétváltak. Amikor azt mondom, a lelkembe égtél, ez tényleg így van. Ragaszkodom hozzád, mert az életem része vagy, a szívemé. Akármi történik velem, nem szabadulsz innen… - húzta Piton egyik kezét a szíve környékére Lily. – Ezt talán senki nem értené meg. Sőt, biztos… kívülről nyilván úgy tűnne, hogy szeretők vagyunk. Pedig… - Lily felnevetett. – Szeretőt bármikor talál az ember. De lelkitársat csak egyszer az életben. Pers, most is szerelmes vagyok beléd – mondta nagyon halkan a fiatal nő és mélyet sóhajtott, majd szikrázó zöld szemét belefúrta a fiúéba. – És ha meghalnék… ha valóra válna a látomás… - ám a lány nem tudta folytatni, mert Piton félresimította a haját, megrázta a fejét, majd megcsókolta. Hosszan, szerelmesen és szenvedélyesen.

- Nem... nem halhatsz meg... a lelkem jobbik fele vagy. Mihez kezdenék nélküled? Velem leszel örökké, amíg élek – suttogta Piton. Nem akart a látomásra gondolni. Nem akart a halálra gondolni. Bár a gerincén végigfutott a jeges borzongás, ahogy ölelték egymást. Mintha ebben a pillanatban tudatosult volna mindkettőjükben a Végzet hatalma. Aminek egy ideig ellen lehet állni, ám elkerülhetetlenül sodródnak felé, és egyre közelebb kerülnek hozzá, akármit tesznek ellene.

 

 

 

James Potter imbolyogva hozta a tálcán az újabb üveg konyakot és a poharakat. A kocsmáros már nem is akarta kiszolgálni a kapatos társaságot, ám Potter előhúzta a varázspálcáját, és részegen fenyegetőzött:

- Leva... rázsolom a... tökeidet, te ostoba mugli – vetette oda a meglepett vendéglősnek. - Inni akarok! És fogok is! Én vagyok James Potter! És apa lettem! Én vagyok a legboldogabb... apa... mindkét... hukk! …világban! Hát úgy nézz rám, te koszos... mugli!

- Kuss James, ne hívd fel magunkra a figyelmet! – ordított rá Sirius, és megpróbált felállni az asztaltól, de annyira tántorgott, hogy inkább visszaült, és maga elé vigyorogva megmarkolta az asztal lapját. – Nem repülünk sehova Tapmancs...tartalak, nyugi...- motyogta bambán.

Féregfark felvihogott és beleböffentett egy mugli arcába.

- Mivanmááá mitnézeltebaroooom! – ordított fel nyerítve.

- Fiam van, nekem ma mindent szabad! - harsogta részegen James. A kesernyés illat az orrába kúszott, közben tüsszentenie kellett, félrerántotta a fejét. Ennek az lett az eredménye, hogy beleprüszkölt Féregfark italába. (:DD James, a jóbarát-B)

Féregfark kissé magához tért ettől. Belebámult a poharába, majd James-re nézett.

- Hééé! Még meg se’ ittam!! Köll egy másik! Nagyobb pohárral!!!!

- Pofa be, Féregfark! Fiam született! Fel tudod fogni, mit jelent ez? A nevem fennmarad! - Potter gajdolt valamit részegen, közben úgy tett, mintha egy karddal hadonászna. Végül Lupin hátára csapott. - Griffe... fendéles lesz! Hősi lelkű! Az én fiam!

Lupin elvigyorodott, majd gyorsan felkapta a poharat, mielőtt James beletüsszentett volna.

- Harry Potterre! - emelte fel a serlegét.

- Harry a Hős! Sokáig éljen! – csatlakozott a köszöntőhöz Sirius is, felhajtotta a whisky-t, aztán szinte négykézláb a mosdó felé igyekezett. – Hopp vigyáztam kisvirág. – tolt el az útjából egy testes pincérnőt.

Féregfark elmerényelte a szomszédos asztalról a whisky-s üveget és röhögve húzta meg.

- A kis Potter…re!! Hukk!

- Igyunk! - rikoltotta James.

Koccintottak. Utána Lupin egymás után a barátai szemébe nézett.

- Most már ideje hazamenni! Nem hagyhatod magára a feleségedet ilyen sokáig, Ágas!

- Nincs... egyedül! Ott van neki a fiam! Az én fiam! Harry Potty... öh... Potter! Igyunk Harry James Potterre! - emelte újra a poharát James.

- Még mindig itt tartunk? – röhögött fel Tapmancs, ahogy visszatért a társaságoz. Az arcába löttyintett hideg víztől kissé észhez tért, de nem sokáig, mivel két újabb pohárkával gördített le gyorsan a torkán. – Harry Potter, Merlin...mit is...vigyázzon rád sokáig...vagy ilyesmi!

Féregfark már rég nem figyelt, lefetyelve itta a whisky-t, az állán csöpögött le a fele.

- Harry Potterre! - emelte újra a serlegét Lupin. - De most már tényleg induljunk!

- Van még valami... - emelte fel a mutatóujját James. Egy hosszú pillanatig tanulmányozta, meg is számolta, hogy valóban három mutatóujja van-e, vagy esetleg négy... Kancsalítva meredt először az egyik, majd a másik Sirius Black arcába. - Milyen viccesek vagytok... hukk!

- Ne kacs...kacskacs...ne bámuljál. Én vicces? Látnád magad...hihihi – nézett ferdén barátjára Sirius, de közben vihogott.

- Kell egy... keresztes pók... nem... vitéz... izé... keresztes... apa... Keresztapa! - csillant fel James szeme, amikor végre eszébe jutott a megfelelő szó. - Elvállaljátok? Hukk! Sirius! Leszel a fiam keresztes... izéje? - csapott a barátja vállára.

Sirius arca felragyogott. Nem mintha sokat felfogott volna James szavaiból, de azt érezte, hogy megtiszteltetés éri.

