„Az a legköltségesebb ostobaság, ha szenvedélyesen hiszünk egy nyilvánvalóan hamis dologban.”
Henry Louis Mencken
Hatodik fejezet
Lucius halkan kopogtatott Narcissa vendégszobájának az ajtaján, és mikor az feltárult elismerően bólintott a gyönyörű menyasszonya felé. Meghajolt, és apró kézcsókot lehelt a finom kacsóra.
- Reménykedtem, hogy mára nem terveztél semmiféle összekuszált, szépség bűbájt. – vigyorgott a boszorkányra miközben kiegyenesedett.
Narcissa alig tudta visszatartani a hangos nevetést, mert Lucius eszébe juttatta a kínos, számára azonban szórakoztató perceket.
- Kedves Lucius, honnan veszed, hogy a múltkorit elterveztem? - kérdezte ártatlanul pirulva, majd odahajolt, és arcon csókolta vőlegényét. - Mától hivatalosan egy pár vagyunk, nincs már miért izgulnom. (Na persze...:D-Zs.) - susogta, és valóban, valami lelkes, de nyugodt érzés járta át. Kevéssé ismerte még Luciust, ám tetszett neki a férfi. Nagyon tetszett.
- Itt az ideje, hogy a kertbe vezessem az arámat, akiért többen irigyelni fognak engem, amíg csak élek. – bókolt Lucius, majd belekarolt a boszorkány karjába, és elindultak lefelé a lépcsőn. Az átriumba bekíváncsiskodó tömeg egyszerre hördült fel, mikor meglátták a feljáró tetején feltűnő párt. A szőke, délceg Lucius Malfoy, és kecses, légisen suhanó Narcissa Black annyira összeillő párt alkottak abban a percben, hogy bárki, akit megkérdeztek volna, örök boldogságot jósolt volna a jegyeseknek.
Forgószél támadt a kertben. A fák lombjai megrezdültek, a poharak összekoccantak a tálcákon. A vendégek között riadt suttogás támadt.
- Eső lesz talán?
- Ma estére nem jeleztek vihart...
Hirtelen hatalmas csattanás hallatszott. Mennydörgés, amit nem előzött meg villámlás. Egy pillanatra minden elsötétedett. Fekete füstkígyó lövellt elő a felhők közül, keresztülsüvített a kerten, a Halál jeges leheletét árasztva maga körül. Egyenesen az ifjú pár előtt kezdett gomolyogni. Ekkor újra felragyogott a kivilágítás. Szemkápráztatóan, sokkal élesebben, mint az előbb. Többen felsikoltottak, amikor a sötét gomolyag örvényleni kezdett, majd megszilárdult. Voldemort nagyúr lassan, ám annál látványosabban alakot öltött. Palástja éjfekete volt, elöl ezüst csat fogta össze. Alatta fekete öltönyt viselt. Kezével végigsimított tar koponyáján. Szeme vörösen villant körbe, végül megállapodott az ifjú arán. Sokáig nézett Narcissa Black szemébe, majd megindult felé.
Narcissa az első mennydörgéskor bosszúsan nézett fel az égre. Az nem lehet, hogy valami vihar tönkretegye ezt az estét. - mérgelődött magában, ám a következő pillanatban meglátta a fekete füstkígyót. A hideg fuvallatoktól fájdalom nyilallt a halántékába, és rémület a szívébe. Térdei megroggyantak, ahogy Voldemort alakja kibontakozott a füstből, rózsás ajkai szétnyíltak és remegni kezdtek. Mikor a Nagyúr elkapta a tekintetét, Narcissa hirtelen úgy érezte, hogy süket és vak lett minden más számára. Nem hallotta a vendégek hangfoszlányait, még pislogni is képtelen volt.
Lucius az első dörejnél tudta, hogy Voldemort hamarosan megérkezik köreikbe. Lepöckölt egy porszemet a combközépig érő, testhezálló, felálló gallérú, ezüstszürke dolmányáról, majd megigazította a deréktól a fekete csizmáig érő szűk szabású nadrágjának az övét. Arája felé nézett, és mikor látta, hogy a boszorkány kissé meginog, lopva, mintha meg sem történt volna, végigsimított Narcissa csupasz felkarján, és bátorítóan rámosolygott.
Voldemort végig a fiatal nő kék szemébe nézett, tekintete kifürkészhetetlen volt. Megállt előtte, aprót biccentett.
A biccentés megtörte Narcissa bénultságát, a rémületet felváltotta valami ösztönös alázat.
- Nagyuram. - lehelte és mélyen meghajolt. - Határtalan boldogság számunkra, hogy fenséges jelenlétével megtiszteli eljegyzésünket. - A lány lassan felegyenesedett, egy röpke másodpercre tekintetét Voldemortra emelte, aztán lehajtotta a fejét. Gondolatai kitisztultak, amiért hálás volt, hiszen tudta, hogy a Nagyúr bármikor szabadon betekinthet az elméjébe. Igaz, nem is nagyon volt mit titkolnia.
Voldemort Narcissa bal keze után nyúlt. Csontos kezébe fogta, hófehér ujját végighúzta egy éren, majd megfordította a fiatal nő kezét és sokáig vizslatta a tenyerét, egyik éles körmét végighúzta az életvonalán. Magában megállapította, hogy a szőke leányzóban semmi sincs Bellatrix tüzes szenvedélyéből. Ezután jéghideg ujját végighúzta a lány alkarján, egészen a könyökéig. Végül elmosolyodott.
- Sok szerencsét a házasságodhoz, leányom. Szülj erős fiakat a dicsőségemre!
Narcissa rettenetesen tartott tőle, hogy Voldemort valaha is arra kéri majd, hogy halálfaló legyen. Azzal nyugtatta magát, hogy a Nagyúr bizonyára észreveszi, ő nem harcias típus, és megkegyelmez neki ezen a téren. Voldemort kijelentésétől kissé megkönnyebbült.
- Úgy lesz Nagyúr, ahogy parancsolod. - hajolt meg újfent. - Nincs is más vágyam ebben az életben. - lopva pillantott Lucius-ra, miközben felvillant egy apró, gúnyos mosoly a szája szegletében.
Voldemort oda sem figyelt Narcissa szavaira. Tekintete máris Lucius Malfoyéba fúródott, aki tartva a szemkontaktust, mélyen meghajolt a nagyhatalmú mágus előtt:
- Légy üdvözölve a Malfoy Manorban, Nagyuram, örömömre szolgál, hogy ezen a családi eseményen megtisztel minket a jelenlétével. – még folytatta volna, de Voldemort a szavába vágott.
- Jól van, Malfoy. A házasság köteléke szent. Megbonthatatlan és erős... majdnem olyan erős, mint ami hozzám fűz, nem igaz?
- Ami a Nagyuramhoz köt, az sokkal szilárdabb, mint amilyen a házasságom valaha is lesz. – hazudta szemrebbenés nélkül Lucius, elméjét egyelőre sikerrel zárta le a Nagyúr elől. – Felbonthatatlan szerződés, ami a halálomig tart.
- Nem is lehet más a leghőbb vágyad, mint hogy engem szolgálj a halálodig. S hogy soha ne feledd a kötelességedet! - vetette oda türelmetlenül a Nagyúr. Ám a hangja ezután ünnepélyesen komolyan zendült: - Fogadd el és őrizd meg az ajándékomat. - Talárja alól egy bőrkötéses naplót húzott elő. A lapjai már régen megsárgultak, némelyik pecsétes vagy szamárfüles volt. Írás nem látszott a lapokon. Voldemort mégis úgy adta át, mintha valami felbecsülhetetlen értékű ereklye lett volna.
Lucius nagyon vigyázott, hogy az arcán ne látszódjon a csalódás, ahogy kezében fogta a pacával gazdagon ellátott, koszos könyvecskét.
- Méltósággal ruház fel engem, Nagyuram. – váltott szintén ünnepélyes tónusra Malfoy.
- Úgy őrizd, mintha a lelkem egy darabja lenne - szólalt meg Voldemort ugyanazzal a pátosszal a hangjában. - Helyezd biztonságba. Akkor ismerheted majd meg a titkát, amikor méltóvá válsz rá.
Lucius az utolsó szavak hallatán más szemmel tekintett a naplóra, és dolmánya alá csúsztatta, azzal az elhatározással, hogy amint ideje engedi, alaposan kitanulmányozza a könyv titkát.
Voldemort ezután ismét Narcissára mosolygott. Hegyes fogai kivillantak.
- Merre van a nővéred? - kérdezte közvetlenül, és megigazította a nadrágja övét.
Narcissa zavartan forgatta a fejét körbe. Bellát kereste a szemével, furcsállotta ő is, hogy nincs a közelükben.
- Ó hát...hát nem is tudom Nagyuram. - nyögte. Hisz Bella azt mondta, Voldemort köszöntésére siet, de akkor hová lett?
Bellatrix nem messze állt a Nagyúrtól, az egyik kígyós oszlopnak támaszkodva, egyik lábát a másik mögött az oszlopra csúsztatta. Tűhegyes sarkú cipőjén merészen, magabiztosan állt… csípőjét kissé kinyomta, maga fölé nyújtotta karjait, megkapaszkodott az oszlopban. Úgy nézte Voldemortot, mint aki csak Őt látja… igézve… csodaszép arcán valami földöntúli ragyogással s szenvedéllyel. Sötét szemei örvénylettek. Rodolphus mögötte állt, s pontosan látta, mit művel a neje. Legszívesebben azonnal belekapott volna csodaszép, sötét hajába s magával vonszolja… rettentően féltékeny volt, mert szerelmes volt a nőbe, míg Bella szinte semmibe sem vette őt. Felmordult, ahogy Bella ellökte magát az oszloptól, amikor Voldemort felé pillantott. A gyönyörű nő volt talán a legszebb ezen az eljegyzésen. Húgával együtt. A Black-nővérek szépsége messze földön legendás volt. Bellatrix szinte suhant a Nagyúr felé. Szeme már ragyogott. Ahogy odaért, mélyen meghajolt. Két melle szinte teljesen kilátszott a mély dekoltázsból.
