„Az élet kellős közepén is a halál leselkedik ránk.”

Stephen King

 

 

 

 

 

 

 

Hetedik fejezet

 

 

 

 

Hazafelé alig beszélgettek. Piton biztos kézzel vezetett, habár ő nem fárasztotta magát a tavaszi szünetben olyan lényegtelen dolgokkal, hogy mugli jogosítványt szerezzen. Szinte semmi forgalom nem volt, sokkal rövidebb idő alatt megérkeztek Evansék háza elé, mint ameddig az odaút tartott. ( Szóval Lily szar sofőr!:P-B)  (Odafelé lehetett dugó is, na! - S) Így is majdnem éjjel három óra volt már.

- Szerintem ne ébresszük fel a szüleidet. Hagyjuk itt a kocsit, gyere el hozzám, és majd... amikor hazamész, azt mondhatod, hogy reggel nagyon korán eljöttél.

Lily a kocsiban kis híján elaludt. Csak néha szoktak a Griffendél-klubhelyiségben hajnalig bulizni, nem volt hozzászokva, s most az eljegyzésen történtek is különösen kifárasztották… annyi minden történt… jó s rossz kalandok egyaránt. Néha a fiú karjának dőlt, ahogy az vezetett, néha egymásra mosolyogtak, de egyéb nem szakította meg békés, csendes autókázásukat. Lilyék háza előtt halkan szálltak ki az autóból, a lány egyetértett abban, hogy ne ébresszék fel a szüleit.

- De haza kell jönnöm reggel… lehetőleg mielőtt felébrednek. Anyám feltételeket szabott… ha megtudja, hogy nem aludtam itthon, hát… - Lily füttyentett egyet. – Remélem, sejted, hogy valamiért nem akarok rajtuk mágiát gyakorolni… - mosolyodott el ravaszul. – Inkább látszólag jó kislány leszek. Mert nem nekem való a két hét szobafogság. Hacsak… be nem varázsolod magad a szobámba… - jegyezte meg sokatmondóan.

Piton elmosolyodott, eljátszott a gondolattal.

- Még arra is sor kerülhet. Már több tucat mintám van a százfűlé-főzethez... Meglátogatnálak. De vajon rám ismernél? - évődött Piton.

Elindultak kéz a kézben, tempósan a Spinner’s End felé, ami nem volt messze.

Ahogy beléptek a házba, Pitonnak azonnal feltűnt, hogy valami nincs rendben. A riasztó nem jelezte más varázsképességű egyén jelenlétét. Peter megszökött volna? - futott át az agyán. A ketrechez lépett, amelyben egy közönséges patkány szaladgált izgatottan fel-alá. Pitonnak összeszűkült a szeme. Aztán eszébe jutott, hogy az egyik főzethez amúgy is szüksége van egy porított patkányvesére. Előhúzta a pálcáját, villant a zöld fény.

- Avada Kedavra!

Lily-t olyan váratlanul érte a villanás, hogy hátrahőkölt s felborította az egyik kisasztalt. Ettől kissé magához tért a kábult félálomból.

- Pers! – kiáltott fel Lily és elbotlott a kisasztalban, majd a saját lábában, de megkapaszkodott a kanapé szélében. Riadtan nézte a ketrecben a döglött patkányt, majd Pitont. – Mi a frászt csináltál? Te megölted Peter-t?!

- Ez nem Pettigrew volt! - nézett Lily szemébe Piton megrökönyödve. - Semmi okom rá, hogy megöljem azt a kis mitugrászt. Ez egy... közönséges patkány volt és szükségem van néhány összetevőjére. Peter már régen megszökött! Nyilván nem annyira hülye, mint amilyennek látszik!

Lily persze egy percig nem gondolta, hogy a fiú megölne bárkit is, de olyan kába volt és furcsa dolgok történtek ebben a házban…

- Bocs… persze… csak… nagyon fáradt vagyok. És legutóbb még Peter volt abban a ketrecben… – motyogta, aztán felvarázsolta az asztalt a helyére, majd laposakat pislogva nézte Pitont. – De Te most a hülye löttyeiddel fogsz foglalkozni meg a patkány belsőségeivel? Akkor nem értem, minek hívtál ide az éjszaka közepén. – jegyezte meg Lily kissé dühösen.

- Nem kezdek el a hülye löttyeimmel foglalkozni! - tiltakozott ingerülten Piton. Ő is álmos volt, fáradt és feszült az eljegyzésen történtek miatt. Aztán mély lélegzetet vett. Nem akart veszekedni Lilyvel. Gyorsan varázsolt maguknak egy-egy pohár tiszta vizet. Az egyik poharat Lily kezébe nyomta. - Használd nyugodtan a fürdőszobát. Én majd... ha végeztél.

Lily átvette a vizet, s nagyot kortyolt belőle, majd letette az asztalra.

- Köszi… - pirult el az előbbi kitörése miatt. – Akkor én… sietek a tusolással. – mondta gyorsan, majd felkapta a táskáját s felrohant az emeletre. Bár nem volt megbeszélve, Lily a biztonság kedvéért betette az egyik pizsamáját is a táskájába, egy váltás fehérneművel és a fogkeféjével egyetemben. Mert ki tudja, mi történik… ha valaki egy olyan fiúval megy valahová, akibe történetesen szerelmes… Lily gyorsan lemosta az arcát, a tusolással hét perc alatt végzett, majd kis habozás után bekente magát illatos testápolóval, s felvette a kis ujjatlanból s rövidnadrágból álló pizsamáját. Kicsit izgult. Együtt fognak aludni… aludni? Igen… nagyon fáradtak és egyébként is…

- Lily Evans, ne kezdj el erkölcstelen dolgokról fantáziálni! Hiszen még csak most jöttél vele össze! – nézett a tükörbe, korholva saját magát, majd feltörölte a kifröcskölt vizet egy pálcamozdulattal s ruháját a táskába gyűrve kilépett a fürdőből.

Amíg Lily a fürdőszobában időzött, Piton lement a laborba, villámgyorsan felboncolta a patkányt, eltávolította a további felhasználásra szánt belső szerveit, majd eltüntette a tetemet. Felment a szobájába, levetkőzött, visszaakasztotta a szekrénybe a levetett ünnepi öltözéket. Megvizsgálta a karját. Voldemort körmei mély sebeket ejtettek, nem úgy látszott, mintha rövid időn belül eltűnnének a hegek. Pitonban felmerült, hogy bármikor megjelenhet a karján a Sötét Jegy. Bármikor... Aztán hirtelen felkapta a fejét, mert Lily akkor lépett be a szobába s egyszál alsóban pillantotta meg Pitont. Bár látta már félmeztelenül, a helyzet mindenképpen pikáns volt ebben az esetben.

- Öh… hát a barnaság-versenyen biztosan nem nyernél, de másban… - szólalt meg kissé zavartan, majd elmosolyodott. Kimondottan vonzónak találta a fiút. Nagyot nyelt, mert felébredtek a női ösztönei. Már érezte ujjai alatt a fiú bőrét, de aztán megköszörülte a torkát.

– Látom, kimosta a csajod a gatyádat. – vigyorgott.

Piton zavartan magára kapta a pizsamaalsóját. Aztán elmosolyodott. A fürdőből kilépő lányt csodaszépnek látta. Eszébe jutott, hogy az éjjel megcsókolta... és Lily viszonozta. Mintha csak álmodta volna... Mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta... Önkéntelenül az ajkához érintette az ujját. (Lily meg leharapta… az ujját-egyelőre. :D-B)

A következő pillanatban Lily közelebb lépett, megfogta a fiú kezét, miközben ledobta a táskát a kezéből a földre s arcon csókolta Perselust. Átkarolta a nyakát, egy percig nézték egymást, majd Lily elengedte a fiút, az ágyhoz lépett s lefeküdt, a hátára. Mosolyogva nézett végig szerelme szemébe. Csillogó szemei hívogatóak voltak.

- Gyere… - suttogta a fiatal varázslónak. – Mintha mindketten nagyon fáradtak lennénk…

Piton átölelte a lányt és fölé hajolt. Mélyen a szemébe nézett, örökre elraktározva elméjében ezt az igéző pillantást. Majd nagyon óvatosan Lily szája fölé hajolt...

Lily most már sokkal magabiztosabban hagyta, hogy Piton megcsókolja, s ő viszonozta. Testük összeért, a lány ujjai mély árkokat szántottak a fiú hollófekete hajába. Sokáig csókolóztak, elmélyülten. Lily tökéletesnek érezte ezúttal a csókot, s semmi sem zavarta meg őket. Kissé zihálva váltak szét. Lily lehunyta a szemét, érezte magán a fiú súlyát, csókjait a nyakán... Arra gondolt, eddig hogy bírta ki csókolózás nélkül?! Hiszen Perselus olyan… csodásan csinálja… a lány óvatos csókot lehelt a fiú vállára.

- Elég bátor vagy ahhoz, hogy velem maradj ma éjjel? - kérdezte mosolyogva a fiú, miután szétváltak. Könnyű plédet varázsolt Lily fölé. Sokáig nézte a lányt, aki kinyitotta a szemét s mosolyogva, pirulva bólintott.

- Veled szeretnék… maradni. – mondta halkan. – Bátor griffendéles vagyok! Nehogy le merj becsülni! – nézett kihívóan Pers szemébe és még egy lágy csókot adott az ajkára, aztán bevackolta magát a pléd alá, úgy helyezkedve, hogy a fiúnak is kényelmes legyen, majd egy csodás mosoly után lehunyta a szemét.

Miután Lily pillái lecsukódtak, Piton még néhány percig átölelve tartotta. Aztán felkelt, kiment a fürdőszobába. Általában beérte egy frissítő, hideg zuhannyal, de most teleengedte a kádat forró vízzel. Beleereszkedett, és a következő pillanatban mély álomba zuhant.

Lily álma nem volt túl nyugodt, egy óra múlva fel is riadt. Az eljegyzés képei furakodtak elméjébe… Voldemort… a vérzés Perselus karján, aztán James Potter váratlan felbukkanása… mi a fenét keresett ott Potter?! És mit érdekli, hogy ő, Lily kivel van?! Felfújt hólyag… beképzelt barom…

Ahogy felpillantott, látta, hogy egyedül van a szobában.

- Perselus? – kérdezte halkan. Felült, majd felkelt, átment a másik szobába, hátha a fiúnak kényelmetlen volt vele aludni… de az az ágy is üres volt. Lily lement a nappaliba, de Pitonnak nyoma sem volt. – Fürdeni ment… Merlinre… - felrohant s a fürdőajtón kopogott párat.

Piton azonban nem ébredt fel. A víz még nem hűlt ki egészen.

- Perselus! Bent vagy? Szólj, ha igen! – szólongatta Lily a fiút, aki végre felnyitotta a szemét. Az egyiket. Félig. Minden végtagja elzsibbadt, csak egy erőtlen nyögésre volt képes.

A lány fellélegzett.

- Minden rendben? – szólt be újra. - Már azt hittem, előlem menekültél az öngyilkosságba, és vízbe fojtottad magad, pedig esküszöm, nem akartam elharapni a nyelvedet… – nyitott be, de pont akkor, amikor Piton kiszállt a kádból, éppen a fali fogason függő törülközője után nyúlt.

Lily elvörösödött.

- Bocs… nem akartam… - sikkantott egyet, majd becsapta a fürdőajtót s visszarohant a szobába. Teljes zavarban volt, hogy meglátta Pitont meztelenül… (30? 21?:D-B).

Hevesen dobogó szívvel az órára nézett. Nemsokára öt… kiborította a táska tartalmát s a hétköznapi ruháját kezdte kiválogatni, mert sietnie kellett haza.

Pitonnak viszont fogalma sem volt, hány óra lehet. Felvette a pizsamaalsót, mást nem. Lily a szőnyegen térdelt, most felsandított a belépő fiúra.

- Elaludtam... - ásított kimerülten Piton, majd az ágyhoz támolygott és végigheveredett rajta.

- Elaludtál a kádban? Én meg már azt hittem, óh, én ostoba, hogy vonzó a lehetőség számodra, hogy velem alhatsz. – vigyorodott el Lily, majd felkelt a földről s a fiúhoz lépett. Megfogta a kezét. – Pihenj, Pers, rettenetesen fáradt lehetsz. – pillantása a fiú bal alkarjára esett. Végigsimított rajta az ujjaival. – Délután átjövök s meggyógyítjuk. – nézett aztán Piton szemébe. - És… izé… nem akartam Rád rontani… az előbb. – vörösödött el. – Nemláttamsemmit… - hadarta el sűrű pislogások közepette. Pedig dehogynem… nagyon is látta, amiről Alicia is mesélt neki… az eszébe villant, hogy érezte is a fiú nemes testrészét nem is rég, pár órája, amikor először csókolták meg egymást. Lily most nem mert a fiúra nézni. Inkább a körmét piszkálta elmélyülten.