- Ezer örömmel, drága cimborám! – rikkantotta, és az asztalon áthajolva James nyakába borult.

Féregfark lecsapta az üveget.

- És én?!!!!!!!!

- Te meg... hukk! Lehetnél a keresztanyja – fordult James Féregfarkhoz.

Féregfark elégedetten vigyorodott el.

- Aaaaz! Keresztbugyi leszek!!

Lupin csak a fejét csóválta. Alighanem ő volt a legjózanabb a társaságból. A vendégek arcát fürkészte, de senkit sem talált gyanúsnak.

- Én is Harry mellett leszek, ha elfogadod a segítségemet. Vigyázok rá, ha úgy adódik... - ígérte Lupin.

- Hát persze, Remus! Te meg leszel a... a... keresztfarka... farkasa...(:DDD-B) vagy mi... szóval, Te is a családban maradsz. És most... menjünk haza! Látni akarom a fiamat! Ti is megnézhetitek – engedte meg nagylelkűen James.

Féregfark dülöngélve felpattant, de rögtön el is esett, rá az egyik mugli részegre, és ha nincs Sirius mellette, Féregfarkat alaposan eltángálták volna abban a kocsmában.

Sirius néhány percig koncentrált, majd nagy nehezen elrebegett egy bocsánatot a sérült vendégeknek, aztán magával ráncigálta Peter-t. A friss levegőn nagyokat sóhajtott, a feje már kevésbé zúgott, hamisan dudorászva próbálta követni a többieket.

Potternek fogalma sem volt, hogyan keveredett haza. Biztosan a barátai támogatták hazáig, de nem emlékezett az útvonalra, csak arra, hogy időnként egészen közelről tanulmányozta a házak vakolatát és az utcaköveket.

Piton még a házban volt, amikor visszatért a részeg társaság. Ahogy Lilyre nézett, arcán fájdalmas vonaglás suhant át.

- Bárcsak magammal vihetnélek most – fordult a lányhoz.

Lily megrezzent és valami jeges szellő futott át a szobán. Ahogy Perselus szemébe nézett, úgy érezte, ezt a pillanatot örökre el kell raktároznia, mert…

- Nincs tovább… - suttogta Lily és eleredtek ismét a könnyei. – Pers… ne… ne menj…  - hangja rekedt volt és csak szeme beszélt helyette. Nem akarta elengedni Őt.

- Találkozunk még... - ígérte Piton. Bár a szíve valóban ezt kívánta, tisztában volt vele, hogy hazudik. Nem keresheti többé a lányt. Csak messziről követheti az élete alakulását. Még egyszer szembe fordultak egymással. - Nagyon szeretlek, Lily!

Lily zokogni kezdett és nem engedte el Piton kezét, lementek a földszintre, nem érdekelte őket már az sem, ha belefutnak a többiekbe. Lily úgy szorította Piton ujjait, mintha ránőttek volna a sajátjai, de aztán lassan elengedte… el kellett engednie…

Piton előhúzta a pálcáját, és James Potterre szegezte. Nem esett nehezére módosítani a tudatát. James fel sem fogta, hogy az ősellensége sétál ki a házból. A kert végébe nézett, ahol Lupin éppen kiadta magából az utolsó pohár konyakot.

Féregfark is elrohant az egyik bokor felé, nem túl gusztusos hangokat adva ki magából. Ő sem fogta fel igazán, hogy Piton itt sétafikál előttük.

- Vííízióim vannak! – nyekeregte Sirius, és felfordult a gyomra, főleg Petert hallva a bokrok felől. – Egy denevér kísért a barátom kertj...boááááááá – Tapmancsnak annyi ideje maradt, hogy diszkréten legalább egy fa tövébe okádjon.

Piton visszanézett a kert végéből. (és Lupin lehányta a cipőjét? :) –Zs) Tekintete összekapcsolódott Lilyével. A zöld szempár gyönyörűen csillogott, és a fiatal halálfaló azt kívánta, hogy élete utolsó pillanatában ezek a szemek ragyogjanak rá...

Lily nem is észlelte, hogy a négy elázott fiú pocsék állapotban van körülötte. Könnyes, mégis csillogó szemekkel figyelte Perselus Piton lépéseit, mintha utoljára látná…

- Szeretlek, Te őrült… - suttogta és még sokáig nézett a fekete taláros, ifjú mágus után. – Ne felejts el… - mondta csak magának és a ház falának dőlt. Ha valaki végignézett volna ezen a szánalmas társaságon, ahogy a négy fiú merev részegen adja ki magából az italt, akkor is  Lily Pottert találta volna a legnyúzottabbnak és legsápadtabbnak…

A kismama úgy zokogott, hogy csaknem összeesett, minden erő kiment a lábából. Ha nincs ott Lupin, hogy elkapja, biztosan össze is csuklott volna. Valahogy összeszedte magát Lily és főzött kávét a fiúknak, akik lassan magukhoz tértek, majd amikor már mindegyikük megfelelő állapotban volt, az újdonsült kismama levitte a pici babát a nappaliba, hogy Sirius, Remus és Peter megcsodálhassa a legifjabb Pottert.

Harry nem sírt, bár azt sem lehet mondani, hogy érdeklődve pislogott. Mindenesetre Lily karjaiban mindig megnyugodott. Érezte a lány végtelen, soha el nem múló szeretetét, amiből annyi volt, hogy akár örökké is tartott volna, és nem csak a kis Harry felé.

 

 

 

 Piton, ahogyan Lilynek ígérte, mindent elkövetett, hogy elterelje Voldemort figyelmét Potterék újszülött gyerekéről. Néhány nappal Harry Potter születése után meglátogatta a keresztlányát, és amíg Regina a kiságyban aludt, elbeszélgetett Bellatrix-szal.