Rodolphus kelletlenül követte Bellát, s ő is megállt a Nagyúr előtt, fejet hajtott.
Piton és Lily a szökőkút mellől figyelték, amint Voldemort éppen a tiszteletét tette a jegyespárnál. Látták, hogy a vendégek elcsendesednek, mereven bámulják a Nagyurat. Piton sem látta még soha ilyen közelről. A Nagyúr magas volt, de nem sokkal magasabb a kamaszfiúnál. Ám olyan baljós aura lengte körül, hogy aki hét méteren belül a közelébe került, annak a torkára fagyott a szó. Hatalmat és tekintélyt sugárzott, tiszteletet parancsolt a megjelenése. Dísztalárja sötét vitorlaként suhogott körülötte, ahogy végighaladt a kerti ösvényen.
Lily szótlanul figyelte a jelenetet. Egyszerűen nevetségesnek tartotta ezt a színjátékot. Komor arccal meredt aztán Pitonra.
- Ez a majom a nagyúr? – kérdezte szárazon. Érezte a rettenetes aurát ő is, de minden idegszála tiltakozott az ellen, hogy behódoljon egy pillanatra is ennek az egésznek.
- Ő az - suttogta kiszáradt szájjal Piton. - A Sötét Nagyúr személyesen... Minden idők legnagyobb fekete mágusa.
Lily érzékelte, hogy ellentétben vele, Perselus igenis felnéz erre a bolondra.
- El ne ájulj a gyönyörtől. – morogta Pitonnak. Határozottan utálta, ahogyan barátja reagált az őrült diktátor megjelenésére. – Egy közepes mugli színész is képes egy ilyen belépőre! – sziszegte.
Ekkor Piton tekintete találkozott Luciuséval. Lily megjegyzését elengedte a füle mellett, a karját nyújtotta a lánynak.
- Menjünk, nekünk is illik üdvözölni a menyasszonyt. Tíz másodperc az egész, csak formaság. Csak legyél nagyon magabiztos, Lilian! - emlékeztette a szerepére a lányt.
Lily még mindig mogorva kedvében volt.
- Emlékszem a nevemre. – mondta halkan, majd belekarolt Pitonba, de közben rápillantott.
Lily és Piton Lucius és Narcissa elé léptek. Piton az etikett szabályai szerint meghajolt Narcissa előtt. Frissen mosott haját borzolta a szél, elsimította a homlokába hulló tincset.
- Ms Black - fordult Narcissához - Perselus Piton vagyok, a Roxfort növendéke, a nemes Prince-család örököse. Az unokatestvérem, Lilian Prince. Sok boldogságot kívánunk. - Átnyújtott egy becsomagolt könyvet, aminek az alakja nagyon hasonló volt a Nagyúr ajándékához.
- Milyen kedves! - lelkendezett Narcissa, és átvette a csomagot. - Szóval a nemes Prince család sarja vagy? - nagy, kék szemeivel fürkészte Perselus arcát, majd legszebb mosolyát villantotta felé. - Egyszer láttam egy képet a családfádról, az egyik legősibb aranyvérű família, de ezt bizonyára te is tudod. Légy üdvözölve, örülök, hogy eljöttetek. - Lily felé fordult, és sokáig méregette mielőtt megszólalt. - Köszönöm neked is Ms Prince. Micsoda gyönyörű hajzuhatag. - kapta meg Lily is a maga mosolyadagját, Narcissa egyik ujjával végigsimított a haján. - Menjetek, és érezzétek nagyon jól magatokat! - búgta végül a fiatalok felé biccentve.
Lily elmosolyodott. Narcissa volt az első emberi lény ezen a nevetséges helyen. Szimpatikus volt neki a lány. És gyönyörűnek találta.
- Nagyon sok boldogságot, Ms Black. – mondta Lily magabiztosan.
Piton nem tartotta szükségesnek, hogy Luciust is üdvözöljék. Csak odabiccentett neki.
A sértett haragtól Luciusnak görcsbe rándult a szája sarka:
- Látom az ősi famíliával, amire olyan büszke vagy, nem mindig jár együtt az elemi udvariassági szabályok ismerete, s betartása. A házam vendége vagy, kölyök. – sziszegte dühösen Malfoy Pitonnak, majd a vörös hajú lány felé fordult, és azonnal felismerte benne a sárvérű boszorkányt, akit Perselus házában ismert meg. Ördögi mosolyra húzódott a szája, a srác nemcsak udvariatlan, de egyenesen pofátlan, vagy inkább perverz, hogy egy ilyen kétes származású boszorkánnyal tette be a lábát a halálfalók közé. Szólni akart, de ekkor több talpnyaló rohanta meg jegyesét és őt.
Lily zavarban jött ettől a rendkívül mély és vonzó pillantástól, amit Malfoy-tól kapott, s udvariatlanságnak tartotta volna, ha nem köszön a nemrég megismert szőke fiúnak. Közelebb akart lépni, ám látta, hogy alig méltatják figyelemre, s már löködték el az útból azok, akik Lucius közelébe akartak férkőzni. Egy különösen nagydarab boszorkány szuszogva tört utat maga előtt s kis híján a mérgezett tüskéjű, fekete rózsabokorba lökte a filigrán Lily-t, aki megtántorodott s köszönés helyett inkább valamiféle dühös jajdulás jött ki a száján. Mérgesen nézte a kövér nőt s már a pálcája után kapott…
Mielőtt azonban bármilyen kínos jelenetre sor került volna, Regulus Black sietett hozzájuk. Egyszerűen belekarolt Lilybe és elvonszolta őket onnan.
- Perselus... Lily! Örülök, hogy eljöttetek. Gyertek, bemutatlak benneteket a szüleimnek - húzta Regulus magával a barátját. Miután eltávolodtak néhány méterre Luciuséktól, akiket közben újabb vendégek köszöntöttek, Piton megállította Regulust.
- Kösz, hogy kimentettél. Szerintem kerüljük a formaságokat. Édesanyádat már ismerem, egyszer már találkoztunk a pályaudvaron. Inkább üljünk le egy csendes sarokba és észrevétlenül szemlélődjünk. Nem akarok feltűnést kelteni.
Lily megörült Regulusnak is. Mosolyogva hagyta, hogy a fiú elvonszolja őket egy csendesebb helyre. Leültek egy kerti asztalhoz, nem messze a pávaháztól, ahonnan néha hangos rikoltás hangzott fel.
- Regulus, csak ekkora a családod? – mutatott körbe Lily gúnyosan, de nem bántóan, aztán Pitonra nézett.
- Miről szól a könyv, amit Narcissának adtál? Egy kis asztrálszex? – vigyorgott Lily kacéran. – Megtarthattad volna… - tette hozzá kissé csalódottan.
- A könyv? - pislogott Piton. - Nem, dehogy az asztrálszexről szóló könyvet adtam Narcissának - vigyorodott el a fiú. - Bár meglehet, annak több hasznát venné. Anyám egyik híres receptgyűjteményét kapta meg. (Na bázz...főznöm is kell majd? :DD-Zs.)
Lily nevetve megfogta Perselus kezét, majd Regulusra nézett.
- Akkor megnyugodhatsz, Regulus. Elolvashatod Te is azt a sötét könyvet… Ha még nem tudnád kívülről, hogyan kell asztrálalakokkal… öhm… - köszörülte meg Lily a torkát helyes kis mosollyal az ajkán. Ez az eljegyzés, bár baljós volt eddig, most kihozta belőle a kacér nőt. – Na és most? Mi következik? – engedte el Piton kezét.
Regulus is elvigyorodott.
- Mindjárt kezdődik a vacsora. Sajnos az ülésrend kötött. Mivel nem vagytok sem rokonok, sem közeli barátok, a lehető legtávolabb lesztek a Nagyúrtól meg attól a páváskodó Luciustól. Nekem a szüleim és a tökfej bátyám mellett a helyem... - Kicsit szomorúan sóhajtott. Aztán észrevette az unokanővérét, és rögtön jobb kedve lett. - Ott jön Bellatrix! - rikkantott boldogan. Ám rögtön le is hervadt a mosoly az ajkáról, amikor látta, hogy Bellatrix a Sötét Nagyúr oldalán lépdel, aki szorosan öleli a nő derekát, mintha legalábbis az ő asszonya lenne. Voldemort leplezetlen sóvárgással a szemében nézett Bellatrixra.
Bellatrix szorosan a Nagyúr vállához simult, ahogy lassan haladtak az asztal felé. Kacéran Voldemort-ra mosolygott, olyan őrjítően, olyan vadul, mint egy ragadozó nőstény. Duzzadt ajkai mintha csak vérrel lettek volna bevonva… csodás, hibátlan bőre szinte ragyogott. Körülnézett, s elégedetten látta, hogy mindenki ámulva nézi őket… a férje, Lestrange eszébe sem jutott. Rodolphus egyedül ment Bella után. Nézte a felesége izgató fenekét, amit a nő minden lépésnél megrázott, s élvezte, ahogy a Nagyúr ujjai néha rácsúsznak… Bella intett egyet valakinek, minek következtében gyémántgyűrűje leesett az ujjáról, s egyenesen arra gurult, amerre Pitonék ültek.
Mire Regulus megfordult és a barátait kereste, Lily és Piton már megtalálták a helyüket az asztalnál, és udvarias beszélgetésbe merültek a Carrow házaspárral.