Pitont a legkevésbé sem zavarta, hogy Lily látta, amit nem látott. Az már inkább, hogy Lily öltözködni kezdett.

- Máris elmész? De hiszen még nem is aludtunk. Vagy tettem valamit, amivel elüldöztelek?

Lily nevetve bólintott.

- Persze, elüldöztél… - lopva a fiú ágyéka felé pillantott, majd nyelt egyet. – Haza kell mennem… nemsokára felébrednek a szüleim, és… aludnom is kellene egy jót… - dugta ki a nyelvét. – Ez az ágy… hát… ágy ez egyáltalán?! Vagy csak engem fektettél egy deszkára? - pimaszkodott. – Egyedül pocsék kényelmetlen volt! – jelentette ki kacéran és vigyorogva hátrálni kezdett, mert Piton felpattant és megindult felé, mint egy alvajáró. Már nem is volt álmos - és nem akarta, hogy a sejtelmes-varázslatos hangulat, amit Lily a puszta jelenlétével okozott, tovaröppenjen. Lily egészen a falig hátrált, Piton pedig elé állt. Hiába próbált Lily jobbra vagy balra kitérni, a fiú mindig elállta az útját. Végük megszorította a karját, nem túl erősen. Lily kacagva védekezett, de nem tudott kisiklani Piton kezei közül. Megadóan simult hozzá, s átölelte a nyakát. Hosszan csókolták meg egymást. Lily érezte a fiú kiserkenő borostáit. Végighúzta egyik kecses ujját az állán.

– Délután három körül jövök. – súgta Piton fülébe. – Aludj, kedvesem. – mondta ki Lily a gyengéd, becézgető szót, életében először, majd magára húzta a nadrágját, aztán a felsőjét, bár a pizsama még rajta maradt, így úgy nézett ki, mint egy édes, vörös kis madárijesztő. Felkapta a táskáját, vigyorogva intett egyet s lerohant az emeletről, mielőtt Piton bármit mondhatott volna. Nem vette észre, hogy pár holmija a földön maradt, ahogy sebesen összekapkodta a táskáját. A testápolója, a fésűje és egy kis könyvecske ott díszelgett Piton szobájának szőnyegén.

Piton összeszedte a lány holmiját és lerakta az éjjeliszekrényre. Aztán végigheveredett az ágyon.

- Vissza fogsz jönni... Érzem... Tudom... - nyugtatta magát, majd nyugodt, mély álomba zuhant.

Lily hazáig futott. Szerencsére még aludt az egész ház. Elvégre vasárnap volt.

A lány besettenkedett a szobájába s fülig érő szájjal feküdt be az ágyába. Végigsimított a másik párnán, ami az övé mellett volt. Elhatározta, hogy egyszer elhívja hozzájuk Perselus-t… a szüleik az egyik hétvégét a tenger mellett töltik, nem is olyan sokára, Petunia pedig biztos Vernonnal fog vartyogni… Lily-ben megszületett az elhatározás: elhívja a fiút arra a hétvégére ide, hozzájuk. Ezzel a gondolattal aludt el. 

 

 

 

A tivornya zajai lassan elcsitultak. A bokrok mögül olykor még sikkantások, zihálások és öklendezések hallatszottak, ám a legtöbb vendég már távozott. Néhányan a Malfoy-kastély valamelyik vendégszobájában pihenték ki a megpróbáltatásokat. Voldemort is elindult szédelegve, Rodolphus Lestrange és Igor Karkarov erős karjára támaszkodva a kúria felé, ám a pávaház közelében kötöttek ki. Ekkor Voldemortnak eszébe jutott a kötelessége, hogy halálfalóvá avassa Rodolphus Lestrange-t. Erősen imbolygott, egyre nehezebben tudta megőrizni az egyensúlyát. Ráadásul a 70 %-os alkoholtartalmú vodka, amivel Karkarov kínálta, éppen most kezdett dolgozni benne.

- Te vagy az... Bellatrix férje... halálfaló akarsz lenni?

Rodolphus egész este dühöngött. Ivott, mint a gödény, de ki is tombolta magából, így hajnalra teljesen kijózanodott. Bellatrix helyett valami szőke boszorkával szeretkezett az egyik bokorban, de csak feszültséglevezetés volt ez, semmi más. Rodolphus már kezdett reménykedni, hogy végül nem is fog találkozni Voldemort-tal, de pechjére a Nagyúr és Igor pont megtalálták. Most kénytelen támogatni ezt a kopasz barmot, aki felszarvazta! Bellatrix szeretője… erre a gondolatra Rodolphus legszívesebben nyakon szúrta volna Voldemortot a pálcájával. Ehelyett morogva szólalt meg.

- Az. – mondta tömören és vicsorgott egyet. Valahogy nem tartott a totálisan részeg diktátortól.

- Akkor hát... térdre, Rodrigo... - mutatott maga elé Voldemort.

Rodolphus kelletlenül engedelmeskedett. Végig az lüktetett az agyában, hogy vajon a drágalátos neje hányszor térdelt így Voldemort előtt? Erre ismét felszökött a vérnyomása. – Most kell ezt elrendezni? – mordult fel.

- Persze, hogy most... amíg józan vagy. - Voldemort Karkarov vállára támaszkodott. - A szertartáshoz... hukk... legalább két halálfaló kellene. - Körülnézett, de sehol sem látta Bellatrixot. - Na majd... asszisztálok saját magamnak... Magam ura vagyok... hukk... ha nincsen szolgám, igaz-e? - csapott Igor hátára. Ettől Karkarov is térdre esett, először röhögni, majd ő is csuklani kezdett. - Hé, Te meg... engedd el a bokámat! - rúgott bele Karkarovba, aki nehézkesen feltápászkodott, de fogalma sem volt, miben lehetne Voldemort segítségére.

- Invito... tüzes vas... meg kondér... - hadonászott a pálcájával a Nagyúr. Megjelentek az avatáshoz szükséges alapvető eszközök. Voldemort intésére fellobbant a zöld láng. Fénykígyók tekeregtek a bugyborékoló kondérban. Voldemort megkavarta a pálcájával a főzetet. Varázsolt egy serleget, telemerte - habár több jutott belőle a saját ingére, mint a serlegbe. - Tűrd fel az ingedet, Ricardo... - morogta, majd szemezett egy ideig a serleg tartalmával, már-már a szájához emelte. De még épp időben eszébe jutott, hogy ezt most nem neki kell meginni, hanem a halálfaló-jelöltnek. Csak nem volt türelme kivárni, míg Rodolphus akkurátusan, az időt húzva, lassan mozdult. Egyáltalán nem akarta a teste közelében tudni azt a tüzes vasat…

Karkarov megpróbált segíteni az alig kapatos férfinak. Nagy igyekezetében azonban a saját talárjától és az ingétől szabadult meg előbb. Utána Rodolphusról is húzni kezdte lefelé a dísztalárt. Aztán a felöltőt, majd a nadrágot és az inget. Végül a csizmáját, bár erre senkitől nem kapott utasítást.

Rodolphus hörögve tiltakozott.

- Perverz barmok! Mindig tudtam, hogy csak a farkamat akarjátok! Nem adom! Neeeeem! – ordított és nemes testrészét szorongatta ujjaival. Annyira, hogy már fájt. Ettől kidülledt a szeme és még jobban ordított. – A nejem nem akar gyereket, ezért kiheréltet!! Te szajhaaa…  - szállt át az elegáns kerten Rodolphus ordítása.

- Nem kell félni... nem fog fájni... - dúdolgatta Karkarov, majd nagyot csapott Rodolphus meztelen vállára. - Készen állunk, Nagyúr.

Voldemort Rodolphus kezébe akarta adni a serleget, ám eltévesztette a mozdulatot, és a férfi arcába löttyintette a tüzes folyadékot.

Rodolphus hörgött egyet és a Nagyúr lábai elé köpte azt, ami a szájába került.

- Eehhheeez… éget… - sziszegte, majd újabb ordítást produkált.

- Eh... - vicsorgott a Nagyúr - mit kényeskedsz, Ramirez... Milyen halálfaló lesz belőled?! Ha ezt  Bellatrix látná... Szégyen... De hol van Bellatrix? - nézett szét hirtelen ötlettől vezérelve Voldemort. Fel-alá kezdett járkálni, kezében az üres serleggel és a tüzes vassal, benézett minden bokor mögé. - A kis huncut... Igor! Pofozd életre! - intett az északi férfinak, mert Rodolphus kifáradva az ordításban és a golyói szorításában, egyszerűen elterült a földön. Szemeit őrülten forgatta, mint akinek valamiféle rohama van.

Voldemort lerogyott egy sámlira, és amíg Karkarov Rodolphusszal foglalkozott, és a kerti asztalra borulva elszenderedett. Jólesően hortyogott, amikor megcsapta az orrát Karkarov alkoholszagú lehelete.

- Hé, Nagyúr... - rázta meg a vállát Karkarov. - Folytathatjuk a szertartást... hukk! Rodo... Rododendron úr készen áll... (:D-kész eddig bírtam…:B)

- He...? - pislogott vérágas szemeivel a Nagyúr. Látszott rajta, hogy legalább huszonnégy, de inkább negyvennyolc óra alvásra lenne szüksége, hogy tökéletesen kijózanodjon. Ám hirtelen elkapta Karkarov karját, a másikkal fogta az izzó vasat, és a férfi karjához közelítette. Igor Karkarov arcából kiszaladt a vér.

- Nagyuram! De hiszen nekem már van! - kiáltott, és kirántotta a kezét Voldemort szorításából. Voldemort vicsorogva meredt Karkarov Sötét Jegyére.

- Ja, tényleg. Akkor meg mi a fenét akarsz? Nem kapsz repetát...

Karkarov túl részeg volt ahhoz, hogy felfogja a szavak értelmét. Csak térdre borult és röhögni kezdett.

- Repetát... akarok! Viccnek is rossz... Még egy... bélyeget... - Karkarov elbotlott egy üres palackban, és elterült a Nagyúr lábai előtt. Nadrágja kissé lecsúszott, fél feneke kivillant. Voldemort tekintete felizzott, majd lecsapott a tüzes vassal... Karkarov hatalmasat ordított, majd elveszítette az eszméletét. Ezt a kiáltást már többen meghallották. Bellatrix Lestrange is, aki széttépett ruhában, szinte meztelenül, mezítláb s vérző nyakkal botorkált ki a házból. Zihálva rugdalta el maga elől az akadályokat, s akikkel útközben találkozott, rájuk üvöltött. Egy férfi megtapogatta, de Bella belenyomta az egyik ujját a férfi bal szemébe, majd visítva-kacagva ment tovább. Kiért a kertbe, ekkor vette észre a három férfit.

- Nagyúr! Én Nagyuram… a hatalmas… - zihálta botladozva, majd ahogy az egyik fehér páva az útjába került, felvisított ismét és rávillantotta a pálcáját.

- Avada Kedavra! – sivított kacagva. – Hülye dög! – rúgta aztán arrébb a páva tetemét. (bocs, Luciusék…:DD-B)

Voldemort szeme felcsillant. Fel akart kelni, hogy üdvözölje a nőt, de Karkarov a lábai előtt hevert. Belerúgott, közben visszazuttyant a sámlira.

- Szia, Bella... - intett a nő felé, majd tar feje nagyot koppant az asztalon. Ettől majdnem egy teljes percre elveszítette az eszméletét, majd újra hortyogni kezdett.

Rodolphus látta a nejét, ahogy elképesztő állapotban közeledik feléjük.

- Hülye kurva! Megint kivel feküdt ez össze… - Rodolphus mogorván és meztelenül sietett a nő elé.

Bellatrix pislogott párat, ahogy férje elé penderült.

- Rodi! – kacagott fel. – Te is keféltél? – nyúlt a férfi vesszője felé, de Lestrange lekevert egy hatalmas pofont neki. Bella nem számított erre. A meglepetéstől térdre rogyott

Voldemort félálmában karattyolt:

- Új hívem van... halálodig szolgálsz... ha nem szolgálsz, megöllek... ha jól szolgálsz, akkor is megöllek...

Rodolphus nem figyelt a Nagyúrra, mit zagyvál. Remegő dühvel felrántotta nejét.

- Hazamegyünk!

Bella azonban úgy beleharapott férje karjába, hogy Rodolphus felüvöltött. Bella ekkor már Voldemort felé igyekezett. Eltűrte kacérnak szánt mozdulattal a kibomlott haját, s rávigyorgott Tom Denemre.