Bella egyre jobban elfogadta Pitont. A ’megbízott benne’ és a ’megkedvelte’ talán nem lett volna jó szó arra, mit érzett iránta, de megszokta, hogy Regina ragaszkodik a fiúhoz, s Bella sem bánta, ha Piton sűrűn látogatja őket.

A szalonban ültek és egy különleges meggyes bort szopogattak. Bellatrix feszülten hallgatta a fiút.

- Egyelőre nincs veszélyben a lányod, Bellatrix. A Sötét Nagyúr semmiféle érdeklődést nem mutat iránta – mondta éppen Piton. - Ellenben a húgod fia felkeltette a figyelmét. Tudsz valamit a kis Draco Malfoyról? Fenrir Greyback tegnap azzal dicsekedett, hogy ő lesz a keresztapja. Úgy tudom, minden nap meglátogatja.

Bellatrix belekortyolt a borba, majd kissé erőteljesebben tette le az asztalra.

- Az a rohadt véreb – sziszegte. – Nem tudok semmit a húgomról, nem láttam jó ideje. Megszakította velem a kapcsolatot. Mindig is hisztis volt – jegyezte meg Bellatrix könnyedén. Próbálta lelpezni, milyen rosszul értinti ez a dolog. – Az unokaöcsémről pláne nem tudok semmit. A születését is csak fél füllel hallottam.

- Biztos vagyok benne, hogy Narcissa jobban örülne, ha inkább Te látogatnád – jegyezte meg Piton. - Talán segíthetek... Például megszervezhetnénk mi azt a keresztelőt az unokaöcsédnek.

Bellatrix újra töltött magának egy ujjnyi bort, majd hátradőlt a kanapén s elgondolkozva fürkészte Piton arcát.

- Erről a keresztelőről sem tudok semmit. Malfoy biztos nagy puccparádét akar. Idióta majom – morogta Bella.

- Lucius valaha a barátom volt... - tűnődött Piton, habár ellenérzése egyetlen percre sem csökkent a szőke varázsló iránt. Néhány percig figyelte a kis Reginát, aki mocorgott álmában. Piton úgy vélte, ha Bellatrix lánya semmiben sem hasonlít a szüleire, talán a kis Draco sem reménytelen eset. Talán különb lesz, mint az apja – ha jó nevelést kap a Roxfortban... Ekkor csaknem elragadta az ábrándozás, hiszen mindennél jobban szeretett volna visszatérni a Roxfortba.

Bellatrix közben hangosan gondolkodott.

- Nem is rossz ötlet ez a keresztelő dolog, Piton… van Neked sütnivalód… - mosolyodott el könnyedén Bellatrix. – Szóval azt mondod, szervezzük meg? Mindenben segítesz? Narcissa talán bízik benned… bennem nem, az utolsó pillanatban kellene megtudnia, hogy én is benne vagyok az egészben… hé, Piton! Figyelsz rám?! – csattant fel Bella, látta, hogy az ifjú mágus elgondolkozott.

- Persze, igen... Ahogy kívánod, Bellatrix – fordult vissza a nőhöz a mágus, bár a halálfalónő szavai elúsztak. Piton csak sejtette, hogy Bellatrix a szervezéssel kapcsolatban kérte meg valamire.

Bellatrix felhúzta a szemöldökét.

- Majd ha visszatérsz ide és nem álmodozol, megbeszélhetnénk, hol legyen az egész party. Van javaslatod?

 

- Mindenképpen a Sötét Nagyúr palotájában legyen. Hadd érezze Lucius, hogy Urunk nem feledkezett meg az ígéretéről. És ha mi szervezzük a műsort, elkerülhetjük, hogy a Sötét Nagyúr a saját módszereivel tesztelje a kis Draco varázsképességét.

Bellatrix kissé rosszallóan megköszörülte a torkát.

- Miért kéne Malfoy kölykének megúsznia azt, amin az én gyermekem átment?!

- Végül is... nem az én rokonom – vont vállat Piton. Nem folytatta a témát, nem akarta, hogy Bellatrix puhánynak tartsa. Nem mintha ellenérzése lett volna úgy általában a gyerekek kínzásával kapcsolatban, bár úgy vélte, legyen legalább iskolás korú az a gyerek. Egy csecsemő nem ellenfél, egy kisbabát nem lehet sem megalázni, sem jobb belátásra bírni...

Bellatrix és Piton még órákig beszélgettek a szervezésről, a boszorkány meghívta vacsorára is Pitont, főleg, hogy Regina is felébredt a délutáni alvásából és félreérthetetlenül az ifjú tudtára adta, hogy maradjon még vele. Regina mindig Piton ölébe telepedett és játszadozott a fiú ujjaival. Babanyelven beszélt hozzá, élvezte a fiú társaságát.

Másnap reggel aztán elmentek Voldemort-hoz, előadni a tervüket.

 

 

Voldemort, ha nem is lelkesen, de legalább érdeklődve fogadta Piton és Bellatrix ötletét a Malfoy-fiú keresztelőjével kapcsolatban.

- Engem csak az érdekel, csörgedezik-e az ereiben mágusvér. Maradjon köztünk, de az aranyvérűek kölykei gyakran elkorcsosulnak. Egy Black-Malfoy kereszteződés természetesen a legjobbakat is örökölheti a szüleitől... ám, ha egynémely rokonomra gondolok, be kell látnom, hogy a beltenyészet nagyon veszélyes is lehet. Kell a vérfrissítés, persze csak módjával... - tűnődött Voldemort, és ekkor kipattant az elméjéből egy isteni szikra. - Beszélek ezügyben a drága Doloresszel. Készíteni fogunk egy tenyésztési tervet... nem is... örökösödési iránymutatást a híveim számára. Minden családnak megszabom, kivel érintkezhetnek utódnemzés céljából...

Piton a szeme sarkából leste Bellatrix-ot, vajon mit szól a Nagyúr újabb őrültségéhez.