A hatalmas, csillogó gyűrű egyenesen a kis Regulus lábainál állt meg. Villogott s csillogott. Még Bellatrix ujjának melege érezhető volt rajta…
Regulus azonnal észrevette a gyűrűt. Gyorsan felkapta és a zsebébe rejtette. Első gondolata az volt, hogy azonnal visszaadja unokanővérének. Már-már megindult felé, ám ekkor észrevette, hogy Voldemort leplezetlenül arcon csókolja Bellatrixot. Regulus szája széle megrándult. Hát jó. Nem adja vissza. Majd csak akkor, ha Bellatrix észreveszi, hogy hiányzik és keresni kezdi... A szülei után kullogott, akik már elfoglalták a helyüket.
Bellatrix elemében volt. A Nagyúr csak vele foglalkozott eddig… közvetlenül a balján foglalt helyet. Kihúzta magát és megközelíthetetlen, ám kacér mosolyát végiglegeltette a társaságon.
Ahogy Voldemort megérkezett, egyre több vendég szállingózott be a hatalmas kertbe, szinte nem is lehetett tudni, merről érkeztek, honnan, s hogyan… volt, aki egyenesen a föld alól bújt elő, mások diszkrét pukkanásokkal jelentek meg, míg egy megint mások a bokrok mögül léptek ki.
A grandiózus rezidencia megtelt varázslókkal s boszorkányokkal. Mindenki elfoglalta a neki rendelt helyet az asztalnál, aminek a végén, a legfőbb helyen természetesen Voldemort trónolt. Ez nem is volt soha kérdés. Abraxas Malfoy már hónapokkal ezelőtt megterveztette az ülésrendet, amit huszonötször íratott át, ordítások közepette. Megvoltak a sameszei mindenre. Éppen csak a falatot nem rágták meg a szájában az emberei…
Abraxas most elégedetten nézett körül. Kerubina mellette ült s csak Lucius-t figyelte, hogy fia vajon miként érzi magát? Tetszik-e neki menyasszonya? Kerubina-t csak az érdekelte, hogy Lucius boldog legyen. Saját boldogsága, élete már szemernyire sem volt fontos.
Amikor mindenki elfoglalta a helyét, Abraxas Malfoy, a tekintélyes mágus felállt s meghajolt mélyen a Nagyúr előtt. Aztán előhúzta a pálcáját s megpöccintette, mire az asztal felett megjelent Voldemort arcképe, hatalmas volt, s félelmetes. Körülötte apró pöttyök tűntek fel, ám lassan kivehető lett minden vendég arca. Legvégül a jegyespár arca tűnt fel, egy kígyó keretben. Abraxas még egyszer meghajolt Voldemort előtt.
- Kegyelmes Urunk! A megtiszteltetés mély s óriási, hogy jelenléteddel emeled eme nap fényét! Mi, mind, akik itt vagyunk, hűen szolgálunk, s kérjük: elveiddel minél több családot győzz meg! Fiam, Lucius, s leendő felesége, Black kisasszony pedig minden utódjukat a Te oltárodra helyezik majd!
Lily Evans azt hitte, rosszul hall. Az asztal alatt Piton kézfejére csúsztatta ujjait, melyek jéghidegek voltak. A csontjáig hatoltak a szavak. Úgy érezte, ha valaha ide kellene tartoznia, inkább megölné magát.
Kerubina megrándult kissé az utolsó szavak hallatán, de nem is nézett Voldemort-ra. Ő csak tűrt, mert az volt a dolga. De ettől a szíve még fájt. Nagyon.
Abraxas folytatta.
- Nagyúr! Csak a dicsőség fontos! Mi, itt mindannyian a legodaadóbb szolgáid vagyunk! Hisz mindenki tudja, óh, Nagyuram! A nagy emberek meteorok: felemésztik önmagukat, hogy fénnyel árasszák el a világot. Kegyelmes Úr! Te mindannyiunkat megvilágítottál! Csak az lehet dicsőséges, amit Te teszel, s sikerre viszel! – szónokolt Abraxas, mély hajlongások közepette.
Kerubina lehunyta a szemét. Abraxas mindig ilyen volt. Talpnyaló. Csúszómászó.
Narcissa feszélyezve fészkelődött a székén Voldemort mellett, magában lenéző megjegyzéseket téve jövendőbeli apósa idióta szónoklatán, de szokás szerint mindez nem látszott rajta. Arca boldogságot tükrözött, ahogy a vendégek elégedetten nekiláttak az asztalokra halmozott finomságoknak. Cissy tisztában volt vele, hogy valójában ez nem az ő estéje, sokkal inkább a Nagyúré, és azé a megbonthatatlan szerződésé, amely örökre összefűzi a két aranyvérű dinasztiát, mégsem kesergett ezen. Szívében ez igenis az ő nagy pillanata volt, gondolataiban újra és újra felbukkant a kristálygömb képe...a szőke kisfiú...az új család. Letette a villáját, és alig észrevehetően megpaskolta Lucius kezét. Pillantása aztán Kerubina szomorú arcára tévedt. Sejtette, hogy az asszony fia jövőjéért aggódik. Kereste vele a szemkontaktust, de Kerubina nem nézett rá. Sértődöttség markolt Narcissa rejtett büszkeségébe. Igenis boldoggá fogja tenni Lucius-t, ha már a sors ezt az életet szánta neki. Elhessegette a kellemetlen érzést, és a fűszeres sültkappanra koncentrált.
Voldemort kedvenc elfoglaltságának hódolt: tudatcsápjával a jelenlévők elméjét fürkészte. Semmi sem maradhatott titokban előtte. Néhány pillanatig élvezte a vendégek gondolatainak összefüggéstelen, örvénylő kavalkádját. Ezután minden egyes elmét külön is megvizsgált. Sorra letapogatta a jelenlévők tudatát, kifürkészte legbelsőbb gondolataikat, anélkül, hogy bárki bármit észrevett volna. Ám hirtelen olyasmit tapasztalt, amit eddig soha: valaki ugyanabban a pillanatban érte el a díszvendég, Igor Karkarov (Karki, Karkiii!!!:D-B)tudatának felszínét, mint ő. Egyszerre látták meg az északi férfi leplezetlen kívánságát, amint gondolatban éppen az ágyába cipeli az ifjú menyasszonyt, Narcissát... Igor fészkelődni kezdett a széken. Más körülmények között Voldemort sem maradt volna közömbös egy ilyen vízió iránt, ám most a legkevésbé sem érdekelte, hogy az északi férfi titokban meglazítja az övét az asztal alatt. Inkább az idegen tudatcsáp vonta magára a figyelmét. Vajon ki lehet a másik legilimentor? Ki merészel ilyesmit tenni?! Ki az, aki ugyanennek a szenvedélynek hódol?
Voldemort végigkövette az idegen tudatnyaláb útvonalát. Néhány másodperc múlva a Nagyúr vörös szeme találkozott egy kamaszfiú éjfekete szemével. Piton, amint észrevette, hogy rajtakapták, azonnal megszakította a kísérletet. Állta a Nagyúr tekintetét. Voldemort szeme összeszűkült. Áthajolt Narcissa széke mögött, Lucius Malfoyt kérdezte:
- Ez lenne az a Piton kölyök? Abban a fekete öltönyben? - intett a hosszú asztal távolabbi vége felé. Önkéntelenül megigazította fekete nyakkendőjét. A szemtelen ifjú bosszantóan hasonló szabású öltözéket viselt, mint ő.
Lucius arra nézett, ahova a Nagyúr mutatott, és még mindig sértetten felhorkantott.
- Igen, Ő az. Arrogáns és pimasz, nem vagyok biztos benne, hogy valóban közénk való. – morogta, majd megragadta a tányérja előtt lévő kelyhet és nagyot kortyolt a vérvörös borból.
Piton eközben udvariasan felszeletelte az ökörsültet a balján ülő Mrs Carrow számára. A boszorkány hálásan mosolygott érte. Jó barátnője volt Piton anyjának és a gyerekeitől, Alectotól és Amycustól is csak jót hallott a Mardekáros fiúról.
- Mit merészel ez? - morogta maga elé Voldemort, amikor érzékelte, hogy Piton újra nyújtogatni kezdi a tudatcsápját, miközben látszólag egészen mással foglalkozik: udvariasan bókol az ötven körüli asszonynak...
Lucius tekintete Voldemort és a kölyök között ingázott, a feszültség szinte szemmel látható volt. – Ha úgy kívánja Nagyuram, kipenderítem innen a kölyköt. – mondta a szőke mágus buzgólkodva.
Voldemort tekintete elidőzött a fiú sápadt arcán, miközben Luciust hallgatta. Hirtelen elhatározással, olyan erővel intézett támadást a Piton elméje ellen, ami egy mentális párbajban jártas, magasan képzett mágust is azonnal a padlóra küldött volna. Ám Piton kezében még csak meg sem rezzent a kés és a villa. Elméje szorosan lezárva, rés sehol... Észrevétlenül hárította a Nagyúr támadást.
- Merlinre, Lucius... - szűkült össze Voldemort vörös szeme - egy szóval sem említetted, hogy egy okklumentort szabadítasz rám! Honnan ismeri az ellenállást? A Roxfortban nem tanulhatta meg ilyen szinten az elmetrükköket. Netán Dumbledore személyesen foglalkozik vele? Magyarázatot várok!
Lucius elsápadt Voldemort ingerült szavaira, ezerszer bánta már, hogy hallgatott őrült, leendő sógornőjére, és beajánlotta ezt a Perselus Pitont a főnöknek. Hebegve kereste a szavakat, amivel kimagyarázni szándékozott magát.