Voldemort az asztal szélének támaszkodott, majd kínkeservesen feltápászkodott. A kis asztalt közben felborította. Pálcáját Bellatrixra szegezte:

- Most pedig új parancsot adok! Vezess! - zengte. - Vezess... haza! - Ismét elbotlott Karkarovban.  Fehúzta a talárját, kissé lehajolt, megvizsgálta az eszméletlen alakot. Majd rászegezte a pálcáját és egy fekete füstfelhő kíséretében eltüntette az útból. Karkarov eszméletlenül zuhant át a hatalmas kerten, keresztül az egyik emeleti hálószoba ablakán, egyenesen Narcissa Black hálószobájának szőnyegére.

 Narcissa már épp lefeküdni készült, az eldurvult party-tól megfájdult a feje, nem értette mi történt a többi vendéggel, ráadásul Lucius is eltűnt valahol (a mocsok :D-Zs.)( de hát az a kis görcs Potter tehet róla, Lucius ártatlan :D-L). Nagyot sikoltott, amikor Karkarov, az ablaküveget betörve a padlón landolt, körülötte üvegszilánkok mindenütt. Narcissa odasietett, hogy megnézze életben van-e egyáltalán az eszméletlen férfi, de az lassan magához tért, és felült.

- Mi a fene...hinyje, de szép szoba. - motyogta majd keresztbeálló szemeivel megpillantotta a boszorkányt, aki csak lenge hálóingét viselte. Karkarov felüvöltött

- Ide gyere te szuka! Még nem kaptad meg a mai jussodat tőlem! - a mágus Narcissa felé kapott, de végül csak elterült a földön, mert a lány gyorsan hátraugrott. - Nem kellek neked? Én? Akit csak Toldi Petrencés Rúdjának becéznek a közép európai boszorkányok???...azok a ribancok!!! - motyogta, majd öklével a mellkasára csapott. Narcissa fintorogva, és szánakozva nézte az elázott férfit, elegánsan meglegyintette a pálcáját, mire a szoba ajtaja kinyílt, a következő suhintásra, pedig Karkarov kilebegett rajta. Kicsit nekirepült a falnak, ám a szorgos házimanók serege eltakarította onnan.

- Reparo! - Cissy helyreállította a törött ablakot, aztán ledobta magát az ágyra, és elaludt.

 

 

Most, hogy minden akadály elhárult az útjából, Voldemort közelebb lépett, szinte rázuhant Bellatrixra.

- Vezess haza! - bődült el újra. - És teljesítsd asszonyi kötelességedet! Megteszed?

Bella kissé megkapaszkodott a Nagyúr karjában.

- Én uuu… uram! Bármit meg… Kegyelmes Farkuram… öh… gyere… elvezetlek…

- Ágyat akarok! - kiáltott fel Voldemort olyan hangosan, hogy aki eddig aludt, erre az üvöltésre egészen biztosan felébredt. - Puha ágyat! Most rögtön!

- Ii… igen én Uram! Pihepuha ágy…  óh! – sikkantott egyet Bella kéjesen, ahogy Voldemort karja a dereka köré fonódott, miközben kis híján elbotlott a saját lábában. Már közel voltak a Malfoy Manor hoppanálási határához. Voldemort szélesre tárta a karjait és imbolyogva magasodott Bellatrix fölé.

- Még ma éjjel... asszonyommá teszlek, szűz hajadon! - kiabálta a csillagfényes éjszakába. Bellatrix a karjaiba omlott, lihegve csókolni kezdte Tom Denem nyakát, majd Rodolphus-szal mit sem törődve, elhoppanáltak Belláék kúriájába.

 

 

Voldemort lábai akkor csuklottak össze alatta, amint megérkeztek Bellatrixék háza elé. Bellatrix felvonszolta a Nagyurat a hatalmas hálójukba, s az ágyra döntötte. Voldemort utolsó józan gondolata az volt, hogy ez nem az ő ágya..

- Mindjár itt lesz... Ramirez... követ minket...

- Ramirez? Nagyuram… én nem ismerek… Ramirezt… spanyolokkal még nem keféltem…- vihogta Bella. – Ide nem jön Ramirez… de én itt vagyok… - moccant meg határozottan, hogy a Nagyúr nemesebbik testrészéhez férjen, de a lendülettől lezuhant az ágyról. Nagyot koppant a térde. Felvisított.

Voldemort az oldalára fordult és már aludt is. Bellatrix felkapaszkodott az ágy szélére és már ujjai siklottak is a Nagyúr combján, amikor hortyogás ütötte meg a fülét. Hitetlenkedve mászott rá a magas férfire.

- Nagyuram! – sikította a fülébe. – Nagyuram!! Szexorgiát ígértél! – lihegte.

Voldemort azonban már nem zavartatta magát az alattvalójától. Szája elnyílt, nyála rácsöppent a kispárnára. Akkor sem ébredt volna fel, ha negyven Vesta-szűz kényezteti egyszerre.

Bellatrix csalódottan lebiggyesztette a száját, majd leugrott a férfiről, letépte magáról az amúgy is szakadt ruhát, a fürdőben megmosta a testét majd meztelenül ráfeküdt Voldemort-ra s a nyakához bújva elaludt…

Voldemort álma nyugodt volt és mély. Csak az egyik karja zsibbadt el kissé.

Rodolphus csak reggel felé ért haza, s dühösen csörtetett be a hálóba. Ott látta, amint a neje és a Nagyúr egymáson fekszenek. Felüvöltött. Bellatrix megmoccant.

- Mi a fészkes Merlin rothadó… Rodi! Te idióta! – kiáltott fel. – Felébreszted ŐT!

Voldemort kába fejjel, szédelegve nyitotta fel a bal szemét.

- Mi ez a ricsaj? Dobd ki a nyomorult szolgát! Nem hívattam! - morogta. Ujjai közben Bellatrix combjai közé siklottak - anélkül, hogy ennek tudatában lett volna.

- Nagyuram! Én nagyuram! – pihegte Bella, Voldemort érintése felvillanyozta azonnal. – Hadd tegyem rá a Jegyet… - susogta kéjesen.

- Már kapott jegyet... - hörögte Voldemort. Rémlett valami szertartás, ahol Igor Karkarov segédkezett. Aztán Bellatrix szemébe nézett, a nő tüzes tekintete szinte hipnotizálta. Voldemort megvonta a vállát. - Jól van, kapjon még egyet... ez már a második, aki... repetát akar... - Voldemort visszahanyatlott az ágyra. Szuszogott néhányat, de már nem volt képes újra elaludni.

Bellatrix vigyorogva lepattant a Nagyúrról s azonnal lefegyverezte Rodolphust, majd kegyetlen fény villant a szemében. Egy varázslattal lekötözte Lestrange-t, aki moccanni sem bírt. Megjelent az üst és a tüzes vas.

Voldemort orrát megcsapta az avatás lángjának nem túl kellemes szaga. Bár lehet, hogy ez inkább a sercegő parketta szaga volt... A Nagyúr felnyitotta a szemét. Rászegezte a pálcáját Bellatrixra.

- Főpapnőm! Tedd a kötelességedet! - vezényelte. - Felhatalmazlak, hogy a nevemben... helyettem... csinálj, amit akarsz... avasd szolgámmá Roberto Lestrange-t... vagy ki ez a féreg...

Bellatrix fellelkesült. Hevesen bólogatott, majd magához intette a forró vasat és nyelvét kinyújtva rányomta erősen Rodolphus Lestrange bal alkarjára. A férfi felüvöltött. Bellatrix tisztában volt vele, hogy ezt a műveletet lehetne abszolút fájdalommentesen is elvégezni, de ő büntetni akart. Rodolphust akarta büntetni, amiért betört s megzavarta a Nagyúr nyugalmát… a saját házában…

Lestrange bőre sistergett. Vörös volt s felhólyagosodott. Bellatrix visítva kacagott, s mohón nézett a Nagyúrra, akinek a szeme most már élénken csillogott. Felfogta, hogy Bellatrix éppen a hívei közé fogadott valakit. Egy aranyvérűt. Az ágy szélére ült. Pillantása a saját combjai közé tévedt, és elégedetten állapította meg, hogy egyszemű kígyója lustán éledezik.

- Új hívet szereztél, Bellatrix Lestrange! - zengte ünnepélyesen. - Rodolphus, a kín, amit most elszenvedsz értem, a dicsőségedre fog válni! - Voldemort ekkor ismét kiesett a szerepéből, mert még nem volt egészen józan. - Ne ordíts már, Ronaldo, felvered a házat! Menj a szuterénbe, a manók majd rendbe hoznak... Te pedig jöjj, Bellatrix! Megérdemelt jutalmad nem marad el! - Voldemort hanyatt zuhant az ágyon. Hímtagja, ami viaszfehér volt, teljesen átlagos hosszúságú és nem túl vastag, a makkja pedig  kellemetlenül száraz - pőrén meredezett...

(A többit mindenkinek a fantáziájára bíznám -S.) (Meglesz.......:DDDDD-Zs)

 ( köszönjük :DDD-L)

 

 

 

Dolores Umbridge az íróasztal lapjára helyezett apró tükör fölé hajolt, és egyesével szedegette ki a szemöldök-szálait a bal és a jobb oldalon. Az eljegyzésen nagyon megtetszett neki Narcissa Black szépen ívelt szemöldöke, elhatározta, hogy a hivatalban ő is megtesz mindent, hogy elkápráztassa azt a "csapodár, de szívdöglesztő Malfoy-fiúkát", ahogyan a minisztériumi tisztviselőnők maguk között emlegették az új munkaerőt. A szemöldök-szálak egyre fogytak, ám a kívánt szimmetriát Dolores sehogyan sem tudta megvalósítani. Miután sikeresen lecsupaszította a homlokát, fogta a ceruzát és egy-egy vonalat rajzolt mindkét szeme fölé. Ezután púdert hintett egy pamacsra, amivel megdörzsölte az orra hegyét. Dolores hivatali íróasztalán ott sorakozott még egy kis üveg kölni, az elmaradhatatlan körömlakk-lemosó, rúzs, szemfesték, parfüm és egyéb szépítőszerek. Kis keretekből Dolores kedvenc macskái, egy valamivel nagyobból, pedig a miniszter képmása nézett vissza rá. A rózsaszín falakat szintén macskák képei díszítették, a bútorokat csipketerítők védték a portól. A szoba másik végében egy kisebb íróasztal állt, Umbridge oda is rakatott néhány hímzett kendőt és megajándékozta fiatal munkatársát egy játszadozó kismacskákat ábrázoló dísztányérral. Dolores rámosolygott a miniszter képmására, majd a nyíló ajtó felé fordult. Mosolya még szélesebb lett.

Lucius az eljegyzés utáni hétfőn kezdte el a munkáját nagy kínnal, keservvel, hiszen már a korai kelés is nehezen ment neki, szerencsétlen Dobby látta kárát az úrfi hajnali fél nyolcas ébresztésének, mikor először a papucsát vágta a manóhoz, majd követte azt a felszolgált teáskanna, csészével, cukortartóval, kiskanállal. Malfoy hajnalban került ágyba, hiszen kimerítő pókercsatában vett részt Crakék kaszinójában.

Most duzzadt szemekkel, és hatalmasat ásítva lépett be Umbridge irodájába, de a rózsaszín világtól rémületében nagyot csuklott. Az összképet csak elviselhetetlenebbé tette a felé vigyorogva közeledő boszorkány.

- ’reggelt! – morogta Malfoy, folytatta volna, de elakadt a szava, mikor a közelébe érő nőnek meglátta a síkegyenes, feltehetően ceruzával megrajzolt szemöldököt. Ez nem normális, futott át az agyán.

- Elragadó volt az eljegyzésén, kedves Lucius - búgta lágyan Umbridge, egészen közelről, majd egy széles mosolyt eresztett meg a nála néhány évvel fiatalabb férfi felé. - A kis menyasszonya elbűvölő. Mennyi idős? Nem sokkal lehettem fiatalabb, mint ő most, amikor a pályámat kezdtem. Ő nem ért semmihez? Azért nem dolgozik? - pislogott Dolores kíváncsian, közben belekortyolt a teájába.

Az ifjabb Malfoy tekintete megkeményedett.