Bellatrix rezzenéstelen arccal pislantott egyet. Még mindig szerelmes volt a Nagyúrba, de már sokkal kevesebbet nyalta a talpát. A lánya születése óta inkább elkerülte a sötét mágust, nehogy Regina igya meg a levét annak, ha a kedves mama túlságosan nyomul.

- No, akkor nézzünk egy időpontot – koppantott Voldemort a pálcája hegyével az egyik oszlopba vésett naptárra. - A jövő hét végéhez  mit szóltok? Rátok bízom a szervezést!

Bellatrix biccentett egyet.

- Nagyuram, tökéletes! Köszönjük, hogy bízol bennünk. Remek összejövetel lesz, a Te tiszteletedre!

- Remek – felelte szűkszavúan Piton, majd Bellatrixhoz fordult. - Luciusszal majd én beszélek.

Bellatrix Pitonra pillantott és bólintott, majd nem sokkal ezután elhagyták Voldemort palotáját.

 

 

 

Piton emlékezetében élénken élt a Malfoy-kúria képe, ahol néhány évvel ezelőtt Lucius eljegyzését ünnepelték. (Ott volt, ugye? Már nem emlékszem... -S)

Egy páva rikoltva üdvözölte a fiatal halálfalót a kerítés túloldaláról, amikor felmutatta a bal karját. A kapu kitárult, és Piton a lugason keresztül elindult a díszes kúria felé. Már messziről észrevette, hogy Narcissa felé tart a rózsabokrok között. Csak egy leheletnyit volt gömbölyűbb, mint a terhessége előtt, de kimondottan jól állt neki, arcán állandósult a boldogság pírja, bár Pitont látva inkább meglepetést tükrözött.

- Üdvözöllek, Perselus. – állt meg a férfi előtt Cissy.

- Üdvözöllek, Narcissa – biccentett Piton a csinos, szőke asszony felé. - Egészen megváltoztál...

Cissy kedvesen mosolygott és viszonozta a bólintást.

- Remélem nem negatív értelemben gondoltad. Miért is jöttél? Rég nem jártál nálunk. – Narcissa kissé elkomorult, mikor eszébe jutott a démonnal való harcuk. – Foglalj helyet, kérlek, és ha bármit hozattathatok, szólj. – mutatott egy kerti padra a nő.

- Úgy gondolom, hogy az előnyödre, természetesen. Érett asszonynak látszol – de hiszen az is vagy. - Piton ezt a megjegyzést bóknak szánta. - Azért jöttem, hogy tolmácsoljam a Sötét Nagyúr meghívását. Szeretné megismerné az ifjú Draco-t.

Narcissa aprót sóhajtott. Nem volt elragadtatva az ötlettől, de természetesen tisztában volt vele, hogy a kötelesség alól nem bújhat ki, hiúsága és büszkesége ráadásul arra sarkalta, hogy mutogassa gyönyörű fiát, ahol csak tudja...még ha halálfalók csapatáról van is szó.

- Kérlek mondd meg a Nagyúrnak, hogy érdeklődése igen megtisztelő, boldogan meglátogatjuk, amikor csak szeretné. – válaszolta, majd újra Pitonra mosolygott. – Te nem szeretnéd megismerni a fiam?

- Ó, igen, én is kíváncsi vagyok a fiadra – felelte minden ellenérzés nélkül Piton. - Remélem, Lucius nem bánja.

- Hogy bánná? Rettentően büszke rá...á jön is a dada...jajj, hogy hiányoztál kicsi virágom. – gügyögte már hangosan a közeledő dadus felé, aztán visszafordult Pitonhoz. – Mindenképp várd meg Lucius-t is, hamarosan megérkezik.

- Megvárom, amíg visszajön – bólintott Piton. Közben a dadus kihozta a pólyába csomagolt Draco Malfoyt.

Narcissa imádattal dajkálta Draco-t, megfeledkezett minden másról. Miután kibabázta magát, a dada visszavitte Draco-t a házba, hogy lefektesse aludni.

Piton figyelte Narcissát, halványan elmosolyodott, ahogyan a fiúcskával foglalkozott. A gondolatai azonban egészen máshol jártak. Lilyt látta, őt képzelte a szőke asszony helyébe, amint ugyanilyen gyengéd mozdulatokkal ringatja a fiát... Potter fiát - helyesbített gondolatban a mágus, és a vonásai újra megkeményedtek. Ekkor érkezett vissza Lucius Malfoy, de nem egyedül jött.

- Szervusz Lucius....Fenrir... – Cissy szép arcán undor suhant át, ahogy meglátta a vérfarkast. Ritkán találkoztak össze valamilyen összejövetelen, és soha nem tett semmi rosszat, nem viselkedett udvariatlanul, de Narcissa rögtön látta, hogy nem őszinte...hogy is lehetne az, mikor egy szörnyeteg.

Fenrir Greyback vigyorogva kullogott a szőke varázsló mögött. Állkapcsát csattogtatta, szemében vad tűz lobogott. Rávigyorgott Narcissára, mélyen meghajolt, és kezet csókolt – vagy inkább kezet nyalt a ház asszonyának.

- Üdvözöllek Fenrir. – nyögte az asszony, hányingerrel küszködve, és kétségbeesetten pillantott a férjére.

Lucius undorodva nézte ez a vadállatot, ahogy nyalakodik. Gyorsan asszonya segítségére sietett.

- Greyback! Hát nem a fiamat akartad látni? – lépett mellé és ravasz mosollyal maga felé fordította a vérfarkast. – Érdekel a trónörökös?

- Hát persze, hogy érdekel a kis Draco. Mint tudod, imádom a gyerekeket, Lucius – fordult vigyorogva Malfoyhoz Greyback. Azt már csak gondolatban tette hozzá, hogy leginkább a torkukat imádja elharapni. A koszos vérfarkas megnyalta az ajkát, ahogy elképzelte a kisbaba torkából fröccsenő vért. Ekkor felismerte Pitont. - Nocsak, barátom, Te is itt vagy?