- Nem hiszem Nagyuram, hogy a vén bolond egy mardekáros diákkal foglalkozna, hiszen az ő fenségterülete a griffendéles bájgúnárok dicsőítése, pesztrálása. De adja nekem a kölyköt, és ígérem, mindent kiszedek belőle.
Voldemort tekintete kifürkészhetetlen maradt. Aztán előhúzta a pálcáját és egy pillanatig az ifjú vőlegény mellének szegezte.
- Nem osztom be alád. Ez a kölyök megér annyit, hogy személyesen foglalkozzak vele. Húzódjatok arrébb... - Voldemort megnagyobbította az asztalt, így a jegyespár kissé távolabb került tőle. A balján két üres szék jelent meg. Voldemort merev tekintettel figyelte Pitont, és amikor a fiú lopva ráemelte fekete szemét újra, megragadta a tudatcsápjával. Voldemort a pálcájával rákoppintott az üres helyre és egy félreérthetetlen mentális parancsot küldött Pitonnak:
"Gyere csak ide, fiacskám! A kis barátnőddel együtt! Azonnal!"
Piton kezében most kissé megremegett a villa. Lilyhez fordult, akinek libabőrös lett hófehér bőre, mert számos felnőtt halálfaló méregette, mint valami eladó portékát, az egyik perverz módon még a nyelvét is kinyújtotta felé, mintha meg akarná nyalni. Lily összehúzta a szemét s gyorsan másfelé nézett.
Piton a lány füléhez hajolt, miközben Voldemort türelmetlenül megismételte a parancsot.
- Lily... a Nagyúr azt kívánja, hogy üljünk mellé. Benne van a fejemben... - suttogta a fiú.
Lily nyelt egyet s Voldemort-ra nézett. A gyűlölt vezér… valami egészen őrült ötlet torlódott az agyába. Meg kellene ölnie itt ezt az egész bagázst… aztán megrettent ettől a gondolattól. Nem is fogta fel, hogy az életével játszik az ilyen gondolatok miatt. Borzongása mit sem enyhült.
- Muszáj? – kérdezte suttogva. – Mi az, hogy a fejedben van?! Pers…
- Gyere, jobb, ha engedelmeskedünk! - Piton megfogta a lány kezét és hevesen dobogó szívvel a Nagyúr felé indultak.
Lily erősen szorította Perselus kezét. Olyanok voltak most, mint Jancsi és Juliska, akik a vasorrú bába mézeskalács házikója felé igyekeznek… hívogató, bűnös dolog felé, ami őket akarja, s ők nem tudnak ellenállni…
Lily legszívesebben azonnal elröppent volna Pitonnal valahová, ahol nincs ennyi negatív, sötét szempár…
De már nem lehetett visszafordulni. Így szó nélkül tűrte, hogy Piton odavezeti a Nagyúr elé. Több tucat szempár legeltette szemét a lány tökéletes, bimbózó formáin. Páram közülük el is határozták, elkérik Pitontól egy körre az unoktestvérét.
Lily-nek megvolt az a képessége, hogy megérezte, ha nézik, bármilyen távolról is. Most is. Ettől enyhe hányinger fogta el.
Piton elfoglalta az üres helyet Voldemort balján. Lily így az ő baljára került, Narcissa mellé. A Nagyúr elégedetten biccentett.
- Lám csak... Lucius Malfoy és Bellatrix Lestrange pártfogoltja! Ez aztán a meglepetés! - mordult Voldemort üdvözlés helyett. Piton szemébe nézett, egészen közelről. A legilimencia hárítása így sokkal nehezebb volt, ám Pitonnak nem okozott nehézséget az elméje lezárása. Voldemortot határozottan szórakoztatta ez a fajta ellenállás. - Igyatok velem! - Azzal intett a palacknak, amelyből nemes nedű ömlött a két serlegbe, ami megjelent a fiatalok előtt. Piton Lily szemébe nézett. Most nem mert kockáztatni, nem mert üzenetet küldeni a lánynak. Így is értették egymást. Jobban teszik, ha engedelmeskednek... Voldemort a saját kupáját is teletöltötte, egy húzásra felhajtotta a méregerős bort. Piton még le sem tette a kupáját, a Sötét Nagyúr máris újratöltötte. Közben újabb mentális támadást intézett Piton elméje ellen, de a fiú nem tört meg.
- Újra! Mindenki! - vezényelt Voldemort. Valamennyi vendég előtt megteltek a serlegek. - Igyatok a dicsőségemre! - emelte kupáját a jelenlévők felé Voldemort.
Több száz torokból hangzott fel a köszöntés:
- A Sötét Nagyúrra!
Piton kihasználta a pillanatnyi figyelem-elterelődést, gyorsan Lily füléhez hajolt.
- Ne hagyd, hogy kiürüljön a kupád. Ne igyál, csak tegyél úgy! - kérte a lányt.
- Még egyszer! Hangosabban! - harsogta újra Voldemort, ezúttal már az alkoholtól csillogó szemmel. Piton feje megfájdult, ahogyan a Nagyúr újra megkísérelte áttörni az elméje védelmét. Egyenlőtlen küzdelem volt: az alkohol a fiú védelmét gyengítette, Voldemort elméjét viszont erősítette. Piton még nem ismerte ennek a titkát. Már-már feladta a szavak nélküli küzdelmet... A behatolási kísérletnek még ellenállt ugyan, de már próbálta előkészíteni azokat az emlékeket, amelyeket kénytelen lesz beáldozni. Emlékeket, amelyeket a Nagyúr ellene fordíthat, ha hozzáfér... Sajnos, az első emlék, ami beugrott, pont az volt, amit Piton nagyon szeretett volna elfelejteni: ahogyan Petunia leszorítja a kanapéra, ő pedig tehetetlenül elélvez a mugli lány alatt...
- A Sötét Nagyúrra! - zengte ismét száz torok. Miután kiürültek a poharak, többen az asztal alá buktak. Közben valamennyien átélték egy-egy emléküket - általában olyat, amit inkább száműztek volna örökre az emlékezetükből.
(Itt most lehetőleg tényleg pocsék emlékek jöjjenek. A felsoroltakon kívül bárki bármit... -S)
Narcissa 12 éves volt, egy estélyen vett részt szüleivel, ahol hamar beleunt a felnőttek csevegésébe, ráadásul Bella pont nem jött velük. Órák óta egyhelyben üldögélt, a lábai annyira elzsibbadtak, hogy muszáj volt sétálnia egyet. Ahogy a házban bóklászott meglátott egy nyitott ajtót, és belesett rajta. A beszűrődő fény a kandalló tetejére esett, megvilágítva egy gyönyörű díszszobrot, mely egy kerti tündért ábrázolt. A kislány megbűvölve ment a szoborhoz, óvatosan végigsimította a tündér szárnyait, és hirtelen London egyik nyomornegyedében találta magát egy csapat piszkos, és éhező gyerek között, valami ócska játszótéren. A gyerekek először megijedtek tőle, majd gúnyosan méregetni kezdték őt. Megjegyzéseket tettek csillámló szőke hajára, gyönyörű, elegáns ruhájára. Agresszívek és irigyek voltak. Narcissa rémülten látta, ahogy közelednek felé, elvették a kistáskáját, ruháját megszaggatták, végül megtépték a haját. Nem volt nála a pálcája, valahogy mégis kiverekedte magát a körből, és futni kezdett. Könnyeitől alig látott, többször elesett. Fogalma sem volt róla, hogy hol van...végül apja karjaiba rohant...
Lucius elméjét letaglózva érte Voldemort támadása, hátra hanyatlott a székén, hosszú hajába belekapott a fürge esti szél, ahogy beszökött a nyitott ablakokon. Amióta megtörtént, azóta vágyta felejteni azt a pillanatot, mikor szemtanúja lehetett apja kegyetlenségének, anyja megalázásának. Tizenhárom éves volt, mikor a tavaszi szünetre hazaérkezett. Sietve rohant fel édesanyja hálószobájába, hogy minél előbb annak ölébe bújhasson, és elmesélhesse neki az iskolai élményeit. Keze már éppen a kilincsen volt, mikor hangos puffanás, halk jajgatás szűrődött ki onnan. Éppen csak, hogy belökte az ajtót, és elborzadva látta, hogy Abraxas egy ostorral csapkodja véresre anyja csupasz hátát, és fenekét, miközben másik kezével a nadrágját oldja meg. A kiskamasz Lucius iszonyattal a szemében hátrált, mikor tekintete Kerubina pillantásával találkozott és az a fájdalom, szégyen, amit anyja szemében látott borzongással töltötte el a lelkét.
A felnőtt Malfoy még véletlenül sem pillantott fel, mert nem akart a vele szemközt ülő Kerubinára nézni, hiszen jól tudta mit látna most is, újra a boszorkány tekintetében.
Bellatrix, aki a Nagyúr közelében ült, kihívó, feszes ruhában, hajában hatalmas tőrt ábrázoló diadémmal, most megvonaglott. Ez váratlanul érte, s nem tudta kivédeni a borzalmas emlék előtetörését…
Bekerült a Roxfortba és tilos helyen járt… felfedezett egy titkos alagutat, ami egyenesen a roxmortsi bordélyba juttatta. Fülledtség, izzadó testek, sikolyok és hörgések, gyönyör és halál… a kis Bella ezt látta, alig tizenhárom évesen. Látta, ahogy az egyik szajha a kedvére tesz minden perverz módon egy férfinek, majd a férfi megöli a nőt… kizsigereli, levágja a mellbimbóit s kitépi a szívét… Bellatrix zihálva, félőrülten jut vissza a kastélyba… napokig nem eszik, nem alszik…
Lily Evans, mivel alig ivott a kupából, ezért eleinte nem értette, mi történik körülötte. Izgalmában tényleg hatalmasat kortyolt az italból. A rémképek, mint alattomos kígyók, úgy kúsztak fiatal elméjébe…
A jövő, amit láttak Perselus-szal… a zöld villanás… halál… sikítás és végtelen űr… Lily agya önkéntelenül tárolta a képeket, amiket a kő mutatott neki. S most a fiatal lány tovább nézhette a jövőjét, ami egyúttal a legszörnyűbb emléke is volt, paradox módon: Látta a kisfiút, aki talán egyéves volt, a kiságyban. Fekete hajjal, zöld szemekkel… hatalmas dörrenés a ház alsó szintjéről… Lily felkapja a babát és magához szorítja. Felsikolt, amikor belép valaki… valaki, aki hatalmas, gonosz és szemei vörösek… Lily zihálva markolta meg a széke karfáját és felsikított.