- Az igazi aranyvérűeknél, akik még az ősi elvek szerint élnek, a legnagyobb szégyen lenne, ha a feleségük rákényszerülne a munkára. Az ő feladatuk a háztartás, és a család ügyeinek intézése. Erről persze folyamatosan tájékoztatják az esetlegesen távollévő férjüket, és levélben bármikor tanácsot, segítséget kérhetnek. A nők irányítják a cselédeket, a házimanókat, gondoskodnak az utódok helyes neveléséről, ha szükséges ünnepségeket szerveznek, és mindemellett még bennünket, a férjüket is kényeztetniük, a teljesség igénye mellett kielégíteniük kell.  A feleségeknek semmi keresnivalójúk a kastélyon kívüli társadalmi életben, de természetesen ezt Ön nem tudhatja, hiszen még nem tagja ennek a csoportnak. - biccentett gunyorosan Lucius a boszorkány felé.

- Márpedig a kemény munka nemesíti a lelket. Meg fogja látni, Lucius micsoda öröm felfedezni a rejtett összefüggéseket, majd ezek ismeretében a háttérből irányítani az eseményeket - szónokolt Umbridge. -  Ehhem... - A köhintés jelezte, hogy a reggeli udvarias csevegés véget ért. Umbridge egy hatalmas aktakupacot lebegtetett Lucius íróasztalára. - A mai feladata, Malfoy. Az elmúlt tíz év során hozott rendeletek és intézkedések. Némelyik érdemes arra, hogy leporoljuk, és újra kihirdessük. Itt van például a kiskorúak iskolán kívüli bűbájgyakorlását korlátozó rendelet... - emelt le a kupac tetejéről egy lapot. (Hogy senkinek se legyen hiányérzete... -S) - Találja ki, hogyan ellenőrizhetnénk a gyakorlatban ennek a rendeletnek a betartását. Íme, egy másik intézkedés-tervezet, amelyik a származás szerinti megkülönböztető jelzések viselésével foglalkozik... - húzott ki egy újabb lapot a kupacból Umbridge. - Vagy itt van például ez... Nem helyes, hogy a Roxfort felügyelőbizottságának tagjait élethosszig választják. A minap Mr Rosier javasolta a módosítását... Ha jól tudom, a maga édesapja is tagja a felügyelő-bizottságnak... ehhem. - Umbridge rendkívül jólértesült volt, ráadásul mindenkivel éreztette, hogy sokkal többet tud, mint amennyit mutat. - Nos, válassza ki azokat, amelyeknek az átdolgozása a jelenlegi körülmények között a leghasznosabbak a varázsló társadalom számára.

- Nincsen saját szobám? – hördült fel Lucius, és figyelmen kívül hagyta a nő kérését, de mivel Umbridge nem felelt, néhány lépéssel az asztalához lépett, és első tettként megfogta a macskát ábrázoló tányért, és az egyik üres fiókba vágta – Tudja allergiás vagyok a porcelánra. És igazából nem értem, hogy mi szükség van ezekre, amiket itt felsorolt. Nem hiszem, hogy az vinné előrébb az ügyünket, hogy a taknyos diákok mit művelnek otthon... – de ekkor a boszorkány a szavába vágott.

- Kell néhány év, amíg átlátja ennek a munkának a hasznosságát és felismeri a szépségeit - jegyezte meg Umbridge. - Higgye el, aki egyszer elkötelezi magát a hivatal szolgálatában, el sem tudja képzelni, hogy másban lelje az örömét. - Dolores szívesen megemlítette volna titkos vágyát, hogy egyszer majd a minisztérium államtitkára legyen, ám látva Lucius arckifejezését, csalódottan lebiggyesztette a száját. - Ne felejtse, hogy amit itt, ebben a szobában kitalálunk, a minisztérium falain kívül kötelező lesz betartani sok százezer varázsló számára. Ez a valódi hatalom forrása, Malfoy, akármit gondolnak az elvbarátai. - Dolores pillantása mintegy véletlenül Lucius bal karjára esett.

Lucius összeszűkült szemmel pillantott le a mellkasáig alig érő nőre, és nem értette, hogy mit keres ő itt, semmi értelmét nem látta abban, hogy az bármilyen haszonnal is járna, ha ő itt ennek a békának a társaságában tologatná jobbra vagy balra az aktákat. Az íróasztala felé fordult, mintegy a hátát mutatta a nőnek, és hosszú ujjaival végigpergette a legfelső irat néhány papírlapját, az első mondatok felkeltették az érdeklődését, mire kihúzta a székét, rázuttyant, majd belemélyedt az akta olvasásába.

Kis kék papírrepülő röppent a szobába, körözött egyet, majd Umbridge egyik kismacskás képének ütközött. Dolores felkapta, átfutotta a sorokat. Rendkívüli izgalom uralkodott el rajta. Megigazította rózsaszín kosztümkabátkáját, lejjebb húzta a szoknyáját, kis kefét vett elő a táskájából, amivel eltüntette válláról a nem létező porszemeket. Arca teljesen kipirult, szempillája megrebbent.

- A miniszter úr hivat. Személyesen... - rebegte áhítatosan. - Hamarosan átkerülök a dokumentációs főosztály élére, amelyik közvetlenül Neki készíti a jelentéseket. - Dolores Luciusra mosolygott. - Mire visszajövök, legyen kész a javaslata. Ez alapján fogok dönteni arról, hogy az utódomnak ajánlom vagy kezdeményezem az áthelyezését Rookwood különleges ügyosztályára. - Umbridge Lucius asztalára támaszkodott, belemosolygott a szőke mágus képébe. - Melyiknek örülne jobban? - Umbridge gyanította, hogy néhány vezető tisztségviselőhöz hasonlóan Rookwood is Tudjukki embere, és nagyon kíváncsi volt, vajon az ifjú Malfoy mennyire tájékozott ez ügyben. De ezt nem említette.

Lucius a boszorkányra vicsorított, de végül röviden válaszolt:

- Higgye el, ha már muszáj, szívesebben dolgoznék a Rejtélyügyön, mint, hogy a muglikkal foglalkozzak. Augustus egyébként is, igen jó barátom, mondhatni egy csapatban játszunk. Egyébként ma korábban elmegyek, mert iszonyatosan hasogat a fejem. – zárta le a beszélgetést Lucius, és felcsapta mindkét lábát az íróasztalra, és mintegy véletlenül lelökte a csipkés terítőt a földre.

Umbridge újra megigazította a kosztümjét.

- Nem mehet el korábban. A hivatali munkaidő fél ötig tart, de általában este hétig túlórázunk. Olykor éjjel tizenegyig is maradunk... - Az ajtóhoz lépett, felkészült, hogy jelentést tegyen a mágiaügyi miniszternek. Mielőtt azonban becsukta volna az ajtót, még visszaszólt Luciusnak, aki éppen lehunyta a szemét, hogy kialudja magát.

- Ne felejtse el megetetni Fufikát! - mutatott Umbridge a hófehér kölyökmacskára, aki mind ez ideig a szőnyeget karmolászta, ám ekkor éppen új elfoglaltságot talált magának: rávetette magát Lucius bőrcsizmájára (vagy bolyhos nyuszifüles papuscsára - ahogy tetszik -S).(Fufika további sztorija a következő jelenetben lesz olvasható :P L)

 

 

Napok teltek el az eljegyzési fogadás óta, és Narcissa-t nem hagyta nyugodni jövendőbeli anyósa bánatos viselkedése. Levelet küldött az asszonynak, melyben arra kérte, hadd látogassa meg őt valamelyik délután. Hamarosan ő is a családhoz fog tartozni, sok minden megváltozik, és semmiképp nem akarta, hogy bármilyen félreértés, az általa elképzelt jövőkép útjába álljon. Világosan érzékelte, hogy anyja és fia kapcsolata nagyon erős, ahogy azt is, hogy Kerubina élete igen sivár lehet.

A Malfoy család egyik házimanója nyögve tárta fel a hatalmas bejárati ajtót, utat engedve Narcissa-nak, aki ismervén már a kúriát a földszinti szalonba suhant.

Kerubina teát kortyolgatott a szalonban, s épp egy romantikus regényt olvasott valami mugli írónőtől, bizonyos Jane Austin-tól, akinek nagyon kedvelte a stílusát s megmosolyogta a muglik naívságát; titokban azonban ő is sírig tartó szerelemről ábrándozott. Még mindig. Ám tudta, hogy azt soha nem fogja megkapni. Megrezzent, amikor Narcissa Black belépett, majd felkelt udvariasan, hogy üdvözölje.

- Kerubina, örülök, hogy ismét látom! - a lány gyengéden ölelte át az idősödő nő vékony vállait. - Köszönöm, hogy meghívott teára, és engedélyezte látogatásomat. - Cissy Kerubina mellé telepedett a hatalmas kanapéra.

Kerubina kissé merev tartással kínálta leendő menyét teával, közben végigmérte.

- Nos, Miss Black… tetszik Önnek a házunk?  Vagy netán lecserél majd minden berendezést, ha ideköltözik? – kérdezte kissé jegesen.

Narcissa kissé összerezzent a hűvös hangra, és a gyanakodó kérdés hallatán, de továbbra is mosolygott.

- Miből gondolja, hogy ilyen szándék vezérel engem, ha meglátogatom jövendőbeli családom egyik tagját? - kérdezett vissza meglepve, miközben mindkettejüknek kitöltötte a teát.

Kerubina aprót biccentett a fejével.

- Kényszerházasságban a nők többsége a vásárlásba, s a vagyon elköltésébe menekül. – mondta halkan s belenézett a lány kék, csillogó szemeibe.

- Valóban. Ez egy kényszerházasság lesz. - morogta most Cissy, ujjaival láthatatlan porszemeket sepert le, egyszerű de elegáns, térdig érő mélybordó szoknyájáról. - Nem mi kezdeményeztük...ám ettől még működhet. - nézett aztán újra Kerubina szemébe.

Az asszony lehajtotta a fejét. Kezei között megcsörrent a csésze. Kis híján elejtette. Eszébe jutott a fiatalsága. Amikor egyetlen örömre a rengeteg ruha vásárlása volt… s a fia, amikor megszületett.

- Bár… azt hiszem, nem hasonlítunk egymásra. – suttogta Narcissának sápadtan. – Narcissa, kedvesem, Neked az a dolgod, hogy megfelelő családi hátteret biztosíts a fiamnak. Vagy netán Te is beállsz halálfalónak? – váltott át hirtelen tegezésre Kerubina.

Narcissa hevesen megrázta a fejét, bátorítóan fogta meg a nő reszkető kezeit.

- Látja, jobban hasonlítunk, mint gondolná. - suttogta. - Családjainkban épp elegen vannak, akik gondoskodnak arról, hogy a Nagyúr elégedett legyen. Miért ne törődhetnénk mi, többiek a családi harmóniával? - hangjából olyan őszinteség sugárzott, hogy Kerubina szemei megteltek könnyel. Meghatódott a fiatal lány szavain.

- Mi vár Rád, gyermekem… nem is tudod… - zokogta. (szegény mami jövőbelátó :D-L)

 - Ne sírjon, kérem. - vigasztalta a lány, hófehér zsebkendőjét nyújtva Kerubinának. - Én mindenben támogatni fogom Önt és a fiát. Tudom mi a dolgom...és...nem is fog nehezemre esni...azt hiszem. - Cissy elvörösödve fordult el, és épp meglátta a házba berobbanó Lucius-t.

 

Lucius pontosan hatkor hoppanált otthonuk kertjében, arca vérvörös volt a haragtól. A varangypofa, ahogy magában elnevezte Umbridget, kisebb rohamot kapott (ha vmi mást, akkor jelezd Sárki ), mikor megtudta, hogy egyetlen Fufikája bizony elcsavargott. Lucius, hogy mutassa mennyire bántja az ügy, egy kis francia desszertkülönlegességgel kedveskedett a boszorkánynak, de ettől még bent kellett maradni, hogy átkutassa az állat után az egész Minisztériumot. Pedig csak ő tudta, hogy ez teljesen felesleges, hiszen Fufika az életben nem fog előkerülni. Amikor a rusnya dög nekiugrott Lucius frissen tisztított csizmájának, a varázsló akkorát rúgott bele a másik lábával, hogy az állat egyenesen nekicsapódott a frissen szidolozott keretű Mágiaügyi Miniszter ( aki, mint megtudtam nem Caramel-Fudge, de ezek szerint a banya gerjed a hatalomra :D -L) portréjának. Az üveg összetört, a kép, pedig Fufika karmainak esett áldozatul. Majd negyedóráig azzal töltötte el az unalmas perceket Malfoy, hogy Fufikát megtanítsa lebegni, repülni, cigánykerekezni, szteppelni, ebben nagyon tehetségesnek bizonyult a dög, de egyszer sajnos nagyobb erővel pöccintett az állat felé, és a macska feje nekivágódott a mennyezetnek, majd keserves nyávogás közepette kiszenvedett. Lucius tudta, hogy az előmenetelének nem használ, ha az első napon kinyírta a főnöke kedvencét, először egy laza Reparoval megjavította a keretet, a benne lévő képpel együtt, aztán a tetemet kerek, rózsaszínű pralinés dobozra transzformálta át. A kis csomagot azzal adott át Umbridge-nek, hogy maga a Miniszter küldte, hiszen nagyon meg van elégedve a boszorkány munkájával, és azt üzente még, hogy mind egy szálig el kell fogyasztani a kis pralinékat a legkedvesebb beosztottjának, mert ha nem, akkor azt személyes sértésnek veszi, hiszen ki nem állhatja az állandó fogyókúrát tartó nőket. Lucius azzal hárította el a kínálását ( ha megkínálja egyáltalán - L ), hogy ő bizony a csokoládéra is allergiás, majd kézcsókot lehelt a nő húsos kacsóira és szinte kimenekült az irodából.