A fiatal halálfaló azonban szóra sem méltatta Greyback-et. Lucius szemébe nézett.

Lucius is ekkor tudatosította magában, hogy Piton itt ácsorog.

- Neked mi dolgod itt? – kérdezte kissé szárazon.

- Urunk üzenetét hoztam – közölte egykedvűen Piton. - Látni akarja a fiadat. A jövő hét végén vár benneteket a rezidenciáján.

Lucius ajkai megrándultak. Gyorsan beterelte Greyback-et, aztán visszafordult Pitonhoz.

- Már vártam, mikor kíváncsi a fiamra… - próbált büszkén beszélni, de az arca elárulta, hogy retteg.

Narcissa megszorította Lucius kezét. Férje idegességétől, az övé is tízszeresére nőtt, nem beszélve arról, hogy pillanatok múlva ez a förmedvény Greyback megérinti az ő tiszta, és tökéletes fiát. A dada rosszallóan csóválta a fejét, jelezve, hogy a babának inkább aludnia kellene.

Lucius idegesen vette át Draco-t. Tudta, hogy felesége még százszor olyan ideges, mint ő. De arcizma sem rándult, amikor Greyback a hegyes körmeivel megcsiklandozta a fiúcskát, aki nem ijedt meg, gőgicsélt egyet.

- Rendben, Draco, most már ne tartsd fel Greyback bácsit… - Lucius ellentmondást nem tűrően vigyorgott a vérfarkasra.

- Draco-nak most az a dolga, hogy szunyókáljon egyet az apja karjaiban. Örülök, hogy eljöttél Fenrir, találkozunk a Nagyúrnál. – Narcissa elbűvölő és nagyon hamis mosollyal kísérte ki Greyback-et a főbejárathoz, de a vérfarkas úgy döntött, hogy megvárja Pitont. Narcissa nem kívánt Fenrirrel társalogni, követte a férjét.

Lucius a gyerekkel a karján sétált ki a kertbe, ahol Piton még mindig ott volt. Szúrós pillantással mérte végig.

- Van még valami halaszthatatlan üzenet, amit át kell adnod? – kérdezte gőgösen.

- Tulajdonképpen nincs. A sógornőddel mindent elrendezünk, ne aggódj!

Lucius elhúzta a száját.

- Esetleg valami válasz Urunk számára? - érdeklődött a fiatalabb mágus. - Valami kérés Draco képességeivel kapcsolatban? Ha javasolsz valami próbát, esetleg eltekint a saját módszereitől...

- Vagy úgy… szóval nem volt világos az üzenet a Nagyúrnak! Mégis mi nem volt világos? Megtiszteltetés tőle, hogy látni akarja Draco-t… - remegett meg Malfoy szája széle. – Ezt üzenem. És azt, hogy természetesen ott leszünk!

Narcissa elgondolkodva állt mellettük, és hirtelen félelem szorította össze a szívét. Hallott róla, hogy Voldemort gyakran teszteli még a csecsemőket is, és noha fel sem merült benne, hogy Draco varázstalan, nem lenne képes kitenni őt semmilyen agybeteg kihívásnak.

- Perselus...nem tudod...mit is jelent a Nagyúrnál az, ha szeretne egy újszülöttet megismerni? – a kérdés olyan ostobára sikeredett, hogy Cissy belevörösödött.

Lucius is érdeklődve fordult Piton felé, miközben a kisbaba hátát simogatta.

- Valóban, Piton, Te a legbelsőbb körökben mozogsz, tudnod kell, milyen tervei vannak a fiunkkal Voldemort-nak. Valamiféle… próbatétel lesz?

- Nem tudom – felelte őszintén Piton, majd Narcissához fordult. - A helyedben mindenesetre felkészülnék rá. És felkészíteném a gyereket is.

- De...én... – Cissy furcsállta, hogy Piton nem tud semmit, szerette volna tovább győzködni, de Lucius közbevágott.

Lucius morgott egyet, aztán biccentett.

- Ha nem tudod, hát nem tudod. Hagyd szívem… - fordult feleségéhez és átadtad a gyereket neki. – Piton már csak ilyen titoktartó. Majd én sem mesélem el neki, hogyan öltem meg a sárvérű kurváját… - sziszegte Lucius Piton felé, de úgy, hogy csak a fiatalember hallhassa.

Piton felmordult, ujjai a pálcája köré fonódtak a talárja alatt, de fegyelmezte magát, meg sem szólalt.

Lucius vicsorgott egyet, majd a pálcájával az ajtó felé mutatott.

- Viszlát, Piton! Ha lehet, a keresztelőn ne lássalak! Bár sajnos biztos ott leszel, te talpnyaló… - morogta, ahogy Piton kifelé sétált, Greyback is követte.

Narcissa szorosan magához ölelte a fiát, és minden energiájára szüksége volt, hogy ne gondolkodjon a közeledő találkozón.

 

 

A keresztelő napja elérkezett. Bellatrix feldíszítette kék díszekkel Voldemort egyik nagyobb termét. Sok meghívott volt, vagy kétszáz vendég, mind a legifjabb Malfoy-t jöttek köszönteni és üdvözölni. Vagy csak az ennivaló miatt… Lucius büszkén feszített a legszebb ünnepi talárjában, a gyönyörű felesége mellett, és a csodálatos kisfiával a karján.

Bellatrix csak messziről látta őket. Lucius-tól heveny hányinger fogta el, de a húgát szívesen üdvözölte volna. Regina a karján játszadozott anyja hajával, közben saját nyelvén beszélt.

- Na, itt a szent család – jegyezte meg Bella kissé komoran Pitonnak. Egymás mellett álltak.