Sirius utálta a bort, de kivételesen felhajtott egy pohárral. Borzalmas volt ez az egész ünnepség. Szülei minden apróságért rászóltak, Voldemort jelenléte, pedig eleve rémálom volt számára. Utálkozva, mégis ijedten figyelte minden hatalmaskodó mozdulatát, ám arra gondosan ügyelt, hogy a vacsora nagy része alatt a tányérjába bámuljon. Véletlenül sem akarta elkapni a Nagyúr tekintetét, olyan kicsire húzta össze magát, amennyire csak tudta.
Megmarkolta az asztal szélét, ahogy agyát elborították a kicsikart emlékek. Ott állt a réten Roxfortban James mellett, előtte az undok Pipogyusz a halálfaló barátaival...elővillan Piton hatalmas farka...gyerekes irigység fut át Sirius-on...a vizelet sugárban árad feléjük, eléri a bokájukat...undorodva figyeli a saját bokáját, amin ennek a denevérnek a húgya végigcsurog...nevetés hangzik mindenhonnan...szégyentől vöröslik az arca...
James azóta nem bírt magával, amióta meglátta Lilyt Pitonnal. Meredten bámulta őket, ahogy az asztalhoz ülnek, majd szinte a barátinak egyáltalán nem nevezhető légkörben a vörös hajú boszorkány falatozni kezd. Egy asztalnál azzal a szörnnyel, aki számtalan mugli, és mugliszármazású boszorka, mágus életére tört az elmúlt években. Néha egészen megközelítette a párt, de aztán elhátrált tőlük, mert félt, hogy olyat tesz, amivel azoknak ártana, akik a legfontosabbak voltak az életében. Így aztán a továbbiakban messziről figyelte a falatozó asztaltársaságot, szánakozva figyelte Sirius barátját, aki láthatóan nagyon rosszul érezte magát. Potter megremegett mikor Voldemort maga mellé rendelte Pipogyuszt Lilyvel együtt, ujjai olyan szorosan markolták a varázspálcáját, hogy az majdnem kicsúszott a markából. Pillantása azonban nem sokáig időzött Voldemorton. Meglepve látta, hogy valami történik, hiszen a társaság arcán rettegés, szégyen, aggódás, borzadály futott végig. Rá nem volt hatással, bármi is történt a többiekkel, de azt észrevette, hogy barátja Sirius is sápadtan kapaszkodik az asztalba. Ekkor lenézett a kezében lévő kis fiolára, és alig várta, hogy végre a borba önthesse azt. Bosszút álljon, mindenért.
Dolores Umbridge orra elfintorodott, arckifejezése olyanná vált, mintha valami nagyon büdöset szagolna. Ahogy az önkéntelenül felidézett emlékképben bedugta párnás lábát bolyhos, rózsaszín papucsába, már tudta is, mi az oka. A kis Fufi még nem volt szobatiszta... Dolores papucsa tele volt híg macskaürülékkel...
Rodolphus Lestrange egy sziklán állt, s éppen azon röhögtek, ki ugorjon először a viharos tengerbe. A fiatalok alaposan be voltak rúgva. Éppen Rodolphus tizennyolcadik születésnapját ünnepelték. Rodolphus legjobb barátja, Xaverus életében először ilyen részeg.
- Majd én! – süvöltötte. – Én leugrok! Ott lenn várnak a szirének! – ezzel levetette magát a szikláról. Már nem ért le élve a tengerbe. Egy kiálló sziklacsúcs a felismerhetetlenségig összezúzta. Rodolphus ordítva-üvöltve ugrált a sziklán s kis híján utána vetette magát…
Regulus Black éppen önkielégítést végzett a takaró alatt, amikor felhangzott a Roxfort szirénája. Társai azonnal kiugrottak az ágyból, magukra kapták a talárjukat és felsorakoztak, hogy elhagyják a hálókörletet. Ő pedig képtelen volt megmozdulni. Riadtan zihált, mert közel jutott az elélvezés előtti pillanatokhoz, ám most már nem akarta... egyáltalán nem. A fiúk persze azonnal kitalálták, mit csinál. A hasukat fogták a röhögéstől, biztatták, hogy süljön már el... De ő már nem tudott - igaz, a folyamatot sem fordíthatta már vissza. Iszonyúan szenvedett.
- Sipor, segíts! - zihált a fiú, és kétségbeesetten csettintett egyet. A manó azonnal megjelent és rátámadt Regulus osztálytársaira. - Tűnjetek el innen! Nem látjátok, hogy kis gazdám beteg? Szégyelljétek magatokat... Micsoda alakok... Regulus úrfinak külön szoba járna, nem lenne szabad egy szobában aludnia a söpredékkel...
Voldemort váratlanul felröhögött. Kísérteties kacaja betöltötte a termet. Ekkor jutott el az elméjébe Piton leginkább szégyellni való emléke. Megnyerte a párbajt, ettől kimondottan jó hangulata kerekedett.
Piton Lily combján tartotta a kezét végig, miközben egyre különösebb és félelmetesebb lett a hangulat körülöttük. Szeretett volna lelépni Lilyvel, minél előbb. De még ennél is erősebb volt a kíváncsisága, vajon mi lehet a Sötét Nagyúr legkellemetlenebb emléke. Amikor újra érezte a tudatfelszínét ostromló nyalábot, nagyon óvatosan Voldemort elméjébe juttatta kérdését.
Voldemort ekkor újra elkapta a pillantását - és elégedett mosolyra húzta a száját. Imbolyogva magasodott föléjük. Ismét kiürítették a poharukat. Voldemort pásztázó tudatcsápokat lövellt mindenfelé. Éppen olyan intenzíven szívta magába az emlékeket, mint ahogyan az előbb a bort nyakalta.
- A Sötét Nagyúrra! - hangzott a köszöntés, ki tudja, hányadszor.
- Mind engem dicsőítetek - nézett végig a hívein elégedetten. Azután visszazuttyant a székére, ami igencsak megreccsent alatta. Szinte atyaian tette a karját Piton vállára. A füléhez hajolt. Piton megborzongott, ahogy a Nagyúr suttogni kezdett:
- Látod ezeket? - mutatott körbe az aranyvérűeken. A hangja józanul csendült, de a szeme vérágas volt. - Féleszű társaság. Sohasem fogsz közéjük tartozni. Ahogyan én sem.
Piton azonnal megértette. Zaklatott volt, de igyekezett leplezni.
- Nagyuram... félvér? - suttogta halkan, a szája alig mozgott. Voldemort egészen közelről nézett a szemébe és bólintott.
- Az vagyok. Az apám egy koszos mugli volt, mint Neked. - Valóban ez volt a titok, amit Voldemort a világon a legjobban szégyellt. Piton nyelt egyet. A fehér, jeges ujjak bilincsként szorították a karját, olyan erővel, hogy a fiú felszisszent. Voldemort éles körme felsértette Piton bal karján a bőrt. - Senki sem tudhatja meg... Ha mégis kiderül, tudni fogom, hogy Te árultál el és akkor... a saját kezemmel szedem ki a fejedből azt a tekervényes agyadat, fiacskám! Most elmehettek! - Voldemort elengedte Piton karját, kegyesen intett. Amikor észrevette, hogy véresek a körmei, kéjesen lenyalta őket, közben pillantásával máris az újabb gyötörni kívánt vendéget kereste. Végül Igor Karkarovon állapodott meg a tekintete. Az északi férfi úgy állt fel a székről, mintha Voldemort tekintete hipnotizálta volna - és ez így is volt. Arcán valami földöntúli kifejezéssel indult az asztalfő felé. Már a puszta gondolattól majdnem a gatyájába élvezett, hogy elfoglalhatja a széket Narcissa Black mellett, aki még mindig remegett az előbbi borzalmas emlékképtől. Felhajtott egy pohár bort, majd undorodva fordult el Karkarov elől, akiből olyan energiák áradtak, amiket Narcissa nem is ismert, a tudatalattija vezérelte, amikor automatikusan eltakarta a dekoltázsát. Nyugalmat erőltetett magára, és élénk beszélgetésbe kezdett egy tőlük nem messze ülő idős boszorkánnyal, aki a Reggeli Próféta viselt dolgait elemezgette.
Piton szíve hevesen zakatolt. Nagyon vigyázott, hogy a tekintetéből és az elméjéből semmit se lehessen kiolvasni. Visszafordult Lilyhez, aki halottsápadt volt. Még mindig alig kapott levegőt. Zihált, s szíve gyorsabban vert, mint valaha. Maga elé meredt.
Voldemort.
Voldemort meg fogja ölni őket. A kisbabáját is. Bár ezt nem látta, de biztos volt benne. Megöli Perselust, őt s majd a kicsit is… a lány szédült és kis híján elájult.
- Gyere, menjünk ki a lugasba - szorította meg Piton a lány kezét. Felálltak, gyorsan elhagyták a termet, mielőtt Karkarov odaért volna.