Az ifjabb Malfoy megtorpant, mikor észrevette, hogy ki is jött édesanyjához látogatóba.

- Anyám! – lépett a törékeny nőhöz, és finom csókot lehelt az arcára. – Narcissa, micsoda öröm, hogy itt láthatlak. – fordult a boszorka felé.

Kerubina arca azonnal felderült, ahogy meglátta a fiát, szemében már nyoma sem volt a könnyeknek.

- Lucius. Fiam… de jó, hogy megjöttél. – mondta kedvesen, majd a fiatal párra mosolygott.

Narcissa a fiú elé libbent, és a kezét nyújtotta.

- Micsoda meglepetés Lucius! - fúrta szemeit az ezüstös szempárba. - Édesanyáddal nagyon jól elbeszélgettünk.

Lucius finoman megszorította Narcissa ujjait, és csak éppen addig fogta tovább, amíg az illendőség megkívánta.

- Ha nem bánja, édesanyám, akkor megmutatnám a menyasszonyomnak, hogy hol is fogunk mi élni az esküvő után. – hajolt meg mosolyogva Kerubina felé Lucius – Természetesen csak akkor, ha Narcissát is érdekli.

- Már kész van a villa azon szárnya, ahol együtt élünk majd? - kérdezte ámulva, és le nem vette tekintetét Lucius arcáról. - Hát hogyne szeretném látni! - lelkendezett, és a fiúba karolva intett vissza kedvesen Kerubinának. - Indulhatunk - susogta Luciusnak

Kerubina ajkáról nem hervadt le a mosoly, még akkor sem, amikor a fiatalok kimentek. Valahol érezte, hogy Lucius boldog lehet ezzel a lánnyal… Narcissában nem volt semmi, ami romlott vagy rossz lett volna- Kerubina érezte ezt. Csupán rossz családba született… de nem akar halálfaló lenni… és ez már önmagában bizalomra adott okot.

- Csak szülj egy csodás kis unokát… - suttogta maga elé az asszony s képzeletében már meg is jelent egy szőke kisfiú, vagy kislány képe. Lehunyta a szemét és átadta magát az álmodozásnak.

 

Lucius úgy vezette végig a földszinten, majd egészen fel a második szintig menyasszonyát, hogy egy pillantást sem vetett rá. Kellemetlenül érezte magát mellette ezekben a percekben, hiszen agyába tolakodtak az eljegyzésen történt képsorok. Bellatrix lázasan izzó tekintete, a karmolásnak a nyomai, amit szobája magányában tüntetett el a válláról, nyakáról. Fogalma sem volt róla, hogy mi vette arra rá, hogy megkefélje azt az őrült boszorkányt, hiszen az egyetlen szép nő volt, aki iránt sosem érzett testi vágyat a Malfoy fiú. Nem az arája érzései miatt nem akarta, hogy mindez kitudjon, hanem nem vágyott az ezt követő sértődésre, vádaskodásra, veszekedésre. De legfőképpen azt nem akarta, hogy Kerubina erről tudomást szerezzen.

Narcissa aprókat lihegve állt meg a robosztus lépcső tetején, tátott szájjal nézett végig a hatalmas folyosón, melyről szobáik nyíltak. A falakon káprázatos festmények, és falikárpitok lógtak szabályos rendben, így a legkevésbé sem látszott giccsesnek. Az óriási ablakok rengeteg fényt engedtek be.

- Megmutatod a szobákat is? - Cissy Lucius karjába csimpaszkodott, majd széles jókedvében a fiú vállára hajtotta a fejét, úgy vizsgálta tovább a látványt.

Luciust váratlanul érte az érintés, de ezt nem mutatta, finoman maga elé fordította Narcissát, és lágyan végigcirógatta a halántékától a nyakáig a boszorkányt, majd ujjai bekúsztak a lágy, szőke fürtök mögé.

- Csókolt meg már férfi? – kérdezte vontatott, lusta hangon, és közben finom erőszakkal húzta magához Narcissát. Valóban érdekelte, hogy mennyire szende a menyasszonya.

- Ó! - a lánynak égni kezdett az arca, és olyan gondolatok kúsztak a fejébe, melyektől libabőrös lett, ám nem rossz értelemben.

Lucius vegye át innen legyen szíves....Narci túl el van szállva ;)) (Pedig hol van még a nászéj és egyéb finomságok :D-L)

Lucius elmosolyodott, ahogy megérezte az apró remegést, ami végigfutott a karcsú testen. Lehajolt, és finoman a fogai közé vette a lány alsó ajkát, aki egy röpke pillanatra teljesen lemerevedett, karjai ernyedten lógtak teste mellett, de aztán a testében fellobbanó vágynak engedelmeskedve szétnyitotta ajkait Lucius követelőző szájára tapasztva őket.

A szőke mágus nem habozott, tovább ment, szorosan magához ölelte a kis boszorkányát, majd nyelvével óvatosan kalandozta be az eddig ismeretlent, szelíden simogatta a fiatal nő gerincvonalának ívét, tenyere egészen a kerek csípőig szaladt. Narcissa szédelegni kezdett, teljesen elgyengült ettől a szenvedélytől, ami előtört belőle. Anyja gondosan ügyelt rá, hogy lánya érintetlen maradjon, még a Roxfortban is figyeltette. Cissy-nek volt néhány egyszerű kalandja az iskolaévek alatt, de azok kimerültek néhány erőtlen pusziban, és közös sétákban. Teste megvonaglott, beletúrt a fiú szőke hajába a tarkójánál, és még jobban magához húzta. Lucius elnevette magát a csókban, majd erősebben szorította magához a nőt, kissé elvesztette az egyensúlyát és az egyik falikárpitnak dőltek, a csókja is tüzesebbé vált, kezével ekkor már az érett kis halmokat simogatta, a nadrágja elején dudorodó vágya félreérthetetlenül üzent Narcissának, amitől a lány észbe kapott, és remegve tolta el magától kissé a vőlegényét, de még mindig átölelve tartotta a nyakát. Elhomályosult szemekkel nézett Lucius-ra

- Lucius...kérlek... - súgta, végül sikerült összeszednie magát, komolyan nézett a férfi szemébe. - Talán jobb lenne visszatérni a szalonba. A szobákat megnézhetjük majd máskor. - sokkal jobban tartott saját, újonnan megismert vágyaitól, mint Lucius-tól.

A mágus elhátrált, végigsimított összekócolódott haján, majd karját felajánlva visszavezette jegyesét a szalonba, ahol elfogyasztották a kései uzsonnát.

 

Narcissa végig nagyon zavarban volt, nem tudta teljesen lecsillapítani szíve dobogását, és teste lüktetését, így az uzsonna után gyorsan elbúcsúzott.

- Köszönöm ezt a csodás délutánt. - mosolygott. - Lucius, kikísérnél? Ideje mennem.

Lucius még harapott egy utolsót az áfonyás muffinból, majd követte a lányt kifelé a szalonból. Anyjának még visszaintett, hogy ne vitesse el a manókkal a tálcát.

A boszorkány megállt az ajtónál, és megfogta vőlegénye kezét.

- Mintha komor hangulatban lennél. Rossz napod volt? - érdeklődött aggódva.

Lucius lenyelte a falatot, majd megszorította a nő kezét:

- Nem kell, hogy ezen törd a fejed, majd elintézem én, ha valami nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. – belecsókolt jegyese tenyerébe, hogy enyhítse szavai élét.

Narcissa sokáig fürkészte a mágus kissé morcos arcát.

- Ne érezd kötelességnek, hogy beavass az életedbe. - végigsimított Lucius haján. - A te életed a tiéd...ahogy az én életem meg az enyém. - mielőtt elindult kifelé, egy hirtelen ötlettől vezérelve átölelte a fiút, és újra megcsókolta.

Lucius erősen magához szorította Narcissát:

- Ha hozzám kötöd magad, akkor sokkal többet megtudhatsz rólam, de ehhez ügyesnek kell lenned. – súgta a boszorkány fülébe, majd eltávolodott tőle, és lágy kézcsókkal búcsúzott. – Add át szívélyes üdvözletemet a szüleidnek, talán nemsokára ellátogatok hozzátok.

- Remélem, hamarosan újra találkozunk. - búgta a lány, és kilibbent a friss nyári estébe.

 

 

Bellatrix Lestrange csak napok múlva vette észre, hogy ’valami hiányzik’. Amikor élvezettel nézegette az ékszeresdobozait, akkor fedezte fel, hogy a jegygyűrűje szőrén-szálán eltűnt. Alapesetben nem is érdekelte volna, hiszen a jegygyűrű nem jelentett neki semmit, ám a gyémántba belebűvölte az érzéseit, amit Voldemort iránt érez. Ha elvesznek ezek az érzések… dühösen fújtatott, felpofozta Rodolphust idegességében s körültombolta a fél rokonságot. Anyja tanácsára, akinek előadta a szomorú feleség szerepét, mert elveszett a jegygyűrűje, ellátogatott a Grimmaud térre is. A kis Regulus éppen hazaugrott Spinner’s Endről, Siporral, mert az anyja elvárta, hogy legalább a hétvégi nagy étkezéseknél együtt legyen a család.

Bella a szalonban csevegett Regulus anyjával.

Regulus, amint meghallotta unokanővére hangját, azonnal lecsapta a villát és a kést, kiszaladt, hogy üdvözölje Bellatrixot.

- Adj egy csókot neki az én nevemben is! - kiáltott utána az apja, Orion, aki túl lusta volt ahhoz, hogy egy rokoni üdvözlés miatt felkeljen. Inkább előhúzta a laposüvegét, és jót húzott belőle, mielőtt házsártos asszonya visszatért volna.

- Á! Az én Regulusom! – nézett végig a nyurga, de helyes fiatal fiún Bellatrix. Kedvtelve legeltette csodás pillantását rajta. Tetszett neki a kölyök. És ezen az sem változtatott, hogy a rokona volt. Látott benne lehetőséget… és az már eleve hízelgő volt neki, hogy felnéz rá. Mert érezte a Regulusból áradó csodálatot…

Regulus azonnal Bellatrix karjába vetette magát, két hatalmas puszit adott neki, majd egy villámgyors, lopott csókot az ajkára.

- Ezt apa nevében - suttogta izgatottan, majd hátrább lépett.

Bella vigyorogva gyújtott rá a szipkára, majd megvárta, míg a fiú ránéz s megvillant a tekintete. Hosszan elidőzött Regulus sötét szemein a pillantása, majd egyre lejjeb vándorolt. Walburga figyelmét nem kerülte el Bellatrix kihívó viselkedése, jól látta Regulus szemében is a sóvárgást.

- Ha befejezted az ebédet, menj a szobádba, Te suttyó! - legyintette meg Regulust, aki elhúzta a száját, de mielőtt felszaladt volna a lépcsőn, Bellatrixra kacsintott, ravaszkásan intett a szemével, hogy siessen fel hozzá.

Bella még vagy jó negyedóráig csacsogott Mrs Black-kel, aztán a fiú után ment. Szimata nem csalt. A kis Regulust a szobájához tartozó fürdőben találta meg. Kopogás nélkül nyitott be.

Regulus a zuhany alatt állt, teljesen meztelenül, háttal az ajtónak. Már elzárta a csapot, de a vízcseppek csillogtak a testén. Törülközőjével éppen a combjait szárította.

Bella szó nélkül mögé lépett. A fiú ugyanolyan magas volt, mint ő. A gyönyörű nő hátulról átölelte unokaöccsét s belecsókolt a nyakába.

- Kicsim… - suttogta. – Büszke vagyok Rád, Reg…

Regulus lehunyta a szemét. Eddig minden pontosan úgy történt, ahogyan képzelte. Akarta, hogy így lássa meg őt - mégis megborzongott Bellatrix csókjától.

- Igazán? - susogta. Kimondhatatlanul jólesett neki a nő érintése. - Miért is?