Piton legalább olyan szívesen volt a kis Reginával, mint amennyire utált Bellatrix oldalán mutatkozni bármilyen társaságban. Ambivalens érzések kavarogtak benne, de mivel Rodolphus Lestrange kifejezetten kérte, hogy maradjon mellettük ezen a rendezvényen, nem volt választása, a halálfaló házaspár mellett maradt. Amikor Malfoyék megérkeztek, Bellatrix füléhez hajolt:

- Üdvözölhetnéd őket. Mégiscsak a húgod – morogta Piton.

- Nem megyek oda. Még nem. Narcissának majd a beavatás után lesz szüksége rám – mondta fojtott hangon, majd a kislányára pillantott. -  Kicsikém! Regina! Nem vagy éhes, pici halálfalópalántám? – kérdezte mosolyogva kislányától a nő.

Regina felkacagott, és az ennivalók felé mutatott.

Piton felkapta a fejét, amikor Bellatrix a beavatást említette.

- Nocsak... Erről is tudsz valamit? Netán Te szervezted?

Bella a fiúra pillantott és elmosolyodott ravaszul.

- Hogy tudok-e valamit? Nocsak… kis hercegem… csak nem vagy kíváncsi? – kacsintott a nő. – Majd meglátod, mit tervez a Nagyúr – zárta le a beszélgetést Bella, aztán hátrament az egyik asztalhoz és megkínálta friss sajttal Reginát. A kislány mohón megevett két kis szelet sajtot, majd Pitont követelte magának. Bella nevetve vitte oda hozzá.

- Regina, búcsúzz el Perselustól. Megyünk aludni, kicsim… - súgta a lányának Bella és megcsókolta rózsaszín babapofiját. Regina tapsolt egyet és átölelte Piton nyakát, majd kedveskedve meghúzta a haját. Ezzel el is búcsúzott tőle.

- Jó éjt, kis halálfaló-hercegnő – búcsúzott Piton a babától.

- Rögtön itt vagyok – mondta halkan Bellatrix, majd Rodolphus-szal felvitték Reginát egy csendes szobába, a két dadához, akik mindig rendelkezésére álltak a családnak.

Pitonra maradt a feladat, hogy megnyissa a ceremóniát, bár ezt a műsort nagyon szívesen átengedte volna Luciusnak. Vagy Greybacknek. Felsóhajtott, majd előhúzta a pálcáját, kis harangot varázsolt, megkongatta. Amikor elcsendesedett a terem, az emelvényre lépett.

- Azért gyűltünk ma össze, hogy megünnepeljük Draco Malfoy, Lucius Malfoy és Narcissa Black fiának születését. A nemes, nagymúltú Black és Malfoy család örökösére kérem Urunk áldását.

Ekkor jeges fuvallat söpört végig a termen. Voldemort ezúttal dermesztő hideget árasztva érkezett, láthatatlanul suhanva. Lassan alakot öltött – először jóval magasabbnak látszott, mint amekkora valójában volt – majd fokozatosan egyre kisebb lett. Piton borzongva húzta összébb a talárját, sokan mások is így tettek. A nyári forróságban eleinte üdítőnek hatott a hűs levegő, de a Nagyúr vagy figyelmetlen volt, vagy az volt a szándéka, hogy mindenki reszkessen, mert nem csillapította a fagyos kisugárzást.

- Örvendek, barátaim! - kezdte a Sötét Nagyúr. - Eljöttem hozzátok, hogy megismerjem a fiút, Lucius Malfoy örökösét. Hozzátok hát elém!

Narcissa lesütött szemekkel lépdelt, de hiába próbálta védelmezőn magához ölelni a fiát, a Nagyúr nem elégedett meg azzal, hogy távolról egy pillantást vessen a babára.

Lucius szorosan felesége mellett ment, meg-megérintette gyengéden a hátát, biztatóan, ahogy Voldemort a kicsit piszkálta.

Voldemort hosszú ujjával beletúrt a pólyába. A következő szavakat csak a rettegő szülők hallhatták:

- Satnya is, sápadt is... akárcsak az anyja! - Voldemort lesújtó pillantást vetett Narcissára, majd kétkedve nézett Lucius szemébe: - Biztosan a tied, Lucius?

Lucius szája megremegett. Nyelt egyet.

- Természetesen… Nagyuram! De hiszen még oly kicsi… pár év múlva… hatalmas, erős gyerek lesz belőle…

- Mindent megteszünk, hogy egészséges és rátermett utód legyen. – tette hozzá Cissy szárazon, és alig észrevehetően megvillant a szeme. Voldemorttól való félelmét felváltotta az anyai büszkesége, elöntötte a harag a Nagyúr szavai hallatán, de inkább megadóan lehajtotta a fejét.

- Nos, ha elsőre ezt sikerült összehoznotok, akkor a legfőbb ideje, hogy bevezessem az új tenyésztési... öh... örökösödési tervet. Lucius, téged felhatalmazlak, hogy gyermeket nemzél bármelyik jenelévő hölggyel – mutatott teátrálisan az emelvény mögött sorakozó független nőkre Voldemort. Dolores Umbridge is ott volt, a szavak hallatán apró lépést tett előre, kecsesen hömpölyögve, így a többiek elé került. A szempilláit rebegtetve, sűrűn pislogva meredt Lucius Malfoyra.

Lucius undorodva rázkódott össze. Bár mostanában egyáltalán nem lépett félre, a szép nőket nem vetette meg, de ahogy Dolores malac-szemeibe pillantott, elfogta a heveny hányinger.

- Nagyuram… megtisztelsz – hajolt meg aztán merev tartással.

- Te pedig, Narcissa... - nézett rosszallóan a fiatalasszony szemébe Voldemort – válassz egy kitűnő genetikai adottságú férfit. Ahhoz sem ragaszkodom, hogy tiszta vérű mágus legyen. - Voldemort szeme félreérthetetlenül villant Fenrir Greyback felé, aki felvihogott. Többen sugdolózni kezdtek, kíváncsian várták, milyen próbát tartogat a Nagyúr a kis Draco számára. Voldemort azonban még kivárt. A nyöszörgő babára nézett. - Hogyan nevezitek?