James szíve szerint szétszakadt volna, hiszen egyik énje Lily-t követte volna, míg a másik megvalósítani kívánta a tervét. Sirius háta mögé lopózott, és éppen csak megérintette barátja vállát, aki az érintésre nagyot ugrott ültében, majd hátradőlt, hogy James beszélni tudjon hozzá. Percek óta nem figyeltek rá a szülei, annyira el voltak foglalva a Nagyúr köszöntésével...és az emlékekkel. Várta már, hogy Ágas akcióba lendüljön.
- Kerítsünk egy házimanót, és vegyük rá, hogy öntse a kancsókba a szert. – suttogta Tapmancs fülébe.
- Ágas, már megbocsáss, de látszik, hogy nem forogsz ezekben a körökben. - válaszolt Sirius halkan - Itt nem találsz egyetlen házimanót sem, amelyik hallgatna a parancsodra. Csak a Malfoy családnak engedelmeskednek.
James dühödten ráncolta a homlokát, idegesen rágta a száját, hiszen az idő vészesen fogyott, és így lassan esélye sem volt arra, hogy a nyomára bukkanjon az elosonó Evansnek.
Sirius fejét vakarva morfondírozott egy ideig, aztán kibökte az egyetlen lehetőséget, ami eszébe jutott ebben a helyzetben.
- Ha tényleg meg akarod tenni, akkor magadnak kell intézkedned. A köpeny alatt. - Sirius tudta, hogy az ötlet teljesen őrült, veszélyes, és valószínűleg nem éri meg. Rögtön meg is bánta, hogy erre bíztatta barátját, ám akkorra már...
James fellépett az asztal végén a lapra, és a terítékek mellett finoman, egyensúlyozva elindult, és minden pohárba belecsöppentett egyet - egyet a szerelmi ajzószerből, ami inkább átkot hoz maga után, mint gyönyört. Éppen Luciusnál végzett mikor felnézett, és döbbenten vette észre, hogy Voldemort előtt áll. Nem tudta megállni, és a kis vöröscsepp egyenesen a Nagyúr borába száguldott. Pillantása ekkor Narcissa Black felé siklott, és ijedten tapasztalta, hogy a szőke boszorkány észrevette az aláhulló cseppet.
Narcissa épp Bella fanatikus viselkedését figyelte, mikor pillantása a Nagyúr kupájára esett. Idegesen, és kissé értetlenül járatta körbe szemeit a levegőben. Látta, tisztán látta, hogy valami Voldemort poharába került, csak fogalma sem volt róla, hogy honnan. Hirtelen észrevette az asztal mellett álló Sirius-t, akinek arca egyszerre tükrözött félelmet és gúnyos örömet. Még feltűnőbb volt, hogy elhagyta a helyét, és a Nagyúr közelében álldogált, miközben mindenki tudta, hogy nem követi Voldemort eszméit. Cissy nem volt biztos az összefüggésben, de villámgyorsan elkapta a fiút a nyakkendőjénél fogva.
- Te meg mit ólálkodsz itt? - mordult rá, szép szemeit összehúzva méregette Sirius-t, aki szólásra nyitotta a száját, ám Narcissa beléfojtotta a szót. - Sirius Black! Én sosem bíráltalak, és nem tettem semmit ellened, bár tudom, hogy Te vagy a család fekete báránya. De ha most bármilyen gyerekes csínnyel tönkreteszed az estémet, netán felbőszíted a Nagyurat, akkor magam doblak a lábai elé! - sziszegte a lány feldúlva, mert az utóbbi eshetőségbe teste-lelke beleremegett a rémülettől. - Áruld el, mit forralsz! - rángatta meg a fiút, szinte kikelt magából.
Sirius kétségbeesve hallgatta unokanővére dühödt szavait, de az megnyugtatta, hogy Ágast nem fedezték fel.
- Nem...nem tudom miről beszélsz, Narcissa! - hebegte pislogva. - A villába indultam, hogy megkeressem a mellékhelyiséget. Azért torpantam meg, mert megláttam évfolyamtársamat, Lily Evans-t, ott, arra - a fiú Lily-re mutatott, akit egy pillanattal korábban vett észre az egyik távoli asztalnál. Narcissa a lányra nézett, majd vissza Sirius-ra, egyik szemöldökét felhúzta. További magyarázatot várt. - Én...hát...öööö...nekem nagyon tetszik, és bánt, hogy Pitonnal látom. - nyögte erőtlenül, semmi meggyőződés nem volt a hangjában, de Cissy elengedte.
- Vigyázz magadra Sirius! - suttogta a lány. - Elmehetsz, de ne lábatlankodj erre! - figyelmeztette halkan, majd visszaült a helyére. Sirius megtörölte a homlokát, aztán megérezte, hogy valami elsuhan mellette.
James barátja mellett ugrott le a padlóra, és rohanva hagyta el a kastélyt.
Lucius nem foglalkozott a halkan vitatkozó Narcissával és a Black kölyökkel, hanem megragadta az újratöltődő poharát és egy hajtásra lehúzta az ajzószerrel kevert bort, mikor az utolsó korty is a gyomrába ért, a forróság úgy vágott végig a testén, hogy felnyögött a fájdalomtól.
Bellatrix, az emléktől megrészegülve, borzongva, zihálva, durcásan nézett körül. Ki tette ezt vele… kit öljön meg!! Ahogy körbepillantott, arcok hullámzó tömege tolult az elmélyébe. Alantas mocskok… csak a Nagyúr számít… csak Ő… Voldemort-ra emelte vágyakozó pillantását, s szomjasan belekortyolt a poharába. Szinte csak Voldemortot látta, kéjesen végighúzta nyelvét a pohár szélén, ám ekkor valami fura, különös, hatalmas energialöketet érzett a testébe villanni. Lehunyta a szemét és zihálni kezdett. Úgy érezte, ha most rögtön nem jut férfihez, feldugja magának az asztaldíszt is akár! Zihálása sikítássá fokozódott, megmarkolta a húsvágó kést és kinyitotta a szemét. Az első, akit észrevett, Narcissa Black jövendőbelije, Lucius Malfoy volt.
Malfoy remegő ujjakkal tette vissza az asztalra a kelyhet, de az kicsúszott a kezéből és a földön szétrobbant.
Bellatrix kéjesen hörögve emelte a szájához a kést s végignyalta az oldalát. Remegett a visszafojtott szexuális izgalomtól. Lecsapta a kést és felmászott az asztalra. Egyenesen a vonzó, szőke fiú elé… feltérdelt, lerúgott jópár poharat s terítéket, teste szinte magától mozgott… csípőjét riszálta és kapkodta a levegőt…
- Ha férfi vagy… azonnal letéped rólam ezt a göncöt… - zihálta rekedten Bella Luciusnak.
Lucius felpillantott, és zihálva nézte a köldökig érő dekoltázst, majd berobbant a nő elméjébe.
Kövess, Te kurva, ha valóban tudni akarod, mit adhat neked egy Férfi. A szőke mágus felállt, és észrevétlenül eltűnt a teremből.
Bella visítva felkacagott és felrúgva Carrow mamát, leugrott az asztalról s tűsarkain billegve az eltűnő szőke után sietett. Ágyéka úgy lüktetett már, mint egy kitörni készülő vulkán. Alapvetően is szenvedélyes, szexfüggő nő volt, de az ajzószertől úgy érezte, ha nem kefélhet azonnal, szét fog robbanni.
Utolérte Malfoyt, belemarkolt a fenekébe, ujjai bekúsztak a nadrágjába, közben a nyakába lihegett.
- Gyerünk Te vadállat! Dugj meg azonnal!! A Nagyúr tiszteletére!!! – ahogy kimondta a nevét őrült vágya tárgyának, belemarkolt a saját mellébe.
Lucius durván abba a szalonba lökte a nőt, ahol pár napja megegyeztek Piton közös ajánlásában. Egy pöccintéssel bezárta az ajtót, és a következő mozdulattal szinte a falnak csapta a boszorkányt, aki kacagni kezdett, őrült, tébolyult módon és lerúgta a cipőit, majd felrántotta a szoknyáját. Nem volt rajta bugyi. Természetesen. Istennői teste vonaglott és izzott. Bármelyik férfi azonnal elsült volna a látványtól is, bármiféle ajzószer nélkül. Bella lehunyt szemmel vonaglott, nyelvével vadul nyalta a saját ajkait s közben mormogott.
- Tom… Tom… csináld…
Lucius megragadta a ruhát a nő melleinél, és egy erőteljes rántással széttépte azt, durván belecsókolt Bellatrix nyakába, fogainak a nyoma ott maradt, mikor a nadrágja övét oldotta meg.
- Még mindig lebecsülsz? – kérdezte vicsorogva a boszorkányt, és duzzadó farkát Bella farához dörzsölte.
- Kussolj és csináld!! – visított fel Bella s megmarkolta Lucius hatalmas hímtagját. (lol, Istenem, 28 centi megvan?…:DD-B) (Ekkora mérettel csak gond van, maradjunk a békés 21nél :D L) A nő erősen szorította, közben kéjesen vihogott, majd fel s le kezdte húzogatni, nem kímélve a férfit, a nyakát harapta ő is, szinte véresre.
Malfoy erősen Bellatrix combjába markolt, szinte elemelte a földről, kissé a falnak csapta és nyersen a nőbe hatolt.
- Te büdös, ribanc. – döngette egyre gyorsabban Bellát, aki sikítva élvezte minden pillanatát a brutális szexnek. Malfoy hajába markolt, a fülét harapta, letépte az inge nyakát, közben egyre csak egy nevet nyögdécselt.