- Hogy miért? – kacagott fel Bella, s szorosan magához szorította a fiúcskát, ujjai a hasát simogatták. – Mert remek kölyök vagy… nem züllesz el, mint a bátyád… Griffendél! Undorító véráruló! De Te… Te más vagy kicsi fiú… - kinyújtotta a bal kezét, majd halkan, szinte elmélázva szólalt meg újra. – Képzeld, elhagytam a jegygyűrűmet. Rodolphus tombol… – engedte el a fiút s mélyet sóhajtott, mint egy szenvedő, megtört fiatal feleség. – Nem is tudom, mi lesz, ha nem kerül elő… Rodi talán meg is kínoz… - suttogta.

- Átkozd le a tökeit! - javasolta készségesen Regulus. Miután Bellatrix elengedte, felhúzta a nadrágját, ami szorosan tapadt a testéhez. Úgy fordult, hogy unokanővére láthassa, azért nem olyan kisfiú ő már... - Esetleg segíthetek megkeresni azt a gyűrűt. Ha nagyon akarom, meg is találom. No és kapok valamit cserébe, ha visszajuttatom hozzád? - kérdezte merészen Regulus.

Bella elvigyorodott s megigazította a faltól-falig tükörben a haját.

- Szóval talán tudod, merre van? És feltételeket szabsz azért, hogy visszaszolgáltasd? – kacagott. – És mit kérsz cserébe, hogy visszakapjam? – Bella pontosan tudta, hogy az ifjú, leendő halálfaló a szárnyát próbálgatja.

Most Regulus lépett Bellatrix mögé, hátulról átölelte, összefonta a karjait a mellei előtt, közben a fülébe suttogott.

Bella felhúzta szépen ívelt szemöldökét, majd megrázta a haját. Egy térdig érő szoknyában s egy szűk felsőben volt. Feltette egyik lábát a kád szélére. Kacéran előredőlt s egyik ujjával a fiút hívta…

- Gyere… - suttogta, majd magához rántotta Regulust. – A feltételed igazi Black-hez méltó… erkölcstelen és mocskos… - ejtette ki élvezettel a szavakat Bella, majd a combjaihoz húzta Regulus egyik kezét. – Gyerünk, kicsim… hát vedd el, amit akarsz…

Regulus végighúzta a kezét a bársonyos combokon. Amikor az izgalmas hajlathoz érkezett, felnyögött. Arcán megjelent egy piros folt, miközben jobb kezének középső és mutatóujjával behatolt a titokzatos redők közé.

Bella kacagva hagyta a fiú ténykedését, legvégül magához húzta s mélyen megcsókolta a fiút. (fúj, najó, ez tök durva, kiskorú is, rokon is, de esküszöm, ennél tovább már nem megy a ribi… :D-B) (Ha nem, hát nem. Pedig Regulus nagyon élvezi... :D-S)

Regulus lopva szagolgatni kezdte az ujjait. Bánta már, hogy nem kért egy kicsivel többet. Bella tisztában volt vele, hogy mekkora hatással van a fiúra, ezért végigsimított az arcán.

- Kint várlak. Tíz perc múlva elhoppanálunk oda, ahol a gyűrűm van. – súgta a fülébe s kilibbent.

Regulus magára kapkodta a ruháit. Éppen csak beköszönt a szüleinek, majd lerohant a lépcsőn. A ház előtt belekarolt Bellatrixba. Úgy gondolta, az unokanővérével még a hoppanálás is sokkal izgalmasabb lesz, mint Siporral. A manót majd este elhívja, hogy meséljen elalvás előtt - de most nem volt szüksége rá.

 

Bella és Regulus nemsokára már a Spinner’s Enden voltak.

-...nagyon jó kis kéró, majd meglátod. Külön szobám van és Piton megengedte, hogy kirakjam a Sötét Nagyúr poszterét. A másik falra pedig a Te képedet raktam. Így olyan mintha mindig velem lennétek - újságolta Regulus, miközben belökte a kertkaput.

A riasztó jelezte a boszorkány érkezését. Piton sietett ajtót nyitni - nyilván arra számított, hogy Lily érkezik. Kicsit csalódott, amikor látta, hogy Regulus Bellatrix Lestrange társaságában tért vissza.

- Bellatrix - biccentett semmitmondóan. - Mi járatban?

Bellatrix fölényes mosollyal lépett be a házba.

- Piton… - villant a szeme, majd körülnézett és kis híján levarázsolta Regulus tökét, amiért ilyen putriba hozta őt, de aztán időben eszébe jutott a cél.

- Iszol valamit? - kérdezte jó házigazda módjára Piton.

- Köszönöm. Egy vodkát. Tisztán. Jéggel. – ült le a kanapéra.

Amíg Piton elment a vodkáért, Regulus előhúzta a pálcáját és a könyvespolchoz lépett. Az egyik könyvet megbűvölte, hogy rejtekhelyként szolgáljon, most kinyitotta, kivette belőle a gyűrűt, majd csábos mosollyal átnyújtotta Bellatrixnak.

- Íme!

Bellatrix átvette a fiútól a gyűrűt és gyorsan felhúzta.

- Hogy került hozzád, Regulus? – kérdezte Bellatrix, közben pillantása Pitonra vándorolt, aki készségesen felszolgálta a vodkát és külön pohárban a jégkockákat. Piton nem tartotta szükségesnek megemlíteni, hogy egy csepp Veritaserummal javította fel az italt. Kíváncsi volt Bellatrix gondolataira - és nem utolsó sorban a saját készítésű főzete hatására. A kiskorú Regulusnak limonádét hozott.

- Figyelmetlen voltál és elhagytad Narcissa eljegyzésén - felelte közben Regulus. Rögtön észrevettem, de éppen mással voltál elfoglalva, azért nem adhattam vissza azonnal. - Regulus megvonta a vállát. - Utána megfeledkeztem róla. Gondolom, nem ér valami sokat...

- Kicsim… értékesebb, mint gondolnád. – susogta Bellatrix, majd átvette a vodkát Pitontól. – Ti itt kotlotok egész nap? Semmi értelmes elfoglaltságotok nincs?! Lányok? Hódítás? – kortyolgatta a vodkát. Bár az előbb még csaknem elhányta magát ettől a háztól, most, ahogy végignézett a két feltörekvő fiatal srácon, kedve támadt velük lenni még… szemét végigjáratta Pitonon. – Mondd csak, az a kis vörös a szajhád, akivel az eljegyzésen voltál? – tette keresztbe a lábait. Szoknyája alaposan felcsúszott. – Legalább Mardekáros? Mert ugye azt nem gondolod, hogy elhiszem, hogy az unokatestvéred. – kacagott gúnyosan Bella. – Túl szép ahhoz és túlságosan sokat néztetek egymásra… - vigyorgott kajánul. – Bár… Te lehet, hogy jó színjátékos vagy, Piton… - nézett aztán a fekete hajú fiú szemébe Bella elgondolkozva. – De egy nő pillantása nem hazudik. – mondta halkan. – Egy nő, ha szerelmes, túl sokat akar hazudni, s ezért képtelen rá… jegyezd ezt meg… kis Perselus… - lehelte a boszorkány. – A férfiak… képesek bármire! De a nők gyengék… ebben rejlik a hatalmuk… de elárulják őket az érzéseik… mindig! Járj hát nyitott szemmel! Egy mosoly mögött mindig van könny is… - suttogta Bella, majd gyönyörű szemei megrebbentek. Egy pillanatra lehullt róla az álarc, amit talán nem is tudott máskor levenni, csak ha az érzéseire gondolt. Tétován végigsimított a gyűrűjén.

Regulus tágra nyílt szemekkel hallgatta unokanővérét. Piton, bár elégedett volt a Veritaserum hatásával, ugyanakkor elég rosszul leplezte, mennyire dühíti, hogy Bellatrix inzultálja Lilyt. Még ha csak szavakkal is...

- Ne merészeld szajhának nevezni Őt!

Bella felkacagott. Az iménti gyenge nő  már eltűnt. Újra a kéjsóvár, gonosz asszony volt jelen.

- Ó, persze… elnézést! – vigyorgott pimaszul. – Semmi közöm hozzá kit farkalsz meg éppen, kis csődör! - rideg kacaja betöltötte a házat. - Nektek valóságos háremetek is lehetne! – villant meg a szeme, majd átölelte Regulust és kacéran végigsimított a haján, aztán kéjesen megcsókolta a halántékát. – Jópár lányt s nőt rávehetnétek… bármire!

Piton egyik szemöldöke a homlokára csúszott. Titkos vágya volt, hogy a főzeteit tesztelje a vállalkozó kedvű osztálytársain. De honnan tudhat erről Bellatrix? Lehetséges, hogy Regulus ezt is elfecsegte?

- Jó ötlet - jegyezte meg. - De vajon a lányok... szóval, hajlandók lennének-e bármire? Mégis, szerinted hogyan vehetném rá őket? - kérdezte ravasz mosollyal az ajka körül.

- Úgy, édesem, hogy néha a nők az illúziók rabjai… menthetetlenül… - suttogta Bella, majd lassan felkelt. Átnyújtotta poharát Pitonnak. Egészen közel lépett hozzá. Ujjaik összeértek. A nő kihívóan kihúzta magát. Szexuális kisugárzása lehengerlő volt.

Regulus pillantása elfelhősödött. Tekintete villámokat szórt, ahogy Pitonra nézett, akinek a pillantása összekapcsolódott Bellatrixéval. A fiatalabb fiú szemében benne, volt, hogy "én sem nyúlok a Te nődhöz, el a kezekkel a csajomtól!" Piton elvigyorodott, miközben hol Bellatrixra, hol Regulusra nézett. Mindkettőjük elméjében akadály nélkül olvasott. Aztán úgy döntött, nem adja ki a tervét. Most még nem.

- Nem biztos, hogy egy egész háremre vágyom. Csak egyetlen nő tegye meg, amit kérek tőle.

Bella érzékelte a fiú érzéseit.

Szerelmes. – húzta el a száját, majd elmosolyodott. – Az asszonyi ravaszságot nem győzi le semmi… csak a kéj…  - mondta tőle szokatlanul lágyan. – Egy nő bármit megad azért, hogy átélje… akár így, akár úgy…  - pislantott egyet. Hatalmas pillái szinte súrolták Piton arcát. - Viszlát, szépségeim… Regulus, kicsim, gyere kísérj ki…

Regulus Pitonra vigyorgott, aztán szorosan Bellatrixhoz simulva hagyta el a házat. A kertkapuig kísérte unokanővérét, ott szembe fordult vele. Ujjait összefűzte a nőével, majd egészen vakmerően közelítette ajkát Bellatrixéhoz.

Bella újra ajkon csókolta unokaöccsét, de csak felszínesen, majd villámgyorsan hoppanált.

Jöhet az elmélkedés Bella szavairól- meg amit sugalmazott, ezt már Rád bízom, S.!:))-B

Regulus úgy tért vissza a házba, mintha legalább tíz centivel a talaj fölött lebegett volna. Ábrándos tekintettel zuttyant le a pamlagra.

- Szuper a csaj, ugye? Hamarosan megkapom tőle a Jegyet... - Regulus szemügyre vette az alkarját, amin még mindig csak a hennás Sötét Jegy feketéllett. Csak az vigasztalta, hogy Piton karja is csupasz volt még. Aztán témát váltott: - Miután visszamegyünk a suliba, megcsináljuk azt a háremet, igaz? Ott van Mary Macdonalds a Griffendélből, a Crak-lány, Travers húga, meg az a nagyképű Macnair-lány az én évfolyamomból... - sorolta a potenciális háremhölgyek nevét Regulus. Piton szeme megvillant.

- Hát persze. Ellenállhatatlanok vagyunk. Ha Bellatrix mondja, biztosan úgy van... -  A fiú ajka gúnyos mosolyra húzódott. Közben belelapozott a noteszébe és bekarikázott két feljegyzést. - De addig is, vár a munka. Egy szibériai boszorkány, anyám egyik állandó ügyfele rendelt a legújabb farkasölőfű-főzetemből. Éppen ma kaptam tőle sürgönyt. Már írtam neki, hogy ez a főzet még csak kísérleti stádiumban van, de azt írja, nem baj, valami vérfarkas-harapásos varázslógyereken akarja kipróbálni, akit Londonból vittek hozzá a szülei.

Regulus beleröhögött a limonádéjába.

- Csak nem a hülye Lupint kezeli? Hallottam, hogy odautaztak a szüleivel...

- Meglehet... - vigyorodott el Piton.