Narcissa alig hitt a fülének, arca elvörösödött Voldemort parancsától, Greyback röhögésétől pedig a hideg is kirázta.

- A fiam neve Draco Malfoy. – válaszolta, de nem nézett Voldemortra, nyugtatóan simogatta a fia homlokát.

- Szóval, Draco... kis sárkányfióka... Lássuk akkor a sárkánytűz-próbát! - határozott Voldemort. - Add hát a gyermeket!

Cissy-t az ájulás kerülgette, egy hajszál választotta el attól, hogy őrült módjára futni kezdjen Draco-val a karján, de valami erőteljesen vonzani kezdte a kezeit, kétségbeesetten tűrte, hogy a Nagyúr elvegye tőle a pólyát. A szőke boszorkány lábai megreszkettek, ahogy Voldemort ügyködését figyelte, férje vállába kapaszodott.

- Lucius.... – nyögte halkan.

Piton kényszerítette magát, hogy ne átkozza darabokra ott helyben a Sötét Nagyurat. Aztán eszébe jutottak a sárkánytűz-próba részletei, amikor Voldemort hozzáfogott az előkészületekhez. A kopasz szörnyeteg körbesuhant a termen, időnként villantott egyet a pálcájával, mire egy zöld növényzetből álló labirintus kezdett burjánozni körülötte. Csupán a mellkasáig ért. Középen kőemelvény állt, Voldemort letette a tetejére pólyát, majd egy pillanatra elbizonytalanodva körbeszimatolt.

- Mi ez...? A kis sárkányfióka máris védekezik? - Megszagolta az ujját, ami nedves és büdös volt. - Magyarázatot követelek!

- Nagyuram, ez nem védekezés....ez természetes.... – Cissy talán életében nem érezte magát ilyen skizofrén helyzetben. Voldemort nyilvánvaló ostobasága szinte megnevettette, de szíve minden szeretetét és erejét közben Draco felé irányította, aki védtelennek érezvén magát, egyre nyugtalanabb lett.

Lucius feszengve nézte a gyereket. Draco sápadt volt, nyöszörgött és tehetetlenül kapálózott.

Bellatrix most látta először húga fiát. Ő is sápadtnak és satynának találta. Színtelennek. Regina mennyivel másabb baba volt… sokkal tüzesebb, sokkal beszédesebb tekintetű.

Mindezek ellenére Bella nem szerette volna, ha a kisfiúnak baja esik.

Voldemort ezután eltűnt, majd egy pillanat múlva megjelent a trónszékén. A hoppanálásnak ezt a módját csak ő ismerte, a jelenlévőknek esélyük sem lett volna rá, hogy utánozzák. Maga elé tartotta a pálcáját, amelyből lángcsóva tört elő. A labirintus egy szempillantás alatt recsegve égni kezdett. Draco középen már bömbölt. A Sötét Nagyúr a szülőkre nézett.

- Nos, hát mentsétek ki! Tíz percetek van rá, pálcát nem használhattok!

Narcissa szeme villámokat szórt, rá se nézett Voldemortra, arca eltorzult, felhördült egyet és egyenesen a tűz felé futott. Nem érezte a füstöt, sem a forróságot, csak az emelvényt látta, rajta pedig a gyermekét, aki mindennél fontosabb volt számára. Akár itt helyben meghalt volna érte, ha kell.

Lucius ordítva vetette magát felesége után és mindketten pálcát rántva rohantak gondolkodás nélkül a tűzbe.

- Draco! Draco! – hörgött Malfoy és eloltotta a baba körül a tüzet. – Hozd ki, Narcissa, hozd!! – kiáltotta a nőnek.

Piton Bellatrix arcát fürkészte. Észre sem vette, mikor tért vissza. Piton nem tudta, hogy a nőnek mekkora szerepe lehetett a sárkánytűz-próba kiagyalásában, de abban biztos volt, hogy Narcissának nem akart vele rosszat.

Bellatrix arca rezzenéstelen volt, de a pálcáját markolászta. Fogalma sem volt, hogy Voldemort ezt tervezi a gyerekkel. Tűzről szó sem volt! De nem szólt semmit, csak húgát és Malfoyt figyelte.

Lucius füstös hajjal és talárban, izzadtan, lihegve lépett ki a labirintusból, keze remegett, ahogy feleségét átölelte. A baba az asszony kezében feküdt és éktelenül sírt.

- Most már minden rendben lesz. – suttogta Cissy az üvöltő gyereknek. Frizurája szétbomlott, meg is égett néhány helyen, szép estélyi ruhája cafatokban lógott, de Narcissa-t most az egyszer hidegen hagyta a külseje. Iszonyúan meg volt rémülve, de próbálta elnyomni az érzést, mert tudta, hogy a fia megérzi azt. Fogalma sem volt, hogy mi jöhet még, arra sem emlékezett, hogy egyáltalán hogy élték túl a tüzet.

A próba után Voldemort szemrevételezte Draco-t.

- Túlélte – állapította meg. - Egyetlen sérülés sincs rajta! Leszámítva ezt a bűzös, barna foltot... Miért nem szagtalanítottátok, mielőtt elém hoztátok? - érdeklődött Narcissától. Aztán elmarta a pólyát az anyja kezéből, mielőtt Narcissa bármit tehetett volna.

Narcissa erre már nem is válaszolt, csak Draco-t nézte meredten, mint egy szobor, olyan mozdulatlanul álldogált Lucius mellett. Mindketten tehetetlenek voltak, és Cissy egy pillanatra még férjére is megharagudott. Ha Lucius nem lenne halálfaló....de az és az is marad. Nem volt mit tenni, várta Voldemort következő lépését.

Lucius zihálva kapkodta a levegőt. Már ott tartott, hogy ha bármit tesz ez az őrült a gyerekkel, azon nyomban megátkozza!