- Tom… Tom… Toooom…
Amikor a boszorka élvezett, Luciusnak nemcsak a magja robbant bele, hanem az elméjébe is bepillantást nyerhetett. Szinte leszakította magáról Bellatrixot, és a szőnyegre taszajtotta, mikor meglátta annak perverz vágyát, Voldemorttal.
Bellatrix abszolút nem tudta, kivel van s hol. Az ő fejében más kép élt a szeretkezésről. Voldemorttal feküdtek egy párducbőrön, egy kandalló előtt. A Nagyúrral szeretkezett, akinek hatalmas, ötven centis (:DDD–nos. Ettől Lucius kikészülhet…:D-B) , lüktető, vöröslő hímtagja Bella szájában lógott, ( Lucius elment Dr Csernushoz, ezt ki kell beszélnie :D L ) a következő pillanatban már a nőbe döfte, erőteljes lökésekkel, tövig… Bella hasa hullámzott, szinte kirajzolódott a Nagyúr vesszője a bőrén… őrült módon, durván, véresen szeretkeztek, s Bellatrix csak sikított és sikított a gyönyörtől…
Lucius iszonyattal hátrált a földön hisztérikusan kacagó Bellától, szélsebesen gombolta vissza a nadrágját.
- Mi a franc volt ez? – dörzsölte meg a halántékát, majd szétszaggatott ingét összefogva kimenekült a szalonból.
Bella zihálva feküdt a földön, ahogy kielégült. Arcán földöntúli mosoly játszott… egy ideig. Aztán a szer hatása múlni kezdett, s a boszorkány kezdte pocsékul érezni magát. Részeg volt, émelygett s a nyaka sajgott. Ahol Malfoy megharapdálta, vérfolt terjengett a bőrén.
- Mi a pokol… - zihálta és felvisított újra, meg újra. Ruhája széttépve, pár szőke hajszál a kezében… - Malfoy!! Te kurafi! Ezt megkeserülöd, Te vadállat! Megerőszakoltál!! – Bellatrix vicsorogva tápászkodott fel, hogy Lucius után vesse magát, ám ekkor felhangzott egy vadállati üvöltés… ( mert Voldinak életében először merevedése volt? :DD L )
Piton a kastélytól egyre távolabb vezette a lányt. El innen, mielőbb... Közben akaratlanul ráhangolódott Lily Evans elméjére. Pontosan úgy, ahogyan az imént a Nagyúr tette. Hiszen olyan egyszerű volt... És most Piton is meglátta Lily borzongató emlékeit. Ugyanazt, amit a kőben láttak:
Egy zöld villanás... James Potter halott...
Újabb zöld villanás... Lily halott...
Voldemort kísérteties kacaja...
Még egy villanás...
Piton megtorpant. "Hogy kerül ebbe a vízióba James Potter?!" Egy nagy tölgyfához értek. Közel voltak a lugas széléhez, közel Lilyék kocsijához. Ide már nem hallatszottak a tivornya zajai.
- Itt jó lesz... Itt már... tiszta a levegő. - Piton a lány keze után nyúlt, miközben a hátával a tölgyfa törzsének támaszkodott. - Lily... bocsáss meg, amiért elhívtalak... Ez... ez borzalmas volt.
Lily Evans még mindig borzongott. Azóta folyamatosan, hogy ideértek, de most minden ízében remegett is. Ahogy Perselus-szal kiértek, kissé csillapodott a gyomra remegése. Nem tudta, mi ez, nem volt gyenge lány. De Voldemort közelsége elszívta minden energiáját. Nagyokat nyelt, mélyeket lélegzett, majd Pitonra nézett.
- Az volt. – vacogta, a meleg ellenére. - Nem tudtuk… mi lesz. – rázta a fejét. – Te sem.
- Hát... most már tudjuk, hogy mire képes a Sötét Nagyúr. Uralta az elménket. Mindenkiét. Velem még külön mentális párbajt vívott, miközben beszélgettünk... Iszonyú ereje van.
Lily megdörzsölte egyik kezével a halántékát, másik keze a fiúéban volt. Ujjaik összekulcsolódtak.
- Láttam, hogy folyamatosan Téged néz… úgy éreztem, valamiért akar Téged! – mondta Lily összeráncolt homlokkal. – És akkor Pers, amikor teljesen átadtad magad neki, akkor értettem meg, hogy elveszíthetlek. Miatta. Akkor értettem meg azt is, hogy Te vagy a legfontosabb ember az életemben. – suttogta Lily és öklével a tölgyfa törzsére ütött. Maga sem tudta, miért. Dühös volt Voldemort-ra. Mert Pitont akarta.
Piton vöröslő fülekkel hallgatta a lányt. Aztán hirtelen belenyilallt a fájdalom a bal alkarjába. Eleinte igyekezett tudomást sem venni róla, ám ahogy Lily hozzáért a karjához, felszisszent.
Lily azonnal magához húzta a fiú karját.
- Pers?! Csinált Veled valamit?! Mi ez? – hadarta. Lelki szemei előtt már ott sötétlett a Jegy…
- Ez vér... - suttogta falfehér arccal Piton. Felhajtotta az inge ujját, ami lucskos volt a vértől. A Sötét Nagyúr éles körmei átszakították a szövetet, mélyen felsebezték a karját, amit most véraláfutások borítottak mindenütt. (Ez a mocsadék! Élve boncol?! :D-B)
- De mitől véres? Mit… csinált? Máris Rajtad van az a… borzalmas jel??? – zihálta Lily és türelmetlenül, remegő kezekkel próbálta letörölni az alvadt vért a fiú karjáról, de alig tudott kivenni valamit a félhomályban.
Piton alaposan megvizsgálta a karját, ami továbbra is rettenetesen sajgott.
- Nem... még nem kaptam meg a Jegyet. Te talán látod rajta? - tartotta a karját Lily szeme elé. Közben érezte, hogy kiveri a hideg veríték. - Lily... menjünk haza... menjünk el innen...
Lily óvatos csókot lehelt a fiú csuklójára.
- Nem… nem látom… - sóhajtott kissé megkönnyebbülten. – Merlinre, Te tiszta hülye vagy, ha ezek után közéjük akarsz tartozni!! – szakadt ki Lilyből egy hangosabb mondat. Hangja rekedt volt.
- Dehogy akarok közéjük tartozni! - tiltakozott Piton. Jobb kezét kissé bizonytalanul előre nyújtotta, majd amikor Lily nem tiltakozott, kissé bátortalanul végigsimított az arcán. - Láttam, amit láttál. A zöld villanást. A jövőből. - Ujjai már a vörös hajzuhatagot becézgették. Piton lehunyta a szemét. - Lily... én nem fogom megengedni, hogy megtegye... - A megoldás annyira kézenfekvő volt. Piton zihált és reszketett. - A jövő még változhat. Ha a Nagyúr közelében leszek, el tudom téríteni a szándékától. Kifürkészem a titkait. Megtanulok mindent, amit Ő tud. Nem fogom hagyni, hogy ártson Neked!
Lily nyelt egyet és kis időre lehunyta a szemét. Most már egészen közel álltak egymáshoz. Perselusra nézett, fel, a szemébe, ahogy a fiú ujjai gyengéden simogatták égővörös fürtjeit.
- Pers, ne légy rózsalovag! Ezért beállni őrültség! Nem fogom hagyni! Ez nem számít… a jövő képlékeny! Csak… valami rossz rontás… nem… nem számít… - rázta meg a fejét komoran. – Ne beszélj idióta dolgokat… - suttogta rekedten.
- Lily... Csak ez számít. Tudnom kell, amit Ő tud. Csak Te bocsáss meg nekem... - suttogta Piton, és átölelte a lányt. Az ég tiszta volt, az éjszaka bársonyosan ölelte körül őket. Egymásba kapaszkodtak, kétségbeesetten, rettegve és vágyban égve. Ajkuk találkozott...
(Na, itt most lehet még romantikázni... -S)
(Felhívás keringőre! ;)-B) (Látom már, könnyelmű megjegyzés volt. :D-S)
Lily először nem realizálta, hogy ők most csókolózni szándékoznak… aztán ügyetlenül próbálta viszonozni a fiú csókját. Ajka elnyílt, s befogadta Perselus ajkát… simogató nyelvét…de hirtelen elhúzta a fejét. És nevetni kezdett…
Piton zavartan engedte el. Neki sem volt nagy gyakorlata.
- Valamit... rosszul csináltam? Ha nem akarod... többet nem teszem... - motyogta zavartan. Elkínzott arccal nézett Lily szemébe. A Hold fényében megcsillant a zöld szempár. Piton úgy érezte, soha ilyen gyönyörűt nem látott még.
- Nem! Nagyon jó… volt. – nyelt egyet a lány és a fiú karja után kapott mosolyogva. Egészen a fához nyomta Pitont, s ujjaival végigsimított az arcán. Aztán az ajkán. Aztán a nyakán. Közben szaporán vette a levegőt. Ismerkedett a fiú testével. Majd ajkával az ajkához ért, s most már sokkal ügyesebben megcsókolta. Nyelvét óvatosan tolta át Perselus ajkai közé, tapogatva, keresve az övét… engedte, hogy a fiú csináljon vele bármit…
Piton belefeledkezett a csókba és egyre szorosabban ölelte magához Lilyt. Akarta őt. Védeni, megóvni minden bajtól... Szeretni örökké... Úgy érezte, megtalálta a Nőt, aki egy pillanat alatt beleégette magát a lelkébe. Pitonban azonnal tudatosult, hogy Ő az Egyetlen, akit szeretni fog, amíg él. Szerette mindig... Gyerekkora óta, az első perctől, hogy meglátta a kis boszorkányt.