 

 

Friss nyári reggel ontotta fényét a kertvárosra, gyerekek szaladgáltak az utcákon, kihasználva a tanév előtti utolsó szabad napokat. A fákon már megjelentek az első sárguló levelek, a szél is hűvösebben fújdogált, Petúnia Evans pedig verandájuk hintaszékében billegett előre-hátra, magában kacarászott és énekelt. Vernonról. Ugyan nem látta a fiút egész nyáron, mert az üzleti továbbképzésre utazott Dél-Angliába, ám Petúniát ez nem zavarta az ábrándozásban. Vernon rendszeresen írt neki, szép, udvarias levélkéket, azonban szenvedélyes éjszakájukat soha nem említette.

- Vernonkám...milyen szégyenlős vagy még kicsi tündérbogárvirágszálam. – suttogta vigyorogva a lány. – Nem baj, majd minden megváltozik, ha újra hazatérsz...nemsokára...lálálálá lá lá. – dudorászott, de hirtelen megpillantotta húgát, aki kifelé igyekezett, így gyorsan kikapta kezét a szoknyája alól, majd idegesen lesöpörte a fonnyadt kórókból álló virágkoszorút a fejéről. (:DD- akinek nem jut vonalzó, ugyeh..:D-B)( és pálcája sincs :D-L)

Lily a szeméttel indult kifelé, elgondolkozva lépett ki a házból, azt tervezgette, mit fognak Perselus-szal csinálni a hétvégén, hiszen majdnem másfél napig kettesben lesznek… észre sem vette nővérét.

- Na mi újság Lily? – kérdezte gúnyosan. – Mostanában sokat kimaradozol...éjszakára is. Láttam ám! – vihogni kezdett, de nem vette észre, hogy túl nagyot lökött a hintaszéken, és sikkantva kapaszkodott a veranda szélébe, nehogy leessen. – Nem árultalak be, ne félj. – nyögte aztán.

Lily összerezzent, s kiejtette a szemetet a kezéből. Szanaszét gurult a sok krumplihéj és üdítős doboz… Lily felsóhajtott. Előkapta a pálcáját és villámgyorsan összevarázsolta a szemetet a földről, bele a zsákba.

- Kimaradozom? Jah, igen, meg részegen fetrengek minden reggel a szobád előtt. Vagy mire akarsz kilyukadni? Hogy Te sem alszol éjszaka, hanem engem figyelsz? – Lily az égre emelte a tekintetét. Túni egyre elviselhetetlenebb volt…

Petúniában égett a kíváncsiság, szeme csak úgy izzott, ültében egész közel hajolt Lily-hez.

- Nem versz át! Inkább meséld csak el, milyen a kis sápatag legénykéd. – cinkosan kacsintott húgára. Felajzott állapotában mit sem törődött az ellenségeskedéssel, információkat akart, pletykákat, most azonnal.

Lily kissé türelmetlenül eltűrte a haját.

- Sápatag legényke? Olyat nem ismerek… - adta a hülyét a lány. – Nekem csak csinos barátaim vannak. – nézett nővére szemébe. – Mert az ember a barátait megválogathatja, ellentétben a… - de nem folytatta. – Túni, nagyon unatkozol? Nem a pótvizsgára kellene készülnöd? – jegyezte meg Lily. – Vagy Vernon majd lefizeti a tanárokat, hogy átmenj matekból?

Nővére csalódottan biggyesztette le az ajkait. Valójában persze nem Lily élményeire volt kíváncsi, hanem a sajátját akarta megosztani, hogy húga szemében meglássa az irigységet.

- Ha akarod, szívesen elmesélem minden csínját-bínját a Dolognak. – nyomta meg az utolsó szót. – Mint tudod, én már tapasztalt vagyok ezen a téren. – jelentette ki fensőbbséges ábrázattal.

Lily felnevetett.

- A Dolog? Ez valami új sorozat? – vigyorgott hitetlenkedve. Legkevésbé Petúniával akart a dologról csevegni. Pedig nagyon is sokszor eszébe jutott… - Nem érdekel a Dolog. Akármi az. – morogta.

- Eh ilyen hozzáállással ez a Piton nem lehet valami nagy szám. – legyintett fintorogva Petúnia.

Lily elvörösödött és már a nyelve hegyén volt a válasz, amikor az anyja lépteit hallotta bentről. Gyorsan összefogta a szemetes-zsák száját és elrakta a pálcáját, majd megvillantotta szemét nővére felé.

- Jó reggelt drágáim! – köszöntötte őket Mrs Evans az ajtóban állva. Petúnia ijedten húzta össze magát a széken, fogalma sem volt róla, hogy anyja mennyit hallott a beszélgetésből.

- J..jó...reggelt. – motyogta Petúnia, de lassan megnyugodott, amikor édesanyjuk Lily felé fordult, és átölelte a vállát.

- Jól hallottam, hogy Perselus Piton nevét említettétek? – kérdezte érdeklődve. – Nem ő az a fiú, akit az állomáson láttunk, s akivel gyakran jártál ki a fűzfához a nyáron is?

Lily az anyjára nézett.

- De, ő az, anya. Hisz ismered! Évek óta barátkozom vele. Megbízhatsz benne. Rendes fiú. És nagyon okos. Sok mindent tanulok tőle. – Lily őszintén beszélt, bár a halvány pír csak nem akart múlni hamvas arcáról...

- Óh igen. Sokszor említetted, hogy nagyon okos fiú. Ezalatt a két hónap alatt sokat tanultatok együtt.- bólogatott Mrs. Evans. Petúnia megnyikkant, de Lily, aki a nővére mellett állt, belerúgott a szék lábába és a pálcája után nyúlt észrevétlenül, úgyhogy inkább behúzta a nyakát, és ciklámenre lakkozott lábkörmeit vizsgálta tovább.

- Igazán jó lenne megismerni a barátaidat kislányom. Hiszen több időt töltesz velük a Roxfortban, mint velünk itthon. – folytatta Mrs. Evans. – Mit gondolsz szívesen eljönne hozzánk vacsorára mielőtt elutaztok? Apád is boldog lenne.

Lily elmosolyodott.

- Szerintem ez tök jó ötlet, anya! Perselus biztosan eljön. Vagyis, remélem…

- Az milyen szép este lesz! – morogta Petúnia halkan, de édesanyja nem hallotta meg.

- Akkor kérlek, tolmácsold neki meghívásunkat, mondjuk holnap estére, rendben lesz így? – lelkendezett anyjuk, és megsimogatta Lily haját. – Természetesen, ha a fiatalúrnak más időpont felel meg, akkor megoldjuk. – mondta Mrs. Evans, majd másik lányára mosolygott, és visszament a konyhába, hogy az ebéddel foglalatoskodjon.

Lily elsápadt.

- Holnap… estére?! – mondta maga elé. – De anyáék… nem utaznak el holnap?! – a kérdés nyilvánvalóan költői volt. Világos, hogy nem utaznak el hétvégére… Lily csalódottabb volt, mint valaha. Dühösen vágta le a földre a szemetet.

Petúnia grimaszolva fonta keresztbe a karjait maga előtt.

- Remélem most boldog vagy. – sziszegte. – Én meg remélem valahogy túlélem, anélkül, hogy kihánynám a vacsorát. – sóhajtott szenvedő arccal.

Lily legszívesebben a szemétbe nyomta volna Petúnia beesett arcát.

- Ő legalább nem zabál fel mindent, mint a Te visszataszító kis kocád! – csattant fel, majd fogta a szemetet és kivitte a ház előtti kukába. Úgy csapta bele, hogy visszhangzott tőle az utca.

Petúnia kiöltötte a nyelvét húga után, és még sokáig motyogott volna magában mérgelődve, de eszébe furakodott a Vernonnal töltött éjszaka, és keze visszavándorolt a szoknyája alá.

Lily dühösen rohant fel a szobájába. Nővérére rá sem nézett visszafelé.

Az ő terve egészen más volt, és a szülei elfelejtették értesíteni őt, hogy nem utaznak el hétvégén…

- A francba is. – morogta és az ágyára zuttyant, majd a körmét kezdte rágni. Sehogy sem jön össze Perselus-szal ez a kettesben levés… a Spinner’s Enden ott van Regulus, itthon meg állandó a nyüzsgés… Lily aztán úgy döntött, nem szól már Pitonnak, hogy ne jöjjön holnap… legfeljebb megfutamodik a vacsora elől…

A lány a hátára dőlt, magához fogta a kispárnáját, amire rávarázsolta a PP-LE- betűket és lehunyta a szemét. Az utca zaja beszűrődött… Lily félálomba került, s csakhamar elaludt.

 

 

James a szünidő utolsó szombatján határozta el magát, hogy rendezi a kapcsolatát Evans-szel. Szinte kipattant az ágyból, és befutott a szobájából nyíló fürdőbe. Lerugdosta magáról a pizsama nadrágot, majd felkapta a tükör előtti polcról a vonalzót. A fülig szaladó vigyorral nyugtázta, hogy bizony jelentős növekedésnek indult a kis játékos. (a visszatérő motívum.:DD-B)( ebben a korban kérlek, ez alap :D-L)

Megnyitotta vízcsapot, és fütyörészve mosta meg a haját, tusolta le a szappanhabot a rendszeres kviddicsedzéstől megizmosodott testéről. Piros – sárga csíkos rövid ujjú pólóban, fekete farmerben száguldozott le a lépcsőn, kezében a Nimbusz 1700-sel, és a köpennyel.

- Nem kérek reggelit. – kiáltotta be a konyhába tüsténkedő anyjának – Ebédre itthon leszek. – és kisepert a házból.

A kertben felpattant a seprűre, magára kanyarította a láthatatlanná tévő köpönyegét, ami elrejtett mindent a mugli és varázsló szemek elől.

Villámgyorsan Evans-ék háza elé ért, és a kertjükben landolt. Lekapta magáról a köpenyt, a tarisznyájába rejtette, majd a Nimbusz 1700-sel a kezében a bejárathoz lépett, éppen kopogtatni akart, amikor feltárult az ajtó, és Lily Evans lépett ki, a kezében pár könyvvel. Kis híján fellökte James-t. Nem számított senkire az ajtajuk előtt kotlani, főleg nem James Potterre. A lány szép szeme megrebbent, már a pálcája felé lendült a keze, amikor felfogta, ki áll előtte.

- Ööö... szevasz Evans...Lily. – intett a lány felé James, valahogy nem így képzelte a tus alatt.

Lily kifújta a levegőt.

- Potter! Mit… keresel Te a lábtörlőnkön?! Ide repült a cikesz? – kérdezte meghökkenve. Körbenézett, hogy itt vannak-e James barátai, Sirius és Remus, meg Peter, de nem látott senkit. Lily valójában Pitont várta, ezért különösen nem örült Potter váratlan felbukkanásának. A szemébe nézett és magához szorította a könyveit

- Azért jöttem, hogy beszéljek veled, és elsősorban bocsánatot akarok kérni tőled, – elhallgatott pár pillanatra, majd halkan hozzátette – mindenért. Egyedül vagy itthon? – nézett be a boszorkány mögé a csendes előszobába.

Lily behúzta maga mögött az ajtót.

- Nem. A nővérem itthon van. A szüleim vásárolnak… – mondta Lily, majd pár másodpercig fogalma sem volt, mit tegyen vagy mondjon… - Öh… de… bejöhetsz, ha… akarsz. – tette hozzá.

- Talán maradjunk itt, kint a kertben. Olyan kellemes az idő. – mutatott a kerítés végébe, ahol egy tölgyfa állt, alatta kis asztallal, székekkel.

Lily biccentett s előreindult. Egy rövid, fehér sortban s egy ujjatlanban volt. Csinos alakja megnyúlt a nyáron még jobban. Vörös haja szinte rikított a napfényben.

Még mindig fogalma sem volt, mit akar tőle Potter… bocsánatot kérni… na, persze. Biztos valamiben sántikál. De résen leszek. Ha meg akar szívatni, leátkozom a haját. Először. – gondolta Lily, majd leült az egyik székre, s az asztalra pakolta a könyveket. James-re nézett, látta, hogy a fiú arca eléggé kipirult. Nem akart udvariatlan lenni, ezért szó nélkül magához Invitózott egy kancsó jeges limonádét és két poharat. Töltött s megkínálta a fiút.

- Tessék. Nehogy szomjan halj a mi kertünkben. – mondta Lily leheletnyi éllel a hangjában.

- Nagyon finom ez a limonádé. – húzta ki egy hajtásra James az italt, amit rögtön meg is bánt, hiszen, mit fog csinálni a kezével ezek után. Beletúrt a hajába, de azonnal kikapta onnan az ujjait, mikor meglátta a lány fintorát szép arcán. Lily-t kimondottan idegesítette ez a hajtúrás. Megköszörülte a torkát, majd az utca felé pillantott, de nem látta még Pitont közeledni, ezért úgy döntött, vált pár mondatot Potterrel. Elvégre egész normálisnak tűnik most. Egyelőre…

- És… figyelj… Te hogyan kerültél arra a… az eljegyzésre? – kérdezte Lily, miközben belekortyolt a limonádéba. – Eléggé fura volt, hogy összefutottunk ott.