Voldemort a mennyezet felé emelte a babát.

- Draco Malfoy kiállta a sárkánytűz-próbát! Méltó viselője a nevének és kiérdemelte a jogot, hogy a Malfoy, valamint a Black család örököse legyen! - jelentette ki éles hangon. - Neveljétek a tiszteletemre és a szolgálatomra! - fordult Voldemort újra Luciushoz és Narcissához, akik szótlanul, sápadtan hajtottak fejet Voldemort nagyúr előtt. Lucius aztán gyengéden kivezette a teremből a családját.

- Azonnal otthon akarok lenni...én.... – Cissy hangja elbicsaklott.

Lucius hatalmas sóhajjal ölelte magához a nőt, majd a fiát.

- Merlinre… ez egy… színtiszta megveszekedett dühöngő őrült… - suttogta rekedten Lucius. – Gyere, drágám… azonnal menjünk innen… mi az?! – nézett a nőre értetlenül.

Narcissa Draco-t vizsgálta, kis fejét kibugyolálta a pólyából. A nagy bömbölés után a kisfiú túl nyugodtnak tűnt, mint aki alszik...vagy rosszabb.

- Valami baj van! Lucius!! Olyan sápadt, alig lélegzik. – Cissy gyengéden megdörzsölte a gyerek halántékát.

Lucius is a gyerek fölé hajolt.

- Valóban nagyon sápadt… Draco… fiam… kisfiam! – vette át a babát, de az meg sem rezdült.

- Merlinre Lucius...ki tudja mit tett vele ez a vadállat. – Narcissa-ból nem csak az aggodalom, de az elmúlt percek félelme is előtört, potyogni kezdtek a könnyei. – Azonnal tennünk kell valamit.

- Jól van, Cissa, ne kezdj el… sírni… majd… megmutatjuk egy orvosnak…

Cissy megrázta a fejét:

- Nem várok az orvosra...Perselus még itt van...ő megvizsgálhatná! Keresd meg! – mondta a nő kissé már hisztérikus hangulatban, Draco-t magához ölelte.

- Hogyan?! Te megőrültél?! Pitonnak?? Piton nem nyúlhat az én fiamhoz!! Minek akarod megmutatni Pitonnak?! Honnan értene a gyerekekhez?!

- Ne vitatkozz már. Nem érdekel a kettőtök harca, Draco-nak szüksége van valakire most rögtön! Piton nagyon is jól bánt Reginával – bizonygatta Narcissa és dühösen pillantott a férjére.

Malfoy gyanúsan nézte a nejét.

- Mi a fene ütött beléd, Narcissa! Mivel szédített el téged ez a méregkeverő?!

Piton hallotta Malfoy megjegyzését. Kissé megköszörülte a torkát, miközben közelebb lépett a rémült családhoz.

- Valami probléma van a gyerekkel, Lucius? - érdeklődött egykedvűen.

Malfoy odakapta a pillantását és magához vonta Draco-t.

- Nincs semmi gond, Piton. Épp indulunk haza.

- Add vissza a gyereket – közölte Cissy hangosan, hogy Piton is hallja. – Kérlek, Perselus, megvizsgálnád?

Lucius felmordult, de végül hagyta, hogy a nő átvegye a babát és Piton felé induljon vele.

Piton tekintete Narcissa kék szemébe fúródott. Egy pillanatra ellágyultak a vonásai. Tisztán érzékelte, milyen állapotban van most a fiatalasszony.

- Gyertek velem... - Kiment a teraszra, egyik kezével a pálcáját fogta, a másikat Narcissa karjára tette. - Menjünk egy csöndesebb helyre... Ott segíthetek. - Pálcáját előre szegezte, és elmormolta a címet.

- Köszönöm Perselus, mindketten veled megyünk. – biccentett Cissy és Lucius karját elkapva Piton után hoppanáltak.

A dombtetőre érkeztek, az erdészházba. Piton szívesebben időzött itt, mint Voldemort közelében. Kedvelte ezt a helyet, ahol minden Lilyre emlékeztette... De most nem volt idő az ábrándozásra. A mágus vizet forralt, majd levarázsolta Draco-ról a szaros pelenkát. (Nem úszta meg... :D- S) Elfintorodott, majd egy gyors pálcamozdulattal megtisztította a fiúcskát. Ezután széles tenyerét Draco mellkasára tette. Alig érezte a szíve dobbanásait. Gyorsan kevert egy erősítő főzetet, elkérte Narcissától a cumisüveget, beletöltötte. Draco teljesen kimerült volt, nyelni is alig bírt. Az első korty után azonban mohón szívta magába az éltető folyadékot.

Narcissa feszengve, és a kezeit tördelve járkált körbe a szobában, miközben Piton Draco-val foglalatoskodott.

- Ugye semmi komoly? Mit gondolsz? – kérdezte türelmetlenül.

- Semmi komoly... Alaposan kimerült, kis szívritmus-zavara van. Nem lesz túl erős testalkatú, kímélni kell, óvni az izgalmaktól. De a varázsereje rendben van – állapította meg a fiatal halálfaló, miután törölt egy emlékfoszlányt a kisgyerek elméjéből. Amikor Draco az utolsó csepp erősítő főzetet is lenyelte, Piton becsavarta egy tiszta törülközőbe, és átadta az anyjának. - Nem fog semmire sem emlékezni a mai nap megpróbáltatásaiból.

Cissy hangosan és megkönnyebbülve felsóhajtott.

- Merlinnek hála. – boldogan ringatta Draco-t, aki már sokkal kevésbé volt sápadt, és halványan anyjára mosolygott. – Köszönöm Perselus...nem felejtem el a segítséged. – nézett aztán Piton szemébe a nő komolyan.

Piton halványan elmosolyodott, miközben kezet fogott Narcissával. Lucius felé csak közönyösen biccentett. Nem marasztalta egyiküket sem.

 

 

Tovább