Lily szorosan ölelte a fiú nyakát, lábujjhegyen állt, testük összesimult. Fel-felnyögtek, ahogy a vágy elragadta őket. Becézgetve, szaggatottan, óvatosan ízlelgették a másik ajkait… Lily ujjai félénken elkalandoztak a fiú testén. Bekúsztak a dísztalár alá, végigsiklottak a hasán, majd a derekán… ösztönös, felfedező mozdulatok voltak ezek. Egyre jobban belemelegedtek… Lily másik kezével a fiú arcát simogatta, gyengéden, lágyan… mosolyogva csókolták egymást egyre hosszabban és hosszabban… Lily gyomrában ugráltak a pillangók. Egyre hevesebben…
Ahogy a lány teste az övéhez nyomódott, Pitonban fellobbant a vágy. Biztos volt benne, hogy Lily is hamarosan érezni fogja... Ösztönös mozdulattal magához rántotta Lily csípőjét. Hirtelen nagyon szűknek érezte a nadrágját. Lily is érzékelt valami furcsát fiú ágyékánál… de nem zavarta. Csak akkor jött zavarba, amikor Piton hirtelen eltolta magától. Hangosan zihált.
Lily kissé tanácstalanul engedte el a fiút, majd nyelt egyet. Most tudatosult benne, hogy megkapta élete első igazi csókját. Annyira lehengerlő élmény volt neki, hogy alig tudott normálisan gondolkozni. Toporgott zavartan és a homlokára tette a tenyerét, kissé zihált. Aztán pillantása Piton véres karjára esett.
- A karodat… rendbe kellene tenni… - nyúlt a fiúhoz, de meglepve tapasztalta, hogy Piton kissé vonakodik. – Jól… vagy? – kérdezte most már aggódva. – Valamit… rosszul csináltam?
- Nem, dehogy... Tökéletes volt, csak... - Köhintett egyet, elfordult. Valamit matatott a nadrágja elején. Végül sikerült elhelyezni úgy az ágaskodó hímtagját, hogy a legkevesebb gondot okozza. (Lecsatolható?:D Mindig tudtam!:D-B)
Erősen koncentrált, hogy mielőbb csillapodjon a vágya, mert ezt most nem érezte helyénvalónak. Aztán visszafordult Lilyhez, kicsit zavartan szólalt meg. - Ne haragudj, ez olyan... férfidolog.
Lily érzékelte, hogy ez valóban férfidolog, s történik valami Perselus testével… pontosabban már tudta, mi történik. Az, ami a kanapén is történt, amikor a fiú lefogta. Bár nem volt tapasztalata a testi dolgokban, éppen elég felvilágosító beszélgetésben volt része a barátnőivel. Azt is tudta, ha most nem itt lennének, hanem mondjuk Perselus házában, a dolog meglehetősen könnyen bekövetkezne. Lily felsóhajtott és nyelt egyet.
- Perselus, ez… Neked… nézd, én… ha akarod, nem csókollak meg többé. – mondta suttogva.
Piton elnevette magát.
- Minden rendben van. A legnagyobb rendben. Ennek így kell lennie... Szeretlek, Lily Evans. A testedet. A lelkedet. - Közelebb lépett, újra megcsókolta a lányt, ezúttal gyengéden, érzékien, távol tartva az ágyékát a lányétól.
Lily elmosolyodott bűbájosan, ahogyan csak azok képesek, akik szívből szeretnek valakit. Egész lényükkel.
- Figyelj, menjünk hozzád. A karod csúnyán vérzik megint! – ahogy megpiszkálták az előbb a sebet, ismét vérezni kezdett. A lány ruhájára és bőrére is jutott bőven a vérből, de Lily-t ez legkevésbé sem érdekelte. (S.O.S. - Piton mindjárt elvérzik... :D -S) (Dinner, Nagini!-B) ( Pár év múlva, addig diéta van (fákking róling)-L)
– Perselus… - fogta meg a fiú kezét és a szemébe nézett. – Annyira jó Veled. Soha nem akarok nélküled lenni. – mondta Lily vörös arccal. – Még mindig igaz, amit a múltkor… mondtál nekem a házadban? – kérdezte bájosan. – Maradj velem… ne állj be hozzá… ha velem maradsz, nem esik bajom! – kérlelte Lily a fiút. – Melletted biztonságban érzem… magam. – mondta rekedten. – Azért jöttem el Veled. Veled és nem mással. Más nem tudott volna rávenni! Merlinre, miket beszélek, Perselus Piton, tiszta hülyét csinálok magamból előtted… - vigyorgott zavartan a lány. – Á… szóval ez egy szürreális nap. És jól csókolsz… megismételhetnénk… - nyögte még zavartabban.
- Együtt maradunk. Nem eshet bajod... - bólintott a fiú. Közben érezte, hogy az egyik, különösen mély karcolásból még mindig szivárog a vér. - Várj egy pillanatot... - Piton a fa ágára akasztotta a talárját. Levette a felöltőt és az ingét. Letépte az inge másik ujját és hevenyészett kötést tett az alkarjára. Aztán úgy, ahogy volt, meztelen felsőtesttel simult újra Lilyhez. Most már az ő keze is bátrabban kalandozott el a lány testén. Besiklott a ruha kivágásába, megérintette a kemény, feszes melleket. Közben csókolták egymást, egyre szenvedélyesebben, amíg el nem fogyott a levegőjük. Zihálva váltak szét. Piton összébb húzta a lány ruháját, majd magára kapkodta a ruháit. Jóval elmúlt már éjfél. - Menjünk, Lily. Visszafelé én vezetek. - Kézen fogva indultak Lily kocsija felé. Piton közben feloldotta az álcázást. Az autó láthatóvá vált, de még messze volt. Piton rámosolygott a lányra. - Valamit elkezdtünk...
Jó tíz perc telt el, mire Lily újra meg tudott szólalni az újabb vággyal teli csókok után.
- Ami köztünk van… nagyon erős! – suttogta. – Megvéd mindentől ez az érzés, csak ne add oda a lelked egy őrültnek… Perselus! Én tudom, érzem, hogy mi ketten… - ám nem tudta befejezni a gondolatát, mert zajt hallott egészen közelről. Odakapta a pillantását.
Piton is hallotta a zajt. Kezében villant a pálca. Érzékei kiélesedtek. Most nem hagyta, hogy csak úgy meglepjék...
Itt lehet valami Sirius és James, - aki nem látta a csókot, de meglátta Lily-t. Majd kiderül, mit terveznek :) -B (Miért ne láthatnának bármit? :)) -S)
James a köpenyét hajtogatta össze a bokrok takarásában, és lázasan fülelt, hogy jön – e valaki utána, de az út egyelőre kihalt volt mögötte. Erősen zihált, a vér dübörögve száguldott az ereiben, az adrenalin százhúszasra lökte a pulzusát. Szíve szerint ott maradt volna, hogy lássa a szer hatását, de ezt nem kockáztathatta meg, hogy Narcissa Black lebuktatta őt. Ekkor hangot fújt felé a szél, és felismerte benne Lilyt. Kilépett a cserjék közül, és egyenesen farkasszemet nézett Piton pálcájával, de Ágast ez nem érdekelte, hanem Lilyt figyelte:
- Szevasz, Evans! – köszönt oda neki, és mellé befutó Siriusra nézett, aki a baglyát röptette ide-oda mert az igencsak ellustult, de Ágas mellé érve vidoran köszöntötte ő is a lányt.
- Szia Lily! - vigyorgott, majd végigmérte Pitont. - Remélem jól érezted magad az estélyen...bár választhattál volna jobb társaságot. - mondta gúnyosan, s az eddig rágcsált szalmaszálat Perselus felé pöccintette.
Piton szeme villámokat szórt. Sirius megjegyzését figyelembe sem vette, pálcáját továbbra is Potter mellének szegezte. Egy pillanatra átsuhant az agyán, hogy a halálfalók kezére adhatná ezt az undorító, beképzelt, ostobán és értelmetlenül hősködő pojácát... Azonnal megkapná a Jegyet a Nagyúrtól... Ám tekintete egy pillanatra összekapcsolódott Lilyével. Valamiért úgy érezte, ha kárt tenne Potterben, a lány örökre elfordulna tőle. Rekedten szólalt meg.
- Gyorsan mondd el, hogy mit akarsz, Potter, aztán tűnj a fenébe, mielőtt szétátkozlak!
- Nem akarok Tőled semmit, Pipogyusz. – legyintett a mardekáros fiú felé Potter. – És ne hidd annyira különlegesnek magad, hogy miattad vagyunk itt.
Piton lassan leeresztette a pálcáját. Más körülmények között szívesen párbajozott volna James-szel, de itt, a Malfoy Manorban, ahol az ostoba griffendéles az életével játszott - nem.
Lily ezen az estén sokadjára lepődött meg. Mindenkire számított itt, csak James Potterre nem. Sirius-ra csak rápillantott, az ő feltűnése logikus volt, hiszen ez egy családi összejövetel, de James…
- Potter! – szólalt meg rekedten. – Hát ki miatt vagy itt? A feketemágia titkos imádója lettél? A nagy James Potter, aki folyton azt hangoztatta, hogy a sötét mágiának még a közelébe sem megy! Látom… - nyújtotta el Lily az utolsó szót. – Ha miattam vagy itt, felesleges volt eljönnöd. – mondta hűvösen. – Azt csinálok, amit akarok. És főleg nem Tőled fogok engedélyt kérni bármire… - sziszegte s egyenesen James Potter kék szemébe nézett.
James értetlenül nézett a lányra, és megcsóválta a fejét.
- Tegyél, amit akarsz Evans. – válaszolt végül James, és Siriusszal együtt pár perc alatt eltűntek Piton és Lily szeme elől.