- Sirius miatt mentem el annak az öntelt Malfoynak az eljegyzésére, szegény Tap... izé Sirius nagyon ki volt akadva, hogy egyedüli normálisként kell ott megjelennie, ezért vele tartottam, hogy emeljük a színvonalat. – James bátrabbá vált, mikor meglátta Lily arcán a halvány mosolyt. Lily, most, hogy kivételesen nem üvöltöztek egymással, egész kellemesnek találta a fiúval a társalgást. De azért gyanakvása nem csökkent.

- Hát igen… hallottam Sirius családjáról. Nem lehet neki túl könnyű. Főleg, hogy hozzánk került, nem a Mardekárba. Bár ott is vannak jó fejek. – tette hozzá, és újra lopva az utca felé pillantott. Azt kívánta, Perselus ne most jöjjön… nem akart újabb botrányt. – És Sirius hogy jön ki a családjával? – fordult ismét James felé. Csodálatos zöld szeme szinte világított a fényben.

- Nagyon rosszul érzi magát abban az aranyvér mániás családban, mindennaposak az összetűzések a szüleivel, és a kis dinka Regulusszal is. Siporról nem beszélve, rosszabb, mint egy tucat mardekáros.

Lily megcsóválta a fejét.

- Nem is ismered Regulust. Szerintem még mindig jobb fej srác, mint mondjuk Mulciber, meg a többi sötétagyú satnyaság. – húzta el a száját.

- Nem tudom Lily, te mennyire s mióta ismered Sirius öccsét, de hidd el, fura nagyon az a kölyök, a bátyja talán jobban ismeri, én inkább ráhallgatok ez ügyben. – válaszolt csendesen James.

Lily megvonta a vállát.

- Nincs sok közöm Regulushoz. Néha beszélünk. Ennyi. De Pers… - elharapta azonnal a mondatot. Már majdnem szóba hozta Pitont… jobbnak látta, ha talán mégsem… inkább szürcsölni kezdte a limonádét és James szemébe nézett.

- Lily, szóval, tudom, hogy semmi közöm hozzá igazából, de Te mit kerestél ott? A sok halálfaló degenerált között, akik ha tudták volna, hogy ki vagy valójában, téged tálaltak volna fel desszertként annak a majomnak, akit nagyúrként tisztelnek.

Lily elnevette magát és kis híján félrenyelte az italt. Megtörölte az állát, mert kicsordult a szájából a limonádé, ahogy nevetett, aztán köhintett párat.

- Hallod, nem tudtam komolyan venni azt a bandát… - vigyorgott. – Szánalmasak és nevetségesek! Csak… véletlenül kerültem oda különben. – mondta James-nek lazán. Eszében sem volt elárulni, miért ment el. Meg, hogy mi is történt ott valójában… hogy Voldemort a lelkéig hatolt éles mentális csápjával… a lány megborzongott, s éppen ezért különösen jólesett neki Potter jókedve.

- Szerintem is volt inkább nevetséges, mint félelmetes. – kacagott fel James, és hintázni kezdett a széken. Hitte is azt, amit mondott, pedig emlékezett arra a pillanatra mikor egyenesen Voldemort előtt állt az asztal közepén – Elárulok neked egy titkot. – feküdt egészen rá az asztalra Ágas, hogy minél közelebb kerüljön Lilyhez, aki felhúzta a szemöldökét és közelebb hajolt, érdeklődve.

 – Beletettem egy szerelmi ajzószert a kopasz borába, és előtte még kapott belőle Malfoy, Sirius őrült unokanővére, Bellatrix is, és a mellettük ülő halálfalók.( ezt Lily majd alkalom adtán elmondhatná Pitonnak, és az előbb vagy utóbb eljutna Luciushoz, illetve Bellához)

(az első adandó alkalommal,- of course:D-B)

 

Lily meghökkent.

- Na, persze. Potter. És rózsaszín nyuszik ugráltak ki a kandallóból, meg Slughorn, pizsamában és előadta a Roxfort történetét öt percben! – vigyorgott Lily. – Még, hogy szerelmi ajzószert? Voldemort borába? Potter, lázas vagy?

- Talán kérdezd meg Pipogyuszt, hogy nem történtek valami fura események a bulin? -kezdett el újra hintázni James, sértett arccal, hogy a lány nem hiszi el neki, amit mondott.- Egyébként felfoghatatlan számomra, hogy Vele voltál, hiszen Te is megveted a fekete mágiát, amiért Pipogyusz meg oda van.

Lily hátradőlt. Arca ismét kifürkészhetetlen lett. Sőt, rideg.

- Perselus egészen más miatt van oda a sötét mágiáért, mint Mulciberék! (Nos… Piton… mennyire fog fájni az igazság Lilykének?:D-B) (kurvára, de majd James megvigasztalja :D-L)

A lány mérgesen összehúzta a szemöldökét.

- Különben is, Te hogy lehettél jelen ezen az eljegyzésen?! Talán pávának álcáztad magad? – Lily gúnyos rikkantást hallatott és nevetni kezdett.

- Azért lehettem ott, mert van egy olyan köpenyem, amivel láthatatlanná tudok válni. – válaszolt mérgesen a boszorka csúfolódására Potter, és a rémülettől, hogy elmondta az egyik közös Tekergő titkot, hanyatt esett a székkel.

Lily hirtelen felült a székben, de mivel James-nek nem esett baja, visszadőlt.

- Ha lehet, ne nálunk törd ki a nyakad, Potter. A vér nehezen jön le a fűről. És ne hazudozz láthatatlanná tévő köpenyekről. Te is tudod, hogy iszonyú ritka holmi! – jegyezte meg türelmetlenül. Idejön és dicsekszik. Ez hihetetlen- gondolta Lily.

- Nem hazudok. – szedte ki a hajából a faleveleket, és ágakat James, és egyenesen az ajtó előtt hagyott tarisznyájához rohant, majd kikapta belőle a köpönyeget, és magára terítette. Aztán elégedetten nyugtázta Lily arckifejezését. A lány szeme elkerekedett. Felpattant a székből és egyik kezét maga elé nyújtva óvatosan a köpeny felé kapott.

Ágas megfogta a boszorka kezét, és szíve hatalmasat dobbant, hogy Lily nem húzta el. Annyira lenyűgözte a ritka holmi, hogy nem is figyelt James reakciójára.

- Váóh… Potter… ez… elképesztő…- nyögött fel, majd a fiú szemébe nézett és elmosolyodott. Észrevette, hogy James mondani készül valamit.

- Szóval, csak meg szeretném kérdezni, hogy eljöhetek érted szeptember elsején, és együtt mehetnénk ki a King’s Cross-ra – itt nagyot nyelt – mint egy pár?

Lily mosolya azonnal lelohadt. Ajkát összeszorította és nyelt egyet.

- Mint egy… pár? Potter, ezt… nem értem, minek kérdezel ilyeneket tőlem. – húzta ki magát. – Nem megyek Veled az állomásra. Bocs.

Potter vérvörös fejjel engedte el Evans kezét.

- Azért mert Pitonnal jársz?

 

Lily felszisszent. Nem akarta a világ elé tárni az érzéseit és a kapcsolatát Pitonnal. Így is többen tudtak róla, mint kellett volna. (Kik is tudják? Lily és Piton? Az tényleg több a kelleténél…:D-B)

Potternek esze ágában sem volt bevallani.

- Mi?! Hülye vagy? Dehogy! Nem járok Pitonnal! – húzta el ő is a kezét és távolabb lépett James-től.

- Akkor miért nem? – kérdezte kétségbeesetten.

Lily nyelt egyet.

- Mert a szüleimmel megyek. Ez… tradíció nálunk. – mondta rekedten és kerülte a fiú pillantását. A szépen nyírt s gondozott füvet nézte, meg a papucsba bújtatott, kecses lábfejét.

- Mennem kell Lily. Akkor a suliban találkozunk, viszlát. – James felkapta a tarisznyát, majd odament pár lépésre lévő seprűjéhez, és felült rá. Mielőtt magára terítette a köpenyt, egy bánatos mosolyt küldött a boszorka felé, majd eltűnt Evans szeme elől.

Szomorkásan repült hazafelé, mikor egy hideg borzongás futott rajta végig, mielőtt végiggondolta volna, visszakanyarodott Evansék háza felé. Éppen az üres kert felett lebegett, és már éppen összeveszett volna saját magával, és a hülye megérzéseivel, mikor feltűnt Piton. Elegáns, rövid ujjú fekete inget és ugyancsak fekete nadrágot viselt. Ő is sokat nőtt a nyáron, éppen előző nap cserélte le a ruhatárát. Sápadt arcán mosoly suhant át, amint megpillantotta a lányt.

Lily a fiú elé futott a kapuba és arcon csókolta, aztán lopva a házuk felé nézett, s villámgyors csókot adott az ajkára, majd behúzta egy nagyobb bokor mögé.

Piton átölelte a derekát, mélyen beszívta Lily hajának illatát, ujjaival játékosan becézte a rakoncátlan tincseket. Kedvtelve figyelte, ahogy a napfény megcsillan a vörös hajzuhatagon.

- Remélem, minden rendben van.

Lily durcásan megvonta a vállát.

- Nem. Semmi sincs rendben! – dőlt Piton mellkasának Lily. – A szüleim mégsem utaztak el ma! Anyám tegnap elfelejtette közölni. – suttogta. – És csak szólok, hogy vagy menekülj el most, vagy itt kell maradnod vacsorára nálunk… anya meg akar ismerni. Jobban. Bármit jelent is ez… - vonta meg a vállát a kis boszorkány s felnézett barátjára. – Pedig kettesben akartam lenni Veled… - motyogta Lily és a fiúhoz bújt. – Mikor leszünk mi kettesben újra… - bújt a nyakához.

- Például... most. Tegyünk úgy, mintha senki más nem lenne a világon rajtunk kívül. Mit tennénk akkor? - A kérdést ő maga válaszolta meg. Ajkát a lányéhoz érintette, hosszan megcsókolta. Határozottan sokat fejlődött mindkettőjük csóktechnikája a nyáron. Akkor váltak szét, amikor elfogyott a levegőjük. Lily szívből elmosolyodott és erősen visszacsókolt. Ujjai lágyan siklottak a fiú arcán.

- Amilyen bátor vagy, nem értem, miért a Mardekárba kerültél. – vigyorgott kissé gúnyosan, mire Piton arcán kis grimasz suhant át.

- Ahhoz is kell ám a bátorság, hogy valaki tiltott ösvényre lépjen... A griffendéles srácok, mint Potter és a bandája, ész nélkül hősködnek. Előbb cselekszenek, aztán gondolkodnak - már ha jut rá idejük. Nálunk, Mardekárosoknál ez általában fordítva van - és ez így helyes. - Piton végigsimított Lily arcán. - Szóval, úgy gondolod, menekülnöm kellene a szüleid elől? Valóban jobb lett volna, ha kettesben lehetünk, de szívesen maradok. Kedvelem édesanyádat.

Egyikük sem tudhatta, hogy valaki figyeli őket.

James Potter úgy érezte magát, mint akinek tüzes vassal szúrták volna át a szívét.

Lily aztán mély levegőt vett.

- Na jó. Én szóltam. Végig kell enned öt fogást, és anyám meg fogja kérdezni, hány gyereket szeretnél, kedves Perselus? – vigyorgott Lily. – Még mindig vállalod?

Piton lehunyta a szemét, mintha erősen töprengene a válaszon, ám közben egy non-verbális bűbájra koncentrált. Aztán felnyitotta a szemét.

- Vállalom. Érted bármit megteszek, Lily Evans. - Azzal a háta mögül előhúzott egy nagy csokor rózsát. - Ezt édesanyádnak, szeretettel. Láthatod, készültem. - A virág ugyan Lilyék kertjének ékessége volt, de maga a varázslat tökéletesen sikerült.

Lily nevetve bólintott.

- Rendben… Te tudod… akkor menjünk be. Bár anyámék még nincsenek itthon, de hamarosan megjönnek. Ja, képzeld, ki járt nálam… Potter. Ezt el kell mesélnem…  majd bent! Teljesen őrült az a gyerek… - magyarázta Lily, ahogy beléptek a csinos, takaros, hűvös házba Pitonnal.

- Potter? Mit keresett itt Potter? - hökkent meg Piton.

 

 

 

TOVÁBB